EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.10.25. COM(2016) 710 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK A Bizottság 2017. évi munkaprogramja Építsünk olyan Európát, amely védelmet nyújt, eszközöket ad polgárai kezébe és garantálja a biztonságot {SWD(2016) 400 final} HU HU
I. melléklet: Új kezdeményezések Szám Cím Leírás 1 Új lendület a foglalkoztatásnak, a növekedésnek és a beruházásoknak 1. Ifjúsági kezdeményezés A kezdeményezés kiterjed az Európai Szolidaritási Hadtest létrehozására irányuló javaslatra (jogalkotási/nem jogalkotási), valamint az európai készségfejlesztési program ifjúsági vonatkozásainak végrehajtásával kapcsolatos prioritási tevékenységekre, ideértve a tanulószerződéses gyakorlati képzés minőségi keretelveit, és gyakornokok fokozott mobilitásáról szóló javaslatot (jogalkotási); az iskolai és a felsőoktatás korszerűsítése (nem jogalkotási; 2017. 2. negyedév); valamint a végzett hallgatókat, és a szakképzésben és képzésben részt vett fiatalokat érintő eredmények jobb nyomon követésére vonatkozó javaslatra (nem jogalkotási; 2017. 2. negyedév). 2. A körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési terv Ez magában foglalja a műanyagok hasznosítására, újrahasznosítására és újrafeldolgozására vonatkozó stratégiát (nem jogalkotási; 2017. 4. negyedév); vízügyi intézkedéseket: az újrafelhasznált vízre vonatkozó minimumkövetelményekről szóló rendeletjavaslatot (beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 192. cikk; 2017. 2. negyedév); az ivóvíz-irányelv REFIT-felülvizsgálatát (beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 192. cikk (1) bekezdés; 2017. 4. negyedév); a vegyipari termékekről és hulladékokról szóló jogszabályok interfésze tekintetében meglévő jogi, technikai vagy gyakorlati szűk keresztmetszetek kezelésére irányuló kezdeményezést (nem jogalkotási; 2017. 4. negyedév); valamint a körkörös gazdaság ellenőrzési keretelveit (nem jogalkotási; 2017. 3. negyedév). 3. A 2020 utáni pénzügyi keret A következő többéves pénzügyi keretre vonatkozó átfogó javaslat; többek között a saját források tekintetében (jogalkotási/nem jogalkotási; EUMSZ 312. cikk). Összekapcsolt digitális egységes piac 1 Ebben a mellékletben a Bizottság amennyiben azok rendelkezésre állnak további információkat nyújt a munkaprogramjában szereplő kezdeményezésekről, összhangban a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodással. Az egyes kezdeményezések leírása alatt zárójelben biztosított tájékoztatás csak jelzésértékű, és az előkészítő folyamat során megváltozhat, különös tekintettel a hatásvizsgálati eljárások eredményeire. 2
4. A digitális egységes piaci stratégia A digitális egységes piaci stratégia végrehajtásának félidős felülvizsgálata. Ellenállóképes energiaunió és jövőbe mutató éghajlat-politika 5. Az energiaunióra vonatkozó stratégia : az alacsony kibocsátással járó utazás és mobilitás Az alacsony kibocsátással járó mobilitásra vonatkozó cselekvési tervben kiemelt több alapvető jogszabály REFITfelülvizsgálata: a személygépkocsikra, a furgonokra, valamint a tehergépjárművekre, a buszokra és a távolsági buszokra vonatkozó 2020 utáni stratégiák (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; 2017. 2. negyedév); a tiszta üzemű gépjárművekről szóló irányelv (beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 192. cikk; 2017. 2. negyedév); továbbá az euromatricáról és az európai elektronikus útdíjszedési szolgáltatásról (EETS) szóló irányelvek (beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 91. cikk; 2017. 2. negyedév). Ez a kezdeményezés kiterjed a légi járművekből származó kibocsátásról szóló nemzetközi megállapodás (ICAO) végrehajtására (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 192. cikk; 2017. 1. negyedév). Megerősített iparon alapuló, mélyebb és méltányosabb belső piac 6. Az egységes piaci stratégia A teljesítendő feladatok közé tartozik az árukról szóló jogszabályok REFIT-felülvizsgálata (jogalkotási/nem jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 43., 114. és 207. cikk; 2017. 2. negyedév); egy társasági jogi kezdeményezés, amelynek célja a digitális technológiák használatának megkönnyítése a társaság teljes életciklusa, valamint a határokon átnyúló egyesülések és szétválások során (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; 2017. 3 4. negyedév), a koordinált egészségügyi technológiaértékelésekre vonatkozó kezdeményezés (jogalkotási/nem jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; 2017. 4. negyedév), valamint az egységes piaci szabályok érvényesítésének javítására irányuló intézkedések egy szélesebb jogérvényesítési csomagon belül, amely magába foglalja az egységes digitális portálra (jogalkotási nem jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 114. cikk; 2017. 1. negyedév) és az egységes piaci információs eszközre (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; 2007. 1 negyedév), a SOLVIT fejlesztésére vonatkozó (nem jogalkotási; 2017. 1. negyedév), valamint a nemzeti versenyhatóságok hatékonyabb jogérvényesítő szervezetekké tételéhez szükséges hatáskörökkel való felruházásáról (jogalkotási/nem jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; 2017. 2. negyedév) szóló javaslatokat. 3
7. Méltányosabb társasági adózás A kezdeményezés kiterjed a héa cselekvési terv végrehajtására a végleges héarendszerre és héamértékekre vonatkozó REFIT-javaslatok révén (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 113. cikk; 2017. 3. negyedév), az adminisztratív együttműködés javítására, valamint a vállalkozások és az adóhatóságok terheinek csökkentésére irányuló egyszerűsítési csomagra (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 113. cikk; 2017. 4. negyedév); a jó adóügyi kormányzás követelményeit tiszteletben nem tartó harmadik országbeli joghatóságok uniós listájára vonatkozó javaslatra (nem jogalkotási; 2017. 3. negyedév); továbbá az adóalap-erózióra és nyereségátcsoportosításra (BEPS) vonatkozó nemzetközi megállapodás uniós jogszabályokban történő végrehajtására (jogalkotási/nem jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; 2017. 2. negyedév). 8. Az európai űrstratégia Az állami műholdas kommunikációs szolgáltatásokról szóló jogalkotási javaslatok (beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 189. cikk; 2017. 4. negyedév) és az űripari szolgáltatások és adatok piaci felhasználásának megkönnyítését célzó intézkedések (jogalkotási/nem jogalkotási). 9. A tőkepiaci unióra vonatkozó cselekvési terv Félidős felülvizsgálat (nem jogalkotási; 2017. 2. negyedév) fogja felmérni a tőkepiaci unió megvalósítása terén elért előrehaladást, és azonosítani a gazdaságfinanszírozás javításához szükséges további lehetséges intézkedéseket. Az új intézkedések közé tartozik majd az uniós egyéni nyugdíjbiztosítási termék kerete (jogalkotási/nem jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 114. cikk; 2017. 2. negyedév); az európai piaci infrastruktúra-rendelet (EMIR) REFIT-felülvizsgálata (beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 114. cikk; 2017. 1. negyedév); a lakossági pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó cselekvési terv (nem jogalkotási; 2017. 1. negyedév); és egy további felhatalmazáson alapuló jogi aktus, amelynek célja, hogy megkönnyítse az intézményi befektetők infrastrukturális beruházásainak finanszírozását (beleértve a hatásvizsgálatot; 2016. 4. negyedév). Mélyebb és méltányosabb gazdasági és monetáris unió 4
10. A szilárd GMU-ra épülő erős Unió Az Európa jövőjéről szóló fehér könyv (nem jogalkotási; 2017. 1. negyedév), amely azt ismerteti, hogy milyen lépésekkel lehet megreformálni a 27 tagállamból álló Uniót 60 évvel a Római Szerződést követően, kitér majd a GMU jövőjére is, hogy az előkészítse annak, a GMU-t az új szakpolitikai és demokratikus keretben elmélyítő 2. szakaszát (ideértve a Stabilitási és Növekedési Paktum stabilitásorientált felülvizsgálatát, valamint a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló, GMU-n belüli Szerződés 16. cikkének nyomon követését (e szerződés érdemi részét beépítve az Unió jogi keretébe). A kezdeményezés kiterjed majd a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszere (PFER) felülvizsgálatára is, hogy makro- és mikroprudenciális szinten egyaránt megerősítse a felügyelet eredményességét és hatékonyságát. 11. A szociális jogok európai pillére A nyilvános konzultációt követően a kezdeményezés keretében bemutatják majd a szociális jogok pillérére vonatkozó javaslatot (2017. 1. negyedév), valamint előterjesztik a kapcsolódó kezdeményezéseket, mint például a dolgozó családok családi és a magánélet összeegyeztetésével kapcsolatos nehézségeinek kezelését (jogalkotási/nem jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 153. és 157. cikk), a szociális védelemhez való hozzáféréséről (jogalkotási/nem jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 153. és 292. cikk)és a munkaidő-irányelv végrehajtásáról (nem jogalkotási) szóló kezdeményezéseket, valamint az írásos nyilatkozatról szóló azon irányelv REFIT-felülvizsgálatát, amely megállapítja a munkáltató azon kötelezettségét, hogy tájékoztatnia kell a munkavállalókat a szerződésre vagy munkaviszonyra irányadó feltételekről (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 153. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 154. cikke). Kereskedelem: Ésszerű és kiegyensúlyozott szabadkereskedelmi megállapodás az Egyesült Államokkal 12. A mindenki számára előnyös kereskedelem elnevezésű stratégia Szabadkereskedelmi megállapodásokra irányuló kétoldalú tárgyalások folytatásával és lezárásával (pl. Japánnal), és az Ausztráliával (beleértve a hatásvizsgálatot; 2017. 1. negyedév), Chilével (beleértve a hatásvizsgálatot; 2017. 2. negyedév) és Új-Zélanddal (beleértve a hatásvizsgálatot; 2017. 1. negyedév) folytatandó tárgyalások megkezdése mellett; ez a kezdeményezés kiterjed az EU piacvédelmi eszközeinek az EU dömpingellenes jogszabályainak módosítására irányuló javaslattal történő megerősítésére (beleértve a hatásvizsgálatot; 2016. 4. negyedév),, összhangban a Bizottság 2016. október 18-i közleményével. A jogérvényesülés és az alapvető jogok kölcsönös bizalmon alapuló térsége 5
13. Adatvédelmi csomag A csomag (2017. 1. negyedév) kiterjed majd a személyes adatok uniós intézmények általi kezelés során történő védelmére vonatkozó szabályok összehangolására az új általános adatvédelmi szabályokkal (jogalkotási; EUMSZ 16. cikk) az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv REFIT-felülvizsgálatára (beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 114. és 16. cikk), valamint a személyes adatok harmadik országokkal való cseréjére vonatkozó megfelelőségi határozatok keretére. 14. A hatékony és valódi biztonsági unió felé történő előrehaladás A biztonsági unió menetrendjének és a terrorizmus finanszírozásáról szóló cselekvési tervnek a, valamint a pénzmosás és a szankciók harmonizálására irányuló javaslatok (jogalkotási; EUMSZ 83. cikk; 2016. 4. negyedév), a vagyoni eszközök befagyasztását és a vagyonelkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismerésének megerősítése (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 82. cikk; 2016. 4. negyedév), valamint az illegális készpénzmozgások felszámolása (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 33. és 114. cikk; 2016. 4. negyedév), és kulturális javak tiltott kereskedelmének felszámolása céljából (jogalkotási, beleértve a hatásvizsgálatot; EUMSZ 207. cikk; 2016. 4. negyedév). Ez a kezdeményezés kiterjed továbbá az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszerre (ETIAS) vonatkozó javaslatra (jogalkotási; EUMSZ 77. cikke (2) bekezdésének b) és d) pontja; 2016. 4. negyedév), valamint az információs rendszerekkel és az interoperabilitással foglalkozó magas szintű csoport munkájának nyomon követésére. Elmozdulás egy új migrációs politika felé 15. Az európai migrációs stratégia Az európai migrációs stratégia végrehajtásának félidős felülvizsgálata, a különböző cselekvési irányvonalak egységesítése és horizontális felmérése, beleértve a harmadik országokkal kialakítandó új migrációs partnerség megvalósítását. Erősebb globális szereplő 16. Az európai védelmi cselekvési terv 17. Az EU kül- és biztonságpolitikára vonatkozó globális stratégiájának Többek között az Európai Védelmi Alapra vonatkozó javaslat, valamint a közbeszerzési szabályok alkalmazásának és hatékonyságának javítására szolgáló intézkedések (jogalkotási/nem jogalkotási). Beleértve különösen a harmadik országokban az állami, gazdasági, környezeti/éghajlati és társadalmi ellenállóképesség előmozdítására, mindenekelőtt az EU szomszédai körében és a tágabb környező régiókban tett erőfeszítéseket (nem jogalkotási). 6
18. A Szíriára vonatkozó uniós stratégia A stratégia ismerteti majd, hogy az EU hogyan segítheti elő a békés és stabil szíriai nemzet, valamint a plurális és toleráns szíriai civil társadalom helyreállítását (nem jogalkotási; 2017. 1. negyedév). 19. Afrika EU partnerség: megújult lendület A kezdeményezés meghatározza majd az EU stratégiai célkitűzéseit és prioritásait az Afrikához fűződő kapcsolataiban (nem jogalkotási; 2017. 2. negyedév). A demokratikus változás Uniója 20. A bizottsági eljárások korszerűsítése Javaslatok a másodlagos jog szabályainak a Szerződés naprakésszé tett szabályaival való összehangolására (jogalkotási; 2017. 1. negyedév); és a felhatalmazáson alapuló és végrehajtási jogi aktusok elfogadására vonatkozó, meglévő eljárások demokratikus legitimitásának értékelése (nem jogalkotási; 2017. 1. negyedév). 21. Az uniós jog érvényesítésének még inkább stratégiai megközelítése Az uniós jog alkalmazására, végrehajtására és érvényesítésére vonatkozó erőfeszítések fokozására irányuló intézkedések (nem jogalkotási; 2016. 4. negyedév), összhangban a Bizottság prioritásaival; az egységes piaci szabályok megfelelőbb érvényesítésének biztosítására irányuló konkrét javaslatok (lásd a fenti 6. pontban), valamint a környezetvédelmi szabályozás megfelelő végrehajtásának és érvényesítésének garantálására, így a környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelésre (nem jogalkotási; 2017. 3. negyedév), az igazságszolgáltatáshoz való jogra (nem jogalkotási; 2017. 1. negyedév), valamint az ellenőrzésre, az átláthatóságra és a jelentéstételre vonatkozó REFIT-kezdeményezések(jogalkotási/nem jogalkotási; 2017. 2. negyedév). 7