EMLÉKEZTETŐ Nyíregyháza MJV rendezésí tervének módosítása 7 helyszínre vonatkozóan lakosság í fórumon történő ismertetéséről A lakossági fórum időpont ja: 2017. május 23. (kedd) 16.00. óra. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, Krúdy-terem. Jelenlévők: a jelenléti ív szerint Veres István városi főépítész úr ismertette a megjelentekkel, hogya Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata jogszabályi kötelezettségének eleget téve a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégíáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben meghatározottak, valamint Partnerség i Egyezetési Szabályzatban foglaltaknak eleget téve lakossági fórum megtartása szükséges Nyíregyháza MJV rendezési tervének módosítása 7 helyszínre vonatkozóan.a módosító eljárások egyszerűsített eljárás szabályai szerint folytatható le (szerkezeti terv módosítást nem érint) Nyíregyháza MJV rendezési tervének módosításával érintett területek Sorsz. Módosítás megindításáról szóló határozat száma Szelvényszám Tervezési területek Módosítás tárgya 84-1 A II. rendű nem közlekedési célú közterület és a II. ren d ű közlekedési E.l. 8/2017. (1.24.) A Nyírszőlősi út menti 16922/4 célú közterület határvonalána k és 16923/6 hrsz.-ú ingatlanok módosítása a mellettük lévő ingatlanok könnyebb megközelíthetöségéért. E.2. 8/2017. (1.24.) ES-3 Az ingatlan közterületi zöldfelület; szabá lyozása a valós terület- A Dob utcától délre eső felhasználásának megfele l ően: II. 323/6 hrsz.-ú ingatlan rendű nem közlekedési célú közterületként t örténö kijelölése (Z-KK) Az Ilonatanyán lévő szabadidőközpont E.3. 8/2017. (1.24.) ES-2 beépítési előí rásainak módosítása Ilonatanya területe. (beépítési százalék, építménymagasság növelése) E4-3 E.4. 8/2017. (1.24.) Szikla utcától keletre eső Átkötőút törlése az Árbóc utca és a F4-1 terület 28629 hrsz. út között. E.S. 166/2016. (XI.22.) F3 E.6. 71/2017. (IV.2S.) F4-4 A Tiszavasvári út - 0650 hrsz.-ú ls-ös jelű sajátos zóna kijelölése közút - Zomboribokori út - üzemanyagtöl tő állomás létesítéséhez tervezett Nyugati elkerülő út a Tiszavasvári út - Nyugati elkerülő út ál tal határolt terület kereszteződésénél Derkovits utca - Dugonics utca A Kereskedelmi szolgáltató gazdasági - csatorna part által határolt zóna övezeti előírásainak módosítása terület az övezeti határon l évő 6882/2Shrsz.-ú
E.7. ingatlan megoszthatósága érdekében. Településközpont vegyes zónában (Vt) kétutcás telek beépíthe t ősége (Rendelet tervezet 1..) Kereskede lmi szolgáltató zónában 166(2016. (XI.22.) 21(2007. (VI. 12.) önk. (Gk) vendéglátó, szálláshely szolgáltató rendelettel elfogadott épület elhelyezhetősége (R.t. 2..) HÉSZ 71(2017. (IV.25.) Helyi Építési Szabályzat Kétutcásnak minősülő, zártsorúan szöveges része beépíthető telkeknél közbenső épület elhelyezhetősége (R.t. 3..) A közüzemi közműlétesítmények magántulajdonú ingatlanon történő elhelyezhetősége (R.t. 4..) 1.sorszámú módosítás: Nyírszőlősi út menti kőzkert-út terület módosítása,útnyitást segíti,az itt kialakítandó és kialakult ingatlanok megközelíthetőségét szolgálja. 2. sorszámú módosítás: Fehér dombház előtti rész közkert, kőzterületi zöldfelületi szabályozása. Az. itt lévö magántulajdonú ingatlan tulajdonosokkal felveszi a város a kapcsolatot,ezen területek megszerzésével egybefüggő zöldfelület kialakítása a cél. A Kelet Áruház előtt területrészen a 2009.évi rendezési terv által már elfogadott változtatások átvezetése: kőzlekedési célú közterület. 3. sorszám ú módosítás: Ilona tanya területén lovasturizmus. szálloda található,további fejlesztések lehetővé tétele érdekében, a beépíthetőségi százalék,építménymagasság, telekméret változík. 4. sorszámú módosítás: Szikla utcától keletre eső rész, Szikla utca és vasút kőzötti feltáró út (átkötőút) törlése 5 sorszámú módosítás:.: Tiszavasvári út - Zomboribokori út - Nyugati elkerülő út: 15-ős sajátos zóna kijelölése üzemanyagtöltő állomás létesítésére,a Közgyűlés által elfogadott rendezési terv módosítás után indul el az építésí engedélyezés, államigazgatási szervek már most be vannak vonva a módosításí eljárásba,kifogással nem éltek, szakhatóságként majd jelen lesznek az engedélyezésben az építés során. 6 sorszámú módosítás:. Derkovits utca-dugonics utca -csatornapart által határolt terület: óvodától délre lévő terület, övezeti határ északi része lakó terület,déli része gazdasági terület,nem lehet jelenleg megosztani a telkeket, a kereskedelmi szolgáltató gazdasági zóna megengedett lekisebb telekméretének csőkkentése: 2500 m 2 -ről 1500 m 2 -re. 7 sorszám ú módosítás:. helyi építési szabályzat szöveges részének módosítása: Kétutcásnak minősülő, zártsorúan beépíthető telkeknél közbenső épület elhelyezhetősége pl. Széchényi utca,római egyház ingatlan melletti üres terület,kereskedelmi szolgáltató zónában (Gk) vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület elhelyezhetősége pl. : Tirpák csárda egyéjszakás megszállásra épülhessen motel A közüzemi közműlétesítmények magántulajdonú ingatlanon történő elhelyezhetősége.
Felszólalásoklészrevételek: Kucsmár József: a szabadidőközpont mögötti területtel mi a célja a városnak Veres István: új beépítésre szánt területet nem tervez a város jelenleg ezen a részen,ezeket a rég i gyümölcsös területek 3 %-os beépíthetőség jellemzi, mezőgazdaság i műveléshez építménnyel beépíthetők. Kucsmár József: közművesített út(sóstóhegy irányába megy ki) található a közelben : kimért telek az egyík oldala,szántó terület a másik oldala. Veres István:A városban még vannak beépítésre szánt területek pl: Báthory lakópark stb... További beépítési területet itt nem tervez a város,az Igrice mocsár védőterülete is a közelben található. Közműrákőtés i engedély beszerezhető a közműgazdáktól és az út tulajdonosától, a területek 3 % beépíthető, lakóépület esetén max.90 m 2 Nagy Zsolt: Nyugati elkerülő folytatása szempontjából megvizsgálták-e a benzinkút megközelíthetőség ének biztonságos közlekedés l ehetőségét. Az ingatlana a tervezett benzinkút melletti terűlet, lakóingatlan. A hatóság a kétfordulós kifordulást nem engedélyezte. A telek határa a szomszéd telektől 3 méterre található. Benzinkút létesítési terveket olvasott (már máshol megvalósult benzinkutak esetén) itt volt olyan ahol a lakóház védelme érdekében 10 méteres biológiai védőzónát kell biztosítani a fejlesztőnek. A terűlet Tiszavasvári út felöli része 13 méter, mely belelóg a körforgalomba, a körforgalom megbontása tervezett-e. Veres István: Magyar Közút az útkezelő, megvizsgálta a tervezett benzinkút e lőtanulmányát, a bejárat Tiszavasvári út felő l lenne, a kijárat Ny-i el k erülő felöli telek északi részén, így nincs túl közel a körforgalomhoz,egyirányú forgalom tervezett. Kötelező zöld sáv kia lakítása nem egyforma terűlet felhasználás esetében köte lező. ingatlana tervezett gazdasági terűlet. Az A benzinkút építési engedélyezése során javasolt az eljárásba történő érdekeinek képviselete. becsatlakozás, Nagy Zsolt: az ingatlana elött dupla záróvonal, kerékpárútra nem tud becsatlakozni, járda sincs, zebra sincs,dupla vizes árok és vaskorlát megléte, a jelenlegi útburkolat is magasabb - befolyó víz problémája. Többször élt kérelemmel/panasszal az eddigi megvalósult beruházás kapcsán. Nehezteli, hogyakerékpárutat nem tudja megközelíteni,buszmegálló megközelítése sem megoldott, kérte a járda kiépítését várostól (már többször írt megkeresést).kéri a rendszeres tájékoztatást a z ingatlan ának környezetében tervezett fejlesztésekről. Veres István:problémáját megvizsgáltatjuk a NIF Zrt.-vel, a NYMJV Városfejlesztési osztály felé is közvetítjűk problémáját (csapadékcsatorna, járda építés stb.)
Jelenléti ív Tárgy: Nyíregyháza MJV rendezési tervének módosítása 7 helyszínre vonatkozóan Helye: Polgármesteri Hivatal - Krúdy terem (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) Időpont: Nyíregyháza, 2017. május 23. 16:00 S.sz Név Lakcíml Szervezet l. ~ l r l',,.);!. h'.j.- /L<-t."-'Y i.e,.v7!j.,~.~ :~, '"' { j- I '-<J 2. '/(;t.u <!f';;! (.{ /{/yjrq Le{ //(r/je; S 3. tlltg'j )Sc/..i F~~7? ~,."b.-... b:,~lc 4. 8:)f!& i1ih 'M h íjq, /V':v, IV J_ I -/ /'rv. U 5. --;;6..Qi\.\Cl tq-j~ P l",..., ~ '(/ \, L.,"1.{; 6. ~rj'a ff.71 YC '1 t:'d?... cra <?' c? c:;- 7. 8. 9. 10. ll. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 2l. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. Aláírás /~ J.;l-{. /./"- -'-;,77 tc t fra-, /Zg.C?/ - "2 /OPÁw di!t h 'y( l ~~~,?