A HAJDÚK LETELEPITESE BÖSZÖRMÉNYBEN

Átírás

1 HAJDÚSÁGI KÖZLEMÉNYEK 13. r m A HAJDÚK LETELEPITESE BÖSZÖRMÉNYBEN NYAKAS MIKLÓS HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 1984

2

3 Hajdúsági Közlemények 13. NYAKAS MIKLÓS A HAJDÚK LETELEPÍTÉSE BÖSZÖRMÉNYBEN Haj dúböszörmény 1984

4 Lektor MÓDY GYÖRGY Megjelent a böszörményi hajdúvitézek letelepítésének 375. évfordulója tiszteletére A címlapon hajdú és huszár ábrázolása XVII. századi metszetről HAJDÚSÁGI KÖZLEMÉNYEK 13. A városi tanács (Hajdúböszörmény) és a Hajdúsági Múzeum honismereti kiadványa Szerkeszti: dr. Nyakas Miklós Felelős kiadó: Tóth Sándorné ISSN Szedte és nyomta az Alföldi Nyomda A nyomdai megrendelés törzsszáma: Készült Debrecenben, az évben

5 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 5 A hajdúkérdés Bocskai halála után 7 A kallói kérdés 17 Böszörmény, a mezőváros 29 Böszörmény, a hajdúváros 41 Adattár 61 Settling of the Heyduks in Böszörmény 71 Das Ansiedeln der Haiduken in Böszörmény 73 IIocejieHHe rafiflyicob B EëcëpMeHe 75

6

7 ELŐSZÓ 1984 szeptemberében kereken 375 esztendeje annak, hogy hajdú eleink Báthori Gábor erdélyi fejedelem közbejöttével áttelepültek Kálló mezővárosából Böszörménybe, s így az akkor szintén mezőváros Böszörmény hajdújogot szerzett. Hajdúböszörmény városa nem Bocskai István telepítése ugyan, de kétséget kizáróan tudjuk, hogy ide azok a hajdúvitézek települtek át, akik vérük nem csekély hullatásával harcolták végig a nagy fejedelem szabadságharcát, s akik döntő szerepet vállaltak az úgynevezett második hajdúfelkelésben is. Ez utóbbi ugyan nem annyira közismert, mint a magyar rendi állam jogait biztosító, s végeredményben a hajdúmozgalom katonai erejével megnyert szabadságharc, a hajdúság sorsát tekintve azonban mégis létkérdés volt. A Bocskai adta kiváltságokat ugyanis ennek során sikerült végérvényesen biztosítani. A hajdúk letelepülte évszázadokra kiható és máig érezhető következményekkel járt városunkra. A hajdúszabadság birtokában Böszörmény lakossága ugyanis olyan lehetőségekhez jutott, amelyet sóvárogva néztek a környező jobbágyfalvak lakói, s az úgynevezett,,hajdúszabadság" birtokában olyan gondolkodásmód, magatartásforma és igazságérzet alakult ki, amely a böszörményiségnek máig jellemző összetevője. A földesúri függést nem ismerő Hajdúböszörmény ugyanis egy olyan sajátos önigazgatást építhetett ki, amely nagyfokú demokratizmussal járt együtt, s bár társadalmi feszültségek és ellentmondások itt is kialakultak, azok egészen más természetűek voltak, mint a feudális függésben élők esetében. Az évforduló arra kötelezi városunk minden lakosát, hogy méltó módon emlékezzen meg a letelepült hajdúság első nemzedékéről, amelynek küzdelmes múltja nélkül városunk ma nem az lenne, mint ami. Múltunk ismerete pedig egyben önmagunk ismeretét is jelenti. Patakvölgyi Rudolf Hajdúböszörmény város Tanácsának elnöke 5

8

9 A HAJDÚKÉRDÉS BOCSKAI HALÁLA UTÁN Amikor Bocskai István, Magyarország és Erdély választott fejedelme december huszonkilencedikén Kassán elhunyt, azok a politikai problémák, amelyek az általa vezetett szabadságharcot kiváltották, illetve azok, amelyek a szabadságharc folyamán keletkeztek, még csak részben oldódtak meg, s a megoldás mikéntje a kortársak előtt korántsem volt egyértelmű. Amikor a magyar rendek a fejedelem végakaratának megfelelően még azon fáradoztak, hogy ő felsége becsületes testének takaríttatása Erdélyben, kedves hazájában, az régi üdvezült fejedelmeknek szokások szerint szokott helyében Gyulafehérvárott legyen", 1 már jelentős politikai tényezők törekedtek arra, hogy a fejedelem kiváltságait és adományait kétessé tegyék, sőt megsemmisítsék. Erre később alapot teremtett a magyar rendeknek az a végzése is, amely szerint Bocskai kiváltságainak és adományainak az érvényéről a következő országgyűlésen döntsenek. 2 Tárgyunk szempontjából érthetően a fejedelem hajdúkiváltságolásainak a sorsa érdemel figyelmet, annál is inkább, mert Böszörmény hajdújogának eredete szoros összefüggésben áll a Bocskai halála után bekövetkezett politikai fejleményekkel, nevezetesen a magyar rendek általános támadásával a hajdúkiváltságolások ellen, illetve az erre reakcióként bekövetkezett úgynevezett második hajdúfelkeléssel, amelynek során a hajdúk katonailag legértékesebb része, a kiváltságolt hajdúvitézek biztosítani tudták privilégiumaikat, s amelynek során a nagyhajdú'' városok sorsa számukra kedvezően évszázadokra eldőlt. Meghalt Bochkay és füstbe ment minden donatioja mind az hajdúsággal egyetemben" hangoztatták a vármegyei nemesség képviselői már közvetlenül a fejedelem halála után, s fenyegetésük korántsem volt alaptalan." A vármegyek nemessége és a bécsi béke végrehajtására kiküldött királyi biztosok Forgách Zsigmond és Dóczy András mindenekelőtt a szabadságharc után még fegyverben álló hajdúvitézek leszállítását" (a fegyveres alakulatok feloszlatását) szerették volna elérni. Számuk korántsem volt csekély, hiszen közvetlenül Bocskai halála után 1606 végén és 1607 elején tizennégy kapitány és egy főkapitány vezetése alatt nél több hajdú vonult fegyveresen téli szállásra a Tisza-menti megyékbe. 4 A királyi biztosok számára a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a hajdúk zsoldjának kifizetésére pénz nem állott ren- 1 Nyári Pál és Széchy György meghívó levele Bocskai fejedelem temetésére. Kapy Zsigmond- és Lászlóhoz. Kassa, jan. 3. Erdélyi Történeti Adatok (szerk. gróf Mikó Imre) I. k. Kolozsvár, old. 2 Vö. 1608/17. tc. 3 Majláth Béla: A hajdúk kibékítési kísérlete Inánchon 1607-ben. Bp. 1S old. 4 Rácz István: A hajdúk,a XVII. században. Debrecen, old. 7

10 delkezésükre. Ettől függetlenül a kiváltságolt hajdúk a szoboszlóiak nélkül 9254 fő, akik az érsekújvári mustrán is szerepeltek a szabadságharc után, ahogyan később maguk mondották, szétoszlottak, ki atyja házához, ki atyafia házához, kinek hol volt helye", s várták, hogy adománybirtokaikat elfoglalhassák. 5 Egyébként a Korponán kelt úgynevezett nagyhajdú adománylevelet Szabolcs vármegye Karászon tartott nemesi közgyűlésén december negyedikén ünnepélyesen kihirdették, s egyedül Simára tettek birtokbeli ellentmondást. A hajdúvitézek ezzel az aktussal jogilag legalábbis birtokaikat elfoglalhatták. Ez azonban korántsem volt ilyen egyértelmű! A fent említett királyi biztosok Forgách Zsigmond és Dóczy András ugyanis kíméletlen hajszát indítottak a hajdúság ellen általában, a kiváltságoltak ellen pedig különösen, amely tulajdonképpen a hajdúkiváltságolások megsemmisítését célozta. Nem tudjuk honnét indíttatván Forgách Zsigmond és Dóczy András ő Nagyságok elvotték az igaz hajdúságnak jószágait", panaszolták később a hajdúk a felkelés csúcspontján; dobbal, zászlóval kergettettek, sőt ugyan parancsolatot is adtanak ő Nagyságok az kállaiaknak és tokaiaknak, hogy mindenütt kergessenek, fosszanak és öljenek bennünket, úgy annyira, hogy még az prédikációra is fegyverrel kellett mennünk". 6 Miskolci Nagy András hajdúfőkapitány Illésházy Istvánhoz és Thurzó Györgyhöz intézett levelében azt állította, hogy faluról-falura, városról-városra kergették őket, s éppen ezért jutottak arra az elhatározásra, hogy jobb minékünk mind egy lábig meghalnunk, hogy nem mint a magunk nemzete miatt ily nagy gyalázatot vallanunk". 7 A legsúlyosabb problémát Hadház és Kálló birtokbavétele jelentette. így például azokat a hajdú vitézeket, akik Bocskai adománylevele értelmében Hadházat igyekeztek birtokba venni, Dóczy András a tokaji végváriakkal támadtatta meg, parancsba adva, hogy az hajdúkra Hadházra reá menjenek és minden marhájokban zsákmányt vessenek, és magokat is fogva hozzák." 8 Ennél is súlyosabb összetűzéseket eredményezett Kálló biztokbavétele, amelynek okaira még később részletesebben is visszatérünk. Az ide települni kívánókra Zéchy György uram Szőllőssy Mihály uram hadát reá küldvén, hatot elfogta közülük, és nem tudjuk hova tötte őket, levágta-e, avagy rabságban tartja" panaszolták. 9 A kálló és tokaji vitézeknek semmi más ellenségük nem volt, csak mi" írták felháborodva. Sérelmezték azt is, hogy egyes főurak a birtokaikra beszállásolt hajdúktól jobbágyi szolgáltatások módjára adót akartak behajtani. Ez ellen Homonnai Drugeth Bálinthoz Hadházról keltezett levelükben határozottan tiltakoztak, mondván: mi pedig szokatlanok vagyunk efféle szolgálathoz, holott gyermekségünktől fogva szablyánkkal esszük kenyerünket." 10 Tény, hogy a hajdúk eleinte tárgyalások útján próbáltak birtokukba kerülni, de ugyanakkor kemény határozottsággal szögezték le azt is, hogy ha... pedig valaki torkunk verve el akarja venni a mi jószágunkat, mind kicsintői fogva 5 Uo. 62. old. 6 Majláth Béla i. m. 16. old. 7 Komáromy András: Levelek és akták az 1607/8-iki hajdúlázadás történetéhez. Hadtörténeti Közlemények évf. 81. old. Nagy András hajdú-generális levele Illésházy Istvánhoz és Thurzó Györgyhöz. 8 Majláth Béla i. m. 17. old. 9 Uo. 21. old. 10 Komáromy András: A szabad hajdúkra vonatkozó levelek és okiratok. Hadtört. Közi évf olcl. Kérik egyben azt is, hogy Kállót bocsássa kezükbe. 8

11 nagyig elfogyatjuk az mi életünket az mienk mellett." 11 A tárgyalással megbízott hajdú követeket azonban Forgách Zsigmond elfogatta, s ez a kedélyeket érthető módon a pattanásig feszítette. Bosnyák Tamás füleki várkapitány szerint a leszállott hajdúság már 1607 júliusában zsibongani" kezdett, s véleménye szerint az füstölgő tüzet nem köllene piszkálni, a háborúságot könnyű kezdeni, de nehéz elvégezni." 12 Bár a második hajdúfelkelés kirobbantásának igen összetett okai voltak, aligha tévedünk, ha a döntő mozzanatot a kiváltságolt hajdúk ellen indított általános támadásban jelöljük meg. Függetlenül attól, hogy a bizonytalan magyar belpolitikai helyzet, Rudolf és Mátyás főherceg egyre inkább elmérgesedő ellentéte, Báthori Gábor egyre nyíltabb aspirációja Erdély fejedelmi süvegéért, Homonnai Bálint politikai ambíciói stb. kedveztek a felkelés kirobbanásának, nem valószínű, hogy a hajdúmozgalom akkora politikai nyomást tudott volna kifejteni, mint ahogyan az ténylegesen történt, ha nem tudják hátuk mögött a török hallgatólagos szövetségét. Forgách Ferenc és Dóczy András azt jelentették Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelemnek, hogy a felkelést Nagy András az rossz áruló az budai passa practicájából indította Debreczenből az nagyságod birtokából". 13 Ugyancsak ők jelentették november tizenkettedikén, hogy az hajdúság... az törökkel tatárral egyet értvén" az ország és Erdély kárára tör. 14 Tény, hogy a felkelés megindítása előtt Nagy András hajdúfőkapitány több ízben is tárgyalt a budai basával, s a felkelés szervezésében és kezdeti szakaszában a törökök és a hajdúkapitányok kétségtelenül együttműködtek. lü Mindez a hajdúfelkelés amúgy is hallatlanul kényes ügyét még inkább bonyolulttá tette, s feszültséggel tette terhessé a török birodalom és a Habsburgok közötti amúgy sem felhőtlen viszonyt. A második hajdúfelkelés Debrecen térségében robbant ki 1607 októberében, s szervezői azok a hajdúkapitányok voltak, akik Debrecenbe húzódtak be. mindenekelőtt Nagy András, Szárny (Zámy) György, Elek János, Kovács István és Sárközy Gergely. 16 Eleinte azok a hajdúvitézek csatlakoztak a mozgalomhoz, akiket adományos birtokaik elfoglalásában akadályoztak, mindenekelőtt azok, akik Kálióban és Hadházon szándékoztak letelepedni. A későbbiekben csatlakoztak azok is, akiknek nem voltak ilyen gondjaik, sőt a felkelés bázisát gyarapította az a mintegy húszezer főre tehető tömeg, amely a Bocskai-féle kiváltságolásból kimaradt. A felkelés szervezője és katonai vezetője, egyben legnagyobb tekintélyű embere kétségtelenül az a Miskolci Nagy András volt, aki már a Bocskai szabadságharcban is szerepet játszott, de akinek igazi fénykora ekkor kezdődött. Nemsokára ugyanis döntő szerepet játszott Báthori Gábor erdélyi fejedelmi trónra 11 Uo. 12 Rácz J. i. m. ß3. old jegyzet. 13 Forgács és Dóczy Rákóczinak: a hajdú mozgalmakról. Kassa, nov. 9. Arra is kérik Rákóczit, parancsoljon rájuk, ha el nem oszolnak Nagyságod is írjon mindjárást Rhédey Ferencz uramnak, menjen hozzájuk és hadja meg nekik, hogyha el nem oszlanak feleségeket, gyermekeket levágatja Debrecenbe." Erdély Országgyűlési Emlékek. V. k. (továbbiakban EOE) Bp old. 14. Forgács Zsigmond és Dóczy András Rákóczi Zsigmondhoz. Kassa, nov. 12. EOE 559. old. A hajdúk zavargása ügyében kelt jelentés. 15 Rácz I. i. m old. Vö. még: Komáromy András: Nagy András hajdúgenerális halála. Hadtört. Közi évf old. 16 Nagy András hajdúkapitány Rhédey Ferenchez. Tört. Tár évf és Forgács és Dóczy Rákóczinak a hajdúmozgalomról. Kassa, nov. 9. EOE.V. k olcl. 9

12 ültetésében, s aki ezért a fejedelem kedvelt embere, udvari tanácsosa, mezei hadainak főkapitánya lett, többek között,,kőváras" úr, aki a fejedelem adományából a hatalmas bajomi uradalmat mondhatta magáénak. Tragikusan alakuló további sorsával e helyen nem áll módunkban foglalkozni. 17 Utaltunk már rá, de itt még egyszer rámutatunk, hogy a hajdúfelkelés korántsem a hajdúvitézek és a vármegyei nemesség belügye" volt, hanem annak széles nemzetközi vetületei is voltak; mindenekelőtt a török birodalom és a Habsburg birodalom között, de szerepet játszott a Habsburg-ház belviszályában is. Ebből adódóan aztán a hajdúkédés megoldása valamennyi érintett fél elsőrendű érdeke volt. A hajdúfelkelés programját minden jel szerint elsősorban a protestáns prédikátorok, mindenekelőtt Foktüi Máté szikszói prédikátor fogalmazta meg, aki Komáromy András szavaival élve,,mint apostol járt-kelt közöttük, velük tűrt, velük szenvedett, s nemcsak a szószékről lelkesítette, buzdította őket, de tulajdonképpen ő adott irányt az egész mozgalomnak s tanácsa után indultak a vezérek." 18 S ha ezt a megfogalmazást ebben a formában kissé végletesnek is érezzük, az kétségtelen, hogy a felkelés ideológiájának kialakításában a protestantizmus fontos szerepet játszott. Az igazság az, hogy pontosan nem tudjuk, mit sugalmaztak a prédikátorok s mi volt a hajdúvitézek sajátja, éppen ezért a történeti kutatásra e téren még feladatok várnak. 19 Mindenesetre úgy tűnik, hogy a hajdúkon esett jogtalanságok felsorolása mellett szereplő nemzeti és vallási sérelmek a protestáns prédikátorok hatására kerültek be a hajdúk követeléseibe. A fegyveres összecsapást elkerülendő december huszonkilencedikén tárgyalások kezdődtek a hajdúk és a magyar rendek között, amelyet a hajdúk részéről Nagy András hajdúgenerális vezetett, míg a rendek részéről Homonnay Bálinttal az élén egy tizenöt tagú küldöttség. Az Ináncson folytatott tárgyalásoknak külön érdekessége volt, hogy a hajdúk immár nemcsak saját sérelmeiket emlegették, hanem kifejezetten rendi jellegűeket is, így például egy nemzeti király választásának a gondolatát. Jelöltjük Homonnay Bálint volt! Azzal is fenyegetőztek, ha Homonnay nem vállalná el a királyi koronát, maguk közül emelnek bocskorost" a magyar királyi székbe. Nyilván Nagy Andrásra gondolhattak. A tárgyalásoknak azonban csak egyetlen kézzel fogható eredménye volt, ötven napos fegyverszünet a szemben álló felek között. 20 A küzdelem ekkor már nemzetközi méretűvé szélesedett, s az üggyel a prágai haditanács, mind a Mátyás főherceg köré csoportosult politikai erők, mind pedig a török porta foglalkozott. A bizonytalan katonai és politikai helyzet a nemesség 17 Vö. Komáromy András: Nagy András hajdúgenerális halála. I. m. A bajomi uradalom egyébként akkor a következő helyekből állott: Derecske, Zám, Szovát (részben), Bajon (részben), Rétszentmiklós (részben), Nagyrábé, Tetétlen, Szerep, Bagos, Ohat, Csege, Dancsháza, Püspökladány, Nádudvar, Csépány, Balkány, Kemény, Okány, Egyek. A vár történetére lásd: Szűcs Sándor: A bajomi vár. (Püspökladány, é. n.) Vö. Módy György: Adatok a bajomi vár tartozékainak történetéhez. A Hajdúsági Múzeum Évkönyve I. (Szerk.: Bencsik János: Hajdúböszörmény, old. 18 Komáromy András: Levelek és akták az 1607/8-ki hajdúlázadás történetéhez. Hadtört. Közi évf. 72. old. Az újabb történeti irodalom részletezését lásd Rácz I. i. m. 73. old. 19 Uo. Mindenesetre a hajdúkövetelésekben különösen az első időszakban a protestanizmus ügye állandóan visszatérő probléma. 20 Majláth B. i. m. 31. old. Kívánjuk azt, hogy Homonnay Bálint uram a magyarországi fejedelemséget fölvegye, abban bizonyos lévén, ha föl nem veszi, mi általán fogva bocskorost emelünk fejedelemségünkre." 10

13 II. Mátyás magyar király

14 számára is egyre inkább veszélyessé vált, a hajdúk ugyanis mind gyakrabban fordultak a nemesi udvarházak ellen. Czobor Mihály 1608 februárjában kétségbeesetten írta Thurzó György nádornak, hogy itt az állapot nagy szörnyűségben vagyon... ölik az nemességet és rontják... Nagy András az sok latorral elhitte magát, azt véli immár, hogy mind ez világ ővé". 21 Éppen ezért Czobor Mihály és Lónyay András a hajdúkhoz intézett levelükben az ötven napos fegyvernyugváshoz még húsz napot kértek, arra hivatkozva, hogy február huszonnegyedikén tartják a magyar rendek kassai gyűlésüket, amelynek fő témája a hajdúmozgalom lenne. Kérték a hajdúkat, hogy erre a gyűlésre az ország hit levele mellett" ők is küldjenek hites embereket", hogy azok hallják és értsék az ország végzését. 22 Időközben egyértelművé vált mind a prágai udvarban, tehát II. Rudolf császár körében, mind pedig Mátyás főherceg táborában, hogy a siker azé lesz, aki mellé a hajdúk állnak. Rudolf császár Rákóczi Lajos segítségével kísérletezett a hajdúk megnyerésével, megüzenve nekik, hogy minden követelésüket teljesíti. A Szikszón, Szerencsen s végül Debrecenben folytatott tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, Rákóczi Lajos szerint azért, mert a törökök változatlanul biztatták a hajdúkat, de azért sem, mert a kálvinisták papjai a túlbuzgó katolikus Rudolf ellen izgattak.- 53 Nem jártak azonban sikerrel azok a tárgyalások sem, amelyeket Mátyás főherceg, illetve az őt támogató magyar rendek kezdeményeztek. 24 A hajdúfelkelés sorsának alakulásába ekkortájt újabb hatalmi tényező kapcsolódott be; a mérhetetlen vagyonnal rendelkező, fiatal, életerőtől duzzadó, ambiciózus Báthori Gábor, a későbbi erdélyi fejedelem, aki Erdély trónjának megnyerését döntően a hajdúknak köszönhette. Báthori 1607 elején ugyan még csak tizennyolc éves fiatalember, de már maga mögött tudhatta a Bocskai-szabadságharc politikust érlelő időszakát. Előnyére vált, hogy a nagymúltú és nagyhírű főúri-fejedelmi dinasztia első számú képviselőjének számított, akihez 1607 elején ráadásul Bocskai személyes hívei közül olyanok is csatlakoztak, akik kiváló személyes adottságokkal rendelkeztek; így például Imreffi János és Bethlen Gábor, a későbbi nagy fejedelem. Báthori Gábor és hívei eleinte a kivárás taktikájához folyamodtak, s szemmel láthatólag arra törekedtek, hogy a politikai fejlemények ne érjék őket váratlanul. Nyilvánvaló céljuk azonban kezdettől fogva Erdély trónjának megszerzése volt. 23 Hamarosan bebizonyosodott, hogy a hajdúk által a magyar királyságra kiszemelt Homonnay, akit Bocskai végrendeletében örökösének nevezett meg Erdély trónján, s akinek a sors mellesleg más módon is szinte tálcán kínálta a fejedelmi süveget, a lehetőséggel nem tud és nem is akar élni. Erdély trónja azonban nem volt üres. Bocskai halála után a rendek ugyanis a fejedelem ottani kormányzóját, az egykori végvári kapitányt, Rákóczi Zsigmondot ültették a gyulafehérvári palotába, aki így egyben a későbbi nagyhírű fejedelmi dinasztia meg- 21 Komáromy András: A szabad hajdúkra vonatkozó levelek és okiratok. Tört. Tár évf old. Szerinte Csekén és Szerednyén vagyon hat ezer hajdú rajtunk." 22 Czobor Mihály és Lónyay András a hajdú vitézeknek, Uo old. Az ötven napos fegyverszünet jan. 1-én kezdődött. 23 Rácz I. i. m. 86. old. 24 Uo. 25 Máig legjobb életrajza Szilágyi Sándor: Báthory Gábor fejedelem története. Pest,

15 alapítója is lett. 20 Báthori Gábor azonban Erdélyben nagyszabású politikai játszmába kezdett, megnyerve az ottani rendek támogatását, elaltatva a Habsburgok gyanakvását, biztosítva a török jóindulatát, s mindenekelőtt megnyerve a hajdúk támogatását. Az események további alakulására ugyanis számára döntő volt, ki tudja-e használni a hajdúfelkelés okozta politikai sokkot, s maga mellé tudja-e állítani a fegyveres hajdúságot, amely az ország legkönnyebben mobilizálható és felhasználható fegyveres erejét jelentette. Nos, mindez sikerült! Nyilvánvaló azonban, hogy a hajdúk és az arisztokrata Báthori Gábor egymásra találása korántsem volt a véletlen műve. Mind a hajdúmozgalom vezetője, Nagy András, mind a fiatal és a fejedelmi trónra áhítozó főúr tisztában volt azzal, hogy az adott történelmi pillanatban egymásnak olyan előnyöket képesek biztosítani, amelyeket máshonnan nem kaphatnának. Ráadásul Báthori Gábor a magyarországi és az erdélyi rendek előtt azzal is indokolhatta a hajdúkkal kötött szövetségét, hogy egyedül csak ily módon lehetett őket leszállítani, s éppen ezért ő tulajdonképpen a nemesség egészének érdekében vállalt áldozatot. A nagyratörő fiatal arisztokrata Debrecenben, február hatodikán kötötte meg formálisan is a szövetséget a hajdúvezérekkel. 27 Ezt megelőzően a főkapitányok február ötödikén Báthori Gábor elé olyan feltételeket szabtak, amelyek egyenrangú felek egyezkedésére utalnak. 28 Többek között megkívánták, hogy Nagy András, urunk ő nagysága után" a második ember legyen a fejedelemségben, s mivel pedig a titulus jövedelem nélkül semmi, méltóságához illendő jószággal is akarjuk hogy ő nagysága az mi megnevezett Generálisunkat megajándékozza". Kikötötték azt is, hogy Nagy András székhelye Váradon legyen, amely közismerten a fejedelemség legerősebb határvára volt, és annak kapitányságát is jövedelmével és igazságával" bírja. Nagy András helyettese, Elek János számára is hasonló juttatásokat követeltek, s ragaszkodtak hozzá, hogy a fejedelem kőváras" úrrá tegye, s főgenerálisunk halála után a fő generálisság is ő kegyelmére szálljon". Lényeges feltétel volt, hogy a hajdú főtiszteket, kik kapitányságot viselnek", a leendő fejedelem rangjukban továbbra is megtartsa, és az végekben szép módgyával kit imide, kit amoda rendeltessen illendő fizetéssel", s a közönséges hajdúvitézeknek is illendő fizetést adjon. Ugyancsak kellő jutalmat kötöttek ki a hadnagyoknak és a tanács uraimnak". Az egyik leglényegesebb feltételük azonban az volt, hogy az közönséges vitézek Váradtól fogva Ecsedig és Kállóig" telepíttessenek le, mégpedig oly módon, hogy mindegyiknek nemzetségről nemzetségre állandó és szabadságos hely adassék, hogy az mikor az szükség kívánja, az ország szükségére hamarsággal fel vétessenek". E feltételek amelyek döntően a hajdú kiváltságok biztosítása körül forogtak a vallás kérdését is érintették, mégpedig egyoldalúan a kálvinista türelmetlenség szempontjából. Kikötötték ugyanis, hogy az eretnek és pápista tanítókat az községbül sőt az országból is kiűzesse" a fejedelem, s az ország és a maga dolgait igaz és tiszta hitű vallásos emberekre..." bízza. A tényleges megállapodás Báthori és a hajdúk között némiképp másként ala- 26 Vö. Trócsányi Zsolt: Rákóczi Zsigmond, Egy dinasztia születése. (A debreceni Déri Múzeum Évkönyve Módy György és Durkó Mátyás közreműködésével szerkesztette Danicó Imre) Debrecen, EOE. V. k A hajdúk Báthory Gábor elibe föltételeket szaknak. Debrecen, febr. 5. Komáromy András: A szabad hajdú történetére vonatkozó levelek és okiratok. Hadtört. Közi évf old. 13

16 kult ugyan, de a fontosabb követeléseket a fejedelem hajlandó volt figyelembe venni. Felvetődhet természetesen a kérdés, mennyire vették komolyan a szerződő felek a megállapodást. Az eléggé egyértelmű, hogy a hajdúk tisztában voltak szerepük fontosságával, s ennek megfelelően céljaik teljességét foglaltatták a megállapodásba, amelyet Báthori Gábor szorult helyzetében el is fogadott. Az már más kérdés, hogy a későbbiekben maga Báthori Gábor is igyekezett a hajdúk túlzott követeléseit visszaszorítani. Ettől függetlenül nem adhatunk helyt annak az újabban elhangzott megállapításnak, amely szerint a szerződés megkötése Báthori Gábor részéről eleve rosszhiszemű volt, még akkor sem, ha egyes pontjait valóban nem akarta, mint ahogyan nem is tudta volna betartani. A megállapodás szerint például a fejedelem egyoldalúan a kálvinista vallás mellett kötelezte volna el magát a vallási türelmetlenség alapján. Jól tudjuk viszont, hogy eleve képtelenség lett volna Erdélyben a négy bevett vallás rendszerét felborítani.- 29 A rosszhiszeműség ellen szól, hogy a fejedelem a hajdú főtiszteket olyan adománybirtokokkal ruházta fel, amely sokukat egyenesen az arisztokrácia soraiba emelte. 30 Nagy András nem lett ugyan váradi főkapitány, de Báthori Gábor mégis mezei hadainak főparancsnokává nevezte ki. A rosszhiszeműség vádjára pedig elevenen cáfol rá a fejedelem hajdútelepítő politikája, amely elsősorban a kiváltságolásból kirekedtek érdekeit szolgálta. Ennek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyoznunk, hiszen az méreteiben vetekedett Bocskai Istvánéval. 31 Báthori Gábor természetesen nem önzetlenül tette azt, amit tett, hiszen a hajdúvezérekre mindvégig rá volt utalva, s bukásának egyik okát is abban látjuk, hogy a későbbiekben ez a viszony oly annyira megromlott, hogy a két egykori szövetséges ellenségként állt egymással szemben. 52 A hajdúk és Báthori Gábor szövetsége vizsgált korszakunkban azonban beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az öreg, de mégis tehetséges és céltudatos Rákóczi Zsigmond március ötödikén lemondani kényszerült Erdély fejedelmi trónjáról, s két nap múlva családjával együtt elhagyta az országot. A hajdúkapitányok Nagy András főkapitánnyal az élükön hitlevélben biztosították a volt erdélyi fejedelmet, hogy Erdélyből szabadon távozhat, mivel hogy az mi kegyelmes Urunkkal az Nagyságos Báthori Gáborral maga ő nagysága jó akarattyából az erdélyi fejedelemségen megalkuttanak". 53 Báthori Gábor pedig március 31-én hajdúvitézeivel bevonult Kolozsvárra, s elfoglalta az erdélyi fejedelmi trónt. 34 A Báthori Gáborral kötött szövetség merőben új helyzetet teremtett a második hajdúfelkelés sorsának alakulásában is. A hajdúság katonailag legértékesebb részének megnyerése Báthori Gábor által egyben azt is jelentette, hogy megnyílt az út a felkelés leszerelésére. Döntő mozzanat volt az is, hogy a török biro- 29 Trócsányi Zsolt i. m old. 30 Vö. Szendrey István: Hajdúszabadságlevelek. Debrecen, és Rácz I. i. m old. 31 Vö. Uo. Rácz István szerint Báthory Gábor már uralkodásának első két évében egy nagyméretű hajdúletelepítési programot hajtott végre..." Szendrey I. i. m. tételesen közli a kiváltságleveleket. 32 Szilágyi Sándor: Báthory Gábor... i. m. 33 A Báthory Gábor hűségére tért hajdúk Rákóczy Zsigmondnak az Erdélyből való szabad kijövetelére hitlevelet adnak. Komáromy András: Levelek és akták az 1607/-ki hajdúlázadás történetéhez. Hadtört. Közi évf old. 34 Vö. Rhédey Ferenc váradi kapitány. Hadtört. Közi old. 14

17 dalom miután ígéretet kapott arra, hogy császári részről teljesítik a zsitvatoroki békekötésben vállaltakat megígérte, hogy nem támogatja többé a hajdúmozgalmat március huszonhetedikén került sor az úgynevezett érsekújvári,.frigylevél" kiadására, amely a hajdúfelkelés leszerelésének fontos előjátéka volt. 3j Ebben a magyar rendek vállalták, hogy a felkelésben részt vett hajdúkon nem állanak bosszút és a Bocskai István által nekik ajándékozott birtokokat akadálytalanul elfoglalhatják. A megbékélés létrejöttében fontos szerepe volt a Habsburg birodalom súlyos belső válságának, a Mátyás főherceg és II. Rudolf császár ellentétének; a főhercegnek és magyar híveinek ugyanis elsőrendű érdeke volt a megbékélés, nem utolsó sorban azért, mert számítottak nem is alaptalanul a hajdú fegyverekre a Rudolf császár elleni esetleges öszszecsapásban. Az érsekújvári egyezség megkötése után valóban mintegy hatezer hajdú csatlakozott Mátyás főherceg Pozsonynál gyülekező táborához, s Bocskay Miklós vezérlete alatt részt is vettek a csehországi táborozásban. 36 Fegyveres összetűzésre azonban nem került sor, II. Rudolf ugyanis a körülmények kényszerítő hatása alatt június tizennyolcadikán kénytelen volt a trónról Mátyás főherceg javára lemondani, aki történelmünkben II. Mátyás néven ismeretes. 3 '' A hajdúk főereje Nagy András vezérletével 1608 áprilisában Miskolc térségében tartózkodott. A főkapitány itt vette kézhez Thurzó György nádor levelét, amelyben az a hajdúkérdés végleges rendezésére béketárgyalásokat ajánlott, amelyet az érintettek örömmel el is fogadtak, annál is inkább, mert a török is, Báthori Gábor erdélyi fejedelem is megbékélésre intette őket. 58 A tárgyalások a hajdúvezérek és a Homonnai vezette magyar rendi küldöttek között április tizenharmadikán Várkonyban zajlottak le. 39 E sorsdöntő alkudozáson részt vett a hajdúmozgalom egész vezérkara; Nagy András, Elek János, Szilassi János, Szőllőssy Mihály, Kewy Miklós, Teörök István, Szénássy Mátyás, Zámbó Balázs, Zámy György, Csonka János, Nánássy István, Cseke Balázs, Deres Imre, Kovách Péter, Szabó János, Nagy Demeter, Károli János, Gyarmati István, Péter deák, Sárkán Jakab, Molnos János, Darabos Mihály, Kozák János, Sas Berta, Miskolczy Nagy János, Mochoni Gergely, Máchy János, Nyíreő Mihály, Rácz Demeter. Nagy Ábrahám, Chatárv János, Nagy Márton, Hevessy János, Kozák Márton, Horváth Márton, Gesztebi János, Nagy Péter és Pánczél Miklós. A tárgyalásokon Homonnayék megígérték, hogy a zsitvatoroki békekötésben vállalt és az érsekújvári egyezségben újból megígért ajándékot a töröknek beviszik Budára. E feltétel írásba foglalása logikusan adódott a török és a hajdúmozgalom korábbi szövetségéből. A rendek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a hajdúk szabadon elfoglalhatják a Bocskai-féle adománybirtokokat, így Kálló városát is, sőt még azt is megígérték, hogy Kálló várát is hajdúkézre adják Né~ methy Gergely kapitánysága alatt. Űjfent megerősítették az érsekújvári frigy- 35 Miskolczi Nagy András hajdúfőkapitány Illésházy Istvánhoz és Thurzó Györgyhöz Érsékújvárra. Hadtört. Közi évf old és Rácz I. i. m. 87. old. 36 Dudás Gyula: A szabad hajdúk története a XVI. és XVII. században. Szeged, old. A Mátyás táborában állott hajdúk ezután hamar eloszlottak, s június hó közepén már csupán néhány kapitány állott fegyverben Géczy András irányítása alatt. 37 Uo. 38 Rácz I. i. m. 89. old. 39 A hajdúk hitlevele. Várkony, ápr. 13. Hadtört. Közi évf old. Az egyezség in Castris Haydonum ad Várkony possitis" született, azaz a hajdúság Várkony melletti táborában. 15

18 levélnek azt a pontját is, amely a felkelésben részt vettek számára teljes büntetlenséget helyezett kilátásba; ünnepélyes ígéretet tettek arra, hogy a hajdúk eddig való cselekedeteiről sem fegyverrel, sem semmi némű bosszúállással az ország meg nem emlékezik". A hajdúvezérek biztosítékot kaptak arra is, hogy a rendek által elfogott hajdúkatonákat szabadon engedik, ennek fejében viszont a hajdúk vállalták azt, hogy bosszúállásra ők sem gondolnak és a dúlásoknak, fosztogatásoknak véget vetnek. ígéretet tettek arra is, hogy a felkelés során zsákmányolt jószágokat, lovakat, ökröket" a szegénységnek visszaadják, s nem állanak bosszút azokon a hajdúkon sem, akik a felkelés során az ellenkező táborban állottak. S végezetül elfogadták a rendek legfőbb követelését, tudniillik azt, hogy az Tiszán mindgyárt által keljünk, s az szegény fejedelemtül adatott jószágban mindgyárást leszálljunk és eloszoljunk". Szoros összefüggésben állott a Várkonyban kötött egyezséggel a Homonnai Drugeth főkapitány, császári biztos által a hajdúkkal Szikszón, április tizenkilencedikén kötött szerződés, amely a királyi zsoldban álló katonákat érintette/' 0 Az egyezség értelmében Homonnai Drugeth Bálint az országhoz mutatott hűségük és jövendő hasonló szolgálatuk" fejében az érintetteknek Polgárt és Szentmargitát adományozta. E két település hajdúkézre adása azonban a feudális jogrendszer értelmében teljesen törvénytelen volt, lévén azoknak földesuruk, az egri káptalan. Az adományozás ténye csak a kor zilált birtokviszonyainak fényében érthető meg. A törvénytelenség tényét érezhette maga Homonnai Drugeth Bálint is, mert úgy rendelkezett, hogy ha,,e mellénk állt hajdúságnak" a fenti két birtokot a generális országgyűlésen a magyar rendek nem lennének hajlandók megadni, akkor más hasonló helyet szerzünk érette". A feltételek többi pontja hasonló volt a várkonyi egyezséghez. Homonnai ugyanis büntetlenséget ígért minden, a múltban elkövetett bűntettre, s a hajdúság közé lett állásokért és kártételekért senkitől bántások nem lészen". Büntetést helyezett viszont kilátásba arra az esetre, ha valaki marháját" náluk megtalálja. Az adományozott birtokokért cserében viszont megkövetelte, hogy fejenként ki-ki házakhoz és helyekre telepedjenek". Kérdés, hogy a Polgárt és Szentmargitát birtokba vevő hajdúk vajon a Bocskai István által kiváltságolt hajdúvitézek közé tartoztak-e. Homonnai oklevele szerint az ide települőknek részük kell legyen azokban a birtokokban is, amelyeket a szegény meghalt fejedelem adott volt közönségesen az egész hajdúságnak". Polgár és Szentmargita szerinte azok felett" való adomány. Intette őket, hogy Bocskai adományából is vegyék ki részüket, s ebben segítséget is ígért. Ettől függetlenül azonban úgy véljük, hogy a Homonnai által letelepítettek nem, tartoztak a Bocskai által kiváltságoltak közé, legalábbis semmi jel nem utal arra, hogy vélt jogaiknak érvényt próbáltak volna szerezni. Itt csak mellékesen jegyezhetjük meg, hogy a már említett birtokjogi tisztázatlanságnak később, a török kiűzése után súlyos következményei lettek. Az egri káptalan ugyanis perrel visszaszerezte Polgárt és Szentmargitát, amelynek egyenes következménye volt Polgár hajdúvárosi jogállásának elvesztése és végső fokon a város 1717-ben történt pusztulása Szendrey I. i.m Vö. Balogh István: Polgár a hajdúvárosok sorában ( ) (Polgár története, szerk. Bencsik János). Polgár, és Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig. Uo. 16

19 A KALLÓI KÉRDÉS A második hajdúfelkelés tehát, mint láthattuk, a várkonyi egyezséggel lényegében lezárult, s a rendek itt újfent megerősítették Bocskai István adománylevelének érvényét, s ama kitételét is, amelynek értelmében a hajdúk birtokukba vehetik Kálló mezővárosát, sőt amint láthattuk nekik ígérték Némethy Gergely hajdúkapitány parancsnoksága alatt magát Kálló várát is. Ez utóbbi ígéretüket azonban csak úgy tartották keresztülvihetőnek, ha a várat birtokba vevő hajdúvitézek királyi zsoldba kerülnek. Eleve nem gondoltak tehát arra, hogy a vár kikerüljön a magyar királyság fennhatósága alól. E kérdéskör azonban lényegesen bonyolultabbnak bizonyult, mint ahogyan azt a várkonyi egyezmény alapján gondolni lehetett, s ezzel már az aláírás pillanatában mind a rendek, mind pedig a hajdúk tisztában lehettek. Gondot jelentett mind a mezőváros, mindenekelőtt pedig a vár esetleges hajdúkézre kerülte. Ez utóbbié különösen! Kálló vára egyébként nem volt régi építmény, a közelmúltban tisztázódott, hogy azt az 1570-es években építették a török ellen, amely miatt a porta az udvarnál több ízben is tiltakozott. 42 A vár maga a felső-magyarországi főkapitánysághoz tartozott, s az ehhez tartozó hat vár közül nagyságrendben a negyedik volt/' elején a vár őrségét 120 gyalogos, 100 hajdú, 100 huszár és tizenkét tüzér alkotta, kapitányuk pedig az a Kátay Mihály volt, aki a Bocskai-szabadságharc kezdetén a várat mindjárt átadta a bihari nagyúrnak, s aki később a fejedelem egyik legbensőbb embere, bizalmasa lett, s aki Bocskai halálakor tragikusan végezte életét. 44 Kálló vára a bécsi béke értelmében került vissza a magyar királyság fennhatósága alá. Kapitánya ekkor az a Rákóczi Lajos volt, akit még Bocskai István nevezett ki a vár parancsnokává, s aki az erdélyi fejedelem, Rákóczi Zsigmond unokatestvére volt. A magyar királysághoz való visszakerülés azonban nem jelentette a vár őrségének a kicserélését, hanem csupán azt, hogy a várbeliek a magyar király hűségére esküdtek fel. 43 Ekkor a kiküldött királyi biztosok leltárt is készítettek, amelyből kiderül, hogy a vár korántsem volt korszerűen, jól fel- 42 Koroknay Gyula: Kálló egykori vára. (A nagykállói járás múltja és jelene) Nagykálló, és Uő. : A kállói vár. (A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve) II. Bp Benda Kálmán: Kálló vára ban. (A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve. XV XVII. k.) Nyíregyháza, old. 44 Január 27-én a fejedelem udvari őrsége megrohanta az akkor már lefogott Kátay börtönét, s Kassa város piacára hurcolták ki. Először Ghimesi Ferenc, az udvari őrség parancsnoka rántott kardot, majd a hajdúk egy perc alatt ezer darabra vágták". Barcsa J. i. m. 31. old. Kátay egyébként ártatlanul halt meg; vö. Nagy László: Bocskai István a hadak élén,bp old. 45 Benda K. i. m. 17

20

21 A kallói vár alaprajza 1665-ből

22 -» Kálló vára. Kinagyított részlet az előző oldali -J" J! metszetről szerelt erődítmény, s védelmi képessége bizony alapos kívánnivalókat hagyott maga után. A v á r maga is alapos korszerűsítésre szorult volna. Talán mondan u n k is felesleges, hogy a v á r b a n lévő i m m á r a király hűségére tért katonák, az ígéretek ellenére sem kapták meg a megígért zsoldot. 46 A h a j d ú k a jelek szerint Kálló mezővárosában m á r 1606 folyamán még a Karászon történt birtokbaiktatásuk előtt megjelenhettek, hogy tájékozódjan a k a letelepedésük mikéntjéről. Az adatokból úgy tűnik, hogy ide a Némethy Gergely parancsnoksága alatt állók szándékoztak költözni. Bocskai István fejedelem ugyanis m á r 1606 szeptemberében személyesen rendelte magához a kallói v á r kapitányát, Rákóczi Lajost, hogy a kallói végvári katonák és a hadak" (tehát a hajdúk) közötti ellenséges viszony megszüntetéséről tárgyaljon/ 1 ' Láthattuk azt is, hogy a második hajdúfelkelés egyik kiváltó oka pontosan az volt, hogy a kállói végváriak és a letelepedni kívánó h a j d ú k között állandósultak az összetűzések. A második hajdúfelkelés során a h a j d ú k pedig egyenesen a r r a tettek kísérletet, hogy a várat elfoglalják. 4 8 Fekete János kállói vicekapit á n y (helyettes kapitány), valamint Agárdi János és Vetési Mihály lovashadna46 Mint ahogyan általában a király hűségére visszatért más várakban sem. 17 Benda K. I m. 72. old. 48 A kállai tisztek levele Forgách Zsigmondhoz. Eddig azért nem írhattak, mert akkor voltak az hajdúk rajtunk". Tört. Tár old 20

23 gyok november harmadikán Forgách Zsigmond királyi biztoshoz Kassára a következőket jelentették; a hajdúk körülfogták a várat, hol ostromlottak, hol kérették az ő fölsége várát tőlönk, hogy nekik adgyuk; déltől fogva éjfélig voltak rajtunk". Annak ellenére, hogy e támadás szemmel láthatólag nem volt komoly, a várbeli tisztek mégis aggódtak, s ezért Forgách Zsigmondtól segítséget is kértek. Szerintük az hajdúság igen öregbedik" (gyarapodik), s nagyon félő, hogy komolyabb kísérletet tesznek a vár elfoglalására. Mint már ismertettük, a második hajdúfelkelés olyan egyezséggel zárult, amely Kálló mezővárosa mellett a várat is a hajdúknak ígérte Némethy Gergely hajdúkapitány parancsnoksága alatt, feltételül szabva a magyar királyság iránti hűséget. Ettől függetlenül legalábbis a jelek szerint a rendek már az első pillanattól fogva sem gondolták komolyan a vár hajdú kézre adását. Már a várkonyi egyezségben szerepel ugyanis az a kitétel, ha a hajdúvitézek az ország (értsd a magyar királyság) iránti hűséget nem tartanák meg vagy pedig a hajdú vitézeknek is ártalmokra lenne", úgy a várat teljességgel fundamentumból is" el kell rontani. 49 Egy bizonytalan értékű híradás szerint a várkonyi egyezség után Némethy Gergely hajdúival erővel próbálta megszerezni a vár kapitányságát, 50 az azonban már tény, hogy az egyezség után közvetlenül 1608 áprilisában a hajdúk és a kállói végváriak között összetűzésre került sor. 51 Súlyosabb incidens volt ennél a Rákóczi Lajos kállói főkapitány és a hajdúkatonák között lezajlott összetűzés. 52 Rákóczi ugyanis Kálló várába tartott, s ez tudtára jutott Elek Jánosnak, Nagy András hajdúfőkapitány helyettesének, aki ekkor éppen Kálló mezővárosában tartózkodott, s aki úgy tartotta illendőnek, hogy a főkapitány fogadására a böcsületnek okáért" vitézeivel kimegy a város határába. így is történt, s egy darabig Rákóczi és Elek János békésen mentek egymás mellett. Akkor azonban, amikor a vár alá értek, a várbeli katonák ágyúval lőni kezdtek. A hajdúk kérdvén, mi dolog volna, Rákóczi azt mondja, hogy talán csak örömet lőnének". Amikor azonban a várhoz közelebb értek, a tüzelés hevessége fokozódott, és az városban is kiütnek azokra a hajdúkra, akik otthon voltanak". Erre válaszul a hajdúk levágták Rákóczi Lajos katonáit, Rákóczit magát megsebesítették és foglyul ejtették. A rendelkezésünkre álló leírás eléggé homályos, nem tisztázható egyértelműen, hogy a kállói katonák kezdeményezték-e az incidenst vagy pedig fordítva. Eléggé érthetetlen ugyanis, hogy miért kezdeményezték volna a várbeliek az összecsapást, amikor a főkapitányuk a hajdúk közvetlen közelében volt. Éppen ezért nem elképzelhetetlen, hogy az összetűzés kezdeményezői mégis a hajdúk voltak, bár egyértelműen ez nem dönthető el. Rákóczi Lajost a hajdúk ugyan hamarosan Homonnai Bálint közbenjárására szabadon bocsájtották, igaz olyan feltétellel, hogy rövidesen az országgyűlés lásson felette törvényt. Ebből ugyan nem lett semmi, de az egyértelművé vált, hogy a vár és a város sorsát sürgősen rendezni kell, mert e tarthatatlan állapot elhúzódása még súlyosabb bonyodalmakat fog eredményezni. Érezték ezt nemcsak a végváriak, de maguk a hajdúk is. Ekkorra ugyanis már egyértelművé vált, hogy sem a magyar rendek, sem pedig az uralkodó nem hajlandó a várat a hajdúk kezére adni. Ennek okát Rá- 49 Az idézett várkonyi egyezség második pontja értelmében. 50 Benda K. i. m. 74. old. 51 Uo. 52 Uo. 75. old. 21

24 kóczi Lajos abban jelölte meg, hogy mi kik a várban vagyunk, római császár ő felsége szolgáinak tartjuk magunkat; az kik az városban vágynák, az erdéli vajdát Báthori Gábort uralják". 53 Szerinte tehát a vár hajdú kézre adása olyan államközi bonyodalmakhoz vezethetett volna, amelynek következményeit nem lehetett vállalni. S ez valóban így is volt! Az államközi bonyodalmaktól függetlenül a várbeli katonák és a városba költözött hajdúk között más téren is lehetetlen helyzet alakult ki. A várbeli katonák életformája ugyanis megkövetelt egyfajta gazdasági, elsősorban mezőgazdasági tevékenység végzését is, amelyhez egyenesen megélhetésük fűződött, hiszen zsoldot mint közismert oly rendszertelenül kaptak, hogy arra biztos életformát építeni nem lehetett. Tudjuk például azt, hogy ben a kállói nagy folyáson túl lévő bizonyos földeket a várbeli katonák egymás között felosztották a kiben bele megyen tíz-tíz zsák élet", tudniillik három járásban. 54 így volt ez korábban is! 1608 májusában Rákóczi Lajos várkapitány Dóczy Andráshoz írt levelében arra panaszkodott, hogy a várbelieknek a hajdúk miatt igen nagy káraik vannak, mert a vár árkain kívül az egész kállai mezőben semmi hatalmok s birtokok nincsen". Ez annál inkább is lehetetlen helyzetet teremtett, mert a szabad nyomáson a barmoknak nem szabad járni", a hajdúk ugyanis a kihajtott jószágokba beléjek garázdálkodnak". E tény pedig óhatatlanul feszültségeket teremtett a várbeliek között is. A főkapitány tudósítása szerint a várban felette nagy szorossággal vannak, mert a hajdúk miatt az kétszáz gyalog, minden házok népekvei s marhájokkal beköltöztenek, az kétszáz lovasok azonképpen". A valós helyzet tehát úgy alakult, hogy a zsúfoltság miatt a várbeliek között sem volt egyetértés, nevezetesen feszült helyzet alakult ki a gyalogosok és a lovasok között. A főkapitány szerint a két fegyvernem között naponként nagy vesződés vagyon", mert lehetetlen dolog vélekedett, hogy ilyen szoros helyen az lovasok az gyalogosokkal békével lakhassanak". Rákóczi Lajos mondanivalóját így összegezte: Ha kegyelmed elejit nem veszi, félő, hogy valami nagyobb háborúság ne indíttassék az hajdúk közt és ő közöttük". 55 Kálló mezővárosának a birtoklása más szempontból is nehézséget jelentett. A városra ugyanis a Kállay família jelentett be jogigényt, amely valamikor a család ősi birtoka volt, s azt a császári hatalom csak a XVI. század második felében vette el a családtól. 50 Ennek oka nyilvánvalóan a vár építésében keresendő. Hosszas kérvényezés után ugyan egyszer visszakapták, de hamarosan ismét elvették tőlük. A Kállay família Bocskai István fejedelemnél is kérvényezett a város visszaadása érdekében eredménytelenül hiszen a fejedelem azt a hajdúknak ítélte. Bocskai halála után tovább folytatták igazuk keresését; most már Forgách Zsigmond felsőmagyarországi főkapitányhoz, majd a nádorhoz, sőt egyenesen az uralkodóhoz folyamodtak. A rendekhez írt levelükben keserűen panaszolták, hogy jószágunkba teljességgel bele szállott az hajdúságnak nagy része", s nemcsak a kállói határt, hanem a szomszédos falvak határait is használják. Közbevetve megjegyezhetjük, hogy a Kállay család érdekeit messzemenően támogatta az egész Felső-Tisza vidék nemessége is. Abaúj, Bereg, Gömör, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Zemplén megyék rendjei az uralkodóhoz intézett kérvényeikben foglaltak állást a család jogigénye mellett. E kérés Uo. 54 Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár. V. 1. Kálló kiváltságlevelei. 55 Benda K. i. m. 75. old. 56 Koroknay Gy. i. m.

25 jogosságát a felsőbb kormányszervek is elismerték ugyan, de a város visszaadására mégsem került sor. Nemcsak a hajdúk miatt, hanem az ott lévő végvár, illetve a végvári katonák miatt sem. b7 Ettől függetlenül a Kállay család egyébként megalapozott fellépése egy adott történelmi pillanatban olyan nyomatékkal hatott, amely szintén a hajdúkérdés rendezését állította előtérbe. A kállói hajdúk ügye a fent ismertetett okok miatt oly annyira nagy horderejű volt, hogy az a bécsi udvar és Báthori Gábor erdélyi fejedelem között folyó béketárgyalások egyik lényeges pontját alkotta. A helyzetet tovább bonyolította, hogy maguk a Kálióba települt hajdúk sem voltak egységesek; egy részük ugyanis hajlandó lett volna a magyar király oldalára állani, más részük viszont kitartott az erdélyi fejedelemség mellett. A hajdúság soraiban bekövetkezett szakadást tulajdonképpen természetesnek kell tartanunk, hiszen a hajdúmozgalom szorosan kapcsolódott ugyan Báthori Gábor személyéhez, ugyanakkor viszont komolyan került szóba a kállói vár részükre történő átadása olyan feltétellel, hogy a magyar király hűségére kell térniük. A béketárgyalások során amelyen a magyar királyság részéről Illésházy István, az erdélyi fejedelemség részéről pedig Imreffy János vett részt ezért komoly formában vetődött fel az, hogy a királysághoz, illetve a fejedelemséghez hű hajdúkatonákat külön helyekre kellene áttelepíteni. A küldöttek augusztus huszadikán kelt levelükben nevezetesen a következőkben állapodtak meg; 58 hogy Kálló felől a hajdú vitézeknek bizonyost és állandót végezzünk", a Magyarországhoz tartozó vitézek Csegére, az Erdélyhez tartozók pedig Nádudvarra" menjenek lakni. Nem tudjuk, hogy ezt az elképzelésüket mennyiben egyeztették a hajdúk képviselőivel, de azt természetesen megígérték, hogy ezekben a településeken ugyanazokat a jogokat és kötelességeket élvezik majd, mint amely szegény Bocskai István adománya" szerint megilleti őket. Ezért mint... szabadságban élő emberek, az erdélyi székelyek módja szerint tartozzanak Magyarországnak és Erdély országnak szolgálni..." A hajdúk elköltöztetését többek között azzal is indokolták, hogy Kállóhoz a Kállay familia nagy igazságot remél", azaz a városra igényt tart. Ennek ellenére az Illésházy Imreffy-féle megoldás több olyan buktatót tartalmazott, amelyek annak keresztülvihetőségét megkérdőjelezték. Az egyik komoly buktatót az jelentette, hogy az oklevélben nem nyújtottak biztosítékot a nádudvari és a csegei birtokosok kárpótlására. Márpedig Csegén (Tisza-) is, Nádudvaron is mint a bajomi uradalom földesura részbirtokos volt maga Nagy András is, a hajdúk és egyben Báthori Gábor mezei hadainak főkapitánya. Ezt is figyelembe véve a hajdúkatonák nyilván nem akarták kitenni magukat és utódaikat annak, hogy a későbbiekben valaki is birtokigényt jelentsen be tulajdonukra. Nehezítette az egyezmény végrehajthatóságát az is, hogy sem Nádudvar, sem pedig Csege nem volt erődített hely. A hajdúk ugyanis később ragaszkodtak a fenti helyek megerősítéséhez. Nyilván nem felejtették el a kállói várral kapcsolatos korábbi ígéretet. A fenti nehézségek miatt tehát újabb tárgyalásokra volt szükség, amelyet ez- 57 Itt elsősorban a végvári katonák gazdasági tevékenységére kell utalnunk. Kálló végvár jellege véglegesen 1714-ben szűnt meg, amikor III. Károly kivette a végvárak sorából és megyei keretbe helyezte. Uo. A Kállay család ennek ellenére sem kapta vissza a várost, igaz viszont, hogy kártalanították őket. Vö. Rácz I. i. m old. 58 Ujabban közli: Szendrey István i. m old. 23

26 úttal Váradon folytattak, s amelyen a magyar királyságot Illésházy megbízásából Daróczy Ferenc, az erdélyi fejedelemséget pedig továbbra is Imreffy István képviselte. 59 A váradi tárgyalásokon már részt vett a hajdúmozgalom egész vezérkara Miskolczy Nagy Andrással, az erdélyi fejedelem hajdú hadainak generálisával az élén. Ott volt még Szőlőst Mihály, Kovács Péter, Szabó János, Szilasi János, Szénási Mátyás is a többi kapitány, hadnagy és hajdú vitéz képében". Az alkudozások során létrejött és írásban is rögzített egyezség szerint azoknak a hajdúvitézeknek, akik Kállóban laknak és ide, az erdélyi fejedelemhez tartoznak", a Kálló városában reájok eső részért Nádudvart adják, s ráadásul az erdélyi fejedelem az ide települőknek tulajdonukba adja még Kabát is, amely az oklevél szavai szerint a kérdéses időpontban pusztabirtok volt. A Magyarországhoz tartozó hajdúkatonák pedig az előbbi egyezségben is felajánlott Csegén telepedtek volna meg. Illésházy István a tárgyalásokon őt képviselő Daróczy Ferencet felhatalmazta arra, hogy a birtokviszonyokat Is rendezze; az egyezséglevélbe ezért belefoglalták, hogy amely uraknak és nemeseknek közük van Nádudvarhoz és Csegéhez minthogy Nagy András uramnak is van mind Csegén, mind Nádudvaron része" kártalanítani kell. Az erdélyi fejedelem pedig azt vállalta, hogy a nádudvariaknak ígért Kábáért, ami Bánffy Dénes uramé", ugyancsak kártalanítást ad. Rendkívül lényeges pontja volt az egyezséglevélnek az a kitétel, amelyben helyt adtak a hajdúk következő kikötésének; addig Kálló városából semmiképpen ki nem megyünk", amíg Nádudvaron egy kastélyt" (erődített helyet) nem építenek nekik, s ezt az erdélyi fejedelemtől várták el. Csege esetében pedig azzal a követeléssel állottak elő, hogy azt a magyarországi urak építsék meg a magyarországi hajdúknak". Feltételül szabták azt is, hogy az építendő nádudvari erődítményben ő felsége" tehát az erdélyi fejedelem, Báthori Gábor fizetett darabontokat tartson, de a vár kapitánya mindig a hajdúvitézek közül kerüljön ki; lövő szerszámokat, port, golyót adjon az kastélyokban". A többes szám használata arra enged következtetni, hogy ugyanezt várták el nyilván a magyarországi rendektől Csege esetében is. Végül az erdélyi fejedelemséghez hű hajdúkatonák kijelentették, hogy Kállót csak abban az esetben hajlandók elhagyni, ha a Magyarországhoz tartozók is kijönnek belőle, mert hogy csak az Erdélyhez tartozók jöjjenek ki belőle, és a magyarországiak benne maradjanak, úgy nem cselekszenek". E fenti megállapodás sem valósult meg! A kudarc pontos okát nem tudjuk ugyan, csak joggal sejthetjük, hogy e két vár építése olyan terheket rótt volna az erdélyi fejedelemre, illetve a magyarországi rendekre, amelyeket azok végül nem vállaltak. Valószínűleg, hogy eleve nem is akartak a hajdúk kezére két erődített helyet is juttatni. A tárgyalások ebben a formában tehát zsákutcába jutottak, a kérdés megoldásáról azonban tovább tárgyaltak. Daróczy Ferenc május tizenharmadikán kelt követi jelentésében közölte, hogy a kállói hajdúk kiköltöztetésének az ügyét Báthori Gábor fejedelemnek újból előadta, s bő beszéddel" ecsetelte a hajdúk ott lakásoknak alkalmatlan és veszedelmes állapotját" s egyben közölte azt is, hogy a fejedelem és az ország" (tudniillik a magyar királyság) meg is állapodtak a hajdúk Kállóból való kiköltöztetésében. Báthori Gábor Daróczy Ferenc szavai szerint megígérte, hogy,,ő maga kiviszi őköt onnan", s addig is szigorúan megparancsolta nekik, hogy a várbeliekkel békességgel lak Uo. 28. old.

27 Báthori Gábor erdélyi fejedelem Korabeli rézmetszet janak'', mert ha valaki közülük okot ad valami háborúra, megöleti őköt érette".*50 A követjelentésből t u d j u k, hogy nemrégiben is történtek összecsapások a várbeliek és a h a j d ú k a t o n á k között, amelyet szerinte a h a j d ú k kezdeményeztek. Ügy tudta, hogy a fejedelem véleménye ezzel kapcsolatban a következő volt; Ez minapi támadásnak is valakik okai voltak, (és ezért) törvén szerint megbüntetteti őköt kedvezés nélkül". Ha a fejedelem szájából ez a kitétel el is hangzott, azt csak politikai okokból tehette, nem t u d u n k ugyanis semmiféle h a j d ú k elleni retorzióról. Mindenesetre a kállói kérdést most m á r feltétlenül rendezni kellett, s ez elsősorban magának a fejedelemnek állott érdekében, aki ekkor még érthető okok miatt gondosan került minden olyan incidenst, amely a nemrégiben szerzett fejedelmi t r ó n j á t veszélyeztethette volna. A kállói hajdúvitézek problém á j á t így végül ő maga oldotta meg! A Váradon, szeptember tizenharmadikán kelt adománylevelének erejénél fogva saját családi birtokára, Böszörménybe telepítette át őket. 01 Az oklevél indoklásként felsorolja a hajdúság szerepét és katonai tevékenységét a Bocskai-szabadságharc időszakában, s hivatkozik arra, hogy ezért juta60 EOE VI. k old. 61 Az oklevél legújabb közlése Szendrey I. i. m old. 25

28 lomképpen Bocskai István az ő mezei katonái közül Kálló teljes egész városát, néhány körül fekvő és István ő felsége levelében elsorolt pusztákkal és falvakkal együtt, a Szabolcs vármegyében fekvő, ugyancsak Kálló nevű vártól különválasztva ajándékozta." A cserét pedig az tette égetően szükségessé olvashatjuk az oklevélben hogy ő királyi felségének nevezett Kálló várában tartózkodó kapitánya és a többi várőrzői a nevezett Kálló város birtokában már beiktatott mezei katonáink között kölcsönös gyülölségek és viszálykodások uralkodnak". Éppen ezért ő tudniillik Báthori Gábor az ország hasznára és a nevezett felek javára akarván lenni, s nehogy a véletlenség valamiképpen fegyveres összeütközést idézzen elő", Kálló városa helyett az ugyancsak Szabolcs vármegyében fekvő egész Böszörmény városunkat és Pród nevezetű falunkat, ugyanazon Böszörmény városban bírt vámmal és szokott piacokkal, vásárokkal együtt mindazon szabadságokkal és kiváltságokkal együtt, mellyekkel Kállót bírták" a hajdúvitézeknek adományozza." 52 Külön érdekessége az oklevélnek az a kitétel, amely szerint a csere tulajdonképpen vásárlás lett volna, mert az említett helyeket igaz és régi határuk alatt, az említett lovas- és gyalogos hajdúvitézeinknek és azok mindkét nemű örököseinek és utódainak... százezer igaz folyó és használatban lévő pénzértékű magyar forintokban csere címén adni, kötelezni és átírni rendeltük.. ". A fejedelem vállalta azt is, hogy az áttelepedett hajdúkatonákat minden törvény útján támadók, háborgatok, nyugtalanítók, törvényszegők és perlekedők ellen oltalmazni fogja. A történeti irodalom tulajdonképpen mindmáig tanácstalanul áll e hatalmas pénzösszeg százezer forint kérdésével kapcsolatban, noha abban valamenynyi újabb kori történész egyet ért, hogy a hajdúk aligha fizethették azt meg. 63 Csupán összehasonlítási alapként említjük, hogy az erdélyi fejedelemség török részre fizetett évi adója mindössze tízezer forint volt. Magunk részéről erősen valószínűnek tartjuk, hogy a százezer forint oklevélbe foglalása kezdettől fogva fikció volt, amelynek megfizetésére sem a hajdúk, sem pedig Báthori Gábor nem gondolt. Joggal tehetjük fel a kérdést, miért kellett akkor ezt írásba foglalni? Minden bizonnyal azért, hogy a hajdúk egy később bekövetkezhető esetleges jogigénnyel szemben biztosíthassák magukat. Emlékezzünk az Imreffy Illésházy-féle megoldási kísérletre, amely azért feneklett meg, mert az a hajdúknak ígért birtokokért a jogos tulajdonosoknak semmiféle kárpótlást nem helyezett kilátásba. A birtokjogilag tisztázatlan helyzet pedig a hajdúk számára is veszélyeket rejtegetett, s ha gondolatmenetünk megállja helyét, úgy azt mondhatjuk, hogy a Kálióból Böszörménybe áttelepülő hajdúk generációja bölcs előrelátásról tett tanúbizonyságot. A tisztázatlan birtokjogi helyzet eredményezte a későbbiekben ugyanis például Polgár hajdújogának elvesztését, bár amint láthattuk a polgári hajdúk birtoklása a feudális jog értelmében valóban törvénytelen volt. Az viszont tény, hogy Böszörmény hajdújogát a későbbiekben Bethlen Gábor 62 Pród tehát ugyanolyan hajdúteremészetű föld volt, mint maga a böszörményi hatás, s jogállása alapvetően különbözött a bérelt pusztabirtokoktól. 63 Vö. pl. Rácz István: A hajdúszabadság birtokában. (Hajdúböszörmény története. Szerk. Szendrey István) Debrecen, A késői hajdúutódok az 1850-es években azt hangoztatták ugyan, hogy a százezer forint fejében Pródot nyerték volna. Ezt az állítást azonban az akkor folyó tagosítási per ismeretében eleve nem vehetjük komolyan. 26

29 erdélyi fejedelem és II. Ferdinánd császár is megerősítette. Mindkét oklevél hivatkozik arra, hogy a hajdúk százezer forint értékben váltották meg Böszörmény és Pród birtokjogát. Igaz, a hivatkozás Báthori Gábor telepítő oklevele alapján történt. Kétségtelen tény, hogy a későbbiekben Böszörmény hajdújogát és az ottaniak birtoklásának jogosságát soha senki kétségbe nem vonta és nem vitatta, de a későbbi hajdúgenerációk egyes vitás elsősorban az adózással és a határhasználattal összefüggő kérdéseknél jól hasznosíthatták azt az érvelést, amely szerint őseik Böszörményt és Pródot százezer magyar forinton vásárolták Lásd pl. a fentebbi jegyzetet. Sillye Gábor: A nagyméltóságú magyar királyi Helytartótanácshoz hivatali alázatos jelentése a Hajdúkerület főkapitányának. Debreczen, old. Kálló helyett a böszörményi hajdúk csere és vegyes adomány címán Százezer magyar forint felülfizetése mellett Böszörmény várost és Pród pusztabirtokot nyerték" (Kiemelés Sillye Gábortól).

30

31 BÖSZÖRMÉNY, A MEZŐVÁROS Korántsem lehet érdektelen számunkra annak a helynek a múltja, társadalma és népessége, ahová a kallói hajdúvitézek hosszas alkudozások és tárgyalások után áttelepültek. Az alábbiakban tehát arra igyekszünk választ adni. hogy az adott időpontban (1609) lakott volt-e Böszörmény városa, ha igen, kik laktak itt, etnikailag mi jellemezte őket, társadalmuk hogyan rétegződött, s hogyan függött ez össze a lakosság vallási megoszlásával. Amennyiben a település lakott volt, milyen volt a város település-szerkezete, s azt mennyiben vették át a hajdúváros későbbi lakói. E kérdéskör elemzése annál inkább is fontos, mert így remélhetünk választ kapni arra a kérdésre is, hogy miért felelt meg a két város (Kálló és Böszörmény) cseréje mind a fejedelemnek, mind pedig a hajdúvitézeknek. Böszörmény neve írott forrásainkban ugyan csak 1325-ben bukkan elénk, de maga a település ennél lényegesen régibb. A legfőbb bizonyíték erre magának a városnak az elnevezése, amely a régi magyar nyelvben közszóként is élt, s mohamedán vallású, minden jel szerint bolgár-török etnikumú népelemet jelentett. 63 A település létrejötte tehát legalábbis a kora Árpád-korra tehető, s ezt az újabb régészeti ásatások is alátámasztották. 60 Böszörmény előbb a debreceni uradalom része, majd Brankovics György szerb despota tulajdona. A Brankovicsbirtokok elkobzása után a Hunyadiak földesurasága alá került, majd pedig Corvin Mátyás halála után a XVI. század elején a Báthoriak lesznek a tulajdonosai ben Zsigmond királytól mezővárosi privilégiumot kapott, s ezzel kiemelkedett a környék jobbágyfalvai közül. 08 A város vázlatos birtoktörténeti áttekintéséből számunkra most az a legfontosabb mozzanat, hogy Böszörmény mezővárosként a dúsgazdag Báthori család kezére jutott, s így adományozhatta azt el a fiatal fejedelem a Kállóból áttelepült hajdúkatonáknak. Annál is inkább, mert a város mint láthattuk nem tartozott az ősi családi birtokok közé. A birtoklástörténeti képnél is lényegesebb azonban témánknál fogva 65 Módy György: Hajdúböszörmény és környéke a XIII. századtól a hajdúk letelepedéséig. (Hajdúböszörmény története. Szerk. : Szendrey István (Debrecen, 1973) 35. old. Mesterházy Károly: Izmaeliták, böszörmények, volgai bolgárok. (A Hajdúsági Múzeum Évkönyve I. Szerk. Bencsik János) Hajdúböszörmény, M. Antalóczy Ildikó: A nyíri izmaeliták központja, Böszörmény falu régészeti leltei I. (A Hajdúsági Múzeum Évkönyve IV. Szerk. Nyakas Miklós) Hajdúböszörmény, A birtoklástörténetet lásd részletesen Módy Gy. i. tanulmányában. 68 Uo. 42. old. 29

32 annak megválaszolása, találtak-e az ide települők a városban népességet, s ha igen, közelebbit tudunk-e mondani róluk. A régebbi történeti irodalom azt az álláspontot vallotta, hogy a hajdúkatonák lakatlan, puszta helyekre telepedtek le, ahol lakosságot nem, csak farkasok tanyáját találták. 69 Ennek az álláspontnak az eredete végeredményben visszavezethető az 1605 decemberében kelt korponai kiváltságlevél ama állítására, amely szerint Bocskai István fejedelem kedvelt hajdúvitézeinek adományozza Kálló egész városát, Nánás, Dorog és Varjas" pusztabirtokokat (kiemelés a szerzőtől), valamint Hadház, Vámospércs, Sima és Vid rész jószágokat. Noha Báthori Gábor böszörményi adománylevele egyetlen szóval sem említette azt, hogy a város a hajdúknak való átadáskor néptelen lett volna, ezt a feltevést analóg állítások alapján kiterjesztették településünkre is. Elősegítette e meggyőződés kialakulását II. Mátyás birtokmegerősítő oklevele is, amely szerint a hajdúk Fekete Péter, Nagy Gergely, nemkülönben Ladányi Gergely és több vezetők alatt katonáskodván, megszállották a Szabolcs vármegyében fekvő Szoboszló, Nánás, Hadház, Vámospércs és Polgári, akkor még puszta birtokokat."' 0 Böszörményt azonban ez az oklevél sem említette pusztabirtokként, igaz ugyan, hogy II. Mátyás oklevele a böszörményi hajdúk birtokjogának a megerősítését sem tartalmazta. A böszörményiek birtokjogát mint már említettük Erdély részéről Bethlen Gábor, a magyar királyság részéről pedig II. Ferdinánl erősítette meg, de egyikőjük oklevele sem említette, hogy 1609-ben Böszörmény néptelen lett volna. Igaz, az ellenkezőjét sem! Láthattuk tehát, hogy a korabeli források nem állították azt, hogy Böszörmény a hajdúk idetelepültekor néptelen lett volna, ennek ellenére a régebbi, még a feudális korba visszanyúló történeti irodalom azt mégis hallgatólagos tényként kezelte. Ennek tudománytörténeti gyökerei éppúgy voltak, mint a feudális kor sajátos problémáiból adódó, akkor nagyon is aktuális okai. 1, A hajdúvárosokban az ott élő jobbágynépesség továbbélésének a lehetőségét már Császár Edit felvetette ugyan, de azt tudományos módszerekkel csak az újabb hajdúvárosi monográfiák bizonyították. 72 Hajdúböszörményben ezt konkrétan Szendrey István tanulmánya bizonyította az 1973-ban megjelent városmonográfiában. 73 Böszörmény városa egyébként a XV. században minden bizonnyal jelentős fejlődésen ment keresztül. Amint láthattuk, 1410-ben már mezőváros és a debreceni uradalom keretében jelentős alközpont szerepét töltötte be. 74 A népesség számára vonatkozóan pontos adataink természetesen nincsenek, de az tény, hogy 69 Barcsa pl. feltételezte, hogy Nánás a tatárjárástól egészen a hajdúk letelepülésig puszta volt. I. m old. Erre az újabb történeti kutatás egyértelműen rácáfolt. 70 Az oklevél magyar nyelvű fordításban közölve: Szendrey I. i. m old. 71 Gondolunk itt a hajdúkiváltsággal rendelkezők és az úgynevezett beköltözöttek" ellentétére, amely különösen a XVIII. század végén élesedett ki. Vö. Nyakas Miklós: A Hajdúkerület társadalmi küzdelmei és polgári átalakulásunk kérdése. (A Hajdúsági Múzeum Évkönyve I. Szerk. Bencsik János) Hajdúböszörmény, Császár Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése. Debrecen, Hajdúdorog története (szerk. Komoróczy György). Gyula, 1971., Hajdúhadház múltja és jelene (szerk. Komoróczy György.) Gyula ; Hajdúnánás története (szerk. Rácz István) Hajdúnánás, Hajdúböszörmény története (szerk. Szendrey István) Debrecen, 1973.; Polgár története (szerk. Bencsik János), Polgár, 1974.; Hajdúszoboszló monográfiája (szerk. Dankó Imre) Hajdúszoboszló, Lásd az általa szerkesztett kötetben A város népesedése c. tanulmányát. 74 Módy Gy. Hajdúböszörmény és földjének története... i. m. 30

33 a város nagyságrendileg Debrecent leszámítva a környéken a legnagyobb volt ben Péter nevű papja a pápai tizedszedőknek húsz garas adót fizetett, míg Szoboszló ugyancsak Péter nevű papja mindössze öt garast. Nánást ekkor össze sem írták, talán ebben az időben pusztabirtok volt. 7j A böszörményi Péter pap által fizetett húsz garas tekintélyes nagyságrendű településre utal, hiszen ez a környéken a legnagyobb összeget jelentette. 76 A Hunyadiak birtokolta Böszörményben százhúsz jobbágyportát említenek, amely legalább ennyi családot is jelentett. 7 ' 1543-ban hatvanhét, 1549-ben kilencvenkettő ben pedig hetvennégy portát írtak össze. 78 A portaszám csökkenéséből adódóan is kétségtelennek tűnik, hogy a várost az 1550-es években jelentős pusztulás érte, s ezt összefüggésbe kell hoznunk Szolnok várának ben történt elestével, török kézre kerültével. így történhetett ez még akkor is, ha a portaszám csökkenésébe az esetleges zselléresedést is beszámítjuk. Böszörmény és a környék is az 1560-as években a töröknek hódolt hely lett, s ez a tény még a hajdúk letelepülte után is amikor a hajdúk természetesen hallani sem akartak semmiféle török részre történő adófizetésről komoly bonyodalmakat eredményezett a török birodalom és a magyar királyság között. 79 A dézsmajegyzékek tanúbizonysága szerint Böszörmény városa az 1570-es évektől kezdődően népességben és nyilván gazdasági erőben is megerősödött és 1583 között a dézsmajegyzékekben összeírtak száma 149 és 203 között ingadozott, s a csúcspontot 1583-ban érte el. 80 A tizenötéves háborúnak nevezett törökkel folytatott nagy háború ( ) a hadak állandó vonulása miatt tágabb környékünkön is nagy pusztulást eredményezett, s éreztette hatását ráadásul komoly méretekben Böszörmény esetében is ben a dézsmaszedők városunkban csak kilencvenöt főt írhattak össze, egy év múlva 1598-ban ugyan már száztizenegyet vehettek számba, de 1602-ben a decimátorok (dézsmaszedők) már megint csak hatvanegy adózót dézsmáltattak. A Bocskai-szabadságharc sikereinek csúcspontján, 1605-ben az adózók száma ugrásszerűen megnőtt, hiszen ekkor 169 főt írtak össze, s ez meghaladta a nagy háború kitörése előtti állapotot is/ ban viszont már csak ötvenkilenc főt írtak össze, amely viszont kevesebb volt az 1602-es mélypontnál is. Felvetődhet a kérdés joggal, mi volt az oka annak, hogy három év leforgása alatt a mezőváros lélekszáma legalábbis a rendelkezésünkre álló dézsmajegyzékek tanúbizonysága szerint közel egyharmadára esett vissza. Feltétlen érvényű magyarázatot erre a kérdésre adni nem tudunk, csupán gondolhatunk arra, hogy a mezőváros népességmegtartó ereje valamilyen okból adódóan lényegesen csökkent. Nagy háborúk ekkor már nem voltak, járványok pusztí- 75 Monumenta Vaticana. Pápai tizedszedők számadásai. Bp old. 76 Lásd a fentebbi jelzettet. Nánás nem szerepel ugyanis a pápai tizedjegyzékben, Barcsa J. szerint ekkor puszta. Vö. i. m old. 77 Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Bp I. k old. 78 Szendrey I.: A város népesedése. I. m A török birodalom ugyanis hallani sem akart arról, hogy az egyszer már a defterbe felvett helyek kikerüljenek adózásuk alól. A kérdést alább még részletesebben is tárgyaljuk. 80 Vö. Szendrey I.: A város népesedése. I. m old. 81 Magyar Országos Levéltár. (Továbbiakban MOL) Magyar Kamara Archívuma. Regesta Decimarum. E év. Számításunk szerint ekkor Böszörményben 132 jobbágy és 34 kereténypénzt fizetőt írtak össze, azaz a három bíróval együtt 169 főt. 31

34 tásáról sincs tudomásunk, s ha valamilyen külső tényezőt számbavehetünk, az csupán a második hajdúfelkelés okozta létbizonytalanság lehetett. Adatunk van arra, hogy amikor a felsőmagyarországi rendek 1608 januárjában a hajdúcsapatok részére téli szálláshelyet jelöltek ki, a megnevezett helyek között Böszörmény is szerepelt. 82 Nagy András hajdúfőkapitány ezer hajdúkatonáját ekkor ugyanis a következő helyekre szállásolták be; Debrecen, Nádudvar, Böszörmény (Bezermen), Hadház, Léta, Diószeg, Tarcsa (Ér-), Kenéz (Ér-), Zelind (Ér-), Körtvélyes, Piskolt, Vasad, Lúgos, Acsád, Abrány, Fülöp, Hencida, Szentpéterszeg és Kisgut. A fenti települések Szabolcs és Bihar vármegyék területén voltak ; ez utóbbi megyében jórészt az Érmelléken. Böszörmény esetében feltételezhető, hogy az 1608-ra bekövetkezett jelentős népességcsökkenés összefüggésben állhat a hajdúk téli beszállásolásával, oly módon, hogy az ezzel járó jelentős anyagi megterhelés esetleg jobbágytömegek elvándorlását eredményezhette. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy mindez csupán feltételezés, s a népesség nagyarányú csökkenésére kielégítő magyarázatot adni nem tudunk ben egyébként Böszörmény élén három bíró állott Barát Ferenc, Polyák György és Nagy Benedek 1608-ban pedig az egyharmad népességűre csökkent mezővárosban csupán egy, Soós JánosP Az 1605-ös és az 1608-as dézsmajegyzék névanyagának elemzése arról győzhet meg bennünket, hogy néhány családtól eltekintve a lakosság kontinuitása egyértelműen kimutatható, amelyet különben természetesnek is kell tartanunk. Értvén ez alatt azt, hogy az 1608-ban szereplő ötvenkilenc jobbágy szinte kivétel nélkül megtalálható az 1605-ös dézsmajegyzék névanyagában is. Mezővárosunk esetében az újabb történeti-demográfiai kutatás megállapította, hogy a XVÍ. században honos családnevek közül a hajdúváros Böszörmény lakói között számos családnév folyamatossága mutatható ki. 84 Nevezetesen a következők: Aranyos, Balogh, Bíró, Bodnár, Borbély, Csizmadia, Dobó, Dorogi, Fodor, Gaál, Hajdú, Hatházi, Horváth, Kádár, Kálmán, Kis, Kovács, Kulcsár, Mészáros, Murvai, Nagy, Oláh, Pap, Péter, Soós, Szabó, Szegedi, Szilágyi, Szűcs, Tar, Török, Varga, Veres, Vilmányi. E névsort alapos vizsgálattal tovább bővíthetjük; a teljesség igénye nélkül említhetjük például a Kövér, a Fórizs, és a Poór családokat. 33 Ugyanakkor kétségtelen, hogy a családnevek azonossága különösen az olyan jellegtelen nevek esetében, mint például a Kis és a Nagy nem feltétlen bizonyíték arra, hogy vérségileg valóban azonos családokkal állunk szemben. E megfontolás tehát a továbbélő jobbágycsaládok számának nagyságrendjét csökkentheti, amelynek ellensúlyozására viszont két érvet is felhozhatunk. Tudvalévő, hogy ebben a korban a családnevek még korántsem szilárdultak meg, kü- 82 Ekkor hajdúkatona beszállásolásáról intézkedtek a következő kapitányok alatt; Nagy András (1000 fő), Elek János (1000 fő), Szénásy Mátyás (900 fő), Szőllősi Mihály (1200 fő), Zámbó Balázs (800 fő), Nagy Gáspár (1500 fő), Egri Mihály (800 fő), Kövi Miklós (1200 fő), Médy István (1000 fő), Horváth Márton Nagy Antallal Debrecenben (1500 gyalog). A Bodrogközben lesznek; Palay Pál (700 fő), Kis Pál (500 fő), Török István (400 fő), Nagy Mátyás Nagymihályban és a körülötte levő falukban (600 fő), Tarján Demeter (800 fő). Dávid Zoltán: A hajdúk letelepítése. Történeti Statisztikai tanulmányok 1. Bp old. A neveket a mai helyesírási szabályok szerint írtuk át. 83 MOL Magyar Kamara Archívuma. Regesta Decimarum. E és Dávid Z. i. m. 14. old. 85 Szendrey I. A város népesedése c. tanulmánya i. m. és saját kutatásaim alapján. 32

35 lönösen nem a jobbágycsaládok nevei. Névváltozással tehát számolnunk kell! Pontosan Böszörmény esetében hozhatunk erre meggyőző példát. Tudjuk, hogy az első helybeli céh a szabóké volt, s már 1660 előtt működött, s a debreceni szabók céhével állott filiálisi viszonyban. A böszörményi céh tagjai a következő neveket viselték; Szabó vagy Zakony György céhmester, helyettese Szabó Mályás, tagjai pedig Szabó vagy Patay Mihály, Szabó vagy Kisfaludi András, Szabó vagy Ráckevi György Z 50 Nyilvánvaló, hogy névingadozással állunk szemben! Az első helyen a Szabó vezetéknév egyértelműen a foglalkozásuk miatt ragadt az adott személyekre, míg a második helyen álló jelzi az eredeti tulajdonképpen származáshelyükre utaló nevüket. A szabó céh tagjai tehát a legjobb úton voltak, hogy névcserén essenek keresztül. Márpedig ez azt is jelenti, hogy komolyan számításba kell vennünk annak lehetőségét, hogy az egykori jobbágy közösség egyes családjainak továbbélését a könnyen bekövetkezhető névváltozás miatt nem tudjuk nyomon kísérni. Arra pedig végképp semmi lehetőségünk nincsen, hogy az egyes famíliák leányági kontinuitását valaha is kimutathassuk. E két utóbbi szempont viszont arra figyelmeztet bennünket, hogy a névanyagos vizsgálat alapján kimutatható családoknál valószínűen nagyobb arányban számolhatunk a lakosság tényleges, vérségi továbbélésével. Ennek nagyságrendjéről azonban még hozzávetőlegesen sem mondhatunk semmit, legfeljebb egyes kivételes esetekben hozhatunk fel szemléltető példát/ 57 Itt nyílik lehetőségünk arra, hogy Zelemér elpusztulásának az időpontját tisztázzuk, amely számunkra azért is fontos, mert tudvalévő, hogy ennek a néptelenné vált középkori falunak a határa előbb bérelt prédiumként (pusztabirtokként), később pedig jogilag is Böszörmény város határába olvadt, s ma is a határ szerves részét alkotja. A történeti irodalom a falu elpusztulásának időpontjában bizonytalan ugyan, de abban mégis egységes, hogy az a tizenötéves háború folyamán, de a XVI. század legvégén következett be. Bakóczy János hajdúböszörményi református lelkész azóta elveszett kéziratos helytörténeti munkája a falu pusztulását 1596-ra tette, 88 újabban pedig a leghatározottabban állították, hogy,,e virágzó települést 1594-ben a tatárok pusztították el". 89 Módy György viszont már az 1973-ban megjelent tanulmányában jó érzékkel feltételezte, hogy az évi dikajegyzékben és 1600-ban is néptelennek talált Zeleméren, valamint Pródon és Viden is valamelyes népesség megélhette a hajdúk idetelepítését. 50 Nos, ez a megsejtés, amely a környék településhálózatának és demográfiai viszonyainak alapos ismeretén alapult, Zelemér esetében be is bizonyosodott ban ugyanis e pusztának vélt helyen még hat családot írtak össze a decimátorok (dézsmaszedők), s ezek a következők voltak; Basaragh Mátyás, Póka 86 Császár Edit i. m. 40. old. A böszörményi szabócéh esetében Debrecen város közötti jegyzőkönyvére hivatkozik. 87 Különösen a ragadványneveknél figyelhető ez meg. Pl. Szakács Istvánnak, kit Osvay Istvánnak is hínak" (1561) Kálmán Béla: A nevek világa. Bp. 91. old. 88 E tényt Porcsalmy Gyula: Boda Katalin c. regényének függelékében, amely Hajdúböszörmény város története címet viseli, említi. A regény első ízben 1893-ban. jelent meg, de az 1920-as években új kiadást is megért. 89 Sápi Lajos: Műemlékek Hajdú-Bihar megyében. (Hajdú-Bihar műemlékei, irodalmi emlékhelyei és népművészete. Szerk. Szőllősi Gyula) H. n. é. n. (Debrecen, 1972) 183. old. 90 Módy Gy.: Hajdúböszörmény és földjének története... i. m. 56. old. 91 MOL Magyar Kamara Archívuma. Regesta Decimarum. E évnél. 33

36 András, özvegy Portos Ferenc, Török Benedek, özvegy Kun Gáspár és Kun Pál. E hat család az első hallásra ugyan nagyon kevésnek tűnik a falu lakottságának tényén azonban ez sem változtatna, de ne felejtsük el, hogy ugyanebben az évben Böszörményben a kereszténypénzt fizetőkkel együtt is csupán ötvenkilenc családot írtak össze, s ez azt jelenti, hogy Zelemér lakossága Böszörménynek tíz, tizenhat százaléka volt. A falu elnéptelenedésének időpontja tehát mindenképpen a hajdúk letelepülte után keresendő ; tény viszont, hogy a böszörményi hajdúk Zelemért tulajdonosaiktól Daróczy Istvántól és Dengeleghy Katától 1627-ben mint pusztabirtokot vették bérbe. 92 A végleges elnéptelenedés időpontja tehát 1608 és 1627 közötti időre tehető. Feltűnő, hogy a jellegzetes Póka családnév később Böszörményben bukkan fel, amely erősen valószínűsíti, hogy Zelemér maradék népessége vagy legalábbis egy része Böszörménybe húzódott be. Itt jegyezzük meg, hogy 1608-ban Szentgyörgy sem volt néptelen, szemben a történeti irodalom eddigi állításával, amely a falu elpusztultát szintén 1594-re tette. 93 Kétségtelen, hogy az 1598-as összeírás a falut néptelennek jelzi, de ban már újra néptartó helynek találták, s tizenkét családdal vették fel a dézsmajegyzékbe. 94 E szám nagyságrendje mint fentebb is láthattuk korántsem hanyagolható el. Ugyanebben az évben Fehértón (Űj-) Nagy István bíróval és három keresztény pénzt fizetővel együtt ugyanennyi embert vettek számba. 95 Böszörményre visszatérve megállapíthatjuk, hogy amennyire ezt forrásanyagunk szűkössége lehetővé teszi, hogy közepesen fejlett mezővárossal állunk szemben. A közhiedelemmel ellentétben Böszörmény nem volt lényegesen kisebb, fejletlenebb annál a Kálló mezővárosnál, ahonnan a hajdúk átköltöztek ben itt ugyanis Nyakas Antal bírósága alatt 130 dézsmafizetőt és hetven kereszténypénzt fizetőt írtak össze. 96 Böszörményben ugyanekkor 132 jobbágyot és harmincnégy kereszténypénzt fizetőt vettek számba. Böszörmény mezővárosa döntően állattartó-földművelő jellegű volt, mint ahogyan ezt természetesnek is tarthatjuk. Némi iparos népességet elsősorban az öszszeírások névanyagának vizsgálatával mutathatunk ki. így például 1586-ban az összeírt 147 lakosból tizennyolc viselt mesterségnevet, amely a lakosság 12,2 százalékát jelentette. E névanyag mesterségek szerinti megoszlása a következő volt; szabó (2), sütő (1), szűcs (2), kovács (4), kerékgyártó (1), varga (2), kádár (4) r kalmár (1), szíjgyártó (1). Ebben az időben még joggal feltételezhetjük, hogy a mesterségnevek viselői igaz meg nem állapítható mértékben a nevükben is a jelzett iparral foglalkoztak. Ez azonban semmiképpen sem lehetett jelentős, hiszen arról például nincs tudomásunk, hogy az iparűzők a hajdúkor előtt valaha is céhbe tömörültek volna ban az összeírt ötvenkilenc főből heten viseltek mesterségnevet, akik a lakosság 11,66 százalékát képviselték. Ez az arány hozzávetőlegesen megfelel az 1580-as állapotnak. Ekkor volt egy kádár, egy bodnár, egy kerekes, egy kerékgyártó, két kovács és két szabó ban a mezővárosban tíz kereszténypénzt fizetőt írtak össze, s közülük hárman viseltek mesterségne- 92 Hajdú-Bihar megyei Levéltár (továbbiakban HBmL) V. A. 2/d. 1. A zeleméri prédium iratai Módy György: Józsa község településtörténete 1872-ig. (Józsa nagyközség 100 éve Szerk. Szűcs Ernő) Debrecen, old. Szerinte Szentgyörgy mivel 1598-ban is néptelennek találták nem is települt újjá. 94 MOL Magyar Kamara Archívuma. Regesta Decimarum Uo. 96 Uo

37 vet. Ez az arány az egésznek kereken harminc százaléka, tehát jóval magasabb, mint az összes lakosság esetében. Ez viszont bizonyítja azt a régebben és többször is hangoztatott tényt, hogy az iparral jelentősebb arányban foglalkozókat a kereszténypénzt fizetők között kell keresnünk. A keresztény pénzt fizetők között 1608-ban egyébként két szabó és egy kovács nevű volt. A mezőváros társadalmi rétegződésének bemutatására a dézsmajegyzékek alapján tehetünk kísérletet. Mint már említettük, az 1608-ban összeírt ötvenkilenc családból tízen tartoztak a kereszténypénzt fizetők közé, s közöttük kell keresnünk a mezőváros legszegényebb rétegét is. Forrásunk szerint ez az arány az összes népességnek közel tizenhét százalékát jelentette. E társadalmi réteg szegénységére, elesettségére maga a névanyag is rávilágít; a dézsmaszedők ugyanis megelégedtek az olyan nevek bejegyzésével is, mint például Ilona asszony, özvegy Katus asszony, özvegy Margit asszony, özvegy kis Margit asszony. A decimátorok egy ízben nem is tartották erdemesnek egy bizonyos személy nevének utána járni, s jegyzékükbe az illetőt nagyvonalúan Nemtudom" Benedeknek írták be. A gabonatermést a decimátorok (dézsmaszedők) általában gelimában, azaz kalangyában adták meg; így volt ez Böszörményben is. Egy-egy kalangyában harminc-harminc kéve termést számítottak, így tették ezt a szomszédos, ugyancsak Szabolcs megyei Polgár és Szentmargita esetében is, s éppen ezért joggal gondoljuk, hogy így számolhattak Böszörményban is. 0 ' Böszörmény társadalmi rétegződésére 1608-ban a termett gabonamennyiség alapján próbálunk rávilágítani. Vizsgálataink a következő eredményre vezettek. Tíz kalangya terméssel bezárólag tíz családot írtak össze (Kövér Ambrus, Barak Imre, Albert Lukács, Veres Márton, Bodnár Pál, Kerekes Péter, Mocsári Balázs, Kerékgyártó János, Villám András). Tizenegy és húsz kalangya között volt a termése tizenegy főnek (Kocsi András, Kocsi János, Löki Lőrinc, Fóris János, Jó György, Szilágyi Mihály, Kis Miklós, Kovács András, Ferenczi András, Bogdán György és Thar István). Huszonegy és harminc kalangya közötti termése hat családnak volt (Szőcs Mihály, Kis Imre, Parti György, Faragó Albert és Kis János). Harmincegy és negyven kalangya közötti termést mindössze három család mondhatott magáénak (Márton András, Kocsi István és Csikai Miklós), negyvenegy és ötven kalangya közötti termést pedig négy család (Jakó Gergely, Nagy Albert, Madai Mihály és Sajó Bálint). Ötvenegy és hatvan kalangya közötti terméssel csupán egyetlen család szerepelt (Szőcs János), hatvanegy és hetven kalangya között viszont már öt család (Gyulai Mihály, Nyakas István, Löki Tamás és Veres Miklós). Hetvenegy és nyolcvan kalangya között három családot írtak össze (Polyák György, Török János és egy másik Polyák György), míg nyolcvanegy és kilencven kalangya között két családot találhattunk (Szondy Mihályt és Páli Mártont). Kilencvenegy száz kalangya közötti termést két család mondhatott magáénak (Barak Ferenc és Thar János), s végezetül száz kalangya termésen felül ugyancsak két családot írtak össze, Kádár Balázst és Ferenczi Ferencet. A mezőváros leggazdagabb jobbágya ez utóbbi volt 165 kalangya terméssel. A bíró Soós János vagyoni állapotát nem ismerjük, lévén az hivatalánál fogva adómentes. A mezőváros gazdagabb rétegének az ötven kalangya felett rendelkezőket tekinthetjük, s ha a határt itt húzzuk meg, akkor azt mondhatjuk, hogy e termésmennyiség alatt harmincnégy család szerepel, melynek a nagyobb részét a Polgár története i. m old. 35

38 kalangya között termelők adták (huszonegy család), húsz kalangya fölött pedig egytől öt családig terjedő szórásban tizennégy családot találhattunk. A kereszténypénzt fizetőket számításon kívül hagyva tehát a húsz kalangya terméssel bezárólag termelők alkották a jobbágyközösség 41,66 százalékát, s ha a határt ötven kalangyáig terjesztjük ki, akkor ez az arány eléri majdnem a hetvenhárom százalékot (72.91 százalék). A mezőváros kifejezetten módosnak számító rétege tehát a lakosságnak hozzávetőlegesen a huszonhét százalékát alkotta. Megjegyezzük, hogy a bíró személyét számításainkból kihagytuk. Szándékosan nem szóltunk eddig Böszörmény egyik leghomályosabb, de talán pontosan e miatt egyik legizgalmasabb kérdéséről, az úgynevezett rác" kérdésről. Részint a helyi történeti hagyomány is úgy tartja, a történeti irodalom egy része pedig állítja, hogy pontosan vizsgált korszakunkban Böszörményben és tágabb környékén jelentős délszláv kisebbség élt. Ezt a feltevést támogatja az a tény, hogy nagyjából ebben az időben kezdik városunkat Rácz Böszörménynek is emlegetni, s ez az elnevezés körülbelül a XVIII. század derekáig élt is. 9S Összhangban áll mindez a város vallási megoszlásával is! Közismert ugyanis, hogy Hajdúböszörmény lakosságának mintegy tíz százaléka görög katolikus, eredetileg tehát görög keleti eredetű, amely könnyen összefüggésbe hozható a délszláv etnikummal. A történeti kutatást pedig végképp zavarba ejtette, hogy a XVI. századi török defterek névanyaga szinte kizárólag délszláv neveket tartalmaz. 99 Mindezzel éles ellentétben áll viszont a XVI. század végi és XVII. század eleji magyar összeírások névanyagának a vizsgálata, amely azt bizonyította, hogy a lakosság sorai közt számottevő délszláv ( rác") elem létezése nem mutatható ki. A nevek döntő hányada ugyanis magyar, s ha néhány családnév összefüggésbe hozható is a szláv etnikummal mint például a Polyák, a név akkor is magyar, ami legalábbis az asszimilálódás magas fokára utal. Az ellentmondás tehát az első pillanatban feloldhatatlannak látszik, különösen akkor, ha tudjuk, hogy 1549-ben az összeírt kilencvenhat portából harminchatot a rácok" birtokoltak, s a mezőváros élén álló hét bíró közül is három az ő soraikból került ki. Az ekkor összeírt negyvenkilenc zsellérből tizenöt, a tizenöt szolgából és pásztorból pedig négy tartozott a rácok" közé. 100 Az újabb történeti kutatás viszont cáfolta, hogy 1610-ben a böszörményi rác" hajdúk áttelepültek volna Űjfehértóra, arra viszont még ma sincs válasz, hogyan kerültek Böszörmény városába azok a rácnak mondott hajdúk, akik 1632-ben Űjfehértóra amelyet ebben a korban Rácz Fehértónak is neveznek, illetve Bökönybe települtek át július tizennegyedikén kelt ugyanis Rákóczi Pál azon telepítő levele, amelyben Beszermény szabad hajdú városában lakozó Rácz Korláth Boldizsár parancsnoksága alatt katonáskodó száz szabad Rác és Hajdú vitézeknek" megengedte, hogy a fentebbi helyekre telepedjenek le. Fehértó és Bököny Rákóczi-birtok lévén, így ez a telepítés a magánföldesúri hajdúkiváltsá ben a böszörményi szabók pecsétnyomójának körirata: RACZ BÖSZÖR- MINYN SZABÓ CE PECSTI. A levéltári források alapján azonosíthatóan a XVIII. század derekán készíthetett városi pecsétnyomó pedig a kiváltságolt hajdúváros, Böszörményt tünteti fel. Vö. Nyakas Miklós: A Hajdúsági Múzeum helytörténeti gyűjteménye. I. Pecsétnyomók és fémbélyegzők. (A Hajdúsági Múzeum Évkönyve III. Szerk. Nyakas Miklós) Hajdúböszörmény, és 176. old. 99 Velics Antal Kammerer Ernő: Magyarországi török kincstári defterek. I II. Bp. 1886, Módy Gy.: Hajdúböszörmény és környéke... i. m. 56. old. 101 Szendrey I.: Hajdúszabadságlevelek i. m old. 36

39 golások közé tartozik. E népességmozgás kétségtelenül a harmadik hajdúfelkeléssel állhatott összefüggésben, de közelebbi indítékát nem ismerjük; számunkra viszont most az a lényeges, hogy újabb adalékot szolgáltat a böszörményi délszláv etnikum meglétéhez. Kérdés persze, hogy mezővárosunk rác" népessége történetileg mennyire rétegzett. E probléma tehát abban a formában vetődik fel, hogy vizsgált településünket egy vagy több délszláv hullám érte? E tekintetbe nem érdektelen felfigyelnünk arra a helyi történeti hagyományra, amellyel a helyi görög katolikusok rendelkeznek. Egy, a XVIII. század végén keletkezett, de XIX. század eleji másolatban is ismert irat, amely a Böszörményi Görög Rendű Ekklésiának volt Állapottyáról" való előadás címet viseli, nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ezen Nemes Rátz Böszörmény városában már esztendőben Görög Rítuson lévő Rátz keresztények laktak, amint a templomban írott könyvek és a nálunk lévő Protocollum bizonyítják". A helyi görög katolikus hagyomány összefüggésbe hozta mindezt a történeti irodalom által jól ismert szerb despoták birtoklásának tényével. 102 Tudni vélték ugyanis, hogy a fent említett esztendőben jött Böszörménybe valamely Brankovics György Ráczok fejedelme Angyelia nevezetű feleségivei és Lázár nevű fiával". 103 A helybeli görög katolikusok hagyománya úgy tartotta, hogy ők voltak azok, akik Böszörményben a görög ritusúak részére templomot építettek, amelynek falai most is meg vannak, azaz: a Böszörményi Kálvinisták rész szerint megújították rész szerint tódtak hozzá, s tornyot tétettek rá". 104 Eszerint a Brankovicsék által épített görög templom legalábbis részben azonos lenne a Bocskai téri református, úgynevezett ócska" templommal. Ez az állítás viszont semmiképpen sem állja meg a helyét, noha a templom építéstörténete valóban középkori előzményekre nyúlik vissza. Vitathatatlan ugyanakkor, hogy ez a temlom a római katolikusoké volt. Ennek ellenére a Brankovicsék által épített görög keleti templom építésének tényét nem vonjuk kétségbe. 100 Tudni vélték azt is, hogy Brankovics Angyélia nevű felesége Böszörményben hunyt el, s itt is temették el. Nos, az újabb történeti irodalom anélkül, hogy magára a hagyományra hivatkozna, hajlandó hitelt adni a fentebb előadottaknak. Módy György és utána Sasvári László szerint is területünk első délszláv csoportjai minden bizonnyal Brankovics György földesurasága alatt jöhettek ide. Módy szerint korai jelenlétükre perdöntő a tokaji uradalomhoz tartozó falvak évi összeírása, amelyben megjegyezték, hogy azok sem tizedet, sem kilencedet nem adnak, mert Zsigmond király idejében egyetemlegesen felmentést kaptak a fenti adóterhek 102 Eredeti irat a hajdúböszörményi görög katholikus egyház birtokában. Az irat késői összeállítás, de olyan régebbi dokumentumokra hivatkozik, amelyek valószínűen léteztek, de azóta elvesztek vagy kallódnak. 103 Uo. V. ö. Pesty Frigyes: Brankovics György rácz despota birtokviszonyai Magyarországon és a rácz despota czim. (Bp ) 104 A templom átépítésének tényét a mai műemléki szakirodalom is elfogadja. Vö. Kathy Imre Sz. Kürthy Katalin: Hajdúböszörmény építészete képzőművészete, (szerk. Nyakas Miklós). Hajdúböszörmény, old. 105 Helyét sajnos hozzávetőlegesen sem tudjuk megadni. Biztosan tudjuk viszont, hogy 1660 körül volt templomuk, mégpedig a mainak a helyén. 37

40 alól. 106 Jól tudjuk viszont, hogy a dézsmafizetés alóli egyetemleges felmentést csak azok kaphattak, akik nem tartoztak a római katolikus egyházhoz, így tehát a fentebb felsorolt települések lakossága a görög rítust kellett hogy kövesse, s etnikailag a délszláv elemhez köthetők. Böszörmény bár a jelek szerint görög keleti templommal is rendelkezett azért nem került említésre, mert nem tartozott a tokaji uradalomhoz. Ettől függetlenül ezt a megfigyelést ki kell terjesztenünk mezővárosunkra is, mint a térség központjára. Semmiféle támponttal nem rendelkezünk azonban, hogy e délszláv népesség a lakosság mely hányadát jelentette, csak joggal sejthetjük, létszámuk nem lehetett jelentős. Ugyanis egészen bizonyos, hogy e legkorábbi délszláv mag már a XVI. század elejére asszimilálódott, de ugyanakkor az is bizonyos, hogy vallását megőrizte. Módy György szerint tágabb környékünket így Böszörményt is a második délszláv hullám az 1530-as és az 1540-es években érte el, amely a korábbinál nagyobb arányú volt ugyan, de az ekkor érkezettek szintén hamar az asszimilálódás útjára léptek, vallásukat azonban szintén megőrizték. 107 A XVI. század végén így a rasciani" (rác) elnevezésen már egyértelműen vallási megkülönböztetést értettek. Egy harmadik délszláv hullám is érte vizsgált területünket így Böszörményt is, s ez magyarázza a török defterekben összeírt délszláv névanyagot is. 108 Minden jel szerint az ekkor érkezettek az akkor már tisztán magyar nyelvű települések mellett húzódhattak meg, s török részről az adott települések lakóiként írták Össze őket; amely eljárás annál inkább is érthető, hiszen török területről menekülvén, török alattvalóként tartották őket számon. 109 Szinte bizonyos, hogy elsősorban pásztorkodással foglalkoztak, s így vándorló népesség lévén, az 1581-es magyar összeírás már nem találta őket területünkön, Böszörményben sem. Helyben maradtak viszont a már asszimilálódott, magyar nevű és magyar nyelvű, de a görög keleti vallást megőrző hajdani délszláv jobbágyok. Böszörmény esetében konkrétan bizonyítható, hogy a magyar és a délszláv népesség a mezővárosban területileg is elkülönült ben, egy birtokjogi okiratban ugyanis külön említik Rácz Böszörményt és Magyar Böszörményt. 110 Az elnevezés és természetesen a lakosság térbeli elkülönülése évtizedek múlva is élő valóság ben ugyanis szintén egy birtokjogi okiratban újfent külön említik Magyar Böszörményt és Rácz Böszörményt. 111 Minden jel szerint a lakosság térbeli elkülönülésével hozható összefüggésbe az 1580-as dézsmajegyzékben feltűntetett utcanevek is. 112 Ekkor ugyanis Böszörményben négy utcát ismertek; Erdeo wcza, Debrechen wcza, Egyház wcza és Ratz wcza. Azaz Erdő utca, Debrecen utca, Egyház utca és Rác utca. A fent elmondottakat támasztja alá, hogy a Rác utcában egyetlen délszláv nevű jobbágyot sem írtak össze, a nevek ugyanis kivétel nélkül magyarok. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a Rác ut- 106 Módy György: Adatok Böszörmény és környéke XVI. századi demográfiájához és birtoklástörténetéhez. (A Hajdúsági Múzeum Évkönyve IV. Szerk. Nyakas Miklós) Hajdúböszörmény, old. Sasvári László: Az 1739-es pestisjárvány rácz" áldozatai Hajdúböszörményben. Klny. Orvostörténeti Közlemények évf. 107 Uo old. 108 Uo. 109 Minden bizonnyal ezzel magyarázható elvándorlásuk is. 110 Módy Gy. Adatok... i. m old. 111 Uo old. 112 Szendrey I. A város népesedése i. m old. 40. sz. jegyzet. 38

41 cában megtelepülő délszláv lakosság ekkorára már teljes nyelvcserén ment keresztül, s a rác" elnevezésnek valóban csak vallási értelemben volt jelentősége. Magunk részéről egészen bizonyosnak véljük, hogy a Rácz utca és a Rácz Böszörmény elnevezések fedték egymást. 113 Éi~dekes ugyanakkor, hogy a város település-szerkezetének ismeretében amelyre később még visszatérünk, valószínűsíthető, hogy a Rácz utca azon a helyen keresendő, ahol a későbbi böszörményi görög katolikus lakosság nagy többsége ma is él. Nagy hiba lenne természetesen, ha a mai hajdúböszörményi görög katolikus lakosságot kizárólag a továbbélő, de beolvadt egykori délszlávoktól eredeztetnénk. A hajdúváros Böszörménybe ugyanis folyamatosan vándoroltak be előbb görögkeleti, majd görög katolikus vallásúak, akik az esetek túlnyomó többségében a társadalom szegényebb rétegét gyarapították. Sok volt közöttük a kárpátukrán eredetű, úgy annyira, hogy a böszörményi népnyelv a görög katolikusokat orosz" vallásúaknak nevezte, s a város görög katolikusok által lakott részét pedig orosz oldal"-nak. A folyamatos bevándorlásukat bizonyítja a város évi jegyzőkönyve, amely rögzíti az orosz lakosokat, s amelyből kiderül, hogy azok mind legfeljebb néhány évtizede vándoroltak be. lw Ugyanakkor viszont tényként könyvelhetjük el, hogy az elsőként megtelepedett rác-görög keleti mag kontinuus maradt. A helyi görög katolikus hagyomány tudni véli, hogy az egyházuktól a XIX. század elején elvett parochiális telek" már 1565 óta a birtokukban volt ből név szerint említik Basilius Bustik nevű papjukat, ből pedig Lazarevics Ciril, 1678-ból Dragony Stefán Papp, 1697-ből pedig Regatzi István ismeretes. Ekkortájt jelentős román beköltözéssel is számolhatunk, mert ekkor (már) meg nem elégettek a Böszörményiek egy Pappal, hanem a Rátz paphoz még egy Oláh papot is hoztak magoknak fele bérre", tehát a két pap között minden jövedelmet kétfele osztottak. 115 A román pap azonban sokáig nem tevékenykedhetett, mert a XVIII. század végén, a XIX. század elején már emlékezete sem volt annak, hol állhatott a paróchiája. 110 Tekintettel arra, hogy egyértelműen bizonyítást nyert, hogy Böszörmény a hajdúk idetelepültekor korántsem volt lakatlan, joggal vetődhet fel a kérdés, mennyiben kontinuus a város oly híres településszerkezete. Ha ugyanis 1608-ban ötvenkilenc családot írtak össze a dézsmaszedők, legalább ötvenkilenc ház lakott is volt ben viszont még 170 családot írtak össze, s azok házhelyeit, vagy esetleg többé-kevésbé még ép házait is figyelembe kell vennünk, ha a településhálózatról beszélünk. Sajnálatos, hogy Böszörmény belterületéről az első térkép csak 1782-ből származik, s így a korábbi állapotot csak elméleti rekonstrukcióval, levéltári források felhasználásával és az egyetlen középkori gyökerekre visszavezethető épület a Bocskai téri református templom építészettörténeti elemzésével kísérelhetjük meg bemutatni. Amint más összefüggésben láthattuk, 1580-ban Böszörményben négy utca volt, amely nyilvánvalóan utcarendszert jelentett. E négy utca ma is jól érzékelhetően rajzolja meg a város településhálózatát; a négy közül ugyanis három 113 Az utcaelnevezés ebben a korban, de még jóval később is, nem a mai értelemben használatos, hanem utcarendszert, a település egy részét jelöli. 114 GyörfÍV István: Hajdúböszörmény települése. (Magyar nép, magyar föld. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Györffy György) Bp old. 115 A Böszörményi Görög Rendű Ekklésiának volt Állapottyáról való előadás. A hajdúböszörményi görög katolikus paróchia tulajdona. Kézirat. 116 Uo. Éppen ezért számuk vagy nem volt jelentős, vagy átmeneti migrációról volt szó. 39

42 biztosan azonosítható. A Debrecen utca iránya egyértelmű, az csak Debrecen felé vezethetett, s megfelel a mai Kossuth Lajos utcának. Az Erdő utca iránya ugyancsak egyértelmű, s az a mai Petőfi Sándor utcának felel meg. Az Egyház utca ugyancsak adott, s a mai Balmazújvárosi úttal azonosíthatjuk. A kérdéses Rác utca ezek szerint a Nánási úttal azonos, illetve annak belvárosi szakaszával, ugyanis a későbbi főútvonal szerepét átvevő Dorogi út a városszerkezetben újabb fejleménynek tekinthető, ahogyan ezt a Beck Pál-féle térkép egyértelművé is teszi. Nem tekinthető véletlennek, hogy a város mai görög katolikus lakossága a Rácz" utcával azonosítható helyen lakik. A mezőváros Böszörmény belső területe minden jel szerint nem terjedt túl a mai Jókai Mór, Lévai Sándor, Benedek János, Szondy György és a Csomaközy András utcák vonalán. Elképzelhető, hogy ezt az ovális alakú magot már abban az időben is palánkrendszer vette körül. 117 A Bocskai téri templom építése fontos szerepet játszott nemcsak a város belső terének kialakításában, hanem a településszerkezet jellegében is. 118 A templom ismert elődje gótikus stílusban épült, bár nyilvánvaló, hogy ennek helyén már korábban is templom állott. Amennyiben e későgótikus templom építése a Hunyadiak földesurasága alatt történt, talán már erődített jelleggel készítették, annál is inkább, mert a környék erődtemplomainak a kiépítése vagy legalábbis az előzménye erre a korra tehető. A hajdúszoboszlói és a hajdúdorogi erődfalmaradványok kutatása egyértelműen bizonyította, hogy az ekkortájt épülhetett kerítőfalas cintermet a XVI. század második felétől védelmi célra használták. 110 A templom zömök, vaskos tornya szemmel láthatóan eredetileg nem kapcsolódott szervesen a templomhoz, s attól függetlenül épült, s egy korábbi építési korszakra jellemző. Böszörmény erődített templomát egyetlen sarokbástyával a legkorábbi térképünk Lázár deáké is feltűnteti. Az eddigiekből egyértelmű, hogy a Kállóból áttelepült hajdúkatonák tulajdonképpen egy készen kialakult településszerkezetet vehettek át, egy jól kiépült, védelemre is alkalmas templommal a középpontjában. Katonai életformájukból adódóan természetesen e szerkezetet saját elképzeléseiknek megfelelően tovább javították. Mindenek előtt a belső városmagot erős palánkkal és árokrendszerrel látták el, s a belterületet valamivel kintebbre helyezték a korábbinál. Ez megfelel nagyjából a mai úgynevezett kis körút által övezett résznek. E körül helyezkedett el az ólas kertek övezete, amelynek a határát a mai nagykörút jelenti. A polgári hajdúk statumát alapul véve mondhatjuk, hogy az árokrendszer és a hajdúpalánk" karbantartása minden lakosnak kötelessége volt, s a mulasztást szigorú szankciókkal torolták meg. 120 A városból a négy főútnak megfelelően négy kapu vezetett ki, amelyet kapuőrség védelmezett. 121 Gondoskodtak természetesen arról is, hogy az erődített templom továbbra is megfeleljen védelmi feladatoknak, s azt nyilván tovább is erősítették, de azt sajnos nem tudjuk, milyen mértékben. 117 Kathy I. Sz. Kürti K. i. m. 21. old. 118 Uo old. 119 G. Sándor Mária Császár László: Hajdúdorog, Hajdúszoboszló. Erődfalak. Bp A négy kivezető út megfelel a mai Kossuth L., Petőfi S., Balmazújvárosi és az Iskola utcának. Vő. Kathi I. Sz. Kürti K. i. m. 24. old. 120 Komáromy András: A szabad hajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások. Bp old. 42. old. 10. art. A várasnak külső kerítéséről. A kik az várasnak külső kerítése közzül jól tudgyák az ő kerítéseket és az paracsolat szerint meg nem csinálják és szófogadatlanságra vetik magokat, valamint Capitány uram tanácsával együtt az büntetést kimongyák, miden kedvezés nélkül a szerint büntessék úgy mint 12 Értig."

43 BÖSZÖRMÉNY, A HAJDÚVÁROS Azt sajnos nem tudjuk megmondani, mennyien lehettek azok a hajdúvitézek, akik Káliéból Böszörménybe telepedtek át, az átköltözöttek névsora, ha volt is, nem maradt fenn. Az ekkor áttelepült hajdúk ismert nevű kapitányai igaz, hogy későbbi forrásunk adata szerint Szőcs György és Erdélyi András voltak. 122 A kapitányok alatt állottak a hadnagyok, akiknek legénysége legalábbis elvben nem haladhatta meg a száz főt. 123 Egy újabb történeti munka újszerű módszerekkel tett kísérletet arra, hogy a Bocskai által letelepített hajdúság létszámát meghatározza. 124 Egy, a XVII. század második feléből rendelkezésünkre álló tizedbeosztást alapul véve, amely szerint Böszörmény ekkor huszonegy tizedből állott volna s tizedenként átlagosan húsz családdal számolva arra a következtetésre jut, hogy Böszörmény lélekszáma a megtelepedés időszakában nem lehetett több mint négyszázhúsz fő, s az itt lévő százhúsz családhoz (az 1608-as dézsmajegyzék viszont Böszörményben csak ötvenkilenc családról tud!), a tizedek alapján számítva városunkba szerinte legfeljebb háromszáz hajdú települhetett. Az úgynevezett nagyhajdú" városok (tehát Böszörményen kívül Szoboszló, Nánás, Dorog, Hadház és Vámospércs) hajdúkatonáinak lélekszámát pedig együttesen nem becsülte többre 950 hajdúvitéznél és azok családjánál. A családtagokkal együtt a letelepedett hajdúk összlétszámát 2100 és 2500 fő között becsülte Böszörményben. A hajdúvárosokban helyben maradt jobbágy népesség szerinte körülbelül ugyanennyi lehetett összesen tehát körülbelül 2100 és 2500 fő között mozgott. A hajdúvárosokban letelepedett hajdúk összlétszáma tehát családtagjaikkal együtt 4800 és 5800 fő között ingadozhatott. Végeredményben tehát arra az eredményre jutott, hogy a kiváltságolt hajdúságnak csak egytizede telepedhetett meg a részükre adományozott helységekben. A szerző maga is bevallja, hogy ez a szám az első pillanatban meglepően kevésnek látszik. Az ellentmondást úgy próbálta meg feloldani, hogy szerinte a hajdúvárosokban rövid időn belül meglepően magas demográfiai csúcsok alakultak ki, amely a letelepedést követő állítólagos békés időszak következménye volna. így például Böszörmény lélekszámát 1660 körül mintegy 3500 főre becsülte. 122 Császár Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése, Debrecen, old. 123 Uo. 20. old. Az évi rendtartás alapján. Kárffy Ödön: Bocskai hadainak rendtartása 1606-ból. Tört, Tár évf old. 124 Dávid Zoltán: A hajdúk letelepítése. Történeti statisztikai tanulmányok. 1. Bp

44 A fenti gondolatmenetnek azonban több olyan buktatója van, amely a számítások hitelét erősen kétségbe vonja. Igaz ugyan, hogy 1608-ban Böszörményben ötvenkilenc családot írtak öszsze, de azt nem tudjuk, mennyien maradtak helyben a hajdúk letelepülte után. 12 '~ J Kétségtelen tény, hogy a Bocskai által kiváltságoltak közül sokan nem az általuk kijelölt helyeken telepedtek meg, ezek számarányáról azonban korabeli forrás nem áll rendelkezésünkre, s a máshová költözötteket jobbára csak a hajdúarisztokrácia esetében tudjuk kimutatni és 1660 közötti időszak korántsem volt békés, zavartalan korszak; elég itt utalnunk Báthori Gábor és Bethlen Gábor hadjárataira, a harmadik hajdúfelkelésre, illetve I. és II. Rákóczi György háborúira. Az újabb történeti kutatások szerint a hajdúságnak ezekben a hadjáratokban igen fontos szerep jutott. A kiemelkedően magas népszaporulatot a jobbágyok tömeges beköltözésével is magyarázza. E kérdéskör azonban korántsem olyan egyértelműen világos, mint az első pillanatban gondolhatnánk. A beköltözésnek ugyanis a hajdúk részéről is voltak feltételei, a rendek pedig következetesen követelték vissza a szökött jobbágyokat Böszörmény esetében is, s a hajdúvárosok azt szóban legalábbis megígérték ; kérdés persze, mennyiben tettek ennek eleget. 1-0 A Bocskai-féle úgynevezett nagyhajdú" adománylevélben emlegetett 9254 hajdúvitéz korántsem lehetett kitalált szám, annak reális magva volt. Érthetetlen, miért elégedett meg a hajdúság katonailag legértékesebb része zsold helyett olyan adománybirtokkal, amelyet végül csak tizedrészük érdemesített arra, hogy ott le is telepedjen. 127 Amennyiben a fenti alacsony lélekszámot tételezzük fel, teljesen érthetetlen a hajdúhadak szerepe a XVII. század első felének hadjárataiban. 128 Böszörmény esetében a harmadik hajdúfelkelés során jelentős kiköltözéssel kell számolnunk magának Erdélyi András főkapitánynak a vezetésével. 129 Véleményünk szerint tehát abban kell megállapodnunk, hogy a Kálióból áttelepültek számára vonatkozóan nemhogy pontos, de hozzávetőleges adatok sem 125 Az idézett dézsmajegyzék alapján. Ugyanakkor érthetetlen, milyen alapon tételez fel Dávid Z ben Böszörményben 120 családot, s milyen alapon gondolja, hogy ezek mellé 300 hajdú telepedett. 126 Lásd pl. az ecsedi egyezséget, amelyben a hajdúvárosok kötelezték magukat a szökött jobbágyok kiszolgáltatására. Az egyezményt a nemes hét hajdúváros képében Lenthe Dávid szoboszlói és Keresztes András Rácz-Beszermény" kapitánya írta alá. Közölte Komáromy András: A szabad hajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások. I. m old. Számos, korábbi kötelezvényre is hivatkozhatnánk. 127 Általában az ún. újvári regestrumban" összeírt de azóta elveszett összeírást szokták az adományos hajdúk névsorának tekinteni. A XVIII. század végén a hajdúvárosi elégedetlenek azzal vádolták a kerületi tisztikart, elsősorban az utolsó Csanády Sámuel főkapitányt, hogy az igaz hajdúk összeírását szándékosan tüntette el a levéltárból. V. ö. Sillye Gábor: A nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartótanácshoz... i. m. 128 Lásd pl. Nagy László: A hajdúk Bethlen Gábor Habsburg-ellenes harcaiban, (Magyar Történeti Tanulmányok VIII. Szerk. Szendrey István) Debrecen, A szerző ebben revideálta korábbi álláspontját; számos olyan katonai siker, amelyet Bethlen Gábor erdélyi katonáinak tulajdonítottunk, tulajdonképpen döntő mértékben a hajdúság érdeme." 6. old. V. ö. Uő: öreg" Rákóczi György hajdúkatonái. Aki elbánt konttyal, kalappal". (Magyar Történeti Tanulmányok XII. Szerk. Szendrey István) Debrecen, A kérdést alább részletesebben is érintjük, a hivatkozásokat lásd ott. 42

45 állanak rendelkezésünkre. Még kevésbé Böszörmény akkori teljes tehát a maradék jobbágylakossággal együtt értendő lélekszámára. Kétségtelen ugyanis, hogy a hajdúk letelepülte után tudunk böszörményi jobbágyok kiköltözéséről, nevezetesen Üj városba (Balmaz-) de esetleg máshova is. Báthori Gábor erdélyi fejedelem 1610-ben a nádorral folyó alkudozások során követének a következő utasítást adta: miután szent lett már a békesség Urunk eő Felséghe és Magyarország között, Nyári István Üj város nevű falujának nem lészen bántása. És az mely bezermeni jobbágyok oda mentenek: ő is tartozzék kiadni, mivel az Illésházival való véghezés után mentenek oda. Ha pedigh az előtt, suis módis (a maga módján) keresse őket Imreffy Uram". 110 Az utasításból két dolog derül ki világosan: a böszörményi jobbágyok már a hajdúk megtelepülte előtt megkezdték a városból való kihúzódást, de ez a folyamat a hajdúk megtelepülte után is folytatódott. Ennek sokféle oka lehetett közrejátszhatott benne a hajdúktól való egyébként jogos félelem éppúgy, mint a más helyeken lévő esetleges rokoni kapcsolatok. Az indítékokat spekulatív módon lehetne még tovább keresni, de ezt feleslegesnek érezzük. A hajdúk korántsem gondoltak arra. hogy a helyben talált jobbágyokat elűzzék, ez nem is állott érdekükben. Tudjuk például, hogy az Újvárosba költözött hajdani böszörményi jobbágyokat az újonnan beköltözött böszörményi hajdúvitézek bizonyos követelésekkel zaklatták. Az érintettek erről így panaszkodtak; megszállották az újvárosi teleköt" (jobbágytelkeket), de iszonyúság rohana ránk", mert Böszörményből Kovács Albert nevű hajdúhadnagy megtalála bennünket, 9 lovunkat viteté el szolgáival", arra hivatkozva, hogy a már elhunyt Homonnai Bálint maradt neki és legényeinek adós másfél ezer forinttal, s ha a pénzüket az urak meg nem adják, akkor ti rajtatok csepüljük ki egyszerös másszoris úgy mond". A böszörményiek a lovakat már ennek fejében hajtották el. Éppen ezért az újvárosi jobbágyok Mágóczy Ferenchez címzett levelükben azt írták, hogy ők bizony meg nem várják Kovács Albertnek és társainak visszafordulásokat" mert még ennél is nagyobb romlás elé néznek, s inkább még Újvárosról is elköltöznek. 131 A levélből ugyan nem derül ki, hogy Kovács Albert hajdúhadnagy háromszáz (!) vitéze részére miért éppen az újvárosi jobbágyoktól követelte elmaradt zsoldjának megfizetését, mindenesetre oka lehetett rá. A levélből még két érdekes részlet derül ki. Kovács Albert nevű hajdúvezér ugyanis szerepel a Bocskai István által kiállított korponai kiváltságlevélben. Amennyiben a két személy azonos, ami könnyen lehetséges, akkor egyértelműen bizonyítást nyer, hogy Böszörménybe a Bocskai-szabadságharcot végigküzdő hajdúvitézek telepedtek, amelyet különben eddig is természetesnek kellett tartanunk. 1 Kovács Albert hadnagysága alatt háromszáz vitéz szolgált, nem egyértelmű 130 Magyar Történeti Tár XIX. k. io. old. 131 Szilágyi Sándor: Báthory Gábor fejedelem története, i. m. Okleveles toldalék. XX. 132 Chomaközy András és vitézlő Szilassy János. Keöv.y Miklós, Pallay Pál, Kovács Albert, Somogyi György, Farkas Mihály, Elek János, Nagy Mátyás, Feüzy István és Hajdú Gergely" kapitányokat említik név szerint. Szendrey I. Hajdúszabadságlevelek. I. m. 13. old. Gondot jelenthet, hogy itt kapitányként szerepel; de ne felejtsük el, hogy a hajdúság soraiban, a vezető rétegében különösen nagy volt a mozgás. A korponai kiváltságlevélben nem szerepel pl. a rövidesen kétségtelenül a legfőbb hajdúvezérnek tekinthető Nagy András, helyettesét viszont, Elek Jánost, már megtalálhatjuk benne. 43

46 tehát, hogy egy hadnagy alatt csak száz vitéz szolgálhatott volna. Kérdés persze, hogy Böszörményben egy kapitány alatt hány hadnagy állott. Császár Edit, mint láthattuk, 1609-ben két böszörményi kapitányról tud, de az esetleges terminológiai bizonytalanságok miatt nem gondolhatunk arra, hogy ezek a hadnagyok lettek volna; Kovács Albert ugyanis nem szerepel közöttük. Maga ez a szám is kétségbe vonja a Dávid Zoltán által megadottakat, hiszen a Kovács Albert hadnagysága alatt harcolók száma kimeríti az általa megadott háromszáz főt. 133 Kétségtelen ugyanakkor, hogy a letelepült hajdúk eddigi katonai életformájukat megőrizték, s tették ezt saját akaratukból, mint ahogyan tulajdonképpen másként nem is tehették. Ismeretes, hogy a hajdúk katonailag legértékesebb része a paraszti termelőmunkából legalább évtizedek, ha nem generációk óta kiszakadt. A letelepült hajdúság első generációjának sem kedve, sem tehetsége nem volt egy újabb életforma váltáshoz; ez majd csak a későbbi nemzedékeknél következett be. így volt ez természetesen Böszörményben is, amelyre az alábbiakban néhány meggyőző példát hozunk. A már említett Kovács Albert nevű hajdúhadnagy azzal is kérkedett az újvárosiak előtt, hogy most is többed magammal Lengyelországban dúltam". S valóban! Más egykorú forrásból is értesülünk Lengyelországban kóborló, s onnan visszatérő hajdúkról, akik hazajöttükben Nagykároly táján is fosztogattak. 134 Ezek vagy teljes egészükben, de részben legalábbis egészen bizonyosan böszörményiek voltak, méghozzá Kovács Albert hadnagy parancsnoksága alatt. A dolog érdekessége, hogy a történeti irodalom mindössze két alkalommal tud a hajdúk külföldi vállalkozásáról; egy ízben amint már említettük, Mátyás főherceg táborában egy csehországi vállalkozásban vettek részt, a másik alkalom pedig a fenti lengyelországi vállalkozás volt, amelyben mint most már tudjuk, a böszörményiek is részt vettek. 135 A hajdúk előszeretettel portyáztak a török hódoltság területén is. Az általánosításokat kerülve, ismét csak a böszörményiek példájával hozakodunk elő ból arról értesülünk, hogy a böszörményi hajdúvitézek egyenesen Temesvár (!) alá mentek lovat és marhát zsákmányolni. A törökök a jószágokat megvédendő, kijöttek ugyan a várból, de a hajdúknak lesök volt" azaz a török kiütésre eleve számítottak, s csapdát állítottak nekik s az lesből kiütvén, majd hatvan emberig kit levágtak, kit elevenen elvittek". 136 Hűtlenek lennénk a történeti igazsághoz, ha csak a török hódoltságban való portyázásukról emlékeznénk meg. Szabolcs vármegye 1613-ból származó követi utasítása arról panaszkodik, hogy a Beszerményben, Hatházán, Polgáriban, Nánáson, Szoboszlón stb. (lakó) hajdúság miatt nagy veszedelmek lettek az ország- 133 Az adatból egyértelmű, hogy ennek többszörösét kell feltételeznünk. 134 Lengyelországban két főúr Starniczky és Oppolniczky egy megölt kutyán öszszevesztek. Starniczky 1800 hajdút fogadott zsoldjába Kovács Péter, Kovács Albert, Polai Pál és Prémes Gáspár vezérlete alatt. Mielőtt odaértek volna a kutyagyilkos Oppolniczky megölte Starniczyt. A hajdúk a megígért zsoldtól természetesen elestek, s ezért dúlni, fosztogatni kezdtek. Szilágyi S. I. m old.; Rácz I.: A hajdúk a XVII. században i. m. munkájában említést tesz Lengyelországban kóborló, s onnét visszatérő hajdúkról levéltári források alapján old. Dudás Gyula: A szabad hajdúk története a XVI. és XVII. században. (Szeged, 1887) c. művében (87. old.) a történetet némiképp másként adja elő. Az ügynek politikai gyökerei voltak. 135 Rácz I. i. m. 41. old. Nem számíthatjuk ide természetesen az erdélyi fejedelmek szolgálatában teljesített havasalföldi vállalkozásokat. 136 Takács Sándor: Török magyar lesvetés módja. Századok évf old. A böszörményi hajdúk elöljárói ekkor Ali budai basa szerint Borbély Ambrus és Gombos András voltak. 44

47 ban... békességben nem járhatni tőllük az utakon, mivel tolvajlani és utat állni kijárnak..,". 137 Példáinkat nyilván még sokasítani lehetne, de ezt feleslegesnek érezzük, részint azért, mert a fent mondottakkal a történeti irodalom is egyet ért, részint pedig azért, mert példáink önmagukban is meggyőzőek. Kérdés persze, hogyan értékesítették a hajdúvitézek a zsákmányolt jószágokat és egyéb javakat, s természetesen az is, hogy csak prédált jószágok és vagyontárgyak értékesítéséről volt-e szó. Tudjuk, hogy Báthori Gábor adománylevelében már szerepelt Böszörmény vásártartási joga, s ezt nem tekinthetjük csupán oklevélbeli közhelynek, ugyanis a különböző erdélyi fejedelmektől és magyar királyoktól származó birtokmegerősító oklevelek a vásártartás jogára következetesen visszatérnek, s azt megújítva helyben hagyták. 138 Az értékesítés egyik csatornája tehát a böszörményi vásárok tartása lehetett, amely persze nem zárja ki azt, hogy ez máshol is történhetett. Erősen kétséges, hogy a böszörményiek csak zsákmányolt javak értékesítésével foglalkoztak volna. A hajdúvárosok nagy kiterjedésű határában minden bizonnyal Böszörményben is folyhatott mezőgazdasági termelés, elsősorban állattenyésztés, de szántóföldi művelés is. önkéntelenül is felvetődik a kérdés, kik végezték a mezőgazdasági munkát, a hajdúk maguk-e, avagy a helyben maradt vagy pedig a városba beszivárgott jobbágyok? E kérdés megválaszolása, vagy legalábbis az arra tett kísérlet, egyben választ adhat a sokat emlegetett, de kielégítően soha meg nem magyarázott tényre, hogy a hajdúk szökött jobbágyokat fogadtak soraikba, illetve arra az újabban bizonyítást nyert tényre, hogy a hajdúvárosok egykori mezővárosi és jobbágy lakói helyben maradhattak. Érthetetlen ugyanis, hogy a kiváltságolt hajdúvitézek miért osztották volna meg vérük hullatásával" szerzett privilégiumaikat a fegyverforgatáshoz nem értő, a hadakozásban teljesen járatlan jobbágyokkal. Egy újabb történeti adat, amely pontosan böszörményi vonatkozású, ezt a kérdést is megvilágítani látszik. 139 Egy peres irat kapcsán két hajdúvitéz nevezetesen Kállay Imre és Faragó Albert halálával kapcsolatos javak sorsával foglalkoztak. Maga az irat ugyan csak 1658-ban keletkezett, de körülbelül negyven év előtti eseményekre hivatkozik, amelynek hitelét egyik fél sem vonta kétségbe. A két hajdúvitéz 1618 körül, háborúban halt meg, s ez Bethlen Gábor hadakozásaival állhat összefüggésben. A szóban forgó ház és a kérdéses hajdútelek a fenti két vitéznek vére hullásával jutottak volt kardgyokra". Minden okunk megvan tehát azt feltételezni, hogy 1609-ben átköltözött hajdúkatonákról van szó, de ha nem is, sorsuk mindenképpen a hajdúság első generációjára vet fényt. Az elhangzott tanúvallomásokból tudjuk, hogy a két hajdúvitéz kérésére jött Böszörménybe lakni Debrecenből Faragó Albert ugyancsak ezt a nevet viselő apja és a hajdúvitéz Faragó unokatestvére, Faragó Mihály. A két Faragó azért költözött Böszörménybe, mert vállalták a hajdúgazdaság művelését, paraszt emberek voltanak", szántottak, 137 Poór János: A hajdúvárosok gazdasági és társadalmi helyzete Debrecen, old. 138 Vö. A Függelékben közölt birtokmegerősítő oklevelekkel. Böszörmény egyébként már a hajdúkor előtt jóval rendelkezett vásártartási joggal. 139 Nyakas Miklós: Egy böszörményi polgári per tanulságai. Megjelenés alatt a Hajdúsági Múzeum Évkönyve V. kötetében. A hivatkozást lásd ott. 45

48 vetettek, gondozták a jószágokat. A gazdaság nem lehetett jelentéktelen, mert abban minden Tehén féle, ökör féle barmok felesen voltanak, mind Lovak, sértés marhak, Búza és egyéb... vetés". Az ingó javak is nagy gazdagságról árulkodnak; pénz, ezüst marhák annyira valók voltanak, hogy legh (alább) ezer tallérokat meg értenek volna". A jobbágy Faragó Albert nevének felbukkanása azért is érdekes, mert neve szerepel Böszörmény évi dézsmaösszeírásában. 140 így tehát erről az oldalról is bizonyítást nyer az a korábban hangoztatott álláspontunk, hogy 1609-ben vagy az után igenis történtek jobbágy kiköltözések Böszörményből, nemcsak Újvárosra, hanem máshova is, jelen esetünkben Debrecenbe. A Böszörménybe való viszszaköltözés pedig azt bizonyítja, hogy a hajdú vitézeket és a helybeli tehát böszörményi szántó-vető" parasztembereket vérségileg nem lehet mereven szétválasztani. Nagyon gyakran előfordulhatott, hogy egyazon családban amint példánk ezt egyértelműen bizonyítja is egyszerre voltak szántó-vetö" parasztemberek és hajdúkiváltságolással rendelkező vitézek is. Az a tény tehát, hogy a hajdúk szívesen fogadták palánkjaik mögött a szökött jobbágyokat, nem abban keresendő, hogy fegyveresekre lett volna szükségük, hanem abban a nagyonis reális szükségletben, amely a hajdúgazdaságok megművelését megkívánta. A hajdúk között élő paraszt emberekről egyébként a polgári hajdúk 1643-ban kelt statutuma is tud, akik bizonyos szolgáltatásokat adtak, sőt a kapitánynak két nap szolgálattal is tartoztak. Szó sem volt tehát arról, hogy a hajdúközösség teljes jogú tagjává lettek volna. 141 A történeti irodalomban ugyan gyakran felbukkan az az állítás, hogy a volt jobbágyok a hajdúközösségek teljes jogú tagjai lettek, a városokba való szökést is sok esetben az ottani hajdúszabadsággal" magyarázzák, anélkül, hogy erre az állításra közelebbi magyarázatot adnának. Számunkra érthetetlen ugyanis, hogy a Bocskai-féle adománylevélben kétségtelenül nemesi szabadságjogokkal felruházott hajdúvitézek miért lettek volna olyan nagylelkűek, hogy ezt a jobbágyokkal megosszák. Szerintünk a hajdúvárosok társadalma, így Böszörményé is, már a kezdettől fogva rétegzett volt, s az ott élő jobbágyok korántsem rendelkeztek hajdúnemesi kiváltságokkal, még akkor sem, ha helyzetük lényegesen kedvezőbb volt a magánföldesúri fennhatóság alatt élő társaikénál. 142 Ettől függetlenül nem tagadjuk, hogy egyes jobbágyok valóban szerezhettek hajdújogot, de ez csak egyes kivételes esetekben következhetett be. így böszörményi példákra visszatérve, tudjuk, hogy a két hajdúvitéz halála után Faragó Mihály vette át az örökséget, immár hajdúvitéz módjára, s ennek így is kellett lenni; Ha az Nemes Városban lakott szolgálat nélkül nem lehetett" hangzott el a per folyamán. Esetünkben ugyan a jobbágy Faragó Mihály vérségi jogon vette át a hajdúfundust, de könnyen elképzelhető, hogy ez vérségi kötelék hiányában más jobbágy esetében is bekövetkezhetett. Megállapításunk szerint 140 Vö. a Függelékben is közölt jobbágynévsorral. 141 A polgári hajdúk statutumát közli Komáromy András: A szabad hajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások. I. m old. 38. Art. Paraszt embernek az kik volnának kapitány uramnak... két nappal tartoznak szolgálni." 142 Az 1702-es, elsőnek tekintett hajdúvárosi összeírás három csoportot különböztet meg: proprietarii, advena nobiles, libertini. Tehát hajdúnemesek, beköltözött armálisták, szabadosok. A letelepítés óta száz év sem telt el, amely három generációnak felel meg. A családok eredetére ekkor még mindenki emlékezhetett, s valótlan dolgot állítani egy szűk közösségben mások kárára elképzelhetetlen. így az összeírásnak legalábbis a származást illetően realitást kell tulajdonítanunk. A libertinusok név alatt kell a beköltözött jobbágyokat kell keresnünk. 46

49 tehát egy hajdúvárosi jobbágy csak abban az esetben emelkedhetett a hajdúvitézek sorai közé, ha a hajdúfundusra vérségi jogon senki nem támasztott követelést, s egyben vállalta a katonai életformát is. Korabeli forrás nem áll rendelkezésünkre arról, hogy az áttelepült hajdúvitézek Böszörményt és Pródot hogyan hasznosíthatták, tehát hogyan osztották fel egymás között. Az bizonyos, hogy határhasználatuk lényegesen különbözött a mezővárosok és jobbágyfalvak határhasználati rendjétől. Egyik döntő mozzanat az volt, hogy földterületet használó kommunitás feje fölött nem lebegett a mindenkori földesúr joghatósága, s a kezdeti időszakban maga az államhatalom sem gyakorolt lényegi ellenőrzést. 143 Más volt a helyzet természetesen a bérelt pusztabirtokok (prédiumok) esetében, tárgykörünknél fogva azonban ezzel szükségtelen foglalkoznunk. Egy XVIII. század végi állítás szerint igaz Nánás esetében a föld osztása úgy történt, hogy,,a mióta azon 9 dűlők a mi régi őseink által 1606-ban felmérettek, ugyanazon stásusban és quantitásban vannak". A hajdúság egészére általánosítva pedig ez úgy történt volna, hogy,,midőn a hajdú városokat megülték és felosztották, minden katonának egyenlően mérték ki a telket, tisztnek annyit, mint közkatonának". 144 Sillye Gábor hajdúkerületi főkapitány szerint is, megnyervén a hajdúk birtokaikat, azoknak egy részét telekszám szerint mívelés végett felosztották; másik részét pedig puszta s legelői állapotban hagyták addig, míg az iránt másképpen rendelkezni szükségesnek látandják", s egy harmadik részt pedig a királyi haszonvételekkel együtt ez döntően a korcsmáitatás hasznát jelentette a közös költségek fedezésére fordították. 1 '"' Rendkívül lényeges volt, hogy a belső tartozékok tehát a háztelek, az ólaskert és határbeli földek egymástól elidegeníthetőek voltak, azaz a szabad adás-vevés tárgyát képezték. 140 Volt azonban egy sajátos hajdúvárosi jogszokás, amely némiképpen emlékeztet a nemesi birtokok úgynevezett ősiség törvényére, s amely a birtokforgalmat némiképp akadályozta. Böszörmény magisztrátusának joggyakorlata, de a hajdúvárosoké is, a XVII. században különbséget tett az aviticum és az aquisitum között. Az aviticum alatt azokat az ingatlanokat értették, amelyeket az illető hajdúvitéz az első megszállás jogán tehát hajdújogon szerzett meg. 1 '" A már idézett peres iratunkban ugyanis a felperes ügyvédje azzal állt elő, hogy Faragó Mihály végrendelete nem tartalmazta a keresetben lévő belső telket, a kertet (ólaskertet). a szántóföldeket; nem is lehetett arról testálni, mert az a Jószágh aviticum"...". Ennek az érvelésnek a bíróság helyt is adott. Az aquisitum alatt azokat az ingatlanokat értették, amelyeket a hajdúvitéz még életében szerzett ugyan, de nem számított adományos birtoknak. Az örökösök ezért ezeket a földeket minden további következmény nélkül eladhatták. Az aviticum (tehát a kardhal szerzett jószágh") eladása egyetlen esetben volt törvényes, akkor, ha ezt maga az adománybirtokot szerzett hajdúvitéz idegenítette el. Az adás-vétel körüli gyakorlat a század második felében lényegesen 143 Vö. a fentebb idézett hajdúvárosi monográfiák határhasználattal foglalkozó fejezeteivel. 144 Barcsa János: Hajdú-Nánás város és a hajdúk történelme. H. nánás old. 145 Sillye Gábor: A nagyméltóságú Magv. Királyi Helytartótanácshoz... i. m. 5. old. 146 Vö. Poór János: I. m. 147 Nyakas Miklós: I. m. 47

50 megváltozott, ezzel azonban nem áll módunkban foglalkozni. 148 Hangsúlyoznunk kell, hogy mindez a város hajdú jogon szerzett birtokára (terrenum priviligiale) vonatkozott, a bérelt pusztabirtokokon egészen más volt a helyzet. A hajdúk letelepítése és a közigazgatás megszervezése kétségtelenül a kapitányok műve volt, mint ahogyan nem is lehetett másként. A hajdúkapitányok természetesen a böszörményi is egyszerre látott el katonai, közigazgatási és bíráskodási feladatkört. E három funkció oly természetes egységbe olvadt, hogy utólagos szétválasztásuk kissé mesterkéltnek is tűnik. A hajdúk letelepedése a szakirodalom egybehangzó megállapítása szerint katonai rendben tizedekben történt. 149 Ezt nem is vonjuk kétségbe, de ugyanakkor rá kell mutatnunk, hogy önmagának a tizednek, mint közigazgatási egységnek a megléte nem bizonyíték az adott település katonai jellege mellett. Számos példát sorolhatnánk ugyanis, ahol a tized, tizedes kifejezéssel rendszeresen találkozhatunk, de azok mégsem voltak katonai jellegűek. így volt ez például Debrecen, Nagykőrös, Báránd stb. esetében is. 150 Böszörmény esetében némi zavart okoz a tizedek számának a meghatározása; Rápolti Papp Mihály böszörményi prédikátor szerint a XVII. század második felében a tizedek száma huszonegy volt lal, a későbbi iratok viszont egyértelműen csak hat tizedről tesznek említést. 102 Az ellentmondást mindmáig megnyugtató módon nem tudták feloldani, s csupán egy esetleges közigazgatási átszervezésre gondolhatunk, amely összefüggésben állhat a katonai életforma válságával és a szabadparaszti fejlődés kibontakozásával. A tizedek lélekszámának meghatározására megnyugtató adatok hiányában nem teszünk kísérletet, csupán utalunk Szabolcs vármegye 1613-ban kelt követi utasítására, mely szerint Kércsy András alispánnak a diétán a hajdúkra panaszkodva a következőket kellett előadni: A Bezerményben, Hatházán, Polgáriban, Nánáson, Szoboszlón, Kábán, Szent-Margitán, "Újfaluban, Diószegen, Nagy- Létán, Álmosdon, Bagamérban, Vámospercsen, Kis Marján és egyébb helyeken kiben ezeren, kiben hétszázan, kiben négyszázan...", laknak. Böszörményt már ekkor joggal tételezhetjük fel a legnépesebb hajdúvárosnak a felsorolásban is az első helyen áll így városunk esetében ezer hajdúvitézt vehetjük alapul. Eszerint huszonegy tizedet alapul véve egy tizedre közel negyvennyolc (47,61) hajdúvitéz jutna. Bizonyosat azonban nem állíthatunk, hiszen nem tudjuk, hogy az ezres lélekszám valóban Böszörményre vonatkozik-e, s azt sem, hogy ez alatt csak a hajdúkatonákat értették-e, vagy pedig családtagjaikat is. 153 A hajdúvárosok így Böszörmény belső rendtartásának, közigazgatásának az alapját a történeti irodalom Forgách Zsigmond kassai főkapitány június negyedikén kelt utasításában jelölte meg. Joggal kell ugyanakkor feltételeznünk, 148 Orosz István: Ismeretlen iratok Hajdúböszörmény XVII, századi történetéből. Múzeumi Kurír október 11. sz old. 149 Rácz István: I. m Did. 150 Vö. pl. Szűcs István: Szabad királyi Debreczen város történelme. I III. (Debrecen, 1870/71.) és Galgóczy Károly (szerk.) : Nagy-Kőrös város monographiája. (Bp 1896.) 154. old. Egyébként közigazgatási szempontból a tipikus jobbágyfalu, Báránd is tizedekre volt osztva. 151 Vö. Varga Lajos: Nánási emlékirat. Sárospataki Füzetek évf ; és old. Rápolti eredeti kéziratos naplója a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában. 152 Györffy István: Hajdúböszörmény települése. Föld és Ember évf old. 153 Komáromy András: A szabad hajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások. I. m. 20. old. 48

51 hogy a kassai főkapitány figyelembe vette a hajdúvárosokban ekkorra már minden bizonnyal kialakult íratlan, de esetleg már írásban is rögzített jogrendet, s a már ténylegesen fennálló állapotokat egyeztette össze a kassai főkapitányság, de tágabb értelemben a magyar királyság éredekeivel. 134 Az utasítás lényegesebb pontjai a következők voltak. 155 A kapitány írassa öszsze a tizedek lakóit, de csak azokat vegye névsorba, akik Bocskay támadásától fogva zászlók s kapitányság alatt laktanak." Rendet kellett tartani a vitézek között, csatázást senki feje vesztése mellett ne merjen próbálni", mi hírünk, akaratunk nélkül zászlót ne emeljen, kapitánt ne válasszon". Ez utóbbi jogkör a mindenkori felsőmagyarországi (kassai) főkapitányé legyen. A kassai kapitány parancsára kötelesek hadba szállni, de végszükség esetében ezt kell tenniük akkor is, ha a kállói vagy a tokaji kapitány Fekete Péter szoboszlói kapitányhoz hasonló jellegű utasítással fordul. A kapitány köteles volt híreket szolgáltatni a török hódoltságból, s ezt az ottani falvak bíráitól kellett beszerezni. A kassai főkapitány utasításának leglényegesebb pontja azonban a következő volt: Hogy penigh az kapitánynak törvény és igazság szolgáltatásában jobb módgya lehessen, maga mellé 12 főlegényt esküttessen az törvényeknek meglátására". A kapitány mellett a tizenkét főlegény" tulajdonképpen olyan kollektív testület volt, amelyből a hajdúvárosok későbbi közigazgatási szervezete kifejlődhetett, s végeredményben a város későbbi magisztrátusának első csíráját jelentette. Rendkívül lényeges volt különösen a későbbi fejlemények ismeretében, hogy a Forgách-féle utasítás kivette a hajdúvárosokat Szabolcs megye jogszolgáltatási kerete közül. Az első fokú bírói fórum, mint láthattuk, a főkapitány és a tizenkét főlegény" testülete volt, de ha valamelyiknek súlyosan tecczenék az törvény, minekünk úgymint kassai generális széki eléiben hozhassa és minden törvénynek itt szakadjon vége". A fellebbezési fórum tehát nem a nemesi vármegye közgyűlése, hanem a kassai főkapitány hadiszéke volt. Itt jegyezzük meg, hogy amikor a hajdúvárosok így Böszörmény is az erdélyi fejedelemséghez tartoztak, a fellebbezési fórum a kállói kapitány hadiszéke volt. 156 Végezetre intette a főkapitányt, hogy magát böcsületesen viselje", s szegénynek boldognak egyaránt igazságot szolgáltasson Isten szerint." Az utasítás híven tükrözi a főkapitány katonai-közigazgatási-bíráskodási hármasságát, s egyben jelzi a további fejlődés körvonalait is. A kifejlett és klasszikusnak tekinthető hajdúvárosi rendtartás a polgári hajdúk 1643-ból fentmaradt statutuma, amely számos lényeges, új elemet tartalmaz a Forgách-féle instrukciókhoz képest. Témánknál fogva azonban ezzel most nem foglalkozhatunk, no- 154 Nánás városának már 1611-ben pecsétnyomója volt a következő körirattal: Sigillum oppidi Nánás Ao 1611". Vö. Barcsa J. i. m.: A böszörményi hajdúk birtokbaiktatásán megjelent például a hadházi hajdúk jegyzője is. Lásd Függelék. 155 Forgách utasítása: Komáromy András: A szabad hajdúk történetére vonatkozó levéltári kutatások. I. m old. Újabban a polgáriaknak küldött hasonló utasítást betűhíven közölte Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulásának néhány problémája. (A Hajdúsági Múzeum Évkönyve III. Szerk. Nyakas Miklós) old. Az utasítás három nappal kelt később, mint a vámospércsieké. 156 Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulásának néhány problémája. I. m. és Uő. Egy böszörményi polgári per tanulságai. I. m. Ez utóbbi esetben a fellebbezést a kállói kapitányhoz nyújtották be. 49

52 ha Böszörmény maga is minden bizonnyal ilyen jellegű fejlődésen ment keresztül. Böszörmény esetében azonban meg kell jegyeznünk, hogy a fejlődés a kapitány jogkörének csökkenésével, s a demokratizmus kiszélesedésével járt. Nyári István Homonnay Bálinthoz intézett levelében 1637-ben Böszörményből a következőket írta; A hajdúvárosokban nem az a szokás járja, mint más szabad városokban, hogy az esküdteket holtukig választják, hanem Nálunk az Tanácsbeli emberek minden esztendőben változnak". 1>7 Közismert, hogy a hajdúvárosokat nem a belső társadalmi-gazdasági fejlődés hívta életre, hanem külső tényezők. Ez alól talán éppen csak Böszörmény kivétel, amely mint tudjuk 1410 óta mezővárosi kiváltságokkal is rendelkezett, s társadalma is némi iparos népességre utal. Ennek hatékonyságát viszont eleve megkérdőjelezte Debrecen közelsége, amelynek fejlett kézműipara közismert. Ettől függetlenül Böszörmény esetében is helyt állónak érezzük Rácz István megállapítását, hogy a hajdúvárosok létrejötte kifejezetten katonai-politikai érdek volt. li>8 Bocskai István az erdélyi fejedelemség és a magyar királyság, illetve a török birodalom ütközőpontján némi túlzással a senki földjén pontosan a nagy földnek bástyául" (értsd alatta az erdélyi fejedelemséget) azért hozta létre a hajdúvárosokat, hogy azok a mindenkori erdélyi fejedelmeknek legyenek segítségére. lu9 Mind a Habsburg, mind pedig a török ellen! A hajdúutódok ben az országgyűlés előtt egyenesen azzal dicsekedtek, hogy,,a' Hajdúk ezen Pogány Ellenség ellen... nevezetessen e' Nemes Magyar Hazának annak a' részének, a' hol laknak, ellent-álló kő-falai voltanak...". 1C0 Az igazság persze az, hogy a hajdúság az adott politikai helyzettől függően éppúgy volt Habsburg-, mint törökellenes. Mint ahogyan nem is lehetett más! Az úgynevezett öreg" vagy nagyhajdú" városok Szabolcs megyében feküdtek, s így a Partium részét képezvén, hol az erdélyi fejedelemséghez, hol pedig a magyar királysághoz tartoztak, s így a hajdúvárosok társadalmának ehhez a tényhez óhatatlanul alkalmazkodni kellett. Az 1610-es évek derekán kelt szárnyra az a hír, hogy a török birodalom, mint hogy ez a' Pogányság a' Hajdúkat meg-nem hodoltathatván", a zsitvatoroki béketárgyalások alkalmával komolyan követelte, hogy a' Hajdúk Lakó Hellyei, kerítései le vontassanak", azaz a hajdúvárosok erődített jellegét szüntessék meg, és magok a Törököknek Adófizetői legyenek. 161 Ez a híresztelés természetesen új tápot adott a hajdúk régi törökellenességére, amelyet a korábbi politikai helyzet a Bocskai szabadságharc és a második hajdúfelkelés alatti szövetség csak átmenetileg enyhített. Komáromy András szerint könnyen lehetséges, hogy csak Bethlen Gábor ijesztett rá a budai basával a Homonnayt támogatni készülő, s ellene forduló hajdúkra. 162 Ezt azonban egyáltalán nem tartjuk bizonyosnak! Ne felejtsük el, hogy a hajdúk tulajdonképpen hódolt helyekre telepedtek, s a török birodalom ilyen esetekben általában kérlelhetetlen álláspontra helyezkedett. Mindenesetre a hajdúvárosok így természetesen Böszörmény is komo- 157 Rácz István: A hajdúk a XVII. században. I. m old. 158 Uo old. 159 Uo. 160 Acta az 1790/1 esztendőbeli Magyar Ország Gyűlésének... H. é. n. 161 Uo. Ráadásul Nagy András Nádudvart mégis erődített hellyé építette ki. 162 Komáromy András: A szabad hajdúk történetére... i. m. 28. old. 50

53 lyan vették a tűrök fenyegetést, s védelemért a felsőmagyarországi rendekhez fordultak, akik 1615 októberében Kassán összeülve a nádornak megírták, hogy a török fenyegetés láttán tartanak egy újabb hajdúfelkeléstől.,.forog az is eszünkbe, a mi országunkban sem ő felségének, sem az országnak semmi oly kész hada nincs, a kihez bízhatnánk, ha a hajdúságot is jószágokba való megháborítással, szabadsagoknak elvételével, töröknek való hódolással, erőltetéssel, és házok kerítésének elvonásával ellenségünkké tesszük", akkor az ország oly védtelen marad, hogy az gyakorlatilag a török szabad prédája lesz." 1 '' II. Mátyás- is komolyan vette rendek kérelmét, s már 1615 október tizenhetedikén kelt leveleben igyekezett a hajdúvárosokat megnyugtatni, mondván, hogy a hírek hamisak, s nem igaz, hogy beleegyezett volna abba, hogy a hajdúk lakhelyei, melyeket ő felsége királyi adományából bírnak, elpusztíttassanak, kiváltságaik megsemrnisíttesenek, magok pedig török járom alá vettesenek..." Éppen ezért nyugalomra, s az iránta való hűségre intette őket. 104 Tény. hogy Báthori Gábor ekkortájt körvonalazódó törökellenes külpolitikája többek között a Havasalföld meghódítása hozzájárult a török birodalom és a hajdúk közötti viszony elmérgesítéséhez is ben kezdte meg a fejedelem a havasalföldi vállalkozását, mire a törökök a hajdúk védtelenül maradt helyeit támadták meg. így aztán azok kénytelenek voltak visszafordulni Nagy András és Szilasi János vezénylete alatt. 163 A törökkel való viszony a királyi biztosító levél ellenére sem volt megnyugtató. Forgách Zsigmond kassai főkapitány még 1618-ban is megnyugtatni volt kénytelen a hajdúvárosokat, azt írván nekik, hogy törökkel való békességh az lett... és hajdú városokról eképpen vagyon, és ment véghez, hogy valakik az mi kegyelmes urunknak, az Felséges Római Császárnak nem fizetnek és adót nem adnak", azok a törökök részére sem kötelesek adót fizetni. 106 Ez az álláspont viszont egyértelmű volt a hódoltsági jelleg nyílt tagadásával, a két részre történő adózás elvetésével. A hajdúvárosok, így Böszörmény helyzete a téren tehát megnyugtató módon rendeződött. A szabolcsi hajdúvárosok politikai helyzete merőben különbözött az úgynevezett bihari kishajdú" városoktól. Bihar elismerten az erdélyi fejedelemség részét alkotta, míg Szabolcs megye az úgynevezett Partiumhoz tartozott, amely felváltva állott a magyar királyság illetve az erdélyi fejedelemség fennhatósága alatt. A szabolcsi hajdúvárosok, amelynek sorába Böszörmény is tartozott, éppen ezért lényegesen nehezebb helyzetben voltak bihari társaiknál. Kínos gonddal kellett ugyanis ügyelniük a Habsburg birodalom, az erdélyi fejedelemség és a török porta szinte állandóan változó viszonyára. A politikai helyzet helyes megítélése ezért számukra egyenesen létkérdés volt! Nem csodálkozhatunk ezért, hogy az egyes hajdúvárosok között, de a hajdúvárosok társadalmán belül is gyakran került sor belvillongásra. így például nagyon elmérgesedett az ellentét a szoboszlói Halasi Fekete Péter Habsburg-párti kapitány és az erdélyi fejede- 163 Uo. 164 Uo. 24. old. 165 Szilágyi Sándor: Báthory Gábor erdélyi fejedelem... i. m old. 166 Forgách Zsigmond kassai főkapitány levele a vámospércsi hajdúkhoz. Kassa, május 1. Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulásának néhány problémája. I. m. 52. old. 51

54 lemség íő támogatója, Nagy András hajdúgenerális között, akinek pedig mint láttuk Szabolcsban is voltak birtokai. 10 ' A meddő moralizáláson túltéve magunkat, megállapíthatjuk, hogy a letelepült hajdúk generációja Szabolcsban legalábbis olyan történelmi válaszút elé került, amely számukra kétféle választási lehetőséget is megengedett, s a választás mikéntje korántsem volt könnyű és főleg nem egyértelmű. Itt kell visszautalnunk a Kálióból áttelepült böszörményi hajdúk problémájára. Amint láthattuk, a kállói hajdúk között is két politikai irányzat körvonalai bontakoztak ki, az egyik a magyar királysághoz (tehát a Habsburgokhoz), a másik pedig az erdélyi fejedelemséghez húzott. Az ellentétek már ekkor igen komolyak lehettek, hiszen mint láthattuk nagyon reális eshetőségként mérlegelték azt, hogy a két táborba tartozó hajdúkat két külön helyre telepítik át. Ez azonban mint láthattuk nem valósult meg, s a két táborba tartozók egységesen Böszörményben telepedtek meg. Űjabban Szendrey István vetette fel azt a kérdést, vajon a Kálióban levő hajdúvitézek áttelepültek-e mindannyian az erdélyi fejedelem által kijelölt helyre, Böszörménybe. 168 Szerinte nem! Egy 1613 szeptember tizenharmadikán kelt öszszeírás szerint Kálló városában (tehát nem a várban!) ötvenhét hajdúcsalád lakott. A név szerint felsoroltak között egyetlen olyan sincs, akinek nevével később Böszörményben találkoznánk. Ez egyértelművé teszi, hogy átköltözésükre később sem került sor. Ennek okát a magunk részéről abban látjuk, hogy az említett ötvenbét hajdúcsalád azok közé tartozott, akik a magyar királysághoz húztak, s éppen ezért a kállói végvári katonákkal is békességben élhettek. Esetleg várbeli szolgálatot is teljesíthettek. Egy bizonyos, Kálló városában végig a XVII. század folyamán éltek hajdúk; I. Lipót 1687-ben kelt oklevele ugyanis a város lakói között említi a hajdúkat (hajdones) is, a várbeli katonák és az egyéb polgárok között. 169 Egészen bizonyos azonban különösen a későbbi fejlemények ismeretében hogy Böszörménybe olyan hajdúcsaládok is telepedtek, akik hajlandóságot mutattak a magyar királyság részére hallgatni. Éppen ezért joggal tételezzük fel, hogy a Böszörményben már a hajdúk első generációjánál két politikai irányzat létezett, amely ellenséges viszonyban nem állott ugyan egymással, de kritikus politikai helyzetben mégis két irányba húzott. Az 1609-ben Kállóból Böszörménybe áttelepült hajdúk kapitányai amint már említettük Szőcs György és Erdélyi András voltak. Erdélyi Andrásról egyértelműen tudjuk, hogy az elkötelezett híve volt az erdélyi fejedelmi irányvonalnak. Szőcs Györgyről közelebbit mondani nem tudunk. A fent részletezett kritikus politikai helyzet állott elő a nagy erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor trónralépte, illetve uralmának megszilárdulása idején. Közismert, hogy a fejedelem, a török részről történő elismertetés fejében kénytelen volt a már régóta követelt Lippa várát átadni a szultánnak. 170 A kényszerűségből lett és utólag helyesnek bizonyult döntés a magyar és az erdélyi közvé- 167 Komáromy András: Nagy András hajdúgenerális halála. Hadtört. Közi évf old. Nagy András megtámadta Szoboszlót, s ebben a böszörményiek is segítették. 168 Szendrey István: A kállói hajdúkról 1. Múzeumi Kurír 11. sz. 11. old. 169 Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár. V. 1. Kálló kiváltságlevelei. I. Lipót ben kelt oklevele szerint Kálló lakossága a következő: Milites, Hajdones, Nobiles presidarii Juratique et Ceteri Incolae". 170 Bethlen Gábor saját maga volt kénytelen a várat ostrommal bevenni, mert saját katonái nem engedelmeskedtek parancsának. 52

55 leményt igen érzékenyen érintette. A Bethlen Gábor-ellenes hangulatot igyekezett kihasználni az Erdély fejedelmi süvege alá áhítozó Homonnai Gábor, a fejedelem legfőbb politikai ellenfele. Lippa átadása a hajdúságot is megosztotta! Homonnai hadat toboroz, s katonái szinte kizárólag hajdúkból állanak. 171 A legfőbb támogatója a szoboszlói Fekete Péter kapitány, de az ő oldalán harcol az a Gombos András is, akit egy forrásunk böszörményinek nevez. 1/2 Nyilvánvaló tehát, hogy a magyar királysághoz vonzódó böszörményi hajdúk Homonnai oldalára állottak. Erdély legfőbb nyugati bástyájának Váradnak a kapitánya szintén hajdúkat fogadott zsoldjába. A hajdúság két szárnya közötti összecsapásra 1616 júniusában került sor Konyár(d)nál, ahol Rhédey Ferenc váradi kapitány szétverte Fekete Péter hadát. Még ez év októberében a váradiak hajdúkapitánya támadta meg a böszörményi Gombos András hadát, de alul maradt. Gombos András ekkor vakmerő lépsére szánta el magát, hajdúival betört Erdélybe, s egészen Désig nyomult, ahol viszont Bethlen Gábor hadaitól súlyos vereséget szenvedett. Seregének töredékét ugyan hazamenti, de biztosítékot kellett adnia, hogy máskor ilyen lépésre nem szánja el magát. 173 Bethlen Gábor trónjának megszilárdulása, fényes katonai és politikai sikerei Böszörményben egyoldalúan az erdélyi fejedelmi irányvonalat erősítették meg, amelynek legfőbb letéteményese Erdélyi András hajdúkapitány volt. 174 Bethlen Gábor ( ) halála után a politikai helyzet ismét kiéleződött; a nagy fejedelem ugyanis a Bocskai-féle végrendelet mintájára akarta Erdély Habsburg-ellenes történeti hivatását kijelölni, s egyben halála után is biztosítani a fejedelemség számára az általa megszerzett hét vármegyét. II. Ferdinánd azonban minderről hallani sem akart. A zavaros politikai helyzetben I. Rákóczi Györgynek sikerült ugyan megszerezni az erdélyi fejedelem- 171 Szekfű Gyula: Bethlen Gábor. (H. é. n.) (Bp., 1983.) S4. old ban Gombos András a Temesvár alatt a töröknek cselt vető böszörményiek egyik parancsnoka. Vö. Takács Sándor: Török magyar lesvetés módja. I. m. 173 Szekfű Gyula: I. m. 64. old. 174 Ettől függetlenül Böszörményben is erős maradt a magyar királyhoz húzó mozgalom május 25-én a böszörményi hajdúk a következő reverzálist adták II. Rudolfnak, amelyet fontosságánál fogva szó szerint közlök: My feő és vice kapitány, hadnagyok, feő legények és minden rendbeli hajdú vitézek, Beöszöeörmény városban Szabolcs vármegyében lakosok, adjuk emlékezetül ez mi levelünkben, hogy mivel az elmúlt időkben az hadakozásoknak veszedelmes háborúi nemes országnak nagy kárával, az szegény községnek tovább tovább való nyomorúságát és tartományoknak pusztulását láttattanak magokkal hozni; annakutánna az Űr Isten országunkhoz kiváltképen való kegyelmességéből az fejedelemeknek szívét úgy igazgatván, hogy ismét az jó békesség római császár és király urunk eő felsége és az felséges Gabriel római impériumbeli és erdélyi fejedelem urunk eő felsége között megindíttatván, azon békesség egymás közt való különb különb institulált tracták által eő felségeik között kelt bizonyos diplomával szerencsésen el is végeztetett volna. Hogy azért mi is az elvégeztetett szent békességhez való jó igyekezetünket nyilvábban bizonyítanók, az megnevezett eő felségeik között költ diplomának negyedik artikulusa szerint császár és király urunkat eő felségét assecuráljuk, és magunkat mi kötelezzük, hogy míg az mi kegyelmes urunk eő felsége él, soha semmi időben császár és koronás király urunk eő felsége és az következendő magyarországi kormány szerint való koronás királyok és hívei, s Magyarország ellen, senki parancsolatjára offensive fegyvert nem fogunk és a két fejedelem között szerzett békességnek artikulusait minden czikkeiben és pontjaiban, az miben minket illetnek, szentül és felbomolhatatlanul megtartjuk. Az mint erről asseccuráljuk eő felségét, és keresztyéni hitünkkel ezekre magunkat állhatatosan kötelezzük, ez mi levelünknek erejével és bizonyosságának általa. Dátum in oppido Rácz-Beöszeörmény. 25-a die mensis may anno (P. H.) Közli Sillye Gábor: Hajdúmegye történeti viszonyai. (Hajdúmegye leírása. Szerk. Varga Geiza) Debrecen, olcl. 53

56 séget, de csak oly áron, hogy a hét vármegyéről (Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj) lemondott Kassával egyetemben. 175 A szabolcsi hajdúvárosok és Munkács, Tokaj és Ecsed helyőrsége azonban nem volt hajlandó letenni a magyar királynak a hűségesküt, nem utolsó sorban ifjabb Bethlen István és Zólyomi Dávid biztatására. 176 Az ellenállás tűzfészke Böszörmény volt, s az 1631 tavaszán ide érkezett királyi békebiztosok itt komoly ellenállásra találtak. A királyi biztos Eszterházy felháborodottan írta, hogy nem tudatik micsoda indulatból Erdélyi András, a beszerményi kapitány" a király iránti hűségesküt nem hajlandó letenni. 177 A helyzetet végképp kiélezte, hogy híre járta annak,, hogy a kállói helyőrség Böszörmény ellen készül, hogy Erdélyi Andrást elfogják, s ha ez nem sikerülne, akkor az várost is szablyára hányják kicsinytől fogva nagyig". Erre viszont a többi hajdúváros lakossága is megmozdult, s ifjú Bethlen Istvánnal az élen visszanyomták a kállóiakat. A hajdúvárosokban mindenütt elkergették a Habsburg-barát kapitányokat és újakat választottak, sőt a szabolcsi és a bihari hajdúk egymással szövetségre is léptek. 178 Szeptember hetedikén kétnapos csata fejlődött ki a hajdúk és a mintegy háromezer zsoldos között Böszörmény és Nánás között. A hajdúk visszaszorították a császáriakat, sőt Rakamaznál utolérve őket, komoly veszteségeket okozva nekik, a Tiszán is átkergették. 179 Az úgynevezett harmadik hajdúfelkeléssel nem áll módunkban foglalkozni, csupán annyiban, amennyiben a Böszörmény belső politikai erőviszonyait megvilágítja. I. Rákóczy György trónjának biztosítása érdekében vállalta, hogy leszereli a hajdúmozgalmat. Ennek egyik feltétele a hét vármegye közöttük Szabolcs átadása volt. Eszterházy nádor ezt használta fel, hogy a hajdúvárosokban levő erdélyi fejedelmi irányvonalat követő hajdúk erejét megtörje. Követelte ezért az elűzött Habsburg-párti kapitányok visszahelyezését, s azt, hogy a jövőben a kapitányokat a kassai kapitányok jelöljék ki. Követelte a hajdúfelkelés szervezőinek, irányítóinak kiadatását és azt, hogy a hajdúk személyesen, fejenként tegyenek hűségesküt. 180 A hajdúk ugyan kezdetben visszautasították ezeket a követeléseket, s nyomatékkal emelték ki Erdélyi András böszörményi főkapitány és négy társának a büntetlenségét. A nádor maga is belátta, hogy a húrt nem lehet tovább feszíteni, s ezért hajlandónak mutatkozott Erdélyi András büntetlenségének biztosítására. Egyben ígéretet tett arra is, hogy a hajdúkat régi szabadságaikban megtartja. A hajdúk nem voltak hajlandók elfogadni a fejenkénti eskü formuláját sem, s Eszterházynak el kellett fogadni azt a kikötést is, hogy aki az erdélyi fejedelemség területére távozik, az mentesül az eskütétel kötelezettsége alól. 181 így kerülhetett sor a régi Habsburg-barát kapitányok visszahelyezésére Nánáson, Dorogon, Hadházon és Vámospércsen. A helyzet Böszörményben viszont igen válságos lett. Az itt lakó hajdúk ugyanis még ekkor sem akarták letenni az esküt, s követelték, hogy Erdélyi András maradjon meg kapitányuknak, aki társaival ekkor már I. Rákóczi György menedékét élvezte Makkai László: A kuruc nemzeti összefogás előzményei. Bp Uo old. 177 Uo old. 178 Uo old. 179 Uo és old old. 181 Uo old. 182 Uo old.

57 A böszörményi és általában a szabolcsi, Erdélyhez hű hajdúság ügyét végül a fejedelem oldotta meg. Mégpedig oly módon, hogy 1631 június huszonharmadikán kelt kiváltságlevelének erejével Erdélyi Andrást és ezer hajdúkatonáját Derecskére telepítette, felmentvén természetesen őket a paraszti szolgálat terhe alól, amelynek fejében katonáskodni voltak kötelesek. 183 Hangsúlyozzuk, nem ezer böszörményi, hanem ugyanannyi szabolcsi hajdúvárosból származó katonáról volt szó, akik nem akartak II. Rudolf hűségére felesküdni. A böszörményiek többsége azonban helyben maradt. A kapitányságot az a Kömlei Kiss Miklós viselte, aki vállalta a magyar királysághoz való hűséget, s aki Szabolcs megye rendjeivel is jó kapcsolatok kiépítésére törekedett, s aki korábban Erdélyi András helyettese volt. Hogyan értékeljük mindezt? Megalkuvásnak-e avagy a politikai realitások tudomásul vételének? A kérdés nehezen megválaszolható, s talán ilyen formában való felvetése nem is szerencsés. Mindenesetre tény, hogy Böszörmény hajdúvárost egy válságos időszakon Kömlei Kiss Miklós kapitánysága esskütteivel egyetembe" segítette át. S végül még egy tényre hívnám fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogy Erdélyi Andrásék kiköltözésével minden bizonnyal a hajdúság harciasabb rétege távozott. Ez pedig nyilván felerősítette, meggyorsította azt a korábban már megindult folyamatot, amely a katonai életformát a szabad paraszti életformával váltotta fel. A polgári hajdúknak már 1636-ban sikerült elérniük Csáky István felsőmagyarországi főkapitánynál azt, hogy katonai szolgálattal már nem tartoztak, csak adott esetben leveleket kellett továbbítaniuk. 184 Hasonló folyamatot figyelhetünk meg Kömlei Kiss Miklós kapitánysága alatt a böszörményi hajdúknál is. A szabolcsi rendekhez való közeledésük egyik indítéka ugyanis éppen az volt, hogy segítse őket Keglevich Miklós ónodi kapitány ellenében, aki nemrégiben is kétszáz lovast követelt a várostól, s azokat kénytelenek voltak kis is állítani. Igaz ugyan, hogy mindezt azzal indokolták, hogyha a városukat ily módon üresen hagyják, könnyen megtörténhet,hogy a feles számmal" levő pogányság (a törökök) nemcsak Böszörményt égetik föl, hanem Szabolcs megyét is elpusztítják. 185 Ez az indoklás azonban annyira átlátszó, hogy azt nem vehetjük komolyan. A döntő ok a szabadparaszti életforma térhódítása lehetett, s így revideálásra, ha nem is teljes átértékelésre szorul a korábbi történeti irodalom állítása az úgynevezett Szejdi-járás" e vonatkozásban döntőnek tartott szerepével. 18,5 Bár mint láthattuk, a hajdúk 1609-ben tulajdonképpen egy kész város-szerkezetet örököltek, s azt lényegesen nem is változtatták meg, de bizonyos módosításokat azért hajtottak rajta végre. Ez érthető is, hiszen a településnek immár kettős jellegű, katonai és polgári feladatoknak kellett eleget tenni. 183 Az adománylevelet közli Szendrey István: Hajdúszabadságlevelek. I. m. Értékelésére Szendrey István Nyakas Miklós: Derecske története. (Szerk. Szendrey István) Debrecen, " old. 184 Az oklevelet közli Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulásának néhány problémája. I. m. 52. old. 185 Nyakas Miklós: Kömlei Kis Miklós böszörményi főkapitány két levele Szabolcs vármegyéhez 1640-ből. Múzeumi Kurír. 24. sz old. 186 E vonatkozásban különösen végletes képet fest H. Fekete Péter: Hajdúszoboszló pusztulása 1660-ban. Hajdúszoboszló,

58 A hajdúvárosok mindenekelőtt kerített" városok voltak, amely palánkrendszerrel körülvett várost jelentett. Ezt hajdúpalánknak is nevezték. Böszörmény központjában is erődített templom állott, s a torony nem volt összeépíve a templommal, attól mintegy egy ölnyire állott. A toronyban a toronyőr számára sétáló volt körös körül, amelyet részint az esetleges ellenség megfigyelésére, részint a tűzesetek jelzésére használták. A böszörményi templom kerítése" erődített fala) lőréses volt, s négyszögletű. Fala körülbelül egy méter vastag és két és fél méter magas lehetett, s akik a fal évi bontásában részt vettek, úgy emlékeztek rá, hogy az terméskőből készült. Az évi térképen látható kerek kis bástya minden jel szerint a puskaporos torony lehetett. Az nyilvánvaló, hogy a hajdúk Böszörmény mezővárosi korszakából ennek a várszerű erődítménynek az elődjét örökölhették csak, bár a templomnak amint már mondottuk már ekkor erődítettnek kellett lenni. 187 A nagy kérdés azonban az, hogy nem tudjuk eldönteni a kutatás jelenlegi szakaszában, hogy a labanc hadak amikor az 1670-es években Thököly-ellenében Böszörményt véghellyé építették ki, milyen munkálatokat végeztek, 188 Azt például tudjuk, hogy a várost árokkal és földbástyákkal vették körül; az árok esetében ez valószínűen a réginek a felújítását jelentette. 189 Meglehet, hogy a templomot is tovább erősítették. Mindenesetre Böszörmény 1677 őszén a francia és lengyel hadakkal is megerősödött Thököly kurucainak támadását is kiállította. 190 Az itt állomásozó labanc helyőrség rengeteg bosszúságot okozott a kurucoknak, s ezért a fejedelem 1681-ben komoly ostrom után elfoglalta ugyan, de a város másnap porig égett. 191 Végezetül foglalkoznunk kell Böszörmény hajdúkiváltságának sorsával. Egyáltalán nem természetes ugyanis, hogy Böszörmény és a szabolcsi úgynevezett nagyhajdú városok" kiváltságaikat meg tudták őrizni. Ennek egyik oka, hogy a városra földesúri igénylő nem akadt, hajdújogát sem vitatták, s a város vezetői gondosan ügyeltek arra, hogy kiváltságaikat minden oldalról megerősíttessék. A második hajdúfelkelés során a rendek még azt szerették volna elérni, hogy az igaz hajdúság csak ez öt helből álljon: Polgáriban, Nánásban, Hatházban, Perezlén (Pércsen, Vámos ), Zoboszlóban; az többiben hajdú ne legyen hanem paraszt ember..," 192 Az Erdélyhez tartozó úgynevezett bihari kis hajdú városok számát is az országgyűlésen szabályozták. 193 Igaz, Böszörmény csak 1609-ben nyert hajdújogot, de a magyar rendek által kijelölt helyek között a jogelőd Kálló sem szerepel. Ez is arra inthette a letelepedő hajdúság generációját, hogy a város hajdújogát minél hamarabb és lehetőleg minél több fórumon ismertessék el. A feudális jog értelmében ugyanis az adománylevél önmagában nem volt elég 187 Györffy István: Hajdúböszörmény települése. I. m. 188 Zoltai Lajos: Debreczen a török uralom végén. A város háztartása. Bp., old. 189 Uo. 190 Uo. 59. Did. 191 Görgey András Andrásy Miklóshoz. Ónod, szept. 15. Tört. Tár old. 192 Komáromy András: Levelek és akták az 1607/8-ki hajdú-lázadás történetéhez. Hadtört. Közi évf. 83. old. 193 Magyar Törvénytár. Erdélyi Törvények Bp old. Approbata Constitutiok III. rész. 1. art. Húsz bihari kishajdú" város jogát ismeri el, s kiköti, hogy ezeken kívül több hajdúvárosok, fejedelmek és országok híre nélkül ne ültessenek és tepittessenek hasonló szabadsággal". 56

59 az adományozott birtok teljes értékű birtoklásához, meg kellett történni az úgynevezett birtokbaiktatásnak is. Ezt az aktus a király vagy a fejedelem utasítására valamely kijelölt hiteles hely végezte el, meghíván arra az érintetteket, a szomszédos birtokosokat, s az adománylevelet ünnepélyes formában kihirdette. Ekkor az adományozást esetleg ellenzők megtehették az úgynevezett ellentmondást, amely a birtokbavétel tényét nem akadályozhatta ugyan meg, de egy későbbi per alapjául szolgálhatott. így járt el például az egri káptalan is Polgár esetében 1614-ben. 194 Tekintettel arra, hogy Böszörmény kiváltságleveleivel már kimerítően foglalkoztak, mi a birtokbaiktatási okleveleket vesszük sorra. 19,3 Báthori Gábor fejedelem már a birtokadományozó oklevél kelte előtt, szeptember 10-én utasítást adott a váradi káptalannak, hogy a Böszörmény városba letelepített lovas- és gyalogos hajdúkat a nevezett város birtokába iktassa be. 196 A Függelékben is közölt oklevélben a fejedelem felsorolta, hogy kik végezzék el a beiktatást, hagyományos szokás szerint választási lehetőséget hagyván. több embert is kijelölt. A váradi káptalan a fejedelmi parancsnak engedelmeskedve a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe utáni elmúlt harmadik napon" (azaz szeptember tizennegyedikén) hajtotta ezt végre. Az ünnepélyes beiktatáson jelen volt Miskoltzi Nagy András ő felsége mezei hadai főkapitánya", Gergócz István, a váradi vár alkapitánya a fejedelem képviseletében. Csáky Balázs, Forgách Pál, Bácsi Gergely, Rózsa Pál, Szénássy János, Köszörűs Miklós és Szarvadi Lukács Hadházról, akik az oklevél szavai szerint ottani,.esküdt katonák" voltak. Megjelentek a debreceniek képviselői is, nevezetesen a főbíró képviseletében Szüts György másodbíró, Tótfalusi vagy másként Borbély Mihály esküdt és Bornemissza János. A böszörményi hajdúkatonák képviseletében ( most a városban lakó katonáknak") Kis Mihály és Szatóch Miklós valamint Serfőző (Seörfeöző) Tamás jelent meg az ünnepélyes beiktatáson, de ott volt Csorba István népszónok" ugyancsak Böszörmény városából. Ez utóbbi talán a helyben maradt jobbágyok képviselője volt. A váradi káptalant Makay János káptalani tag képviselte. Az esetleg ellentmondással élőket tizenötöd napra a fejedelmi szék elé kellett volna idézni, ilyen azonban nem akadt. Minderről a váradi káptalan Boldog Mihály arkangyal ünnepe utáni negyedik napon, azaz szeptember tizenhatodikán ünnepélyes okiratot állított ki. A böszörményi hajdúk birtokbaiktatását Bihar megye nemesi közgyűlésén is kihirdették, holott a város Szabolcs megyében volt. Ennek oka csak az lehetett, hogy Bihar az erdélyi fejedelemség elismert része volt, s szomszédos az ekkor a magyar kiráylsághoz tartozó Szabolccsal. Az ünnepélyes kihirdetés az adományozást követően, közel egy éven belül, szeptember hetedikén történt meg Váradon. A böszörményi hajdúk birtok jogát Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1626-ban újból megerősítette, s ezt követően bevett szokás szerint birtokaiktatás 194 Origó et Status... H. é. n Birtokbaiktató oklevél. Rácz István: I. m old. 195 A kérdéses oklevél magyar nyelven Szendrey István: Hajdúszabadságlevelek. I. m. 196 Az alábbiakban a hivatkozott birtokbaiktató oklevelek magyar fordítását lásd a Függelékben. 57

60 következett, amely ezúttal a fejedelem parancsára a leleszi Szent Kereszt konvent kötelessége volt, s azt a hagyományok tiszteletben tartásával Cheon István áldozópap hajtott végre. E birtokaiktató oklevélnek számos településtörténeti érdekessége is van, hiszen olyan településekről is jelentek meg tanúk, amelyekről a történeti irodalom vélni tudta, hogy ebben az időben már néptelen volt. Jelen voltak a szomszédos hajdúvárosok küldöttei; Szoboszlóról Fekete Péter főkapitány és Barbély János esküdt, Nánásról Nagy György főkapitány és Sándor Gáspár, Hadházról Kathona András hajdúkapitány és Pethes István, a város jegyzője. Rákóczi György a későbbi fejedelem képviseletében jelent meg Chonka István, a katonák vezére", illetve a Rákóczi-birtok Téglásról Varga Tamás és Bakos István. Téglás ebben az időben Rákóczi György magánföldesúri hajdútelepítése. 19 ' Nem maradhattak távol a debreceniek sem, akiket Tóthfalusi Mihály és Szabó Ambrus képviselt. Ott voltak az újvárosiak képviselői, úgy is, mint Nyári István jobbágyai (Szőcs János és Thar István). Ott volt Kemecséről Kemecsei Ferenc jobbágya, Lovas Mátyás, Pallagról pedig Rozsályi Kun László megbízottja, Takaró Mihály, s végezetül Vidről Guthy János embere, akit Oláh Mártonnak hívtak A szabolcsi öreg hajdú városok hajdújoga a magyar királyság részéről történt elismertetéssel, megerősítéssel vált teljessé. Helyzetük ebből a szempontból is lényegesen különbözött bihari társaiktól, amelyeknek a hajdújogát csak az erdélyi fejedelemség ismerte el. A szabolcsiak hajdújogát először II. Mátyás erősítette meg 1613-ban magyar királyi hatalmánál fogva. Ebben azonban Böszörmény városa nem szerepelt. A történeti irodalomban máig az a nézet tartja magát, hogy a város hajdú jogát II. Ferdinánd erősítette meg 1632-ben. 199 E megállapításon azonban módosítanunk kell, mert vizsgálódásaink során kiderült, hogy erre már 1631-ben sor került. A kérdéses oklevelet magyar nyelven a Függelékben közreadjuk. Érdekes viszont, hogy ezt az oklevelet a latin nyelvű, s a Hajdúkerület megbízásából összeállított feudális kori emlékirat, az Origó et Status nemcsak ismeri, hanem bevezető szöveges részben hivatkozik is rá, mondván, hogy II. Ferdinád 1631 szeptember hatodikán kelt oklevelének erejével a Böszörmény városában lakó hajdúvitézeket ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel ruházta fel, amellyel már letelepedésük óta rendelkeztek, s mely lényegében a II. Mátyás féle megerősítésnek felel meg Nem tudjuk pontosan, miért került sor a következő évben arra, hogy II. Ferdinánd a magyar királyság részéről újból megerősítse Böszörmény hajdújogát, mindenesetre tény, hogy 1632-ben ismét sor került egy oklevél kiállítására, amelyet a történeti irodalom, mint első megerősítést tart számon. 201 Az oklevél kiadására két ok miatt kerülhetett sor. Az 163l-es nem tartalmazta a Bethlen Gábor-féle megerősítést, s a hajdújog megerősítése is csak kifejezetten Böszörmény városára vonatkozott, s nem említette Pródot, s hiányzott be- 197 Téglás hajdúkiváltságlevele Szendrey I. I. m old. 198 Tehát sem Pallag, sem Vid ebben az időben még nem néptelen. 199 Vö. pl. Szendrey I. Hajdúszabadságlevelek... i. m. 35. old. és Rácz ístván: A hajdúszabadság birtokában (Hajdúböszörmény története I. m.) 73. old. 200 Origó et Status... H. é. n. 8. old. 201 Magyar nyelven közölve: Szendrey I. Hajdúszabadságlevelek I. m old. 58

61 lőle a már ismeretes forint megfizetésének az említése is. Nyilvánvaló, hogy a két tény hiányát a böszörményi hajdúk oly súlyosnak tartották, hogy az oklevéllel nem elégedtek meg, s ragaszkodtak a Bethlen Gábor-féle megerősítéshez. Ennek jogosságát a jelek szerint II. Ferdinánd el is ismerte. Lényegében a fent felsorolt oklevelek voltak azok az alapdokumentumok, amelyek Böszörmény hajdújogát kétségtelenné tették, s amelyeknek révén egyenrangú lehetett a többi szabolcsi hajdúvárossal noha a korponai kiváltságlevélben nem szerepelt, s Bocskaitól sem kapott külön kiváltságlevelet később egyenesen a Hajdúkerület székhelye lett. 59

62

63 ADATTÁR Adattári összeállításunk célja az volt, hogy olyan korabeli dokumentumokat tárjunk az érdeklődő nagyközönség és a szakmai közvélemény elé, amelyek eddig csak rendkívül nehezen voltak elérhetők. Kerültünk ezért minden olyan oklevél közlését, amely magyar nyelven már valahol, valamilyen formában megjelent. Éppen ezért nem közöltük például Báthori Gábor által a böszörményi hajdúk részére kiállított adománylevelet, illetve Bethlen Gábor és II. Ferdinánd oklevelét, amely a fenti adományt megerősíti. Fontosnak tartottuk viszont közreadni a birtokadományozást, illetve a megerősítést követő birtokbaiktatási oklevelet; részint azért mert az magyar nyelven még nem jelent meg, részint pedig azért is, mert számos olyan ténnyel szolgál, amelyek városunk és a tágabb környék történelmét új adatokkal világítják meg, amelyet az eddigi történeti kutatás csak részben vagy egyáltalán nem hasznosított. A személyneveket és a helyneveket az eredeti forrásunknak megfelelően, betűhíven adtuk közre. Lényegesnek tartottuk az 1608-as dézsmajegyzék névanyagának a közreadását is, amelyet eddig szintén nem tettek közzé. Ebben az esetben a neveket betűhíven is, a mai olvasatnak megfelelően is közöltük, a kétséges vagy kétféle olvasatot is megengedő neveknél a nehézségre kérdőjellel hívtuk fel a figyelmet. A tágabb közvéleményre való tekintettel a neveket betűrendbe szedtük, a tudományosságra való tekintettel azonban megadtuk az illető személy dézsmajegyzékben elfoglalt helyét. Megjegyezzük, hogy a dézsmajegyzék eredetileg nincs sorszámozva. Külön közöltük a jobbágyokat és a kereszténypénzt fizetőket. A dézsmajegyzék forrása: Magyar Országos Levéltár. Magyar Kamara Archívuma. E Regesta Decimarum. Birtokbaiktatási okleveleink forrása egy feudális kori latin nyelvű kiadvány: Origó et Status Privilegiatorum Oppidorum Hajdonicalium ex Legibus, Privilegiis, aliisque monumentis depromtus. Hely és év nélkül. A történeti irodalom a jobbik esetben így is hivatkozik rá, de gyakran előfordul, hogy az emlékirat megjelenési éveként 1835-öt jelölik meg. Ennek magyarázata Silylye Gábor: Hajdú megye történeti viszonyai (Hajdúmegye leírása: Szerk. Varga Geiza) Debrecen, c. munkájában keresendő, amelyben a volt hajdúkerületi főkapitány azt állítja, hogy az Origó et Status c. terjedelmes emlékiratot, amely a hajdúvárosok rendezése érdekében az 1790/91. évi 47. tc. értelmében készült, Pély Gábor főkapitány állította össze és terjesztette az 1835-ben összeült országgyűlés elébe. Könnyen lehet, hogy ez így is van. A könyvet azonban nem 1835-ben nyomtatták. A Hajdúsági Múzeum birtokában levő példányban ugyanis a következő bejegyzés olvasható Ex oblatione Spectabilis Domini Michaelis Oláh Supremi Capitanei Hajdonicali possidet Franc. Bonis " Tehát Oláh Mihály hajdúkerületi főkapitány ajándékából Bónis Ferenc tulajdona. A könyv tehát legkésőbb 1829-ben kikerült a nyomdából! A személy és helyneveket itt is betűhíven adtuk közre. Böszörmény mezőváros lakossága 1608-ban I. A mezőváros bírája Judex Joannes Soos Soós János 61

64 A mezőváros III. jobbágyai A dézsmajegyzék- Sorszám ben hányadik he-mai olvasat lyen szerepel Korabeli írásmód 1, 9. Albert Lukács Lucias Albertt Barak Ferenc Francicus Barak Barak Imre Emericus Barak Bodnár Pál Paulus Bodnár Bogdán András Giorgius Bogdan Csikai Miklós Nicolaus Csikay Csongrádi István Stephanus Csongrády Ferenczi Ferenc Francicus Ferenczy Fóris (Fórizs?) János Joannes Foris Faragó Albert Albertus Faragó Ferenczi András Andress Ferenczy Gyulai (?) Mihály Michale Gillay Hajdú István Stephanus Haydu Jakó Gergely Gregorius Jako Joó György Giorgius Joo Kádár Balázs Blasius Kadar Kerekes Péter Petrus Kerekes Kerégyártó János Joannes Kerékgyártó Kis Imre Emericus Kys Kis János Joannes Kys Kis Miklós Nicolaus Kys Kocsi (Kócsi?) András Andreas Kochy Kocsi (Kócsi?) István Stephanus Kochy Kocsi (Kócsi?) János Joannes Kochy Kovács András Andreas Kovács Kövér Ambrus Ambrosius Kövir Löki Lőrinc Laurentius Löky Löki Tamás Thomas Löky Madai Mihály Michael Maday Marton András Andreas Marton Mocsári Balázs Blasius Mochary Nagy Albert Albertus Nagy Nyakas István Stephanus Niakas Pap Gergely Gregorius Pap Pályi Márton Paulus Paly Piarti György Giorgius Party Polyák György Giorgius Polyák Sajó Bálint Valentinus Sajó Szilágyi Mihály Michael Zilaghy Szondi Mihály Michael Szondy Szőcs János Joannes Szőcs Szőcs Mihály Michel Szőcs Tar István Stephanus Thar Tar János Joannes Thar Török János Joannes Török Veres Márton Martinus Veres Veres Miklós Nicolaus Veres Villám András Andreas Villam 62

65 Sorszám III. A mezőváros kereszténypénzt fizetői (Chritiani) A dézsmajegyzékben hányadik he- Mai olvasat lyen szerepel Korabeli írásmód özv. Bodoni (?) Gergely Kovács János Ilona asszony özv. Katus asszony özv. Margit asszony özv. kis Margit asszony Nemtudom" Benedek Szabó Jakab Szabó Pál özv. Vargáné (?) RÍ Gregory Bodono Joannes Kovács Ilona asszony Rl. Katus asszony Rl. Margit asszony Rl. Kys Margit asszony Benedictus Nemtudom Jacobus Zabo Paulus Zabo Rl. Vargani Forrás: Magyar Országos Levéltár. Magyar Kamara Archívuma. E Regesta Decimarum. A korabeli írásmód szerint az y betű felett két pont található. Ennek jelzése nyomdatechnikai okok miatt elmaradt. A váradi káptalan Báthori Gábor erdélyi fejedelem birtokbaiktatja a böszörményi hajdúkat I. utasítására Mi, a váradi egyház káptalanjának sekrestyéjébe mintegy gondviselésébe visszahelyezett és elhelyezett levelek és okiratok, valamint bármely másféle törvényes bírói ítéletek és a felséges fejedelem, Erdély és Magyarország részeinek ura, a székelyek grófja stb., a mi legkegyelmesebb urunk parancsainak olvasói és végrehajtói, adjuk kiket illet, hogy mi az említett fejedelem úr beiktató és behelyező levelét az alant ismertetett összes hajdú katonák érdekében, akiknek ez előtt a néhai felséges fejedelem Isten kegyelméből stb. kegyes emlékezetű István úr a Szabolcs megyében levő Kálló városát adta királyi papiron titkosan szerkesztve és kibocsátva Őfelsége pecsétjével, külsőleg fordítva felsőbb szélén megerősített és ellátott, számunkra parancsolóan szóló és parancsoló levelét a legnagyobb odaadással és tisztelettel vettük ezekben a szavakban: Gábor, Isten kegyelméből Erdély és a Magyar Királyság részeinek fejedelme, a székelyek grófja, híveinknek, a levelek és okiratoknak, amelyeket a váradi egyház káptalanjának sekrestyéjébe mintegy gondviselésbe visszahelyeztek vagy elhelyeztek, valamint bármi más törvényes bírói ítéletek és a mi parancsaink keresőinek és végrehajtóinak, számunkra őszintén kedveseknek, üdvözletünk és jóakaratunk. Hogy amikor az előbbi években a parancsnokok és kapitány urak és Magyarország Szent császári felségének más tisztségviselőitől a régi törvényeikben és kiváltságaikban nemeseknek stb. Kálló városa helyébe a Szabolcs megyében levő Böszörményt teljes és egész városunkat, valamint az említett Pród birtokot ugyanezen Beöszeörményben levő vámmal, a piacok és vásárok hasznával együtt és mindazokkal a szabadságokkal és mindazokkal a szabadságokkal felruházott kiváltságokkal és mentességekkel, valamint lehetőségekkel, amelyeket az említett Kálló városát birtokolták, teljes összes hasznukkal és bármifajta tartozékaikkal, tudniillik a földeken stb., stb. az említett összes hajdú katonáknak, mind a lovas, mind a gyalogos renden levőknek, és örököseiknek és mindkét nembeli összes utódaiknak végtére 100 ezer magyar forint összegért, igaz, folyó és használatos pénzben, váltság módjára a mi más ajándékozó és jutalomlevelünk erejével, teljes elidegenítési joggal adtuk, ajándékoztuk, jutalmaztuk stb., stb. Akarjuk, hogy őket az előbb említett Beöszeörmény város és ott levő vám, valamint Pród birtok birtokába a mi és a ti emberetek törvényesen bevezetesse. Ezenkívül nektek ezek rendjében hagyjuk, hagyjuk és erősen elrendeljük, hogy a ti 63

66 embereteket küldjétek el, a ti bizonyságtételetek szerint szavahihetőt, akinek jelenlétében jeles, kiváló és nemes férfiak, Nagy András vagy Deres Gáspár, vagy Boldvay Gergely Bihar megye alispánja, vagy Chinkath Lénárt vagy Károly György, akár pedig Márky János, mind Váradról, mások jelenlétében a mi emberünk, akit mi különösképpen erre küldtünk ki Böszörmény város és az ugyanitt levő vám, valamint Pród birtok, amelyek az előbb mondott Szabolcs megyében vannak, ezek lakóinak képében, a szomszédoknak és összes határosaiknak, akiket ugyanoda törvény szerint összehívtak és jelen vannak és hozzájárulnak, a fent nevezett összes hajdúnkat be-, iktassa ezek birtokába, és végezze ugyanezeket nekik és utódaiknak valamint mindkét nembeli összes örököseinek egyszersmind az összes hasznukkal és mindenféle tartozásaikkal együtt a kibocsátott adománylevélből a mi kötelező biztosításunkkal az ellentmondókat pedig, ha vannak, hívja ugyanoda, a feljegyzett hajdú katonáim ellenébe tizenötöd napra, az ellentmondások és meghívások napjától számítva ennek megtárgyalására törvényszékünkre, tudniillik jelenlétünkben az ellentmondásuk hathatós előadására, és azután az ilyen birtokba helyezés és állítás módját az ellentmondókkal és hívottakkal, ha voltak, a szomszédoknak és határosoknak, akik az előbb kiadott határozatnak ellene vannak, neveivel és mellékneveivel, a jelölt időpontban, ahogyan nekünk hasznos, az előbb írt időpontra az előbb említettek jelentésére a mi és a ti hív embereteknek minden módon hűségesen felelni kell, így és másként ne legyen. Kelt Várad várunkban, szeptember 10-én az Űr 1609-ik évében. Ahogy mi az előbb említett fejedelem urunk ilyen parancsának mindenben engedelmeskedni és eleget tenni akarunk, ahogyan tehetjük. Közülünk egyet, tudniillik nemes Makay János társunkat, testvérünket és társunkat és Bihar megye esküdt jegyzőjét, bizonyságtételünk szerint szavahihető, az előbb említett, az említett Váradról való Chinkat Lénárttal együtt, más királyi emberek között, akik a mondott parancslevélbe név szerint be vannak írva, és erre sajátlagosan kiküldöttek, nyomatékosan az előbb kiadott beiktató és behelyező levélhez híven végre hajtva és általunk a maga módján bejelentve véghezvittük, amit átküldték. Akik végül azután hozzánk fordulva nekünk esküvésük alatt a fő paranccsal megelégedve, ilyen módon vitték véghez. Miképpen azok a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe utáni elmúlt harmadik napon ugyanazon a fentnevezett évben véghezvive az előhozott Böszörmény városának és ezen Böszörmény városában levő vámnak és az érintett Pród birtoknak, ugyanebben a Böszörmény városban, mint fejedelmi helyen levőnek a képében a nemzetes, kiváló és nemes Miskoltzi Nagy András tanácsnoknak és Őfelsége mezei hadai főkapitányának, Váradi Gergótz Istvánnak, a váradi vár és védelem helyettes kapitányának, Őfelsége által erre kiválasztott küldötteknek, Chyaky Balázsnak és Forgach Pálnak, Hadházon levő esküdt katonáknak, Bachio Gergelynek, Rosa Pálnak, Zenássy Jánosnak, Köszörűs Miklósnak, Szarvadi Lukácsnak, most a városban lakó katonáknak, Kis Mihálynak, Szatoch Miklósnak, Seörfeöző Tamásnak, az említett Böszörményből, Chyorba István népszónok az említett Böszörményből a saját nevükben, hasonlóképp bölcs és körültekintő Szüts György másodbírónak, Tóthfalusi másként Borbély Mihály esküdtnek, és Bornemissza Jánosnak, az előbb érintett Debrecen város polgárainak, főbírójuk, nem különben ezen Debrecen város polgárai közösségének nevében, az említett Szabolcs és Bihar megyében levő és ott lakó és időző szólított mezővárosok és közösség, oda törvényesen összehivatva és jelenlétünkben hozzájárultak és ott Őfelsége vizsgáló embere az említett bizonyságtételünkkel móddal és feltételekkel Őfelsége mondott adományozó és ajándékozó levelében biztosító és világosan jegyzett és különleges levelében a fent említett összes mezei katonát beiktatta ezen Böszörmény város és az előbb említett Pród birtok, valamint a Böszörmény városában levő vámnak a birtokába, és elrendelte mindezeket nekik és örököseiknek valamint mindkét nembeli összes utódaiknak az előbb írt összes hasznukkal és tartozékaikkal együtt. Őfelsége előbb kiadott adományozó, ajándékozó és biztosításának címével, azok örökre való bírásának kötelezésével, teljességgel akkor ott az ilyesfajta bevezetés és beiktatás a fent nevezetteknek Őfelsége és a mi emberünknek a színe előt, de nehogy azután itt Váradon a mi színünk előtt, ámbár törvénynapokon és illő órákon ezen Magyar Királyság régi törvényei és próbált szokásai szerint az ellentmondó megjelenvén a várt és^eltöltött órákon. Ezen dolog emlékezetére és örök megerősítésére jelen levelünket Őfelsége és a mi szavahihető emberünk tudósítását káptalani és hiteles pecsétünk alatt az említett összes mezei katonának és az örököseiknek, valamint mindkét nembeli összes utódainak adni elhatároztuk és megengedjük a közös kedvező igazsággal. 64

67 Kelt Váradon a Boldog Mihály arkangyal ünnepe utáni negyedik napon, tudniillik tizenhatodikán az ilyes fajta korlátlan bevezetés és beiktatás előírt napján. Az Űr fent jelzett 1609-ik évében. Forrás: Origó et Status... i. m old. A böszörményi hajdúk birtokbaiktatásának kihirdetése Bihar vármegye nemesi közgyűlésén Mi Gábor, Isten kegyelméből Erdély, Magyarország részeinek ura, a székelyek grófja, adjuk emlékezetül jelen levelünk rendiben jelentve mindenkinek, akiket illet: hogy amikor az előbbi években az elöljáró kapitányok és Ö császári fensége más tisztségviselői a magyar királyságot a régi törvényeiben és a nemesek méltóságában sokféle módon megsértették, és ami súlyosabb és terhesebb volt, a vallás evangélikus és orthodox bevett és megszokott szabadságában a főurak és főrendek és nemesek, valamint az összes lakosai sok üldözést, sértést szenvedtek, miután sok panaszuk és könyörgésük nem talált meghallgatára, így végül is a királyság közös tiltakozása után, semmilyen orvoslással nem segítve, először kicsiny szikrából, aztán magát hasznosan ajánló alkalmatossággal. Őfelsége bántó hadsereg ellen, törvényeink oltalmazására, szabadsága miatt fegyverbe kényszerült, az egykori legkegyelmesebb vezér és vezetője, István, Isten kegyelméből Magyarország és Erdély fejedelme, urunk, legtiszteltebb kegyes emlékű rokonunk vezetésével felkeltek, és aztán a katonák különböző kiütései, az összecsapások és a háborúk kimenetele után, a legkegyelmesebb úr II. Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország választott királya, akkor Ausztria főhercege, tiszteletreméltó a mi urunk által a vallás helyreállításáról és a magyar királyság előbb említett törvényei sérthetetlensége miatt ő császári fensége atyai ajánlására, ezen István fejedelem úr a királyság lakóival együtt nemcsak kész volt az ellenséges fegyvereket tüstént letenni és a legkegyelmesebb császári felség kebelébe visszatérni, sőt mivel a törökkel, Ö császári fenségével valamint a magyar királyság egész vidékének hasznos és üdvös szövetséget és az óhajtott békét (amellyel jelenben is élünk) elvégezték, nehogy azután az ő és a katonák fáradozása, akik közösen összetéve dolgozunk, maga István úr, a fejedelem fáradozott, üresen jött viszsza, követelésében és jutalmában megcsalatott, a különféle nagy ajándékok közül többeket megőrzött, némely mezei katonáink pedig egy egész és teljes várost, Kállót, minden hozzátartozó pusztával és birtokokkal együtt az említíett fejedelem, István úr levelébe belefoglalva és a Szabolcs megyében levő ugyanezen nevű Kálló várában kihirdetve adta, és azután pedig mi Isten kedvező bölcsességéből a fejedelemségnek erre a fokára lépvén figyelmezve Ö szent királyi felsége kapitánya és több várőrzője között, akik az említett Kálló várában vannak, valamint a mi hűséges mezei katonáink között, akiket a már nevezett Kálló városába rendeltek, s kölcsönös gyűlölködéseket és visszavonásokat meg akarjuk akadályozni. Tehát mindenekelőtt a jeles magyar királyság nyugalma és csendessége, a nevezett részeknek alkalmas egyezséget kötni, hogy nehogy valaha a véletlen titeket átkos fegyverekre feltüzeljen és izgasson, Kálló városa helyébe egy teljes és egész városunkat, Beöszeörményt, valamint a nevezett Pród birtokot, amelyek Szabolch megyében vannak, a vámjával együtt, ami ugyanebben a Böszörmény városban van, és ugyanitt a piacok és vásárok fizetségeivel, minden szabadságokkal és kiváltságokkal, amelyekkel Kálló említett városában éltek, és az összes hasznukkal, és mindenféle tartozékukkal, tudniillik művelt és műveletlen szántóföldekkel, mezőkkel, rétekkel, legelőkkel, szénásokkal, erdőkkel, ligetekkel, hegyekkel, szőlődombokkal és szőlőhegyekkel, vizekkel, folyókkal, halastavakkal. halászó helyekkel, vízfolyásokkal, malmokkal és azok helyeivel, közönségesen pedig, bármiféle hasznokkal és azok tartozékainak sértetlenségeivel, bármilyen néven nevezettek is, mindenre jog szerint úgy, ahogyan a régiektől maradt és tartozik, így kell, az igaz mértékük és az emlékezetben levő régi határaik alatt, a mi összes hajdú katonának, mind a lovasoknak, mind a gyalogosoknak, az ő mindkét nembeli utódaiknak és összes örököseiknek, kegyesen 100 ezer magyar forint öszszeg számában jogosan, valóban forgalomban levő és használt pénznemben, csere módra adni, kötelezni és felírni megparancsoltuk, biztosítani is, hogy a nevezett város és birtokai és az összes többi birtokok, valamint pusztáik valódi nyugodt és békés birtoklásában, valamint az említett István fejedelem úr által az ő részeseinek feljegyzett hajdú katonáinkat az ő utódaikat és örököseiket, mindkét nemből, addig ameddig a mi hűségünkön és utódainkén országunkban élenjárva megmaradnak, sa- 65

68 ját fáradozásainkkal, fárasztó gondjainkkal megpróbálva bármely törvényes támadó, zavaró és zaklató prókátorok és tettesek ellen meg fogjuk védelmezni, tehát adjuk, kötelezzük és felírjuk, biztosítjuk és bizonyossá tesszük, és az előbb írt módon vállaljuk és mindezekre a ti utódaitokat és mindazokat, akik benne lesznek, kötelezzük. E dolog emlékezetéül és örök megerősítésére jelen levelünket függő és hiteles pecsétünkkel megerősítve a mi említett hajdú katonáinknak és az ő mindkét nembeli öszszes utódaiknak és örököseiknek bölcsen és előrelátóan adni elhatároztuk. Kelt Várad várunkban szeptember hó 13. napján, a>z Űr 1609-ik évében. Gábor fejedelem saját kezével. Kendy István íródeák saját kezével, bemutatva, felolvasva és közzétéve Váradon Bihar megye közgyűlésén szeptember 7-én. Makay János jegyző saját kezével. Forrás: Origó et Status... i. m old. Bethlen Gábor birtokmegerősítő oklevele nyomán kelt birtokbaiktatás Mi Telekessy István, a leleszi Szent Kereszt egyház konventjének prépostja, adjuk emlékezetül jelen levelünk rendjében jelentve mindenkinek, akiket illet, hogy mi a fenséges fejedelem Gábor úr, Isten kegyelméből a Szent Római Birodalom és Erdély fejedelme, Magyarország részeinek ura, a székelyek grófja, Opolia és Ratibolia vezére, a mi legkegyelmesebb urunk beiktató és beiktatást bizonyító levelét, a kiváló, nemes és serény hajdú katonák részére, akik a nevezett Bezermén városában laknak, számukra szerkesztett és kibocsátott, nekünk parancsolólag felolvasott és törvényes levelét a legnagyobb tisztelettel és lelki alázatossággal ezekbe a szavakba foglaltuk be: Gábor, Isten kegyelméből a Szent Római Birodalom és Erdély fejedeme, Magyarország részeinek ura stb. a mi tiszteletreméltó híveinknek, a leleszi Szent Kereszt egyház konventjének üdvözletünk és jóakaratunk, amikor a mi fejedelmek lelkének híres ajándékai között, amelyekkel az ő kegyes emlékezetű hírük minden utókorban hosszan, szélesen, és igen erősen fog élni stb. (Itt szó szerint Bethlen Gábor birtokmegerősítő oklevele). Mi nem kevesebb bölcsességgel hajolva ezen szabad hajdúkhoz, kegyesen ki akarjuk nyilvánítani Böszörmény egész és teljes városa, valamint teljes felállított, egész vámjával, a piacon és a vásárokon is stb. stb. a Pródnak nevezett egész és teljes pusztával, ami ahhoz a városhoz tartozik stb. hasonlóképpen teljes és összes jogunkat, amely nekünk az előbb említett szent császári és királyi fenség adományozásából ebben a Beszermen városban és Pród pusztán a hozzátartozókkal együtt benne van, vagy pedig a javak birtokba iktatásának és vezetéséhez a mi bizonyságtétele szerint törvényesen végrehajtani és véghez vinni és nekünk arról híven beszámolni a mi bizonyságtételünk érdekében elhatároztuk, hogy híven, méltóságképpen kell véghez vinni. Aki aztán onnan hozzánk visszatérve nekünk az ő törvényes adósságuk fejében a fő dekrétumban azelőtt hozzátéve egyformán benne volt mindenek révén visszahozták arra a módra, hogy ők a Szent Háromság negyedik vasárnapja utáni második napon teljesen átadottat elhallgatva az előbb említett teljes és egész Beszermén-nek nevezett városnak a képéhez, mely Zabólch vármegyében van és fekszik, ez előtt úgy tudják, az előbb címzett felséges fejedelem úr ecsedi várához tartozott és birtokolta, a néhai felséges fejedelem Báthori Gábor Erdély fejedelme stb. százezer magyar forintba az előbb írt szabad hajdúknak felírta; végül pedig az előbb címzett jelenlegi felséges fejedelem úrnak a szent császári és királyi felséggel elkezdett legújabb bécsi békében a császári és királyi felség által s mondott Ecsed várnak adva örök jogon ezen vár többi tartozékai között az említett Beszermen város is hasonló jogon hozzáadattak és adományoztattak ezen felséges fejedelem úr által ezen szabad hajdúknak és örököseinek, valamint mindkét nembeli összes utódaiknak az előbb felsorolt összes hasznával és bármiféle tartozékaival új ajándékozásnak címe alatt kegyesen adva és hozzáadva ezen felséges fejedelem úr előbb írt birtokba iktató és helyező levelének értelmében részletezve és kielégítve az összes szomszédainak és határosainak, jelesen megjegyezve pedig, egyébként bármiféleképpen létezik és bírjuk, egyszersmind az összes előbbi szabadságaikkal, mentességeikkel,engedményekkel, kiváltságokkal stb., az említett szabad hajdúknak és mindkét nembeli összes örököseiknek és utódaiknak a mi új adományozásunk jóindulatú titulusa alatt adtuk, ajándékoztuk és elrendeltük teljes elidegeníthetetlen jogon, ezen ajándékozólevelünk közben járásával örök jogon és visszavonhatatlanul 66

69 való bírásra és birtoklásra egyenlően bírásra. És azt akarjuk, hogy ezeket a szabad hajdúkat az említett Beszermény város és tartozékainak a megnevezett Pród pusztai birtok birtokába és a bennük levő bármilyen joguk birtokába a mi és a ti embereitek által törvényesen bevezetni elrendeljük. Ezek fölött nektek ezek rendjében erősen megparancsolva elrendeljük és kimondjuk, a jelenlegiekbe belefoglalva... terhe alatt, ezen szokások megtartására egyet közületek, testvéreteket, társat és tiszttársat a ti bizonyságtételetek érdekében szavahihetőt küldjetek el, akinek jelenlétében a kiváló nemzetes, nemes Madai Kerchy János vagy Bay Gáspár Zabolch Vármegye alispánjai, vagy Szoboszlói Fekete Péter vagy a nánási Nagy Gergely a városok kapitányai, avagy Pálóczi Horváth János nagyobbik kancelláriánk esküdt jegyzője és mások jelenlétében a mi emberünk az előbb említetteknek, Böszörmén városának és a hozzátartozóknak, Pród pusztának a képében az összes szomszédaikkal és határosaikkal, akiket törvényesen összehívtak ugyanoda, jelenlétükben személyes hozzájárulással bevezesse ezeket a szabad hajdúinkat az előbb írt Zabólch megyében levő és fekvő Böszermén városának és a tartozékainak, Pród pusztának a birtokába, a nevezetteket teljességgel, a teljes és egész jogunk, ami bennük bármiféleképpen van és rendeljétek ugyanezeket a mindkét nembeli összes örökösüknek és utódaiknak örökre való birtoklására, ha nem volt ellenvetés. Ha pedig voltak ellentmondók, hívja azokat ugyanoda az említett szabad hajdúkkal szemben az ilyen ellentmondás napjától számított tizenötöd napra elszámolásra a mi ítélőszékünkre, tudniillik a mi jelenlétünkbe az ellentmondás véleményét, hogy valóban kimondják és ezek után az ilyesfajta birtokba való helyezés és állítás sorát, egyszersmind mivel az ellentmondók és megidézettek, ha azok előállottak és a szomszédoknak és határosoknak, akik az előbb kiadott birtokba állításban köztük vannak, a neveivel és mellékneveivel a megjelölt időpontban, az általunk kijelölt időre, miként a mi embereink, úgy a ti embereitek is kiküldöttek hűségesen egyetértve minden módon áttenni és visszaírni kötelesek vagytok és tartoztok, és ne másként legyen. Kelt stb. Mi innen beillesztve az igen erős parancsokat, meghagyásokat és határozatokat az említett kegyelmes fejedelem úrnak az ezeket illető levelében minden esetben mindig megtartjuk és igen hűségesen igyekszünk, alázatosan akarunk engedelmeskedni együtt a fent említett kiváló és nemes Madai Kérchy Jánossal, másrészt Zabólch megye alispánjával, az említett kegyelmes fejedelem úr emberével, ugyanő más emberei között az előbb érintett birtokba iktató és helyező levelében név szerint öszszeírva nyíltan és felséges fejedelem úr által ahhoz különlegesen átküldve a közülünk való tiszteletre méltó férfit, tudniillik Cheon István áldozópapot, Cheon testvért és ezen egyházunk konventársát és leginkább kiválóknak és nemeseknek, Fekete Péternek, Szoboszló város hajdú főkapitányának és Barbély János esküdtnek, mindketten ugyanabból a Szoboszló városából, Nagy Györgynek, Nánás város hasonlóképp főkapitányának és Sándor Gáspárnak, mindketten ugyanazon Nánás városából, hasonlóan Kathona Andrásnak, Hadház város hajdúkapitányának és Pethes Istvánnak, ugyanazon város esküdt jegyzőjének, egyformán mindketten Hadházról. Rakay Mártonnak, az említett Beszermen város szónokának, Chonka Istvánnak, katonák vezérének, Borsod vármegye ispánjának Felsővadász-i Rákóczi György tekintetes és nagyságos úr részéről és az igyekvő Balassy Györgynek, ugyanezen Rákóczy úr Tégláson levő szabadosának, a saját nevükben hasonló képpen előrelátó nem nemesek, Varga Tamás, Bakos István Tégláson, ezenfelül Tótfalusi Mihálynak és Zabó Ambrusnak, mindketten Debrecenben, ezután Zeoch Jánosnak és Thar Istvánnak, mindketten Bedegi Nyári Istvánnak az említett Szabolcs megye ispájának és a kállói főkapitány őrségének Ujjvárosban, nemkülönben Lovas Mátyásnak, Kemenchey Ferencnek Kemecséről, Takaró Mihálynak Rozsályi Kun László Parlagon levő emberének, és Oláh Mártonnak, Gúthy Jánosnak Vidről. Nagyságos, kiváló és nemeseknek alávetett városban és nevezett birokokon, amelyek az előbb írt Szabolcs megyében vannak és oda tartoznak és soroltatnak ugyanezen földesuraik személyében és nevében összehíva és jelenlétükbe előhivattak: azután az előbb említett Kertsy János alispán, egy ember, ahogy mondják a legfenségesebb fejedelem úr megbízásából a mi előbb nevezett emberünkkel együtt jelen lévén, az előbb idézett napon és helyen a szomszédosok és határosok, nemesek és nem nemesek jelenlétében közvetlenül megszámláltakkal és összeírtakkal bevezette ezen szabad hajdúkat ezen teljes és egész városnak Beszermen-nek a birtokába, valamint azután a javak hasznával élni, az említett nevezett Pród puszta birtokába is, amely a mondott Zabólch megyében van, hasonlóképpen az említett felséges fejedelem úr előbb leírt bevezető és beiktató levelének értelmében, kielégítve és bejegyezve az összes hasznuk és bár- 67

70 miféle tartozékaik ezen felséges fejedelem úr egész és teljes jogával és mindkét nembeli összes utódaiknak és örököseiknek örökre való birtoklásra. Akkor ott, az előbb ismertetett bevezetés és beiktatás helyén és idején, tudniillik, semmi nem volt az előbb említettek, a királyi és a mi emberünk előtt, hanem ez után itt a mi konventünkben, a rni szemünk előtt sem, tudniillik a jelenlegi levelünk kibocsátása és kiadása ellen tiltakozó akár bármilyen más törvényes akadállyal és alkamas ellenzéssel; a királyság szokása szerint a törvényes szokásos harmadik napon ezek, a király és a mi emberünk, akik folytonosan ott voltak és ott laktak, ezen dolgot véghez vitték és bizonyságra, hathatós erőt és örök intézkedést, ezen levelünket, amely a mi hiteles pecsétünkkel van megerősítve és lepecsételve az említett szabad hajdúknak, jogos örököseiknek és mindkét nembeli összes utódaiknak, a jövőben az örökös jog, a közös javalló biztosíték érdekében, hogy méltán adhassa, elvégeztük és kibocsátottuk. Kelt az előbb említett Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe előtti legközelebbi vasárnapon, az Űr 1626-ik évében. Forrás: Origó et Status...I.m old. II. Ferdinánd első ízben erősíti meg a böszörményi hajdúk jogait Mi, II. Ferdinánd, Isten kegyelméből választott, mindig fenséges római császár, Németország, Magyarország, Csehország Dalmácia, Horvátország, Szlavónia stb. királya, Ausztria főhercege, Burgundia, Stájerország, Karinthia. Karniola hercege, Morvaország őrgrófja, Tirol, Krajna stb. grófja adjuk tudtára jelen levelünkkel mindenkinek, akiket érint: hogy egyrészt néhány hívünknek felségünk elé terjesztett alázatos könyörgésére, másrészt mivel jóságos érzést táplálunk lelkünkben; és végül azon okból, hogy a legjobban dönthessünk, magától érthetően nem szűnünk meg teljes királyi kegyességünkkel és kegyelmünkkel elhalmozni azokat, akik becsületes szándékkal és szilárd meggyőződéssel viseltetnek a mi felségünk és a fent emített magyar királyságunk koronája iránt és akik folyton megmaradnak a nekünk való hűségben, hasonlóképpen megérdemelt jósággal karoljuk fel azokat, akik ugyanazzal a hűséggel akarnak a kegyelmünk és kegyességünk trónjához folyamodni, akik készek és hajlandók az ország és annak lakosai javára hű szolgálatokat tenni. Ezeket figyelembe véve a kiválóan harcoló hajdúvitézeknek, akik Zabólch vármegyében levő Böszörmény városában laknak, ugyanazt a szabadságot és kiváltságot adjuk királyi hatalmunk teljességéből, amelyet mint ismert és nyilvánvaló, eddig, attól az időtől, amikor az említett helyen letelepedtek, bírtak; mégis azon törvénnyel és feltétellel, hogy először is mindenekelőtt, ahogy előrebocsátottuk, királyságunk szent koronájának és Magyarország következő királyainak tiszteletében a hajdúk, akik a már fent említett Böszörmény városában laknak is tartsák magukat az illendő és megszokott határok közt, amelyek a királyságnak és az országlakóknak semmiképp sem ártalmasak vagy károsok és nem hoznak semmilyen veszélyt. Nyilvánítsák ki a felségünk és a királyság szent koronája iránti hűségüket és mindenféle szolgálat tanúságtételét, egyezségünknek és a szent koronának vessék alá magukat, és a jövőben semmilyen módon se távolodjanak el tőle. Megfelelő kötelezvényekkel tanúsítsák és erősítsék meg szolgálatukat hűségükkel, a mi és a magyarországi királyságunk nádorának; a főkapitánynak a kérésére lovakkal és fegyverekkel kell jól feszerelve táborban a mi hadjáratunkban a királyság bármely ellensége és a mi ellenfeleink ellen is mindenféle fizetség nélkül két hónapon keresztül folyamatosan katonáskodni tartzonak, ezt teljesítve azután ha az ő szolgálatukra, ha úgy ítélik meg, hogy szükség van, három forint és húsz dénárt kell számukra leróni és kifizetni havonta. Védelmük és oltalmazásuk gondja pedig, hogy említett szabadságaikban megerősíttessenek, híveinkre, magyarországi királyságunk felsőbb részeinek jelenlegi és későbbi főkapitányára, a zathmári, kállói, tokaji erősségeinknek és határvidékeinknek, hasonképp jelenlegi és későbbi kapitányaira van bízva: akik azoknak vétkeit a királyság felsőbb részei előbb említett főkapitányának megkeresésével, akihez hasonlóképp mint Kassa hadbírájához a perek fellebbezését tartoznak vinni, a helyreigazítás és büntetés jogával rendelkezzenek. Hogy ezeknek együtt és külön mind saját erejük, mind valódi hatásuk meglegyen és erősen figyelembe vétessenek, jelen levelünket titkos függő pecsétünk által megerősítve amelyet mint Magyarország királya használunk az említett Zabólch vármegyében nevezett Böszörmény városában lakó 68

71 már mondott hajdúknak úgy tartottuk, hogy meg kell adnunk és át kell engednünk, sőt megadjuk és átengedjük a jelen okirat érvényességével. Kelt Eberstorf városunkban az Úr évében, szeptember hatodikán, római királyságunk XIII., magyarországi és a többi XIV., a csehországinak pedig a XV. évében. Ferdinánd mpr. Sennyey István mpr. győri püspök Ferentzfy Lőrinc mpr. Forrás: Origó et Status... i. m old. 69

72

73 SETTLING OF THE HEYDUCKS IN BÖSZÖRMÉNY In 1984 the Heyducks settled down in Böszörmény market-town 375 years ago according to the deed of gift given by Gábor Báthori the Prince of Transylvania. Although they went through the whole war of independence, they couldn't settle down in Kálló, the place that had been presented to them. The author embeded the settling of the Heyducks in Böszörmény in wide international relation, and shows that after the death of István Bocskai (1606) the attack against the privileged Heyducks, started by the Hungarian estates and caused the so-called second rising of the Heyducks, engaged the attention of the Hapsburg Empire with inner discords, the Principality of Transylvania and the Turkish Empire, too. So this movement of the Heyducks, protected by their privileges, touched upon the political conditions of the area, too. Solving the problems of the Heyducks and winning the movement of them were in the own interest of Archduke Matthias who gained the Hapsburg throne and his adherents, and the rich young aristocrat Gábor Báthori, who wanted the throne of the Prince of Transylvania. So finally the gifts given by Bocskai had been affirmed, and the second rising of the Heyducks had achieved its aim. But remained a unsolved problem, namely the problem of the above mentioned Kálló market-town. That is, here was a border castle, that according to the conclusion of peace in Vienna had been given back to the Hungarian Kingdom, so the soldiers of the Hungarian Kingdom had been living in the castle, while the town should have remained in the hands of the Heyducks belonging to the Principality of Transylvania. Impossibility of this situation is well-marked for the first sight. Though during the negotiations with the Heyducks a promise to give both the town and the castle to the Heyducks had been made, it wasn't fulfilled. During that time the encounters between the soldiers from the castle and the Heyducks intending to settle down in the town had become stable. In this way the matter of Kálló became one of the important points of the peace-negotiations between the Principality of Transylvania and the Hapsburg Empire. Many attempts to solution had been made, but non of them were kept. Solving the problems of the Heyducks was in own interest of Gábor Báthori, who had been elected Prince of Transylvania, and should have owed the princely throne to the allience concluded with the Heyducks. Finally Gábor Báthori chose to settle the soldiers from Kálló in his own family property, in Böszörmény in In his work the author examines the demographic, economic circumstances and the structure of Böszörmény market-town in Contradicting earlier statements he establishes that this place hadn't been uninhabited and deserted before. Most of the Heyducks settling here found a major population and they could adopt the main characteristic structural features of the settlement, too. In the last part of the book the author introduces the life of Böszörmény Hajdu town. He gives a comprehensive picture of the settling and the putting into possession, and shows, that those Heyducks settled in the town who had been going through the whole war of independence, and had taken upon themselves an important part in the second rising of the Heyducks, too. He gives an answer to the relation between the new and old inhabitans, pointing out that the Heyducks needed 71