2.5 Soros adatkommunikációs rendszerek CAN (Ötödik rész)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2.5 Soros adatkommunikációs rendszerek CAN (Ötödik rész)"

Átírás

1 2.5 Soros adatkommunikációs rendszerek CAN (Ötödik rész) 3.4. A CAN adatbusz rendszerek üzenetformátuma Az információt a soros adatátviteli rendszereknél szabványosított keretformátumba foglalják. A teljes üzenetet alkotó bitsorozat az adott kereten belül úgynevezett mezőkre osztott. Az egyes mezőkbe elhelyezkedő bitcsoportok fontos protokolláris, hibafelismerő és adatátviteli feladatokat teljesítenek. 18. ábra A Startmező startbit A buszvonal üzenetmentes helyzetben H szintű (1), ha azt valamelyik ECU használni akarja, azzal kezdi az adást, hogy a vonalat L szintre (0) húzza, tehát előállítja a start bitet. Ez azt eredményezi, hogy a többi ECU is elkezdi figyelni a vonalat, és egyúttal szinkronizálja a saját órajelét. Mivel aszinkron a rendszer, mindegyik ECU saját órajel generátorral rendelkezik, amelyek természetesen nem járnak teljesen együtt. (A szinkronozás az adás megkezdését követően más éleknél is létrejön.) Döntési mező arbitrációs mező Mint már említettük, a CAN a Multi Master elvből következően nem a résztvevőket, hanem az üzenetek tartalmát részesíti előnyben. A döntési mező mondja meg, hogy milyen tartalmú üzenet kerül a buszra tehát azt majd, mely vezérlőknek kell feldolgozniuk és egyben e mező tartalmától függ a buszhasználati jogosultság is. Mivel jelenleg két CAN szabvány szerinti üzenetformát is alkalmaznak (ezek egy hálózaton belül is használatosak), a start bit utáni arbitrációs mező hossza 11+1 (CAN 2.0A változatnál), illetve (a CAN 2.0B változatnál) bit. A rendszer úgy van megalkotva, hogy a CAN 2.0A változat üzenetei a CAN 2.0 B üzeneteihez képest prioritást élvezzenek. (Jelen írásunkban a könnyebb megértés céljából csak a CAN 2.0A arbitrációs mezőjével foglalkozunk.) Az döntési mező a CAN 2.0 A változatnál két részből áll, az azonosító mezőből és az adatkérelmi mezőből, amely mindösszesen egyetlen bit. 1

2 Azonosító mező A CAN 2.0A változatnál az azonosító mező 11 bit hosszúságú, ami elvileg 211= 2048 féle azonosító kódot jelenthet, ennyiféle üzenet kerülhet elméletileg a buszra. (A valóságban a számuk csak A CAN 2.0.B változatnál az azonosító mező hosszát 29 bitre növelték, hogy az üzenetfajták száma emelkedhessen, legyen és lehetőség a fejlesztésre is.) A buszhasználati jogosultságot úgy tudják rangsorolni, hogy az azonosító mezőben mindig a legkisebb számértékkel szereplő üzenet fog a buszra felkerülni. Mivel a rendszer 0 domináns, ha több vezérlő egyszerre kezdi használni a buszt a start bit után következően, minél tovább van, a vezérlőnek a magas helyi értékeken 0 értékű bitje tehát minél kisebb az azonosító száma annál nagyobb az üzenete prioritása. Példánkban (19. ábra) látható, hogy mivel az ABS/ASR ECU azonosító mezőjének a számszerű értéke a legkisebb bináris szám (a 211, és a 210 helyi értéken is 0-van), ennek üzenete fog a buszra felkerülni. Mivel a 19. ábra buszforgalmat az RX vezetékeken mindegyik vezérlő olvassa, az ABS/ASR ECU tudja, hogy a buszon az ő üzenetének arbitrációs értéke jelent meg. Az ABS/ASR ECU tehát adóként, a többi ECU, csak vevőként üzemelhet tovább, az üzenetcsomag végéig Adatkérelem, adatküldés RTR bit A buszra nem csak adatok, hanem utasítások - pl. egy adatkérő utasítás is felkerülhet. Az arbitrácis mező utolsó bitje az RTR bit erről ad információt. 20. ábra Adatküldő üzenetkeret RTR=0 21. ábra Ha az RTR bit (Remote Transmission Request távoli átviteli kérelem) értéke 0 az üzenet adatközlő, ha 1 akkor adat kérő. Mivel a 0 a domináns bit, azonos arbitrációs mező tehát azonos üzenettípus esetén adatküldésnek van prioritása. Az adatkérő üzenetben (22. ábra) nincs adatmező. Adatkérő üzenetkeret RTR=1 22. ábra Ellenőrző mező Control mező A kontrol bitmező 6 bitből áll. Az első bit az úgynevezett IDE bit a rendszerkódot azonosítja. CAN 2.0A esetén az IDE bit értéke 0, CAN 2.0B esetén 1. Ennek ismerete az üzenet dekódolásához fontos, hiszen az arbitrációs mező hossza különbözik. A hat bitből a második egy tartalék (rezervált) bit, a későbbi fejlesztésekre. Értéke jelenleg 0. Az utolsó négy bit azt az összegkódot adja meg, amely alapján az adatmező hossza megtudható. 2

3 Adatmező Az adatmező maximálisan 8 byte -ot tartalmazhat, számuk azonban 0-8 között rugalmasan változhat. Maximális hossza tehát 64 bit, de általában csak 1-3 byte hosszúak. Természetesen e miatt változik az üzenet hossza is. Egy példa: Egy 0-5V között változó jelfeszültségű fojtószelep potenciométer 33,6º -ra fordult el. A fojtószelep érzékelési szögtartománya 102º. Az információt küldő vezérlő e jelet egy byte-on ábrázolja. Rajzoljuk meg az adatmező bitfolyamának időfüggvényét! A kimenet kódolása NRZ. A rendszer HS CAN, melynek sebessége ez esetben 500 kbit/s. Megoldás: A fojtószelep helyzete A fojtószeleppotenciométer jelfeszültsége A jel digitális alakja 0,0º 0 V ,4º 0,0196 V ,8º 0,0392 V º 0,49 V A jelfeszültség nagysága: U IN = 5V/102º *33,6º= 1,647 V. D= k*a/r= k*u in /U ref = 256*1,647/5=84,326 Ennek egészrésze: 84 D, bináris alakja: B A bitfolyam periódusideje: T=1/500 khz = 2µs A bitfolyam időfüggvénye: 23. ábra 33,6º 1,647 V º 5 V CRC (üzenet ellenőrző) mező Az információ-átviteli hiba jelzésre a CAN 15+1 bitet tartalmazó ellenőrző mezőt használ. (Cyclic Redundancy Check = ciklikus redundancia vizsgálat). Egy meglehetősen bonyolult matematikai műveletsor elvégzésével a CRC mezőt megelőző bitek értékeiből az adó és a vevők is azonos módon képezik a CRC mező 15 bitjét. A vevő összehasonlítja a kapott és az általa kiszámított bitsorozatot. Ha ezek nem egyeznek meg átviteli hiba történt. A 16. recesszív bit jelzi a mező lezárását Nyugtázó mező Két recesszív bitből áll, amelyből az első arra szolgál, hogy a vett üzenet hibás vagy hibátlan voltát a vevő visszajelezze az üzenetet küldőnek. Ha bármelyik vevő e bitet dominánsra húzza, az azt jelzi, hogy legalább 1 vevő hibátlannak ítélte az üzenetet. Ha az üzenet hibás a vevők recesszív állapotban hagyják az ACK-Slot-nak nevezett bitet, az adó azt megismétli. A második recesszív bit csupán a nyugtázó mező végét jelzi Üzenet vége mező Az üzenet végét 7 recesszív bit zárja. Erről ismerik fel a vevők, hogy vége az üzenetnek. Erre mezőre nem érvényesítik a bit beültetési szabály. Ezt még minimálisan 3 bitnyi szünet (Interframe Space) követi és ezután indulhat a következő információcsomag Hibaüzenet - Error Ha valamelyik vevő menetközben felismeri a továbbított üzenet hibás voltát, hibaüzenetet állít elő. Ez egy hibajelzéssel kezdődik (Error Flag), az ECU 6 domináns bitet ültet a buszra. Ezt minden vevő a bitbeültetési szabály miatt észreveszi. Amennyiben más vevők is egyetértenek újabb 6 domináns bit következhet, majd 8 üzenetlezáró recesszív bit, és persze a 3 bitnyi keretek közti szünet után, folytatódhat a kommunikáció. 3

4 Túlterheltség - Overload Ilyen üzenet két esetben generálódhat a buszon. Egyrészt ha valamelyik vevő még egy kis időt kér a korábban kapott adatok feldolgozására, másrészt, ha az üzenetkeretek közötti szünetidőt biztosító 3 recesszív bit valamelyike helyett egy vevő domináns bitet észlel. Ez az üzenet összesen két bitmezőből áll. Hasonlóan a hibaüzenethez ez is 6 domináns bittel kezdődik, közvetlenül az üzenet vége mező után. (Ekkor az üzenetkeretek közötti szünet első bitje helyett már domináns bit van.) A hat domináns bit után mivel a többi vezérlő is túlterheltséget érzékel, azok is hasonló üzenetet küldenek, ezért e mező 7 bitre növekszik. Az Overload üzenetet 8 recesszív bit zárja, amelyre természetesen nem érvényes a bit beültetési szabály. Hárombitnyi keretek közti szünet után ez esetben is folytatódhat a kommunikáció. 4. A leggyakrabban alkalmazott CAN adatátviteli rendszerek 4.1. Kis adatátviteli sebességű CAN Low Speed CAN (ISO ) A soros adatátviteli rendszerek sebességét a hálózat jellemzői (pl. önkapacitása) és az alkalmazott feszültség nagysága döntően befolyásolja. Alacsonyabb bitráta alkalmazása mellet nagyobb feszültségek és kevésbé igényes hálózat alkalmazható. 24. ábra A 24. ábrán példaként bemutatott LS- CAN adatátviteli sebessége 100 kbit/s, tehát periódusideje 10µs. Információs vezetékei feszültségszintje az alábbiak szerint változik: Recesszív (1) Domináns (0) CAN-H ~0 ~4V CAN-L ~5V ~1V 4.2. Nagy adatátviteli sebességű CAN rendszer High Speed CAN (ISO11898) A nagy adatátviteli sebesség kis önkapacitású, jó csillapítású rendszert és alacsonyabb jelátviteli feszültségeket feltételez. 25. ábra A 25. ábrán példaként bemutatott HS- CAN adatátviteli sebessége 500 kbit/s, tehát periódusideje 2µs. Információs vezetékei feszültségszintje az alábbiak szerint változik: Forrás: TOYOTA 26. ábra Recesszív (1) Domináns (0) CAN-H ~2,5V ~3,5V CAN-L ~2,5V ~1,5V Az egyes gyártók alkalmazott soros információátviteli rendszereinek jellemzői erősen eltérhetnek egymástól még akkor is, ha üzenetkeretüket a CAN előírása szerint építik fel. A 26. ábrán a Toyotákon alkalmazott CAN feszültségviszonyait láthatjuk. A recesszív bit előállításakor a CAN-H potenciálja 2,4V, a CAN-Lé 2,6V. A domináns bit esetén a CAN-H 2,7V-ra emelkedik, a CAN-L 2,3-ra csökken. A feszültségdifferencia tehát a recesszív bit létrehozásakor 0,2V, a domináns bit létrehozásakor +0,4. 4

5 4.3. Multiplex kommunikációs rendszerek CAN topológia Már említettük, hogy a gépjárműveken alkalmazott elektronikusan irányított rendszereket alrendszercsoportokba fűzik, és azok legtöbbször kapcsolatban állnak egymással. A kapcsolatot egy csatoló számítógép Gateway (fedélzeti hálózati vezérlőegység, CAN-átjáró, CAN-csatoló, CAN-szerver) teremti meg. Az alrendszerek sebességei eltérnek (eltérhetnek) egymástól. Az alrendszerekre bontás tehát a multiplex rendszer előnyei: 27. ábra - mivel csökken a buszon az adatforgalom a különböző csatornák szereplői nem zavarják egymást a kommunikációban, - egy-egy vezérlő ez esetben, a számára fölösleges információkkal lényegesen kevesebbet találkozik, - egy vezérlő CAN-re kiható hibája, nem idézi elő a teljes rendszer halálát, - növekedhet a hálózatban szereplő vezérlők, intelligens érzékelők és intelligens beavatkozók száma, - szétválaszthatók a különböző üzemmódokban működő vezérlő (pl. azok melyek csak a gyújtás ráadását követően működnek.) - különböző sebességű alrendszerek alkalmazhatók, amelyek között van olyan amelyik, kétvezetékes létére egy vetetéken is működőképes marad, - a gateway segíti a rendszer soros diagnosztikáját. A muliplex rendszer jármű-specifikus hálózatának blokkvázlatát CAN-bus topológiának nevezzük. (topo = hely) Ennek ismerete nélkül sokszor komoly gondot jelenthet a hibakeresés. A 27. ábrán egy VW Poló CAN topológiáját láthatjuk A fedélzeti hálózati vezérlőegység két egymástól közel független alrendszert kapcsol össze az 500 kbit/s sebességű (HS) meghajtás (hajtáslánc) CAN-t és a 100 kbit/s sebességű (LS) komfort CAN-t. A komfortbusz egy alrendszert alkot, de két ágban. A komfort I. külön komfort vezérlőegységgel rendelkezik. Az infotainment CAN buszra a rádió, a navigáció-vezérlő a telefoninterfész, stb. csatlakozik. A vezérlők egy része közvetlenül kapcsolódik a diagnosztikai csatlakozó K vezetékére, de mindegyiket megszólíthatjuk rendszerteszterrel a virtuális K vezetéken is. Ezt a gateway teszi lehetővé A CAN hálózatról szóló sorozat hatodik cikke, két hét múlva jelenik meg! 5

CAN BUSZ ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ

CAN BUSZ ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ CAN BUSZ ÁLTALÁNOS ISMERTETŐ 1. KIADÁS 2009 Szerző: Somlyai László Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, IV. évfolyam oldal 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. CAN busz... 4 2.1. Kialakulása... 4 2.2. Fizikai

Részletesebben

1 Járműipari hálózatok

1 Járműipari hálózatok 1 Járműipari hálózatok 1.1 Járműipari kommunikációs technológiák összehasonlítása A járműelektronika viharos fejlődése az utóbbi évtizedekben egyre több új, elektronikusan támogatott funkció megjelenését

Részletesebben

Járműfedélzeti rendszerek II. 6. előadás Dr. Bécsi Tamás

Járműfedélzeti rendszerek II. 6. előadás Dr. Bécsi Tamás Járműfedélzeti rendszerek II. 6. előadás Dr. Bécsi Tamás A CAN hálózat Az első szabványos autóipari kommunikációs hálózat Bosch fejlesztés, 1986 SAE (Society of Automotive Engineers) congress 1991 CAN

Részletesebben

Autóipari kommunikációs protokollok a CAN

Autóipari kommunikációs protokollok a CAN PANNON EGYETEM Mérnöki Kar JÁRMŰRENDSZERTECHNIKAI LABORATÓRIUM Autóipari kommunikációs protokollok a CAN dr. Fodor Dénes Veszprém, 2012. Köszönetnyilvánítás TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0003 Mobilitás

Részletesebben

Hálózati protokoll tervezése

Hálózati protokoll tervezése Hálózati protokoll tervezése A gyakorlat célja: Hálózati protokoll tervezésének a megvalósítása Elméleti bevezető: Ahhoz, hogy a hálózatba kötött gépek kommunikálni tudjanak egymással, szükség van egy

Részletesebben

Programozható vezérlő rendszerek KOMMUNIKÁCIÓS HÁLÓZATOK 2.

Programozható vezérlő rendszerek KOMMUNIKÁCIÓS HÁLÓZATOK 2. KOMMUNIKÁCIÓS HÁLÓZATOK 2. CAN busz - Autóipari alkalmazásokhoz fejlesztették a 80-as években - Elsőként a BOSCH vállalat fejlesztette - 1993-ban szabvány (ISO 11898: 1993) - Később fokozatosan az iparban

Részletesebben

4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA

4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA 4.1.1. I 2 C, SPI, I 2 S, USB, PWM, UART, IrDA A címben található jelölések a mikrovezérlők kimentén megjelenő tipikus perifériák, típus jelzései. Mindegyikkel röviden foglalkozni fogunk a folytatásban.

Részletesebben

I+K technológiák. Digitális adatátviteli alapfogalmak Aradi Szilárd

I+K technológiák. Digitális adatátviteli alapfogalmak Aradi Szilárd I+K technológiák Digitális adatátviteli alapfogalmak Aradi Szilárd Hálózati struktúrák A számítógép-hálózat egy olyan speciális rendszer, amely a számítógépek egymás közötti kommunikációját biztosítja.

Részletesebben

ADATKAPCSOLATI PROTOKOLLOK

ADATKAPCSOLATI PROTOKOLLOK ADATKAPCSOLATI PROTOKOLLOK Hálózati alapismeretek OSI 1 Adatkapcsolati réteg működése Az adatkapcsolati protokollok feladata egy összeállított keret átvitele két csomópont között. Az adatokat a hálózati

Részletesebben

Autóipari beágyazott rendszerek CAN Controller Area Network

Autóipari beágyazott rendszerek CAN Controller Area Network Tóth Csaba, Scherer Balázs: Autóipari beágyazott rendszerek CAN Controller Area Network Előadásvázlat Kézirat Csak belső használatra! 2012.02.05. TCs, SchB BME MIT 2012. Csak belső használatra! Autóipari

Részletesebben

I+K technológiák. Buszrendszerek Dr. Aradi Szilárd

I+K technológiák. Buszrendszerek Dr. Aradi Szilárd I+K technológiák Buszrendszerek Dr. Aradi Szilárd TIA/EIA-485-A (RS-485) Az RS-485 szabványt 1983-ban jelentette meg az EIA, és a szabvány legutolsó felülvizsgálata 1998-ban történt Az automatizálástechnikában

Részletesebben

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAM ATOK MENEDZSMENTJE II. RENDSZEREK ÉS FOLYAMATOK TARTALOMJEGYZÉK 1 Rendszer alapok 1.1 Alapfogalmak 1.2 A rendszerek csoportosítása 1.3 Rendszerek működése 1.4 Rendszerek leírása, modellezése,

Részletesebben

Járműfedélzeti kommunikáció. Controller Area Network Dr. Aradi Szilárd

Járműfedélzeti kommunikáció. Controller Area Network Dr. Aradi Szilárd Járműfedélzeti kommunikáció Controller Area Network Dr. Aradi Szilárd A CAN hálózat Az első szabványos autóipari kommunikációs hálózat Bosch fejlesztés, 1986 SAE (Society of Automotive Engineers) congress

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: - Értékelési skála: A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.

Tájékoztató. Használható segédeszköz: - Értékelési skála: A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni. 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 01 Autóelektronikai műszerész Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel

Részletesebben

I 2 C, RS-232 és USB. Informatikai eszközök fizikai alapjai. Oláh Tamás István 2015.04.08

I 2 C, RS-232 és USB. Informatikai eszközök fizikai alapjai. Oláh Tamás István 2015.04.08 I 2 C, RS-232 és USB Informatikai eszközök fizikai alapjai Oláh Tamás István 2015.04.08 Az I 2 C Busz Phillips által kifejlesztett kétvezetékes szinkron adatátviteli eszköz integrált áramkörök összekapcsolására

Részletesebben

2013. augusztus Gépjármű villamosságtan Autóelektronikai műszerész pótvizsga feladatok. (14.A.) (teljes egészében kiadható a pótvizsgázónak)

2013. augusztus Gépjármű villamosságtan Autóelektronikai műszerész pótvizsga feladatok. (14.A.) (teljes egészében kiadható a pótvizsgázónak) 2013. augusztus Gépjármű villamosságtan Autóelektronikai műszerész pótvizsga feladatok. (14.A.) (teljes egészében kiadható a pótvizsgázónak) A pótvizsgán, a felelő a 20. szóbeli feladatból húz egyszerre

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2010. április 7. (14.04) (OR. en) 8159/10 EUROPOL 13 ENFOPOL 89 JAIEX 33 COWEB 95

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2010. április 7. (14.04) (OR. en) 8159/10 EUROPOL 13 ENFOPOL 89 JAIEX 33 COWEB 95 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. április 7. (14.04) (OR. en) 8159/10 EUROPOL 13 ENFOPOL 89 JAIEX 33 COWEB 95 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: az Europol Címzett: a COREPER/a Tanács Tárgy:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008.

BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008. BESZÁMOLÓ a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében

Részletesebben

átvitt bitek számával jellemezhetjük. Ezt bit/s-ban mérjük (bps) vagy ennek többszöröseiben (kbps, Mbps).

átvitt bitek számával jellemezhetjük. Ezt bit/s-ban mérjük (bps) vagy ennek többszöröseiben (kbps, Mbps). Adatátviteli sebesség: Digitális hálózatokat az átviteli sebességükkel az idıegység alatt átvitt bitek számával jellemezhetjük. Ezt bit/s-ban mérjük (bps) vagy ennek többszöröseiben (kbps, Mbps). Sávszélesség:

Részletesebben

Beágyazott rendszerek analízise laboratórium

Beágyazott rendszerek analízise laboratórium Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Sujbert László (szerk.) Beágyazott rendszerek analízise laboratórium Mérési útmutató Segédlet a Beágyazott rendszerek

Részletesebben

Informatikai rendszerek alapjai

Informatikai rendszerek alapjai Iformatikai redszerek alapjai Dr. Kutor László Hiba típusok, meghibásodási görbe A csatorakódolás elve és gyakorlata a hibatűrés feltétele: a redudacia http://ui-obuda.hu/users/kutor/ 2015. ősz Óbudai

Részletesebben

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS HIDEGVÍZMÉRŐK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS HIDEGVÍZMÉRŐK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS HIDEGVÍZMÉRŐK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK HE 6/1-2005 Az adatbázisban lévő elektronikus változat az érvényes! A nyomtatott forma kizárólag tájékoztató anyag! TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ELŐÍRÁS

Részletesebben

Lokális hálózatok. A lokális hálózat felépítése. Logikai felépítés

Lokális hálózatok. A lokális hálózat felépítése. Logikai felépítés Lokális hálózatok Számítógép hálózat: több számítógép összekapcsolása o üzenetküldés o adatátvitel o együttműködés céljából. Egyszerű példa: két számítógépet a párhuzamos interface csatlakozókon keresztül

Részletesebben

Teljesítmény korlátozó

Teljesítmény korlátozó Szerelési utasítás Teljesítmény korlátozó 6 720 614 337-00.1I 6 720 614 415 HU (2007/06) OSW Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1 Biztonsági utasítások és a szimbólumok magyarázata 2 1.1 Biztonsági utasítások

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Sátoraljaújhely FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV 1. kiadás Hatályba léptetve: 2013. október 30. Ellenőrzött példány Nem ellenőrzött

Részletesebben

Stratégiai menedzsment

Stratégiai menedzsment Fülöp Gyula Stratégiai menedzsment Elmélet és gyakorlat Perfekt Kiadó Tartalom Bevezetés... 9 1. A stratégia lényege, stratégiai alapfogalmak... 11 1.1. Katonai gyökerek... 11 1.2. Stratégia az üzleti

Részletesebben

Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései

Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései CORNIDES GYÖRGY Az erdőfeltárás az erdőgazdálkodás központi kérdése világszerte. A gépek forradalma az erdészetre is befolyással van,

Részletesebben

Az 1. sorszámú Autóelektronikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Az 1. sorszámú Autóelektronikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Az 1. sorszámú Autóelektronikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 525 01 1.2.

Részletesebben

Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása

Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása PORSCHE HUNGARIA Kommunikációs Igazgatóság Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása Kraftfahrzeugtechnisches Institut und Karosseriewerkstätte GmbH & Co.

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához

ÚTMUTATÓ. a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához ÚTMUTATÓ a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához Kiadás dátuma: 2010. február 23. Utolsó módosítás dátuma: 2010. április 12. Készítette: ESZA Társadalmi Szolgáltató

Részletesebben

Kiadás. MOVIDRIVE Soros kommunikáció 2001. 11. Kézikönyv 10531769 / HU

Kiadás. MOVIDRIVE Soros kommunikáció 2001. 11. Kézikönyv 10531769 / HU MOVIDRIVE Soros kommunikáció Kiadás 2001. 11. Kézikönyv 10531769 / HU Tartalomjegyzék 1 Fontos tudnivalók...4 2 Bevezetés...5 2.1 A soros interfészek áttekintése... 5 2.2 Műszaki adatok... 8 2.3 MOVILINK

Részletesebben

Ötven év felettiek helyzete Magyarországon

Ötven év felettiek helyzete Magyarországon LEONARDO PARTNERSHIP PLAS PROJECT Promotions of life long learning as an active strategy sharing experiences for European solution (No. 2011-1-CZ1-LEO04-07096 3) Ötven év felettiek helyzete Magyarországon

Részletesebben

MRR Útmutató a Kockázat értékeléshez és az ellenőrzési tevékenységekhez

MRR Útmutató a Kockázat értékeléshez és az ellenőrzési tevékenységekhez EUROPEAN COMMISSION DIRECTORATE-GENERAL CLIMATE ACTION Directorate A International and Climate Strategy CLIMA.A.3 Monitoring, Reporting, Verification NEM LEKTORÁLT FORDÍTÁS! (A lektorálatlan fordítást

Részletesebben

0653. MODUL TÖRTEK. Szorzás törttel, osztás törttel KÉSZÍTETTE: BENCZÉDY LACZKA KRISZTINA, MALMOS KATALIN

0653. MODUL TÖRTEK. Szorzás törttel, osztás törttel KÉSZÍTETTE: BENCZÉDY LACZKA KRISZTINA, MALMOS KATALIN 06. MODUL TÖRTEK Szorzás törttel, osztás törttel KÉSZÍTETTE: BENCZÉDY LACZKA KRISZTINA, MALMOS KATALIN 06. Törtek Szorzás törttel, osztás törttel Tanári útmutató MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott

Részletesebben

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673, 30/9-593-167 kettős könyvviteli programrendszer v2.0 Szoftverdokumentáció Önnek is jár egy

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036059/02 számú dokumentum I. mellékletét.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036059/02 számú dokumentum I. mellékletét. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 16. (OR. en) 5363/15 ADD 1 TRANS 21 FEDŐLAP Küldi: Címzett: az Európai Bizottság a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.: D036059/02 - ANNE 1 Tárgy: MELLÉKLET

Részletesebben

Rendszertervezés házi feladat

Rendszertervezés házi feladat Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék Rendszertervezés házi feladat Autós Body rendszer tervezése Bartakovics

Részletesebben

A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások

A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26.1. Hagyományos tervezési eljárások A.26.1.1. Csuklós és merev kapcsolatú keretek tervezése Napjainkig a magasépítési tartószerkezetek tervezése a

Részletesebben

1. A VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS ÉS ÁTVITEL JELENTŐSÉGE

1. A VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS ÉS ÁTVITEL JELENTŐSÉGE Villamos művek 1. A VILLAMOSENERIA-TERMELÉS ÉS ÁTVITEL JELENTŐSÉE Napjainkban életünk minden területén nélkülözhetetlenné vált a villamos energia felhasználása. Jelentősége mindenki számára akkor válik

Részletesebben

1 A hibrid egy olyan járműhajtómű, amelyben két eltérő módon működő (pl. eltérő energiafajtát felhasználó) motor szolgáltatja (szolgáltathatja) a mechanikai energiát. Fő célok: - tüzelőanyag takarékosság

Részletesebben

1. Ismertesse az átviteltechnikai mérőadók szolgáltatásait!

1. Ismertesse az átviteltechnikai mérőadók szolgáltatásait! Ellenőrző kérdések A mérés elején öt kérdésre kell választ adni. Egy hibás válasz a mérésre adott osztályzatot egy jeggyel rontja. Kettő vagy annál több hibás válasz pótmérést eredményez! A kapcsolási

Részletesebben

Hibrid haszongépjárművek

Hibrid haszongépjárművek Alternatív hajtás Hibrid haszongépjárművek DR. NAGYSZOKOLYAI IVÁN Hibrid hajtástechnika nélkül nem lehet teljesíteni a szén-dioxid- és szennyezőanyag-határértékeket, csak a hibridekkel és tisztán villanyautókkal

Részletesebben

EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 25.9.2006 COM(2006) 551 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Éves jelentés a 2004. április 29-i 866/2004/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és az alkalmazásából adódó

Részletesebben

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020

Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag

Részletesebben

Szerelési utasítás. Teljesítmény korlátozó. Szakemberek számára. A szerelés és karbantartás előtt kérjük gondosan átolvasni

Szerelési utasítás. Teljesítmény korlátozó. Szakemberek számára. A szerelés és karbantartás előtt kérjük gondosan átolvasni Szerelési utasítás Teljesítmény korlátozó 6 70 614 337-00.1I Szakemberek számára A szerelés és karbantartás előtt kérjük gondosan átolvasni 6 70 614 464 HU (007/06) OSW Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék

Részletesebben

HEFOP 3.5.1 Korszer feln ttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása. A szakképzés rendszere

HEFOP 3.5.1 Korszer feln ttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása. A szakképzés rendszere HEFOP 3.5.1 Korszer feln ttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása A szakképzés rendszere Budapest, 2008 II. A szakképzés rendszere Tanácsadó Testület elnöke: Dr. Hunyadi György Alkotószerkeszt k:

Részletesebben

Kitöltési útmutató a Magánfőző párlat adójegy megrendelése című NAV_J27 elektronikus nyomtatványhoz

Kitöltési útmutató a Magánfőző párlat adójegy megrendelése című NAV_J27 elektronikus nyomtatványhoz Kitöltési útmutató a Magánfőző párlat adójegy megrendelése című NAV_J27 elektronikus nyomtatványhoz Tartalomjegyzék Bevezetés és jogszabályi háttér Főlap (nyomtatvány A-F része) Pótlap (nyilatkozatok)

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA 2014. szeptember 18. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA Készült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat megbízásából A területfejlesztési

Részletesebben

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről

Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott

Részletesebben

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója.

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Kiskunmajsa Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2010. december 22-i ülésére. Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója. Az előterjesztés

Részletesebben

KNX távirat nyugtázása. Épületinformatika. KNX távirat példa. KNX távirat példa

KNX távirat nyugtázása. Épületinformatika. KNX távirat példa. KNX távirat példa KNX távirat nyugtázása A vevo az adatcsomagok végén lévo keresztparitás és a távirat végén lévo hosszparitás segítségével elleno rzi, hogy a távirat helyesen érkezett-e meg. A vevo t2 ido letelte után

Részletesebben

Az üzemfenntartási ismeretek szerepe a rendelkezésre állás növelésében

Az üzemfenntartási ismeretek szerepe a rendelkezésre állás növelésében AZ ÜZEMFENNTARTÁS MÛKÖDÉSI FELTÉTELEI 2.02 Az üzemfenntartási ismeretek szerepe a rendelkezésre állás növelésében Tárgyszavak: rendelkezésre állás; üzemfenntartási ismeretek; tapasztalatcsere; információk

Részletesebben

Versenykiírás, Szervezeti Leírás

Versenykiírás, Szervezeti Leírás Versenykiírás, Szervezeti Leírás és Gyakorlati Útmutató Kőszárhegy 2012. 8152 Kőszárhegy, Kazinczy u. 12. 36209442361 Versenykiírás, Szervezeti Leírás és Gyakorlati Útmutató... 1 I. Rész... 3 A Magyar

Részletesebben

6. MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

6. MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 6. MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZER-IPARI GÉPÉSZMÉRNÖK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnök felsőoktatási szakképzés (Agricultural

Részletesebben

8.1 Az UPS bekapcsolása... 18 A bekapcsolás sorrendje... 18 Akkumulátorról indítás... 18

8.1 Az UPS bekapcsolása... 18 A bekapcsolás sorrendje... 18 Akkumulátorról indítás... 18 7.5 kva - 15 kva szünetmentes tápegység (UPS) Felhasználói és telepítési útmutató Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. A rendszer leírása... 3 2.1 Általános leírás... 3 2.2 A rendszer felépítése... 5 Az UPS rendszer

Részletesebben

A Rendeletet a Bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan 2013. december 31-ig lehet alkalmazni.

A Rendeletet a Bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan 2013. december 31-ig lehet alkalmazni. Útmutató a saját munkavállalók részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról szóló 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet alkalmazásáról A Rendelet a kihirdetését

Részletesebben

2002.8.1. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 203. szám

2002.8.1. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 203. szám Forrás: EUR-Lex. Csak az Európai Unió Hivatalos Lapjának nyomtatott változatában közzétett szöveg tekinthető hivatalosnak! A BIZOTTSÁG 1400/2002/EK RENDELETE (2002. július 31.) a Szerződés 81. cikke (3)

Részletesebben

AZ ÖKOLÓGIAI TERMÉKEK FELDOLGOZÁSA ÉS ÖKOLÓGIAI BORTERMELÉS

AZ ÖKOLÓGIAI TERMÉKEK FELDOLGOZÁSA ÉS ÖKOLÓGIAI BORTERMELÉS AZ ÖKOLÓGIAI TERMÉKEK FELDOLGOZÁSA ÉS ÖKOLÓGIAI BORTERMELÉS A következőkben a biotermékek előállítását, jelölését és ellenőrzését szabályozó 834/2007/EK és 889/2008/EK rendeletek fontosabb követelményeit

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.25. COM(2016) 289 final 2016/0152 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a területi alapú tartalomkorlátozás, illetve a vevő állampolgársága, a belső

Részletesebben

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat 2. Digitális óra 28 OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK 2.1 A feladat Ebben a fejezetben egy viszonylag egyszerő problémára alkalmazva tekintjük át az OO tervezés modellezési technikáit. A feladat

Részletesebben

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012.

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012. FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012. 2 Szerkesztette: Dr. Ács Ferenc A munkában részt vevők: Dr. Ács Ferenc Dr. Sárkány Péterné A mű szerzői jogilag védett. A M.Á.S.T. Kft. és a

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos 2012. január 01-től

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos 2012. január 01-től 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. december 10-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. december 10-i ülésére HAL IM B A K ÖZSÉG ÖNK ORM ÁNY ZATA P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/1067/2015. Tárgy: Halimba község Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Koncepciójának

Részletesebben

A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján

A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján KÖZFOGLALKOZTATÁSI ÉS VÍZÜGYI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján Cím: 1051 Budapest, József Attila u.

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról 1. oldal 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

Részletesebben

számú kiegészítés 16. számú napirendi ponthoz

számú kiegészítés 16. számú napirendi ponthoz 2. számú kiegészítés a 16. számú napirendi ponthoz Tisztelt Közgyűlés! I. Önrész-hozzájárulás a Szeged Vízisport Egyesület (EDF-Démász Szeged) pályázatához A Szeged Vízisport Egyesület (EDF-Démász Szeged)

Részletesebben

W276-EU. Használati utasítás. Köszönjük, hogy Timex órát vásárolt! Tartalom

W276-EU. Használati utasítás. Köszönjük, hogy Timex órát vásárolt! Tartalom W276-EU Használati utasítás Köszönjük, hogy Timex órát vásárolt! Tartalom BEVEZETŐ... 2 FŐBB JELLEMZŐK... 2 NYOMÓGOMBOK... 2 AZ ÁLLAPOTJELZŐ IKONOK ÉRTELMEZÉSE... 3 A RUN TRAINER TM KARÓRA FELTÖLTÉSE...

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2016.2.9. L 32/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2016/161 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015. október 2.) a 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az emberi

Részletesebben

MDS30-50D Víz víz hőszivattyú

MDS30-50D Víz víz hőszivattyú MDS30-50D Víz víz hőszivattyú Használati útmutató A beépítés előtt olvassa el ezt az útmutatót Figyelem! A hőszivattyúk üzembe helyezését bízza szakemberre, mivel a szakszerűtlen üzembe helyezésből fakadó

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl A Kormány a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

A Mensa alapszabálya

A Mensa alapszabálya A Mensa alapszabálya [Elfogadva 1982-ben, módosítva 1982-ben, 1985-ben, 2005-ben és 2009-ben] I. A MENSA JELLEGE A. A Mensa nemzetközi egyesületi szövetség, amely nemzeti Mensákból és közvetlen nemzetközi

Részletesebben

Járműinformatika bevezetés. 1. Óra

Járműinformatika bevezetés. 1. Óra Járműinformatika bevezetés 1. Óra Ajánlott irodalom Gépjárművek buszhálózatai Dr. Kováts Miklós, Dr. Szalay Zsolt (ISBN 978-963-9945-10-4) Multiplexed Networks for Embedded Systems Dominique Paret (ISBN

Részletesebben

BitTorrent kézikönyv

BitTorrent kézikönyv BitTorrent kézikönyv [moobs.hu] Írta. Arthemis www.moobs.hu Tartalom Mi az a BitTorrent?...- 3 - BitTorrent technológia...- 3 - Letöltés folyamata...- 3 - Alkalmazási területek...- 4 - Regisztrációs torrent

Részletesebben

Tartalomjegyzék. I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3

Tartalomjegyzék. I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3 Hírlevél 2011/7. Tartalomjegyzék I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3 II./ A munkaügyi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 36 III./ A Munkavédelmi

Részletesebben

SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA SZÖVETSÉG AZ IFJÚSÁGÉRT 2012. A FIATALOK ÉS A CSALÁD ÉVE FELHÍVÁS IFJÚSÁGI CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. (2051 Biatorbágy, Mészárosok útja 2.) megbízásából az NCSSZI

Részletesebben

A logisztika megjelenése

A logisztika megjelenése A logisztika megjelenése Az 1970-es évektől válik fontossá. Kiinduló pont: Egyesült Államok, majd Japán. Meghatározása: Alapanyagok, félkész- és késztermékek, valamint a kapcsolódó információk származási

Részletesebben

Autó szerviz, csere pedelec

Autó szerviz, csere pedelec A Pedelec kerékpárok elterjedésének legnagyobb akadálya, hogy a leendő felhasználói kör nem ismeri ezt a technológiát, közlekedési eszközt. A LEV járművek elterjesztésének elősegítésére (1027/2016. (II.

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. október 13-i 2003/87/EK IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. október 13-i 2003/87/EK IRÁNYELVE AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003. október 13-i 2003/87/EK IRÁNYELVE az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi

Részletesebben

A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI!

A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI! A Kormány../2008. Korm. rendelete a 2008-2012 közötti idıszakra vonatkozó Nemzeti Kiosztási Terv kihirdetésérıl, valamint a kibocsátási egységek kiosztásának részletes szabályairól Az üvegházhatású gázok

Részletesebben

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Hajléktalanokért Közalapítvány Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Szociális szolgáltatások és kábítószer-fogyasztók

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a környezetvédelmi termékdíjról szóló BEV_KT12BEV termékdíj bevalláshoz

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a környezetvédelmi termékdíjról szóló BEV_KT12BEV termékdíj bevalláshoz KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a környezetvédelmi termékdíjról szóló BEV_KT12BEV termékdíj bevalláshoz Jogszabályi háttér a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi. LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) a környezetvédelmi

Részletesebben

Speciális ingatlanok értékelése

Speciális ingatlanok értékelése Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Speciális ingatlanok értékelése 3. Speciális lakóingatlanok értékelése

Részletesebben

Számítógép kártevők. Számítógép vírusok (szűkebb értelemben) Nem rezidens vírusok. Informatika alapjai-13 Számítógép kártevők 1/6

Számítógép kártevők. Számítógép vírusok (szűkebb értelemben) Nem rezidens vírusok. Informatika alapjai-13 Számítógép kártevők 1/6 Informatika alapjai-13 Számítógép kártevők 1/6 Számítógép kártevők Számítógép vírusok (szűkebb értelemben) A vírus önreprodukáló program, amely saját másolatait egy másik végrehajtható file-ba vagy dokumentumba

Részletesebben

Tetőfedés kerámia cseréppel

Tetőfedés kerámia cseréppel Tetőfedés kerámia cseréppel szakszerű kivitelezés követelményei ( jegyzet) Összeállította: Nemes András okl. építőmérnök TONDACH alkalmazástechnikai szaktanácsadó Készült a Műszaki Ellenőri Tanfolyam résztvevő

Részletesebben

By: NAGY-KOVÁCS, ERIKA WACHTLER, ISTVÁN

By: NAGY-KOVÁCS, ERIKA WACHTLER, ISTVÁN COOPERATION IN THE MÁTRA WINE REGION By: NAGY-KOVÁCS, ERIKA WACHTLER, ISTVÁN The database established at Károly Róbert Agricultural Sciences University, a centre for the Northern Hungarian Region, can

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON VÁLLALATI ÉS LAKOSSÁGI FELMÉRÉS A MEZİCSÁTI TELEPHELLYEL RENDELKEZİ TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK, ILLETVE AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN ÜGYET INTÉZİ FELNİTT

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

Találatgaranciás Lottóvariációk gy jteménye

Találatgaranciás Lottóvariációk gy jteménye Szerencsetippek Sorozat Találatgaranciás Lottóvariációk gy jteménye 352 Találatgaranciás Ötöslottó kulcs 0-1 fixes játékokhoz 10-492 n 384 Találatgaranciás Hatoslottó kulcs 0-2 fixes játékokhoz 10-496

Részletesebben

A villamos energiára vonatkozó uniós GPP-követelmények

A villamos energiára vonatkozó uniós GPP-követelmények A villamos energiára vonatkozó uniós GPP-követelmények A környezetvédelmi szemléletű közbeszerzés (GPP) önkéntesen alkalmazott eszköz. Ez a dokumentum a villamos energia termékcsoportra vonatkozóan kidolgozott

Részletesebben

(1) Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának. eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása

(1) Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának. eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelete az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017.

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006 EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Ülésdokumentum 2009 C6-0040/2007 2003/0153(COD); PART.1 29/11/2006 Közös álláspont A Tanács 2006. december 11-i közös álláspontja a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint

Részletesebben

2015/25. SZÁM TARTALOM. 29/2015. (VI. 29. MÁV-START Ért. 25.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Biztonságirányítási Kézikönyvéről...

2015/25. SZÁM TARTALOM. 29/2015. (VI. 29. MÁV-START Ért. 25.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Biztonságirányítási Kézikönyvéről... 2015/25. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 29/2015. (VI. 29. MÁV-START Ért. 25.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Biztonságirányítási Kézikönyvéről... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ 29/2015. (VI. 29. MÁV-START

Részletesebben

A SZAKMAI-MÓDSZERTANI ELLEN RZÉS BEMUTATÁSA, VALAMINT A PROBLÉMÁK EXPONÁLÁSA

A SZAKMAI-MÓDSZERTANI ELLEN RZÉS BEMUTATÁSA, VALAMINT A PROBLÉMÁK EXPONÁLÁSA A SZAKMAI-MÓDSZERTANI ELLEN RZÉS BEMUTATÁSA, VALAMINT A PROBLÉMÁK EXPONÁLÁSA Oldal: 1 / 38 Tartalomjegyzék I. Jogszabályi kötelezettségek 3 I.1. A módszertani intézmények jogállása, szerepköre 3 II. A

Részletesebben

Hova milyen jelz t helyezzünk le virtuális vasútvonal építésekor? (Jelz k elhelyezése MSTS-ben)

Hova milyen jelz t helyezzünk le virtuális vasútvonal építésekor? (Jelz k elhelyezése MSTS-ben) Hova milyen jelz t helyezzünk le virtuális vasútvonal építésekor? (Jelz k elhelyezése MSTS-ben) 1. Bevezetés Ezt a leírást olyanok számára készítettem, akik nem értenek túlságosan a vasúthoz, de a szimulátor-programok

Részletesebben

Az e-útdíj bevezetése Magyarországon

Az e-útdíj bevezetése Magyarországon MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Közigazgatási Jogi Tanszék Az e-útdíj bevezetése Magyarországon Konzulens: Dr. Nyitrai Péter egyetemi docens Készítette: Stefánné Erdei Ticia közigazgatási mesterképzés

Részletesebben

Paraméter csoport. Alapbeállítások

Paraméter csoport. Alapbeállítások Paraméter csoport A1 b1 b2 C1 C2 C3 C4 C6 d1 d2 d3 d4 E1 E2 H1 H2 H3 H4 H5 L1 L2 L3 L4 L5 L6 L8 n1 n3 o1 o2 o3 o4 U1 U2 U4 Neve Alapbeállítások Működésmód paraméterek Egyenáramú fékezés Fel és lefutási

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16 FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok

Részletesebben

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól A jogszabály mai napon hatályos állapota 2009.04.02 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól A kötelez

Részletesebben

2201_08_DU_01_E_2015_M-01. Munkaárok kialakításának elvi vázlata 1/1

2201_08_DU_01_E_2015_M-01. Munkaárok kialakításának elvi vázlata 1/1 2201_08_DU_01_E_2015_M-01 Munkaárok kialakításának elvi vázlata 1/1 Módosítások részletes leírása Sorszám 1. 1 DÁTUMA 2016. 05.06. MÓDOSÍTÁS HELYE (Leírása) II. A dokumentum írója fejezetben az alábbi

Részletesebben

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018

KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlıségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 10 Célok... 10 A Helyi

Részletesebben