AZ EURÓPAI UNIÓ FEJLESZTÉSI POLITIKÁJA. DEBISSO KINGA tudományos segédmunkatárs (PPKE JÁK)

AZ EURÓPAI UNIÓ FEJLESZTÉSI POLITIKÁJA DEBISSO KINGA tudományos segédmunkatárs (PPKE JÁK) 1. Bevezetés Az európai integráció külkapcsolati rendszerének hagyományosan kulcsfontosságú területét képezi a fejlődő országokkal kialakított együttműködés. Az ötszáz millió lakost számláló Európai Unió a világ harmadik legnépesebb tömörülése, emellett jelentős súlyú kereskedelmi és gazdasági partnernek minősül, a világgazdaság egynegyede itt összpontosul. Gazdasági és kereskedelmi súlya tudatában, globális szolidaritásból és felvilágosult önérdekből kiindulva az Unió arra törekszik, hogy világszerte előmozdítsa a stabilitást, a jólét gyarapodását és a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtését. Az Unió nagy hangsúlyt fektet arra, hogy külső tevékenysége során támogassa a béke megőrzését, a jó kormányzás, az emberi jogok és a demokratikus értékek tiszteletben tartását. A kölcsönös függőségi viszonyok által jellemzett, egyre inkább globalizált világban az Unió így közvetve saját polgárainak jólétéhez és biztonságához is hozzájárul. 1 Az EU a világ legnagyobb segélyadományozója, az Európai Unió és tagállamai által a fejlődő országok részére nyújtott pénzügyi segítség az összes hivatalos fejlesztési támogatás mintegy 53%-át teszi ki. 2 A fejlesztési együttműködés fő irányait a 2016-tól 2030-ig tartó időszakra az ENSZ égisze alatt meghirdetett új fenntartható fejlődési és nemzetközi fejlesztési keretrendszer, a Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja (Agenda 2030) határozza meg. Az új fenntartható fejlesztési menetrend a 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Célokra építve globális keretet kíván nyújtani a szegénység felszámolásához és a fenntartható fejlődés megvalósításához. 2. A közös fejlesztéspolitika története 2.1. A fejlesztési politika kialakulásának és fejlődésének történelmi okai A gyarmati rendszer felbomlása után a korábbi gyarmattartó országok továbbra is biztosítani kívánták az ipari szempontból nélkülözhetetlen nyersanyagokat, emellett megpróbálták ellensúlyozni a gyarmati kötelékek hirtelen megszűnésének következményeit a volt gyarmatok számára. Az afrikai kontinens fejlesztésének gondolata már 1950. május 9-én megjelent Robert Schuman francia külügyminiszter deklarációjában:,,[a]z erőforrások bővülésének köszönhetően Európa képes lesz arra, hogy egyik alapvető feladatának, azaz az afrikai kontinens felvirágoztatásának megvalósítására törekedjék. 3 Az alapító tagok közül csupán Franciaország rendelkezett olyan mérvű kapcsolatokkal volt gyarmatai és gyámsági területei vonatkozásában, amelyek gazdasági és politikai szempontból is érdekeltté tették az integráció fejlesztéspolitikájának alakításában. 4 Németország, amely az első világháborút 1 Európai Bizottság, Kommunikációs Főigazgatóság: Európa mozgásban Az EU szerepe a világban. Luxembourg, az Európai Unió Kiadóhivatala, 2007. 1., 4. 2 OECD: Development aid rises again in 2016 but flows to poorest countries dip, 2017. 04. 11., http://www.oecd.org/development/development-aid-rises-again-in-2016-but-flows-to-poorest-countries-dip.htm 3 A Schuman-nyilatkozat magyar szövege az alábbi internetes címen érhető el: https://europa.eu/europeanunion/about-eu/symbols/europe-day/schuman-declaration_hu 4 Anne-Sophie CLAEYS: Sense and Sensibility: the role of France and French interests in European development policy since 1957. In: Karin ARTS Anna K. DICKSON (szerk): EU Development Cooperation: From Model to Symbol. Manchester, Manchester University Press, 2004. 113 131.

követően elveszítette gyarmati területeit, ellenezte a koloniális örökségen alapuló regionális fejlesztést, és Hollandiával együtt egy nyitottabb, az egész fejlődő világra kiterjedő fejlesztéspolitikai koncepciót szorgalmazott. 5 Franciaország azonban az ugyancsak volt afrikai gyarmattartó Belgium támogatásával a Római Szerződést megelőző tárgyalásokon sikerre vitte a tengerentúli területekkel való társulásra irányuló kezdeményezését. Az első évtizedekben tehát a fejlesztési törekvések elsősorban az afrikai, karib-tengeri és csendesóceáni térség államaival, az ún. AKCS-országokkal folytatott kapcsolatokra irányultak. Az integráció bővülésével és elmélyülésével párhuzamosan a külső kapcsolatrendszer is egyre kiterjedtebbé vált. Mindez alapvetően formálta a fejlesztéspolitika fókuszát és prioritásait. Az 1972-es párizsi csúcstalálkozón sikerült kompromisszumos megoldást találni az eltérő tagállami álláspontokra: a Párizsi Nyilatkozat 6 hangsúlyozta a társulási megállapodások alapvető fontosságát, a globális fejlesztési együttműködés szorgalmazásával ugyanakkor lehetőséget teremtett az addig elhanyagolt fejlődő országok támogatására is. Az 1973-as északi bővítés során az Egyesült Királyság csatlakozása további lendületet adott a fejlesztési együttműködés fejlődésének. A pénzügyi és technikai segítségnyújtás az 1970-es évektől kezdődően fokozatosan kiterjedt Kelet-Közép-, és Délkelet-Európára, a Földközi-tenger országaira, Ázsiára, valamint Dél-Amerikára. A 90-es évektől az Unió egyre határozottabb lépéseket tett az egyes regionális integrációs tömörülések mint például az ASEAN vagy a Mercosur irányába. A 2000-es években az ENSZ világkonferenciákon tett vállalások, a keleti bővítések és a globális gazdasági válság a fejlesztéspolitika felülvizsgálatához és reformjához vezettek. Gazdasági elmaradottságuk, speciális külkapcsolati prioritásaik és a fejlesztési együttműködés tradíciójának hiánya miatt számos aggodalom merült fel az újonnan csatlakozott államoknak az EU fejlesztéspolitikájában való részvételével kapcsolatban. Ezek a kritikák azonban szerencsére alaptalannak bizonyultak: 7 az EU12-k elkötelezték magukat az uniós fejlesztéspolitikában való teljes körű részvétel mellett, és a részükre tett kedvezmények mellett fokozatosan növelik a fejlesztési segélyezésre fordított kiadásaik arányát. A keletközép-európai országok továbbá néhány politikai szektorban, illetve geográfiai területen jelentős komparatív előnnyel rendelkeznek, és hasznos tapasztalatokat adhatnak át a csatlakozás előtt álló országok számára a gazdasági és politikai átalakulással, valamint az EU fejlesztési acquis-jának átvételével kapcsolatban. A 2015-ös év korszakhatárt jelent az Európai Unió fejlesztési politikájának történetében. Ekkor járt le az ENSZ Közgyűlése által 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Célok teljesítésére kijelölt határidő, és ekkor fogadták el a 2016-2030 közötti időszakra vonatkozó új fejlesztési keretrendszert. Az Unió 2015-öt a Fejlesztés Európai Évévé nyilvánította. Ez volt az első alkalom az ún. európai évek sorában, amikor az Európai Unió külső tevékenysége és globális szerepvállalása került a figyelem középpontjába. Ebben az évben A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk mottó jegyében az uniós intézmények és a tagállamok arra törekedtek, hogy a civil szervezetek bevonásával az uniós polgárokkal megismertessék a fejlesztési együttműködési tevékenységet, és mindenkit részvételre ösztönözzenek. 8 5 Dieter FRISCH: The European Union s development policy. A personal view of 50 years of Development Policy. Policy Management Report, no. 15 (2008), Maastricht: ECDPM, 2., www.ecdpm.org/pmr15 6 Declaration of Summit Conference in Paris 1972 (1973) 10 CMLR 108. 7 Valérie MICHAUX: EU Enlargement: a brake on development cooperation? The Courier ACP-EU, no. 193 (2002), 19. 8 Európai Bizottság, Kommunikációs Főigazgatóság: Nemzetközi együttműködés és fejlesztés Közérthetően az Európai Unió Szakpolitikáiról. Luxembourg, az Európai Unió Kiadóhivatala, 2014. 15.

2.2. Stratégiai és morális tényezők szerepe a fejlesztéspolitika fejlődésében Az Európai Unió segítségnyújtását a nemzetközi szolidaritás, a társadalmi igazságosságba vetett hit és a globális problémák megoldásában vállalt közös felelősség mellett olyan tényezők is megalapozzák, mint a fejlett világ gyarmatosításból eredő morális felelőssége 9 vagy az uniós érdekek érvényesítése. Gazdasági erejénél és gyarmattartó múltjánál fogva az Unió felelősséggel bír a fejlődő és feltörekvő államok irányában. A fejlesztési tevékenység ugyanakkor számos esetben a gazdasági és stratégiai érdekek érvényesülését szolgálja. A fejlesztési együttműködésben a gazdasági együttműködés is benne rejlik, e tekintetben a fejlődő országok nyersanyagforrásaik miatt és az uniós termékek felvevő piacaiként is fontos kereskedelmi partnert jelentenek. Stratégiai szempontból az Unió a fejlesztéspolitikát sokszor identitásának és nemzetközi pozíciójának megerősítésére használja fel. 10 A közös fejlesztéspolitika mozgatórugói között biztonságpolitikai, illetve bevándorláspolitikai okokat is felfedezhetünk. A globálisan fellépő új típusú biztonsági kihívások mint a terrorizmus, a nemzetközi migrációs válság, a tömegpusztító fegyverek proliferációja (elterjedése) és a szervezett bűnözés a világ minden részén éreztetik a hatásukat. A béketeremtés valamennyi országban a fenntartható fejlődés alapvető feltétele, és hasonlóképpen, a fejlesztés és a szegénység felszámolása nélkül nem lehetséges a tartós béke és biztonság megteremtése. A fejlődő országok lakosságának és gazdaságának támogatása fontos lakosságmegtartó erővel bír, ezáltal a fejlesztés hosszú távú megoldást jelenthet a migrációs hullámok kezelésére és az emberkereskedelem elleni küzdelemre. Az Unió a terrorizmus elleni harcban és az erőszakos konfliktusok kiváltó okainak leküzdésében is segítséget nyújt a fejlődő államok számára. A fejlesztési segély közel felét a legkiszolgáltatottabb helyzetű, instabil államokra fordítja a béketeremtés és az államépítés érdekében. A nemzetközi béke és biztonság megerősítésében való részvétel által az Unió közvetve saját polgárainak védelméhez is hozzájárul. 3. Az Európai Unió fejlesztéspolitikája a nemzetközi fejlesztési együttműködés rendszerében 3.1. A nemzetközi fejlesztési együttműködési rendszer A nemzetközi fejlesztési együttműködés a fejlett országok segélyezési tevékenységét jelöli, amely a gazdasági és politikai kérdéseken túl kiterjed az oktatás, a kultúra és a környezetvédelem területére is. A nemzetközi fejlesztési együttműködés alapvető elvei és céljai az Egyesült Nemzetek Szervezete, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development OECD) égisze alatt kerültek kimunkálásra. Az államok elkötelezték magukat az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának (Development Assistance Committee DAC) alapelvei, valamint az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljainak (Millennium Development Goals MDGs), majd az ezeket felváltó, illetve kiegészítő Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals SDGs vagy Global Goals) integrált és koordinált megvalósítása mellett. 11 Ezenfelül a fejlesztés témájában megrendezésre kerülő ENSZ világkonferenciák programjai többek 9 KARDOS Gábor: Emberi jogok egy új korszak határán. Budapest, T-Twins, 1995. 61 71. 10 John DEGNBOL-MARTINUSSEN Poul ENGBERG-PEDERSEN: Aid: Understanding International Development Cooperation. London, Zed Books, 2005. 125.,128. 11 Ld. United Nations Development Programme: Human Development Report 2003. New York, Oxford University Press, 2003; United Nations: Implementation of the United Nations Millennium Declaration, Report of the Secretary General, General Assembly A/59/282. Washington D.C., United Nations, 2004.

között a dohai, monterrey-i és johannesburgi nyilatkozatok 12 is fokozatosan beépültek a nemzeti fejlesztési stratégiákba. Ezek a normák az Európai Unió fejlesztési politikájának részévé váltak, meghatározva a konkrét fejlesztési programok végrehajtását, nyomon követését és értékelését. Az EU a fejlesztéspolitika meghatározásában, végrehajtásában és a segélyezés felügyeletében együttműködik a nemzetközi szervezetekkel és csoportosulásokkal, elsődlegesen az ENSZ-szel, az OECD-vel, a Világbankkal, a G7-ekkel és a G20-akkal. 13 A nemzetközi fejlesztési együttműködési rendszernek nincsen egységes, központi szervezete, az adományozók tevékenységének összehangolását elsődlegesen a már említett fórumok, az ENSZ és az OECD végzik. A donorkoordináció azonban nem kellőképpen hatékony, az adományozó országok a fejlesztési tevékenység során jellemzően egyéni érdekeiket tartják szem előtt. E tekintetben a nemzetközi szinten elfogadott normák bírnak bizonyos szabályozó erővel. 14 Az Európai Unió rendszeres párbeszédet folytat más fontos hagyományos donorokkal így többek között az Egyesült Államokkal, Japánnal és Koreával, valamint egyre nagyobb mértékben a feltörekvő gazdaságokkal. 3.2. A Millenniumi Fejlesztési Célok és a Fenntartható Fejlődési Célok Az ENSZ Közgyűlése által 2000 szeptemberében elfogadott Millenniumi Nyilatkozatban a világ vezetői elismerték közös felelősségüket a globális gazdasági és társadalmi fejlődés, valamint a biztonsági kihívások kezelése terén. A Nyilatkozat meghatározta azt a nyolc általános célkitűzést, az ún. Millenniumi Fejlesztési Célokat, amelyek a 2015-ig tartó időszakban a szegénység különböző gazdasági, politikai és szociális-kulturális dimenzióinak csökkentését, valamint a nemzetközi fejlesztési együttműködés megerősítését irányozták elő: 1. a súlyos szegénység és az éhínség felszámolása; 2. a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatás megvalósítása; 3. a nemek közötti egyenlőség és a nők felemelkedésének előmozdítása; 4. a gyermekhalandóság csökkentése; 5. az anyák egészségügyi ellátásának javítása; 6. a HIV/AIDS, a malária és egyéb betegségek elleni küzdelem; 7. a környezeti fenntarthatóság biztosítása; 8. globális partnerség kiépítése a fejlesztés érdekében. Az ENSZ 2015-ös Millenniumi Fejlesztési Célokról szóló jelentése 15 megállapította, hogy a 2015-ig meghatározott célrendszer számos fontos célkitűzése teljesült. Így többek között a mélyszegénységben élők 16 számát 1990 óta sikerült világszerte több mint 50%-kal csökkenteni; felére esett vissza azoknak az aránya, akik nem jutnak hozzá jobb minőségű ivóvízforráshoz; az országok többségében sikerült elérni a nemek közötti egyenlőséget az alapfokú oktatásban; 1990 óta az 5 éves kor alatti gyermekhalandóság aránya több mint 12 A témában ld. Kofi ANNAN: From Doha to Johannesburg by Way of Monterrey: How to Achieve and Sustain Development in the 21st Century. World Energy, vol. 5, no. 1. (2002), 86 90. 13 Európai Bizottság, Kommunikációs Főigazgatóság: Nemzetközi együttműködés és fejlesztés Közérthetően az Európai Unió Szakpolitikáiról, i.m. 8. 14 PARAGI Beáta SZENT-IVÁNYI Balázs VÁRI Sára: Nemzetközi fejlesztési segélyezés. Budapest, TeTT Consult Kft., 2007. 57 58. 15 United Nations: The Millennium Development Goals Report 2015. New York, United Nations, 2015. 16 Mélyszegénységben élnek azok az emberek, akik kevesebb, mint 1,25 USA-dollár napi jövedelemből kénytelenek eltartaniuk magukat.

felével csökkent; 2000 és 2014 között a fejlett országok által nyújtott hivatalos fejlesztési segélyek mértéke 66%-os emelkedést mutatott. 17 Sok területen azonban az eredmények elmaradtak az előzetes várakozásoktól: világszerte még mindig megközelítőleg 1,2 milliárd ember él a szegénységi küszöb alatt, és jelentős különbségek maradtak fent az egyes régiók, országok között és azokon belül is. Számos kritika érte továbbá a Millenniumi Fejlesztési Célok meghatározásának folyamatát, mivel a kedvezményezett országok a gyakorlatban alig tudták befolyásolni a folyamatot. Emellett kétséges volt a fejlett országok elköteleződése is a célok megvalósítása iránt, mivel az általuk teljesítendő vállalások tekintetében nem kerültek megfogalmazásra a teljesítmény mérését lehetővé tevő számszerű részcélok. 18 A Millenniumi Fejlesztési Célokat felváltó új fenntartható fejlesztési célrendszer az elődjéhez képest sokkal átfogóbb, a fejlesztés valamennyi szereplőjére kiterjedő integrált és egyetemes perspektívát képvisel. A Fenntartható Fejlődési Célok legfontosabb újítása, hogy nem elkülönülten kezelt problémák megoldására fókuszálnak, hanem olyan alapvető rendszerproblémákat kezelnek, mint például az egyenlőtlenség, a gyenge intézményi kapacitás, a környezeti degradáció és a fenntarthatatlan fogyasztási és termelési minták, amelyekkel a Millenniumi Fejlesztési Célok nem foglalkoztak. 19 2030-ig az ENSZ tagállamai az alábbi általános érvényű globális célok megvalósítása mellett kötelezték el magukat: 1. A szegénység összes formájának felszámolása mindenhol; 2. Az éhezés megszüntetése, az élelmezésbiztonság és a megfelelő táplálkozás biztosítása és a fenntartható mezőgazdaság támogatása; 3. Az egészséges élet és a jól-lét biztosítása mindenki számára minden életkorban; 4. A mindenki számára elérhető és méltányos, minőségi oktatás, és emellett az élethosszig tartó tanulás lehetőségeinek megteremtése mindenki számára; 5. A nemi egyenlőség megvalósítása és minden nő és lány társadalmi szerepének megerősítése; 6. A víz és a szennyvízkezelés elérhetőségének és fenntartható használatának biztosítása mindenki számára; 7. A megfizethető, megbízható, fenntartható és modern energiához való hozzáférés biztosítása mindenki számára; 8. A tartós, inkluzív és fenntartható gazdasági fejlődés, a teljes és hatékony foglalkoztatás és a tisztességes munka megteremtése mindenki számára; 9. Ellenálló infrastruktúra kiépítése, az inkluzív és fenntartható iparosítás népszerűsítése és az innováció ösztönzése; 10. Az országok közötti és az országokon belüli egyenlőtlenségek csökkentése; 11. A városok és emberi lakóhelyek befogadóvá, biztonságossá, ellenállóvá és fenntarthatóvá tétele; 12. Fenntartható fogyasztási és termelési minták kialakítása; 13. Sürgős lépések megtétele a klímaváltozás és hatásainak leküzdésére; 14. Az óceánok, tengerek és a tengeri erőforrások megőrzése és fenntartható használata a fenntartható fejlődés érdekében; 17 United Nations: The Millennium Development Goals Report 2015, i. m. 4 7. 18 BALOGH Réka ROHONYI Péter: Hogyan lesznek s lesznek-e a Millenniumi Célokból fenntartható fejlesztési célok? DemNet, 2014, 3., http://v4aid.eu/images/hungary/hatteranyagok/balogh- ROHONYI_MDG-kbol_SDG-k_DemNet-tanulmany.pdf 19 BALOGH Réka ROHONYI Péter: A Fenntartható Fejlődési Célok Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló ENSZ-programja. HAND Szövetség, 2015, 1 2., http://hand.org.hu/media/files/ 1450115684.pdf

15. A szárazföldi ökoszisztémák fenntartható használatának védelme, visszaállítása és támogatása, az erdők fenntartható használata, az elsivatagosodás leküzdése, a talajdegradáció megállítása és a pusztulás visszafordítása, és a biodiverzitás további csökkenésének megállítása; 16. Békés és befogadó társadalmak megteremtése a fenntartható fejlődés érdekében, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítása mindenki számára és a hatékony, elszámoltatható és mindenki számára nyitott intézményi háttér kiépítése minden szinten; 17. A végrehajtás eszközeinek megerősítése és a fenntartható fejlődés megteremtéséhez szükséges globális partnerség újjáélesztése. A 17 átfogó célkitűzés és a hozzájuk kapcsolódó 169 részcél kialakítását végző ENSZ Nyitott Munkacsoport társelnöki tisztét Kőrösi Csaba, korábbi new yorki ENSZ állandó nagykövetünk töltötte be. 3.3. A hivatalos fejlesztési támogatás Az ENSZ 2002-ben nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferenciát rendezett a mexikói Monterreyben, ahol a résztvevő állam- és kormányfők kötelezettséget vállaltak arra, hogy a fejlesztés finanszírozásához valamennyi forrást mozgósítják, és számottevően növelik a fejlesztési segély összegét. A fejlesztésfinanszírozásáról szóló monterreyi konferencia eredményeként 2002-ben az Európai Unió barcelonai csúcsértekezletén döntés született a fejlődő országok fenntartható fejlődését szolgáló hivatalos fejlesztési támogatás (Official Development Assistance ODA) mértékének növeléséről. 20 Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1970-ben azzal a felhívással fordult a fejlett államokhoz, hogy a legszegényebb országok gazdasági felzárkóztatása céljából 2015-re nemzeti össztermékük legalább 0,7%-át fordítsák nemzetközi segélyezésre. 21 Ennek megvalósítására az EU a hivatalos fejlesztési támogatás mértékét 2010-re fokozatosan a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,56%-ára, 2015-ig 0,7%-ára kívánta emelni, és felszólította partnereit, hogy kövessék ezt a célkitűzést. Az új tagállamok esetében az Unió elvárása az ODA/GNI ráfordítási arány 2010-ig 0,17%-ra, 22 2015-ig 0,33%-ra emelése volt. 23 A megnövelt támogatás mintegy fele az afrikai szubszaharai térség fejlesztését szolgálta. A globális gazdasági válság jelentős kihívás elé állította az Unió és a tagállamok fejlesztési együttműködési tevékenységét. A válság hatására a tagállamok többsége kénytelen volt megszorításokat tenni a fejlesztési támogatások terén is. 2011-ben az Európai Unió 2002. évi barcelonai csúcsértekezlete óta először csökkent a kollektív uniós segély mértéke. Ezek a folyamatok veszélyeztették a korábbi évek fejlesztési eredményeit és a fejlesztési célok megvalósítását. Nagyrészt a globális migrációs válság és az uniós tagállamokban a menekültekkel kapcsolatban felmerülő költségek hatására az összesített uniós ODA 2015 és 2016 között jelentősen növekedett. 2016-ban az Európai Unió mintegy 75,5 milliárd eurót, a GNI 0,51%-át fordította hivatalos fejlesztési támogatásra, 24 amely azonban még mindig 20 A 2002. évi barcelonai csúcsértekezletre a Monterrey-i Fejlesztésfinanszírozási Konferencia (Conference on Financing for Development) megrendezése előtt került sor, a barcelonai kötelezettségvállalások így jelentős mértékben hozzájárultak az ENSZ konferencián elfogadott döntésekhez. A barcelonai kötelezettségvállalások értelmében a tagállamok 2006-ig átlagosan 0,39%-ra emelik az ODA/GNI arányt. 21 Ld. az ENSZ Közgyűlésének 2625. (XXV) sz. határozatát, 1970. október 24., UN Doc A/8028 (1970). 22 KISS Judit: A magyar nemzetközi fejlesztéspolitika a válság idején. Hand Szövetség, Budapest, 2010, www.development-network.eu/file/122 23 Az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságában való részvétel egyik kritériuma a 0,2%-os ODA/GNI arány megvalósítása. 24 Európai Bizottság: Az EU hivatalos fejlesztési támogatása az eddigi legmagasabb szintet érte el, IP/17/916, Brüsszel, 2017. április 11., europa.eu/rapid/press-release_ip-17-916_hu.pdf

messze elmarad az eredeti kötelezettségvállalástól. Az Unió és tagállamai továbbra is a világ legnagyobb segélyadományozói, de éppen ebben a kritikus időszakban bír nagy jelentőséggel, hogy az EU kitart-e ambiciózus célkitűzései mellett a fejlesztéspolitika területén. A fejlesztésfinanszírozás kérdése a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósításának is meghatározó tényezője lesz. 2015 júliusában Addisz-Abebában rendezték meg az ENSZ harmadik fejlesztésfinanszírozási konferenciáját, ahol sor került a 2002. évi Monterrey konszenzus és az azt megerősítő 2008. évi dohai konferencián tett vállalások végrehajtásának áttekintésére, továbbá döntés született a 2015 utáni új fejlesztési keretrendszer céljaihoz rendelhető végrehajtási eszközökről, köztük a finanszírozás kérdésköréről. Az Addisz-Abebai Akcióterv 25 megerősítette az ENSZ tagállamok 1970-ben tett a fejlesztési segélyeknek a GNI 0,7%-áig terjedő emelésére vonatkozó vállalását, valamint az adóelkerülés elleni küzdelem és az adóbevételek növelése mellett való elköteleződésüket. Mindazonáltal a civil szervezetek hiányolták a döntést a nemzetközi pénzügyi rendszer átalakítása, illetve az új források finanszírozásba történő bevonása tekintetében. 4. A fejlesztési együttműködési politika jogi alapjai és célkitűzései 4.1. Az Európai Unió jogi személyisége A Lisszaboni Szerződés egyik mérföldkő jelentőségű újításának tekinthető az Európai Unió jogi személyiséggel történő felruházása, amely a közös fejlesztéspolitika terén is fontos változásokat hozott. Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSz.) 47. cikke kimondja, hogy,,[a]z Unió jogi személy. 2009. december 1-jét megelőzően az önálló jogalanyiság az Európai Közösséghez kapcsolódott, a Közösség léphetett fel autonóm módon a külső kapcsolatokban és köthetett jogilag kötelező érvényű megállapodásokat. 26 Az Unió immár jogi személyként vehet részt a nemzetközi tárgyalásokon, a hatáskörébe tartozó területeken e minőségében a tagállamoktól független, önálló cselekvésre jogosult. Az Unió szerződéskötési képességéről az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz.) 216. cikke rendelkezik: Az Unió megállapodást köthet egy vagy több harmadik országgal vagy nemzetközi szervezettel, ha a Szerződések ilyen megállapodás megkötését írják elő, ha az a Szerződésekben meghatározott célkitűzések elérése érdekében szükséges, ha valamely kötelező erejű jogi aktus ilyen értelmű rendelkezést tartalmaz ( ). Az Unió által megkötött megállapodások kötelezőek az Unió intézményeire és tagállamaira. Az EUSz. 1. cikke alapján az Unió jogi személyisége felváltja az Európai Közösség jogi személyiségét, az Unió az Európai Közösség jogutódjává válik, átvéve annak jogosultságait és kötelezettségeit. 27 A korábbi nemzetközi szerződések alapján az Európai Közösséget illető jogok és az általa vállalt kötelezettségek tehát a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta az Uniót illetik és kötelezik. Az Unió azonban nem csupán a korábbi jogosultságokat és kötelezettségeket szerzi meg, hanem a jövőben önállóan is csatlakozhat nemzetközi egyezményekhez és nemzetközi szervezetek tagja lehet. Az egységes jogi személyiség elsősorban az Unió külső tevékenysége szempontjából bír jelentőséggel, az Unió egységes jogalanyiságával megszűnik a külpolitika terén korábban tapasztalható megosztottság. 4.2. A közös fejlesztési politika jogi alapjai 25 A harmadik nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferencián elfogadott addisz-abebai cselekvési menetrend. 26 Az Európai Közösséget létrehozó szerződés (EKSz.) 281. cikke szerint [a] Közösség jogi személy. 27 Az EUSz. 1. cikke értelmében Az Unió az Európai Közösség helyébe lép és annak jogutódja.

Az Európai Közösség (illetve az Európai Unió) a létrehozása óta részt vesz a fejlődő országok támogatásában és a szegénység elleni harcban. A Római Szerződés,,A tengerentúli országok és területek társulása cím alatt tartalmazott fejlesztéspolitikai tárgyú rendelkezéseket, bár ekkor még nem beszéltek közös fejlesztési politikáról. Csupán a Maastrichti Szerződés biztosított kifejezett jogalapot a már évtizedek óta folytatott fejlesztési együttműködésre. Az EKSz. 177-181. cikkei szabályozták a fejlődő államokkal való együttműködés általános kereteit. Az Alkotmányos Szerződés már önálló fejezetbe helyezte volna a fejlesztési együttműködésre és a humanitárius segítségnyújtásra vonatkozó szabályokat. Jelenleg az EUMSz. 208-211. cikkei rendelkeznek a fejlesztési együttműködésről. Az Unió külső tevékenységéről szóló ötödik rész harmadik címe az,,együtműködés harmadik országokkal és humanitárius segítségnyújtás elnevezést viseli. A Lisszaboni Szerződés nem módosította alapvetően a fejlesztéspolitikára vonatkozó szabályokat, ugyanakkor átvette a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzus vívmányait, amely elsőként foglalta koherens keretbe a közös fejlesztési politikát. 28 A fejlesztési együttműködési politika és a humanitárius segítségnyújtás megosztott párhuzamos hatáskörként került definiálásra a Lisszaboni Szerződésben. Ennek értelmében a tagállamok csak olyan mértékben gyakorolhatják hatáskörüket e területen, amilyen mértékben az Unió a hatáskörét nem gyakorolta. 29 Az Unió jogosult nemzetközi egyezmények megkötésére, de a tagállamok továbbra is részt vehetnek önállóan is a nemzetközi megállapodásokban, és kötelező erejű aktusokat fogadhatnak el. Az EU és a tagállamok fejlesztési politikái komplementerek, kölcsönösen kiegészítik és erősítik egymást. 30 A Szerződés emellett kifejezetten utal a nemzetközi fejlesztési együttműködés területén vállalt uniós kötelezettségekre. Az EUMSz. 208. cikk (2) bekezdése 31 kimondja, hogy az Unió és a tagállamok teljesítik az Egyesült Nemzetek Szervezete és más nemzetközi szervezetek keretében elfogadott kötelezettségeket, és figyelembe veszik a közösen elfogadott célkitűzéseket. 4.3. Az Európai Unió célkitűzései és elvei a fejlesztéspolitika területén Az EKSz. 177. cikke elsőként fogalmazta meg a fejlesztéspolitika céljait és elveit: 1.,,A Közösségnek a fejlesztési együttműködés terén folytatott politikája, amely kiegészíti a tagállamok által folytatott politikákat, ösztönzi: a fejlődő országok különösen a legkedvezőtlenebb helyzetűek fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődését; a fejlődő országok zökkenőmentes és fokozatos integrációját a világgazdaságba; a szegénység elleni küzdelmet a fejlődő országokban. 2. Az e területen folytatott közösségi politika hozzájárul a demokrácia és a jogállamiság fejlesztésének és megerősítésének általános célkitűzéséhez csakúgy, mint az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásának célkitűzéséhez. A Lisszaboni Szerződés egyik fő prioritása az Európai Unió nemzetközi súlyának megerősítése és következetesebb külső fellépésének biztosítása. Az Unió külső 28 A Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által elfogadott együttes nyilatkozat az Európai Unió fejlesztési politikájáról: Az európai konszenzus [HL C 46., 2006.2.24.]. 29 EUMSz. 2. cikk (2) bekezdés. 30 EUMSz. 208. cikk (1) bekezdés, 214. cikk (1) bekezdés. 31 Ez a rendelkezés már az EKSz. 177. cikk (3) bekezdésében megjelent.

tevékenységére vonatkozó közös elveket és célkitűzéseket az EUSz. 21. cikke határozza meg. Az itt rögzítésre került legfontosabb új célok és alapelvek a következők: a globális biztonság, a demokrácia és a jogállamiság megerősítése; a szolidaritás, az emberi jogok és a nemzetközi jog tiszteletben tartásának előmozdítása; az Unió polgárainak védelmezése; az EU stratégiai érdekeinek és alapvető értékeinek érvényre juttatása. Az EKSz. rendelkezéseivel összehasonlítva a Lisszaboni Szerződésnek az Európai Unió globális szerepvállalására vonatkozó része a korábbi célokhoz képest aktívabb nemzetközi fellépést feltételez, amelyet immár az Unió jogi személyisége is alátámaszt. A közös fejlesztéspolitika elveit, az ún.,,3 K (angolul 3 C) elvét a Maastrichti Szerződés fogalmazta meg: eszerint alapvető fontosságú a programok jobb koordinációja, az intézkedések komplementaritása és az uniós szakpolitikák koherenciája 32. Az Amszterdami Szerződés egy negyedik elemmel egészítette ki a fejlesztéspolitika elveit, az Unió külső tevékenységei közötti következetesség fontosságát hangsúlyozva. A hatékony fejlesztést szolgálja továbbá az ún. földrajzi súlyozás elve, mely szerint prioritást kell adni a legkevésbé fejlett és az alacsony jövedelmű országok számára a fejlesztési stratégiák és programok során. Az Unió elkötelezett azon elv mellett, hogy saját fejlődésükért az elsődleges felelősségvállalás a partnerországokat terheli. Az országok és régiók szerinti programozás területén meghatározó a koncentrált támogatás elve, melynek értelmében csupán korlátozott számú elsőbbséget élvező cselekvési terület részesül támogatásban a túlságosan sok ágazatra szétaprózott erőfeszítések helyett. 5. A fejlesztési politika intézményi keretei és eszközrendszere 5.1. Intézményi keretek és hatáskörök A Lisszaboni Szerződés értelmében a fejlesztési politika végrehajtására vonatkozó intézkedéseket 33 az Európai Parlament és a Tanács fogadja el rendes jogalkotási eljárás keretében. 34 A közös fejlesztéspolitika az egyetlen külpolitikai terület, ahol a Parlament a Reformszerződés elfogadását megelőzően is társjogalkotó szerepet töltött be. Az Európai Parlament jogalkotási feladatai mellett a fejlesztési együttműködésben illetékes bizottsága révén vesz részt a közös fejlesztéspolitikában. A parlamenti bizottság hatásköre többek között kiterjed a fejlesztési együttműködési politika fejlesztésére, végrehajtására és ellenőrzésére, a fejlődő országokkal kétoldalú és multilaterális keretek között politikai párbeszéd folytatására, továbbá a demokratikus értékek, a felelősségteljes kormányzás és az emberi jogok ösztönzésére. Ez utóbbi feladathoz kapcsolódik a bizottság választási megfigyelő missziókban való részvétele. Az Európai Unió Tanácsán belül 2001-ig működött a Fejlesztési Tanács elnevezésű formáció, amelyet az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsába integráltak. Jelenleg a Külkapcsolatok Tanácsának hatáskörébe tartoznak a fejlesztéspolitikai kérdések, amelyen a Lisszaboni Szerződés értelmében 2010-től nem a soros elnökséget adó ország 32 Ld. a Bizottság A politikák fejlesztési célú koherenciája az egész Unióra kiterjedő megközelítés szakpolitikai keretének kialakítása című, 2009. szeptember 15-i közleményét [COM (2009) 0458]. 33 A fejlesztéspolitika területén elfogadható intézkedések lehetnek egy adott tárgykörre vonatkozó programok vagy a fejlődő országokkal folytatandó többéves együttműködési programok. Az Unió és a tagállamok ezenkívül nemzetközi megállapodásokat köthetnek harmadik országokkal és a hatáskörrel rendelkező nemzetközi szervezetekkel a fejlesztéspolitikai célok megvalósítása érdekében. 34 EUMSz. 209. cikk (1) bekezdés.

külügyminisztere, hanem az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (jelenleg az olasz Federica Mogherini) elnököl. Az Európai Bizottság fontos hatáskörökkel bír a fejlesztéspolitika területén. Politikai szereplőként részt vesz a jogalkotási folyamatban, emellett a donorok igazgatásáért és a fejlesztéspolitikai tevékenységek többi szakpolitikával való összehangolásáért is felel. A Bizottság a EuropeAid Fejlesztési és Együttműködési Főigazgatóságon (DEVCO) keresztül az uniós fejlesztéspolitika kialakításával, továbbá fejlesztési programok és projektek gyakorlati megvalósításával és értékelésével foglalkozik. A DEVCO a korábbi EuropeAid Együttműködési Hivatal és a Fejlesztési Főigazgatóság összevonásával jött létre 2011. január 1-jén. 2015. január 1-jével a globális fejlesztési menetrend alakulására adott válaszként a Nemzetközi Együttműködés és Fejlesztés Főigazgatósága (DG DEVCO) nevet kapta. Munkája során együttműködik a tagállamokkal, az EU delegációival, az Európai Külügyi Szolgálattal, nemzetközi szervezetekkel, valamint a civil társadalom képviselőivel. Az Európai Bizottság fejlesztéspolitikáért felelős tagja 2014 novembere óta Neven Mimica nemzetközi együttműködésért és a fejlesztésért felelős horvát biztos. Az Európai Beruházási Bank (EBB) szintén fontos szerepet játszik a közös fejlesztési politika végrehajtásában a kedvezményes hitelek, valamint a helyi magán- és állami vállalkozásokba történő beruházások révén. Az EBB által nyújtott hitelek elsősorban infrastrukturális, környezeti és energiaellátással kapcsolatos fejlesztésekre irányulnak. 5.2. Fejlesztéspolitikai eszközök A közös fejlesztéspolitika rendkívül változatos eszköztárral rendelkezik, legfontosabb eszközei a pénzügyi eszközök (segélyek) és a különböző kereskedelempolitikai eszközök. A fejlesztési támogatás megvalósulhat többek között ágazati például az energia, a mezőgazdaság vagy az oktatás területét érintő támogatás, a partnerország államkincstárának nyújtott költségvetési támogatás, kedvező feltételű hitel, adósságelengedés, projektfinanszírozás vagy technikai segítségnyújtás formájában. A fejlesztési együttműködés területén az EU köthet társulási és kereskedelmi megállapodásokat, illetve együttműködhet nemzetközi vagy helyi nem kormányzati szervezetekkel (Non-governmental Organization NGO). 35 A társulási megállapodás az Európai Unió és harmadik országok által kötött olyan nemzetközi szerződés, amely szorosabb együttműködést létesít a szerződő felek között. A megállapodás megkötése többek között kereskedelmi preferenciák nyújtására, vámunió létrehozására vagy pénzügyi segélyezésre irányulhat. A kereskedelmi megállapodás két-vagy többoldalú nemzetközi szerződés a kereskedelmi forgalom fokozására, amely jellemzően vámkedvezményekre vonatkozik. A közös fejlesztési politika általános kereskedelempolitikai eszköze az 1971 óta alkalmazott Általános Preferenciarendszer (Generalised System of Preferences GSP). A GSP az Európai Unió által egyoldalúan biztosított vámkedvezmények rendszere, amely a legnagyobb kedvezmény elvén felüli 36 általános tarifális preferenciákat foglalja magában. A Fegyvereken kívül mindent kezdeményezés keretében az ötven legszegényebb ország vonatkozásában a fegyvereken kívül valamennyi termék uniós piacra történő behozatala számára vám- és kvótamentességet biztosít. Az AKCS-országokkal folytatott különleges intézményi-jogi kapcsolatok a fejlesztési tevékenység eltérő finanszírozási módjában is tükröződnek. A Római Szerződés által az AKCS-térség, valamint a tengerentúli országok és területek finanszírozására létrehozott Európai Fejlesztési Alap (EDF) a közös költségvetéstől függetlenül működve a 2014-2020 közötti költségvetési időszakban 30,5 milliárd euróval gazdálkodik. Az egyes AKCS- 35 PARAGI SZENT-IVÁNYI VÁRI i. m. 131. 36 Az Általános Preferenciarendszer kivételt képez az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (General Agreement on Tariffs and Trade GATT) legnagyobb kedvezményről szóló záradéka alól.

partnerségi megállapodások ciklusaihoz igazodó, ötéves időtartamra szóló Európai Fejlesztési Alapba a tagállamok részéről ad hoc módon történik a befizetés. Minden egyéb térség, illetve állam tekintetében a közös költségvetésen belül találunk fejlesztési célra fordítandó forrásokat, amelyeket az Európai Külügyi Szolgálat és az Európai Bizottság különböző szolgálatai igazgatnak. Az uniós fejlesztésfinanszírozási mechanizmusok földrajzi vagy tematikus hatókörűek. A fejlesztési finanszírozás meghatározó részét a földrajzi eszközök nyújtják: Fejlesztési Együttműködési Eszköz (DCI), Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz (ENI), Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA), Partnerségi Eszköz (PI), Grönlandi Eszköz. A földrajzi szempontok alapján meghatározott eszközöket a valamennyi partnerország előtt nyitva álló tematikus eszközök egészítik ki: a demokrácia és emberi jogok európai eszköze (EIDHR), a stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszköz (IfSP), Nukleáris Biztonsági Együttműködési Eszköz (INSC). Az uniós költségvetésben a Fejlesztési Együttműködési Eszköz a legnagyobb fejlesztési finanszírozási forrás, amely a Latin-Amerikával, Közép-, Kelet- és Dél-Ázsiával, Dél- Afrikával, valamint a Közel-Kelet bizonyos országaival folytatott fejlesztési együttműködésre terjed ki. A Fejlesztési Együttműködési Eszköz emellett két tematikus programot is magában foglal: a globális közjavak és kihívások program, illetve a civil társadalmi szervezetek és helyi hatóságok program valamennyi fejlődő országra kiterjed. A 2014 és 2020 közötti időszakban a DCI kapcsán a legfontosabb újítás a differenciálás elvének bevezetése volt, melynek értelmében 16 közepes jövedelmű ország nem jogosult többé a támogatáson alapuló kétoldalú uniós finanszírozásra, ugyanakkor a regionális és tematikus együttműködésbe ezután is bevonhatók. A Tanács és a Parlament közötti tárgyalások eredményeként öt közepes jövedelmű ország Dél-Afrika, Ecuador, Kolumbia, Kuba és Peru azonban továbbra is jogosultak maradnak az együttműködésre. 37 37 http://www.europarl.europa.eu/atyourservice/hu/displayftu.html?ftuid=ftu_6.3.1.html

Az Európai Unió külső fellépéseit finanszírozó eszközöket az alábbi táblázat foglalja össze. 1. táblázat: Az EU külső fellépéseit finanszírozó eszközök a 2014 2020 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretben 38 Eszköz Hangsúly Forma Költségvetés Közös költségvetés részeként Fejlesztési Együttműködési Eszköz (DCI) Latin-Amerika, Ázsia, Közép-Ázsia, Öböl-térség, Dél-Afrika + globális tematikus támogatás Földrajzi + Tematikus 19,7 milliárd EUR Európai Az európai szomszédságpolitika Földrajzi 15,4 milliárd Szomszédsági tizenhat partnerországa, Oroszország EUR Támogatási Eszköz (regionális és határokon átnyúló (ENI) együttműködés) Előcsatlakozási Balkán-félsziget és Törökország Földrajzi 11,7 milliárd Támogatási Eszköz EUR (IPA) Partnerségi Eszköz Iparosodott országok Földrajzi 955 millió (PI) EUR Grönlandi Eszköz Grönland Földrajzi 184 millió EUR A demokrácia és A demokrácia és az emberi jogok Tematikus 1,3 milliárd emberi jogok európai eszköze (EIDHR) előmozdítása EUR A stabilitás és a béke elősegítését szolgáló eszköz (IfSP) Nukleáris Biztonsági Együttműködési Eszköz (INSC) Költségvetésen kívül Európai Fejlesztési Alap (EFA) 6. A fejlesztési politika főbb jellemzői Politikai stabilitás és békeépítés Tematikus 2,3 milliárd EUR Nukleáris biztonság Tematikus 225 millió EUR AKCS-államok, valamint tengerentúli országok és területek Földrajzi 30,5 milliárd EUR Az Európai Unió fejlesztési politikája a közös politikák körébe tartozik. A fejlesztéspolitika a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a közös kereskedelempolitika mellett az Európai Unió külső tevékenységének egyik legfontosabb területe. Hosszú ideig a közös kül- és biztonságpolitika részének tekintették, a Lisszaboni Szerződés azonban egyértelművé tette a fejlesztéspolitika önállóságát. Az Európai Unió fejlesztéspolitikájának elsődleges célja a szegénység mérséklése és idővel annak felszámolása a fenntartható fejlődés keretében. Ezt a célkitűzést az Unió azon politikáinak végrehajtása során is tiszteletben kell tartani, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra. 39 Ezáltal az EUMSz. 208. cikke az Unió fejlesztési politikáját önálló, sui generis szakpolitikaként határozza meg, amely nem csupán a kül- és 38 Forrás: http://www.europarl.europa.eu/atyourservice/hu/displayftu.html?ftuid=ftu_6.3.1.html 39 EUMSz. 208. cikk (1) bekezdés 2. albekezdés.

biztonságpolitika sajátos vetülete. Mindazonáltal a gyakorlatban a fejlesztéspolitika számos esetben alárendelődik a külpolitikának, uniós és tagállami szinten egyaránt. 40 A tagállamok eltérő értékek és célok mentén alakítják külpolitikájukat, a nemzeti érdekek gyakran a fejlesztési együttműködés keretében is felülírják a kedvezményezett országok szükségleteit. 41 A fejlesztési politika szoros szálakkal kötődik a közös kereskedelempolitikához, céljai azonban messze túlmutatnak a kereskedelempolitikai eszközök gazdaságfejlesztő hatásain. A Világkereskedelmi Szervezet tagjaként az Európai Unió csak a WTO alapelveivel és céljaival összeférhető kereskedelmi megállapodásokat köthet. A WTO elsődleges célkitűzése a nemzetközi kereskedelem liberalizációja, amelyet a vámok és egyéb kereskedelmi akadályok leépítése, valamint a diszkriminatív elbánás felszámolása révén kíván elérni. Ennek jegyében az Unió különféle kereskedelmi könnyítéseket, kedvezményes piacra jutási lehetőséget biztosít a fejlődő országok számára. Az EU által kötött partnerségi megállapodások ugyanakkor a gazdasági reformok mellett kiterjednek az egészség- és oktatásügyre, az infrastrukturális programokra, továbbá sok esetben a kutatás-fejlesztési és környezetvédelmi politika területére is. Ez az átfogó együttműködési keret egyúttal lehetővé teszi, hogy az Európai Unió előmozdítsa külpolitikai céljait is, többek között a demokrácia és az emberi jogok elterjesztését és a béke megőrzését. Bár a hivatalos fejlesztési támogatás a legszegényebb országok számára a fejlődés egyik legfontosabb eszköze, fontos hangsúlyozni, hogy a segélyezés önmagában nem elegendő a szegénység mérsékléséhez. 42 Számos adat és tanulmány 43 bizonyítja, hogy a fejlesztési együttműködés és az annak keretében biztosított gazdasági növekedés nem eredményezi automatikusan az életminőség tartós javulását, a globális igazságosság fokozottabb érvényesülését. 44 A sikeres és hatékony fejlesztéspolitika feltételezi a többi szakpolitikával 45 való koherenciát, 46 a teljes külpolitikai eszköztár felhasználását a fejlesztéspolitikai célok megvalósítása során. Alapvető fontosságú, hogy az Unió figyelembe vegye a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit azon politikáinak végrehajtásakor is, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra. 1983-ban az Európai Parlament az emberi jogok globális helyzetéről szóló első éves jelentésében felkérte a Bizottságot, hogy fogalmazzon meg javaslatokat arra vonatkozóan, miként lehetne beépíteni az emberi jogi megfontolásokat a Közösség külkapcsolataiba. Az EU együttműködési megállapodásaiba az 1990-es évek során kerültek be az emberi jogi feltételességre vonatkozó záradékok. Amennyiben a partnerországok nem tartják be a záradékokban rögzített alapvető értékeket, a vonatkozó rendelkezések a támogatások 40 Paul HOEBINK Olav STOKKE (szerk.): Perspectives on European Development Cooperation. Policy and Performance of individual donor countries and the EU. London, Routledge, 2005. 18 21. 41 Paul BOWLES: Recipient Needs and Donor Interests in the Allocation of EEC Aid to Developing Countries. Canadian Journal of Development Studies, vol. 10, no. 1. (1989), 7 19. 42 A témában ld. Amartya SEN: A fejlődés, mint szabadság. Budapest, Európa Kiadó, 2003. 43 Lásd pl. az ENSZ humán fejlesztési jelentéseit, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottságának 2. Általános Kommentárját vagy a Világbank ʻVoices of the Poor elnevezésű participatív szegénységfelmérését. 44 SCHEIRING Gábor: A nemzetközi fejlesztéspolitika helyzete és feladatai. Fordulat, 2010/ 8. 70. 45 Így a kereskedelemre, környezetvédelemre, biztonságra, bevándorlásra, mezőgazdaságra, a globalizáció társadalmi vetületére, a foglalkoztatásra és a tisztességes munkára, valamint az egészségügyi kutatást is magában foglaló nemzetközi tudományos együttműködésre vonatkozó szakpolitikákkal való összhang kialakítása nagyban hozzájárulhat a fejlesztéspolitikai célok eléréséhez. Ld. A Bizottság közleménye a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek. 2007. évi jelentés az Európai Közösség 2006. évi fejlesztéspolitikájáról és a külső segítségnyújtás végrehajtásáról [COM (2007) 349]. 46 Az EUMSz. 7. cikke megerősíti, hogy az Unió valamennyi célkitűzését figyelembe véve biztosítja a különböző politikái és tevékenységei összhangját.

felfüggesztését írják elő. 47 Az emberi jogi jogsértések miatt alkalmazott szankciók ugyanakkor sokszor a lakosságot sújtják, különösen a legszegényebb és leginkább kiszolgáltatott rétegeket. Az emberi jogok hatékony érvényesülése ezáltal még inkább illuzórikussá válhat. További problémát jelent, hogy a feltételesség alkalmazását az Európai Unió keretein belül is a gazdasági és stratégiai indokok befolyásolják, az eddigi uniós fellépések az IMF szankcióihoz hasonlóan gyakran a legkevésbé befolyásos és legelmaradottabb partnerországokat érintették. Amennyiben az EU nem tartatja be valamennyi jogsértő rezsimmel a megállapodásokban rögzített feltételrendszert, az a kettős mérce alkalmazásának kérdését veti fel. 48 Az emberi jogok előmozdítása a fejlesztési együttműködés keretében csak annyiban lehet sikeres, amennyiben a támogatásban részesülő államok is hajlandók magatartásukkal elősegíteni az emberi jogok védelmét és a demokratikus értékek érvényesülését. Ezt az Unió leginkább az ún. pozitív feltételesség alkalmazásával tudja szorgalmazni, melynek alapján előnyök kilátásba helyezésével ösztönzi a fejlődő országokat a magasabb szintű emberi jogi normák megvalósítására. 49 A 2000-es években a közös fejlesztési politika folyamatos átalakuláson ment keresztül. A reformfolyamat legfontosabb eredménye az EU fő szervei által kiadott európai konszenzus, amely meghatározza a fejlesztéspolitika jövőbeli fejlődési irányait. A pénzügyi források növelése mellett az Unió kiemelt figyelmet fordít a támogatások minőségének és hatékonyságának megerősítésére. A 2006 áprilisában elfogadott,,eu-segélyek: Többet, gyorsabban, eredményesebben 50 elnevezésű cselekvési terv hangsúlyozza a támogatásban részesülő országokkal és a többi adományozóval történő fokozott koordináció jelentőségét. Ennek érdekében az Európai Unió egy közös többéves programozás létrehozására törekszik, amely a partnerországok stratégiáira és költségvetési folyamataira, társfinanszírozási megállapodások alkalmazására és közös végrehajtási mechanizmusokra épül. A segélyek összehangolása mellett szükség van a jobb munkamegosztás kialakítására az Unió és a tagállamok, valamint a tagállamok egymás közötti viszonylatában. A támogatást a fejlesztési együttműködés olyan területeire, illetve régióira kell összpontosítani, ahol az Unió vagy a tagállamok komparatív előnyökkel rendelkeznek. Az Unió a világ 140 országában képviselteti magát. Globális jelenlétéből adódóan hatékonyabb fellépésre képes például a kereskedelem és regionális integráció, a környezetvédelem, a vidékfejlesztés, a konfliktusok megelőzése vagy a demokrácia és az emberi jogok érvényesülésének elősegítése terén. Az EU többféle fórumon keresztül nyújt segítséget. Egyrészt közvetlenül együttműködik a kormányokkal, emellett egyedi programokat hajt végre és támogatja a civil társadalmat. A fejlesztéspolitika decentralizációjának eredményeként a támogatások kezeléséért a partnerországokban működő EU-képviseletek felelnek. Az egyedi programokat az Unió gyakran a nem kormányzati szervezetek révén valósítja meg. A globalizáció negatív hatásaival szembeni küzdelemben egyre növekvő szereppel bírnak a civil társadalom szervezetei, amelyek sokszor rugalmasabb, újítóbb megoldásokat tudnak kínálni a kormányokkal szemben. A globális gazdasági válság újabb fordulatot hozott az uniós fejlesztéspolitika történetében. Az Európai Bizottság 2011 októberében terjesztette elő az Európai Unió 47 Ilyen rendelkezést tartalmaz például a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló 1905/2006/EK rendelet 37. cikke vagy a Cotonoui Megállapodás 96. cikke. 48 Parlamentközi Bizottsági Ülés: Európai Parlament nemzeti parlamentek. Emberi Jogi Feltételesség a fejlesztési politikában, Brüsszel, 2011. október 11., 5 6., http://www.europarl.europa.eu/meetdocs/2009_2014/documents/ deve/dv/877/877516/877516hu.pdf 49 Elena FIERRO: The EU s approach to human rights conditionality in practice. Hága, Kluwer Law International, 2003. 100. 50 A Bizottság EU-segély: Többet, gyorsabban, eredményesebben című közleménye [COM (2006) 0087].

fejlesztéspolitikájának változtatási programját 51, amelyet a Tanács 2012 májusában fogadott el. A program célja, hogy egy stratégiai szemléletű, célzott és eredményorientált uniós megközelítést vezessen be a fejlesztéspolitikába, amely a szegénység csökkentése érdekében tett erőfeszítéseket a jelenlegi globális kihívásokhoz igazítja. A fejlesztéspolitika két alappilléreként az emberi jogok, a demokrácia, a jogállamiság és a felelős kormányzás előmozdítását, valamint az inkluzív és fenntartható növekedést határozza meg. A változtatási programban megfogalmazott új módszerek és prioritások révén az Unió arra törekszik, hogy a jövőben rugalmasabb módon, illetve gyorsabban tudjon reagálni a váratlan helyzetekre, továbbá a differenciálás elve alapján az erőforrásokat olyan területeken használja fel, ahol azokra a legnagyobb szükség van és a legnagyobb hatást érhetik el. A célkitűzések és a prioritások átírása, így például a mezőgazdasági ágazatra, a szociális védelemre, az egészségre és az oktatásra fordított kiemelt figyelem, az uniós fellépések legfeljebb három ágazatra koncentrálása az egyes országokban, a jó kormányzás fókuszba helyezése, az innovatív finanszírozási mechanizmusok fokozottabb alkalmazása és a szakpolitikák koherenciájának javítása a jövőben jelentős változásokat hozhat a fejlesztési együttműködés területén. A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrend 2015-ben történt elfogadása szükségessé tette az európai fejlesztési konszenzus felülvizsgálatát. Az Európai Unió intézményei és a tagállamok képviselői 2017. június 7-én írták alá a fejlesztési politikáról szóló új európai konszenzust ( Új európai konszenzus a fejlesztési politikáról 52 ), amely első ízben teljes egészében alkalmazandó az Európai Unió valamennyi intézményére és tagállamára. Elfogadása révén az Unió és tagállamai még szorosabb együttműködés mellett kötelezték el magukat a szegénység felszámolása és a fenntartható fejlődés megvalósítása céljából. Az európai fejlesztési együttműködés átfogó közös keretét képező stratégia három területre fókuszál: 1) a fejlesztési jellegű tevékenységek különböző elemei között szoros kapcsolat áll fenn, 2) a hagyományos fejlesztési támogatást egyéb erőforrásokkal kell kiegészíteni és fokozottabban kell érvényre juttatni a szakpolitikák koherenciáját, 3) az igényekhez jobban igazodó, hatékony partnerségeket kell kialakítani a partnerországokkal és a civil társadalommal. A konszenzus által az EU választ próbál nyújtani korunk globális kihívásaira, egyúttal vezető szerepet kíván betölteni a fenntartható fejlődési célok eléréséhez szükséges intézkedések végrehajtásában. 7. Humanitárius segítségnyújtás A humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus 53 elfogadása óta a humanitárius segítségnyújtás az Európai Unió önálló szakpolitikai területévé vált. Mindazonáltal a fejlesztési politikával való szoros összefüggései miatt amit az is jelez, hogy a Lisszaboni Szerződés közös cím alatt rendelkezik a két szakpolitikáról a fejlesztési politika tárgyalása során röviden utalnunk kell az EU humanitárius segítségnyújtására is. 51 Európai Bizottság: Változtatási Program: az EU fejlesztéspolitikájának hathatósabbá tétele. Közlemény az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának. COM(2011) 637 végleges. Brüsszel, 2011. október 13. 52 A Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és a Bizottság által elfogadott együttes nyilatkozat (2017/C 210/01) Új Európai Konszenzus a Fejlesztéspolitikáról: A Mi Világunk, A Mi Méltóságunk, A Mi Jövőnk [HL C 210, 2017.6.30., 1 24.]. 53 A Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői, az Európai Parlament és az Európai Bizottság által elfogadott együttes nyilatkozat: A humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus [HL C 25, 2008.1.30., 1 12.]. A 2007. december 18-án aláírt konszenzus végrehajtására a Bizottság cselekvési tervet hozott létre: 2008. május 29-i munkadokumentum [SEC (2008) 1991]. A konszenzus mellett a humanitárius segítségnyújtás szabályozási keretét az 1996. június 20-i 1257/96/EK tanácsi rendelet jelenti.