Pályázat Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselıtestületéhez, a Lumina Cornu Klub 2010 évi mőködési költségeinek támogatására.
|
|
- Gréta Halász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pályázat Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselıtestületéhez, a Lumina Cornu Klub 2010 évi mőködési költségeinek támogatására. Tisztelt Képviselı Testület! Immáron öt év is eltelt, hogy töretlenül fejlıdik és mőködik a Lumina Cornu Ifjúsági Szerepjáték és Történelmi Klub. A klub tevékenysége továbbra is az ifjúság szórakoztatása a szerepjátékon keresztül, országos táborok, versenyek szervezése, valamint az egyetemes és magyar történelem érdekesebb oldalának megismertetése ben kitőzött céljaink, programjaink mellett plusz feladatokat is megvalósítottuk, mint a 10 éves Országos Live Szervezıi Találkozó lebonyolítása, ahol a legelismertebb országos csoportok vezetıi érkeztek. Jászfényszaru kulturális és társadalmi életében való részvételünket is megerısítettük, melyet a Petıfi Mővelıdési Ház klubjaként ben, elsı (5.) jubileumi évünkben is szívesen vállalunk ben az önöktıl kapott forintos támogatást a LUMINA LIVE 2009 elnevezéső táborunk szervezésére, étkeztetésére, valamint az II. Lumina Cornu Történelmi Emléknap szervezésére (tiszteletdíj és reprezentációs költségek) költöttük. (Részletek a számla mellékletben ) Idei célkitőzéseink között szerepel a LUMINA LIVE 2010 (max. 150 fıs) tábor, a VII. Lumina Cornu Asztali Torna, és az I. LUMINA CORNU KUPA országos asztali szerepjáték versenyek megrendezése, a III. Lumina Cornu Történelmi Emléknap folytatása, továbbá a jubileumi (5.) év kapcsán egy nagyszabású ünnepség és emlékkiállítás lebonyolítása (05.22.), kirándulások szervezése, más országos versenyekre, rendezvényekre.
2 Röviden a rendezvényeinkrıl: LUMINA LIVE 2010: Tábor, élı kosztümös szerepjáték, történelmi játék fiataloknak, családoknak, természet és történelemkedvelıknek, hagyományırzıknek. Eddig 4 alkalommal szervezte meg a klub az asztali szerepjáték, élı (LARP) változatát. Szintén a M.A.G.U.S. világában játszódó élı, történelmi, fantasy játék az ország egyik legismertebb és legnagyobb létszámú LARP rendezvényévé vált. A jászfényszarui vadászháznál kultúrált táborozási viszonyok mellett, erdei környezetben, fantasy díszletek és szereplık segítségével szórakozhat a résztvevı 4-5 napig ban több mint 110 fı vett részt a játékon és remek hangulatban kapcsolódott ki a friss levegın. A tábor ismét sikere volt, így 2010-ben is hasonló létszámra számítunk. Infók: Videók: Képek: es tervezett költségek: Szervezési költség, telefonköltség, szállítás-logoisztika, fa,- és építıanyagok, reprezentatív költségek, étkezés nélkül: ezer forint. Étkeztetéssel: a jelentkezık számától függıen ezer forint.
3 Lumina Cornu Történelmi Emléknap: Lumina Cornu Klub, 2009-ben is folytatta a hagyományteremtı céllal életre hívott Történelmi Emléknapját. A klub közel 4 esztendıs fennállása óta az ifjúsági szórakoztatás mellett a történelem emlékeinek, értékeinek megırzését, is fontosnak tartja. A mai korban kissé felhígult és elferdült a magyar történelem fordulópontjainak magunkra vett üzenete. Mi a jövıben minden esztendıben szeretnénk tiszteletünket leróni egy-egy fontos történelmi idıszak, vagy esemény elıtt, erısítve annak valós értékét és szolgáltatva néhány érdekességet az érdeklıdık felé. Így tettük ezt második alkalommal is, amikor az 1956-os eseményeket vettük górcsı alá. Az emléknapoknak a jövıben is fontos jellegzetessége lesz, hogy az elıadások mellett kiegészítı programokkal, kiállításokkal, olykor börzével, vagy akár igényes irodalmi mősorral színesítjük a rendezvényt. Infók: Videók: Képek: es tervezett költségek: Szervezési költség, telefonköltség, reprezentatív költségek (virág, koszorú, frissítı, pogácsa, vagy szendvics a látogatóknak): 30ezer forint. Elıadói tiszteletdíjak felajánlásoktól függıen, útiköltség hozzájárulások ezer forint.
4 Lumina Cornu Asztali Torna + Lumina Cornu Kupa: A klub fı tevékenysége az ifjúság szórakoztatása a szerepjátékon keresztül, országos versenyek szervezése. Ennek keretében rendezzük meg évente 2 alkalommal, a Lumina Cornu Asztali Tornákat Jászfényszarun. A rendezvény, a M.A.G.U.S. szerepjáték rendszerében zajló országos, már ( fıs)15-20 csapatot befogadó verseny, házi szabályokkal. Mindemellett az eseményt kiegészítjük író-olvasótalálkozóval, ahol a fantasy irodalom jeles képviselıi, dedikálnak és beszélgetnek rajongóikkal. Infók: Videó: Képek: es tervezett költségek / 1 alkalom: Szervezési költség, telefonköltség, reprezentatív költségek: ~10 ezer forint. Tiszteletdíjak, útiköltség hozzájárulások felajánlásoktól függıen ezer forint. Vendéglátás saját erıbıl: ezer forint. Nyeremények: ezer forint.
5 Reklámozás - Film forgatás: Az országos rendezvényeink, de fıként a nyári tábor igazi eredményességéhez hozzátartozik, hogy komoly erıfeszítéseket teszünk a megfelelı reklámozás irányába is, mely szintén nincs ingyen. Országos weboldalakon, térségi és országos célmédiumokban hirdetjük magunkat. A reklámanyagok elkészítését esetenként szakemberekre bízzuk, a jobb eredmény elérése érdekében. Mi magunk is forgattunk népszerősítı filmeket, melyet idén is tervezünk megvalósítani. Ezek költsége nem meghatározó, de attól még kiadás es tervezett költségek: Bannerek, reklámok készítetése (darabszámtól függıen): 5-10 ezer forint. Reklám kampányok (tábor, asztali verseny) különbözı médiumokban: ezer forint/rövid kampány. Filmforgatás: ~5-10 ezer forint. Szakember segítsége esetén (tiszteletdíjak): plusz ezer forint/ nap. EGYÉB: A jövıben is szeretnénk fejleszteni a klub könyv győjteményét, hogy minél több rászorulónak tudjunk kölcsönözni ezekbıl a kevésbé elérhetı kiadványokból. Mindezek mellett, szemétszedést, kirándulásokat szerveztünk és sok ismeretségre és elismerésre tettünk szert az országban. Errıl tanúskodnak a honlapunkon látható támogató nyilatkozatok is! Folytatjuk a részvételt a városi rendezvényeken, mint Tarló Fesztivál és az Erzsébet Napi Vásár. Reméljük, hogy ezzel is emeltük és színesítettük a város hírnevét. Videók: Tarló Fesztivál: Erzsébet Napi Vásár: Képek: Szemétszedés 2009: Tarló Fesztivál: Erzsébet Napi Vásár: VasaronJaszfenyszarun#
6 Kérelem: Mivel a Lumina Cornu Klub csupán szőkös, bár évrıl-évre növekvı költségvetésbıl gazdálkodhat, ami nagyjából már 140, , 000 Ft egy esztendıben, melyet a tagdíjakból és egyéb felajánlásokból kap, viszont a fentebb felvázolt, tervezett büdzsé sokkal több (~ ezer forint), ezért tisztelettel kérjük a képviselıtestületet, hogy ben is támogassa szervezetünket, 100 ezer forinttal, éves mőködési költségeinkre! Ez úton is tisztelettel köszönjük az eddig nyújtott támogatást! Jászberény, Radics Félix alelnök Erdei Gábor elnök
III. EJF Állásbörze 2009. április 01. 10 00-16 00 Eötvös József Fıiskola új oktatási épület - 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.
TÁJÉKOZTATÓ A III. EJF ÁLLÁSBÖRZE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL CÉGEKNEK, VÁLLALATOKNAK, INTÉZMÉNYEKNEK III. EJF Állásbörze 79/524-624/161 70/459-32-33 allasborze@ejf.hu www.ejf.hu/allasborze 1/7 III. EJF Állásbörze
PROGRAMAJÁNLÓ (július)
Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com
Különös közzétételi lista - A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde Óvodájáról
Különös közzétételi lista - A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde Óvodájáról 1. Óvoda, óvodapedagógusainak száma három telephelyen: 25 fı. 2. Óvodapedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége
J E G Y Z İ K Ö N Y V
1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: a Damjanich János Technikai és Tömegsport Klub 2011. március 24. napján 13 óra 30 perctıl megtartott közgyőlésén Jelen vannak: A jelenléti íven szereplık Köszöntöm a mai
Bács-Kiskun Megyei Földhivatal. 2008. évi szöveges beszámolója
6000 Kecskemét, Nagykırösi u. 32 Tel: 76/481-045, Fax: 76/481-450 Szám: 28.088/20/2009 Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2008. évi szöveges beszámolója 1. FELADATKÖR, SZAKMAI TEVÉKENYSÉG Bács-Kiskun Megyei
Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés
Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés A BTSSZ kiemelten közhasznú szervezet, mely Alapszabályában megfogalmazott célja szerint szolgálja Budapesten és környékén a természetjárást. Fı feladata
Országos vízicserkész szakvezetıi munkaterv 2010
Országos vízicserkész szakvezetıi munkaterv 2010 Portya vagy kerékpártúra helyett kiváló gyakorlat az ırsnek, ha vízre száll, és végigkutat egy folyót, vagy bejár egy vidéket ugyanúgy, mint mozgótáborban.
Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu
Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA. DE NEKÜNK, ENNÉL SOKKAL TÖBB! 2009-05-03 Az
Boldog újesztendıt kedves Tótiak!
Káptalantóti Önkormányzat lapja /a Megyei Önkormányzat támogatásával/ VI. évfolyam 1. szám Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Óév búcsúztatásaként szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni minden
AZ ELTE BTK FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZABÁLYZATA
AZ ELTE BTK FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZABÁLYZATA 1. A Filozófiatudományi doktori iskola a Bölcsészettudományi Kar funkcionális szervezeti egysége, mely a Filozófia Intézetet és a Mővészetelméleti
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság és a Humán Bizottság 2012. július 24-ei rendkívüli együttes ülésén. Jelen vannak: a
ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M
PÁLYÁZAT AZ ÁDÁM JENİ ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETİI MUNKAKÖRÉRE KÉSZÍTETTE: REGİSNÉ NYIRİ ILDIKÓ SZIGETSZENTMIKLÓS 2013. MÁJUS 24. 1 VEZETİI PROGRAM SZAKMAI HELYZETELEMZÉS Tíz
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye. Szakmai beszámoló 2010-2011. TANÉV
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézménye Szakmai beszámoló 2010-2011. TANÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása közoktatási intézményeinek 2010/2011. évi mőködésérıl
Visszatekintés. Ajánló. Hahó! ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE POLGÁRMESTERI HIVATAL, OKMÁNYIRODA, DÓC KÖRJEGYZŐI IRODA
XII. évfolyam 1. szám VÁROSUNK LAPJA 2008. január Fotó: Tímár Zoltán Visszatekintés A karácsonyi ünnepek emlékeit idézzük 13-14. oldal Nagy hó - Tímár Zoltán ír a hó eltakarításról 9. oldal Képviselı-testületi
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testülete 2011. július 7-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Pádár
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl
562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl
31/2008. (II. 21.) Korm. rendelet
31/2008. (II. 2) Korm. rendelet a köztisztviselıi teljesítményértékelés és jutalmazás szabályairól szóló 301/2006. (XII. 2) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a köztisztviselık jogállásáról szóló 199
Határozati javaslat. Tárgy: Beszámoló a III. Városi Sportmajális és a Kihívás Napja rendezvények lebonyolításáról
Határozati javaslat Tárgy: Beszámoló a III. Városi Sportmajális és a Kihívás Napja rendezvények lebonyolításáról 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Humán Bizottsága köszönetét fejezi
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 155. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a nemzetközi kapcsolatokról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. július 2-i RENDKÍVÜLI
J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2006. december 18-án megtartott ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 7/2006. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2006. december 18-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 29-34. T A R T A L O M J E G
A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való együttmőködés 2007. évi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban
A megváltozott munkaképességő munkavállalókkal való együttmőködés 2007. évi tapasztalatai a Dél-dunántúli régióban I. A megváltozott munkaképességő álláskeresık létszámadatai Régiónk munkaerı-piaci helyzetét
13. Javaslat a Forrás Gyermek-Szabadidıközpont Alapító Okiratának módosítására. Tisztelt Közgyőlés
Javaslat a Forrás Gyermek-Szabadidıközpont Alapító Okiratának módosítására 13. Tisztelt Közgyőlés Az 1997. évi CXL. törvény a települési önkormányzatok kötelezı feladatává tette a könyvtári és közmővelıdési
J e g y z ı k ö n y v
Gara Község Képviselı-testülete 1/2011. (nyilvános) J e g y z ı k ö n y v Készült: Gara község képviselı-testület 2011. január 13-án megtartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Körjegyzıségi hivatal
JEGYZİKÖNYV. Király Árpád polgármester szavazásra teszi fel Tóth Csaba alpolgármester személyében a
Csepreg Város Önkormányzat 25/2010. JEGYZİKÖNYV Készült Csepreg Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november 10-én megtartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-422-0079. FAX: 00-(36)-1-220-8921.
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-422-0079. FAX: 00-(36)-1-220-8921. A SZEMÉLY-, VAGYONVÉDELMI ÉS MAGÁNNYOMOZÓI SZAKMAI
Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata
Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata 1. A doktori iskola neve, székhelye: ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola (ITDI) 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a 2. A doktori iskola adminisztrációja:
36/2013. (V. 24.) EMMI rendelet. az egészségügyi rendszer teljesítményértékelésének eljárásrendjére vonatkozó szabályokról
36/2013. (V. 24.) EMMI rendelet az egészségügyi rendszer teljesítményértékelésének eljárásrendjére vonatkozó szabályokról hatályos: 2013.05.25 - Az egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2)
ZÁRSZÁMADÁS 2006 INDOKLÁS. (Elıterjesztés Hajdúszoboszló Város 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról)
ZÁRSZÁMADÁS 2006 INDOKLÁS (Elıterjesztés Hajdúszoboszló Város 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról) Hajdúszoboszló Város Képviselı-testülete a 6/2006 /II.23/ számú rendeletével fogadta el a város
Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselı-testülete JEGYİKÖNYV 2010. november 15. JEGYZİKÖNYV
1 JEGYZİKÖNYV Készült: Dörgicse Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november 15 -én 17 órakor megkezdett ülésén. Az ülés helye: Körjegyzıség, 8244. Dörgicse, Fı u. 16. Jelen vannak: Kis-Pál
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
1 Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1-10/2011. Sorszám: 11. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. október 27.
N a p i r e n d: l./ Tájékoztató a Közösségi ház felújítási költségeinek elszámolása lezárásáról
J e g y z ı k ö n y v Készült Keszü Község Önkormányzata Képviselı-testülete 2013. szeptember 9.-i ülésérıl. Jelen vannak: Buday-Sántha Attila polgármester, Lezsák Rudolf alpolgármester, Antal Tamás, András
Környezeti nevelési projektek bemutatása
Környezeti nevelési projektek bemutatása Klein Ibolya Munkaközöss sség-vezetı Corvina Óvoda és Általános Iskola Ifjúság Úti Óvodája Kiskırös, s, 2010. nov.17. Körlánc Egyesület Az élet a megismerés eszköze
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0743-06 Személyügyi, munkaerıpiaci, társadalombiztosítási és bérügyi feladatok ellátásának szabályozási
HÍRLEVÉL I. PANNON MECHATRONIKAI KLASZTER TEVÉKENYSÉGEI
HÍRLEVÉL Havonta készített hírlevelünk célja, hogy tájékoztatást adjunk projektjeink állásáról, új forrásszerzési kísérleteinkrıl, valamint olyan mőszaki és gazdasági információkról, amelyek érdeklıdésre
Hírlevél. Közel a csillag
RÉPCESZEMEREI Hírlevél IV. évfolyam, 2. szám 2008. December Közel a csillag A csillag közelít. Lángoló csóvája fényesen hasítja az égbolt fekete palástját. A világ, mint forró nyáron tikkadt föld az esıt,
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2009. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 76-78. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 76/2009.(VII.30.)
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 8013-2/2010. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. december 8. napján tartott nyílt ülésérıl
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. december 8. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Kozma József, a Bizottság elnöke, képviselı
10/2006. (III. 7.) IM rendelet. A jogi oktatás és vizsga célja. Felkészülés a vizsgára. Jelentkezés a tanfolyamra és a vizsgára
az igazságügyi szakértıi tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról Az igazságügyi szakértıi tevékenységrıl szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. -a (5) bekezdésének
Egy kollégista lány gondolata
Egy kollégista lány gondolata bíztatni a gyengét s még bátrabb tettre bírni az erıset, de nem mások ellen, bajszítóként, hanem mindig testvérként, másokért. Kiss József: Kós Károlyhoz A vidéki általános
Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata
Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata Készült: a TÁMOP 1.3.1. kódszámú kiemelt projekt 3.2. alprojektjének keretében a TÁRKI Zrt. kutatásaként Összefoglaló tanulmány
M E G H Í V Ó! Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottsága soron következı ülését
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testülete Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottságának E l n ö k é t ı l Szám: 79-7/2011. M E G H Í V Ó! Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének
Apáczai Nevelési és Általános Mővelıdési Központ Mővelıdési Ház FELADATTERVE. 2011. évre. Intézményegység-vezetı: Dombi Erzsébet
Apáczai Nevelési és Általános Mővelıdési Központ Mővelıdési Ház FELADATTERVE 2011. évre Intézményegység-vezetı: Dombi Erzsébet A Mővelıdési Ház feladattervét az ANK MUNKATERVÉNEK részeként, az ÁMK jóváhagyott
Körjegyzőségből Polgármesteri Hivatal. A tartalomból: Itt a tavasz, a falu választ, az ország szavaz. Borverseny 2008. IV. évfolyam 3.
IV. évfolyam 3. szám Bükkösdi Bükkösd Község Önkormányzatának hivatalos lapja 2008. MÁRCIUS Hírlap Önnek is ingyen jár! A tartalomból: Bányahírek Oktatás integráció Régi-új jegyző NyMTIT gyorsinfó 2. oldal
Elıterjesztés a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 4-i ülésére
Elıterjesztés a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 4-i ülésére Tárgy: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat között
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 40. MELLÉKLET: - TÁRGY: Beszámoló a kábítószer probléma visszaszorítására elfogadott stratégia eredményeinek és a KEF munkájának tapasztalatairól E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD
Idén újra változik a felvételi eljárás
1 / 6 2015.01.08. 10:23 Fıoldal» Pályázat» Kapcsolat» Kezdılap Outputok, indikátorok Kezdılap >> Aktuális >> Idén újra változik a felvételi eljárás Idén újra változik a felvételi eljárás Szerzı by Szerkesztı
X. Madzagfalvi Napok 2008. szeptember 5-6-7.
Madzagfalvi Hírmondó BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA A VÁROSHÁZI KRÓNIKA KÜLÖNSZÁMA WWW.BEKESVAROS.HU INGYENES 2008. AUGUSZTUS XI. ÉVFOLYAM 4.SZÁM X. Madzagfalvi Napok 2008. szeptember 5-6-7. Tisztelt
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakmai továbbképzési szabályzata
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakmai továbbképzési szabályzata A kamara küldöttgyőlése elfogadta 2007. december 15-én. Hatályba lép 2008. január 1-jén. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara a Magyar Könyvvizsgálói
Pécel Város Önkormányzatának 4/2009. (III. 2.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl
Pécel Város Önkormányzatának 4/2009. (III. 2.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl Pécel Város Önkormányzatának képviselı-testülete az Államháztartásról szóló - többször módosított
A TELJES KÖRŐ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS SZABÁLYZATA
A TELJES KÖRŐ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS SZABÁLYZATA 2007 Célja: Közvetlen cél: - az intézmény adottságainak, eredményeinek felmérése, - milyen eredmények születtek az elızı értékelés óta eltelt idıszakban,
2006. EL. III. A. 1. A PÉCSI ÍTÉLİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2006. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
2006. EL. III. A. 1. A PÉCSI ÍTÉLİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2006. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2006. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélıtábla
Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Hansági Ferenc Szakiskolai Szekciója Szeged
Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Hansági Ferenc Szakiskolai Szekciója Szeged A megalakuló Hansági szekció feladatai, tervei: Segíteni, kialakítani az iskola (iskolák) diákjai számára a szakmai közösség,
Egyetemi Beköltözős Salátakészítő Verseny
Egyetemi Beköltözős Salátakészítő Verseny Idıpont 2010. szeptember 15. szerda, 16.00-20.00 verseny 22.00- beköltözıs buli Helyszínek Szalay László Kollégium (Univ) 7622 Pécs, Universitas út 2. Pécsi Est
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés az 1997. évi CLVI. törvény 19. (3) bek. alapján 2000. évrıl Mozgáskorlátozottak Mélykúti Egyesülete 6449 Mélykút, Petıfi tér 17. Adószáma: 18343438-1-03 Bírósági nyilvántartási száma:
-- termıföld, amennyiben sem telepítményt, sem. - Konzultációs lehetıségek
A VII. MODUL SZAKMAI DOLGOZAT Budapest 2008. május 15. TARTALOM 1. VIZSGAKÖVETELMÉNYEK 2. A SZAKMAI DOLGOZAT TÉMÁJA 3. A SZAKMAI DOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI 4. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK 5. A SZAKMAI DOLGOZAT
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. kulturális stratégiája 2008 2015.
1 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának kulturális stratégiája 2008 2015. Tartalomjegyzék Bevezetés Az országos kulturális stratégia fontosabb célkitőzései 3 A helyi kulturális stratégia elvei
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/11435. számú országgyőlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élı szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban
Lapszemle. 2009. 22. hét
Lapszemle 2009. 22. hét GVH-döntés lesz a magyar árukról A Gazdasági Versenyhivatal várhatóan még az év végén meghozza határozatát az Élelmiszer Termékpálya Kódex aláírói ellen indított eljárásban - mondta
Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 2/2010. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. január 26-án (kedden) 15.00 órai kezdettel a
A PAD. mint. Szekszárd Megyei Jogú Város. 2014. évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tájékoztatója, 2015. évre vonatkozó szakmai és pénzügyi terve
A PAD Irodalmi, Mővészeti és Kulturális Egyesületnek, mint Szekszárd Megyei Jogú Város Kiemelkedı Mővészeti Egyesületének 2014. évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tájékoztatója, 2015. évre vonatkozó szakmai
A Gondozási Központ 2o11. évi beszámolója
A Gondozási Központ 2o11. évi beszámolója MOTTÓNK: Mert ti lesztek majd az öregek, S mindazt, mit nekik tettetek Azt adják nektek a gyerekek, Azért elıre intelek titeket, Szeressétek az öregeket. (II.
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek - Ungvár és Sárospatak
J e g y z ı k ö n y v
1 J e g y z ı k ö n y v amely készült 2012. február 6-án, 17 óra 25 perc kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott, Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szociális és Egészségügyi
Iktató szám: 88 / 2013. Tárgy: KHESZ Versenykiírás 2013.
Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége 5 6 0 0 B é k é s c s a b a, B a j z a u t c a 1 1. T e l. : 6 6 / 3 2 8-9 4 5 ; f a x : 6 6 / 3 2 3-5 1 2 M a i l : k h e s z @ m a i l. g l o b o n e t. h u
JEGYZİKÖNYV. Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közjóléti Bizottságának 2012. február 13-án 13,35 órakor megtartott nyilvános ülésérıl.
JEGYZİKÖNYV Készült: 2012. február 13-án 13,35 órakor megtartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Kis-házasságkötı terem Veszprém, Óváros tér 9/B. Az ülésen megjelentek: dr. Strenner
J E G Y Z İ K Ö N Y V
1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25- én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Iszkaszentgyörgy,
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. december 9-én megtartott ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 28/1/2008. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2008. december 9-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 148 165. Rendeletek száma: 25-28. 3 TARTALOMJEGYZÉK
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária jegyzı. Mucsi György alpolgármester,
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. május 26-án megtartott soros ülésén Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében a Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi
A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája
A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája (2009-2014) 2009. cselekvési tervekkel történı kiegészítése 2011-ben történt. 1 Tartalom I.Bevezetés 1.Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 1.1.Alapadatok
kategóriák Az év kisvállalkozása díj Az év vállalkozása díj Az év környezetvédelmi díja Az év középvállalkozása díj Üzleti innovációs díj
kategóriák Az év vállalkozása díj Sikerkritérium, hogy a vállalkozás mennyire növelte piaci potenciálját és nyereségességét az elmúlt év során, illetve hogy tevékenysége milyen pozitív hatást gyakorolt
Szécsény Kistérség. Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat
Szécsény Kistérség Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Mőködési Szabályzat (Egységes szerkezetben) Szécsény, 2010. január I. Általános szabályok: A Szervezeti és Mőködési
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-i ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Területi
A Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség
Nyilvántartási Szabályzat 1 A Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZATA A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 23.
Kollégium Nevelıtestülete Tisztelt Kollégák!
A választásokról Egy szervezet ereje, életképessége abban is megmutatkozik, hogy - vezetıi testületeinek megújítása nem okoz törést a szervezet "üzemszerő" mőködésében; - biztosított a folyamatos személyi
Közlemény. 3 Egyes tarifacsomagokban a bruttó árak az ÁFA változással illetve az éves infláció együttes mértékének megfelelıen módosulnak.
Közlemény A Vodafone Magyarország zrt. értesíti Tisztelt Elıfizetıit, hogy a 2009. július 1-tıl hatályos az általános forgalmi adóról szóló 2007.évi CXXVII. törvényt (ÁFA törvény) érintı módosítás következtében
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0745-06/5 Munkaadó beszervezése állásbörze részvételre, érvelés a börze elınyei mellett Szóbeli vizsgatevékenység
JEGYZİKÖNYV. Dr. Csorba Csaba jegyzı; Kis Éva jegyzıkönyvvezetı
Gyomaendrıd 18/1999. JEGYZİKÖNYV Készült 1999. július 29-i kihelyezett ülésérıl a gyomaendrıdi Barátság Sport Egyesület újonnan épített székházában (Gyomaendrıd, Népliget). Jelen vannak: Dr. Dávid Imre
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/21. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület
RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám
VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 10-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:
JEGYZİKÖNYV. (Elnökségi ülés)
JEGYZİKÖNYV (Elnökségi ülés) Dátum: 2007. március 31. 15 óra Résztvevık: Siklósi Evelin (MFSZ elnök), Bokor Gábor (MFSZ alelnök), Kovács Gergely (MFSZ alelnök), Kovács Barna (elnökségi tag), Strauss Tamás
Pályázati felhívás WiFi Falu, Baranya megye
Pályázati felhívás WiFi Falu, Baranya megye 1. A PÁLYÁZAT CÉLJA A pályázat célja az ingyenes otthoni internet és olcsó számítógép biztosítása mély szegénységben élık részére. Az EU minisztereinek rigai
Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl.
Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzat
A Kormány 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelete a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 141.
A Kormány 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelete a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 141. szám A Kormány a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88.
Szolgáltatástervezési Koncepció
Szolgáltatástervezési Koncepció Gyır Megyei Jogú Város Önkormányzata szociális szolgáltatási feladataira 2003 Tartalomjegyzék I. Bevezetés II. Gyır Város általános helyzetképe II/1. Gyır Megyei Jogú Város
Kastélysziget Kulturális-Turisztikai Központ Edelény
Kastélysziget Kulturális-Turisztikai Központ Edelény A fenti elnevezéssel készített pályázatot a Mőemlékek Nemzeti Gondnoksága, amely 2009-ben 2,2 milliárd forintot nyert a kastély épületének és parkjának
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2011. január 25-én tartott nyilvános ülésérıl.
J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének Pénzügyi, Gazdasági, és Városfejlesztési Bizottsága 2011. január 25-én tartott nyilvános ülésérıl. Helye: Polgármesteri Hivatal
A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése
A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése Elızmények: Az Autonómia Alapítvány Telepfelszámolás
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. december 15- én megtartott ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124
1 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124 I. rész: 2 NEVELÉSI PROGRAM II. rész: HELYI TANTERV 2 oldal, összesen: 124 3 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /2012. (.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról szóló 1/2009. (II. 3.) önkormányzati
Tisztelt Hernádszentandrási Lakos! Polgármesteri jegyzet. Duplájára nő az idén BioSzentandrás. Aktuális. Hernádszentandrás megújul 2012-ben
VII. évf. 1. szám Szerkesztette: Üveges Gábor TARTALOM: Polgármesteri jegyzet Duplájára nő az idén BioSzentandrás Aktuális Hernádszentandrás megújul 2012-ben Civil percek XVI. Szentandrások Találkozója
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA A magyarországi igazságszolgáltatás hatékony, számonkérhetı és átlátható mőködését elısegítı program
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA A magyarországi igazságszolgáltatás hatékony, számonkérhetı és átlátható mőködését elısegítı program Összefoglalás e-mail: info@transparency.hu A rendelkezésünkre álló tudományos
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b.
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzıkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Edelény Város Integrált
C i v i l H í r a d ó - H í r l e v é l -
C i v i l H í r a d ó - H í r l e v é l - 2 0 1 0. a u g u s z t u s 0 5. Kedves Olvasó! Ön a Somogy Ifjúságáért Egyesület rendszeresen megjelenı e-hírlevelét olvassa. Civil Szolgáltató Központ 7400 Kaposvár,
XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016
XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016 Rendezvénykiírás: XI. Böllhoff Tóparti-futóparti Idıpont: 2016. április 3. vasárnap Gyülekezés (rendezvényközpont), Rajt és cél: Agárdi szabad strand, nagy parkolója
JEGYZİKÖNYV. Készült: a Kulturális Bizottság 2009. május 26-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.
JEGYZİKÖNYV Készült: a Kulturális Bizottság 2009. május 26-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: A Kulturális Bizottság részérıl: Hajdu Imre, a bizottság elnöke
HELYI VIDÉKFEJELSZTÉSI STRATÉGIA 2011 Felsı-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület. 2370 Dabas Szent István u. 67. www.leaderkontakt.
HELYI VIDÉKFEJELSZTÉSI STRATÉGIA 2011 Felsı-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület 2370 Dabas Szent István u. 67. www.leaderkontakt.hu 1 Tartalomjegyzék 1. Vezetıi összefoglaló... 3. 1.1. Helyi Vidékfejlesztési
Kutatási Összefoglaló Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megyei munkaügyi központjainak és helyi kirendeltségeinek kapacitás felmérése
Kutatási Összefoglaló Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat megyei munkaügyi központjainak és helyi kirendeltségeinek kapacitás felmérése Verzió: 3.0 Készítette: Vialto Consulting Dátum: 2011. 05. 25. Tartalomjegyzék