Normál és fordított irányú spontán beszéd

Tamás Dóra Zsófia 75 Normál és fordított irányú spontán beszéd Összevetés a megakadások tükrében 1. B e v e z e t é s. Minden nyelv variációkban létezik. Vizsgálhatunk egy nyelvet területi vagy a szociológiai változók mentén, vagy akár egy beszélő megnyilvánulásait eltérő kommunikációs közegekben. Az ismert változatokon kívül léteznek kevésbé ismert variációk is, ilyen az általunk vizsgált visszafelé beszélés. Visszafelé beszélésnek azt a beszédprodukciót nevezzük, ahol a beszélő tudatosan megváltoztatja a kiejteni szándékozott szó hangjainak szerialitását. Bár a mondat szórendjét változatlanul hagyja (az a magyar nyelv szabályait követi), mégis egy teljesen érthetetlen nyelvváltozatot hoz így létre a beszélő. Bár egy nyelvváltozat esetében ritkán beszélhetünk gyakorlati hasznosságról, mégis felmerülhet a kérdés, hogy mire jó egy ilyen beszédmód, miért hozza létre a beszélő. Egyrészt tekinthetjük egyfajta nyelvi játéknak, amelynek mind produkciója, mind percepciója különleges agymunkára sarkallja a résztvevőket. Másrészt tökéletesen alkalmas az elhangzó üzenet titkosítására is, mivel a gyakorlattal nem rendelkező hallgató nem tudja a közel normál beszédtempójú fordított beszédet megfejteni különösen, ha nincs is vele tisztában, hogy fordított magyar beszédet hall. Magyarként viszont kicsit kívülről hallgathatjuk anyanyelvünk hangzását anélkül, hogy a tartalom befolyásolná a hangélményt. Vannak beszélők, akik tudatosan, valamilyen céllal, sok gyakorlás árán sajátítják el ezen képességüket, ám az adatközlők általában mint adottságról számolnak be. A jelenség okainak hátterét nehéz pontosan meghatározni, ám sejthető valamilyen öröklött fogékonyság: több beszélő is beszámol a felmenői által űzött, szerialitást érintő nyelvi játékokról. Feltételezünk még valamiféle nyelvi tudatosságot is, mellyel a más esetben hibaként megjelenő fordított sorrendiséget tudatosan és szándékosan tudja kezelni a beszélő. A visszafelé beszélni képes személy ezen kívül feltehetően jó hosszú távú és rövid távú (vagy munka-) memóriával is rendelkezik, hasonlóan egy idegen nyelvet jól beszélő emberhez. A fordított hangsorok tárolásához és gyors előhívásához jól kell tudnia kezelni mentális lexikonját (hosszú távú memória), de emellett a munkamemória nyelvi egységére, a fonológiai hurokra kell támaszkodnia a folyamatos beszéd közbeni megfordítások alkalmával. A nemzetközi szakirodalom, valamint korábbi kutatásaink alapján megállapíthatjuk, hogy mind a módszer (pl. íráskép vagy hangzás a megfordítás alapja), mind pedig a beszéd folyamatossága, a beszélő produkciós és percepciós képességei nagy egyéni különbségeket mutatnak a visszafelé beszélés jelenségén belül, de egy beszélő is alkalmazhat többféle megvalósítási módot, stratégiát a for-

76 Normál és fordított irányú spontán beszéd dított szerialitású spontán beszéd létrehozásakor (COWAN 1982a; COWAN 1982b; COWAN 1985; TAMÁS 2013). A spontán beszéd folyamata a megszólalás szándékától a kiejtésig tart. Nem előzi meg semmilyen beszédtervezés, a gondolatok kialakulása és kivitelezése az adott helyzetben történik meg, két fő csoportja a narratíva, illetve a párbeszéd (GÓSY 2005). LEVELT modelljére alapozva elmondhatjuk, hogy a visszafelé beszélés a normál spontán beszéddel azonos szinteken jön létre, azonos grammatikai kódokkal, ám részben más lexikont használva, eltérő fonetikai kódolással, de végig futó korrekciós mechanizmusokkal (LEVELT 1989). Az önjavítás három részből áll: első a hiba megvalósulása, amit követően a beszélő észlelve a hibát megszakítja az artikulációt; ezt követi a szerkesztési szakasz, amely kitöltött vagy néma szünetként is realizálódhat; majd pedig a hiba javítása következik (LEVELT 1983). A spontán beszéd a percepcióban gyakran észrevétlenül maradó szünetekkel, ismétlésekkel, hibákkal tarkított (BÓNA 2006). A folyamatos beszédet megtörő, az elhangzottak tartalmához hozzá nem járuló jelenségeket nevezzük megakadásoknak (GÓSY 2005). A jelenség hátterében az a tény áll, hogy a gondolat megtervezése és a gondolathoz tartozó forma megtalálása szinte egy időben zajlik, és az egyes szakaszok egymásra hatása diszharmóniát okozhat (LACZKÓ 2010). Az európai nyelvtudományban több mint egy évszázada tanulmányozzák a megakadásjelenségeket, ám sem a nemzetközi, sem pedig a hazai szakirodalomban nem létezik egységes nyelvbotlás-tipológia (GYARMATHY 2012). Kutatásunkban mi a nyelvbotlás -korpusz osztályozását követjük (GÓSY et al. 2009). 1. táblázat A megakadásjelenségek típusai HIBA TÍPUSÚ MEGAKADÁSOK (TÉVES KIVITELEZÉS) Téves szó Grammatikai hiba Kontamináció Téves kezdés Nyelvem hegyén van Perszeveráció Anticipáció Metatézis Egyszerű nyelvbotlás BIZONYTALANSÁGBÓL EREDŐ MEG- AKADÁSOK Töltelékszó Hezitálás Ismétlés Nyújtás Újraindítás Szünet a szóban Néma szünet

Tamás Dóra Zsófia 77 A megakadásjelenségek feltérképezése azért fontos tudományos lépés, mert így tudunk képet nyerni a beszédtervezés rejtett folyamatairól. A megakadások fajtái a különböző szinteken zajló tökéletlenségekről tanúskodnak (GÓSY 2005). A hiba típusú megakadások esetében olyan hangsor artikulálódik, melyet nem állt szándékunkban kiejteni. Történhet ez a szavak szintjén (pl. téves szó, téves kezdés), vagy a hangokat illetően (pl. perszeveráció, egyszerű nyelvbotlás). A másik csoportot a bizonytalanságból eredő megakadások alkotják, amelyek a mentális lexikonban való tartalmi vagy formai keresés kivetülései. Egyes fajtáik (néma szünet, hezitálás) épp az üzenet dekódolását teszik könnyebbé, jelenlétükkel nem akadozóbb, hanem épp gördülékenyebb lesz a megértés (MENYHÁRT 1998). A megakadások természetes velejárói a spontán beszédnek, ám egyes fajtáinak (pl. téves szóaktiválás, perszeveráció) túlzottan gyakori előfordulása valamilyen agyi elváltozást, afáziát is jelezhetnek (GYARMATHY 2010; HORVÁTH GYARMATHY 2010). Jelen kutatásunkban azt a kérdést tettük fel, hogy a visszafelé spontán beszédben megjelenő megakadások hogyan aránylanak a beszélő normál beszédében megjelenő hibáihoz. Hipotézisünk szerint a visszafelé beszédben nagyobb számú megakadás tapasztalható; inkább a bizonytalanságból adódó hibák a meghatározóak; és az adatközlő megakadásainak mintázata a normál beszédéhez hasonló. Az eredmények rávilágíthatnak, hogy a beszédtervezés mely szintjei érintettek a visszafelé beszélésben, melyek igényelnek nagyobb erőfeszítést, illetve hogy hogyan oldja fel a beszélő a speciális beszédprodukció közben létrejövő hibázásokat, bizonytalanságokat. 2. K í s é r l e t i s z e m é l y, a n y a g, m ó d s z e r. Kísérletünket egy adatközlő spontán beszédén végeztük el. A beszélő 23 éves egyetemista férfi (F1), jó kommunikációs képességgel rendelkezik, több idegen nyelven beszél. Beszédhibája, szeriális érzékeléssel vagy kivitelezéssel kapcsolatos problémája nincs. Középiskolás korában, titkos nyelvként kezdte el használni a visszafelé beszélést, így nála nem beszélhetünk adottságról vagy örökölt hajlamról. Kezdetben rövid szavakat, közléseket tudott csak megfordítani, majd a társakkal való kommunikáció eredményeként lett képes a spontán visszafelé beszédre. Produkcióján kívül percepciója is a normál beszédét közelíti meg: különösebb erőfeszítés nélkül érti más beszélők spontán visszafelé beszédét. A speciális beszédmódját az idegennyelv-tudáshoz hasonlítja. Társaival a visszafelé kommunikációban a magyartól eltérő szófordulatokat is használnak, de a grammatikában nem térnek el attól. Kísérletünkhöz két tízperces spontán beszédet rögzítettünk, egyet normál irányba, egyet pedig visszafelé. A téma mindkét esetben hasonló volt, a különleges képességének kialakulásáról, használatáról, illetve pályaválasztásáról, tanulmányairól kellett folyamatos beszédet produkálnia az adatközlőnek. Az így létrejött hanganyagokat lejegyeztük, a megakadásokat az írott anyagban jeleztük, majd pedig kategorizáltuk, és a hanganyaggal többször összevetve felcímkéztük. A lejegyzett spontán beszédekben megszámoltuk a kiejtett szavak számát is, hogy a megakadás/szó arány megmutassa, milyen gyakorisággal akad meg az

78 Normál és fordított irányú spontán beszéd adatközlő. Az egy adatközlő két beszédmódjának összevetésén kívül arányítottuk azokat a szakirodalomban található, magyar nyelvre jellemző előfordulási gyakorisághoz (GÓSY 2003). A kísérlet folyamán számos nehézségbe ütköztünk. A visszafelé beszéd lejegyzése számottevően nehezebb feladat, mint a normál irányú spontán beszédé, pedig annak szegmentálása, a hangok karakterekkel való rögzítése is választások elé állítja a kutatót. Esetünkben döntenünk kellett arról, hogy a (normál irányú) magyar helyesírást követve, vagy valamilyen fonetikai átiratot választunk-e. Az előbbi mellett döntöttünk, mivel ez tükrözi jobban a jelentést, illetve egy pszicholingvisztikai kutatás esetében a fonetikai korrektség nem elsődleges szempont. A hanganyag lejegyzésén és értelmezésén túl újra kellett gondolni, - értelmezni a megakadásjelenségek bizonyos kategóriáit. A (hangszintű) sorrendiséget illető téves kivitelezések (anticipáció, perszeveráció) kevéssé alkalmazhatók a visszafelé beszélés esetében. Ezzel összefüggően bizonyos megakadásoknál nehéz eldönteni, hogy melyik kategóriába sorolandók. Például a mat knutlodnog( gondoltunk ) hangsor egyaránt értelmezhető téves kezdésként, téves szó(alak) találásként és grammatikai hibaként is. A speciális esetre való tekintettel új kategóriákat vezettünk be a hiba típusú megakadások közé. Hangfelcserélésként címkéztük azokat az eseteket, ahol a beszélő, bár megfordítja a hangsort, de két hangot (pl. inezdek kezdeni ) a normál irányban hagyja. Ez tulajdonképpen a perszeveráció és az anticipáció kategóriájának is megfeleltethető. A másik új kategória az áttérés előre nevet kapta, ezekben az esetekben a teljes szó normál irányban került ejtésre a spontán visszafelé beszéd közben (pl. ima új tlov). A bizonytalanságból fakadó megakadások típusai közül jelen kutatásban kivettük a néma szünetet. Ennek oka, hogy a bizonytalanságból való szünettartás módszertanilag nehezen különíthető el a más okból (pl. lélegzetvétel, diskurzusjelölő) való megállástól, így azt egy másik, az időviszonyokat feltáró kutatásban vizsgáljuk. 3. E r e d m é n y e k. F1 normál beszédében a hiba típusú megakadások öt kategóriájának összesen kilenc esete volt adatolható. Ezek közül három sorrendiséget érintő tévesztés, de kis számuk miatt nem vonhatunk le messzemenő következtetést jelenlétükből (1. ábra).

Tamás Dóra Zsófia 79 1. ábra Hiba típusú megakadások a normál irányú beszédben (darab) Jóval nagyobb számban volt jelen hiba típusú megakadás az adatközlő viszszafelé beszédében: összesen 47 előfordulást adatoltunk a hat típusra, amelyek tartalmazzák az új kategóriákat is. Látható, hogy legtöbbször a hangsor megfordítása okozott problémát az adatközlőnek, amely vagy részleges, vagy teljes előre fele áttérést eredményezett (2. ábra). 2. ábra Hiba típusú megakadások a visszafelé beszédben (darab)

80 Normál és fordított irányú spontán beszéd A diagramokból kiolvasható, hogy csak részben egyeznek meg a hibatípusok a kétféle beszédmódnál. Míg a nyelvem hegyén van jelenség csak a normál irányú beszédmódra jellemző, addig a téves szótalálás és az egyszerű nyelvbotlás pedig csak a fordított szerialitású beszédre. Sorrendiséget illető tévesztések más arányban, ám mindkét típusban megtalálhatóak, hasonlóan a nyelvtani hibához és a téves kezdéshez. F1 két tízperces spontán beszéde különbséget mutat a szószám tekintetében. A normál irányú megszólalásában 1207 darab, míg a visszafelé beszédében 929 darab szó adatolható, amely körülbelül 23%-nyi különbséget jelent. Ennek tükrében a beszédprodukciókban megjelenő megakadások aránya a teljes beszédhez viszonyítva az előrefelé beszédben ~1,5%, míg a visszafelé beszédben ennek négyszerese: ~6%. A hiba típusúhoz képest jóval nagyobb számban vannak jelen F1 normál irányú beszédében a bizonytalanságból eredő megakadások (3. ábra). Összesen 80 darab bizonytalansági megakadás adatolható a tízperces spontán beszédében. Ez legnagyobb számban hezitáció (elsősorban svá, másodsorban pedig mmm hanggal), de közel azonos mennyiségű a töltelékszó használata is (hát, így). 3. ábra Bizonytalanságból fakadó megakadások a normál irányú beszédben (darab) F1 visszafelé beszédében kevesebb, összesen 56 darab bizonytalansági megakadás jelent meg. Ebben a beszédmódban is a legnagyobb a hezitáció aránya, ám töltelékszót szinte nem használ a megfordított beszédében az adatközlő. A második leggyakoribb típus itt az újraindítás (4. ábra).

Tamás Dóra Zsófia 81 4. ábra Bizonytalanságból fakadó megakadások a visszafelé beszédben (darab) A darabszámhoz hasonlóan a bizonytalanságból eredő megakadások száma a szószámhoz viszonyítva is tükrözi a kétféle beszédmód közti eltérést: előrefelé ~6,6%-a, visszafelé pedig ~4,8%-a az összes kiejtett szónak. A kétféle spontán beszédben megjelenő téves kivitelezésből, illetve bizonytalanságból adódó megakadásainak eloszlását az 5. ábra szemlélteti. Feltűnő, hogy míg a hiba típusúból a visszafelé spontán megnyilvánulás tartalmaz többet, addig bizonytalansági megakadásból az adatközlő normál beszéde, ha a különbség nem is olyan nagy, mint az első esetben. Az összes megakadás a normál irányú beszédnek ~8%-át teszi ki, a visszafelé beszédnek pedig ~10,9%-át. 5. ábra A megakadások két kategóriájának aránya a kétféle beszédmódban

82 Normál és fordított irányú spontán beszéd A megjelent megakadások százalékos eloszlását összevetettük tizennyolc beszélő több mint 15 ezer szót tartalmazó spontán beszédéből adatolt, magyar nyelvre vonatkozó eredményeivel (GÓSY 2003). A diagramból leolvasható (6. ábra), hogy az adatközlőre az átlagosnál sokkal kevésbé jellemző a téves kivitelezés, megakadásainak közel 90%-a bizonytalanságból fakad. A visszafelé beszédében megjelenő megakadások aránya sokkal kiegyenlítettebb, közel fele-fele arányban található benne hiba, illetve bizonytalanság. Ez az eloszlás közelebb áll az adatbázis mutatta arányokhoz, ahol megközelítőleg 30-70%-os az eloszlás a bizonytalanságból eredő megakadások javára. 6. ábra Bizonytalanságból adódó és hiba típusú megakadások százalékos aránya A bizonytalanságból fakadó megakadások leginkább három altípusban realizálódtak: hezitálás, ismétlés és töltelékszó. Megvizsgáltuk, hogy ezek eloszlása hogyan alakul a normál és visszafele beszédben, és milyen eltérést mutatnak az adatbázisos értékekhez képest (7. ábra). Látható, hogy a főcsoporton belüli arányok már hasonlóbban alakulnak, mint a hiba bizonytalanság viszony, azaz mindhárom csoportban a hezitálás a legjellemzőbb.

Tamás Dóra Zsófia 83 7. ábra Hezitálás, ismétlés és töltelékszó 4. Következtetések. Az eredmények tükrében megállapíthatjuk, hogy a beszédmód befolyásolja a megakadások megoszlását, típusainak megjelenését (vö. MARKÓ 2004). Így hipotézisünk, miszerint a megakadások mintázata hasonló lesz a kétféle spontán beszédben nem nyert igazolást. Bár a megakadások típusai mutatnak átfedéseket, több olyan kategória is van, amely csak az egyik beszédmódban jelenik meg. Előzetes elvárásunknak megfelelően a visszafelé beszéd több megakadást hívott elő, ám a két beszédmód eltérő arányt mutatott a hiba típusú és a bizonytalanságból fakadó megakadások terén. Míg a bizonytalanságot tükröző megakadások majdnem ugyanolyan számban voltak megtalálhatóak a kétféle spontán megszólalásban, addig a hibák száma több mint kétszeres a visszafelé beszédben. Ez eltérést mutat hipotézisünkhöz képest, mivel mi a kitöltött szünetek magasabb számára számítottunk. Az adatbázisban megtalálható átlag számokhoz viszonyítva megállapíthatjuk, hogy F1 a normál beszédében feltűnően sokat bizonytalankodik, viszont kevés téves kivitelezést produkál, és ez az egyedi sajátossága nyilvánvalóan befolyással van a megfordított beszédében tapasztalható eloszlásra is. A visszafelé beszédben megjelenő nagyszámú hiba típusú megakadásból a mentális lexikon érintettségére lehet következtetni. Feltételezésünk szerint a bizonytalansági megakadások biztosítanának időt a hangsorok aktuális megfordításához, ezzel szemben viszont a tévesen előhívott szavak, szóalakok a lexikonban már eltárolt szóképek meglétére utal. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy adatközlőnk gyakorlott visszafelé beszélő, feltételezhetően számos, a hétköznapi kommunikációban felmerülő szó már a megfordított alakban van eltárolva, úgy és olyan alakban, ahogy azt leginkább használni szokta. Bár közel azonos számú bizonytalanságból fakadó megakadás található a kétféle beszédben, az altípusok eloszlása feltűnő különbséget mutat. Közös tu-

84 Normál és fordított irányú spontán beszéd lajdonságuk, hogy a hezitálás a legjellemzőbb bizonytalansági forma, ám míg a normál irányú beszédben ezután a több mint 30%-ot kitevő töltelékszó-használat következik, addig a visszafelé beszédben ez csupán 10%. Ennek oka az lehet, hogy míg az előrefele beszédben a töltelékszavak valóban időt biztosítanak a gondolkodásra, a megfelelő szó megtalálására, addig a visszafelé beszédben a töltelékelemeket is meg kell fordítani, ami plusz "munkát jelent a beszélő számára, gondolkodást vár el, és hibázási lehetőséget ad. Ennél sokkal könnyebb megoldás, ha időnyerésként kitöltött szünet vagy ismétlés realizálódik. Összességében a visszafelé beszéd kevesebb megakadást tartalmazott, mint az várható volt. Ennek hátterében a gyakorlottságon kívül az elkerülési stratégiák állhatnak (TAMÁS 2013). A beszélő eleve rövidebb, számára ismert szavakat válogat, a spontán megszólalását igyekszik úgy irányítani, hogy a beszéd megfordítása minél kevesebb erőfeszítéssel járjon. Egy folyamatban lévő, az időviszonyokat célzó kutatásunk előzetes eredményei azt mutatják, hogy F1 adatközlő normál és visszafelé beszédére is a lassú beszédtempóhoz átlaghoz közeli artikulációs tempó társul, azaz gyakori, hosszú szünettartás jellemző a beszédére. Érdekes azonban, hogy bár a visszafelé beszéde lassabb beszédtempójú, a különbség mégsem tekinthető szignifikánsnak, tehát nem a nagyobb szünettartás eredményezi a kis számú bizonytalanságból fakadó megakadást. A visszafelé beszéd kutatását számos irányba lesz érdemes folytatni. Több adatközlő bevonásával folytatunk vizsgálatokat a spontán beszéd időviszonyairól, és az abban megjelenő szünetekről, mivel ezek szoros összefüggést mutatnak a megakadásokkal; valamint tervezzük a megakadásjelenségek vizsgálatát kiterjeszteni több adatközlő spontán beszédére, hogy pontosabb leírást adhassunk erről a különleges és játékos nyelvhasználati módról. Kulcsszók: spontán beszéd, megakadásjelenségek, visszafelé beszélés, beszédprodukció A hivatkozott irodalom BÓNA JUDIT 2006. A megakadásjelenségek akusztikai és percepciós sajátosságai In: Beszédkutatás 2006. 101 13. COWAN, N. BRAINE, M. D. S., LEAVITT, L. A. 1985. The phonological and metaphonological representation of speech: Evidence from fluent backward talkers. Journal of Memory and Language, 24, 679 98. COWAN, N. LEAVITT, L. A. MASSARO, D. KENT, R. 1982a. A fluent backward talker. Journal of Speech and Hearing Research 25. 48 53. COWAN, N. LEAVITT, L. A. 1982b. Talking backward: exceptional speech play in late childhood. In: Journal of Child Language, 9. 481 95. [hivatkozás: Crystal 1998] GÓSY MÁRIA 2005. Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó. Budapest. GÓSY MÁRIA 2003. A spontán beszédben előforduló megakadásjelenségek gyakorisága és összefüggései. Magyar Nyelvőr 127. 257 77.

Tamás Dóra Zsófia 85 GÓSY MÁRIA BÓNA JUDIT GRÁCZI TEKLA ETELKA GYARMATHY DOROTTYA HORVÁTH VIKTÓRIA IMRE ANGÉLA MARKÓ ALEXANDRA NEUBERGER TILDA (szerk.) 2009. Nyelvbotlás -korpusz 6. rész. Beszédkutatás 2009. 257-68. GYARMATHY DOROTTYA 2010. A spontán beszéd időzítési zavara: a perszeveráció. In: Beszédkutatás 2010. 139 58. GYARMATHY DOROTTYA 2012. Kétarcú újraindítás. In: MARKÓ ALEXANDRA (szerk.): Beszédtudomány, Az anyanyelv-elsajátítástól a zöngekezdési időig. ELTE BTK MTA NYTI. Budapest. 50 63. HORVÁTH VIKTÓRIA GYARMATHY DOROTTYA 2010. A lónak is négy nyelve van, mégis megbotlik A mentális lexikon útvesztői. In: Beszédkutatás 2010. 171 83. LACZKÓ MÁRIA 2010. Megakadásjelenségek a spontán és a szónoki beszédben. In: Beszédkutatás 2010. 184 98. LEVELT, WILLEM J. M. 1983. Monitoring and self-repair in speech. Cognition 14. 41 104. LEVELT, WILLEM J. M. 1989. Speaking: From intention to articulation. Cambridge, MA, USA, A Bradford Book. MARKÓ ALEXANDRA 2004. Megakadások vizsgálata különféle monologikus szövegekben. In: Beszédkutatás 2004. 209 22. MENYHÁRT KRISZTINA 1998. Nyelvi meghatározottság a beszédszünetek észlelésében. Beszédkutatás 98. 47 57. TAMÁS DÓRA ZSÓFIA 2013. A visszafelé beszélés stratégiái. In: DRÁVUCZ HAINDRICH HORVÁTH KARÁCSONY (szerk.): Félúton 8. 47 56. TAMÁS DÓRA ZSÓFIA adelgunda@gmail.com ELTE BTK, Magyar Nyelvtudományi Doktori Program

86 Normál és fordított irányú spontán beszéd Normal and backward spontaneous speech Comparison based on disfluency phenomena This paper deals with the disfluency phenomena of spontaneous backward speech. The aim is to compare the dispersion between the different kinds of errors and hesitations during normal and backward speech. The results show us that the quantity of hesitation type disfluencies are equal in both speeches, however there are twice as many error type disfluencies found in backward speech. Overall backward speech contains less disfluency phenomena than expected. Keywords: spontaneous speech, disfluency phenomena, backward speech, speech production TAMÁS, DÓRA ZSÓFIA