Raktári dolgozók és az ergonómia
|
|
- Bertalan Rácz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ERGONÓMIA 5.6 Raktári dolgozók és az ergonómia Tárgyszavak: raktár; emelés; hajlás; hátizomsérülés; ergonómia. Egy raktárban, ahol a rendelkezésre álló hely korlátozott volt, a dolgozók úgy próbálták megoldani a problémát, hogy magasabbra halmozták a rakományt, és így helyet takarítottak meg. Szakértő tanácsára a cég elrendelte, hogy a rakomány maximális magassága nem mehet 6 láb (kb. 1,8 m) fölé. A raktárakban leggyakoribb a hátsérülés, valamint a hajlással és emeléssel kapcsolatos sérülések, és rögtön utána az elcsúszás és az esés következik. A kártérítések gyakorisága és költsége tönkre teheti a raktár működését. A raktárak haszna olyan kicsi, hogy a kártérítések elvihetik az egész hasznot. Anyagok tonnáit kell megmozgatni a profitért. A hátizomsérülések okozta egészségi és anyagi károkat szembeállítva a műszaki ellenőrzéssel, a folyamat megváltoztatásával és a helyes képzéssel, az utóbbi csekély árnak tűnik. Az emberi tényező Ergonómus szakemberek szerint az áruk manuális kezelése a vállat, hátat, térdet, csuklót, nyakat és a bokát veszélyeztetheti. Az eljárás botláshoz, az árú elejtéséhez vezethet. Elcsúszás, esés és botlás is előfordulhat. Néhány évvel ezelőtt tanulmány készült az OSHA számára, amely szerint a sebesült raktári dolgozók 65%-a kézzel emelt, vitte vagy kezelte az árut, amikor megsérült. Az Ace Hardware cégnél 250 dolgozó emel, mozdít és tol mintegy terméket. A sérülések 40 45%-a hátizomsérülés. Balesetek következtében a magániparban országos szinten a 100 munkásra jutó elveszett munkanapok száma 3. Ugyanez a szám a raktárakra vonatkozóan 5,1. A műszaki ellenőrzés kifizetődik Az Aurora Packing cégnél az ergonómia része a biztonsági folyamatoknak. A vállalat több százezer dollárt költött a műszaki ellenőrzésre. A beruházás kifizetődő volt a cégnek.
2 Konvejorokat és emelőlapokat állítottak be számos munkahelyen, így a dolgozóknak nem kell emelni a dobozokat és nem kell hajolni, hogy a padlóra helyezzék azokat. Hidraulikus emelőket és mechanikus emelőcsigákat állítottak be, és a termelősorokat átalakították, hogy az emelést és hajlást több helyen kiküszöböljék. Az intézkedések következtében a kiesett munkanapok száma harmada iparágénak. A műszaki ellenőrzés hatékony a dolgozók kockázatának csökkentésében, a folyamatok változtatása pedig megszünteti vagy csökkenti a sérüléseket. A folyamat javítása A termékek mozgatásakor fennáll a sérülés veszélye. Ha csökken annak száma, hogy a dolgozó a terméket megérinti, valószínűleg csökken a sebesülések száma is. Az ideális az lenne, ha csak akkor érintenék a terméket, mikor megérkezik, és ha távozik. Az olyan cégnél, ahol a terméket többször kézbe veszik mielőtt elszállítják, a termék árát növeli a dolgozók sebesülésének kockázata, és az árú többszöri ide-oda mozgatása. Az Ace Hardware cég megvizsgálta a beszállítás módját. Az anyag dobozokban és konténerekben érkezett. A kirakodásnál mindenegyes dobozt meg kellett fogni. Erre a munkahelyre nehéz volt embert szerződtetni és megtartani az embereket. Az Ace ezért megkérte a beszállítókat, hogy helyezzék az árut rakodócsúszdára vagy rakodólapra, így a legtöbb esetben emelővillával ki lehet rakodni a teherautóból. Az intézkedéssel nemcsak a sérülések száma csökkent, hanem a kirakodás időtartama is, néhány óráról 20 percre. Egy szállító vállalatnál a dolgozóknak nehéz termékeket kellett a rakodólapról levenni a szűk folyosóban, és nem fértek hozzá a hátul lévő termékekhez. Egy dolgozót kijelöltek, hogy fordítsa el 180 fokkal a rakodólapot, amikor az egyik fele már kiürült. A költség minimális volt, mivel az ott dolgozók közül bíztak meg egyet a feladattal. A munkabiztonsági elemzések rámutatnak a problémákra Az International Truck and Engine Corporation 11 elosztó szervezeténél munkabiztonsági elemzéseket (JSA) végeztek az alkalmazottak, felügyelők, biztonsági ellenőrök és biztonsági bizottsági tagok, valamint kockázatbecslést valamennyi munkahelyre. Megvizsgálták a feladatokat és azonosították az egyes munkákhoz kapcsolódó veszélyeket. Céljuk a munka javítása és biztonságossá tétele volt. Ha pl. a feladat egy rakodólap kiürítése, a kockázatot a padlóig való hajlás, a termék leemelése a rakodólapról, és a termék polcra helyezése közben
3 az állás és a kicsavart testtartást jelenti. A hátsérüléseket meg lehetett előzni a JSA részéről tett javaslattal, emelőlapok alkalmazásával. A cég egy másik üzemében azt találták, hogy a tengelyházakat, amelyek egyenként kb kg-ot nyomnak, a padlón tárolják. Az ezeket a darabokat mozgató dolgozóknak meg kellett birkózniuk vele, és a megfelelő helyre juttatni a rakodócsúszdát a rakodáshoz. A cég a probléma megelőzésére konzolos polcokat szerzett be, és így a dolgozók emelőtargoncával el tudják végezni a munkát. A JSA-t havonta felülvizsgálják, és az ebből adódó változások révén a cég kb. 70%-kal csökkentette a sérülések gyakoriságát és 60%-kal a kiesett időt 1998 novembere óta. A műszaki ellenőrzés és munkafolyamatok megváltoztatása nem olcsó. Egy emelőlap kb USD-be kerül, de a beruházás megtérül, ha figyelembe vesszük egy hátsérülés közvetlen és közvetett költségeit. Párbeszéd az alkalmazottakkal Az ergonómiai program sikerének záloga, hogy a vezetés megkérdezi az alkalmazottakat arról, hogy mit akarnak és mire van szükségük a biztonságosabb és hatékonyabb munkavégzéshez. A nézetek egyeztetéséhez párbeszédre van szükség, aminek fontos része a képzés. A dolgozók jó kondíciója Az Aurora vállalatnál minden műszak testmozgásprogrammal kezdődik. Megfelelő szakemberek vizsgálták a munkahelyi feladatokat, és alakították ki a bemelegítő gyakorlatokat. A program a következőkből áll: ujjak nyújtása, vállak körben forgatása, törzsfordítás mindkét oldalra, a hát- és lábizmok nyújtása, és az izmok általános bemelegítése. A program munkaidő alatt zajlik, része a munkának és fizetnek érte. Az új alkalmazottak a biztonsági képzés mellett ergonómiai és testmechanikai ismereteket is nyernek. Foglalkozás-egészségügyi orvosok és fizikoterápiás szakemberek emelési követelményeket dolgoztak ki a munkához és a dolgozók képzéséhez. Havi vagy negyedévi biztonsági összejöveteleken adnak információt a test mechanikájáról, az emelésről és a nyújtózkodásról. A dolgozók ajánlatára a Dallas-i üzem fizikoterápiás szakembert és ergonómust hívott meg a havi összejövetelekre az ergonómiai kérdések megvitatására. A szakemberek véleménye szerint az ergonómiai program számára hasznos, ha egy foglalkozás-egészségügyi gondozó vagy klinika szoros kapcsolatot tart fenn az üzemmel. Az orvos vagy a gondozó nemcsak az ergonómiai képzés kialakításában segíthet, hanem olyan program kialakításában is, amelynek révén a sérült dolgozó a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban térhet vissza a munkába.
4 Az International Truck and Engine cégnél a dolgozót alkalmazása előtt megvizsgálják, hogy alkalmas-e emeléssel járó munka végzésére. Ugyanolyan feladatokat és emelendő terheket kap, mint az üzemben. Sok esetben kiderül, hogy a feladat meghaladja a jelentkező erejét. Az Ace Hardware cégnél képzést vezettek be minden műszak előtt, hogy megmutassák az áruk helyes kezelését. Az új dolgozók biztonsági képzése nem csoportos, hanem egyéni. Ekkor megtanítják, hogyan kell a polcokon raktározni, helyes hajlási, megfogási és emelési technikával. Pl. ahelyett, hogy egy nehéz vízmelegítő kartonját megragadnák, és levennék a polcról, megmutatják nekik, hogyan kell a kartont megfogni és a szállítóeszközre leereszteni. A hátizomsérülések kellemetlenek és költségesek. Jó munkaerő szerződtetéséhez jó és biztonságos munkára van szükség. A raktári ergonómia fontos eleme az ilyen munkahelyi környezet megteremtésének. Stratégiák a raktári ergonómia javítására A stratégiák némelyike komoly beruházást igényel, mások viszont olcsók, sőt ingyenesek. Néhány ötlet: A termék tárolása (rakodólapok) A rakodólap-beállító szerkezet (rakodólap-szintező) a termékeket állandó magasságban tartja a munkálatok közben. A rakodólap-szintezőt úgy kell beállítani, hogy a termék kb. 92 cm magasságról elérhető legyen. A termék tárolása (állványok) A nagyobb, gyakrabban mozgatott termékeket olyan zónában kell elhelyezni, amelynek egyik része egy magas dolgozó kezének magasságában van (92 cm), másik része pedig egy alacsonyabb dolgozó vállmagasságában (120 cm). A dolgozókat arra kell kiképezni, hogy inkább guggoljanak le, mintsem derékban meghajoljanak. Az állványok mélységének korlátozása egyetlen dobozra vagy rakodólapra csökkenti a nyújtózást, hajlongást az állványon belül. Anyagkezelő készülék Szabályozható magasságú kocsik és raklapemelő szerkezetek lehetővé teszik az áruk emelését vagy süllyesztését szükség szerint. Ha az árut a dolgozó keze ügyében helyezik el, csökken a karkinyújtás vagy a derékban meghajlás lehetősége. A fogantyúk a földtől cm-re legyenek, kb.3,8 cm átmérővel, nehogy erővel kelljen működtetni.
5 Emelő segédeszközök Az alkatrészek mozgatására darukart vagy a fejmagasság fölött elhelyezett emelőgépeket lehet alkalmazni, különösen a ki- és beszállító helyiségekben, ahol az anyagokat állandóan kezelik. A padozat felszíne Biztosítani kell a padozat tisztaságát, és a szemetet és egyéb szükségtelen anyagot el kell távolítani róla. A munkahely tervezése Elegendő munkafelületet kell biztosítani, hogy a dolgozók ne kényszerüljenek a padlóról dolgozni. A változtatható magasságú munkafelületek lehetővé teszik a dolgozók számára, hogy a darabokat meghajlás vagy nyújtózkodás nélkül elérjék, a dolgozó magasságától és a termék alakjától/magasságától függetlenül. A rögzített magasságú munkaasztalok könyökmagasságúak legyenek. Munkagyakorlat A raktári tevékenységet úgy kell megszervezni, hogy minimális legyen a termék kezelése. A dolgozókat ki kell képezni a helyes testtartásra és az eszközök, pl. az emelő segédberendezések használatára. Lábápolás A dolgozókat ki kell oktatni a helyes lábápolásról, és a talpbetétes lábbeli előnyeiről, és meg kell tanítani őket a láb- és hátizom helyes nyújtási technikáira. Ha lehet, használjanak lökéscsillapító szőnyeget és ha szükséges, hordozható zsámolyt. (Szobor Albertné) Smith, S.: Lightening the load: warehouse workers and ergonomics. = Occupational Hazards, 63. k. 9. sz. p Gates, E.: Manual handling. = Occupational Safety and Health, 30. k. 9. sz p Fredriksson, K.; Bildt, C. stb.: The impact on musculoskeletal disorders of changing physical and psychosocial work environment conditions in the automobil industry. = Internatioanl Journal of Industrial Ergonomics, 28. k. 1. sz júl. p
6 HÍR A rendszeres autóvezetés káros hatása Egy fizikoterápiás szakértői bizottság vizsgálatának eredményei alapján azok a gépkocsivezetők, akik naponta több, mint négy órát töltenek autóvezetéssel, gyakrabban szenvednek derékfájdalomtól, mint azok, akik két óránál kevesebbet vezetnek. A kutatócsoport a vizsgálat legfontosabb célkitűzésének tekintette, hogy felhívja a vállalatok figyelmét a gépkocsivezetéssel járó gyakori, rejtett költségekre, amelyek részben a fájdalommal összefüggő munkahelyi hiányzásokból származnak. A vizsgálati eredmények alapján összeállított szórólapon különféle tanácsokat soroltak fel mind a vállalatok, mind az egyének számára arra vonatkozóan, hogyan segíthetik a fájdalom elkerülését, csökkentését. Új autó vásárlása során pl. fontos szempont, hogy a kiválasztott autó minél több változtatható (állítható) jellemzővel rendelkezzen, hogy az utazás során mindenki kényelmesen helyezkedhessen el. Figyelmet kell fordítani a megfelelő testtartásra, kényelmes vezetési pozíciókat kell kialakítani. Ajánlatos a vezetést rendszeres pihenőkkel megszakítani, hisz bármilyen kényelmes testtartás is kényelmetlenség érzést (fájdalmat) kelthet, ha túl hosszú ideig tart. (The RoSPA Occupational Safety & Health Journal, 32. k. 2. sz p.12)
ÁLLVÁNYRENDSZEREK FELÜLVIZSGÁLATA
Logistor Raktártechnika Kft Vecsés, Dózsa György út 1. 2220 info@logistor.hu +36 20 4466 017 www.logistor.hu www.raktártechnika.hu www.raktartechnika.hu MSZ EN 15635 ÁLLVÁNYRENDSZEREK FELÜLVIZSGÁLATA Biztonság
A foglalkozás-egészségügyi orvos szerepe a munkahelyi ergonómiai intézkedések tervezésében és megvalósításában
ERGONÓMIA 5.1 A foglalkozás-egészségügyi orvos szerepe a munkahelyi ergonómiai intézkedések tervezésében és megvalósításában Tárgyszavak: acélhengermű; derékfájás; ergonómia; foglalkozás-egészségügyi orvos;
A munkahelyi veszélyek csökkentése a logisztikai létesítményekben és a kézi anyagmozgatás során
MUNKABIZTONSÁG 2.2 A munkahelyi veszélyek csökkentése a logisztikai létesítményekben és a kézi anyagmozgatás során Tárgyszavak: munkabiztonság; anyagmozgatás; logisztika; egészségvédelem; munkakörülmények;
Egy alábecsült balesettípus: elcsúszások, megbotlások és elesések
MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.1 Egy alábecsült balesettípus: elcsúszások, megbotlások és elesések Tárgyszavak: munkabaleset; elcsúszás; elesés; baleset-megelőzés; veszélyfelmérés; kockázatkezelés.
Tárgyszavak: munkaidő; fizetett szabadság; szabadnap; pihenőidő; Nagy-Britannia.
MUNKAVÉDELEM 1.4 A munkaidő szabályozása Tárgyszavak: munkaidő; fizetett szabadság; szabadnap; pihenőidő; Nagy-Britannia. Az EU valamennyi országa közül Nagy-Britanniában leghosszabb a heti munkaidő. 1992-ben
A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése
A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése A munkakörnyezet veszélyes környezetnek minősíthető, mivel a munkahelyeken olyan egészségkárosodások jöhetnek létre, amelyek másutt nem fordulnak elő.
Vibrációs ártalmak vizsgálata és megelőzése
ERGONÓMIA 5.2 4.2 Vibrációs ártalmak vizsgálata és megelőzése Tárgyszavak: ergonómia; rezgésvédelem; vibráció; foglalkozási ártalom; egészségvédelem; megelőzés; mérés. A kézre és karra ható vibrációs ártalmak
A szabadban dolgozókat fenyegető veszélyek
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3 5.6 A szabadban dolgozókat fenyegető veszélyek Tárgyszavak: egészségvédelem; kockázatelemzés; veszélyfelmérés; káros hatások; hőterhelés; munkabiztonság. Az alábbi összefoglaló
A munkavédelmi kultúra gyors ütemű átalakítása egy globális vállalatnál
MUNKAVÉDELEM 1.1 A munkavédelmi kultúra gyors ütemű átalakítása egy globális vállalatnál Tárgyszavak: munkavédelem; vállalati kultúra; vállalatirányítás; munkaszervezés; munkabiztonság. A General Electric
Megbízható teljesítmény
www.toyota-forklifts.hu Megbízható teljesítmény a Toyota System of Active Stability rendszerének köszönhetően 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING MEGBÍZHATÓ TELJESÍTMÉNY A TOYOTA SAS-RENDSZERÉVEL 3 NÉLKÜLÖZHETETLEN
Testtartás, kényelem és a munkaeszközök beállítása varrógépen végzett munkánál
ERGONÓMIA 5.1 Testtartás, kényelem és a munkaeszközök beállítása varrógépen végzett munkánál Tárgyszavak: varrógép; beállítás; vázizomzat; terhelés; testtartás; ergonómia. A szakirodalomban mintegy két
Távmunkában foglalkoztatottak munkavédelme Nagy-Britanniában
MUNKAVÉDELEM 1.4 Távmunkában foglalkoztatottak munkavédelme Nagy-Britanniában Tárgyszavak: távmunka; kockázatértékelés; munkavédelem. A munkaadóknak fel kell mérniük azokat a tipikus kockázatokat, amelyek
MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN
MUNKAVÉDELEM A GYAKORLATBAN Készítette: Szabó László Global Safety Kft. A MUNKAVÉDELEM ALAPJAI A MUNKAVÉDELEM JOGI SZABÁLYOZÁSA 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet
Felelősen, eredményesen, biztonságosan. A raktározási munkák és a kézi anyagmozgatás egészségügyi kockázatai
A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A raktározási munkák és a kézi anyagmozgatás egészségügyi kockázatai A Nemzeti Munkaügyi Hivatal
Izom- és csontrendszeri tünetek a számítógépen dolgozók körében
MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.2 Izom- és csontrendszeri tünetek a számítógépen dolgozók körében Tárgyszavak: számítógépes munka; izom- és csontrendszer; foglalkozási betegség; egérhasználat;
Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban.
Szabványos megoldások Horizontális páternoszter rendszerek Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban. 20 21 Kardex Remstar Horizontal Kardex Remstar Horizontal:
A raktározási munkák és a kézi anyagmozgatás egészségügyi kockázatai
A raktározási munkák és a kézi anyagmozgatás egészségügyi kockázatai Előadó: Dr. Madarász Gyula főosztályvezető-helyettes Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Munkavédelmi Főosztály
Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség. Üdvözöljük! <Cég neve>
Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség Üdvözöljük! Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség 1994. Európa Tanácsi rendelet 1996 óta mőködik székhelye Bilbao
Betegmozgatási technikák az egészségügyi dolgozók váz- és izomrendszeri megbetegedéseinek megelőzésére
28 Bevezetés Betegmozgatási technikák az egészségügyi dolgozók váz- és izomrendszeri megbetegedéseinek megelőzésére A munkával kapcsolatos váz- és izomrendszeri zavarok komoly problémát jelentenek a kórházi
Irodai munkahelyek elrendezése tekintettel az ergonómiára és a szervezésre. Tárgyszavak: irodai munka; felületigény; irodatervezés; ergonómia.
ERGONÓMIA 5.1 Irodai munkahelyek elrendezése tekintettel az ergonómiára és a szervezésre Tárgyszavak: irodai munka; felületigény; irodatervezés; ergonómia. A képernyős munkahelyek területigényét különbözőképpen
Megfelelő kéziszerszám kiválasztása ergonómiai szempontok figyelembevételével
ERGONÓMIA 5.1 Megfelelő kéziszerszám kiválasztása ergonómiai szempontok figyelembevételével Tárgyszavak: ergonómia; egészségvédelem; szerszám; tervezés; káros hatás; kézvédelem; rezgésvédelem; védőfelszerelés.
A traktorvezetéssel töltött munkaórák hatása a hát alsó részén és a csípőben jelentkező megbetegedések kialakulására
MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.2 5.6 A traktorvezetéssel töltött munkaórák hatása a hát alsó részén és a csípőben jelentkező megbetegedések kialakulására Tárgyszavak: traktorvezetés; csípőfájdalom;
Használati útmutató. SM256 Szobakerékpár indoor cycling Scud Spin X
Használati útmutató SM256 Szobakerékpár indoor cycling Scud Spin X 1 Biztonsági útmutató 1. Szerelje össze a terméket a kézikönyvben feltüntetett utasításoknak megfelelően. Használjon cnyeregkis eredeti
Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.2 4.2 Nők hátrányos megkülönböztetése egészségügyi problémák miatt Nagy-Britanniában Tárgyszavak: emberi erőforrás; munkahelyi ártalom; foglalkozás-egészségügy; női munkaerő;
A megalapozott bizalom: A Toyota
www.toyota-forklifts.hu A megalapozott bizalom: A Toyota aktív SAS stabilitásvezérlő rendszerével (System of Active Stability) ellátott Traigo targoncák 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING A MEGALAPOZOTT BIZALOM:
Vágók 5000-es sorozat
Vágók 5000-es sorozat 1 Az új 5000-es sorozatú vágók Könnyebb és ergonomikusabb, mint valaha, kompromisszumok nélküli teljesítmény Hajlított penge Páratlan teljesítmény Az Ön igényeire szabva A választás
Földmunkagépek munkabiztonsági kérdései
MUNKABIZTONSÁG 2.1 4.1 Földmunkagépek munkabiztonsági kérdései Tárgyszavak: munkabiztonság; földmunkagép; szabályozás; kockázatelemzés; statisztika; balesetvizsgálat; kérdőív. Földmunkagépek mint veszélyforrások
Az erős fizikai munkaterhelés, és a munkahellyel való elégedetlenség növeli a derékfájás miatti hiányzásokat
ERGONÓMIA 5.6 Az erős fizikai munkaterhelés, és a munkahellyel való elégedetlenség növeli a derékfájás miatti hiányzásokat Tárgyszavak: derékfájás; hiányzás; munkaalkalmatlanság; fizikai terhelés; pszichoszociális
Rakományrögzítési irányelvek
A rakományrögzítés alapszabályai 1. Mindig a megfelelő járművet kell használni. 2. A megengedett összsúlyt és a megengedett tengelyterhelést nem szabad túllépni, a minimális tengelyterheléstől pedig nem
A dolgozók képzésének és támogatásának szerepe az ergonómiai programok sikerében
ERGONÓMIA 5.1 A dolgozók képzésének és támogatásának szerepe az ergonómiai programok sikerében Tárgyszavak: ergonómia; képzés; részvétel; visszacsatolás; támogatás; kockázatkezelés; kísérlet. A munkavégzést
A biztonság, az ergonómia és a kényelem szempontjai a védőcipőknél
MUNKABIZTONSÁG 2.7 5.1 A biztonság, az ergonómia és a kényelem szempontjai a védőcipőknél Tárgyszavak: munkabiztonság; lábvédelem; védőcipő; személyi védőfelszerelés; kényelem; ergonómia. Követelmények
MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV
MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény által egyes kiemelt és meghatározott feladatokról Készítette: Vegyiprop Vegyipari Propaganda Központ Kft. Írta: Dr. Váró György Spiegel
Hatékony munkavédelmi programok: szemléletváltással a sikerért
MUNKAVÉDELEM 1.1 Hatékony munkavédelmi programok: szemléletváltással a sikerért Tárgyszavak: munkavédelem; vállalatirányítás; szemléletváltás; ösztönzési rendszer; ergonómia; olajipar; élelmiszeripar.
Szerkezetek tárolása
Szerkezetek tárolása A legtökéletesebben megszervezett, tengelyrol történo szerelés esetén is szükség lehet ún. tartalékelem tárolására a szállítójármuvek esetleges késedelme, meghibásodása miatt. Ahhoz,
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK 265 Anyagmozgató berendezések Tartalomjegyzék A Pfaff-silberblau anyagmozgató berendezések kiválóan Tartalomjegyzék Kézi raklapemelők 270-281 Kézi raklapemelők mérleggel 282-283
Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai
Kockázatértékelés az egészségügyben Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Jogszabályi háttér Munkavédelmi jellegű szabályozások Foglakozás-egészségügyi és munka-higiénés szabályozások Veszélyes
Gépbiztonság. Biztonságtechnikai és szabványok áttekintése.
Gépbiztonság. Biztonságtechnikai és szabványok áttekintése. 1. Bevezetés. A gépek biztonsága tekintetében az EU.ban több szintű szabványrendszer van kialakítva, amely a gépek lehető legszélesebb körét
hatékony, ergonomikus, sokoldalú biztonságos kézi emelő univerzális felhasználási lehetőségekkel
hatékony, ergonomikus, sokoldalú biztonságos kézi emelő univerzális felhasználási lehetőségekkel UNIKAR univerzális rögzítővel Cikkszám 100 548 UNIKAR villával Cikkszám 100 528 UNIKAR villával rakománytámasszal
Egyedül dolgozók kockázatai
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3 5.6 Egyedül dolgozók kockázatai Tárgyszavak: munkakörülmények; biztonság; kockázati tényezők; veszélyfelmérés. Az egyedül dolgozók különböző helyszíneken, közvetlen felügyelet
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelésének módszerei. A kézi anyagmozgatás értékelése
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelésének módszerei A kézi anyagmozgatás értékelése EN 1005-1:2001 + A1: Gépek biztonsága Az ember fizikai teljesítménye - Emelés fogalmai Kézi kezelés (manual handling):
Új lehetőségek az emelővillás targonca ergonómiai optimálására
ERGONÓMIA 5.1 Új lehetőségek az emelővillás targonca ergonómiai optimálására Tárgyszavak: ergonómia; tervezés; anyagmozgatás; emelőtargonca; munkabiztonság; információfeldolgozás. Az ipari antropológia
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelésének módszerei. A kézi anyagmozgatás értékelése
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelésének módszerei A kézi anyagmozgatás értékelése Név Személyi kód Dátum Idő Egység neve Beosztás Műszak jele Vizsgálatvezető Gondoljon arra, hogyan érzi magát ebben
Alsipercha Lezuhanásgátló rendszer
Alsipercha Lezuhanásgátló rendszer Ipari alkalmazás ALSINA Az Alsina csoport célkitűzése Megoldások nyújtása betonszerkezetekhez, melyek segítségével ügyfeleink növelhetik projektjeik hatékonyságát és
Nemzeti Munkaügyi Hivatal
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelem helyzete hazánkban. Az NMH MMI tevékenysége a szabályozásban és a célellenőrzések megszervezésében, figyelembe véve az e területen bekövetkezendő változásokra. MUNKAVÉDELMI
Öntödei dolgozók egészségvédelme és biztonsága
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3 Öntödei dolgozók egészségvédelme és biztonsága Tárgyszavak: egészségvédelem; káros hatás; öntöde; levegőtisztaság; személyi védőfelszerelés; szemvédelem. A környezet- és egészségvédelemmel,
Irodaergonómia. Az emberközpontú környezetért. Urbánné Biró Brigitta BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék
Irodaergonómia Az emberközpontú környezetért Urbánné Biró Brigitta BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék Az irodaergonómia területei Mitől lesz hatékony és egészséges a munkahely? Megfelelő környezet Megfelelő
Stressz az ember és a profit értéke
ERGONÓMIA 5.6 Stressz az ember és a profit értéke Tárgyszavak: stressz; foglalkozási betegség; költség; teljesítmény; munkaszervezés, vezetés. Mindnyájan érezzük azt életünkben, hogy nyomás alatt vagyunk.
3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása
Munkavédelem jogi és eljárási ismeretei II. Ellenőrző kérdések 2012 1., A munkavédelem általános követelményei. - a munkavédelmi szabályok betarthatósága - a követelmények megválthatóságának elve - a megfelelőség
Az anyagmozgatás kockázatainak felmérése
MUNKABIZTONSÁG 2.2 Az anyagmozgatás kockázatainak felmérése Tárgyszavak: munkabiztonság; kockázatelemzés; anyagmozgatás; baleset-megelőzés. Anyagmozgatásnak, munkahelyen belüli szállításnak minősül minden
A közeljövő legfontosabb fizikai kockázatai a munkahelyeken
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3 A közeljövő legfontosabb fizikai kockázatai a munkahelyeken Tárgyszavak: káros hatás; veszélyfelmérés; előrejelzés; kutatás; megelőzés; tájékoztatás. Emelkedő kockázatok kutatása
Áram okozta balesetek és hátterük
MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.1 Áram okozta balesetek és hátterük Tárgyszavak: árambalesetek; halálos baleset; jelentésköteles baleset; ívfénybaleset; égési sérülés. A német Finommechanikai
Teljesítmény, pontosság és biztonság a tűzifavágás során.
, pontosság és biztonság a tűzifavágás során. 29 A rönkhasítók a tűzifa-előkészítés speciális eszközei. Hosszában vágják el a törzseket, így biztosítják könnyű darabolásukat a kazánok, kandallók és kályhák
Felelősen, eredményesen, biztonságosan. A szállítás, raktározás baleseti veszélyforrásai
A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A szállítás, raktározás baleseti veszélyforrásai A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa
Viega Advantix Top. Mindent tud a padlók víztelenítéséről. Extra gyors lefolyás, variálható magasság, nagy biztonság visszaszívás ellen.
Viega Advantix Top Mindent tud a padlók víztelenítéséről Extra gyors lefolyás, variálható magasság, nagy biztonság visszaszívás ellen. Az új Viega Advantix Top: a legjobb tulajdonságok egy termékben. 4
Használati utasítások Cikk szám: 1103
Használati utasítások Cikk szám: 1103 ÖSSZECSUKHATÓ TRAMBULIN 96cm Komoly testi sérülés vagy halál következhet be, ha a fenti figylemeztetéseket nem követik és nem használják minden utasítás szerint. BIZTONSÁGI
Megelőző munkavédelem a biztonsági és egészségvédelmi dokumentáció megvalósításával
MUNKAVÉDELEM 1.2 Megelőző munkavédelem a biztonsági és egészségvédelmi dokumentáció megvalósításával Tárgyszavak: munkavédelem; bányaüzem; egészségvédelem; dokumentáció. Németország tíz nagy szénbányájában
Tárgyszavak: káros hatás; veszélyeztetés; női munkaerő; időskorú; fiatalkorú; egészségvédelem; érdekképviselet.
FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGY 3.3 A veszélyeztetett dolgozók védelme Tárgyszavak: káros hatás; veszélyeztetés; női munkaerő; időskorú; fiatalkorú; egészségvédelem; érdekképviselet. A fiatalkorúak, az idősek,
Munkabiztonság a technológiai tevékenységeken túl
SAG Hungaria Munkabiztonság a technológiai tevékenységeken túl MEE VHTSZ konferencia Nagy Attila munkavédelmi megbízott SAG Hungaria Mely területeken fordul elő a villamosenergia iparban a balesetek mintegy
Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától
www.toyota-forklifts.hu Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING TÁVVEZÉRELT ANYAGMOZGATÓ RENDSZER 3 Fejleszteni kívánja komissiózási munkafolyamatát? Válassza t - mote
INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi
ANYAGMOZGATÁS ÉS GÉPEI 3 FÕ ANYAGMOZGATÓ TEVÉKENYSÉGET KÜLÖNBÖZTETTÜNK MEG SZÁLLÍTÁS (S)
3 FÕ ANYAGMOZGATÓ TEVÉKENYSÉGET KÜLÖNBÖZTETTÜNK MEG RAKODÁS (R) kis horizontális és vertikális távolság, kis mûveleti idõ. nagy mûveleti idõ, minimális mozgatás. TÁROLÁS (T) SZÁLLÍTÁS (S) nagy horizontális
ÉLETVÉDELMI SZABÁLYOK A MUNKANAP VÉGÉN MINDENKIT HAZAVÁRNAK!
ÉLETVÉDELMI SZABÁLYOK A MUNKANAP VÉGÉN MINDENKIT HAZAVÁRNAK! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ÉS ELŐSZÓ A MOL-csoport 2014-ben 10 életvédelmi szabályt vezetett be a munkabiztonsági teljesítmény javítása érdekében.
Az előadási anyagot összeállította: dr. Váró György
Az előadási anyagot összeállította: dr. Váró György A VCA/SCC biztonsági, egészség- és környezetvédelmi ellenőrző listája a beszállítók és alvállalkozók SHE (safety, health, environment) értékelési és
ISO/DIS MILYEN VÁLTOZÁSOKRA SZÁMÍTHATUNK?
ISO/DIS 45001 MILYEN VÁLTOZÁSOKRA SZÁMÍTHATUNK? MIÉRT KELL SZABVÁNYOS IRÁNYÍTÁSI RENDSZER? Minden 15 másodpercben meghal egy dolgozó Minden 15 másodpercben 135 dolgozó szenved balesetet 2,3 m halálos baleset
Gépjárműbalesetek a munkavégzés során
MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.1 Gépjárműbalesetek a munkavégzés során Tárgyszavak: munkabaleset; gépjármű; teherautó; kockázatkezelés; felelősség; munkabiztonság. A munkavégzéshez kapcsolódó
A munkakörnyezet és a biztonsági tevékenység hatása a munkahelyi balesetek alakulására nyolc fafeldolgozó társaságnál
MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.1 1.2 A munkakörnyezet és a biztonsági tevékenység hatása a munkahelyi balesetek alakulására nyolc fafeldolgozó társaságnál Tárgyszavak: foglalkozási baleset;
Munkavédelmi felügyelői útmutató
Psychosocial Risk Assessments Munkavédelmi felügyelői útmutató The Committee of Senior Labour Inspectors (SLIC) www.av.se/slic2012 With support from the European Union Az ellenőrzés előtt A következő szektorokban
Munkavédelem és képviselet a kereskedelemben. Kégl Judit - Spar 2013. március/április
Év Szeletelő Csont-fűrész Késsel vágás Anyagmozgatás rossz mozdulat Rolli kocsi, hűtőkonténer Rossz lépés Törött áru Ajtónak nekiment, ajtóhoz csukta Polc éle megvágta Egyéb Össz. Munkavédelem és képviselet
30/2006. (VI. 1.) GKM rendelet. az autógáz tartályok idõszakos ellenõrzésérõl
30/2006. (VI. 1.) GKM rendelet az autógáz tartályok idõszakos ellenõrzésérõl A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról szóló 297/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. -ának c) és e) pontjában kapott
Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Szakmai program
Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szakiskola és Kollégium Készségfejlesztő Speciális Szakiskola Szakmai program a 11.-12. szakképző évfolyamok számára 2013. /A 2010.-ben elfogadott
Sajátosságok a kínai logisztikában
Sajátosságok a kínai logisztikában Szabó Zoltán ügyvezető A Ghibli Kft. 1996-ban alapított magyar tulajdonú cég. Több mint 1400 aktív megbízó 7500 m 2 modern raktárbázis Budapesten Kiterjedt európai kapcsolatok
Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.
A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok
Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok TŰZVÉDELEM 2 Tűzjelzés Az a személy, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha
ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS, ÉRDEKKÉPVISELET A FA- ÉS BÚTORIPARBAN.
ÉRDEKVÉDELEM- ÉRDEKKÉPVISELET ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS, ÉRDEKKÉPVISELET A FA- ÉS BÚTORIPARBAN. 2007. június 14. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ OÉT MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG MUNKAVÁLLALÓI OLDAL INFORMÁCIÓ MUNKAVÉDELMI INFORMÁCIÓS
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK 265 Anyagmozgató berendezések Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék A Pfaff-silberblau anyagmozgató berendezések kiválóan Kézi raklapemelők 270-281 Kézi raklapemelők mérleggel 282-283
VIZSGÁLATI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS KERETÉBEN HASZNÁLT ÉLES VAGY HEGYES MUNKAESZKÖZÖK ÁLTAL OKOZOTT
VIZSGÁLATI SZEMPONTOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS KERETÉBEN HASZNÁLT ÉLES VAGY HEGYES MUNKAESZKÖZÖK ÁLTAL OKOZOTT SÉRÜLÉSEK ÉS FERTŐZÉSEK KOCKÁZATÁVAL JÁRÓ TEVÉKENYSÉGEK CÉLVIZSGÁLATÁHOZ I. Kockázatértékelés:
Soronics Krisztina Kémiai biztonság és munkahigiéne egészségügyi szakértő soronicsk@gmail.com 06/30-6844-543
Soronics Krisztina Kémiai biztonság és munkahigiéne egészségügyi szakértő soronicsk@gmail.com 06/30-6844-543 a globalizáció, az információs technológiák térhódítása, a létszámcsökkenés, az időkényszer,
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DX-12.34DG
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DX-12.34DG Borhűtő FIGYELEM! HASZNÁLAT ELŐTT OLVASSA EL FIGYELMESEN A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT! TARTALOM A BORHŰTŐ RÉSZEI... 3 TECHNIKAI ADATOK... 4 FONTOS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK... 5 ÜZEMBE
Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika
BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál
LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL
LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek nappali ellátást nyújtó intézményeinek körében. A kutatást
Tárgyalásra kerülő témakörök: Témakört érintő legfontosabb előírások:
TANTÁRGY:LÉTESÍTÉS ÉS LÉTESÍTMÉNYEKMUNKABIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYE II. FÉLÉV Tárgyalásra kerülő témakörök: Építési munkahelyeken az építési folyamatok során megvalósítandó minimális egészségvédelmi és biztonsági
L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!
LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,
WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja
WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április
EGÉSZSÉGNAP A KRÚDYBAN
EGÉSZSÉGNAP A KRÚDYBAN Gerinctorna - Tartásjavító gyakorlatok A gerincoszlopon öt szakaszt különböztetünk meg. A nyaki gerincszakaszt hét nyakcsigolya, a háti gerincszakaszt tizenkét hátcsigolya, az ágyéki
HÁTSÉRÜLÉSEK. A kézi tehermozgatásból származó. csökkentésének lehetõségei MUNKABIZTONSÁG KATONÁKNAK 1
MUNKABIZTONSÁG KATONÁKNAK 1 A kézi tehermozgatásból származó HÁTSÉRÜLÉSEK csökkentésének lehetõségei A Honvédelmi Minisztérium Munkabiztonsági és Építésügyi Hatósági Hivatal kiadványa Összeállította: Fodor
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.6. COM(2014) 332 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK az Európai
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás I. szakasz: Ajánlatkérő A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági szereplőknek
Rakatszállítók a Toyotától
www.toyota-forklifts.hu Rakatszállítók a Toyotától Nagyobb tárolókapacitás, nagyobb megtakarítás 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING NAGYOBB TÁROLÓKAPACITÁS A gyors növekedés vagy a csúcsidőszakok miatt egyre szűkösebb
Szervezeti egészség: A munkateljesítmény és a dolgozók életminőségének összefüggései
MUNKAVÉDELEM 1.4 Szervezeti egészség: A munkateljesítmény és a dolgozók életminőségének összefüggései Tárgyszavak: munkaszervezés; munkahelyi légkör; munkakörülmények; szervezetfejlesztés; egészségvédelem;
Ergonómiai beavatkozások: tanulni kell az egészségvédelemtől
ERGONÓMIA 5.1 Ergonómiai beavatkozások: tanulni kell az egészségvédelemtől Tárgyszavak: ergonómia; egészségvédelem; változás; beavatkozás; munkaszervezés. Az ergonómiai szakember számára mindig az a cél,
Ipari munkahelyek ergonómiai értékelésének módszerei. Ismétlődő mozdulatok értékelése. Az erőkifejtés mértéke!!!
Név Dátum Személyi kód Idő Ipari munkahelyek ergonómiai értékelésének módszerei Ismétlődő mozdulatok értékelése Szubjektív fáradtság értékelő lap Egység neve Beosztás Műszak jele Vizsgálatvezető ondoljon
Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés
TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,
Ellenőrző lista a munkahelyi rossz testtartás megelőzésére
45 Ellenőrző lista a munkahelyi rossz testtartás megelőzésére A. rész: Bevezetés A munka közbeni helyes testtartás elengedhetetlen előfeltétele a váz- és izomrendszeri megbetegedések megelőzésének. Ezek
Emelővillás targonca kezelésének munkabiztonsági és egészségvédelmi kérdései
MUNKABIZTONSÁG 2.2 3.3 Emelővillás targonca kezelésének munkabiztonsági és egészségvédelmi kérdései Tárgyszavak: munkabiztonság; anyagmozgatás; emelőtargonca; terhelhetőség; rezgés; káros hatás; gerincterhelés;
Készítette: EA/BiS. Jóváhagyta: Másolatot kap: Molnárkocsi: min. 100 x 400 mm
Mozgatás berendezésekkel 1/3 21 757464 53 02 1. Általános A munkafolyamatokat úgy kell megszervezni, hogy sem személyi sérülés ne történjen, sem a termékekben ne essen kár. A i előírásokat mindig be kell
A karbantartási tevékenység pszichoszociális kockázata
Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet A karbantartási tevékenység pszichoszociális kockázata Dr. Plette Richárd Osztályvezető Foglalkozás-egészségügyi Fórum, 2011. március 9. - Budapest
WWW.HOTHOTEXCLUSIVE.COM
AQUA AQUA - ELEMES RADIÁTOR A gömbölyű formákkal rendelkező, elegáns Aqua elemes radiátor ötvözi a klasszikus megjelenést a nagy teljesítménnyel és különféle színekkel. Alakjának köszönhetően a minimumra
Pályához nem kötött anyagmozgató berendezések
Pályához nem kötött anyagmozgató berendezések Dr. Gerencsér Kinga 1 Pályához nem kötött anyagmozgató berendezések típusai Homlok villás targoncák Kerekes rakodók Rakodók fej feletti markolóval Darus autók
Készítette: Galla Gyula
I. A munkabalesetek bejelentése, kivizsgálása. II. A munkáltatók kötelezettségei és feladatai az új munkabaleseti jegyzőkönyv. III. A munkavédelmi képviselők jogai és kötelezettségei a munkabalesetek kivizsgálásának
Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01
175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak