GHANA Adomi Bridge

Hasonló dokumentumok
Hódmezővásárhely 47-es elkerülő körforgalom acélszerkezetének gyártása és szerelése

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak

Katonai műszaki képességek polgári gyakorlatban történő alkalmazása. Maczonka Mátyás ny. őrnagy

BEMUTATKOZÓ. Technológiai gépészeti üzletágunk fő tevékenységei:

HAZAI MEGÉPÜLT HIDAK AZ UVATERV TERVEI ALAPJÁN

BV AUTOGAS MINI. Csidei Tamás ügyvezető GASZTRONAUTA kft A profik partnere

Öszvérhidak korszerű alkalmazási formái. Gilyén Elemér, Stefanik Péter Pont-TERV Zrt.

Debrecen, július 6. Budapest, III. ker. Nánási úti felüljárónál lévő EKO-SYSTEM mobil árvízvédelmi fal 1

A MÉRNÖK SZEREPE AZ M0 ÉSZAKI DUNA-HÍD MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

Az M0 útgyűrű keleti szektor M5 autópálya új 4. sz. főút közötti szakaszának tervezése beton burkolattal

A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 31. (1) bekezdésének e) pontja és a 31. (6) bekezdése szerinti, 2013.

KOREL Korrózióvédelmi és Elektrotechnikai Kft. CÉGISMERTETŐ. A KOREL Kft. bemutatkozása, Fényképes referenciák

A közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 31. (1) bekezdésének f) pontja és a 31. (6) bekezdése szerinti, 2012.

SPECIÁLTERV Építőmérnöki Kft.

2018/01. Kompakt és 6 pontos kivitel

Megalapozó tanulmány az NBSZ 9. kötethez kiadandó hegesztési útmutató előkészítéséhez

S-típus. Félautomata impulzus fóliahegesztő gépek. Csúcsminőség. Rugalmasság. Moduláris rendszer.

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

El. főzőüstök - indirekt fűtés

MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK

Építőmérnöki Kft. A SPECIÁLTERV KFT. HÍD TERVEZÉSI MUNKÁI A KÖZELMÚLTBAN. 49. HÍDMÉRNÖKI KONFERENCIA Balatonfüred, október 8.

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk!

MOHÁCSI DUNA HÍD Megvalósíthatósági tanulmányterv Hidász Napok Balatonfüred, június Gilyén Elemér Pont-TERV Zrt.

Preferred Packaging Food

Előre gyártott üvegház árlista

Kiskörei közös közúti-vasúti Tisza-híd tervezett felújítása

Paks Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) építése, a technológiai szerelés mérnökgeodéziai munkái

FixTrend Acéllemez lapradiátor Kompakt és 6 pontos kivitel

NAGYKÖRÚTI RENDSZERVÁLTÁS a kivitelező szemével

BEMUTATKOZÓ. Technológiai gépészeti üzletágunk fő tevékenységei:

Moduláris hídszerkezetek alkalmazása Európában

VÁLTOZÁSOK A HÍDSZABÁLYZATBAN Kolozsi Gyula VIA-PONTIS Kft ügyvezető MAÚT Híd tagozatvezető

Z ERZSÉBET HÍD TERVEZÉSE

A FixTrend radiátorok jellemzői

D-ÉG DUNAFERR LUX-uNi lapradiátorok

SW KÖZVILÁGÍTÁSI RENDSZER. Innovatív megoldások az SW-től

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió

Marley vízelvezető folyókák

Indukciós asztali főzőlap - HP

Hidász Napok A MINDEN-KORR Korrózióvédelmi Mérnökiroda Bt. szeretettel üdvözli a konferencia résztvevőit. Visegrád,

Új vasúti híd érdekességek a nagyvilágban

MISKOLC NYÍREGYHÁZA VASÚTVONAL TOKAJ TISZA ÁRTÉRI HIDAK

AKKOR ÉS MOST.. (1974)

SW közvilágítási rendszer. Innovatív megoldások az SW-től

A világító elem polikarbonát része 100%-ban újrafelhasználható, és a gyártás során keletkezett hulladék is újrahasznosítható.

Szabadonálló gázüzemű főzőüst

Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető

DURMA SBT típusú billenőgerendás hidraulikus lemezolló

ANYAGÁRAMLÁS ÉS MŰSZAKI LOGISZTIKA

Beszállítói kooperációs börze fémipari megmunkálás, gépgyártás. Cégprofilok

PRODUCTSHEET. PlasmaMade légszűrőguc1214

MICHAEL KFT Gyömrői út Budapest Fax:06/1/ CSISZOLÓSZERSZÁMOK

Ipari kapuk fontos tulajdonságai. Fülöp-Mészáros Katalin Hörmann Hungária Kft.

Direct Line Kft...közvetlen út a nemesacélhoz!

INFÓ GAIA AWARDS 2014 DÍJ

IMMERPAN. Acél lapradiátorok

cime

VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS

120 éves a Mária Valéria híd

Személyre szabott épületrendszer

DURMA VS CNC típusú állítható vágószögű hidraulikus lemezolló

HEGESZTÉS AUTOMATIZÁLÁS A STADLER SZOLNOK KFT-NÉL

A K T U Á L B A U I N G A T L A N F O R G A L M A Z Ó K F T. I N G A T L A N P A R K N Y Í R E G Y H Á Z A D E B R E C E N I Ú T

A budapesti M3 metróvonal rekonstrukciója

Nem csak egy egyszerû lámpa, hanem SEGÉDESZKÖZ

HEGESZTÉSI SZAKISMERET

Padlóösszefolyó és folyóka rendszerek

rnöki Iroda Kft. Roden MérnM 20 éve a közlekedéstervezésben Cégbemutató Trenka Sándor ügyvezető igazgató M9 KAPOS KONZORCIUM ÉPKO ksomlyó

isd dunaferr termékkatalógus

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság

Acélcsarnokok komplett kivitelezése tervezéstől a megvalósításig. Szakmai konzultáció országszerte MÉK: 1 pont (2012/285) MMK: 1 pont (01/2012/0140)

Hegesztett síkhálók Osztás (mm) Táblaméret (mm) Huzalvastagság Fekete felületek. 20 x x ,5 igen. 25 x x igen

CQE sorolható elosztó szekrények

MEFA-sprinkler szerelő rendszer

TÁJÉKOZTATÓ. Tisztelt Címzett!

Hidrofortartályok: Alkalmazási terület:

Táblás kerítések MERKUR TÁBLÁS KERÍTÉS MERKUR DARK TÁBLÁS KERÍTÉS RAL6005 ZÖLD

Bramac Reviva: Több mint felújítás: Újjászületés.

Szolnok Sz gyalog gy os alog Tisz Tis a z híd építése épít

JÁRMŰVEK BÚTOROK KONTÉNEREK HŰTŐJÁRMŰVEK MEGOLDÁS MINDEN EGYES SZAKMÁHOZ

Az Észak-balatoni vasútvonal korszerűsítése projekt bemutatása

Szabadonálló elektromos olajsütő

Budapest - Esztergom vv. Északi vasúti Duna-híd korszerűsítése Tervezés. 4. Hídműhely Szimpózium - Épülő, szépülő hídjaink Budapesten

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA

Újdonság! Újdonság! Dia-Piranha. Gránit-Scratcher Újdonság! Vibrostop. Gumikuplung. RUPES LH32EN sarokcsiszoló + gyémánt walze homokkôhöz és gránithoz

Táblás kerítések MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS

DRÁVASZABOLCSI DRÁVA-HATÁRHÍD FELÚJÍTÁSA

Táblás kerítések MERKUR PVC TÁBLÁS KERÍTÉS

Táblás kerítések MERKUR TÁBLÁS KERÍTÉS

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.

Swietelsky Vasúttechnika Magyarország vasútépítésének szolgálatában

ITS-RB SOROS RAKLAP ÁLLVÁNY

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

A MÁV FKG Kft. jövőképe

ITS-RB RAKLAP ÁLLVÁNY

Csúszásmentes fogantyú a beépített gumibetétnek köszönhetően

Eladó autószalon és szerviz Salgótarján ipari parkban 3100 Salgótarján, Park út 10. Tel.:

Innováció a folyékony anyagok töltésében A nagy töltőkapacitású ponttöltő állomás BEMUTATKOZÁS

B.1. A kitérők és átszelések kialakulása, történeti fejlődése

Átírás:

GHANA Adomi Bridge

Egy kis földrajz. Az Adomi híd Ghána déli részén, Atimpoku városban, kb. 10 km-re Akosombo duzzasztógáttól található. A város Ghána minden részéből elérhető. Accra, Ghána fővárosa mintegy 65 km-re, Tema is 50 km-re található. Ez a két várost köti össze Atimpoku -Tema főút, Azonban ha Ön Észak- Ghánába készül, át kell menni az Adomi hídon. A híd Ghána keleti régióját valamint Volta folyó és tó térségét kapcsolja össze. A Volta tó a világ legnagyobb mesterséges tava. 3

Előzmények Az Adomi hidat 1956-1957-ben építették angol tervek ill. fővállalkozó segítségével. Ghána függetlenné válásának évében, 1957-ben került átadásra. A 335 m teljes hosszú ívhíd 245 m hosszú öszvér pályalemezzel készült. A több mint ötven éves használat során kevés figyelmet fordítottak a karbantartásra, így a 2010-es évektől már súly,- ill. sebességkorlátozást vezettek be a hídon. A pályalemez beton és acél elemei több helyen súlyosan károsodtak, beszakadtak. A helyi barkácsolgatások inkább csak tovább rontottak a híd állagán. A híd lezárása, illetve felújítása egyre sürgetőbbé vált. Már csak két apró problémát kellett megoldani: a fontos átkelő komppal történő kiváltását, valamint a rehabilitáció szükséges pénzügyi finanszírozását. Az előbbi problémát megoldották egy holland kompgyártó bevonásával, az utóbbit az osztrák EXIMBANK (ÖKB) kötöttsegély hitel (ún. soft loan) formájában. A híd rehabilitációjának kivitelezését a Ghana Highway Authorithy megbízásából anyavállalatunk, MCE GmbH Ausztria nyerte el. A híd lezárása illetve a rekonstrukciója 2014 januárban kezdődött. 4

Előzmények 5

MCE Nyíregyháza Kft feladatai Szerkezeti acélok EN ISO 10025:2005 : v< 30mm S355J2+N Varratok ( sarok, tompa): B és C kategória szerint EN ISO 5817:2008 Fejescsapok: S235J2+C450 A gyártási technológiai utasítás elkészítése. A Hegesztési terv- és technológia, WPS-ek, elkészítése. Mérőlapok elkészítése DIN 18800 Teil 7 és EN13920 B és F osztály. Roncsolásmentes vizsgálat elvégzése a hegesztési terv alapján és annak dokumentálása. Gyártási egységek gyártói korrózióvédelme 6 A hídelemek teherautóra rakodása. Gyártott mennyiség: 800 tonna A Nyíregyházán gyártott hídelemek teherautóval Kremsbe (Ausztria) lettek szállítva, ott tengeri szállításra alkalmas módon open top konténerekbe csomagolták.

Gyártás A gyártmánytervek Ebner ZT Gmbh bevonásával készültek. A kezdeti nehézségek megoldása után megkezdődhetett Nyíregyházán a gyártás. A 245 m hosszú pályalemez hosszában 23, keresztirányban 5 gyártási egységre lett bontva. Az új pályalemez könnyű és korszerű orthotróp kivitelben, acélból készült. Afrikai szállítást figyelembe véve csak konténer méretű elemek jöhettek szóba. A gyártás természetesen a megszokott minőségben, európai szabványok alkalmazásával történt. Az elemek hegesztése félautomata ill. automata hegesztő berendezésekkel történt, a gyártási egységek méretre vágva, varratelőkészítéssel ellátva kerültek a festőüzembe. 7

Gyártás 8

Gyártás 9

Gyártás 10

Gyári korrózióvédelem 11

Szállítás 12

Szerelés Ghánában A híd közvetlen környezetében előszerelő terület lett kialakítva 13

Szerelés Ghánában Sátor alatt folyt a hegesztés. 14

Szerelés Ghánában A meglévő pályalemezeket (betont és acélt) elvágták, teherautóval kiszállították. 15

Szerelés Ghánában A hídelemek teljes szélességben össze lettek hegesztve, teherautóval közvetlenül a beépítési helyre kerültek. 16

Szerelés Ghánában A pályalemez cseréhez darupálya készült. 17

Szerelés Ghánában Ilyen egyszerűen megy 18

Szerelés Ghánában Szédítő a magasság 19

Szerelés Ghánában Munka közben jár a pihenés és a finom falatok. 20

Szerelés Ghánában Az egész ország örül, ismét használatba vehető a híd 21

Awash Weldia

Awash Weldia Az etióp kormány beruházása $865.000.000 értékben Fővállakozó: Yapi Merkezi Új vasútvonal Új autópálya Új metróvonal Addis Abebaban Awash Weldia Projekt egy 400 km hosszú vasútvonal Awash, Shewarobit, Konlocha und Hara-Gebeya (Weldia) között A vasúti szakaszon 10 állomás, több alagút és híd épül.

Awash Weldia MCE Nyíregyháza feladatai: Acélszerkezet össz tömege: 7900 to 630 db szekrénytartó hevederlemezek nélkül Átlagosan: ~ 12 tonna/db ~ 11 m x 1,8 m x 1,1 m ~ 68 m 2 /db Festendő felület: 43.000 m 2 Tengeri szállításra alkalmas csomagolás

Awash Weldia

Awash Weldia

Awash Weldia

Awash Weldia

Awash Weldia Gyártás közben 29

Awash Weldia Gyártás közben 30

Awash Weldia Korrozióvédelem : SA 2 ½ szemcseszórás Alapozás : Hempadur 47200 120 m vörös Közbenső: Hempadur 47200 120 m szürke Fedő: Hempathane Fast Dry 80 m türkizkék 55750

Awash Weldia Konténerbe rakodás 32

Awash Weldia Mintha a holdon készültek volna a felvételek 33

Awash Weldia 34