A Dardanellákért vívott csata az első világháborúban. Pap Luca Zsófia 1

A Dardanellákért vívott csata az első világháborúban Pap Luca Zsófia 1 A Dardanellák az Égei-tengert és a Márvány-tengert összekötő tengerszoros. Hossza nagyjából 67-70 km szélessége 1200-6000 méter között váltakozik. A szoros legmélyebb pontja 82 méter, átlagos mélysége nagyjából 55 méter. 1. 1. ábra: A Dardanellák Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/dardanell%c3%a1k#/media/file:dardanelles_map2.png A Dardanellák történelmi jelentősége 1 Pap Luca Zsófia, Pécs 7635, paplucazsofia@gmail.com

Az ókorban Hellészpontosz néven volt ismert. Katonai-stratégiai és politikai jelentőséggel is bírt. Birtoklása kulcsfontosságú volt már a görög poliszoknak is, hiszen kereskedelmi útvonalat jelentett kelet és nyugat között. A 13. században a Bizánci Birodalomnak új ellenséggel kellett szembenéznie. A szeldzsukokat szolgáló Oszmán bég megdöntötte a szeldzsuk hatalmat és Kis-Ázsiában emírséget alapított, melynek központja Bursa lett (oszmán-török nép létrejötte). A bizánczi trón várományosa, Palaiologosz János török segítséggel szerette volna megszerezni a hatalmat. 1345-ben török csapatok vonultak a Dardanellákra, s 1354-ig az egész szoros az ellenőrzésük alá került. 1352-ben pedig megszerezték Gallipolit is ezzel fenyegetve Konstantinápolyt. Megfigyelhető, hogy aki birtokolja a Dardanellákat, az hatást képes gyakorolni a térség városaira, így például a későbbi Isztambulra is. Napjainkban a térség fontos emlékezeti hellyé, a nemzetközi turizmus célpontjává vált, amiben döntő szerepe az első világháborús harcoknak volt. Dardanellák szerepe az első világháború korában Az első világháború idején is fontos szerepet kapott a térség. 1914 végén az antant hatalmak vezetésében előkerült a "hogyan tovább" kérdése. A nyugati frontokon nem sikerült nagyobb, jelentősebb áttörést elérni, és kialakultak az állóháborúk. Felmerült a központi hatalmak katonai megosztása is. Franciaországra ebben az időben hatalmas nyomást gyakorolt az ellenség, a Központi Hatalmak, és ezért valamit lépni kellett. Úgy vélték, hogy egy új front megnyitása lehet a megoldást. Briand, a francia igazságügy-miniszter azt javasolta, hogy közel 400.000 fős angol és francia katonákból álló hadsereget küldjenek Szalonikibe, és a szerb hadsereg segítségével támadják meg az Osztrák-Magyar Monarchiát. Poincaré francia elnök hajlott a javaslatra, és elindultak a tárgyalások a kérdést illetően. Az angolok is támogatóan léptek fel az új front nyitása mellett. Churchill Brianddel ellentétben egy törökországi akció szükségességét hangsúlyozta. Törökország belépésével ugyanis Egyiptom komoly veszélybe került. 1914 decemberére az orosz vezetőség is támogatott egy törökellenes lépést, hiszen a Kaukázuson túl lehetett számítani a török jelenlétre, és ezt a nyomást kívánták enyhíteni. Másik szempontjuk volt még, hogy az oroszoknak ki kellett jutniuk a Fekete-tenger partjára hiszen a hadi ellátást nem tudták megoldania (pl. USA-ból) a vasútvonal hiánya miatt. Az augusztus 2-i török-német egyezmény következtében, valamint a gazdaság és a hadsereg német ellenőrzése miatt, valamint német kölcsönök felvétele után egyértelművé vált, hogy

Törökország a Központi Hatalmak oldalán lép be a háborúba. Belépése az első világháborúba a Központi Hatalmak államai között is felvetett egy kérdést: hol lehetne azt a csaknem 300.000 fős török haderőt bevetni. Enver pasa, a török hadügyminiszter egyértelműen egy Anglia elleni akcióval, Egyiptom visszafoglalásával kívánta megkezdeni a háborút a Központi hatalmak oldalán, ezt azonban ellenezte Ausztria-Magyarország. A Balkánon egyre feszültebbé vált a helyzet, így Ausztria-Magyarország itt akarták hasznosítani a török seregeket. Németország egy oroszellenes fellépést tartott volna a legjobbnak, de ez mindaddig nem volt fontos számára, amíg ki nem alakult a kétfrontos háború. Ennek kialakulásával azonban létfontosságúvá vált az ellenség nyugati és keleti frontja közötti összeköttetés elvágása, a tengerszorosok elaknásítása, valamint az antant hajók teljes kirekesztése a térségből. Ezen előzmények után kialakult az Antant részéről a tengerszorosok elleni támadás koncepciója. Az elképzelés az volt, hogy a támadással odavonják a török haderőt, ezzel elhárítva az Egyiptomot fenyegető török veszélyt. Ez azért volt sürgetően fontos, mert 1915 februárjában a török vezetőség kísérletet tett a Szuezi csatorna elvágására, ami ugyan nem sikerült, ettől függetlenül előremozdította a kérdést. Másik fontos szempont volt még, hogy ezzel teljesítették Oroszország kérését is, hiszen egy tengerszorosok elleni támadás elvonta volna a török erők figyelmét a Kaukázuson túli területekről. Harmadik szempont az volt, hogy előkészítsék Olaszország és a balkáni országok belépését az Antant oldalán a háborúba. Olaszországról ekkor még nem lehetett tudni, hogy a Központi Hatalmakat támogatja-e, vagy az Antant oldalán lép be a háborúba. Szerepe az Antant oldalán azért lett volna fontos, mert ezzel egy jelentős erejű déli frontot tudtak volna létrehozni az Antant szövetségesek. Ha ez megtörtént volna, akkor egy gyűrűt tudtak volna létrehozni Ausztia-Magyarország és Németország körül, amivel az ellenség már könnyen összeroppanthatóvá vált volna. Fő szempont pedig az volt, hogy a tengerszorosok elfoglalásával és megnyitásával állandó összeköttetést biztosítanak az Antant nyugati és keleti frontja között ami más útvonalon nem lett volna megvalósítható. Ez azért volt kulcsfontosságú, mert ezzel a lépéssel biztosítva látták a két front közötti állandó átcsoportosítási lehetőséget, a keleti front hadi eszközökkel való ellátását valamint a nyugati front utánpótlását is, orosz katonákkal. Mindebből leszűrhető, hogy a Gallipoli-akciót, nem végső megoldásnak tekintették az angol és a francia vezetők. A Dardanellák elfoglalásával kívánták megteremteni a több fronton egyszerre indítható, nagy erejű támadás előfeltételeit, és majd azok hozták volna meg a döntő győzelmet az Antant számára. A Dardanellák elleni támadás előkészítése

A következő kérdés az volt, hogy vajon kiket küldjenek a frontra. A fő problémát az jelentette, hogy erre az akcióra csak jól képzett és kellő tapasztalatokkal rendelkező egységeket lehetett felhasználni. Erre azonban korlátozottak voltak a lehetőségek, hiszen ilyen jellegű hadosztályok a nyugati fronton harcoltak. Kivonásukat a németek előnyükre fordították volna, és ez súlyos következményekkel járt volna az Antant országokra nézve. Az angol csapatok ekkor a tengerparti részt védték a fronton, s ha ez a rész meggyengült volna az angol erők átcsoportosítása miatt, a németek könnyedén alakíthatták volna a saját elképzeléseik szerint a helyzetet, azaz egyeten támadással megszerezhették volna Angliával szemben elhelyezkedő partokat. Ez stratégiailag egy rossz döntés lett volna angol részről, főleg hogy eközben még folyt a belga tengerpart visszafoglalására irányuló hadművelet előkészítése. Franciaország kényes helyzete miatt szintén nem akart csapatokat kivonni a frontról, de a Dardanellák elleni akció nem vont el erőt a francia hadszíntérről, ezért Poincaré hajlandó volt francia hadihajókat bocsátani erre a feladatra. A tengerszorosok elleni támadása előkészítése és jóváhagyása közben megfogalmazódott egy másik közös akció gondolata is, a szaloniki partra szállás. Az elképzelések szerint ez egy igen korlátolt hadművelet lett volna, amelynek célja a szerb haderő, főleg morális megerősítése. A franciák is hozzájárultak ehhez az akcióhoz, de csupán egy hadosztályt ajánlottak fel a cél érdekében. Az angolok hasonlóan csak egy hadosztályt küldtek volna a feladat végrehajtásához. Ekkor már megkérdőjeleződött a szaloniki-akció szükségessége is. Meggondolandó volt, hogy ilyen kicsi katonai erővel egyáltalán lehet-e érdemleges eredményt elérni. A haderő mellett a másik probléma az volt, hogy Görögországban belpolitikai ellentétek rajzolódtak ki. A fő erők, a liberális párt Venizelosz vezetésével állott a kormány élén. Őket támadták a katonai hiarerchia és a különböző konzervatív politikusok és vezetők is, akik a királyukra hivatkoztak. I. Konstantin (1913-1917 és 1920-1922) görög király nagy múltú katonai tapasztalattal rendelkezett, amivel megnyerte ezeket a katonai hiearchiában gondolkozó vezetőket. Példának okáért ő volt a török-görög háborúk főparancsnoka 1897- ben, és a Balkán háborúkat ő indította meg görög oldalról (1912-1913), melynek segítségével elfoglaltathesszalonikit. ("Thesszalonikibe, de mindenáron! ) Mindemellett, Konstantin felesége Vilmos német császár testvére volt. A közvélemény ugyan Franciaországot és Angliát támogatta, a konzervatív vezetőség és a tisztikar a koronára hivatkozva a központi hatalmat létesítette előnyben. Venizelosz kormánya hajlott egy Törökország elleni együttműködésre azonban közös balkáni akcióra (pl szaloniki akció) csak akkor volt hajlandó, ha Bulgária felől nem kell számítani egy lehetséges támadásra. A bolgár sereg jóval erősebb és képzettebb volt, mint a görög katonai erő. A görög kormánynak az volt a terve, hogy

Romániával köt szövetséget. Ennek azért lett volna értelme, mert ha ez a szövetség érvénybe lép a román-görög sereg katonailag túlerőben lesz Bulgária ellen. Románia azonban ekkor még nem volt képes belépni a háborúba, így Görögország nem vállalkozott a balkáni akcióra. Ezzel megpecsételődött a szaloniki támadás sorsa, hiszen a görög csapatok nélkül az angolfrancia erővel nem volt realizálható az Antant győzelem a félszigeten. Ekkor pedig a figyelem a két hadosztályra terelődött - amelyeknek rendelkezésre bocsátását már a francia és az angol hadvezetés jóváhagyta -, és felmerült újra a Gallipoli-akció. A végső kompromisszum a hadosztályokat illetően megszületett: a francia és angol erőket a Gallipoli-akció érdekében fogják felhasználni, de csak későbbi időpontban. Ekkor eldőlt, hogy a Dardanellák elleni hadművelet csak mint flottatámadás valósulhat meg. Harc a Dardanellákért 1915. február 18-én kezdődött meg a Dardanellák erődjeinek bombázása a hadihajókról. Először a francia és angol haditengerészet megszállta a Dardanellákkal szemben elhelyezkedő Lémnosz és Tenedosz szigeteket. Ez a művelet a térségben nagy diplomáciai mozgást indított el a térségben. Venizelosz 40.000 görög katonát a görög flotta segítségét ajánlotta fel Törökország ellen a Gallipoli-akcióhoz. Olaszország is jelentkezett a brit és francia hadvezetésnél nem sokkal a támadás megkezdése után. Az Antant arra is számított, hogy ez egy kiváló lehetőség a bolgár kapcsolatokat felélénkíteni, hiszen a Bulgária és Törökország viszonya kifejezetten megromlott az 1912-1913-as balkáni háborúk során. Az angol és francia vezetőség számára rövidesen kiderült, hogy a balkáni katonaság nem használható a tengerszorosok elleni küzdelemben, mert Oroszország tiltakozott az ellen, hogy a tengerszorosoknál görög jelenlét is tapasztalható legyen. Másfelől a görög kormány nem vette figyelembe, hogy a görög korona (I. Konstantin) és a görög katonai vezetőréteg nem támogatja az Antant hatalmakat. A Törökország elleni háborút ők úgy kívánták megvalósítani, ha Bulgária is aktívan részt vesz benne, hiszen a román szövetség nem lépett életbe, és Románia támogatása nélkül féltek egy esetleges bolgár támadástól. Mivel I. Konstantin és a konzervatív vezérkar késleltette az Antanthoz való csatlakozást, ezért Venizelosz görög miniszterelnök azzal fejezte ki ellenérzését, hogy lemondott. Az orosz kormány magának kívánta biztosítani a tengerszorosokat, hiszen a Fekete-tengeren szeretett volna katonai utánpótlást és hadipari cikkeket kapni. 1915. március 4-én egy memorandumban azt kérte, hogy a tengerszorosok birtokára vonatkozó orosz igényt a szövetségesek, Anglia és Franciaország egyértelműen ismerjék el még azelőtt, hogy katonai

erőt vetnének be. Ezt meg is tették annak fejében, hogy Oroszország kormánya érdektelenséget fogalmaz meg az Oroszoszággal nem határos török területek kérdésében. Ezek az 1915-ös márciusi nyilatkozatok voltak az első feljegyzések a háború alatt, amelyekben Törökország felosztásának terve fogalmazódott meg. Az egyezség megszületése után elindulhatott a tényleges hadművelet. A Gallipoli-hadművelet 1918. március 18-án a francia és angol hadiflotta 4x4-es rácsba formált alakzatban próbált meg bejutni a szorosba. Problémát jelentettek a törökök által telepített aknazárak, melyeket a britek kisebb hajói próbáltak meg előzőleg kiiktatni. A feladat nehézsége abban mutatkozott meg, hogy a parti török erődökből az aknaszedőket folyamatosan megfigyelték. Ezek miatt a körülmények miatt történhetett, hogy az aknamentesítés nem sikerült tökéletesen. A haditengerészet terve az volt, hogy a flotta hajóinak a fedélzetén elhelyezkedő fedélzeti ágyúk csapást mérnek majd a parti erődökre, és a maradék aknákat felszedve a francia és angol flotta felhajózik a szoroson. Török támadást érte az Antant csapatokat a terv közben. A partról erősen tüzelő török katonák találatot mértek a Gauloisra, az Agamemnonra, a Suffrenre és az Inflexieble. Az aknamentesítés nem volt tökéletes, ezért történhetett, hogy a Bouvet nevű francia hadihajó a délutáni órákban egy aknára futott és ezzel 600 tengerész vesztette életét. Hasonló történt az Inflexible és az Irresistible nevű hajókkal. Míg az előbbinek csak az orra sérült meg, utóbbi ugyancsak elsüllyedt, azonban a Bouvettel ellentétben az Irresistible legénységét meg tudták menteni. Este a visszavonuló Ocean is aknára futott, a süllyedő hajó eltűnt a flotta szeme elől és már a romboló sem találta meg. 2. ábra: Népszava 1920. március 20. Tudósítás a Nagy török győzelem a Dardanelláknál címmel

Forrás: http://nepszava.hu/cikk/1051735-nagy-torok-gyozelem-a-dardanellaknal A nap végére egyértelművé vált, hogy ez a csata haditengerészeti kudarc a francia és a brit flottának. A flottaakció bukása után összegezték a tapasztalatokat, és kialakult az a vélemény, hogy egy önálló flottatámadással nem lehet eredményt elérni, hiszen az erődöket csupán a fedélzeti ágyúk használatával nem lehet kiiktatni. Azonban megerősödött az a nézet, hogy a flottatámadás egy gyalogsági akcióval egybekötve sikeres lehet, és így van esély a tengerszorosokat bevenni. A brit hadvezetés az Egyiptomban állomásozó új-zélandi és ausztrál csapatait hajóztatta fel, míg a francia vezetőség a szenegáli gyarmati csapatokat vetette be a Dardanelláknál. Korábban még szó volt két hadosztály térségbe helyezéséről is. Mivel a szaloniki támadás nem jött létre, ezt a két katonai csoportot is e térségbe helyezték el. Az Antant végül öt hadosztállyal kezdte meg a Gallipoli-félsziget elleni szárazföldi támadást 1915. április 25-én. Különféle taktikai elemeket is használt a francia és brit hadvezetés, mint például az álpartraszállás a Dardanellák északi és déli partjai mentén, ezzel próbálták megakadályozni a török sereg átcsoportosítását. Nagyrészt a partraszállások ugyan sikeresek voltak, de nagy áldozatokat követeltek. A félsziget csúcsán elhelyezkedő Krithia térségben, egyes helyeken a francia és brit csapatok vesztesége meghaladta az 50-60%-t. Seddülbahir erődnél 11 ember jutott el élve a partra a 200-ból.

3. ábra: Halott brit katonákkal teli hajó a Seddülbahir erőd előtt 1915. április 25. Forrás:http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/36/Sedd-el- Bahr_from_River_Clyde.jpg Nagyobb probléma inkább az volt, hogy a hídfőállások létesülése után a továbbhaladást a beásott török védelem megakadályozta. Április 27-re a hídfő elérte legnagyobb kiterjedését. A törökök erőket csoportosítottak Krithia térségbe hiszen itt a megszálló csapatok csak 500 méterre voltak egy közeli településtől. Május 3-án éjjel visszaszorították a brit alakulatokat, azonban a tengerbe már nem tudták őket visszavetni. Innentől szilárd hídfő jött létre. Ennél északabbra az Anzac-bozótban ausztrál és új-zélandi csapatok szálltak partra. Az itt állomásozó török csapatok vezére Kemal Atatürk volt. 4. ábra: Kemal Atatürk Gallipolinál Forrás: http://www.greatwar.nl/downunder/kemal.jpg

Kemal először kis ellenséges egységek előrenyomulásáról kapott jelentést a felderítőitől, de hamarosan kiderült számára, hogy ez egy nagy támadás lesz. Ennél a pontnál, ha a törökök nem képesek megfelelő helyen és katonai létszámmal szembeszállni a megszálló csapatokkal, akkor az antant csapatok feljutnak a kulcsfontosságú magaslatokra és minden irányban képesek lesznek uralni a félszigetet. Ekkor kezdődött meg egy egyfajta versenyfutás a csúcsok felé. A partraszálló, konzervatív hadvezetésben bízó brit egységek a protokollt betartva várták az utánpótlást, és nem használták ki a számbeli fölényüket a hegyen állomásozó török csapatok ellen. Amíg vártak, addig megérkezett az 57. török ezred. Ekkor pedig a törökök vezére Atatürk Kemal parancsot adott a támadásra a dombvonulat gerincén. Ekkor hangzik el híres, szállóigévé vált mondata: Parancsom nem támadás, parancsom halál. Mert mire mind elestünk, helyünkre tudnak lépni más egységek és parancsnokok. A támadást nagy veszteségekkel (több ezer fős török veszteséggel), de sikeresen visszaverték a brit csapatok, de a tengerbe nekik sem sikerült kikényszeríteni az Antant katonáit. Nyár elejétől kezdve folyamatossá váltak a támadások. A britek megint megpróbálták elfoglalni Krithia falut május 6-án. Nagy veszteségek árán csupán néhány hektárnyi területet sikerült elfoglalniuk. Június 4-én újra támadtak 25.000 fővel. Nagyjából 25%-os veszteséggel vonultak vissza, területi nyereség pedig nem történt. Ezekben a harcokban mindkét fél arra törekedett, hogy át tudja törni a hídfőállást és az álló háborút. A Gallopoli-hadművelet ugyanis lövészárok-háborúvá változott, csakúgy mint a nyugati front. 5. ábra: Krithia elfoglalásának harmadik kísérlete 1915. június 4-én.

Forrás: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/de/french_75_gun_at_cape_helles_1915. jpg Az angolok és a franciák fegyveri fejlettebbek, katonáik tapasztaltabbak, felszereltebbek és jobban képzettek voltak a védőknél, előnyüket mégsem tudták érvényesíteni. A török hadsereg kihasználta létszámbeli valamint helyismereti előnyét. A védők sikeresen foglaltak el magasabb tereppontokat, és ezek megvédéséhez elegek voltak a kevésbé modern és gyengébb fegyverek is. A partraszállás nem ért el jelentősebb eredményt. Az antant hadvezetésnek újra kellett gondolnia a koncepcióját. Miután belátták, hogy sem a tengeren sem a szárazföldön nem tudnak így áttörést elérni, újabb partraszállást terveztek. Augusztus 6-án ismét hetvenezer brit, Anzac és indiai katona szállt partra Ariburnunál és az északi Suvla öbölben is. Ezen támadás arra irányult, hogy a félsziget közepén húzódó dombhátság két magasabb pontját bevegyék, valamint a török csapatokat valamilyen módon bekerítsék a Suvla öbölben. A magaslatokat sikerült is bevenniük. A törökök két nap múlva ellentámadást indítottak. A török hadvezetés Kemal döntése nyomán egységes, egy kézben tartott hadműveleti vezetést részesített előnyben. Kis- és Nagy-Anafarta falu beleesett az angolok által elfoglalt frontszakaszba. A török ellentámadás augusztus 8-án hajnalban volt. Ekkor Kemal parancsára a török csapatok a sötétben elbújtak majd rajtaütés szerűen megtámadták az angol és francia csapatokat. Áttörték Sir Ian Hamilton angol főparancsnok vonalait, és kisöpörték a megszállókat az állásaikból. A törökök által visszafoglalt magaslatra az angol és a francia flotta tüzet nyitott a fedélzeti ágyukkal, és virradatra a dombon mindenhol halottak hevertek. 6. ábra: Török és ANZAC halottak a Senki földjén.

http://www.wsws.org/asset/b1cad127-d5a6-4be3-9717- 63296baae62M/Turkish+and+Australian+soldiers+burying+the+dead+at+Gallipoli,+May+19 15,+from+Australian+War+Memorial.JPG Augusztus végén az angolok felhagytak minden további próbálkozással. A törökök helyzetén javított az is, hogy a Bulgária, aki eddig elzárkózott a háborúból feladta kívülállóságát, és belépett a Központi hatalmak oldalán az első világháborúba. Ez azt jelentette, hogy a Központi hatalmak tényleges, földrajzi összeköttetésbe kerültek Törökországgal. Ezáltal a Gallipoli-félsziget utánpótlás ellátása is javult. Német géppuskák, hadi eszközök, és osztrákmagyar ágyúk érkeztek a Skoda gyárból. Az antant megkezdte a gallipoli-front felszámolását. Nagy sokk volt, hogy Ausztria- Magyarország bolgár segítséggel lerohanta Szerbiát. A szerb hadsereg összeroppant és Korfura menekült. Románia helyzete a balkáni problémák miatt lehetetlenné vált: megszakította a tárgyalásokat az antanttal. Románia eltávolodása magával hozta azt a veszélyt, hogy a Görögország vezetősége is eltávolodik Párizstól és Londontól. Ez nem volt alaptalan: az antantbarát görög kormány a központi hatalmak győzelmei miatt összeomlott, helyette egy háború-ellenes, semleges politikát folytató államvezetés került hatalomra. Ausztria- Magyarország 1916-ban megszállta Montenegrót és elérték Albánia északi részét is. Ez a támadás szintén veszélyeztette a görög érdekeket. Az antant megkezdte a partra szállást Szalonikiben, az egy évvel ezelőtti tervek alapján. Beásták magukat a város körül. A művelet célja az volt, hogy az összeroppant szerb hadsereget morálisan megsegítsék és elrettentsék a központi hatalmakat Görögország megtámadásától.

Ebben a nagyon zavaros politikai és katonai helyzetben az antant hadvezetés nem látta értelmét a további áldozatoknak a tengerszorosoknál. Kialakult a balkáni front. Egyre többen követelték ennek a megerősítését, amire a Gallipolinál használt antant hadak teljesen alkalmasak voltak. Sir Charles Monroe lett a hadszíntér főparancsnoka, akinek fő célja az volt, hogy a flottát evakuálja. Ehhez érvényesítenie kellett véleményét Churchill és Lord Kitchener ellenében is, akik nem támogatták a visszavonulást. Végül a külső tényezőket figyelembe véve a brit vezetőség engedett, és december 8-án megszületett a döntés is. Az ausztrálok árkokat ástak éjszaka és a sötétben lopóztak a partra, ahol csónakok várták őket. Mindeközben színlelt támadásokat kezdtek meg az antant katonái, hogy a török csapatok ne vegyék észre őket, és ne tudják az evakuálást megakadályozni. A Gallipoli-félsziget csúcsán elhelyezkedő lövészárkot 1916. január 7-én hagyta el az utolsó brit alakulat. Gallipoli hatása A Gallipoli-terv nem csak az első világháborúban játszott fontos szerepet, hanem az ausztrál és az új-zélandi nemzeti identitás kialakulásában is. Az ANZAC az ausztrál és az új-zélandi hadseregek egységeiből álló katonai erő: "Australian and New Zealand Army Corps". Ezt az alakulatot az első világháború kitörése után hozták létre. Feladata a brit birodalmi érdekek védelme volt. 1914-ben megindultak Egyiptomba, ahol egy kairói kiképző táborban vettek részt a főként lelkes és fegyelmezetlen, nagyrészt katonai múlttal nem rendelkező emberek. 1915 februárjában segítségükkel visszaszorították a törököket a Szuezi-csatornánál. Ekkor merült fel az ötlet a brit hadvezetésben, hogy a Dardanellák-tervben szerepet kaphatnának. Az első komolyabb bevetésükre 1915. április 25-én került sor, amikor az első ANZAC hadosztály a Gallipoli-félszigeten partra szállt. A Dardanellák ostromát az ANZAC katonái nem érezték magukénak. Eredetileg azt az információt kapták, hogy a Brit szigeteket fogják védelmezni, és menet közben derült ki, hogy a tengerszorosok elleni küzdelemben kell részt venniük. Az önmagukat becsapottnak érzett katonák közül több mint 10.000 ember vesztette életét Gallipolinál. Ausztráliában és Új-Zélandon április 25-e nemzeti gyásznap. Ezen a napon mindig elhangzik Laurence Binyon verse: For the Fallen ( Az elesettekért) melynek sorai érzékeltetik a kollektív gyászt, amit az ausztrál és új-zélandi nemzet érez Gallipoli nevének hallatán: Nem öregedhetnek meg, mint mi, akik itt maradtunk megöregedni: Az idő nem merítheti ki őket, sem az évek nem ítélhetik el őket. Ahogy a nap este leszáll és felkel reggel Mi úgy fogunk emlékezni rájuk.

7. ábra: Halott ANZAC katonák Krithiánál. http://www.anzacsite.gov.au/4panels/images/panel3a.jpg A Gallipoli-terv borzasztó emberáldozatot követelt Törökországnak is. Török oldalon a harcban elesett 55.000 katona, betegségben meghalt 21.000, a megsebesültek száma 100.000, valamint eltűnt 10.000 ember. Az összes veszteség nagyjából 250.000 ember a török oldalon. A bevetett 480.000 angol, ausztrál-új-zélandi, francia és indiai katona közül 252.000 elesettet tartanak számon. A Gallipoli-akció értékelése A Gallipoli-akció nem nyitotta meg a tengerszorosokat, és nem fordította a Balkánt az antant felé. Ezek mellett azonban volt egy közvetlen hatása: Olaszország belépését a háborúba igencsak felgyorsította. A kudarcba fulladt katonai akcióért Churcillt hibáztatták, hiszen valóban ő volt a terv legfőbb erőltetője. Az admiralitás első lordja tisztséget - ami nagyjából a flottaügyi miniszter posztot jelentette - át kellett adnia a kudarc miatt. A történészek különféle véleményeken vannak a tervezet létjogosultságát illetően. Egyesek azt gondolják, hogy a terv eleve hibás volt, hiszen elvonta az erőket a fontosabb frontszakaszokról és ezzel meghosszabbította a háborút. Mások azt mondják, hogy egy nagyobb katonai erővel kellett volna az akciót folytatni, és így lehetett volna sikereket elérni a Dardanelláknál, ebben az esetben akár két évvel hamarabb is befejeződhetett volna a háború.

Felhasznált irodalom Másik vélemény pedig az, hogy ezek a feltételezések indokolatlanok, hiszen a német vezetés alatt álló török katonaság Atatürk Kemallal az oldalán nagyobb antant erőkkel szemben is képes lett volna megvédeni a tengerszorost annak érdekében, hogy egy közvetlen összeköttetést teremtsenek meg Törökország és Központi hatalmak között. 1915. március 31- én Németország, Ausztria-Magyarország s Törökország tíz évre szóló szerződést kötött, melynek értelmében a két központi hatalom nemcsak Oroszország, Anglia és Franciaország, hanem egy balkáni koalíció törökországi támadásával szemben is segítségnyújtási kötelezettséget vállalt. Másrészről pedig azt sem feltételezhetjük, hogy a Gallipoli-akciónál bevetett hadosztályok nyugaton történő bevetése lényegesen megváltoztatták volna az események menetét. A Nagy háború törvényszerűsége az, hogy csak az erők felőrlése dönthette el az események végkimenetelét. Ezért helytelen az a felvetés, hogy a Dardanellák ostroma nélkül már korábban, esetleg már 1915-ben kicsikarható egy végső döntés. A török megerősödés súlyos következményekkel járt. Törökország belépése a háborúba - noha hatalmas létszámú katonai erőt jelentett - nem befolyásolta közvetlenül a nyugati frontokat. Szilárdan elzárta a tengerszorosokat az antant csapatoktól, és ezzel lehetetlenné tette Oroszország nagymértékű hadi ellátását, valamint a katonai átcsoportosítások lehetőségét is meggátolta. A török hadsereg sikeressége Gallipoli után Mezopotámiában is bebizonyosodott. A katonai sikerek következtében a török hadvezetés kihasználta a háborút a belső leszámolásra is: megtörténik a 20. század első nagyobb népirtása, az örmények tömeges deportálása és legyilkolása. Laurence Binyon: For the fallen. Vers, magyarul: Az elesettekért. Robert Laurence Binyon: Fort he Fallen, http://www.greatwar.co.uk/poems/laurence-binyon-for-the-fallen.htm valamint http://www.bekescsabaivarosvedok.hu/2013/08/10/siposne-prof-dr-kecskemethy-klara-ahosok-kozottunk-elnek-hosok-napi-hagyomanyok-2013-augusztus-2-bekescsaba/#_ftn2. Letöltés ideje: 2015. március 30. Flesch István: Atatürk és kora. Corvina kiadó, Budapest, 2004, p. 101-107.

Galántai József: Az első világháború. Gondolat kiadó, Budapest, 1980. p. 260-265; 217-220, 271.-275. Roy Jenkins: Churchill. Európa kiadó, Budapest, 2005. p. 333-362. Kislexikon: Dardanellák. Forrás: www.kislexikon.hu/dardanellak.html. Letöltés ideje: 2015. március 30. George B. Leontaritis: Greece and the First World War. East European Monographs, 1990. Alan Moorehead: Gallipoli. London, Deutsch, 1989. Öt görög, öt török - hogy lett Thesszaloniki újra görög? http://pangea.blog.hu/2015/03/29/ot_gorog_ot_torok_hogy_lett_thesszaloniki_gorog Letöltés ideje: 2015. március 30. Elmar Stuckmann: A XIX. krónikája (1910-1919). Officina nova, Budapest, 1995. p. 271-279. Spencer Tucker, Laura Matysek Wood, Justin D. Murphy: The European Powers in the First World War. London&New York Garland, 1990. p. 55-56. Nagy Miklós Mihály: Hadműveletek a Balkánon. In: Magyarország az első világháborúban. Térképek történelmi áttekintéssel. Kárpátia Stúdió, Budapest, 2014. p. 84-85.