A világ ben. Globális Trendek
|
|
- Márton Nándor Bodnár
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A világ 225-ben Globális Trendek
2 3 Globális trendek Ezek azok a tényezők, melyek a fogyasztók, kereskedők és gyártók jövőjét befolyásolják. Hatásukat nem tudjuk pontosan előre megjósolni, a róluk alkotott világos kép birtokában azonban jobb stratégiai terveket készíthetünk.
3 Globális trendek 1 Kiskereskedelem és e-kiskereskedelem Az e-kereskedelem átformálja a főutcai boltok világát, de átalakítja az otthonunkat, a közlekedésünket és a munkaerőpiacot is. Az amerikai és európai kiskereskedők az Amazonnal szemben hatékony versenystratégiák kidolgozásán fáradoznak. A fejlődő világban az e-kiskereskedelem talán már az előtt ki fog fejlődni, hogy a hagyományos üzletek elterjedhetnének. Ez nem lenne példa nélkül való: a fejlődő világban a legtöbb internetező soha nem rendelkezett asztali számítógéppel vagy laptoppal, hanem közvetlenül okostelefont kezdett el használni. Szállítódrón-leszállópályák A közlekedési infrastruktúra korlátainak áthidalása érdekében brit építészek Ruandában nagyszabású projekten dolgoznak, melynek keretében három, orvosi eszközök és elektromos alkatrészek szállítására alkalmas drón-leszállópályát építenek. A térképen látható, hogy az új drón-leszállópályák hány ruandait érnek el. Az Amazon szállítóeszközként használt drónokkal kísérletezik. Vajon mennyi idő van még hátra addig, amíg egy kiskereskedő egyenesen a tetőn át pottyan be hozzánk? Drón-leszállópályák Kórházak Cyangugu 5 km Byumba Ruanda Kibuye Értékesítési árbevétel: Amazon vs a legnagyobb amerikai kiskereskedelmi hálózatok becslés USD $bn 217 becslés Forrás: Bloomberg Finance LP a Business Insideren keresztül 2 Márkák Valamikor, a tömeggyártás korszakában a márka garantálta a minőséget. Most, amikor azonnal rendelkezésre állnak a fogyasztói értékelések, többet nyom a latban a termék minősége, és kevesebbet a hirdetések. A piacra jutási korlátok számos kategóriában egyre alacsonyabbak, így az egyszemélyes szeszfőzdéktől kezdve a réspiaci autóipari szereplőkig számos különféle jellegű manufaktúra rohama várható. Miközben a globális gyártók igyekeznek megtartani az árrésüket, a szupermarketek saját márkái is nyomást gyakorolnak. %-a azoknak a nőknek, akik okostelefonjukkal vásárolnak ruhát, egyetért azzal, hogy a termékek saját környezetükben történő vizuális megjelenítése pozitívan befolyásolja vásárlási döntésüket. Forrás: Google/Ipsos Connect A kézműves sörfőzés elterjedése A kézműves sörök mennyiségi aránya az USA-ban 5,7% 211,5% 7,8% Forrás: Brewers Association (US) 11% 12.2%
4 5 3 Társadalmi nyomás a zéró csomagolás irányába A műanyag zacskókat a világ egyre több pontján tiltják be vagy teszik díjkötelessé. Fogyasztói kampányok kényszerítik a kiskereskedőket a csomagolás mennyiségének csökkentésére. Ebben a kevésbé hatékony hulladékkezelési infrastruktúrával rendelkező fejlődő világ járhat majd élen. Eközben az e-kereskedelem révén a szállítási csomagolások jelenléte az otthonokban egyre szembeötlőbb, így érzékennyé teszik az embereket az olyan fogalmakkal szemben, mint a dobozokban lévő üres terek. A műanyagzacskók kivonása a forgalomból a világon Teljes egészében büntetett 77 Részben büntetett vagy megadóztatott Részben megadóztatott % Forrás: az egyesült királyságbeli fogyasztókon belül törekszik a csomagolás és hulladék mennyiségének csökkentésére Forrás: The Independent Alternatív alapanyagok A tengerimoszatszármazék agarból készült csomagolás Ezer tonna 8 Miből készül majd a jövő csomagolása? Zöldséghulladékból előállított, keményítő alapú, hőre lágyuló műanyagból? A naponta akár húsz centimétert növő tengeri moszatból készített papírrostokból? Ezek ma még egzotikus anyagoknak számítanak. Azonban egykor a szénszál is annak számított, jelenleg viszont az utasszállító repülőgépek több nagyobb részegységének alapanyaga. Ugyanakkor az erdészeti erőforrások versenyébe új szereplők is belépnek, ugyanis a csúcstechnológiai vállalatok fenntarthatóbb alapanyagokat keresnek termékeikhez A bio műanyagok globális előállítási kapacitása Biológiai úton lebomló Bio alapú/biológiai úton nem lebomló Forrás: European Bioplastics, Institute for Bioplastics and Biocomposites, nova-institute (215)
5 Globális trendek 5 A fogyasztói bázis átalakulása Átalakulóban van a gyártás. Szaporodnak a robotvezérelte, így fény nélkül is működni képes gyárak. Csúcstechnológiai vállalatok veszik fontolóra a visszahelyezés, azaz annak lehetőségét, hogy vásárlóik közelébe, nagymértékben automatizált gyárakba hozzák vissza Ázsiából a gyártást. Az autóiparban és a repülőgépgyártásban már most is érezhető az additív gyártástechnológia (3D nyomtatás) és a személyre szabott termékek tömegtermelése által kifejtett alakító hatás. Ma már az FMCG vállalatok is kezdik átvenni ezeket az eljárásokat. A nagy márkák azt mérlegelik, hogy van-e értelme továbbra is termékeket gyártaniuk, vagy inkább váljanak szolgáltatókká. Ha a Renault kiszervezheti az autóüléseket, miért ne tehetné egy FMCG ugyanezt a mosószerekkel vagy a csokoládéval? Az additív gyártástechnológia globális növekedése USD $bn 12 Előrejelzés Forrás: Morgan Stanley Research, Forbes.com A gyártási módszerek fejlődésével egyre elterjedtebbé válik a személyre szabott termékek tömegtermelése A középosztály növekedése globális szinten A középosztály kiadásai világszerte (trillió USD) Észak-Amerika Európa Közép- és Dél-Amerika Ázsia és a Csendes-óceán térsége Afrika és Közel-Kelet Forrás: OECD, Kiplinger A globális népesség kor és nem szerint , előrejelzés Férfiak Nők,8 1,5 21 1,1 8, Összesen 2,9 trillió dollár ,5 Férfiak 32, Nők 23 2,8 5,8 11,3 3,2 Összesen 55,7 trillió dollár Demográfiai tényezők A fejlődő országokban gyorsan bővül, és a jövőben valószínűleg még gyorsabban fog nőni a középosztály. Kiskereskedők és gyártók versengenek azért, hogy az ezeknek az új fogyasztóknak az igényeit kielégítő termékeket és szolgáltatásokat kínálhassanak. A fejlett országokban az otthonok egyre drágábbak, az emberek egyre hosszabb ideig élnek, és egyre kevesebb gyereket vállalnak, azt is egyre később. Európában és Észak-Amerikában a többgenerációs otthonok válnak szokványossá, mivel az idősödő szülőkről gyakran párkapcsolatban élő gyermekeik gondoskodnak, illetve a felnőtt gyerekek otthon élnek, mert nem áll módjukban elköltözni. Egyre több a fizikai és mentális problémákkal küszködő idős emberek ellátását szolgáló gondozóintézet is. A nagy globális márkáknak egyes régiókban az öregedő vásárlói kör, míg más régiókban az újonnan jómódúvá vált fiatalok igényeihez kell igazodniuk. Vajon mindkettő sikerülni fog? Forrás: The Economist
6 7 7 Jogszabályok Pillanatnyilag heves vita folyik arról, hogyan kombinálható a legjobban a csomagolás visszaszorítása, újrafelhasználása, újrahasznosítása és hasznosítása. Az Európai Bizottság jelenleg dolgozik annak a jelentős jogszabálynak a tervezetén, amely a lehetséges körkörös gazdaság jellemzőit határozza meg. Mi legyen a hulladék sorsa: újrahasznosítás, hasznosítás vagy elégetés? Ki viselje a körkörös gazdasággá alakítás költségeit? Mindezek a következő évek súlyos politikai problémái lesznek. Javasolt újrahasznosítási célkitűzések az EU jogszabály-tervezetében % Forrás: DS Smith Műanyag Fa Vasötvözetek Alumínium Üveg Papír és karton Az EU-ban újrahasznosított vagy komposztált kommunális hulladék aránya folyamatosan nőtt a megadott időszakban, az 1995-ös 17%-ról 21-re elérte a %-ot. Forrás: EuroStat % Technológia A Google önjáró autója Drónok. Az Internet of Things. Okostermékek, amelyek szolgáltatásokká válnak, és szolgáltatások, amelyek lehetővé teszik, hogy megosszuk a tartós árucikkeket. Mesterséges intelligencia, amely már akkor tudja, mire vágyunk, amikor még mi magunk sem. Az olyan óriási technológiai cégek, mint a Google vagy az Amazon, vagyonokat fektetnek az okosotthonokba és az önjáró járművekbe. Egy biztos: a technológia átalakítja a világunkat, és a következő évtized nagy változásokat hozó technológiái közül néhány még csak most van születőben. Az önjáró funkcióval rendelkező autók becsült száma az utakon Forrás: BI Intelligence millió Az Amazon dash button eszközével a kedvenc termékek egy pillanat alatt megrendelhetők
7 A világ 225-ben Globális Trendek További információért látogasson:
A logisztika kihívásai a 21. században
A logisztika kihívásai a 21. században fókuszban a forradalmian új, innovatív technológiák megjelenése és alkalmazása a logisztikai megoldásokban Dr. Karmazin György, Ph.D. Szolnoki Főiskola, főiskolai
Hogyan tovább Hazai programmatic?
Hogyan tovább Hazai programmatic? Mi szükséges ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni? Nagy Barnabás Magyar Telekom Siófok, September 2016 trendek Globálisan: Mesterséges intelligencia (AI) és gépi mély tanulás
Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba
Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók
Bogár a fülbe avagy Mitől gyűlik szelektíven a hulladék. Czippán Katalin Budapest, 2010. február 4.
Bogár a fülbe avagy Mitől gyűlik szelektíven a hulladék Czippán Katalin Budapest, 2010. február 4. Miről lesz szó avagy a bogarak Honnan jöttem? a JNOI Földi gondok EU megoldások felvillantás A jó kommunikáció
Házi feladat témák: Polimerek alkalmazástechnikája tárgyból, 2014-2015. I félév
Házi feladat témák: Polimerek alkalmazástechnikája tárgyból, 2014-2015. I félév Orvostechnikai alkalmazások 1. Egyszer használatos orvosi fecskendő gyártása, sterilezése. 2. Vérvételi szerelék gyártása,
Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban
Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban Charaf Hassan Egyetemi docens, BME Tartalom Általános tényadatok Trendek számokban Magyarország: az infoszféra helyzete Az informatikai kutatások
Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya
Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya Vándorffy István:Logisztikai és a környezet 2011. március Logisztikai területek Raktározás és a környezet Szállítás és környezet Inverz logisztika
AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Kereskedelem és marketing szak Felsőoktatási szakképzés részére (2018-tól visszavonásig)
NEUMANN JÁNOS EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR Kereskedelem, Marketing és Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Kereskedelem és marketing szak Felsőoktatási szakképzés részére (2018-tól
Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások
Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Jasper Anita Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. Élelmiszerhulladékok kezelésének és újrahasznosításának jelentősége
TENDENCIÁK ÉS PRÓFÉCIÁK A MUNKA VILÁGÁNAK ÁTALAKULÁSA ÉS A PM SZAKMA JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATOS ELŐREJELZÉSEK. Török L. Gábor PhD
TENDENCIÁK ÉS PRÓFÉCIÁK A MUNKA VILÁGÁNAK ÁTALAKULÁSA ÉS A PM SZAKMA JÖVŐJÉVEL KAPCSOLATOS ELŐREJELZÉSEK Török L. Gábor PhD A munka világát átalakító hajtóerők Forrás: http://www3.weforum.org/docs/wef_future_of_jobs.pdf
Önjáró targoncák a Gyermelyi új tésztagyárában
A legmodernebb technológiái megoldások jellemzik a Gyermelyi Zrt. újonnan átadott tésztagyárát; a 7,2 milliárd forintos beruházással a cég egy új, teljesen automatizált magasraktárral is bővült, melyet
A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra. Dióssy László KvVM szakállamtitkár
A KvVM célkitűzései a környezetvédelemben, különös tekintettel a hulladékgazdálkodásra Dióssy László KvVM szakállamtitkár A fenntartható fejlődés és hulladékgazdálkodás A fenntartható fejlődés biztosításának
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI FIZIKA ALAPSZAKOS HALLGATÓKNAK SZÓLÓ ELŐADÁS VÁZLATA I. Bevezetés: a környezettudomány tárgya, a fizikai vonatkozások II. A globális ökológia fő kérdései III.Sugárzások környezetünkben,
Körforgásos gazdaság: mi ez és hova szeretnénk eljutni? Kriza Máté kuratóriumi elnök Körforgásos Gazdaságért Alapítvány
Körforgásos gazdaság: mi ez és hova szeretnénk eljutni? Kriza Máté kuratóriumi elnök Körforgásos Gazdaságért Alapítvány Körforgásos Gazdaságért Alapítvány 2014 elején jött létre magánkezdeményezésre Elsődleges
KÖRKÖRÖS GAZDASÁG. Lehetőségek a könnyűiparban. Dr. Kokasné Dr. Palicska Lívia MKSZ elnök. Könnyűipari Szakmai nap, október 8.
KÖRKÖRÖS GAZDASÁG Lehetőségek a könnyűiparban Dr. Kokasné Dr. Palicska Lívia MKSZ elnök Könnyűipari Szakmai nap, 2018. október 8. 1 Az ágazat a számok tükrében EU TEXTIL/RUHÁZATI IPARA 1 600 ezer munkavállaló
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Szervezés és logisztika KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Operatív stratégia 98. lecke Stratégia: közös vízió, mely egyesíti
Mire kattan a nő? Central Médiacsoport Székház, március 29. Nők a mobilon túl is. Pintér Róbert
1 Mire kattan a nő? Central Médiacsoport Székház, 2018. március 29. Nők a mobilon túl is Pintér Róbert Nők Magyarországon 2 Offline: 50 év a fordulópont Offline korfa, 2017. január* 52% ~5 123 000 fő 48%
ZA4983 Flash Eurobarometer 256 (Europeans attitudes towards the issue of sustainable consumption and production)
ZA4983 Flash Eurobarometer 256 (Europeans attitudes towards the issue of sustainable consumption and production) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 256 SUSTAINABLE CONSUMPTION & PRODUCTION Q1.
A világ ben. 1. forgatókönyv A célszerűség megteremtése
A világ 2025-ben A célszerűség megteremtése 9 A célszerűség megteremtése 2020-ra végül az e-kiskereskedelem válik a legnépszerűbb vásárlási móddá a hagyományos üzletekkel szemben. Bevásárlóutcáink és bevásárlóközpontjaink
TisztaShow SZAKMAI NAP. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon. Budapest, október
TisztaShow SZAKMAI NAP Budapest, 2016. október 21-22. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon Barta Géza Róbert ügyvezető Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. Csak egy módon indulhatunk
Kitekintés a jövőbe: új technológiák és modellek a fogyatékkal élők szolgálatában
: új technológiák és modellek a fogyatékkal élők szolgálatában Fókuszban a MOBIX - az integrált, multi-platform támogatású, biztonságos videó kommunikációs és üzenetküldő platform Antal.Kuthy@egroup.hu
Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály
Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló
ÁTI DEPO Zrt. A Logisztika Napja Miskolc Miskolc régió vezető logisztikai cége mára már több, mint logisztika.
ÁTI DEPO Zrt. A Logisztika Napja Miskolc 2017.04.27. Miskolc régió vezető logisztikai cége mára már több, mint logisztika Vojdyla Judit Bevezetés Cégnév: ÁTI DEPO Zrt. Cím: 1131 Budapest Pannónia út 11.
Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában. Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató November 5.
Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató 2013. November 5. Az új korszak átformálja a üzleti folyamatokat Big Data, közösség, mobil és felhőalapú e-business
MOBILTRENDEK A SZÁLLÁSFOGLALÁSBAN
MOBILTRENDEK A SZÁLLÁSFOGLALÁSBAN AZ MSZÉSZ XXXVIII. KÖZGYŰLÉSE HOTEL EGER PARK 2012.11.21. Gál Péter Tanácsadó BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. TÉMÁK NEMZETKÖZI ÉS MAGYAR MOBILPENETRÁCIÓ,
milliárd Ft, folyó áron
milliárd Ft, folyó áron 2017 enet Internetkutató Kft. Minden jog fenntartva! Forrás: enet magyarországi e-kiskereskedelmi forgalom-előrejelzés 2015-2020, 2016 18+ internetezők 4 179 854 fő 76%-a 2017 enet
SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL
SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL A Ford közzétette 14. Fenntarthatósági Jelentését, amelyben a vállalat kiemeli, hogy 2000 és 2012 között a globális gyártóüzemekben 37
Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment)
Szövetség az Italoskartonért és a Környezetvédelemért (The Alliance for Beverage Cartons & the Environment) - Az italoskarton gyűjtés és újrahasznosítás európai perspektívája Katarina Molin Főigazgató
A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és
A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és agglomerációjában több mint 300 000 ember él Gazdag ipari múlttal rendelkezik
EQ80 a Canontól ÉPÍTSÜNK JOBB VÁLLALKOZÁST! EGYÜTT.
EQ80 a Canontól ÉPÍTSÜNK JOBB VÁLLALKOZÁST! EGYÜTT. See the bigger picture Intelligensebb megoldások egy jobb vállalkozásért A Canonnál elköteleztük magunkat amellett, hogy ügyfeleinknek innovatív termékek
LOKÁLIS KAPCSOLATOK
LOKÁLIS KAPCSOLATOK 2018.02.28. JÖVŐKÉPÜNK: megváltoztatja a [vásárlókét] [kollégákét] [partnerekét] életet ÉRTÉKEINK BIZALOM KIVÁLÓSÁG NYITOTTSÁG 2 meggyőződésünk Az Auchannál azt gondoljuk, hogy A kereskedő
1 KICSI SZIGET, ÉGIG ÉRŐ LEHETŐSÉGEK EXPORTÁLJON A VILÁG EGYIK LEGERŐSEBB E-KERESKEDELMI PIACÁRA.
1 KICSI SZIGET, ÉGIG ÉRŐ LEHETŐSÉGEK EXPORTÁLJON A VILÁG EGYIK LEGERŐSEBB E-KERESKEDELMI PIACÁRA. 2 KICSI SZIGET, ÉGIG ÉRŐ LEHETŐSÉGEK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG GAZDASÁGA ÁGAZATONKÉNT SZOLGÁLTATÁSOK 80,2%
INFORMÁCIÓMENEDZSMENT E-KERESKEDELEM (3.-4. HÉT)
INFORMÁCIÓMENEDZSMENT E-KERESKEDELEM (3.-4. HÉT) Dr. Danyi Pál, egyetemi docens danyi@mvt.bme.hu 1 A HÉT IT CIKKE: MIÉRT LETT BUKÁS A PLAYSTATION VITA? 2012-ben jelent meg, 15 milliót adtak el belőle PSP:
Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége
Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége Készítette: az EVEN-PUB Kft. 2014.04.30. Projekt azonosító: DAOP-1.3.1-12-2012-0012 A projekt motivációja: A hazai brikett
Wi - Fi hálózatok mérése (?) Tóth Tibor
Wi - Fi hálózatok mérése (?) Tóth Tibor 2020-ra várhatóan a globális internet forgalom 95-szöröse lesz a 2005-ben mért forgalom mennyiségének a teljes IP forgalom 71 százalékát nem számítógépek, hanem
Export húzza a gazdaságot
Export húzza a gazdaságot - vállalati elvárások Gödri István Bosch Rexroth Pneumatika kft 1 A nagy kép amit most látunk Elvárások vállalati szinten Globális kihívások rövid és közép távon 2 3 Export húzza
LAPPIACI TRENDEK Fény az alagút végén
LAPPIACI TRENDEK Fény az alagút végén Kázmér Judit Elnök, Magyar Lapkiadók Egyesülete Budapest, 2010. szeptember 16. NYOMTATOTT SAJTÓ: A LEGJOBB BROWSER FŐBB TRENDEK A VILÁGSAJTÓBAN Globális recesszió,
KERESKEDELMI GAZDASÁGTAN. Kiskereskedelmi választékpolitika február
KERESKEDELMI GAZDASÁGTAN Kiskereskedelmi választékpolitika 2019. február 18-19. 1. ÁRUVÁLASZTÉK SZEREPE A KISKERESKEDELEMBEN Kiskereskedelmi árpolitika MIT? MENNYIT? Telephelyválasztás Választékpolitika
Honda filozófiája. Újrahasznosításra tervezve. Különböző technológiákat fejlesztettünk erre:
Honda filozófiája A Honda évek óta ott található az élvonalban azon vállalatok között, akik tudatossággal művelik a környezetvédelmet. Mint egy világméretű autógyártó cég kellő komolysággal érzi felelősségét
Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának vizsgálata a nők körében
Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekció Fogyasztói magatartás 1. Zempléni gyümölcsalapú kézműves élelmiszerek fogyasztói magtartásának
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Szalai Luca 9.c Óceánok szennyezése
Szalai Luca 9.c 2018. 04. 07. Óceánok szennyezése Az óceánok mára már nagyon szennyezetté váltak Erről már számos újság is beszámolt és világméretű szervezetek is foglalkoznak a problémával Évente mintegy
A világ ben. 2. forgatókönyv Élmény az egész világ
A világ 2025-ben Élmény az egész világ 13 Élmény az egész világ 2025-re a hagyományos kiskereskedelem szerepe a felismerhetetlenségig megváltozik. A bevásárlóközpontokat a márkaélmények uralják, amelyek
BIG DATA ELEMZÉSEK LEHETŐSÉGEI
BIG DATA ELEMZÉSEK LEHETŐSÉGEI A KÖRNYEZETVÉDELMI MODELLEZÉSBEN Dr. Torma A. 2015.11.13. 2015/11/13 Dr. TORMA A. >> Széchenyi István Egyetem 2 Tartalom 1. A Big Data fogalma 2. Pár érdekes adat a Big Data
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei
WAHL HUNGÁRIA FINOMMECHANIKAI KFT. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV 2008-2012
WAHL HUNGÁRIA FINOMMECHANIKAI KFT. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV 28-212 Mosonmagyaróvár, 27.november 22. 1. A Kft. általános leírása Neve és címe : WAHL Hungária Finommechanikai Kft. 92 Mosonmagyaróvár Barátság
Európa e-gazdaságának fejlődése. Bakonyi Péter c. docens
Európa e-gazdaságának fejlődése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlődése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és
1. ábra Termelő vállalat logisztikai rendszerének kapcsolatai
Elosztó raktár Bank Logisztikai vállalat VÁM Adó, Tbj Felhasználók Vállalat Vállalati m enedzsm ent (Logisztikai menedzsment Tulajdonosok Pénzügyszámvitel Termelési rendszer (Term elés tervezés és irányítás)
Informatika és növekedés. Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke
Informatika és növekedés Pongrácz Ferenc ügyvezető igazgató, IBM ISC Magyarország Kft., az MKT Informatikai Szakosztályának elnöke Honnan jön a lendület? Az Infokommunikációs iparág adja!* 1 2 3 Permanens
Nem mondunk le a mirelit zöldségről
Az elmúlt évek legszélesebb körű termékvisszahívására került sor a napokban egy magyar üzemben gyártott gyorsfagyasztott áruk lisztériafertőzése miatt. A forgalomból olyan nagy mennyiségű árut kénytelenek
Mit kezdjünk a mechanikailag-biológiailag előkezelt hulladékkal? Előadó: Kövecses Péter városgazdálkodási igazgató GYŐR-SZOL Zrt
Mit kezdjünk a mechanikailag-biológiailag előkezelt hulladékkal? Előadó: Kövecses Péter városgazdálkodási igazgató GYŐR-SZOL Zrt Egységes vállalatba beolvadó társaságok INSZOL Győri Vagyongazdálkodó és
Használjuk a három R-t!
1. oldal (összes: 6) 2. oldal (összes: 6) Papírfogyasztásunk mindössze 65 százalékát hasznosítják újra valamilyen formában, a maradék még mindig szemétlerakókba kerül, így decemberben még fontosabb, hogy
ONLINE KISKERESKEDELEMI INDEX SAJTÓREGGELI
ONLINE KISKERESKEDELEMI INDEX SAJTÓREGGELI 2016. március 3. 2016 GKI Digital Kutató és Tanácsadó Kft. & Naspers OCS Hungary Kft. Minden jog fenntartva! A KUTATÁS 2016-OS MENETRENDJE I. forduló Január II.
A Csomagolási hulladékokról
A Csomagolási hulladékokról Fıbb elıírásai: 2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról Alapfogalmak (hulladék, gyártó újrahasználat stb.) Hulladékgazdálkodási alapelvek (gyártói felelısség, szennyezı
Mit adhat és miért éri meg az online térben működtetett fizetési rendszer a kereskedőnek és a vevőnek?
Mit adhat és miért éri meg az online térben működtetett fizetési rendszer a kereskedőnek és a vevőnek? DR. AL-ABSI GÁBER SEIF ÜGYVEZETŐ-HELYETTES ÜZLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐ 2017. 03. 02. GYORS
IDŐSEK SZEREPE A CSALÁDBAN. Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma
IDŐSEK SZEREPE A CSALÁDBAN Dr. Beneda Attila helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma NÉHÁNY FONTOSABB DEMOGRÁFIAI ADAT Hiszem, hogy az öregedésre nem akkor kell készülni, amikor ott van.
50 FELETT IS AKTÍVAN!
50 FELETT IS AKTÍVAN! KI A CÉLCSOPORT? főbevásárlók (elsősorban nők) 25-30 éves, családos, ABC státuszú nők 40+ -os nők 50+ -os korosztály kismamák, babáskisgyerekes anyukák ÁTLAGÉLETKOR VILÁGVISZONYLATBAN
Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika
BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál
A szervezeti innováció alapjai. EPCOS Kft. A TDK Group Company SZ BA FC Szombathely, Hungary December, 2014
A szervezeti innováció alapjai EPCOS Kft. SZ BA FC Szombathely, Hungary December, 2014 Világpiaci szinten vezető elektronikai vállalat Alapítás éve, székhelye: 1935. Tokió Tokyo Denki Kagaku TDK Létszám:
A logisztika feladata, célja, területei
A logisztika feladata, célja, területei A logisztika feladata: Anyagok és információk rendszereken belüli és rendszerek közötti áramlásának tervezése, irányítása és ellenőrzése, valamint a vizsgált rendszerben
Helye: Genf, Svájc. Ideje: Célja: ILO, 102. ülés, Employment and Social Protection in the New Demographic Context
Helye: Genf, Ideje: 2013.06.05-06.15. Célja: ILO, 102. ülés, Employment and Social Protection in the New Demographic Context A 2013. június 5. napjától két héten át tartó ILO ülés 4 területre fókuszált:
Fejlődő technológiák alkalmazása a termék-nyomonkövetésre élelmiszerellátási
Fejlődő technológiák alkalmazása a termék-nyomonkövetésre élelmiszerellátási láncokban ÖSSZEFOGLALÓ K+F+I terület: nyílt élelmiszer ellátási láncok terméknyomonkövetési problémáinak megoldása. Kihívás:
A jövő cégei. KBC Equitas Befektetési klub, Cinkotai Norbert, Somi András, CIIA
A jövő cégei KBC Equitas Befektetési klub, 2016.11.08. Cinkotai Norbert, Somi András, CIIA Bármely kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslattól. Arthur C. Clarke Forrás: Tullett
KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA évekre. Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató
KESZTHELY VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA 2009-2016 évekre Készítette: Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Kft Végh Szilárd ügyvezető igazgató Keszthely jellemzői hulladékgazdálkodás szempontjából Város
Ágazati sajátosságok Kocsisné Kiss Ágnes Szakértő (BIMEO Kft.)
MUNKAHELYI EGÉSZSÉG ÉS BIZTONSÁG FEJLESZTÉSE A TEXTÍLIA, RUHÁZATI TERMÉK, BŐRTERMÉK ÉS LÁBBELI ÁGAZATBAN (GINOP-5.3.4-16-2016-00010) Ágazati sajátosságok Szakértő (BIMEO Kft.) 1 Az ágazat a számok tükrében
Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika. Döntéseink alapvető értékeket tükröznek.
Tudatos vásárlás Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika Döntéseink alapvető értékeket tükröznek. Ökológiai lábnyom Egy ember ökológiai lábnyoma hektárban számítva
Képernyőmagazinok. a digitális újságok piaca. Tinnyei István, Mobilmédia MOBILIZE ME! 2012. szeptember 13.
a digitális újságok piaca Tinnyei István, Mobilmédia 2 Mi a digitális magazin? 1. Digitális replika: a print digitális magazin másolatának megjelenítése digitális eszközön 2. Replika Plusz vagy Fél replika:
Telegdy Álmos. Emberek és robotok: az információs és kommunikációs technológia hatásai a munkaerőpiacra
Telegdy Álmos Emberek és robotok: az információs és kommunikációs technológia hatásai a munkaerőpiacra Az utóbbi 15 évben a magyar munkaerőpiacon a szakmunkások és gépkezelők aránya jelentősen lecsökkent.
Az újrahasznosított író-nyomó papírok használatának elősegítése
Az újrahasznosított író-nyomó papírok használatának elősegítése Graczka Sylvia Projektgazda: Reflex Egyesület KEOP-6.1.0/B/11-2011-0020 Környezeti tanácsadás fejlesztése a Nyugat-Dunántúlon fókuszban a
Európa e-gazdaságának fejlıdése. Bakonyi Péter c. docens
Európa e-gazdaságának fejlıdése Bakonyi Péter c. docens Definiciók Definiciók Az E-gazdaság fejlıdése Európában Az IKT térhódítása miatt a hagyományos gazdaság az E-gazdaság irányába mozdul Az üzleti és
Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései
Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései,,a siker fenntartásáért nap, mint nap meg kell küzdeni csak a hanyatlás megy magától (Enyedi, 1998) Dr. Káposzta József A TERÜLETI KÜLÖNBSÉG TEOLÓGIAI
Clim Foot képzés ESETTANULMÁNY
1 Clim Foot képzés ESETTANULMÁNY 2 Európai Ablak & Ajtógyártó vállalat A&A Vállalat tevékenységi körének jellemzői: Az A&A cég székhelye Párizsban található, fő tevékenységi köre az ajtók, ablakok és redőnyök
1. táblázat. Az egyes desztinációk turistaérkezéseinek összesítése alapján. ** Becslés. *** Előrejelzés.
2016. május 23. EURÓPAI TURIZMUS 2015-BEN ÉS 2016-BAN TRENDEK ÉS KILÁTÁSOK Az ETC 2016/1. negyedéves jelentése A nemzetközi turistaérkezések számának 2015. évi 5%-os európai növekedése után a 2016-os első
Kihívásdömping, avagy valós és vélt igények az élelmiszeripar tevékenységével kapcsolatban. Éder Tamás Szeptember 8.
Kihívásdömping, avagy valós és vélt igények az élelmiszeripar tevékenységével kapcsolatban Éder Tamás 2017. Szeptember 8. Az élelmiszer-előállítás végtelenül leegyszerűsített gazdaságtörténete Egyéni önellátás
Okos Városok Globális helyzetkép, lehetőségek, várakozások. Digitális Város Konferencia 2016 szeptember, Győr
Okos Városok Globális helyzetkép, lehetőségek, várakozások Digitális Város Konferencia 2016 szeptember, Győr Az okos város Célja a lakók életminőségének javítása. Olyan versenyképes, erős növekedési potenciállal
Nulla hulladék?! A csı végérıl a folyamatok elejére. Szilágyi László 2009. február 5. Visegrád
Nulla hulladék?! A csı végérıl a folyamatok elejére Szilágyi László 2009. február 5. Visegrád Idén száznál több lerakót be kell zárni, de sok helyen még nincs kész az új. Sorban dılnek be a begyőjtı cégek,
ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE
ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE Célok a települési szilárd hulladék 40%-ának hasznosítása 2009ig, 50%-ának hasznosítása 2013 végéig a lerakott hulladék biológiailag
A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli trendjei a Nyugat-dunántúli régióban
MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet A Nyugat-dunántúli technológiai régió jövőképe és operatív programja Győr, 2004. szeptember 30. A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli
Környezetvédelmi felfogások a vállalati gyakorlatban
Környezetvédelmi felfogások a vállalati gyakorlatban Zilahy Gyula Tisztább Termelés Magyarországi Központja Budapest, Hungary http://hcpc.bke.hu Lépések a kibocsátások csökkentésének az irányába 1. Csővégi
LERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája
LERAKÁS - Hulladékkezelési technológiák nem hasznosítható maradékanyagainak listája 1 ÁSVÁNYOK KUTATÁSÁBÓL, BÁNYÁSZATÁBÓL, KŐFEJTÉSBŐL, FIZIKAI ÉS KÉMIAI 01 04 08 kő törmelék és hulladék kavics, amely
HITA roadshow 2012.05.8-10.
HITA roadshow 2012.05.8-10. Széleskörű kétoldalú gazdasági kapcsolatok Áru és szolgáltatás kereskedelem Kétoldalú tőkekapcsolatok Közös infrastruktúra fejlesztések Határ menti, regionális együttműködés
1. Vegyél vissza a flancból!
www.vegyelvissza.hu 1. Vegyél vissza a flancból! Neked a divat mondja meg, ki vagy? Minden második vásárlás impulzusvásárlás. Hirtelen jött vágy és ötlet eredménye. Kétszer ad, aki gyorsan ad kétszer vesz,
Újradefiniált kereskedelem
Újradefiniált kereskedelem Magyar Termék Google rendezvény 2017. 03.06. Az előadást és az összefoglalót készítette: Csukás Zsuzsanna FMCG szakértő zsuzsanna.csukas@applause.hu Az előadás tartalma Általános
Google AdWords és AdSense A Google hirdetési rendszere
Google AdWords és AdSense A Google hirdetési rendszere By: Béres Roland Will Gábor Miről lesz szó? Szintrehozás pár szó a reklámokról Internetes reklámozás kezdetei A nyerő üzleti modell made by Google
ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM. Készítette Borbola Péter
ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM Készítette Borbola Péter EGY KIS IDÉZET A kereskedelem a hálón kezdetben lehet,hogy veszteséges lesz, de biztosan azzá fog válni, ha nem kerül oda! Esther Dyson TÉMAKÖRÖK, TARTALOM
MAGYAR POSTA ZRT. Az e-kereskedelem logisz/kai partnere
MAGYAR POSTA ZRT. Az e-kereskedelem logisz/kai partnere 1 Mivel készültünk a mai napra? 2 Fogyasztói magatartás A mai fogyasztók már nem járnak vásárolni, hanem mindig és mindenhol vásárolnak. Forrás:
Nagyteljesítményû kenôzsírok
Nagyteljesítményû kenôzsírok Osztrák minôség ipari alkalmazások számára Photo by courtesy of SKF www.omv.com OMV Felkészültünk a jövôre Gyorsabban, tovább, jobban. Az elmúlt évek során a gazdasági környezet
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
Vállalatgazdaságtan. Minden, amit a Vállalatról tudni kell
Vállalatgazdaságtan Minden, amit a Vállalatról tudni kell 1 Termelési rendszer vizsgálata 2 képzeljük el az alábbi helyzetet örököltünk egy gyárat mit csináljunk vele? működtessük de hogyan? Hogyan működik
A gazdálkodás és részei
A gazdálkodás és részei A gazdálkodás a szükségletek kielégítésének a folyamata, amely az erőforrások céltudatos felhasználására irányul. céltudatos tervszerű tudatos szükségletre, igényre összpontosít
Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai. Miért (nem) Magyarországon? 2015.
Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai Miért (nem) Magyarországon? 53. Közgazdász vándorgyűlés Logisztikai szekció Miskolc, 2015. szeptember 4. 2015. Tartalom Az e-kereskedelem növekedési
A közép-európai régió versenyképessége és a 4. ipari forradalom
EFOP-3.6.1-16-2016-00013 (Intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusán) A közép-európai régió versenyképessége és a 4. ipari forradalom
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN
VÁROS- ÉS INGATLANGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az
Iparágak. Integrált vállalatirányítás. Ügyfélkapcsolat-kezelés. Jelentéskészítés. Üzleti intelligencia. Döntéstámogatás. Üzleti folyamatmenedzsment
Ügyfélkapcsolat-kezelés Integrált vállalatirányítás Iparágak Üzleti intelligencia Üzleti folyamatmenedzsment Rendszerfejlesztés Logisztika és disztribúció Rendszerintegráció Üzleti tanácsadás, oktatás
Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI
Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI Alapja: nemzeti stratégiai jelentések Cél: nemzeti szinten javítani az átláthatóságot, ösztönözzék az elszámoltathatóságot Az aktív végrehajtás
Erőteljes növekedést mutat az Online Kiskereskedelmi Index
SAJTÓKÖZLEMÉNY - azonnal közölhető 2014. szeptember 2. Erőteljes növekedést mutat az Online Kiskereskedelmi Index Az online kiskereskedelem hat legnagyobb szektora az év első hat hónapjában, együttesen
ONLINE KISKERESKEDELEMI INDEX ÖSSZEFOGLALÓ
ONLINE KISKERESKEDELEMI INDEX ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 2016/III. 2016 GKI Digital Kutató és Tanácsadó Kft. & Naspers OCS Hungary Kft. Minden jog fenntartva! A KUTATÁS 2016-OS MENETRENDJE I. forduló
Az ECOSE Technológia rövid bemutatása
Az ECOSE Technológia rövid bemutatása Mi az ECOSE Technológia? egy forradalmian új, természetes, formaldehid-mentes kötőanyagtechnológia, mely üveg-, kőzetgyapot és számos más termék gyártásakor biztosítja
Gyártási mélység változásának tendenciája
Gyártási mélység változásának tendenciája 1 Make-or-Buy döntés szükségessége 2 Make or Buy döntés lehet: egy konkrét megrendelés esetére, egy meghatározott időszakra, amíg a feltételek, adottságok nem