SZEXBOTRÁNYOK A POLITIKÁBAN

SZEXBOTRÁNYOK A POLITIKÁBAN KISS KÁLMÁN SZABADOS KRISZTIÁN Ha minden olyan politikus távozna a politikából, akinek potenciálisan szexbotránya lehetne, akkor nagyon kevesen maradnának írja egy elkeseredett anonim blogger. Találó a megfogalmazás, mert rávilágít arra a tényre, hogy ahogyan minden ember magánéletében vannak másra nem tartozó intim titkok, vagy szélsőséges esetekben jogkövetkezménnyel járó, szexuális töltetű cselekedetek, ez alól a politikusok sem kivételek. Ugyanakkor az idézet arra is utal, hogy az ilyen típusú ügyek más megítélés alá esnek egy politikus és egy hétköznapi állampolgár esetében. Míg a magánszemély hálószobája saját privát szférája, amit véd a jog, addig a sajtó bármikor bekukkanthat egy politikus budoárjába, és innentől kezdve már csak (ön)cenzúra kérdése, mi kerül a nyilvánosság elé. Tanulmányunkban 195, politikushoz kapcsolódó szexbotrányt, azok válságkezelési mechanizmusát és politikai következményeit vizsgáltunk meg a világ különböző országaiban. A vonatkozó szakirodalom korántsem olyan gazdag, mint az egyéb válságkezelési területek irodalma. Ez alól kivételt jelent a média és a politikusi magánélet közötti viszonyt taglaló írások sokasága. Mi azonban inkább a botrányok típusaira, a válságkezelési technikákra és esettanulmányokra fókuszáltunk. Ezen a területen ugyanis a szakirodalom vagy túlzottan technikai, vagy pedig morális alapról közelíti meg a kérdést: ezért inkább saját elméleti leírást és kategorizálást készítettünk, amely reményeink szerint kiküszöböli az előzőekből adódó hibákat. A politikai szexbotrányt így definiáljuk: olyan, jelentős médiavisszhangot kiváltó, szexuális cselekménnyel kapcsolatos ügy, amelynek legalább egyik érintettje politikus, és amely politikai reakciót vált ki. Nem foglalkoztunk tehát az interneten keringő pletykákkal, egyéb városi legendákkal. Abból indultunk ki, hogy hitelesnek és a közvéleményhez széles körben eljutónak csak a médiában megjelenő ügyek tekinthetők. A vizsgált esetek nagy része angolszász országokból származik, aminek okát tanulmányunk későbbi, médiáról szóló fejezetében taglaljuk. 57

Ország Vizsgált esetszám Belgium 1 Chile 1 Csehország 1 Egyesült Királyság 16 Franciaország 4 India 1 Japán 1 Kambodzsa 2 Kína + Tajvan 2 Magyarország 14 Németország 4 Olaszország Portugália 1 Spanyolország 1 Törökország 1 USA 143 Új-Zéland 1 Összesen 195 58

Elemzésünk során az alábbi, a demokráciákra általánosan jellemző megállapításokra jutottunk: 1) A média egyre inkább az angolszász modellt követi: vagyis a sajtószabadság és a közérdek felülírja a politikusok magánélethez fűződő jogait. 2) A politikai szexbotrányok egyre inkább részeivé válnak a politikai kampányoknak, különösen a negatív kampányoknak. 3) A szexbotrányok elsősorban a konzervatív, vallásos, hagyományos értékeket hangsúlyozó politikusokat érintik, mivel a választók számára itt a legvilágosabb a politikusi imázs és a magánéleti gyakorlat közötti ellentét. 4) A szexbotrányok politikai következményeit megjósolni lehetetlen, mert annyi egyedi tényezőtől függenek, hogy nem lehet rendszerbe foglalni azokat. Egyetlen tény állítható: a súlyos illegális cselekmények (nemi erőszak, pedofília) minden esetben véget vetnek a közvetlenül érintett politikus karrierjének 1. Szex, hazugság, videó: kommunikációs csatornák Annak a vizsgálata, hogy miként lesz egy ügyből botrány, egy közös kiindulópontra vezetett bennünket: minden ügy valamilyen pletykából, városi legendából indul el, ami aztán eljut a médiához vagy a politikai ellenfélhez, és tulajdonképpen a média dönti el, mely ügyekből lesznek politikai következménnyel is járó szexbotrányok. A direkt, politikai ellenfél által indított támadás ritka (szinte csak az Egyesült Államokra jellemző), ám a botrányokat csak a média képes hitelesíteni, hihetővé tenni, s ezáltal politikai válságot generálni belőlük. Hogyan derülnek ki a botrányok? Az általunk vizsgált esetek túlnyomó többségében a média indította el a lavinát valamilyen városi legendára, fülesre alapozva. A 90-es évek második felétől, az internet megjelenésétől kezdve azonban egyre nagyobb szerep jut a világhálónak, ahol fórumokon, blogokban, videomegosztó oldalakon anonim civilek is kezdeményeznek botrányokat, amelyeket később átvesz a média. 59

Kiindulópont Esetszám Arány Kiszivárogtatás a médiának Tényfeltáró újságírás, paparazzo Civil akció (internet) Rendőrségi, ügyészségi nyomozás 41 21% 110 56% 12 6% 32 17% A botrányok kiinduló pontjai A civil akciókkal kapcsolatban két híres esetet tudunk említeni. Mark Foley republikánus képviselő homoszexuális tartalmú e-maileket és sms-eket küldött gyakornokoknak, köztük fiatalkorúaknak is. Az egyik gyakornok továbbította az egyik ilyen levelet egy barátjának, azzal a megjegyzéssel, hogy ez beteges. 2 A levél kikerült a sajtóhoz, amely részletes tényfeltáró munkába kezdett, amelyben a minőségi médiumok vették ki a legnagyobb részt. Fény derült tucatnyi esetre, amelyekben a konzervatív politikus homoszexuális hajlamai játszották a főszerepet. Az FBI nyomozást indított, mivel az érintettek között több 16-17 éves fiatal is volt. A botrány tovább dagadt, amikor kiderült, hogy a Republikánus Párton belül már 1996-ban is 11 éve tudtak Foley hajlamairól, ezért minden fiatal férfit, aki a közelébe került figyelmeztettek a veszélyre. Ugyanakkor az ügyben az a meglepő, hogy bár az első cikk 1996-ban jelent meg a The Advocate magazinban, igazából csak 2006- ban tört ki a botrány, és ekkor szállt rá Foley-ra a média, majd a szövetségi nyomozók. Az ügyben további politikai fejlemény volt, hogy kiderült: miként próbálta meg a Republikánus Párt eltussolni az ügyet, és megelőzni a botrányt. Foley elismerte, hogy ő írta az sms-eket és az e-maileket, de a kétértelmű üzeneteken kívül csak nagykorúval létesített homoszexuális kapcsolatokat sikerült rábizonyítani, ami nem törvénytelen. Ennek ellenére lemondott kongresszusi képviselőségéről. Ami ezután következett, az bizonyára a válságkommunikációs kézikönyvek kikerülhetetlen hivatkozása lesz. 2006 október 2-án Foley ügyvédje 60

bejelentette: ügyfele egy alkoholista rehabilitációs klinikára jelentkezett be. Elismerte, hogy homoszexuális, de tagadta a pedofiliát. Az ügyvéd ez után azzal magyarázta a történteket, hogy Foley gyermekkorában egy pap szexuális molesztálásainak áldozata volt, és ez a trauma tette őt homoszexuálissá és alkoholistává. Ettől kezdve az amerikai sajtó a titokzatos pap után kezdett nyomozni, Foley pedig békésen tölthette idejét az elvonókúrán. Egy másik érdekes példa a civil kezdeményezésű szexbotrányra Indonéziából való. Az interneten vírusokat megszégyenítő gyorsasággal terjedt egy videofelvétel, amin a legnagyobb kormánypárt parlamenti titkára és egy énekesnő szerepelt félreérthetetlen akció közben. Az ügy óriási vihart kavart a szexbotrányokhoz nem szokott országban, és a lapok címoldalára került. A titkár azonnal lemondott posztjáról, ám partnere könnyek között mesélte el egy sajtótájékoztatón, hogy szerelmes volt a férfiba, teherbe is esett tőle, de a politikus és felesége abortuszra kényszerítették, cserébe pedig finanszírozták a művésznő első lemezének kiadását. 3 Az egyébként két évvel korábban készült videofelvételt valószínűleg a hölgy barátnője tette fel az internetre, nem politikai okokból. Sajtószabadság és öncenzúra A szabad sajtó eleinte tabuként kezelte a politikusok magánéletét. A 19. század második felében Franciaországban például nem is számított igazi férfinak (igazi politikusnak) az, aki nem tartott szeretőt. Még a szigorú erkölcseiről híres viktoriánus Angliában is bevett szokás volt a bordélyházak látogatása. A 20. század első felében Lloyd George brit miniszterelnök például 30 éven át folytatott viszonyt titkárnőjével, amit senki előtt sem titkolt. Az intelligenciájáról és szépségéről, no meg egyéb szeretőiről elhíresült Frances Stevenson később naplójában emlékezett meg a viszonyról. A titkárnő elválaszthatatlan társa lett a politikusnak. Közös házat vettek, de Lloyd George birodalmi érdemrendet is kieszközölt részére, sőt 1919-ben magával vitte a Párizsi Béketárgyalásokra is. A miniszterelnök kétszer is rávette szeretőjét az abortuszra, hogy ne tegye tönkre a házasságát, ám végül született egy közös gyermekük. Felesége halála után, 80 évesen végül feleségül vette kitartó szeretőjét. Az afférról az angol közvélemény pletykák útján értesült, de a politikus bukásához 1922-ben nem ez, hanem egy korrupciós ügy vezetett. 61

A média hozzáállásában a változás valamikor a 20. század második felében indult meg. Az ötvenes évektől kezdődően elsősorban az angol és az amerikai média kezdett behatóan érdeklődni a politikusok magánélete iránt. A kontinentális sajtó továbbra is szemérmes maradt, és csak kivételes esetekben tárt a nyilvánosság elé politikai szexbotrányokat. Ez az öncenzúra napjainkig tart, ám az éles hírverseny ezen a területen is lassú változást hoz. A német sajtó sokáig a legdiszkrétebbek közé tartozott Európában. Az íratlan szabály az volt, hogy addig nem számolnak be a mindenki által tudott házasságtörésről, amíg a szerető teherbe nem esik. Ekkortól azonban a politikus elveszítette a magánélet tiszteletéhez fűződő jogát, és a sajtó szabad prédájává válhatott. Így derült ki az igazság például Rudolf Dressler-ről, a Szociáldemokrata Párt volt alelnökéről, vagy Bernd Schmidbauerről, aki a titkosszolgálatokat felügyelte a kormányban. Theo Waigel volt pénzügyminiszter éveken át tartó viszonyáról azonban csak akkor számolt be a sajtó, amikor a politikus már elvált feleségétől. 56 1996-ban azonban megtört a hallgatólagos megállapodás a sajtó és a politikusok között, amikor a média részletesen tálalta az akkor még alsószászországi miniszterelnök Gerhard Schröder botrányát. Felesége nagy ricsajt csapva dobta ki a politikust közös házukból, amikor megtudta, hogy szeretője van. 4 Az ügy azonban nem törte meg Schröder karrierjét, akit később kancellárrá választottak. Ettől kezdve a német sajtó egyre nyíltabban számol be a politikusok magánéletéről 5. Angolszász modell A közérdek magasabb rendű, mint az egyén magánéleti jogai. A politikus közszereplő, akinek a magánélete közügy. Hírverseny miatt érdekelt a média a szexbotrányok leleplezésében. Kampányokban főszerepet kap a magánélet. Kontinentális modell A magánélethez fűződő jog sérthetetlen. Hallgatólagos alku a média és a politikusok között: a magánélet tabutéma. A hírverseny egyre inkább felbontja ezt az alkut. Kampányokban nem kap főszerepet a magánélet. A média viszonya a politikusok magánéletéhez 62

Botránytípusok A politikusok szexbotrányaira egyszerű csoportosítást alkalmazhatunk attól függően, hogy legális vagy illegális cselekményt követtek el. Erkölcsi megítélés, illetve politikai hatás alapján már sokkal nehezebb bármilyen szelektálást végezni, mivel az egyes botránytípusok teljesen eltérő hatást váltanak ki attól függően, hogy melyik országban, milyen ideológiai beállítottságú politikusok az alanyaik. Legális Házasságtörés munkahelyi viszony szerető Illegális Prostituált (egyes országokban legális) Botrányos szeretők celebrityvel nagy korkülönbséggel Homoszexuális kapcsolat titkolt nyíltan felvállalt Extremitás extrém szexuális szokások (pl: szado-mazo) gerontofilia Bűncselekmény nemi erőszak pedofilia A leggyakoribb szexbotrány-típusok Természetesen ez a csoportosítás is sematikus lehet, hiszen az egyes típusok keveredhetnek egymással (pl: házasságtörés és homoszexuális viszony). Ugyanakkor az kijelenthető, hogy míg az illegális cselekedetek a legtöbb esetben a politikus bukásához vezetnek, addig a legális szexbotrányok már vegyes hatást váltanak ki a közvéleményben. 63

Erkölcsi megítélés szempontjából a legenyhébb választói büntetés a házasságtörőket és az új kapcsolatot létesítőket sújtja, míg a legális devianciák esetében a legesélyesebb, hogy a politikai karrier derékba törik. Stresszoldás a munkahelyen A házasságtörés a leggyakoribb okozója a politikai botrányoknak. Ezen belül is több típust különböztetünk meg, de ebben a bekezdésben csak a hagyományos férfi-nő kapcsolatokat elemezzük. Ahogy a politika világán kívül, úgy a politikusoknál is a munkahelyi kapcsolat vezet a legtöbbször házasságtöréshez. Mivel a legtöbb politikus több időt tölt kollégáival, mint a családjával különösen igaz ez a kampány idejére, gyakran alakulnak ki alkalmi vagy tartós kapcsolatok. Olyannyira igaz ez, hogy több olyan állam- és kormányfőt ismerünk, aki hűtlenséget követett el, mint olyat, aki szigorú erkölcsök szerint élt. A történelem talán legismertebb házasságtörési botránya Bill Clinton amerikai elnök nevéhez fűződik. Az elnök titkos viszonyt folytatott Monica Lewinskyvel, a Fehér Ház egyik alkalmazottjával. Amikor a botrány kirobbant, az elnök tagadott, majd később beismerő vallomást tett. Ám a világsajtó hónapokon át az üggyel volt elfoglalva, és minden más világpolitikai kérdés kiszorult a médiából. Az affér és a hazugság következtében Clinton elnök ellen úgynevezett impeachment eljárás indult, amire nem volt még példa a 20. században, az Egyesült Államokban. Az ügyet már könyvtárnyi irodalom elemezte, mi ezekből egyetlen tételt emelünk ki. Clinton kezdetben jelentéstani értelmezésre alapozta tagadását. Az ő (és sok más amerikai) fogalmi rendszerében a szexuális kapcsolat egyenértékű a közösüléssel (sexual intercourse), minden más szexuális cselekmény, így az orális kapcsolat nem minősül annak. Vagyis ebben a fogalmi rendszerben Clinton nyugodtan állíthatta, hogy nem volt szexuális kapcsolata Monica Lewinskyvel. Az orális aktus kívül esik ezen a kategórián. Természetesen a védekezés gyenge lábakon állt, és még inkább nevetségessé tette az elnököt, aki végül megadta magát, és elismerte: bárhogy is nevezik, de volt viszony közte és Lewinsky kisasszony között. A republikánusok támadásainak következtében azonban az ügy hamar átpozícionálódott, és morális kihágásból a hazudott-e az elnök? jogi kérdésévé alakult át. 64

A botrány idején Bill Clinton felesége végig kitartott férje mellett, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elnök később visszanyerje nemzetközi tekintélyét. Voltak azonban más politikusok, akik kevesebb szerencsével jártak. Lord Caithness, brit közlekedési miniszter például kénytelen volt lemondani 1994-ben, miután felesége öngyilkosságot követett el, mert attól félt, férje elhagyja egy másik nő miatt. Még szörnyűbb tragédia érte azt a két kambodzsai szeretőt, egy 18 éves karaoke-énekest és egy 34 éves helyi filmsztárt, akiken a féltékeny politikus-feleségek álltak bosszút. Előbbi hölgy viszonyt folytatott egy helyettes államtitkárral, s amikor kitudódott, a politikus felesége két testőre kíséretében fényes nappal egy piacon leöntötte a lányt savval, örökre megnyomorítva őt. A színésznőt pedig nemes egyszerűséggel egy bérgyilkossal végeztette ki 1993-ban a kambodzsai miniszterelnök felesége, miután megtudta, hogy férje és a színésznő között titkos szerelmi kapcsolat van. Eltitkolt szeretők Vannak olyan házasságtörések, amelyek csak már az elkövető legmagasabb rangú politikai pozíciójáról történt távozása után derülnek ki. Ezek az esetek általában sokkolják a közvéleményt, és az adott politikusról kialakult imázst is jelentősen átalakítják. Negatív, illetve pozitív irányba mindkettőre találhatunk példát a közelmúltból. Franciaország közvéleménye megrendülten szerzett tudomást 1994-ben arról, hogy Francois Mitterand kettős életet élt. Hivatalosan ismert családja mellett létezett egy titkos családja is, ahol szeretőjével közösen nevelték lányukat. Az íróvá cseperedett 30 éves lány, Mazarine Pingeot 2005-ben könyvet is írt 59 a férfiról, akit sohasem szólíthatott papának, és arról, hogy milyen érzés államtitokként felnőni. Igazából ez a könyv, és írójának médianyilatkozatai kavarták fel leginkább a franciákat. Később a francia sajtó alapos tényfeltárást végzett a volt elnök kettős életéről. Ebből kiderült például, hogy Mitterand 45 évesen ismerkedett meg az akkor 18 éves Anne Pingeot-val, és pár év múlva egymásba szerettek. A kapcsolatból 1974-ben született gyermek. A titkolt családot állami pénzen őrizte a titkosszolgálat, hiszen Mitterand több időt töltött velük, mint törvényes családjával. A lány 18 évesen visszautasította apja kérését, hogy vegye fel a Mitterand családnevet. Apja annyira imádta őt, hogy még egy vacsorát is megszervezett Mazarine és Fidel Castro kubai elnök között, akit a lány istenként imádott. A történet legfelemelőbb része azonban az volt, amikor 1996-ban, 65

Mitterand temetésén törvényes felesége és családja megengedte, hogy a titkolt család mellettük üljön és fogadják a részvétnyilvánításokat. Mitterand imázsát azonban ez az ügy önmagában még nem befolyásolta volna negatívan, ha nem jelenik meg egy másik könyv is 2005-ben, amelyben egykori orvosa elárulta: Mitterand már 1981, tehát elnökké választása óta súlyos prosztatarákban szenvedett, amely később egész testére átterjedt. A francia közvélemény két titkot már nem tudott megbocsátani az elnöknek. Ellentétben Mitterand-nal, John Major brit miniszterelnök nem tartozik a nagyformátumúnak tekintett európai politikusok közé. Már miniszterelnöksége idején is szürke, unalmas figurának jellemezte az angol és nemzetközi sajtó. Szerencsétlenségére elődje, Margaret Thatcher, utóda Tony Blair, mindketten karakteres, történelemformáló politikusok voltak, így a kontraszt még élesebb. Ám 2002-ben Edwina Currie, egykori konzervatív politikusnő nyilvánosságra hozta naplóját, amelyben elárulta: a 80-as években négy éven át szeretője volt az akkor még csak fényes karrierről álmodó Major-nek. A napló igazi bombaként robbant az ilyen típusú botrányokra mindig vevő angol médiában. Különösen azért, mert a szürke, unalmas politikus helyett egy egészen más ember képe körvonalazódott Currie visszaemlékezéseiből. A politikában hidegvérű machiavellista, a hálószobában viszont nagyszerű szerető újraformálta Major imázsát. Currie nyilatkozataiban gyakran hánytorgatta fel, hogy 1990-ben nem kapott miniszteri állást a Major-kormányban, ám tagadta, hogy emlékiratainak kiadása a bosszút szolgálta. Valójában élete legnagyobb szerelmének tartotta és tartja most is Major-t, és a kapcsolatukat is azért szakította meg, hogy ne álljon Major karrierjének útjában. A napló talán legsokatmondóbb bejegyzése így hangzik: A legfájóbb az, hogy John önéletrajzában még a névmutatóban sem szerepelek. 6 Politikusok és prostituáltak A politikusok prostituáltakkal összefüggésbe hozott botrányai közül a leghíresebb John Profumo brit hadügyi államtitkár 1963-ban kirobbant ügye. A politikus egy 19 éves prostituálttal, Christine Keeler-rel folytatott viszonyt néhány hétig. Az affér sokáig csak pletykaként keringett, ám amikor kiderült, hogy a prostituált kapcsolatban állt egy szovjet nagykövetségi alkalmazottal is, kitört a botrány. A hidegháború legkeményebb 66

éveiben járunk, és a brit kormány egyik legfontosabb hadügyi posztját betöltő politikusának viszonya egy feltételezett szovjet kémmel is kapcsolatot tartó prostituálttal gyorsan a média figyelmének középpontjába került. 1963 márciusában Profumo a Parlamentben még mindent tagadott, és perrel fenyegette a médiát, júliusban azonban megrendülten vallotta be bűnét. A botrány annyira megviselte Harold Macmillan konzervatív miniszterelnököt, hogy egészsége megrendült és lemondásra kényszerült. Profumo az ügy miatt szintén lemondott és teljesen visszavonult a politikától. Vezeklésképpen egy jótékonysági szervezetnél kezdett dolgozni, mint vécépucoló. Később a közvélemény és a politika is rehabilitálta személyét. A királynő 1975-ben a Brit Birodalmi Rend parancsnokává léptette elő. 91 évesen, aktív jótékonysági munkájának köszönhetően köztiszteletben hunyt el. Felesége a botrány idején, és a vezeklése alatti évtizedekben is, egészen haláláig kitartott mellette. Ám volt, akinek sikerült megúsznia hasonló ügyet. Az amerikai Ken Calvert republikánus képviselőt 1993-ban a rendőrök akció közben kapták rajta autójában egy kéjnővel. A kaliforniai képviselő egy éven át tagadta, hogy ilyen eset történt volna, ám 1994-ben nyilvánosságra került a rendőri jelentés, sok szaftos részlettel. 61 Ken Calvert válaszképpen, és hogy elterelje saját botrányáról a közfigyelmet, kampányt indított demokrata párti ellenfelével szemben, azt állítva, hogy az illető homoszexuális. Mivel Calvert egy erősen konzervatív választókörzetben volt képviselő, az ellenkampány hatott, és a többség újra bizalmat szavazott neki a következő választáson. 7 A prostituáltak azonban nem csak mint a szexuális vágyak kielégítői jutnak szerephez a politikában. Van, amikor maga a politika alkalmazza őket lejárató szándékkal, és van, amikor egy-egy kampány főszereplőivé válnak. Az egyik legérdekesebb és máig megoldatlan eset Kínában történt 2004-ben. A hong-kongi Demokrata Párt egyik jelöltje, Ho Wai-to a kiélezett választási kampány idején üzleti útra indult a kommunista Kínába. A média első beszámolói szerint az egyik reggelen rendőrök rontottak be Ho Wai-to szállodai szobájába, földre teperték és megverték. Mikor kijött a fürdőből, egy prostituált és egy videokamera várta a rendőrökön kívül. A rendőrök letartóztatták, majd hetekig tartó éheztetés után rávették, hogy beismerő vallomást tegyen. Ügyvédet nem fogadhatott, és bírósági tárgyalás nélkül fél év börtönre ítélték, pedig felesége kitartóan harcolt férje igazáért. 67

A Demokrata Párt persze azonnal koncepciós perről kezdett beszélni, és az ügy elérte a világsajtót is. Eleinte úgy tűnt, a kommunista Kína egy újabb kényes politikai és emberi jogi konfliktust generál. Ám a hidegzuhany csak ezután következett. A Demokrata Párt hatalmas kampányt indított Ho érdekében, és azt remélte, hogy ez a választásokat a párt számára pozitív irányba befolyásolja majd. Ám tudatos időzítéssel, a választás előtt egy héttel a kínai rendőrség nyilvánosságra hozta bizonyítékait, melyek szerint Ho már három éve rendszeresen találkozott prostituáltakkal kínai útjai során. A tanúvallomásokból regénybe illő történet körvonalazódott féltékenységről, nyomorról, perverzióról és egy terhes prostituáltba szerelmes képviselőjelöltről. Ho már csak a választások után tért haza. Feleségével oldalán sajtótájékoztatót tartott, de nem volt hajlandó semmilyen kérdésre sem választ adni, ami a prostituáltakkal való állítólagos viszonyára vonatkozott. Kitartott azon állítása mellett, hogy ártatlan, és politikai okokból csalták csapdába, ám lemondott párttagságáról. A Demokrata Párt ezt megkönnyebbülve vette tudomásul, hiszen az ügy súlyos politikai károkat okozott. Habár később a párt újból visszahívta soraiba Ho-t, máig sem tudni azonban, mi az igazság a prostituáltakkal kapcsolatban. 8 Gyakoriak azok az esetek is, amikor az alvilág alkalmaz prostituáltakat egy-egy politikus lejáratására. Dominique Baudis, Toulouse egykori polgármestere Franciaország egyik legismertebb pornográfia-ellenes kampányaktivistája volt. Egy Fanny nevű prostituált 2003-ban azzal vádolta meg, hogy 1990-ben egy bordélyban Baudis megerőszakolta őt, egy másik kéjnő szerint pedig rendszeresen részt vett szado-mazo szeánszokon, amelyeket egy nemi erőszakért és sorozatgyilkosságért letartóztatott bűnöző szervezett. A média azonnal felkapta a történetet, és szinte keresztre feszítette a politikust. Ám a bírósági tárgyaláson váratlan fordulat történt. A koronatanú elismerte, hogy valótlanul vádolta meg a politikust, amiért 15 ezer eurót ígért neki a pornóipar egyik prominense. Baudis ellen ejtették a vádat, és az esetről könyvet írt. 9 Végül a prostituált bármily meglepő politikai aktivistaként is megjelenhet a politikában. 2007 nyarán az Egyesült Államok egyik legismertebb madame-ja, Heidi Fleiss nyilvánosan csatlakozott a Hillary Clinton kampányát támogatók közé. A hölgy a 80-as években Hollywood leghíre- 68

sebb luxusprostituált-közvetítő hálózatát vezette, mígnem 1990-ben letartóztatták. Kérdés persze, hogy egy ilyen támogató jót tesz-e a kampánynak. Mindenesetre a Clinton-stáb zavartan reagált a kinyilatkoztatásra: Nem tudtuk, hogy ő is a támogatónk. 10 Amikor a szerető érdekesebb, mint a politikus Kiinduló tételünk szerint csak olyan ügyekből lesznek botrányok, amelyeket felkap a média. Kutatásaink során találtunk néhány olyan esetet, ahol nem is maga a politikus, hanem partnere került az érdeklődés és a botrány középpontjába. David Mellor, brit kulturális államtitkár 1992-ben lemondásra kényszerült, miután szeretője, Antonia de Sancha, egy kevésbé ismert színésznő 30 ezer fontért eladta kettejük sztoriját egy bulvárlapnak. Mellor nem tudta tagadni az affért, mivel titkos magnófelvétel készült egyik intim együttlétükről és beszélgetésükről. Habár Mellor nem akart távozni posztjáról, az akkori miniszterelnök, John Major az egyik munkatársán keresztül tudatta vele: púp a párt hátán. Az ügy érdekessége, hogy Antonia de Sancha tíz évvel később egy interjúban megbánta akkori tettét. Színészi karrierje derékba tört a botrány miatt, nem kapott szerepeket, tönkrement későbbi házassága, és a 30 ezer fontot is gyorsan elköltötte. De nem menjünk ennyire messzire, hiszen Csehország is átesett a tűzkeresztségen egy szaftos politikai szexbotránynak köszönhetően. Mirek Topolánek cseh miniszterelnök titkos viszonyt folytatott pártjának alelnökével. Az ügyre akkor derült fény, amikor a szerető teherbe esett. A kormányfő 2007 januárjában nyilvánosan elismerte, hogy ő az apja a gyermeknek, és elhagyta családját. Az ügy kizárólag pártpolitikai preferenciák mentén osztotta meg a közvéleményt, ám azok, akik elítélték a politikust, sokkal inkább miniszterelnöki tevékenységével voltak elégedetlenek, mintsem a kiderült viszony miatt nehezteltek volna rá. 11 Az erkölcsi ítélet inkább a rossz nőt sújtotta, aki belegázolt egy család életébe. Liliomtiprók Egyes esetekben a botrányt az okozza, hogy a politikus és partnere közötti korkülönbség szembetűnő. Ezek az esetek általában nagyon fiatal lányokat és fiúkat érintenek, ám jogi értelemben nem tekinthetők pedofíliá- 69

nak. Ugyanakkor a közvélemény szemében határesetnek számítanak, és ez okozza a politikai következményekkel járó botrányt. Két ismert példát említünk az alábbiakban. Arnold Schwarzenegger politikai pályáját már az induláskor botrányok övezték. Az ex-terminátor macsóizmusáról, nőkkel való bánásmódjáról rengeteg cikk jelent meg a tengerentúli és az európai bulvársajtóban. Kormányzóvá választása előtti korszakából azonban egy olyan ügy kapta a legnagyobb figyelmet, ami miatt kormányzójelölti indulását is el kellett halasztania. Egy bulvárlap 2003-ban megszellőztette, hogy a politikusnak régebben viszonya volt egy Gigi Goyette nevű gyerekszínésszel. A viszony idején Gigi 16, Arnold pedig 28 éves volt. A történet újabb fordulatot vett, amikor a Los Angeles Times kiderítette, hogy az egyik kiadóvállalat 20 ezer dollárt ígért Giginek, ha hallgat a viszonyról, és még arról is gondoskodtak, hogy Gigi barátnője se fecsegjen a hallgatás árát 1000 dollárban szabták meg. Ennek ellenére az ügy kiderült, Gigi körbejárta a televíziós showműsorokat, részletesen mesélt a kapcsolatról. Mentségére legyen mondva, hogy Gigi színészi karrierje már induláskor befuccsolt, ám a botrány révén elérte az áhított rivaldafényt. Arnoldról egyébként semmi rosszat nem mondott. A 46 éves Piers Merchant brit konzervatív képviselő és kétgyermekes családapa beleszeretett egy 18 éves hostessbe, akit mint kutatót, maga mellé vett parlamenti irodájába. 1997-ben egy paparazzo lefotózta őket, amint csókolóznak. Piers tagadta a kapcsolatot, ám pár hónap múlva kamerák kereszttüzében tett beismerő vallomást. A sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy a viszonyról mobiltelefonon számolt be feleségének, aki csak annyit kérdezett: Hogy lehettél ilyen hülye? 12 Piers lemondott mandátumáról. Homoszexuális kapcsolat A homoszexualitással kapcsolatos politikai botrányok jelentős változáson mentek keresztül az elmúlt évtizedekben, összefüggésben azzal, ahogy a közvélemény viszonya átalakult a homoszexualitás megítélésében. Kezdetben a politikus homoszexualitásának kiderülése politikai következményekkel járó botrányt okozott. Mára azonban főként Nyugat- Európában a homoszexualitás nemhogy botrányt nem okoz, hanem a coming out egyenesen a politikusi imázsépítés eszközévé vált 13. Két 70

szempontból is igaz ez: egyrészt lehet a személyes imázsépítés eszköze, másrészt felhívja a figyelmet valamilyen fontos társadalmi problémára, jelen esetben a homoszexuálisokat érintő diszkriminációra. Az Egyesült Államokban még megosztják a közvéleményt az ilyen ügyek, főleg a vallásos választók körében. Ennek ellenére számos, republikánus politikus is nyíltan vállalja homoszexualitását, és ér el politikai sikereket. Jim Kolbe 1996 nyarán coming out-olt, és ő volt az első meleg politikus, aki felszólalhatott a Republikános Konvención. Michael Brown brit politikus volt az első konzervatív képviselő, aki beismerte, hogy homoszexuális. Nem is nagyon volt más választása, mivel a 43 éves férfit az egyik bulvárlap lefotózta egy 20 éves férfival, amikor Barbadoson nyaraltak 1994-ben. Ekkoriban a brit törvények 21 évben határozták meg a homoszexuális kapcsolat korhatárát, így Brown-nak le kellett mondania kormányzati pozíciójáról, de politikai karrierjének mégsem ez, hanem korrupciós ügyek vetettek véget. Tony Blair kormányában pedig több, nyíltan homoszexuális miniszter is helyet kapott anélkül, hogy nemi vonzalmuk befolyásolta volna politikai karrierjüket. A kontinentális Európa még ennél is toleránsabb. A két legismertebb példa Berlin polgármestere, Klaus Wowereit, valamint Párizs polgármestere, Bertrand Delanoë. Mindketten megválasztásuk előtt vállalták nyilvánosan homoszexualitásukat, és mindketten sikerrel tették a melegek ügyét közéleti vita tárgyává. Klaus Wowereit 2001. június 12-én, a Szociáldemokrata Párt Kongreszszusán kimondta: Ich bin schwul, und das ist gut so. (Meleg vagyok, és ez így is van jól.) A közönség pár percnyi döbbent csend után lelkesen megtapsolta a politikust, akit ezután Berlin főpolgármesterének jelöltek. Wowereit megnyerte a választásokat, a korábban a homoszexuálisokat jelölő, igen sértő schwul szó pedig egyre elterjedtebbé vált a nyilvánosságban és fokozatosan elveszítette pejoratív jelentését. Berlin polgármestere még azt is megengedte magának, hogy újraválasztásának napján kamerák előtt magához ölelte partnerét. A szocialista Bertrand Delanoë 1998. november 22-én fedte fel homoszexualitását egy televíziós interjú keretében. Delanoë volt a második politikus Franciaországban, aki megtette ezt a lépést a nyilvánosság 71

előtt. Ezt követően hónapokig tartó közéleti-politikai vita dúlt a homoszexuális élettársi kapcsolat (Pacte civil de solidarité) bevezetéséről, amelyet végül a Jospin-kormány iktatott törvénybe 1999-ben. Bertrand Delanoët 2001-ben választották Párizs polgármesterévé. 2002. október 5-én egy kulturális rendezvény alatt a polgármestert megkéselte egy elmebeteg, aki saját elmondása szerint gyűlölte a politikusokat, a szocialista pártot és a homoszexuálisokat. Az első francia konzervatív politikus, aki felvállalta homoszexualitását, Philippe Douste-Blazy. Toulouse polgármester-jelöltje a kampányában beszélgetést szervezett a város egyik, a helybéli meleg közösség által látogatott szórakozóhelyén. A helybéli többség gondjait és igényeit kiemelve jelezte, hogy nem közömbös a homoszexuális kisebbség ügye iránt. Megígérte, hogy megalapítja a Homoszexuálisok Házát, továbbá átengedi a meleg büszkeség napján szervezett felvonulást Toulouse belvárosán. Douste-Blazy-t ezt követően megválasztották Toulouse polgármesterének. Magyarország is átesett a tűzkeresztségen: Szetey Gábor államtitkár 2007. július 5-én, a budapesti Melegfesztivál nyitónapján elmondott beszédében ismerte el homoszexualitását. A hír aznap a híradók élére került, a pártok magánügynek nevezték az államtitkár vallomását, és a csoda másnapra el is múlt. Nem lett belőle se botrány, se vita. Az ügynek csak akkor lettek politikai következményei, amikor 2007. szeptember 9-én a sajtó hírül adta: kizárták a Fideszből azt az önkormányzati képviselőnőt, aki egy pártközeli rádió internetes honlapját szerkesztette, és egy ízléstelen, auschwitzi fotómontázst tett fel a honlapra az államtitkárról. Vagyis a parlamenti pártok ebben a kérdésben tartják magukat az európai normákhoz. Természetesen a néhány pozitív példa mellett több tucat negatív esetet is megvizsgáltunk. Ezek közös jellemzője, hogy jobboldali, erősen konzervatív, családos politikusokat érintett, akiknél a házasságtörés összekapcsolódott a homoszexualitás napvilágra kerülésével. Nemrégiben például Larry Craig republikánus szenátor egy férfivécében tett nem félreérthető ajánlatot egy férfinak, aki történetesen egy álruhás rendőr volt Robert Baumann ismert melegellenes republikánus aktivistát és kongresszusi képviselőt pedig azért helyezték vád alá, mert szexuális kapcsolatot létesített egy 16 éves fiúval, akit egy melegbárban szedett fel. 72

Összefoglalva: a nyíltan vállalt homoszexualitás már ritkán okoz politikai szexbotrányt. Sőt, ma már a transzszexualitás és a transzneműség sem jelenti a politikai karriertől való elzártságot. Aya Kamikawa például Japán első transzszexuális politikusa, akit a tokiói önkormányzati képviselőtestület tagjává választottak. Jenny Bailey, az angliai Cambridge polgármestere az első transznemű városvezetője a szigetországnak. A szintén transznemű Vladimir Luxuria, ismert televíziós showman(woman) pedig az olasz Kommunista Párt színeiben lett parlamenti képviselő. Extremitások Kutatásunk során számos olyan politikai szexbotrányt vizsgáltunk, amely valamilyen devianciával, perverzióval kapcsolatos. Elemeztünk korbácsos és bilincses erotikus játékokat kedvelő tajvani politikust 14, amerikai szenátort, akit éppen a Clinton félrelépése elleni kampány irányítására neveztek ki, amikor magnófelvételek kerültek a médiához a szenátor szado-mazo aktusairól; egykori brit minisztert, aki emlékirataiban azzal kérkedett, hogy párhuzamos viszonyt folytatott barátja feleségével és annak két lányával 15 ; kormánytanácsadót, akit az ágyában két hölggyel kapott rajta a felesége, és még oldalakon át sorolhatnánk. Ám ezek az ügyek élesen különválnak a törvénytelen cselekedetektől, amelyek közül a két leggyakoribb a nemi erőszak és a pedofília. Szexuális bűnözők A legmegrendítőbb fejlemény a politikai szexbotrányok történetében, hogy a 90-es évektől kezdődően váratlanul számos, pedofíliával és gyermekpornográfiával, gyermekkereskedelemmel és szexrabszolgasággal kapcsolatos ügyre derült fény. Az ilyen botrányok egyetlen földrészt sem kerültek el, és szinte mindenhol azonnal politikai vetületet is kaptak. Az általunk vizsgált amerikai politikai szexbotrányok közel ötöde(!) valamilyen gyermekmolesztálási vagy gyermekpornográf ügy, de akadt gyermek elleni nemi erőszak és pedofil prostitúciós botrány is. Az Egyesült Államokban is óriási vihart kavart, amikor fény derült olyan gyermekprostituált-közvetítő hálózatokra, amelyek működtetői és ügyfelei között számos, a legmagasabb politikai körökkel kapcsolatba hozható személyt 73

azonosított a rendőrség. Igaz, magas beosztású politikust ritkán ért el a botrány, de így is öt olyan esetet találtunk, ahol politikust elítéltek pedofil-ügyben az Egyesült Államokban. Az egyik legfurcsább ügy Carey Lee Carmer nevéhez fűződik, aki az elnökválasztási kampányban a republikánusok által készíttetett, Kerry-ellenes kampányfilm készítője volt. A republikánus tanácsadót azzal vádolták, hogy két kislányt molesztált, akik közül az egyik még a kampányfilmben is szerepelt. A rendkívül konzervatív Chilét egy 2003-ban kirobbant ügy sokkolta. A rendőrség letartóztatott egy kettős életet élő, közismert üzletembert, akiről kiderült, hogy kiterjedt gyermekprostituált-hálózatot működtet. A chilei közvélemény bizalma igazán csak akkor rendült meg, amikor Maria Pia Guzman konzervatív kongresszusi képviselőnő megszellőztette, hogy a hálózat ügyfelei között politikusok, sőt, saját pártjának tagjai is voltak. 16 Hasonló sokkon esett át ugyanabban az évben Portugália is, ahol a Szocialista Párt második emberét a Parlamentből szállította el a rendőrség kihallgatásra egy olyan ügyben, amelyben az ország politikai és showbizniszben tevékenykedő elitje volt az érintett. Itt is titkos pedofil-hálózatokról, gyermekprostituáltakról szólt a botrány. És hogy milyen mélyre tud süllyedni az ember, jól mutatja, hogy az áldozatok között fogyatékos gyermekek is voltak. A botrány súlyos válságba sodorta a népszerűsége csúcsán álló ellenzéki pártot. De az eddigi talán legismertebb botrány Brüsszelben történt. 1996-ban a belga rendőrség letartóztatta Marc Dutroux-t, aki egy gyermekpornográf és pedofil hálózatot üzemeltetett. Az ügy óriási vihart kavart az egész világon, de politikai aspektust nemcsak a belga igazságszolgáltatás tehetetlensége miatt kapott. Hamar kiderült, hogy az elrabolt gyermekkel készített szexvideók vásárlói között politikusok is szerepeltek. Majd arra is fény derült, hogy kormányzati hivatalnokok szadista orgiákon vettek részt gyermekprostituáltakkal, melyeket Dutroux barátja, egy ismert üzletember szervezett. 17 A pedofil-botrányok közös jellemzője, hogy a politikai elit megpróbálja lassítani az igazságszolgáltatás és a média munkáját, továbbá minden esetben az elit hitelvesztését okozza a közvéleményben. De ennyi sokkoló információ után térjünk vissza a politikai szexbotrányok válságkezeléséhez. 74

Válságkezelési technikák A modern politikai kommunikációban egyre kevesebb szerep jut az ideológiának és a pártprogramoknak. (Ugyanakkor az ideológiamentességet és a következetlen, egymásnak ellentmondó politikai ígéreteket kizárólag a populista pártok alkalmazzák.) A bonyolult szakpolitikai kérdések taglalására nem jut idő a modern média világában, ahol egy politikusnak legjobb esetben 20 másodperce van arra, hogy eljuttassa üzenetét a televízión keresztül a választóknak. Éppen ezért a modern politikai marketing igyekszik humanizálni, emberközelivé tenni a politikát, amelynek következménye, hogy a pártprogramok helyét elfoglalják a politikai médiaakciók. A politika ezzel párhuzamosan perszonalizálódik, a pártokat arcok, beszélő fejek képviselik, akik elsősorban emocionális hatást akarnak gyakorolni a választókra. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy a politikai támadásokat is személyek ellen intézik a versenytársak, mivel a személyes hiteltelenítés válik a leghatékonyabb marketingeszközzé. Ez pedig maga után vonja a politikai szexbotrányok felértékelődését. Az általunk vizsgált esetekben jól meghatározható, hogy az érintettek milyen válságkezelési technikát alkalmaztak. Ezeket az alábbiak szerint csoportosítottuk: 1) Tagadás: az érintett tagadja még a legnyilvánvalóbb tényeket is, és arra játszik, hogy minden botrány három napig tart, aztán jön a következő, amely kiszorítja ügyét a vezető hírekből. 2) Ellentámadás: ezt a módszert a tagadással együtt használják az érintettek. Lényege, hogy a botrányt a politikai ellenfél által kitalált hamis vádnak nevezik, amely az érintett politikus lejáratását célozza kampányszerűen. Emellett az érintett politikus perrel fenyegeti (ha ártatlan, vagy jók az ügyvédjei, akkor be is pereli) a botrányt közlő médiát. 3) Beismerés és átpozícionálás: a letagadhatatlan ügyek esetén az érintett beismeri ugyan tettét, ám igyekszik azt átpozícionálni. A leggyakoribb átpozícionálási taktika az igen, de szerelmes vagyok taktikája, vagyis emberi gyarlósággá, a választók szemében bocsánatos bűnné próbálja átdefiniálni tettét az érintett politikus. 4) Beismerés és vezeklés: az ilyen esetekben a politikus beismeri tettét, átmenetileg, vagy végleg visszavonul a politikától. Aki átmenetileg vonul vissza, 75

az kivárja a botrány elmúltát, visszafogott politikai szerepet vállal, majd egy pozitív, a választók többségének szimpátiáját elnyerő üggyel vagy akcióval tér vissza. Akik végleg visszavonulnak a politikától, azok társadalmilag hasznos munkát keresnek maguknak, hogy visszanyerjék elvesztett becsületüket. A vezeklés legenyhébb verziója, amikor a politikus az alábbi, gyakran használt mondatot használja: Nekem kell ezzel együtt élnem a továbbiakban. Vagyis azzal próbálja a választók bocsánatát elnyerni, hogy úgy tünteti fel magát, mint akinek komoly lelkiismereti problémát okoz az ügy. 5) Na és akkor mi van? - Beismerés és túlélés: a botrány kitörésekor a politikus elismeri tettét, de azt igyekszik súlytalanítani. Et alors? állítólag ennyit mondott Francois Mitterand politikustársainak, amikor kiderült eltitkolt szeretője és törvénytelen gyermeke. Ilyen esetekben a politikus a felejtésre és a túlélésre játszik. Ehhez azonban az is szükséges, hogy politikai pozíciója elegendő biztonságot nyújtson számára a magabiztos viselkedéshez. 6) Elhallgatás: az érintett politikus elzárkózik a nyilatkozattól, nem kommentál, esetleg családjához menekül, mintha mi sem történt volna. A politikus ebben az esetben is a túlélésre játszik. Érdekes elemezni, hogy a botrányba keveredett politikusok pártjai, vagy kormánytag esetén feljebbvalói milyen válságkezelési technikákat alkalmaznak. Ezeket négy csoportba oszthatjuk: 1) Eltussolás: a párt igyekszik agyonhallgatni az ügyet, megakadályozni azt, hogy az megjelenjen a médiában. Ilyen esetekben gyakran alkalmaznak közvetett vagy közvetlen nyomásgyakorlást, esetleg korrupciót. 2) Ellentámadás: a párt kiáll politikusa mellett és csatlakozik, támogatja annak ellentámadását, a politikai ellenfelet gyanúba keverő válaszkampányát. Ezt kiegészítve egy másik botrányt generálnak, hogy eltereljék a médiafigyelmet saját botrányukról (botrányra botrány technika 18 ) 3) No comment: a párt igyekszik elhatárolni magát a botránytól, ugyanakkor nem is akar nyíltan konfrontálódni botrányba keveredett politikusával. Ilyenkor a leggyakoribb válaszok: Ez az illető magánügye, illetve súlyosabb esetben: Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. 4) Gyors kármentés: a párt azonnal lép: lemondatja politikusát, kizárja a pártból, és nyilvánosan elítéli tettét. 76