Az utópia ezer arca. Tanulmányok

Átírás

1 Az utópia ezer arca Tanulmányok Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Pécs, 2010

2 Az utópia ezer arca Tanulmányok Szerkesztette: Bálint Ágnes és Di Blasio Barbara Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Pécs,

3 A magyar nyelvű szövegeket lektorálták: Barcsi Tamás PTE ETK Dr. habil. Jenei Sándor PTE TTK Matematika és Informatika Intézet Dr. Pete József Cr. Nagy Lajos Gimnázium, Pécs Sztanáné dr. Babits Edit Eötvös József Főiskola, Baja Dr. Takács Ferenc ELTE BTK Angol-Amerikai Intézet Az angol nyelvű szövegeket lektorálták: Najbauer Noémi PTE BTK Anglisztika Intézet Dr. Novák Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet Dr. habil. Péley Bernadette PTE BTK Pszichológia Intézet PTE BTK Neveléstudományi Intézet Szerzők, 2010 Szerkesztők, 2010 ISBN

4 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...3 Utópia és filozófia...5 Boros János: A demokrácia mint utópia... 6 Gál László: Enciklopédia-utópiák Barcsi Tamás: A szabadság problémája a negatív utópiákban Utópia a társadalomtudományokban...40 Balogh Gábor: Utópikus jegyek a szociológiában Ásványi Zsófia: European Work Councils in the 21th Century Utopia or Reality? Somodi Imre: Megvalósult keresztény utópia: a paraguayi jezsuita állam Verpeléti András: Kolonizációs utópiák Werner Herzog Aguirre című filmjének tükrében Kádár Zoltán: Az idiotizmusig és még tovább avagy Ray Bradbury némelyik rémálma mára valóra vált Pankász Balázs: Büntetve nevelni börtönparadigmák Láng András: The utopia of modern child care attachment theory in understanding the genesis of utopias Dr. Barakonyi Eszter: Életpálya tervezés a munkaviszonyban vágyálom vagy realitás? Utópia a természettudományban Pethőné Vendel Terézia: 2000 éves álom A Bolyai János által kidolgozott több kortárs tudós által utópisztikusnak tartott geometriai rendszer alapjai és fogadtatása Pete József: Ha Sohasincsországot térképezni lehetne... Bibó István Uchróniájának történeti földrajzi aspektusai Utópia és művészet Gáspár Gabriella: A modern művészet, mint utópia Utópiák az irodalomban Hartvig Gabriella: Aldous Huxley és a XX. század első felének hazai utópia-irodalma Tiringer Aranka: Sliding in Time Utopia in writings by Frigyes Karinthy Radnai Éva: Villiers de l Isle-Adam intim utópiája Gombos Péter: Nem mese ez, gyermek Antiutópiák a gyermekirodalomban Tiringer Aranka: Ó, nő, ha te meg tudnál érteni A férfi-nő kapcsolat utópisztikus dimenziói Karinthy Frigyesnél Utópia és nevelés Dr. Kocsisné dr. Farkas Claudia: Iskolai utópiák Don Milanitól Zavalloniig Itáliai reformelképzelések, hogy az iskola igazi kaland legyen

5 Lencse Máté: Pedagógia és utópia Lehetetlenség és megoldási lehetőség Perjésiné Gazdag Éva: Integráció mint utópia, avagy utópia-e az integráció ma Magyarországon? Sztanáné Babits Edit: A reneszánsz utópiák helye, szerepe az óvó- és tanító szak tananyagában Utópia és oktatás Komlódiné Pozsgai Gyöngyi Németh Tímea: Utópia vagy kényszerpálya? A külföldi hallgatók létszámának növelése a Pécsi Tudományegyetemen a globalizáció és a versenyhelyzet aspektusából Garaj Erika: Escape in the future? Developing New Competences for Health Sector The Case of Healthcare Project Manager Education at Semmelweis University Németh Tímea Kivés Zsuzsanna Diffellné Németh Marietta Máté Orsolya Dr. Komlódiné Pozsgai Gyöngyi Sütő Balázs: Internationalising the curriculum: a utopia or a must have in higher health care education in Hungary?

6 Utópia és filozófia 5

7 Boros János: A demokrácia mint utópia Ha az utópikus oázisok kiszáradnak, a banalitás és a tanácstalanság sivataga mindenfelé szétterjed. Jürgen Habermas 1 Az egyetlen eszköz, hogy részt vegyünk egy stabilabb világ megvalósításában, hogy van róla eszménk. Thérèse Delpech 2 1. Etimológia 2. Történeti kezdet: a fogalmak felfedezése 3. Cselekvéselmélet 4. Társadalom és utópia 5. A jó együttélés 6. Képzeletbeli világ 7. A demokrácia utópiája (Robert Nozick) 1. Etimológia Az utópia görög eredetű szó. A toposz (τόπος) helyet, földet jelent, az ou (oυ ejtsd u ) pedig tagadószó, a kettőt egyesítve kapjuk a nem-hely, nem föld kifejezést, mely annyit jelent, hogy nincs sehol, nem létező hely. A kifejezést Morus Tamás használta először Utópia (a mű teljes címe: De Optimo Reipublicae Statu deque Nova Insula Utopia) című művében. A nem-hely egy sziget volt Morus elgondolása szerint, az ideális emberi együttélés helye. Hozzá kell tennünk, hogy kiejtés szerint az angol nyelvben a görög nyelvben jó -t jelentő, eu előtaggal ellátott (eutopia) kifejezést is ugyanúgy ejtik, azaz a beszélt nyelvben áthallás van a nem-hely és a jó-hely közt. 2. Történeti kezdet: a fogalmak felfedezése A műre alapvető befolyást gyakorolt Platón Állam című írása. Platón leírja a szerinte legjobb, az ideális állam elgondolt működését, anélkül, hogy helyet adna neki, geográfiailag vagy politikailag kijelölné megvalósulási környezetét. Erre nem is volt szüksége, hiszen a fogalmi analízis mestereként nyilvánvaló volt számára, hogy az ideális államot közelítő valóságos állam létrejötte nem a helyszíntől, hanem elsősorban az eszméktől függ, amelyek alapján azt megpróbálják megvalósítani. Az eszményi állam vezetői Platónnál az eszményi filozófusok. Mielőtt azonban ezen mosolyognánk és mint megvalósíthatatlan lehetőséget elvetnénk, 1 Habermas, J.: Wenn die utopischen Oasen austrocknen, breitet sich eine Wüste von Banalität und Ratlosigkeit aus. 2 Delpech, T.: Le déclin de l Occident. Le Monde, novembre, Le seul moyen de participer à la réalisation d un monde plus stable est d en avoir une idée. 6

8 érdemes megfontolni, hogy ez a zseniális gondolkodó, a nyugati kultúra és természettudomány atyja milyen indokokkal állíthatott ilyent. Először is fölvetődik a kérdés, hogy kik voltak Platón számára a filozófusok. Az első és legfontosabb köztük Szókratész, mintája minden későbbi filozófusnak, az igazságot és az igazságosságot kompromisszumok nélkül kereső embernek. Soha nem írt egy sort sem, hanem az athéni tereken, utcákon beszélgetett az emberekkel, olyan hatékonysággal, hogy egyrészt Athén városának bírái a közrendet féltve halálra ítélték. Ezzel mintegy az európai kultúra bölcsőjében sajátos öngyilkosság és egyben apagyilkosság is történt, ez utóbbi azonban éppen nem a modern értelemben. A születőben lévő új, gondolati és gondolkodásbeli kultúra közege megöli a gondolkodót, de nem tudja végleg kiirtani az önálló gondolkodást Talán maga az intézményes öngyilkosság is hozzájárult az írott, a rendszerezett, a világ vad és vak törvényeivel dacoló, szisztematikus, az írásba kapaszkodó és önmagát átörökítő gondolkodás közvetlen Szókratész utáni, Platón általi létrejöttéhez. Ha sikerült volna Szókratésszal a gondolkodást is megölni, akkor nem született volna meg az, amit ma nyugati kultúrának vagy technikai magasfejlettségű civilizációnak, és demokratikus, kozmopolita világrendnek nevezünk. A gondolat, melynek csomópontja és eredete az egyes ember gondolkodása, a beszélgetések, a leírás, a kommunikáció által sajátos, önálló létre tett szert, és szülőatyjától függetlenedve fennmaradt, továbbfejlődött, történetet indított el. A fogalmi gondolkodás fennmarad és hat, ha elgondolóját eliminálják is. Szókratész és Platón valójában nem tett mást, mint fogalmakat elemzett. Ez egy látszólag unalmas, élettelen és színtelen vállalkozás. A fogalmak itt vannak, használjuk őket, velük gondolkodunk, de, mondják a gyakorlat emberei, az élet, a társadalom, a világ érdekes számunkra, nem fogalmaink, melyek többé-kevésbé elvontak. Tudniillik elvontak, elvonatkoztatottak a valóságtól. Ha azonban elménkbe idézzük, hogy a fogalmak makacsul, évezredeken keresztül fennmaradnak, még ha folyamatosan változnak is, és hogy minden a fogalmakon keresztül és a fogalmakban történik a jelenben is, és a fogalmiság alapvetően határozza meg mindazt, ami a jövőben történik, akkor mindjárt megváltozik a helyzet. A tudomány fogalmakat használ, a mindennapi beszédben és kommunikációban a fogalmakra vagyunk utalva, nem tudunk gondolkodni fogalmak nélkül, nem vagyunk emberek, nem emberek vagyunk fogalmak nélkül. A fogalmi gondolkodás az ember egyik differencia specifica-ja. Robert Brandom szerint a diszkurzív és a nemdiszkurzív kreatúrák közti folytonosságnál fontosabb a diszkontinuitás, az ő szavaival, a fogalmi és a nemfogalmi vagy fogalom előtti közötti diszkontinuitás fontosabb, mint a folytonosság, ezért sokkal érdekesebb, hogy mi különíti el a fogalomhasználókat a fogalmat nem használóktól, mint ami egyesíti őket. 3 A fogalomhasználók elkülönülnek a világtól, éppen e sajátos gyakorlatuk által, ezért a fogalmak vizsgálata nélkül éppen azzal nem foglalkozunk, amik vagyunk, amik leginkább vagyunk vagy amivé válhatunk. A filozófia kezdeteinél a fogalmak vizsgálata áll, és amikor Platón ideatanáról hallunk, az valójában Platón fogalomtana. Alapvető kérdése, hogy mik is ezek a valamik, entitások, 3 Brandom, R. (2000): Articulating Reasons. Cambridge, MA, Harvard University Press. Discontinuities between the conceptual and non- or preconceptual are to the fore. I am more interested in what separates concept users from non-concept users than in what unites them. 7

9 amelyeket a nyelv használatán keresztül juttatunk el egymáshoz, és amelyek megtapadnak agyunkban, vezérelve gondolkodásainkat és cselekvéseinket. Sőt bizonyos értelemben alkotják ezeket, és azonosak gondolkodásunkkal és cselekvésünkkel. Mindezek után nyilvánvalónak tűnhet, hogy amennyiben bármilyen emberi vállalkozást vizsgálni kívánunk, az ahhoz tartozó, azokat alkotó fogalmakat kell megvizsgálnunk. 3. Cselekvéselmélet Davidson szerint a cselekvések szándékos események, és akkor állíthatjuk, hogy valaki egy cselekvés ágense, ha le lehet írni olyan aspektus alapján, amely azt intencionálisként fogja föl. 4 Az intencionalitás feltétele a fogalmiság, vagyis hogy a cselekvő tud arról, hogy mit cselekszik és akarja is azt a cselekvést, amelyről fogalmilag meg tudja mondani, hogy micsoda, azaz milyen szerkezettel rendelkezik. Honnan hova kíván eljutni, milyen állapotból milyen másik állapotot kíván előidézni, és mindezt milyen módon, milyen eszközökkel. Nem is beszélhetünk cselekvésről, legfeljebb eseményről, ha nincs fogalmi tudás a következő mozgásokról, melyeket éppen a fogalmak határoznak meg. E fogalmak még nem valóságosak a valóságosság közvetlen fizikai, oksági vagy tárgyi értelmében, hanem pusztán az elmében és a kommunikációban vannak, mint a szándék összetevői és irányának meghatározói. Ám, Platón és sok filozófus szerint a fogalmak valóságosabbak mint a fizikai tárgyak, hiszen képesek a világ átalakítását iniciálni természetesen a gondolkodók, a fogalom birtoklóinak hatékony együttműködésével. A legegyszerűbb cselekvésnek nevezhető emberi aktivitás fogalmakkal, még nem cselekvés jellegű entitásokkal indul, ezek annak feltételei. Más szóval, minden cselekvés először ideális, és csak azután reális. 4. Társadalom és utópia A társadalom az ember cselekvésének helye és összessége. A társadalom a végtelen egyéni cselekvés eredője, valamilyen módon cselekvés-struktúrájú. Létrehozott, és folyamatosan hozzák létre. Éppen azért, mert kialakított, a társadalmat és a politikai berendezkedést tovább lehet alakítani és meg lehet változtatni. Az alakíthatóság és megváltoztathatóság a felvilágosodás óta nyilvánvalónak számít, mint ahogy a társadalom cselekvésből eredése is. Ez viszont azt is jelenti, hogy a társadalom alapszerkezete és működésmódja cselekvés-jellegű. Ahogy egy cselekvés eredeténél fogalmaknak, ideáknak vagy ideáloknak kell lenniük, minden cselekvések összességéből kialakult intézményesült társadalom esetében is ez a helyzet, habár ez az összefüggés csak a felvilágosodás korában tudatosult. Kellenek fogalmak, elgondolások ahhoz, hogy mit is akarunk, mit szándékozunk, milyen társadalmat kívánunk létrehozni. A kívánt, a remélt, a jónak tartott társadalmat szokták utópiának, az elgondolást utópikusnak nevezni. Még ha az utópikus gyakran ironikus vagy elutasító felhangot kapott is a köznapi beszédben, és álmodozókhoz rendelték a fogalmat, a modern demokráciák akarva-akaratlan utópiákból erednek, elgondolásokból, hogy milyen módon is lenne jó együttélni. 4 Davidson, D. (1980): Essays on Actions and Events. Oxford, Clarendon,

10 5. A jó együttélés A jó együttélés antik görögök által kezdett elgondolása természetesen számos kérdést vet föl, kezdve azzal, hogy mit is értünk a jó fogalmán. Nem kevesen hajlamosak azt állítani, hogy ezen nem érdemes gondolkozni, mivel úgysem tudunk közös nevezőre jutni, hogy mi a jó. A bökkenő az, hogy akkor viszont abban sem abban nem tudunk megállapodni, hogy mely cselekedeteket tartunk végrehajtandónak és melyeket nem, azaz mely cselekedetek jók és melyek nem, de abban sem, hogy milyen közösséget kívánunk létrehozni. Ezek ugyanis alapvetően függenek attól, hogy mit tartunk jó cselekedetnek és jó közösségnek, és csak ha ezt meghatároztuk, tudunk ténylegesen jó cselekedeteket végrehajtani és hozzáfogni vagy részt venni egy jó vagy legalább is jobb társadalom és politikai struktúra kialakításában. Jogos tehát a kérdés fölvetése, melyik az elképzelhető legjobb világ, Utópia, amelyben mindannyian szívesen élnénk. Egyáltalán találhatunk a gondolatban ilyent? Nem inkább azt kell gondolnunk, hogy ami az egyik embernek jó világ, az a másiknak nem az? Amelyikben az egyik ember szívesen élne, lehet, hogy a másiknak nemkívánatos vagy elviselhetetlen lenne. De még ha közelítőleg hasonló világot tartanánk is jónak, a finomhangolásban egészen biztos, hogy jelentős különbségek lennének. A legjobb társadalmat úgy tudjuk meghatározni, hogy a lehető legjobb intézményi szerkezetét állapítjuk meg, avagy inkább arra vagyunk tekintettel, hogy előreláthatólag hol alakul a lehető legjobban a lehető legtöbb egyén sorsa. Utópiának nyilvánvalóan nem az abszolút legjobbnak, hanem optimálisnak kell lennie, tehát amely a javakat maximálja, és amelyről úgy érezzük, hogy szeretnénk, hogy gyermekeink, vagy legalábbis unokáink majd éljenek. 6. Képzeletbeli világ mint a társadalmi proceduralitás meghatározója A minden ember számára lehető legjobb világ nincs itt, tehát csak a képzeletben létezik, és létezhet jelen időben. A képzelet alapvető jelentőségű a jó társadalom kialakításában, melyet ma konszenzussal és összefoglaló módon demokráciának neveznek. Richard Rorty azt állította, hogy az értelmiségiek legfontosabb képessége, hogy fejlett a képzeletük, és el tudnak képzelni még jobb társadalmat a fennállónál, még akkor is, ha, mint számtalanszor hangsúlyozza, szerinte lezajlott az utolsó politikafilozófiai fogalmi forradalom. Akár úgy is értelmezhetjük Rortyt, hogy a demokrácia legjobb értelmiségijei utópisták, vagy legalább is olyanok akik folyton utópiákat gyártanak. A legjelentősebb amerikai filozófusok a pragmatikus hagyományban Emersontól Deweyn keresztül Rortyig meg voltak győződve, hogy az amerikai alkotmány a lehető legjobb társadalmi együttélési formát rögzítette, és az eljövendő korok feladata ezt az alkotmányt tartalommal, azaz élettel feltölteni. Az amerikai alkotmány valójában procedurális utópia. Megfogalmazza, hogy milyen is lenne az ideális társadalom politikai formája, és ezt a formát mint kötelező alapot, mint minden jogalkotás, bíráskodás és cselekvés fundamentumát definiálja. A forma aztán úgy működik, hogy anélkül, hogy számítania kellene a társadalom tagjainak morális együttműködésére, garantálja minden jogi aktussal az ideális állapot, tehát az utópia felé történő elmozdulást. 9

11 A társadalomjobbító képzelet működtetésére számtalan kísérletet látunk az amerikai politikai filozófiában. Robert Nozick például az utópiát egy gondolatkísérlettel építi föl, Rorty inkább a kulturális politikában látja az utópikus politikai lehetőségét. 7. A demokrácia utópiája (Robert Nozick) Robert Nozick azt a gondolatkísérletet javasolja, 5 hogy gondoljunk el egy legjobb világot, és próbáljuk meg elképzelni, hogy benne maradna-e a többi ember. Feltételezzük ugyanakkor, hogy minden ember elképzeli a maga ideális világát, és azt is hozzá próbálja képzelni, hogy abban benne maradnának-e a többiek. Ha arra a következtetésre jutunk, hogy a világunkból kivándorolnának az emberek, akkor helyesen tesszük, ha az elképzelt legjobb világ modelljét felülvizsgálnánk és olyant próbálnánk meg elképzelni, melyben a többi ember is benne maradna. Ez egy iteratív folyamat, melynek során, ha kellő számban megvizsgáljuk az általunk létrehozott társadalmat, reményünk lehet, hogy eljutunk egy olyan állapotba, amelyből nem kivándorolni, hanem amelybe inkább bevándorolni akarnak. Ez azt is jelenti, hogy ha eljutunk egy olyan állam elgondolásához, melyből feltehetőleg senki nem akarna elmenni, az azt is jelenti, hogy nem tudunk annál a társadalomnál vagy államnál jobbat elképzelni. Az ilyen társadalmat egyesülésnek (association) nevezi, szemben a keletberlinnek (east-berlin) nevezett egyesüléssel, ahonnan ugyan kivándorolnának, de a rendszer nem engedi őket. Az ilyen nyilvánvalóan éppen ellentéte a legjobb elgondolható világnak, mely megengedi a kivándorlást, csak éppen senki nem akar onnan elmenni. Nozick csak néhány tulajdonságát adja meg az ilyen ideálisként elgondolt társadalomnak. Egyik,hogy nem hozható létre olyan egyesülés, ahol önmagunkat képzeljük el abszolút uralkodónak. A többi ember ehhez képest azt gondolja, hogy inkább olyanban élne, ahol nincs abszolút uralkodó, és így az általuk szabadon elképzelt társadalomban első közelítésben mindenki benne lenne, kivéve mi magunkat, akik abszolút uralkodónak képzeljük magunkat. Az abszolút uralkodó, az egyeduralkodó egyedül maradna egy olyan egyesülésben, amelyet az emberek maguk szabadon választhatnak. Természetesen mindenki uralkodója bizonyos értelemben önmagának, sőt kis túlzással mindenkit önmaga abszolút uralkodójának nevezhetnénk. De az ideális társadalom, Nozick utópiája éppen úgy konstituálódik, hogy az önmaga ura ember fölismeri, hogy minden más ember is önmaga ura, és az uralkodók közti konfliktus csak a szabad megegyezéssel, a kölcsönös respektussal lehetséges. Nozick szerint továbbá egyetlen egyesülés sem fog olyan személyt önként befogadni, amely többet akar kapni, mint amennyit maga be kíván adni. Ha egy személy ezzel a szándékkal vagy elvárással kíván belépni a közösségbe, az nem fogja őt befogadni. Hasonlóan, én sem lépek be egy egyesülésbe, amely kevesebbet kínál nekem, mint amennyit én neki. Egy ideális társadalomban a társadalom ugyanannyit ad egyes tagjainak, mint amennyit azok adnak neki. Ez az egyesülés stabilitásának feltétele. Az általam elképzelt ideális és szabad világban, ha nem azzal számolok, hogy ugyanannyit kapjak az egyesüléstől, mint amennyit én adok neki, hanem többet, akkor a többi tag el fogja hagyni az általam elgondolt egyesülést, és olyant választ, amelyben nem követelnek tőle többet, mint amennyit ő kap. Ha az általam létrehozott egyesülést elhagyják, akkor mindaddig kell új és új utópiákat kitalálnom, míg el tudom 5 Nozick, R. (1974): Anarchy, State and Utopia. New York, Basic Books,

12 gondolni, hogy minden szabad ember bent marad, miközben mindannyiuknak lehetőségük van szabadon a maguk utópiáját kigondolni, és abban engem, és a többi embert benne elhelyezni. E szabadon kigondolt utópiák konvergálni fognak hosszú távon, hiszen minden egyes ember előnyét garantálják, egyenlő módon. Nozick utópikusnak az öntudatos, önmagukat és önmaguk sorsát meghatározó és irányító individuumokból álló társadalmat tartja ideálisnak vagy utópikusnak, mely minimális államot hoz létre. Ez az állam csak formális lehet, és a legszükségesebbre kell szorítkoznia: minden egyes ember szabadságának garantálására, a veszélytől való megóvására. Az emberek életébe semmiféle tartalmi, ideológiai meghatározást vagy kényszert nem vihet, mert ezzel a szabadságot, és az önkéntességet csorbítaná és elindítaná a valóságos vagy képzeletbeli kivándorlók áradatát, destabilizálva önmagát. A jó világról fantáziálhatunk, de való világ egész más mi értelme van akkor mindennek? Minden egyes ember más, hogy akarhatnánk egyetlen társadalmat létrehozni számukra? Ráadásul, a történelem során számos társadalmi formát kipróbáltak, sok köztük sikeres volt, de egyikről sem mondhatjuk, hogy maradéktalanul megfelel az ember időtlen vagy örök természetének. Az utópisták erre azt válaszolják, ha nem törjük állandóan a fejünket egy jobb társadalmon, akkor nem is lesznek soha jobbak a fennálló viszonyok. Nozick szerint az államnak minimálisnak kell lennie, a szabadságot és az ezzel járó emberi kreativitást maximálisan tiszteletben kell tartani. Ha az állam több, mint minimális, önálló életet kezd élni, Leviathán lesz, és az emberektől adó formájában elvonja az erőforrásokat, hogy olyan funkciókat vegyen át,amelyeket a legjobban az egyének maguk oldanának meg. Nozick utópiája a minimális állam, mely sérthetetlen egyénekként kezel bennünket, mint akiket mások nem használhatnak bizonyos módokon eszközökként vagy szerszámokként vagy forrásokként; úgy kezel bennünket, mint személyeket, amelyeknek egyéni joguk van azzal a méltósággal, amely ezt létrehozza. Azáltal, hogy tisztelettel bánnak velünk, tiszteletben tartván jogainkat, megengedik számunkra egyénileg vagy más, szabadon választott személyekkel közösségben, hogy megválasszuk életünket és megvalósítsuk céljainkat vagy önmagunkról alkotott koncepciónkat, amennyire tudjuk, miközben más olyan egyének szabadon együttműködnek velünk, akik ugyanazzal a méltósággal rendelkeznek, mint mi. Hogyan merészelne bármely állam vagy egyének csoportja ennél többet tenni. Vagy kevesebbet. 6 A demokrácia ennek a vágya, e vágy feltöltő képzelete, utópiája. Csak ennek a demokráciának lehet jövője: ki akarhat ennél többet. Vagy kevesebbet? A szerző: Dr. Boros János, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Filozófia Tanszék 6 Nozick, R. id. mű The minimal state treats us as inviolate individuals, who may not be used in certain ways by others as means or tools or instruments or resources; it treats us as persons having individual rights with the dignity this constitutes. Treating us with respect by respecting our rights, it allows us, individually or with whom we choose, to choose our life and to realize our ends and our conception of ourselves, insofar as we can, aided by the voluntary cooperation of other individuals possessing the same dignity. How dare any state or group of individuals do more. Or less. 11

13 Gál László: Enciklopédia-utópiák Eléggé szokatlan az enciklopédia fogalmának társítása az utópia fogalmával. Már csak azért is mert a Morustól és a Campanellatól stb. általánosan ismert utópiák egész társadalmi rendszerek elé állítottak követendő modellt. Sajnos egyiküket sem alkalmazta sehol és senki. Tehát lényeges jegyüknek tekinthetjük szinte imaginárius voltukat, azaz a fantázia terén helyezkedtek el anélkül, hogy reális extenzió támasztotta volna őket alá. Az utópia szavának etimológiája a görög u tagadószóból és toposz helyből tevődik össze. Szó szerint nemhelyet, helynélkülit azaz olyan helyet jelöl, amely nincsen meg sehol, röviden seholsincs. Milyen igény hívta életre az utópiát? Legfontosabb a társadalomkritika volt, de ezt a lehetséges eszközök közül (politika, filozófia) sajátosan az imaginárius terén vitte végig. Az A társadalomban sok kivetnivalót talált és ezt olyan nemlétező, elképzelt B társadalom-modellel tette, amiről bebizonyosodott, hogy megvalósíthatatlan. Az utópiafogalom szerkezetének feltárásában kiemelhető tehát ennek kapcsolata az imaginárus értelmével, a változás előidézésének szándékával, valamint azzal, hogy nem rendelhető hozzá részben vagy egészében valamilyen reálisan létező elem. Azaz az utópia jelölete részben vagy teljesen üres. E vázlatos fogalmi körülírás is megmutatja, hogy az utópia fogalma mennyire homályos. Az enciklopédiákkal kapcsolatosan pedig azt eredményezi, hogy társíthatókká vállnak vele. Ekképpen az enciklopédia is lehet egyszerűen a képzelet szüleménye (imaginárius), bizonyára változtatni akar (kérdéses, hogy milyen távon és milyen eredménnyel) és részben vagy egészben üres jelöletű (azaz megvalósítható vagy sem). Dolgozatunk megkíséreli végigjárni az utóbbi 350 év néhány enciklopédia-modelljét, feltárni ezek megszerkesztésének főbb kritériumait, valamint levonni azon következtetéseket amelyek ezen elemzésekből szükségszerűen adódnak. Magyar Encyklopaedia Kezdjük a magyar vonatkozásban első lényegesenek számító enciklopédiával, Apáczai Csere János 1654-ben készült Magyar Encyklopaediájával. Megalkotásával Apáczai szándékában az volt, hogy kora elmaradott Erdélyének egy modernizációs folyamatát indítsa el, kezdetben a tudás, az ismeretek terén. Ez egy kimondottan felvilágosító szándék volt. Hozzávéve azt a általa tudatosan követett célt, hogy az ismeretek átfogó társadalmi terjesztés tárgyát kellett volna képezzék egyértelműen helyezhetjük Apáczait a felvilágosodás európai áramlatába. Az Encyklopaedia felépítése a kartéziánus kettős igazság gondolatának alárendelt. Megalkotásának csakis abban az esetben volt értelme amennyiben az Isteni (teológiai) igazság mellett helye volt a tudományos igazságoknak is. Az igazságok e két osztálya nem hatotta át egymást. Következésképpen szerkezeti felépítése három nagy részre tagolódott. A metodológiai tudományok osztályára, ami a filozófiát és a logikát foglalta magába. A természettudományok osztályába az aritmetika, geometria, fizika, kozmogónia, kozmográfia,

14 természetrajz és a mérnöki tudományok területéről kerültek be ismeretek. A harmadik osztályt nevezhetnénk a társadalomtudományok osztályának, mivel ide a történelem, a családdal, az iskolával és az állammal kapcsolatos ismeretek, illetve a politikai és teológiai ismeretek kerültek bele. Ezen szerkezet nem Apáczai szerzeménye, hanem követte vele a korára jellemző osztályozást. Az Enciklopaedia megalkotásához Apáczai ki kellett válogassa azokat a műveket amelyek szerkesztési szempontjainak megfeleltek, jellemzőek voltak és ezeknek a részleteit át kellett dolgozza egy szinte nemlétező tudományos magyar nyelvre. Ezért mondhatjuk el, hogy Apáczaival együtt jött létre a Magyarul megszólaló tudomány 1. Így ha szintetizálni akarjuk az Encyklopaedia megalkotásának kritériumát, akkor ez az egybegyűjtés és válogatás laza kritériuma szerint történt. Az ilymódon megalkotott korabeli enciklopédiáknak nem sikerült az egyre szaporodó ismeretek rendezésének olyan modelljét adnia, amely időtállónak bizonyult volna. Az egybegyűjtés kritériumának esetleg az olvasókönyv, a szöveggyűjtemény (reading) máig művelt formája biztosított időtállóságot. Következésképpen az Apáczai-féle enciklopédia-modellről a történelem lemondott. A zárt deduktív rendszer modellje Zárt deduktív rendszereknek nevezik azokat a rendezett ismeretrendszereket, amelyekben elismerik a kezdeti, kiinduló igazságok egy bizonyos osztályát, ahonnan újabb igazságokat kalkulatórikusan nyernek. A XVII. és a XVIII. században a kalkus ideális formáját a matematikai kalkulus képezte, azt amelyhez minden kalkulatórikus eljárás mérte magát. Ezen modell ihlető forrásai a geometria axiomatizált formája és számítsunk (calculemus) ideálja jelentették. Az így összeálló rendszerben az új igazságok, elképzelésük szerint számítás útján lettek volna nyerhetők. Következésképpen a rendszer a kalkulus (számítás) kritériuma szerint zárt. A továbbiakban két figyelemre méltó korabeli idevonatkozó tervet vázolunk fel. Mindkettőnek célkitűzése az ismeretek valamilyen módon való rendezése volt és ennek megvalósítási útját a zárt deduktív rendszerekben látták. Két nem megvalósított tervről van szó. A végén pedig megpróbáljuk megtalálni annak okát, hogy miért kellett lemondani az ismeretek ilyesfajta rendezéséről. Descartes: Mathesis universalis Descartes alapfelvállalása a kettős igazság gondolatában állt. Ilyen irányban fejtette ki tudományos és filozófiai munkásságát. Anélkül, hogy itt a részleteire kitérnénk, ki kell emelnünk azt, hogy tudományos tevékenységével szeme előtt egy olyan Mathesis universalis megalkotása állt, ami magyarázatot adhatott volna a tér és a mozgás egyetemes kérdéseire. Ezen egyetemes diszciplína ihlető forrása a geometriában lett volna fellehető, mivelhogy korának meghatározó tudományos racionalitási modelljét éppen a geometria képezte. Már csak azért is, mert ekkorra még mindig Euklidész axiomatizál síkmértana 1 Utalás a Péntek János (szerk.) (2004): Magyarul megszólaló tudomány. Lucidus Kiadó, Budapest kollektív konferenciakötet címére. 13

15 képezte a követendő ideált. Descartes Mathesis Universalisának alapfogalmai a rend és a mérték voltak. Felépítésében követte volna síkmértan axiomatikus formájának követelményeit. Azaz a nem véletlenszerűen kiválasztott kiinduló igazságokból számítás útján bontotta volna ki a tér és a mozgás összes többi igazságát. Más szóval lényegében rendezte és rendszerezte volna a meglévő és az eljövendő emberi tudást. A meglévő ismeretek rendezési kritériuma tehát a számíthatóság lett volna. Ez viszont kiegészült azzal az ars invendi -vel ami a radikálisan új ismeretek megjelenéséhez vezettek. Mivelhogy Decartes esetében is az ismeretek rendszerezéséről és rendezéséről volt szó ennyiben hasonlónak tekinthető a korában megoldásra szoruló enciklopédia-probléma kérdésköréhez. Csakhogy az Apáczai-típusú megalkotási mód eléggé laza és nem szisztematikus volt, ezt Descartes terve annyiban múlta fölül, amennyiben rendszerében az ismeretek között kalkulatórikus megalapozási mód létezett és ezzel rendezettségben és koherenciában lépett előre. Hiányossága viszont abban állt, hogy megvalósítatlan terv maradt. Leibniz Előre kell bocsátanunk, hogy G. W. F. Leibniz hatalmas hagyatékának feldolgozása még mindig folyamatban van. Életében nagyon keveset publikált, viszont levelet illetve oldalnyi kéziratot hagyott maga után. Ennek ellenére terve rekonstruálható. Egyik fennmaradt levelében ezt írja: Az Enciklopédia az emberi ismeretek korpusza, amelyben a fontosabbak rendezve vannak. Ha ezen Enciklopédia az általam javasolt rend szerint jönne létre, akkor egyben a Characeteristica is teljes egészében meglenne. 2 Leibniz élete folyamán több írásában visszatért a deduktív enciklopédia gondolatához. A fenti idézet a Characteristica Universalis című műre utal. Ebben egy új, a természetes nyelvtől különböző nyelv egyetemes mesterséges nyelvre utal. Ennek részleteit nem sikerült kidolgoznia. E nyelv elsődleges jelei hasonlítanának az egyiptomi és kínai hieroglifákhoz, vagy az asztronómusok és vegyészek szimbólumaihoz. Másodlagos szimbólumai pedig az aritmetikai és algebrai szimbólumokhoz. Az elsődleges jelek azért kell mások legyenek mint a megszokott ábécé jelei, mert magukból a formájukból ki kell lehessen következtetni az általuk tükrözött fogalmakat, azaz ikonikusak kell legyenek. Az elsődleges szimbólumokat végzett műveletek az aritmetika és az algebra műveleteinek mintájára kellett volna működjenek. Így jött volna létre az általa eltervezett Calculus ratiocinator. Általa Leibniz feltalálta a logikai kalkulust és implicite ennek néhány törvényét. Követve Leibniz algebrizált logikájának lépéseit az egyszerű igazságokból kiindulva, kombinációk útján újabb igazságokra lelhetünk. Végeredményben axiomatikusan. E hatalmas munka végeredménye az összes ismeret rendezése lett volna és egyben újak nyerésének módja is. Tehát egy Enciklopédia. Sajnos Leibniz nem valósította meg tervét minden részletében. Egyrészt azért mert vázlatos volt, másrészt azért mert egyetlen ember erejét meghaladó hatalmas terv volt. E megjegyzésekhez hozzáadódik még az is, hogy jóval később, a XX. század derekán bebizonyosodott az, hogy az ilyen axiomatizált enciklopédiák megvalósítása elvileg lehetetlen. 2 Gerhardt, Phil., VII, B., III, 11.o 14

16 Gödel Kurt Gödel 1931-ben tette közzé azon tanulmányát, amelyben az artimetika axiomatizását tárgyalta. Ebben éppen Leibniz egy fiatalkori munkájából a De arte combinatoriaból ihletődött. De lássuk most röviden, hogy tanulmánya miként is vezetett eldönthetetlenségi és nem teljességi tételének megfogalmazásához. Kurt Gödel híres tételét két területen bizonyította. Az aritmetika területén arra vonatkozik, hogy adott aritmetikai kijelentés igazsága nem bizonyítható. Azaz az aritmetika axiomatikus felépítésének szándéka azt hozza magával, hogy mindig fogunk találni olyan aritmetikai kijelentést amelynek igazságértéke eldönthetetlen. Ez azt jelenti, hogy az illető axiomatikus rendszer ha eldönthető, akkor nem teljes, vagy ha teljes, akkor nem eldönthető. Más szóval, az aritmetika igazságainak összessége nem foglalható egyetlen axiomatikus rendszer kereteibe. A klasszikus kijelentéskalkulus területén Gödel a Principia Mathematica-típusú rendszerek eldönthetetlenségét igazolta. Az aritmetika eldönthetetlenségét Gödel egy hosszú és nehezen követhető bizonyításon keresztül mutatta ki. Emiatt itt az egyszerűbb kijelentéskalkulusbeli bizonyítást mutatjuk be. A Principia Mathematica-típusú rendszeren belül viszont az aritmetika felépíthető. A Principia Mathematica-típusú rendszerek bizonyításában Gödel a következő jelölésekből indult ki: F (x) egy adott osztály jele, amelyet a benne szereplő predikátum határoz meg, Par (x) a páros számok osztályának jele, {α 1, α 2,,α n, } az osztályjelek halmaza, R az osztályjelek rendezési relációja, n az osztályjel helye a sorozatban. A principia Mathematica-típusú rendszerekben definiálható mind az osztályjel, mind a rendezési reláció fogalma. [α, n] az α osztályjel helyettesítését jelenti az n hellyel. Így például ha P (x) a 10. helyet foglalja el, ezt úgy jelöljük, hogy [Par (x) ; 10] Par (10), ami egyben egy igaz kijelentés. Ellenben a 13. helyre vonatkozóan a [Par (x) ; 13] Par (13), egyben egy hamis kijelentés. Legyen K a természetes számok halmaza, amelyben a érvényes a következő definíció: (1) n K ~Bew [R (n) ; n], ahol Bew a német Beweisbar rövidítése és magyarul bizonyíthatót jelent, a ~ jel pedig a negáció jele. Legyen továbbá S, K osztályjele az osztályjelek halmazában, S rendezési kifejezése pedig S = R (q). Eszerint [S; q] azt jelenti, hogy q K. A továbbiakban a gödeli bizonyítás célja az, hogy kimutassa [R (q) ; q] eldönthetetlenségét. a) Tételezzük fel, hogy 15

17 Bew [R (q) ; q], ami azt jelenti, hogy q K. A bizonyítás első lépésében q K ~ Bew [R (q) ; q], amit (1)-ből kaptunk, úgy hogy n-et helyettesítettük q-val. Innen a második lépésben azt kapjuk, hogy ~ Bew [R (q) ; q], az előző lépésből, felhasználva a modus ponens következtetési szabályát. Ez viszont ellentmond feltételezésünknek. b) Tételezzük fel, hogy ~ Bew [R (q) ; q], ami azt jelenti, hogy q K. Itt első lépésben azt kapjuk, hogy q K ~ ~ Bew [R (q) ; q], szintén az (1)-bõl, ahol n-et helyettesítettük q-val. Alkalmazva a modus ponens következtetési szabályát, illetve a kettõs negáció törvényét azt kapjuk, hogy Bew [R (q) ; q]. Ez szintén ellentmond, ezúttal második feltételezésünknek. A bizonyítás eredményeképpen azt nyertük tehát, hogy [R (q) ; q] állítása és tagadása, azaz hamissága és igazsága egyformán bizonyítható, tehát eldönthetetlen. Általánosítva az állíthatjuk, hogy kaptunk egy olyan p kijelentést, amely önmagáról állítja azt, hogy bizonyíthatatlan. Szimbólumokkal: p = Ind. ( p ), ahol Ind. az indemonsztrábilis rövidítése. Végigkísérve ezt a Gödeli bizonyítást nem lehet nem észrevenni, hogy feltételezése és eredménye hasonlít a hazug paradoxonához. Értelme szerint pedig azt fejezi ki, hogy egy végtelen hurokba, vagy ördögi körbe vezet. Ennek feloldása pedig lehetetlen a megfogalmazás tárgynyelvi szintjén, ami miatt csak egy magasabb szintű, metanyelvben lehetséges. Abban az esetben pedig, ha olyan p kijelentést kaptunk, amelynek igazsága eldönthetetlen az adott rendszerben, azonnal adódik a kérdés, hogy vajon egyetlen más rendszerben sem lehetséges ez. De igen. Midig találhatunk olyan más rendszert amelyben a p kijelentés igazsága bizonyítható, de ehhez fel kell építeni azt a más rendszert. Más szóval a rendszerek váltogatása elengedhetetlen feltétele annak, hogy minden igazságot 16

18 bizonyíthatóvá tegyünk. Ennek fordított megfogalmazása pedig az, hogy egyetlen rendszerbe sem foglalható bele minden igazság. Levonhatjuk most a zárt deduktív rendszer modellje szerint készült Enciklopédiákkal kapcsolatos következtéseket. Láthattuk, hogy mindkét esetben a matematika területéről származó ihlető forrással rendelkeztek. Descartes esetében ezt a geometria, Leibniz esetében pedig az aritmetika. Leibniznek sikerült valamelyest meghaladni az aritmetikai mintát és továbbfejlesztette ezt algebrai logikai igazságszámítási módszerré. Világosan kiderült az, hogy egyik nagyhorderejű terv sem valósulhatott meg, első felállásban azért, mert túl nagy feladat volt egyetlen ember számára, másodsorban (miként Gödel bizonyította) azért, mert elvileg lehetetlen. Kielégítik-e az utópia fogalmának felvázolt értelmét? Úgy látszik, hogy igen. Éncyclopédie Az 1751 és 1772 között kidolgozott Nagy Francia Enciklopédia Diderot és d Alembert vezetése alatt készült el. A 21 év leforgása alatt megalkotott mű több lényeges újdonságot hozott magával. Először is megszerkesztésének kritériuma teljesen mellőzte a kor matematikai racionalitási modelljét. Helyébe a sokkal egyszerűbb ábécé sorrendet állította. Ez arra késztette az Éncylopédie szerkesztőit, hogy azonosítsák mindazon ismereteket amelyek fontosságuk folytán a műben címszavakként helyet kell kapjanak. Ellenben terjedelménél fogva erre nem vállalkozhatott csak egy egyedüli szerző. Következésképpen ki kellett alakítani azon avatott munkatársi gárdát, amely ezen munka elvégzésére képes volt. Innen származott az Éncyclopédie másik újdonsága, éspedig az, hogy elkerülhetetlenül a kor szakavatott tudományos és művelődési személyiségeinek közös munkája hozta világra. Szemben az előző enciklopédiákkal ez egy kollektív mű volt, valóságos üzem. Többszöri kiadásnak eredménye az lett, hogy sokkal átfogóbb társadalmi méretekben vált terjeszthetővé. Következésképpen betölthette a kor szellemében domináló felvilágosító szerepet, mivel egybegyűjtötte és társadalmilag hozzáférhetővé tette kora ismereteinek tárát. Az Écyclopédie megalkotási modellje éppen egyszerűsége folytán vált követendő példává. Ezen egyszerűség annyira hatékonynak bizonyul, hogy az elkövetkezendő korok, napjainkig menően időtállónak bizonyult, sőt kiterjedt a szakágazatokra is, mivel mára már senki sem lepődik meg azon, hogy létezik biológiai- vagy logikai stb. lexikon. Éppen ezért az Écyclopédie nem tekinthető utópiának. Wikipédia Jelenleg a világhálón több mint 50 on line ingyenesen hozzáférhető enciklopédia van jelen. Nem vállalkozunk itt, de szempontunkból nem is szükséges mindezek végigvizsgálta. Szemügyre vesszük kissé a Wikipédia nevűt. Elnevezése a Haiti szigetek lakosainak nyelvén wiki wiki = gyorsan, gyorsan szavából ered. Létrejöttét 2003-tól számítják, amikoris létrehozták az ezen enciklopédia létrejöttét elősegítő alapítványt. Alapvetően ezen enciklopédia is követi azon sztenderdeket, amelyeket az Écyclopédie az ábécé sorrenddel kapcsolatosan megállapított. Jelenleg több mint 14 millió címszóból, 17

19 amiből 3,6 millió angol nyelvű. A többi címszó a világ többi nyelvén van, magyarul például több mint Innen máris kiderül egyik fontos sajátossága, éspedig az, hogy soknyelvű, azaz miden felhasználója szabadon teheti ezt, azaz mindenki felé nyitott. Ekkora hatalmas ismeretanyag összesűrítését egyetlen munkába az internet korlátlan tárolási lehetőségei teszik megvalósíthatóvá. Továbbá az ábécé szigorúan vett sorrendjét az módosítja, hogy számos link (kapcsolat) által azonnal letölthető az enciklopédiában szereplő bármely címszó. Tehát maga az enciklopédia fogalmak és nevek hálózatának sorozatai. A címszavak szövegének megszerkesztése tükrözi a véleménykülönbségeket, de az enciklopédia egésze közös terv eredménye. A véleménykülönbségek abból erednek, hogy mindazok akik felhasználják egyben szabadon módosíthatják is. Tehát az enciklopédia sohasem egy végleg elkészült mű, hanem állandó fejlesztés alatt áll. Végeredményben az enciklopédia nem ismer el semmilyen magasabb autoritást sem, azaz teljesen demokratikus. Az állandó bárki általi módosíthatóság képezi azt gyenge pontot amelyben ez a világraszóló terv megtámadható. A mindennemű autoritás hiánya miatt bárki a legelképzeletetlenebb badarságokat viheti be az enciklopédia anyagába. Ez ellen úgy védekeznek, hogy a felhasználóktól megkövetelik a tisztességet. De hogy ezen etikai követelménynek még nagyobb súlyt adjanak és az enciklopédiát megbízhatóbbá tegyék, az alapítvány mellett létezik az önkénteseknek egy olyan csoportja, amelyik ellenőrzi a módosításokat és esetenként megtilthatja őket. Milyen véleménnyel lehetünk az így megalkotott enciklopédiáról? Soknyelvűsége, korlátlan információtárolási lehetősége, állandó fejleszthetősége és sok munkatársa minden további nélkül pozitívumai közé tartoznak. Ellenben demokratizmusa olyan akadályokat emel, amelyek nagymértékben megkérdőjelezi azt, hogy elkészül az egész emberiség számára az az egész emberiség által készített enciklopédia, amely hosszútávon betöltheti azt a szerepet, amit egy enciklopédiának be kell töltenie. Tehát az, hogy utópia-e, el fog válni. Irodalom Apáczai Csere János (1977): Magyar Encyclopaedia. Kriterion, Bukarest Dumitriu Anton (1977): History of Logic (vol. III, IV). Abacus Press, Tunbridge Wells, Kent Enescu Gheorghe (1985): Dicţionar de logică. Editura Ştiinţifică şi Enciclopedică, Bucureşti Gál László (2000): Nyelv és logikusság, Pro Philosophia Kiadó, Kolozsvár Gál László (2003): Társadalom és logikusság. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár Gál László (2009): A kijelentések logikája. Egyetemi Műhely Kiadó, Bolyai Társaság, Kolozsvár. Kneale, William Kneale, Martha (1987): A logika fejlődése. Gondolat Kiadó, Budapest. Nagel, Ernest Newmann, James R. (1985): A Gödel bizonyítás. In: Copi I.M. Gould J. A. (szerk.): Kortárs tanulmányok a logikaelmélet köréből. Gondolat Kiadó, Budapest, Péntek János (szerk.) (2004): Magyarul megszólaló tudomány. Lucidus Kiadó, Budapest en.wikipedia.org/wiki/wikipedia:about A szerző: Dr. Gál László, egyetemi docens, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 18

20 Barcsi Tamás: A szabadság problémája a negatív utópiákban I. Bevezetés Írásomban jelentős 20. századi és kortárs irodalmi disztópiákból (Zamjatyin, Huxley, Orwell, Bradbury, Burgess, Merle, Atwood, Houellebecq műveiből) kiindulva a szabadság problémájának bizonyos aspektusait vizsgálom. Civilizációs félelmeink jelennek meg ezekben a regényekben, ritkábban a társadalmi rend teljes hiánya (pl. egy nukleáris háború utáni világ barbársága) és az ember embernek farkasa szabadsága, gyakrabban egy totális, embertelen rend adja a történet keretét. Embertelen lehet az a rendszer, amelyben az ember egyáltalán nem számít és alá van vetve valamely torz ideológián alapuló erőszakos elnyomásnak, de embertelen a teljes megtervezettség világa is: itt elmosódik az ember és a gép közötti határvonal, a technikai megoldások kizárják az egyéni szabadság érvényesülését. II. A jövő néhány víziója Nézzük meg, hogy milyen főbb víziókat találunk a leghíresebb 20. századi irodalmi negatív utópiákban: Totális elnyomáson alapuló félelem-rendszerek. Valamely ideológián alapulnak, amely ideológia lehet egy Párt egyeduralmát alátámasztó eltorzult politikai eszmék keveréke, (George Orwell: 1984), vagy valamiféle szélsőséges vallási tan, mint Margaret Atwood: A szolgálólány meséje című művében a Bibliai-alapú (de nem keresztény) ultrakonzervatív államvallás. A tökéletes technikai manipuláció világa. Az elnyomás nem erőszakon, félelmen alapul, hanem különböző (bio)technológiai megoldásokon, amelyek a születéstől (?) a halálig (?) meghatározzák az ember (?) életét. Persze, ha a születés helyett már a lefejtés, vagy a halál helyett a lemerülés fogalmai vannak érvényben, akkor kérdéses, mennyiben beszélhetünk még emberről. Ide kapcsolhatjuk Aldous Huxley: Szép új világ és Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége című művét. Olyan rendszer is elképzelhető, amely az előző kettő keveréke. Jelen van a megfélemlítés, ugyanakkor a technikai manipuláció, a test megfegyelmezésének nem direkt eszközei is fontos szerepet játszanak a rend fenntartásában. Ilyen jövőt vizionál az első jelentős 20. századi negatív utópia, a Mi szerzője, Jevgenyij Zamjatyin, illetve Ray Bradbury a Fahrenheit 451- ben (bár számos különbséget is találhatunk a két vízió között: Zamjatyin-nál a tudomány-alapú társadalomban mindenki szigorú rend szerint él, Bradbury-nél alapvetően a tömegszórakoztató eszközök alkalmazásával biztosítják, hogy senki se kérdőjelezze meg a fennálló rendszert). Az anarchia állapotába vagy a törzsi társadalmak szintjére való visszasüllyedés. A civilizáció összeomlását követően a megmaradt emberek kis közösségekben próbálják túlélni a barbárság viszonyait. Nukleáris háború okozza ennek az állapotnak a létrejöttét Aldous Huxley: Majmok bombája és Robert Merle: Malevil című könyvében. Az előbbiben egy primitív, sátán-tiszteleten alapuló vallás kialakulásáról is olvashatunk. 19

21 Ezeken a negatív jövőképeken kívül természetesen még sok másikkal is találkozhatunk a 20. századi disztópiákban. Az általam említésre kerülő további művek közül igazán egyik fenti kategóriába sem sorolható Robert Merle Védett férfiak című disztópiája, amelyben egy nők uralta társadalom kialakulását írja le (leginkább az első csoportba tartozik), illetve Anthony Burgess Gépnarancs-a, ahol a cselekmény társadalmi hátteréről meglehetősen kevés részletet tudunk meg (lepusztult, sivár világ, amelyben erőszakos bandák garázdálkodnak). Egyértelmű, hogy minden disztópia írója a jelenből, a jelenben tapasztalható negatív társadalmi tendenciákból indul ki, és azt vizsgálja: milyen lesz a világ, a társadalom, az állam néhány évtized, évszázad múlva, ha ezek a tendenciák felerősödnek. Ha az előbb felsorolt, művek még ma is mondanak nekünk valamit (többet vagy kevesebbet), akkor ez azt jelenti, hogy az író által észlelt társadalmi problémákat még nem oldottuk meg kielégítően, vagy egyáltalán nem lettünk úrrá rajtuk, esetleg a vázolt jövőbeli rend bizonyos jellemzői már megvalósultak vagy kialakulásuktól tarthatunk. III. A kérdéses szabadság A negatív utópiák alapvető problémája a szabadság. Kell-e az embereknek a szabadság, ha számtalanszor bebizonyították, hogy nem tudnak élni vele? Egyáltalán a boldogságnak előfeltétele-e a szabadság? 1. Tudomány-alapú boldogság szabadság nélkül (Zamjatyin: Mi) A szabadság az állatokkal köt össze bennünket 1, olvashatjuk Jevgenyij Zamjatyin 1924-ben megjelent Mi (Mы) című könyvében, amely a tökéletesen racionális, tudományalapú Egységes Államba kalauzol bennünket. Itt minden csupa üveg, az emberek vagy inkább számok (hiszen nincsen nevük, számok alapján különbözetik meg egymást), a Rend-Tábla által meghatározott időbeosztás szerint élnek, egyetlen millió kezű testbe egyesülve mindenki ugyanabban a másodpercben ébred, ugyanakkor emeli szájához a kanalat az étkezéseken, indul sétára és tér nyugovóra. 2 Valamiféle szabadságra csak a napi két Magánóra alatt van lehetőség (16h-tól 17h-ig és 21h-tól 22h-ig), ekkor a szám eltöltheti idejét otthon az íróasztalánál, vagy sétálhat a sugárutakon rendezett sorokban az indulók ritmusára, esetleg szexuális tevékenységet folytathat. Házasság és család nincs, gyermektenyésztés folyik (a gyerekeket gépek segítségével nevelik fel), de mindenki bármelyik ellenkező nemű számot megrendelheti magának Magánórára az ún. szexjegyek segítségével. A teljesen átlátszó, üvegfalú lakásokban csak ekkor, az állatinak tekintett ösztönök szükségszerű, de szabályozott (a szexjegyek nem korlátlanul állnak rendelkezésre, azokat kiutalják) levezetésének alkalmain gördül le minden oldalon a függöny, egyébként mindenki rálát szomszédai életére. A Rend fenntartásában az Őrzők segítenek, akik mindenütt jelen vannak. Az állam szimbolikus vezetője a Jótevő, aki a Gépezetet működteti, amellyel szó szerint eltüntetik az Állam ellen vétőket (csak egy tócsa marad utánuk). A Gépezet működtetése fontos rítus, áldozatbemutatás az Államnak, a tudományra alapozott etika ünnepe, annak demonstrálása, hogy a többség 1 Zamjatyin, 2008: Igaz is, honnan vették volna az állami logikát akkor, amikor az emberek a szabadság, vagyis a vadak, majmok, a nyáj állapotában éltek. 18. o. 2 I. m. 16. o. 20

22 diadalmaskodik az egyén, az összeg az egyes érték felett. 3 Egy olyan civilizáció alakult ki tehát, amelyben nincs helye az álmodozásnak, a művészetnek (a propaganda-művészeten túl), a természetnek: az Egységes Államot a Zöld Fal, egy üvegből épült fal veszi körül és szigeteli el az őserdőtől (a Földön több ilyen elszigetelt civilizációs központ található). Azt nem tudjuk, hogy pontosan mennyit írunk, mindenesetre az Egységes Állam már 1000 éve létezik, létrejöttét 200 évig tartó háború előzte meg. A szabadság és a boldogság kizárja egymást: ha szabadság van egy társadalomban, az emberek nagy többsége nem boldog, az emberek boldogsága csak a szabadság megvonásával biztosítható (erre utal egy beszélgetésben az R-13-as, az Államot dicsőítő versek költője: most olyan állapotban vannak, mint Ádám és Éva a paradicsomban. Akiknek megvolt a választási lehetőségük: vagy boldogság szabadság nélkül, vagy szabadság boldogság nélkül: harmadik lehetőség nincsen. S ők, az együgyűek a szabadságot választották nos, érthető, utána évszázadokon át vágyakoztak a bilincsek után. S vége: újból itt a paradicsom. S mi ismét naivak és ártatlanok vagyunk, mint Ádám és Éva. Semmi zűrzavar, hogy mi jó és mi rossz: minden nagyon egyszerű, paradicsomian, gyermekien egyszerű. 4 ). És persze nem akármilyen boldogságról van szó az Egységes Államban, hanem a matematikailag hibátlan boldogságról. Zamjatyin víziójának számos elemét megtaláljuk más-más hangsúlyokkal a 20. század két leghíresebb negatív utópiájában, Aldous Huxley 1932-es Szép új világ (Brave New World) és George Orwell 1948-ban született 1984 (Nineteen Eighty-Four) című könyvében. Szabadság egyik képzeletbeli világban sincs: amíg Huxley könyvében az elnyomás lágy, észrevétlen, manipulatív, célja az ártatlan emberek paradicsomi boldogságának biztosítása a tudomány eszközeivel, addig az Orwell-féle utópiában kemény, direkt, félelmen alapuló elnyomás uralkodik: boldogságról szó sincs, az irracionális rendszer célja a Párt ( tiszta, korlátozás nélküli) 5 hatalmának fenntartása. 2. A tökéletesen megtervezett boldogság (Huxley: Szép új világ) Huxley regénye is egy tudomány-alapú civilizációt ír le, ahol még kifinomultabb társadalmi technológiákat alkalmaznak, mint Zamjatyin Egységes Államában (meghatározó szerepe van a Szép új világ-ban az embertenyésztésnek : erről Zamjatyin is ír, de nem fejti ki részletesen, hogyan is történik mindez). F. után 632-ben járunk (az új időszámítás kezdetének azt tekintik, amikor Ford bevezette az első futószalagon gyártott gépkocsit, a T-modellt), a tíz ellenőr fennhatósága alatt működő Világállamban, ahol nincs nyílt erőszak, de van determináltság és manipuláció. A társadalom Alfa, Béta, Gamma, Delta és Epszilon kasztokra oszlik, az Alfák közé a legmagasabb, az Epszilonok közé pedig a legalacsonyabb rendű embereket sorolják. Hogy ki milyen kasztba fog tartozni, már embrionális szinten eldől. Ebben a világban sincs család és elevenszülés (az anya szó káromkodás, az apa nevetséges kifejezés), a mesterséges megtermékenyítést követően speciális palackokban, inkubátorokban nevelik az embriókat, illetve a magzatokat, majd lefejtik őket (ez helyettesíti a születést). A petesejteket nőkből kioperált petefészkekből (ezeket a nők önkéntesen ajánlják fel, az operációért hathavi fizetést kapnak) nyerik a Podsnap-féle eljárással, amellyel akár százötven érett petét is elő 3 I. m. 49. o. 4 I. m. 65. o. 5 O Brien használja a tiszta hatalom kifejezést Winston kínzásakor: A Párt teljes mértékben saját maga miatt törekszik a hatalomra. Bennünket nem érdekel mások java; kizárólag a hatalom érdekel. Nem a gazdagság, a fényűzés, a hosszú élet vagy a boldogság; csak a hatalom, a tiszta hatalom. Orwell, 1996, 290. o. 21