Tisztelt Megjelentek!

Hasonló dokumentumok
A mi utcánk, a mi jövőnk! Európai Mobilitási Hét és I. Gödi Mobilitási Hét szeptember

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén

Közvélemény-kutatás egy lehetséges telekocsi-szolgáltatásról

Fapados buszok térhódítása Európában A FlixBus sztori. Budapest, március 02.

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

E.ON EnergiaKözösségek. 3. versenyfeladat: Fedezd fel a közösségi közlekedést és a lábaidat!

Interjú az utca emberével az épületfestményekről. 1. Mi a véleménye a barcikán található színes épületekről?

2014/48. SZÁM TARTALOM

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

A RT5 Taxi Holding Kft. jogelődeit, az 1980-as években alapították, sok munkatársunk több mint éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.

Digital Connected Consumer március 30.

Közösségi közlekedéssel a zöldebb környezetért. vezérigazgató

Autonóm járművek megjelenésének társadalmi hatásai, várható következményei

Flottamenedzsment Konferencia

Informatika a közlekedésben Közlekedéstudományi Konferencia

Módszertani segédlet pedagógusoknak az internetes biztonsággal kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

ITS fejlesztések Pécs közösségi közlekedésében

A Levegő Munkacsoport javaslatai a közlekedési eredetű légszennyezés csökkentésére

A területfejlesztés bevezetés. Dr. Kozma Gábor

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0205/366. Módosítás

Te mivel utazol? Kiállítás

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

A kerékpár szerepe az élhetı városok fejlesztési politikájában. Kerék-pár a várospolitikában Konferencia, Gyır

KÖFOP VEKOP A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program

Közlekedési táblák. Mottó: "Még jó, hogy ilyen lassan haladunk, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk."

Desztináció menedzsment. A Tourinform rendszer Magyarországon

Az utvonalterv.hu magyarországi útvonaltervező weboldal megújítása (új technikák, funkciók)

(Egységes szerkezetben a 2/2016.(II.1.) önkormányzati rendelettel) 1. Általános rendelkezések

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése

Innovatív közösségi elektromos robogó megosztó rendszer

KULCS A TUDATOS PARKOLÁSHOZ: A NEMZETI GARÁZSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Kocsis Ferenc MBA, MSc Titkár, Magyar Parkolási Szövetség

Önvezető autók. Gondos Bálint. Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Beágyazott és mobil informatika szakirány

AZ ELŐADÁS TÉMÁI. Car Sharing és Car Pooling A BP-i agglomerációs autós közlekedés sajátosságai A FullCar rendszer ismertetése Pilot projekt Pályázat

Digitális szegmensek. Kurucz Imre NRC Marketingkutató

X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.:

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A OKTÓBER 24. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Miről lesz szó? Az Előnyök Házáról, az utalványokról, és mindenről, ami

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Székesfehérvári közlekedés, és parkolás helyzete

A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon. Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel

REPÜLŐS TÁRSASUTAZÁSOK

MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI

Dr. Esztergár-Kiss Domokos BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR

KÖSZÖNTJÜK HALLGATÓINKAT!

Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerek

Népesség és település földrajz

A rádió a digitális korban

Követendő külföldi példák a városi közlekedésben

Nemzetközi sikertörténet Münchenből. Budapest, november 16.

2020+3x20. Smart Stratégia & a kapcsolatok

Van-e élet a (smart) mobilon túl? Pintér Róbert

A mi kis állomásunk Rákoskert

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban

Hívom a buszt. Igényvezérelt közösségi buszközlekedés bevezetése Debrecenben. Előadó: Nagy Attila

VÁLTOZÓ FÖLD, VÁLTOZÓ TÁRSADALOM, VÁLTOZÓ ISMERETSZERZÉS Új utakon az ismeretszerzés új eszközök a földrajztanításban Eger, október 16.

Ajánlat áprilisi májusi kampányokhoz

Tarifatáblázat Érvényes től visszavonásig

Mozgásban a VODAFONE december 6. december 16.

Car-sharing rendszerek üzemeltetési jellemzői

KT /a JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének április 3-i rendes, nyílt üléséről

Használati útmutató a nemzetközi ajánlatkérő oldalhoz

LIZZY Képzeljétek tavaly rendeztünk egy nemzetközi főzőestet... LARS, ATTILA. LIZZY Nagyon jó volt, csak kevesen jöttek el.

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.

Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület

Közösségi portálok használata

Az élet, a telefonom és én. IpsosMobinauta

Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer kialakítása KMOP-2.3.1/A-09-2f BuBi SZAKMAI FÓRUM szeptember 20.

Hosszú távú helyi, agglomerációs és regionális szintű közösségi közlekedésfejlesztés Pécsett és vonzáskörzetében

2. A második Kútvölgyi fesztivál megrendezéséhez nyújtandó támogatás mértékének meghatározása

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Milliós érték a társadalomnak egy új

Intelligens közlekedési rendszerek. Vida Rolland, BME TMIT

A Budapest Főváros VIII. kerület Horváth Mihály tér rehabilitációjának tervezési programja

VÁROSI KÖZLEKEDÉS. Földhasználat -tervezés. 7. előadás: dr. Schuchmann Gábor és Hajós Balázs

1. Határozd meg az a, b és c értékét, és az eredményeket közönséges tört alakban írd a megfelelő helyre!

A sharing economy, és ami mögötte van logisztika a megosztáson alapuló gazdaságban

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG N O V E M B E R

Széll projekt. Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: )

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS. NRC Omnibusz kutatás március

J e g y z ı k ö n y v május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

túravezetővel szeretnéd legyőzni a zúgókat. A képek a tavalyi raftingon készültek.

A területfejlesztés bevezetés. Dr. Kozma Gábor

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tömörd Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én órakor megtartott közmeghallgatásáról.

Éltető Balaton-felvidék

Vonali menetrend. Budapest Cegléd Szolnok. Érvényes: december 14-től december 12-ig

AUTÓBÉRLÉS AZ ERLENDIS TRAVELLEL

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester

Az álláskeresés ellenõrzése és a munkanélküliség idõtartama

Az 1996 év az 1. számú módszertani levél visszavonása óta eltelt 20 évnyi időben még a járműroncs fogalma sem került meghatározásra.

APPOK, KÜTYÜK, BIZTOSÍTÁSOK... INNOVÁCIÓ ÉS DIGITALIZÁCIÓ: AHOGY AZ ÜGYFELEK LÁTJÁK

MIÉRT ÉRDEMES A BSI-T VÁLASZTANI

A 4-es metró kelenföldi végállomása Civil javaslat a környezet- és költségkímélő megoldásra

Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testületének 8/2002. (V. 9.) számú r e n d e l e t e a közterületek használatáról.

Vonali menetrend. Budapest Tatabánya Győr Tatabánya Oroszlány. Érvényes: december 14-től december 12-ig

Vajon, hogyan működne vállalata, ha a lehető leghatékonyabban használná ki a gyártás, logisztika során erőforrásait

Átírás:

Tisztelt Megjelentek! Tavaly nyáron részt vettem a Bánki tavi Tekerjatóra rendezvény satótájékoztatóján, ahl megismerkedtem Prácser Attilával, az oszkar.com munkatársával. Beszélgettünk, és megtudtam tőle, hogy a telekocsinak vagyy carpoolnak, ahogy tőlünk Nyugatra mondják milyen komoly jövője lehet az agglomerációs közlekedésben. Ez szöget ütött a fejembe, és azon kezdtem gondolkodni, hogyan lehetne az ideát népszerűsíteni. Szerencsém volt, a Zöld Forrás Alapítványnak megtetszett a dolog, és adott pénzt a kampányra. A kiállításhoz kapcsolódásunk pedig kiderül az egyik tablóról, ahol a gépkocsimegosztásról van szó. Nos, a telekocsi egy olyan gépkocsimegosztás, ahol a volánt nem, csak az utasoknak fenntartott helyet engedjük át másoknak. Illetve ahol nem kölcsönveszünk egy autót, hanem utasnak kéredzkedünk be valaki más autójába.

Számos honlapot találunk a neten, ahol utasok és befogadók között közvetítenek. Az utasközvetítésnek több mint 20 éves hagyománya van Budapesten, ahol a kilencvenes évek elején nyílt az első közvetítő, a Kenguru a Kőfaragó utcában, a nyolcadik kerületben. Ma már nekik is internetes rendszerük van. A közvetítés lényege, hogy regisztrálni kell sofőrnek vagy utasnak, aztán akik egymásra találnak, megegyeznek egymás között elsősorban abban, hogy az utas mivel járul hozzá az utazás sikeréhez. A közvetítőnek pedig jutalékot fizetnek, általában csak a sofőr. Ha megnézzük ezeket a honlapokat, többnyire nagyobb időtávra előre tervezhető hosszabb vidéki és külföldi utakat szerveznek. Pedig létezik az agglomerációs telekocsizás!

Vannak alvó települések Budapest körül, ahol spontán szerveződik a telekocsizás. A képen a pilisszentlászlói Waldorf iskola látható, ami mint Schill Róberttől megtudtam, valódi carpool meeting pointként, vagyis telekocsis találkozási pontként működik. Ez azonban csak az egyik irány, ahhoz azonban, hogy a telekocsizás teret nyerjen a magyarországi nagyvárosok agglomerációjában, a hazautazást is meg kell valahogy szervezni. A kulcskérdés az utas és sofőrkeresés kezdete és a beülés között eltelő idő lerövidítése.

Ezen a képen azt a hírt emeltem ki, hogy Magyarországon egyes jelentések szerint egy millió, mások szerint az összes mobiltelefon egyharmada az okostelefon. Az alsó képeken okostelefonos alkalmazást láthatunk. Könnyen barátkozó uraknak és hölgyeknek fejlesztették ki, azt tudják megnézni velük, vajon vannak-e éppen jó pasik illetve lányok a közelben, akikkel érdemes lehet megismerkedni. Akit kiszemelnek, azzal egy érintéssel fel tudják venni a kapcsolatot. Jellemző, hogy ilyen alkalmazás már a GPS-es okostelefonok kora előtt is volt, akkor a cellainformációk alapján mutatták a WAP alkalmazások, ki van a közelben. Nos, ilyen alkalmazásokra van szükség! Sofőr és utasjelölt egyaránt be van jelentkezve, meg van adva az útvonaluk a gyalogos is, és a központi program javaslatot tud tenni időpontra és találkozóhelyre.

A találkozóhely egy nagyvárosban nem egyszerű kérdés. Ezen a képen amerikai telekocsis találkozóhelyekről van szó, ahogy néztem, főként a park & ride parkolóhelyek vannak kinevezve carpool meeting pointnak is. De nem csak, a közös nagy kirándulásra igyekvőket San Franciscóban az Edgewood park melletti telekocsiponton várja a szervező, és több telekocsipontot is figyelmébe ajánl azoknak, akik nem teli kocsival indulnak otthonról. Például azoknak, akik az öböl déli részéről mennek, a Palo Alto (101 S. California Ave. ) pontot, ahol feltölthetik utassal az autójukat.. Talán, ha Budapest és a kerületek a taxi drosztokhoz hasonló gyors megállásra és csak arra használható parkolóhelyeket jelölnének ki a telekocsizók számára, az segítené a telekocsizás terjedését.

Telekocsizás Londonban az olimpia alkalmából, és egy amerikai telekocsi honlap, ami mutatja, mennyi CO2 kibocsátást lehetett megelőzni a telekocsizással.

Az újságírók szeretik a számokat. Ezért csináltattunk egy közvélemény-kutatást a teljes jelentés elérhető a zoldneklennimegeri.hu honlapon, abból van ez a két kördiagram. Ha csak a felét be lehetne vonni a telekocsizásba azoknak, akik az 1200 fős közvélemény-kutatás szerint nem zárkóznak el ettől az utazási formától, azzal jelentősen csökkenteni lehetne a budapesti és más nagyvárosokbeli bevezető utak forgalmát reggel és délután, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátását is. No meg a városban is kevesebb lehetne a dugó, ami a dugódíjveszélyt csökkenthetné, ami az autósokra leselkedik.

Reklámfilmünk is van, kérem, nézzék meg és ha tetszik, terjesszék! Köszönöm a figyelmet, kérdésekre a film után válaszolok!