Forgács Tamás, Keresztély Zsolt Alternatív Közgazdasági Gimnázium. 0XOWLPpGLDP&KHO\D]LVNROiEDQ. A. Bevezetés
|
|
- Ágnes Orsós
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Forgács Tamás, Keresztély Zsolt Alternatív Közgazdasági Gimnázium 0XOWLPpGLDP&KHO\D]LVNROiEDQ A. Bevezetés $] LVNROiEDQ NpW pyh IRO\y P&KHO\PXQND PHO\QHN UpV]WYHYL D] LQIRUPDWLND WDQiURN NRRUGLQiOiVD PHOOHWW szaktanárok, az iskola jelenlegi és visszajáró diákjai a MORZSÁK rendszer. Rendszerünk eszköz az új dolgokra nyitott, ízig-ypulj SHGDJyJXVRN V]iPiUD DNLN HOVVRUEDQ DEEDQ pughnhowhn KRJ\ DODSRV pv PpO\ WXGiVW alakítsanak ki diákjaikban a saját szakterületükön, és ehhez minden adekvát eszközt szívesen felhasználnak. Ma már rengeteg multimédiás CD-t ajánlanak tankönyvként való felhasználásra a hagyományos tankönyv mellett vagy helyett. A MORZSÁK rendszernek egészen más a filozófiája. Kész tankönyvek helyett egy olyan eszközt ad a tanár-vwdnir a diák - kezébe, amelynek segítségével - informatika szakmában laikus is - néhány órás munkával elkészíthet olyan multimédiás számítógépes gyakorlatokat, ún. szellemi játékokat, amit azután a tanórán - vagy az otthoni tanulás során is -HOVVRUEDQDWXGás elmélyítésében nagyon jól lehet használni. A szellemi játékok azonban a MORZSÁK rendszernek csak egy részét, nevezetesen a közepét, a magját MHOHQWLN(QQHNYDQHJ\ORJLNDLHO]PpQ\HpVHJ\ORJLNDLN YHWNH]PpQ\HpVH]HNHJ\ WWDONRWMiND025=6È. rendszhuw $ ORJLNDL HO]PpQ\ D 025=6$-bázis, ami különféle multimédia-elemek (több ezer kép, hang, V] YHJYLGHRDQLPiFLyJ\&MWHPpQ\HIRJDOPLpVWDUWDOPLMHOOHP]LV]HULQWVWUXNW~UiEDUHQGH]YH(J\V]HOOHPL MiWpNPHJWHUYH]pVHXJ\DQLV~J\NH]GGLNKRJ\ VV]HJ\&MW QNDWpPiKR]HJ\VHUHJDGHNYiWPXOWLPpGLDHOHPHW (]HN J\&MWpVH SHUV]H VRNIHOO W UWpQKHW LQWHUQHW NHUHVNHGHOHPEHQ NDSKDWy &'-k, könyvek, folyóiratok, IpQ\NpSHNVWEGHLJD]iQKDWpNRQ\DNDNNRUWXGXQNOHQQLKDNp]QpOYDQHJ\PHJIHOHOHQHONpV]ttett adekvát médiabázis. A logikai következmény pedig az ún. integrátor program. Egy tanórához ugyanis nemcsak egy szellemi MiWpNRW VW QHPFVDN V]HOOHPL MiWpNRNDW KDQHP HJ\pEPXOWLPpGLiVHOHPHNHWLVIHODNDUXQNKDV]QiOQL~J\PLQW magyarázó szövegek, prezentációk, filmrészletek, narrációk, dokumentumok stb. Szükségünk van tehát egy RO\DQSURJUDPUDDPHO\QHNVHJtWVpJpYHOH]HND]HOHPHNHJ\WDQyUDVWUXNW~UiMiEDUHQGH]KHWN- akár vizuálisan LVDNpSHUQ\Q6WDQQDNLVYDQpUWHOPHKRJ\HJ\DGRWWGLV]FLSOtnához vagy annak valamely részterületéhez WDUWR]yVRNLO\HQWDQyUiW VV]HJ\&MWV QNSOHJ\&'-re. Ez már olyasmi lesz, mint egy multimédia tankönyv. De H]WDWDQN Q\YHWD025=6È.UHQGV]HUVHJtWVpJpYHOPDJXQNEYtWKHWM NLOOPyGRVtWKDWMXNGLQDPLNXVDQ(]prt ezt a tankönyvet nyitott tankönyvnek nevezzük. B. A média-adatbázis (MORZSA-bázis) A rendszerben megvalósított szellemi játékok. Használata során az elsõ feladat az, hogy a játékban szereplõ médiaelemeket összegyûjtsük. A médiaelemek gy&mwpvpkh] PD Pir sok és gazdag forrás áll rendelkezésre - internet, kereskedelmi forgalomban hozzáférhetõ CD-k, de nem okoz gondot a hagyományos források használata sem, hiszen könyvekbõl szkennelni, magnó- vagy videokazettáról másolni is lehetséges. Nyilvánvaló azonban, hogy ha a MORZSÁK rendszert dinamikusan, a mindennapi oktatásban használni kívánjuk, egy állandóan hozzáférhetõ médiabázissal is rendelkezni kell. Ez a bázis pedig alkalmas kell, hogy legyen arra, hogy abban a feldolgozandó témához tartozó elemeket könnyedén megtaláljuk. Erre a célra a hagyományos, rekord-szerkezetû adatbázis nem alkalmas. Egy média-elemhez viszonylag kevés hagyományos (szöveg, szám, dátum) típusú adat tartozik. Ami a felhasználás szempontjából fontos: az elem tartalmára, bizonyos szempontok szerinti osztályozására, minõségi jellemzõire és más médiaelemekkel való kapcsolatára vonatkozik. A számítástechnikai piacon alig létezik a fenti céloknak megfelelõ adatbázis elõállítását támogató rendszer. Kísérleteztünk a Vineyard asszociatív adatbázis-kezelõvel, amely sajnos az elemek bizonyos száma után megbízhatatlanná vált. Ezért megterveztük a rendszerhez tartozó saját adatbázis-kezelõnket (MORZSABÁZIS), melynek jellemzõi a következõk: A MORZSABÁZIS lehetõséget ad többféle adatmodell meghatározására. Az azonos adatmodellel leírható elemeket egy adott fõtéma elemeinek nevezzük. Egy fõtéma adatmodellnek vannak ún. fix (minden fõtémában azonos) részei, illetve - bizonyos korlátok között és meghatározott szabályok betartásával - szabadon definiálható részei. Az egyes elemekhez tartozó rekord szerkezete: 0HJMHJ\]pVDOHtUiVEDQV]HUHSOPD[LPXPRNDWDIHOGROJR]iVVRUiQiOWDOiEDQIHOROGRWWXNH]HNLQNiEE ajánlások, amik átgondolt tervezésre sarkallják az alkotókat.) 1
2 1. Leíró (hagyományos) rész Három fix és maximum háromszor négy szabadon deklarálható mezõbõl áll, úgymint: Fix mezõk: - az elem neve - az elemet tartalmazó médiakönyvtár elérési útja - az elem fileneve Szabad mezõk: Maximum négy-négy szöveges, numerikus és dátum-mezõ. Ezek neve és tartalmi meghatározása fõtémánként más és más lehet. 2. Osztályozó mezõk Az osztályozó mezõnek maximum 32 diszkrét értéke lehet. Minden értéknek neve van, és az adott elemre pontosan (illetve legfeljebb) egy érték jellemzõ. (Például a mezõ neve lehet napok, az értékek hétfõ, kedd stb, és egy elemhez maximum egy nap tartozhat.) Egy adatmodellben (fõtémában) nyolc különbözõ osztályozó mezõ definiálására van lehetõség. 3. Halmaz mezõk A halmaz mezõnek is maximum 32 diszkrét értéke lehet, és minden értéknek neve van. Az osztályozó mezõhöz képest a különbség az, hogy egy mezõnek egyidejûleg akárhány értéke lehet. (Például politikai események gyûjteményénél a halmaz neve Államok, és azokat az országokat választjuk egy elem értékei közé, amelyekkel az adott esemény kapcsolatba hozható.) Egy adatmodellhez maximum nyolc halmazmezõ tartozik, tartalmi meghatározottságuk fõtémánként más és más lehet. 4. Szinopszis mezõ Memo jellegû mezõ; az adott elem rövid (maximum 256 karakteres) leírása szerepel benne. 5. Kapcsolat mezõ A médiabázis elemei különbözõ szempontok szerint kapcsolatban állhatnak egymással. (A legegyszerûbb példa ilyen összerendelésre, amikor egy kép és a hangalámondás kapcsolatát jegyezzük fel. Ilyenkor a képelemhez tartozó kapcsolat-mezõ neve lehet hangja, értéke pedig a hangelem neve.) A kapcsolatmezõ neve mindig a kapcsolat jellegét mutatja, értéke pedig a kapcsolódó elem neve. Kapcsolat mezõ egy rekordban maximum nyolc lehet. A médiabázis elkészítése Az egyes témákhoz gyûjtött elemek a MORZSA-%È=,6ED NHU OQHN H]pUW D J\&MWpV VRUiQ PHJ NHOO határozni, hogy mely elemek kerülhetnek egy fõtémába, és melyek azok a jellemzõ szempontok, amelyek alapján az elemek az adatbázisból kereshetõek lesznek. Ezek alapján kell az adatbázis szabadon meghatározható mezõinek tartalmát (leíró rész szöveges, szám és dátum mezõi; az osztálymezõk és halmazmezõk nevei és a lehetséges értékek; a kapcsolatmezõk nevei) megadni. Amikor egy fõtémát meghatározunk (például festmények), lehetséges, hogy egyúttal egy késõbb specifikálandó téma (például építészet) számára is alkalmas adatmodellt sikerül specifikálnunk. Célszer& DUUD törekedni, hogy a különbözõ adatmodellek összevonhatóak legyenek, és lehetõség szerint minél kevesebb fõtémát kelljen kézben tartani. A multimédia-bázis használata Az adatbázis funkciója a média-elemek kiválasztásának támogatása. Amikor egy elemet keresünk, elõször nyilván a fõtémát határozzuk meg. (Ha sok fõtéma gyûlt össze, célszer&diõtémákat kezelõ külön adatbázist létrehozni.) Adott fõtémán belül meghatározhatjuk a keresési kritériumot. Nemcsak konkrét mezõértékekre, de azokat összekapcsoló és illetve vagy kapcsolatokra is kereshetünk. Ha túl sok a találat, a kiválogatott elemek halmazát tovább szûkíthetjük. A keresésénél a mezõ és a keresett érték szigorú egyezését írjuk elõ, kivéve a szinopszis és a halmaz mezõket, ahol a contains (tartalmaz) relációnak kell érvényesülni. Az adatbázis használatában a következõ nehézségek merülhetnek fel: A médiabázisban az osztály- és halmazmezõk értékeinek megválasztása, így ez elemek besorolása is szükségképpen szubjektív, ezért hasznos, ha az adatbázis készítõje külön kommenteket szolgáltat ezekhez. Lehetséges, hogy egy felhasználó több fõtémából gyûjti ki az általa használni kívánt elemeket, és erre az adatbázisra tartósan építeni kíván. Ilyenkor fontos, hogy rendelkezésre álljanak a fõtémák összevetésére, új fõtémák generálására alkalmas operációk. 2
3 C. Szellemi játék-programok (keretprogramok) Ebben a fejezetben a játékok tartalmát és a V]HUNHV]WKHWVpJ D PPXOWLPpGLD-elemek használatának valamennyi programot jellemzõ lehetõségeit ismertetjük Pillanatnyilag (a folyamatos bõvítés jelenlegi állása szerint) a rendszer a következõ programokat tartalmazza: Memóriajáték A hagyományos memory játékból fejlõdött ki. A képernyõn hátlapjukkal felfelé fordított kártyák láthatók. A kártyák párosával valamilyen asszociáció szerint összetartozó média-elemeket képviselnek. Cél az összetartozó elemek megtalálása a memory játék szabályai szerint. Összerakó (puzzle) játék Egy adott médiaelemet (kép, hang, video) egyenlõ részekre felosztunk, majd a részeket véletlenszerûen összekeverjük. A tanuló feladata, hogy az elemek cserélgetésével az eredeti alakzatot összerakja. (Kép esetében egybevágó téglalapok, hangnál és videónál azonos hosszúságú részek szerepelnek. Kirakó (classic puzzle) játék Csak képre megvalósítható játék. A képet szabálytalan alakzatokra daraboljuk. Feladat az elemeknek egy lapon való elhelyezése. Sorbarendezés (multi-puzzle) Képre, hangra, videóra mûködik. Megvalósítása megegyezik a hagyományos puzzle-játékkal, de itt nem egy elemet darabolunk fel, hanem 9 (16, 25) önálló elem szerepel az eredeti helyén, majd összekeverve. Feladat: cserélgetéssel az eredeti sorrend visszaállítása. Csoportosítási (szortírozó) játék Kezdõállapotban a kiválogatott médiaelemek több ablakba, az ún. forrásablakokba vannak szétosztva. A tanulóknak az elemeket egy más szempont szerint az ún. célablakokba kell átcsoportosítaniuk (Akárhány forrásés célablak lehet). Kérdezz-felelek (teszt) játék A hagyományos teszteknél lényegesen több lehetõséget megvalósító kikérdezési forma. Elsõ lehetõsége a hagyományos feleletválasztó teszt multimédiás általánosítása (mind a kérdés, mind a felkínált válaszok tartalmazhatnak multimédia-elemeket). Második lehetõsége egy adott elemre vonatkozó kérdés alapján a megfelelõ kép- hang- illetve videorészlet kiválasztása. Berendezõ (háttér-puzzle) játék A feladat az, hogy adott háttérképen megtaláljuk a felkínált multimédia-elemek a helyét. Speciális megvalósítása az ún. rés-játék, amikor a háttérbõl kivágott téglalap alakú elemeket kell a megfelelõ helyre visszahelyezni. Keresztrejtvény (scrabble) játék Adott egy multimédia-elemekbõl álló halmaz. Ezeket az elemeket kell egy olyan síkhálón elhelyezni, ahol a háló minden eleméhez tartozik egy vízszintes és/vagy függõleges kategorizáló meghatározás. Az elemeknek mind a vízszintes, mind a függõleges vonal mentén ugyanahhoz a kategóriához kell tartozni. A síkhálón kirakott alakzat nem zárt síkidom, hanem dominószerûen bármilyen vonalalakzat lehet. Konstrukciós játék Ez a rendszerben a legbonyolultabb, így a legkonstruktívabb játék. Adott a multimédia-elemek egy halmaza, minden elemhez tartozik egy magyarázó szöveg és egy hely a színpad -on - a játékhoz tartozó négyzetrácshálón. A tanuló egy feladatsorozatot old meg, melynek során megkap az összetartozó hármasokból (elem, szöveg, hely) egy vagy két értéket, és a hiányzókat neki kell meghatározni egészen addig, amíg az egész színpadot be nem rendezte. Találd ki (guess who) játék Lényegében általánosított barkochba-játék. Adott egy multimédia-elem halmaz, a kitalálandó elemek halmaza, valamint a feltehetõ kérdések halmaza. A kérdések alapvetõen szövegek, de azokba - mint a kérdezz-felelek játékban - lehetséges multimédia-elemek beágyazása. A játékban a gép véletlenszerûen gondol egy elemre. A tanuló feltesz egy kérdést, majd a gép válasza alapján elkülönítheti, hogy melyek azok az elemek, amelyek a válasz alapján még szóba jöhetnek, és új kérdést tesz fel. Így szûkíti a szóba jöhetõ megoldások halmazát. Amikor már csak egyetlen elemet különít el, ez rákérdezés; ha nem talált, a gép megmutatja a helyes választ. A szellemi játékprogramok közös jellemzõi 3
4 Ezek a programok önálló, egymástól független egységek, amelyek különálló szerzõi program -ként alkalmazhatók és továbbfejleszthetõk, és keretet, eszközt szolgáltatnak a megfelelõ játékok elõállításához. Minden program két üzemmódban mûködik: -szerkesztõ és - lejátszó módban. Szerkesztõ módban történik az elõre összegyûjtött médiaelemeknek a játék szabályainak megfelelõ összeállítása, strukturálása (pl. memóriajátéknál a párok összerendezése). Ebben az üzemmódban lehetséges a paraméterek (pl. puzzle-játékban 9, 16 vagy 25 darabból álljon stb.) beállítása. Szerkesztõ módban tehát a tényleges multimédiás tanulás elõkészítése történik, így elsõsorban tanárok használják. De komoly pedagógiai jelentõsége lehet annak, ha a kreatívabb tanulók maguk is állítanak össze játékokat (akár egymásnak), hiszen az alkotás folyamata komolyan próbára teszi asszociációs készségüket, ismereteik rugalmasságát. Lejátszó módban történik az elõkészített játékok futtatása, a tényleges játék. Ez a tanórán, illetve a nyitott tankönyvben megjelenõ forma. A két üzemmódnak megfelelõen a játékok kétféleképpen menthetõk el. A szerkesztõ módban elmentett játékok tovább szerkeszthetõek és a játék maga alapállapotban (a játék kiinduló helyzetében) mentõdik el. A lejátszó módban elmentett játék csak lejátszásra alkalmas (tovább már nem szerkeszthetõ), és az aktuális állapotban mentõdik el, így újra behívva a lejátszás tovább folytatható. Valamennyi játék általános multimédia-játék abban az értelemben, hogy azokban valamennyi multimédia-elem (kép, hang, video) szerepelhet (az egyetlen kivétel a hagyományos képösszerakó puzzle). Hogyan valósítottuk meg mindezt, azaz hogyan lehetséges például hangok szerepeltetése a memóriajátékban vagy egy videorészlet elhelyezése adott háttéren? A megoldás egyszerû és teljesen általános: az elemeket egyegy ikon képviseli, melyekre kattintva a lejátszás indítható, illetve újabb kattintással leállítható. A képek szükség szerint képként és ikonként egyaránt szerepelhetnek. A fent leírt technikát gyakran alkalmazzák az internet weblapjain. A képernyõn megjelenõ sok és sokféle információ gyakran nemhogy segítené, inkább gátolja az információk befogadását. Ezért a megjelenõ elemek szabadon mozgathatók, átméretezhetõk - a felhasználó maga rendezheti be a képernyõt a neki legmegfelelõbb módon. A szerkesztés és lejátszás közvetlen funkciói képernyõgombokkal vezérelhetõk, míg az egyéb funkciók (paraméterezés, üzemmódválasztás, mentés stb.) áttekinthetõ menürendszer segítségével érhetõk el. A szellemi játékprogramok a tanítás folyamatában A programokkal két alapvetõen különbözõ típusú feladat állítható elõ: - logikai és - kreatív. Logikai feladat esetén a játéknak meghatározott (többnyire egy) helyes megoldása van, és lejátszó módban ezt kell megtalálni. Ilyenkor a program ki is értékeli a megoldást. (Például a memóriajáték akkor ér véget, ha az elõre meghatározott párokat megtaláltuk; a csoportosítási játék ellenõrzi, hogy mely elemek kerültek a helyes célablakba stb.). Néhány példa logikai feladatokra: a memóriajáték kiválóan használható nyelvtanulásban képek és szavak, kimondott és leírt szavak, összetartozó mondat-párok (kérdés és válasz stb.) párosítására vagy történelemórán adott eseményhez tartozó képek, szövegek, filmrészletek öszekapcsolására; a kirakó játék képek összerakásán túl alkalmas dallamvonalak, események összerakására; sorbarendezéssel események sorbaállítását, idegennyelvi mondatok mozaikokból való összerakását valósíthatjuk meg; kérdezz-felelek játékkal bármilyen vizsgát izgalmasabbá tehetünk; a csoportosítási játék is alkalmas a számonkérésre, hiszen a célablakokba az elemeknek az éppen tanult új szempont szerinti elrendezését kérhetjük (pl. festészeti, építészeti stílusok, földtörténeti korok, földrajzi elhelyezkedés, történelemben évszám stb. szerint); a konstrukciós játék alkalmas szerkezetek összerakására - az összeépítés során az egyes elemek nevét, funkcióját (akár idegen nyelven is) megtaníthatjuk. Kreatív feladatnál csak a játék kiinduló helyzetét adjuk meg, és meghatározunk egy általános célt, amit azután minden tanuló a maga módján valósít meg. 4
5 Csoportosítási játéknál például kérhetjük a külön forrásablakban szereplõ festmények és zenemûvek hangulat szerinti párosítását; sorbarendezési játéknál bármilyen témában szimpátiasorrend felállítását (idegen nyelv tanulásánál lehet érdekes, hiszen a szubjektív sorrendet az adott nyelven indokolni kell); konstrukciós játéknál bármit berendezhetünk álmaink szobájától egy konkrét dráma színpadáig. Nem minden játéknak lehet elkészíteni a kreatív változatát (például a memóriajáték csak az elõre megadott párokat fogadja el helyesnek). Ezeknél a játékoknál kreatív feladatot úgy adhatunk, hogy a tanulóktól magának a játéknak az elkészítését kérjük megadott témában, meghatározott elemkészlettel. D. A nyitott tankönyv; az integrátor program Az eddig leírtak alapján tanárok és a legkreatívabb diákok elõ tudnak állítani olyan logikai és kreatív szellemi játékokat, amelyek a tanórán lejátszhatóak. Ehhez a programokon kívül a média-bázis és az adatbáziskezelõ is a rendelkezésükre áll. Ezek azonban különálló játékok maradnak. Ezért kell a rendszert egy olyan segédeszközzel kiegészíteni, amellyel az összeállított játékokból és prezentációkból egy komplett tanóra terve - illetve egy adott témakört feldolgozó tanóra-csomag is elkészíthetõ. Az így összeállított tanóra-csomagot már tankönyvnek nevezhetjük, és mivel a MORZSA eszközeivel ez a tankönyv rugalmasan változtatható, nyitott tankönyv -nek neveztük el. A nyitott tankönyv egy-egy lapja szellemi játékokat és prezentációkat, illetve egyéb oktató programokat tartalmazhat. Alapfunkciói közé tartozik a lapon belüli navigáció, illetve több tanóra esetén az ezeket összekötõ - tartalomjegyzékkel kiegészített - lapok közötti navigáció. Azt a programot, amely mindezeket a funkciókat ellátja, nevezzük integrátor programnak. 5
Forgács Tamás, Keresztély Zsolt Alternatív Közgazdasági Gimnázium. 0XOWLPpGLDP&KHO\D]LVNROiEDQ. A. Bevezetés
Forgács Tamás, Keresztély Zsolt Alternatív Közgazdasági Gimnázium 0XOWLPpGLDP&KHO\D]LVNROiEDQ A. Bevezetés $] LVNROiEDQ NpW pyh IRO\y P&KHO\PXQND PHO\QHN UpV]WYHYL D] LQIRUPDWLND WDQiURN NRRUGLQiOiVD PHOOHWW
Fenyős Zoltán. Fenyősné Kircsi Amália. Tanmenet. informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA
Fenyős Zoltán Fenyősné Kircsi Amália Tanmenet informatika általános iskola 4. osztály ÉVES ÓRASZÁM 36 ÓRA AJÁNLOTT TANKÖNYVEK ÉS MUNKAFÜZET Fenyős Zoltán Fenyősné Kircsi Amália: Gyöngyforrás (Játékos informatika
MÁV-START Tudáspróba Felhasználói kéziköny
MÁV-START Tudáspróba Felhasználói kéziköny Tartalomjegyzék Bejelentkezés a tudáspróbára... 3 Kijelentkezés... 3 Megkezdett tudáspróba folytatása... 4 Tudáspróba kiválasztása... 5 Tudáspróba kiválasztása...
Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei
Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Program megnyitása Indítsuk el valamelyik tanult módszerrel a 2007-es verziót. Figyeljük meg, hogy most más felületet kapunk, mint az eddigi megszokott Office
Közlemények kézi felvitele
MTMT2 lépésről lépésre Közlemények kézi felvitele MTA KIK MTMT O. 2018.10.15. Kézi közleményfelvitel külső azonosítók segítségével Közlemény kézi felvitele Közlemény adattípusban a felső menüsor új gombjára
H5P az e-learning kurzusokban és web oldalakon használható multimédiás szerzői rendszer
H5P az e-learning kurzusokban és web oldalakon használható multimédiás szerzői rendszer dr. Molnár Tamás, Debreceni Egyetem, METK Multimédiás elemek alkalmazásának előnyei: Gondolkodás típusok vizuális
NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA
NETTUTOR AZ OKTATÁSSZERVEZÉS SZÁMÍTÓGÉPES TÁMOGATÁSA Kis Ferenc, kis.f@szamalk-inf.hu SZÁMALK Informatika Rt. Az utóbbi években az elektronikus oktatás területén egyre több vállalat próbál különböző multimédiás
PÉNZTÁRKÖNYV PROGRAM
PÉNZTÁRKÖNYV PROGRAM FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS Simon István & Bauer Mihály Tel. : ( 99) / 317 327 (30) / 297-4900 - 1 - TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS PROMRAMKEZELÉSI LEÍRÁS ----------------------------------------------------------------------
Táblázatos adatok használata
Táblázatos adatok használata Tartalomjegyzék 1. Az adatok rendezése...2 2. Keresés a táblázatban...2 3. A megjelenő oszlopok kiválasztása...3 4. Az oszlopok sorrendjének meghatározása...4 5. Az oszlopok
BetBulls Opciós Portfolió Manager
BetBulls Opciós Portfolió Manager Ennek a modulnak a célja, hogy ügyfeleinknek lehetőséget biztosítson virtuális számlanyitásra és részvény, valamint opciós pozíciók vásárlására, eladására a naponta frissülő,
Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5
Tartalom jegyzék 1 BEVEZETŐ 2 1.1 SZOFTVER ÉS HARDVER KÖVETELMÉNYEK 2 2 TELEPÍTÉS 2 3 KEZELÉS 5 3.1 ELSŐ FUTTATÁS 5 3.2 TULAJDONOSI ADATLAP 6 3.3 REGISZTRÁLÁS 6 3.4 AKTIVÁLÁS 6 3.5 MÉRÉS 7 3.5.1 ÜGYFÉL
BŐVÍTMÉNYEK TELEPÍTÉSE ÉS SZERKESZTÉSE WORDPRESS-BEN
Mgr. Námesztovszki Zsolt BŐVÍTMÉNYEK TELEPÍTÉSE ÉS SZERKESZTÉSE WORDPRESS-BEN Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar Oktatásinformatikai rendszerek - szöveggyűjtemény Budapest,
Kézikönyv Sarzs (LOT) kezelés - alapok
Kézikönyv Sarzs (LOT) kezelés - alapok 1 4 Tartalomjegyzék 2 ÁRUCIKK - ÜRES... 10 3 ÁRUCIKK - MEGJELENÍTÉS [10035 BE_S_ANYAG SARZSOS ALAPANYAG]... 12 4 ÁRUCIKK - VÁLTOZTATÁS [10035 BE_S_ANYAG SARZSOS ALAPANYAG]13
Aromo Szöveges értékelés normál tantárggyal
Aromo Szöveges értékelés normál tantárggyal Aromo Iskolaadminisztrációs Szoftver Felhasználói kézikönyv -- Szöveges értékelés 1 Tartalomjegyzék Aromo Szöveges értékelés normál tantárggyal 1 Bevezetés 3
1. Bevezetés. Főkönyv ablakon (1. ábra) az Új rekord felvitele ( vegyes tétel rögzítése (2. ábra).
Vegyes tételek 1. Bevezetés... 2 2. Vegyes tétel rögzítése... 3 2.1. 1 Tartozik-1 Követel főkönyvi szám... 5 2.2. Sok Tartozik 1 Követel vagy 1 Tartozik Sok Követel főkönyvi szám... 6 2.3. Sok Tartozik
A NEMZETI KÖZNEVELÉSI PORTÁL
A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A NEMZETI KÖZNEVELÉSI PORTÁL KOVÁCS KATALIN ALPROJEKTVEZETÓ A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT
Programozási technikák Pál László. Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2009/2010
Programozási technikák Pál László Sapientia EMTE, Csíkszereda, 2009/2010 12. ELŐADÁS Adatbázis-kezelés Delphiben 2 Adatmegjelenítés lekérdezés segítségével A táblákhoz hasonlóan a lekérdezések is az adatbázis
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI
IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott
KÖNYVTÁRI KATALÓGUS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
KÖNYVTÁRI KATALÓGUS HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Mi az OPAC? Az OPAC az Online Public Access Catalogue rövidítése. Jelentése olyan számítógépes katalógus, mely nyilvános, bárki számára közvetlenül, általában ingyen
HELYES módosítható, olvashatóság. Válasz Felhasználói élmény, stílusos, egyéni megjelenés HIBAS
Jelölje be azt a sort, amelyben kizárólag a weboldalakkal szemben támasztott alapkövetelmények szerepelnek. Értékes információtartalom, olvashatóság, vonzó és igényes megjelenés. Olvashatóság, felhasználói
A Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola könyvtárának KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA
A Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola könyvtárának KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ÚTMUTATÓJA Készítette: Sunyovszky Anna Budapest, 2010 1. Az iskolai könyvtárat
Angol szótár V2.0.0.0
Angol szótár V2.0.0.0 Bemutató Verzió Felhasználói Kézikönyv Készítette: Szűcs Zoltán. 2536 Nyergesújfalu, Pala u. 7. Tel \ Fax: 33-355 - 712. Mobil: 30-529-12-87. E-mail: info@szis.hu. Internet: www.szis.hu.
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
POSZEIDON dokumentáció (1.2)
POSZEIDON dokumentáció (1.2) Bevezetés a Poszeidon rendszer használatába I. TELEPÍTÉS Poszeidon alkalmazás letölthető: www.sze.hu/poszeidon/poszeidon.exe Lépések: FUTTATÁS / (FUTTATÁS) / TOVÁBB / TOVÁBB
Gépjármű értékesítési akciók modul
Gépjármű értékesítési akciók modul 1. Bevezetés... 2 2. Új gépjármű értékesítési akció felvitele... 3 2.1. Gépjárműhöz tartozó értékesítési akciók... 5 2.1.1. Konkrét modellre történő értékesítési akció...
Nevelési-oktatási stratégia Módszerek Tanulói munkaformák Eszközök Problémafelvetés. különböző Mi a dokumentum/információhordozó?
ÓRATERV A pedagógus neve Iványiné Nagy Kinga Műveltségi terület Informatika Tantárgy Könyvtárhasználat Osztály 6. évfolyam Az óra témája A dokumentumok típusai: Információhordozók a könyvtárban Az óra
FEOR szám kereső V2.0.0.0
FEOR szám kereső V2.0.0.0 Bemutató Verzió Felhasználói Kézikönyv Készítette: Szűcs Zoltán. 2536 Nyergesújfalu, Pala u. 7. Tel \ Fax: 33-355-712. Mobil: 30-529-12-87. E-mail: info@szis.hu Internet: www.szis.hu
Ügyfélforgalom számlálás modul
Ügyfélforgalom számlálás modul 1 1. Bevezetés... 3 2. BEÁLLÍTÁSOK... 4 2.1. Új Kérdőív létrehozása... 4 o Kérdéstípusok és a hozzájuk tartozó lehetséges válaszok hozzárendelése... 4 Új Kérdéstípus felvitele...
AquaLingua. Felhasználói Segédlet
AquaLingua Felhasználói Segédlet Bevezetés Kezdés témaválasztással Kezdés kereséssel Kép megtekintése 1/7 Bevezetés Az AquaLingua weboldal lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy címkékkel ellátott
Beszámoló IKT fejlesztésről
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék
KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT. Felhasználói segédlet Academic Search Complete adatbázisban idézők kereséséhez
KUTATÁSTÁMOGATÁS SOROZAT Felhasználói segédlet Academic Search Complete adatbázisban idézők kereséséhez Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Készítette: Hreskó-Tóth Dalma Academic Search
A SZÁMÍTÓGÉPPEL SEGÍTETT VIZSGÁZTATÁS EGY SAJÁT FEJLESZTÉSŰ ALKALMAZÁSA
A SZÁMÍTÓGÉPPEL SEGÍTETT VIZSGÁZTATÁS EGY SAJÁT FEJLESZTÉSŰ ALKALMAZÁSA Dr. Kadocsa László kadocsa@mail.duf.hu Dunaújvárosi Főiskola Ludik Péter luidikp@mail.duf.hu Dunaújvárosi Főiskola Willinger László
Alapok (a K2D rendszer alapjai)
Alapok (a K2D rendszer alapjai) 1 1. Bevezetés... 3 2. Fastruktúra... 3 2.1. Nyitása, zárása... 3 2.2. Fülek... 5 2.3. Licence kulcs érvényesítése... 9 2.4. Új elem felvitele... 10 2.5. Elem törlése...
Aromo Szöveges értékelés kódolt tantárggyal
Aromo Szöveges értékelés kódolt tantárggyal AROMO Iskolaadminisztrációs Szoftver - Felhasználói kézikönyv - Szöveges értékelés 1 Tartalomjegyzék Aromo Szöveges értékelés kódolt tantárggyal 1 Bevezetés
Pénzintézetek jelentése a pénzforgalmi jelzőszám változásáról
Pénzintézetek jelentése a pénzforgalmi jelzőszám változásáról Felhasználói Segédlet MICROSEC Kft. 1022 Budapest, Marczibányi tér 9. telefon: (1)438-6310 2002. május 4. Tartalom Jelentés készítése...3 Új
Programozással ismerkedőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1
A foglalkozás célja, hogy a tanulók játékosan ismerkedjenek meg az információ átadásának lehetőségeivel, a LOGO programnyelv alapjaival. Irányjátékokkal, robotjátékokkal fejlesszük a tanulók algoritmikus
3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai
3/g A hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai 1. A számonkérés formái A tanórákon szóban és írásban számolnak be a gyerekek a tudásukról. Az ellenőrzés kiterjedhet a régebben tanult,
start 2.0 szoftverismertető 081214
alma mátrix start 2.0 szoftverismertető 081214 Az alma mátrix START program segítségével egyéni fejlesztési terveket készíthetünk integrált nevelésben résztvevő, hátrányos helyzetű, vagy más gyermek részére.
HBCSKódex. Felhasználói kézikönyv. HBCS Audit KFT 2015.
HBCSKódex Felhasználói kézikönyv HBCS Audit KFT 2015. Tartalomjegyzék Regisztrálás:... 3 Bejelentkezés:... 3 Általános információk az egyes funkciók használatáról... 4 Keresés:... 4 Rendezés:... 4 Kereszthivatkozások:...
Iktatás modul. Kezelői leírás
Iktatás modul Kezelői leírás 1 C.) Iktatás modul A modul kezelése történhet a menürendszerből, illetve az Iktatás modul fülén lévő ikonok segítségével. Az Iktatás modul önállóan vagy más modulok törzsadatait
Bontott órák beállítása Példánkban egy évfolyambontott kapcsolatot hozunk létre úgy, hogy abban vannak csak osztálybontott csoportok is.
Bontott órák beállítása Példánkban egy évfolyambontott kapcsolatot hozunk létre úgy, hogy abban vannak csak osztálybontott csoportok is. Példa eset leírása Példa iskolánkban az elsősök esetében négy osztályba
Bemutató anyag. Flash dinamikus weboldal adminisztrációs felület. Flash-Com Számítástechnikai Kft. 2012. Minden jog fenntartva!
Bemutató anyag Flash dinamikus weboldal adminisztrációs felület Flash-Com Számítástechnikai Kft. 2012. Minden jog fenntartva! Testreszabott weboldalhoz egyéni adminisztrációs felület Mivel minden igény
elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER TANULÓI KÉRDŐÍV
TÁMOP 3.1.1-08/1-2008-0002 elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő
Kirakós játék. Döntő február 22. Alakzatok (katalógus) DUSZA ÁRPÁD ORSZÁGOS PROGRAMOZÓI EMLÉKVERSENY 2013/2014
Döntő 2014. február 22. Kirakós játék Az Q-Puzzler kirakós játékot egyedül játsszák. A játéktér egy 5 sorból és 11 oszlopból álló lyukacsos tábla, amelybe különböző színű síkbeli alakzatok illeszthetőek.
Állatkísérlet-mentes termékkereső Kézikönyv
Állatkísérlet-mentes termékkereső Kézikönyv 1. Keresés Mit kereshet?: Kereshet terméknevekre, vagy gyártókra, vagy akár termékekre is (sampon, szappan). Az adatbázis folyamatosan bővül, Állatkísérlet-mentes
Szeged Megyei Jogú Város Integrált e-önkormányzati Rendszerének Térinformatikai Modul felhasználói kézikönyve. Internetes verzió
Szeged Megyei Jogú Város Integrált e-önkormányzati Rendszerének Térinformatikai Modul felhasználói kézikönyve Internetes verzió 2012. 04. 05. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Az alkalmazás felépítése...
Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban
Speciális szükségletű felhasználók navigációjának vizsgálata különböző multimédiás alkalmazásokban MÁTRAI RITA1, KOSZTYÁN ZSOLT TIBOR2, SIKNÉ DR. LÁNYI CECÍLIA3 1,3 Veszprémi Egyetem, Képfeldolgozás és
Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP /B kiemelt projekt megvalósítása
Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása EKOP 1.2.17./B kiemelt projekt megvalósítása Felhasználói kézikönyv ÉMO Területrendezési modul
Prezentációkészítés PowerPoint XP-vel
PowerPoint XP-vel Tanmenet PowerPoint XP-vel TANMENET- PowerPoint XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. A PowerPoint XP indítása, alapvető fájlműveletek 2. A PowerPoint ablakának áttekintése 3. Ablaktáblák
ALEPH Elektronikus Katalógus rövid útmutató
ALEPH Elektronikus Katalógus rövid útmutató Elérés: http://libserv.kfki.hu:4505 Illetve a könyvtár honlapjáról: https://www.kfki.hu/konyvtar/ A honlapunk bal oldali menüsorán található Keresés a katalógusban
A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc
A netgeneráció kihívásai Bedő Ferenc www.zalai-iskola.hu www.edidakt.hu Előzmények Figyelemfelhívás pozitív optimizmus Don Tapscott Mark Prensky Helyzetértékelés negatív realitás Netgeneráció 2010. kutatás
A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL
A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL JELENTŐSÉGE A HATÁRON TÚLI ISKOLÁK SZEMPONTJÁBÓL
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
VI.3. TORPEDÓ. A feladatsor jellemzői
VI.. TORPEDÓ Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Tengelyes és középpontos tükrözés, forgatás, eltolás és szimmetriák. Előzmények A tanulók ismerik a tengelyes tükrözést, középpontos tükrözést, 0 -os pont
HTML é s wéblapféjlészté s
HTML é s wéblapféjlészté s 1. Melyik országból ered a hipertext-es felület kialakítása? USA Japán Svájc 2. Webfejlesztéskor ha a site-on belül hivatkozunk egy file-ra, akkor az elérési útnak... relatívnak
A NEMZETI KÖZNEVELÉSI PORTÁL ÉS A DIGITÁLIS TANANYAGELEMEK BEMUTATÁSA KERESÉS, LEJÁTSZÁS ÉS FELADATKÉSZÍTÉS AZ NKP-N
A NEMZETI KÖZNEVELÉSI PORTÁL ÉS A DIGITÁLIS TANANYAGELEMEK BEMUTATÁSA KERESÉS, LEJÁTSZÁS ÉS FELADATKÉSZÍTÉS AZ NKP-N Az NKP célkitűzései Az NKP komplex, tanulást támogató online rendszer. Fejlesztési célok:
HELYI TANTERV / INFORMATIKA
Célok és kompetenciák Alap és legfontosabb cél INFORMATIKA TANTERV A GIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A tanuló képes legyen a modern információs társadalom előnyeit kihasználni, veszélyeit kikerülni. Legyen
Változások az új CooSpace- ben
Változások az új CooSpace- ben Tisztelt Felhasználónk, 2011 októberében a CooSpace rendszer új generációja kezdi meg működését az Ön intézményében. Kérjük, tekintse át ezt a dokumentumot a CooSpace új
Szöveges értékelés. Magiszter.NET. Elérhetőségeink: Tel: 62/550-748; 550-749 Fax: 62/550-919 E-mail: magiszternet@infotec.hu Honlap: www.infotec.
Magiszter.NET Szöveges értékelés Elérhetőségeink: Tel: 62/550-748; 550-749 Fax: 62/550-919 E-mail: magiszternet@infotec.hu Honlap: www.infotec.hu Ügyfélszolgálat: H-P 8:00-16:00 A Magiszter.Net rendszerben
Közzétételi lista 2014/2015
Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG
Kézikönyv Korosítás infosystem
Kézikönyv Korosítás infosystem 1 4 Tartalomjegyzék 2 ABAS ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 6 3 ABAS ERP... 7 4 KOROSÍTÁS... 8 5 "VÁLASSZON!"... 9 6 KOROSÍTÁS... 10 7 KOROSÍTÁS (15.07.22) - ABAS ERP WEBBÖNGÉSZ...
2 PowerPoint 2016 zsebkönyv
2 PowerPoint 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 PowerPoint 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli
Felhasználói kézikönyv. az MFB Zrt. közvetítői oktatási rendszeréhez
Felhasználói kézikönyv az MFB Zrt. közvetítői oktatási rendszeréhez Tartalomjegyzék 1. Közvetítői tanfolyamtípusok... 3 2. Belépés, jelszókezelés... 4 3. Bejelentkezés utáni képernyő felépítésének ismertetése...
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA. Szövegértés-szövegalkotás területen
AZ INFO-KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA (IKT) HASZNÁLATA Szövegértés-szövegalkotás területen Készítette: Horváth Erzsébet Borsos Miklós Általános Iskola Ajka A számítógép életünk része, mindenkinek aki ebben
Változások az új CooSpace- ben
Változások az új CooSpace- ben Tisztelt Felhasználónk, 2011 októberében a CooSpace rendszer új generációja kezdi meg működését az Ön intézményében. Kérjük, tekintse át ezt a dokumentumot a CooSpace új
Citációs index időintervallumra DE MTMT Adminisztrátorok
Citációs index időintervallumra 2019.02.20. - DE MTMT Adminisztrátorok Szerzőnként le kell keresni adott időintervallumhoz tartozó adott évi idézéskapcsolatokat, ezeket az idézéskapcsolatokat egy közös
Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1.
Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.1. 2008.01.17. A teljes dokumentáció megváltozott Kiadás: 2008.01.17.
Win-Tax évi ös verzió
Érvényességi dátumok Demó verzió érvényessége: 2017.02.28. Regisztrált verzió érvényessége könyvelő programok: 2017.12.31. Regisztrált verzió érvényessége bérszámfejtő program: 2017.12.31. Regisztrált
Matematikai, informatikai, fizikai kompetenciák fejlesztése
ÚJBUDAI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Matematikai, informatikai, fizikai kompetenciák fejlesztése Petőfi-MIF műhely Oktatási segédanyag Szerkesztők: Dr. Pereszlényiné Kocsis Éva, Almási Klára, Gáspár
ADATBÁZISKEZELÉS ADATBÁZIS
ADATBÁZISKEZELÉS 1 ADATBÁZIS Az adatbázis adott (meghatározott) témakörre vagy célra vonatkozó adatok gyűjteménye. - Pl. A megrendelések nyomon követése kereskedelemben. Könyvek nyilvántartása egy könyvtárban.
FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET
világraszóló tudás FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET MeRSZ (Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás) http://eisz.mersz.org 2017. MÁRCIUS AKADÉMIAI KIADÓ ZRT. 1. Könyvespolc Az oldal betöltésekor a következő
Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak
Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok
A nagy földrajzi felfedezések
A nagy földrajzi felfedezések Tevékenység 1. óra Idő (perc) Tartalom Tanulói tevékenységek Eszközök 2 Óraszervezés, jelentés, bevezetés. Hat csoport alkotása: úgy válogassuk össze a csoportokat, hogy a
Operációs rendszerek. Tanmenet
Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Operációs rendszerek alapjai 2. Windows 2000 ismeretek- Munka a képernyőn 3. Windows 2000 ismeretek- A Start menü elemei 4. Windows
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Középszint Emelt szint Szóbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán
Oktatási kínálatunkról
Oktatási kínálatunkról Az általános iskolák honlapjaira elsõsorban ismerõsök (jelenlegi és volt diákok, szülõk) ugranak be" néhány futó pillanatra, hogy körülkémleljenek, történt-e valami érdemleges utolsó
Cikktípusok készítése a Xarayában
Cikktípusok készítése a Xarayában A Xaraya legfontosabb tulajdonsága az egyedi cikktípusok egyszerű készítésének lehetősége. Ezzel kiküszöbölhető egyedi modulok készítése, hiszen néhány kattintással tetszőleges
ArcGIS 8.3 segédlet 5. Dr. Iványi Péter
ArcGIS 8.3 segédlet 5. Dr. Iványi Péter Térképek prezentálása Tartalomjegyzék Az elkészített analízis eredményeit, vagy egyszerűen magát a térképet prezentálni is kell. Ez azt jelenti, hogy össze kell
Humor Parádé Vicc Gyűjtemény Program V
Humor Parádé Vicc Gyűjtemény Program V2.0.0.0 Szabadon felhasználható, FREEWARE program. Felhasználói Kézikönyv Készítette: Szűcs Zoltán. 2536 Nyergesújfalu, Pala u. 7. Fax: 33-355-712. Mobil: 30-529-12-87.
HF-DVR H.264 Hálózati Rögzítő. Felhasználói kézikönyv
HF-DVR H.264 Hálózati Rögzítő Felhasználói kézikönyv Bevezető Ez a felhasználói kézikönyv a HF-DVR5704T 4 csatornás H.264 tömörítésű hálózati rögzítő használatát mutatja be. Nem tér ki az eszköz telepítésére,
A VHOPE és a VHOPE könyvtárfájlok telepítése
A VHOPE és a VHOPE könyvtárfájlok telepítése 1. lépés, telepítse a VHOPE-t A VHOPE alkalmazást telepíteni kell számítógépére ahhoz, hogy használhassa az ezen az USB pendrive-on található prezentációs anyagot.
openbve járműkészítés Leírás az openbve-hez kapcsolódó extensions.cfg fájl elkészítéséhez
Leírás az openbve-hez kapcsolódó extensions.cfg fájl elkészítéséhez 1. oldal openbve járműkészítés Leírás az openbve-hez kapcsolódó extensions.cfg fájl elkészítéséhez A leírás az openbve-hez készített
Provocent. Használati útmutató
Provocent Használati útmutató Bevezető / Belépés test.classyedu.com A fenti webcím beírása után a bejelentkező képernyő jelenik meg, ahol a projekt vezető által megadott e-mail cím és jelszó párossal lehet
Felhasználói kézikönyv
Felhasználói kézikönyv Elektronikus Ügyintézés (EÜHT) Kézbesítési tárhely V 1.6 Utolsó mentés: 2015. 08. 11. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 3 2. Fogalomtár... 3 3. Kézbesítési Tárhely - szolgáltatás Intézmények
Keresés az EBSCO Host adatbázisaiban http://search.ebscohost.com/
Keresés az EBSCO Host adatbázisaiban http://search.ebscohost.com/ Az EBSCO (Elton B. Stephens Company) folyóiratel fizetési és adatbázisszogáltató cég több mint félévszázados múltra tekint vissza. 250
Fogalmak: Adatbázis Tábla Adatbázis sorai: Adatbázis oszlopai azonosító mező, egyedi kulcs Lekérdezések Jelentés Adattípusok: Szöveg Feljegyzés Szám
Fogalmak: Adatbázis: logikailag összefüggő információ vagy adatgyőjtemény. Tábla: logikailag összetartozó adatok sorokból és oszlopokból álló elrendezése. Adatbázis sorai: (adat)rekord Adatbázis oszlopai:
Open Access - tájékoztató, dokumentáció szerzőknek és adminisztrátoroknak
Open Access - tájékoztató, dokumentáció szerzőknek és adminisztrátoroknak Az elérhetőség jelölése az MTMT-ben Bevezetés A közlemények teljes szövegének olvashatóságát, hozzáférhetőségét (pl. open access)
Prezentációkészítés PowerPoint XP-vel
PowerPoint XP-vel Tanmenet PowerPoint XP-vel TANMENET- PowerPoint XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. A PowerPoint XP indítása, alapvető fájlműveletek 35 perc 2. A PowerPoint ablakának áttekintése 25
UniPoll Feedback. Intézményi integrált kérdőívkészítő rendszer vélemény és visszajelzés gyűjtéshez.
VERZIÓSZÁM: 7.0 UniPoll Feedback Intézményi integrált kérdőívkészítő rendszer vélemény és visszajelzés gyűjtéshez. Tartalomjegyzék Bevezető... 5 Kezdeti lépések... 5 Belépés... 5 Kérdőívszerkesztői felület
DKÜ ZRT. A Portál rendszer felületének általános bemutatása. Felhasználói útmutató. Támogatott böngészők. Felületek felépítése. Információs kártyák
A Portál rendszer felületének általános bemutatása Felhasználói útmutató Támogatott böngészők Internet Explorer 9+ Firefox (legújabb verzió) Chrome (legújabb verzió) Felületek felépítése Információs kártyák
Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
Oszkar.com Android alkalmazás v1.2
Oszkar.com Android alkalmazás v1.2 Az 1.2 verzióban a következő funkciók érhetők el: Be- kijelentkezés Autós ajánlatok keresése, akár dátum intervallumra Pontos és közeli ajánlatok megjelenítése Autós
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben. IKT kompetenciák. Farkas András f_andras@bdf.hu
Kompetenciák fejlesztése a pedagógusképzésben IKT kompetenciák Farkas András f_andras@bdf.hu A tanítás holisztikus folyamat, összekapcsolja a nézeteket, a tantárgyakat egymással és a tanulók személyes
Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók
Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs
Adatmodellezés. 1. Fogalmi modell
Adatmodellezés MODELL: a bonyolult (és időben változó) valóság leegyszerűsített mása, egy adott vizsgálat céljából. A modellben többnyire a vizsgálat szempontjából releváns jellemzőket (tulajdonságokat)
Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson
Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson Szakmai közösség: eredetiség nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos
WordPress segédlet. Bevezető. Letöltés. Telepítés
WordPress segédlet Bevezető A WordPress egy ingyenes tartalomkezelő rendszer (Content Management System - CMS), amely legnagyobb előnye az egyszerű telepítés és a letisztult kezelhetőség és a változatos
A WEBOPAC (online elektronikus katalógus) használata. 1. Keresés az adatbázisban (összetett):
A WEBOPAC (online elektronikus katalógus) használata A Corvina Integrált Könyvtári Rendszer webpac rendszere alkalmas arra, hogy a távoli felhasználók is tájékozódjanak az adott könyvtár adatbázisában.
3. Ezután a jobb oldali képernyő részen megjelenik az adatbázistábla, melynek először a rövid nevét adjuk meg, pl.: demo_tabla
1. Az adatbázistábla létrehozása a, Ha még nem hoztunk létre egy adatbázistáblát sem, akkor a jobb egérrel a DDIC-objekt. könyvtárra kattintva, majd a Létrehozás és az Adatbázistábla menüpontokat választva
Számítógépes alapismeretek 2.
Számítógépes alapismeretek 2. 1/7 Kitöltő adatai: Név: Osztály: E-mail cím: 2/7 Kérdések: Mire szolgál az asztal? Az ideiglenesen törölt fájlok tárolására. A telepített alkalmazások tárolására. A telepített