BIZALMAS Heti Válasz CEMI Felsőoktatási Rangsor 2011 Módszertan Budapest, 2011. október 20. Ez a dokumentum kizárólag a Megbízó használatára készült. A dokumentumban szereplő összes szellemi termék a Central European Management Intelligence (CEMI) kizárólagos tulajdonát képezi. A CEMI előzetes írásos hozzájárulása nélkül a dokumentum semmilyen részét nem szabad idézni, forrásként felhasználni, sokszorosítani vagy harmadik fél részére átadni.
A FELSŐOKTATÁSI RANGSORT egy összetett index alapján állítottuk össze. Az indexet a közgazdász-, gépészmérnök, informatikus és jogászrangsor esetében 6, míg a turizmus-vendéglátás, valamint a kommunikáció rangsor esetében 5 "elemi" mutatószám egyszerű számtani átlagaként képeztük. Az orvosi rangsort egyedi módon kezeltük, az idei rangsorban öt mutató használtunk, amely egy kivételével azonos a többi kar mutatóival. Az "elemi" mutatószámok az alábbiakban részletezett számítás alapján 1-től 5-ig terjedő értéket vehetnek fel. A vizsgált képzések minden olyan intézménye megjelenik a rangsorunkban, amelynek vannak végzett hallgatói, és amelyet az összes mérőszám alapján lehet értékelni. TÚLJELENTKEZÉS A túljelentkezés azt hivatott mérni, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők melyik intézményt mennyire favorizálják. Az első helyen nappali tagozatra jelentkező/ nappali tagozatra felvett diákok száma. Az egyes adatpontok forrása az EDUCATIO Nonprofit Kft. által fenntartott www.felvi.hu honlapon közölt hivatalos adatok. szélsőérték (a legnagyobbak és a legkisebbek) leválasztása után kapott maximális nyerspontszám-értéket tekintjük 5-ös rangsorpontnak (a DIÁK/TANÁR ARÁNY A diák/tanár arány azt mutatja, hogy egy intézményben egy oktatóra átlagosan hány diák jut, ami jó közelítése annak, hogy egy átlagos diák mennyi figyelmet és időt kap a tanároktól. Természetesen minél alacsonyabb a diák/tanár arány, annál inkább egyénre szabott a képzés, ami pedig nyilvánvalóan kedvező a diákok számára. (Nappali tagozatos diákok száma + Esti és levelező diákok száma x 0,5)/(Státusszal rendelkező, teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók száma + státusszal rendelkező, részmunkaidőben foglalkoztatott oktatók száma x 0,5). Nem számoltunk a statisztikában a nyelv-, a testnevelő-, és kollégiumi tanárként megjelenőkkel, illetve a gyakornokokkal; szerepelnek viszont az oktatók között a statisztikában egyéb oktatóként megjelöltek. A hallgatói 1
létszám számítása mögött az a feltételezés húzódik, hogy a levelező és esti hallgatókkal átlagosan körülbelül feleannyi munkája van egy oktatónak, mint egy nappalis diákkal. Ez természetesen nem pontos érték, hanem egy, az általunk megkérdezett szakértők által elfogadhatónak ítélt becslés. Az egyes adatpontok forrásai a NEFMI (OKM jogutódja) által rendelkezésünkre bocsátott 2010/11-es tanévre vonatkozó statisztikai adatok. maximális nyers pontszámértéket tekintjük 1-es rangsorpontnak (a leválasztott maximum szélsőértékek is 1 pontot kapnak), míg a leválasztás után kapott minimális nyerspontszám-értéket tekintjük 5-ös rangsorpontnak (a leválasztott minimum szélsőértékek is 5 pontot kapnak). A köztes nyerspontértékű OKTATÓK ÖSSZETÉTELE Egy felsőoktatási intézményben tanított ismeretek minőségét alapvetően meghatározza, hogy milyen akadémiai minősítésű oktatók tanítanak ott. Az akadémiai fokozatok az egyes oktatók elismertségét, tudását és nem utolsósorban tapasztalatát hivatottak kifejezni. Minél több magas fokozatú oktató tanít egy intézményben, annál valószínűbb, hogy magas szintű oktatás folyik. A rangsort a következő arányszám alapján képeztük: (Tudományos fokozattal, ill. címmel rendelkező teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók száma)/(teljes munkaidőben foglalkoztatott összes, státusban lévő oktató száma). A hányados csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatók értékelését mutatja, mivel a részmunkaidős oktatók tudományos fokozatairól nem készül összefoglaló statisztika. A kalkuláció során a nyelv-, a testnevelő-, és a kollégiumi tanárokat, illetve a gyakornokokat nem vettük figyelembe. Az egyes adatpontok forrásai a NEFMI (OKM jogutódja) által rendelkezésünkre bocsátott 2010/11-es tanévre vonatkozó statisztikai adatok. maximális nyers pontszámértéket tekintjük 5-ös rangsorpontnak (a 2
OTDK-EREDMÉNYEK Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciák (OTDK) a hivatalos egyetemi "tanulmányi versenyek", amelyekre rendszerint minden, az adott diszciplínát oktató felsőoktatási intézmény küld diákokat. Ennek megfelelően az OTDK-án elért helyezések alkalmasak a diákok szakmai, tudományos színvonalának összehasonlítására. OTDK-t kétévente rendeznek mind a közgazdász, jogász, gépészmérnök és informatikus szakok számára (turizmus-vendéglátás, valamint kommunikáció szakok számára nincs OTDK). A minél szélesebb minta érdekében nemcsak a legutóbbi, hanem az azt megelőző két OTDK eredményeit is figyelembe vettük (azaz a 2007-es, a 2009-es és a 2011-es versenyekét). Az egyes szekciókban (a témakörök hivatalos megnevezése) elért első helyezések után 3, a második helyezések után 2, a harmadik helyezések után 1, a különdíjak után pedig 0,5 pontot számítottunk. A szekciókban szerzett pontokat összegeztük, és így kaptuk meg az egyes intézmények nyers pontszámát. Korrigálni kellett még a következőkkel a pontszámokat: arányosítottunk aszerint, hogy egy karon mennyi OTDK tagozat van és, hogy (ha van ilyen) mekkora a limit arra vonatkozóan, hogy egy adott intézményből mennyi pályamunka érkezhet. A nyerspontok forrását az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) és a szervező intézmények honlapjain található eredmények, adatok szolgáltatták. A négy képzésterület (közgazdász, jogász, gépészmérnök, informatikus) közös listájából egy-egy szélsőérték (legnagyobb és legkisebb) leválasztása után kapott maximális nyerspontszám-értéket tekintjük 5-ös rangsorpontnak (a leválasztott maximum szélsőérték is 5 pontot kap), míg a leválasztás után kapott minimális nyerspontszám-értéket tekintjük 1-es rangsorpontnak (a leválasztott minimum szélsőérték is 1 pontot kap). A köztes nyerspont-értékű TIPIKUS FOGLALKOZTATÓK VÉLEMÉNYE A rangsorolt karokon végző hallgatók döntő többségének célja, hogy a vállalati szférában elhelyezkedve indítsa karrierjét. A felmérés során kis-, közepes és nagyvállalatokat, illetve közigazgatási szervezeteket kerestünk meg, hogy megalapozott képet kaphassunk az egyes intézményekből érkező hallgatók tudásáról. Mivel bizonyos képzések esetén a tipikus foglalkoztatók helyi cégek/intézmények, ezért kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy az ország minden régiójából kerüljenek a mintába válaszadók. A jogászok piacán az ügyvédi irodák, kamarák és a vállalatok mellett a bíróságoktól, és az egyéb államigazgatási intézményektől származó válaszokat is felhasználtuk. 3
Első lépésben egy listát állítottunk össze azon vállalatokról, amelyeket interjú céljából felkeresünk. E listára olyan cégeket vettünk fel, amelyek méretük vagy profiljuk miatt minden évben jelentős számú fiatal diplomást felvételiztetnek és így átfogó képpel rendelkeznek a munkaerőpiac ezen részéről. A listán szereplő vállalatokat ezután telefonon kerestük meg. Az interjún az emberi erőforrás osztály dolgozóit, illetve a felvétellel foglalkozó munkatársakat arra kértük, hogy egyrészt mondják el, hogy a felsorolt intézmények közül melyekből vettek fel az utóbbi években gyakornokokat, ill. végzős hallgatókat, másrészt értékeljék egy 1-től 5-ig terjedő skálán az egyes képzéseket. A nyers számok számításánál két dolgot vettünk figyelembe: a) Arra a kérdésre, hogy vettek-e fel az utóbbi években gyakornokot vagy végzőst az adott intézményből, a vállalatok igen -nel vagy nem -mel válaszoltak. Ez határozta meg az egyes intézményekre vonatkozó értékelésük súlyát: igen válasz esetén a foglalkoztatók által adott értékelést kétszeres súllyal, nem válasz esetén sima egyszeres súllyal vettük figyelembe. Az eltérő súlyozás célja, hogy a vállalatoknak legyen lehetőségük azokat az intézményeket is értékelni, amelyekből nincs pályakezdő munkatársuk, de volt már valamilyen tapasztalatuk az adott iskolával kapcsolatban, viszont mindezt úgy, hogy elkerüljük az ilyen külsős vélemények túlértékelését. b) A második kérdésünkre miszerint értékeljék egy 1-től 5-ig terjedő skálán az egyes képzéseket adott válaszok nyers értékeit az első kérdésre adott válaszok alapján súlyozottan átlagoltuk. maximális nyers pontszámértéket tekintjük 5-ös rangsorpontnak (a A különböző képzésterületekhez kapcsolódóan az alábbi vállalatok és egyéb intézmények vállalkoztak a válaszadásra: Közgazdasági képzés: AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.; Accenture Kft.; Aon Hewitt; E.ON Hungária; FHB Jelzálogbank Nyrt./FHB Bankcsoport; HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt.; Hewitt Inside Kft.; IFUA Horváth & Partners Kft.; IMI Elektronikai Gépeket Gyártó Kft.; KPMG Hungária Kft.; McCann-Erickson Budapest Kft.; Pannon Takarékszövetkezet; Praktiker Kft.; PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft.; Provice Kft.; Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet; Ramasoft Adatszolgáltató és Informatikai Zrt.; Teva Gyógyszergyár Zrt.; valamint további öt foglalkoztató; akik nem járultak hozzá nevük nyilvánosságra hozatalához.. 4
Jogi képzés: Andrékó Kinstellar Ügyvédi Iroda; NAV (APEH) Középmagyarországi Regionális Adó Főigazgatósága; NAV (APEH) Nyugat- Dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága; Becker Ügyvédi Iroda; Csongrád Megyei Kormányhivatal; Dr. Keszthelyi Oszkár Ügyvédi Iroda; Dr. Oláh és Dr. Horváth Ügyvédi Irodája; Dr. Szabó László Ügyvédi Iroda; Fekete Ügyvédi Iroda; Gide Loyrette Nouel - d'ornano Iroda; Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal; Heves Megyei Kormányhivatal (Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal); Koppányi és Tényi Ügyvédi Iroda; Noerr és Társai Iroda; Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal; Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.; valamint további két foglalkoztató; akik nem járultak hozzá nevük nyilvánosságra hozatalához. Idegenforgalmi képzés: Accor-Pannonia Hotels Zrt. Sofitel Budapest; BW Janus Boutique Hotel Siófok; Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft.; Carlson Wagonlit Holdings B.V. Magyarországi Fióktelepe; CE FIT HOTEL Kft.; Danubius Zrt. Hévízi Szállodák; Danubius Zrt. Hotel Rába; Duna Szálloda Zrt. (Marriott Hotel); Fehérvár Travel Kft.; Hilton Budapest WestEnd; Hotel Bodrog (Zemplén Idegenforgalmi Kft.); Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft. (Hotel Lovasberény); Hunguest Grandhotel Galya; Hunguest Hotels Zrt. Hotel Flóra; IBUSZ Utazási Irodák Kft.; Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő Hotel; Kempinski Hotel Budapest Zrt.; Magyar Turizmus Zrt.; Malév Air Tours Kft.; Mauri Utazási Iroda; NUR Neckermann Kft.; Park Inn Hotel Sárvár; Park Hotel Gyula Kft.; QUASTOR Utazási Iroda; Thermal Hotel Visegrád Zrt.; Trend Consult Kft. (Szalajka Liget Hotel). Kommunikációs képzés: Blikk; Capital Communications Kft.; Comprad Kommunikációs Ügynökség Kft.; Diamond Agency Kft.; EDF-DÉMÁSZ; Effektív Art; Euro RSCG Budapest Zrt.; Ferling PR; Grey Worldwide Hungary Kft.; Lánchíd Rádió; Media Gum Kft.; Média Nexus Kft.; MediaGo Alapítvány; MetaCommunications; Ringier Kiadó Kft.; Stylers Kft.; Well PR Kft.; Young and Rubicam Group; valamint további két foglalkoztató; akik nem járultak hozzá nevük nyilvánosságra hozatalához. Informatikai képzés: AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.; Accenture Kft.; ALLWIN Kft.; Astron Informatikai Kft.; AVL AUTÓKUT Kft.; Caterpillar Hungary Zrt.; Citibank International Plc. Magyarországi Fióktelepe (Citi Shared Service Center); E.ON Hungária Zrt.; Ericsson Magyarország Kft.; evoline Kft.; evosoft Hungary Kft.; Felsőzsolca es Vidéke Takarékszövetkezet; FHB Jelzálogbank Nyrt./FHB Bankcsoport; Fővárosi Gázművek; GMS InGenium Kft.; IFUA Horváth & Partners Kft.; KALIBERIX Kft.; Pannon Takarék Bank Zrt.; PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft.; Rajka és vidéke Takarékszövetkezet; Ramasoft Adatszolgáltató és Informatikai Zrt.; Stylers Kft.; Technoplast Prototyping Kft.; Teva Gyógyszergyár Zrt.; valamint további egy foglalkoztató; akik nem járultak hozzá nevük nyilvánosságra hozatalához. Gépészmérnöki képzés: Bombardier MÁV Kft.; Caterpillar Hungary Zrt.; Citibank International Plc. Magyarországi Fióktelepe (Citi Shared Service Center); Claas Hungária Kft.; DHS Kft.; Eurocircuits Kft.; Federal-Mogul 5
Hungary Kft.; Fővárosi Gázművek Zrt.; Fővárosi Vízművek Zrt.; IBIDEN Hungary Kft.; Karsai Műanyagtechnikai Holding Zrt.; KÉSZ Csoport; LuK Savaria Clutch Production Kft.; Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM); Mátrai Erőmű Zrt.; Messer Hungarogáz Kft.; OBO Bettermann Hungary Kft.; Salgglas Üvegipari Zrt.; Siemens Erőműtechnika Kft.; Technoplast Prototyping Kft.; Teva Gyógyszergyár Zrt.; ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.; Veritas Dunakiliti Csatlakozástechnikai Kft.; Wärtsilä Hungary Kft.; valamint további két foglalkoztató; aki nem járult hozzá neve nyilvánosságra hozatalához. MUNKAERŐ-KÖZVETÍTŐK VÉLEMÉNYE A munkaerő-közvetítők a piac azon szereplői, akik feladatukból adódóan sok pályakezdő vagy pályája elején lévő fiatallal foglalkoznak, és ennek köszönhetően egészen nagy mintán alapuló véleményük van az egyes felsőoktatási intézményekből kikerülő végzősök elhelyezkedési lehetőségeiről. Véleményük egyrészt befolyásolja, másrészt kifejezi az intézményekkel kapcsolatos (munkaerő-) piaci perspektívát. Az ország legnagyobbjai közé tartozó fejvadász cégek és további kisebb munkaerő közvetítők vezetőit és/vagy munkatársait arra kértük, hogy az osztályozásnál alkalmazott 1-től 5-ig terjedő skálán értékeljék az egyes felsőoktatási intézményekből kikerülő végzősök átlagos színvonalát. Az egyes cégek által adott osztályzatokat átlagoltuk. maximális nyers pontszámértéket tekintjük 5-ös rangsorpontnak (a A következő cégek munkatársai adtak választ: Fejvadászok és munkaerőközvetítők: Adecco Kft.; Hill International Kft.; Huberts Mozes & Partners (HaRp & Partners); JobCenter Személyzeti Tanácsadó Iroda; JOBSgarden-ITJobs; Manpower Kft.; MCL Személyzeti Tanácsadó Kft.; Multijob Kft.; P&Bert Management Consulting Group Kft.; Simonyi & Tóth Tanácsadó Kft.; Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. 6