Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket."

Átírás

1 ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: /2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel megtartott nyilvános, alakuló üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Kisberzseny, Széchenyi u. 20. Jelen vannak: Ferenczy Lajos polgármester Hegyi Imréné Pappné Kovács Beáta képviselők Tanácskozási joggal jelen van: Szarka Gyula jegyző Varga Zoltánné főelőadó, jegyzőkönyvvezető A lakosság részéről: 3 fő érdeklődő állampolgár Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott 3 képviselőből minden képviselő jelen van. Az ülést megnyitja. Ezt követően javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira, melyet a képviselők 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint fogadtak el: N A P I R E N D T á r g y : Előadó: 1. Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele. Szarka Gyula jegyző 2. Polgármester tiszteletdíjának, költségtérítésének megállapítása. Szarka Gyula jegyző

2 3. Alpolgármester megválasztása, alpolgármester eskütétele Ferenczy Lajos polgármester 4. Alpolgármester tiszteletdíjának, költségtérítésének megállapítása Szarka Gyula jegyző 5. Képviselők tiszteletdíjának megállapítása Ferenczy Lajos polgármester N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A 1. Napirendi pont: Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele Előadó: Szarka Gyula jegyző Szeretne gratulálni a megválasztott képviselőknek. Bízik benne, hogy a település fejlődésének előmozdítása érdekében sikeresen együtt tudnak dolgozni. Felkéri jegyző urat, ismertesse a napirenddel kapcsolatos tudnivalókat. Gratulál a polgármester úrnak és a megválasztott képviselőknek. Tájékoztatja a képviselőket, hogy az Mötv. rendelkezése alapján az önkormányzati képviselő a képviselő-testület alakuló ülésén az Mötv-ben meghatározott szöveggel esküt tesz és erről okmányt ír alá. Ugyanígy a megválasztott polgármesternek is esküt kell tennie a képviselő-testület előtt, melyről okmányt ír alá. Javasolja, hogy először a polgármester úr tegye le az esküt a képviselők előtt, melynek szövegét ő fogja előmondani. Ezt követően a polgármester úr előmondása alapján a megválasztott képviselők tegyék le az esküt. Kéri a jelenlévőket, hogy az eskütétel idejére álljanak fel. Ezt követően Ferenczy Lajos polgármester az alábbi szövegű esküt letette: Én, Ferenczy Lajos becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartom; polgármesteri tisztségemből eredő feladataimat Kisberzseny fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Isten engem úgy segéljen! (Ferenczy Lajos polgármester az eskü letételéről szóló okmányt aláírja. Megállapítja, hogy a megbízólevél átvételét igazoló dokumentumot a polgármester úr már 2014.október 17. napján aláírta.) Megkéri polgármester urat, hogy az eskü szövegét mondja elő a képviselőknek. 2

3 Ezt követően a képviselők az alábbi szövegű esküt letették: Én, (képviselő neve) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartom; települési önkormányzati képviselői tisztségemből eredő feladataimat Kisberzseny fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Isten engem úgy segéljen! (A képviselők az eskü letételéről szóló okmányt aláírják. Megállapítja, hogy a megbízólevelek átvételét igazoló dokumentumot a képviselők már 2014.október 17. napján aláírták.) 2. Napirendi pont: Polgármester tiszteletdíjának, költségtérítésének megállapítása Előadó: Szarka Gyula jegyző Megkéri jegyző urat, ismertesse a napirenddel kapcsolatos tudnivalókat. Elmondja, hogy a korábbi szabályozáshoz képest, a mostani választást követően alapjaiban új szabályok vonatkoznak a polgármester, alpolgármester díjazására, költségtérítésére vonatkozóan. Az Mötv alapján a polgármester illetménye a helyettes államtitkár közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott illetményének a település lakosságszáma szerint meghatározott %-os összege. A helyettes államtitkár illetménye jelenleg bruttó Ft. Polgármester úr társadalmi megbízatású polgármesterként lett megválasztva, ezért számára az Mötv. 71. (5) bekezdése alapján ezen összeg 10 %-a, azaz bruttó Ft összegű havi tiszteletdíj jár. A képviselő-testületnek a tiszteletdíj mértékének megállapítása tekintetében mérlegelési jogköre nincs, azt a törvény az előbb említett összegben rendeli megállapítani. Ugyanakkor ugyanezen jogszabályhely lehetővé teszi, hogy a társadalmi megbízatású polgármester a számára járó tiszteletdíj egészéről, vagy meghatározott részéről a képviselő-testülethez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat. Ugyanígy változtak a költségtérítés megállapítására vonatkozó szabályok is. A korábbi költségátalány helyett a mostani szabályozás költségtérítésről szól, melynek mértékéről úgy rendelkezik, hogy az a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíjának 15 %-a, azaz bruttó Ft. Erre polgármester úr havonta jogosult. A költségtérítés mértékének megállapítása tekintetében sincs a képviselő-testületnek mérlegelési jogköre, valamint arra sincs lehetőség, hogy polgármester úr a költségtérítés egészéről, vagy meghatározott részéről lemondjon. A Kormányhivatallal egyeztetettek szerint a képviselő-testület olyan jellegű döntés meghozatalára jogosult, amelyben mindössze egyfajta tájékoztatást nyújt a polgármester részére a számára járó tiszteletdíj és költségtérítés összegéről. Megkérdezi a képviselőket, van-e valakinek ezzel kapcsolatban kérdése, hozzászólása? Ezzel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. 3

4 Szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy a képviselő-testület tájékoztatja a polgármestert, miszerint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 71. (5) bekezdése alapján a polgármester tiszteletdíja havi bruttó ,- Ft, míg az Mötv. 71. (6) bekezdése alapján havonta bruttó ,- Ft összegű költségtérítésre jogosult? Kisberzseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 35/2014.(X.21.) határozat Kisberzseny község Önkormányzatának Képviselő-testülete tájékoztatja a polgármestert, miszerint Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 71. (5) bekezdése alapján a polgármester tiszteletdíja havi bruttó ,- Ft, míg az Mötv. 71. (6) bekezdése alapján havonta bruttó ,- Ft összegű költségtérítésre jogosult. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a polgármester részére járó tiszteletdíj és költségtérítés számfejtése iránt a Magyar Államkincstár felé intézkedjen. 3. Napirendi pont: Alpolgármester megválasztása, alpolgármester eskütétele Előadó: Ferenczy Lajos polgármester Felkéri jegyző urat, ismertesse a napirenddel kapcsolatos szabályokat. Tájékoztatja a képviselőket, hogy az alpolgármester választással kapcsolatos alapszabály nem változott, miszerint az alpolgármester személyére csak a polgármester tehet javaslatot. Az alpolgármestert titkos szavazással, minősített többséggel kell megválasztani. Egy alpolgármester megválasztása kötelező, de a jogszabály lehetőséget biztosít arra is, hogy több alpolgármestert válasszanak. Legalább egy alpolgármestert a képviselő-testület saját tagjai közül választ meg. A választható alpolgármesterek számát az önkormányzat SZMSZ-e tartalmazza. Ez esetben egy alpolgármester választására van lehetőség. Amennyiben ezen változtatni kívánnak, úgy az SZMSZ előzetes módosítása szükséges. Az érintett alpolgármester kérésére a választás idejére zárt ülést kell tartani. Az alpolgármester megválasztása után eskütételére a képviselőknél írtak az irányadók. 4

5 Megköszöni a tájékoztatást. Javasolja az SZMSZ olyan értelmű módosítását, hogy kettő alpolgármester megválasztására legyen lehetőség. A jogszabály lehetőséget biztosít több alpolgármester választására is. Ehhez azonban előbb döntést kell hozni az SZMSZ módosításáról. Konkrétan: a jelenleg hatályos 11/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelet 35.. (1) bekezdését kell módosítani úgy, hogy annak helyébe a következő rendelkezés lépjen: A képviselő-testület a saját tagjai közül a polgármester javaslatára, titkos szavazással, a képviselő-testület megbízatásának időtartamára a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére kettő fő alpolgármestert választ. Amennyiben a képviselő-testület dönt ezen módosítás elfogadásáról, úgy a rendeletet azonnal ki is kell hirdetni. Ezzel kapcsolatban kérdés nem hangzott el. Ferenczy Lajos polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelet 35.. (1) bekezdését módosítsák úgy, hogy annak helyébe a következő rendelkezés lépjen: A képviselő-testület a saját tagjai közül a polgármester javaslatára, titkos szavazással, a képviselőtestület megbízatásának időtartamára a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére kettő fő alpolgármestert választ.? Kisberzseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, minősített többséggel az alábbi rendeletet alkotta: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2014. (X.21.) önkormányzati rendelete Kisberzseny Község Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2011. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) (Ferenczy Lajos polgármester a rendelet kihirdetésének idejére szünetet rendel el.) Az ülés 09,20 órakor folytatódik. Alpolgármestereknek javasolja Hegyi Imréné és Pappné Kovács Beáta képviselőket megválasztani. Megkérdezi, kérik-e zárt ülés megtartását. Hegyi Imréné képviselő: Kéri zárt ülés megtartását. 5

6 Pappné Kovács Beáta képviselő: Kéri zárt ülés megtartását. Megkéri az érdeklődő állampolgárokat, hogy az üléstermet hagyják el. (Az érdeklődő állampolgárok az üléstermet elhagyták. A képviselő-testület ülése 09,25 órakor zárt ülésként folytatódik, melyről külön jegyzőkönyv készül.) A nyilvános ülés 09,35 órakor folytatódik. Tájékoztatja a jelenlévőket, miszerint a zárt ülésen a képviselő-testület Hegyi Imréné és Pappné Kovács Beáta képviselőket alpolgármestereknek megválasztotta. (36/2014.(X.21.) határozat, 37/2014.(X.21.) határozat) Megkéri polgármester urat, hogy az eskü szövegét mondja elő az alpolgármestereknek. Ezt követően az alpolgármesterek az alábbi szövegű esküt letették: Én,(név) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartom; alpolgármesteri tisztségemből eredő feladataimat Kisberzseny fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Isten engem úgy segéljen! 4. Napirendi pont: Alpolgármesterek tiszteletdíjának, költségtérítésének megállapítása Előadó: Szarka Gyula jegyző Elmondja, hogy a társadalmi megbízatású alpolgármester tiszteletdíját a képviselő-testület a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíja %-a közötti összegben, azaz , ,- Ft-ban állapítja meg, melynek egészéről, vagy meghatározott részéről a képviselőtestülethez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat. Új szabály, hogy a társadalmi megbízatású alpolgármester is jogosult költségtérítésre, melynek havi mértéke a számára megállapított tiszteletdíj 15 %-a. Erről nincs lehetőség lemondani. Javasolja, hogy az alpolgármesterek tiszteletdíját a polgármester tiszteletdíjának 70 %-ában, bruttó ,- Ft/hó összegben határozzák meg. Az előzetes megbeszélés alapján ezen öszszegből ,- Ft-ról lemondanak. Megkérdezi, van-e valakinek más javaslata? Hegyi Imréné és Pappné Kovács Beáta alpolgármesterek: 6

7 Szeretnék kérni, hogy a számukra járó tiszteletdíj minimális mértékét ,- Ft-tal csökkentve a képviselő-testület havi bruttó ,- Ft összegben állapítsa meg a tiszteletdíjukat. Azaz az ezen összeg feletti részről írásbeli nyilatkozatukkal le kívánnak mondani. (Az írásbeli nyilatkozatok a jegyzőkönyvhöz csatolva.) Szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy Hegyi Imréné alpolgármester tiszteletdíját Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 80. (2) bekezdése alapján havi bruttó ,- Ft összegben állapítsák meg, mely összegből Ft-nyi mértékben az alpolgármester írásbeli nyilatkozatával lemondott, így tiszteletdíja havonta bruttó ,- Ft. Az Mötv. 80. (3) bekezdése alapján havonta bruttó 3.360,- Ft öszszegű költségtérítésre jogosult. Kisberzseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 38/2014.(X.21.) határozat Kisberzseny község Önkormányzatának Képviselő-testülete Hegyi Imréné alpolgármester tiszteletdíját Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 80. (2) bekezdése alapján havi bruttó ,- Ft összegben állapítja meg, mely összegből Ft-nyi mértékben az alpolgármester írásbeli nyilatkozatával lemondott. Hegyi Imréné tiszteletdíja havonta bruttó ,- Ft. Az Mötv. 80. (3) bekezdése alapján havonta bruttó 3.360,- Ft összegű költségtérítésre jogosult. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alpolgármester részére járó tiszteletdíj és költségtérítés számfejtése iránt a Magyar Államkincstár felé intézkedjen Szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy Pappné Kovács Beáta alpolgármester tiszteletdíját Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 80. (2) bekezdése alapján havi bruttó ,- Ft összegben állapítsák meg, mely összegből Ft-nyi mértékben az alpolgármester írásbeli nyilatkozatával lemondott, így tiszteletdíja havonta bruttó ,- Ft. Az Mötv. 80. (3) bekezdése alapján havonta bruttó 3.360,- Ft összegű költségtérítésre jogosult. 7

8 Kisberzseny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 39/2014.(X.21.) határozat Kisberzseny község Önkormányzatának Képviselő-testülete Pappné Kovács Beáta alpolgármester tiszteletdíját Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 80. (2) bekezdése alapján havi bruttó ,- Ft összegben állapítja meg, mely összegből Ft-nyi mértékben az alpolgármester írásbeli nyilatkozatával lemondott. Hegyi Imréné tiszteletdíja havonta bruttó ,- Ft. Az Mötv. 80. (3) bekezdése alapján havonta bruttó 3.360,- Ft összegű költségtérítésre jogosult. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az alpolgármester részére járó tiszteletdíj és költségtérítés számfejtése iránt a Magyar Államkincstár felé intézkedjen A képviselők tiszteletdíjának megállapításával kapcsolatos 5. napirendi pont okafogyottá vált, az ezzel kapcsolatos önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről később döntenek. Egyéb napirend nem volt, Ferenczy Lajos polgármester megköszönte a képviselőknek a megjelenést és az ülést órakor 09,45 bezárta. Kmft. Ferenczy Lajos polgármester Szarka Gyula jegyző 8

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel

Részletesebben

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 20-án (hétfő) 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános, alakuló üléséről.

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 20-án (hétfő) 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános, alakuló üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 24-20/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfő) 17,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

1. Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele. Szarka Gyula jegyző

1. Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele. Szarka Gyula jegyző ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-21/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én (hétfő) 19,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2014. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6.   M E G H Í V Ó Bucsa Község Önkormányzata 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. E-mail: bucsa@bucsa.hu M E G H Í V Ó nyilvános alakuló ülését 2014. október 20-án (hétfőn) 15 00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom. Az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D/17-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 16-án 17 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület hivatala 8482

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: Dozmat Község képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 104. 114. (X. 16.) számú határozatokat 9. számú rendelet 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22-én 19 órakor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott ünnepélyes alakuló üléséről. Jelen

Részletesebben

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.október 21-én tartott alakuló ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.október 21-én tartott alakuló ülésének: TÁRGYSOROZAT 2014.október 21-én tartott alakuló ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 51-57., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) A helyi választási bizottság tájékoztatója a 2014.október 12.napjára kitűzött

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Az ülés alkalmával a képviselő-testület az alábbi határozatokat fogadta el: 62/2014.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. /: Farkas Lászl T i,j polgárme. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A.

MEGHÍVÓ. /: Farkas Lászl T i,j polgárme. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. MEGHÍVÓ Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. Január 15-én (pénteken) 8.30 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2014. október 21-én 17 00 órai kezdettel megtartott alakuló képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott alakuló képviselő-testületi

Részletesebben

Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.október 22-én tartott alakuló ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.október 22-én tartott alakuló ülésének: TÁRGYSOROZAT 2014.október 22-én tartott alakuló ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 44-54., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) A helyi választási bizottság tájékoztatója a 2014.október 12.napjára kitűzött

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-12/2014. J E G Y Z Ő K

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 22-én megtartott alakuló ülés jegyzőkönyvéhez 109/2014.(X.22.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 110/2014.(X.22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. október 20-án 14,00 órakor a művelődési ház nagytermében megtartott képviselő-testület alakuló üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Tisztelettel köszöntöm a

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének Szám: 789-13/2017/K 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 11. napján megtartott rendkívüli testületi ülése 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta. Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: ! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-i alakuló üléséről Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 180 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 16-án 16.30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Básti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Kistolmács Jelen vannak: Birkás Zoltán polgármester,

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Murarátka Jelen vannak: Pál Józsefné polgármester,

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND. 4. Alpolgármester megválasztása, eskütétele, tiszteletdíjának megállapítása Előadó: polgármester. jegyző

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND. 4. Alpolgármester megválasztása, eskütétele, tiszteletdíjának megállapítása Előadó: polgármester. jegyző JEGYZŐKÖNYV Száma: 17-90962-1/2014 Készült: Tard Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.október 27.- én 17 órai kezdettel az Önkormányzati Hivatal Házasságkötő termében megtartott alakuló testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Staszner Csabáné polgármester, Kanyó Gyula, Kanyó Géza, Kövi Pál (korelnök), képviselők, Eszterbauer Erzsébet jegyző.

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Staszner Csabáné polgármester, Kanyó Gyula, Kanyó Géza, Kövi Pál (korelnök), képviselők, Eszterbauer Erzsébet jegyző. ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17.00 órakor kezdődő alakuló, nyilvános testületi ülésén, Rétalapon, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó terem Mezőkövesd,

Részletesebben

A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L

A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L Psz/59/21/2014. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott rendes, nyilvános A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L 83/2014. (X. 22.) sz. Képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 1/3/3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 11-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

F O R G A T Ó K Ö N Y V

F O R G A T Ó K Ö N Y V F O R G A T Ó K Ö N Y V Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 13-ai alakuló testületi ülésére Az alakuló üléssel kapcsolatban az alábbi jogszabályok irányadóak: o a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János, Dr. Kárpáti

Részletesebben

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV október 21.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV október 21. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2014. október 21. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat0 Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20. napján 16 órakor megtartott alakuló képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

E L Ö T E R J E S Z T É S. A polgármester megnyitja az alakuló ülést és átadja a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének.

E L Ö T E R J E S Z T É S. A polgármester megnyitja az alakuló ülést és átadja a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének. E L Ö T E R J E S Z T É S Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 27. napján tartandó alakuló ülésére (az előterjesztés egyben forgatókönyv is) A polgármester megnyitja az alakuló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124 Jászágó, Kókai L. tér 1./ Mozsár Lászlóné polgármester,

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124 Jászágó, Kókai L. tér 1./ Mozsár Lászlóné polgármester, J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Jászágó Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én megtartott alakuló ülésén. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124 Jászágó, Kókai

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön ) 10,00 órai

Részletesebben

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja. 11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2010. október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak: Bartók

Részletesebben

Szám: 8-16/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-16/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-16/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20. napján 17 órakor megtartott alakuló képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-3/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjeszti: dr. Varga Tibor jegyző ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTER ESKÜTÉTELE

Előterjesztést készítette és előterjeszti: dr. Varga Tibor jegyző ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTER ESKÜTÉTELE RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: dr. Varga Tibor ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én, 18.00 órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve 140/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor polgármester Baranyai Balázs képviselő

Részletesebben

Készült Kölked Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-i ülésére

Készült Kölked Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-i ülésére Előterjesztés Készült Kölked Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-i ülésére Tárgy: Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság megválasztása Tisztelt Képviselők! A képviselő-testület az alakuló

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én (hétfő) 18.00 órakor tartott alakuló üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye: Révfülöp Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 12-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének október 21-i üléséről órai kezdettel.

Jegyzőkönyv. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének október 21-i üléséről órai kezdettel. Jegyzőkönyv Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-i üléséről 16.30 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergő Margit Nyírő István Fülöp Attila Gerőfi Roland Héninger László

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1-17/2014. szám J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 13-án (csütörtök) 14 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 18/2014. (III.17.) 19/2014. (III. 17.) 20/2014. (III.17.) 21/2014. (III.17.) A lejárt határidejű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 21-én (hétfő) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 13 -án megtartott alakuló üléséről. Határozat száma Tárgy 73/2010.(X.13.) Szavazatszámláló bizottság létrehozása az alpolgármester

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. Jelen vannak: Csordás Julianna képviselı Harangozó Csaba képviselı Kaponya Sándor

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T : 1. A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója az időközi polgármester választás eredményéről, a megbízólevél átadása

T Á R G Y S O R O Z A T : 1. A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója az időközi polgármester választás eredményéről, a megbízólevél átadása Iktatószám: 610/21/2013. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 20-án megtartott ülésének Határozatok tárgykódjai: 155:B10; 156:B12; 157:A3; 158:A2. a.) jegyzőkönyve, b.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Zvaráné Béres Mária polgármester. Maruzs Tamásné képviselő 1 Határozat száma Tárgy 114/2010.(10.12.) Polgármester programjának elfogadása 115/2010.(10.12.) Polgármester tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapítása 116/2010.(10.12.) Bizottság választása

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh/63-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december

Részletesebben

18/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) 81-85/2014.(X.17.) határozata. 2./ Önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele

18/2014. Készült: 1 példányban. a.) jegyzőkönyve b.) 81-85/2014.(X.17.) határozata. 2./ Önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele 345 18/2014. Készült: 1 példányban Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2014. október 17-én 09 00 órai kezdettel megtartott Alakuló Ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 81-85/2014.(X.17.) határozata Napirend:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 27-i alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 27-i alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2018. augusztus 27-i alakuló üléséről. Jelen vannak: Farkas Attila polgármester, Bodrogi István, Barna Tibor Józsefné, Káposzta Csaba, dr. Halász István, dr. Kanyó Roland, Kerekes

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14- én megtartott alakuló üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14- én megtartott alakuló üléséről Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint Jelen vannak Képviselő-testület tagjai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 8-án 9. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az alakuló ülés határozatképes, a képviselő-testület létszáma: 9 fő.

JEGYZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az alakuló ülés határozatképes, a képviselő-testület létszáma: 9 fő. I-1/9-25/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén a Városháza 17-es sz. helyiségében. Jelen vannak: Valánszki

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: dr. Varga

Részletesebben

Apátistvánfalva Községi Önkormányzat

Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Apátistvánfalva Községi Önkormányzat 9982.Apátistvánfalva Fő út 143. Te.: 94/536-000, 94/536-001, Fax.: 94/536-011, Email: korjapif@-t-online.hu 65-9/2014.szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Apátistvánfalva, Községi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u /2014. Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u /2014. Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u. 12. 21./2014. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben