1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester"

Átírás

1 ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 13-án (pénteken) 16,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Apácatorna Kossuth u. 18. Jelen vannak: Kovács Béla polgármester Tóth Gábor Molnár Zoltánné Talabérné Tóth Viktória képviselők Távolmaradását bejelentette: Horváth Péter képviselő Tanácskozási joggal jelen van: Szarka Gyula jegyző Gaál Tiborné jegyzőkönyvvezető Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott 5 képviselőből 4 képviselő jelen van. Az ülést megnyitja. Ezt követően javaslatot tesz az ülés napirendi pontjaira, melyet a képviselők 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint fogadtak el: T á r g y : N A P I R E N D Előadó: 1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester 2./ Beszámoló a Tüskevári Óvoda évi gazdálkodásának Kovács Béla I. félévi alakulásáról polgármester 3./ Beszámoló Apácatorna Község Önkormányzata Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester

2 4./ Tájékoztató a Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Kovács Béla Társulás évi költségvetésének féléves teljesítéséről polgármester Vegyes ügyek N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A 1. napirendi pont: Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról Kovács Béla polgármester: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatos előterjesztést a képviselők előzetesen megkapták. Megkérdezi jegyző urat, hogy miért nem együttes ülésen tárgyalják a közös hivatal beszámolóját? Tájékoztatást kér a települések tartozásával kapcsolatban. Szarka Gyula jegyző: Elmondja, hogy az idő rövidsége miatt nagyon nehéz lett volna 9 település képviselő-testületét összehívni, minden település külön tárgyalja meg az I. féléves beszámolót. A települések finanszírozási tartozásával kapcsolatban a maga részéről igyekezett diplomatikusan fogalmazni a beszámolóban. Minden polgármester tudja, hogy a finanszírozásban problémák mutatkoznak hónapról-hónapra. A legnagyobb gond azonban az, hogy nem azért nem finanszíroznak, mert nem akarnak, hanem mert egyszerűen valóban nincs pénzük. Semmi gond nem lenne, ha a régi körjegyzőségi finanszírozási rend szerint a székhely település kapná meg az állami támogatást. Jelenleg az egyes önkormányzatok kapják meg ezt is és tulajdonképpen felélik a hivatal működtetésére kapott támogatást is. Nagy gond tényleg akkor lenne, ha Tüskevár nem lenne olyan anyagi helyzetben, hogy előlegezze a többiek részére a működési költségeket. Ezeket a problémákat a 9 polgármesternek kell együtt megbeszélni. Egyéb kérdés, észrevétel nem hangzott el. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról szóló beszámoló elfogadásával. 30/2013. (IX.13.) határozat Apácatorna Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja. 2

3 2. napirendi pont: Beszámoló a Tüskevári Óvoda évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról Kovács Béla polgármester: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatos előterjesztést a képviselők előzetesen megkapták. Megkérdezi a jegyző urat, hogy mennyi most az óvodások létszáma? Szarka Gyula jegyző: Tüskevárról 12, Apácatornáról 4 és Kisberzsenyből 4 gyermek jár az óvodába. Kovács Béla polgármester: Elmondja, hogy a szülők jeleztek neki azzal kapcsolatban, hogy a múlt pénteki napon 12,00 órakor bezárt az óvoda, a gyermekeket hazaküldték. Szerinte az óvodának kellene a gyermekekért lenni és nem fordítva. Megkérdezi a képviselőket, van-e kérdésük, hozzászólásuk az óvoda beszámolójával kapcsolatban. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet a Tüskevári Óvoda évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról szóló beszámoló elfogadásával. 31/2013. (IX.13.) határozat Apácatorna Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Tüskevári Óvoda első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja. 3. napirendi pont: Beszámoló Apácatorna község Önkormányzata évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról 3

4 Kovács Béla polgármester: Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatos előterjesztést a képviselők előzetesen megkapták. Úgy gondolja eddig jól teljesítettek, majd az év végén fog kiderülni, hogy a jelenlegi pénzmaradványt tartani tudják-e. Megkérdezi, kinek van kérdése, észrevétele. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet az önkormányzat évi gazdálkodásának I. félévi teljesítéséről szóló beszámoló elfogadásával. Apácatorna Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 igen szavazattal egyhangúlag - az alábbi határozatot hozta: 32/2013. (IX.13.) határozat Apácatorna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat évi első féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert a további célszerű, takarékos gazdálkodásra. 4. napirendi pont: Tájékoztató a Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás évi költségvetésének féléves teljesítéséről Kovács Béla polgármester: Megállapítja, hogy az írásos előterjesztést a képviselők a meghívóval együtt megkapták. Megkérdezi van-e valakinek ezzel kapcsolatba kérdése, hozzászólása. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet a Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás évi költségvetésének féléves teljesítéséről szóló tájékoztató elfogadásával. 33/2013. (IX.13.) határozat Apácatorna Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás évi költségvetésének féléves teljesítéséről szóló tájékoztatót elfogadja. 4

5 Vegyes ügyek Itthon vagy Magyarország, szeretlek országos rendezvényen való részvétel Kovács Béla polgármester: Tájékoztatja a képviselőket, hogy erre az országosan megrendezésre kerülő programsorozatra beadták a pályázatot, illetve a támogatási igényt. Ennek mértéke ebben a település kategóriában 150 e Ft. A rendezvény két hét múlva lesz, tehát nincs sok idő a programok megszervezésére Mivel a rendezvény célja az, hogy a településről elköltözötteket hazahívják, olyan programokat kellene szervezni, amelyek megfelelő színvonalúak. Előzetesen már beszéltek arról, hogy hagyományos népi ételek és népi játékok készítése is lenne. Úgy gondolja ezzel kapcsolatban munkaértekezleten még megbeszélik a részleteket. A képviselők a javaslattal egyetértettek. Együttműködés könyvtári programok megvalósítására Kovács Béla polgármester: Tájékoztatja a képviselőket, hogy a Devecseri Könyvtárból jelezték, hogy évente 4 alkalommal könyvtári szakmai programok keretében lenne lehetőség olyan elképzelések megvalósítására, amelyek a település kulturális, közművelődési életébe beilleszthetők. Az ilyen rendezvényekre mintegy e Ft-ot tudnának fordítani. Úgy gondolja ezt a lehetőséget nem kell kihagyni, színvonalasabbá lehetne tenni az idősek napját, a mikulás, az adventi és a karácsonyi ünnepséget. Kérte ezzel kapcsolatban a véleményeket. Kérdés nem hangzott el, a képviselők egyetértettek a javaslattal. Start munka mezőgazdasági projekt Kovács Béla polgármester: Tájékoztatja a képviselőket, hogy a Start munka mezőgazdasági projektje keretében a burgonya is felszedésre került. Mivel ez is sokáig nem tárolható, szintén a lakosság részére kellene házanként kiosztani, illetve a maradékot értékesíteni. Úgy gondolja 20 kg burgonya jutna házanként. Az apró burgonya megvásárlására van egy érdeklődő, ő az összeset megvásárolná. Molnár Zoltánné képviselő véleménye szerint is osszák ki a burgonyát, házanként 20 kg-ot. Egyéb kérdés, hozzászólás nem hangzott el, a képviselők egyetértettek a javaslattal. Szennyvíz-kezeléssel kapcsolatos problémák 5

6 Molnár Zoltánné képviselő megkérdezi, hogy mi a helyzet a szennyvíztisztítók garanciális működtetésével, mivel több helyről is hallotta, hogy problémák adódtak. Kovács Béla polgármester: elmondja, hogy 5 ingatlanról van szó, ahol valószínű nem működik a rendszer. Ő tárgyalt a kivitelezővel, valószínű, hogy újra kell indítani a rendszert ezeknél az ingatlanoknál, de a költségek viseléséről nem sikerült megállapodni. Most megpróbálnak több baktériumot adagolni az érintett berendezésekbe, ha így sem működik, akkor mindenképpen szippantatni kell, ami nem kevés költség. (A képviselők hosszan tárgyaltak arról, mi lehet az oka, amiért a tisztítóberendezések működése leáll és melyek lehetnek a lehetséges megoldások. Azzal mindenki egyetértett, hogy lehetőleg tél beállta előtt meg kell oldani ezeket a problémákat és igyekezni kell érvényesíteni a garanciális feltételeket.) Települési értéktár létrehozása Kovács Béla polgármester: Elmondja, hogy a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról még 2012-ben alkotott törvényt az országgyűlés. Ez év áprilisban pedig egy kormányrendelet született a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról. Ez alapján a helyi önkormányzat jogosult eldönteni azt, hogy kíván-e élni a települési értéktár létrehozásának lehetőségével. Amennyiben az önkormányzat olyan helyi települési értékkel - legyen az akár épített, természeti vagy kulturális örökség bír, amely indokolná a települési értéktár létrehozását, úgy ennek gondozására bizottságot kellene létrehozni. Ennek feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi, tárgyi és ügyviteli feltételeket az önkormányzat saját maga köteles biztosítani. A bizottság működéséről és feladatairól kapcsolatos szabályok megállapítása során pedig a vonatkozó jogszabályok előírásait nem lehet figyelmen kívül hagyni. Véleménye szerint az egyes települési értékek helyi védelmével kapcsolatos lehetőségeket, feladatokat már más apropóból, például a rendezési terv felülvizsgálatakor számba vették. Az önkormányzat évek óta kialakult gyakorlata során az anyagi lehetőségekhez mérten igyekeztek megóvni a helyi értékeket. Ehhez nem kellett semmiféle értéktár, bizottság. Országosan kiemelkedő helyi értékkel pedig nem bír a település. Javasolja, hozzanak döntést arról, hogy az önkormányzat nem kíván élni a települési értéktár létrehozásának lehetőségével. Ez a döntés egyébként a kormányrendelet szerint a későbbiekben megváltoztatható. Megkérdezi kinek van kérdése ezzel kapcsolatban. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester szavazásra teszi fel, ki ért egyet azzal, hogy az önkormányzat a települési értéktár létrehozásának lehetőségével nem kíván élni. 6

7 34/2013. (IX.13.) határozat Apácatorna önkormányzatának Képviselő-testülete a települési értéktár létrehozására vonatkozó lehetőségeket áttekintette, mely alapján úgy dönt, hogy "a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról" szóló 114/2013.(IV.16.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdésében írtak szerint a települési értéktár létrehozásának lehetőségével nem kíván élni. Egyéb kérdés, észrevétel, hozzászólás nem hangzott el. Kovács Béla polgármester megköszönte a képviselőknek a megjelenést és az ülést 17,00 órakor bezárta. Kmft. Kovács Béla polgármester Szarka Gyula jegyző 7

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

Cseh József polgármester

Cseh József polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-40/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön ) 10,00 órai

Részletesebben

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.

Szabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-3/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 16,30 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-37/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 30-án (szerdán) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 21-én (hétfő) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás Társulási Tanács 8455 Pusztamiske, Dózsa Gy. u. 26. Szám: 156-3/2014/Kol. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Pusztamiskei Családgondozói Feladatellátó Társulás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-38/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-én (csütörtökön) 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos

1./ Az orvosi ügyeleti ellátásra vonatkozó társulási Ferenczy Lajos ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 125-24/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-én (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137-2/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. február 5-én (szerdán) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 20-án (csütörtökön) 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-16/2013.

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

á p r i l i s én. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

8455. PUSZTAMISKE. Szám: 3-3/2013.

8455. PUSZTAMISKE. Szám: 3-3/2013. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 3-3/2013. 8455. PUSZTAMISKE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 2013. január 21-én (hétfőn) 15,30 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 187-10/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 16/2013. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. szeptember 10-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9112 Sokorópátka, Öreg utca 1. Tel. (96) 488-046, Fax: (96) 549-044, Mobil: (20) 440 3049 E-mail: polg.hiv@sokoropatka.hu Honlap: www.sokoropatka.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. november 30-án tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. november 30-án tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. november 30-án tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Molnár Zoltán Molnár Sándor Szemánszki

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8468. KOLONTÁR Szám: 3-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kolontár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 12-én (kedden) 15,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

3328 Egerszólát, Egri út Egerszalók, Sáfrány út 7. Jegyzőkönyv. Készült:

3328 Egerszólát, Egri út Egerszalók, Sáfrány út 7. Jegyzőkönyv. Készült: Egerszőlát Község Önkormányzata Egerszalók Község Önkormányzata 3328 Egerszólát, Egri út 2. 3394 Egerszalók, Sáfrány út 7. Jegyzőkönyv Készült: és Egerszólát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 13/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. szeptember 30-án (kedd) 18 00 órai kezdettel

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 155-8/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testülete, valamint Hegyesd község Önkormányzata

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási

Részletesebben

d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: titkarsag@nagydorogonk.axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

n o v e m b e r 3 - á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

n o v e m b e r 3 - á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 372-1/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1653/4/2015 Magyarcsanádi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7. napján 14.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült JEGYZŐKÖNYV Készült FELSŐNÁNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, KÉTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, MURGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, ÉS ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata 3/2011. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2011. szeptember 27. napján megtartott NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

s z e p t e m b e r 9 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

s z e p t e m b e r 9 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 19-én 14.00 órakor kezdődő a Balatonszemesi Községházának tanácskozó termében közösen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető.

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető. Jegyzőkönyv Készült: Révfülöp és Térsége Óvodai Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács 2014. augusztus 28-án (csütörtökön) 16.30 órai kezdettel tartott üléséről. Jelen vannak: Kondor Géza társulás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/ Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 11. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.november 19-én (csütörtök) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EGYHÁZASRÁDÓC ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 31-én megtartott rendes nyilvános ülésről 64/2013.(X. 31.) Képviselő-testületi határozat Önkormányzat, Meseház óvoda,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2013., c.) határozatai: 61-64., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Az önkormányzat

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

j ú n i u s é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. január 12-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 1/2017. (I. 12.) NKt határozat 2/2017. (I. 12.) NKt határozat 3/2017. (I. 12.) NKt határozat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.

Részletesebben

Önkormányzat Önkormányzat Önkormányzat Képviselő-testülete Képviselő-testülete Képviselő-testülete 8477 Tüskevár 8477 Apácatorna 8477 Kisberzseny

Önkormányzat Önkormányzat Önkormányzat Képviselő-testülete Képviselő-testülete Képviselő-testülete 8477 Tüskevár 8477 Apácatorna 8477 Kisberzseny Önkormányzat Önkormányzat Önkormányzat Képviselő-testülete Képviselő-testülete Képviselő-testülete 8477 Tüskevár 8477 Apácatorna 8477 Kisberzseny Szám:125-21/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár,

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e. Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 7/2014., c.) határozatai:39-41., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek

Javasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-3/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 2-án 18.30 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20-án 16 órakor a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6. számú jegyzőkönyv szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú jegyzőkönyv 2012. szeptember 20. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 144/2012./IX.20./ kt.határozat: - 2012. szeptember 20-ai rendkívüli nyilvános

Részletesebben