Tüzeléstechnikai hatásfok
|
|
- Géza Dudás
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dr. Szunyog István, tanszékvezető egyetemi docens Tüzeléstechnikai hatásfok Mennyi az annyi? helyiségfűtő berendezések és a kombinált fűtőberendezések MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Gázmérnöki Intézeti Tanszék Web XXV. Dunagáz Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás Visegrád
2 Öntsünk tiszta vizet a pohárba! 2
3 De miért is? 813/2013/EU bizottsági rendelet megjelenése óta szinte minden hazai gázipari fórumon újra és újra előkerül a gázkazánok hatásfokának kérdése. A legfeljebb 70 kw mért hőteljesítményű helyiségfűtő, valamint kombinált tüzelőkazánok szezonális helyiségfűtési hatásfoka nem csökkenhet 86% alá. Tudjuk azt pontosan, hogy mi a különbség a szezonális és a tüzeléstechnikai hatásfok között? És ekkor jön a gázszerelő mester, aki előveszi táskájából a füstgázelemzőt, csatlakoztatja a készülék füstgázelvezető rendszeréhez, mér, beállít, újra mér, majd közli a tisztelt fogyasztóval, hogy a készülék kitűnően működik, hiszen a hatásfoka jóval magasabb a rendeletben rögzítettnél Mit is jelent valójában ez az egyetlen leolvasott számérték? Tudjuk-e hogyan változik a környezeti feltételek függvényében? Egyáltalán hogyan számítja a készülék a mért értékekből? Rekonstruálható ez a pillanatnyi mérés egy óra, egy nap múltán, vagy esetleg egy másik füstgázelemző készülékkel? 3
4 Jogszabályi háttér 813/2013/EU rendelet a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a helyiségfűtő berendezések és a kombinált fűtőberendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról (8) E rendelet hatályának ki kell terjednie a vízalapú központi fűtési rendszereket helyiségfűtés céljából hővel ellátó helyiségfűtő kazánokra, kapcsolt helyiségfűtő berendezésekre és hőszivattyús helyiségfűtő berendezésekre, valamint a vízalapú központi fűtési rendszereket helyiségfűtés és meleg ivó- és szanitervíz biztosítása céljából hővel ellátó kombinált kazánokra és hőszivattyús kombinált fűtőberendezésekre. (17) A termékparaméterek mérését és kiszámítását olyan megbízható, pontos és megismételhető módszerekkel kell elvégezni, amelyek figyelembe veszik az általánosan elismert legkorszerűbb mérési és számítási módszereket 4
5 Jogszabályi háttér 1. cikk Tárgy és hatály (1) Ez a rendelet a legfeljebb 400 kw mért hőteljesítményű helyiségfűtő berendezések és kombinált fűtőberendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó forgalombahozatali, illetve üzembehelyezési követelményeket állapítja meg, ideértve azokat az ilyen típusú berendezéseket is, amelyek a 811/2013/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 2. cikke értelmében helyiségfűtő berendezésből, hőmérséklet-szabályozóból és napenergiakészülékből álló csomagba vagy kombinált fűtőberendezésből, hőmérséklet-szabályozóból és napenergia-készülékből álló csomagba vannak beépítve. 5
6 Jogszabályi háttér 2. cikk Fogalommeghatározások 7. mért hőteljesítmény: a fűtőberendezés kw-ban kifejezett, helyiségfűtés és adott esetben vízmelegítés közben, standard mérési körülmények között mérhető, névleges hőteljesítménye; 8. standard mérési körülmények a fűtőberendezések mért hőteljesítményének, szezonális helyiségfűtési hatásfokának, vízmelegítési hatásfokának, hangteljesítményszintjének és nitrogénoxid-kibocsátásának átlagos éghajlati viszonyok közötti megállapításakor uralkodó üzemi körülmények; Kis kitérő: 1. melléklet 3. átlagos éghajlati viszonyok: a Strasbourgra jellemző hőmérsékleti viszonyok; 20. szezonális helyiségfűtési hatásfok (η s ): a fűtőberendezés által a meghatározott fűtési idényben kiszolgált helyiségfűtési igény és az ezen igény teljesítéséhez szükséges éves energiafogyasztás százalékban kifejezett aránya; 6
7 Jogszabályi háttér A német előírások 12,8; 30,3; 38,8; 47,6 és 62,6% terhelések melletti kazánhatásfok (szezonális helyiségfűtési hatásfok) mérését írják elő. Látható, hogy egy átlagos kazán szinte soha sem üzemel a névleges terhelésen. Forrás: Baumann,
8 Jogszabályi háttér I. melléklet 11. szezonális főfunkciós helyiségfűtési hatásfok (η son ): helyiségfűtő tüzelőkazánok és kombinált tüzelőkazánok esetében a mért hőteljesítményen mért hatásfok és a mért hőteljesítmény 30%- án mért hatásfok százalékban kifejezett, súlyozott átlaga; 12. hatásfok (η): a helyiségfűtő kazán, a kombinált kazán vagy a kapcsolt helyiségfűtő berendezés hasznos hőteljesítményének és teljes felvett energiamennyiségének százalékban kifejezett aránya, ahol a teljes energiabevitelt GCV-ben kell megadni; 13. hasznos hőteljesítmény (P): a helyiségfűtő kazán, a kombinált kazán vagy a kapcsolt helyiségfűtő berendezés hőhordozó közegnek átadott, kw-ban kifejezett hőteljesítménye; Megj.: GVC (Gross Calorific Value - felső hőérték) 8
9 Jogszabályi háttér II. melléklet a) szeptember 26-tól a fűtőberendezések hatásfoka (HF) és szezonális helyiségfűtési hatásfoka (SZHH) az alábbi értékeknél nem lehet alacsonyabb: A 70 kw mért hőteljesítményű helyiségfűtő tüzelőkazánok és kombinált tüzelőkazánok, kivéve a 10 kw mért hőteljesítményű B1 típusú kazánokat és a 30 kw mért hőteljesítményű B1 típusú kombinált kazánok esetében min. 86% (SZHH). A 10 kw mért hőteljesítményű B1 típusú kazánok és a 30 kw mért hőteljesítményű B1 típusú kombinált kazánok esetében min. 75% (SZHH). A > 70 kw és 400 kw mért hőteljesítményű helyiségfűtő tüzelőkazánok és kombinált tüzelőkazánok esetében min. 86% (HF) (teljes terhelés) és min. 94% (HF) (30%-os részterhelésen). 9
10 Jogszabályi háttér III. melléklet Mérések és számítások 2. Általános mérési és számítási feltételek a) A mérések alkalmazásában a beltéri környezeti hőmérséklet rögzített értéke 20 C ± 1 C. e) A mért hőteljesítmény, a szezonális helyiségfűtési hatásfok, a vízmelegítési hatásfok, a hangteljesítményszint és a nitrogén-oxidkibocsátás névleges értékeit a legközelebbi egész számra kell kerekíteni. 3. A helyiségfűtő kazánok, a kombinált kazánok és a kapcsolt helyiségfűtő berendezések szezonális helyiségfűtési hatásfoka Az η s szezonális helyiségfűtési hatásfokot az η son szezonális főfunkciós helyiségfűtési hatásfoknak a hőmérséklet-szabályozással, a villamossegédenergia-fogyasztással, a készenléti hőveszteséggel és (adott esetben) a gyújtóégő energiafogyasztásával kapcsolatos hozzájárulással korrigált értékeként kell kiszámítani. 10
11 Jogszabályi háttér augusztus 2: 813/2013/EU (megjelenés) szeptember 26: hatályba lépés (első lépcső: CE jelzés + szezonális hatásfok (η s ) + energia-címke) július 1: türelmi időszak vége az egyetemes szolgáltatásra jogosult gázfelhasználók esetében szeptember 26: hatályba lépés (második lépcső: CE jelzés + szezonális hatásfok (η s ) + energia-címke + 56 mg/kwh (felső hőértékre von.) max. károsanyag kibocsátás (NO x ) 11
12 Hatásfokok Tüzeléstechnikai hatásfok: a berendezés égőjének üzeme közben névleges teljesítményen értelmezett hatásfok, amit az égéstermék jellemzőinek mérésével állapítanak meg. Ez a hatásfok nem tartalmazza azokat a veszteségeket, amelyek a távozó égésterméktől függetlenül lépnek fel (nem szerepel benne a kazán sugárzási vesztesége és az égő üzemszüneti vesztesége sem. Kazánhatásfok: a kazánból elvett névleges hasznos hőenergia és a tüzelőanyaggal bevitt maximális energiatartalom hányadosa. Figyelembe vesszük az égéstermék veszteséget, a tökéletlen égésből származó, és a kazán felületéről sugárzással és konvekcióval távozó energiát is. Kazánhatásfok részterhelésen: figyelembe vesszük a kazán fajlagos készenléti veszteségét is (kikapcsolt állapotban nincs energia bevitel, de van hőveszteség) A kazán éves hatásfoka: a teljes fűtési idényben hasznosított és a kazánba ténylegesen bevezetett energia hányadosa. Szezonális helyiségfűtési hatásfok: lásd. előbb. Szezonális főfunkciós helyiségfűtési hatásfok: lásd előbb. 12
13 Hatásfokok Szezonális helyiségfűtési hatásfok 813/2013/EU rendelet értelmében min. 86% ( 70 kw) laboratóriumban mért, reprodukálható, meghatározott terhelési görbe alapján, hosszabb mérési időtartamban kapott eredmény a vizsgálógáz (G20) felső hőértékére (GCV) vonatkoztatott ebből adódóan a helyszínen nem határozható meg! Nem tévesztendő össze a tüzeléstechnikai hatásfokkal! Tüzeléstechnikai hatásfok laboratóriumban állandósult állapotban mért, mérési eredmények sorozatából számított, kontrollált körülmények között reprodukálható, átlagos hatásfok érték! (már felső hőértékre kell vonatkoztatni) (gyártói adat) a helyszínen (valószínűleg) nem állandósult állapotban mért, pillanatnyi, a körülményektől (és emberi tényezőktől) erősen függő, nem reprodukálható hatásfok érték! (általában alsó hőértékre vonatkoztatott) (gázszerelő által mért adat) 13
14 Tüzeléstechnikai hatásfok Német számítási módszer (Siegert összefüggés) Hatásfok = 100 qa, % ahol qa az égéstermék veszteség, % FT az égéstermék hőmérséklete, 0 C AT az égési levegő hőmérséklete, 0 C O 2 a száraz égéstermék oxigén tartalma, % 21 a levegő oxigén tartalma, % A 2 és B tüzelőanyagtól függő konstansok Tüzelőanyag A 2 B CO 2max Földgáz 0,65 0,009 11,9 PB-gáz 0,63 0,008 13,9 Tüzelőolaj 0,68 0,007 15,4 14
15 Tüzeléstechnikai hatásfok Angol számítási módszer (csak érdekességként) ahol EffG tüzeléstechnikai hatásfok, % FT az égéstermék hőmérséklete, 0 C AT a környezeti levegő hőmérséklete, 0 C X M + 9 x H M, H tüzelőanyagtól függő konstans (a tüzelőanyag nedvesség (M), és hidrogén (H) tartalma) K gr, K 1 tüzelőanyagtól függő konstans tüzelőanyagtól függő konstans Q gr Tüzelőanyag K gr K 1 H M Q gr CO 2max Földgáz 0, ,4 0 53,42 11,9 15
16 Tüzeléstechnikai hatásfok A füstgázelemzők (a hazai forgalomban lévők jellemzően) a német Siegert formulával számolnak. A helyszíni mérés az alábbi paraméterek által okozott bizonytalanságokat viheti a mérési eredményekbe: az égéstermék hőmérséklete, 0 C az égéshez szükséges levegő hőmérséklete, 0 C a felhasznált gáz hőmérséklete, 0 C a száraz égéstermék oxigén tartalma, % (általában 2-8%) az égési levegő oxigén tartalma, % gáz tüzelőanyag összetétele, mol% tüzelőanyagtól függő konstansok a beépített konstansok alsó- vagy felső hőértékre vonatkoznak-e az égő nyomása (a barometrikus nyomás ingadozásából), mbar 16
17 Tüzeléstechnikai hatásfok Hőmérsékletek Füstgázhőmérséklet (megengedett hibahatáron belül mérhető) Égéshez használt levegő hőmérséklete Tél, nyár vagy átmeneti évszak van? B vagy C típusú a készülék? Ha B típusú milyen helyiségben van? (konyha, fürdőszoba, kazánház) Ha C típusú milyen az égési levegő-égéstermék vezeték? (koncentrikus, vagy elválasztott) Ha C típusú, milyen hosszú a füstgáz és a levegő vezeték? A füstgázelemző berendezés rendelkezik-e meghosszabbított levegő hőmérséklet érzékelővel? Milyen a készülékbe érkező földgáz hőmérséklete? (tél vagy nyár, földi vagy szabadon futó vezeték, éri-e napsugárzás) 17
18 Tüzeléstechnikai hatásfok Levegő és füstgáz összetételek A német előírások 21,0% maximális oxigéntartalommal számolnak az égési levegőben. Más országokban 20,9%. ISO 6976: 2017 szerint a standard összetételű száraz levegő oxigéntartalma: 20,946%. A kézi füstgázelemző készülékek bizonyos összetevőket ténylegesen mérnek, más összetevőket a mért értékekből és a tüzelőanyag típus alapján számolnak. Beépített mérőcellák általában: O 2 érzékelő, CO érzékelő CO 2 számítás a CO 2max értékből (tüzelőanyag függő!) 18
19 Tüzeléstechnikai hatásfok Tüzelőanyag összetétel A földgáz összetétele folyamatosan változik (akár napi szinten is) A füstgázelemzők a Siegert formula tüzelőanyag konstansával számolnak (egy átlagos tüzelőanyag fajta átlagos füstgázára érvényesek és nem a konkrét tüzelőanyag összetételre) Sokszor az adott gázcsoport gáza sem található meg a választható tüzelőanyag között (egy hozzá közelállót választunk) (Nem ország-specifikusak a készülékek) A választott gáz (nem a konkrét mérendő gázunk) alsó hőértéke kerül a számítások során (a beépített konstansokban) felhasználásra (így lehet a hatásfok 100% feletti kondenzációs készülékeknél) 19
20 Tüzeléstechnikai hatásfok A légnyomás változása A külső légnyomás változik hatással van az égőben mérhető abszolút nyomásra magasabb barometrikus nyomás, nagyobb felszabadított energia mennyiséget jelent időegység alatt ez is hatással lehet a mérési eredményre a barometrikus nyomás hirtelen is változhat (pl. vihar esetén) (megj.: a gázmérésnél és elszámolásnál is alkalmazzuk a nyomáskorrekciós tagot) 20
21 Tüzeléstechnikai hatásfok A paraméterek bizonytalanságából adódó várható szélsőértékek Minimum érték Maximum érték Távozó füstgáz hőmérséklet, 0 C +40 (C típ. kond.) +160 (B típ.) Égési levegő hőmérséklete, 0 C -15 (tél) +40 (nyár) Levegő O 2 tartalom, % 20,9 21,0 Siegert konstansok földgázra A 2 B 0,63 (városi gáz) 0,0009 (földgáz) 0,66 (földgáz) 0,0011 (városi gáz) Földgáz hőmérséklet, 0 C +5 (tél) +40 (nyár) Barometrikus nyomás (MO), mbar Égőnyomás (kb.), mbar
22 Számítási eredmények B típusú készülék esetén 4,6-4,8%-nyi eltérés a min. és max. qa (égéstermék veszteség) értékek között A füstgáz és levegő hőmérsékletek, a gázminőség és a légfelesleg tényező szélső értékeinél vizsgálva. C típusú készülék esetén 2,4-2,5%-nyi eltérés a min. és max. qa értékek között A füstgáz és levegő hőmérsékletek, a gázminőség és a légfelesleg tényező szélső értékeinél vizsgálva. A levegő 0,1%-os O 2 tartalmának változása max. 0,07%- nyi eltérést eredményez a qa értékében. 22
23 Számítási eredmények A földgáz hőmérséklet, és a barometrikus nyomás változása közvetve az égéstermék hőmérsékletére gyakorol(hat) hatást a névleges teljesítmény megváltoztatása által. A hatása viszont ebben a közelítésben nem számszerűsíthető, hiszen a hőhordozó közegnek (víznek) átadott energia is nőni fog. Marad tehát a mérés lehetősége a számítás helyett és ekkor már ráadásul kazánhatásfokról beszélünk A felvázolt szélsőséges üzemállapotokban a nyomás- és a hőmérséklet korrekciós tényezők szorzata 0,92 és 1,13 között változik. (ennyivel nőhet illetve csökkenhet a névl. hőterhelés) 23
24 Összegezve A szezonális helyiségfűtési hatásfok nem azonos a tüzeléstechnikai hatásfokkal, ami laboratóriumban állandósult állapotban mért, mérési eredmények sorozatából számított, kontrollált körülmények között reprodukálható, felső hőértékre vonatkoztatott átlagos hatásfok érték, nem azonos a helyszínen (valószínűleg) nem állandósult állapotban mért, pillanatnyi, a körülményektől (és emberi tényezőktől) erősen függő, nem reprodukálható, alsó hőértékre vonatkoztatott hatásfok értékkel! A füstgázelemző készülékek számítási algoritmusa, valamint a pillanatnyi, helyszíni mérések eredő hibája akár több százaléknyi eltérést is eredményezhet a végső tüzeléstechnikai hatásfok értékben! 24
25 Felhasznált irodalom A BIZOTTSÁG 813/2013/EU RENDELETE (2013. augusztus 2.) a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a helyiségfűtő berendezések és a kombinált fűtőberendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények tekintetében történő végrehajtásáról Baumann Mihály: Épületenergetika, Digitális Tankönyvtár, TESTO: Flue Gas Analysis in Industry - Practical guide for Emission and Process Measurements Versits Tamás: Hova tűnt a kondenzációs kazánok 100% feletti hatásfoka?, Épületgépész, VI. évf., március Készülék katalógusok 25
26 Köszönöm a figyelmet! MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Gázmérnöki Intézeti Tanszék Telefon (36) szunyogi@kfgi.uni-miskolc.hu Web 26
Tüzeléstechnikai hatásfok
Dr. Szunyog István, tanszékvezető egyetemi docens Tüzeléstechnikai hatásfok Mennyi az annyi? helyiségfűtő berendezések és a kombinált fűtőberendezések 20 17 04 20 MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtudományi
813 és 814/2013/EU Energiahatékonysági rendeletek és a Gázkészülék/rendszer energiacímke. Előadó: Versits Tamás MGVE
813 és 814/2013/EU Energiahatékonysági rendeletek és a Gázkészülék/rendszer energiacímke Előadó: Versits Tamás MGVE BIZOTTSÁG 813/2013/EU RENDELETE (2013. augusztus 2.) a 2009/125/EK európai parlamenti
Felkészülés az új energiahatékonysági követelmények bevezetésére. Szerkesztő: Sőbér Livia - Módosítás: május 26. kedd, 14:54
Két európai uniós rendelet (direktíva) alapján 2015. szeptember 26. után már csak olyan helyiségfűtő és kombinált (fűtés és melegvíz-termelés) készülékek, valamint vízmelegítők hozhatók forgalomba, amelyek
MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGOK. 4.4 Műszaki adatok M SV/T TELEPÍTÉS Adatok fűtésnél
4.4 Műszaki adatok M260.1616 SV/T MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGOK (Q.nom.) Névleges hőhozam fűtésnél (Hi) (Q.nom.) Névleges hőhozam HMV termelésnél (Hi) (Q.nom.) Minimális hőhozam (Hi) * Hasznos teljesítmény fűtésnél
MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGOK
4.6 Műszaki adatok M260V.2025 SM MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGOK (Q.nom.) Névleges hőterhelés kw 21,0 fűtésnél (Hi) kcal/h 18057 (Q.nom.) Névleges hőhozam HMV kw 26,0 termelésnél (Hi) kcal/h 22356 kw 5,1 (Q.nom.)
MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGOK. 4.4 Műszaki adatok M SM/T TELEPÍTÉS
4.4 Műszaki adatok M260.2025 SM/T (Q.nom.) Névleges hőhozam fűtésnél (Hi) (Q.nom.) Névleges hőhozam HMV termelésnél (Hi) (Q.nom.) Minimális hőhozam (Hi) * Hasznos teljesítmény fűtésnél max. 60 /80 C *
Ha igen, rendelkezik-e kiegészítő fűtőberendezéssel. Kapcsolt helyiségfűtő berendezés: nem. Kombinált fűtőberendezés: nem
Termékinformáció a 811/2013 és a 813/2013 EU rendelet szerint előírva Termék tájékoztatási követelmények (a 813/2013 EU rendeletnek megfelelően) Modell: REMEHA GAS 210 ECO PRO-80 Kondenzációs kazán: igen
Fűtőkazánok, vízmelegítők, melegvíz-tároló tartályok új követelményei
Fűtőkazánok, vízmelegítők, melegvíz-tároló tartályok új követelményei Az ún. ökotervezési [1] és ökocímkézési [2] irányelvek, továbbá az ezen irányelvekhez kiadott végrehajtási rendeletek között két olyan
XXIII. Dunagáz Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás
Konferencia és Kiállítás Gázmérés és gázfelhasználás szekció Helyiségfűtő berendezések energia-hatékonyabb tervezésére vonatkozó Uniós követelményrendszerről 2016. április 16. Dunagáz zrt. Visegrád Thermal
Előadó: Versits Tamás okl. épületgépész szakmérnök üzletágvezető - Weishaupt Hőtechnikai Kft
Tüzelőszerkezetek a gáz- és szilárdtüzelésű szerkezetek telepítési a gáz- és szilárdtüzelésű szerkezetek telepítési, a hozzájuk kapcsolt égéstermék elvezető berendezések és ezek megoldásai. Létesítési
Termékinformáció a 811/2013 és a 813/2013 EU rendelet szerint előírva
Termékinformáció a 811/2013 és a 813/2013 EU rendelet szerint előírva Termék adattábla (a 811/2013 EU rendeletnek megfelelően) (a) A forgalmazó megnevezése, vagy logója 0 (b) A forgalmazó típusazonosítója
Energiahatékony fűtési és vízmelegítési rendszerek az ErP jegyében. Misinkó Sándor megújuló energia üzletágvezető HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt.
Energiahatékony fűtési és vízmelegítési rendszerek az ErP jegyében Misinkó Sándor megújuló energia üzletágvezető HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. ErP rendeletek 813/2013/EU rendelet A legfeljebb 400 kw mért
Kazánok energetikai kérdései
Kazánok energetikai kérdései Baumann Mihály óraadó PTE PMMK Épületgépészeti Tsz. Épületenergetika konferencia 1 2002/91/EK direktíva Szabályozás kidolgozása új épületek tervezéséhez (felújításokra is kiterjedő
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, január 15. (OR. en) 5303/14 ENV 29
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 15. (OR. en) 5303/14 ENV 29 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2014. január 10. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.: D029990/02
HATÁSFOKOK. Elhanyagoljuk a sugárzási veszteséget és a tökéletlen égést és a további lehetséges veszteségeket.
HATÁSFOKOK Tüzeléstechnikai hatásfok: Az égő üzeme közben, névleges teljesítményen értelmezett hatásfok; a veszteséget az égéstermékkel távozó energia jelenti: tü égéstermék bevezetett Elhanyagoljuk a
Paraméter Szervezet Hivatkozás/cím Megjegyzések. Gáznemű tüzelőanyaggal működő helyiségfűtő kazánok és kombinált kazánok
C 207/2 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 3.7.2014 A Bizottság közleménye a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a helyiségfűtő berendezések és a kombinált fűtőberendezések környezettudatos
MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérési jegyzőkönyvet javító oktató tölti ki! Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés
MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés 2008/09 I félév Kalorikus gépek Bsc Mérés dátuma 2008 Mérés helye Mérőcsoport száma Jegyzőkönyvkészítő Mérésvezető oktató D gépcsarnok
Gázégő üzemének ellenőrzése füstgázösszetétel alapján
MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI INTÉZET TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Gázégő üzemének ellenőrzése füstgázösszetétel alapján Felkészülési tananyag a Tüzeléstan
Előadó: Versits Tamás okl. épületgépész szakmérnök üzletágvezető - Weishaupt Hőtechnikai Kft
2. a gáz- és szilárdtüzelésű szerkezetek energiahatékonysági követelményei, az ennek megfelelő szerkezetek és égéstermék elvezetési vonzatok Előadó: Versits Tamás okl. épületgépész szakmérnök üzletágvezető
Kazánok hatásfoka. Kazánok és Tüzelőberendezések
Kazánok hatásfoka Kazánok és Tüzelőberendezések Tartalom Kazánok hőmérlege Hatásfok meghatározása Veszteségek kategóriái és típusai Füstgáz veszteség Idényhatásfok Kazánok hőmérlege Kazánok hőmérlegén
LWZ 304 Trend A ++ A + A B C D E F G A B C D E F G. 3,20 kw. 4 kw. 59 db /2013
3,20 kw 4 kw 59 d 4 kw 59 d 2015 811/2013 yártó gyedi helyiségfűtés energia-felhasználás hatékonysági osztálya átlagos gyedi helyiségfűtés energia-felhasználás hatékonysági osztálya átlagos Melegvíz-előállítás
Előadó: Versits Tamás okl. épületgépész szakmérnök üzletágvezető - Weishaupt Hőtechnikai Kft
Tüzelőszerkezetek a gáz- és szilárdtüzelésű szerkezetek telepítési a gáz- és szilárdtüzelésű szerkezetek telepítési, a hozzájuk kapcsolt égéstermék elvezető berendezések és ezek megoldásai. Létesítési
WPF 10 M 55 C 35 C A ++ A + A B C D E F G A + A kw kw. 51 db
55 C 35 C A A A B C D E F G A A 51 db 11 9 9 kw 12 10 10 kw 2015 812/2013 Névleges fűtőteljesítmény átlagos klimatikus viszonyok mellett, közepes hőmérsékletű alkalmazások Névleges fűtőteljesítmény átlagos
HPA-O 13 C Premium 55 C 35 C A ++ A ++ A ++ A + A B C D E F G kw kw. 54 db
55 C 35 C A A A B C D E F G A A 22 15 8 kw 21 15 8 kw 54 db 2015 811/2013 Névleges fűtőteljesítmény átlagos klimatikus viszonyok mellett, közepes hőmérsékletű alkalmazások Névleges fűtőteljesítmény átlagos
WPL 23 E 55 C 35 C A ++ A + A B C D E F G A + A kw kw. 58 db. 65 db
55 C 35 C A A A B C D E F G A A 58 db 20 18 16 kw 18 17 16 kw 65 db 2015 811/2013 Névleges fűtőteljesítmény átlagos klimatikus viszonyok mellett, közepes hőmérsékletű alkalmazások Névleges fűtőteljesítmény
Fazakas Miklós fejlesztési igazgató MPF-FÉG Kft.
XXIV. DUNAGÁZ Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás Visegrád, 2016. április 20-21. Várható uniós szabályozás a lokális fűtőberendezések területén Fazakas Miklós fejlesztési igazgató MPF-FÉG Kft. 125/2009/EU
WPF 10 M 55 C 35 C A ++ A + A B C D E F G A + A kw kw. 51 db
55 C 35 C A B C D E F G 51 db 11 9 9 kw 12 10 10 kw 2015 811/2013 Termékadatlap: Helyiségfűtő berendezés a 811/2013/EU rendelet előírásai szerint Névleges fűtőteljesítmény átlagos klimatikus viszonyok
HPA-O 6 CS Plus compact D Set A ++ A + A B C D E F G A B C D E F G. 6 kw. 7 kw. 57 db /2013
HP-O 6 S Plus compact Set 6 kw 7 kw 6 kw 57 d 2015 811/2013 yártó Terhelési profil gyedi helyiségfűtés energia-felhasználás hatékonysági osztálya átlagos gyedi helyiségfűtés energia-felhasználás hatékonysági
A nem kondenzációs gázkészülékek kivezetésének piaci, társadalmi hatásai, várható nehézségek
A nem kondenzációs gázkészülékek kivezetésének piaci, társadalmi hatásai, várható nehézségek A nagy energiaforduló - 2015. szeptember 17. Hotel Novotel A 813/814 EU Energiahatékonysági rendelet tartalmának
Környezetbarát fűtési rendszer működési feltételei a szigorodó szabályozás tükrében
Környezetbarát fűtési rendszer működési feltételei a szigorodó szabályozás tükrében Dr. Barna Lajos c. egyetemi tanár BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék Fűts okosan! környezetbarát
WPC 05 cool A ++ A + A B C D E F G A B C D E F G. 7 kw. 6 kw. 43 db /2013
7 kw 6 kw 43 d 6 kw 2015 811/2013 yártó gyedi helyiségfűtés energia-felhasználás hatékonysági osztálya átlagos gyedi helyiségfűtés energia-felhasználás hatékonysági osztálya átlagos Melegvíz-előállítás
KON m A KONDENZÁCIÓS GÁZKÉSZÜLÉKEK ÚJ GENERÁCIÓJA
KON m A KONDENZÁCIÓS GÁZKÉSZÜLÉKEK ÚJ GENERÁCIÓJA KON m m KON FEJLŐDÉS A KONDENZÁCIÓ TERÉN Az Unical KON m típusú modern lakossági kazánjai az alábbi változatokban kaphatók: kombi gázkazán ( C ). csak
1. A rendelet alkalmazási köre. 2. Értelmező rendelkezések
A nemzeti fejlesztési miniszter 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelete a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek beszerzéséhez és működtetéséhez nyújtott támogatások igénybevételének műszaki követelményeiről
Háztartási energiafogyasztás és CO 2 kibocsátás az EU-ban
IV. Nemzetközi Konferencia Klímaváltozás- Energiatudatosság- Energiahatékonyság A LAKOSSÁGI ENERGIAFELHASZNÁLÁS KÖRNYEZETTERHELÉSE Dr. Csete Jenő tanszékvezető, egy. docens Horánszky Beáta egy. tanársegéd
Magyar joganyagok - 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelet - a megújuló energiát termelő 2. oldal 10. napkollektor: a napsugárzás energiáját közvetlenül hőe
Magyar joganyagok - 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelet - a megújuló energiát termelő 1. oldal 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelet a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek beszerzéséhez és működtetéséhez
Instacioner kazán füstgázemisszió mérése
Instacioner kazán füstgáz mérése A légszennyezés jelentős részét teszik ki a háztartási tüzelőberendezések. A gázüzemű kombi kazán elsősorban CO, CO 2, NO x és C x H y szennyezőanyagokat bocsát ki a légtérbe.
1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1.3 VÍZSZÁLLÍTÁS HATÁSOS NYOMÁS DIAGRAM. L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm
1. TECHNIKAI JELLEMZŐK ÉS MÉRETEK 1.1 MÉRETEK L= 400 mm H= 720 mm P= 300 mm A= 200 mm B= 200 mm C= 182 mm D= 118 mm 1.2 HIDRAULIKAI VÁZLAT 1 Gáz-mágnesszelep 2 Égő 3 Elsődleges füstgáz/víz hőcserélő 4
GÁZKAZÁNOK KEVESEBB VESZTESÉG, TÖBB KOMFORTÉRZET. A BOLYGÓNK MEGKÖSZÖNI
KONDENZÁCIÓS GÁZKZÁNOK LTES ONE CLS ONE CRES PREMIUM GENUS ONE CLS B ONE ÚJ KZÁNGENERÁCIÓ, MELY MINDIG LEGJOBBT NYÚJTJ KONDENZÁCIÓS TECHNOLÓGI INTELLIGENS ÉS MINDIG MXIMÁLIS HTÁSFOKOT GRNTÁLJ KEVESEBB
VERA HE TERMÉSZETESEN RUGALMAS
VERA HE TERMÉSZETESEN RUGALMAS cod. 3952121 [VII] - www.sime.it EGY KAZÁN AZ ÖSSZES TÍPUSÚ BERENDEZÉSHEZ A Vera HE az előkeveréses kondenzációs falikazánok új termékcsaládja, mely különböző megoldásokat
This project is implemented through the CENTRAL EUROPE Programme co-financed by the ERDF.
Fűtési energiamegtakarítás Alacsony hőmérsékletű kazán Füstgáz Égéshő Fűtőérték Hőcserélő Fűtési előremenő Fűtési visszatérő Füstgázzal távozó hasznosíthatlan látens hő Füstgázveszteségek Gáz Levegő Készenléti
23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet
23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet a 140 kw th és az ennél nagyobb, de 50 MW th -nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről
Stacioner kazán mérés
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR ENERGETIKAI GÉPEK ÉS RENDSZEREK TANSZÉK Stacioner kazán mérés SEGÉDLET Készítette: Matejcsik Alexisz 1 Tartalom 1. A mérés célja... 3 2.
VICTRIX Fali kondenzációs kazánok
VICTRIX Fali kondenzációs kazánok VICTRIX KÖRNYEZETBARÁT KONDENZÁCIÓS KAZÁNOK KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG KOMPAKT MÉRETEK FORMATERVEZETT CSÚCS ÚJ VICTRIX MODELLEK A felhasználói igények folyamatos követésének eredményeképp
23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet
23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet a 140 kwth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről
(EGT-vonatkozású szöveg)
L 193/100 A BIZOTTSÁG (EU) 2015/1189 RENDELETE (2015. április 28.) a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szilárd tüzelésű kazánok környezettudatos tervezésére vonatkozó követelmények
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014. (VIII.26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 582 01 Gáz- és hőtermelő
Elektronikus Füstgázanalízis
Elektronikus Füstgázanalízis 1. dia 1 Szövetségi környezetszennyezés elleni védelmi rendelkezések (BImSchV) Teljesítmény MW Tüzelőanyag 0 1 1 5 5 10 10 50 50 100 >100 Szilárd tüzelőanyag Fűtőolaj EL 1.BlmSchV
LÍRA COMPACT SYSTEM HŐKÖZPONT A JÖVŐ MEGOLDÁSA MÁR MA
LÍRA COMPACT SYSTEM HŐKÖZPONT A JÖVŐ MEGOLDÁSA MÁR MA KORSZERŰ, MÉRHETŐ FŰTÉS ÉS MELEGVÍZ SZOLGÁLTATÁS TULAJDONI EGYSÉGENKÉNTI / LAKÁSONKÉNTI HŐMENNYISÉG MÉRÉSSEL TÁVFŰTÉS VAGY KÖZPONTI KAZÁNHÁZ ALKALAMZÁSA
a NAT-1-1367/2008 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1367/2008 számú akkreditálási ügyirathoz MBVTI Mûszaki Biztonsági Vizsgáló és Tanúsító Intézet Kft. Tüzelés és Hõtechnikai Laboratórium (1039 Budapest,
Társasházak fűtési megoldásai március 2. Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont
2017. március 2. Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont Gyűjtőkémény: Megoldhatatlan helyzet? Lehetetlen a kazáncsere? Törvényi környezet: mi történt, és mi várható? Versits Tamás okl. épületgépész mérnök,
Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel
Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel HERZ Armatúra Hungária Kft. Páger Szabolcs Használati meleg vizes hőszivattyú Milyen formában állnak rendelkezésre a fa alapú biomasszák? A korszerű
zeléstechnikában elfoglalt szerepe
A földgf ldgáz z eltüzel zelésének egyetemes alapismeretei és s a modern tüzelt zeléstechnikában elfoglalt szerepe Dr. Palotás Árpád d Bence egyetemi tanár Épületenergetikai Napok - HUNGAROTHERM, Budapest,
Épületgépész technikus Épületgépész technikus
É 004-06//2 A 0/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított /2006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
EGIS KOMPAKT, FALI GÁZKAZÁN. A gazdaságos megoldás
EGIS KOMPAKT, FALI GÁZKAZÁN A gazdaságos megoldás Az Ön komfortjáért +10 energiamegtakarítás *** hatásfok Az EGIS az egyike az ARISTON által kifejlesztett új kazáncsaládnak, melyet a modern forma, energiatakarékos
Tippek-trükkök a BAUSOFT programok használatához. Kazánok tulajdonságainak változása az égéstermék tömegáramának függvényében
Tippek-trükkök a BAUSOFT programok használatához Kazánok tuladonságainak változása az égéstermék tömegáramának függvényében Baumann Mihály ügyvezető BAUSOFT Pécsvárad Kft. Ú szabványok bevezetésekor gyakran
victrix_superior08-08-13.qxp 2008.08.17. 13:17 Page 4 VICTRIX SUPERIOR kw Fali kondenzációs kazánok
victrix_superior08-08-13.qxp 2008.08.17. 13:17 Page 4 VICTRIX SUPERIOR kw Fali kondenzációs kazánok victrix_superior08-08-13.qxp 2008.08.17. 13:17 Page 2 VICTRIX SUPERIOR kw KÖRNYEZETBARÁT KONDENZÁCIÓS
Hőszivattyús fűtések egyes tervezési kérdései II.
Hőszivattyús fűtések egyes tervezési kérdései II. A teljes fűtési idényre számított hatásfok számítása, a hőnyerő és a hőleadó oldal hőmérsékletének függvényében Levegő-víz hőszivattyúk, teljes fűtési
tapasztalatai, specialitások sok Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék
Kéményméretezése és tapasztalatai, specialitások sok Baumann Mihály PTE PMMK Épületgépészeti Tanszék MSZ EN 13384-1 Égéstermék-elvezető berendezések. Hő- és áramlástechnikai méretezm retezési eljárás.
Elektronikus Füstgázanalízis
Elektronikus Füstgázanalízis 1 Szövetségi környezetszennyezés elleni védelmi rendelkezések (BImSchV) Teljesítmény MW Tüzelőanyag 0 1 1 5 5 10 10 50 50 100 >100 Szilárd tüzelőanyag Fűtőolaj EL 1.BlmSchV
Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök
Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök TARTALOM Energia hordozók, energia nyerés (rendelkezésre állás, várható trendek) Energia termelés
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 582 01 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
alpha innotec LW 380/ kw kw db 58 db
alpha intec 68 58 10047402 37 31 45 43 37 38 alpha intec 10047402 Kobinált berendezéscsoag (hőszivattyúk és hőszivattyús kobinált fűtőberendezések) A hőszivattyú szezonális helyiségfűtési hatásfoka (ηs)
100601H1002 alpha innotec LWD 5050A-HMD kw kw db 60 db
alpha intec 44 60 0601H02 LWD 5050AHMD 2 alpha intec 0601H02 LWD 5050AHMD 2 Kobinált berendezéscsoag (hőszivattyúk és hőszivattyús kobinált fűtőberendezések) A hőszivattyú szezonális helyiségfűtési hatásfoka
EGIS KOMPAKT, FALI GÁZKAZÁN. A gazdaságos megoldás
EGIS KOMPAKT, FALI GÁZKAZÁN A gazdaságos megoldás Az Ön komfortjáért +10 energiamegtakarítás *** hatásfok Az EGIS az egyike az ARISTON által kifejlesztett új kazáncsaládnak, melyet a modern forma, energiatakarékos
Hőszivattyús rendszerek. HKVSZ, Keszthely 2010. november 4.
Hőszivattyús rendszerek HKVSZ, Keszthely 2010. november 4. Tartalom Telepítési lehetőségek, cél a legjobb rendszer kiválasztása Gazdaságosság üzemeltetési költségek, tarifák, beruházás, piacképesség Környezetvédelem,
alpha innotec WZSV162K3M XL 16 kw 16 kw kw db - db
alpha intec 10072341 WZSV2K3M 43 alpha intec 10072341 WZSV2K3M Kobinált berendezéscsoag (hőszivattyúk és hőszivattyús kobinált fűtőberendezések) A hőszivattyú szezonális helyiségfűtési hatásfoka (ηs) A
Tervezési segédlet. Ferroli DIVAtop. nyílt égésterű HC24, HC32 és zárt égésterű HF24, HF32. fali gázkazánokhoz
Tervezési segédlet Ferroli DIVAtop nyílt égésterű HC24, HC32 és zárt égésterű HF24, HF32 fali gázkazánokhoz Tartalom 1 Készülék jellemzők...1 1.1 Alkalmazási terület...1 1.2 Műszaki adatok... 2 1.3 Csatlakozó
Tervezési segédlet. Ferroli DIVATOP 60. F24 és F32 zárt égésterű. rétegtárolós fali kombi gázkazánhoz
Tervezési segédlet Ferroli DIVATOP 60 F24 és F32 zárt égésterű rétegtárolós fali kombi gázkazánhoz Tartalom 1 Készülék jellemzők...1 1.1 Alkalmazási terület...1 1.2 Műszaki adatok... 2 1.3 Csatlakozó méretek...4
A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (XXX)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.2.18. C(2013) 818 final Part 6/6 A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (XXX) a 2010/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a vízmelegítők, a
(EGT-vonatkozású szöveg)
L 193/76 2015.7.21. A BIZOTTSÁG (EU) 2015/1188 RENDELETE (2015. április 28.) a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az egyedi helyiségfűtő berendezések környezettudatos tervezésére vonatkozó
Hőtechnikai berendezéskezelő Ipari olaj- és gáztüzelőberendezés T 1/5
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Kombinált napkollektoros, napelemes, hőszivattyús rendszerek. Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató
Kombinált napkollektoros, napelemes, hőszivattyús rendszerek Beleznai Nándor Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezető igazgató Termikus napenergia hasznosítás napkollektoros rendszerekkel Általában kiegészítő
XXIV. DUNAGÁZ Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás Visegrád, április
XXIV. DUNAGÁZ Szakmai Napok Konferencia és Kiállítás Az EU Energiahatékonysági Rendeleteinek (813 és 814/2013/EU) figyelembevételével a 70 kw hőterhelésnél nem nagyobb gázkészülékeket tartalmazó gázfelhasználói
Gázellátás. Gázkészülékek 2009/2010. Előadó: NÉMETH SZABOLCS Mérnöktanár
Gázellátás Gázkészülékek 2009/2010 Előadó: NÉMETH SZABOLCS Mérnöktanár 1 Gázkészülékek fajtái 2 A típusú gázfogyasztó készülékek amelyek nem csatlakoznak közvetlenül kéményhez, vagy égéstermékelvezető
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2016) 391 final számú dokumentumot.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. január 28. (OR. en) 8363/15 COR 1 (es,hu,it,mt) ENER 128 ENV 245 DELACT 38 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. január 26. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai
Ipari kondenzációs gázkészülék
Ipari kondenzációs gázkészülék L.H.E.M.M. A L.H.E.M.M. egy beltéri telepítésre szánt kondenzációs hőfejlesztő készülék, mely több, egymástól teljesen független, előszerelt modulból áll. Ez a tervezési
A BIZOTTSÁG 814/2013/EU RENDELETE
L 239/162 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2013.9.6. A BIZOTTSÁG 814/2013/EU RENDELETE (2013. augusztus 2.) a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a vízmelegítők és a melegvíz-tároló tartályok
Tisztelt Hölgyem / Uram!
Viessmann Fűtéstechnika Kft. Süssen u. 3. 2045 Törökbálint Füstgázberendezések tüzeléstechnikai méretezése EN 13384-2 szerint Dátum 2015.12.01. Tisztelt Hölgyem / Uram! Alábbiakban találja a kívánt méretezést.
Fali kombi gázkészülék
C 267-01 made in Italy Panarea Compact Fali kombi gázkészülék Szélesség Magasság Mélység KAZÁNOK Környezetbarát hő HU Fali kombi gázkészülék Panarea Compact HELYTAKARÉKOS szűk helyeken is elfér PRAKTIKUS
100626HTS01. 8 kw. 7 kw. 8 kw
alpha intec 100626HTS01 L 8SplitHT 8 7 44 54 8 alpha intec 100626HTS01 L 8SplitHT Kobinált berendezéscsoag (hőszivattyúk és hőszivattyús kobinált fűtőberendezések) A hőszivattyú szezonális helyiségfűtési
MYDENS T KONDENZÁCI. Tökéletes választás nagyméretű beruházásokhoz. Tökéletes választás új projektekhez és rendszerfelújításhoz
KORRÓZI ZIÓÁLLÓ ACÉL L IPARI KONDENZÁCI CIÓS S KAZÁN Tökéletes választás nagyméretű beruházásokhoz Tökéletes választás új projektekhez és rendszerfelújításhoz is IPARI KONDENZÁCI CIÓS S KAZÁNOK SZÉLES
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 582 01 Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
ADATFELVÉTELI LAP Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz
ADATFELVÉTELI LAP Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz LÉTESITMÉNY ADATOK : Megnevezése : Név : Cím : helység utca hsz. Tervező neve _ Tel : Cím : helység utca hsz.
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2013. március 26. (27.03) (OR. en) 7986/13 ENER 107 ENV 251
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. március 26. (27.03) (OR. en) 7986/13 ENER 107 ENV 251 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2013. március 25. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.
Gázkazánok illesztése meglévõ fûtési rendszerhez (Gondolatébresztõ elõadás)
Körösztös Kft. 7630 Pécs, Zsolnay V.u.9. Tel: 72/511-757 Fax: 72/511-757 Gázkazánok illesztése meglévõ fûtési rendszerhez (Gondolatébresztõ elõadás) Mottó: A szabványok alkalmazása nem kötelezõ, de a bíróságon
C 269-01. Nias Dual. Fali, zárt égésterű gázkészülék beépített HMV tárolóval. Környezetbarát hő
C 269-01 made in Italy Nias Dual Fali, zárt égésterű gázkészülék beépített HMV tárolóval Környezetbarát hő HU Fali, zárt égésterű gázkészülék beépített HMV tárolóval Nias Dual csak 450 mm MEGBÍZHATÓSÁG
Tüzeléstan előadás Dr. Palotás Árpád Bence
Égéselméleti számítások Tüzeléstan előadás Dr. Palotás Árpád Bence Miskolci Egyetem - Tüzeléstani és Hőenergia Tanszék 2 Tüzelőanyagok Definíció Energiaforrás, melyből oxidálószer jelenlétében, exoterm
Égéshő: Az a hőmennyiség, amely normál állapotú száraz gáz, levegő jelenlétében CO 2
Perpetuum mobile?!? Égéshő: Az a hőmennyiség, amely normál állapotú száraz gáz, levegő jelenlétében CO 2,- SO 2,-és H 2 O-vá történő tökéletes elégetésekor felszabadul, a víz cseppfolyós halmazállapotban
A szén-monoxid mérgezések hatékony megelőzése. Országos szakmai konferencia
A szén-monoxid mérgezések hatékony megelőzése Országos szakmai konferencia Tüzelő- fűtőberendezések felülvizsgálata BM OKF - Szent Flórián Terem 2015. március 05. Előadó: Versits Tamás Magyar Gázipari
100772WR2141 alpha innotec LWV 82R1/3-WR 2.1-1/ kw kw db 44 db
alpha intec 48 44 100772WR2141 5 7 6 7 6 4 alpha intec 100772WR2141 Kobinált berendezéscsoag (hőszivattyúk és hőszivattyús kobinált fűtőberendezések) A hőszivattyú szezonális helyiségfűtési hatásfoka (ηs)
AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI JELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA ENERGETIKAI SZÁMÍTÁS A HŐMÉRSÉKLETELOSZLÁS JELENTŐSÉGE
AZ ÉPÜLETEK ENERGETIKAI JELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA Három követelményszint: az épületek összesített energetikai jellemzője E p = összesített energetikai jellemző a geometriai viszonyok függvénye (kwh/m
110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet
110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet a nagy hatásfokú, hasznos hőenergiával kapcsoltan termelt villamos energia és a hasznos hő mennyisége megállapításának számítási módjáról A villamos energiáról szóló 2007.
Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.
Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés
ACO B. Az intelligencia új formája 24 BFFI 35 BFFI BEÉPÍTETT TÁROLÓVAL ELLÁTOTT KONDENZÁCIÓS GÁZKÉSZÜLÉK
ACO B BEÉPÍTETT TÁROLÓVAL ELLÁTOTT KONDENZÁCIÓS GÁZKÉSZÜLÉK 24 BFFI 35 BFFI Az intelligencia új formája Hatékony kondenzáció Komfort és energia megtakarítás Ökológiai komfort 35-ot elérő energia megtakarítás
SGB -...GG, SGB-...GR, SGB-...GN
SGB -...GG, SGB-...GR, SGB-...GN GÁZ- ÉS OLAJ ALTERNATÍV ÉGŐK 1200-9000 kw SGB- alternatív égők Általános ismertető: Az SGB-...-GG gáz és tüzelőolaj, az SGB-...- GR gáz és könnyű fűtőolaj, az SGB-...-GN
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 26. (28.02) (OR. en) 6846/13 ENER 61 ENV 149 DELACT 10
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. február 26. (28.02) (OR. en) 6846/13 ENER 61 ENV 149 DELACT 10 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma:
A III. Szakmai Nemzeti Fórum egységes gázszakmai ajánlása
1 A III. Szakmai Nemzeti Fórum egységes gázszakmai ajánlása 2016. október 5-én megtartott III. Szakmai Nemzeti Fórum egységes szakmai állásfoglalása a 2015. szeptember 26-án életbelépett 813/2013/EU és
Átfolyó-rendszerű gázvízmelegítő teljesítményének és hatásfokának meghatározása Gazdaságossági számításokhoz
Átfolyó-redszerű gázvízmelegítő teljesítméyéek és hatásfokáak meghatározása Gazdaságossági számításokhoz Szuyog Istvá 005 Készült az OTKA T-0464 kutatási projekt keretébe A Gázipari oktatási laboratórium
Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid
Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Elromlott a gázkazánom és gyorsan ki kell cserélnem Az ügyfelek elvárásai szeretnék hőszivattyút használni, de azt hallottam, hogy nem lenne hatékony
THISION L ECO A kazánkonstrukciók csúcsa
Kondenzációs gázkazánok Teljesítmény 66 133 kw THISION L ECO A kazánkonstrukciók csúcsa THISION L ECO_HUNGARY_V2.indd 1 30/11/2016 15:18 THISION L ECO Ipari igényekre o Alapvető rugalmasság A THISION L