A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete Június 14.

Hasonló dokumentumok
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság évi sorsolása

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból

Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról

NB I/B nők kelet

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület november 3-án tartott ülésén elfogadott állásfoglalások

Jogorvoslatok I. Jogorvoslati eszközök kialakulása

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György

Perfelvétel iratai. perkoncentráció: hiánytalan peranyag mihamarabb rendelkezésre álljon

TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKEKR L...9

Törvényházi szeminárium az önálló közigazgatási perrendtartásról

A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL SZÓLÓ ÉVI I. TÖRVÉNY KOMMENTÁRJA

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása

2017. évi CLI. törvény tartalma

elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: , fax:

T/ számú. törvényjavaslat. a közigazgatási perrendtartásról

Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8.

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna

Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

Rendhagyó Törvényházi Szeminárium Ismeretterjesztő sorozat az új Pp. főbb rendelkezéseiről

Az Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje

V. A Kormány tagjainak rendeletei

TARTALOMJEGYZÉK: I. RÉSZ : A JOGI KÉPVISELŐ IRATAI Keresetlevelek, rendelkezés a keresetről 16. old.

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3

2. oldal (5) A bíróság törvényben meghatározott esetben hivatalból vizsgálatot, illetve bizonyítást rendelhet el. (6) A bíróság köteles gondoskodni ar

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

Bír í ós ó ági g i n e n mpe p res e lj l á j rások Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

Közigazgatási hatósági eljárásjog 1. Az előadás vázlata. A hatósági eljárás fogalma

Budapest, december

Polgári Perjog 2. Tantárgyi tematika tavaszi félév, nappali tagozat

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó konzultációs testület március 1-én tartott ülésén elfogadott állásfoglalások

I/A.sz. kút műszaki adatai. Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: Csövezett kút talpmélysége: 80 m.

2017. évi I. törvény. a közigazgatási perrendtartásról

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

JOGSZABÁLY-ISMERTETİ TÖRVÉNYEK

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok

KERÜLETI HELYI ADÓK (ÉPÍTMÉNYADÓ, TELEKADÓ, IDEGENFORGALMI ADÓ) MÉRTÉKE 2009., 2010., 2011., ÉVBEN

A közigazgatási perek új szabályozásának lényeges kérdései

MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám

Jogorvoslatok kérelemre: fellebbvitel, újrafelvétel, bírósági felülvizsgálat (közigazgatási per), Alkotmánybíróság határozata alapján

III. A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI DÖNTÉSEINEK ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZATOK SZERINT

C/1. ALKOTMÁNYJOG ÉS KÖZIGAZGATÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Hatályos: január 1.

ÍRÁSBELI SZAVAZÁS /ELJÁRÁSI SZABÁLYOK/ FŰTÉSI ENERGIAKÖLTSÉG-CSÖKKENTÉS 2013.

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG

dr. Gyulai László Illés Ivánné dr. Paróczai Péterné dr. Sándorné Új Éva PÉNZÜGYEK PÉLDATÁR a mérlegképes könyvelõk írásbeli vizsgáihoz

MEGFELELÉSI TÁBLÁZATOK ( 1 )

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok

Konföderáció Ágazati szakszervezet 2011.februári taglétszám (fő) SZEF Bölcsödei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. SZEF Pedagógusok Szakszervezete

Kézilabda évi NB I férfi felnőtt

TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA

Bevezetés a p o p l o g l á g ri i elj l á j rásjo j g o b g a Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig

A/2. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG TÉTELSOR TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Hatályos: január 1.

I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA

A/3. POLGÁRI ELJÁRÁSJOG

1. Alapadatok. 2. A bíróságon működő ügyszakok. 2. A bíróságon közigazgatási és munkaügyi ügyszak működik.

A közigazgatási eljárás új szabályai Ákr. Kp.

Az előadás tartalmi felépítése

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

A végrehajtási eljárás

Iromány száma: T/2941/7. Benyújtás dátuma: :03. Parlex azonosító: 4VBFIO8B0006

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

Csontsebészeti implantátumok 12 hónapra konszignációs raktár üzemeltetésével

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/ (IV. 30.) OBH utasítása a bíróságok perbeli képviseletéről szóló szabályzatról

2014. évi LXXXVIII. törvény a biztosítási tevékenységről 1

M E G H Í V Ó N A P I R E N D

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

A/3. A JOGI SZEMÉLYEK JOGÁVAL ÉS A GAZDASÁGGAL KAPCSOLATOS JOGANYAG

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/12234) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

V É G Z É S t. I N D O K O L Á S

STATISZTIKAI ÖSSZEÁLLÍTÁS

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje február hónaptól

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG H A T Á R O Z A T

Tájékoztató óta folyamatban lévő munkaügyi perről. Előterjesztő: Dr. Árvay István elnök. Mosonmagyaróvár Térségi Társulás. 7. sz.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

TARTALOMJEGYZÉK. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. Hatályos: március 1 jétől

Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018.

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

Átírás:

A közigazgatási perrendtartásról szóló törvény tervezete 2016. Június 14.

Közigazgatási bírói út Közigazgatási jogviták Önkormányzati normakontroll-eljárások Egyéb közjogi jogviszonyon alapuló jogviták, ha nincs más (alkotmány)bírósági út

Közigazgatási jogvita Közigazgatási jogvita: A közigazgatási tevékenység jogszerűségével kapcsolatos jogvita Közigazgatási tevékenység: közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott joghatás kiváltására irányuló vagy azt eredményező cselekménye, vagy a cselekmény elmulasztása Közigazgatási jogviszonnyal kapcsolatos jogvita Közszolgálati jogviszonnyal Közigazgatási szerződéses jogviszonnyal Más közigazgatási jogviszonnyal kapcsolatos jogvita

A bírói út korlátai: Csak törvény külön rendelkezése alapján: Járulékos cselekmény, amely más közigazgatási cselekmény megvalósítását szolgálja, pl. végzések végrehajtási cselekmények ügyviteli cselekmények Egymással irányítási vagy vezetési viszonyban álló felek között ---------------------------------------------------------------- + nincs helye közig tevékenységgel kapcsolatban közigazgatási bírói útnak, ha azt törvény más útra utalja

Közigazgatási ügyekben eljáró bíróságok Felsőbíróság: Kúria: kiemelt elsőfokú ügyek piacszabályozás gyülekezés köztestületek fellebbezések elbírálása a felsőbíróság határozataival szembeni fellebbezések elbírálása felülvizsgálati kérelmek elbírálása első és utolsó fokon választási jogviták normakontroll

A Kp. szerkezete ELSŐ RÉSZ I. Fejezet Alapvető rendelkezések II. Fejezet Bíróságok III. Fejezet Hatáskör és illetékesség IV. Fejezet A felek és az érdekelt V. Fejezet Képviselet VI. Fejezet Egyéb általános rendelkezések MÁSODIK RÉSZ VII. Fejezet A kereset VIII. Fejezet A keresetlevél vizsgálata IX. Fejezet Azonnali jogvédelem X. Fejezet Perelőkészítés XI. Fejezet Egyezség és közvetítés XII. Fejezet A tárgyalás XIII. Fejezet tárgyaláson kívüli eljárás XIV. Fejezet - Bizonyítás XV. Fejezet Az eljárás megszüntetése HARMADIK RÉSZ XVI. Fejezet - A bíróság határozatai XVII. Fejezet - A határozatok jogereje és teljesítése NEGYEDIK RÉSZ XVIII. Fejezet Fellebbezés XIX. Fejezet Rendkívüli perorvoslatok ÖTÖDIK RÉSZ XX. Fejezet Egyszerűsített per XXI. Fejezet Mulasztási per XXII. Fejezet Marasztalási per XXIII. Fejezet Köztestületi felügyeleti per XXIV. Fejezet Normakontroll eljárások XXV. Fejezet A bírósági határozat teljesítésének kikényszerítésére irányuló eljárás XXVI. Fejezet Kijelölési eljárás HATODIK RÉSZ Záró rendelkezések

Új fogalmak Az érdekelt Perbeállítás Kereseti kérelmek, keresethalmazat Védirat Visszautasítás Azonnali jogvédelem Észrevétel kérése

Bizonyítás Új bizonyíték, tény, amely a megelőző eljárásban már fennállt: Hivatkozott rá, de közig szerv nem vette figyelembe Önhibáján kívül nem ismerte Önhibáján kívül nem hivatkozott rá Hivatalból bizonyítás: Hivatalból figyelembe veendő tény, körülmény Kiskorú, fogyatékkal élő személy védelme érdekében szükséges Külön törvény előírja

Határozatok Elutasítás Helyt adás Megváltoztatás Megsemmisítés / Hatályon kívül helyezés - - mellett új eljárásra kötelezés Marasztalás Kivételesen megállapítás Szerződések Ágazati jog által megállapított jogkövetkezmény ha nincs Kp. szerinti jogkövetkezmények: Megsemmisítés, marasztalás Kormánytisztviselői Döntőbizottság határozata

Különös perek Egyszerűsített per Mulasztási per Marasztalási per A nem közigazgatási szerv ellen indított közigazgatási per Köztestületi felügyeleti per Normakontroll eljárások A bírósági határozat teljesítésének kikényszerítésére irányuló eljárás Kijelölési eljárás