NAK PIACI ÉS ÁRINFORMÁCIÓK A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA PIACFIGYELŐ HÍRSZOLGÁLATA 2015/30. 2017/32. HÉT Növénytermesztés Agrárgazdasági Kutató Intézet
KÖSZÖNTŐ Tisztelt Tagunk! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfontosabb feladata, hogy hasznos és értékteremtő szolgáltatásokkal segítse tagjait. Ezek egyike piacfigyelő hírszolgálatunk, a NAK Piaci és Árinformációk. Heti rendszerességgel frissülő összeállításunk célja, hogy hozzájáruljunk tagjaink magas színvonalú, naprakész informáltságához és ezen keresztül megalapozott üzleti döntéseihez. Kiadványunkban ágazatonként rendszerezve nyújtjuk át Önnek az adott hétre vonatkozó legfrissebb piaci és szakmai információkat külön a növénytermesztési és az állattenyésztési szektorra. Felhívom figyelmét, hogy a korábban megjelent összeállítások is folyamatosan elérhetők a NAK honlapján található archívumban. Őszintén remélem, hogy kiadványunkkal hasznos segítséget tudunk Önnek nyújtani munkájához, vállalkozása sikerességéhez. Visszajelzéseit, javaslatait szívesen fogadjuk a piac@nak.hu e-mail címre. Üdvözlettel: Győrffy Balázs 2 NAK Piaci és Árinformációk
TARTALOMJEGYZÉK RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 4 BÚZA 5 KUKORICA 10 EGYÉB GABONAFÉLÉK 15 NAPRAFORGÓMAG 18 REPCEMAG 20 SZÓJA 23 BURGONYA 25 GYÜMÖLCS 26 ZÖLDSÉG 28 SZŐLŐ 30 BOR 31 ERDŐGAZDÁLKODÁS 34 TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS 35 TÁPANYAGELLÁTÁS 36 VETŐMAG 37 NÖVÉNYVÉDELEM 38 AGROTECHNIKA 39 MALOM- ÉS SÜTŐIPAR 40 TAKARMÁNYIPAR 41 CUKORIPAR 42 ITALGYÁRTÁS 43 AGRÁRÁGAZAT ÁLTALÁBAN 44 ÉLELMISZERIPAR ÁLTALÁBAN 46 ÉLELMISZER-KERESKEDELEM 48 Növénytermesztés 3
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE AKI AKI PÁIR BÉT CME/CBOT EU FM FN-bor FOB HNT IGC KSH LIFFE Euronext/MATIF MNB MTI OEM-bor OFJ-bor USDA WUWM Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszer Budapesti Értéktőzsde Chicago Mercantile Exchange, Chicago Board of Trade (Chicagói Árutőzsde) European Union (Európai Unió) Földművelésügyi Minisztérium Földrajzi jelzés nélküli bor Free on board (költségmentesen a hajó fedélzetére) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa International Grains Council (Nemzetközi Gabonatanács) Központi Statisztikai Hivatal London International Financial Futures and Options Exchange (Londoni Nemzetközi Határidős és Opciós Tőzsde) Marché à terme d'instruments Financiers (Párizsi Árutőzsde) Magyar Nemzeti Bank Magyar Távirati Iroda Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor United States Department of Agriculture (az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) World Union of Wholesale Markets (a Világ Nagybani Piacainak Szövetsége) Termelői ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó/kereskedő az adott terméket a termelőtől megvásárolta, áfa és szállítási költség nélkül. Feldolgozói értékesítési ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó az előállított félkész- vagy készterméket eladta, áfa nélkül. Fogyasztói ár: a KSH által gyűjtött fogyasztói árak az áfát tartalmazzák. 4 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbit 15 százalékkal haladta meg a 31. héten: 45,2 ezer forint/tonna volt. A takarmánybúza tonnánként 40,5 ezer forintért cserélt gazdát ugyanekkor. 5 MILLIÓ TONNA ŐSZI BÚZA TERMETT AZ IDÉN (kormany.hu, augusztus 2.) A nyári aratási munkák befejeződtek az országban, őszi búzából mintegy 5 millió tonna termett összesen mondta budapesti sajtótájékoztatóján az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően közölte, hogy az országos termésátlag 5,2 tonna volt hektáronként, így a 958 ezer hektáros területről mintegy 5 millió tonna termést takarítottak be. A legmagasabb termésátlagokat Tolna (6,17 tonna/hektár) és Baranya megyéből (6,15 tonna/hektár) jelentették. Sikértartalmat 21-35 százalékig mértek, a gabona szárítására nincs szükség. Hozzátette: a hozamok nagy szórás mellett a hektáronként 10 tonnától ennek a harmadáig terjedtek. A betakarított búza mennyisége a várt 10-15 százaléknál kisebb mértékben, 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Dunántúl egyes részein 50 százaléknál magasabb a betakarított malmi minőségű búza aránya, az alföldi megyékben viszont sok helyen takarmányminőségű a learatott búza nagyobb része. Így például: Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyékben az őszi búza nagyobb része takarmányminőségű lett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyanakkor a termés 60-65 százaléka éri el a malmi minőséget, Győr-Moson-Sopron megyében 75 százalék a malmi minőség aránya, míg Vas megyében 65-70 százalék. A tavalyi történelmi rekordokhoz képest alacsonyabb idei eredmények ellenére is az ország ellátása megfelelően biztosított a 2017/2018-as szezonban és exportra is bőven jut majd áru, őszi búzából például 2,3 millió tonna közölte Czerván György. Elmondta, hogy szinte minden szántóföldi növénynél továbbra is nyomott a piaci helyzet. Az elmúlt hetekben a nemzetközi piacokon tapasztalható áremelkedés jelentős részét semlegesítette a forint erősödése, így a forintban mért hazai árak nem változtak érdemben. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) árjelentései alapján a malmi búzánál 42 844 forint volt a tonnánkénti ár, szemben az egy évvel ezelőtti 39 659 forintos tonnánkénti árral. A takarmánybúzánál 41 270 forintot tett ki a tonnánkénti ár, míg egy évvel korábban 36 710 forintot. A most betakarított növények termelése például a malmi és takarmánybúza, az őszi árpa a területalapú támogatás nélkül ami mintegy 69 ezer forint hektáronként veszteséges lenne. AZ EURÓPAI UNIÓ EXPORT- ÉS IMPORTENGEDÉLYEI (Európai Bizottság, augusztus 2.) Az előző év azonos periódusában a kiszállítottnál 64 százalékkal kevesebb, 940,663 ezer tonna búza kivitelét regisztrálta az Európai Bizottság a 2017. július 1. és 2017. augusztus 1. közötti időszakban. A termény behozatala 9 százalékkal csökkent egy év alatt, 215,005 ezer tonna érkezett a harmadik országokból. A bizottság 170,829 ezer tonna ( 81 százalék) árpa exportjához és 80,282 ezer tonna importjához (+306 százalék) járult hozzá ugyanekkor. A bizottság 22,811 ezer tonna kukorica kivitelét és 1255,782 ezer tonna behozatalát regisztrálta ezzel egy időben, szemben az előző szezon azonos periódusában engedélyezett 130,048 ezer tonna exporttal és 950,331 ezer tonna importtal. Növénytermesztés 5
BÚZA AKADOZIK A BÚZAEXPORT (agrarszektor.hu, augusztus 8.) Nem lesz gond az idei búzaexporttal, bár pillanatnyilag a kivitel megtorpant. Az eladási és vételi árak közt még mindig van 10 eurónyi különbség tonnánként, a termelők és vásárlók álláspontja nehezen közelít egymáshoz közölte Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára. A június eleji, tonnánkénti 37-40 ezer forintos búzaárak július végére 44-45 ezer forintra emelkedtek, ezt viszont már túl soknak tartják a vásárlók. A termelők az idei gyengébb terméseredményeket kompenzálnák a magasabb árral. Az export beindulásához körülbelül 3000 forintos csökkenésre, 42 ezer forint körüli tonnánkénti árra lenne szükség. A tavalyi évben nagyon erős exportot produkáltunk, idén viszont csaknem egymillió tonnával kevesebb búzatermés várható. Jelenleg 3 millió tonnás árualappal lehet számolni az átmenő készletekkel együtt, vagyis akár ennyi is juthat exportra, mert nélküle is marad elegendő mennyiség a belső igények kielégítésére. Az újbúza minőségéről viszont egyelőre nem sokat tudni. Alighanem jelentős arányt fog kitenni a takarmányminőség, már csak azért is, mert a gazdák tendenciózusan takarmánybúzát vetnek, számukra ugyanis a hozam az elsődleges. Az átmenő készletek nélkül, kizárólag az új termésből is bőven lenne exportárualapunk. A hagyományos piacok továbbra is érdeklődnek a magyar búza iránt, szállíthatunk Olaszországba és Konstanca (Fekete-tenger) felé is. Az olaszokhoz a legutóbbi szezonban több mint 1 millió tonna búzát exportáltunk. Új piacokra egyelőre nincs szükség, a Fekete-tenger környékén kialakult árakkal képesek vagyunk állni a versenyt. Egyelőre inkább a malmok és a takarmánygyártók vásárolnak, mert hiába van lefelé menő tendencia a világpiacon, az étkezési búza ára a gyengébb terméseredmény miatt most magasabb, mint tavaly ilyenkor. Régen az időjárás döntötte el, milyen lett a búza minősége, ma a fajta eleve meghatározza. 70/30 százalékos arány valószínűleg már sohasem lesz a malmi javára egy nagyon kedvező időjárású évben sem, inkább az 50/50 vagy 60/40 százalék a reális, de ez is teljesen rendben van így, mert kielégíti az igényeket véli Pótsa Zsófia. Exportra is inkább az eurobúza kerül, mert kedvező az ára és elfogadható a minősége. NÉMET BÚZA: JÓ TERMÉS, KÉRDÉSES MINŐSÉG (blog.syngenta.hu, augusztus 2.) Németországban az esőzés miatt növekednek a búza minőségével kapcsolatos aggodalmak, és az esetleges minőségromlás gyengítheti az Európai Unió kiviteli kilátásait is, jóllehet Franciaországban a vártnál jobb volt a terméseredmény tudósított a Reuters. A FranceAgriMer becslése szerint a termés megközelítette a 36 millió tonnát, szemben a tavalyi 28 millió tonnával. A kevés csapadék és a hőhullámok hatása miatt a minőség azonban nem egyenletes, de csak az északkeleti Lorraine térsége mutatott nagyon gyenge szintet. Németország továbbra is jó terméseredményt vár, bár július utolsó két hetében éppen a betakarítás kezdetekor szakadatlanul zuhogott az eső és Alsó-Szászországban, az észak-német búzaexport központjában áradások is voltak. Az ismétlődő esőzések ugyanakkor veszélyeztetik a gabona minőségét, ami döntő fontosságú az export szempontjából. A gyengébb minőség visszavetheti a német gabonakivitelt, noha a világpiacon keresletnövekedés várható, miután az időjárás miatt komolyan károsodott az amerikai tavaszibúza-termés. Német elemzők egyetértenek abban, hogy több takarmánybúza várható ebben az évben, mivel a gazdálkodók nem képesek fedezni a szárítás költségeit, így a napsütéses időjárás reményében a búzát kinn hagyják a földeken. 6 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza és a takarmánybúza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 53 51 49 47 45 43 41 39 37 35 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 2016 2017 Malmi búza Takarmánybúza Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Malmi búza 2017. 08. 04. 2017. 08. 07. 2017. 08. 08. 2017. 08. 09. 2017. 08. 10. Takarmánybúza 2017. 08. 04. 2017. 08. 07. 2017. 08. 08. 2017. 08. 09. 2017. 08. 10. Megjegyzés: A malmi búzát 2017. május 2., a takarmánybúzát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 7
BÚZA Az étkezési búza és a takarmánybúza termelői ára Magyarországon (2016 2017) 49 47 ezer HUF/tonna 45 43 41 39 37 35 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2016 2017 Étkezési búza Takarmánybúza Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A búza termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 31. hét 2017. 30. hét 2017. 31. hét 2017. 31. hét/ 2016. 31. hét (százalék) 2017. 31. hét/ 2017. 30. hét (százalék) Étkezési búza 39 254 43 292 45 192 115,1 104,4 Takarmánybúza 35 847 41 070 40 523 113,1 98,7 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 8 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) USD/tonna 220 210 200 190 180 170 160 150 140 130 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII.VIII. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 08. 10. 2017. 08. 03. 2017. 08. 10. 2017. 08. 10./ 2016. 08. 10. (százalék) 2017. 08. 10./ 2017. 08. 03. (százalék) CME/CBOT 155 168 162 104,5 96,2 Euronext/MATIF 186 194 189 101,8 97,8 BÉT Megjegyzés: A malmi búzát 2017. május 2. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 9
KUKORICA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmánykukorica áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az előző hetihez képest 4 százalékkal csökkent a 31. héten: tonnánként 42,4 ezer forintért cserélt gazdát. Ez az árszint 9 százalékkal haladta meg 2016 azonos időszakának átlagát. CSAK A TERMÉSKIESÉS BIZTOS A KUKORICAPIACON (nak.hu, augusztus 8.) A száraz időjárás jót tett a kalászos gabonák augusztus elejére befejeződött aratásának, de a nyáron többször visszatérő hőség és a csapadékhiány komoly veszteségeket okozott a takarmánynövényeknél hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ezt erősítette meg a Világgazdaságnak több gabonatermesztő is, akik szerint modellszámítások igazolják, hogy egy-egy hőségnap vagyis 32 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletű csapadékmentes nap 200 ezer tonnával csökkenti a kukoricatermést. A napraforgó valamivel jobban bírja a hőséget, de ott is megfigyelhető, hogy a tányérok kisebbek a szokásosnál. A múlt heti forróság előtt a szakértők szerint jó állapotban volt a kukorica, de a csapadékhiány miatt már látszott akkor is, hogy a tavalyi kiemelkedő termést nem közelíti meg az idei hozam. A vízhiány hatására csökkent a növények szervesanyag-előállító képessége, ami termésveszteséget okoz. A termelők szerint van olyan kukoricaállomány, amelyen segített az eső, de ott, ahol az összes levél elszáradt, már nem jelentett semmit a csapadék. A hőség Európa más tájain is nagy károkat okozott a növénytermesztésben: Spanyolországban és Portugáliában 30 százalékos a terméskiesés, Olaszországban is aszály károsította a gabonatáblákat. Szükség lenne egy országos állapotfelmérésre és termésbecslésre, mert addig nem lehet megmondani, milyen irányba mozdul a kukoricapiac mondta a Világgazdaságnak Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. Az európai termés ugyanakkor hatással lehet az árakra, de az is befolyásoló tényező lehet, hogy a brazil termés nagyon jó, az import pedig féken tarthatja a kukoricaárat, így legalábbis a növényi alapanyag oldaláról az állattenyésztők számára kulcskérdésnek számító takarmányárakat is. TÖMEGESEN TÁMADNAK AZ AMERIKAI KUKORICABOGARAK (agrarszektor.hu, augusztus 2.) A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által végzett növényvédelmi megfigyelések és a rovarcsapdák fogási eredményei szerint az országban többfelé folyamatos és tömeges az amerikai kukoricabogár imágók rajzása. A kártevő leginkább a kukoricán károsít, és nem csak minőségi, de mennyiségi veszteséget is okozhat. A jelentős gazdasági kárt a gyökerek kiodvasításával és elrágásával a kártevő talajban élő lárvája okozza, a rajzó bogarak azonban a bibeszálak rágásával idézhetnek elő terméscsökkenést. A kukorica virágzása idején a bajuszszálak hiánya termékenyülési zavarokat okoz. Fontos az időben végrehajtott állománykezelés. A kezelésekkel nemcsak az idei közvetlen károk előzhetők meg, hanem a következő évi lárvakártétel is hatékonyan csökkenthető. A veszteségek elkerülésének legkézenfekvőbb és leggazdaságosabb módja a vetésváltás. Nem elhanyagolhatóak a szakszerű agrotechnikában (talaj-előkészítés, tápanyagellátás, vetésidő, fajta stb.) rejlő előnyök sem. A kémiai védekezés alkalmas a bogárnépesség és a terméskiesés jelentős csökkentésére. Kukorica virágzása idején méhekre kifejezetten kockázatos rovarölő szer nem használható. 10 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA ROMÁNIA EBBEN AZ ÉVBEN AZ EU LEGNAGYOBB KUKORICATERMELŐJE LEHET (agroinform.hu, augusztus 8.) A Romániai Kukoricatermesztők Egyesülésének (APPR) előrejelzése szerint Romániában ebben az évben a tavalyi mintegy 10 millió tonnával szemben várhatóan több mint 13 millió tonna kukoricát takarítanak be az idén olvashatjuk a financialobserver.eu hírportálon. A tavalyi termés értéke az elmúlt évek nagyon jelentős gépi beruházásainak eredményeként 1,5 milliárd eurót tett ki, amelynek közel egyharmada exportra került. Románia más fontos növényekből is folyamatosan növeli évenkénti termését, így napraforgóból a második, búzából pedig a harmadik helyet foglalja el Európában. Alina Cretu, az APPR Egyesülés elnöke kijelentette, hogy az ország az adottságai alapján évente 20 milliárd euró értékben tudna mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket exportálni, egyelőre azonban a tényleges export csak évi 4 milliárd euró körül mozog, vagyis a magas termés előnyeit a románok nem tudják igazán kihasználni, kénytelenek nyersanyagokat exportálni, miközben egyre nagyobb mennyiségben importálnak feldolgozott termékeket. Ennek oka az, hogy nem rendelkeznek megfelelő feldolgozási kapacitással és jól kiépített szállítási infrastruktúrával, sem pedig elegendő létszámú állatállománnyal, amellyel a termés jelentős részét fel lehetne etetni, így az ország kereskedelmi mérlege az adott cikkcsoportban évente 2 milliárd euró körüli negatív szaldót mutat. Cretu szerint mihamarabb el kell érni, hogy az agrártermékeket magasabb feldolgozottsággal lehessen exportálni. A cikk román nyelvű változata ugyanakkor megjegyzi, hogy keleti szomszédunk a jelenlegi rekordot kukoricából többnyire öntözetlen körülmények között, egy közepes (hektáronként legfeljebb 4 és 5 tonna közötti) átlagtermés mellett éri el, ami azt vetíti előre, hogy az átlagtermés javításával vezető szerepe tovább erősödhet. Növénytermesztés 11
KUKORICA A takarmánykukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 54 52 50 48 46 44 42 40 38 36 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmánykukorica, 2017. szeptemberi határidő 2017. 08. 04. 44 500 44 500 44 500 2017. 08. 07. 44 500 44 500 44 500 2017. 08. 08. 44 500 44 500 44 500 2017. 08. 09. 44 500 44 500 44 500 2017. 08. 10. 44 500 44 500 44 500 Forrás: BÉT 12 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A takarmánykukorica termelői ára Magyarországon (2016 2017) 55 50 ezer HUF/tonna 45 40 35 30 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmánykukorica termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 31. hét 2017. 30. hét 2017. 31. hét 2017. 31. hét/ 2016. 31. hét (százalék) 2017. 31. hét/ 2017. 30. hét (százalék) Takarmánykukorica 38 895 43 979 42 394 109,0 96,4 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 13
KUKORICA A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 220 200 USD/tonna 180 160 140 120 100 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII.VIII. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 08. 10. 2017. 08. 03. 2017. 08. 10. 2017. 08. 10./ 2016. 08. 10. (százalék) 2017. 08. 10./ 2017. 08. 03. (százalék) CME/CBOT 127 143 141 110,8 98,3 Euronext/MATIF 185 176 194 104,8 110,3 BÉT 147 174 171 115,9 98,4 Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 14 NAK Piaci és Árinformációk
EGYÉB GABONAFÉLÉK AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmányárpa áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 35,5 ezer forint/tonna volt a 31. héten. BEFEJEZŐDÖTT AZ ARATÁS (kormany.hu, augusztus 2.) Befejeződött az őszi árpa aratása mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Országos átlagban 5 tonna hektáronkénti hozammal 1,18 millió tonna őszi árpa került a magtárakba. A többi kalászos betakarítási készültsége is 90 százalék feletti. A rozs termésátlaga 3,15 tonna/hektár, a tritikálé termésátlaga 4,38 tonna/hektár. A tavaszi árpa hozama átlagosan 4,26 tonna hektáronként, míg a zabé 2,97 tonna/hektár. Az előzetes becslések szerint az országban mintegy 7,9 millió tonna nyári betakarítású termény kerülhet a magtárakba, a múlt évi mintegy 8,5 millió tonnával szemben. Az idei összes termés a 2016-os rekordértékektől 7 százalékkal elmarad, de az elmúlt öt év átlagát 4,8 százalékkal meghaladja. Az államtitkár jelezte, hogy a júniusi és júliusi időjárás Európában egyértelműen a hőhullámokról szólt. A legkomolyabb károk az Ibériai-félszigeten, Olaszországban és Közép-Európa egyes részein keletkeztek, Magyarország nagy része is beleesett a kritikus zónába. Növénytermesztés 15
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 48 46 44 ezer HUF/tonna 42 40 38 36 34 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII.VIII. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmányárpa 2017. 08. 04. 2017. 08. 07. 2017. 08. 08. 2017. 08. 09. 2017. 08. 10. Megjegyzés: A takarmányárpát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT 16 NAK Piaci és Árinformációk
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 40 39 38 37 36 35 34 33 32 31 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmányárpa termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 31. hét 2017. 30. hét 2017. 31. hét 2017. 31. hét/ 2016. 31. hét (százalék) 2017. 31. hét/ 2017. 30. hét (százalék) Takarmányárpa 32 386 35 622 35 541 109,7 99,8 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 17
NAPRAFORGÓMAG A napraforgómag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 130 125 ezer HUF/tonna 120 115 110 105 100 95 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 2016 2017 Napraforgómag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Napraforgómag, 2017. októberi határidő 2017. 08. 04. 96 000 96 000 96 000 2017. 08. 07. 96 000 96 000 96 000 2017. 08. 08. 96 000 96 000 96 000 2017. 08. 09. 96 000 96 000 96 000 2017. 08. 10. 96 000 96 000 96 000 Megjegyzés: A napraforgómagot 2017. május 2. és 2017. június 14. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: BÉT 18 NAK Piaci és Árinformációk
NAPRAFORGÓMAG Az ipari napraforgómag termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 110 108 106 104 102 100 98 96 94 92 90 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2016 2017 Ipari napraforgómag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Az ipari napraforgómag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 31. hét 2017. 30. hét 2017. 31. hét 2017. 31. hét/ 2016. 31. hét (százalék) 2017. 31. hét/ 2017. 30. hét (százalék) Ipari napraforgómag = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 19
REPCEMAG AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a repcemag 109 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a 31. héten. A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 120 115 ezer HUF/tonna 110 105 100 95 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. 2016 2017 Repcemag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Repcemag, 2017. szeptemberi határidő 2017. 08. 04. 110 000 110 000 107 000 2017. 08. 07. 110 000 110 000 107 000 2017. 08. 08. 110 000 110 000 107 000 2017. 08. 09. 110 000 110 000 107 000 2017. 08. 10. 110 000 110 000 107 000 Megjegyzés: A repcemagot 2016. november 1. és 2017. február 1. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: BÉT 20 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG A repcemag termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 135 130 125 120 115 110 105 100 95 90 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2016 2017 Repcemag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A repcemag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 31. hét 2017. 30. hét 2017. 31. hét 2017. 31. hét/ 2016. 31. hét (százalék) 2017. 31. hét/ 2017. 30. hét (százalék) Repcemag 109 129 111 037 109 169 100,0 98,3 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 21
REPCEMAG A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 470 450 USD/tonna 430 410 390 370 350 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII.VIII. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 Euronext/MATIF BÉT A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 08. 10. 2017. 08. 03. 2017. 08. 10. 2017. 08. 10./ 2016. 08. 10. (százalék) 2017. 08. 10./ 2017. 08. 03. (százalék) Euronext/MATIF 413 433 432 104,7 99,7 BÉT 374 417 411 109,9 98,4 Megjegyzés: A repcemagot 2016. november 1. és 2017. február 1. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 22 NAK Piaci és Árinformációk
SZÓJA MEGVALÓSÍTHATÓ A GMO-MENTES TAKARMÁNYOZÁS HAZÁNKBAN (magyaridok.hu, augusztus 3.) Fontos célokat fogalmazott meg a génmódosított szervezetektől mentes élelmiszer-előállítás érdekében 14 európai uniós tagállam hazánk kezdeményezésére az Európai szójanyilatkozat aláírásával, amelynek a fenntartható termelés mellett az egyik legfontosabb pontja a génmódosított szervezetektől mentes takarmánynövények nagyobb arányú használata az állattenyésztésben. Magyarország szójadaraimportja meghaladja a 490 ezer tonnát, míg itthon tavaly 181 ezer tonna szójababot termesztettek a gazdák. Az állattenyésztés egyik kulcskérdése a takarmányozás és a fehérjeszükséglet kielégítése. A növényi eredetű fehérjeforrások közül a szójadara a legmegfelelőbb az intenzív takarmányozásra, ugyanis aminosavösszetétele igen közel áll az állati eredetű fehérjékéhez mondta a Magyar Időknek Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az itthon előállított GMO-mentes szójababot és szójadarát főleg nyugat-európai piacokon értékesítjük, mivel a GM-szervezetektől garantáltan mentes, extra költséggel előállítható takarmányokat felhasználó állattartás termékeinek magasabb árát ezeken a piacokon fizetik meg. A feldolgozott termékek exportpiacain megfelelő tanúsítvánnyal lehetséges a többletköltségek érvényesítése. A külföldről behozott, takarmányozási célú szójadara sok esetben génmódosított növények felhasználásával készül. Nagy István ugyanakkor kiemelte, hogy jelentősen csökkenthető a magyarországi állattartók szójadara-behozatala. A részletekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy a szemes fehérjenövények, tehát a szójabab mellett a lóbab, a takarmányborsó és az édes csillagfürt növekvő termesztése, valamint a hazai növényolaj- és bioetanol-gyártás mind nagyobb volumenben rendelkezésre álló melléktermékeinek növekvő hasznosítása jelentősen hozzájárulhat az importszója kiváltásához. Az Európai Unió közös agrárpolitikája a 2014 2020 közötti időszakban támogatást nyújt a GM-szója kiváltására alkalmas úgynevezett alternatív fehérjenövények termesztésére. Tavaly a szemes fehérjenövények termelési támogatását 3107 gazda vette igénybe mintegy 67,4 ezer hektáros termőterületen, míg a szálas fehérjenövényekre 4200 gazdálkodó 145,5 ezer hektárra igényelt támogatást. A szemes, illetve szálas növények termesztési támogatására 4,1-4,1 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. Nagy István felidézte, hogy a nemrégiben 14 uniós tagállammal közösen aláírt szójanyilatkozat agrárdiplomáciai siker. A nyilatkozat a GMO-mentes fehérjenövények termesztése mellett támogatja többek közt az egyéb fehérjeforrásokat, például a repcemag, a napraforgó és a melléktermékek felhasználását a takarmányozásban. Növénytermesztés 23
SZÓJA A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói árutőzsdén (2016 2017) USD/tonna 480 460 440 420 400 380 360 340 320 300 280 900 850 800 750 700 650 600 550 500 450 400 USD/tonna Forrás: CME/CBOT I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII.VIII. 2016 2017 Szójabab Szójadara Szójaolaj jobb tengely A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 08. 10. 2017. 08. 03. 2017. 08. 10. 2017. 08. 10./ 2016. 08. 10. (százalék) 2017. 08. 10./ 2017. 08. 03. (százalék) Szójabab 374 349 342 91,5 97,9 Szójadara 370 338 324 87,5 96,1 Szójaolaj 694 736 743 107,0 100,9 Forrás: CME/CBOT 24 NAK Piaci és Árinformációk
BURGONYA BURGONYATANÁCSKOZÁS A TERMELŐKÉRT A TERMELŐKKEL (magyarmezsgye.hu, július 31.) Az idén 25. alkalommal rendezték meg Gyulatanyán az Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozást. Augusztinyi-Nagy András, a gyulatanyai fajtakísérleti állomás vezetője elmondta, hogy ebben az évben 35 fajta került a kísérletekben beállításra. Prof. dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem intézetvezetője, az Agrár Kabinet elnöke elmondta, hogy a tavalyi évben indult kezdeményezés eredményeként alakult meg az Agrár Kabinet. Tagjai között szerepet kapott a szakma és a politika is. A Kabinet a tiszai vízgyűjtés megvalósításában gondolkodik, fontos feladatuk a tudás-, a szaporítóanyag- és a technológiatranszfer. Hiszi, hogy a kabinet és a termelők között a kapcsolat egyre szorosabb lesz a jövőben, és hogy az egyetemen szerzett tudást a gyakorlatba sikerül majd bevezetni. Szentirmai Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárgazdasági Főosztályának vezetője a nemzetközi és hazai burgonyahelyzetet ismertette. Kitért a burgonyaágazat problémáira, úgymint öntözés, fajtahasználat, feldolgozott termékek piacának szervezetlensége, feketepiac. A burgonya támogatási rendszeréről elmondta, hogy a Közös Agrárpolitika I. pillére szerint 8,9 milliárd forint került elkülönítésre, a területalapú támogatások mellett a termeléshez kötött támogatás bevezetésére. Gulyás Levente a Magyar Államkincstár képviseletében előadásában elmondta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal átalakulását követően a korábbi kirendeltségek munkáját egyrészt a kormányhivatalok, másrészt a Magyar Államkincstár mint központi kifizető szervezet vette át, felügyeleti szerve pedig a Miniszterelnökség lett. Előadásában ismertette a jelenlegi helyzetet, döntéseket a kifizetések tekintetében. Megemlítette, hogy az egységes kérelmekben kevesen jelentették be a burgonya termesztését. Lukács József, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese megemlítette, hogy a burgonya termesztésére használt területek megfeleződtek az országban, viszont a termésátlagok megduplázódtak. A magyar lakosság burgonyafogyasztása 50-60 kilogramm/fő/év. A belföldi termesztésű Agria és Laura burgonyafajták bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2016 2017) 140 130 HUF/kg 120 110 100 90 80 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 2016 2017 Agria Laura Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 25
GYÜMÖLCS Néhány belföldi gyümölcsfaj 32. heti értékesítési árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Dió 3 200 2 500 2 500 3 890 4 000 3 500 3 997 Kajszi 550 300 499 500 400 681 Málna 1 600 1 000 1 300 1 798 1 200 1 700 Őszibarack 280 200 270 298 300 300 413 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű gyümölcsfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 32. hét) 600 550 500 450 400 HUF/kg 350 300 250 200 150 100 50 0 Kajszi Alma (nyári) 2017. 32. hét Körte (nyári) Szilva (Cacanska lepotica) Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) EMELKEDETT A KAJSZI ÁRA (AKI PÁIR) A Budapesti Nagybani Piacon a 32. héten a Cacanska lepotica szilvafajta 240 forint/kilogramm ára 140 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A kajszit 550 forintért értékesítették kilogrammonként, ami 22 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos hetében jellemző árat. A nyári körte 330 forint/kilogramm ára 43, a nyári alma 225 forint/kilogramm ára 34 százalékkal volt magasabb az idén a 2016. 32. heti árnál. 26 NAK Piaci és Árinformációk
GYÜMÖLCS JÓ TERMÉS REKORDÁR (magyarmezogazdasag.hu, augusztus 3.) Az észak-európai fagykárok miatt nagy volt a kereslet a magyar meggyre, a felvásárlási ár jelentősen emelkedett a korábbi évekhez képest. Európában az idén 120-130 ezer tonnával kevesebb meggy termett, Magyarországon is közel 15-20 ezer tonnával kisebb lett a termés, de Németországban, sőt még Szerbiában is jelentős volt a fagykár. A nagyon erős keresleti piacot ez a terméskiesés okozta, különösen a lengyel hiány generálta az árak emelkedését, ott megközelítőleg 100 ezer tonna meggy esett ki az idén. A lengyel kereskedők 3-4 évvel ezelőtt a fagyasztott meggyel betörtek az amerikai piacra, amit természetesen nem akartak elveszíteni, ezt a piacot minden áron meg akarták tartani, és a magyar konzervipari feldolgozókra jócskán ráígértek. Ahhoz, hogy a konzerviparnak is jusson a meggyből, kénytelen volt magasabb áron vásárolni. A helyzetük hasonló volt a lengyelekéhez, lekötötték ők is a meggyet, teljesíteniük kell nekik is. Persze valamilyen mértékben tudnak majd árat emelni, de nagy valószínűséggel a feldolgozók az idén a legjobb esetben is csak a nullára tudnak majd kijönni, de sokkal inkább várható, hogy veszteségesek lesznek. A termelők az idén jobban jártak. A meggynél a legnagyobb probléma a hektikus termés. Ennek következménye, hogy volt már 60 forintért is kompótmeggy, az úgynevezett rázott meggy pedig volt 260 forint is. Most 200 forinttal indult a szezon, és a végén 260-280 forinttal zárult tette hozzá Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke. A szerződések tekintetében az lenne a jó, ha a feldolgozók, a beszállítók és a termelők nem egyéves, hanem többéves szerződést kötnének, hogy mindkét fél biztonságban tervezhessen, több évre előre. A legnagyobb mennyiség konzervmeggyként hasznosul, de a hűtőipar, a léipar és a pálinkafőzők kereslete is igencsak jelentős. Néhány gyümölcsféle 32. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Alma belföldi 181 191 Olaszország 289 319 Olaszország 243 273 Citrom külpiaci 465 486 Spanyolország 365 568 Spanyolország 426 487 Kajszi belföldi 286 429 Törökország 548 730 Törökország 608 791 Banán külpiaci 219 318 tengerentúli 397 422 tengerentúli 422 456 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de Növénytermesztés 27
ZÖLDSÉG Néhány belföldi zöldségfaj 32. heti vertikális árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Cukkini 180 100 110 298 140 150 231 Fokhagyma 900 900 1 300 698 1 800 1 600 1 736 Zöldbab 395 370 498 350 450 Paradicsom (gömb) 190 150 100 198 330 130 352 Sárgarépa 80 100 120 198 150 160 179 Petrezselyem 350 330 560 498 650 680 873 Vöröshagyma 85 80 135 160 160 160 171 Fejes káposzta (fehér) 90 80 140 198 150 180 192 Fejes káposzta (vörös) 150 160 260 298 290 320 271 Kelkáposzta 130 150 200 298 200 260 286 Kígyóuborka 280 180 220 348 200 280 449 Csiperkegomba 450 500 490 548 580 580 874 Padlizsán 240 150 300 299 220 360 489 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű zöldségfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 32. hét) 450 400 350 300 HUF/kg 250 200 150 100 50 0 Kelkáposzta Sárgadinnye (sárga húsú) 2017. 32. hét Kígyóuborka Sóska Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 28 NAK Piaci és Árinformációk
ZÖLDSÉG MÓRAHALMON LESZ IDÉN A MAGYAR PAPRIKA NAPJA (magyarmezogazdasag.hu, augusztus 2.) Szeptember elsején tartják a hatodik Magyar Paprika Napját, ezúttal Mórahalmon, az Aranyszöm Rendezvényházban. A rendezvény kiemelt témája a fűszerpaprika termesztésének aktualitásai és feldolgozása lesz. A szakmai rendezvényen Somogyi Norbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgató-helyettesének köszöntője után 10 órától előadásokat hallgathatnak az érdeklődők. A fűszerpaprika-ágazat helyzetét Szokol Lajos, a Fűszerpaprika Terméktanács elnöke foglalja össze. Slezák Katalin, a Szent István Egyetem Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékének docense a fólia alatti termesztés előnyeit taglalja, Tornyai Tibor, a Rijk Zwaan termékfelelőse pedig a hazai termesztés megújításának lehetőségeit vázolja. A kertészeti ágazatok sarkalatos kérdéseiről, az öntözésről és munkaerőhiányról Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökét hallhatják. Bráj Róbert, a NAIK munkatársa a bio-fűszerpaprika termesztésének tapasztalatait ismerteti. Délután az önkormányzati kertészetben tartanak hajtatott fűszerpaprika-termesztési és szántóföldi fajtabemutatót, a röszkei Paprika Molnár Kft.-nél pedig a fűszerpaprika szántóföldi intenzív termesztéstechnológiáját ismertetik. Emellett lehetőség nyílik a Paprika Múzeum megtekintésére. A rendezvényt a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB), a NAIK, a Magyar Tudományos Akadémia Kertészeti Bizottság Zöldségtermesztési Albizottsága, a ZKI Zrt. és Mórahalom Önkormányzata szervezi. NEM MARASZTALTÁK EL A TESCÓT (NAK, augusztus 4.) Nem állapított meg jogsértést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) abban a hatósági eljárásban, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezett a Tescóval szemben. Július elején az áruházlánc az éppen akkor piacra kerülő magyar dinnye kilónkénti árát néhány nap alatt 249 forintról 99 forintra csökkentette. A köztestület beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás, diszkriminatív árképzés és erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt tett bejelentést a Nébihnél. A Nébih a görögdinnye forgalmazását a beszerzési ár alatti értékesítés, illetve a diszkriminatív árképzés vélelmezett megsértése miatt vizsgálta a Tesco esetében, a hatósági vizsgálat azonban jogsértést nem állapított meg közölte az agrárszektor.hu-val a hivatal. Néhány zöldségféle 32. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Sárgarépa belföld 64 100 belföldi 137 167 belföldi 152 183 Padlizsán belföld 286 358 Hollandia 517 578 Hollandia 517 608 Cukkini belföld 72 143 belföldi 274 365 belföldi 274 335 Zeller belföld 258 272 belföldi 274 335 belföldi 243 365 Burgonya belföld 38 48 belföldi 103 122 belföldi 103 117 Csiperkegomba belföld 447 501 Lengyelország 548 669 Lengyelország 456 760 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de Növénytermesztés 29
SZŐLŐ FOLYAMATOS KIFIZETÉSEK (magyarmezsgye.hu, augusztus 3.) A szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet alapján közzétett 21/2017. (III. 17.) számú közlemény értelmében a támogatási kérelmeket 2017. július 17-ig lehetett benyújtani a Magyar Államkincstárhoz (Kincstár). A benyújtási határidőt követő hét végéig 2439 darab támogatási kérelem érkezett be mintegy 1300 gazdálkodótól. A Kincstár a kérelmek feldolgozását a beérkezési sorrend figyelembevételével végzi, majd az adminisztratív ellenőrzésen megfelelt kérelmeket átadja helyszíni ellenőrzésre. A folyamatos ütemben visszaérkező ellenőrzési eredmények feldolgozását követően a Kincstár eddig 180 szőlész-borásznak mintegy 380 millió forint támogatás kifizetését hagyta jóvá a 2017-es pénzügyi évben még rendelkezésre álló, mintegy 1,44 milliárd forint keretösszeg terhére. A 2017-es pénzügyi évi keretösszeg terhére történő támogatási összegek kifizetésének határideje 2017. október 15-e. Természetesen nem kell aggódniuk azoknak a gazdálkodóknak sem, akik a benyújtási időszakon belül később nyújtották be kérelmüket vagy esetleg a hiánypótlás miatt később vált teljessé a kérelmük, és emiatt a 2017. évi keretbe nem férnek bele, hiszen számukra a támogatási összeget a következő pénzügyi év keretösszegének terhére, 2017. október 15-e után fizeti ki a Kincstár. TOLCSVA LESZ A TOKAJI BORVIDÉK SZÍVE (kormany.hu, augusztus 7.) Az idén 14. alkalommal rendezték meg augusztus elején a Tokaji borvidék egyik legnagyobb fesztiválját Tolcsván. A megnyitón a rendezvény fővédnöke, Kiss Eliza kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium azért is vállalta a védnökséget, mert segíteni szeretné Tolcsva azon törekvését, amely révén a Tokaji Borvidék szívévé szeretne válni. Tolcsván minden adott ahhoz, hogy a borvidék borkultúrájának kiemelkedő szereplője legyen, hiszen a csodálatos természeti környezet, az itt működő kisebb és nagyobb borászatok szakmai tudása, a szőlőtermelők szorgalma révén egyenes út vezet ehhez. A miniszteri biztos szükségesnek látja a helyi borágazati szereplők öszszefogását, hogy szakmailag és márkaépítés tekintetében is tovább tudjanak fejlődni. Tolcsván a hétvégi fesztivál látogatói 25 borászat 50 borát kóstolhatták meg. 30 NAK Piaci és Árinformációk
BOR TÖBB BORRA ÉS KIVÁLÓ ÉVJÁRATRA SZÁMÍTANAK IDÉN A BORÁSZOK (mti.hu, augusztus 2.) Minőségben és mennyiségben is az elmúlt öt év átlagát meghaladó szőlőtermésre és bormennyiségre számítanak idén a magyar borászok, köszönhetően az eddigi kedvező időjárási viszonyoknak. Brazsil Dávid a Keszthelyen 25. alkalommal megnyílt Zalai Borcégér Keszthelyi Borünnep kapcsán beszélt arról, hogy a múlt évben majdnem 2,8 millió hektoliter bort állítottak elő a hazai borászatok. Ha az időjárás továbbra is kedvező marad, idén várhatóan 5-10 százalékkal felülmúlhatja majd a Magyarországon készülő bor mennyisége a tavalyit, vagyis meghaladhatja a 3 millió hektolitert, de minőségében is jobb évjáratra számítanak. Az idén nem voltak a szőlőtermést veszélyeztető nagy járványok, a téli és tavaszi fagykár pedig csak kisebb visszaesést jelentett a termésmennyiségben. Ha a nyár vége és az ősz eleje is kedvezően alakul, nem lesz aszály, akkor a szőlőből préselhető must mennyisége és minősége alapján kedvező évjáratra lehet számítani. Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke szerint az átlaghoz képest egy-két héttel korábban kezdődhet idén a szüret. A fürtök jelenlegi nagysága alapján elmondható, hogy a napsütéses órák számának alakulása és a kellő időben hullott csapadék eddig jelentősen kedvezett a szőlőnek, bár mindez a tájegységi adottságoktól is függ. Úgy vélekedett, hogy a mostani állapot alapján a 2003-as, rekordmelegnek számító évhez hasonlítható a várható termés, de az akkori nagyon korai szüreti időpontot és a magas alkoholfokot meghaladva idén akár még nagyobb menynyiségű és jobb minőségű bor készülhet. Úgy fogalmazott, hogy több mint 40 éves, Balatonfüred környéki borászati tapasztalata alapján az idei lehet az eddigi legjobbnak ígérkező szőlőtermés. A keszthelyi borünnep keretében hagyományosan kipréselték a legkorábban érő Csabagyöngyéből az első néhány pohár mustot, már augusztus 2-án megnyitva ezzel a 2017-es szüreti szezont. A Varga Pincészet közleménye szerint a Csabagyöngyéből készülő első magyarországi és európai újbort várhatóan augusztus utolsó hetében palackozzák a Balaton-felvidéken, vagyis az idei első bort már ebben a hónapban megkóstolhatják a borkedvelők. LEVESZIK A LÁBUKRÓL AZ ANGOLOKAT A TOKAJI BOROK (Élelmiszer Online, augusztus 8.) Magyar csodaként emlegetik Londonban a tokaji borokat, amelyek az idei év egyik legkedveltebb termékei a brit piacon. Éttermekben, szállodákban, kocsmákban és szupermarketekben is megtalálhatók a karakteres ízű magyar termékek. A britek idáig inkább a francia, olasz vagy spanyol borokat vásárolták, ám idén nyáron népszerűbbek a tokaji borok, mint valaha. A brit kiskereskedők egyre több helyre szállítanak magyar termékeket, köztük Michelin-csillagos éttermekbe és szállodákba is. A tokaji borvidék 2000-ben mutatkozott be először Angliában, ahol a nagykövet átadott egy palack százéves Tokaji Aszút az anyakirálynő 100. születésnapjára a felség kancellárjának. Az anyakirálynő a kancellárján keresztül megköszönte a magyar kormány és a kereskedőház figyelmességét, majd hozzátette: végre egy hasznos ajándék. Növénytermesztés 31
BOR A fehérborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/hl 35 33 31 29 27 25 23 21 19 17 15 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt fehérborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 31. hét 2017. 30. hét 2017. 31. hét 2017. 31. hét/ 2016. 31. hét (százalék) 2017. 31. hét/ 2017. 30. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 29 639 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 23 243 26 550 22 466 96,7 84,6 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 32 NAK Piaci és Árinformációk
BOR A vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) 40 35 ezer HUF/hl 30 25 20 15 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 31. hét 2017. 30. hét 2017. 31. hét 2017. 31. hét/ 2016. 31. hét (százalék) 2017. 31. hét/ 2017. 30. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 22 665 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 28 952 32 912 30 140 104,1 91,6 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 33
ERDŐGAZDÁLKODÁS ZAJLIK A VADAK PÁRZÁSI IDŐSZAKA (agrotrend.hu/mti, augusztus 8.) A vadak párzási időszakának beálltával fokozott óvatosságra van szükség az utakon, hogy elkerülhetőek legyenek a vad gázolása miatti balesetek - mondta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára. Kiss Csaba emlékeztetett arra, hogy táblával jelzik az utakon, ahol fokozott lehet a vadveszély. Felhívta a figyelmet arra: ezeken a helyeken fokozott figyelemmel, lassabban kell haladni, hogy a vad gázolását, illetve a hirtelen fékezés miatt a ráfutásos baleseteket el lehessen kerülni. A statisztikák szerint a balesetek 0,6 százaléka vadgázolás, ezek egyharmada súlyos, kétharmada könnyű sérüléssel végződik. 34 NAK Piaci és Árinformációk
TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS TÖBB EGYÉNI GAZDASÁG, ÁTRENDEZŐDŐ VETÉSSZERKEZET (NAK/Magyar Idők, augusztus 8.) A gazdasági társaságok által művelt szántóterület nagysága tovább csökkent idén, ezzel párhuzamosan pedig tovább gyarapodott a kisüzemek, egyéni gazdálkodók által művelt termőterület a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első féléves adatai szerint. Ma az ország területének csaknem 80 százaléka termőterület, mintegy 7,4 millió hektár. Júniusban az ország területének 47 százalékát művelték szántóként, amely mintegy 2 ezer hektárral meghaladta az egy évvel korábbit. A zöldítés hatása továbbra is jelentős, majdnem harmadával nagyobb területet ugaroltattak és több mint 13 ezer hektárral nagyobb területen vetettek szálas takarmányt az előző esztendőhöz képest. A gabonafélék területe a durumbúza és a rozs kivételével jelentősen csökkent idén, a vetésforgóban inkább napraforgó, repce, szója és más ipari növények szerepeltek derül ki a KSH jelentéséből. Növénytermesztés 35