(2006/C 179/02) BEVEZETÉS
|
|
- Géza Biró
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 C 179/2 HU A BIZOTTSÁG ÉRTELMEZŐ KÖZLEMÉNYE a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek által nem, vagy csak részben szabályozott közbeszerzési eljárásokra alkalmazandó közösségi jogról (2006/C 179/02) BEVEZETÉS Az Európai Közösség nemrég fogadott el új irányelveket ( 1 ) az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítéléséről. Ezek részletes szabályokat határoznak meg az uniós szintű versenytárgyalási eljárásokra. Mindazonáltal a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek nem alkalmazhatóak valamennyi közbeszerzési szerződésre. Számos szerződést nem vagy csak részben szabályoznak, mint például: a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek ( 2 ) alkalmazásához megállapított értékhatár alatti szerződéseket; a 2004/18/EK irányelv IIB. mellékletében és a 2004/17/EK irányelv XVIIB. mellékletében felsorolt, és az ezen irányelvek alkalmazási értékhatárát túllépő szolgáltatási szerződéseket. Ezek a szerződések jelentős lehetőséget jelentenek a belső piaci vállalkozások, különösen a KKV-k és az induló vállalkozások számára. A nyílt és versenyszemléletű közbeszerzési módok egyúttal abban is segítik a közigazgatást, hogy az ilyen szerződések esetében a lehetséges ajánlattevők szélesebb körének keltsék fel az érdeklődését, valamint jobb ajánlatokat kapjanak. A több tagállamban felmerült költségvetési problémák tükrében különösen fontos a közpénzek leghatékonyabb felhasználásának a biztosítása. Arról se feledkezzünk meg, hogy az átlátható közbeszerzési eljárások bizonyítottan védelmet nyújtanak a korrupció és a protekcionizmus ellen. Ennek ellenére az ilyen szerződéseket még mindig számos esetben ítélik oda közvetlenül, versenytárgyalási eljárás nélkül a helyi szolgáltatónak. Az Európai Bíróság (EB) esetjogában megerősítette, hogy az EK- Szerződés belső piacra vonatkozó szabályait a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek hatálya alá nem tartozó szerződésekre is alkalmazni kell. A tagállamok és az érdekelt felek számos esetben kértek iránymutatást a Bizottságtól arra vonatkozóan, hogy hogyan alkalmazzák az ebből az esetjogból következő alapelveket. Ezen értelmező közlemény tárgyát a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek ( 3 ) által nem vagy csak részben szabályozott szerződések fent említett két csoportja képezi. A Bizottság tisztázza az EB esetjogára vonatkozó felfogását, valamint olyan bevált megoldásokat javasol, amelyek segítségével a tagállamok teljes mértékben ki tudják használni a belső piacból származó előnyöket. Ez a közlemény nem hoz létre új jogszabályt. Mindazonáltal nem szabad megfeledkezni arról, hogy a közösségi jog értelmezése végső soron az Európai Bíróság feladata. 1. JOGI HÁTTÉR 1.1. Az EK-Szerződés szabályai és alapelvei A tagállamok ajánlatkérői ( 4 ) kötelesek megfelelni az EK-Szerződés szabályainak és alapelveinek, valahányszor a Szerződés hatálya alá tartozó közbeszerzési szerződést kötnek. Ezen alapelvek közé tartozik az áruk szabad mozgása (az EK-Szerződés 28. cikke), a letelepedés szabadsága (43. cikk), a szolgáltatásnyújtás szabadsága (49. cikk), a megkülönböztetés-mentesség, az egyenlő bánásmód, az átláthatóság, az arányosság és a kölcsönös elismerés elve. ( 1 ) A 2004/18/EK irányelv (HL L 134., , 114. o.) és a 2004/17/EK irányelv (HL L 134., , 1. o.) a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek. ( 2 ) Az értékhatárokat a 2004/18/EK irányelv 7. cikke és a 2004/17/EK irányelv 16. cikke határozza meg. ( 3 ) Az irányelvek által nem vagy csak részben szabályozott szerződések harmadik csoportját a koncessziós szerződések jelentik. Szolgáltatási koncessziók tekintetében lásd a 2004/18/EK irányelv 17. cikkét és a 2004/17/EK irányelv 18. cikkét, az építési koncesszió tekintetében pedig a 2004/18/EK irányelv cikkét és a 2004/17/EK irányelv 18. cikkét. Ezeket ez a közlemény nem tárgyalja, mivel a magán- és közszféra közötti partnerségekről (PPP) szóló zöld könyvet követő intézkedések körébe tartoznak. ( 4 ) E közleményben az ajánlatkérő kifejezés magában foglalja mind a 2004/18/EK irányelv 1. cikkének (9) bekezdése értelmében vett ajánlatkérő szerveket, mind a 2004/17/EK irányelv 2. cikke értelmében vett ajánlatkérőket.
2 HU C 179/ A szerződések odaítélésének alapvető követelményei Az Európai Bíróság kidolgozta a szerződések odaítélésének alapvető követelményeit, amelyek közvetlenül az EK-Szerződés szabályaiból és alapelveiből erednek. Az egyenlő bánásmód és az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalma maga után vonja az átláthatóság követelményét, amely az esetjog ( 1 ) szerint azt jelenti, hogy valamennyi potenciális ajánlattevő érdekében megfelelő mértékű nyilvánosságot kell biztosítani, amely lehetővé teszi a szolgáltatási piac verseny előtt történő megnyitását, és az eljárások pártatlanságának ellenőrzését ( 2 ). E szabályok vonatkoznak a szolgáltatási koncessziók odaítélésére, az értékhatár alatti szerződésekre ( 3 ), valamint a 2004/18/EK irányelv IIB. mellékletében, valamint a 2004/17/EK irányelv XVIIB. mellékletében felsorolt szolgáltatásnyújtási szerződésekre is az ezen irányelvekben ( 4 ) nem taglalt kérdések tekintetében. Az EB kifejezetten rögzítette, hogy bár egyes szerződések nem tartoznak a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó közösségi irányelvek hatálya alá, az ilyen szerződéseket kötő ajánlatkérők ennek ellenére kötelesek megfelelni a Szerződés alapvető szabályainak ( 5 ) Jelentőség a belső piac szempontjából Az EK-Szerződésből eredő alapvető követelményeket csak az olyan szerződés-odaítélésekre kell alkalmazni, amelyek kellő összefüggésben vannak a belső piac működésével. E tekintetben az EB megítélése szerint egyes esetekben elképzelhető, hogy valamely közbeszerzési szerződéshez, olyan különleges körülményekre tekintettel, mint például az adott szerződés rendkívül csekély gazdasági jelentősége, nem fűződik más tagállambeli gazdasági szereplőknek érdeke. Ez esetben az érintett alapvető szabadságokra gyakorolt hatásokat túlságosan esetlegesnek és túlságosan közvetettnek kell tekinteni az elsődleges közösségi jogból ( 6 ) származó követelmények alkalmazásának biztosításához. Az egyes ajánlatkérők felelőssége annak eldöntése, hogy a tervezett közbeszerzési eljárás esetlegesen felkeltheti-e más tagállambeli gazdasági szereplők érdeklődését. A Bizottság véleménye szerint a döntésnek az adott közbeszerzési eljárás egyedi körülményeinek értékelésén kell alapulnia, mint például a szerződés tárgya, becsült értéke, az érintett ágazat sajátosságai (a piac mérete és szerkezete, kereskedelmi gyakorlat stb.) és a teljesítés helyének földrajzi elhelyezkedése. Amennyiben az ajánlatkérő arra a következtetésre jut, hogy az érintett szerződés jelentős a belső piac szempontjából, a szerződést a közösségi jogból származó alapvető követelményekkel összhangban kell odaítélni. Amennyiben a Bizottság a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek hatálya alá nem tartozó közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatban az alapvető követelmények esetleges megszegéséről szerez tudomást, meg fogja vizsgálni azok jelentőségét a belső piac szempontjából, az egyes esetek egyedi körülményei fényében. A Bizottság az EK-Szerződés 226. cikke szerinti jogsértési eljárást csak azokban az esetekben fog indítani, amikor az tekintettel a jogsértés súlyosságára és annak a belső piacra gyakorolt hatására helyénvalónak tűnik. 2. A BELSŐ PIAC SZEMPONTJÁBÓL JELENTŐS SZERZŐDÉSEK ODAÍTÉLÉSÉNEK ALAPVETŐ KÖVETEL- MÉNYEI 2.1. Meghirdetés A megfelelő mértékű nyilvánosság biztosításának kötelessége Az EB ( 7 ) szerint az egyenlő bánásmód és a megkülönböztetés-mentesség elve maga után vonja az átláthatóság követelményét, ami azt jelenti, hogy minden potenciális ajánlattevő érdekében megfelelő mértékű nyilvánosságot kell biztosítani, amely lehetővé teszi a piac verseny előtt történő megnyitását. Az átláthatóság követelménye megkívánja, hogy a más tagállambeli vállalkozások hozzáférjenek a szerződésre vonatkozó megfelelő információkhoz annak odaítélése előtt, hogy adott esetben kifejezhessék érdekeltségüket a szerződés elnyerésében ( 8 ). ( 1 ) C-324/98 sz. Telaustria ügy [2000] EBHT I o., 62. bekezdés, C-231/03. sz. Coname ügyben én hozott ítélet, bekezdés, valamint a C-458/03 sz. Parking Brixen ügyben án hozott ítélet, 49. bekezdés. ( 2 ) Telaustria ügy, 62. bekezdés, és Parking Brixen ügy, 49. bekezdés (kiemelés a szerzőtől). ( 3 ) Lásd C-59/00. sz. Bent Mousten Vestergaard ügy [2001] EBHT I-9505.o., 20. bekezdés, C-264/03. sz. Bizottság kontra Franciaország ügyben én hozott ítélet, 32. és 33. bekezdés ( 4 ) C-234/03 sz. Contse ügyben én hozott ítélet, bekezdés. A közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek csak kevés rendelkezést tartalmaznak e szerződésekre vonatkozóan, lásd 2004/18/EK irányelv 21. cikke és 2004/17/EK irányelv 32. cikke. ( 5 ) Bent Mousten Vestergaard ügy, 20. bekezdés (kiemelés a szerzőtől). ( 6 ) Coname ügy, 20. bekezdés (kiemelés a szerzőtől). ( 7 ) Telaustria ügy, 62. bekezdés és Parking Brixen ügy, 49. bekezdés ( 8 ) Coname ügy, 21. bekezdés
3 C 179/4 HU A Bizottság úgy véli, hogy az a gyakorlat, amely során bizonyos számú lehetséges ajánlattevővel felveszik a kapcsolatot, nem elégséges e tekintetben, még akkor sem, ha az ajánlatkérő más tagállambeli vállalkozásokat is bevon ebbe a körbe, vagy megpróbálja valamennyi lehetséges ajánlattevőt elérni. E szelektív megközelítés esetében nem zárható ki a más tagállambeli lehetséges ajánlattevőkkel, különösen a piacra újonnan belépőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés. Ugyanez vonatkozik a passzív meghirdetés valamennyi formájára, amikor az ajánlatkérő nem teszi aktívan közzé a felhívást, hanem csupán azon pályázók információkérésére válaszol, akik saját kezdeményezés révén szereztek tudomást a tervezett közbeszerzési eljárásról. A médiajelentések, parlamenti vagy politikai viták vagy egyéb események, mint például kongresszusok információforrásként történő egyszerű megjelölése szintén nem minősül megfelelő mértékű nyilvánosságra hozatalnak. Ezért az EB által meghatározott követelményeknek való megfelelés egyetlen módja, ha a szerződést annak odaítélése előtt megfelelő mértékben hozzáférhető hirdetményben közzéteszik. Az ajánlatkérőnek a hirdetményt annak érdekében kell közzétennie, hogy megnyissa a szerződés odaítélését a verseny előtt A meghirdetés módja Az ajánlatkérő felel a szerződés meghirdetése szempontjából legmegfelelőbb médium kiválasztásáért. A döntés során figyelembe kell venni a szerződés jelentőségét a belső piac szempontjából, különös tekintettel annak tárgyára és értékére, valamint az érintett ágazat bevett gyakorlatára. Minél nagyobb érdeke fűződhet a más tagállambeli lehetséges ajánlattevőknek a szerződéshez, annál szélesebb körben kell azt meghirdetni. Különösen a 2004/18/EK irányelv IIB. mellékletében és a 2004/17/EK irányelv XVIIB. mellékletében felsorolt, és az ezen irányelvek alkalmazási értékhatárát meghaladó szolgáltatásnyújtási szerződések esetében a megfelelő mértékű átláthatóság eléréséhez általában széles terjesztési körű médiumban való közzétételre van szükség. A közzététel megfelelő és széles körben alkalmazott módszerei közé tartoznak az alábbiak: Internet A világháló széles elérhetősége és könnyű használata sokkal jobban hozzáférhetővé teszi az internetes oldalakon közzétett közbeszerzési felhívásokat, különösen a más tagállambeli vállalkozások és a kis értékű szerződések iránt érdeklődő KKV-k számára. Az Internet a közbeszerzési szerződések meghirdetéséhez számos alternatívát biztosít. Az ajánlatkérők saját honlapján történő közzététel rugalmas és költséghatékony. A megjelenítésnek biztosítania kell, hogy a lehetséges ajánlattevő könnyen jusson az információ birtokába. Az ajánlatkérők mérlegelhetik ezenfelül, hogy a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek által nem szabályozott jövőbeli szerződésekről internetes beszerzési profiljuk részeként közöljenek adatokat ( 1 ). A kifejezetten a szerződések közzétételére létrehozott internetes portálok nagyobb láthatóságot biztosítanak és összetettebb kereséseket is lehetővé tesznek. Ebben a tekintetben bevált megoldás, hogy a kis értékű szerződésekre a felhívásokat tartalmazó, címjegyzékkel ellátott és hírlevélre történő feliratkozást lehetővé tevő, külön fórumot hoznak létre, amely az átláthatóság és a hatékonyság növelése érdekében teljes mértékben kihasználja az Internet nyújtotta lehetőségeket ( 2 ). Nemzeti közlönyök, közbeszerzési felhívásokra szakosodott nemzeti lapok, országos vagy regionális terjesztésű újságok és szakkiadványok Helyi média Az ajánlatkérők igénybe vehetik a helyi közzététel eszközeit, például a helyi újságokat, önkormányzati közlönyt vagy akár a hirdetőtáblákat is. Mindazonáltal ezen eszközök kizárólag a helyi közzétételt biztosítják, ami speciális esetekben lehet megfelelő, például nagyon kis szerződések esetében, amelyeknek csak helyi piacuk van. /TED (ajánlati felhívások elektronikus napilapja) A Hivatalos Lapban való közzététel nem kötelező, de előnyös lehetőség lehet, különösen nagy volumenű szerződések esetében. ( 1 ) Lásd a 2004/18/EK irányelv VIII. melléklete és a 2004/17/EK irányelv XX. mellékletét. ( 2 ) Lásd például az Egyesült Királyságban nemrég létrehozott és a kisebb értékű szerződésekre vonatkozó hirdetményekről szóló portált:
4 HU C 179/ A hirdetmény tartalma Az EB kifejezetten kimondta, hogy az átláthatósági követelmény nem szükségszerűen vonja maga után a hivatalos ajánlati felhívás közzétételének kötelezettségét ( 1 ). A hirdetmény ezért az odaítélendő szerződés legfontosabb részleteinek és az odaítélés módjának rövid leírására és az ajánlatkérővel való kapcsolatfelvételre vonatkozó felhívásra is korlátozódhat. Szükség esetén ez kiegészíthető az Interneten hozzáférhető vagy az ajánlatkérőtől kérésre beszerezhető pótlólagos információval. A felhívásnak és bármely további dokumentációnak mindazon információkat tartalmaznia kell, amelyre egy másik tagállambeli vállalkozásnak várhatóan szüksége van annak eldöntéséhez, hogy ki kívánja-e fejezni részvételi szándékát. Az alábbi pontban említettek szerint az ajánlatkérő korlátozhatja az ajánlattételre felkért pályázók számát. Ebben az esetben az ajánlatkérőnek megfelelő tájékoztatással kell szolgálnia azon eljárás minden fontos részletéről, amely alapján a pályázók előzetes kiválasztására sor kerül Hirdetmény előzetes közzététele nélküli eljárások A közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek meghatározott kivételeket tartalmaznak, amelyek bizonyos körülmények között lehetővé teszik a hirdetmény előzetes közzététele nélküli eljárást ( 2 ). A legfontosabb esetek előre nem látható eseményekből eredő rendkívül sürgős helyzetekre vonatkoznak, illetve olyan szerződésekre, amelyeket technikai, művészeti, vagy kizárólagos jogok védelméhez kapcsolódó okokból csak egy adott gazdasági szereplő teljesíthet. A Bizottság véleménye szerint a vonatkozó kivételek alkalmazhatók az irányelvek által nem szabályozott szerződések odaítélésére. Ezért az ajánlatkérők hirdetmény előzetes közzététele nélkül is odaítélhetnek ilyen szerződéseket, feltéve, hogy azok teljesítik az irányelvekben a kivételek alkalmazására előírt feltételek valamelyikét ( 3 ) Alapelvek 2.2. A szerződés odaítélése Az EB-nek a Telaustria esetben hozott ítélete szerint az átláthatóság követelménye azt jelenti, hogy valamennyi potenciális ajánlattevő érdekében megfelelő mértékű nyilvánosságot kell biztosítani, amely lehetővé teszi a piac verseny előtt történő megnyitását és az eljárások pártatlanságának ellenőrzését. Az átlátható közzététel biztosításának követelményéből szükségszerűen következik a tisztességes és pártatlan közbeszerzési eljárás garantálása. Ebből kifolyólag az odaítélés az EK-Szerződés szabályaival és alapelveivel összhangban kell, hogy történjen annak érdekében, hogy a szerződésben érdekelt minden gazdasági szereplőre tisztességes versenyfeltételek vonatkozzanak ( 4 ). Ez a gyakorlatban az alábbiak betartásával érhető el a legjobban: A szerződés tárgyának megkülönböztetés-mentes leírása A termék vagy szolgáltatás megkövetelt jellemzőinek leírása nem hivatkozhat meghatározott márkára vagy forrásra, illetve egy adott eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, típusra, vagy meghatározott származásra vagy gyártási folyamatra, kivéve, ha a szerződés tárgya indokolja az ilyen hivatkozást és azt a vagy azzal egyenértékű kifejezés kíséri ( 5 ). A teljesítmény és a rendeltetés általánosabb leírása minden esetben előnyben részesítendő. ( 1 ) Coname ügy, 21. bekezdés ( 2 ) A 2004/18/EK irányelv 31. cikke és a 2004/17/EK irányelv 40. cikkének (3) bekezdése. ( 3 ) Lásd Jacobs főtanácsnoknak a C-525/03. sz. Bizottság kontra Olaszország ügyre vonatkozó véleményét, bekezdés. ( 4 ) Lásd a C-470/99 sz. Universale-Bau AG ügy, [2002] EBHT I o., 93. bekezdését ( 5 ) Lásd a Bent Mousten Vestergaard ügy, bekezdését, valamint a Bizottság értelmező közleményét az áruk más tagállamok piacaihoz való hozzáférésének megkönnyítéséről, HL C 265., , 2. o. Amennyiben a 2004/18/EK irányelv IIB. mellékletében és a 2004/17/EK irányelv XVIIB. mellékletében felsorolt szolgáltatásnyújtási szerződések meghaladják az említett irányelvek alkalmazási értékhatárát, meg kell felelniük a 2004/18/EK irányelv 23. cikkében, valamint a 2004/17/EK irányelv 34. cikkében előírt, a műszaki leírásra vonatkozó szabályoknak. Az ilyen szerződésekre vonatkozó műszaki leírást a nyertes ajánlattevő kiválasztása előtt kell rögzíteni, és valamennyi lehetséges ajánlattevő számára úgy kell ismertté vagy hozzáférhetővé tenni, hogy az biztosítsa az átláthatóságot és valamennyi lehetséges ajánlattevő azonos elbánásban részesítését, lásd Jacobs főtanácsnoknak a C-174/03. sz. Impresa Portuale di Cagliari ügyre vonatkozó véleménye, bekezdését.
5 C 179/6 HU Azonos hozzáférés valamennyi tagállam gazdasági szereplői számára Az ajánlatkérők nem írhatnak elő olyan feltételeket, amelyek közvetlen vagy közvetett módon megkülönböztetnek más tagállambeli potenciális ajánlattevőket, mint például az a követelmény, hogy a vállalkozásoknak, amelyek részt kívánnak venni a közbeszerzési eljárásban, ugyanazon tagállamban vagy régióban kell legyen a székhelyük, mint az ajánlatkérőnek ( 1 ). A diplomák, a tanúsítványok, valamint képesítéseket igazoló iratoknak a kölcsönös elismerése Amennyiben a pályázóknak vagy ajánlattevőknek tanúsítványokat, diplomákat vagy egyéb írásos bizonyítékot kell benyújtaniuk, a más tagállamokból származó azonos mértékű garanciát nyújtó iratokat a diplomák, a tanúsítványok, valamint a képesítéseket igazoló egyéb iratok kölcsönös elismerésének alapelvével összhangban el kell fogadni. Megfelelő határidők A részvételi szándéknyilatkozatra és ajánlattételre szabott határidőnek elég hosszúnak kell lennie ahhoz, hogy a más tagállambeli vállalkozások megalapozott értékelést végezhessenek és összeállíthassák ajánlatukat. Átlátható és objektív megközelítés Minden résztvevő számára lehetővé kell tenni az alkalmazandó szabályok előzetes ismeretét, és biztosnak kell lenniük abban, hogy e szabályok mindenkire azonos módon vonatkoznak Az ajánlattételre felkért pályázók számának korlátozása Az ajánlatkérőnek jogában áll a pályázók számát megfelelő szintűre korlátozni, feltéve, hogy ezt átlátható módon és megkülönböztetés nélkül teszi. Ennek során objektív tényezőket alkalmazhat, mint például a pályázók érintett ágazatban szerzett tapasztalata, vállalkozásuk mérete és infrastruktúrája, műszaki és szakmai képességeik és egyéb feltételek. Akár a sorsolást is választhatja kizárólagos módszerként vagy más kiválasztási szempontokkal kombinálva. Az előzetesen kiválasztott pályázók számának azonban minden esetben figyelembe kell vennie a megfelelő mértékű verseny biztosításának szükségességét. Alternatív megoldásként az ajánlatkérők fontolóra vehetik olyan minősítési rendszerek alkalmazását is, amelyek megfelelő mértékben közzétett, átlátható és nyitott eljárás révén állítják össze a minősített gazdasági szereplők listáját. Később, a rendszer alkalmazási körébe tartozó egyes szerződések odaítélése során az ajánlatkérő a minősített gazdasági szereplők listájából megkülönböztetés nélkül kiválaszthatja azokat a gazdasági szereplőket, amelyeket ajánlattételre felkér (pl. rotációs rendben választ a listáról) Döntés a szerződés odaítéléséről Fontos, hogy a szerződés odaítélésére vonatkozó végső döntés megfeleljen az eljárás kezdetén rögzített eljárási szabályoknak, és a döntés során teljes mértékben tiszteletben tartsák a megkülönböztetés-mentesség és az egyenlő bánásmód elvét. Ez különösen azon eljárások esetében lényeges, ahol az előzetesen kiválasztott ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytatnak. E tárgyalásokat úgy kell megszervezni, hogy valamennyi ajánlattevőnek ugyanannyi információhoz biztosítsanak hozzáférést és kizárják valamely ajánlattevő bármilyen indokolatlan előnyben részesítését Jogvédelem Alapelvek A Telaustria ügyben hozott ítéletében az EB hangsúlyozta annak fontosságát, hogy lehetőség legyen az eljárás pártatlanságának ellenőrzésére. Megfelelő felülvizsgálati mechanizmus hiányában nem biztosítható hatékonyan a tisztesség és átláthatóság alapvető előírásainak való megfelelés. ( 1 ) Mindazonáltal amennyiben azt a szerződés különleges körülményei indokolják a nyertes ajánlattevőtől megkövetelhető, hogy bizonyos üzleti infrastruktúrát hozzon létre a teljesítés helyén.
6 HU C 179/ A jogorvoslati eljárásokról szóló irányelvek A jogorvoslati eljárásokról szóló irányelvek ( 1 ) csak a közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek ( 2 ) hatálya alá tartozó szerződésekre terjednek ki. Ez azt jelenti, hogy ebben az összefüggésben csak a 2004/18/EK irányelv IIB. mellékletében és a 2004/17/EK irányelv XVIIB. mellékletében felsorolt, és az ezen irányelvek alkalmazási értékhatárát túllépő szolgáltatási szerződésekre vonatkoznak. E szerződések jogorvoslati eljárásainak meg kell felelniük a jogorvoslati eljárásokról szóló irányelveknek, valamint a vonatkozó esetjognak. A nemrég elfogadott jogorvoslati eljárásokról szóló irányelvjavaslat ( 3 ) változatlan formában tartja fenn ezeket az elveket Az elsődleges közösségi jogból származó alapvető követelmények A közbeszerzési szerződésekről szóló irányelvek alkalmazási értékhatára alatti szerződések esetében figyelembe kell venni, hogy az EB esetjoga ( 4 ) értelmében az egyénnek joga van a közösségi jogrendből származó jogok hatékony védelméhez. Az ilyen védelemhez való jog a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból származó jogi alapelvek egyike. Vonatkozó közösségi jogi rendelkezések hiányában a tagállamok feladata a hatékony jogvédelem biztosításához szükséges szabályok és eljárások felállítása. A hatékony jogorvoslat követelményének való megfelelés érdekében legalább a szerződés elnyerésében jelenleg vagy korábban érdekelt személyt hátrányosan érintő döntések mint például a pályázó vagy ajánlattevő kizárására vonatkozó döntés felülvizsgálatát biztosítani kell az elsődleges közösségi jogból származó alapvető előírások esetleges megsértése tekintetében. A felülvizsgálathoz való jog hatékony gyakorlásának lehetővé tétele érdekében az ajánlatkérőnek a felülvizsgálat alá tartozó döntések esetében vagy magában a döntésben, vagy a döntés közlését követően benyújtott kérésre közölnie kell az indokokat ( 5 ). A jogvédelemre vonatkozó esetjoggal összhangban, a rendelkezésre álló jogorvoslatok nem lehetnek kevésbé hatékonyak, mint a nemzeti jogon alapuló hasonló kérelmekre vonatkozó jogorvoslatok (az egyenértékűség elve), és nem lehetnek úgy kialakítva, hogy a gyakorlatban lehetetlenné tegyék vagy túlzottan megnehezítsék a jogvédelmet (a hatékonyság elve) ( 6 ). ( 1 ) A 89/665/EGK irányelv (HL L 395., , 33. o.) és a 92/13/EGK irányelv (HL L 76., , 14. o.) ( 2 ) A 2004/17/EK irányelv 72. cikke és a 2004/18/EK irányelv 81. cikke. ( 3 ) A 89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelveknek a közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó jogorvoslati eljárások hatékonyságának javítása tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó bizottsági javaslat, COM(2006) 195 végleges ( 4 ) Lásd a C-50/00. sz. Unión de Pequeños Agricultores ügy, [2002] EBHT I o., 39. bekezdését, valamint a 222/86. sz. Heylens ügy, [1987] EBHT o., 14. bekezdését ( 5 ) Lásd a Heylens ügy, 15. bekezdését ( 6 ) Ezen alapelvet lásd a C-46/93. sz. és a C-48/93. sz. Brasserie du Pęcheur ügy [1996] EBHT I o., 83. bekezdésében és a C-327/00 sz. Santex ügy [2003] EBHT I o., 55. bekezdésében
Az új közbeszerzési szabályozás
Az új közbeszerzési szabályozás Adminisztratív terhek csökkentése és kkv-k segítése az új rendelkezések tükrében Bánki Erik Gazdasági Bizottság Országgyűlés 2015. NOVEMBER 25. A közbeszerzési reform indokai
EURÓPAI BIZOTTSÁG. közbeszerzési szerződések odaítélésénél alkalmazott eljárások összehangolásáról szóló közösségi irányelvek az alábbi területeken:
Version finale du 13/12/2007 COCOF 07/0037/02-FR EURÓPAI BIZOTTSÁG A közbeszerzésre vonatkozó szabályok megsértése esetén alkalmazandó pénzügyi korrekciók meghatározására vonatkozó iránymutatások a strukturális
(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK
HU 2011.8.27. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 222/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG 842/2011/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE 2011. augusztus 19. a közbeszerzési hirdetmények közzétételére
EU Közbeszerzési politika
EU Közbeszerzési politika 2012. szeptember 25. Jeney Petra A közbeszerzési politika célkitűzései Piaci integráció - vámjellegű kereskedelmi korlátok eltörlése közbeszerzési politika lehetséges versenykorlátozó
Kérelem uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzési hirdetmény feladására
Kérelem uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzési hirdetmény feladására MvM. rendelet 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemnek tartalmaznia kell: a) az ajánlatkérők nyilvántartásában az ajánlatkérőt
Portugália nyilatkozata
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. július 7. (OR. de,en) Intézményközi referenciaszám: 2007/0280 (COD) 11134/09 ADD 1 REV 3 CODEC 862 MAP 6 MI 249 COMPET 324 IND 75 COSDP 586 POLARM 15 PESC 839 FELJEGYZÉS
MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 11.3.2014 COM(2014) 158 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jogállamiság erősítésére irányuló új
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Az uniós támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatok
Az uniós támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzési tapasztalatok Dr. Dencső Balázs, Főigazgató Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság 1 Felügyeleti szervek, az ellenőrző hatóság szerepe Európai Számvevőszék
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei. Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa
A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa A zöld közbeszerzés jogi feltételei az Unióban 1997. Európai Unió elkötelezte magát a fenntartható
EIOPA(BoS(13/164 HU. A biztosításközvetítők panaszkezelésére vonatkozó iránymutatások
EIOPA(BoS(13/164 HU A biztosításközvetítők panaszkezelésére vonatkozó iránymutatások EIOPA WesthafenTower Westhafenplatz 1 60327 Frankfurt Germany Phone: +49 69 951119(20 Fax: +49 69 951119(19 info@eiopa.europa.eu
Prof. Christopher H. Bovis
Prof. Christopher H. Bovis Teljes körű harmonizáció: a belső ellenség A joghézagok ellenszere: az átláthatóság elve Az uniós közbeszerzési irányelvek felülvizsgálata Egyszerűsítés Korszerűsítés Kapcsolódás
Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök
Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök 2013.12.20. dr. Lukács Andrea, 1 A közbeszerzési irányelvek lehetőséget adnak a szociális
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások Általános közbeszerzés
előzetes vitarendezési kérelmet
E l ő z e t e s V i t a r e n d e z é s i k é r e l e m Alulírott Papp Attila a Konica Minolta Magyarország Kft, mint ajánlattevő (továbbiakban: Kérelmező) nevében a Nyomatmenedzsment rendszer kialakítása
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.10.11. C(2018) 6560 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2018.10.11.) a közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről
Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Közbeszerzési és Beszerzési Tájékoztató
Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány Közbeszerzési és Beszerzési Tájékoztató 2016. október 10. I. Közbeszerzési tájékoztató A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (a továbbiakban: Támogató) az alábbiak
A közbeszerzési törvény szabályainak változása. változása
A közbeszerzési törvény szabályainak változása ETK zrt. 2010. február Az előadás felépítése Gyakorlati alkalmazási kérdések kezelése a Kbt. módosításában - Formai megközelítés mérséklésére irányuló változások:
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 25.9.2009 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Bogdan Ghibea és Andrei Colta, román állampolgárok által a SC SKY Group S.R.L. nevében benyújtott 0428/2009.
Plenárisülés-dokumentum HIBAJEGYZÉK. az alábbi jelentéshez: Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. Előadó: Andreas Schwab A8-0395/2017
Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 8.1.2018 A8-0395/2017/err01 HIBAJEGYZÉK az alábbi jelentéshez: a szakmák új szabályozásának elfogadását megelőző arányossági tesztről szóló európai parlamenti
A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban
A közbeszerzések aktuális kérdései az Európai Unióban és a tagállamokban d r N a g y Á g n e s f ő o s z t á l y v e z e t ő K ö z b e s z e r z é s e k T a n á c s a Közzététel és kommunikáció A hirdetmények
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások Közszolgáltatások
MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG
IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM IRM/CGKFO/481/2009 MUNKAANYAG a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról Budapest, 2009.
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2017. január 13. 2017. 6. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2017. január 1-jétől irányadó
A KÖZBESZERZÉSEK HELYZETÉNEK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON, LEHETŐSÉGEK ÉS KIHÍVÁSOK RIGÓ CSABA BALÁZS KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG 2015. NOVEMBER 19.
A KÖZBESZERZÉSEK HELYZETÉNEK ALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON, LEHETŐSÉGEK ÉS KIHÍVÁSOK RIGÓ CSABA BALÁZS KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG 2015. NOVEMBER 19. Tartalom I.) A Közbeszerzések helyzetének alakulása Magyarországon
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Tervezési keretmegállapodás Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése tárgyában - 2. sz. módosítás
Tervezési keretmegállapodás Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése tárgyában - 2. sz. módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/114 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015
FT-1180/SZTE/ /T/2018/SZTE - Komplett Hibrid műtő kialakítása és szállítása - részvételi felhívás 2. korrigendum
FT-1180/SZTE/2018-20/T/2018/SZTE - Komplett Hibrid műtő kialakítása és szállítása - részvételi felhívás 2. korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/105 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/16. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 1358/2017 CPV Kód:
Korrigendum: 21. sz. főút Nógrád megye V, szakaszán, a 41+500-48+100 km szelvények között négynyomúsítás építési munkáihoz kapcsolódó Mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő
Szerzıdésmódosítás. Dr. Erdei Csaba. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Fıosztály. Fıosztályvezetı-helyettes
Szerzıdésmódosítás Dr. Erdei Csaba Fıosztályvezetı-helyettes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Fıosztály Tartalom Irányelvi szabályozás Magyar szabályozás Aktuális problémák, tipikus
A kkv-k hozzáférése az uniós közbeszerzési piacokhoz
A kkv-k hozzáférése az uniós közbeszerzési piacokhoz Poszler Gergő Európai Bizottság Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság C/2 csoport Közbeszerzési jog I. A jelen prezentációban szereplő információk
KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM
KREATÍV EURÓPA (2014-2020) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA/18/2017: PIACHOZ JUTÁS TÁMOGATÁSA FIGYELEM! Ez a pályázati felhívás az alábbi feltételek teljesülésének függvényében él: a rendelkezésre
A GENERÁLI PROVIDENCIA ÜGY- A KIZÁRÓ OKOK ÉRTELMEZÉSE AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÉS A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG GYAKORLATÁBAN május 7.
A GENERÁLI PROVIDENCIA ÜGY- A KIZÁRÓ OKOK ÉRTELMEZÉSE AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÉS A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG GYAKORLATÁBAN 2015.május 7. Tartalom A kizáró okok funkciója,jogpolitikai célja A hamis adatszolgáltatás,mint
A biztosítók panaszkezelésére vonatkozó iránymutatások
EIOPA-BoS-12/069 HU A biztosítók panaszkezelésére vonatkozó iránymutatások 1/7 1. Iránymutatások Bevezetés 1. Az EBFH-rendelet 1 16. cikkének értelmében és figyelembe véve a biztosítási és viszontbiztosítási
Korrigendum I. - "A Contact Center rendszer szakértői, technikai és gyártói támogatása"
Korrigendum I. - "A Contact Center rendszer szakértői, technikai és gyártói támogatása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/13 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015
A közbeszerzés és a Strukturális Alapok. Ellenőrzési tapasztalatok
A közbeszerzés és a Strukturális Alapok Ellenőrzési tapasztalatok Peter Petrik Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság C2 Audit I Budapest, 2013. október 11. Rövid áttekintés 1. A közbeszerzés Miért
A közbeszerzések ellenőrzésének tapasztalatai. Dr. Velikovszky László PhD főosztályvezető, NFÜ, Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály
A közbeszerzések ellenőrzésének tapasztalatai Dr. Velikovszky László PhD főosztályvezető, NFÜ, Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály Tartalom A támogatásból megvalósuló közbeszerzések sajátosságai Az ellenőrzési
A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ALKALMAZÁSA
A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ALKALMAZÁSA Budapest, 2016. április 27. Dr. Szeiffert Gabriella Közszolgálati és Támogató Főosztály Közbeszerzési Hatóság A HNT eljárás kivételes jellege kivételesen
KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK
KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK A hatóságok bizonyos munkálatok elvégzése, illetve szolgáltatások igénybevétele céljából szerződéseket kötnek. Ezeket az egy vagy több gazdasági szereplővel, ellenszolgáltatás
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/7
Keretmegállapodás szociális szakértői feladatok ellátására a 237/2017. (VIII. 18.) Korm. rendeletben meghatározott, EFOP, valamint RSZTOP kedvezményezetti körbe tartozó Ajánlatkérők számára Közbeszerzési
A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY JANUÁR 1-JÉTŐL HATÁLYOS FŐBB MÓDOSÍTÁSAI
A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017. JANUÁR 1-JÉTŐL HATÁLYOS FŐBB MÓDOSÍTÁSAI Rigó Csaba Balázs Elnök 2017. március 22. A módosítás 2016. december 6-án került elfogadásra A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII.
Az SZTE különböző telephelyein működő klíma- és szellőző berendezések karbantartása, javítása, üzemeltetése
Az SZTE különböző telephelyein működő klíma- és szellőző berendezések karbantartása, javítása, üzemeltetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/84 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:
Mobil és vezetékes távközlési szolgáltatások (1. rész: Mobil távközlési szolgáltatások)" tárgyú Vállalkozási Szerződés módosítása
Mobil és vezetékes távközlési szolgáltatások (1. rész: Mobil távközlési szolgáltatások)" tárgyú Vállalkozási Szerződés módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/118 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
File server háttértár 60 db beszerzése - Ajánlati felhívás módosítása
File server háttértár 60 db beszerzése - Ajánlati felhívás módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/99 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel
1. számú melléklet. Eljárási határidők és típusok összefoglalása
1. számú melléklet 1. számú melléklet Eljárási határidők és típusok összefoglalása Eljárás fajtája Közösségi értékhatárt elérő Nemzeti értékhatárt elérő I. EGY SZAKASZOS ELJÁRÁSOK 1. Nyílt eljárás 74.
Új közbeszerzési törvény, új feladatok. RIGÓ CSABA BALÁZS KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG ELNÖK 2015. december 15.
Új közbeszerzési törvény, új feladatok RIGÓ CSABA BALÁZS KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG ELNÖK Tartalom I.) A Közbeszerzések helyzetének alakulása Magyarországon statisztikai áttekintés új irányelvek átültetése
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ
2019/9 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2019.01.14. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2019. január 1-jétől
BESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/149
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága használatában lévő gépjárműveinek javítása, karbantartása és vizsgáztatása vállalkozási szerződés keretében 3 részben tárgyú felhívás módosítása Közbeszerzési Értesítő
Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA. a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.31. COM(2011) 23 végleges Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről INDOKOLÁS Az Európai
Magyar Államkincstár 1054 Budapest, Hold utca Teljesítés helye:
Táj.szerz.mód. - MÁK - Az Önkormányzati ASP országos kiterjesztésének megvalósításához kapcsolódó oktatási eszközpark fejlesztése érdekében notebookok, hordtáskák és tabletek beszerzése Közbeszerzési Értesítő
ELFOGADOTT SZÖVEGEK. A Tunéziára vonatkozó sürgősségi autonóm kereskedelmi intézkedések bevezetése ***I
Európai Parlament 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(2016)0056 A Tunéziára vonatkozó sürgősségi autonóm kereskedelmi intézkedések bevezetése ***I Az Európai Parlament 2016. február 25-én elfogadott módosításai
A kkv-k részvétele a közbeszerzési eljárásokban, a kapcsolódó módosítási javaslatok ismertetése
A kkv-k részvétele a közbeszerzési eljárásokban, a kapcsolódó módosítási javaslatok ismertetése dr. Fribiczer Gabriella főosztályvezető-helyettes Közbeszerzések Tanácsa Titkárság A kkv-k részvétele a közbeszerzési
XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 22. (OR. en) XT 21023/17 BXT 31 INF 100 API 73 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk Az EUSZ 50. cikke szerinti tárgyalások
Miben új az új Kbt.? Szakmai nap és konzultáció közbeszerzők részére. 2015. október 21.
Szakmai nap és konzultáció közbeszerzők részére 2015. október 21. AJÁNLATKÉRŐ ÚJ LEHETŐSÉGEI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A KÖZBESZERZÉS TÁRGYÁNAK MEGHATÁROZÁSÁVAL KAPCSOLATBAN Lak Vilmos 2014/24 EU Irányelv: III.
A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés legfontosabb új szabályai
A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés legfontosabb új szabályai Dr. Várhomoki-Molnár Márta NFM, Közbeszerzési Szabályozási és Tájékoztatási Főosztály Tematika A közbeszerzési szerződés megkötése,
KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 27.5.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Mark Walker brit állampolgár által benyújtott 0436/2012. sz. petíció a határon átnyúló jogi képviselet biztosításáról
A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.11.25. C(2014) 9048 final A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2014.11.25.) a Bizottság főigazgatói, valamint a szervezetek vagy önfoglalkoztató személyek közötti megbeszélésekről
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2. Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy:
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek Tájékoztató a koncesszió odaítéléséről A közbeszerzési
HU Egyesülve a sokféleségben HU. Módosítás. Martina Dlabajová az ALDE képviselőcsoport nevében
25.5.2018 A8-0319/51 Módosítás 51 Martina Dlabajová az ALDE képviselőcsoport nevében Jelentés Elisabeth Morin-Chartier A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése (COM(2016)0128
EU jogrendszere október 11.
EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/192. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 15108/2017 CPV Kód:
Videotechnikai, biztonságtechnikai és számítástechnikai eszközök beszerzése (678) - tájékoztató a Számítástechnikai eszközök beszerzésére vonatkozó szerződés (3. rész) módosításáról Közbeszerzési Értesítő
KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM
KREATÍV EURÓPA (2014 2020) MEDIA ALPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍ VÁS EACEA/16/2016: Filmfesztiválok támogatása FIGYELEM! Ez a pályázati felhívás az alábbi feltételek teljesülésének függvényében él: a rendelkezésre
Segédlet hirdetmények kitöltéséhez
Segédlet hirdetmények kitöltéséhez I. Általános információk Az alábbi hirdetmények kitöltéséről szóló segédlet (továbbiakban: Segédlet) a Kbt. és végrehajtási rendeleteinek alkalmazásával összefüggésben
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 30. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. október 30. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0374 (CNS) 12657/18 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: FISC 386 ECOFIN 860 CULT 111 DIGIT 190 A
A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017-ES ÚJDONSÁGAI. dr. Kovács László Közbeszerzési Szabályozási Főosztály Miniszterelnökség február 07.
A KÖZBESZERZÉSI TÖRVÉNY 2017-ES ÚJDONSÁGAI dr. Kovács László Közbeszerzési Szabályozási Főosztály Miniszterelnökség 2017. február 07. 1. A törvénymódosítás indoka Notifikációs javítások Új Kbt. gyakorlati
C-59/00 sz. ügy. Bent Mousten Vestergaard kontra Spøttrup Boligselskab. (a Vestre Landsret előzetes döntéshozatal iránti kérelme)
C-59/00 sz. ügy Bent Mousten Vestergaard kontra Spøttrup Boligselskab (a Vestre Landsret előzetes döntéshozatal iránti kérelme) Az Eljárási Szabályzat 104. cikk (3) bekezdése Építési beruházásra irányuló
A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI
A HIRDETMÉNY NÉLKÜLI TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSOK SZABÁLYAINAK VÁLTOZÁSAI dr. Szeiffert Gabriella 2015. november 25. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételes jellege kivételesen alkalmazható eljárásfajta
A BIZOTTSÁG 254/2013/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
2013.3.21. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 79/7 A BIZOTTSÁG 254/2013/EU VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2013. március 20.) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról
Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központban konténer kollégium kialakítás
Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központban konténer kollégium kialakítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/88 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa:
PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. február 15. (OR. en) 2016/0218 (COD) LEX 1718 PE-CONS 56/1/16 REV 1 COWEB 151 WTO 354 CODEC 1855 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
Mobil távközlési szolgáltatások nyújtása és mobil eszközök beszerzése
Mobil távközlési szolgáltatások nyújtása és mobil eszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/114 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája:
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.11.13. COM(2018) 744 final 2018/0385 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az energiahatékonyságról szóló, [az (EU) 2018/XXX irányelvvel módosított]
REGIONÁLIS NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI PROGRAMOK MARIE CURIE-TÁRSFINANSZÍROZÁSA
III. MELLÉKLET EGYEDI RENDELKEZÉSEK REGIONÁLIS NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI PROGRAMOK MARIE CURIE-TÁRSFINANSZÍROZÁSA III. 1. Fogalommeghatározások A II.1. cikkben szereplőkön túlmenően e támogatási megállapodás
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ március Budapest, Riadó utca Budapest, Pf
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2016. március 2. 2016. 26. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének módosított tájékoztatója a 2016. január
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/77
Korrigendum 4-Vállalkozási szerződés keretében a Balaton levezető rendszerének korszerűsítése" című projekt (KEHOP-1.3.0-15-2015-00007) FIDIC Sárga Könyv szerinti megvalósítása Közbeszerzési Értesítő száma:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/70. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 6847/2016 CPV Kód:
A Semmelweis Egyetemen keletkező különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék gyűjtéséhez szükséges egyszer használatos (elsődleges) gyűjtőeszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/82. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 8200/2016 CPV Kód:
Vállalkozási keretszerződés(ek) keretében hirdetési és médiaszolgáltatások megrendelése a Művészetek Palotája Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. részére -tizenkettő részben (5. rész módosítás)
Magyar Államkincstár épületgépészeti és épületvillamossági berendezéseinek üzemeltetése, karbantartása és javítása
Magyar Államkincstár épületgépészeti és épületvillamossági berendezéseinek üzemeltetése, karbantartása és javítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/118 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Alsózsolca Város képviselő-testülete, a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználása és nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:141835-2011:text:hu:html HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 87-141835 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2016.január 29. 2016. 12. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2016. január 1-jétől irányadó
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 129. 2015. 2015. november 11. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.
ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2015. november 11. 2015. 129. i t 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu hk A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2015. november
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/106. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató eljárás eredményéről-egységes fővárosi parkolás-irányítási rendszer kialakítása érdekében egyes parkolási létesítmények IKSZR rendszerrel integrált működésének kialakítása Közbeszerzési Értesítő
Korrigendum Tótkomlós távhős projekt vonatkozásába
Korrigendum Tótkomlós távhős projekt vonatkozásába Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/185 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
Korr 145 kv-os GIS berendezések
Korr 145 kv-os GIS berendezések Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/36 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2019.02.20. Iktatószám:
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Hitelnyújtási szolgáltatások 2011/S 28-046614
1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:46614-2011:text:hu:html HU-Budapest: Hitelnyújtási szolgáltatások 2011/S 28-046614 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN
Vasúti járművek és IC+ kocsik bevonatrendszereihez szükséges fényezési és zajgátló anyagok beszerzése
Vasúti járművek és IC+ kocsik bevonatrendszereihez szükséges fényezési és zajgátló anyagok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/68 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015
RÉSZEK FEJEZETEK CÍMEK Alcímek -ok Oldal és a (bek)-hez tartozó iratmintamelléklet II. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
5) sz. függelék A közbeszerzekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény TARTALOMJEGYZÉKE a Magyar Közlöny 2003. évi 157. szám alapján, az alkalmazandó IRATMINTÁK (űrlapok) a 15/2004. (IV.25.) IM rendelet (Magyar
Gépjárművezető képzés (MH ÖHP) (Az MH szerződéses és hivatásos katonák honvédelmi gépjárművezetői képzése C, D, CE kategóriára)
Gépjárművezető képzés (MH ÖHP) (Az MH szerződéses és hivatásos katonák honvédelmi gépjárművezetői képzése C, D, CE kategóriára) Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/38 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10.
A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEKRE VONATKOZÓ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁS.MOSTANÁIG CSAK BIZOTTSÁGI
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET
DEBRECENI KÖZTERÜLET-FELÜGYELET KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2009. ÁPRILIS 1-TŐL Készült a Közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai alapján 1. oldal, összesen: 10 DEBRECENI KÖZTERÜLET FELÜGYELET
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács) április 16.(*)
A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács) 2015. április 16.(*) Előzetes döntéshozatal iránti kérelem Közbeszerzési szerződések Árubeszerzés Műszaki leírás Az egyenlő bánásmód elve és a hátrányos megkülönböztetés
A KBT. 67. SZERINTI FELVILÁGOSÍTÁS KÉRÉS MINTA 1 / 6
A KBT. 67. SZERINTI FELVILÁGOSÍTÁS KÉRÉS MINTA 1 / 6 TÁJÉKOZTATÓ A MINTA HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOSAN A jelen minta azzal a céllal készült, hogy segítséget nyújtson az európai uniós forrásból támogatott
- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés április 16.
- Tájékoztató rendezvény Közbeszerzés 2010. április 16. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési