INCREASE Képzési Útmutató Készítette Jugend am Werk Steiermark GmbH, Ausztria az INCREASE projekt partnereinek segítségével 2017 Szeptember Projekt INCREASE - Interdisciplinary competence development for youth workers in residential youth care and crisis intervention centres Projektazonosító 2015-1-AT02-KA205-001199 Felelősségi nyilatkozat A projekt az Európai Bizottság finanszírozásával jött létre. A jelen kiadvány kizárólag a szerzők nézeteit tükrözik és a Bizottság nem vonható felelősségre az itt található információk semminemű felhasználásáért.
2 Tartalom 3 A képzési tananyag 4 Résztvételi feltételek (célcsoport) 5 A képzőre vonatkozó elvárások 5 Metodológiai és didaktikai szempontok általános megjegyzések 6 A képzési program moduljainak, fejezeteinek sorrendje (a képzési órák eloszlása) 7 A képzés igazolása 10 A képzés során figyelembe veendő egyéb szempontok: 10 Az INCREASE képzés használhatósága az elhelyezési központokban tevékenykedő önkéntesek felkészítése érdekében 10 Szerzői jogok 11
3 A képzés célja és megvalósítása egyértelműen a résztvevők számára gyakorlati hasznosságra összpontosul. A képzés résztvevői gyermekvédelmi elhelyezési központok személyzete, akik 13-18 év közötti, egymást átfedő problémákkal küzdő fiatalokat gondoznak. A gondozás jogi kereteit főként a gyermek és ifjúságvédelmi törvények előírásai határozzák meg, ugyanakkor befolyásolja a fogyatékkal élők és (adott esetekben) a menekültkérők jogi rendelkezései. A képzés a résztvevők kompetenciáinak fejlesztésére összpontosít a következő szempontok alapján: A gondozóknak, nevelőknek támogató és hasznos módon kell eljárniuk a 13-18 éves fiatalok által generált krízishelyzetekben. A gondozóknak, nevelőknek képeseknek kell lenniük csökkenteni a válsághelyzeteket megelőző és profilaktikus intézkedések végrehajtásával. A gondozóknak, nevelőknek tisztába kell lenniük az együttműködés szükségességével, képesnek kell lenniük az együttműködést megszervezni, és más tudományágakkal, külső intézményekkel/ szakemberekkel együttműködni.
4 A képzési tananyag A képzési program (és módszertan) kiscsoportok, kb. 10 fős csoportok számára lett kidolgozva. A képzést kísérleti programként 2017. február-május között minden partnerországban (Németország kivételével) megszervezték. A képzés kétlépcsős kiértékelésben részesült: (1) folytonos értékelés pontértékkel minden képzési nap végén/trénerek váltása után, (2) végső értékelés a képzés végezetével külön-külön kérdőívekkel a résztvevők, tréner és résztvevő részére. A visszajelzéseket összesítették és egy jelentésben elemezték ki, amelyet a németországi partnerek készítettek. A nyert eredmények alapján adaptálták a tantervet és tananyagot. A modulok sorrendje és a kidolgozásáért felelős partnerek: Bevezetés: Szervezési problémák, ismerkedés, stb. (AT) 0. Modul: Alapelvek/fogalmak és attitűdök (AT) 1. Modul: Belső együttműködés és csapatmunka (RO & UK) 2. Modul: Interdiszciplináris anamnézis és diagnosztika (GR, DE támogatásával) 3. Modul: Együttműködés, hálózatépítés és kapcsolódó tudományágak (AT, DE támogatásával) 4. Modul: Innovációk a szociálpegadógiában, szociális munkában és ifjúsági munkában (IT, DE & RO támogatásával) Kiértékelés: Visszajelzés, kiértékelés, zárás (DE) Modulok súlya: Bevezetés: 0180 (4 képzési óra x 45 perc) 0. Modul: 0270 (6 képzési óra x 45 perc) 0,25 ECVET 1. Modul: 0855 (19 képzési óra x 45 perc) 0,75 ECVET 2. Modul: 0675 (15 képzési óra x 45 perc) 0,50 ECVET 3. Modul: 0810 (18 képzési óra x 45 perc) 0,75 ECVET 4. Modul: 0765 (17 képzési óra x 45 perc) 0,75 ECVET Kiértékelés: 0090 (2 képzési óra x 45 perc) Összesen: 3645 (81 képzési óra x 45 perc) 3,00 ECVET
5 Résztvételi feltételek (célcsoport) Az INCREASE program résztvevőinek a következő feltételeknek kell megfelelniük: Gyermekvédelmi elhelyezési központokban dolgozó személyzet vagy önkéntes, aki legalább egy éve, de nem több mint 7 éve gondoz gyerekeket, függetlenül beosztásától, iskolai végzettségétől, képzettségétől, stb. a hangsúly a munkaterületen van, kevésbé a beosztáson. A képzés ideje alatt aktívan és közvetlenül együttdolgozik a fiatalokkal. Hajlandó és képes a képzés egészén venni (osztálytermi képzés kötelező - ha adott esetben ez nem lehetséges, a trénernek/szervezőknek a résztvevővel közösen kell megoldást találniuk). Hajlandó és érdekelt a a képzési feladatok megoldására (távoktatás) Pontos, aktív, kommunikatív (elmondja problémáit, kérdéseit), stb. Hozzáfér internethez és van e-mail postafiókja. A képzőre vonatkozó elvárások Az INCREASE program képzőjének a következő követelményeknek kell megfelelnie: Tapasztalt az elhelyezési központok munkavilágát tekintve. Hajlandó együttműködni más tudományágakkal/intézményekkel/szakemberekkel; interdiszciplináris gondolkodású. Alapos, szakmai ismeretekkel rendelkezik a leadott tananyag rész tematikáját, tartalmát illetően és hajlandó tudását a résztvevőkkel megosztani; hajlandó tanulmányutak levezetésére. Tapasztalt a csoport-alapú képzések megszervezésében és kivitelezésében (felismeri és irányítja a csoportdinamikai folyamatokat, min csoportképződés); jól gazdálkodik a rendelkezésre álló idővel. Felkészült és képes e-learning/távoktatási programok irányítására (pl. részt vesz fórumos beszélgetésen, el tudja magyarázni az online tanulási felület alapjait, képes anyagokat feltölteni, letölteni stb. Képes és hajlandó a részvevőknek támogatást nyújtani (szükség esetén, e-mail, telefon, más kommunikációs csatornákon keresztül). Képes a modulok végén összeállított értékelést levezetni. Rendelkezik angol nyelvismeretekkel (bizonyos anyagok csak angol nyelven érhetők el, a tréner képes elmondani az anyagok tartalmát). Hajlandó részt venni a képzés/tananyag értékelési folyamatában.
6 Metodológiai és didaktikai szempontok általános megjegyzések Az elhelyezési központokban dolgozó személyzet igényfelmérése alapján - Szellemi termék 1. a következő döntések születtek: A képzés 50% osztálytermi/csoportos tanulást és 50% távoktatási elemeket fog tartalmazni. Az osztálytermi képzés időtartama maximum 5 napot vehet fel. A tananyag egyes részeinek oktatása sajátos sorrendben valósul meg. Egyes osztálytermi képzési anyagok szorosan kapcsolódnak a távoktatási feladatokkal, mint előkészítő, felkészítő tevékenységek. A modulok és részek szekvenciáját az 5. fejezetben található. A klasszikus frontális oktatási módszerekkel szemben, a jelen képzés előnyben részesíti a csoportos munka eszközeit, az ön-reflexiót és egyéni esetekre, tapasztalatokra való reflexiót. Minden modul ötvöz elméleti és gyakorlati tartalmakat (esettanulmányokon alapuló tanulás, probléma-alapú tanulás). Tekintettel az elhelyezési központokban dolgozó gondozói személyzet felkészültségének, képzettségének regionális, országonkénti különbségeire, a képzési program haladó szintű ismereteket is közvetít az online platformon található anyagok által illetve a tanulmányutak által. Minden modul rendelkezik saját, végső értékeléssel, ami egy modul utáni felmérés két, a résztvevő munkaterületéről származó esetleírás alapján. A résztvevőnek a megszerzett ismeretek, készségek alapján kell a megadott kérdésekre, feladatokra válaszolnia. Szakmai kirándulások az interdiszciplináris kompetenciák konszolidálására A szakmai kirándulások alapvető célja, hogy támogassa a hálózati együttműködést más struktúrákkal, rendszerekkel, megközelítésekkel és személyekkel, annak érdekében, hogy elősegítse és erősítse a kölcsönös megértést és a személyes kapcsolatok kialakulását, amely fontos alapja lehet a jövőbeni együttműködésnek. A képzés részeként kínált szakmai kirándulások nem kötelező jellegűek, de javasoltak az elméleti és gyakorlati ismeretek elmélyítésére. A szakmai kirándulások célpontjait az alábbiak alapján határozhatjuk meg: a résztvevők érdeklődése, igénye; a második osztálytermi nap végén. A szakmai kirándulásokat nem tanácsolt a harmadik osztálytermi oktatási nap előtt szervezni. Javasolt intézmények/munkaterületek: gyermekvédelmi iroda, gyermek és ifjúsági pszichiátriai osztály vagy szakember, rendőrség, jogi intézmény, oktatási/képzési szolgáltatások problémás viselkedésű fiatalok számára (pl. iskola, munkahelyi oktatás, munkaerő-piaci elhelyezési szolgáltatások etc. ), speciális tanácsadási szolgáltatások (pl. drogfogyasztás, szexuális zaklatás stb. ) Tanulási platform résztvevőknek A távoktatási feladatok, anyagok elérhetőségére szükséges és javasolt egy online oktatási platform létrehozása és üzemeltetése, melyhez a résztvevők akadálymentesen hozzáférhetnek.
7 A képzési program moduljainak, fejezeteinek sorrendje (a képzési órák eloszlása) A teljes képzési program (akárcsak a kísérleti képzések alkalmával) öt osztálytermi képzési napot vesz igénybe (lásd az alábbi táblát, ahol F2F osztálytermi tanulás, DL-távoktatás).
SZÜNET SZÜNET SZÜNET 8 Nap 1 Nap 2 Nap 3 Nap 4 Nap 5 Tartalom/Tevékenység Tartalom/Tevékenység Tartalom/Tevékenység Tartalom/Tevékenység Tartalom/Tevékenység F2F Min DL Min F2F Min DL Min F2F Min DL Min F2F Min DL Min F2F Min DL Min Bev. 135 Bev. 45 1.3.1. 15 1.3.6. 50 2.3.1. 60 2.3.3. 75 3.2.1. 15 3.2.2. 45 0.1.1. 125 0.1.3. 115 1.3.2. 30 1.3.10. 50 2.3.2. 90 4.1.6. 75 3.2.3. 15 3.2.7 45 0.1.2 10 0.1.4. 20 1.3.3. 50 1.3.14. 50 4.1.1. 25 4.1.7. 60 3.2.4. 35 3.3.2. 45 3.2.8. 65 3.3.5. 30 1.1.1. 5 1.1.5. 50 1.3.4. 40 2.1.4. 60 4.1.2. 15 4.2.1. 30 3.2.5. 50 4.2.6. 60 3.3.3. 30 3.3.6. 60 1.1.2. 25 1.2.4. 25 1.3.5. 5 2.2.2. 90 4.1.3. 25 3.1.2. 60 3.2.6. 10 4.2.7. 45 3.3.4. 10 4.3.4. 50 1.1.3. 50 1.2.5. 40 1.3.7. 50 2.2.3. 60 4.1.4. 45 3.1.6. 60 3.3.1. 10 4.3.1. 55 4.3.2. 60 1.1.4. 5 1.2.8. 25 1.3.8. 15 2.2.4. 60 4.1.5. 25 3.1.9. 60 4.2.2. 30 4.3.3. 50 1.2.1. 5 1.2.10. 30 1.3.9. 5 3.1.1. 10 4.2.3. 45 Kiért. 90 1.2.2. 25 1.2.12. 50 1.3.11. 15 3.1.3. 30 4.2.4. 30 1.2.3. 5 1.3.12. 20 3.1.4. 75 4.2.5. 30 Excursion 2 180 1.2.6. 50 1.3.13. 50 3.1.5. 10 1.2.7. 10 2.1.1. 45 3.1.7. 40 1.2.9. 5 2.1.2. 50 3.1.8. 10 1.2.11. 5 2.1.3. 10 2.1.5. 45 2.2.1. 30 Kirándu lás 1 180 Összesen perc Képzési óra Opcionáli s a résztv. számára 460 400 475 420 460 420 270 295 305 140 10,2 8,9 10,5 9,3 10,3 9,4 6 6,5 6,7 3,1 180 / 4 180 / 4 1. számú ábra: A képzési program moduljainak, fejezeteinek sorrendje (a képzési órák eloszlása az öt napon keresztül)
9 Javaslatok a képzés szervezésére és megvalósítására A partnerországokban megszervezett kísérleti képzések és a visszajelzések alapján (tréner, résztvevők, szervezők) a következő javaslatok fogalmazhatóak meg. Ezeket figyelembe lehet venni az INCREASE képzési tananyag felhasználásakor, a képzés tervezésénél, megvalósításánál, az anyagi és idő erőforrások tervezésénél. A képzés kiterjesztése 5 napról 6-ra: a) elegendő idő biztosítása az egyes modulok, részek és tartalmak megfelelő elsajátítására, figyelembe véve a résztvevők szintjét. b) csökkenteni az egyéni tanulási részek arányát a csoportos képzések előnyére, integrálva a távoktatási tartalmak egyes részeit a jelenléten alapuló képzési keretbe. Javasolt az 50:50 arány módosítása 2/3 csoportos képzési (48.5 képzési óra x 45 perc) és 1/3 távoktatási (32,5 képzési óra x 45 perc) részre. c) lehetőséget teremteni a távoktatási feladatok, tartalmak átbeszélésére a csoportos képzések alkalmával (időkeret: kb. 45 perc minden képzési napon). ( E javaslat célja, hogy lerövidítse a képző által szükségeltetett előkészületi és támogatási időt a távoktatási tevékenységeket tekintve.) A tananyag moduljainak, fejezeteinek rugalmas kezelése, alkalmazása: a) az egyes résztvevők érdeklődésének, igényeinek, kompetenciáinak figyelembe vevése és ezekhez való igazodás. Javasolt egy kérdőív készítése, amelyet a résztvevők a képzés előtt válaszolnak meg (kb. 15 perc). b) (az időtől, költségvetéstől és más erőforrásoktól függő) további képzési programok szervezésének lehetősége. (Megjegyzés: az INCREASE - oklevél csak a teljes képzési programon való részvétel során lehetséges. Az egyes képzési napok közötti legalább két hét beékelése: a) elegendő idő biztosítása a távoktatási feladatok elvégzéséhez. b) új ismeretek, készségek és kompetenciák fejlesztésének támogatása azáltal, hogy a résztvevőknek elég időt biztosítanak a tanulási anyagok, tartalmak feldolgozására, megértésére és alkalmazására. A képzési órák befejezése utáni legalább négy hét: a) elegendő idő biztosítása a távoktatás részét képező, az egyes modulok végén található kiértékelések befejezésére. b) annak elérése, hogy a résztvevők nagy számban rendelkezzenek oklevelekkel.
10 A képzés igazolása Miután a résztvevők befejezték az INCREASE képzést és sikeresen írásban kidolgozták a modulok végén található kiértékelő feladatok és kérdések megoldásait, oklevélre jogosultak. Az oklevél mellékletében a kiállító szervezet igazolja az képző értékelését a résztvevők által szerzett ismeretek szintjéről, kompetenciáinak fejlődésének arányáról (lásd GP-A01 és GP-A02). A képzés során figyelembe veendő egyéb szempontok: figyeljünk azokra a társadalmi-politikai körülményekre, amelyek befolyásolhatják a tréner és résztvevők toborzását (pl. menekültügyi válság miatt, Görögországban a kísérleti képzés szervezési szakaszában körülményes volt a megfelelő tréner és résztvevők azonosítása). biztosítson időt a képzés értékelésére a folyamatos fejlesztés és lehetséges adaptálások érdekében (körülbelül 10-15 percet minden képzési napon). gondolja át a tréner képzés megközelítésének lehetőségét a képzési program hatékony folytatása és fenntarthatósága érdekében. a képzési program lehetőséget nyújt önkéntesek számára, akik segítőerőként vesznek részt az elhelyezési központok hétköznapjaiban. Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben a képzés más pedagógiai megközelítést igényel (pl. nevelő mint tréner, lásd 8. fejezet.) Az INCREASE képzés használhatósága az elhelyezési központokban tevékenykedő önkéntesek felkészítése érdekében Akárcsak a fizetett személyzetnek, az önkénteseknek is megfelelő képzésben kell részesülniük a fiatalokkal való munkájukat tekintve. Ebben a kontextusban, a Volunteering Matters közösségének javaslatai alapján, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek az elhelyezési központokban, gyereksegítő szolgáltatások terén megvalósult önkéntesség terén, útmutató készült a tananyag megfelelő felhasználását tekintve. Az önkéntesek a hátrányos helyzetű fiatalokkal való munkájuk során, többször szembesülhetnek olyan helyzetekkel, amelyben megkérdőjelezik szerepüket. Annak érdekében, hogy cselekedeteik ne súlyosbítsák a kialakult krízis helyzetet, fontos, hogy megfelelő bevezetésben részesüljenek: a gyermek és ifjúságvédelemi intézmény rendszerébe, a helyükről és elvált szerepükről ezen belül, releváns kapcsolattartók, akik segítséget és útmutatást nyújthatnak és azok elérhetőségét. Egy módosított és megfelelő formában szerkesztett INCREASE tananyag betekintést biztosíthat számukra az előbbi kérdéseket tekintve. A GP A03 mellékletben található az INCREASE tananyag fejezeteinek és tevékenységeinek áttekintése, amelyek alkalmasak az önkénteseknek szervezett képzési program kivitelezésére.
11 Szerzői jogok Minden INCREASE dokumentum szerzői joga az INCREASE projekt konzorciumot illeti. A tartalmak, annak részeinek sokszorosítása a forrás feltüntetésével megengedett. Az eredeti tartalom módosítása nem megengedett.
12 INCREASE Projekt partnerség Koordinátor Jugend am Werk Steiermark GmbH, Ausztria Partnerek FormAzione Co&So Network, Olaszország ARSIS Association for the Social Support of Youth, Görögország Universitätsklinikum Ulm, Németország Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, Románia Volunteering Matters, Nagy-Britannia E.N.T.E.R. GmbH, Ausztria