BÚCSÚ PETİFI S. JÁNOSTÓL Pár hónapja csak, hogy végsı búcsút vettünk Szépe Györgytıl, és most eltávozott Petıfi S. János is, egy másik olyan felejthetetlen tanárom, szellemi mentorom és barátom, aki különösen közel állt hozzám. Szakmai, tudósi kiválósága, mindenekelıtt a szöveg tudományának megalapozásában és mővelésében elért eredményei, nem szorulnak bizonyításra méltatásukra talán nem is igazán lennék hivatott. Könyveinek, tanulmányainak sokasága, nemzetközi elismertsége, a Magyar Tudományos Akadémián elfoglalt széke, díszdoktori és emeritus professzori címei és még hosszasan lehetne sorolni, egyébként is magukért beszélnek. Ezért én most nem is annyira tudósi-szakmai érdemeirıl, mint inkább ismeretségünk személyes vonatkozásairól szólnék. Mielıtt azonban ehhez hozzákezdenék, a ritka gazdagságú tudományos pályafutását megalapozó vonásai közül mindenképpen szeretném kiemelni a matematikától és a fizikától a számítógép-tudományon keresztül a humaniórákig terjedı interdiszciplináris beállítódását és személetmódját, a tudományos mőveiben is visszatükrözıdı szépirodalmi, zenei és képzımővészeti mőveltségét, irigylésre méltó német, angol, olasz, orosz, svéd nyelvismeretét és nem utolsó sorban sokirányú nyitottságát és érdeklıdését, amely kutatómunkájában a verbális szövegek tanulmányozásától magától értetıdı módon vezetett el a multimediális alkotások elemzéséig. Ismeretségem Jánossal mint több más kedves tanárommal és barátommal, így Szépe Györggyel, Kiefer Ferenccel és másokkal 1966 67 tájára nyúlik vissza, amikor az ELTE-n a mostani elméleti nyelvészet szak korai elızményének tekinthetı alkalmazott és matematikai nyelvészet szakon szemantikai tárgyú speciálkollégiumot tartott arról a kérdéskörrıl, hogy matematikai-logikai és algebrai eszközökkel miképpen hozhatók létre a világ szemantikai modelljei. Az elıadás, amelyben visszanézve már jól felismerhetık a szemiotikai szövegelmélethez vezetı út építıkövei, teljesen lenyőgözött, de nem csak a tárgy érdekességével, hanem János szikrázó okosságával, közvetlen elıadásmódjával és megnyerı személyiségével. 1969-ben, miután már elhagytam az egyetem falait és dolgozni kezdtem, nem sokkal a Magyarországról való távozása elıtt még gondolatébresztı tanácsokat adott elsı nagyobb önálló munkámhoz, egy a mai szóhasználattal kvalitatív tartalomelemzésnek nevezhetı vizsgálathoz. Aztán személyesen legközelebb már csak a nyolcvanas évek legelején találkoztunk egy Bécsben rendezett szemiotikai kongresszuson. János rögtön felajánlotta, hogy ha sikerül eljutnom Bielefeldbe, akkor ı ott mindenféle segítséget megad ahhoz, hogy hasznos tanulmányokat és kutatásokat folytathassak az egyetemen. Az akkori viszonyok között igen szerencsésnek mondhattam magam, hogy 1983-ban élhettem János felajánlásával: a német akadémiai csereprogram (Deutsche Akademische Austauschdienst) keretében három ösztöndíjas hónapot tölthettem a Bielefeldi Egyetem Nyelvészet és Irodalomelmélet Karán a János vezette szemantika tanszéken. Mivel egy ideje a kommunikáció pragmatikai aspektusaival (Grice, Lewis és mások) foglalkoztam, kézenfekvınek tőnt, hogy bekapcsolódva a Bielefeldben folyó szövegkutatási munkába a tanulmányutat annak a kérdésnek a vizsgálatára fordítsam, miképpen járulnak hozzá pragmatikai természető kommunikációs szabályszerőségek és jelentéstulajdonítási stratégiák a szövegkoherencia megteremtéséhez. Elmondhatom, hogy amit a kommunikációs lényegrıl, a par excellence kommunikációs jelenségrıl, a konvencionális és a kommunikációs jelentésrıl gondolok, azt nem utolsó sorban Jánosnak, az általa irányított bielefeldi mőhely munkatársainak (Wolfgang Heydrichnek, Hannes Riesernek és másoknak), az ott tartott workshop-oknak és szakmai vitáknak köszönhetem. De ugyanígy köszönettel tartozom a felkínált publikálási lehetıségért (Aspekte der Konexitat. Herausgegeben von János S. Petöfi und Wolfgang Heydrich. Helmut Buske Verlag, Hamburg, 1986.) és konferencia részvételekért (Bielefeld 1983, majd Urbino 1987) egy olyan idıszakban, amikor a vasfüggöny keleti oldaláról ezek még nem voltak könnyen elérhetı dolgok.
2 A bielefeldi hónapokat (majd pár évvel késıbbi tíznapos látogatásomat) azonban a legkevésbé sem csak a szakmai hasznosság és a tartalmas eszmecserék tették emlékezetessé, hanem az a vendégszeretet, amellyel János és akkori felesége, (Metzger) Marietta (akit egyébként még a budapesti egyetemi évekbıl ismertem) fogadtak és gyámolítottak németországi tartózkodásaim alatt. A nyolcvanas évek végétıl persze már mindenféle akadály elhárult személyes kapcsolattartásunk elıl. Sőrőn találkoztunk is Budapesten és Olaszországban is. Különösen emlékezetes maradt mővészettörténeti alaposságú maceratai idegenvezetése a nagy múltú és tekintélyes egyetemi hagyományú olasz kisváros történelmi helyszínein. Ezredforduló utáni találkozásaink közül kiemelkedtek azok a vidám esték, amikor Horányi Özsébbel, Szépe Györggyel, Jánossal és feleségével, Zsuzsával hol egyikünknél, hol másikunknál terített asztal, finom vacsora és kedvcsináló bor mellett győltünk össze, hogy beszélgessünk életünk eseményeirıl és a világ dolgairól. Alighanem ezek az esték is ösztönöztek akkor, amikor a Gondolat kiadó felkérésére a múlt év nyarán Tudomány és világnézet címmel egy olyan könyvsorozat indítását javasoltam, amelyben ismert társadalomkutatók arról vallottak volna, hogy tudományuk hátterébıl és személyes életútjukból milyen válaszok szőrhetık le az élet olyan nagy kérdéseire, mint: az emberi élet célja; kezdet és vég, élet és halál; alapvetı erkölcsi parancsok és morális dilemmák, életvezetési elvek és ezek forrásai; szabad akarat és eleve elrendeltség, felelısség és sors, véletlenek és szükségszerőségek; egyén és közösség, nemzet, nép, ország, társadalom; történelem, jelen, múlt, jövı; igazságosság, méltányosság, társadalmi harc és béke; stb. Imént említett barátaim mellett Buda Bélát, Hankiss Elemért, Hoppál Mihályt, Kiss Endrét, Máté- Tóth Andrást, Pléh Csabát kértem a közremőködésre, illetve arra, hogy ha egyetértenek, küldjenek rövid szinopszist. Nagyon izgalmas anyag győlt össze, de mivel eddig nem sikerült tıkeerıs szponzort találnunk, egyelıre nem látszik, hogy a közeljövıben létre tud-e jönni a megálmodott könyvsorozat. János még az ısszel elküldte tervezett könyve szinopszisát. Bár az elgondolt mőhöz képest e rövid szöveg szükségképpen torzó, közreadásával talán mégis sikerülhet a néha akadozó megemlékezı szavaimnál hívebben felidéznem a legmélyebben tisztelt tudós, a felejthetetlen tanár és a szeretett barát emlékét és szellemét. Terestyéni Tamás Petıfi S. János, professor emeritus Világnézetem forrásai (szinopszis a Tudomány és világnézet címő könyvsorozat egyik kötetéhez) 0. Bevezetés 0.1. Ez az írás csupán mintául kíván szolgálni a címében jelzett téma feldolgozásához és ennek következtében nem szándékozom e téma valamennyi aspektusát figyelembe venni. Ahhoz viszont, hogy a feldolgozásra szánt aspektust egyértelmően meg tudjam határozni, szükségesnek tartom azoknak a periódusoknak a jelzését, amelyeket célszerőnek tartok életemben elkülöníteni. Ezek a periódusok a következık: (Ia.1): Magyarország 1931-1946, (Ia.2): Magyarország 1947-1951, (Ia.3): Magyarország 1952-1968, (Ib): Svédország 1969-1970,
3 (Ic): Nyugat-németország 1971-1988, (Id): Olaszország 1989-2006, (Ie): Magyarország 2007-, A továbbiakban az (Ia.1): Magyarország 1931-1946 és az (Ia.2): Magyarország 1947-1951 periódusokkal foglalkozom és a világnézet cím-szóhoz rendelhetı alábbi fogalomkörökkel: - alapvetı értékek és értékorientációk valamint - életünkkel hagyunk-e nyomot a világban, és ha igen, hogyan és milyet. A privát szféra tényeit, eseményeit nem érintem. 0.2 A világnézet forrásainak tárgyalásakor célszerő mind a mindennapi élet tapasztalatainak, mind a gyakorolt hivatásnak a világnézet-formáló szerepét vizsgálni és mindkettıre vonatkozóan különbséget tenni a vizsgáló elé táruló tények, és az ezekbıl a tényekbıl a világnézet alakulására vonatkozóan levonható következtetések között. A továbbiakban ilyen forgatókönyvnek megfelelıen folytatom az írásom címében jelzett téma vizsgálatát. 1. Mindennapi élettapasztalataim az (Ia.1): Magyarország 1931-1946 és az (Ia.2): Magyarország 1947-1951 periódusokban 1.1 A tények 1931-ben születtem Miskolcon. Alig múltam négy éves, amikor apám meghalt, jó formán nem is emlékszem rá. Özvegy anyámmal, mostoha nagyanyámmal és a nálam nyolc évvel idısebb nıvéremmel laktunk együtt egyetlen, korábban mosókonyhának használt kis helyiségben, amely fáskamrákkal, disznóólakkal és tyúkólakkal körülvéve a ház középsı udvarában volt található. Ez az udvar volt a birodalmam, a benne található tárgyak a játékszereim, élılények a játszótársaim. Abban az udvarban nagyon jól éreztem magam. Nem csoda, mert számomra rendkívüli dolgok történtek ott velem. A baromfiudvar két jércéjével igen hamar barátságot kötöttem, el is neveztem ıket, az egyiknek a tyukica, a másiknak a kontyuli nevet adtam. Ezek a jércék a szó legteljesebb értelmében tudtak játszani. Úgy játszottak, mint a kutyák: ha eldobtam egy kis faágat, visszahozták nekem a csırükben. De más vonatkozásban is úgy viselkedtek, mintha kutyák lennének. Ha nem voltam otthon, vártak. Megérezték, hogy közeledem a kapuhoz és sajátos, szinte a földet érintı alacsony repüléssel jöttek elém. 1.2 A következtetések Az elızıekben felsorolt tényekbıl az következik, hogy ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat, nincs szükségünk objektíve is rendkívülinek minısíthetı dolgokra, eseményekre. Egyetlen dolog fontos: az, hogy azt, ami tényként elénk tárul, kielégítı válaszként foghassuk fel a belsı elvárásainkat meghatározó értékorientációinkra. Ha ennek bekövetkeztét kifejezésre is tudjuk juttatni, életünkkel ez által hagyunk nyomot a világban, éspedig mások számára is meggyızıt. 2. Hívatásom gyakorlásából származó élettapasztalataim az (Ia.1): Magyarország 1931-1946 és az (Ia.2): Magyarország 1947-1951 periódusokban 2.1 A tények Hívatásomat meghatározó érdeklıdésem középpontjában kezdettıl az irodalom iránti vonzódás állt. Irodalommal kapcsolatos elsı maradandó élményeim az elemi iskolában
4 kezdıdtek. Elsı osztályos koromtól kezdve, szinte valamennyi adandó alkalommal én mondtam az ünnepi beszédet. Ezek az alkalmak mindig nagy örömet jelentettek számomra. Nem az a tény (vagy nem csak az), hogy én mondtam ezeket a beszédeket, hanem az, hogy én mondtam ıket, mert a 'mondás' itt valóban mondást jelent. A 'közönséggel' való legszemélyesebb kapcsolat nélkül sem akkor, sem késıbb, nem éreztem jól magam. A vonzalom azután gimnáziumi tanulmányaim során sorsdöntıvé érett. A miskolci - Fráter Györgyrıl elnevezett - Magyar Királyi Katolikus Gimnáziumban Ádám János tanár úr személyében olyan magyartanárral hozott össze a jó sorsom, aki az irodalom szeretetét tovább növelte bennem. Nem, beszélt az irodalom szépségérıl, csak bejött az osztályba és elkezdett verseket olvasni. Nem tudom, hogy értettem-e vagy inkább éreztem az akkor és úgy hallott verseket, de lenyőgöztek. Sorsom megpecsételıdött, ismerni akartam a 'titok' mőködését. 1949-ben érettségiztem, majd két évet dolgoztam, hogy a továbbtanulásra anyagilag felkészüljek. Bár az irodalom megismerését intenzíven folytattam ezekben az években is, végül arra a meggyızıdésre jutottam, hogy jobb, ha az egyetemen valami maradandóbbat tanulok, mint azt, amivé az irodalom kezdett akkor válni. Ennek a meggyızıdésnek a jegyében kezdtem el tanulmányaimat 1951-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen Debrecenben matematika fizika ábrázoló-geometria szakon. Hosszú lenne azonban felsorolnom, hogy mi minden mással is foglalkoztam a diploma megszerzéséig eltelt négy év alatt. Az egyetemi könyvtárban állandó helyemként egy annak a könyvespolcnak a közelébe esı helyet választottam, amelyen a könyvtárosok a könyvtárlátogatók tájékoztatására az újonnan beszerzett könyveket két-három hétig tárolták. Ezeket a könyveket én rendszeresen átfésültem, így tágítva szellemi horizontomat a filozófiától a teológiáig, az irodalomkritikától az irodalomtudományig, Dantétól Thomas Mannig, Halász Gábortól Lukács Györgyig, Szophoklésztıl Sztaniszlavszkijig és Obrazcovig, Mozarttól Bartókig és Kodályig. 2.1 A következtetések Hívatásomat az az igény határozta meg, hogy létrehozzak egy olyan elméleti apparátust, amelynek felhasználásával a szövegek valamennyi releváns aspektusa elemezhetı és leírható. Ennek az apparátusnak kulcsfontosságú eleme egy úgynevezett kanonikus nyelv, amelynek az a feladata, hogy a szövegek elemi összetevıihez szintaktikai, szemantikai és pragmatikai információkból álló hármasokat rendeljen, majd egy ilyen hármast értelmezzen a teljes szövegszintre is. Ezeknek a hármasoknak a reprezentációja egy deszkriptív, egy világalkotó és egy performatív-modális propozíció konfigurációja. Definíciókkal való nehézkes operációk helyett egy egyszerő példa felhasználásával szemléltetek egy propozíciókonfigurációt: Legyen adva A hegy a folyó túloldalán van, mint elemi szöveg, ehhez rendelek egy propozíciókonfigurációt, ami a következıképpen történik. Minthogy az elemi szöveg leíró jellegőnek tőnik, közvetlenül egy deszkriptív propozíciót rendelek hozzá, ennek szimbóluma P D Ez a deszkriptív propozíció lesz a számomra leíró jellegőnek tőnt elemi szöveghez általam hozzárendelt propozíciókonfiguráció magja. Ami azonban magát az elemi szövegnek a tartalmát illeti, azt én hallhattam valakitıl, olvashattam valahol, saját magam észlelhettem, ki tudja miért, de úgy képzeltem, hogy stb. A hallhattam, olvashattam, észlelhettem, az én elméleti apparátusomban világokra utaló elemek, világalkotó propozíciók címkéi. A világalkotó propozíció szimbóluma P W. Ebbe a világalkotó propozícióba ágyazom be a deszkriptív propozíciót: P W :: P D, majd ezt a propozíciókonfigurációt ágyazom be a performatív modális propozícióba, aminek szimbóluma P Pm : P Pm :: P W :: P D.
Az ebben a propozíciókonfigurációban megjelenı világalkotó propozíció a kanonikus nyelv adott tematika szempontjából kulcsfontosságú eleme. E propozíciók rendszerének megalkotása az elméleti apparátus legfontosabb feladata. E feladat egyik megközelítéseként lásd Petıfi, S. János (1982) Representation languages and their function in text interpretation. In: Text Processing, Text Analysis, Text Typology and Attribution. Proceedings of Nobel Symposium 51, ed. by Sture Allén. Stockholm, Almqvist & Wiksell International, 85-122. 5