Az ember- és társadalomismeret illetve az etika tantárgyi modulok taneszközeire vonatkozó szakmai ajánlás
|
|
- Erzsébet Veres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EMBERISMERET ÉS ETIKA
2 Célok és feladatok A társadalomismeret ahhoz segít hozzá, hogy tájékozódni tudjunk saját korunk társadalmi, gazdasági és politikai jelenségei között. Az ismeretek nyújtásán túl ez mindenek elõtt a társadalmi problémák iránti érzékenység növelését, valamint a konfliktusok elemzéséhez szükséges képességek fejlesztését igényli. Az etika betekintést nyújt az embert másokhoz és önmagához, a társadalomhoz és a természethez fûzõ szellemi kapcsolatok világába. Segít tudatosítani az ember sorsától elválaszthatatlan értékdilemmákat, megismertet az erkölcsi vitákban használatos érvelésmódokkal, fejleszti az önálló tájékozódáshoz, felelõs döntéshez, a mások álláspontjának megértéséhez szükséges attitûdöket és képességeket. A tantárgy áttekinti az emberi együttélés alapelveit, a társadalom intézményeit, a politika, a jog és a gazdaság rendszerének mûködését. Bevezet az etika fogalomkörébe, az ember kilétérõl, a jó és a rossz mibenlétérõl, az erényekrõl és a helyes cselekedetek alapelveirõl folyó diskurzus évezredes történetébe. Fejlesztési követelmények A társadalmi együttélés szabályainak ismerete, tudatos belátáson alapuló kritikai elsajátítása. A jogérzék, a társadalmi felelõsségtudat elmélyítése, a társadalomelmélet és az etika alapfogalmainak ismerete. Az önálló tájékozódáshoz és a tudatos életvezetéshez szükséges jellemvonások, készségek és ismeretek fejlesztése. Az erkölcsi érzék kimûvelése, az etikai álláspontok megvitatásának képessége, a saját meggyõzõdés kifejezéséhez és a mások meggyõzõdésének megértéséhez és tiszteletéhez szükséges morális és intellektuális képességek fejlesztése. Az ember- és társadalomismeret illetve az etika tantárgyi modulok taneszközeire vonatkozó szakmai ajánlás A taneszközlista összeállításakor a következő szempontokat irányították a munkánkat: Jelen formájukban nagyobb részt újnak számító ismeretkörökről lévén szó, csak kevéssé támaszkodhattunk a már meglévő taneszközökre, azaz listánk jellemzően elsősorban a taneszköz-fejlesztőknek szól és csak másodsorban az iskoláknak, tanároknak. Bár számos ismeretkör esetében még az adekvát tankönyvek is hiányoznak, listánkat mégis annak figyelembe vételével állítottuk össze, hogy mik azok az eszközök, amelyek hatékony kiegészítői lehetnek a tankönyv mellett az oktatásnak, de nem helyettesítik azt. Ugyanígy nem helyettesítik a listás eszközök azokat a szöveg- és forrásgyűjteményeket, amelyek egy tankönyvcsomag részét kell képezzék. Ilyen szövegekre csak a legszükségesebb mértékben és szándékosan kevésszer utaltunk. Mivel az idetartozó ismeretkörök jellemzően jelenorientáltak, azokat az eszközöket részesítettük előnyben, amelyek az adott témához kapcsolódóan leginkább képesek a jelen (közelmúlt) valóságát leképezni, és a tanulók elé vihetővé tenni. Így kiemelt helyet foglalnak el listánkban a mozgó- állóképes eszközök (video- és diasorozatok). Ugyancsak a jelenorientáltsághoz kötődik az az igény is, hogy a társadalomismereti taneszközök által hordozott információk megfelelően frissek és folyamatosan megújuló módon aktuálisak legyenek. Ez bizonyos gyorsan avuló statisztikai adatok esetében szükségessé teszi, hogy olyan adatforrások létrehozását, amelyek gyorsan és viszonylag olcsón tehetők naprakésszé. Ilyenek lehetnek a CD-ken kiadott évente megújított adatsorok,
3 illetve olyan kifejezetten oktatási céllal üzemeltetett internetes honlapok, amelyeken elérhetőek és ingyenesen letölthetőek a tárgykör szempontjából lényeges adatok, információk. Mivel a tanulókat mindennapjaikban is elérő információk jelentős része táblázatos és grafikus formájú, ezért és a tárgy jellegéből is következően fontosnak találtuk, hogy ilyen jellegű k nagyobb mértékben jelenjenek meg a listán. Az előzőekből következően a kor színvonalán álló technikai felszereltségre alapozva fogalmaztuk listánkat. Ez a következő tantermi és felszerelési igényeket jelenti: elsötétíthető tanterem, vetítőállvány, vetítővászon, írásvetítő, diavetítő, televízió, videomagnó, számítógép internetes hozzáféréssel, projektor. Természetesen a listán található eszközök sokfélesége szerényebb felszerelés mellett is lehetővé teszi a színvonalas oktató munkát. A listában gyakran éltünk azzal a lehetőséggel, hogy nem neveztük meg pontosan az ajánlott eszközt, hanem egy tágabb értelmű megnevezést () alkalmaztunk, ezzel is utaltunk arra, hogy a lényeg szempontjából másodlagos kérdés, hogy például egy grafikon fóliáról, diáról vagy projektor segítségével számítógépről kerül kivetítésre. Ahol pedig pontosan megneveztük az eszközt, ott azért tettük, mert ilyen formában már találkoztunk vele, vagy mert ezt tartjuk az adott témához legmegfelelőbbnek, de természetesen ilyenkor is felcserélhető ez más jellegű adathordozóval. A listában olyan módon különítettük el a demonstrációs és tevékenykedtető eszközöket, hogy az adott téma szempontjából melyiket gondoljuk az ajánlott eszköz elsődleges funkciójának, de tisztában vagyunk vele, hogy szinte mindegyik alkalmazható mindkét szerepben. Törekedtünk arra is, hogy a listán felsorolt eszközök sokoldalúak legyenek, azaz ne kizárólag a társadalomismereti oktatást szolgálják ki, hanem jól használhatóak legyenek más tárgyak (történelem, földrajz, biológia, osztályfőnöki stb.) óráin is. 3
4 Társadalom- és emberismeret, etika Alapfokú oktatás-nevelés 7. évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs tevékenykedtető Demonstrációs tevékenykedtető Az emberi természet Az ember egyedfejlődése Test és lélek Pszichikus működésünk és mozgatóink A magzati fejlődés állomásait bemutató képsorozat A látás és hallásérzékelés sematikus modelljét bemutató oktatótáblák A különböző életszakaszok jellemzőit bemutató diasorozat Előítéletekkel kapcsolatos kutatási adatokat grafikusan is megjelenítő Az egészséges életmódot népszerűsítő filmek A percepció és az érzékelés sajátosságait szemléltető ábrasorozat Egyén és személy Kommunikáció, nyelv, gondolkodás A kommunikációs folyamatot Problémamegoldó gondolkodást fejlesztő feladatokat tartalmazó Dokumentumfilm az állati tanulásról, kondicionálásról Intelligenciateszteket tartalmazó Emberi szellem, emberi kiteljesedés Az ember mint értékelő és erkölcsi lény Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen fogalmainak vizsgálatához Társas kapcsolatok Társaink A családmodell változásait A magyarországi etnikai kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép és diagram Kapcsolatok Előítéletekkel kapcsolatos kutatási Az emberi kapcsolatok alakulását, fajtáit 4
5 Nemiség, szerelem, házasság Az emberi társadalom Munka, gazdaság, alkotás Kultúra és művelődés Életszínvonal, életmód és életminőség Ember és természet Hit, világszemlélet, vallás A nemi érettség fizikai jellemzőit bemutató oktatótáblák Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm A családi költségvetés modelljét szemléltető oktatótábla A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Vallási világtérkép adatokat grafikusan is megjelenítő A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető Hazai és nemzetközi időmérlegvizsgálatok eredményeit szemléltető A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó szemléltető részletek játékfilmekből Részletek különböző családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló Aktuális adatok a nemek arányáról a politikai életben Filmes esettanulmányok magán- és közéleti konfliktusokról Aktuális (napi) munkaerőpiaci információk Aktuális környezetterhelési, - szennyezési adatok Vallási jelképeket bemutató diasorozat Egyéni és közösségi értékek A polgári demokráciák felépítését, ahatalmi ágak megosztását szemléltető oktatótáblák/fóliasorozat Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm Válogatás a legfontosabb polgárjogi szövegekből és törvényekből 5
6 Összesített taneszközlista - alapfokú oktatás-nevelés Minimális taneszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) 1. Válogatás a legfontosabb polgárjogi szövegekből és törvényekből Közvetlenül használható eszközök (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A látás és hallásérzékelés sematikus modelljét bemutató oktatótáblák 2. A kommunikációs folyamatot 3. A nemi érettség fizikai jellemzőit bemutató oktatótáblák 4. A családi költségvetés modelljét 5. A polgári demokráciák felépítését, a hatalmi ágak megosztását szemléltető oktatótáblák/fóliasorozat 6. A magyarországi etnikai kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép 7. A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép 8. Vallási világtérkép (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) 1. A családmodell változásait 2. A magzati fejlődés állomásait bemutató diasorozat 3. A különböző életszakaszok jellemzőit bemutató diasorozat 4. Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen fogalmainak vizsgálatához 5. Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm 6. A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Közvetetten használható eszközök (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Előítéletekkel kapcsolatos kutatási adatokat grafikusan is megjelenítő 2. A magyarországi etnikai kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető diagram 3. A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató 4. A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető 5. Hazai és nemzetközi időmérlegvizsgálatok eredményeit szemléltető 6. A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó 7. Problémamegoldó gondolkodást fejlesztő feladatokat tartalmazó 6
7 Összesített taneszközlista - alapfokú oktatás-nevelés Ajánlott taneszközök Közvetlenül használható eszközök Közvetetten használható eszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A percepció és az érzékelés sajátosságait szemléltető ábrasorozat (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) 1. Vallási jelképeket bemutató diasorozat 2. Az egészséges életmódot népszerűsítő filmek 3. Dokumentumfilm az állati tanulásról, kondicionálásról 4. Az emberi kapcsolatok alakulását, fajtáit szemléltető részletek játékfilmekből 5. Részletek különböző családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből 6. Filmes esettanulmányok magánés közéleti konfliktusokról 7. A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Intelligenciateszteket tartalmazó 2. Aktuális adatok a nemek arányáról a politikai életben 3. Aktuális (napi) munkaerő-piaci információk 4. Aktuális környezetterhelési, - szennyezési adatok 7
8 Társadalomismeret középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 9.évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A társadalmi szabályok Az egyén és a jog Jogi alapismeretek Válogatás a magyar törvényalkotás történetéből Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből A legfontosabb iratmintákat bemutató fóliasorozat Hiányos, hibás iratmintákat Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek/diasorozat Mai illemtanról szóló rövidfilm A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató fólia vagy oktatótábla Egy tárgyalás jellemző mozzanatait bemutató rövidfilm Ügyeink intézése Politikai ismeretek A közigazgatási eljárások legfontosabb mozzanatait bemutató fólia/oktatótábla A magyar politikai intézményrendszert szemléltető fóliasorozat/ oktatótáblák A Föld országai falitérkép Az Európai Unió falitérképe A magyar választási rendszert bemutató fóliák /oktatótáblák A demokratikus állam fő feladatait A Magyar Köztársaság Alkotmánya A magyar választójogi törvény főbb változásait (1848-napjaink) Az állampolgárok szempontjából legfontosabb hatóságokat bemutató oktatótábla Az önkormányzatok feladatrendszerét szemléltető oktatótábla / fólia A hatalmi ágak elkülönülését A parlamenti patkót bemutató dia/oktatótábla A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram A magyar választási rendszert bemutató rövidfilm 8
9 Társadalomismeret középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 10. évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A család Kultúra, közösség A családi költségvetés modelljét A világ különböző kultúráit bemutató rövidfilmek A magyar társadalom demográfiai jellemzőit bemutató A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató Különböző kultúrákhoz tartozó viseleteket bemutató diasorozat Részletek családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek/diasorozat Aktuális magyar és nemzetközi népmozgalmi adatok A nemzet A magyar nemzet címere A Himnusz és a Szózat hangfelvétele A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram A társadalom élete A cigányság életét bemutató rövidfilm Munkaszerződés-minta fólián Munkaszervezeti hierarchiát bemutató oktatótábla Szociofotó-diasorozat A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel A magyar mobilitást jellemező kereszttáblák A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat szemléltető oktatótábla A helyi társadalom Magyarország közigazgatási térképe Magyarország régiói és regionális központjai falitérkép A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm 9
10 A változat: gazdaságismeret - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 11. évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető Vállalkozás A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat Egy kisvállalkozás alapításának legfőbb lépéseit szemléltető oktatótábla Marketingeszközöket bemutató videosorozat A főbb nonprofit szervezeteket bemutató oktatótábla Reklámfilm-összeállítás A vállalkozói tulajdonságokat bemutató videofilm A munka világa Nemzetgazdaság Világgazdaság Munkaszerződés-minta fólián Életrajz-típusok mintái A költségvetés szerkezetét, legfontosabb tételeit bemutató fóliasorozat Az EU gazdaságát szemléltető falitérkép A legfontosabb nemzetközi gazdasági szervezeteket és tevékenységüket bemutató oktatótábla/fólia Hiányos, hibás munkaszerződésminták Hiányos, hibás életrajz-minták A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető A főbb nemzetgazdasági teljesítménymutatók alakulását szemléltető (magyar és nemzetközi összehasonlító adatok) Adóbevallási nyomtatványok mintái A (mindenkori ) utolsó évtized export - import mutatóit szemléltető Érdekvédelmi szervezetek legfőbb tevékenységeit szemléltető oktatótábla A nemzetgazdaság felépítését szemléltető ábrasorozat Adófajtákat szemléltető fóliasorozat A személyi jövedelemadó kulcsainak és sávjainak változását szemléltető fólia A környezetveszélyeztető hatásokat bemutató Aktuális (napi) munkaerő-piaci információk Aktuális valutainformációk 10
11 B változat: pszichológia - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 11. évfolyam Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A test és a lélek, az emberi én és a tudat Én és a világ: az értelmi funkciók A beszéd és a kommunikáció A motiváció, az érzelmek és az akarat A szocializáció folyamata, a személyiség és a társas jelenségek Lelki egészség és betegség A különböző drogfajtákat és hatásukat bemutató A látás és hallásérzékelés sematikus modelljét bemutató oktatótáblák A kommunikációs folyamatot Jellegzetes családmodelleket Az emberi idegműködést szemléltető oktatótáblák Problémamegoldó gondolkodást fejlesztő feladatokat tartalmazó Nem verbális kommunikációt szemléltető diasorozat Az anyaság ábrázolása a képzőművészetekben-diasorozat Riportfilmek nagycsaládosokról Riportfilmek deviáns szubkultúrák tagjaival Riportfilmek leszokott és aktív kábítószeresekkel, alkoholistákkal Dokumentumfilm az állati tanulásról, kondicionálásról A beszédtanulás folyamatát szemléltető ismeretterjesztő film Film az állatvilág kommunikációjáról Összeállítás különböző alapvető érzelmeket megjelenítő játékfilmrészletekből Összeállítás családi élethelyzeteket bemutató játékfilmrészletekből Játékfilmrészletek a kamaszkorról Intelligenciateszteket tartalmazó A percepció és az érzékelés sajátosságait szemléltető ábrasorozat Az érzelmek és a szexualitás ábrázolása a képzőművészetben - diasorozat Aktuális statisztikai adatok a magyarcsaládokról 11
12 Jelenismeret - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 12. évfolyam Téma Kötelező (minimális) Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A tudományos haladás kora Az új gazdasági világrend Innen és túl a nemzetállamon A XX. század technikai fejlődésének fő vonalait bemutató Az Európai Integráció országainak falitérképe Az EU politikai intézményrendszerét bemutató oktatótáblák A legfontosabb nemzetközi szervezeteket és tevékenységüket bemutató oktatótábla/fólia A piacgazdaság főbb szereplőit és azok viszonyát bemutató oktatótábla Az EU országainak és Magyarországnak a gazdasági teljesítményét grafikus formában összehasonlító Információ és társadalom Kultúra és Nemzeti kulturális sajátosságokat Videoválogatás a tömegkultúra globalizáció bemutató videofilm világából Hitek és remények Vallási világtérkép A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó A technológiaigazdasági fejlődés hatása a mindennapi életre A fogyasztók társadalma A családi élet változásai A politikai nyilvánosság színtereit összefoglaló oktatótábla A családmodell változásait bemutató fóliasorozat A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonok diagrammok kivetíthető formában Óriásplakátokról készült diasorozat Politikai és fogyasztói reklámfilmekből készült összeállítás A kereslet-kínálat egymásra hatásait elemző oktatófilm Az informatikai és távközlési rendszerek fejlődést bemutató film A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló A New Age körébe tartozó jelenségeket bemutató. Az informatikai és távközlési rendszerek fejlődést bemutató film Filmes esettanulmányok a munkaerkölcs kérdésköréből Riportfilmek feminista illetve meleg szervezetek képviselőivel. Részletek reklámfilmekből Vallási jelképeket bemutató diasorozat Aktuális hazai és nemzetközi fogyasztási adatok 12
13 Az életmód átalakulásának hatása a testi és lelki egészségre A környezet és egészségvédelem fő területeit bemutató oktatótáblák A növekedés határai A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Népesedési kérdések Hazai és nemzetközi demográfiai adatsorozatokat grafikusan is megjelenítő A fenntarthatóság Összeállítás az egészségipar termékeit reklámozó filmekből Riportfilm környezetvédő szervezetek képviselőivel A harmadik világ népesedési problémáit elemző Aktuális hazai és nemzetközi demográfiai adatok Összeállítás környezetkímélő termékeket bemutató reklámfilmekből 13
14 Emberismeret és etika - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 11. évfolyam - gimnázium Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető Az emberi természet Az erkölcsi lény Az erkölcsi cselekedet feltételei Az etika megalapozása Az erények és a jellem Szeretet és erkölcs Személy és erkölcs Társadalom és erkölcs Vallás és erkölcs Korunk erkölcsi A családmodell változásait Vallási világtérkép Biblia A születésszabályozás módjait bemutató Forrásgyűjtemény alapvető emberjogi dokumentumokból Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához illetve a különböző etikák szempontjainak érvényesítéséhez A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató Érték- és célelérési vizsgálatok eredményeit grafikusan is feldolgozó adathordozó Összeállítás reklámfilmekből Filmes esettanulmányok a munkaerkölcs kérdésköréből Részletek a polgári engedetlenség különböző megnyilvánulásait bemutató elemző ekből, hírösszefoglalókból A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó Napjaink illemtana- kisfilm Riportfilmek ismert, példaképnek is állítható emberekről (művészekről, sportolókról, tudósokról ) A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló A géntechnológia alkalmazási területeit bemutató Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek /diasorozat Részletek különböző családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből Vallási jelképeket bemutató diasorozat 14
15 kihívásai A globális felelősség kérdései Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató A harmadik világ népesedési problémáit elemző 15
16 Társadalomismeret és etika - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam 11. évfolyam szakközépiskola Téma Minimális Ajánlott Demonstrációs tevékenykedtető Demonstrációs tevékenykedtető Együttéléstan AZ ÁLLAM Forrásgyűjtemény alapvető emberjogi dokumentumokból Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek/diasorozat A politikai közösség és intézményei Hatalom, legitimáció Gazdasági alapfogalmak A társadalom élete Egység és sokféleség a modern társadalmakban A technológiaigazdasági haladás és a bioszféra válság. ETIKA A magyar politikai intézményrendszert szemléltető fóliasorozat/ oktatótáblák Munkaszerződés-minta fólián Munkaszervezeti hierarchiát bemutató oktatótábla A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat A cigányság életét bemutató rövidfilm A Föld országai falitérkép Az Európai Unió falitérképe A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Dokumentumfilm a magyar választások történetéből A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok A családi költségvetés modelljét Szociofotó-diasorozat A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram Hazai és nemzetközi demográfiai adatsorozatokat grafikusan is megjelenítő Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel A harmadik világ népesedési problémáit elemző Összeállítás környezetkímélő termékeket bemutató reklámfilmekből A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat szemléltető oktatótábla Különböző státuszszimbólumokat bemutató diasorozat A magyar mobilitást jellemező kereszttáblák A bűnbakképzés mechanizmusát bemutató film. Aktuális hazai és nemzetközi demográfiai adatok Aktuális hazai és nemzetközi fogyasztási adatok Az emberi természet Mai illemtanról szóló rövidfilm Szokásokat, hagyományokat bemutató 16
17 Etikai alapfogalmak Az etika megalapozása Az erkölcsi cselekedet dimenziói A jellem és az erények Korunk erkölcsi kérdései Biblia A születésszabályozás módjait bemutató Filmes esttanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához Filmes esttanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához Filmes esttanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához Napjaink illemtana- kisfilm A géntechnológia alkalmazási területeit bemutató rövidfilmek/diasorozat 17
18
19 Összesített taneszközlista - társadalom- és emberismeret, etika - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam Minimális taneszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) 1. Válogatás a magyar törvényalkotás történetéből 2. Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből 3. A Magyar Köztársaság Alkotmánya 4. Biblia Közvetlenül használható eszközök (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A Föld országai falit érkép 2. Az Európai Unió fali térképe 3. Az EU gazdaságát szemléltető fali térkép 4. A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép 5. Magyarország közigazgatási térképe 6. Magyarország régiói és regionális központjai fali térkép 7. Vallási világtérkép 8. Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép 9. A közigazgatási eljárások legfontosabb mozzanatait bemutató oktatótábla/fólia 10. Az állampolgárok szempontjából legfontosabb hatóságokat bemutató oktatótábla 11. A demokratikus állam fő feladatait (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) 1. A Himnusz és a Szózat hangfelvétele 2. A legfontosabb iratmintákat 3. Hiányos, hibás iratmintákat 4. Munkaszerződés-minta fólián 5. A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat 6. A magyar politikai intézményrendszert szemléltető fóliasorozat/ oktatótáblák 7. Hiányos, hibás munkaszerződésminták 8. Életrajz-típusok mintái fólián 9. Hiányos, hibás életrajz-minták 10. A költségvetés szerkezetét, legfontosabb tételeit bemutató fóliasorozat 11. Adóbevallási nyomtatványok mintái 12. A legfontosabb nemzetközi szervezeteket és tevékenységüket Közvetetten használható eszközök (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Problémamegoldó gondolkodást fejlesztő feladatokat tartalmazó 2. A magyar társadalom demográfiai jellemzőit bemutató 3. A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató 4. A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető diagram 5. A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok 6. A főbb nemzetgazdasági teljesítménymutatók alakulását szemléltető (magyar és nemzetközi 19
20 12. A családi költségvetés modelljét 13. Munkaszervezeti hierarchiát bemutató oktatótábla 14. Egy kisvállalkozás alapításának legfőbb lépéseit szemléltető oktatótábla 15. A legfontosabb nemzetközi gazdasági szervezeteket és tevékenységüket bemutató oktatótábla/fólia 16. Az emberi idegműködést szemléltető oktatótáblák 17. A látás és hallásérzékelés sematikus modelljét bemutató oktatótáblák 18. A kommunikációs folyamatot 19. Jellegzetes családmodelleket 20. A piacgazdaság főbb szereplőit és azok viszonyát bemutató oktatótábla 21. Az EU politikai intézményrendszerét bemutató oktatótáblák 13. A családmodell változásait 14. Különböző kultúrákhoz tartozó viseleteket bemutató diasorozat 15. Szociofotó-diasorozat 16. Nem verbális kommunikációt szemléltető diasorozat 17. A világ különböző kultúráit bemutató rövidfilmek 18. A cigányság életét bemutató rövidfilm 19. Marketingeszközöket bemutató videosorozat 20. A különböző drogfajtákat és hatásukat bemutató 21. Riportfilmek deviáns szubkultúrák tagjaival 22. A XX. század technikai fejlődésének fő vonalait bemutató 23. Válogatás a tömegkultúra világából 24. Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm 25. Filmes esettanulmányok a jó és a rossz, a helyes és helytelen valamint a törvényes, törvénytelen fogalmainak vizsgálatához illetve a különböző etikák szempontjainak összehasonlító adatok) 7. A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető 8. A (mindenkori) utolsó évtized export - import mutatóit szemléltető 9. Az EU országainak és Magyarországnak a gazdasági teljesítményét grafikus formában összehasonlító 10. A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó 11. Érték- és célelérési vizsgálatok eredményeit grafikusan is feldolgozó adathordozó 20
21 érvényesítéséhez 26. Filmes esettanulmányok a munkaerkölcs kérdésköréből 27. Részletek a polgári engedetlenség különböző megnyilvánulásait bemutató elemző ekből, hírösszefoglalókból 28. A születésszabályozás módjait bemutató 29. A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató 21
22 Összesített taneszközlista - társadalom- és emberismeret, etika - középfokú nevelés-oktatás - gimnázium és szakközépiskola 9-12 évfolyam Ajánlott taneszközök Közvetlenül használható eszközök Közvetetten használható eszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A hatalmi ágak elkülönülését 2. A parlamenti patkót bemutató dia/oktatótábla 3. Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák 4. A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat 5. A főbb nonprofit szervezeteket bemutató oktatótábla 6. Érdekvédelmi szervezetek legfőbb tevékenységeit 7. A percepció és az érzékelés sajátosságait szemléltető ábrasorozat 8. A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató oktatótábla /fólia 9. Az önkormányzatok feladatrendszerét szemléltető oktatótábla/fólia (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) 1. A magyar választójogi törvény főbb változásait (1848-napjaink) 2. A magyar mobilitást jellemező kereszttáblák 3. Adófajtákat szemléltető fóliasorozat 4. A személyi jövedelemadó kulcsainak és sávjainak változását szemléltető fólia 5. Szokásokat, hagyományokat bemutató diasorozat 6. Különböző státuszszimbólumokat bemutató diasorozat 7. Az anyaság ábrázolása a képzőművészetekben-diasorozat 8. Az érzelmek és a szexualitás ábrázolása a képzőművészetben - diasorozat 9. Vallási jelképeket bemutató diasorozat 10. Szokásokat, hagyományokat bemutató rövidfilmek 11. Mai illemtanról szóló rövidfilm (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Aktuális magyar és nemzetközi népmozgalmi adatok 2. Aktuális (napi) munkaerő-piaci információk 3. Aktuális valutainformációk 4. Intelligenciateszteket tartalmazó 5. Aktuális statisztikai adatok a magyar családokról 6. Aktuális hazai és nemzetközi fogyasztási adatok 22
23 10. A magyar választási rendszert bemutató oktatótáblák/ fóliák 11. A nemzetgazdaság felépítését szemléltető ábrasorozat 12. Egy tárgyalás jellemző mozzanatait bemutató rövidfilm 13. A magyar választási rendszert bemutató rövidfilm 14. Részletek családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből 15. Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel 16. A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm 17. Reklámfilm-összeállítás 18. A vállalkozói tulajdonságokat bemutató videofilm 19. A környezetveszélyeztető hatásokat bemutató 20. Riportfilmek leszokott és aktív kábítószeresekkel, alkoholistákkal 21. Dokumentumfilm az állati tanulásról, kondicionálásról 22. A beszédtanulás folyamatát szemléltető ismeretterjesztő film 23. Film az állatvilág kommunikációjáról 24. Összeállítás különböző alapvető érzelmeket megjelenítő játékfilmrészletekből 25. Riportfilmek nagycsaládosokról 26. Játékfilmrészletek a kamaszkorról 27. A kereslet-kínálat egymásra hatásait elemző oktatófilm 23
24 28. Az informatikai és távközlési rendszerek fejlődést bemutató film 29. Az EU történetét és működését bemutató videofilm 30. A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló 31. A New Age körébe tartozó jelenségeket bemutató. 32. A géntechnológia alkalmazási területeit bemutató 33. A harmadik világ népesedési problémáit elemző 34. A bűnbakképzés mechanizmusát bemutató film. 35. Összeállítás környezetkímélő termékeket bemutató reklámfilmekből 24
25 Állampolgári ismeretek - szakiskola 9. évfolyam Téma Kötelező (minimális) Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető Állampolgári ismeretek A parlamenti patkót bemutató dia / oktatótábla A legfontosabb államformák működést szemléltető oktatótáblák / fóliasorozat A demokratikus állam fő feladatait Az önkormányzatok feladatrendszerét /fólia A különböző választási rendszereket /fólia A Magyar Köztársaság Alkotmánya Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből 25
26
27 Állampolgári ismeretek - szakiskola 10. évfolyam Téma Kötelező (minimális) Ajánlott Demonstrációs Tevékenykedtető Demonstrációs Tevékenykedtető A jelenkor és a globális problémák A demokrácia és piacgazdaság létrejötte hazánkban Társadalmi ismeretek A család, a helyi társadalom Társadalmi és politikai tagoltság Magyarországon A helyi társadalom A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató Hazai és nemzetközi demográfiai adatsorozatokat grafikusan is megjelenítő Az 1990-es évek legfontosabb párjait A szociális piacgazdaság jellemzőit bemutató oktatótábla A terv-és a piacgazdaság legfontosabb jellemzőit bemutató oktatótábla A családi költségvetés modelljét A családmodell változásait bemutató fóliasorozat A cigányság életét bemutató rövidfilm Az 1990-es évek legfontosabb párjait Érdekvédelmi szervezetek legfőbb tevékenységeit Vallási világtérkép Az önkormányzatok feladatrendszerét és Válogatás a 90'-es évek pártprogramjaiból A magyar társadalom demográfiai jellemzőit bemutató A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató Szociofotó-diasorozat A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép/diagram A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó Dokumentumfilm-részletek a terrorizmus történetéből A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm A harmadik világ népesedési problémáit elemző Híradó- és -részletek a többpártrendszer újbóli megteremtődéséről, az EKA munkájáról. Riportrészletek a rendszerváltásban aktívan résztvevő politikusokkal Részletek családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel Riportfilmek deviánsnak tekintett jelenségekről, szubkultúrákról A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló Aktuális hazai és nemzetközi népmozgalmi adatok Aktuális magyar és nemzetközi népmozgalmi adatok Válogatás a Közoktatási törvény diákjogi rendelkezéseiből A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat Aktuális hazai és nemzetközi adatok az alkoholizmusról, és a drogfogyasztásról Vallási jelképeket bemutató diasorozat 27
28 és demokrácia Állampolgári ismeretek, a választási rendszer Az állampolgári jogok és kötelességek A demokratikus kormányzati rendszerek Az igazságszolgáltatás A belső rend védelme A honvédelem Művelődés, egészségügy és szociálpolitika hazánkban szervezetét szemléltető oktatótáblák/fóliák A magyar választási rendszert bemutató fóliák /oktatótáblák Szavazólapok mintái fólián A parlamenti patkót bemutató dia / oktatótábla A törvényhozás menetét szemléltető oktató tábla A legfőbb közjogi méltóságok feladat- és hatáskörét szemléltető oktatótáblák / fóliasorozat A hatalmi ágak elkülönülését szemléltető oktatótábla A hatalmi ágak elkülönülését szemléltető oktatótábla Az igazságszolgáltatás szerveit bemutató oktatótáblák A legfontosabb iratmintákat bemutató fóliasorozat A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató fólia vagy oktatótábla A honvédelem és a rendőrség legfőbb feladatterületeit bemutató oktatótáblák/fóliák A magyar köz- és szakoktatás rendszerét bemutató oktatótáblák A társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátórendszer működést szemléltető oktatótáblák/fóliasorozat A magyar választójogi törvény főbb változásait (1848-napjaink) Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből A hatalmi ágak elkülönülését Az igazságszolgáltatás szerveit bemutató oktatótáblák Hiányos, hibás iratmintákat A Magyar Honvédség és a rendőrség munkáját bemutató rövidfilmek Összefoglaló a szociálpolitikai juttatások és segélyek rendszeréről - videofilm Az 1990-es választási kampány plakátjai - diasorozat Egy tárgyalás jellemző mozzanatait bemutató rövidfilm Aktuális hazai és nemzetközi adatok a bűnözés alakulásáról (bűncselekményfajták, bejelentett és felderített ügyek aránya) Aktuális adatok segélyfolyósításokról, szociálpolitikai juttatásokról A munka világa Munkaszerződés-minta fólián Hiányos, hibás munkaszerződés- Aktuális (napi) munkaerő- 28
29 Hazánk és Európa. Magyarország külpolitikája és külkapcsolatai Az ENSZ és szervezete Életrajz-típusok mintái fólián A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat Az EU politikai falitérképe A Föld országai falitérkép Az EU három alappillérét szemléltető oktatótábla Az EU politikai intézményrendszerét A NATO tagállamai falitérkép A NATO politikai és katonai szervezeteit bemutató fólia AZ ENSZ tagállamai falitérkép Az ENSZ felépítését és fontosabb szakosított szerveit minták fólián Hiányos, hibás életrajz-minták fólián A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető Válogatás az EU történetének legfontosabb alapdokumentumaiból Az EU országai és Magyarország legfontosabb gazdasági, munkaerő-piaci, népmozgalmi, fogyasztási adatait grafikusan is megjelenítő Válogatás az ENSZ történetének legfontosabb alapdokumentumaiból Az EU és a NATO történetét és működését bemutató videofilmek Az ENSZ történetét és működését bemutató videofilm piaci információk Aktuális információk az EU országainak gazdaságáról, politikai eseményeiről 29
30 Összesített taneszközlista állampolgári ismeretek - szakiskola Minimális taneszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) 1. Válogatás ember-, diák és gyerekjogi törvényekből 2. A Magyar Köztársaság Alkotmánya 3. Biblia 4. Válogatás a 90'-es évek pártprogramjaiból 5. Válogatás az EU történetének legfontosabb alapdokumentumaiból 6. Válogatás az ENSZ történetének legfontosabb alapdokumentumaiból Közvetlenül használható eszközök (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A Föld országai falitérkép 2. Az Európai Unió falitérképe 3. Az EU gazdaságát szemléltető falitérkép 4. A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető térkép 5. Magyarország közigazgatási térképe 6. Magyarország régiói és regionális központjai falitérkép 7. Vallási világtérkép 8. AZ ENSZ tagállamai falitérkép 9. A Föld környezeti terhelését bemutató falitérkép 10. A NATO tagállamai falitérkép. A legfontosabb államformák működést szemléltető oktatótáblák / fóliasorozat 11. Az önkormányzatok feladatrendszerét szemléltető oktatótábla/fólia 12. A különböző választási (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) 1. Szavazólapok mintái fólián 2. A legfontosabb iratmintákat 3. Hiányos, hibás iratmintákat 4. Munkaszerződés-minta fólián 5. A vállalkozások csoportosítási lehetőségeit szemléltető fóliasorozat 6. A magyar politikai intézményrendszert szemléltető fóliasorozat/ oktatótáblák 7. Hiányos, hibás munkaszerződésminták 8. Életrajz-típusok mintái fólián 9. Hiányos, hibás életrajz-minták 10. Adóbevallási nyomtatványok mintái 11. A legfontosabb nemzetközi szervezeteket és tevékenységüket 12. A családmodell változásait 13. Az 1990-es évek legfontosabb párjait Közvetetten használható eszközök (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. A magyar társadalom demográfiai jellemzőit bemutató 2. A hazai és nemzetközi házasságkötések és válások alakulását bemutató 3. Hazai és nemzetközi demográfiai adatsorozatokat grafikusan is megjelenítő 4. A magyarországi kisebbségek illetve a határainkon túl élő magyar kisebbségek számarányát és elhelyezkedését szemléltető diagram 5. A létminimum, a lakossági fogyasztások és az átlagjövedelmek alakulását szemléltető diagrammok 6. A munkaerőpiac alakulását szemléltető grafikonokat és diagrammokat szemléltető 7. Az EU országainak és 30
31 rendszereket szemléltető oktatótábla/fólia 13. Az önkormányzatok feladatrendszerét szemléltető oktatótábla/fólia 14. A különböző választási rendszereket szemléltető oktatótábla/fólia 15. A magyar választási rendszert bemutató oktatótáblák 16. A hatalmi ágak elkülönülését 17. Az igazságszolgáltatás szerveit bemutató oktatótáblák 18. A közigazgatási eljárások legfontosabb mozzanatait bemutató fólia/oktatótábla 19. Az állampolgárok szempontjából legfontosabb hatóságokat bemutató oktatótábla A demokratikus állam fő feladatait 20. A családi költségvetés modelljét 21. A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató fólia vagy oktatótábla 22. Jellegzetes családmodelleket 23. A honvédelem és a rendőrség legfőbb feladatterületeit bemutató oktatótáblák/fóliák 14. A NATO politikai és katonai szervezeteit bemutató fólia 15. Az ENSZ felépítését és fontosabb szakosított szerveit bemutató fóliasorozat 16. A cigányság életét bemutató rövidfilm 17. A XX. század technikai fejlődésének fő vonalait bemutató 18. Nemzeti kulturális sajátosságokat bemutató videofilm 19. Részletek a polgári engedetlenség különböző megnyilvánulásait bemutató elemző ekből, hírösszefoglalókból 20. A környezeti ártalmakat és katasztrófákat bemutató 21. A Himnusz és a Szózat hangfelvétele Különböző kultúrákhoz tartozó viseleteket bemutató diasorozat 22. Szociofotó-diasorozat Magyarországnak a gazdasági teljesítményét grafikus formában összehasonlító 8. A magyarországi vallásosság jelenségeit grafikusan is feldolgozó 9. Magyarország legfontosabb gazdasági, munkaerő-piaci, népmozgalmi, fogyasztási adatait grafikusan is megjelenítő 31
32 24. Az igazságszolgáltatás szerveit bemutató oktatótáblák 25. A törvényhozás menetét szemléltető oktató tábla 26. A legfőbb közjogi méltóságok feladat- és hatáskörét szemléltető oktatótáblák / fóliasorozat 27. Az EU politikai intézményrendszerét bemutató oktatótáblák 28. Az EU három alappillérét 29. A szociális piacgazdaság jellemzőit bemutató oktatótábla 30. Érdekvédelmi szervezetek legfőbb tevékenységeit 31. A terv-és a piacgazdaság legfontosabb jellemzőit bemutató oktatótábla 32. A társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátórendszer működést szemléltető oktatótáblák/fóliasorozat 32
33 Összesített taneszközlista állampolgári ismeretek - szakiskola Ajánlott taneszközök Közvetlenül használható eszközök Közvetetten használható eszközök (Nyomtatott szöveg, nyomtatott kép, atlasz) 1. Válogatás a Közoktatási törvény diákjogi rendelkezéseiből (Fali térkép, oktatótábla, tárgymásolatok, időszalag) 1. A parlamenti patkót bemutató dia/oktatótábla 2. Különböző rétegződési modelleket bemutató oktatótáblák 3. A létminimum-számításnál alapul vett fogyasztói kosarat 4. A magyar köz- és szakoktatás rendszerét bemutató oktatótáblák (Transzparens, dia, hangkazetta, video, CD) 1. A büntető és a polgári peres eljárás főbb szakaszait, szereplőit bemutató fólia vagy oktatótábla 2. A magyar választójogi törvény főbb változásait (1848-napjaink) 3. Szokásokat, hagyományokat bemutató diasorozat 4. Vallási jelképeket bemutató diasorozat 5. Az 1990-es választási kampány plakátjai diasorozat 6. Összefoglaló a szociálpolitikai juttatások és segélyek rendszeréről - videofilm 7. Híradó- és részletek a többpártrendszer újbóli megteremtődéséről, az EKA munkájáról. 8. Egy tárgyalás jellemző mozzanatait bemutató rövidfilm 9. A magyar választási rendszert bemutató rövidfilm 10. Egy tárgyalás jellemző mozzanatait bemutató rövidfilm (CD-ROM, WEB-helyek, grafikonok, táblázatok, egyéb k) 1. Aktuális magyar és nemzetközi népmozgalmi adatok 2. Aktuális (napi) munkaerő-piaci információk 3. Aktuális statisztikai adatok a magyar családokról 4. Aktuális hazai és nemzetközi fogyasztási adatok 5. Aktuális hazai és nemzetközi adatok az alkoholizmusról, és a drogfogyasztásról 6. Aktuális hazai és nemzetközi adatok a bűnözés alakulásáról (bűncselekményfajták, bejelentett és felderített ügyek aránya) 7. Aktuális adatok segélyfolyósításokról, szociálpolitikai juttatásokról 8. Aktuális információk az EU országainak gazdaságáról, politikai eseményeiről 33
34 11. A Magyar Honvédség és a rendőrség munkáját bemutató rövidfilmek 12. Részletek családi élethelyzeteket, konfliktusokat bemutató játékfilmekből 13. Riportfilmek kisebbségi helyzetben lévő emberekkel 14. A városi és a falusi életet bemutató rövidfilm 15. Riportfilmek deviánsnak tekintett jelenségekről, szubkultúrákról 16. A nagy világvallások történetét, tanításainak lényegét összefoglaló 17. A géntechnológia alkalmazási területeit bemutató 18. A harmadik világ népesedési problémáit elemző 19. Dokumentumfilm-részletek a terrorizmus történetéből 20. Riportrészletek a rendszerváltásban aktívan résztvevő politikusokkal 21. Az EU és a NATO történetét és működését bemutató videofilmek 22. Az ENSZ történetét és működését bemutató videofilm 34
35 A továbbhaladás feltételei A tanuló ismerje a társadalmi együttélés alapvetõ szabályait és a Magyar Köztársaság és az Európai Unió intézményrendszerét. Legyen képes a társadalmi konfliktusok és erkölcsi dilemmák felismerésére, értelmezésére és megvitatására. Ismerje az etikai alapfogalmak jelentését. Értse és értelmezze felelõsségét maga és mások sorsáért, a földi élõvilág jövõjéért. Szempontok a tanulói tevékenység értékeléséhez A fejlesztési feladatok megvalósításának feltétele a személyreszabott, átgondolt és útbaigazító szóbeli vagy írásbeli értékelés, amely kiterjed a tanuló valamennyi megnyilvánulására. Az írásbeli munkák értékelése az önálló szövegalkotás képességének megítélése, a tartalom és a forma vizsgálata alapján történjék. a mindennapos élethelyzetekben a verbális és nonverbális közlések összhangja társadalmi konfliktusok és erkölcsi dilemmák felismerésének szintje, a megoldásra tett javaslatok átgondoltsága, komolysága megnyilvánulások döntéshelyzetekben a dokumentum és irodalomelemzés színvonala vitakultúra, argumentációs képesség szintje valamennyi egyéni vagy csoportos feladat végzése során. 35
Etika. 1. Bevezetés. 1.1. Kerettantervi bevezető
2013/2014-es tanévtől felmenő rendszerben működő helyi tanterv 1. Bevezetés Etika Az erkölcsi nevelés folyamatában különösen fontos a mindennapi valóság, a lényeg megragadása, tények, összefüggések felismerése,
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET
MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi
Társadalomismeret és jelenismeret
Társadalomismeret és jelenismeret I. A társadalmi szabályok ( 2 ): 1. Ismertesse a társadalmi együttélés alapvető szabályait, eredetüket és rendeltetésüket! 2. Mutassa be a hagyomány szerepét a társadalom
Ember és társadalomismeret, etika
Ember és társadalomismeret, etika 7. évfolyam Célok és feladatok Éves óraszám: 37 óra Heti óraszám: 1 óra A társadalomismeret ahhoz segít hozzá, hogy tájékozódni tudjunk saját korunk társadalmi, gazdasági
Az etika betekintést nyújt az embert másokhoz és önmagához, a társadalomhoz és a
EMBERISMERET ÉS ETIKA 7-8. évfolyam Évi óraszám: 18,5 Célok és feladatok Az etika betekintést nyújt az embert másokhoz és önmagához, a társadalomhoz és a természethez fűző szellemi kapcsolatok világába.
HELYI TANTERV / TÁRSADALOMISMERET 9-12. ÉVFOLYAM
Célok és feladatok Az önálló tematikával rendelkező, de a történelem tantárgy keretei között oktatott tantárgy olyan területen nyújt ismereteket, amelyek közvetlenül segítik a diákok szocializálódását,
EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 624 EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 7. ÉVFOLYAM
EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 624 EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 7. ÉVFOLYAM EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA 625 CÉLOK ÉS FELADATOK A társadalomismeret ahhoz segít hozzá, hogy tájékozódni tudjunk
9-12. évfolyam. Általános célok és feladatok:
TÁRSADALOMISMERET 9-12. évfolyam Általános célok és feladatok: Az önálló tematikával megjelenő, de más tantárgyak kereti között is oktatható új tárgy olyan tudásterületeken nyújt rendszeres ismereteket,
Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák
Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök
Etika tantárgyi program
LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program Etika tantárgyi program 2010. Célok és feladatok Minden tapasztalatszerzés és gondolkodás végső soron az ember önmegértésének elmélyítését
1 tanóra hetente, összesen 33 óra
Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra nyolcadik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság
Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018. 03.21 08:00 Iskola, osztály: 10. A Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Tanít: Kovács Máté Témakör megnevezése: Európai Unió
TÁRSADALOMISMERET ÉS ETIKA 11. évfolyam. Célok és feladatok
TÁRSADALOMISMERET ÉS ETIKA 11. évfolyam Célok és feladatok A tantárgy áttekinti az emberi együttélés alapelveit, a társadalom intézményeit, a politika, a jog és a gazdaság rendszerének mőködését. Bevezet
A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.
Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok
Szociális ismeretek. emelt szintű szóbeli érettségi vizsga témakörei
Szociális ismeretek emelt szintű szóbeli érettségi vizsga témakörei A szóbeli vizsga a megadott témakörök tematikus és probléma-orientált bemutatása, amelynek keretében a tétel iránymutatása szerint kell
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei Singer Péter Hajdúszoboszló, 2013. 10. 09. Történeti visszatekintés Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2001-ben 4 iskolafokozatra készültek kerettantervek:
Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő
Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1
ÜGYVITEL ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI tantárgy ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN 2018/2019. tanév 12. D osztály
ÜGYVITEL ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI tantárgy ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN 2018/2019. tanév 12. D osztály 1. Gépírás és iratkezelés gyakorlat 1.1. A vakírás alapjai 1.2. Dokumentumok szerkesztése,
Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam
Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam 5. évfolyam ök Önismeret 6 Együtt élünk 4 A drog fogalma, hatásai 1 Személyes biztonság: jogaim, kötelességeim 2 Tanulási szokások 5 Szabad felhasználás 4 Összesen: 36 6.
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE 2010. SZEPTEMBER 21. 2 III. kötet TARTALOMJEGYZÉKE 1. Bevezetés 8 2. Idegen nyelv tanterv-kiegészítés
Pedagógia - gyógypedagógia
2 Pedagógia - gyógypedagógia 1. A pedagógia tudománya. A nevelés fogalma és alapvető jegyei 2. A nevelés szükségessége: a személyiség fejlődését befolyásoló tényezők (öröklés, környezet, nevelés) 3. Érték,
ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGAKÖVETELMÉNYEI, TÉMAKÖREI
ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGAKÖVETELMÉNYEI, TÉMAKÖREI 1. GÉPÍRÁS ÉS IRATKEZELÉS GYAKORLAT 1.1 A vakírás alapja - A tízujjas vakírás szabályos technikájával tudja kezelni a
Tanítási tervezet. Az óra típusa: Ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra.
Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2016. április 16. Az iskola megnevezése: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Az iskola címe: 1088, Budapest Trefort utca 8. Osztály: 7. c Tanít: Visy
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
Tanítási tervezet. Óra időpontja: :25. Évfolyam/osztály: 10.a. Iskola neve: X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium
Tanítási tervezet Óra időpontja: 2018. 02.18. 8:25 Évfolyam/osztály: 10.a Iskola neve: X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium Iskola címe: 1108 Budapest, Mádi utca 173. Tanít: Fehér András Tamás Témakör:
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET. Osztályközösség-építő Program tantárgy. 9. évfolyam
INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKISKOLA TANMENET Osztályközösség-építő Program tantárgy 9. évfolyam Tanítási hetek száma: 36 Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Jóváhagyta: Boros
Óra Téma Didaktikai feladatok Fejlesztési területek Munkaformák, szemléltetés, eszközök
TANMENET 2014/2015. TANÉV Tantárgy: OSZTÁLYFŐNÖKI Osztály: 9KNy/A Veszprém Készítette: nna Vetési Albert Gimnázium, Heti óraszám 1 Éves óraszám 40 (36 X 1 + 4 óra évkezdés) Tankönyv -------- Óra Téma Didaktikai
Osztályfőnöki tevékenység
Osztályfőnöki tevékenység 9-12. évfolyam Az osztályfőnöki óra sajátos funkciókkal rendelkező tantervi egység. Az osztályfőnök és osztálya kötetlen együttlétére szánt intézményes keret, melynek jellege
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek
PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának
TÖRTÉNELEM 5-7. Kulcsfogalmak tanítása és gyakorlása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. Kulcsfogalmak tanítása és gyakorlása 2015. február 26. történelmi
Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) Szakfelelős: Dr. Back András 1 I. A Közszolgálati
Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu
Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi
TÖRTÉNELEM Borhegyi Péter
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 9-10. Borhegyi Péter Tankönyvi szerzők: Dr. Németh György (az
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Etika 2015. Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége Az alábbi helyi tanterv a kerettantervek kiadásának és jogállásának
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
SZOCIÁLIS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
SZOCIÁLIS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandó
ESZKÖZÖK ÉS FELSZERELÉSEK JEGYZÉKE Háromdimenziós. írásvetítő transzparensek, tanári kézikönyvek, módszertani segédkönyvek,
2. SZ. MELLÉKLET Tantárgy Magyar nyelv és irodalom ESZKÖZÖK ÉS FELSZERELÉSEK JEGYZÉKE Háromdimenziós Nyomtatott Audiovizuális (demonstrációs, kíséreleti és munkaeszk.) Anyagok Eszközök, CDlejátszó, transzparensek,
TÁRSADALOMISMERET. Cél
Társadalomismeret és etika tanterv (11. évfolyam) A társadalomismeret és etika tantárgy oktatása a 11. évfolyamon heti 1 órában folyik. A történelem és állampolgári ismeretek tantárgy állampolgári ismeretek
TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február
Társadalomismeret történelem
HELYI TANTERV Társadalomismeret történelem SZAKISKOLA 9. 10. évfolyam KECSKEMÉT 2013 1 1. Célok, feladatok: A tantárgy tanításának céljai a szakiskolai közismereti tantárgyrendszerben a következők: - A
Az iskolai közélet megújítása. Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 12. évfolyam
Az iskolai közélet megújítása Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák 12. évfolyam Programcsomag: Felkészülés a felnőtt szerepekre A modul szerzője: Zsigovits Gabriella Címlapkép:
D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M
D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M 1. A fogyasztóvédelmi oktatás feladatrendszere 61 2. A fogyasztóvédelmi oktatás tartalmi elemei 61 3. A fogyasztóvédelmi oktatás célja 62 4. A fogyasztóvédelmi
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV
TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi
Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola
A Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola TÁRSADALOMISMERET helyi tanterve a 11. évfolyam számára Módosítva: 2003.05.23. 2004.03.30. 2008.06.17. Készítették: BARANYAI
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory
Természetföldrajzi tételek (A)
Természetföldrajzi tételek (A) 1. A Nap és a Naprendszer, helyünk a Világegyetemben. A Föld mozgásai és következményei. 2. Tájékozódás térben és időben. A Föld alakjára és ábrázolására vonatkozó ismeretek
INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /
BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való
OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET
OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 11. évfolyam 2014/2015 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2014. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. intézményvezető helyettes SZEPTEMBER
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ANDRAGÓGIA BSC MŐVELİDÉSSZERVEZİ SZAKIRÁNY
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK ANDRAGÓGIA BSC MŐVELİDÉSSZERVEZİ SZAKIRÁNY 1. Ismertesse a deviáns viselkedés kialakulásának társadalmi okait, magyarázatait! Jellemezze a deviáns viselkedésformákat Magyarországon!
TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyvek bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyvek bemutatása 2015. április
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD
TÁRSADALOMISMERET. 12. évfolyam. Évi óraszám: 32. Célok és feladatok
TÁRSADALOMISMERET 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Célok és feladatok Az önálló tematikával megjelenő, de más tantárgyak kereti között is oktatható új tárgy olyan tudásterületeken nyújt rendszeres ismereteket,
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos
Nemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz
Nemzeti tananyagfejlesztés és országos referenciaiskola hálózat kialakítása digitális kiegészítő oktatási anyagok létrehozása az új NAT hoz TARTALOMFEJLESZTŐK FELADATAI Koczor Margit Budapest, 2013. 09.
ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv
PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany
A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA
A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola gimnáziumi részére érvényes óraterv, valamint a szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS
Emberismeret és etika TANTERV 8. évfolyam
Emberismeret és etika TANTERV 8. évfolyam 1 Évfolyam: 8. évfolyam Heti óraszám: Éves óraszám: 1 óra 37 óra Tankönyv: Jelenits-Rokay-Bolberitz-Boda-Lauronyecz-Soltész-Tuba-Beran-Nemeshegyi- Osztie-Harsányi:
Gondolkodás- és tanulásfejlesztés 5. évfolyam
Célok, feladatok: Gondolkodás- és tanulásfejlesztés 5. évfolyam Heti: 1 óra, Éves: 36 óra - Gondolkodási, tanulási, szociális kompetenciák fejlesztése. - Aktivizáló, kooperatív módszerek elsajátítása.
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2016 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés
FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés Készítette: Gáthy Péterné Siófok, 2012. április 9. minőségügyi vezető 1 1. Tanulási környezet A telephelyi kérdőív kérdéseire adott válaszok alapján az épületünk jó állagú.
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016
Az erkölcsi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az erkölcsi nevelés lényegében magatartásformálás, amelynek során a társadalom igényeinek megfelelő tartós magatartásformák kialakítására törekszünk.
A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33
A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:
Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja
Turizmus alapjai tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A turizmus alapjai tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a tanulók elsajátítsák
Emberismeret és etika TANTERV 11. évfolyam
Emberismeret és etika TANTERV 11. évfolyam 1 Évfolyam: 11. évfolyam Heti óraszám: Éves óraszám: 1 óra 37 óra Tankönyv: Homor Tivadar Kamarás István: Emberismeret és etika a középiskolák számára 2 Az etika
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
keretében szerepl modulokban (Gimnázium 9 12. évfolyam) megfogalmazott követelmények
12.1 Alapvet állampolgári ismeretek Követelmények Az emberi jogok ismerete és a jogegyenl ség elvének bemutatása. Az állampolgári jogok és kötelességek. A szociális piacgazdaság jellemz i. A Kerettanterv
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. Határozza meg a szocializáció fogalmát! 10 pont A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés
TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR
TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
Szegénynek nevezzük az osztálytagolódás legalsó szintjén lévő, az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges tényezők hiányában élő embereket.
A SZEGÉNYSÉG Szegénynek nevezzük az osztálytagolódás legalsó szintjén lévő, az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges tényezők hiányában élő embereket. Szegénység térkép a világról 1889 - Charles
A nevelés-oktatás tervezése I.
A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
Tanítási tervezet. A témakör megnevezése: Hazánk idegenforgalma. Sikerek tengerpart és sípályák nélkül.
Tanítási tervezet I. Alapadatok: Az óra időpontja: 2016. december 2. 2. óra Iskola: Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Helyszín: 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Osztályterem:
Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt tanítás módszertani elemei. A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja.
Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt tanítás módszertani elemei Célkitűzések Kulcskompetenciák fejlesztése Anyanyelvi kommunikáció Matematikai kompetencia Digitális kompetencia A tanulás tanulása Személyközi
SYLLABUS. A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter. Beveztés a pszichológiába
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar - Tanárképző Intézet Szak Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája Tantárgy megnevezése Beveztés a pszichológiába
M1852. FELADATOK A szükségletek és erőforrások felmérésének feladatai a 1852
M FELADATOK Felméri az egyéni szociális szükségleteket, erőforrásokat, helyi cselekvési lehetőségeket; értelmezi az emberi szükségleteket és a szükségletkielégítés 4 hiányait Felismeri az egyéni, csoportos
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2015 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK
HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció
köznevelésben Gazdálkodás és pénzügyek Pálfi Erika Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály
A mindennapok tudása a köznevelésben Gazdálkodás és pénzügyek Pálfi Erika Köznevelési Tartalomfejlesztési Főosztály Jogszabályi háttér a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti alaptanterv
A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...
Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ
Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola
Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,
SZOCIÁLIS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
SZOCIÁLIS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen
Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata
M e g ú j u l á s a k u l c s f o n t o s s á g ú t e r ü l e t e k e n! " M i n d e n k i m á s, e g y e d i é s f o n- t o s, Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata A
OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET
OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 12. B szakközépiskolai osztály 2014/2015 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2014. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. intézményvezető helyettes
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1 / 5 1. feladat 5 pont Határozza meg a szocializáció fogalmát! A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés
Havas Péter igazgató Országos Közoktatási Intézet Szentendre, december 12.
A helyi környezeti nevelési program oktatáspolitikai vonatkozásai Havas Péter igazgató Havasp@oki.hu Országos Közoktatási Intézet Szentendre, 2003. december 12. Miről szól ez az előadás? A közoktatás fejlesztés
A Nat 2007. évi felülvizsgálata, a gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése a Nat-ba.
A Nat 2007. évi felülvizsgálata, a gazdasági és pénzügyi ismeretek beemelése a Nat-ba. Brassói Sándor főosztályvezető-helyettes Közoktatási Főosztály Oktatási és Kulturális Minisztérium 1. Az iskolai nevelés-oktatás
NATO a középiskolákban
NATO a középiskolákban ÁBRAHÁM NORBERT SZEKSZÁRD, 2018. OKTÓBER 18. Magyarország Alaptörvénye XXXI. 2 Cikk Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére. Kötelességünk minden magyar állampolgárt felkészíteni
Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.
Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Négyévfolyamos általános tantervű képzés 9. évfolyam I. Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza. Informális és formális
8. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
8. Óravázlat Cím: Letöltés, a letöltött anyagok felhasználása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés
Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5
TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez
Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,
Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály
Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás
Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához
Érettségi témakörök Középszintű, szóbeli érettségi vizsgához Tantárgy megnevezése: Turisztikai ismeretek- ágazati szakmai tantárgy Osztály megnevezése: 12.AB Tanév: 2016/2017 TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI