1. A VÁLASZTOTT KERETTANTERV MEGNEVEZÉSE, A KÖTELEZŐ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK, A KÖTELEZŐEN VÁLASZTANDÓ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK ÓRASZÁMA MEGNEVEZÉSE



Hasonló dokumentumok
HELYI TANTERV HELYI TANTERV

1. Aerob, vagy alap-állóképesség mérése: - Cooper-teszt, vagy 1609 m (1

1. Próba: Aerob állóképesség mérése

A tanulók fizikai- és edzettségi állapotának mérése

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok:

TISZA KÁLMÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA

1. Próba: Aerob állóképesség mérése

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

1. Próba: Aerob állóképesség mérése

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Tantárgyi rendszer bevezetése (felmenő rendszerben) a NAT szerint elfogadott helyi tanterv alapján 2013 szeptember 1 től

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

FELKÉSZÜLÉS A 2013/2014. TANÉVRE 2. A kötelező és tervezhető órakeret kérdései

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium HELYI TANTERV

HELYI TANTERV HELYI TANTERV

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

6. A tanulók fizikai állapotának egységes mérésének módszerei

A nevelés-oktatás tervezése I.

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

Soproni Széchenyi István Gimnázium

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

HELYI TANTERV TANTERVI ÓRASZÁMOK ÓRATERV Tantárgy Magyar nyelv és ,5

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Különös közzétételi lista

Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

A természetismeret munkaközösség munkaterve

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

Helyi tanterv melléklete

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) NyME- SEK- MNSK N.T.Á

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

Közzétételi lista 2014/2015

Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport évfolyam Célok és feladatok

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Különös közzétételi lista

SZAKÉTŐI VÉLEMÉNY A BAKONYSZENTKIRÁLYI BÉKEFI ANTAL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉ- SZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HELYI TAN- TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

EGÉSZSÉGNAP június 12.

Különös közzétételi lista

Kulcskompetenciák fejlesztése. Körzeti Általános Iskola Bükkábrány

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Különös közzétételi lista

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Közzétételi lista. német 4 fő nemzetiségi. nemzetiségi tanító főiskola tanító-magyar, német

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Gimnázium (2015/16 - )

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

2. HELYI TANTERV. Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

Alsó tagozat Hétfő. Felső tagozat Hétfő


NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Egész napos iskola szervezésekor figyelembe kell venni az alábbi szabályozást.

Különös közzétételi lista

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola reál munkaközösségének éves munkaterve

Átírás:

1. A VÁLASZTOTT KERETTANTERV MEGNEVEZÉSE, A KÖTELEZŐ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK, A KÖTELEZŐEN VÁLASZTANDÓ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK ÓRASZÁMA MEGNEVEZÉSE Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által kiadott kerettantervek közül az alábbi kerettantervekre épül: A kerettantervek kiadásáról és jóváhagyásáról szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. mellékletében szereplő Kerettanterv az általános iskola 1-4. évfolyamára, valamint 2. sz. mellékletében szereplő Kerettanterv az általános iskola 5-8. évfolyamára. Iskolánk helyi tantervében a kötelező tanítási órák keretében tanított tantárgyak tananyagai és követelményei teljes egészében megegyeznek az oktatási miniszter által kiadott kerettantervekben meghatározott tananyaggal és követelményekkel. Mivel a kerettantervek által előírt tananyagok a tantárgyak számára rendelkezésre álló időkeretnek csak a kilencven százalékát fedik le, a fennmaradó tíz százalékot iskolánk pedagógusai a kerettantervben szereplő tananyag, követelmények elmélyítésére, gyakorlásra, a tanulói képességek, a tantervben meghatározott kompetenciák fejlesztésére használják fel. A miniszter által kiadott kerettantervben meghatározott szabadon tervezhető órák számával az alábbi tantárgyak óraszámát növeltük meg azzal a céllal, hogy e tárgyból a készségfejlesztésre, az ismeretek gyakorlására több idő jusson: NORMÁL TANTERVŰ OSZTÁLYOK: ÉVFOLYAM Melyik tantárgy óraszáma lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából? Hány órával lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából? 1. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 0,5 óra 1. évfolyam Matematika 0,5 óra 2. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 0,5 óra 2. évfolyam Matematika 0,5 óra 3. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1óra 3. évfolyam Matematika 1 óra 4. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1 óra 4. évfolyam Matematika 1 óra 5. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 0,5 óra 5. évfolyam Matematika 0,5óra 6. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1 óra 6. évfolyam Matematika 1 óra 7. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1 óra 7. évfolyam Matematika 1 óra 8. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1 óra 8. évfolyam Matematika 1 óra

EMELT ÓRASZÁMÚ ANGOL NYELVI OSZTÁLY: ÉVFOLYAM Melyik tantárgy óraszáma lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából? Hány órával lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából? 1. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 0,5 óra 1. évfolyam Matematika 0,5 óra 2. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 0,5 óra 2. évfolyam Matematika 0,5 óra 3. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1óra 3. évfolyam Matematika 1 óra 4. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1 óra 4. évfolyam Matematika 1 óra 5. évfolyam Angol nyelv 2 óra 6. évfolyam Angol nyelv 2 óra 6. évfolyam Matematika 1 óra 7. évfolyam Angol nyelv 3 óra 8. évfolyam Angol nyelv 3 óra EMELT ÓRASZÁMÚ MATEMATIKA CSOPORT: ÉVFOLYAM Melyik tantárgy óraszáma lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából? Hány órával lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából? 1. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 0,5 óra 1. évfolyam Matematika 0,5 óra 2. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 0,5 óra 2. évfolyam Matematika 0,5 óra 3. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1óra 3. évfolyam Matematika 1 óra 4. évfolyam Magyar nyelv és irodalom 1 óra 4. évfolyam Matematika 1 óra 5. évfolyam Matematika 1 óra 6. évfolyam Matematika 2 óra 7. évfolyam Matematika 2 óra 8. évfolyam Matematika 2 óra Iskolánk az ötödik évfolyamon választható Dráma és tánc, illetve Hon- és népismeret tantárgyak közül a Hon- és népismeret tantárgyat tanítja.

Iskolánk miniszter által kiadott kerettantervben szereplő választható ( A változat illetve B változat ) kerettantervek közül az alábbi tantervek alapján tanít: ÉVFOLYAM VÁLASZTOTT KERETTANTERV 1-4. évfolyam Ének-zene A változat 5-8. évfolyam Magyar nyelv és irodalom A változat 5-8. évfolyam Emelt matematika A változat 7-8. évfolyam Biológia A változat 7-8. évfolyam Fizika B változat 7-8. évfolyam Kémia B változat 5-8. évfolyam Ének-zene A változat Iskolánkban a tanulók az idegen nyelvi órákon az angol nyelvet tanulják. Iskolánk Tehetséggondozó programmal dolgozó intézmény/tehetségpont. Referencia intézményként a jó gyakorlatunk az alsó tagozaton a képességfejlesztés tantárgy, felső tagozaton a tanulásmódszertan tantárgy. Ezért alsó tagozaton kötelezően választandó tantárgyként tanítjuk valamennyi tanulónknak a képességfejlesztés tantárgyat. A felső tagozaton kötelezően választandó tantárgyként tanítjuk a normál tanterű osztályokban és az emelt szintű matematika csoportban lévő tanulóinknak a tanulásmódszertan tantárgyat. Iskolánkban Városi beiskolázású testnevelés osztály működik. Első évfolyamra fizikai alkalmassági és sportorvosi vizsgálat után kerülhetnek a tanulók. A testnevelés tantárgyat testnevelés szakos tanár tanítja. Akik ebbe az osztályba bekerülnek, azok számára kötelező bekapcsolódni 1-4. évfolyamon valamelyik iskolai sportcsoport (torna, úszás, labdarúgás), vagy sportegyesület munkájába. Ötödik évfolyamtól lehetőséget adunk tanulóinknak angol nyelvből és matematikából emelt szintű képzésben való részvételre. A tanulók 4. évfolyam végén nyújthatják be a jelentkezéseket. Azok a tanulók kerülhetnek be az emelt szintű csoportokba, akik a komplex mérés (kreativitás, főfogalom, tantárgyi tesztek: magyar nyelv és irodalom, matematika, angol nyelv) alapján a legjobb teljesítményt nyújtották a jelentkezők közül. A mérést kiegészíti a tanítói jellemzés is, mely az első négy év munkáját értékeli. Ötödik évfolyamtól a városi beiskolázású osztály tanulói is bekapcsolódhatnak az emelt szintű képzésekbe. TANTERVI ÓRASZÁMOK

NORMÁL TANTERVŰ OSZTÁLYOK ÓRATERV Tantárgyak 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Magyar nyelv és irodalom 7,5 7,5 7 7 4,5 5 4 5 Angol nyelv 2 3 3 3 3 Matematika 4,5 4,5 5 5 4,5 4 4 4 Erkölcstan 1 1 1 1 1 1 1 1 Történelem, társadalmi és állampolgári 2 2 2 2 ismeretek Természetismeret 2 2 Környezetismeret 1 1 1 1 Fizika 2 1 Kémia 1 2 Biológia-egészségtan 2 1 Földrajz 1 2 Ének-zene 2 2 2 2 1 1 1 1 Hon- és népismeret 1 Vizuális kultúra 2 2 2 2 1 1 1 1 Informatika 1 1 1 Technika, életvitel és gyakorlat 1 1 1 1 1 1 1 Testnevelés és sport 5 5 5 5 5 5 5 5 Osztályfőnöki 1 1 1 1 Képességfejlesztés 1 1 1 1 Tanulásmódszertan 1 1 1 1 Felhasznált órakeret 25 25 25 27 28 28 31 31 Rendelkezésre álló órakeret 25 25 25 27 28 28 31 31 EMELT ÓRASZÁMÚ ANGOL NYELVI OSZTÁLY

ÓRATERV Tantárgyak 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Magyar nyelv és irodalom 7,5 7,5 7 7 4 4 3 4 Angol nyelv 2 5 5 6 6 Matematika 4,5 4,5 5 5 4 4 3 3 Erkölcstan 1 1 1 1 1 1 1 1 Történelem, társadalmi és állampolgári 2 2 2 2 ismeretek Természetismeret 2 2 Környezetismeret 1 1 1 1 Fizika 2 1 Kémia 1 2 Biológia-egészségtan 2 1 Földrajz 1 2 Ének-zene 2 2 2 2 1 1 1 1 Hon- és népismeret 1 Vizuális kultúra 2 2 2 2 1 1 1 1 Informatika 1 1 1 Technika, életvitel és gyakorlat 1 1 1 1 1 1 1 Testnevelés és sport 5 5 5 5 5 5 5 5 Osztályfőnöki 1 1 1 1 Képességfejlesztés 1 1 1 1 - - - - Felhasznált órakeret 25 25 25 27 28 28 31 31 Rendelkezésre álló órakeret 25 25 25 27 28 28 31 31 EMELT ÓRASZÁMÚ MATEMATIKA CSOPORT ÓRATERV

Tantárgyak 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Magyar nyelv és irodalom 7,5 7,5 7 7 4 4 3 4 Angol nyelv 2 3 3 3 3 Matematika 4,5 4,5 5 5 5 5 5 5 Erkölcstan 1 1 1 1 1 1 1 1 Történelem, társadalmi és állampolgári 2 2 2 2 ismeretek Természetismeret 2 2 Környezetismeret 1 1 1 1 Fizika 2 1 Kémia 1 2 Biológia-egészségtan 2 1 Földrajz 1 2 Ének-zene 2 2 2 2 1 1 1 1 Hon- és népismeret 1 Vizuális kultúra 2 2 2 2 1 1 1 1 Informatika 1 1 1 Technika, életvitel és gyakorlat 1 1 1 1 1 1 1 Testnevelés és sport 5 5 5 5 5 5 5 5 Osztályfőnöki 1 1 1 1 Képességfejlesztés 1 1 1 1 - - - - Tanulásmódszertan - - - - 1 1 1 1 Felhasznált órakeret 25 25 25 27 28 28 31 31 Rendelkezésre álló órakeret 25 25 25 27 28 28 31 31 2. AZ OKTATÁSBAN ALKALMAZHATÓ TANKÖNYVEK, TANULMÁNYI SEGÉDLETEK, TANESZKÖZÖK KIVÁLASZTÁSÁNAK ELVEI Oktató-nevelő munkánk során olyan nyomtatott taneszközöket használunk a tananyag feldolgozásához, melyet az oktatásért felelős miniszter hivatalosan tankönyvvé nyilvánított. A nyomtatott taneszközökön túl használt eszközök jegyzéke megtalálható az egyes tantárgyak helyi tanterveinél. Az egyes évfolyamokon a különféle tantárgyak feldolgozásához szükséges

kötelező tanulói taneszközöket a szakmai munkaközösségek határozzák meg az iskola helyi tanterve alapján. A szülőket a megelőző tanév végén (májusi szülői értekezlet) tájékoztatjuk azokról a tankönyvekről, tanulmányi segédletekről, taneszközökről, ruházati és más felszerelésekről, amelyekre a következő tanévben a nevelő és oktató munkához szükség lesz. Tájékoztatjuk őket továbbá az iskolától kölcsönözhető tankönyvekről, taneszközökről és más felszerelésekről, valamint arról is, hogy az iskola milyen segítséget tud nyújtani a szülői kiadások csökkentéséhez. (20/2012. EMMI rendelet 82. (5).) A taneszközök kiválasztásánál a szakmai munkaközösségek a következő szempontokat veszik figyelembe: - A taneszköz feleljen meg az iskola helyi tantervének. - Az egyes taneszközök kiválasztásánál azokat az eszközöket kell előnyben részesíteni, amelyek több tanéven keresztül használhatóak. - A taneszközök használatában az állandóságra törekszünk: új taneszköz használatát csak nagyon szükséges, az oktatás minőségét lényegesen jobbító esetben vezetünk be. - Feleljen meg az önálló tanulást segítő didaktikai alapelveknek (motiváljon, szövege feleljen meg az életkori sajátosságoknak, ábrái és feladatai segítsék az önálló ismeretszerzést). - Tartalmazzanak elegendő feladatanyagot a biztos eszköztudás kialakításához, begyakorlásához, felzárkóztatáshoz, differenciáláshoz, a logikus gondolkodás és a problémamegoldó képesség magasabb szintű fejlesztéséhez. A nyomtatott taneszközön túl néhány tantárgynál a tanulóknak egyéb eszközökre is szükségük van. Ezek a testnevelés, a vizuális kultúra, valamint a technika, életvitel és gyakorlat. Ezen taneszközök beszerzése a tanév kezdetéig a szülők kötelessége. Az anyaiskola hagyományos tornafelszerelése: az intézmény emblémájával és feliratával ellátott póló, rövid nadrág, fehér zokni és tornacipő. A tagintézmény hagyományos tornafelszerelése: - alsó tagozat: lányok: piros tornamez, fehér zokni, fiúk: piros tornanadrág, fehér póló és zokni, tornacipő - felső tagozat: lányok és fiúk: piros rövidnadrág, fehér póló és zokni, tornacipő. Tanítási év közben a meglévő tankönyvek, taneszközök, ruházati és más felszerelések beszerzésére vonatkozó döntés nem változtatható meg. A térítésmentes tankönyvellátást az iskolánknak első alkalommal a 2013/2014. tanévben az első évfolyamra beiratkozott tanulók számára, ezt követően felmenő rendszerben kell biztosítania. (2011. évi CXC tv. 97. 22. bek.) A többi évfolyamokon a térítésmentességet az iskolai könyvállományunk tartós könyveinek kiosztásával tudjuk biztosítani. 3. A PEDAGÓGIAI FELADATOK HELYI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK RÉSZLETES SZABÁLYAI Alsó tagozat (1-4. évfolyam) Céljaink: - óvjuk és fejlesszük tovább az iskolába lépő kisgyermekben a megismerés és a tanulás iránti érdeklődést és nyitottságot, segítsük a gyermekek természetes fejlődését;

- vezessük át a gyermekeket az óvoda játékközpontú tevékenységéből az iskolai tanulás tevékenységeibe; - a játékosságot megőrizve, tapasztalás útján a gyerekek minél több érzékét, készségét és képességét fejlesszük az iskolai, közös tevékenység során; - tegyük fogékonnyá tanulóinkat saját környezetük, a természet, a társas kapcsolatok, majd a magasabb társadalom értékei iránt; - iskolánk adjon teret és lehetőséget a gyermekek játék és mozgás iránti vágyának kielégítésére; alakítsuk ki az egészséges életmódra való igényt; - a tanítási tartalmak feldolgozásának folyamatában közvetítsünk elemi ismereteket, fejlesszünk alapvető képességeket és alapkészségeket. Feladataink: - a személyre szóló fejlesztés törekvése álljon pedagógiai munkánk középpontjában; - a tanulói kíváncsiságra, érdeklődésre épített, és ezáltal, motivált munkában fejlesszük a kisgyermekekben a felelősségtudatot, a kitartás képességét, és mozdítsuk elő érzelemviláguk gazdagodását; - adjunk, mutassunk példákat az ismeretszerzéshez, a feladat- és problémamegoldáshoz; - alapozzuk meg tanulási szokásaikat; - támogassuk az egyéni képességek kibontakozását; - működjünk közre a tanulási nehézségekkel való megküzdés folyamatában; - figyeljünk azoknak a hátrányoknak a csökkentésére, amelyek gyermekeink szociáliskulturális környezetéből vagy eltérő ütemű fejlődéséből fakadnak; - tudatosítsuk tanulóinkban a szűkebb és a tágabb környezetből megismerhető értékeket; - erősítsük meg a humánus magatartásmintákat, szokásokat; - formáljuk a gyermekek jellemét, mely szolgálja személyiségük érését. Felső tagozat (5-8. évfolyam) Céljaink: - folytassuk és erősítsük az alsó tagozat nevelő-oktató munkáját, a képességek, készségek fejlesztését; - a tanítási tartalmak feldolgozásának folyamatában figyelembe vesszük, hogy a 10-12 éves tanulóink gondolkodása erősen kötődik az érzékelés útján szerzett tapasztalataikhoz, a 13-14 éves kortól a tanulóink ismeretszerzési folyamatában előtérbe kerül az elvont fogalmi- és elemző gondolkodás; - neveljük együtt a különböző érdeklődésű, eltérő értelmi, érzelmi, testi fejlettségű, képességű, motivációjú, szocializáltságú, kultúrájú gyerekeket; - tanulóinkat érdeklődésüknek, képességüknek és tehetségüknek megfelelően készítsük fel a továbbtanulásra, a társadalomba való majdani beilleszkedésre; - készítsük fel tanulóinkat jogaik, kötelességeik törvényes gyakorlására. Feladataink: - fejlesszük tanulóinkban azokat a képességeket, készségeket, amelyek a környezettel való harmonikus, konstruktív kapcsolataikhoz szükségesek; - a tanulási tevékenységek közben és a tanulói közösségben való élet során fejlesszük tanulóink önismeretét, együttműködési készségét, akaratát, segítőkészségét, szolidaritásérzését, empátiáját; - teremtsünk olyan helyzeteket, amelyekben tanulóink gyakorlati módon igazolhatják megbízhatóságuk, becsületességük, szavahihetőségük értékét; - tudatosítsuk tanulóinkban a közösség demokratikus működésének értékét és általánosan jellemző szabályait; tisztázzuk az egyéni- és közérdek, a többség és kisebbség fogalmát, fontosságát a közösséghez, illetve egymáshoz való viszonyában;

- terjesszük ki a tanulói demokratikus normarendszert a természeti és az épített környezet iránti felelősségre, a mindennapi magatartásra; - fejlesszük tanulóinkban a nemzeti hagyományok és a különböző kultúrák megismerése iránti igényeket; erősítsük tanulóinkban az Európához való tartozás tudatát. Mindezek megvalósítása az alábbi kulcskompetenciák fejlesztésével történhet: Anyanyelvi kommunikáció Idegen nyelvi kommunikáció Matematikai kompetencia Természettudományos és technikai kompetencia Digitális kompetencia Szociális és állampolgári kompetencia Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A hatékony, önálló tanulás 4. A MINDENNAPOS TESTNEVELÉS, TESTMOZGÁS MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MÓDJA Az iskola a mindennapos testnevelést a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 27. (11) bekezdésében meghatározottak szerint szervezi meg. Ennek alapján - az iskola minden osztályban, megszervezi a mindennapos testnevelést heti öt testnevelés óra keretében, amelyből a tanuló legfeljebb heti két órát az alábbi módok valamelyikével teljesíthet: a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott tanórán való részvétellel, iskolai sportkörben való sportolással, kérelem alapján sportszervezet, sportegyesület által kiállított igazolás alapján kiadott igazgatói engedéllyel sportszervezet, sportegyesület keretei között szervezett edzéseken való sportolással. 5. VÁLASZTHATÓ TANTÁRGYAK, FOGLALKOZÁSOK, TOVÁBBÁ EZEK ESETÉBEN A PEDAGÓGUSVÁLASZTÁS SZABÁLYAI Iskolánkban nincs tantárgyválasztási lehetőség, mert valamennyi tantárgyat kötelezően választani kell. Az igazgató minden év május 05-ig elkészíti és közzéteszi a tájékoztatót azokról a foglalkozásokról, amelyekből a tanulók választhatnak. A tájékoztató tartalmazza, ha ez előre látható hogy a foglalkozást melyik pedagógus fogja oktatni. Ha több tanár azonos foglalkozást szervez, a tanuló a létszámhatárok figyelembe vételével az általa választott tanár foglalkozásaira járhat. A tanuló május 15-ig adhatja le a foglalkozás megválasztásával kapcsolatos döntését.

Kiskorú tanuló esetén a foglalkozásválasztás jogát a szülő gyakorolja. A szülő ezt a jogát attól az évtől kezdődően, amelyben gyermeke a tizennegyedik életévét eléri, ha a gyermek nem cselekvőképtelen gyermekével közösen gyakorolhatja. 6. A CSOPORTBONTÁSOK ÉS AZ EGYÉB FOGLALKOZÁSOK SZERVEZÉSÉNEK ELVEI Ötödik évfolyamtól lehetőséget adunk tanulóinknak angol nyelvből és matematikából emelt szintű képzésben való részvételre. A tanulók 4. évfolyam végén nyújthatják be a jelentkezéseket. Azok a tanulók kerülhetnek be az emelt szintű csoportokba, akik a komplex mérés (kreativitás, főfogalom, tantárgyi tesztek: magyar nyelv és irodalom, matematika, angol nyelv) alapján a legjobb teljesítményt nyújtották a jelentkezők közül. A mérést kiegészíti a tanítói jellemzés is, mely az első négy év munkáját értékeli. Ötödik évfolyamtól a városi beiskolázású osztály tanulói is bekapcsolódhatnak az emelt szintű képzésekbe. Csoportbontásban tanítjuk az alábbi tantárgyakat: Képességfejlesztés 1-4 évfolyam heti 1 óra Tanulásmódszertan 5-8 évfolyam heti 1 óra Informatika 6-8 évfolyam heti 1 óra Angol nyelv normál csoport 4. évfolyam heti 2 óra Angol nyelv normál csoport 5-8. évfolyam heti 3 óra Angol nyelv emelt szintű osztály 5-6 évfolyam heti 5 óra Angol nyelv emelt szintű osztály 7-8 évfolyam heti 6 óra Matematika emelt szintű csoport 5-8 évfolyam heti 5 óra Az iskola a tanórai foglalkozások mellett a tanulók érdeklődése, igényei, szükségletei, valamint az intézmény lehetőségeinek figyelembe vételével tanórán kívüli egyéb foglalkozásokat szervez. A foglalkozások helyét és időtartamát az igazgató és helyettesei rögzítik a tanórán kívüli órarendben, terembeosztással együtt. A foglalkozásokról naplót kell vezetni. Az intézményben a tanulók számára az alábbi az iskola által szervezett egyéb (tanórán kívüli) rendszeres foglalkozások működnek: napközi otthon: 1-6 évfolyam tanulószoba: 5-8 évfolyam szakkörök, énekkar, iskolai sportköri foglalkozások, tömegsport foglalkozások, felzárkóztató foglalkoztatások, egyéni foglalkozások, tehetséggondozó foglalkoztatások, továbbtanulásra előkészítő foglalkozások, egyéb szabadidős foglalkozások. Az alsó tagozatban egy osztály-egy napközis csoport elvet követjük. A felső tagozatban két osztályból szervezzük meg a napközis csoportot és a tanulószobai foglalkozást. A kötelező órára és az egyéb foglalkozásra felhasználható osztályonkénti óraszámok:

Heti foglalkoztatási időkeret (normál osztály/ emelt matematika csoport) Felhasznált órakeret a kötelező órára Csoportbontás/óraszám Képességfejlesztés 1 1 1 1 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 25 25 25 27 28 28 31 31 Tanulásmódszertan 1 1 1 1 Angol normál 2 3 3 3 3 Emelt matematika 5 5 5 5 Informatika 1 1 1 Egyéb foglalkozások/óraszám Napközi 18 18 18 15 7,5 7,5 Tanulószoba 7,5 7,5 Szakkör, énekkar 2 2 2 2 Egyéni fejlesztés 2 2 2 2 2 2 2 2 Tehetséggondozás 1 1 1 1 2 2 2 2 Korrepetálás 2 2 2 2 2 2 2 2 Tömegsport foglalkozás 2 2 2 2 2 2 0 0 49,5/ 50,5/ 51,5/ 51,5/ 51 51 51 52 Összes felhasznált óra 54,5 55,5 56,5 56,5 Összes felhasználható óra 52 52 52 55 51 51 56 56 414/ 434 425 Heti foglalkoztatási időkeret (emelt angol osztály) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. Felhasznált órakeret a kötelező órára 25 25 25 27 28 28 31 31 Csoportbontás/óraszám Képességfejlesztés 1 1 1 1 Emelt angol 5 5 6 6 Informatika 1 1 1 Egyéb foglalkozások/ óraszám Napközi 18 18 18 15 7,5 7,5 Tanulószoba 7,5 7,5 Szakkör, énekkar 2 2 2 2 Egyéni fejlesztés 2 2 2 2 2 2 2 2 Tehetséggondozás 1 1 1 1 2 2 2 2 Korrepetálás 2 2 2 2 2 2 2 2 Tömegsport foglalkozás 2 2 2 2 2 2 0 0 Összes felhasznált óra 51 51 51 52 49,5 50,5 52,5 52,5 416 Összes felhasználható óra 52 52 52 55 51 51 56 56 425

7. A TANULÓK FIZIKAI ÁLLAPOTÁNAK MÉRÉSÉHEZ SZÜKSÉGES MÓDSZEREK Mini Hungarofit vizsgálat Évente két alkalommal történik a tanulók általános fizikai teherbíró-képességének minősítése, ezen faktorok közül, az aerob kapacitás és általános testi erő mérésére összeállított motorikus próbákban elért teljesítményt kell megbízhatóan, objektív módon mérni és értékelni 1. Az általános fizikai teherbíró képesség mérésének fő célja: Az iskolai testnevelés és a sport egészségmegőrző hatásának növelése, egészségőrző szerepének népszerűsítése az iskoláskorú fiatalok körében. - Minőségellenőrzés. - Minőségbiztosítás. - Az oktatásban eltöltött évek alatt a rendszeres testedzés egészségmegtartó, egészségjavító szerepének tudatosítása. 2. Az általános fizikai teherbíró - képesség mérésének gyakorlati haszna: Biztosítja a pillanatnyi fizikai állapottal való szembesülést, a megadott követelményértékekhez viszonyítást. - Felfedi az egészség, a terhelhetőség szempontjából leglényegesebb kondicionális képességek területén mutatkozó esetleges hiányosságokat, ezáltal lehetővé teszi azok mielőbbi tudatos felszámolását. - A fizikai fittség mérés során már a kisiskolás korúak körében felszínre kerülnek, kitűnnek az egyes kondicionális képességek területén elért kimagasló eredményükkel a genetikailag kiváló testi, biológiai, fiziológiai adottságokat öröklő sportolni vágyó fiatalok. Összefoglalva: az egyén az általános fizikai bíró képessége mérése során választ kaphat arra, hogy fizikai terhelhetősége szempontjából jelenleg hol tart, hová kell felfejleszteni magát, és hogyan tegye meg az első lépéseket. 3. A testnevelő által elvégzendő feladatok Az egységes minőség-ellenőrzés Az országosan egységes adatszolgáltatáshoz tanév elején és végén meg kell mérni a fizikai állapot minősítéséhez szükséges motorikus próbákban elért teljesítményt, és a mért eredmények pontértékei alapján kell az értékelést és a minősítést elvégezni. Egységes minőségbiztosítás Fel kell tárni az egészség szempontjából leglényegesebb kondicionális képességek területén mutatkozó esetleges hiányosságokat, és képesség szerinti differenciált terheléssel, törekedni kell azok mielőbbi felszámolására. Rendszeres testedzési lehetőség biztosításával a tanárnak, a tanulónak és a szülőnek törekedni kell az egészséges létezés stabilabb megtartását elősegítő kell szint megtartására. Folyamatos visszacsatolás A tanulók aktív közreműködésével, a megtervezett foglalkozások keretében végzett rendszeres testedzés hatásának elemzése. Az elért változás nyomon követésének biztosítása: a tanár, a diák és a szülő számára. (A pillanatnyi fizikai állapottal való

szembesülés során a fiatalok önismeretének, tárgyilagos önértékelésének, akaratának és önbecsülésének fejlesztése.) 4. Az adatok nyilvántartása Osztályonkénti adatlapot a vizsgálatot elvégző tanár vezeti. Az intézményi osztályonkénti összesített adatlapot a testnevelési munkaközösség vezető állítja össze. Egyszerű vizsgálati módszerek a terhelhetőség/egészség szempontjából leglényegesebb kondicionális képességek méréséhez 5. A Mini Hungarofit módszer bemutatása A fizikai állapot mérése, tehát önmagában nem cél, hanem diagnosztizáló eszköz, kiindulópont a terhelhetőség/egészség szempontjából leglényegesebb kondicionális képességek fokozatos fejlesztéséhez, az egyénre szabott edzéstervek elkészítéséhez. Az egészség szempontjából leglényegesebb kondicionális képességek vizsgálata: az aerob kapacitás, amely a kardiorespiratórikus rendszer állóképességének legjobb mérőszáma azon izomcsoportok ereje, erő-állóképessége, melyeket a mindennapi tevékenységünk során a leggyakrabban használunk, és amelyek gyengesége, pl. a tartási rendellenességek leggyakoribb okozói. 6. Egyszerű vizsgálati módszerek a fizikai fittség mérésére Dimenzió 2. osztályos kortól MINI HUNGAROFIT (1+4 motorikus próba értékelésével) Személyi adatok A vizsgált személy neve: Születési év, hó, nap: Neme: Alapmérések az általános fizikai teherbíró - képesség minősítéséhez 1. Aerob, vagy alap - állóképesség mérése: - Cooper teszt Izomerő mérése Dinamikus ugróerő 1. Az alsó végtag dinamikus erejének mérése - helyből távolugrás páros lábbal A dinamikus erő állóképessége 2. A vállövi és a karizmok erő állóképességének mérése: - mellső fekvőtámaszban karhajlítás és nyújtás, folyamatosan, kifáradásig. 3. A csípő hajlító és a has- izomerő állóképességének mérése - hanyattfekvésből felülés térdérintéssel, folyamatosan kifáradásig 4. A hátizmok erő-állóképességének mérése - hasonfekvésből törzsemelés és leengedése folyamatosan kifáradásig

7. Értékelési rendszer az általános fizikai teherbíró - képesség minősítéséhez IGEN GYENGE 0-20 pont Gyenge fizikai állapota miatt, a mindennapi tevékenységének maradéktalan elvégzése, legtöbb esetben olyan fizikai-szellemi megterhelést jelent, hogy rendszeresen fáradtnak, kimerültnek érzi magát. Figyelem terjedelmének, tartósságának növeléséhez, közérzetének átmeneti - javításához igen gyakran különféle élénkítő szerek, esetenként gyógyszerek fogyasztására van szükség. Hajlamos a gyakoribb megbetegedésekre. Immunrendszerét a kisebb fertőzések, könnyebb megbetegedések leküzdése is gyakran komoly feladat elé állítják. GYENGE 10 40 pont KIFOGÁSOLHATÓ 41 60 pont KÖZEPES 61 80 pont JÓ 81 100 pont KIVÁLÓ 101 120 pont EXTRA 121 140 pont Az egésznapi tevékenységétől még gyakran fárad el annyira, hogy nem tudja kipihenni magát egyik napról a másikra, ezért estére sokszor fáradtnak, levertnek, kimerültnek, rosszkedvűnek érzi magát. A rendszeres mindennapi tevékenységétől ugyan már ritkábban fárad el, de a váratlan többletmunka erősen igénybe veszi. Elérte azt a szintet, amely elegendő ahhoz, hogy az egészséges létezése stabil maradjon, azaz tartósan kiegyensúlyozottan, jó közérzettel élhessen. Rendszeres, heti 2-3 óra testedzéssel a továbbiakban törekedjen arra, hogy a későbbi élete folyamán egészsége megőrzése érdekében, legalább ezt a szintet megtartsa. Ezt a szintet általában csak azoknak sikerül elérni, akik valamilyen sportágban alacsonyabb szintű szakosztályban, ill. amatőr szinten rendszeresen edzenek, versenyeznek. Ha valaki arra az elhatározásra jut, hogy élsportoló szeretne lenni, legjobb, ha minél előbb hozzákezd az alapvető kondicionális képességek magasabb szintre fejlesztéséhez. Aki ezt a szintet eléri, már joggal reménykedhet abban, hogy speciálisan is olyan jól terhelhető fizikailag, hogy néhány sportágban már akár élsportoló is lehet. Ha valaki ezt a szintet eléri és megtartja, akkor az általános fizikai teherbíró képessége területén elérte azt a szintet, hogy fizikailag

8. A vizsgálat elvégzéséhez szükséges eszközök Alapmérések: (az általános fizikai teherbíró képesség mérése). Az aerob kapacitás méréséhez: - ismert hosszúságú sík területen kimért futópálya - Stopperóra - rajtszámok vagy számozott trikók, kisebb jelzőzászlók Az általános testi erő, erő állóképesség méréséhez: - mérőszalag 20 vagy 50 méteres - öntapadós szigetelőszalag, kréta, olajfesték - tornaszőnyeg, filc, vékony szivacs - bordásfal, zsámoly 9. Általános vizsgálati szempontok kiválóan terhelhető. Az eddigi vizsgálatok szerint, ez egyben azt is jelenti, hogy alkalmassá vált szinte valamennyi sportágban, olyan magas szintű sportági specifikus edzés elvégzésére, hogy nemzetközi szinten is csúcsteljesítményt érjen el. A vizsgálat megkezdése előtt a próbázónak tisztában kell lenni a vizsgálat céljával, gyakorlati hasznosságával és az elvégzendő feladatokkal. A vizsgálati módszert, az erre a célra elkészített útmutató alapján kell végezni. Az általános fizikai teherbíró képesség pontértékeinek meghatározása a táblázat alapján történik. A motorikus próbákat sportöltözékben, jól szellőző, nagy teremben, illetve szabadtéren célszerű elvégezni. A kondicionális képességek mérésére alkalmazott motorikus próbák elvégzését az izomerő mérésére alkalmazott próbákkal kell elkezdeni. Minden motorikus próba elvégzését általános és speciális bemelegítés előzze meg. A fizikai fittség közös mérése és értékelése során el kell érni, hogy a tanulók elméletben és gyakorlatban is megszerezzék azokat az alapvető élettani, egészségtani és edzéselméleti ismereteket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a tudatos edzésvégzéshez, edzéstervezéshez. 10. A vizsgálat gyakorlati végrehajtása Igen fontos, hogy a vizsgálat megkezdése előtt a tanulókat még egyszer tájékoztassuk a vizsgálat céljáról, gyakorlati hasznáról, az elvégzendő feladatok pontos végrehajtásáról. A próbázót biztassuk a tőle telhető lehető legjobb teljesítmény elérésére. A próbák elvégzését mindig előzze meg általános és speciális bemelegítés. A teljes próbarendszert három héten belül kell elvégezni. Ha a teljes próbarendszer elvégzését egy napra tervezzük, akkor az általános izomerőt, erő állóképességet mérő próbákat célszerű először elvégezni. Törekedni kell arra, hogy az aerob próba elvégzésének időpontjáig ne csak

fizikailag, hanem pszichikailag, technikailag és taktikailag is úgy készítsük fel a tanulókat, hogy ne szorongjanak, és ne szenvedjenek. 11. Módszertani útmutató a motorikus próbák elvégzéséhez Motorikus próba az aerob állóképesség mérésére Cooper teszt A Cooper teszt lényege, hogy 12 perc alatt a lehető leghosszabb távot teljesítsük jelen esetben futással. A futás előtt emlékeztessük a tanulókat arra, hogy beszélgetés nélkül, mindenki a tőle telhető lehető legnagyobb, közel azonos olyan nagy sebességgel fusson, kocogjon előre, hogy futás közben ne alakuljon ki nagyméretű oxigénhiány. Ha ez mégis kialakulna, és ezért meg kell állnia, ne álljon ki végleg, hanem egy rövid ideig sétáljon mindaddig, amíg újra nem kap levegőt, újra erőre nem kap, majd folytassa a futást, mindaddig, amíg a 12 perc le nem telik. Az alsó végtag dinamikus erejének mérése Helyből távolugrás A gyakorlat végrehajtása: Kiinduló helyzet: a vizsgált személy az elugróvonal mögött oldalterpeszben áll, úgy hogy cipőorrával a vonalat nem érinti. Feladat: térdhajlítás, majd páros lábú elrugaszkodás és elugrás előre. A talajfogás páros lábbal történik. Értékelés: az ugróvonalra merőlegesen, az utolsó nyom és az elugróvonal közti legrövidebb távolságot mérjük 1 cm-es pontossággal. Max. 3 kísérlet, a legnagyobb ugrás eredményét vesszük figyelembe. A vállövi és a karizmok erő állóképességének mérése Fekvőtámaszban karhajlítás és nyújtás folyamatosan, kifáradásig Nők: 1, 5 perc, férfiak 3 perc. Kiinduló helyzet: mellsőfekvőtámaszban a tenyerek vállszélességben vannak egymástól. Feladat: a vizsgát személy mellső fekvőtámaszból indítva karhajlítást, - nyújtást végez. A karhajlítás addig történik, amíg a felkar vízszintes helyzetbe kerül. Értékelés: a megadott időhatáron belül, szünet nélküli szabályosan végrehajtott ismétlések száma. Vigyázat! Amint az ágyéki gerincszakasz egyenes feszes tartása megszűnik, (a has lesüllyed), a gyakorlatot abba kell hagyatni, mert ekkor az ágyéki gerincet károsító erők lépnek fel! A hátizmok erő állóképességének mérése Hasonfekvésből törzsemelés és leengedés folyamatosan, kifáradásig. Max. Idő: 4 perc. Kiinduló helyzet: a vizsgált személy torna, vagy egyéb nem puha szőnyegen, a hasán fekszik úgy, hogy homlokával és behajlított karjaival megérinti a talajt, mindkét tenyere a tarkón van. A hasizom és a farizom egyidejű megfeszítésével a medencét középhelyzetben rögzíti, és ezt a gyakorlat során végig megtartja. A lábakat nem kell leszorítani. Vigyázat! A farizom és a hasizom egyidejű megfeszítése a gyakorlat során végig feltétlenül megtartandó, ellenkező esetben az ágyéki gerincet károsító erők működnek! A gyakorlat során a lábakat azért nem szabad leszorítani, mert a hosszú emelőkar miatt az ágyéki gerincszakaszon az ágyéki gerincet károsító erők lépnek fel.

A gyakorlat végrehajtása egyenletes, nem gyors tempóban történik. Értékelés: a megadott időhatáron belül, szünet nélküli szabályosan végrehajtott ismétlések száma. A hasizom erő állóképességének mérése Hanyattfekvésből felülés és visszaereszkedés, folyamatosan, kifáradásig. Max. Idő: 4 perc. Kiinduló helyzet: a vizsgált személy torna, vagy egyéb nem puha szőnyegen, a hátán fekszik és mindkét térdét 90 fokos szögben behajlítja, a lábfejeket felteszi a bordásfalra vagy a tornazsámolyra, vagy a talajra. Mindkét könyöke előre néz, ujjai a fülkagyló mögött támaszkodnak. A lábakat nem kell leszorítani külső erővel. A gyakorlat végrehajtása egyenletes, nem gyors tempóban történik. Értékelés: a megadott időhatáron belül, szünet nélküli szabályosan végrehajtott ismétlések száma. Vigyázat! Ha a gerincszakaszokat nem lassan, fokozatosan emeljük el és engedjük vissza, vagy a lábakat külső erő szorítja le, akkor az ágyéki gerincet károsító erők lépnek fel. 12. A tanulók általános fizikai teherbíró képességének minősítése pontérték táblázat alapján történik. Pontérték táblázat 2-8. osztályos fiúknak Cooper-test futás (12 perc, m.) Pont. 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt 8. oszt. 1 1260 1400 1450 1530 1610 1670 1730 2 1280 1430 1470 1550 1630 1690 1760 3 1300 1450 1490 1580 1650 1700 1780 4 1320 1470 1510 1600 1670 1730 1800 5 1340 1490 1530 1620 1690 1750 1820 6 1360 1510 1550 1640 1700 1770 1840 7 1380 1530 1580 1660 1730 1790 1860 8 1400 1550 1600 1680 1750 1810 1880 9 1430 1580 1620 1700 1770 1830 1900 10 1450 1600 1640 1730 1790 1850 1920 11 1470 1620 1660 1750 1810 1880 1940 12 1490 1640 1680 1770 1830 1900 1960 13 1510 1660 1700 1790 1850 1920 1980 14 1530 1680 1730 1810 1880 1940 2000 15 1550 1700 1750 1830 1900 1960 2020 16 1580 1730 1770 1850 1920 1980 2040 17 1600 1750 1790 1880 1940 2000 2060 18 1620 1770 1810 1900 1960 2030 2080 19 1640 1790 1830 1920 1980 2050 2100 20 1660 1810 1850 1940 2000 2070 2120 21 1680 1830 1880 1960 2030 2090 2150

22 1700 1850 1900 1980 2050 2110 2180 23 1730 1880 1920 2000 2070 2130 2200 24 1750 1900 1940 2020 2090 2150 2220 25 1770 1920 1960 2040 2110 2180 2240 26 1790 1940 1980 2060 2130 2200 2260 27 1810 1960 2010 2080 2150 2220 2280 28 1830 1980 2030 2100 2180 2240 2300 29 1850 2000 2050 2120 2200 2260 2330 30 1880 2020 2070 2140 2220 2280 2350 31 1900 2040 2090 2160 2240 2300 2370 32 1920 2060 2110 2180 2260 2330 2390 33 1940 2080 2130 2200 2280 2350 2410 34 1960 2100 2150 2220 2300 2370 2430 35 1980 2120 2170 2250 2330 2390 2460 36 2010 2140 2190 2270 2350 2410 2480 37 2030 2160 2210 2290 2370 2430 2500 38 2050 2180 2230 2310 2390 2450 2520 39 2070 2200 2250 2330 2410 2470 2540 40 2090 2220 2270 2350 2430 2490 2560 41 2110 2240 2290 2370 2450 2510 2580 42 2130 2260 2310 2390 2470 2530 2610 43 2150 2280 2330 2410 2490 2560 2630 44 2180 2300 2350 2430 2510 2580 2350 45 2200 2330 2370 2460 2530 2600 2370 46 2220 2350 2390 2480 2550 2620 2690 47 2240 2370 2410 2500 2570 2640 2710 48 2260 2390 2430 2520 2590 2660 2730 49 2280 2410 2450 2540 2610 2690 2760 50 2300 2430 2470 2560 2630 2710 2780 51 2330 2450 2490 2580 2650 2740 2800 52 2350 2470 2510 2610 2670 2770 2820 53 2370 2490 2530 2630 2690 2800 2840 54 2390 2510 2550 2650 2720 2820 2860 55 2410 2530 2570 2670 2750 2840 2880 56 2430 2550 2590 2690 2780 2860 2910 57 2450 2570 2610 2710 2800 2880 2930 58 2480 2590 2640 2730 2820 2910 2950 59 2500 2610 2670 2760 2840 2930 2970 60 2510 2640 2680 2780 2860 2950 2990 61 2530 2660 2710 2800 2880 2970 3010 62 2570 2680 2730 2820 2910 2990 3030

63 2590 2710 2760 2840 2930 3010 3050 64 2610 2730 2780 2860 2950 3030 3080 65 2630 2750 2800 2880 2970 3050 3100 66 2650 2770 2820 2910 2990 3070 3120 67 2670 2800 2840 2930 3010 3090 3140 68 2690 2820 2860 2950 3030 3110 3160 69 2710 2840 2890 2970 3050 3130 3180 70 2730 2860 2920 2990 3080 3150 3210 71 2750 2880 2940 3010 3100 3170 3230 72 2780 2910 2960 3030 3120 3190 3250 73 2800 2930 2980 3050 3140 3210 3270 74 2820 2950 3000 3080 3160 3230 3290 75 2840 2970 3020 3100 3180 3250 3310 76 2860 2990 3040 3120 3210 3270 3330 77 2880 3010 3070 3150 3230 3290 3360 Pontérték táblázat 2-8. osztályos lányoknak Cooper-test futás (12 perc, m.) Pont. 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt 8. oszt. 1 1180 1210 1280 1300 1320 1330 1340 2 1200 1230 1310 1320 1340 1350 1360 3 1220 1250 1330 1340 1360 1370 1380 4 1240 1270 1350 1360 1380 1390 1410 5 1260 1290 1370 1380 1410 1420 1430 6 1280 1320 1390 1410 1430 1440 1450 7 1310 1340 1420 1430 1450 1460 1470 8 1330 1360 1440 1450 1470 1480 1490 9 1350 1380 1460 1470 1490 1500 1510 10 1370 1410 1480 1490 1510 1520 1540 11 1390 1430 1500 1510 1540 1540 1560 12 1420 1450 1520 1540 1560 1570 1580 13 1440 1470 1540 1560 1580 1590 1600 14 1460 1490 1570 1580 1600 1610 1620 15 1480 1510 1590 1600 1620 1630 1640 16 1500 1540 1610 1620 1640 1650 1660 17 1520 1560 1630 1640 1660 1670 1680 18 1540 1580 1650 1660 1680 1690 1700 19 1570 1600 1670 1680 1700 1710 1720 20 1590 1620 1690 1700 1720 1730 1740 21 1610 1640 1710 1730 1740 1760 1770 22 1630 1660 1730 1750 1760 1780 1790 23 1650 1680 1750 1770 1780 1800 1810 24 1670 1700 1770 1790 1800 1820 1830

25 1690 1720 1790 1810 1820 1840 1850 26 1710 1740 1810 1830 1850 1860 1870 27 1730 1760 1830 1850 1870 1880 1900 28 1760 1780 1860 1880 1900 1910 1920 29 1780 1800 1880 1900 1920 1930 1940 30 1800 1820 1900 1920 1940 1950 1960 31 1820 1850 1920 1940 1960 1970 1980 32 1840 1870 1950 1970 1980 1990 2000 33 1860 1900 1970 1990 2000 2010 2020 34 1880 1920 1990 2010 2030 2040 2050 35 1910 1940 2010 2030 2050 2060 2070 36 1930 1970 2030 2050 2070 2080 2090 37 1950 1990 2050 2070 2090 2100 2120 38 1970 2010 2070 2090 2120 2130 2140 39 1990 2030 2090 2120 2140 2150 2160 40 2010 2050 2110 2140 2160 2170 2180 41 2030 2070 2160 2160 2180 2190 2200 42 2060 2090 2180 2180 2200 2210 2220 43 2080 2110 2200 2200 2220 2230 2240 44 2100 2130 2220 2220 2240 2250 2260 45 2120 2160 2240 2240 2260 2270 2280 46 2140 2180 2260 2260 2280 2290 2300 47 2160 2200 2280 2280 2300 2310 2320 48 2180 2220 2300 2300 2320 2330 2340 49 2210 2240 2330 2330 2350 2360 2370 50 2230 2260 2350 2350 2370 2380 2390 51 2250 2280 2370 2370 2390 2400 2410 52 2270 2300 2390 2390 2410 2420 2430 53 2290 2320 2410 2410 2430 2440 2450 54 2320 2340 2430 2430 2450 2460 2470 55 2340 2360 2460 2460 2470 2480 2490 56 2360 2380 2480 2480 2500 2510 2520 57 2380 2400 2500 2500 2520 2530 2540 58 2400 2430 2520 2520 2540 2550 2560 59 2420 2450 2540 2540 2560 2570 2580 60 2440 2470 2560 2560 2580 2590 2600 61 2460 2490 2580 2580 2600 2610 2620 62 2490 2520 2600 2600 2620 2630 2640 63 2510 2540 2630 2630 2650 2660 2670 64 2540 2570 2650 2650 2670 2680 2690 65 2560 2590 2680 2680 2690 2700 2710

66 2580 2610 2700 2700 2710 2720 2730 67 2600 2630 2720 2720 2730 2740 2750 68 2620 2650 2740 2740 2750 2760 2770 69 2640 2670 2760 2760 2770 2780 2790 70 2660 2690 2780 2780 2800 2810 2820 71 2680 2710 2800 2800 2820 2830 2840 72 2700 2740 2820 2820 2840 2850 2860 73 2730 2760 2840 2840 2860 2870 2880 Helyből távolugrás (m). Fiúknak Pont 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt. 8. oszt. 1. 1,10 1,23 1,34 1,45 1,55 1,64 1,72 2. 1,13 1,26 1,37 1,48 1,58 1,67 1,75 3. 1,16 1,29 1,40 1,51 1,61 1,70 1,78 4. 1,19 1,30 1,43 1,54 1,64 1,73 1,81 5. 1,22 1,34 1,46 1,57 1,67 1,76 1,84 6. 1,25 1,37 1,49 1,60 1,70 1,79 1,87 7. 1,28 1,40 1,52 1,63 1,73 1,82 1,90 8. 1,31 1,44 1,55 1,66 1,76 1,85 1,93 9. 1,34 1,47 1,58 1,69 1,79 1,88 1,96 10. 1,37 1,50 1,61 1,72 1,82 1,91 1,99 11. 1,40 1,53 1,64 1,57 1,85 1,94 2,02 12. 1,43 1,56 1,67 1,78 1,88 1,97 2,05 13. 1,45 1,59 1,70 1,81 1,91 2,00 2,08 14. 1,48 1,62 1,73 1,84 1,94 2,03 2,11 15. 1,52 1,65 1,76 1,87 1,97 2,06 2,14 16. 1,56 1,68 1,79 1,90 2,00 2,09 2,17 17. 1,58 1,72 1,82 1,93 2,03 2,12 2,20 18. 1,62 1,76 1,85 1,97 2,07 2,16 2,24 19. 1,66 1,80 1,89 2,01 2,11 2,20 2,28 20. 1,70 1,84 1,94 2,05 2,15 2,24 2,32 21. 1,74 1,87 1,98 2,09 2,19 2,28 2,36 Helyből távolugrás (m). Lányoknak Pont 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt. 8. oszt. 1. 1,08 1,17 1,24 1,31 1,38 1,43 1,47 2. 1,11 1,20 1,27 1,34 1,41 1,45 1,50 3. 1,14 1,23 1,30 1,37 1,44 1,48 1,53 4. 1,17 1,26 1,34 1,40 1,47 1,51 1,56 5. 1,20 1,29 1,38 1,43 1,50 1,54 1,59 6. 1,23 1,32 1,41 1,45 1,53 1,57 1,62 7. 1,26 1,35 1,44 1,48 1,56 1,60 1,65 8. 1,29 1,38 1,47 1,51 1,59 1,63 1,68 9. 1,32 1,41 1,50 1,54 1,62 1,66 1,71 10. 1,35 1,44 1,53 1,57 1,65 1,69 1,74 11. 1,38 1,48 1,56 1,60 1,68 1,72 1,77 12. 1,41 1,50 1,59 1,63 1,71 1,74 1,80 13. 1,44 1,53 1,62 1,66 1,74 1,77 1,84

14. 1,48 1,57 1,65 1,69 1,77 1,80 1,87 15. 1,50 1,60 1,68 1,72 1,80 1,83 1,90 16. 1,53 1,64 1,71 1,76 1,84 1,87 1,94 17. 1,57 1,67 1,74 1,80 1,87 1,91 1,98 18. 1,60 1,70 1,77 1,84 1,90 1,95 2,02 19. 1,64 1,74 1,80 1,88 1,94 1,99 2,05 20. 1,68 1,78 1,84 1,92 1,98 20,3 2,08 21. 1,72 1,81 1,88 1,96 2,02 2,07 2,11 Hasonfekvésből törzsemelés és leengedés, folyamatosan, (db.) maximális idő 4 perc. Fiúknak Pont 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt. 8. oszt. 1. 22 24 26 28 30 32 34 2. 26 28 30 32 34 36 38 3. 30 32 34 36 38 40 42 4. 34 36 38 40 42 44 46 5. 38 40 42 44 46 48 50 6. 42 44 46 48 50 52 54 7. 46 48 50 52 54 56 58 8. 50 52 54 56 58 60 62 9. 54 56 58 60 62 64 66 10. 58 60 62 64 66 68 70 11. 62 64 66 68 70 72 74 12. 66 68 70 72 74 76 78 13. 70 72 74 76 78 80 82 14. 74 76 78 80 82 84 86 Hasonfekvésből törzsemelés és leengedés, folyamatosan, (db.). Lányoknak Pont 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt. 8. oszt. 1. 19 22 25 28 29 30 32 2. 23 24 29 32 33 34 36 3. 27 28 33 36 37 38 40 4. 31 32 37 40 41 42 44 5. 35 36 41 44 45 46 48 6. 39 40 45 48 49 50 52 7. 43 44 49 52 53 54 26 8. 47 48 53 56 57 58 60 9. 51 52 57 60 61 62 64

10. 55 56 61 64 65 66 68 11. 59 60 65 68 69 70 72 12. 63 64 69 72 73 74 76 13. 37 68 73 76 77 78 80 14. 71 74 77 80 82 83 84 Hanyattfekvésből felülés térdéritéssel folyamatosan, (db.) Maximális idő 4 perc. Fiúknak Pont 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt. 8. oszt. 1. 28 31 34 36 38 40 42 2. 33 36 39 41 43 45 47 3. 38 41 44 46 48 50 52 4. 43 46 49 51 53 55 57 5. 48 51 54 56 58 60 62 6. 53 56 59 61 63 65 67 7. 58 61 64 66 68 70 72 8. 63 66 69 71 73 75 78 9. 68 71 74 76 78 80 82 10. 73 76 79 81 83 85 87 11. 78 81 84 86 88 90 92 12. 83 76 89 91 93 95 97 13. 88 91 94 96 98 100 102 14. 93 96 98 100 102 104 106 Hanyattfekvésből felülés térdéritéssel folyamatosan, (db.) Maximális idő 4 perc. Lányoknak Pont 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt. 8. oszt. 1. 23 26 29 32 34 36 38 2. 28 31 34 36 38 40 42 3. 33 36 39 41 43 45 47 4. 38 41 44 46 48 50 52 5. 43 46 49 51 53 55 57 6. 48 51 54 56 58 60 62 7. 53 56 59 61 63 65 67 8. 58 61 64 66 68 70 72 9. 63 66 69 71 73 75 78 10. 68 71 74 76 78 80 82

11. 73 76 79 81 83 85 87 12. 78 81 84 86 88 90 92 13. 83 76 89 91 93 95 97 14. 88 91 94 96 98 100 102 Fekvőtámaszban karhajlítás- és nyújtás, folyamatosan, (db.)maximális idő 4 perc. Fiúknak Pont 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt. 8. oszt. 1. 7 9 11 13 15 17 19 2. 9 11 13 15 17 19 21 3. 11 13 15 17 19 21 23 4. 13 15 17 19 21 23 25 5. 15 17 19 21 23 25 27 6. 17 19 21 23 25 27 29 7. 19 21 23 25 27 29 31 8. 21 23 25 27 29 31 33 9. 23 25 27 29 31 33 35 10. 25 27 29 31 33 35 37 11. 27 29 31 33 35 37 39 12. 28 30 32 34 36 38 40 13. 29 31 33 35 37 39 41 14. 30 32 34 36 38 40 42 Fekvőtámaszban karhajlítás- és nyújtás, folyamatosan, (db.)maximális idő 4 perc. Lányoknak Pont 2. oszt. 3. oszt. 4. oszt. 5. oszt. 6. oszt. 7. oszt. 8. oszt. 1. - 1 2 3 4 5 6 2. 1 2 3 4 5 6 7 3. 2 3 4 5 6 7 8 4. 3 4 5 6 7 8 9 5. 4 5 6 7 8 9 10 6. 5 6 7 8 9 10 11 7. 6 7 8 9 10 11 12 8. 7 8 9 10 11 12 13 9. 8 9 10 11 12 13 14 10. 9 10 11 12 13 14 15

11. 10 11 12 13 14 15 16 12. 11 12 13 14 15 16 17 13. 12 13 14 15 16 17 18 14. 13 14 15 16 17 18 19

8. AZ EGÉSZSÉGNEVELÉSI ELVEK Egészségedre mindazon által gondot viselj, mert anélkül dolgodban el nem járhatsz (Apáczai Csere János) 8.1. Mi az egészség? Az egészség kincs, megóvása alapvető érdekünk és feladatunk. Az egészség kiteljesedésére az alábbi négy feltétel teljesülése adja a legnagyobb esélyt: ha az egyén társadalmilag integrálódik (családhoz, intézményi, munkahelyi és más közösségekhez tartozik), ha a változó terheléshez alkalmazkodni tud, ha individuális önállóságát megőrzi, és végül, ha megteremti az összhangot a biogenetikai, a fizikai, a lelki és a társadalmi lehetőségei közt. Az egészség fontos eszköz életcéljaink megvalósítása során. Az egészség pozitív fogalom, amely a társadalmi, közösségi és egyéni erőforrásokat, valamint a testi-lelki képességeket hangsúlyozza. Az egészségnek ezek a meghatározásai rendkívül ambiciózusak, és mindenképpen egy kívánatos folyamatot határoznak meg, melyben a társadalom egészére vonatkozóan rövid és hosszú távon feladatok hárulnak mindannyiunkra. A WHO meghatározása szerint az egészségnevelés olyan változatos kommunikációs formákat használó, tudatosan létrehozott tanulási lehetőségek összessége, amely az egészséggel kapcsolatos ismereteket, tudást és életkészségeket bővíti az egyén és a környezetében élők egészségének előmozdítása érdekében. A korszerű egészségnevelés egészség és cselekvésorientált tevékenység. Az egészségnevelés a tanulók egészségkulturáltsági szintjének emelésével egyidejűleg olyan tevékenység kialakítása, amely az ismereteket aktív magatartássá formálja. 8.2. Az egészségnevelés legfontosabb feladatai: felvilágosító munka megelőzés (prevenció) egészségünk védelme, óvása 8.3. Az egészségnevelés alapelvei Az iskolai egészségnevelés komplex feladat: minden tevékenységével szolgálnia kell a tanulók egészséges, testi, lelki és szociális fejlődését. Olyan állampolgárokat kell nevelnünk, akik számára az emberi élet tisztelete és méltósága a legfontosabb. Olyan széles látókörű, hatásos önismeretre támaszkodó fiatalokat neveljünk, akik az egészséget, mint értéket közvetíthessék az utánuk következő generációnak is. A pedagógusok készítsék fel a gyerekeket arra, hogy önálló, felnőtt életükben legyenek képesek életmódjukra vonatkozóan helyes döntéseket hozni, egészséges életvitelt kialakítani. 8.4. Az egészségnevelés célja

Az egészség, mint érték épüljön be az iskola mindennapjaiba. A nevelés során növekedjen a tanulók felelősségérzete önmaguk, mások és környezetük iránt. Célunk, hogy megtanítsuk diákjainkat az egészségügyi szolgáltatások helyes és célszerű igénybevételére, a szűrővizsgálatokon való rendszeres és önkéntes részvételre. Célunk továbbá: - az iskolai testnevelés és sport egészségmegőrző hatásának növelése, a sport egészségmegőrző szerepének tudatosítása, a mindennapos testedzés népszerűsítése, - az iskolai környezet biztosítsa az egészséges testi, lelki és szociális fejlődést, - felkészítsük tanulóinkat az örömteli életre, felelős párkapcsolatokra és a családi életre, - foglalkozzunk a szexuális kultúra és magatartás kérdéseivel, - fejlesszük a beteg, sérült, fogyatékkal élő embertársaink iránti elfogadó és segítőkész magatartást, - felkészítsük tanulóinkat a veszélyhelyzetek megelőzésére és kezelésére. (egyéni és - - közösségi szintű veszélyhelyzetek kezelése), - megismertessük a környezet (háztartás, iskola, közlekedés, veszélyes anyagok) leggyakoribb, testi épséget veszélyeztető tényezőit, - felkészítsük tanulóinkat az önálló közlekedésre, balesetek elkerülésének módjaira, - támogatjuk a prevenciós programokat, figyelmet fordítunk a megelőző tevékenységekre a káros szenvedélyek, függőségek, szokások és életmódok kialakulásában (dohányzás, alkohol, drog, helytelen táplálkozás), - megtanítsuk, hogyan kell sajátos étrendet, mozgásprogramot kialakítani egészségük megelőzése érdekében. 8.5. Az egészségnevelés területei A./ Testi nevelés személyi higiéné környezet higiéné környezetvédelem testnevelés és sport egészséges táplálkozás balesetek megelőzése elsősegélynyújtás szűrővizsgálatok biztonság igénye, közlekedés biztonság szexuális nevelés (szerelem, házasság, nem kívánt terhesség) életkorral járó biológiai sajátosságok B./ Pszicho-higiénés nevelés a./ Egészséges életvezetés napi és heti életritmus alvás, tanulás, munka, játék ellenállás a reklám nem kívánatos hatásainak fogyasztói szokások pozitív értékrend kialakítása a jó közérzet, a boldogság és sikeresség szükségletének kontrollálása - belső harmónia

b./ Stressz elhárítás apróbb sikertelenség elviselése konfliktusok kezelése, problémamegoldás önismeret, én-tudat dönteni tudás c./ Deviancia megelőzése szenvedélybetegségek megelőzése dohányzás-, alkohol-, drogtagadás a társas kapcsolatok egészségi, etikai kérdései d./ Érzelmi nevelés az életkorral járó pszicho-higiénés életmódbeli tennivalók érzelmek felismerése, erények és gyengék felmérése, érzések kezelése empátia fejlesztése, segítőkészség, felelősségérzet, akaraterő fejlesztése C./ Szociális higiénés nevelés barátságok kialakítása kommunikáció fejlesztése kreativitás, aktivitás, együttműködés, vitakultúra fejlesztése etika, érték, szabályok kialakítása, korlátok elfogadása (házirend) érintkezési zavarok, feszültségek megelőzése társadalmi izoláció megelőzése (hátrányos helyzetűek) társadalmi támaszok (család, barát,egyesület, kisközösség) fontossága, előnyei 8.6. Az egészségnevelés színterei 8.6.1. Tanítási órákon Minden tantárgynak van csatlakozási pontja az egészségfejlesztéshez. Ezekre a helyi tanterv tervezése során külön figyelmet érdemes fordítani. Minden tanár, tanító képes arra, hogy szaktárgyába megtalálja az egészség propagálásának lehetőségeit építse be a tananyagba. Ezt a kerettanterv sok helyen elő is írja a tantárgyak tartalmi részében. A biológia, kémia, technika, természetismeret, rajz, irodalom tantárgyak és osztályfőnöki órák pedig különösen alkalmasak célkitűzéseink megvalósítását segíteni. Az iskolában dolgozó minden pedagógus és alkalmazott személyes példamutatása is hirdesse az egészségnevelés fontosságát. Személyes példamutatás a fiatalok társadalmi magatartásának kialakításában alapvető jelenség. A nevelő, mint magatartási modell az autonómiát az egyenrangúság tudatát a szabad együttműködés képességét fejleszti a tanulókban. Nem az az igazán fontos, amit a pedagógus mond, hanem a példa, a magatartási modell, amit akarva akaratlan nyújt a gyerekeknek. 8.6.2. Egészségnevelés tanórán kívül - Napközis foglalkozások Ha jó a tervezés és az együttműködés a tanítók, szaktanárok és a napközis nevelő között, kitűnően egészítheti ki a tanórai programot, illetve a konkrét esetfeldolgozást. A napközi kiváló helye a játékoknak, játékos gyakorlatoknak is.

- Délutáni szabadidős foglalkozások Sportprogramok, témával kapcsolatos filmvetítések, vetélkedők, versenyek, egyéb játékok, csoportfoglalkozások. - Egészségnapok Az intézmény egészét átfogó előre tervezett programok, komoly szervezést, felkészülést igényelnek. Egészségügyi felvilágosító előadások - Iskolai sportkörök - Egészségügyi szűrővizsgálatok (fogászat, hallás-és látásvizsgálatok, stb.) - Tájékoztató fórumok - Versenyekre való felkészítés (A tanulók igényei szerint más sportágakban, egészségés környezetvédelmi témákban is szervezünk, biztosítunk felkészülési lehetőséget.) - Úszásoktatás, korcsolyázás 8.6.3. Iskolai étkeztetés Az egészségnevelés és fejlesztés fontos területe az egészséges táplálkozás. Az iskolai étkezés milyensége és mennyisége ezért kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon. A kulturált étkezés lehetőségének biztosítása pedig nevelőmunkánkat segíti. Az iskolai étkező megfelel az ÁNTSZ előírásoknak, és a diákok, szülők, pedagógusok elvárásainak is. Az iskolai büfé kínálata megfelel az egészséges táplálkozás követelményeinek. 8.7. Mindennapos testmozgás céljai, alapelvei, megvalósulása - Minden tanuló minden nap vegyen részt valamilyen testmozgásban. - Testnevelés órán megfelelő terhelést kapjon. - Minden órán legyen gimnasztika a helyes testtartást, helyes légzést kialakító gyakorlatok. - Az orvosi szakvéleménnyel rendelkező tanulók számára a tanórákon belül könnyített testnevelés megszervezése. - Minden óra örömet és sikerélményt jelentsen még az eltérő adottságú tanulóknak is. - Érvényesüljön a testnevelés személyiségfejlesztő hatása. - Tanítsunk olyan sportokat is, amelyeket egy életen át lehet folytatni az életminőség javítása érdekében (szabadidő sportok, játékok, aerobik) -A tanulók testi-biológiai fejlődése csak rendszeres, napi testneveléssel és sporttal (testmozgással és testedzéssel) biztosítható. Ez a feladat sem előbbre, sem későbbre nem hozható és semmiféle más tevékenységgel nem helyettesíthető. - A kisgyermekek a legmaradandóbb élményüket életük elő tíz évében gyűjtik. Ha a testi készség és képességfejlesztés ebben az életkorban elmarad, a későbbiekben nem, vagy csak alacsony szinten pótolható 9. KÖRNYEZETI NEVELÉSI ELVEK 9.1 Az iskola környezeti nevelési tevékenységének kiemelt feladatai: - a tanulókban a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel elősegítése; a természetet, az embert, az épített és a társadalmi környezetet tisztelő szokásrendszer megalapozása; - tanulóinknak bemutatjuk és gyakoroltatjuk velük azokat a környezet megóvásához szükséges képességeket és készségeket, amelyek a természeti és a társadalmi környezet zavartalan működését elősegíthetik;