Péter Mihály 80 éves*
|
|
- Imre Bodnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 122 Társasági ügyek A másik szövegtípus természetesen a verseké. Szilágyi Ferencnek, a költınek négy kötete jelent meg. A Kazinczy szellemének ajánlott Csalánok és ibolyák, epigrammák (1990.), a Világ csodája (1994.), a Parainesis epigrammatica (1996.) és a Hévízi csoda-tó (2004.). Közülük a Világ csodája több szempontból is kiemelendı. A kötet három elıhangként beillesztett vers kivételével az 1956-os történelmi napokat az eseményekkel egyidejőleg megörökítı versfüzér. Költıi napló. A nyilvánosság csak 1994-ben a költı Eltemetett versek címő szerzıi estje alkalmából ismerhette meg ıket. Az olvasót Szalay Lajos döbbenetes (immár nevezetessé vált) rajzai mellett a versekben felidézett, megszólított személyek, jeles elıdök is meg-megállítják. Zrínyi Miklós, Kanizsai Dorottya, Mikes Kelemen, Bod Péter, Bessenyei György, Fazekas Mihály, Katona József, Vörösmarty Mihály, Széchenyi István. Ez az arcképcsarnok nem stilizáló történelmi háttér, inkább történelmi kapaszkodó és irányzék. Amiként az volt Csokonai Vitéz Mihály és Kırösi Csoma Sándor is. Az 1956-os versek kötetéhez Szilágyi Ferenc csatolt egy utószót, amelyben az alcím szerint a szerzı önmagáról nyilatkozik. Ebbıl idézem: Szobám falán már diákkoromban ott függött egy idézet Arany barátjától, Az apostol költıjétıl: Az isten tudja, mit cselekszik, Magas tervébe nem lát a vak ember. S kérdıre vonnunk ıtet nem szabad. Rákülde a tengerre engem, Lelkembe tette az iránytőt, Amerre ez vezet, megyek... (i. m ). Társaságunk nevében megbecsüléssel és jó reménnyel kívánom, hogy továbbra is így legyen, így lehessen! PUSZTAI FERENC Péter Mihály 80 éves* Kedves Ünnepelt, Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Kollégák! A Magyar Nyelvtudományi Társaság részérıl engem ért az a megtisztelı felkérés, hogy ülésünkön köszöntsem Péter Mihály professzor urat nyolcvanadik születésnapja alkalmából. A feladat szép, de nem könnyő. Nem könnyő általában, minthogy a dolgok rendje szerint, ha valakit nyolcvanadik születésnapján köszöntenek, azt hacsak összes érdeme nem korlátozódik a legutóbbi évekre, ami aligha valószínő már bizonyára a hatvanadik meg a hetvenedik születésnapján is köszöntötték, nem is beszélve a folyóiratokban megjelent meg az ünnepelt tiszteletére összeállított könyvek bevezetésében olvasható laudációkról. Péter Mihály esetében egész kis bibliográfiát lehet összeállítani ezekbıl az írásokból, volt, aki már meg is tette. Hát akkor hogyan lehet bármi újat mondani az ünnepeltrıl? Másfelıl kell-e mindenáron újat mondani, nem elég-e pusztán újra és újra kifejeznünk örömünket, hogy tanítványai, kollégái, munkatársai vagy csak egyszerően mőveinek olvasói lehettünk, lehetünk? Szerencsére a laudációnak megvannak a mőfaji egzigenciái. Elıször is legalább nagy vonalakban ismertetni szokás az ünnepelt életútját, ami persze a legfiatalabb jelenlévık kivételével a legtöbbünk számára jól ismert, legfeljebb abba érdemes belegondolni, melyikünk mikor és mi módon kapcsolódott ehhez a pályához. Íme tehát a legfontosabb tények. Péter Mihály november 8-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter * Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén november 11-én.
2 Társasági ügyek 123 Tudományegyetemen, az ELTE elıdjén kezdte meg 1947-ben, angol orosz tanári szakon, de két évvel késıbb állami ösztöndíjasként a Leningrádi Állami Egyetem orosz nyelv és irodalom szakára került, ahol 1954-ben kitüntetéssel diplomát szerzett. Budapestre visszatérve két évig az akkori Lenin Intézet tanársegédeként mőködött, 1956 szeptembere óta pedig megszakítás nélkül az ELTE orosz tanszékének oktatója, még ha ez a tanszék idınként megnevezést váltott is ben adjunktussá léptették elı, 1967-ben lett docens, 1985-ben pedig elnyerte az egyetemi tanári kinevezést. Nyugdíjba vonulása óta ugyanezen tanszék professor emeritusa. Több mint tíz éven át vezetıje is volt ennek a tanszéknek, mégpedig 1981-tıl; 1978 és 1991 között egyúttal a Szláv Filológiai Tanszéket is vezette és 78 között betöltötte a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettesi tisztét is. Egyszóval elıször hallgatóként, majd kutatóként, oktatóként és vezetıként hőségesen és aktívan jelen volt és jelen van az ELTE Bölcsészkarán, ha a leningrádi meg a Lenin intézeti kitérıt nem számítjuk, több mint hat évtizede. Péter Mihály mindeközben megszerezte mindazon tudományos rangokat, melyeknek elérése önmagán múlott. Az orosz kérdı mondat hanglejtésérıl szóló értekezésével ben egyetemi doktori címet szerzett (a témában késıbb egy sor tanulmánya jelent meg), Tvardovszkij poémáinak költıi nyelve címő disszertációja megvédésével lett kandidátus 1965-ben (ezen alapult 1970-es monográfiája), végül 1988-ban A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai címő értekezése alapján (könyvként 1991-ben látott napvilágot) a tudományok doktora lett. Ami tudományos publikációit illeti bár nem a számuk a lényeg, de azért ez is mutat valamit, könyveinek, tanulmányainak, bírálatainak és ismertetéseinek számát (minthogy a teljes naprakész lista nem áll rendelkezésemre, így némi extrapolációval) kétszáz felettinek becsülöm, és akkor még szóba sem hoztam szerkesztıi, válogatói, elı- és utószóírói munkásságát, melyek között olyan tételek is említendık, mint a Studia Russica szerkesztése majdnem egy évtizeden át, vagy az Általános Nyelvészeti Tanulmányok XIX. kötete és egy sor egyéb győjteményes kiadvány, ki gyızné sorolni. Az orosz nyelv történeti grammatikájáról írott 1969-es, sokszorosan újra kiadott tankönyvébıl orosz szakosok nemzedékei tanultak és tanulnak, én magam egyes eredetileg nem didaktikai célból keletkezett dolgozatait, mint például A nyelv hangalakja vagy A prágai iskola címőt tananyagként használtam az általános nyelvészet szakosok oktatásában. Ez utóbbi kiemelés persze pusztán egy véletlenszerően kiválasztott oktató szubjektív szelekciója; Péter Mihály mőveinek bibliográfiáját áttekintve kétség sem férhet hozzá, hogy tanulmányai részét képezik egy sor tudományág és egyetemi tantárgy és korántsem csupán a ruszisztika kötelezıolvasmány-listájának. Sokan vagyunk nyelvészek, sokan irodalmárok. De nevezhetjük-e magunkat filológusnak? Péter Mihály egyértelmően az. Nem egyszerően arról van szó bár mi sem szembetőnıbb, hogy tudományos munkásságának íve átfogja az orosz történeti és leíró nyelvészet, az általános nyelvtudomány, a fonetika, a lexikológia, a stilisztika, a fordítástudomány, a poétika és egy sor más diszciplína témakörét, hanem arról, hogy nála ezek a szempontok szinte mindig együtt, egyidıben vannak jelen. Ami egy-egy tanulmányában kiemelt téma, valóban mindig valamibıl van kiemelve: egy általános filológiai mőveltségbıl, igényszintbıl és intellektuális érdekbıl táplálkozik. Voltaképpen innen magyarázható munkásságának széles spektruma is, ami legalábbis egyik vonatkozása többször hangoztatott elvének, miszerint ı nihil linguistici a se alienum putat. És innen az is, hogy amit ír, az adott témában nem járatos olvasó számára is érdekes, értékes és gondolatébresztı.
3 124 Társasági ügyek De talán még az sem elég pontos jellemzés, ha ebben az általános értelemben filológusnak nevezzük Péter Mihályt. Végül is egy győjtögetı, rendszerezı, repetitív jellegő kutatás is filológiának nevezhetı, ha az általa feldolgozott nyelvi anyag diszciplinárisan eléggé kiterjedt. Péter Mihály azonban minden, csak nem pozitivista szakfilológus (még ha természetesen mindent tud is, ami erre képessé tehetné). Az ı figyelme soha nem korlátozódik az éppen vizsgált anyagra. Érdeklıdésének végsı tárgya mindenkor az ember mint nyelvi lény, vagyis minden, amit az ember a nyelvvel mővelni képes, és minden, amit az emberrel a nyelve mővelni képes. Az ı számára mind az ember, mind a nyelv társadalmisága megkérdıjelezhetetlen evidencia. Ez az a távlat, ahonnan a legkisebb dolgok is pontosan láthatók. Meg sem kísérlem részletesen felemlegetni legfontosabb mőveit, legjelentısebb kutatási eredményeit. Megtette, s bizonyára a jövıben is megteszi ezt a munkásságát értékelı ünneplı irodalom talán megérjük, hogy ehhez ünnep se szükségeltessék, s még inkább a nyelvész közvélemény ítélete, melyet korántsem azonosíthatunk a formális elismerés kikihagyó gépezetével. Ám az érdeklıdés horizontja csak az egyik objektum, amelyet figyelembe kell vennünk, amikor egy kutató egyéniséget kívánunk bemutatni. A tudományos kutatáshoz ugyanis nyilvánvalóan három alapvetı momentum szükséges. Kutató, valamely kutatandó tárgy, valamint egy kutatási apparátus (amelybe most a laboratóriumtól és a górcsıtıl a háttérelméletig, a kutatásmódszertanig stb. mindent beleértek). Amikor e három közül a kutatóra koncentrálunk azaz kutatásunk tárgya a tárgyat kutató kutató, akkor hatékonyabb intenzíve tájékozódni. Engedtessék meg ezért, hogy egy rövid ideig Péter Mihály egyetlen írására összpontosítsak, mégpedig nem valamely önjellemzésére, hanem éppenséggel egy olyan tanulmányára, amely más nyelvészre, nyelvészekre, azaz végeredményben a nyelvészetre irányul. Már csak azért is, mert a jubiláns eme dolgozata, mely eredetileg a évi akadémiai közgyőlés keretében, a Ferdinand de Saussure és hatása az elsı száz év címmel rendezett tudományos ülésszakon hangzott el késıbb megjelent a Magyar Nyelvben is, annak idején nagy benyomást tett rám. Az ülésszakon sok okos elıadás elhangzott, de bölcs csak egy volt, a Péter Mihályé. Mindenki más vagy arról beszélt, vagy legalábbis abból indult ki, milyen óriási jelentıségő nyelvész volt is Saussure, és mennyi mindent adott a nyelvtudománynak. Ezt jubilánsunk sem tagadta. Tıle mégis ilyeneket hallhattunk: Saussure tanításának tagadhatatlan és maradandó érdeme a nyelv rendszerszerőségének középpontba helyezése, a szinkronikus nyelvvizsgálat elsıbbségének hirdetése és a nyelvleírás új módszereinek bevezetése. Ugyanakkor látnivaló, hogy ez a tanítás kezdetétıl fogva sarkalatos tévedéseket tartalmaz, és minthogy koherens elméletrıl van szó, e tévedések az elmélet valamennyi lényeges vonatkozásában megmutatkoznak. Melyek is ezek a tévedések? A nyelv és a nyelvrıl szóló tudomány kategóriáinak összemosása. Az elemek és viszonylatok közötti oppozíciók abszolutizálása, nem-dialektikus szemlélete. A mozgás és nyugalmi állapot viszonyának dialektikátlan kezelése. A nyelvnek tisztán formális felfogása. A struktúra mozdulatlanságának tétele. Egyszóval: a nyelv önmagában és önmagáért való vizsgálata, a merev rendszerszemlélet. Ezzel szemben, ismét Péter Mihályt idézve: valójában a nyelv elemeken és a köztük fennálló relációkon alapuló rendszer, amelynek rendeltetése a társadalom szükségleteinek kielégítése. E történetileg változó szükségletek folyamatos kielégítése stabilitás és változás dialektikus egységében valósul meg. A szerzı itt a prágai iskola téziseit állítja szembe Saussure-éval, a d i n a m i k u s szinkrónia és a s t r u k t u r á l i s diakrónia nézıpontját, amely a nyelvi szerkezet és az azt alkotó elemek történeti mozgását nem egymástól elszakítva, hanem dialektikus kölcsönhatásukban
4 Társasági ügyek 125 vizsgálja. S miközben aztán kifejezi jogos szkepticizmusát a generatív grammatika nyelvszemléletével kapcsolatban (mely, hogy egy másik írásának téziseit is ide vonjam, a posztgeneratív irányzatokkal egyetemben túlságosan is a számítógépes logikai felfogás paradigmájába kényszerítette a nyelvtudományt), rámutat, hogy a generativizmusra válaszul keletkezett és elıtérbe került újabb nyelvészeti és nyelvészettágító diszciplínák a pszicholingvisztika, a nyelvészeti pragmatika, a beszédaktus-elmélet, a kognitív nyelvészet stb. ismét a nyelvészet mint humán tudomány, azaz társadalomtudomány státusát látszanak helyreállítani. Gondolatmenetét végül egy nyelvtudomány-történeti triász tézisével zárja, mely szerint a nyelvészet fejlıdése három nagy korszakra osztható. Az elsı korszakban a nyelvészet más tudományoktól (a logikától, a pszichológiától) függı vazallus; az antitézis az önmagában és önmagáért vizsgált autonóm nyelv lingvisztikájának meghirdetése; a harmadik, az elızı korszakok vívmányait megırizve-meghaladó szintézis pedig a humaniórákkal való integráció periódusa. Nos, bár csábító lenne, ne bocsátkozzunk most Péter Mihály tételeinek tartalmi elemzésébe. Az érvelésmódra, a fogalmi apparátusra figyeljünk oda. Az elıadás ötször emeli ki szó szerint is a dialektikus, dialektika szavakkal jellemezhetı elvárásrendszert, megırizve-meghaladó (azazhogy aufgehoben) továbblépésekrıl beszél, tézisrıl, antitézisrıl, szintézisrıl. Nemcsak említi ezeket a kategóriákat egész gondolatmenetének meghatározó keretét jelöli ki vele, kimondatlanul is: paradigmatikus elkötelezettséget. És még valamit, ami legutóbbi évtizedeink kontextusában adódik hozzá mindehhez: a választott tudósi attitőd bátor felvállalását. Ugyan ki más mert volna kiállni 2006-ban a nyelvészközösség elé egy ilyen megközelítésmóddal? Péter Mihály egy helyütt azt mondja magáról, hogy soha nem volt hosszú idıre kifejlesztett kutatási stratégiája bár hozzáteszi: ennek ellenére munkásságának volt egyfajta belsı logikája, másutt meg leszögezi, hogy egyetlen nyelvészeti irányzat vonatkozásában sem érzi magát kizárólagosan elkötelezettnek. Én azt gondolom, belsı logikát egy kutatói életútban akkor is lehet, lehetne találni, ha éles fordulatok jellemeznék, a makacs kitartás valamely nyelvészeti irányzat mellett pedig akár a problémaérzéketlenség jele is lehet, hiszen bizonyára nem véletlen, hogy maga a nyelvtudomány nem rekedt meg egyetlen irányzatánál sem. Engedtessék meg úgy látnom: ami Péter Mihály életmővét valóban együvé szervezi, az maga a látásmód, a paradigmatikus állhatatosság. Péter Mihályt gyakran jellemzik úgy, mint békés, megfontolt, megértı, befogadó, toleráns és toleranciára késztetı személyiséget és ez mind meg is állja a helyét. Péter Mihály szolid ember. De nemcsak abban a félreértett jelentésben, mellyel a magyar nyelvhasználat ruházta fel ezt a szerencsétlen szót (minthogy a szelíd-del asszociálta), hanem a szó eredeti, valódi jelentésében is: szilárd. Jellemszilárd. Tudósként következetesen az, aki. Szerény habitussal él. Tudósi talárjával nem parádézik az önérvényesítés nyüzsgı piacán, és nincsen külön ruhatára alkalomhoz illı köpönyegekbıl. Azon az elismerésen túl, amely Péter Mihályt bármely szakmailag és emberileg igényes munkatársa, közvetlen vagy közvetett tanítványa vagy kortársa részérıl joggal megilleti, engedtessék meg, hogy néhány személyes megjegyzést is tegyek. Én a hatvanas hetvenes évek fordulóján voltam ennek az egyetemnek a hallgatója, és orosz szakosként elvileg találkoznom kellett volna Péter Mihállyal. Nem így történt, akkoriban ugyanis az óorosz és ószláv elıadásokat felváltva tartották Baleczky Emillel, és én éppen a másik periódusba estem. Ellenben olyan szerencsém volt, hogy általános nyelvészet szakosként mégiscsak a tanítványa lehettem: tıle tanultam és amennyiben még tudom, máig is tıle tudom a fono-
5 126 Társasági ügyek lógiát. Tanítványa voltam, vagyok persze mőveinek olvasása révén is. De nem ezt szeretném most kiemelni. Az én szakmai sorsom, mint gondolom, mindenkié, úgy alakult, hogy pályámon nem egyszer lendített tovább mások segítsége. Olyan emberrel azonban, aki ezt a segítséget teljes önzetlenséggel, a viszonzás akár csak elvi lehetıségének felmerülése nélkül, pusztán emberi szakmai jóindulattól vezérelve nyújtotta volna, csak nagyon ritkán találkoztam. Péter Mihály egyike ezen keveseknek. Nem hiszem persze, hogy jóindulata személyes kiváltságom lett volna; a nála fiatalabb nemzedékeknek bizonyára nem egy tagja elmondhatná ugyanezt magáról, pontosabban persze ünnepeltünkrıl, akinek jellemébıl következıen, azt hiszem, szinte nehezére is esnék, nemhogy rosszindulatúnak, de akár közömbösnek is lennie fiatalabb kollégáinak szakmai pályaalakulása iránt. Hadd köszönjem meg most ezt is, ki tudja, hányunk nevében. Nyilvánvaló, hogy e rövid laudáció keretében meg kompetenciális okokból, amit itt elmondtam, pusztán szubjektív kivonat Péter Mihály emberileg és szakmailag egyaránt gazdag érdemeibıl, pár tarka bekezdés csupán. De hát maradjon valami a kilencvenedik születésnapra is. Addig pedig mindannyiunk nevében derős, tartalmas, továbbra is a megszokott módon imponálóan produktív éveket kívánok Neked, tisztelt Tanár Úr, újabb és újabb mőveket, és ezzel emberi mintát és szellemi táplálékot számunkra, akik így vagy úgy hálás tanítványaid vagyunk. HAVAS FERENC L E V É L S Z E K R É N Y Büky László írja: Egyik névtani-stilisztikai tanulmányomban (Móricz Zsigmond-tól Borzippá-ig) a Marbodus név hatásával is foglalkozom (Szó, stílus, értelmezés. JATEPress Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged, ). A névrıl az egyik Füst Milán-versben való elıfordulása kapcsán ezt írtam egy, az ókor kutatásában jeles professzorral való tanácskozás után : talán Maroboduus markomann fejedelmi család sarjának névváltozata; egyébként Maroboduus ( Ravenna, Kr. u. 37) fiatalon Rómába került katonai szolgálatra, Augusztus kegyeltje lett, kimővelıdött, majd Tiberius alatt hazatérıben felkelést szervezett Róma ellen. A név mindenképpen alkalmas arra, hogy a Füst Milán-i (közismerten fiktív elemekbıl kiépített) költıi világban megjelenjék (122 3). Azonban az Óda egy régi mővészhez címő versben a megszólított személy Sok lovas poroszkált már e gömbölyő földön, Marbodus! minden bizonnyal Marbodus Redonensis, francia nevén Marbode Rennes (1035 k k.) franciaországi latin költı, tanár, aki 1096-tól Rennes püspöke. Hildebert de Lavardin (Hildebertus Cenomanensis) tours-i érsek mellett Marbodus a legjelentısebb költı a XI. században. A lírájában oly gyakran középkort fölidézı Füst Milánnak a Marbodus név valóban alkalmas arra, hogy e költıi világban megjelenjék.
(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a
1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,
Jelentés az»erdélyi Múzeum«1941 1943. ^vi működéséről
tott és fájdalmasan nélkülözött intézményeinkkel ápoljuk a lelki összetartozást, jó sorsunkban ne feledkezzünk meg róluk, amikor azok a megpróbáltatás nehéz idejét élik, a felelőségérzetet, mellyel ezeknek
SZAKDOLGOZAT. Czibere Viktória
SZAKDOLGOZAT Czibere Viktória Debrecen 2009 Debreceni Egyetem Informatikai Kar Könyvtárinformatikai Tanszék A könyvtárhasználati ismeretek oktatásának sajátosságai különbözı életkori csoportokban Témavezetı:
Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374
Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében
Versenytanács. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860
Versenytanács 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-190/2001/76. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Diákhitel Központ Rt. (Budapest) ellen gazdasági erıfölénnyel való visszaélés
Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata
Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata Doktori tézisek Fügedi Balázs Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sporttudományi Doktori Iskola
Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése
Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése [ Orvos Levente 2012 orvosl.hu] Mindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt
Üzenet. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 45. szám, 2011. nov. 6. Milyen egyszerűnek is tetszik ma: fogom magam, és elmegyek vasárnap egy általam kiválasztott
Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
Item: 2461 Kiad sor: 07/17/1989 17:33:45 Om Fejléc: kiad rvk1002 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Mark Palmerrel Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYBAJOMI ÁLTALÁNOS MŐVELİDÉSI KÖZPONT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA és a Pálmajori és Jákói Tagiskola 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve
NEVELİTESTÜLETI VÉLEMÉNY
NEVELİTESTÜLETI VÉLEMÉNY GERİCS IBOLYA PÁLYÁZATÁRÓL (Corvin Mátyás Gimnázium és Szakközépiskola intézményvezetıi munkakör betöltésére kiírt pályázati anyagához kapcsolódóan) 1. Általánosságban Gerıcs Ibolya
KRISZTUS ÉS EGYHÁZA PÁZMÁNY PÉTER ÉLETMŐVÉBEN
SZABÓ FERENC SJ KRISZTUS ÉS EGYHÁZA PÁZMÁNY PÉTER ÉLETMŐVÉBEN Budapest, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, L Harmattan Kiadó, 2012 (Jezsuita Könyvek Isten és Tudomány; PPKE BTK, Pázmány Irodalmi
3. számú melléklet. Tanár szakos hallgatók gyakorlati képzése
3. számú melléklet Tanár szakos hallgatók gyakorlati képzése A 2006/2007. tanévben 39+3 (igh. szakvezetı) gyakorló iskolai és 53 önkormányzati iskolai szakvezetı irányította 553 nappali, 247 diplomás levelezı
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN
KÖNYVEKRÕL, FOLYÓIRATOKRÓL MURÁNYI ISTVÁN Foglalkoztatáspolitika: problémák és megoldások (Csoba Judit Czibere Ibolya [szerk.]: Tipikus munkaerõ-piaci problémák atipikus megoldások, Kossuth Egyetemi Kiadó,
Elsı lakást szerzık támogatásához és a lakás korszerősítéséhez nyújtott támogatást igénylı lap
Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda 6724 Szeged, Huszár u. 1. Levelezési cím: 6701 Szeged, Pf. 763 Elsı lakást szerzık támogatásához és a lakás
A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk
A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés c. könyvérıl Sanoma Budapest, Nık Lapja Mőhely, 2007. Kitőnı könyvet ajánlok az olvasó figyelmébe, noha a szerzı
Miért van szükség közigazgatási minimumra?
Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)
A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...
Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben
Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és
T Á J É K O Z T A T Ó
Hajdú-Bihar Megyei Rendır-fıkapitányság Hajdúnánás Rendırkapitányság 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 26-28. Tel.: 52/570-050 Fax.: 52/570-051 BM Tel.: 32/53-20 Fax.: 32/53-21 e-mail: hraskoj@hajdu.police.hu
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza
IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma
IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma Engedjék meg, hogy elıször egy pár mondatot mondjak magamról. Pályaelhagyó pedagógusból váltam könyvtárossá. Nem
Szvák Gyula: Klió. a csalfa széptevő. Kvász Iván: Klió, a tanító. Ruszisztikai Könyvek XXXVII. Russica Pannonicana 2013.
Szvák Gyula: Klió. a csalfa széptevő. Kvász Iván: Klió, a tanító. Ruszisztikai Könyvek XXXVII. Russica Pannonicana 2013. A fenti két könyv fizikailag egy könyv, egy kötet, amelyet egy szerző jegyez, Szvák
A magzat életének védelme az új alkotmányban
HÁMORI ANTAL A magzat életének védelme az új alkotmányban 1967-ben született Komlón. Állam- és jogtudományi, valamint kánonjogi doktor, okl. levéltáros, etika- és hittanár. Egyetemi tanulmányait az ELTE
KINCSKERESİ ÁMK. Nem szolgaként s nem szolgamódra, az álmokról soha le nem mondva, de a ráció által vezérelve tenni és szolgálni a közmıvelidést
KINCSKERESİ ÁMK PETİFI SÁNDOR MŐVELİDÉSI HÁZA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Nem szolgaként s nem szolgamódra, az álmokról soha le nem mondva, de a ráció által vezérelve tenni és szolgálni a közmıvelidést
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
Gyakorlati képzési tájékoztató. Tanító szak(ba)
Apor Vilmos Katolikus Fıiskola Intézményi azonosító: FI 21962 Gyakorlati képzési tájékoztató Tanító szak(ba) Levelezı tagozatos hallgatók részére * Kiadva: a 2011/2012-es tanévben Cím: 2600 Vác, Konstantin
G. GÖDÉNY ANDREA OLVASÁSPEDAGÓGIA
Document3 08/9/11 11:54 PM Page 59 OLVASÁSPEDAGÓGIA G. GÖDÉNY ANDREA Túlnan vélem átellenben éppen A szövegértés mint kulcskompetencia fejlesztési lehetôség irodalmi szövegek körében az 5-6. évfolyamon
A politikai függetlenség elvei és biztosítékai:
I. Általános rész: 1. A KARTAL TV a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény betartásával helyi mősorszolgáltatást végez. 2. A KARTAL TV adásainak teljes ideje heti 168 óra, átlagosan
több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi.
Részlet a Német Nemzetiségi Általános Iskola Pedagógiai programjából: XV. AZ OTTHONI (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI) FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT HÁZI FELADATOK MEGHATÁROZÁSA Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával
Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén
1 Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén Valamivel több mint egy éve hangzott el legutóbbi közgyűlési beszámolónk. Azóta is körülbelül ugyanúgy működött társaságunk, úgyhogy semmi
Miért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE
LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE SZABADOS ÁDÁM Eta Linnemann megtérése az én szememben az egyik legcsodálatosabb bizonyíték a Szentlélek újjászülı munkája mellett. Megható egy alkoholista vagy drogfüggı ember
Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.
Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai
I. Fejezet Általános rendelkezések Az önkormányzat és jelképei
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1995. (III. 3.) számú r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉS SZERVEINEK SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL /*: A rendelet
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
Csörgits Lajos, aljegyző Győr MJV Önkormányzatának Hivatala. Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban elméleti és gyakorlati problémák
5 Csörgits Lajos, aljegyző Győr MJV Önkormányzatának Hivatala Az önkormányzati feladatellátás alakulása napjainkban elméleti és gyakorlati problémák I. Bevezetés Jelenleg egy kiterjedt államigazgatási
KÉPZİMŐVÉSZETI SZAKOK PÁRHUZAMOS ÉRTÉKELÉSE
KÉPZİMŐVÉSZETI SZAKOK PÁRHUZAMOS ÉRTÉKELÉSE AKKREDITÁCIÓS JELENTÉS i A határozatokban foglalt szakok akkreditációjának hatálya: 2016. október 3. A Látogató Bizottság elnöke: Zwickl András mővészettörténész,
Historiography becomes as important as methodology Bruce Caldwell
KOVÁCS TAMÁS A RENDÉSZETTUDOMÁNY A MODERN TÁRSADALOMTUDOMÁNYOKBAN Historiography becomes as important as methodology Bruce Caldwell Az immár hagyományos Szent László napi konferencia 2011-es tematikája
TÉZISEK. Közszolgáltatások térbeli elhelyezkedésének hatékonyságvizsgálata a földhivatalok példáján
Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Budaházy György TÉZISEK Közszolgáltatások térbeli elhelyezkedésének hatékonyságvizsgálata a földhivatalok példáján Címő Doktori (PhD)
Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára
Lengyel András A bibliográfus dicsérete Lakatos Éva sajtótörténeti bibliográfiájának margójára 1 Többféle bibliográfia s bibliográfus létezik. Van, aki könyvel, rendszerez, rendet teremt, aki könyvészeti
A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt. sz.: D.107/12/2012. A Közbeszerzési
Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű
ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj-134/2006/060. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda (ügyintézı ügyvéd: dr. K. L.) által képviselt E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt.
Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:
Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt
Határozati javaslat. Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének./2010.(XI.30.) számú határozata
E L İ T E R J E S Z T É S a Krúdy Gyula Városi Mővelıdési Központ és Könyvtár SZMSZ-ének módosítására. Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. november 30-i ülésére Elıterjesztı:
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 14/2009. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2009. július 30-án megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 76-78. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 76/2009.(VII.30.)
H A G Y O M Á N Y O K H Á Z A S Z E R V E Z E T I ÉS M Ő K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A
H A G Y O M Á N Y O K H Á Z A S Z E R V E Z E T I ÉS M Ő K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A Az Intézmény vezetıje: Jóváhagyom:.. Kelemen László Fıigazgató Oktatási és Kulturális Minisztérium mint az Alapító
Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal
Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan
Riedel René: A magyar állampolgárok és más emberi csoportok alkotmányos jogai az Alaptörvényben
Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék A magyar állampolgárság Riedel René: A magyar állampolgárok és más emberi csoportok alkotmányos jogai az Alaptörvényben Témavezető:
Baranya megyei német családból származom, 1957-ben jöttem a fõvárosba, ahol sok mindennel próbálkoztam. Dolgoztam a rádiónál,
66 Interjú NEM HAGYHATNAK MAGUNKRA BENNÜNKET Beszélgetés Kalász Mártonnal, a Magyar Írószövetség új elnökével Kérem, mondjon néhány szót az olvasóknak magáról, eddigi pályájáról. Baranya megyei német családból
B E S Z Á M O L Ó Körösladány Város 2010 évi közbiztonsági helyzetérıl
Száma: 04070/565-26/2011. ált. R E N D İ R K A P I T Á N Y S Á G S Z E G H A L O M 5520, Szeghalom Kossuth tér 1., PF:3 tel/fax: +36/66/371-555 Jóváhagyom: Szalai Zoltán r. alezredes kapitányságvezetı
A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.
FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztıbizottsága) tölti ki
5. melléklet a 2/2006. (I.13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTİ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
II. Az aláírásbélyegzı használata
7. számú melléklet Keszthely Város Önkormányzata Ügyrendje I. 1./ Keszthely Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) feladatai: (1) Az önkormányzat törvényben meghatározott kötelezıen elıirt, illetve
Elmúlt idők levelezése
Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most
A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei
Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Iktatási szám: VJ/142-11/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az ELMIB Energetikai Szolgáltató Zrt. (Dunaújváros) és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata (Tatabánya)
Hajdu Anita. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában
Hajdu Anita A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium története a dualizmus korában A dolgozat témájául a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dualizmuskori történetét választottam.
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010
Egy háromnyelvő, német-magyar-angol turisztikai tanulói szakszótár koncepciójának a bemutatása
ELTE Germanisztikai Intézet Egy háromnyelvő, német-magyar-angol turisztikai tanulói szakszótár koncepciójának a bemutatása - Javaslatok új szakszótárak koncepciójának kidolgozásához - PhD-tézisek Kriston
s z o l g á l t a t á s i i r o d a
s z o l g á l t a t á s i i r o d a Ügyszám: Vj-162/2006/006. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. Kézdi Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. K. A.) által képviselt Fıvárosi Közterületi Parkolási Társulás eljárás
Pordány Sarolta. Konferencia a fejldés-orientált felnttképzésrl (Budapest, 2006. november)
Pordány Sarolta Konferencia a fejldés-orientált felnttképzésrl (Budapest, 2006. november) Második alkalommal rendezett felnttképzési konferenciát a Felnttképzés Fejlesztéséért Egyesület (FFE) és a Tudományos
A PAD. mint. Szekszárd Megyei Jogú Város. 2014. évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tájékoztatója, 2015. évre vonatkozó szakmai és pénzügyi terve
A PAD Irodalmi, Mővészeti és Kulturális Egyesületnek, mint Szekszárd Megyei Jogú Város Kiemelkedı Mővészeti Egyesületének 2014. évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tájékoztatója, 2015. évre vonatkozó szakmai
Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén
Mottó: Felelısségteljes élet és cselekvés a munkahelyeken (Fıcze Lajos) Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Vegyipari Ágazati Párbeszédbizottság Budapest 2009. május
ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
Gál Kinga, EP-képviselı: Koszovó jövıje és az EU szerepe
Gál Kinga, EP-képviselı: Koszovó jövıje és az EU szerepe (Az elıadás 2007. április 13-án az MTA Nemzeti Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága és az Európa Intézet Budapest által szervezett a Függetlenség
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.869/18/2011. A Közbeszerzési
Bán Zsófiával, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének docensével Szöllõsi Adrienne beszélget
Mindentudás Egyeteme 85 SZÖVEG ÉS KÉP HATÁRÁN Bán Zsófiával, az ELTE Amerikanisztika Tanszékének docensével Szöllõsi Adrienne beszélget Kutatási területed eredetileg az irodalmi modernizmus. Írásaidban,
Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:
Bodrogkeresztúr Község Önkormányzat 11/2010. (XI. 30.) Önkormányzati rendelete BODROGKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYAIRÓL
Bodrogkeresztúr Község Önkormányzat 11/2010. (XI. 30.) Önkormányzati rendelete BODROGKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYAIRÓL (továbbiakban SZMSZ) Bodrogkeresztúr Község Önkormányzat
TIBORC FAZEKAS: BIBLIOGRAPHIE DER IN SELBSTÄNDIGEN BÄNDEN
Tiborc Fazekas: Bibliographie der in selbständigen Bänden erschienenen Werke der ungarischen Literatur in deutscher Übersetzung (1774 1999). Eigenverlag des Verfassers, Hamburg 1999 A magyar irodalom (önálló
Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a
NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.
Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!
Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Régi idők tanújaként beszélni egy nagy múltú intézmény ünnepére összegyűlt vendégek előtt, közöttük
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani?
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani? Esszé az Innováció és kommunikáció tantárgyhoz Készítette: Polgár Péter Balázs, 2007. január 16. A 21. század elejére még
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Szeged, 2006. 1 A Felvételi Szabályzat a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv), és a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE MINİSÉGIRÁNYÍTÁS AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL 1. MINİSÉGÜGY AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL
V I AD ORO KÖZIGAZGATÁSFEJLESZTÉSI TANÁCSADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 8230 BALATONFÜRED, VAJDA J. U. 33. +36 (30) 555-9096 A R O P.PALYAZAT@YAHOO.COM SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK
A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban
FAZEKAS MIHÁLY FİVÁROSI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban 1. Elızetes megjegyzések A száz oldalas Vári Péter
S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A
S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M KOLLÉGIUMVEZETŐ: DR. KEMENES ISTVÁN 6721 Szeged, Sóhordó u. 5. Telefon: 62/568-512 6701 Szeged Pf. 1192 Fax: 62/568-513 Szegedi Ítélőtábla
Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület)
Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület) 1. Bevezetés (2. rész) A Budapesti Nevelı c. folyóirat 2007.
Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl
Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl A Jelentést készítették ez Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért munkatársai: Hegyi Szabolcs Hüttl
Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ
Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Diákotthon Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ TARTALOMJEGYZÉK. Az intézmény bemutatása... 5.. Az
Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja
Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján
A NYÍREGYHÁZI FİISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A NYÍREGYHÁZI FİISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A mőködés rendje 8 III. A pedagógiai munka
Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál
MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,
Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl
Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl A Ket. módosításának lényegesebb elemei: A 2008. évi CXI. Tv. módosította a Ket-et. Ezt
Ami a tankönyv lapjai mögött van
Történelemtanítás a gyakorlatban Ami a tankönyv lapjai mögött van Személyes emlékek a történelemórán Gönczöl Enikő A tankönyvekben szereplő tények és leírások többnyire mint tőlük távol eső, elvont dolgok
AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás
102 AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás A Felszámolás a holokauszt és a rendszerváltás könyve. B., az egyik fõszereplõ Auschwitzban, koncentrációs táborban születik, neve a combjába tetovált fogolyszám
RECENZIÓK. Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok)
RECENZIÓK Marosi Ernô: A romanika Magyarországon. [Budapest], Corvina, 2013. 174 p. (Stílusok korszakok) A Mûemlékvédelmi Hivatal ameddig létezett eléggé hivatalosnak tûnhetett a laikusok számára ahhoz,
KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK
KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK Innovációs Kompetencia Kisokos A kiadvány a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda támogatásával jött létre INNONET Innovációs és Technológiai