THE RULES OF TAKING EVIDENCE IN THE NEW CIVIL PROCEDURE CODE

MultiScience - XXXI. microcad International Multidisciplinary Scientific Conference University of Miskolc, Hungary, 20-21 April 2017 ISBN 978-963-358-132-2 THE RULES OF TAKING EVIDENCE IN THE NEW CIVIL PROCEDURE CODE Nagy Adrienn PhD, egyetemi docens Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Európai és Nemzetközi Jogi Intézet 1. ELŐZMÉNYEK Az 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozattal elrendelt polgári perjogi kodifikációs munka első állomásaként a Kormány 2015. január 14-én fogadta el az új polgári perrendtartás koncepcióját, melyben rögzítette azokat a szabályozási célokat, melyeket a kódexnek meg kell valósítania. A jelenleg hatályos 1952-es Pp. X. Fejezetében rögzített bizonyítás szabályaival összefüggésben a Koncepció rögzítette, hogy azok alapjaiban nem igényelnek változást, mely kijelentés mutatja a bizonyítási szabályok nagymértékű stabilitását. E megállapításon túl természetesen felsorakoztathatók azok az érvek is, melyek meghatározott jogintézmények vonatkozásában gondolkodásra és cselekvésre késztetik a jogalkotót. A bizonyítás szabályainak változását feltétlenül szükségessé teszi az osztott perszerkezet bevezetése, a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítása, a perkoncentráció, ezzel összefüggésben a szakértői bizonyítás újragondolásának szükségessége, illetve a jó gyakorlatok azaz a szabályozási céloknak megfelelő bírói jogalkalmazói gyakorlat beemelése az új perjogi kódexbe.[1] A Koncepcióban kitűzött szabályozási célok mentén a polgári perjogi kodifikáció a végéhez ért: a Parlament 2016 novemberében fogadta el a 2016. évi CXXX. törvényt a polgári perrendtartásról. A jelen előadás célja az új Pp. bizonyítással kapcsolatos szabályainak bemutatása két vezérgondolat mentén: - egyrészről feltérképezi a bizonyítással kapcsolatos szabályanyag elhelyezését az új perjogi kódexben; - másrészt a bizonyítás általános szabályai közül emel ki új jogintézményeket. A terjedelmi és az időbeli korlátokra figyelemmel az egyes bizonyítási módok (pl. tanúbizonyítás, szakértői bizonyítás stb.) szabályainak bemutatására nem kerül sor. DOI: 10.26649/musci.2017.096

2. A BIZONYÍTÁSSAL KAPCSOLATOS SZABÁLYANYAG ELHELYEZÉSE A PERJOGI KÓDEXBEN 2.1. A bizonyításhoz kapcsolódó szabályok elhelyezése a perjogi kódexen belül összetett, komplex módon valósul meg: - a Pp. Első része (Alapvetések) az Alapelvek között szabályozza a felek eljárás-támogatási kötelezettségét [Pp. 4. (2) bek.]; - a tényállításokkal és bizonyítási indítványokkal kapcsolatos szabályozást (pl. az előterjesztés határideje, elkésettség jogkövetkezményei) a Harmadik Rész (Elsőfokú eljárás) tartalmazza, figyelemmel arra, hogy ezek perfelvételi nyilatkozatnak minősülnek; - a bizonyítással kapcsolatos statikus szabályokat és a bizonyítás foganatosítását tartalmazó normákat a Negyedik Rész (Bizonyítás) foglalja magában; - a Tízedik Rész (Az elektronikus technológiák és eszközök alkalmazása) külön fejezetekben tartalmazza Az elektronikus kapcsolattartásra és Az elektronikus hírközlő hálózat igénybevételére vonatkozó szabályok. A Pp. elektronikus hírközlési hálózat igénybevételére vonatkozó szabályai a jelenleg hatályos 1952-es Pp. rendelkezéseit veszik alapul, kiegészítve az elektronikus hírközlő hálózatok igénybevételének alkalmazási körét azzal, hogy a felek és más perbeli személyek, a tanúk és szakértők meghallgatása mellett a szemle is lefolytatható elektronikus hírközlő hálózat útján. 2.2. A felek eljárás-támogatási kötelezettsége és a bíróság anyagi pervezetése A Koncepcióban rögzített szakmai elvárások szerint az elsőfokú eljárás szabályait úgy kell kialakítani, hogy az megteremtse a gyors és hatékony peres eljárás lefolytatásának lehetőségét. Ehhez pontosan meg kell határozni a bíróság és a felek felelősségi viszonyát, a felekkel szemben támasztott fokozott eljárás-támogatási kötelezettséget a per előre vitelében, és változtatni kell a bírói szerepvállaláson is az anyagi pervezetés meghonosításával. E megfontolásból az új perjogi kódex szakít a jelenleg hatályos 1952-es Pp. 3. (3) bekezdésében a tárgyalási elvvel összefüggésben rögzített, a bizonyítás körében kötelezően és általános jelleggel adandó bírósági tájékoztatási kötelezettséggel. Ezt a bíróság anyagi pervezetése váltja fel, melyet a Harmadik részben találhatunk: Ha a perfelvételi nyilatkozat nem terjed ki valamely lényeges tény vonatkozásában a bizonyításra, vagy a felek között vita van abban, hogy valamely tény bizonyítása mely felet terheli, a bíróság az (1) bekezdésben foglaltakon túl tájékoztatja a feleket a bizonyíték rendelkezésre bocsátása, illetve a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, valamint a bizonyítás esetleges sikertelenségének következményéről is. [237. (2) bek.]

2.3. A perfelvételi szak A perfelvételi szakban szigorú határidőket kell szabni a tényállítások, jogállítások és bizonyítási indítványok előterjesztésére az eljárás gyorsítása és a perkoncentráció elvének érvényre juttatása céljából. Ehhez az is szükséges, hogy az 1952-es Pp. szabályaihoz képest az új perjogi kódex nyomatékosabban írja elő, hogy a keresetlevél kötelező tartalmi elemeként a felperesnek csatolnia kell a rendelkezésére álló okirati bizonyítékokat, illetve elő kell terjesztenie a bizonyítási indítványait. Az új törvény az alperesi ellenkérelem tartalmi elemeit is pontosan rögzíti: az alperesnek is kötelezettsége már az írásbeli ellenkérelemben bizonyítási indítványokat előterjeszteni. A perfelvételi szak írásbeli szakaszát a perfelvételi tárgyalás követi, természetesen még itt is terjeszthetnek elő a felek bizonyítási indítványt. Ezzel a szabályozással elkerülhető lehet a pertaktikai célból alkalmazott bizonyítékok csepegtetése, visszatartásának problematikája. Már a keresetlevélben, illetve az írásbeli ellenkérelemben hivatkozni kell arra, ha állítási vagy bizonyítási szükséghelyzet áll fenn. Szigorúbb szabályok vonatkozzanak a bizonyítási indítvány tartalmára is: a fél jelölje meg a bizonyítani kívánt tényt, az annak bizonyítására alkalmas bizonyítási eszközt vagy módot, és indokolja is meg, hogy álláspontja szerint az adott bizonyítási mód/eszköz miért és mennyiben alkalmas a tény alátámasztására. Ezen adatok birtokában tud ugyanis a bíróság megalapozott döntést hozni a bizonyítás elrendelhetősége tárgyában. 2.4. Az állítási szükséghelyzet A szabályozás az Elsőfokú eljárás normái között került elhelyezésre, mert szorosan kapcsolódik a perfelvételi szakhoz, a jogvita kereteinek meghatározásához. A fél állítási szükséghelyzetben van, ha a) valószínűsíti, hogy a határozott tények állításához szükséges információval kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, b) igazolja, hogy az információ megszerzése és megtartása érdekében szükséges intézkedéseket megtette, c) az ellenérdekű fél bírói felhívásra sem adja meg az információt, és d) az ellenérdekű fél nem valószínűsíti az a) és b) pontban foglaltak ellenkezőjét. Állítási szükséghelyzet fennállása esetén a szükséghelyzettel érintett tényállítást a bíróság valósnak fogadhatja el, ha annak tekintetében kételye nem merül fel [184. ]. Az állítási szükséghelyzet szabályai összefonódnak a bizonyítási szükséghelyzettel, így részletesen ez utóbbi jogintézménynél térek ki a szabályozás indokolására, értelmezésére.

2.5. Az érdemi tárgyalási szak Az érdemi tárgyalási szakban történik a bizonyítás foganatosítása. Főszabály szerint az érdemi tárgyalási szakban már nincs helye új bizonyítási indítvány előterjesztésének, azt a bíróság figyelmen kívül hagyja; e főszabály alól csak törvény tehet kivételt, ezt nevezzük utólagos bizonyításnak. A perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően a fél az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig akkor terjeszthet elő további bizonyítási indítványt, illetve bocsáthat rendelkezésre további bizonyítékot, ha az a) a keresete, ellenkérelme, alapjául hivatkozott tény bizonyítására vagy ellenbizonyításra szolgál, feltéve, hogy az utóbb keletkezett vagy arról önhibáján kívül utóbb szerzett tudomást, b) valamely bizonyítási eszköz bizonyító erejének, bizonyítás eredményének cáfolatára szolgál, feltéve hogy az ellenbizonyítás lehetőségének módja, eszköze csak a lefolytatott bizonyításból vált számára felismerhetővé, c) a keresete, illetve ellenkérelme megváltoztatásának alapjául hivatkozott tény bizonyítására vagy ellenbizonyításra szolgál, feltéve, hogy a kereset-, illetve ellenkérelem változtatását a bíróság engedélyezi, vagy d) a bíróságnak a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követő anyagi pervezetése folytán vált szükségessé. [220. ] A bizonyítási indítvány visszavonásának azonban bármikor helye van. III. A BIZONYÍTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI 3.1. A tényállás szabad megállapításának elve A törvény a bizonyítás körében alapelvként a tényállás szabad megállapításának elvét fogalmazza meg, amely meghatározóan a szabad bizonyítási rendszerben mutatkozik meg. A szabad bizonyítás elve [1952-es Pp. 3. (5) bek.] magában foglalja egyrészt a bizonyítás lefolytatásának formai szabadságát, másrészt annak lehetőségét, hogy a bíróság bármely alkalmas eszközt bizonyítékként felhasználjon. A törvény változatlanul a szabad bizonyítási rendszer elvi alapján áll, a polgári perben nincs kötött bizonyítási rendszer, annak ellenére sem, hogy vannak kötöttségi elemek. A törvény a bizonyítási eszközöket példálózóan ugyan nevesíti, ami azonban nem tekinthető taxatív felsorolásnak. Az eljárás során a törvényben foglaltakon kívül is felmerülhetnek olyan további, külön nem nevesített bizonyítási eszközök, amelyeket a perben a bíróság szabadon mérlegelhet. 3.2. Más hatósági határozat hatálya a polgári perben Abszolút kötöttséget jelent a szabad bizonyítás rendszerében a büntetőbírói határozathoz való kötöttség. Ha ugyanis jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni következményeiről kell dönteni a polgári perben, a bíróság a határozatában nem

állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Ez a szabály az 1952-es Pp. 4. (1)-(2) bekezdésében is rögzítésre került. A közigazgatási ügyben eljáró bíróság közigazgatási tevékenység jogszerűségének kérdésében hozott jogerős döntése is köti a bíróságot. 3.3. A bizonyítási érdek és a bizonyítási szükséghelyzet A bizonyítás körében új jogintézményként szabályozza a perjogi kódex a bizonyítási szükséghelyzet szabályait. A szakirodalmat és a joggyakorlatot is régen foglalkoztatja ez a kérdés a bizonyítási teher megfordítása köntösében, illetve találhatunk külföldi mintát is a szabályozás mikéntjére, pl. a német polgári perrendtartásban. Az 1952-es Pp. 164. (1) bekezdése tartalmazza a bizonyítási kötelezettséggel kapcsolatos általános szabályt: a polgári perben releváns tényeket főszabály szerint annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el. E megfogalmazásból is az következik, hogy az 1952-es Pp. által használt bizonyítási kötelezettség terminológiánál helyesebb a bizonyítási érdek fogalmának használata. A bizonyítási kötelezettségtől és érdektől el kell határolnunk a bizonyítási teher fogalmát: mely azt jelöli ki, hogy melyik fél hátrányára esik valamely tény bizonyítatlansága. Az 1952-es Pp. 3. (3) bekezdése alapján a bizonyítási kötelezettség és teher főszabály szerint összekapcsolódik és azonos fél oldalán nyugszik. Az 1952-es Pp.-ben rögzített eljárásjogi szabályok alapján is léteznek azonban olyan esetek, amikor e főszabály nem érvényesül, és a bizonyítási teher átfordulásáról beszélhetünk: a törvényes vélelmek (pl. a fogamzási időre vonatkozó vélelem) vagy az ideiglenes igazságok esetén (pl. a holttá nyilvánított személyt az ellenkező bizonyításáig halottnak kell tekinteni). Ezen esetek körét bővítheti a bizonyítási szükséghelyzet szabályainak bevezetése. Az 1952-es Pp. 164. (1) bekezdésében írt szabály alkalmazása meghatározott esetekben problémás lehet, mert a bizonyításra köteles fél valamely objektív kizáró körülmény miatt nem rendelkezik a sikeres bizonyításhoz szükséges információkkal, bizonyítékokkal. Bármilyen gondos perelőkészítés mellett is előfordulhat ez, pl. az orvosi műhiba perekben, vagy a szabadalombitorlási perekben, ahol a gyógykezeléssel/termék gyártásával kapcsolatos teljes körű bizonyíték az alperes birtokában van. Ezt az eljárásjogi szituációt nevezzük bizonyítási szükséghelyzetnek: amikor is az 1952-es Pp. 164. (1) bekezdésében írt szabály merev alkalmazása eljárási igazságtalansághoz vezetne. Az 1952-es Pp. a bizonyítási szükséghelyzet megoldására nem tartalmaz szabályokat. A gyakorlatban megoldást jelent, hogy meghatározott jogvitákban az alkalmazandó anyagi jogszabályok írnak elő speciális rendelkezéseket: például a szabadalombitorlási perekben a szabadalmas adatszolgáltatást kérhet az állítólagos bitorlótól a gyártás körülményeit illetően a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 35. (2) bekezdésének c) pontja alapján. Találhatunk bírói joggyakorlatot is a bizonyítási szükséghelyzet megoldására, jellemzően az orvosi műhibaperek körében. Az EBH2009. 1956. sz. eseti döntésben kifejtettek szerint, ha a károsult felperes egészségkárosodásának pontos oka nem állapítható

meg, a lehetséges okok közül mindazokat vizsgálni kell, melyek az alperesi kórház tevékenységéhez kapcsolhatók. Ha valamely lehetséges okra vonatkozóan a kórház az elvárható gondos eljárását nem tudja bizonyítani, a kártérítési felelőssége megállapítható. [2] Az új perjogi kódex a bizonyítási szükséghelyzet öt esetkörét nevesíti. Fennáll a bizonyítási szükséghelyzet: egyrészt, ha a bizonyítási indítvány előterjesztéséhez szükséges adatok az ellenérdekű fél birtokában vannak; másrészt, ha a tényállítás bizonyítása a bizonyító fél számára nem lehetséges, de az ellenérdekű féltől a tény ellenkezőjének bizonyítása elvárható lenne; harmadrészt, ha a bizonyítás sikerességét az ellenérdekű fél meghiúsította. A negyedik és az ötödik esetkört a törvény a jogsértő bizonyítási eszközök szabályozása körében [Pp. 269. (5) bek.], illetve a szemlével összefüggésben írja elő, ha a szemle az ellenérdekű fél magatartására visszavezethető okból hiúsul meg [Pp. 331. (4) bek.]. A bizonyítási szükséghelyzet jogkövetkezménye a bizonyítási teher átfordulása: tehát a tényt állító fél ellenfele köteles a bizonyításra, ennek sikertelensége pedig ugyancsak az ellenérdekű felet terheli. 3.4. A jogsértő bizonyítási eszközök A jogirodalomban időről-időre felmerül a jogsértő bizonyítási eszköz megítélésének, perben történő felhasználhatóságának problematikája. A jogsértő bizonyítási eszközök felhasználhatóságáról a szakirodalomban három elmélet alakult ki: - a szabad bizonyítás elvéből az következik, hogy amit a törvény nem tilt, azt szabad, így a jogsértő bizonyítékok felhasználhatók; - abszolút értelemben tilos a jogsértő bizonyítási eszközöket felhasználni a polgári perben; - a legelterjedtebb és nemzetközi szinten is elfogadott álláspont az ún. viszonossági elv, mely szerint minden esetben mérlegelni kell, hogy melyik érdek a fontosabb: a fél bizonyításhoz fűződő méltányolható magánérdeke, vagy az ellenérdekű fél személyiségi jogainak védelme. E mérlegelés során figyelembe kell venni azt is, hogy a bizonyíték megszerzése, felhasználása milyen súlyú jogellenességet valósít meg. [3] A joggyakorlat a jogsértő bizonyítási eszköz felhasználhatóságát illetően ugyancsak a viszonossági elv mellett tette le voksát, tehát a teljes törvényi tilalom és a teljes megengedhetőség között kellett kialakítani az új perjogi kódexben azt a szabályozást, mely a bíróság mérlegelését lehetővé teszi. Ugyanakkor törekedni kellett arra is, hogy ez a szabályozás olyan jellegű legyen, mely a feleket nem ösztönzi a bizonyítékok jogellenes módon történő beszerzésére. Az Alkotmánybíróság is vizsgálta a jogsértő bizonyítási eszközök felhasználhatóságát a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben. A határozatában figyelemmel volt arra, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való jog kifejezett módon nem rögzít semmilyen elvárást a bizonyítás rendszerét, szabályait, a bizonyítékok kizárását illetően, miként az EJEE 6. cikk 1. pontja sem. Szem előtt tartotta

ugyanakkor a testület az EJEB joggyakorlatának azon megközelítését, mely szerint a bizonyítékok elfogadhatósága elsődlegesen a nemzeti jogokra tartozó kérdés, és főszabály szerint a nemzeti bíróságok feladata az eléjük kerülő bizonyítékok mérlegelése. Az EJEB-nek nem feladata, hogy állást foglaljon abban a kérdésben, vajon a bizonyítékok (így a tanúvallomások) elfogadása megfelelő volt-e, sokkal inkább annak mérlegelése tartozik hatáskörébe, hogy az eljárás mint egész, beleértve a bizonyítékok beszerzésének módját is, tisztességes volt-e. Az EJEB általános jelleggel és absztrakt szinten nem zárhatja ki egy adott eljárásban felmerült, a jogellenesen beszerzett bizonyíték elfogadhatóságát. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bizonyítási rendszer, a konkrét bizonyítási szabályok kialakítása a jogalkotó feladata, melyet a jogalkalmazó bíróságok értelmeznek. A bizonyításra vonatkozó rendelkezések szoros összefüggést mutatnak a tisztességes eljáráshoz való joggal, ám ezen alapjog, továbbá más alapjogok (például a magánszféra védelme, emberi méltóság védelme, kínzás tilalma, védelemhez való jog) és alkotmányos rendelkezések (különösen a jogállamiság tétele) által kijelölt kereteken belül a jogalkotó nagyfokú szabadságot élvez ezek meghatározása során. Önmagában az, hogy e szabályoknak mi a helyes tartalma, bírósági jogértelmezés kérdése, a téves jogértelmezés pedig önmagában nem vezet szükségképpen az Alaptörvény sérelmére. Ez vonatkozik a bizonyítékok kizárására is. [3104/2014. (IV. 11.) AB végzés] E megfontolásokat szem előtt tartva a perjogi kódex elsődleges feladata a jogsértő bizonyítási eszköz fogalmának meghatározása: természetesen e körbe kell vonni a jogsértő módon keletkezett bizonyítási eszközöket (pl. titkosan készített hangfelvétel), a jogsértő módon megszerzett bizonyítási eszközöket (pl. a felperes belopózott az alperes irodájába, és onnan titokban okiratokat hozott el), és azok a bizonyítási eszközök, amelyeknek a bíróság elé terjesztése személyiségi jogot sértene (pl. az alperes hozzájárulásával készült video felvétel bíróság előtt történő bemutatásához az alperes nem járul hozzá). A jogsértő bizonyítási eszközök felhasználhatóságát illetően érdemes abszolút kizáró esetköröket is rögzíteni: ha a jogsértés az élethez vagy a testi épséghez fűződő jog megsértésével, vagy erre irányuló fenyegetéssel valósul meg, kizárt a bizonyíték felhasználása a polgári perben. Más esetekben a törvényben a bíróság mérlegelési jogkörét kell biztosítani, és normaszintre kell emelni a bírósági esetjogban kialakított mérlegelési szempontokat. A jogsértő bizonyítási eszköz bíróság által történő visszautasítása esetén, ha a fél által állított tény más bizonyítékkal való alátámasztása abszolút értelemben kizárt, a szabályozás összeköthető lenne a bizonyítási szükséghelyzet esetén alkalmazandó jogkövetkezménnyel. A norma tartalmának kialakítása során arra is figyelemmel kellett lenni, hogy a jogsértő bizonyítási eszköz befogadása a felet nem mentesíti a jogsértő magatartással összefüggésben felmerült esetleges büntetőjogi, szabálysértési, illetve polgári jogi felelősség alól. Erre a bizonyító felet a bíróságnak figyelmeztetnie kell, és ennek tudatában dönthet úgy a fél, hogy továbbra is kívánja-e a bizonyíték perbeli befogadását.

3.5. Más eljárásban felvett bizonyítás eredményeinek felhasználása Sok esetben előfordul, hogy ugyanazon tény(ek meghatározott köre) több eljárásban (más polgári, közigazgatási, büntető perben, szabálysértési eljárásban, közigazgatási eljárásban, választottbírósági eljárásban, stb.) is jelentőséggel bír, és bizonyítás felvételére kerül sor rá(juk) vonatkozóan. A pergazdaságosság és a perek ésszerű időn belüli befejezésének alapelvi szintű követelményeivel ellentétes ugyanazon bizonyítás felvételének többszörözése eljárásonként. Az 1952-es Pp. sem zárta ki a más eljárásban beszerzett bizonyíték felhasználhatóságát (a Pp. 124. (4) bekezdésének a) pontja kifejezetten lehetővé teszi a bíróság számára a tárgyalás előkészítése körében iratok beszerzését más hatóságtól vagy szervezettől), a gyakorlat élt is ezzel a lehetőséggel, de kifejezett törvényi rendelkezés hiányában nem volt egyértelmű az így nyert bizonyító adatok bizonyítási természete. [4] 3.6. A közreműködők, és a velük szemben alkalmazható kényszerítő eszközök A perjogi kódex újként vezeti be a perrendtartásba a közreműködők fogalmát, mely mindazon személyeket felöleli, akik valamilyen releváns bizonyítékot hordoznak, birtokolnak, vagy más módon tudnak segítséget nyújtani a feleknek és a bíróságnak a valóság feltárásához. A gyakorlatban általános, hogy a bíróság adatszolgáltatást kér hatóságoktól vagy magánszervezetektől valamilyen releváns tényről, ún. megkeresés formájában. A hatályos Pp. nem ismeri és nem szabályozza a megkeresésnek ezt a formáját. Ez a szabályozatlanság csak akkor okozott problémát, ha a megkereső nem teljesítette a megkeresést, vagy arra jelentős késedelemmel, többszöri felhívás eredményeként került sor, ami ha nem is tekinthető jellemzőnek, nem is elhanyagolható ritkaságú, számos esetben hozzájárult a per szükségtelen elhúzódásához. Ez a megkeresés atipikus bizonyítási mód, az adatszolgáltatás atipikus bizonyítási eszköz. Annak érdekében, hogy az atipikus bizonyítási módoknál is hatékony legyen a bizonyítás foganatosítása, a bíróság a közreműködőkkel szemben kényszerítő eszközöket alkalmazhat, melyek lehetnek: - okozott költségekben való marasztalás - pénzbírság - elővezetés - díjcsökkentés - elöljáró, vezető, munkáltató értesítése. Természetesen a közreműködőnek lehetősége van arra, hogy kötelezettségszegését utóbb kimentse, ez esetben a bíróság végzését hatályon kívül helyezheti. A bíróság e kényszerítő eszközök alkalmazásának lehetőségére már pl. a megkeresésben is figyelmeztetheti a címzettet, így a megkeresésében foglaltak teljesítésének, illetve a teljesítés elmaradása esetén a szankcionálásnak a normatív alapja is megtalálható a perjogi kódexben.

IRODALOMJEGYZÉK [1] WOPERA, Zsuzsa: Megkezdődött az új polgári perrendtartásról szóló törvény tervezetének szakmai, társadalmi vitája; https://jogaszvilag.hu/rovatok/szakma/megkezdodott-az-uj-polgari-perrendtartasrolszolo-torveny-tervezetenek-szakmai-tarsadalmi-vitaja (2017.01.20.) [2] LÉGRÁDI, István: Gondolatok a bizonyítás általános kérdéseihez; In: NÉMETH, János VARGA, István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai; Hvg-Orac Bp. 2014. 464-471. old. [3] FARKAS, József KENGYEL, Miklós: Bizonyítás a polgári perben; KJK-KERSZÖV Kiadó, Bp. 2005. 143-144. o. [4] VARGA, István ÉLESS, Tamás (szerk.): Szakértői Javaslat az új polgári perrendtartás kodifikációjára; HVG-ORAC Kiadó Magyar Közlöny Kiadó, Budapest 2016. 403-407. old.