2. E rendelet július 26-án lép hatályba. Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés július 12-i ülésén. Kihirdetve: án.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. E rendelet július 26-án lép hatályba. Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés július 12-i ülésén. Kihirdetve: án."

Átírás

1 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2018. (VII....) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 13. (1) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítésze, valamint Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő partnerségi egyeztetésről szóló 13/2017. (III.27.) önkormányzati rendelete 2. -ában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Dél-dunántúli Építész Kamara, Magyar Urbanisztikai Társaság Tolna-Baranya Megyei Csoportja, Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Szövetsége Baranya Megyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Baranya Megyei Szervezete, Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete, LAKTÁSZ Baranya Megyei Szövetsége, Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Pécsi Tudományegyetem, Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., Pécsi Vagyonhasznosító Zrt., BIOKOM Nonprofit Kft., Tettye Forrásház Zrt. és Pécsi Távfűtő Kft. véleményének kikérésével a következőket rendeli el: 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati rendelete 41. (1) és (2) bekezdésében meghatározott rajzi mellékletek a mellékletben ábrázoltak szerint módosulnak. 2. E rendelet július 26-án lép hatályba. Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Lovász István jegyző Záradék: Megalkotta: a Közgyűlés július 12-i ülésén. Kihirdetve: án.

2 melléklet a../2018. (VII ) önkormányzati rendelethez 1. Módosító indítvány sorszáma: 1. Megyeri út és az Északmegyer dűlő összeköttetését biztosító tervezett út szabályozási tervi pontosítása

3 2. Módosító indítvány sorszáma: 2. József Attila úti Gyermekklinika tömbjének övezeti előírásainak pontosítása a zöldfelületi mutatót és beépítettséget érintően

4 3. Módosító indítvány sorszáma: 3. Nyugati ipari út 1274/4 hrsz-ú ingatlan telekhatárainak rendezése érdekében közterület- és erdőterület határainak pontosítása.

5 A helyi rendelet rendelettervezetben szereplő módosítását a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 18. -ában foglaltaknak megfelelően eljárva az alábbiak szerint indokolom: Általános indokolás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati rendeletet módosító../2018. (VII...) önkormányzati rendeletéhez A 46/2009. (XII.21.) önkormányzati rendelettel megállapított Pécsi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv (a továbbiakban: PÉSZ) évi 24. sz. módosítási eljárása során összesen 3 db módosítási indítvány kezelésével került lefolytatásra az eljárás tárgyalásos eljárásrend szabályai szerint. Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Városfejlesztési és Kommunális Bizottsága a évi 24. sz. eljárás tekintetében a 55/2018. (V.15.) számú településfejlesztési határozatával döntést hozott az eljárás elindításáról. Az előkészített településrendezési eszközök módosítása szükségessé teszi Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: alaprendelet) jelen módosítását. Részletes indoklás Az 1. -hoz és a melléklethez A módosuló rajzi melléklet módosítására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza a szakasz a következők szerint: Az 1. számú indítvány a Vásártér területén át, az Északmegyer dűlő és a Megyeri út közötti kapcsolatot megteremtő út kialakításához kötődik, ahol szükségessé vált a tervezett út nyomvonalának kis mértékű megváltoztatása annak érdekében, hogy a vásártér ÉNy-i területén kialakított gokartpálya változatlan formában működhessen a jövőben is. A 2. számú indítvány a Pécsi Tudományegyetem József Attila úti Gyermekklinikájához kapcsolódik, ahol további fejlesztések megvalósulása érdekében vált szükségessé a maximális építménymagasság és a minimális zöldfelületi paraméterek megváltoztatása. A módosítás során az előzőekben leírtak szerint változik a tömb övezeti jele. A 3. számú indítvány a Nyugati ipari út 1. sz. alatti 1274/4 hrsz-ú telephely telekhatárrendezése és a több évtizede meglévő épületek földmérési alaptérképen történő feltüntetése érdekében vált szükségessé. Változik a telek K-i határa mentén található szabályozási vonal és védelmi rendeltetésű erdő területének kiterjedése. A 2. -hoz A rendelkezés a rendelet hatályba lépésének időpontját tartalmazza, amely a 314/2012. (IX.8.) Korm. rendelet 43. (1) bekezdés c) pontjában foglalt előírásainak megfelelően került meghatározásra. A melléklethez Az Ör. 41. (1) és (2) bekezdésében meghatározott rajzi mellékleteket módosító tervi kivonatot tartalmazzák.

18/2018. (IV.24.) 46/2009. (XII.21.)

18/2018. (IV.24.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2018. (IV.24.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.)

51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 51/2016. (XII.12.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2018. ÉVI 26. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E NTÁCIÓ ÁLLAMI FŐÉPÍTÉSZI ELJÁRÁSBAN PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

389/2016. (12.08.) sz. határozata

389/2016. (12.08.) sz. határozata Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 389/2016. (12.08.) sz. határozata a PÉSZ 2015. évi 12. és 2016. évi 15. sz. módosítási eljárásához kapcsolódóan a településszerkezeti terv jóváhagyásáról

Részletesebben

6/2017. (I. 23.) 46/2009. (XII.21.)

6/2017. (I. 23.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 19/2015. (V. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

6/2017. (I. 23.) 46/2009. (XII.21.)

6/2017. (I. 23.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2017. (I. 23.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK a 33.sz. főút közigazgatási határ 0282/2 hrsz-ú út Kastélykert utca 0287 hrsz-ú út 0142/146 hrsz-ú út 0142/147 hrsz-ú út

Részletesebben

Tompa Helyi építési szabályzata állami főépítészi eljárásban történő módosításának partneri egyeztetési példánya

Tompa Helyi építési szabályzata állami főépítészi eljárásban történő módosításának partneri egyeztetési példánya É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester Tata Város Képviselő-testületének 13/2018. (V.30.) önkormányzati rendelete Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz. Tsz.: 88-300048/2013 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri

Részletesebben

3. Az Ör. a 3. melléklet szerinti 3., 4., és 5. melléklettel egészül ki.

3. Az Ör. a 3. melléklet szerinti 3., 4., és 5. melléklettel egészül ki. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2017. (IX.12.) önkormányzati rendelete a telekadóról szóló 30/2015. (XI.3.) önkormányzati rendelet módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

Törzsszám: FI-9/ január

Törzsszám: FI-9/ január DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK a Debrecen, 4814.számú út 0807/1 hrsz-ú erdő beépítésre szánt terület határa 0805/7 hrsz-ú és a 0805/4 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület által

Részletesebben

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (V. 1.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. (1) b) szerinti EGYSZERŰSÍTETT

Részletesebben

Törzsszám: FI-7/2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

Törzsszám: FI-7/2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK Debrecen, Pallag településrészt érintően a 72.sz. vrk. Mezőgazdász utca - Manninger Gusztáv utca Hanga utca - tervezett

Részletesebben

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 46/2016. (XII. 29.) önkormányzati rendelete. A Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 46/2016. (XII. 29.) önkormányzati rendelete. A Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 2227 Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 46/2016. (XII. 29.) önkormányzati rendelete a Budapest főváros rendezési szabályzatáról szóló 5/2015. (II. 16.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról Budapest

Részletesebben

legkisebb területe (m 2 )

legkisebb területe (m 2 ) Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatáról szóló 8/2008. (X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Városlőd Község

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE Településszerkezeti terv módosítása. /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása.

Részletesebben

(2) A R. 4. (3) f.) pontja a következő 5. ponttal egészül ki:

(2) A R. 4. (3) f.) pontja a következő 5. ponttal egészül ki: Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 17/2018. (V. 24.) önkormányzati rendelete Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 70/2005.(XII.15.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

3. A Rendelet 4. (2) bekezdése a következő s) ponttal egészül ki: [A SZT-en kötelezőnek kell tekinteni:] s) kisajátítási joggal érintett területet.

3. A Rendelet 4. (2) bekezdése a következő s) ponttal egészül ki: [A SZT-en kötelezőnek kell tekinteni:] s) kisajátítási joggal érintett területet. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2018. (III. 13.) önkormányzati rendelete Esztergom, Királyi város (Királyi város, Hévíz, Szentanna, Csutimonostor városrészek) helyi építési szabályzatáról

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. -a szerinti tárgyalásos

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi

Részletesebben

ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ P É C S É P T E R V S T Ú D I Ó VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BELSŐÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS LEBONYOLÍTÁS P O G Á N Y K Ö Z S É G T E L E P Ü L É S S Z E R K E Z E T I T E R V É N E K É S H E L Y I É

Részletesebben

SOPRON MJV TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV DÉL-KELETI GAZDASÁGI TERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV DÉLKELETI VÁROSRÉSZ SZABÁLYOZÁSI TERV

SOPRON MJV TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV DÉL-KELETI GAZDASÁGI TERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV DÉLKELETI VÁROSRÉSZ SZABÁLYOZÁSI TERV REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu SOPRON MJV TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV DÉL-KELETI GAZDASÁGI TERÜLET SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32.. 6a) pontja szerinti állami főépítészi eljárás dokumentációja: SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA a Helyi építési szabályzat Ipari gazdasági

Részletesebben

KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉSs ÉPÍTÉSZETs BELSŐÉPÍTÉSZETs SZAKTANÁCSADÁSs TERVEZÉSs LEBONYOLÍTÁS KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2017. ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ

Részletesebben

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról melléklettel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) számú rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról melléklettel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2016.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

REGIOPLAN NAGYCENK NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN NAGYCENK NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA AZ 53/2017.(V.18.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATTAL MEGÁLLAPÍTOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV Győr, 2017.06. HÓ Msz.:Rp.I.270-1 Munkaszám: Rp.I.270-1 AZ 53/2017.(V.18.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATTAL MEGÁLLAPÍTOTT

Részletesebben

Helyi Építési Szabályzat Módosítása Állami főépítészi eljárás - Jóváhagyásra előkészített dokumentáció

Helyi Építési Szabályzat Módosítása Állami főépítészi eljárás - Jóváhagyásra előkészített dokumentáció Völgyzugoly Műhely Kft. Helyi Építési Szabályzat Módosítása Állami főépítészi eljárás - Jóváhagyásra előkészített dokumentáció JÁNOSSOMORJA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA ÉPÍTÉSI HELY MÓDOSÍTÁSA ÁLLAMI

Részletesebben

CSERKÚT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA

CSERKÚT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA K O K A S É S T Á R S A T E R V E Z Ő K F T. ÉPÍTÉSZ ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ IRODA Tel/Fax: (72) 324-326 Iroda: 7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Levélcím: 7627 Pécs, Havihegyi út 66. E-mail: kokasestarsa@gmail.com

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.)

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata

Részletesebben

SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z / 4 5 H R S Z T E L K É N

SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z / 4 5 H R S Z T E L K É N SZOLNOK S Z A B Á L Y O Z Á S I T E R V H I B A J A V Í T Á S A A S Z É C H E N Y I V Á R O S R É S Z 8 9 3 9 / 4 5 H R S Z T E L K É N 2 0 1 8. EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ 1 2018 VÁTERV95 A dokumentációt

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (...) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében

Részletesebben

REGIOPLAN TÖLTÉSTAVA KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN TÖLTÉSTAVA KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu TÖLTÉSTAVA KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK

Részletesebben

REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

SOPRON MJ VÁROS LŐVEREK VÁROSRÉSZ ÉS KÖRNYÉKE SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA MÓDOSÍTÁSA

SOPRON MJ VÁROS LŐVEREK VÁROSRÉSZ ÉS KÖRNYÉKE SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA MÓDOSÍTÁSA SOPRON MJ VÁROS LŐVEREK VÁROSRÉSZ ÉS KÖRNYÉKE SZABÁLYOZÁSI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32. (4) ECRS Magyarország Kft. ECRS

Részletesebben

(IV ) 45/2011. (IX.27.)

(IV ) 45/2011. (IX.27.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2015. (IV ) önkormányzati rendelete az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

/ ( IV... ) 45/2011. (IX.27.)

/ ( IV... ) 45/2011. (IX.27.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének.../2012. (IV...) önkormányzati rendelete önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. II. Fejezet Partnerségi egyeztetés szabályai. 2. Az egyeztetésben résztvevők köre

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. II. Fejezet Partnerségi egyeztetés szabályai. 2. Az egyeztetésben résztvevők köre Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 10/2017. (III. 6.) önkormányzati rendelete a településfejlesztési, településrendezési és településképi feladataival összefüggő partnerségi egyeztetések

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN Megbízó Pilisvörösvár város Önkormányzata Gromon István polgármester 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

Általános előírások A 2. szerinti módosított tervlapok M jelzést kapnak:

Általános előírások A 2. szerinti módosított tervlapok M jelzést kapnak: Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2017. (XII.14.) önkormányzati rendelete az 5/2009. (III.09.) Kt. rendelettel jóváhagyott Szentes Város elyi építési szabályzatának és Szabályozási

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2016 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 36. -a szerinti teljes eljárás

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u.17-19. 92/502-106, fax: 92/311-4 74 Email: inayor@zalaegerszeg.hu napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK - a 37. városrendezési körzet Házgyár utca, Kishatár utca, Király utca, 17216 hrsz-ú csatorna, Harsona utca által határolt területre vonatkozó - egyszerűsített eljárás

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 25-25/61-71/2016. TÁRGY: PÉCS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ 46/2009. (XII. 21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSA ÉS A KAPCSOLÓDÓ TELEPÜLÉSREN- DEZÉSI

Részletesebben

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA LT - PLA BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA - 2018 - Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 JÓVÁHAGYADÓ MUKARÉSZ Tata Város

Részletesebben

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl.

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III. 27.) számú önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

REGIOPLAN FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42.

REGIOPLAN FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42. REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI

Részletesebben

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

LENTI VÁROS EGYEZTETÉSI ANYAG TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS - PARTNERSÉGI TÁJÉKOZOTATÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA KÉZILABDA CSARNOK ÉPÍTÉSE KAPCSÁN

LENTI VÁROS EGYEZTETÉSI ANYAG TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS - PARTNERSÉGI TÁJÉKOZOTATÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA KÉZILABDA CSARNOK ÉPÍTÉSE KAPCSÁN LENTI VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA KÉZILABDA CSARNOK ÉPÍTÉSE KAPCSÁN EGYEZTETÉSI ANYAG TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS - PARTNERSÉGI TÁJÉKOZOTATÓ a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. (1) bekezdése

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. december 5. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA 2016. június KÉSZÍTTETTE: PILISVÖRÖSVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III.

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III. . A helyi építési szabályzat módosítása (tervezet) BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III. 17.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 2/2016. (I.29.)

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2015.(X.29.) sz. önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 23/2010. (VIII.26.) sz. rendelettel módosított 11/2005. (IV.14.) számú

Részletesebben

Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása

Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása BAU-URB Tsz.: 59/2014. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása Budapest, 2015. november hó Szabályozási Terv (bel-

Részletesebben

GYÁL. Megrendelő: Gyál Város Önkormányzata Pápai Mihály polgármester 2360 Gyál, Kőrösi út Tervező:

GYÁL. Megrendelő: Gyál Város Önkormányzata Pápai Mihály polgármester 2360 Gyál, Kőrösi út Tervező: GYÁL Gyál Város Önkormányzat képviselőtestületének 2/2017.(I.30.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendeletének módosításáról Megrendelő:

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati

Részletesebben

1. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE (jóváhagyásra kerülő munkarészek) Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2017.

1. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE (jóváhagyásra kerülő munkarészek) Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2017. 1. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK TERVEZETE (jóváhagyásra kerülő munkarészek) Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2017.( ) határozat-tervezet mellékletekkel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft Budapest Zsurló köz /

HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft Budapest Zsurló köz / HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft. 1116 Budapest Zsurló köz 5. ha@haterv.hu +36 30/236 3295 PARTNERSÉGI ÉS LAKOSSÁGI EGYEZTETÉSI TERVDOK. 314/2012. KORM.R. 42. (2)TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete Tapolca város helyi építési szabályzatának, és szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló 13/2008. (VI. 02.)

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 1/ 2017. BESENYSZÖG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1/2008. (II. 04.) számú

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2017. ( ) önkormányzati rendelete

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2017. ( ) önkormányzati rendelete Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselőtestületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete a településfejlesztési és településrendezési dokumentumok, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézmények

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2016 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. -a szerinti egyszerűsített

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ

JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft. 1116 Budapest Zsurló köz 5. ha@haterv.hu +36 30/236 3295 KARTAL TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA 8 RÉSZTERÜLETET ÉRINTŐ KIEMELT FEJLESZTÉSI

Részletesebben

DUNAHARASZTI HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ESETI MÓDOSÍTÁSA HIBAJAVÍTÁSRA

DUNAHARASZTI HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ESETI MÓDOSÍTÁSA HIBAJAVÍTÁSRA DUNAHARASZTI HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ESETI MÓDOSÍTÁSA HIBAJAVÍTÁSRA Záró szakmai véleményezési anyag 2019. március MEGBÍZÓ: Dunaharaszti Város Önkormányzata Cím: 2330 Dunaharaszti, Fő út 152. Tel.:

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet szerinti tárgyalásos eljárás

Részletesebben

REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

5. Az Ör. kiegészül az 1. melléklet szerinti 24. melléklettel.

5. Az Ör. kiegészül az 1. melléklet szerinti 24. melléklettel. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének./2014. (IV ) önkormányzati rendelete az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA. Budapest, december VÁROS ÉS HÁZ BT DECEMBER

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA. Budapest, december VÁROS ÉS HÁZ BT DECEMBER BALATONFŰZFŐ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA BALATONFŰZFŐ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (Az 1491/1-2 és az 1492/1 hrsz-ú telkekre vonatkozóan) VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ A 314/2012.

Részletesebben

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000 Kecskemét, Wesselényi u. 1. Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. Telefon, fax: 76/ 482916 E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016.

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016. Dokumentálás dátuma: Győr, 2016. november Munkaszám: Rp.I.247-5 Munkaszám: Rp.I.247-5 Pekkerné Szabó Piroska Felelős tervezők: Településrendezés Tájrendezés, környezetalakítás okl. táj- és kertépítész

Részletesebben

Törzsszám: FI-5/2017.

Törzsszám: FI-5/2017. DBCN MGYI JOGÚ VÁOS HLYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TVÉNK a Debrecen, Mikepércsi út (47.sz. főút) epülőtéri déli bekötő út (481.sz.főút) Debrecen Nagykereki vasúti mellékvonal (106.sz. vasútvonal)

Részletesebben

(1) Jelen rendeletmódosítás területi hatálya a rendelet elválaszthatatlan részét képező alábbi tervlapokon megjelenő tervezési területekre terjed ki.

(1) Jelen rendeletmódosítás területi hatálya a rendelet elválaszthatatlan részét képező alábbi tervlapokon megjelenő tervezési területekre terjed ki. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2017. (XII. 31.) önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A BUDAPEST-ESZTERGOM VASÚTVONAL REKONSTRUKCIÓJA NEMZETGAZDÁSÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása) ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t

Részletesebben

Z. É. Műhely Területfejlesztési és Urbanisztikai Tervező és Tanácsadó Kft Á P R I L I S H Ó

Z. É. Műhely Területfejlesztési és Urbanisztikai Tervező és Tanácsadó Kft Á P R I L I S H Ó PILISCSABA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA, A FŐ UTCA - A SZENT LÁSZLÓ UTCA - AZ EGYETEM UTCA - A BÉLA KIRÁLY UTCA ÉS A RÉT UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET, VALAMINT A 3345/1 HRSZ-Ú ÉS A 3345/2 HRSZ-Ú

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel

Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel Településszerkezeti terv módosítása (határozattal jóváhagyandó)./2015.( ) határozat-tervezet mellékletekkel /2015.(...) KT Soltvadkert településszerkezeti tervének módosítása HATÁROZAT-TERVEZET Soltvadkert

Részletesebben

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata.../2016

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Debrecen, Mikepércsi út (47.sz. főút) Repülőtéri déli bekötő út (481.sz.főút) Debrecen Nagykereki vasúti mellékvonal

Részletesebben

Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete

Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 34/2003. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Edelény Város Önkormányzat

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 3/2015. JÁSZÁGÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI

Részletesebben

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T

TÉT VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fő u /2017. K I V O N A T 132/2017. (VI.28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. június 28. napján tartott -testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 16-ai soron kívüli ülésére 1. napirend Tárgya: Előadó: A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása Tabányi

Részletesebben

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Győr, február

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Győr, február REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA Dokumentálás dátuma: Győr,

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (IV.15.) önkormányzati RENDELETE a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításáról r Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Főép ítés zétől

Salgótarján Megyei Jogú Város Főép ítés zétől Salgótarján Megyei Jogú Város Főép ítés zétől Szám: 1122 1/ 2015 Javaslat Salgótarján Bajcsy-Zsilinszky út és Kun utca, Bóna Kovács Károly út, Budapesti út 29. és Ipari Park III. területét érintő településrendezési

Részletesebben

Törzsszám: FI-4/2016.

Törzsszám: FI-4/2016. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK a Debrecen 46. sz. vrk., Sámsoni út 100-as vasúti fővonal Lőtér utcai városi gyűjtőút (Júlia telep) által határolt területrészt

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2018. (V.18.) önkormányzati rendelete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2019 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. -a szerinti egyszerűsített

Részletesebben