Október 12. Péntek 8.30-9.15 Regisztráció 9.15-9.30 9.30-10.30 Ferenczi Sándor terem A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXV. konferenciáját megnyitja: Lőrincz Zsuzsa, a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület elnöke Plenáris előadás A társas kommunikatív ösztön: A kommunikatív abúzus szerepe a tudattalan gondolat-olvasás és a mentalizáció patológiáinak kialakulásában Üléselnök: Danics Zoltán 10.30-11.00 KÁVÉSZÜNET 11.00-12.30 Ferenczi Sándor terem Bálint Mihály terem Bálint Alice terem Kovács Vilma terem Munkacsoport-előadás Móra László Xavér, Csáky-Pallavicini Krisztina, Erdei Kata, Fekete Karolina, Linzenbold Ildikó, Milák Piroska, Sáray Timea: Áttétel-fókuszú pszichoterápia (TFP) csoportos szupervízió bemutató Átélések a terápiában Hansjürgens Anna Mária: Bizalom a változásban Pénzes István: A csend és a tudattalan Üléselnök: Kardos Tímea 12.30-14.00 EBÉDSZÜNET Terápiás kapcsolat emberi kapcsolat Test és lélek A pszichoanalízis határai Barcza-McQueen Katalin: Tudattalan kommunikáció tanulmányozása az orvos- beteg találkozásban Kósa Karolina: Az ösztönén, mint a tudat generátora Üléselnök: Bokor László Történeti kapcsolódások Klinikai szeminárium Nyerges Katalin Kutatási beszámoló 14.00-15.30 Felházi Anett: Gyógyítható-e a mohóság a tudattalan tartalmak pszichoanalitikus feltárásával? Schmelowszky Ágoston: Hasonlóval ismerjük meg a hasonlót a viszontáttétel megítéléséről és a viszontáttétel terápiás felhasználásának lehetőségeiről Üléselnök: Adrigán Erzsébet Merényi Márta: A testtudat lehetőségei az analitikus pszichoterápiában Móra László Xavér: Nárcisztikus betegek kezelésének sajátosságai a pszichoanalízis és az áttétel-fókuszú pszichoterápia (TFP) egyes szakaszaiban Üléselnök: Szakács Katalin 15.30-16.00 KÁVÉSZÜNET Faluvégi Katalin: A tudattalan lenyomatai a nyelvészeti gondolkodásban: Ferenczi Sándor és Fónagy Iván Garai Nikoletta: A kriminálpszichoanalízis Ferenczi Sándor és kortársai körében Üléselnök: Mészáros Judit Lajos Péter, Bacsárdi Csilla, Molnár Zita: Kötődés és dadogás
16.00-17.30 17.45-18.30 Október 12. Péntek Ferenczi Sándor terem Bálint Mihály terem Bálint Alice terem Kovács Vilma terem Erős Ferenc: Freud tömegpszichológiája többszörös tükörben (45 perces szekció!) Üléselnök: Flaskay Gábor Tudattalan képeink Vincze Anna: Tudattalan azonosulás a korai anyaképpel Gyomlai Éva: A metafora alapvető szerepe a tudattalan működésében és az analitikus gyakorlatban Üléselnök: Sarkadi Borbála Bálint Mihály terem Könyvbemutató Moderátor: Danics Zoltán Alkotás és tudattalan Miklós Barbara: A műalkotás tudattalanja gondolatok egy lehetséges pszichoanalitikus esztétikáról Szőke Katalin: Kleist elképzelése az alkotói tudattalanról a pszichoanalízis tükrében Üléselnök: Juhász Angéla Ferenczi Sándor terem Nem emlékszem, hogy így neveltek volna Kis emberi statisztikák, szubjektív leltár. Élettöredékek 7 évestől 77 éves korig. A TÜNET EGYÜTTES előadása 19:45 - FOGADÁS 18.45-19:45 Műhely Gárdos Katalin, Garami Vera, Wagner Panni, Roszik-Volovik Xénia, Czikora Dávid: A kevesebb több, avagy túl sokat tudok? Ülésen kívüli információk hatása a terápiás folyamatra 9.00-10.00 Október 13. Szombat Ferenczi Sándor terem A FERENCZI-DÍJ átadása Plenáris előadás: Laudáció: Nyerges Katalin Judith Dupont levelének felolvasása (Vincze Anna) Judith Dupont: A Coq-Héron folyóirat története (felolvassa a fordító: Weiszburg Anna) Sipos András: Megúsztuk (portréfilm Judith Dupont-ról) Üléselnök: Lőrincz Zsuzsa 10.00-10.30 KÁVÉSZÜNET 10.30-11.15 Bálint Mihály terem Könyvbemutató Moderátor: Danics Zoltán
11.30-13.00 Október 13. Szombat Ferenczi Sándor terem Bálint Mihály terem Bálint Alice terem Kovács Vilma terem Munkacsoport-előadás Lőrincz Zsuzsa, Gyomlai Éva, Sinkovics Andrea, Szajcz Ágnes, Zana Katalin: Pszichoanalitikus mezőelmélet. A tudattalan, mint átalakító funkció Sorsok Ritter Andrea: Tudattalan sorslehetőségek a testet öltött trauma? Erdélyi Ildikó: Pszichoterápiás gondolkodásom, esetvezetésem változásai és a többletszem Üléselnök: Schmelowszky Ágoston 13.00-14.30 EBÉDSZÜNET 14.30-16.00 Fejlődések és fordulatok Kőváry Zoltán: A természettudománytól az önmegértésig. Sigmund Freud és Henry A. Murray párhuzamos pszichobiográfiája Narancsik Gabriella: A pszichoanalitikus mozgalom schízisei - Freud és Jung, freudiánusok és jungiánusok Üléselnök: Szőnyi Gábor Álom és elmélet Szummer Csaba: Az álom és a fantázia értelmezése a fenomenológiában és a pszichoanalízisben Bókay Antal: A tudattalan metapszichológiai fogalma Freud, Lacan, Laplanche Üléselnök: Halász Anna 16.00-16.30 KÁVÉSZÜNET 16.30-18.00 18.15-19.15 Interszubjektív valóságok Benkő Andrea: A szelf-fejlődés új interszubjektív modellje. A terapeuta empátiája Bokor László: A tudattalan és a tudatos közötti cseppfolyós határ Üléselnök: Hárdi Lilla Pszichoanalitikus modellek a klinikumban Csigó Katalin: A kényszerbetegség, mint én-állapot Bérdi Márk: Az öngyilkosság pszichoanalitikus modelljei Üléselnök: Pető Katalin Műhely Bókay Antal, Erős Ferenc, Danics Zoltán, Unoka Zsolt: Szabad ötletek jegyzéke Szakmai közösség bemutatkozása Bokor Judit, Felházi Anett, Juhász Angéla, Kovács Erika, Lányi Wolf Andrea, Szakács Katalin: Szubjektív és objektív énállapotok váltakozása analízisekben és analitikusan orientált pszichoterápiákban Műhely Ajkay Klára, Erőss Rebeka, Garami Vera, Halmai Tamás, Szabó Gábor: Találkozások és ütközések a csoportos tudattalanban tíz év tapasztalatai egy esetmegbeszélő csoportban BESZÉLGETÉS AZ ELSŐ 100 ÉVRŐL, ÉS A 25 KONFERENCIÁRÓL Résztvevők: Bokor László, Flaskay Gábor, Juhász Angéla, Mészáros Viktória Moderátorok: Szőnyi Gábor, Zana Katalin IDŐKAPSZULA-projekt lezárása Klinikai szeminárium Sarkadi Borbála Káldy Zsolt: Az elveszett nyelv nyomában - Értelmi fogyatékos gyermekek önkifejezése (45 perces szekció) Üléselnök: Bakó Tihamér
6
100/25: A megkerülhetetlen tudattalan A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXV. konferenciája 2018. október 12-13. Két jeles dátum is fémjelzi idei találkozónkat: 100 évvel vagyunk a Budapesten rendezett nemzetközi pszichoanalitikus konferencia után, és egyesületünk most tartja 25. jubileumi konferenciáját. A tudattalan felfedezése és bevezetése a szakmai gondolkodásba, majd a köztudatba mérföldkövet jelentett az emberi psziché megértésében és a lelki bajok kezelésében. A tudattalan világa alapköve volt, és ma is egyik fő pillére a pszichoanalitikus elméletnek és gyakorlatnak egyaránt. A pszichoanalízis létrejöttekor forradalminak számító gondolat áthatónak és időtállónak bizonyult. Az azóta született különböző pszichoanalitikus megközelítések eltérő hangsúlyokkal működnek, azonban a tudattalannal való munka ma is minden analitikus gyakorlatának szerves része. Freud és a pszichoanalízis első nemzedékei a tudattalan jelenségkörét tágan vizsgálták, az intrapszichés világ és a terápiás tér kereteiből kiindulva eljutottak a csoportjelenségek-társadalmi folyamatok, a kreativitás-művészet és a miszticizmus-vallásosság legkülönbözőbb megnyilvánulásainak vizsgálatához. A tudattalan fogalma beszivárgott a társadalom és a kultúra legkülönfélébb területeire. És bár kezdetben a tudattalan fogalma szembenállást teremtett a kutatási empíria, illetve az ahhoz közel álló terápiás szemléletek és a pszichoanalízis között, az utóbbi évtizedek kutatói érdeklődése többféle módon is beemelte a tudattalan folyamatok létezésének vizsgálatát a kutatásra méltó fontos területek közé, megnyitva ezzel az akadémiai pszichológia és a pszichoanalízis közeledésének útját. A tudattalan olyan fogalom a pszichológia területén, mint a sötét anyag a világegyetemben. Még senki nem látta, senki nem mérte meg, de feltételezése nélkül a látható világ működése, mozgás-törvényei nem lennének magyarázhatók. Ezért megkerülhetetlen. Racionális gondolkodással ugyan meg nem tapasztalható, ám az analitikus terápiák során - a díványon - a jelenléte hamar és plasztikusan átélhető. Hiszen a lelki jelenségek legnagyobb hányada a tudattalan homályában vagy éppen feneketlen sötétjében zajlik. Bár a pszichoanalitikus klinikum számára a tudattalan evidenciának minősül, sosem beszélhetünk róla eleget. Sokszor észrevétlenül lopódzik be a páciens-terapeuta kapcsolatba, és fejti ki hatását, akár projektív identifikáció-ellenidentifikáció, akár enactment formájában. A határsértések csúszós lejtőjének elemzése is rávilágít, milyen súlyos szerepet játszhatnak az analitikus tudattalan folyamatainak reflektálatlan részei, amikor az analitikus a terápiás kereteket racionalizálva az intervencióit tudattalanul a saját hatalmi, nárcisztikus, mazochisztikus vagy egyéb igényeinek kiélésére használja fel, mely veszélyektől már Ferenczi is óvott bennünket. A terápiák viszontagságai folyamatosan tanítanak minket, hogy a teljesen kianalizált analitikus csak mítosz. A tudattalan ott munkál analitikus hétköznapjainkban, akár terápiás munkát végzünk, akár intézményes formában dolgozunk, igyekszünk együttműködni kollégáinkkal. A pszichoanalitikus intézmények története és hétköznapjai is számos példát szolgáltathatnak a patológiás működésekről, mikor az egyén tudattalanban lappangó sérülékenysége, tudattalan csoportfolyamatok által megtámogatva a személyiség regressziójához vezethet, és destruktív csoportfolyamatokat indíthat el. A tudattalan tehát megkerülhetetlenül jelen van, legyen szó terápiáról, szervezeti és csoportműködésről, kutatásról vagy kultúráról. Konferenciánkra várjuk azokat a prezentációkat, melyek e sokszínű lelki tartomány és emberi hatóerő különböző megnyilvánulásaira irányíthatják figyelmünket. Danics Zoltán, Schmelowszky Ágoston és Szajcz Ágnes Programbizottság 7
Beköszöntő A megkerülhetetlen tudattalan : mai szemmel Gondolatok a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület XXV. konferenciája elé Az elmúlt néhány évben megrendezett konferenciáink témaválasztása során több alkalommal is kiemelkedő évfordulókhoz igazodtunk és ezúttal sincs másképp. Az 1918. szeptember végén Budapesten tartott 5. nemzetközi pszichoanalitikai kongresszus 100 éves évfordulója alkalmat ad arra, hogy egyesületünk 25. konferenciáján áttekintsük az elmúlt évtizedek pszichoanalitikus elméletében vagy gyakorlatában bekövetkezett változásokat, hatását saját egyesületünk tudományos életének formálódásában, e folyamathoz való hozzájárulásunkban és nem utolsó sorban egyéni fejlődésünkben. Figyelmünk középpontjába a tudattalant állítottuk. A nemzetközi kongresszuson, 1918-ban Freud A pszichoanalízis útjai című előadásában összefoglalta a pszichoanalitikus elmélet és technika akkor ismert fő tételeit. A pszichoanalitikus szakember feladatát abban látja, hogy a pácienssel megismertesse tudattalan, elfojtott impulzusait és feltárja számára e tudást akadályozó ellenállásait. Ez azonban nem mindig elégséges, írja, mert fel kell tárnunk a páciensnek az orvos személyére irányuló áttételét és fel kell hívnunk a figyelmét ennek a gyermekkorban kialakult, fejlődést gátló jelenségnek a célszerűtlenségére. Változott-e és milyen módon a tudattalanról alkotott felfogásunk? Hogyan gondolkodunk ma a tudattalanról? Röviden tekintsük át, milyen válaszokat várhatunk erre a kérdésre az elkövetkező két napban. Néhány előadás és műhely bemutatkozás kivonatai új elméletek, új fogalmak megjelenését vetítik előre, amelyek a tudattalanról alkotott felfogás változatairól, de mindenképpen gazdagodásáról szólnak. A plenáris előadó, Gergely György saját kutatási eredményei nyomán Freud után 100 évvel - egy új ösztön, a kommunikatív ösztön létét körvonalazza és ennek kora gyermekkori, az anya-kisgyermek kapcsolatában gyökerező torzulásait tekinti bizonyos súlyosabb pszichopatológiai folyamatok, a borderline személyiség szerveződés előzményének. A tudattalan kommunikáció és a nyelv, nyelvi struktúrák kapcsolata élénken foglalkoztatja a szerzőket (Bókay, Faluvégi, Gyomlai, Hansjürgens, Káldy). A tudattalan úgy strukturált, mint egy nyelv, írja Bókay, Lacanra hivatkozva. A nyelvészet eszközei lehetőséget adnak a regresszív folyamatok mélyebb megértéséhez (Faluvégi). Ilyen eszközt szolgáltatnak például a metaforák, amelyek a legszorosabban összefüggenek a testi szinten megélt élményeinkkel (Gyomlai). Reflektálhat-e a tudattalanra az alig rebbenő tudat?, teszi fel a költőien megfogalmazott kérdést Káldy Zoltán, aki értelmi fogyatékos gyermekek pszichológiai kezelésében szerzett tapasztalatairól számol be. Mintegy a fenti megállapításra reflektálva, a szerzők másik nagyobb csoportja (Merényi, Ritter, Pénzes, mezőelméleti műhely) a tudattalan és a test közötti összefüggésekkel foglalkoznak: azzal, hogy a testi észlelésből, a terapeuta testi munkájából milyen módon születhet meg a testi megértés és válik az érzelmi szabályozás eszközévé (Merényi). A mezőelmélet (mezőelméleti műhely bemutatkozása) ezt a mechanizmust kísérli megragadni, bár más nyelvet használ: a testi reverie az az eszköz, amellyel a terapeuta saját testéből származó észleléseit megálmodva, megértést nyújt a páciens tudattalan (verbális vagy nem verbális) közlései átalakításához, nyelvi szimbólumok képzéséhez, azaz megteremti az arról való közös gondolkodás lehetőségét. A csend, mint nonverbális kommunikáció gazdag tudattalan jelentéstartalmát bontja ki Pénzes István. Izgalmas, újszerű, a pszichoanalízis metapszichológiai nézetei körébe tartozó és vitára invitáló megközelítést ígér két pszichoanalitikus kollégánk. Benkő Andrea Stern elméletére támaszkodva hipotetikus elképzelést vázol fel a pre-és perinatális még tudattalanabb 8
szelf-szerveződésről. Bokor László pedig arról beszél, hogy a tudatos és tudattalan közötti határ nem rögzített és nem állandó, hanem folyamatszerű, dinamikusan változó, diádikus interszubjektív rendszer részei. A tudattalan folyamatok pszichoanalízis-történeti, csoportpszichológiai, szociálpszichológiai, filozófiai, alkotás lélektani, neuro-pszichoanalitikus és alkalmazott pszichológiai szempontú elemzéseivel is bőségesen találkozunk az előadások között (Bókay, Erős, Garai, Kósa, Kőváry, Narancsik, Szummer, Szabad-ötletek -csoport, Miklós, Szőke). Úgy tűnik, központi témánk több elméleti előadásra inspirálta a szerzőket, mint azt korábbi konferenciáinkon tapasztaltuk, nem hiányoznak azonban a tudattalan folyamatoknak a klinikai környezetben tapasztalható jelenségeit elemző előadások sem. Ezek egy része az ismert pszichopatológiai kórképek tudattalan hátterét vizsgálják (Bérdi, Csigó, Felházi). Mások a terapeuta-páciens pár közötti kapcsolat tudattalan jelenségeit emelik ki (Erdélyi, Móra, Schmelowszky, Vincze), igen sokan pedig a terápiás-, szupervíziós-, és peer-csoportokban működő tudattalan megjelenési formáival foglalkoznak (a szoros olvasás módszerét alkalmazó csoport; a Kréné rendelő tagjai, TFP szupervíziós csoport, Szupervízió a gyakorlatban csoport). Emeljük ki a klinikai munkából származó tapasztalatok, elméletek közül is azokat, amelyekre különösen érdemes figyelnünk. Barcza-McQueen Katalin azt elemzi, milyen tudattalan háttere lehet annak az angliai orvosi környezetben szerzett megfigyelésének, amely szerint kezdő orvosok elutasítják a pszichiátriai betegekkel való foglalkozást. Csigó Katalin a kényszerbetegséget a személyiségzavarok közé sorolva egyfajta én-állapotként jellemzi, amelyben a negatív érzésekkel járó én-aspektusok leszakadnak a tudatos én-élményekről. Móra László a nárcisztikus betegek kapcsolódási formáit, a grandiozitás kezelési jellegzetességeit elemzi. Felházi Anett a mohóság tudattalan hátterét vizsgálja az ismert pszichoanalitikus elméletek különböző vagy egymással összhangban álló nézeteinek áttekintése során. Erdélyi Ildikó egy metaforája szerint a terapeuta az ún. többlet-szeme segítségével látja meg az addig láthatatlant a terápiás kapcsolat folyamatában. Végül, de nem utolsó sorban említsük meg azt a csoportot, amely Klaniczay Sárának a gyermek-, és felnőttkori dadogás és tudattalan impulzusok közötti összefüggésről alkotott nézetei alapján végez kutatásokat. Idén sem maradhat el az új szakmai könyvek egyre népszerűbb bemutatója, köszönhetően a színvonalas szakmai írások értő bemutatásának. Az elmúlt év egyik sikerkönyve volt egy hiánypótló pszichoanalízis-történeti munka, Judith Dupont-é, akit egyesületünk erre hivatott bizottsága az idei konferenciánk kiemelkedő eseményeként Ferenczi Sándor Emlékéremmel jutalmazott. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik előadásukkal, szakmai bemutatkozásukkal, vagy akik a konferencia sikeres megvalósulásának hónapokig tartó előkészítésével hozzájárulnak konferenciánk sikeréhez. És köszönettel tartozunk minden kollégának, aki jelenlétével, érdeklődésével ebben az évben is megtisztel bennünket. És egy utolsó gondolat: a jövő évben is lesz konferencia és lesz évforduló is: egyesületünk újjáalakulásának 30. évfordulója. Lőrincz Zsuzsa a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület elnöke 9
PLENÁRIS ELŐADÁS Gergely György: A társas kommunikatív ösztön: A kommunikatív abúzus szerepe a tudattalan gondolat-olvasás és a mentalizáció zavarainak kialakulásában Pszichológus, professzor, az MTA doktora, egyetemi tanár, az MPE tiszteletbeli tagja CEU, Kognitív Tudományi Tanszék Az evolúció mai elméletei az emberi ösztönszerveződés társas és együttműködő természetét hangsúlyozzák szemben a főemlősök versengés-alapú ösztöneivel. A csecsemő és szülő egymásra irányuló kommunikációs és társas kapcsolati ösztöne altruisztikus, proszociális és együttműködési célokat szolgál. E kommunikációs ösztön mely nem azonos a kötődési ösztönnel - evolúciós szerepe a fajfenntartás szempontjából lényeges információk és a közösség kulturális ismereteinek hatékony intergenerációs átadása. Ezt szolgálják azok a veleszületett kognitív és motivációs mechanizmusok, melyek lehetővé teszik az ún. osztenzív (nyílt és kölcsönösen felismert) kommunikáció jelzéseinek azonosítását, illetve a másik kommunikatív és informatív mentális szándékainak kikövetkeztetését, és reprezentációját már a nyelvelsajátítás előtt is. Ez az ember-specifikus kommunikatív társas ösztön előfeltételezi: a) az én és másik, mint kommunikatív mentális ágensek korai elkülönülését és reprezentációját, b) a kommunikatív szándékot kifejező viselkedéses gesztusok felismerését és alkalmazását c) az informatív szándék azaz az átadni kívánt releváns információ kikövetkeztetésének képességét d) és a kommunikatív mentalizációt szolgáló implicit - tudattalan és automatikus - gondolatolvasási mechanizmusok adaptív működését. A társas kommunikatív ösztön központi motivációs eleme az ún. alapvető episztémikus (vagy kommunikatív) bizalom, amelyet a másik kommunikatív szándékának felismerése vált ki a csecsemőből, és amely előfeltételezi a kommunikatív ágens információs kompetenciáját és kommunikatív jóindulatát. Ez az együttműködési bizalmi attitűd biztosítja a közölt ismeretek relevanciáját, megbízhatóságát, és bizalom-alapú elfogadhatóságát a gyermek számára. A kommunikatív mentalizáció patológiás torzulásaihoz vezető diszfunkcionális (pl. deceptív, disszociatív, vagy kaotikus és kiszámíthatatlan) szülői környezetekre jellemző a kommunikatív abúzus jelensége, amely olyan jellegzetes kommunikációs interakciókra és stílusokra utal, melyek megszegik, kihasználják, illetve visszaélnek a beépített kommunikatív bizalom (és kommunikatív együttműködés) előfeltevésével. A szülői kommunikatív abúzus eredményeképpen kialakul a kommunikatív bizalom patológiás gátlása, ami elvezethet a kommunikatív vigilancia (paranoid és valóságtorzító kommunikatív értelmezések és érzelmi reakciók) dominanciájához, illetve az implicit - tudattalan és automatikus - gondolatolvasási mechanizmusok inhibíciójához vagy diszfukcionális működéséhez. Előadásomban néhány kutatási eredménnyel és klinikai példákkal fogom illusztrálni, hogy hogyan vetnek új fényt a kommunikatív bizalom és a kommunikatív abúzus fogalmai a borderline személyiségzavarra jellemző diszfunkcionális kommunikatív mentalizáció eredetére, jellegzetességeire és terápiás implikációira. Ilyen például a másik tudati állapotait automatikusan monitoroló tudattalan gondolatolvasási folyamatok gátlása és hiánya ( neglect of other minds ), vagy a relevancia-vakság jelensége. Ez utóbbi a másiknak tévesen tulajdonított mentális szándékok és vélekedések realitástesztelésének elmaradásával és azok pusztán érzelmi az itt-és-mostban gyökerező és érvényesnek tűnő lokális meghatározásával jár. Szintén jellegzetes az automatikusan kivetített mentális tartalmak attribúciójához való kritikátlan ragaszkodás és azok helyességébe vetett túlságos bizonyosság (amit angolul mind-seeing -nek 10
nevezünk, szemben az adaptív következtetéseken és realitástesztelésen alapuló mind-reading mentalizációs képességével). Ugyancsak feltűnő patológiás következmény a másikkal való osztenzív kommunikációs események (időbeli, történeti és társas kapcsolati) emlékezeti szerveződésének és koherens reprezentációjának jellegzetes hiánya. gergelygy@ceu.hu FERENCZI-DÍJ rendhagyó ülés Laudációt mond: Nyerges Katalin Kiképző pszichoanalitikus, klinikai szakpszichológus dr. Judith Dupont erre az alkalomra írt válasza (felolvassa: Vincze Anna) Judith Dupont: A COQ-HÉRON FOLYÓIRAT TÖRTÉNETE (fordította és felolvassa: Weiszburg Anna) Előadásomban a Coq-Héron folyóirat megalapítása véletlennek köszönhető történetét és működését írom le. A Coq-Héron 1969 óta jelenik meg folyamatosan, és a pszichoanalízis legkülönbözőbb, egymással sokszor ellentétes, egymással nem toleráns irányzatainak, iskoláinak ad megjelenési fórumot. A folyóirat szerkesztőbizottságának tagjai különböző odatartozásuk, alapállásuk ellenére megtanultak jól együtt dolgozni, és a vitát, az eszmecserét támogatják. Éppen ezért egyik alapelvünk, hogy a többség negatív véleménye mellett, a bizottság egyetlen tagjának pozitív értékelése is elég egy cikk leközléséhez - miközben, természetesen a cikk kritikája szintén mindig helyet kaphat. Mivel a szerkesztőbizottság két tagja is magyar anyanyelvű, nem véletlen, hogy több cikk, illetve egész szám foglalkozott Ferenczi Sándorral, és a Coq-Héron szerkesztőségéből származó fordítócsoport fordította le Ferenczi összes művének IV. kötetét, a Klinikai Naplót, továbbá Georg Groddeck-kel, majd Sigmund Freuddal való levelezését. A Coq-Héron a Nemzetközi Ferenczi Társaság alapítói közé tartozik. A folyóirat ugyanakkor az egész világon megjelenő írásokra is nyitott, és számos angol, spanyol, német, amerikai, izraeli, dél-amerikai, afrikai, olasz, stb. szerző írásait közli. A jövőben is arra fog törekedni, hogy megtartsa nyitottságát minden a pszichoanalízist és a kapcsolódó területeket érintő elképzelésre és kutatásra. Ezt követi Sipos András (Balázs Béla-díjas filmrendező) Megúsztuk című, 2006-ban készült portréfilmjének vetítése, mely Judith Dupont pszichoanalitikussal készült. 11
ELŐADÁSOK Barcza-McQueen Katalin: Tudattalan kommunikáció tanulmányozása az orvos-beteg találkozásban Pszichiáter, pszichoanalitikus CNWL NHS Foundation Trust, London; magánpraxis Az előadás kezdő (alapozó éves) orvosok Bálint-csoportjának tapasztalataival foglalkozik pszichiátria gyakorlat során, a brit orvosképzés keretében. A pszichiátriai betegekkel való érintkezéshez gyakran tapad szégyenérzet, stigma, ami a pszichiátriai szakképzés és a pszichiátria gyakorlat elkerüléséhez vezet a brit orvos közegben. Ennek nem kis részt az érzelmileg súlyos kihívást jelentő terápiás (vagy talán inkább ellen-terápiás) kapcsolatok adnak alapot. Betegbiztonsági és orvosképzési szempontokból is elengedhetetlen a terápiás kapcsolat viszontagságainak folyamatos tanulmányozása és fejlesztése. A Bálint-csoport alkalmazott pszichoanalízis. Elsődleges célja az orvosi gyakorlat érzelmi vonatkozásainak tanulmányozása. A tudattalan koncepciója segít megérteni, hogy egy tünet hogyan fed el, de egyben utal is a beteg el nem mondható történetére. A terápiás kapcsolat elakadásainak megértésében középpontba kerülnek az áttétel és a viszontáttétel pszichoanalitikus fogalmai. Az áttételi és viszontáttételi helyzetek leírásában szerepet kapnak tudattalan elhárító mechanizmusok (pl. projekció, projektív identifikáció, megcselekvés, hasítás, tagadás). A Bálint-csoportban a beteg prezentálása a szabad asszociáció elvét követi, szemben a hagyományos esetprezentálás formális rendjével. A csoporttagok megtapasztalhatják, hogy a szabad asszociáció, mint pszichoanalitikus módszer által az orvos-beteg kapcsolat gyakran tudattalan érzelmi valósága elevenedik meg és mondódik ki, szemben a diagnózis felállításának és kezelési terv kidolgozásának racionálisan megragadható problémáival. A csoporttagok szinte a bőrükön érzik, amikor az elakadt terápiás kapcsolat az addig tudattalan érzelmi viszonyok megértésének köszönhetően kedvezően kezd alakulni. Összefoglalva: a Bálint-csoport gyakorlatban vezeti be és mutatja meg pszichoanalitikus elmélet egyes kulcsfogalmainak fogalmak magyarázó erejét, valamint a pszichoanalitikus megértés terápiás kapcsolatra tett javító, gazdagító hatását. Amellett érvelhetünk, hogy a Bálintcsoport a pszichoanalízis szélesebb körű megismertetésének egy korai, tapasztalati hordozóközege, szemben a pszichoanalitikus elmélet didaktikus, tankönyvszerű, nehezen emészthető oktatásával. katalin.mcqueen@yahoo.com Benkő Andrea: A szelf-fejlődés új interszubjektív modellje. A terapeuta empátiája Pszichoanalitikus, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta Pszichoterápiás Magánrendelő, magánpraxis A pszichoanalitikus elmélet-alkotás lényegi célja terápiás munkánk eredményességének növelése. Ennek értelmében figyelmem középpontjába a szubjektív szelf-érzetek, szelf-reprezentációk, szelfen belüli és szelfek közötti folyamatok vizsgálata került. Előadásomban főként Heinz Kohut, Daniel Stern és Peter Fonagy pszichoanalitikus szelf-elméleteiből kiindulva szeretném bemutatni a szelf fejlődésének új modelljét, integrálva a strukturális, tárgykapcsolati és interszubjektív megközelítéseket. A szelf fogalmát szélesebb 12
értelemben határozom meg, felvázolom és vizuálisan ábrázolom a szelf strukturális és funkcionális fejlődését, a szelf- és tárgyreprezentációk aspektusából, és szemléltetni néhány patologikus (nárcisztikus, borderline) fejlődési irányt. Stern a szelf fejlődésének kezdetét a születés időpontjára teszi. Előadásomban szeretnék felvázolni egy hipotetikus elképzelést a prenatális és perinatális szelf-szerveződésről is. Stern gondolatait kiegészítve, a szelf-működés még tudattalanabb szintjét, a legszubjektívebb szelf-érzeteket szeretném megragadni. Az előadás központi témája Kohut szelf-tárgyas és empátiás koncepciója, tekintettel ennek terápiás relevanciájára. A hangsúly páciens és terapeuta interszubjektív kölcsönkapcsolatán van. Mindennapi pszichoterápiás-pszichoanalitikus gyakorlatunk következő releváns kérdéseire keresem a választ: - Milyen többletet ad az interszubjektív terapeuta-beállítódás a tárgykapcsolati megközelítésekhez? - Milyen szelf-folyamatok teszik lehetővé a terapeuta empátiás jelenlétét? Milyen akadályai lehetnek? Tanulható-e, fejleszthető-e az empátia? - Lehet-e empatikus a neutrális, illetve az önfeltáró terapeuta? Előadásommal szeretnék hozzájárulni empátiás készségünk, és ez által terápiás hatékonyságunk növeléséhez. Ennek értelmében sor kerül néhány jellegzetes, szélsőséges, nem-empatikus terapeuta-magatartás és szelf-folyamat ábrázolására is. benkoe.andrea@gmail.com Bérdi Márk: Az öngyilkosság pszichoanalitikus modelljei PhD, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta-jelölt, oktató PRO Pszichoterápiás Rendelés és Oktatás; PTE, Felnőtt klinikai szakpszichológus-képzés Bár az elmúlt 10 évben Magyarországon több mint 10%-kal csökkent a befejezett öngyilkosságok száma, továbbra jelentős népegészségügyi problémáról beszélhetünk, amelynek nemzeti szinten szervezett prevenciója és kutatása még mindig hiányzik. Az elmúlt évtizedekben a pszichológiában és pszichiátriában az öngyilkosság, és általában az intenzív affektív állapotok kutatása kiemelt szerepet kapott. O Connor és Nock 2014-es áttekintése alapján az öngyilkosság pszichológiai folyamatát tizenegy jelentősebb elmélet próbálta leírni az 1950-es évek óta. Ezen elméletek nagyobb része a stressz-diatézis modellen alapul és kognitív fókuszú. Bár a lista válogatott és bizonyos mértékig szubjektív is, de feltűnő, hogy a benne szereplő modellek mellőzik a tudattalant, köztük pszichoanalitikus elmélet nem található. Az olvasónak lehet egy olyan benyomása, hogy a pszichoanalitikus diskurzuson belül is viszonylagosan perifériára szorult a téma. Tény, hogy jóval nagyobb figyelem hárul általában az öndestruktív, a terápiás kapcsolatot akár krónikusan veszélyeztető viselkedésformák terápiában történő kezelésére (lásd pl. Kernberg, vagy más irányzatokban pl. Linehan), mint konkrétan a szuicídium jelenségére, utóbbi magyarázatára is számos pszichoanalitikus elmélet született. Az előadásban ezeket próbálom röviden áttekinteni. John T. Maltsberger pszichoanalitikus modelljét (1997), valamint Thomas Joiner interperszonális elméletét (2005) részletesebben is ismertetem majd. Azt szeretném bemutatni, hogy a legújabb elméletek az öngyilkossági késztetés és tett kialakulásának oszcilláló folyamatjellegére helyezik a hangsúlyt. A pszichoanalitikus modellek visszatérő elemei pedig az összeomlás(tól való félelem), a mindent elsöprő affektusok kontrollálhatatlanságának érzése, valamint a test meggyilkolását követően egy túlélő, egy anya imágóval egyesülő szelffel kapcsolatos fantázia. berdimark@gmail.com 13
Bókay Antal: A tudattalan metapszichológiai fogalma Freud, Lacan, Laplanche Magyar irodalomtörténész, kritikus, az MTA doktora, professzor, egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék; Irodalomtudományi Doktori Iskola; Elméleti Pszichoanalízis Doktori Program A tudattalan a pszichoanalízis esszenciális, diszkurzus-alapító metapszichológiai fogalma, meghatározó jelentőségű a klasszikus pszichoanalízis (és persze minden azt követő pszichoanalitikus koncepció) szubjektum-felfogásának kialakításában. 1915-ben Freud maga tesz kísérletet, hogy a korábbi írásaiban rendre megjelenő fogalmat egy (végül is nem befejezett) metapszichológiai összefoglaló keretében tisztázza. Freud számára a tudattalan egyrészt egy modalitás, amely különféle gondolatok vagy még inkább: tárgy-prezentációk dinamikus karakterét jelzi, másrészt azonban egy autonóm lelki játéktér (eine andere Schauplatz írja Freud), mely belső energia-viszonyok és képzetek kötődéséből, játékából áll fel. A tudattalan ebből a szempontból egyfajta energia-hátterű képzeteken történő aktivitás, ágencia, melynek eljárásait az álommunka különféle technikái jelzik. A freudi tudattalan-fogalom később minden jelentős pszichoanalitikus szerző kiinduló pontja és tovább írt témája lett. Ezek közül talán a két legjelentősebb elméleti lépés Jacques Lacan 1950-es évektől kifejtett elképzelése, illetve Jean Laplanche és Serge Leclaire 1960-ban egy konferencián elmondott koncepciója. Lacan nevezetes, gyakran félremagyarázott, először az 1954-55-ös szemináriumában megfogalmazott elve ( a tudattalan úgy strukturált, mint egy nyelv ) a tudattalant kiveszi az ösztöni köréből és határozottan szimbolikusként, nyelviként értelmezi. Lacan másik talányos, de alapvető tézise, hogy a tudattalan a Másik diskurzusa ugyanezt a szimbolikushoz kapcsolódást hangsúlyozza, a tudattalant, mint valami ránk telepedő külsőt (vagy külső-belső viszonyt) fogja fel. Laplanche-Leclaire (Lacan tanítványai és analizáltjai) jelentős hatású tanulmánya egy módosított, talán freudizált lacani elgondolás hátterével íródott (Lacan határozottan elutasította tanítványai eszméit). antal.bokay@gmail.com Bokor László: A tudattalan és a tudatos közötti cseppfolyós határ Kiképző pszichoanalitikus, pszichiáter, pszichoterapeuta MentalPort Pszichoanalitikus Oktató, Tanácsadó és Pszichoterápiás Kft.; magánpraxis Vajon a pszichoanalízis felfedezte, vagy csak észrevette a tudattalant? A tudás gazdagodását többször is olyan jelenség észrevevése gazdagította, amely szempontváltás révén tette láthatóvá a korábban rejtettet. A Föld gömbölyűségét csak tagadással lehetett nem észrevenni évszázadokon keresztül. A heliocentrikusságot a csillagászok hosszan nézték, mire Kopernikusz merte meglátni, hogy az égitestek pályájának ívei csak nap körüli keringésükkel magyarázható. Az emberszabásúak mindig hasonlítottak az emberre, de Darwinig inkább mulatságosnak tekintették őket, és nem az ember biológiai rokonának. A fekete lyukról valójában nem tudunk semmit, mert még a fény is belezuhan. Mégis tudunk róla, mert hatásán keresztül következtethetünk rá. Ilyenkor annak felfedezése a meghatározó, 14
hogy azonos rendszer részei vagyunk. Talán a tudattalan is mindig előttünk volt, de mentális és kulturális okokból nem mertük észrevenni. Amikor valamit belülről figyelünk meg, akkor belső perspektíva felvételével szerzünk információt. E problémával szembesülnünk, amikor elménkkel figyeljük meg elménket. Ekkor a vizsgáló eszköz és a vizsgálat tárgya ugyanaz. Heinsenberg szerint (Bohr tanácsát idézve) sohase felejtsük el: az élet színjátékában nézők és ugyanakkor szereplők is vagyunk. A megfigyelő és a megfigyelt kölcsönhatásban áll egymással. Ez az interszubjektivitás elmélet alaptétele (Stolorow). Az atomfizika és filozófia megállapításai egyesülnek a pszichoanalízis napjaink egyik meghatározó terápiás technikaelméletében, az interszubjektív felfogásban. Eszerint a tudatos és tudattalan közötti határ cseppfolyós, vagyis nem rögzített és nem állandó, hanem folyamatszerű, változó tulajdonságai dinamikus, diádikus, interszubjektív rendszer része (Orange). E két terület éles elkülönítettsége látszólagos. Ebben az értelemben a megfigyelt tudattalant páciens és terapeuta egyéni és kapcsolati dinamikája hozza létre (Aron). A technikaelméletet is érintő interszubjektív fordulat változást hozott a pszichoanalízis terápiás gyakorlatában, emberképében lehetővé téve a terápiás kapcsolat mikroszociális rendszerként történő észrevevését. Az előadás a tudattalan reflektálhatóvá válásának klinikai gyakorlatot meghatározó lehetőségeit illetően kísérel meg következtetéseket levonni. laszlo.bokor@mentalport.hu Csigó Katalin: A kényszerbetegség, mint én-állapot Pszichoanalitikus-jelölt, PhD, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet A kényszerbetegség klasszikus tünettani, pszichopatológia megközelítései (DSM-IV) szorongásos zavarként írták le a betegséget. Ma már a modern klasszifikációs (DSM-5) és pszichoanalitikus elméletek a kényszerbetegséget egyre inkább a személyiségzavarokhoz sorolják, melyet klinikai tapasztalataink is megerősíthetnek. Előadásomban a kényszerbetegséget tárgykapcsolat-elméleti szemszögből elemzem, és megkísérelek bemutatni egy olyan koncepciót, mely a betegséget, a kényszeres tüneteket és jelenségeket egyfajta én-állapotként írja le. A következő kérdésekre keresem a választ: Melyek lehetnek a kényszeres én-állapot jellegzetességei? Hogyan tud a páciens önmagához, mint kényszeres én-részhez viszonyulni? Hogyan hat rá a kényszeres én-rész, mit tesz vele? Milyen szükségletek mozgatják ezt az én-részt? A kényszeres én-állapot kifejezés hogyan viszonyul a felettes-én, az elhárító mechanizmusok (pl. izoláció, reakcióképzés, hasítás, stb.) ismert koncepcióihoz; illetve hogyan segíthetnek bennünket neuropszichológiai tények (pl. figyelem, figyelmi váltás, emlékezés, döntéshozás) a kényszeres én-működés megértésében? Elképzelhető, hogy a kényszeres tünetek elhárítás eredményei, melyek azt a célt szolgálják, hogy a negatív érzésekkel járó én-aspektusok leszakadhassanak a tudatos én-élményekről? Hogyan jelenik meg az áttételben a kényszeres működés? A kényszerbetegség, mint én-szerveződési patológia elképzelésének bemutatása kapcsán érintem a regresszió, a valóságfunkció, a tudattalan-tudat, és az identitás pszichoanalitikus koncepcióit is, valamint igyekszem összefüggéseket találni a kontroll-autonómia, biztonság-bizonytalanságtűrés, rigiditás-spontaneitás jelenségei és a kényszeres működések között. 15 katacsigo@gmail.com
Erdélyi Ildikó: Pszichoterápiás gondolkodásom, esetvezetésem változásai és a többletszem Kiképző pszichoanalitikus, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, Professor Emerita, egyetemi tanár Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológiai Intézet, Szociálpszichológiai és Interkulturális Pszichológiai Tanszék; magánpraxis A többletszem -kifejezés André Greene-től ered (Green, 1969), Green azonban kifejezetten az Ödipusz-komplexussal kapcsolatban használta ezt egy korai könyvében, amelynek címe épp ezt nevezi meg francia nyelven: Un oeil en trop. André Green viszont Friedrich Hölderlin 19-ik századi német költő versében talált rá a kifejezésre, a romantikus költő egyik versében, amely Green fent idézett könyve borítója hátán található: Le roi Oedipe a un oeil en trop, peut-être, azaz: Ödipusz királynak eggyel több szeme van, talán. A többletszem jelentésmezőjét kitágítva elmondhatjuk, hogy beleértve ebbe a Hölderlinféle értelmezést is, amely szerint a Csodálatos kékségben, az égi kékben valójában a láthatatlant keressük. Hasonlatosság van abban is, hogy a pszichoanalitikus, ahogy a romantikus költő, a láthatatlant, vagy az alig láthatót is észleli. Az analitikus a terápia alatt látja azokat az alig észrevehető apró rezdüléseket a testben, a légzésben, hangban, egy-egy grimaszban, amelyeket a díványon fekvőn nem mindig láthatunk, az arca gyakran elrejtőzik, de a tapasztalat alapján elképzeljük azt is, amit nem látunk. A test külső és belső mozgásában beálló pici változásokat is észrevesszük, mint pl. a légzési ritmus megváltozása, a test feszülés, lábfej-bólintás, amelyek által a test elárul valami fontosat, hiszen a terapeuta az a másik, aki figyel rá, maga is átéli, mert ismeri ezeket a változásokat a saját teste tapasztalásaiból. Ily módon az önmaga működése tapasztalatait használja fel a terapeuta, így értheti, így érzi meg gyakran, hogy mi történhet a páciensben ezekben a percekben. Összefoglalva: a tudatos és a tudattalan dinamikájának megfigyelése a verbális és a testi kifejezések szintjein az áttételek mentén sok olyan érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet, mint az általam leírt álomzug, vagy tárgy-kontúrhiány. Munkámra nemzetközi, de a Budapesti iskola elméletei is hatottak. Elfogadtam, a terápiás kapcsolati munka számomra a lényeg, saját egyedi kivitelezésben. A többletszem -kifejezés metaforikusan értelmezi munkamódomat. Előadásomat egy pszichoterápiás eset a témára vonatkozó részleteivel illusztrálom, amelyek hozzásegítenek a változás bemutatásához is. dr.erdelyi.ildiko@gmail.com Erős Ferenc: Freud tömegpszichológiája többszörös tükörben Pszichológus, az MTA doktora, DSc., Professor Emeritus, egyetemi tanár, doktori iskola programvezető Pécsi Tudományegyetem, Pszichológia Intézet, Doktori Iskola Elméleti Pszichoanalízis Program Előadásomban Sigmund Freud Tömegpszichológia és én-analízis című művének (1921) előzményeivel és forrásaival foglalkozom, különös tekintettel a háború és a forradalmak hatására, a neurózisok tömegkezelésének szükségességé válására (amelyre Freud az 1918-as budapesti pszichoanalitikus kongresszuson tett javaslatot). Freud munkája polemikus mű, amely a pszichoanalízisen belül is felbukkant forradalmi-utópikus, messianisztikus nézetek- 16
kel vitatkozik, így elsősorban Paul Federnnek az apa nélküli társadalommal kapcsolatos elképzeléseivel. Foglalkozom a Tömegpszichológia és én-analízis korabeli fogadtatásával is, Ferenczi Sándor 1921-es és Lukács György 1922-es recenziójával. A két írás gyökeresen eltérő módon értelmezi a művet: Lukács szerint Freud az egyéni pszichológiából próbálja megérteni a tömeg pszichológiáját, a társadalmi viszonyokat az egyén tudatából (vagy tudattalanjából) kívánja levezetni. Ferenczi szerint éppen ellenkezőleg, az egyén pszichológiáját érti meg a tömegéből. Ferenczi recenziójában utal arra is, hogy Freudnak az énről és az identifikációról alkotott felfogása voltaképpen az ő (Ferenczi) korábbi, a valóságérzék fejlődéséről és az introjekcióról szóló munkáiban gyökerezik, azok továbbgondolása. Igen eltérő előfeltevéseik ellenére Lukács és Ferenczi megegyezik abban, hogy Freud művének egyik alapproblémája a Vezér szerepének és hatásának értelmezése. Ezt a problémát vizsgálja újra Adorno egy 1951-es tanulmányában, amely mintegy szintézise Ferenczinek és Lukácsnak. Adorno szerint Freud tömegpszichológiája előre látta a fasiszta tömegmozgalmak keletkezését és térhódítását, a társadalom atomizációját, az individuum traumatikus széttöredezését, fragmentációját. Végül, párhuzamot vonok Freud tömegpszichológiája, Ferenczi Klinikai napló-ja, valamint Horkheimer és Adorno A felvilágosodás dialektikája című műve között. erosferenc@gmail.com Faluvégi Katalin: A tudattalan lenyomatai a nyelvészeti gondolkodásban: Ferenczi Sándor és Fónagy Iván Egyetemi oktató, közgazdász, képzésvezető adjunktus, egyetemi oktató, nyelvtanár Budapesti Gazdasági Egyetem, KVIK, Német Tanszéki Osztály A pszichoanalitikus biolingvisztikai gondolkodás (a továbbiakban: PBG) Freud, Ferenczi, Spielrein, Hollós műveiből rekonstruálható alapelvei közül különös jelentőséggel bír 1. a regrediált állapotokban tetten érhető nyelvi megnyilvánulások elemzése azért, hogy a nyelv keletkezéséről és fejlődéséről tudjunk meg minél többet, valamint, hogy 2. a regrediált állapotokban megfigyelhető produkciók a nyelvi kreativitásnak: a nyelvi fejlődésnek és a művészi nyelvhasználatnak is a kulcsai. A PBG szellemiségét tudomásom szerint egyetlen nyelvész, Fónagy Iván fejlesztette tovább. Munkásságában fontos a nyelv kettős kódolás -ának elmélete (nem azonos a nyelv kettős/ többszörös tagolásával). Az elmélet lényege leegyszerűsítve annyi, hogy a nyelvben két kód épül egymásra: a konvenciókon alapuló, grammatikai-lingvisztikus, döntően szekunder mechanizmusok által meghatározott első kód, és a természetes, expresszív-prelingvisztikus, primer mechanizmusok által alakított második kód. A kettő legtöbbször együtt hat a nyelvben, és a nyelv dinamikáját a két kód közti folyamatos mozgás (regresszió és progresszió egymást váltva és kísérve) tartja fönn. A második kódhoz tartozó jelenségek tanulmányozása ezen felül a nyelv keletkezéséről és fejlődéséről szolgálhat információkkal. Fónagynak ez a gondolatmenete nem csak egyedi: pszichoanalízist és nyelvészetet ötvöző közelítésmódja miatt megismerésre méltó. Izgalmas amiatt is, hogy nyelvészeti fogódzókat ad a regresszió fogalmának a mélyebb megismeréséhez. Jelen előadásban ezeket a fogódzókat kísérlem meg bemutatni. Ezen kívül bemutatok egy 1915-ben keletkezett Ferenczi-tanulmányt, amely két orvosi esetismertetés keretében előre vetíti azokat az elméleti megfontolásokat, amelyek nyelvészeti kibontása Fónagy életművének említett törekvéseiben található. faluvegi.katalin@uni-bge.hu 17
Felházi Anett: Gyógyítható-e a mohóság a tudattalan tartalmak pszichoanalitikus feltárásával? Pszichoanalitikus, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta Tér Pszichoterápiás Rendelő, magánpraxis Számos páciens fejezi ki azt az általános érzését, hogy soha nem elégedett önmagával, az életével vagy a hozzátartozóival. A mohóság patológiás formái nagyfokú nyugtalansággal és túlzott, csillapíthatatlan, jogosnak megélt vágyódással jellemezhetőek. Másodlagosan a hálátlanságban, szegényes empátiában és hiányos moralitásban fejeződik ki. Az irigységgel szemben a mohóság a tárgyak minden jóságának birtoklását célozza meg és jóval libidinálisabb természetű. Gyakran a reakcióképzés során túlzott nagylelkűségbe, altruisztikus megadásba fordul át. A terapeutában a páciens azt a viszontáttételi érzést kelti, hogy nem tud eleget adni a páciensnek, míg keményen dolgozik a nem szokványos nyomás alatt. Irritációt és kiszáradás-érzést, sokszor dühöt kelt a páciens. A mohóság soha nem elég állapota azt a tiltakozást is tartalmazza, hogy ok nélkül megfosztották alapvető gyermeki szükségletei kielégülésétől. Feltételezésem szerint a jelen és a múlt, a konkrét és a szimbolikus egyenértékűvé válik számára. El nem gyászolt korai belső tárgyak, résztárgyak és a jóllakottság iránti sóvárgás, vagy felhalmozás, fukarság jellemzi őket. A megélt kielégülés és jó lerombolódik a mohóság által és veszteséggé alakul. Miközben a tökéletes szelfet és tárgyat szeretné megtalálni, hogy kárpótolja magát a fájdalmas gyermekkori hiányokért, mindez folyamatos önpusztításhoz vezet. A terapeuta szerepe a nagylelkűség attitűdjének fenntartása, a kiterjesztett gondoskodás és türelem légkörében. Idővel diagnosztizálni és értelmezni kell a páciens mohóságát, tudattalan és irreális infantilis szükségleteit és a gyakori patológiás nagylelkűséget. Fel kell tárni és interpretálni az elhárításokat a hálával szemben. A terapeuta elősegíti a páciens szelf-koherenciáját és tárgyállandóságát, támogatja a korai hiányok tudatosulását és elgyászolását. Az előadás során esetrészletekkel tervezem bemutatni a terápiás lehetőségeket az addiktív színezetű mohóság, az anyagi felhalmozás és a patológiás nagylelkűség eseteiben. Szeretnék kitérni a páciens mohósága mellett a terapeuta mohóságára is. afelhazi@vipmail.hu Garai Nikoletta: A kriminálpszichoanalízis Ferenczi Sándor és kortársai körében Pszichológus, kriminológus ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszék Ferenczi Sándor progresszivitása nem csak a pszichoanalízis területére korlátozódott, hanem más társtudományokban is megmutatkozott, a kriminálpszichoanalízis is egy ilyen interdiszciplináris innováció, amely a tudattalan koncepcióját igyekszik kiterjeszteni azokra a területekre, melyek Ferenczi szerint alkalmazott pszichológiának tekinthetők (bűnüldözés, ítélethozatal, büntetésvégrehajtás). Szerinte a végrehajtási oldal résztvevőit (bírák, ügyészek, rendőrök, stb.) is pszichoanalízis alá kell vetni, hogy a büntetéskiszabást ne a szadisztikus ösztönök vezéreljék, ami mind a bűnös lelki megújulását, mind a társadalmi rendhez való alkalmazkodást megkönnyítené. A lelki megújulás az elkövető oldaláról is igényelne lelki munkát, vagyis az elítélt személyt is pszichoanalízis alá kell vetni. Ha nem tárjuk fel a tudattalan 18
tartalmakat, amik a bűnelkövetéshez vezettek, akkor sosem érthetjük meg igazán a bűnözés mibenlétét, a pszichoanalitikus kúra segítségével Ferenczi szerint pedig ezeket a tudattalan lelki tendenciákat, tehát a bűnözést csökkenteni vagy teljesen hatástalanítani lehet. Ferenczi Sándor szerint a bűnözők nagy része infantilis személyiség, ami az ösztönök túltengésével magyarázható, amelyek elfojtása az átszellemítés helyett bűnözés formájában ütik fel a fejüket. A visszaeső bűnözést az ismétlési kényszer fogalmával magyarázza: olyan traumatikus élmények újraéledése, amelyek egykor bűnbe kergették az egyént. Ferenczi kezdeményezései nyomán olyan kortársak kezdték alkalmazni a pszichoanalízist a kriminológia területén, mint Theodor Reik, August Aichhorn, vagy a magyar Dukes Géza. Az előadáson ennek a kevéssé kutatott területnek a sajátosságait és történeti alakulását igyekszem bemutatni. nikolettagarai@gmail.com Gyomlai Éva: A metafora alapvető szerepe a tudattalan működésében és az analitikus gyakorlatban Pszichoanalitikus, orvos, pszichoterapeuta Tér Pszichoterápiás Rendelő, magánpraxis Lakoff és Johnson kognitív metaforaelméletükben bebizonyították, hogy a metaforák nem csupán szóképek, irodalmi finomságok, hanem az emberi gondolkodás és megértés elkerülhetetlen, lényeges elemei. A metaforák új jelentést adnak fogalmaknak azáltal, hogy kapcsolatba hozzák az egyik fogalmat a másikkal, vagy éppen kontrasztba állítják őket. Bizonyították azt is, hogy metaforák megtestesültek: szorosan összefüggenek a testi szinten megélt élményeinkkel. Arnold Modell szerint a metafora egy alapvető kognitív eszköz, ami meghatározó jelentőségű a tudattalan mentális folyamatokban. A tudattalanban metaforákon keresztül történik a jelentésadás, vagyis a metafora az elme valutája állítja. Léon Wurmser megkülönbözteti a metaforikus folyamatokat a nyelvi metaforáktól. A metaforikus folyamatok az agy biológiai működésében gyökereznek, pl. a modalitások közti megfelelések már az újszülötteknél is megfigyelhetők. Lényegük: egy dolog megértése/megtapasztalása egy másikon keresztül. A nyelvi metaforák pedig a szimbolizáció végső fázisának eredményei. Modell szerint a tudattalan tehát nem az ösztönök és elfojtások csatamezeje, hanem egy funkció, amellyel átalakítjuk és feldolgozzuk az érzékleti benyomásokat. A pszichoanalitikus mezőelmélet ezt az átalakító funkciót álmodásnak nevezi. Egyik lényeges megnyilvánulása a metaforák megalkotása. Páciensben és analitikusban egyaránt megjelenhetnek, és lényeges pontokon adhatnak többletjelentést a már korábban megértettekhez. Ezek a jelentések nem véglegesek, folyamatosan újraformálódnak az analízis során. Előadásomban esetrészletekkel illusztrálom, hogyan használhatjuk a metaforát a gyakorlatban. A nyílt jelentésein túl tovább álmodhatjuk, vagyis összekapcsolhatjuk saját, nehezen megfogalmazható viszontáttételi érzéseinkkel valamint a páciens anyagával, ezáltal új felismerésekre juthatunk. A metaforára hangolódva élményközelibb és eredményesebb intervenciókat tehetünk. gyomlaie@chello.hu 19
Hansjürgens Anna Mária: Bizalom a változásban Pszichoanalitikus, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta Magánpraxis Előadásomban azt a folyamatot szeretném bemutatni, hogy a megismerésbe vetett bizalom kialakulása a terápiás kapcsolatban hogyan feltételezi és alakítja ki annak az útját, hogy az analitikus és paciense egy közös tanulási folyamatban megteremtsék a paciens gyógyulásának lehetőségét. Peter Fonagy és Elizabeth Allison koncepcióját követve mutatom be egy analitikus kezelés történetének részleteit. A csecsemő fejlődésében szükség van a biztos kötődés kialakulására arra, hogy a gondozó megbízható forrásává válhasson a gyermek számára a saját magáról, a környező világról és a kapcsolatairól szerezhető információnak. A hiteles kommunikáció útja a pszichoanalitikus kezelés folyamán a terápiás kapcsolat, az áttétel-viszontáttételi érzések, események világa. A gyermek számára olyan fontos jelölt tükrözés a paciens felé az analitikus viszontáttételi érzéseinek megfelelő kifejezése. Az osztenzív, nyilvánvaló jelek képesek a bizalom kialakítására. Ez szükséges ahhoz, hogy a paciens számára róla, a kapcsolatairól szerzett információk, az értelmezések beépíthetőkké váljanak. Fonagyék szerint ez a bizalom minden terápia előfeltétele, mely a hatékony szociális kommunikációnak köszönhető. A nehézség oka gyakran a szimbolizációs folyamatok elakadásában keresendő, ott, ahol a paciens és az analitikus nyelve eltér egymástól. Előadásomban esetrészletek bemutatásával szeretném a változás folyamatát bemutatni. Itt Betty Joseph brit pszichoanalitikus módszerét követem, aki munkájában nagy teret szentelt annak, hogy megismerje, melyek azok az analitikus eszközök, amik a terápiás változást elősegítik. Munkájában az analitikus viszontáttételi érzéseinek tulajdonít jelentőséget, annak a folyamatnak, ami az analitikus és a paciens interakciójában történik. Úgy gondolom, hogy Joseph tapasztalata egybevág Fonagy és Allison elméleti munkájával, ezek az interakciók válhatnak a paciens számára azokká az osztenzív, kézzelfogható tapasztalatokká, melyek megnyitják a bizalmon keresztül az utat a valódi megértés, és így a változás lehetősége felé. hansjuergens@t-online.hu Káldy Zsolt: Az elveszett nyelv nyomában - Értelmi fogyatékos gyermekek önkifejezése Pszichológus Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ Amikor a szülőágyon felsír a gyermek, már kifejezi az igényét az anyaméh melegére, biztonságára, amit a korai szimbiotikus anyai kapcsolatban tud majd megélni. Lacan felfogásában ennek az idilli kapcsolatnak az élményét keressük egész életünkben, a munkánkban, párkapcsolatunkban, kedvteléseinkben. A korai anyai kapcsolat a kant-i Dolog, amelynek keresése az emberi működés motorja. A növekedő gyermek kialakítja a maga jelkészletét, hogy közölni tudja környezetével a Dolog újramegtalálásának aktuális feltételeit, az anyatejre, a pihenésre, a simogatásra irányuló igényeit. Sírással és mosollyal, mozgással és vegetatív reakciókkal jelzi az érzéseit, szükségleteit. Ez a jelkészlet azonban hamarosan elégtelennek bizonyul: az anyai tárgytól való differenciáció, az apai tárgy megjelenése az addig diádikusnak tűnő kapcsolatban olyan konfliktusokat idéz elő, amelyek feloldása már magasabb szintű feldol- 20