Az osteoporosis és a táplálkozás kapcsolata az emberré válás története során

I NTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Ö SSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY 39 Az osteoporosis és a táplálkozás kapcsolata az emberré válás története során KISS Zoltán, KISS István, JÓZSA László ASSOCIATION BETWEEN OSTEOPOROSIS AND NUTRITION DURING THE HISTORY OF HUMAN EVOLUTION Az ôskôkortól a 20. századig lényegesen változtak a táplálkozási szokások, a tápanyagok minôsége és összetétele. A korábbi emberfajok fehérjealapú kalóriafelvételét a neolit forradalom (a termelô gazdálkodásra történt áttérés) óta felváltotta a szénhidrátalapú táplálkozás. Az élelemtermelés kezdete a tápanyagok skálájának változását, a mozgásszegény életmód kezdetét is jelentette. Ezzel egy idôben, mintegy ötezer évvel napjaink elôtt megjelent az osteoporosis. A szerzôk röviden ismertetik a korai emberfajok ôskôkori és a Homo sapiens újkôkori, ókori, középkori és újkori táplálkozási szokásait, eledeleit és a táplálkozás, valamint a csontritkulás lehetséges kapcsolatát. emberré válás, táplálkozási szokások, osteoporosis From the Palaeolithic age to the twentieth century, nutritional habits as well as the quality and composition of nutritients changed dramatically. The protein-based calorie intake of former Homo species had been replaced by a carbohydrate-based nutrition since the Neolithic revolution (the transition to agriculture). The start of food production also changed the range of nutrients and the start of sedentary lifestyle. At the same time, approximately five thousand years ago osteoporosis appeared. In this paper, the authors give a short review of eating habits and foods of early Homo species in the Palaeolithic Age and of Homo sapiens in Neolithic Age, Antiquity, Middle Ages and Modern Age, and discuss the possible relationship of nutrition and osteoporosis. human evolution, nutritional habits, osteoporosis dr. KISS Zoltán (levelezô szerzô/correspondent): Aesculap Akadémia, Doktorjelöltek Iskolája/School for Ph.D. candidates of Aesculap Academy; Budapest E-mail: kisszoltan1210@gmail.com dr. KISS István: Dél-budai Nephrologiai Központ (Szent Imre Oktató Kórház, Nephrologia-Hypertonia Profil B.Braun Avitum 1.sz. Dialízisközpont) és Geriátriai Tanszéki Csoport (Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika)/South-Buda Nephrology Centre and Department Section of Geriatrics of Semmelweis University; Budapest dr. JÓZSA László: Országos Baleseti és Sürgôsségi Intézet/National Institute of Accident and Emergency; Budapest Érkezett: 2012. július 27. Elfogadva: 2012. augusztus 22. Az osteoporosis kóreredetében számos tényezô szerepel. Mindenekelôtt a genetikai sajátosságokat és a mozgás menynyiségét és típusát kell említenünk. Természetesen a fentiek a legfontosabb patogenetikai faktorok, de harmadikként a táplálkozási szokások, a tápanyagok összetétele és kalóriatartalma említhetô. Áttekintésünk célja, hogy röviden számba vegyük a különbözô korok és emberfajták táplálkozási szokásait, és vizsgáljuk az ezzel kapcsolatba hozható csontritkulás elôfordulását. Eljárások elôdeink táplálékainak kimutatására Mindenekelôtt említjük az ôsemberi és késôbbi korok emberének szeméttelepeit, a kihajigált A rovat vezetôje: dr. Korányi László, DRC Kft., 8230 Balatonfüred, Ady Endre u. 12. E-mail: laszlo.koranyi@drc.hu

40 I NTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Ö SSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY A viszonylag magas kort megértek csontozata is vaskos, nyoma sincs az idôskori involúciónak. csontokon található vágás-, kaparásnyomokat, amelyek a zsákmány darabolására, feldolgozására utalnak. A csontanyagból következtethetünk az elfogyasztott hús eredetére (1 3). Jóval kisebb jelentôségû, de olykor hasznos ismereteket nyújt a kôeszközök élének, valamint az ôskôkori primitív ôrlôkövekrôl vett anyagok vizsgálata. Szerencsés esetekben a régész felszínre hozhatja a megkövesedett emberi ürüléket (emészthetetlen növényi magvak és más részek), amelynek elemzésével szintén a táplálkozási szokásokra kapunk felvilágosítást. A csont és fogak kollagénjeibôl detektálhatók stabil izotópok (Δ 13 C, Δ 15 N, Δ 34 S, Δ 75 Se), és mennyiségük mérhetô (4). Ugyanezek az izotópok, valamint az aminosav-összetétel, az egyes aminosavak aránya a múmiák hajából is meghatározhatók, és fontos felvilágosítással szolgálnak a táplálkozásra (5). Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk a fogkövek mikroszkópos vizsgálatát (6 8), amelyekbe beágyazódva (és konzerválódva) keményítôszemcsék, fitolitok (9), kollagénrostok, izomelemek, esetenként pollenszemcsék mutathatók ki, sôt olykor az is meghatározható, hogy a kollagénrost-tartalmú élelmet nyersen, vagy hôkezelést (sütést, fôzést) követôen fogyasztották (10). Az ôskori emberfajok táplálkozása és csontozata Az emberré válás két és fél-három millió éves történetében mindössze öt-hatezer évvel ezelôtt jelent meg a csontritkulás. A korábbi emberfajok, a Homo habilis, H. ergaster, H. erectus, H. neanderthalensis genetikai adottságai, csontozatának tömege és életmódja merôben más volt, mint a mindössze háromszázezer éve kialakult modern emberé, a H. sapiensé. Az elsô Homo faj(ok) Afrikában fejlôdtek ki, mintegy két-három millió évvel napjaink elôtt (1. táblázat). Csontozatuk robusztus, élettartamuk rövid (körülbelül 25-30 év) lehetett, és a kevés lelet alapján fel sem merül a csontritkulás gyanúja. A H. habilis, H. ergaster és H. erectus vadászattal, dögevéssel és némi növényi táplálékkal csillapította éhségét. A H. neanderthalensis termetében, testarányaiban és csontozatában is különbözött a mai embertôl. Több száz (többé-kevésbé teljes) csontvázukat ismerjük, közöttük akadtak, akik megérték a 60 évet. A viszonylag magas kort megértek csontozata is vaskos, nyoma sincs az idôskori involúciónak. A jégkorszak nagy részét átvészelô neandervölgyi ember bazális anyagcsererátája, energiafelhasználása sokkal nagyobb volt, mint a modern emberé. Nyáron a nôk átlagosan 4029, télen 5274, a férfiak 5159, illetve 6754 kcal-t használtak el. Táplálékuk többségét a nagy növényevôk húsa, zsírja, egyéb testrészei képezték, és csak minimális mennyiségben fogyasztott növényi eledelt, puhatestûeket vagy vízi élôlényeket (11). A szénhidrátok nem játszottak lényeges szerepet táplálkozásukban (12). Richards és Trinkaus (13) stabil 13 C és 15 N izotópos vizsgálataik alapján állítják, hogy míg a neandervölgyiek szinte kizárólag húson éltek, addig az ôket felváltó H. sapiens archaicus diétája gyökeresen megváltozott. 1. táblázat. Különbözô emberfajok legfontosabb táplálkozás- és csontminôségi jellemzôi H. habilis, H. neander- H. sapiens H. sapiens Az elsô Középkori Honfoglalás, Váci H. erectus thalensis archaicus sapiens európai ember ember Árpád-kor múmiák Megjelenés 2,5 500 000 300 000 év 8 10 000 év 5000 év i. sz. 900 1300 1735 1830 ideje (év) 3 millió év 600 000 év 5 15. század Élettér Afrika Afrika (európai Afrika (európai valamennyi Európa Nyugat- és Kárpát- Vác megjelenése megjelenés kontinens (Alpok) Dél-Európa, medence körülbelül körülbelül Amerika 100 000 év) 50 000 év) Életmód vadászó- vadászó- vadászó- növény- növény- növény- növény- hasonló gyûjtögetô gyûjtögetô gyûjtögetô termesztés és termesztés és termesztés és termesztés és a maihoz állattenyésztés állattenyésztés állattenyésztés állattenyésztés (feltételezhetô a több mozgás) Fô táplálék hús és dög hús, rovarok hús, rovarok, növények növények fôként vegyes vegyes vadon élô (Európa: növények, táplálkozás táplálkozás növények gabona, kevés állati Ázsia: rizs, eredetû Amerika: táplálék kukorica, burgonya) Osteoporosis nem ismert nem ismert nem ismert nem ismert megjelenik, de nagyon ritka nagyon ritka nagyon ritka nagyon ritka

KISS: AZ OSTEOPOROSIS ÉS A TÁPLÁLKOZÁS KAPCSOLATA AZ EMBERRÉ VÁLÁS TÖRTÉNETE SORÁN 41 1. ábra. Villendorfi Vénusz (Ausztria), mészkôidol, i. e. 23 000 21 000 év [magasság: 65 mm, haskörfogat: 102 mm, becsült testtömege (150 cm testmagasság esetén): 94 100 kg] A H. sapiens archaicus (a mai ember közvetlen ôse) körülbelül 300 000 éve alakult ki, és Európába 50 000, Ázsiába és Ausztráliába 40 000-45 000 éve vándorolt be. A H. sapiens archaicus táplálkozása lényegesen eltért a megelôzô emberfajokétól. A lassú felmelegedéssel együtt mind több növényt fogyasztott, és kimutathatóan kedvelte a rovarokat, puhatestûeket. Étrendje változatosabb volt, mint elôdeié. Kezdetben még fô tápláléka a fehérje (hús, hal, puhatestûek, rovarok), késôbb azonban egyre több növény is került az étlapjára. A rovarok, illetve azok álcáinak fogyasztása a kalciumfelvétel szempontjából jelentôs, ugyanis a kalciumtartalmuk igen magas (116 mg/100 g), és ebbôl kiszámítható, hogy 1000 kcal felvételekor 714 mg kalcium került ôseink szervezetébe. Ha meggondoljuk, hogy a férfiaknak minimálisan 4000, a nôknek 3500 kcal-ra volt szükségük, akkor azt mondhatjuk, hogy több mint duplája volt a kalciumfelvételük, mint a kortársainké. Becslések (és szórványos ôskori leletek) szerint a vadászó-gyûjtögetô társadalmak tagjai 130-féle növényt, 20-40-féle rovart, különbözô puhatestûeket ettek (14). A vadon termô növények nagy részének magas a kalciumtartalma. A különbözô vad hüvelyes növények termésével 1000 kcal felvételekor 580 1780 mg, vadon élô gumókkal 400 570 mg, gyümölcsökkel 490 1460 mg kalcium jut a szervezetbe. Az ôsember által fogyasztott vadon tenyészô növények (a számításba vett 130 fajta) átlagosan 132 mg/100 g kalciumot és 682 mg foszfort tartalmaznak. A Homo sapiens genetikailag gracilisabb csontozattal alakult ki, a döntô fordulat a táplálkozásban és mozgásban akkor következett be, amikor a H. sapiens archaicus a vadászó-gyûjtögetô élelemszerzésrôl áttért a növénytermelô, állattenyésztô életmódra. Nem mondható, hogy az ôskôkorban (napjaink elôtt 8000-10 000 évig) mindig és mindenütt elégtelenül táplálkoztak. Ellenkezôleg, az ôskôkorban és az átmeneti kôkor idején is voltak elhízottak (fôként nôk), és ha az ôsember szobrocskáiból következtetni lehet, akkoriban éppen (a mai mércével mérve) a mértéktelenül elhízott asszony jelentette a szépségideált (15, 16) (1. ábra). Pár ezer évvel késôbb az élelemtermelô újkôkori ember étlapján kevés új táplálék (tej, tejtermékek, tojás) jelent meg, viszont igen sok növény fogyasztásáról leszokott. A termelô gazdálkodásra áttért ember mozgásmennyisége felére-harmadára csökkent, emellett a táplálék összetétele is jelentôsen változott. Többé nem a fehérje jelentette a fô energiaforrást, hanem a szénhidrátok (Európában és Nyugat-Ázsiában a gabonafélék, Kelet- és Dél- Ázsiában a rizs, Amerikában a burgonya és a kukorica). Az életmódban bekövetkezett kettôs változás (a kevesebb mozgás, valamint az ételek választékának beszûkülése) az évezredek alatt oda vezetett, hogy megjelent a csontozat gracilizálódása, és ha megérték, az idôskori involúció. Nem véletlen, hogy az eddig ismert legôsibb (oszteometriával bizonyított) osteoporosis napjaink elôtt 5000 körülrôl származik (17). Azt is mondhatnánk, hogy ötezer éve van osteoporosis (18). Természetesen akkor és még hosszú idôn át nagy ritkaság volt a csontritkulás, ám a menü lényegében nem változott. Az állatok háziasítása 8000-10 000 évvel korunk elôtt kezdôdött, oly módon, hogy a befogott vad egyedek inait átvágták, ezzel és karámok kialakításával mozgásukat jelentôsen korlátozták. Drew és munkatársai (19) hisztomorfometriai vizsgálatai hívták fel a figyelmet arra, hogy az i. e. 7 6. évezredbôl származó, háziasított juhok, kecskék és szarvasmarhák csontjainak szerkezete eltér a vad egyedekéitôl. A csont tömege csökkent, a lacunák nagyobbak, a corticalis porosusabb. Az állatok mozgásmennyiségének csökkenése, táplálékának megváltozása és talán genetikai változás is szerepet játszik a csonttömeg megfogyatkozásában, a csontkéreg szerkezeti átalakulásában. Az 5200 éves elsô európai (az Alpokban talált jégmúmia ) menüje döntôen növényi elemekbôl állt, noha állattenyésztô volt. A hasonló korú ôsindiánok étrendjének 90%-át tengeri élôlények (halak, kagylók, puhatestûek) alkották. A négyezer éves egyiptomi múmiákból kimutatták, hogy életük során étrendjükben elôkelô helyet foglaltak el a halak, de jelentôs menynyiségû növényi táplálékot is fogyasztottak. Az i. sz. 1000 körül élt kopt múmiák között kettôsség található, amit a szerzôk a gazdasági és A rovarok, illetve azok álcáinak fogyasztása a kalciumfelvétel szempontjából jelentôs.

kiss.qxd 2012. 09. 19. 42 18:39 Page 42 INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY A középkori táplálkozási szokások 2. ábra. Szt. Efraim temetése a pusztában. Ikon. Több remete fokozott háti kyphosisa, a vállakon ülô fej, a görnyedt testtartás osteoporosisra utal Az ôskôkorban és az átmeneti kôkor idején is voltak elhízottak. szociális különbözôséggel magyaráznak. Egyik csoportjuk fehérjedús diétán élt, a másik szinte vegetáriánus kosztot fogyasztott. Persigian (20) két, az 5 9. századokban élt ôsindián populáció csontjait tette vizsgálat tárgyává. A földmûves (kukoricatermelô) népesség tagjain szignifikánsan gyakoribb volt a csontritkulás, mint a vadászók-gyûjtögetôk körében. Pfeiffer és King (21) i. sz. 500 körül élt ôsindián populációk csontjainak corticalisát hasonlították egymáshoz, összefüggést találtak a csontkéreg vastagsága és a táplálék összetétele (gyûjtögetôvadászó versus földmûvelô, kukoricatermesztô) között. A nem termelôk kalcium- és foszforfelvételét ideálisnak, míg a földmûvesekét elégtelennek mondják. A tengerpartok mentén élô ôsindiánok étrendjének 90%-át tengeri élôlények (halak, kagylók, rákok, puhatestûek, olykor egy-egy tengeri emlôs) alkották (5). LAM KID 2012;2( 3) :39 45. Korunkban és a közelmúlt évszázadaiban egyetlen embercsoport, az eszkimók táplálkoztak kizárólag állati fehérjékkel és zsírokkal, és ebbôl a szempontból diétájuk igen hasonlított az ôskôkorihoz. Zimmerman (22, 23) súlyos és generalizált osteoporosist talált az 1520-as években baleset következtében elhunyt, 25-30 és 40-45 éves eszkimó nôk múmiáiban. Nagyobb anyagon végzett megfigyelések bizonyították, hogy a középkorban a fiatal eszkimókon is sûrûn fordult elô csontritkulás (24), amit a magas fehérjetartalmú táplálkozás okozta metabolikus acidózis következményének is tartanak. Azt állítják, hogy napjainkban is gyakori és igen fiatal korban lép fel csontritkulás az eszkimók között. Különösen érdekesek Choy és munkatársainak (25) a megfigyelései, akik i. sz. 4 7. századi vázleletek Δ13C- és Δ15N-tartalmát határozták meg koreaiakon. Mint ismeretes, a mongolid rassz tagjaiban ritka és kései életkorban alakul ki a csontritkulás, ezért érdemel különös figyelmet, mit ettek azok a középkori emberek, akiknek nem volt csontritkulásuk. Fô táplálékuk növényi eredetû, és csak kiegészítésként fogyasztottak halat. Jelentôs megfigyelésrôl számolnak be Fuller és munkatársai (26) a római kori Britannia területérôl. Az alsó társadalmi osztályokhoz tartozók fogkövében csaknem kizárólag növénymaradványokat tudtak kimutatni. Tök, káposzta, bab lehetett a római kori plebs legfôbb tápláléka (9). A bizánci Theophanész szerzetes a 752 körül keletkezett Khronographia címû mûvében (27) számba veszi a néptáplálékokat: árpa, hüvelyesek, csillagfürt, olaj és bor. Theodorosz Prodromosz egyik versében tételesen felsorolta a drága, csak kiváltságosok által megfizethetô ételeket: rák, tokhal, puttonyhal és a néptápláléknak számító olcsókat, a halikrát, sózott tonhalat, szardíniát, babot, pirított babot, sajtot, kenyeret. Tej fogyasztásáról csak elvétve szerezhetünk tudomást, a tejtermékek közül viszont a különféle sajtok, vaj a szegények részére is megfizethetô. A part menti lakosság többsége a tengervíz állataiból (hal, polip, kagyló) készítette ételeit. A tenger élôlényei tartósított formában (füstölt, sózott hal, ikra) a távolabbi szárazföldi területekre is eljutottak. A kereszténység kezdeti századaiban tömegesen (egyes becslések szerint több százezren) vonultak a pusztákba remetének. Mozgásszegény életmódjukkal, valamint minôségileg és mennyiségileg elégtelen táplálkozásukkal szinte önmagukon hozták létre az osteoporosist. A Bizánci Birodalom (338 1452) más emberi leletein nem tudtak kimutatni csontritkulást, egyedül a pusz-

KISS: AZ OSTEOPOROSIS ÉS A TÁPLÁLKOZÁS KAPCSOLATA AZ EMBERRÉ VÁLÁS TÖRTÉNETE SORÁN 43 3. ábra. 11. századból származó, részlegesen gyógyult, pertrochantericus combcsonttörés (a budapesti Fertály utcai temetô anyagából) tai remeték körében (18, 28). Mûvészi alkotásaikon kizárólag a remetéken ábrázolták a csontritkulást (2. ábra). A 4 6. századból származó núbiai remetemúmiákon, a harmadik ötödik decenniumban elhunytakon is gyakori a csontritkulás, de White és munkatársai (29, 30) kizártnak tartják, hogy ez a táplálkozási szokások következménye lenne. Holk (31) 186 viking és késô középkori norvég vázlelet BMD- (bone mineral density) meghatározását végezte el. A viking és késô középkori, valamint a falusi és városi lakosok között nem talált különbséget, de a kolostorlakók csontjaiban szignifikánsan alacsonyabb BMDértékeket mért. Ekenman és munkatársai (32) a stockholmi parlament építkezésekor elôkerült, a 15 16. századokban élt 380 személy femurjának, radiusának és metacarpusának radiológiai és DXA vizsgálatakor azt észlelték, hogy valamenynyi korcsoportban, mindkét nemben, az összes csont BMD- és BMC- (bone mineral content) értéke szignifikánsan nagyobb, mint a ma élô kontrolloké. Jóllehet a két nem közötti csonttömegkülönbséget minden korcsoportban kimutatták, de még a posztmenopauzális korú nôkben sem találtak csontritkulást. Ezek az adatok azért érdemelnek különös figyelmet, mert napjainkban éppen Skandináviában a leggyakoribb az osteoporosis. Összehasonlítva a vikingek étrendjét a mai svédekével és norvégokéval, lényegében egyetlen számottevô különbséget látunk, nevezetesen, hogy napjainkban sokkal több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak. A nyugati kolostorokban másfajta étkezés és más mozgáskultúra volt szokásban. A sûrû böjtnapokon ugyan nem fogyaszthattak húsételt, azonban halat, rákot, más vízi élôlényeket igen. A szerzetesek étrendjébôl hiányoztak a gyümölcsök és zöldségek, mert ezekre a táplálékokra úgy tekintettek, mint az olyan ennivalóra, amit az ember csak akkor fogyaszt, ha nincs más kéznél. Ámde az egyoldalú étrend megbosszulhatta magát, mert a szerzetesek átlagos élettartama 35 év volt, ha magasabb kort értek meg, csaknem valamennyiükben enyhébb-súlyosabb csontritkulás alakult ki. A Kanári-szigetek i. sz. 6 9. századi ôslakóinak csontozatát és táplálkozási szokásait Reimers és munkatársai (33) vizsgálták. A tengerpart közelében lakók, és döntôen tengeri élôlényeket fogyasztók között (hisztomorfometriai eljárással) nem lehetett kimutatni osteoporosist. Ezzel szemben a hegyekben élô földmûvesek maradványain gyakorta súlyos, és fiatalon (40 életévük körül) jelentkezô csontritkulást figyeltek meg. A honfoglaló és Árpád-kori magyarok körében a csontritkulás nagy ritkaságnak számított. Korábban a 10 13. században élt, 391 felnôtt magyar lakos (198 férfi és 193 nô) csontmaradványait (közülük 43 férfi és 27 nô 60 évesnél idôsebb korban halt meg) vizsgáltuk. A 60 év alatti férfiak között nem, a 60 év alatti nôk között 1,6%-ban fordult elô csontritkulás. A 60 évnél hosszabb ideig élt férfiakon 6%-ban, nôkön 16%-ban kórismézhetô osteoporosis. Osteoporoticus combcsonttörés mindössze három eset ismert a (hazai) középkorból (34) (3. ábra) (körülbelül háromszázezer vázlelet között), csuklótáji törés pedig egyetlen sem (35, 36). Összehasonlításképpen: az egykori Országos Traumatológiai Intézet bonctermi anyagában (az 1990-es években) a 60 éven felüli nôk több mint 90%- ában, a férfiak nem egészen 70%-ában találtunk osteoporosist. Mint korábban egyikünk kimutatta, a 10 13. századi magyarok bôségesen és mai mérce szerint is helyesen táplálkoztak. Növénytermesztésükben a gabonafélék álltak elsô helyen, de káposztát, babot, lencsét, borsót, hagymát, tököt, legalább tízféle gyümölcsöt termeltek és fogyasztottak. Húsfogyasztásukban mennyiségileg a birka, marha és sertés a sorrend, de nem elhanyagolható a baromfi és hal sem. A hatalmas számosállat bôséges tej- és tejtermékellátást tett lehetôvé. Számítások szerint az átlagos napi tej-, illetve tejtermékfogyasztás (tejre átszámítva) 2 2,5 liter között lehetett (35). Még a hadba vonulók is igényelték a rendszeres tejivást. Bölcs Leó (bizánci) császár így ír a portyázó magyar hadfiakról: Követi ôket nagy csapat ló és kanca, részint táplálékul, és tejivás végett A török idôkben a termelésbe vont növények köre jelentôsen bôvült. Megjelent a törökbúza (kukorica) mellett a paprika, paradicsom, burgonya is, és ezekkel együtt csökkent (legalábbis a nagy töme- Ötezer éve van osteoporosis.

44 I NTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM Ö SSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY a) b) 4. ábra. a) Középkori nôi combcsont proximális vége. A combnyak rövid és vaskos. b) 20. századi nôi combcsont proximális vége. A combnyak megnyúlt, elvékonyodott, a distalis corticalis keskeny Elõdeink életmódja, sok és megterhelõ mozgása kompenzálni tudta a tömeges csontritkulást. gek körében) a húsfogyasztás. A csontok szerkezetének idôbeni vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy genetikai és életmódban bekövetkezett hatásokra csupán egyezer év alatt is lényeges strukturális változások jöttek létre. Erre kiváló példa a combcsont proximális végének alaki változása az elmúlt ezer év során. Napjaink emberének a combcsontja gracilisabb és a combcsont nyaka megnyúlt (4. ábra), amely utóbbi a töréseknek sokkal kevésbé ellenálló (37). A kora újkori táplálkozás A 17 19. századi britek táplálkozási szokásait ismerjük. A szegények és középréteg ritkán evett húst, többnyire növényi eleséggel csillapították éhségüket. Az ipari forradalmat követôen tömegesen jelentkezett a rachitis (angolkór!), ami D- vitamin-hiányukat és talán az ásványianyag-felvételük elégtelenségét bizonyítja. Less és munkatársai (38) a londoni spitalfieldsi templom kriptájába a 17 18. században eltemetett személyek egyikén sem találtak osteoporosist, még a 80 év feletti korban elhunyt nôkön sem. Mays (39) ugyancsak londoni, 18 19. századi skeletonokon, a végtagcsontok corticalis vastagságának korral járó csökkenését mutatta ki, de osteoporosis elôfordulását nem észlelte. A középkori és kora újkori csontmaradványokon elvétve fordul elô csontritkulás és az életkorral csak minimálisan csökken a csonttömeg. Vácon 1994 1995-ben nagyszámú múmiára bukkantak egy templom tatarozása közben. Jelentôségüket növeli, hogy pontos életkorukról, foglalkozásukról, társadalmi és szociális állásukról hiteles írásos feljegyzések maradtak (40, 41). Az 1735 1830 közötti évszázadban eltemetett váci polgárok maradványai közül eddig 31, 60 évesnél idôsebb személy proximalis femurvégének és distalis radiusvégének DXA-vizsgálata készült el. Ezek a ma még befejezetlen oszteometriás megfigyelések is amellett szólnak, hogy 150 250 évvel ezelôtt nagyon ritkán fordult elô enyhe osteoporosis. A 18 19. századi múmiák fogkövének elemzése azt mutatta, hogy egyaránt fogyasztottak búzából, burgonyából, kukoricából készített ételeket, azonban rizskeményítôt egyetlen esetben sem lehetett kimutatni. A felsoroltakon kívül többféle, de nem azonosítható keményítôt és fitolitokat találtak. Viszonylag kevés fogkô tartalmazott húsmaradványokat, viszont többségük kollagénrostokat és azok hôhatásra (fôzés vagy sütés okozta eltéréseket) utaló jeleket mutattak (42). Az osteoporosis szempontjából szintén fontos D-vitamin- és ásványianyag-ellátottságra csak közvetett adataink vannak, ám az a tény, hogy a rachitis hosszú idôn át elvétve fordult elô, arra utal, hogy a bôrben keletkezett és a táplálékkal felvett D-vitamin együttesen elégséges lehetett ôseinknél. A táplálékoknak a zsíros halak és a gombák kivételével nincs jelentôs D-vitamintartalma (43). Bár a megelôzô korokban esetenként ezekbôl a táplálékokból többet fogyaszthattak az emberek, feltételezhetôen a direkt bôrt érô napsugárzásnak lehetett inkább nagyobb jelentôsége. Az emberiség történetében az Afrikából irányuló vándorlás során ôseinket még sok-sok évezreden át kellô mennyiségû napsugárzás érhette. Viszont különösen az utóbbi évszázadban a bôrt érô napsugárzás mennyisége alapvetôen megváltozott a konzervatív öltözködési szokások és a döntôen zárt térben való tartózkodás miatt, amely szintén hozzájárulhatott az osteoporosis tömeges megjelenéséhez is. Összegzés Röviden áttekintettük az ember kialakulása (2-3 millió év) alatt ismert táplálkozási szokásokat, fô ételeket. Az emberi törzsfejlôdés során a H. sapiensnél, a termelô gazdálkodásra való áttéréskor, a neolitforradalom idején csökkent elôször jelentôsen a csonttömeg. Ekkor szûnt meg a H. sapiens archaicus (mai emberéhez képest) robusztus csontozata, és alakult ki a modern ember (H. sapiens sapiens) sokkal gracilisabb vázrendszere, amely az adott életkörülmények között még évezredekig alkalmas volt arra, hogy ne fejlôdjön ki osteoporosis és fokozott fragilitás. Lényeges változás akkor következett be a táplálkozásban, amikor a mai ember közvetlen ôse áttért a termelô gazdálkodásra, és ezzel tápanyagainak

KISS: AZ OSTEOPOROSIS ÉS A TÁPLÁLKOZÁS KAPCSOLATA AZ EMBERRÉ VÁLÁS TÖRTÉNETE SORÁN 45 nagy többsége növényi eredetûvé, kalóriaszükségletének fedezése szénhidrátalapúvá lett. A lassan fogyatkozó csonttömeg körülbelül 5000-6000 évvel ezelôtt teremtette meg az osteoporosis kialakulásának lehetôségét, de elôdeink életmódja, sok és megterhelô mozgása kompenzálni tudta a tömeges csontritkulást, és valószínûleg ezért nem volt nagyszámú és súlyos osteoporosis a múlt századig. Úgy tûnik, hogy az europid és indián lakosság körében a vegetáriánus konyhát vezetôk között alakult ki több és súlyosabb osteoporosis, míg a vadászó-gyûjtögetô életmódot folytatók körében elvétve. Kivételt képez az eszkimó népesség, amelynek tagjain, az egyoldalú állati eredetû étrend ellenére korai életkorban bekövetkezô csontritkulás gyakori. Azonban a történelem folyamán nem lehetett kimutatni egyértelmû összefüggést a táplálék minôsége, a kalorikus megoszlás és az osteoporosis gyakorisága között. Valószínûleg a genetikai adottságok, a mozgás mennyisége és az életmód együtt nagymértékben befolyásolták a csont szerkezetének alakulását, és így a táplálkozásból adódó csonthatások nem mindig tudtak megjelenni, azok nem váltak dominálóvá. Az osteoporosis megjelenése megközelítôleg 5000 évvel ezelôttre tehetô, és a mai népbetegséggé válása csak az utóbbi évszázadban alakult ki, valószínûleg az emberi életmód és környezet drámai változásának eredményeképpen. Irodalom 1. Bunn HT. Archaeological evidence for meateating by Plio- Pleistocene hominids from Koobi Fora and Olduvai Gorge. Nature 1981;291:574-7. 2. Leakey MD, Roe DA. Olduvai Gorge: Excavations in Beds III. IV and the Masek Beds, 1968-1971. Vol 5. Cambridge: Cambridge University Press; 1994. 3. Steele TE. A unique hominin menu dated to 1.95 million years ago. PNAS 2010;107:10771-2. 4. Ambrose SH, Norr L. Experimental evidence for the relationship of the carbon isotope ratios of whole diet and dietary protein to those of bone collagen and carbonate. In: Lambert JB, Grupe G (eds.). Prehistoric human bone archaeology at the molecular level. Berlin: Springer; 1993. pp. 1-37. 5. Macko SA, Engel MH, Andrusevich V, et al. Documenting the diet in ancient human populations through stable isotope analysis of hair. Phil Trans R Soc Lond B 1999;354:65-76. 6. Lieverse AL. Diet and the aetiology of dental calculus. Int J Osteoarcheol 1999;9:219-32. 7. Piperno DR, Dillehay TD. Starch grains on human teeth reveal early broad crop diet in northern Peru. PNAS 2008;105: 19622-7. 8. Piperno DR, Ranere AJ, Holst I, Iriarte J, Dickau R. Starch grain and phytolith evidence for early ninth millennium B.P. maize from the Central Balsas River Valley, Mexico. PNAS 2009;106:5019-24. 9. Fox LC, Juan J, Albert RM. Phytolith analysis on dental calculus, enamel surface, and burial soil: Information about diet and paleoenviromental. Am J Phys Anthropol 1998;101:101-13. 10. Török K, Pap I, Józsa L. Microscopic study of the dental calculus of the mummies from the 18th-19th centuries. Anthrop Közl 1998;39:71-80. 11. Snodgrass JS, Leonard WR. Neanderthal energetics revisited: Insights into population dynamics and life history evolution. PaleoAnthropology 2009;7:220-37. 12. Leonard WR. Food for thought: dietary change was a driving force in human evolution. Scientific American 2002;287:106-15. 13. Richards MP, Trinkaus E. Isotopic evidence for the diets of European Neanderthals and early modern humans. PNAS 2009;106:16034-9. 14. Eaton BS, Nelson DA. Calcium in evolutionary perspective. Am J Clin Nutr 1991;54:S281-7. 15. Józsa L. Az elhízás és ábrázolása az ôskôkorban. Orvosi Hetilap 2008;149:2307-12. 16. Józsa L. Obesity in the paleolithic era. Hormones 2011; 10:242-5. 17. Frigo P, Lang C, Lauerman W, et al. Osteoporosis in a woman of the early bronze age. New Engl J Med 1995;333:1463. 18. Józsa L. Mióta van osteoporosis? M Traumatológia 2011; 54:122-33. 19. Drew IA, Perkins D, Dal P. Prehistoric domestication of animals: effects on bone structure. Sience 1971;171: 280-2. 20. Persigian A. Osteoporotic bone loss in two prehistoric Indian population. Am J Phys Anthrop 1973;39:87-96. 21. Pfeiffer S, King P. Cortical bone formation and diet among prehistoric Iroquoians. Am J Phys Anthropol 1983;60: 23-8. 22. Zimmerman MR. Aleutian and Alaskan mummies. In: Cockburn A (ed.). Mummies, diseases and ancient cultures. London: Cambridge Univ Press; 1980. 23. Zimmerman MR, Aufderheide AC. The froozen family of Utqiagvik: The autopsy finding. Arctic Anthropol 1984; 21:153-63. 24. Zimmerman MR. Paleopathology in Alaskan mummies. Am Sci 1985;73:20-5. 25. Choy K, Jeon OR, Fuller BT, Richards MP. Isotopic evidence of dietary variations and weaning practices in the Gaya cemetery at Yeanri, Gimhae, South Korea. Am J Phys Anthropol 2010;14:274-84. 26. Fuller BT, Molleson TI, Harris DA, Gilmour LT, Hedges RE. Isotopic evidence for breastfeeding and possible adult dietary differences from Late/Sub-Roman Britain. Am J Phys Anthropol 2006;129:45-54. 27. Theophanész. Khronographia. Theodorosz Prodromosz. Az apáturak ellen. In: Hadzisz D. A bizánci irodalom kistükre. Budapest: Európa Kiadó; 1974. p. 106, 110. 28. Józsa L. Az osteoporosis elôfordulása idôben és térben. Osteologiai Közl 2007;15:75-80. 29. White CD, Schwarz HP. Temporal trends in stable isotopes for Nubian mummy. Am J Phys Anthrop 1994;93:165-87. 30. White CD, Armelagos GJ. Osteoporosis and isotopes in X-group Nubians (Abstr.). Am J Phys Anthrop 1996;22(Suppl.):241-2. 31. Holck P. Bone mineral densities in the prehistoric, Viking-Age and medieval populations of Norway. Int J Osteoarchaeol 2007;17:199-206. 32. Ekenman I, Eriksson SAV, Lindgren JH. Bone density in Medieval skeletons. Calcif Tissue Int 1995;56:355-8. 33. Reimers EG, Arnay De La Rosa M, Martin LG, et al. Bone histology of the prehispanic inhabitants of Grand Canaria. J Paleopathol 1988;2:47-59. 34. Fóthi E, Józsa L. Részlegesen gyógyult pertrochantericus törés középkori leleten. M Traumatológia 2004;47:330-3. 35. Józsa L. A honfoglaló és Árpád-kori magyarság egészsége és betegségei. Budapest: Gondolat; 1996. 36. Józsa L. The antiquity of osteoporosis. Acta Biol (Szeged) 1997;42:75-80. 37. Sievinän H, Józsa L, Pap I, Järvinen M, Järvinen TA, Kannus P, et al. Fragile external phenotype of modern human proximal femur in comparison with Medieval bone. J Bone Mineral Res 2007;22:537-43. 38. Lees B, Molleson T, Anett TR, Stevenson JC. Differences in proximal femur bone density over two centuries. Lancet 1993;341:673-5. 39. Mays S. Age-dependent cortical bone loss in women from 18th and early 19th century London. Am J Phys Anthropol 2000;112:349-61. 40. Pap I, Susa É, Józsa L. Mummies from the 18-19th century Dominican church of Vác, Hungary. Acta Biol (Szeged) 1997;42:107-12. 41. Susa É, Pap I, Józsa L. A váci múmiák antropológiai vizsgálata. Magyar Múzeumok 1996;2:14-6. 42. Török K, Pap I, Józsa L. A 18-19. századi váci múmiák fogköveinek mikroszkópos vizsgálata. Fogorvosi Szemle 1999;92:317-27. 43. Holick MF. Vitamin D deficiency. N Engl J Med 2007; 357:266-81.