A DOHÁNYZÁS Azokból a dohányhoz fűződő szegedi és temesközi gazdag hagyományokból, amelyeket Kálmány Lajos és Bálint Sándor jegyzett le, 153 Gyulafalván nagyon kevés él már. A mai öregek már csak arra emlékeznek, hogy a szajániak mesélték: a dohányzás, a pipa az ördög találmánya, s ezt az asszonynép még ma is erősítgeti. A dohányzás legkedveltebb eszköze a pipa volt, az öregek kezé ből sohasem hiányzott. Bele nem trafikdohányt tömtek, mert an nak hírül sem volt olyan íze, mint a pipadohánynak, a vágott szűzdohánynak. A szegényebbek kevésbé díszes pipát vettek maguknak, sőt még a pipaszárat is maguk faragták meggyfából, s felizzított vastag dróttal, a pipaszársütővassal fúrták át. A pipaszár végén a csontból készült szopóka van. A pipát a rézből készült pipakupak zárja le. Egyformán kedvelték a cserép-, tajtékpipát és a fából faragott csibukot. A dohányt kézzel tömték és igazították a pipába, s a szurkálóval lazították fel. A rágyújtáshoz a késséget használták. Az acélt csihóták a kovához, s a kipattanó szikra meggyújtotta a taplót, amit a dohány tetejére tettek. A taplót a gyékény virágából 153 Kálmány 1891, 179.; Bálint 1975. Pipák a Dohánymúzeumban A dohányzás 135
154 Bálint 1977, 202. 155 Höbling 1845, 138. 156 Vö. Bálint 1977, 202. Acél és kovakő Dohánytartó kostökacskó készítették. Először megszárították, majd néhány napig lúgos vízben úgy nyerték, hogy csutkapörnyére vizet öntöttek áztatták, s napon újraszárították. A kérges kezű öregek kisebb parazsat vettek ki ujjukkal a tűzből, s ezzel gyújtottak a pipára. Később olyan pipákat árultak, amelyeknek egyik ódala smirglis volt, amin meggyújthatták a kingyertyás gyufát. A pipa ugyanúgy, ahogy Bálint Sándor tudósít róla, 154 Gyulafalván is néha az egészséget is szolgálta. Az égő pipára beléndekmagot szórtak, hogy belélegzett füstje szüntesse meg a fogfájást. Ilyenkor még asszonyok is szájukba vették a pipát. Erre baranyai adat is ismert. 155 A mezei munkák végzésekor aratáskor, kapáláskor, szénagyűjtéskor a rövid pihenő neve pipahuja. 156 Addig tart, amíg egy pipa dohányt vagy cigarettát elszívnak. A pipálást néhány falusi mesterembernél a szivarozás váltotta fel. Előkelőnek tűnt, ezért a pórnép között nem terjedt el, megmaradt a mesterek kiváltságának. A szivart maguk készítették Lábadi Károly 136 Dohányos falu
a legjobb minőségű dohánylevelekből. Éles késsel kivágták a vastagabb ereket, lemetszették a levelek vékony szélét is, mert az nem parázslott. Az azonos nagyságú és színű leveleket egymásra fektették úgy, hogy színükkel mindig az asztallap felé forduljanak, majd 14-15 levelet körkörösen, lehetőleg minél szorosabban összesodortak. Egy gyapjú harisnyaszárat vízbe mártottak, kicsavarták, s ebbe dugták a szivarokat. Addig meleg helyen tartották, amíg a harisnya száraz nem lett. Közben a gőz átjárta az összecsavart leveleket, megpárolódtak. Utána a szivarokat azonos hosszúságúra vágták, s fadobozban, fojtott helyen tartották. Az elszívott szivar végének neve szivarcsutka. A cigaretta a férfinép között általánosan elterjedt. Mindenki maga csavarja, sodorja. A dohányosok a zsebükben bőrből vagy pléhből készült tózniban tartják a dohányt a cigarettapapírral együtt. A régi öregek a dohányt kostökacskóban, a birka megszárított húgyhólyagjában tartották. A papírt nedves ajkukhoz emelik, s egyet a tucatból ajkukra ragasztanak. A papírt a bal kéz Dohánytartó tóznik A dohányzás 137
Dohányvágó készülék a szükséges kellékekkel hüvelyk és mutatóujja közé fogják, jobb kezük ujjaival dohányt szórnak bele, majd ugyanezzel a kézzel megsodorják, a papír szélét megnyálazzák, ujjukat végighúzzák a cigarettán, hogy a papír minél jobban a dohányhoz simuljon. Gyufával vagy öngyújtóval gyújtanak rá. Lábadi Károly 138 Dohányos falu
A cigarettát szipkából is szívják, amit maguk faragnak meggyfából. Ínséges időben újság- és vécépapírba is csavartak dohányt. Kizárólag csak férfiak dohányoztak. Ha mégis megtörtént, hogy nő is rágyújtott, a fehércselédet megszólták. Az apák akkor engedélyezték, hogy fiaik rágyújtsanak, ha már muhart vagy herét tudtak kaszálni. A gyerekek titkon is dohányoztak. Néha száraz kukoricabajuszból készítettek cigarettát, ha nem sikerült megdézsmálniuk atyjuk dohánykészletét. Az idősebbek biztatták fiatalabb társaikat: Mejjezd be! Ha tapasztalatlan volt fiatalabb társuk, szót fogadott, beszippantotta a füstöt, rövid időre elkábult tőle. Ezen jót mulattak. A bagó az elszívott pipadohány, a cigaretta, a szivar maradéka vagy dohánylevél. Némelyek összegyűjtötték, s azt rágcsálták. A dohányosok maguk gondoskodtak a jó vágott dohányról. Már csomózáskor kiválogatták a legszebb sárga leveleket, zsákba rakták, abban vitték el a dohányvágóhoz. A paraszti munkák végzése mellett volt, aki titokban dohányvágást is vállalt. Egyet- Vaskaszróban pörkölésre előkészített dohány (rekonstrukció a Dohánymúzeumban) A dohányzás 139
Frissen pörkölt dohány len szerszáma a dohányvágó. Részei a favájú, amely pléhvel van bevonva. Használat előtt beszórták fédervajsza, hogy benne jobban csússzon a leveles dohány. A vályú széle a koszorú, amely két centiméter széles, s acélráspojból van hajlítva. A koszorú szélébe illeszkedik a nyéllel ellátott kés, amelyet szecskavágó késéből vagy fűrészélből készítettek. A koszorú és a kés is azért készült acélból, hogy ne rágja egymást. A kést függőlegesen mozgatták, s közben azt az öt-hat levelet, amelyet szivarszerűen összesodortak, a kés felé tolták. A vágást a földön végezték. A kés egyszeri lenyomásával egy cigarettára való dohányt aprítottak, egy kilóból ezer cigarettához szükséges dohányt nyertek. A művelet megerőltető, hiszen egy kila Lábadi Károly 140 Dohányos falu
dohány vágása egy óráig is eltart, s közben a kéz hamar fárad. Annál jobban vágják, minél vékonyabb szálú lesz a dohány. A vágás díja a dohány árának egy harmadát tette ki. A vágott dohányt a beváltott első osztályú dohány árának a kétszereséért árulták. A vágott dohányt pörkőni kell. A pörkölést vaskaszróban végzik. A katlanba tüzet gyújtanak, a vágott dohányt beleszórják a kaszróba, s a tűz fölé teszik, közben rázogatják. Addig tartják tűz felett, amíg a dohány átmelegszik, közben pár kanál kristálycukrot szórnak a dohányra, hogy jobb ízű legyen. Ha túl barna volt a dohány, hogy szebb sárga színt kapjon, kevés ként hintettek rá, azzal együtt hevítették. Amikor a dohány gőzölni kezd, kiszedik, és szétterítik újságpapírra, hogy megszáradjon. A pörkölés akkor sikerül, ha a dohány szálas és sárgáspiros lesz. Ritka szövésű zsákban, a szergyián átvetve vagy fabőröndben tartják, hogy levegőzzön, ne száradjon ki, s megóvják a penészedéstől. A dohány élvezetének hagyományos módjai az 1960-as évekig teljesen megszűntek, a csavart cigarettát felváltotta a trafik, s az érdeklődés a szűzdohány iránt teljesen megszűnt. A dohányzás 141