ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermeklábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Budapest, december

2 Iktatószám: KVO-884/2012 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY KÖNNYŰIPARI ÉS VEGYIPARI OSZTÁLY ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermeklábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Budapest, december A jelentést összeállította: Róbert Ágnes

3 A lábbeli öltözetünk fontos kiegészítője, amely megjeleníti a mindenkori divatot, ugyanakkor védi a lábat a külső hatásoktól, megfelelő kényelmet biztosít és végül, de nem utolsó sorban, felépítésének, kialakításának olyannak kell lennie, hogy a test tömegének terhelésére ne deformálódjon. A gyermekkorcsoportú lábbeliknél ezen elvárásoknak még inkább érvényesülni kell. Azt minden kezdő szülő észleli, hogy a baba lába sok mindenben eltér a felnőttétől, például a hosszához mérten igen széles. Ennek következtében a cipőipar nyolcféle gyermeklábbelit gyárt: bébi-, tipegő-, kisgyermek-, gyermek-, kisfiú-, leányka-, fiú- és leánycipőt. Az első négy korcsoportban az orrformának szélesnek kell lennie, míg a kisfiú és leányka lábbeliknél az orr-rész kialakításánál bizonyos mértékig figyelembe lehet venni a divatirányzatot, ezért gömbölyű orrformával is készülhetnek. A hazai gyermekcipő-gyártókról általában elmondható, hogy kellő figyelmet fordítanak a formakialakításra. Sok esetben ortopéd szakorvosokkal együttműködve fejlesztik ki termékcsaládjaikat, amelyek az adott korcsoport jellegének leginkább megfelelnek. Nagyon fontos, hogy a gyermekek koruknak megfelelően lábegészségügyi szempontok figyelembevételével kialakított lábbelit viseljenek, ugyanis a szerzett lábbetegségek általában már gyermekkorban kialakulnak. 1. A vizsgálat célja A gyermekcipők biztonságára fokozott figyelmet kell fordítani, mivel a as méretű lábbelik viselői 1 5 éves korú gyermekek, akik életkorukból adódóan nem képesek felmérni azt a kockázatot, amelyet a nem megfelelően kialakított lábbeli viselése okozhat. A gyermeklábbeliken lévő nem megfelelően rögzített gyöngyök, flitterek, valamint a lelógó alkatrészek, rojtok, zsinórok fulladásveszélyt jelenthetnek, vagy balesetet okozhatnak. A merev, kemény talp-szerkezetű és hegyes orr-rész kialakítású gyermekcipők akadályozzák a gyermekláb egészséges fejlődését, maradandó láb deformációt okozhatnak. Az ilyen termékek forgalomból történő kivonása a gyermekek biztonsága érdekében nagyon fontos. A évi vizsgálat során 12 pár vizsgált gyermeklábbeliből 11 pár nem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A jelenlegi vizsgálat célja annak ellenőrzése volt, hogy a mintavételezett gyermekcipők biztonságossága megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. 2. A mintavételbe vont termékkör A mintavétel a gyermekkorcsoportú lábbelik köréből a as francia méretszámú bébi (17-19), tipegő (20-21), kisgyermek (22-25) és gyermek (26-30) rendszeres viseletű és alkalmi lábbelikre terjedt ki. 3. A mintavétel időtartama A mintavételre október 8. és október 31. között került sor. 4. A mintavétel helyszínei A mintavétel helyszíneit a kiskereskedelmi egységek és a harmadik országból származó termékeket forgalmazó üzletek képezték. 5. A vizsgálat résztvevői A vizsgálat a következőkben felsorolt 8 megyei felügyelőség, valamint az időközben csatlakozó Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége részvételével zajlott: 2

4 Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Nógrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. Az ellenőrzés szakmai irányítását az NFH Piacfelügyeleti Főosztály Könnyűipari és Vegyipari Osztálya látta el, a laboratóriumi vizsgálatokat az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma végezte. 6. A termékforgalmazás helyzete Az ellenőrzött üzletekben a felügyelők találtak magyar, EU-s, és a kínálat legnagyobb részét alkotó harmadik országból származó kínai termékeket is. Valamennyi egységben bőséges áruválaszték áll a vásárlók rendelkezésére, mindenki megtalálhatja az igényeinek és anyagi lehetőségeinek megfelelő termékeket. A tapasztok alapján elmondható, hogy igen sok a vastag és/vagy merev talpú, esetenként nehéz gyermeklábbeli, amely a járást nehézzé és bizonytalanná teszi. Az is előfordul, hogy olyan díszítéssel látják el a felsőrészt, amely könnyen leválik és méreténél, anyagánál fogva veszélyt jelenthet a kisgyermekek számára. Az ilyen termékek forgalmazása nem tilos, ugyanis a lábbelikre vonatkozóan a címkézési követelmények betartásán kívül nincs az EU-ban egységes szabályozás, és a minőségtanúsítási kötelezettség sem terjed ki erre a termékkörre. A vizsgálat során azt tapasztalták a felügyelők, hogy a 30-as méretszám alatt nehéz volt olyan mintákat találni, amelyeken apró alkatrészek gyöngyök, strasszok, flitterek, esetleg hosszú, lelógó balesetveszélyes alkatrészek találhatók. Előző években, így pl. a 2009-ben zajló ellenőrzés során lényegesen több olyan modell került forgalomba, amelyeknek a felsőrészét balesetveszélyes díszítőelemmel látták el. Feltehetően a korábbi években végzett ellenőrzések hatását érzékelték a munkatársak. A mintavételezett lábbelik nagyobb része amelyeken a származási országot feltüntették Kínából származik, ami 11 pár lábbeliről volt megállapítható. Ezek a lábbelik modellkialakításuk, szerkezeti felépítésük alapján kicsinyített felnőtt cipők, amelyek gyakran nem a gyermekláb arányainak figyelembevételével készültek. 7. A biztonsági előírások és a vizsgálatok eredményei Összesen 18 pár mintavételezett lábbeli vizsgálatára került sor, melyből 3 pár csizma, 1 pár szandál, 1 pár szárascipő és 13 pár lányka alkalmi félcipő. 7.1 Laboratóriumi vizsgálat megállapításai 18 pár lábbelin flitter, strasszkő, fém, illetve gyöngy díszítések voltak, ezért ezeknél a termékeknél az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma vizsgálta a díszítőelemek felerősítésének szilárdságát. Az MSZ EN 71-1:2011 szabvány alapján a díszítések a húzóvizsgálat során nem válhatnak le 50±2 N-nál kisebb erő hatására, ha a legnagyobb hozzáférhető méret kisebb, mint 6 mm. Ha a legnagyobb hozzáférhető méret nagyobb, mint 6 mm, a követelmény 90±2 N. A vizsgálatok során megállapítást nyert, hogy valamennyi vizsgált termék esetében a díszítőelemek leválasztásához szükséges erő az előírt érték alatt volt. 3

5 A használat során a kisgyermekek ezeket a díszítéseket könnyen leszedhetik a lábbeliről, amelyek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek számukra. A 18 pár vizsgált gyermekcipő egyike sem felelt meg a biztonsági előírásoknak. Kockázatértékelésünk alapján 15 pár lábbeli a fulladásveszély súlyos, míg 3 pár a fulladásveszély nagy kockázatát jelenti a gyermekek számára. Az egyes cipőkre vonatkozó laboratóriumi vizsgálat részletes eredményeit az 1. számú melléklet tartalmazza. 7.2 Szemrevételes vizsgálat megállapításai A lábegészségügyi szempontokra vonatkozóan az EU-ban jelenleg nincs egységes szabályozás, ezért a tagországok véleménye is eltérő arra vonatkozóan, hogy milyen szempontoknak kell megfelelniük a gyermeklábbeliknek. Az NFH Piacfelügyeleti Főosztálya az MSZ 3367:2002 Lábbelik szabvány 7.2. pontjának előírásai alapján vizsgálta, illetve értékelte a lábbelik formai és szerkezeti kialakítását. Itt elsősorban az orrformát, a talp hajlékonyságát, valamint az orrmerevítő és a kéreg formatartósságát véleményezte a szakmai osztály. Ezek a jellemzők a gyermek lábának egészséges fejlődése szempontjából fontosak, mert az elkeskenyített orr-rész, valamint a túl kemény és merev talpszerkezet, illetve a merevítő elemek hiánya későbbi lábbetegségeket okozhatnak, súlyosabb esetben akár a gyermekláb deformációjához is vezethetnek. A vonatkozó szabvány előírása alapján a bébi-, tipegő-, kisgyermek- és gyermeklábbelik orr-részét úgy kell kialakítani, hogy széles legyen, a kisujjszélesség és a belső orrszélesség méretének betartásával. A nem megfelelő formakialakítást összesen 10 pár lábbelinél, valamint a merev, kemény járótalpat összesen 8 pár lábbelinél kifogásolták a szakemberek, mert az ilyen lábbelik viselése egészségkárosító hatású. A szemrevételes vizsgálat megállapításait az alábbi diagram mutatja. Szemrevételes vizsgálat során megállapított nem megfelelőségek orrforma kialakítása és a talpszerkezet hajlékonysága kifogásolt 7 a talpszerkezet hajlékonysága kifogásolt 1 orrforma kialakítása nem megfelelő 3 megfelelt 7 vizsgált termék A szemrevételes vizsgálat részletes megállapításait a 2. számú melléklet tartalmazza. A veszélyes termékek forgalomból történő kivonása, súlyos kockázat esetén kivonása és visszahívása tekintetében a felügyelőségek intézkedése folyamatban van. 4

6 7.3 Címkézés Az azonosító adatok megléte A termékek piacfelügyeletéről szóló évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Pftv.) 8. (2) bekezdése előírja, hogy a gyártó köteles a terméket azonosításra alkalmas jelöléssel ellátni. Az azonosító jelölést általában a modellszámot az előírásoknak megfelelően valamennyi terméken feltüntették. A modellszámok jellemzően az alábbiakban bemutatott módon, ragasztott címkéken, vagy maradandóan pecsételve kerültek feltüntetésre a lábbeli csomagolásán, illetve annak bélésén A gyártó és importőr adatainak megléte A Pftv. 8. (3) bekezdése előírja, hogy a gyártó köteles a terméken feltüntetni a nevét, kereskedelmi nevét vagy bejegyzett kereskedelmi védjegyét és a székhelyét. A gyártó adatait a mintavételezett termékek egyikén sem tüntették fel. A Pftv. 11. (3) bekezdése alapján az importőr köteles a terméken feltüntetni a nevét, kereskedelmi nevét vagy bejegyzett kereskedelmi védjegyét és a székhelyét. Az importőr adatait mindössze 1 pár lábbelin tüntették fel Anyagösszetétel A lábbelik fogyasztók részére történő forgalmazásának egyes követelményeiről szóló 24/2008. (XI. 18.) NFGM rendelet előírja, hogy a lábbelin fel kell tüntetni a lábbeli három fő alkotórészéhez a felsőrészhez, a béléshez és fedőtalpbéléshez, valamint a járótalphoz felhasznált anyagokról szóló tájékoztatást. Piktogramok: felsőrész járótalp 5 bélés és fedőtalpbélés

7 bőr (természetes bőr) bevonatos bőr textil egyéb anyag A címkézés módja lehet pecsételés, ragasztás, préselés, beégetés vagy csatolt címke használata. Az anyagösszetételre vonatkozó címkét az azonos párba tartozó lábbelik legalább egyikének talpán vagy bélésén kell rögzíteni. A felhasznált anyagok jelölésével kapcsolatosan a szakmai osztály megállapította, hogy a lábbeli 3 fő részéhez felhasznált anyagokat 12 pár lábbelin megfelelően jelölték, 4 terméken egyáltalán nem tüntették fel és 2 mintán nem a valós anyagösszetételnek megfelelő anyagokat jelölték. A mintavételezett termékeknél a 3 fő részhez felhasznált anyagok jelölését az alábbi diagram szemlélteti. Anyagösszetétel jelölése a vizsgált lábbeliken (pár) Megfelelő Nem került feltüntetésre Nem felelt meg a valóságnak 8. Összefoglalás A vizsgálat célja annak ellenőrzése volt, hogy a mintavételezett gyermekcipők címkézése és biztonságossága megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. A biztonsági vizsgálatok keretében 18 pár gyermeklábbeliből került sor mintavételre. A vizsgálat kiterjedt a termékek címkézési előírásainak ellenőrzésére, a lábbelik formakialakítására, valamint a rajtuk alkalmazott díszítések vizsgálatára. A vizsgált 18 pár gyermeklábbeli közül egyetlen pár sem elégítette ki a biztonságossági követelményeket, melyek a használat során veszélyeztetik a gyermekek biztonságát és egészségét. 15 pár lábbeli a fulladásveszély súlyos, míg 3 pár a fulladásveszély nagy kockázatát jelenti a gyermekek számára. 10 pár lábbelinél a nem megfelelő formakialakítást, míg 8 pár esetében a merev, kemény járótalpat kifogásolták a szakemberek, mert az ilyen lábbelik viselése egészségkárosító hatású. 6

8

9

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Iktatószám: KVO-364/2013 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A gyermeklábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Budapest, 2013. július

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-620-3/2016 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a csecsemő- és kisgyermek ruházati termékek, lábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1307/2013. Készítette: Pálné Tóth Márta Összefoglaló jelentés a textiljátékok laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bırrel érintkezı termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2016. január Iktatószám: PIF-2152/2015 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gyermekek tömegét hordozó játékok laboratóriumi vizsgálatáról Budapest, 2015. május NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Iktatószám: MVL-48-2/2015

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermekeknek szánt maszkok és jelmezek vizsgálatáról Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Összefoglaló jelentés a Gyermekeknek

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-1112/2/2014 Témafelelős: Seres Gabriella ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Fagyálló szélvédőmosók vizsgálata Budapest, 2014.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Iktatószám: PIF-806/2014. NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A lábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellen rzésér l. Budapest, 2014.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2016. július NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-618/2016. Készítette: Pálné

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mágneses játékok vizsgálatáról Budapest, 2016. március NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Összefoglaló jelentés a mágneses játékok vizsgálatáról

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2015. augusztus NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-3249/2015. Készítette:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-160-3/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az építési termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2184-4/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést összeállította:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A galvánelemek vizsgálatáról Budapest, 2013. január NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: EVL-00 /2012. Témafelelős: dr. Mastala Zoltán,

Részletesebben

HATÁROZAT. A Ropotiamo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (8600 Siófok, Fő u. 172., adószáma: ) terhére

HATÁROZAT. A Ropotiamo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (8600 Siófok, Fő u. 172., adószáma: ) terhére Iktatószám: Tárgy: SO/001/00791-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A Ropotiamo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (8600 Siófok, Fő u. 172., adószáma: 24204112-2-14) terhére

Részletesebben

forgalomból történő kivonását és visszahívását.

forgalomból történő kivonását és visszahívását. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00592-0011/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A BARACK-VIRÁG KFT. (székhelye: 2822 Szomor, Kodály u. 10., adószám: 12960578-2-11; továbbiakban: Társaság) által forgalmazott

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1932/2016 Készítette: Czinege Ágnes Összefoglaló jelentés a rágókák laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről

Részletesebben

Előadó: Butsi István (NFM FPIF) Helyszín: Munkácsy Mihály Művelődési Ház, Törökbálint március 21.

Előadó: Butsi István (NFM FPIF) Helyszín: Munkácsy Mihály Művelődési Ház, Törökbálint március 21. Játszótéri eszközök piacfelügyeleti ellenőrzése Előadó: Butsi István (NFM FPIF) Helyszín: Munkácsy Mihály Művelődési Ház, Törökbálint 2017. március 21. Fogyasztóvédelmi hatóság 2017. január 1-je után A

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-537/2014. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a cumik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenrzésérl Az összefoglaló jelentést készítette:

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00258-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A MEI HUNG XIANG KERESKEDELMI KFT. (székhely: 1203 Budapest, Hársfa sétány 19. fszt. 2. adószám: 25099272-2-43)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00492-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A PASSION TEX-ART Kereskedelmi Kft. (1149 Budapest, Angol u. 34. 3. em. 305., adószáma: 24334226-2-42) által forgalmazott

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY MŰSZAKI OSZTÁLY Iktatószám: Készítette: MSO-68-3/2013 Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos kerti kisgépek piacfelügyeleti ellenőrzéséről

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1126-3/2013 Témafelels: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos szerelési munkálatok során használt szerszámok mintavételezéssel

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK CZINEGE ÁGNES NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00998-0011/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A "KEVAIMPEX" Zrt. (székhelye: 1012 Budapest, Kosciuszkó Tádé u. 8. fszt. 2. - a továbbiakban: Zrt., illetve

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását.

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00038-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A SMART DONGFANG Kft. (székhelye: 1083 Budapest, Losonci tér 2-4., adószám: 14595798-2-42)

Részletesebben

Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai

Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai Tisza Gábor Krisztián Piacfelügyeleti Főosztály Építési termékek

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A csecsemő- és kisgyermek ruházati termékek piacfelügyeleti ellenőrzéséről Budapest, 2012. december NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY KÖNNYŰIPARI ÉS VEGYIPARI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fent nevezett termékre a fenti intézkedés azonnali végrehajtását rendelem el,

H A T Á R O Z A T. A fent nevezett termékre a fenti intézkedés azonnali végrehajtását rendelem el, Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00934-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A FRANCO-TRADE Kft. (székhelye: 3525 Miskolc, Széchenyi út 15-17. - a továbbiakban: társaság,

Részletesebben

I. Lajkó József egyéni vállalkozó (székhely: 8100 Várpalota, Árpád u. 41., adószám: 61006081-2-39) által az

I. Lajkó József egyéni vállalkozó (székhely: 8100 Várpalota, Árpád u. 41., adószám: 61006081-2-39) által az Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00397-0005/2014 Határozat H A T Á R O Z A T I. Lajkó József egyéni vállalkozó (székhely: 8100 Várpalota, Árpád u. 41., adószám: 61006081-2-39) által az - ADLER EUROPE márkanevű,

Részletesebben

Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott

Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: HEO/001/01094-0011/2014 Fogyasztóvédelmi bírság Ügyszám: 1409F-00188 Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00858/2015 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a kültéri és beltéri kerámiai burkolólapok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Iktatószám: Tárgy: SOO/001/00865-0013/2014 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T A BALATONVIDÉK KFT. (székhely: 1138 Budapest, Szekszárdi. u. 15. 2/27.) által forgalmazott

Részletesebben

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó Iktatószám: Tárgy: HE/001/00292-0021/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út 38. 3. em. 11., adószám: 22189051-2-10, képviseli:

Részletesebben

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szén-monoxid érzékelőkkel kapcsolatos piacfelügyeleti ellenőrzéseinek tapasztalatai

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szén-monoxid érzékelőkkel kapcsolatos piacfelügyeleti ellenőrzéseinek tapasztalatai A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szén-monoxid érzékelőkkel kapcsolatos piacfelügyeleti ellenőrzéseinek tapasztalatai Szabó Péter Piacfelügyeleti Főosztály 2015. március 5. A piacfelügyeleti tevékenység

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m:

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m: Iktatószám: Tárgy: KE/001/00685-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Tatai Harangláb Kft. (székhely: 2890 Tata, Május 1. u. 21/c., adószám: 11873147-2-11)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Mentes jelöléssel ellátott élelmiszerek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzése e jelölések valóságtartalma tekintetében Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

Kötelezem a Meseország Játékbolt Kft.-t (székhelye: 9730 Kőszeg, Várkör u. 39. sz., adószáma: ) ,- Ft, azaz Kilencvenezer forint

Kötelezem a Meseország Játékbolt Kft.-t (székhelye: 9730 Kőszeg, Várkör u. 39. sz., adószáma: ) ,- Ft, azaz Kilencvenezer forint Iktatószám: Tárgy: VA/7/00883-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Kötelezem a Meseország Játékbolt Kft.-t (székhelye: 9730 Kőszeg, Várkör u. 39. sz., adószáma: 11746098-2-18) 90.000,-

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Freeart márkanevű, CAF02 azonosító jelölésű és NightLight"

H A T Á R O Z A T. Freeart márkanevű, CAF02 azonosító jelölésű és NightLight Iktatószám: Tárgy: BAO/001/01245-0003/2014 Határozat H A T Á R O Z A T A QX-Impex Kft. (székhelye: 7673 Pécs, Mecsekalja-Cserkút II-es Rakodó hrsz. 089/6., adószám: 11368650-2-02 továbbiakban: Vállalkozás)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00490-0008/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A VISLI KAPOS KFT. (székhely: 1108 Budapest, Lenfonó u. 8. IV/17.) által forgalmazott Hello Kitty gyermek napszemüveg

Részletesebben

Kötelezem Spaits Csaba egyéni vállalkozót (székhelye: 9912 Magyarszecsőd, Petőfi u. 15. sz.) ,- Ft, azaz Huszonötezer forint

Kötelezem Spaits Csaba egyéni vállalkozót (székhelye: 9912 Magyarszecsőd, Petőfi u. 15. sz.) ,- Ft, azaz Huszonötezer forint Iktatószám: Tárgy: VA/7/00491-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Kötelezem Spaits Csaba egyéni vállalkozót (székhelye: 9912 Magyarszecsőd, Petőfi u. 15. sz.) 25.000,- Ft, azaz Huszonötezer

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-570/2014. Készítette: Pálné Tóth Márta Összefoglaló jelentés a kerékpárra szerelhet gyermekülések laboratóriumi vizsgálattal egybekötött

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-64/2015. Készítette: Pálné Tóth Márta ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mutatványos berendezések üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti

Részletesebben

Polysport Panda Eco Quick megnevezésű hátsó kerékpáros gyermekülés

Polysport Panda Eco Quick megnevezésű hátsó kerékpáros gyermekülés Iktatószám: Tárgy: PE/001/01891-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A Hervis Sport Kft. (székhely: 2060 Bicske, SPAR út.; adószám: 11454609-2-07) által forgalmazott Scirocco megnevezésű,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u , adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u , adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00887-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u. 19-21., adószám: 22367488-2-44)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-158/2014. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a játékok biztonságosságának laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Az összefoglaló

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m:

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m: Iktatószám: Tárgy: KE/001/00576-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A WELL DONE ST. MORITZ KFT. (székhely: 2900 Komárom, Mártírok u. 92., adószám: 13075833-2-11) által forgalmazott

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-700/2016. Készítette: Pálné Tóth Márta ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gyermekkerékpárok és kerékpáros gyermekülések laboratóriumi vizsgálattal

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: EVL-660/2013 Témafelels: Elekesné Sallai Mónika ÖSSZEFOGL ALÓ JELENTÉS a játék babák, lövedékes játékok és fürdjátékok

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a virslik, párizsik és krinolinok vizsgálatáról Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-00690/2014 Témafelelős:

Részletesebben

AUSTROTHERM AT-H80 40 mm 6 m /cs homlokzati hőszigetelő. termék forgalmazását az alábbi feltételhez kötöm:

AUSTROTHERM AT-H80 40 mm 6 m /cs homlokzati hőszigetelő. termék forgalmazását az alábbi feltételhez kötöm: Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00649-0007/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében eljárva a Tóth és Társa

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY Iktatószám: PIF-1191/2014. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS dekorkozmetikumok (rúzsok, szemhéjfestékek) laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY Iktatószám: PIF-203-2/2014 Témafelel s: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a háztartási kisgépek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I.) A Neuzer Kft. (székhely: 2500 Esztergom, Mátyás király u. 45., adószám: ) által gyártott

H A T Á R O Z A T. I.) A Neuzer Kft. (székhely: 2500 Esztergom, Mátyás király u. 45., adószám: ) által gyártott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00499-0014/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Neuzer Kft. (székhely: 2500 Esztergom, Mátyás király u. 45., adószám: 11196754-2-11)

Részletesebben

Összefoglaló jelentés. Gyermek- és babaápolási kozmetikumok vizsgálata

Összefoglaló jelentés. Gyermek- és babaápolási kozmetikumok vizsgálata NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-563-1/2013. Készítette: Jakab Krisztina Összefoglaló jelentés Gyermek- és babaápolási kozmetikumok vizsgálata Budapest,

Részletesebben

Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök

Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 1051 Budapest, Zrínyi utca 3. Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök P a r á d f ü r d ő, F E S Z K o n g r e s s z u s - 2 0 1 4. s z e p t e m

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter III-3TK/44/2/2006.TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter /2006. (..) GKM ICsSzEM együttes rendelete a textil- és textilruházati

Részletesebben

A Červinka P6Če típusú tűzoltó készülék palack, mint nyomástartó berendezés megfelelősége

A Červinka P6Če típusú tűzoltó készülék palack, mint nyomástartó berendezés megfelelősége MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL PIACFELÜGYELETI ÉS MŰSZAKI FELÜGYELETI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI OSZTÁLY A Červinka P6Če típusú tűzoltó készülék palack, mint nyomástartó berendezés megfelelősége

Részletesebben

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 MIRE FIGYELJÜNK ALSÓNEMŰ VÁSÁRLÁSAKOR?

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 MIRE FIGYELJÜNK ALSÓNEMŰ VÁSÁRLÁSAKOR? TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 MIRE FIGYELJÜNK ALSÓNEMŰ VÁSÁRLÁSAKOR? Európai Szociális Alap Jó, ha tudjuk! Figyeljünk a megfelelő méretű alsónemű kiválasztására! A túl szűk alsónemű irritálhatja a bőrfelületet,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1076-3/2014. Témafelels: Szcs Csaba ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Elektromos grillek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenrzésérl

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a Mentes jelöléssel ellátott élelmiszerek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2013. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY

Részletesebben

Női, férfi, és gyermekeknek készült fehérneműk vizsgálata

Női, férfi, és gyermekeknek készült fehérneműk vizsgálata Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 82/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy megosszuk Önnel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legújabb tesztelésének eredményét, amelynek

Részletesebben

REVCO VARIO márkanevű díszítő, színező vékonyvakolat (15 kg) termék forgalmazását az alábbi feltételekhez kötöm:

REVCO VARIO márkanevű díszítő, színező vékonyvakolat (15 kg) termék forgalmazását az alábbi feltételekhez kötöm: Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00652-0007/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében eljárva a PIEDL-KER

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a lövedékes játékok mechanikai és kémiai biztonságosságának vizsgálatáról Budapest, 2015. július NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM VALAMINT MECHANIKAI

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és távhıszolgáltatók ügyfélszolgálatának, panaszkezelésének vizsgálata Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

HATÁROZAT. A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére. 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki.

HATÁROZAT. A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére. 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00242-0003/2014 Határozat HATÁROZAT A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki. A bírságot

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L ALÓ JELENTÉ S Műanyag- és fajátékok laboratóriumi vizsgálata

Ö S S Z E F O G L ALÓ JELENTÉ S Műanyag- és fajátékok laboratóriumi vizsgálata NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM MECHANIKAI ÉS VILLAMOS LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-652/2016 Témafelelős: Elekesné Sallai Mónika Mutina István Ö S S Z E F O G

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2006/XI/03 B(2006) 5160 végleges NEM NYILVÁNOS A BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE 2006/XI/03 a játékok biztonságáról szóló 88/378/EGK tanácsi irányelv 7. cikkének alkalmazásáról

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00640-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: 11479042-2-11)

Részletesebben

BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL

BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL GOSZ 2010. DECEMBER 14. Dikán András FVM MGI A testi épség, egészség megőrzéséért, a munkakörülmények javításáért! ÁLTALÁNOS TERMÉKBIZTONSÁG Csak biztonságos áru

Részletesebben

HATÁROZAT Ft, azaz Egyszázezer forint

HATÁROZAT Ft, azaz Egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00510-0009/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY Iktatószám: SEF-1366/2014 Témafelel s: Tolvaj Ágnes Haklik Andrea Összefoglaló jelentés a tejtermékek vizsgálatáról a megtéveszt jelölések

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermekjátékk (játék babák, játék babakcsik, lövedékes játékk, fnószálak és tapadókrngs játékk) kémiai, illetve mechanikai biztnságsságának vizsgálatáról Budapest, 2014. július NEMZETI

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi vizsgálatáról

Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi vizsgálatáról NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Iktatószám: MVL-219-3/2014 Témafelels: Várfalvi Bálint Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2562/2014. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a festékek és lakkok illékony szerves vegyület tartalmának monitoring vizsgálatáról Az összefoglaló

Részletesebben

Orvostechnikai eszközök az egészségügyi szolgáltatóknál

Orvostechnikai eszközök az egészségügyi szolgáltatóknál Orvostechnikai eszközök az egészségügyi szolgáltatóknál (szigorodó szabályozások, egyértelmű felelősség) Balázs György Ferenc EMKI főosztályvezető DEMIN 2013. május Eszközminősítő és Kórháztechnikai Igazgatóság

Részletesebben

Összefoglaló a gyermekjátékok biztonságáról szóló 38/2011. (X.5.) NGM rendeletről

Összefoglaló a gyermekjátékok biztonságáról szóló 38/2011. (X.5.) NGM rendeletről Összefoglaló a gyermekjátékok biztonságáról szóló 38/2011. (X.5.) NGM rendeletről I. A rendelet hatálya, értelmező rendelkezései A gyermekjátékok biztonságáról szóló 38/2011. (X.5.) NGM rendelet (a továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. forgalmazását megtiltom, valamint forgalomból történő kivonását és visszahívását rendelem el,

HATÁROZAT. forgalmazását megtiltom, valamint forgalomból történő kivonását és visszahívását rendelem el, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00085-0001/2015 Forgalmazás megtiltása HATÁROZAT A MEDI-HUT Kft.(székhely: 7720 Pécsvárad, Erzsébet út 12., adószám: 13118561-2-02, továbbiakban: Vállalkozás) által gyártott

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00737-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Tóth és Társa Építőanyag Kereskedelmi Kft-t

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FİOSZTÁLY Iktatószám: PIF-95/23. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a játékok biztonságosságának laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Az összefoglaló

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2013. november NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1590/2013. Témafelelős:

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2090/2014. Témafelelős: Pálné Tóth Márta Összefglaló jelentés a másnak látszó, élelmiszerrel összetéveszthető termékek labratóriumi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza.

H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00191-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal kötelezi a Daniella Kft-t (4031 Debrecen,

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY KÖNNY IPARI ÉS VEGYIPARI OSZTÁLY Iktatószám: KVO-179/2013. Készítette: Pálné Tóth Márta Összefoglaló jelentés a gyermekek tömegét hordozó játékok

Részletesebben

Munkavédelmi felszerelések

Munkavédelmi felszerelések A védőcipők az európai notifikált laboratóriumok által végzett megfelelőségi vizsgálatok tanúsítása szerint megfelelnek a 89/686/CCE számú szabályzatnak, illetve módosításainak, valamint az EN345 1992

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM J E L E N T É S

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-68/216. Témafelelős: Mészárosné Rusznák Anna J E L E N T É S Cigaretták kátrány-, nikotin- és szén-monoxid hozamának

Részletesebben

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: BA/001/00021-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Pfeifer Józsefet (lakcím:7090 Tamási, Jókai u. 6.) arra kötelezem hogy rendelkezzen valamennyi, általa

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HBO/001/01309-0002/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Rajahdys Kft. (székhelye: 1149 Budapest, Egressy út 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve társaság) által

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2084/2014. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az autóápolási termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenrzésérl Az

Részletesebben

Gyógyászati segédeszközök műszaki dokumentációja

Gyógyászati segédeszközök műszaki dokumentációja Gyógyászati segédeszközök műszaki dokumentációja B u d a p e s t, 2 0 1 3. s z e p t e m b e r 2 7. Orvostechnikai eszköz vs. Gyógyászati segédeszköz Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3.

Részletesebben

CLV /2009. (I. 30.) NFGM-SZMM

CLV /2009. (I. 30.) NFGM-SZMM ÁRFELTÜNTETÉS irányadó jogszabály: A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások

Részletesebben

A gyermekjátékok forgalomba hozatalának és forgalmazásának követelményei

A gyermekjátékok forgalomba hozatalának és forgalmazásának követelményei 2009/48/EC Safety of toys A gyermekjátékok forgalomba hozatalának és forgalmazásának követelményei dr. Szente István főosztályvezető-helyettes Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Piacfelügyeleti Főosztály

Részletesebben

Határozat. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság)

Határozat. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00183-0011/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) 1. az Orosz Ödön Mihály Kft.-t (székhely:

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: Témafelelős: PIF-00343-1/2015. Vincze Tibor Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S a karácsonyi szezonális termékek laboratóriumi

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00215-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A City Gas Kereskedőház Zrt. (székhelye: 5350 Tiszafüred, Igari u. 51, adószám: 11260442-2-16)

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA/001/00495-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-465-3/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a csecsemő- és kisgyermek-ruházati termékek piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2016. január NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00100/2016

Részletesebben