Marketing alapjai tantárgy

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Marketing alapjai tantárgy"

Átírás

1 Marketing alapjai tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013.

2 A tantárgy tanításának célja: A Marketing alapjai tantárgy oktatásának célja, hogy közvetítse és rendszerezze azokat az ismereteket, amelyek segítségével a tanulók képesek a marketing gazdasági szerepének, helyzetének meghatározására. Ismertesse meg a tanulókkal a marketing feladatait, eszközeit, helyét és célját a vállalkozás piaci működése során. Tudatosítsa a tanulókban a marketing szerepét. A tanulók ismerjék meg a marketing jelentőségét, történeti kialakulását, a kereskedelmi marketing lényegét, eszközeit. A tanulók részletesen foglalkozzanak a marketingkommunikáció fogalmával, jelentőségével, a marketingen belül elfoglalt helyével, a kommunikáció közvetlen, közvetett eszközeivel. A tanulók ismerjék meg az imázs fogalmát, fajtáit, szükségességét, a vállalati arculat lényegét, kialakításának fontosságát, tartalmi és formai elemeit. Kapcsolódó közismereti, szakmai tartalmak: A tantárgy az adott évfolyamba lépés feltételeiként megjelölt közismereti és szakmai tartalmakra épül. Elsajátított közismereti, szakmai tartalmak: Szakmai kommunikáció Számítástechnika Vállalkozási ismeretek Áruforgalom Értékesítési gyakorlat Témakörök és elemeik 11. évfolyam 36 óra Témakör: Tananyagegységek MARKETING alapismeret I. Marketing alapjai A marketing fogalma, kialakulása, fejlődése, alkalmazási területei A marketing fejlődési szakaszai A marketing jellemző tendenciái napjainkban A marketing sajátosságai a kereskedelemben és a szolgáltatásban Marketing-mix Piaci alapfogalmak Piaci alapfogalmak, piac szereplői, piaci mutatószámok A piac szerkezete és piaci formák A piaci szereplők és piactípusok fajtái jellemzői A vállalat mikro- és makrokörnyezetének elemei Óraszám (elmélet) 36 óra 5 Piacszegmentáció A differenciálatlan és a differenciált 6 5

3 marketing jellemzői Célpiaci marketing lényege, kialakulása Piacszegmentálás lényege, ismérvei Célpiac-választás Pozicionálás Szervezeti vásárlók piacszegmentációja Fogyasztói magatartás Marketing stratégiák típusai és 6 megvalósításának elvei A fogyasztói magatartás modellje A vásárlói magatartást befolyásoló tényezők Vásárlói magatartás megfigyelése Vásárlói típusok jellemzői Vásárlói típusok megfigyelése Szervezeti vásárlói magatartás Marketingkutatás, MIR A marketing és piackutatás kapcsolata 14 A piackutatás fajtái, módszerei, felhasználási területe, funkciói, folyamata, módszerei Adatforrások típusai Piackutatáshoz szükséges információk beszerzése Kutatási terv, kutatási jelentés Kérdéstípusok Kérdőívszerkesztés Primer piackutatási módszerek Szekunder piackutatási módszerek Összesen évfolyam 54 óra Témakör: MARKETING alapismeret I. Tananyagegységek Óraszám (elmélet) 54 óra Termékpolitika Termékpolitika és termékfejlesztés A termék fogalma, osztályozása, a termékfejlesztés folyamata Termékpiaci stratégia és azok jelentősége A termék piaci életgörbéje és az egyes szakaszok jellemzői Árpolitika Árpolitika, árstratégia és ártaktika fogalma, lényege Ár fogalma, szerepe, árképzési rendszerek Fedezeti pont Árdifferenciálás, árdiszkrimináció A fogyasztói árelfogadást és árérzékenységet befolyásoló tényezők

4 Értékesítési politika Értékesítéspolitika, értékesítési csatornák kiválasztása A beszerzési és értékesítési csatorna szereplői, funkciói A kereskedelem helye és szerepe a piacgazdaságban A marketing és az elosztási csatornák közötti összefüggés A franchise lényege, jellemzői MARKETING kommunikáció I. Kommunikációs politika Reklám Eladásösztönzés Kommunikációs politika fogalma, jelentősége A kommunikáció fogalma, fajtái A kommunikációs folyamat Marketingkommunikáció eszközrendszere A marketingkommunikáció lényege, a kommunikációs mix elemei Reklám fogalma, szerepe, fajtái Reklámeszközök fogalma, fajtái Eladásösztönzés fogalma, funkciói SP módszerek POS eszközök és alkalmazásuk Akciók szervezése Személyes eladás Személyes eladás fogalma, jellemzői, előnyei PS területei A kereskedővel szemben támasztott követelmények, eladási magatartás PR Image és CI PR fogalma, jellemzői, területei Belső PR Külső PR Szponzorálás Image lényege, fajtái Arculat fogalma, arculatot befolyásoló tényezők Arculat formai és tartalmi elemei Arculattervezés (vállalat, honlap) Internet szerepe, a vállalati honlap Direkt marketing 3 Összesen: 54 A képzési helyszín jellege Tanterem A tantárgy elsajátítása során alkalmazott sajátos módszerek, tanulói tevékenységformák

5 Egyéni Csoportbont{s Oszt{lykeret Előadás, magyarázat, szemléltetés, mintapélda, elbeszélés, kiselőadás, megbeszélés, vita, projekt, kooperatív tanulás, szimuláció, szerepjáték, házi feladat Sorsz{ m A tant{rgy elsaj{tít{sa sor{n alkalmazható saj{tos módszerek (aj{nl{s) Alkalmazott oktat{si módszer neve A tanulói tevékenység szervezeti kerete egyéni csoport oszt{ly Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebont{sa, pontosít{sa) 1.1 magyar{zat 1.2. elbeszélés 1.3. kiselőad{s 1.4. megbeszélés 1.5. vita 1.6. szemléltetés 1.. projekt 1.8. kooperatív tanul{s 1.9. szimul{ció szerepj{ték h{zi feladat A tant{rgy elsaj{tít{sa sor{n alkalmazható tanulói tevékenységform{k (aj{nl{s) Sorsz{m Tanulói tevékenységforma Tanulói tevékenység szervezési kerete (differenci{l{si módok) Alkalmazandó eszközök és felszerelések (SZVK 6. pont lebont{sa, pontosít{sa) 1. Inform{ció feldolgozó tevékenységek 1.1. Olvasott szöveg ön{lló feldolgoz{sa 1.2. Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgoz{sa 1.3. Olvasott szöveg feldolgoz{sa jegyzeteléssel 1.4. Hallott szöveg feldolgoz{sa jegyzeteléssel 1.5. Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgoz{sa 1.6. Inform{ciók ön{lló rendszerezése 1.. Inform{ciók feladattal vezetett rendszerezése 2. Ismeretalkalmaz{si gyakorló tevékenységek, feladatok 2.1. Ír{sos elemzések készítése 2.2. Leír{s készítése 2.3. V{laszol{s ír{sban mondatszintű kérdésekre

6 2.4. Tesztfeladat megold{sa 2.5. Szöveges előad{s egyéni felkészüléssel 2.6. Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban 2.. Tapasztalatok helyszíni ismertetése szóban 3. Csoportos munkaform{k körében 3.1. Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgoz{s 3.2 Kiscsoportos szakmai munkavégzés ir{nyít{ssal 3.3. Csoportos helyzetgyakorlat 3.4. Csoportos versenyj{ték 1.4. A tantárgy értékelésének módja A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. 54. (2) a) pontja szerinti értékeléssel 1.5. Továbbhaladás feltételei A képzés során a magasabb évfolyamra lépés feltétele a tantárgyból a minimális tudásszint elégséges osztályzat elérése. A tanév végén a tanuló, ha elégtelen osztályzatot kapott, a javítóvizsga időszakában javítóvizsgát tehet. Osztályismétléssel folytathatja tanulmányait az a tanuló, aki: sikertelen javítóvizsgát tett, a tantestület fegyelmi büntetéssel a tanév megismétlésére utasította.

Áruforgalom gyakorlata

Áruforgalom gyakorlata Áruforgalom gyakorlata tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2012 1. A tantárgy tanításának célja: Az áruforgalom gyakorlat tárgy oktatásának célja, hogy a tanulók működő,

Részletesebben

Marketing alapjai (németül) helyi programja

Marketing alapjai (németül) helyi programja Marketing alapjai (németül) tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. 1 A tant{rgy tanít{s{nak célja A Marketing alapjai tant{rgy oktat{s{nak célja, hogy közvetítse és

Részletesebben

Az üzleti tevékenység a gyakorlatban. helyi programja

Az üzleti tevékenység a gyakorlatban. helyi programja Az üzleti tevékenység a gyakorlatban tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2012 A tantárgy tanításának célja A tanulók az üzleti tevékenység tervezése, elemzése tárgyban

Részletesebben

Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy. helyi programja. Készült a tantárgy központi programja alapján

Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy. helyi programja. Készült a tantárgy központi programja alapján Informatika a turizmusban gyakorlat tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013 A tantárgy tanításának célja: Az informatika a turizmusban tantárgy gyakorlati oktatásának

Részletesebben

Áruforgalom tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján

Áruforgalom tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján Áruforgalom tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2012 1. A tantárgy tanításának célja: Az áruforgalom tantárgy tanításának célja, hogy a tanulók megismerjék az árurendszereket,

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ 2.123. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 811 01 VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ A 10051-12 azonosító számú Vendéglátó marketing és kommunikáció megnevezésű

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET. KÖVETELMÉNYMODUL 10032-12 Marketing

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET. KÖVETELMÉNYMODUL 10032-12 Marketing INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET KÖVETELMÉNYMODUL 10032-12 Marketing A marketing alapjai tantárgy 11. évfolyam Tanítási hetek

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK A középszintű érettségi vizsgán a számon kérhető témakörök megegyeznek a kerettantervek témaköreire és fogalmaira vonatkozó

Részletesebben

Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése

Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2012 A tantárgy tanításának célja Az üzleti tevékenység tervezése, elemzése tantárgy oktatásának

Részletesebben

Számviteli alapismeretek

Számviteli alapismeretek Számviteli alapismeretek tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2012 1. A tantárgy tanításának célja: Ismerje meg a vállalkozás vagyonát, a vállalkozások beszámolási kötelezettségét,

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A kereskedelmi és marketing alapismeretek szakmai előkészítő érettségi vizsgatárgy részletes vizsgakövetelményeinek kidolgozása

Részletesebben

VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek

VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. 1. Vendéglátó és turizmus alapismeretek VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK Ezek a témakörök a Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek szakmai előkészítő tantárgy érettségivizsgakövetelményeinek

Részletesebben

A azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy

A azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy A 10046-12 azonosító számú Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai idegen nyelv tantárgy 1. A 10046-12 azonosító számú, Szakmai idegen nyelv megnevezésű szakmai követelménymodulhoz

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA VENDÉGLÁTÁS-IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK Ezek a témakörök a Vendéglátás-idegenforgalom

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A kereskedelmi és marketing alapismeretek szakmai előkészítő érettségi vizsgatárgy részletes vizsgakövetelményeinek kidolgozása

Részletesebben

Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja

Turizmus alapjai. tantárgy. helyi programja Turizmus alapjai tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A turizmus alapjai tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a tanulók elsajátítsák

Részletesebben

Adózási alapismeretek tantárgy

Adózási alapismeretek tantárgy Adózási alapismeretek tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: Az Adózási alapismeretek tantárgy tanításának célja, hogy a tanulókkal megismertesse

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXVIII. TURISZTIKA ÁGAZATHOZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXVIII. TURISZTIKA ÁGAZATHOZ Levelezési Gyakorlat 2.110. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 812 03 TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a VIII. TURISZTIKA ÁGAZATHOZ A 10063-12 azonosító számú, Ügyviteli folyamatok

Részletesebben

A azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai gyakorlat tantárgy

A azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai gyakorlat tantárgy A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai gyakorlat tantárgy 1. 1. A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység

Részletesebben

PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca / 1426 Budapest Pf.:35 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ.

PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca / 1426 Budapest Pf.:35 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 II. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing alapjai 2011/2012. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése

Részletesebben

ELADÓ HELYI KÉPZÉSI PROGRAM

ELADÓ HELYI KÉPZÉSI PROGRAM HELYI KÉPZÉSI PROGRAM 34 341 01 ELADÓ 2015. 3 éves Eladó szakképesítés helyi képzési programja 10. évfolyam: kihelyezett gyakorlat 6 nap/2 hét képzési program szerinti óraszám 38 óra/2 hét 11. évfolyam:

Részletesebben

Pénzügyi alapismeretek tantárgy

Pénzügyi alapismeretek tantárgy Pénzügyi alapismeretek tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A pénzügyi alapismeretek tantárgy tanításának célja, hogy a tanuló legyen

Részletesebben

Ügyviteli gyakorlatok. tant{rgy. helyi programja. Készült a tant{rgy központi programja alapj{n

Ügyviteli gyakorlatok. tant{rgy. helyi programja. Készült a tant{rgy központi programja alapj{n Ügyviteli gyakorlatok tant{rgy helyi programja Készült a tant{rgy központi programja alapj{n 2013 Ügyviteli gyakorlatok tant{rgy 252 óra (216 + 36 óra) A tant{rgy tanít{s{nak célja Az ügyvitel gyakorlatok

Részletesebben

Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés. Tematika. Gazdálkodás modul. Marketing alapjai

Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés. Tematika. Gazdálkodás modul. Marketing alapjai BGF PSZK Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés Tematika Gazdálkodás modul Marketing alapjai Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET. KÖVETELMÉNYMODUL 10032-12 Marketing

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET. KÖVETELMÉNYMODUL 10032-12 Marketing INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET KÖVETELMÉNYMODUL 10032-12 Marketing A marketing alapjai tantárgy 12. évfolyam Tanítási hetek

Részletesebben

26. Az R. Melléklete a KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA fejezet címét követően a következő szöveggel egészül ki:

26. Az R. Melléklete a KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA fejezet címét követően a következő szöveggel egészül ki: 26. Az R. Melléklete a KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA fejezet címét követően a következő szöveggel egészül ki: I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A kereskedelem ismeretek

Részletesebben

Edzésprogramok tantárgy tanításához. Heti óraszám: 2 óra, csoportbontásban. Oktatási időszak: tanév. osztályok: 9.s, 9.h, 10.s, 10.h, 12.

Edzésprogramok tantárgy tanításához. Heti óraszám: 2 óra, csoportbontásban. Oktatási időszak: tanév. osztályok: 9.s, 9.h, 10.s, 10.h, 12. BMSZC EGRESSY GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ SZAKGIMNÁZIUMA 1149, EGRESSY ÚT 71. TANMENET Edzésprogramok tantárgy tanításához Éves óraszám: 74 óra Heti óraszám: 2 óra, csoportbontásban Oktatási időszak: 2017-2018.

Részletesebben

A azonosító számú A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartoz Áruforgalmazás

A azonosító számú A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartoz Áruforgalmazás A 10027-12 azonosító számú A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartoz Áruforgalmazás gyakorlat I tantárgy 1. 1. A 10027-12 azonosító számú, A ruházati

Részletesebben

52 341 05 1000 00 00 Kereskedő Kereskedő

52 341 05 1000 00 00 Kereskedő Kereskedő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK A kereskedelmi és marketing alapismeretek szakmai elkészít érettségi vizsgatárgy részletes vizsgakövetelményeinek kidolgozása

Részletesebben

A azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai tantárgy

A azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai tantárgy A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai tantárgy 1. 1. A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése

Részletesebben

KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK

KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A kereskedelem ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi vizsga követelményei

Részletesebben

LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 341 01 KERESKEDŐ Szakmai program

LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 341 01 KERESKEDŐ Szakmai program LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 341 01 KERESKEDŐ Szakmai program 2015 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy

A azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy A 11497-12 azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy 1. 1. A 11497-12 azonosító számú, Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing. tanulmányokhoz II. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketing Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások

Részletesebben

0062-06 MARKETING ÉS PR ALAPISMERETEK TÉTELSOR

0062-06 MARKETING ÉS PR ALAPISMERETEK TÉTELSOR 1. A mellékelt források felhasználásával mutassa be a marketing gondolkodás fejlődését! Hasonlítsa össze a termelésorientált és a marketingorientált vállalkozást! Milyen lépéseket kell tenni a marketinges

Részletesebben

a) Ismertesse a marketing szerepét a társadalomban, a marketingkoncepciót, valamint a vevőorientáció és a termelésorientáció közötti különbséget!

a) Ismertesse a marketing szerepét a társadalomban, a marketingkoncepciót, valamint a vevőorientáció és a termelésorientáció közötti különbséget! 1. a) Ismertesse a marketing szerepét a társadalomban, a marketingkoncepciót, valamint a vevőorientáció és a termelésorientáció közötti különbséget! b) Hasonlítsa össze a kvalitatív és a kvantitatív kutatást,

Részletesebben

Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium

Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium MAKÓI NÁVAY LAJOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 6900 Makó, Posta u. 4-6. OM azonosító: 200964 Tel./Fa.: 62/510-917 E-mail: efsz@mako.hu Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium Szakmai program 9.-14.

Részletesebben

2.61. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ

2.61. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ 2.61. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy

Részletesebben

Tantárgyi program. 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése: Gazdasági és Vidékfejlesztési Agrármérnök (BSc) szak, levelező tagozat

Tantárgyi program. 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése: Gazdasági és Vidékfejlesztési Agrármérnök (BSc) szak, levelező tagozat Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AV_GLD110-K3 Marketing 2. A neve, beosztása:, egyetemi tanár 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése: Gazdasági és Vidékfejlesztési Agrármérnök (BSc) szak, levelező

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

A azonosító számú Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Általános élelmiszer-ismeretek,

A azonosító számú Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Általános élelmiszer-ismeretek, A 10044-12 azonosító számú Élelmiszer, fogyasztóvédelem megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Általános élelmiszer-ismeretek, fogyasztóvédelem tantárgy 1 1. A 10044-12 azonosító számú, Élelmiszer,

Részletesebben

Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai. 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Szakály Zoltán egyetemi tanár

Tantárgyi program. 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai. 2. A tantárgyfelelős neve, beosztása: Dr. Szakály Zoltán egyetemi tanár Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMLA216-K5 Marketing alapjai 2. A neve, beosztása: egyetemi tanár 3. Szak megnevezése: Kereskedelem és Marketing BA szak, levelező tagozat 4. A tantárgy

Részletesebben

A azonosító számú. Konyhai kisegítés megnevezésű. szakmai követelménymodulhoz tartozó Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgy

A azonosító számú. Konyhai kisegítés megnevezésű. szakmai követelménymodulhoz tartozó Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgy A 10049-12 azonosító számú Konyhai kisegítés megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Előkészítési és ételkészítési alapismeretek tantárgy 1. 1. A 10049-12 azonosító számú, Konyhai kisegítés megnevezésű

Részletesebben

SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a 31 341 04 RAKTÁROS részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához

SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a 31 341 04 RAKTÁROS részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a 31 341 04 RAKTÁROS részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához az 54 345 01 Logisztikai ügyintéző szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ ANIMÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ ANIMÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) 55 345 02 KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ ANIMÁTOR SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,

Részletesebben

EVANGÉLIKUS MEZŐGAZDASÁGI, KERESKEDELMI, INFORMATIKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. valamint a. Szakmai program

EVANGÉLIKUS MEZŐGAZDASÁGI, KERESKEDELMI, INFORMATIKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. valamint a. Szakmai program 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, Szakmai program 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ Kőszeg 2013 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0062-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartam: 30 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy

A azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy A 11499-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. 1. A 11499-12 azonosító számú, megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása

Részletesebben

Klapka György Szakközép-és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola 5100 Jászberény, Hatvani u. 2. SZAKMAI PROGRAM a

Klapka György Szakközép-és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola 5100 Jászberény, Hatvani u. 2. SZAKMAI PROGRAM a Klapka György Szakközép-és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola 5100 Jászberény, Hatvani u. 2. SZAKMAI PROGRAM a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET KÖVETELMÉNYMODUL 11508-12 Az áruforgalom tervezése, irányítása, elemzése Az üzleti tevékenység

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök

Részletesebben

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ 2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

Tájékoztatás a Gyakorlati Képzőhelyek részére

Tájékoztatás a Gyakorlati Képzőhelyek részére Tájékoztatás a Gyakorlati Képzőhelyek részére A 10250-12 azonosító számú Kézápolás megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei Vendégfogadás, diagnosztizálás, kézápolás Manikűr 1. Manikűr

Részletesebben

HELYI TANTERV A KERESKEDŐ SZAKKÉPZÉSHEZ A SZEPTEMBER 1-JÉTŐL ÉRVÉNYES KERETTANTERV ALAPJÁN 1 ÉS 2 ÉVES KÉPZÉS, NAPPALI ÉS ESTI MUNKAREND

HELYI TANTERV A KERESKEDŐ SZAKKÉPZÉSHEZ A SZEPTEMBER 1-JÉTŐL ÉRVÉNYES KERETTANTERV ALAPJÁN 1 ÉS 2 ÉVES KÉPZÉS, NAPPALI ÉS ESTI MUNKAREND HELYI TANTERV A KERESKEDŐ SZAKKÉPZÉSHEZ A 2013. SZEPTEMBER 1-JÉTŐL ÉRVÉNYES KERETTANTERV ALAPJÁN 1 ÉS 2 ÉVES KÉPZÉS, NAPPALI ÉS ESTI MUNKAREND 1.1 A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a

Részletesebben

Szakgimnáziumi képzés

Szakgimnáziumi képzés Szakgimnáziumi képzés XXVI. KERESKEDELEM ágazat (2013-2014-es tanévtől felmenő rendszerben) 17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport Helyi tanterv 2017 I. A szakképzés jogi háttere

Részletesebben

HELYI TANTERV A KERESKEDELEM ÁGAZATI SZAKKÉPZÉSHEZ ÉVFOLYAM BEVEZETÉS: SZEPTEMBER 1-TŐL KIFUT: SZEPTEMBER 1-TŐL

HELYI TANTERV A KERESKEDELEM ÁGAZATI SZAKKÉPZÉSHEZ ÉVFOLYAM BEVEZETÉS: SZEPTEMBER 1-TŐL KIFUT: SZEPTEMBER 1-TŐL HELYI TANTERV A KERESKEDELEM ÁGAZATI SZAKKÉPZÉSHEZ 9-12. ÉVFOLYAM BEVEZETÉS: 2013. SZEPTEMBER 1-TŐL KIFUT: 2015. SZEPTEMBER 1-TŐL I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ 2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

2.61. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ

2.61. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ 2.61. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy

Részletesebben

SOPRONI SZC FÁY ANDRÁS KÖZGAZDASÁGI, ÜZLETI ÉS POSTAI SZAKGIMNÁZIUMA Osztályozóvizsga tematikák kereskedelem szakközépiskolai ágazat

SOPRONI SZC FÁY ANDRÁS KÖZGAZDASÁGI, ÜZLETI ÉS POSTAI SZAKGIMNÁZIUMA Osztályozóvizsga tematikák kereskedelem szakközépiskolai ágazat A MARKETING ALAPJAI TANTÁRGY 12. ÉVFOLYAM Marketingkommunikáció I. Kommunikációs politika fogalma, jelentősége. A kommunikáció fogalma, fajtái. A kommunikációs folyamat. Marketingkommunikáció eszközrendszere.

Részletesebben

1. A mellékelt újságcikk (szemelvény, esettanulmány) alapján mutassa be a marketing fejlődési szakaszait, a marketing jellemzői tendenciáit

1. A mellékelt újságcikk (szemelvény, esettanulmány) alapján mutassa be a marketing fejlődési szakaszait, a marketing jellemzői tendenciáit 1. A mellékelt újságcikk (szemelvény, esettanulmány) alapján mutassa be a marketing fejlődési szakaszait, a marketing jellemzői tendenciáit napjainkban, a marketing sajátosságait a kereskedelemben! 7.

Részletesebben

Kereskedelem és Marketing Felsőoktatási Szakképzés

Kereskedelem és Marketing Felsőoktatási Szakképzés Kereskedelem és Marketing Felsőoktatási Szakképzés záróvizsga tételsor (2017-es mintatanterv) 1) A fogyasztói és vásárlási magatartás bemutatása. Milyen egyéni tényezők befolyásolják a folyamatot? Milyen

Részletesebben

II. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing alapjai. 2007/2008 II. félév

II. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing alapjai. 2007/2008 II. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 II. évfolyam

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDELMI KÉPVISELŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDELMI KÉPVISELŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó 54 341 02 KERESKEDELMI KÉPVISELŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 54 341 01 Kereskedő

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 54 341 01 Kereskedő 54 341

Részletesebben

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ 2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ 2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

A azonosító számú, Az áruforgalom lebonyolítása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Áruforgalom tantárgy

A azonosító számú, Az áruforgalom lebonyolítása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Áruforgalom tantárgy A 11507-12 azonosító számú, Az áruforgalom lebonyolítása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Áruforgalom tantárgy 1. 1. A 11507-12 azonosító számú, Az áruforgalom lebonyolítása megnevezésű

Részletesebben

a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 54 341

Részletesebben

Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció

Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 54 341 01 Kereskedő Szakközépiskola 9-12.évfolyam Érettségire épülő szakképzés 13-14. évfolyam HELYI TANTERV 2013 Tartalomjegyzék

Részletesebben

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ

2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ 2.72. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 345 01 LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

2.92. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az POSTAI ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ

2.92. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az POSTAI ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ 2.92. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 841 09 POSTAI ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az XXVI. KERESKEDELEM ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben

Részletesebben

Kereskedelem és Marketing Felsőoktatási Szakképzés

Kereskedelem és Marketing Felsőoktatási Szakképzés Kereskedelem és Marketing Felsőoktatási Szakképzés záróvizsga tételsor 1) A fogyasztói és vásárlási magatartás bemutatása. Milyen egyéni tényezők befolyásolják a folyamatot? Milyen társadalmi, környezeti

Részletesebben

a(z) VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ

a(z) VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 55 853 02 VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi marketing. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi marketing. tanulmányokhoz Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment Tanszék III. évfolyam BA- GM/VSZ TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi marketing tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI

Részletesebben

2.86. S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

2.86. S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ 2.86. S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

HÍD - II Szakmai tantárgyainak képzése

HÍD - II Szakmai tantárgyainak képzése Ikt.sz: 11/c. számú melléklet Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium /Gyula Szent István

Részletesebben

Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma. Szakgimnázium szakmai képzés évfolyam nappali képzés

Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma. Szakgimnázium szakmai képzés évfolyam nappali képzés Ikt.sz: 19. számú melléklet Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma Gyula, Szent István út 38. Szakgimnázium szakmai képzés 13-14. évfolyam nappali képzés Hatályos:

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0062-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 30 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 341 01 KERESKEDŐ Szakmai program

LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 341 01 KERESKEDŐ Szakmai program LÓNYAY MENYHÉRT BAPTISTA SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 4800 Vásárosnamény, Kossuth út 19. 54 341 01 KERESKEDŐ Szakmai program 2013 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A 10045-12 azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó. Szakmai számítások. tantárgy

A 10045-12 azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó. Szakmai számítások. tantárgy A 10045-12 azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai számítások tantárgy 1. A 10045-12 azonosító számú, Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó

Részletesebben

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.

A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A) A vizsgafeladat ismertetése: Válaszadás a szakmai követelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre. A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.

Részletesebben

KERESKEDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KERESKEDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KERESKEDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A kereskedelmi ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi vizsga követelményei

Részletesebben

Tantárgyi program 2013/2014. tanév, 2. félév

Tantárgyi program 2013/2014. tanév, 2. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrás Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2013/2014. tanév, 2. félév Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat hallgatói

Részletesebben

A 10027-12 azonosító számú A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartoz Áruforgalmazás I.

A 10027-12 azonosító számú A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartoz Áruforgalmazás I. A 10027-12 azonosító számú A ruházati cikkek és a vegyes iparcikkek forgalmazása megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartoz Áruforgalmazás I. tantárgy 1. 1. A 10027-12 azonosító számú, A ruházati cikkek

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI HELYITANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI HELYITANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ SZAKKÉPZÉSI HELYITANTERV a(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz tartozó 54 341 01 KERESKEDŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXVI. KERESKEDELEM ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 54 341 01 Kereskedő 54 341

Részletesebben

Szakgimnázium szakmai képzés évfolyam nappali képzés

Szakgimnázium szakmai képzés évfolyam nappali képzés Ikt. szám: 7. melléklet Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Szakgimnázium szakmai képzés 13-14. évfolyam nappali képzés 2017/2018-as

Részletesebben

Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció

Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció Kereskedelem ágazat Kereskedelem- marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 54 341 01 Kereskedő Szakközépiskola 9-12.évfolyam Érettségire épülő szakképzés 13-14. évfolyam HELYI TANTERV 2014 Tartalomjegyzék

Részletesebben

1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK

1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK 1495-06 MARKETING ÉS PR ISMERET 1495-06/2 MARKETING- ÉS PR ALAPFOGALMAINAK ISMERTETÉSE, ÜZLETI ALKALMAZÁSA, ETIKETT ÉS PROTOKOLL ISMERETEK A marketing és PR alapismeretek alkalmazása vizsgafeladat jellemzője:

Részletesebben

A szakmai tantárgyak rendszeréből kiemelhetőek azok a tantárgyak ill. témakörök, amelyek fő feladata technikai termékek működésének és egyéb

A szakmai tantárgyak rendszeréből kiemelhetőek azok a tantárgyak ill. témakörök, amelyek fő feladata technikai termékek működésének és egyéb Dr. Kadocsa László A szakmai tantárgyak rendszeréből kiemelhetőek azok a tantárgyak ill. témakörök, amelyek fő feladata technikai termékek működésének és egyéb munkafunkciójának megtanítása. A technikai

Részletesebben

HELYI TANTERV A KERESKEDŐ SZAKKÉPZÉSHEZ A SZEPTEMBER 1-JÉTŐL ÉRVÉNYES KERETTANTERV ALAPJÁN 1 ÉS 2 ÉVES KÉPZÉS, NAPPALI ÉS ESTI MUNKAREND

HELYI TANTERV A KERESKEDŐ SZAKKÉPZÉSHEZ A SZEPTEMBER 1-JÉTŐL ÉRVÉNYES KERETTANTERV ALAPJÁN 1 ÉS 2 ÉVES KÉPZÉS, NAPPALI ÉS ESTI MUNKAREND HELYI TANTERV A KERESKEDŐ SZAKKÉPZÉSHEZ A 2016. SZEPTEMBER 1-JÉTŐL ÉRVÉNYES KERETTANTERV ALAPJÁN 1 ÉS 2 ÉVES KÉPZÉS, NAPPALI ÉS ESTI MUNKAREND 1. A szakképesítés általános adatai I. A szakképzés jogi háttere

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing. tanulmányokhoz II. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing tanulmányokhoz LEVELEZŐ TAGOZAT Tanév (2016/2017) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketing Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások

Részletesebben

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR 1) A fogyasztói és vásárlási magatartás bemutatása. Milyen egyéni tényezők

Részletesebben

3.20. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 55 724 01 FOGTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ

3.20. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 55 724 01 FOGTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ 3.20. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 55 724 01 FOGTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

MARKETING- ÉS REKLÁMÜGYINTÉZŐ (középfokú szakképesítés) TANTÁRGYI FELÉPÍTÉS ÉS ÓRATERV

MARKETING- ÉS REKLÁMÜGYINTÉZŐ (középfokú szakképesítés) TANTÁRGYI FELÉPÍTÉS ÉS ÓRATERV () TANTÁRGYI FELÉPÍTÉS ÉS ÓRATERV - Basic marketing 16 (12 + 4) - Marketing-mix döntések 15 (6 + 9) - Marketingkommunikáció 14 (8 + 6) A reklám elmélete és gyakorlata - A gazdasági jog alapjai 6 (6 + 0)

Részletesebben

13. ÉVFOLYAM KÖZGAZDASÁGI ÁGAZAT LOGISZTIKAI ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÜGYINTÉZŐ

13. ÉVFOLYAM KÖZGAZDASÁGI ÁGAZAT LOGISZTIKAI ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÜGYINTÉZŐ KÖZLEKEDÉS TÖRTÉNET TANTÁRGY Közlekedéstörténet Közlekedési alapfogalmak A közúti közlekedés kialakulása és fejlődése Közúti közlekedés a középkorban Motorizáció a közúti közlekedésben Közúti közlekedés

Részletesebben

A azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai számítások tantárgy

A azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai számítások tantárgy A 10045-12 azonosító számú Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Szakmai számítások tantárgy 1 1. A 10045-12 azonosító számú, Gazdálkodás megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó

Részletesebben

Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv

Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv Szakiskola 11. évfolyam Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv 64 óra A Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák

Részletesebben

Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja

Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV 6. melléklet a 14/2013. (IV. 5.) NGM rendelethez 5.1. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a 31 542 04 FONÓ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi h{ttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben