A hazafias és honvédelmi nevelés egyik fontos eleme a katonai alapismeretek tantárgy
|
|
- Antal Bogdán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A hazafias és honvédelmi nevelés egyik fontos eleme a katonai alapismeretek tantárgy Bevezető A hazaszeretet és a hazafiság fogalmának minden történelmi korban megvolt a maga jelentése és jelentősége, és nincs ez másként ma sem. Ma is képesnek kell lennünk arra, hogy a fiatalok példát és hitet kapjanak tőlünk a hazához való ragaszkodáshoz és hűséghez. Ahhoz, hogy ezt eredményesen megtehessük, figyelembe kell vennünk a mai körülményeket. Egy mai fiatal számára a modern, globalizációtól áthatott világ és az Európai Unió az élet természetes közegét jelenti. Könnyedén megismerkedhet más kultúrákkal, zavartalanul utazhat, munkát vállalhat és le is telepedhet Európa országainak többségében. Az elmúlt évtizedek békében teltek, a mai iskolás gyermekek szülei is már háborúktól mentes világban nőttek fel. Már csak a nagyszülők rendelkeznek személyes élményekkel arról, amikor a haza szolgálata fegyveres harcot is megkövetelt, és az élet feláldozását is jelentette sokak számára. Ezekhez a körülményekhez alkalmazkodva kell élményszerű és hiteles hazafias nevelést adnunk a mai fiataloknak. Hozzá kell segíteni őket ahhoz, hogy megértsék, mi adhat értelmes tartalmat ma a hazafiság fogalmának, miként válhatnak értékesebb személyiséggé azon élmények által, amelyeket a cselekvő hazaszeretet adhat a számukra, és felismerjék, milyen kötelezettségekkel is jár magyar állampolgárnak és jó hazafinak lenni. A szeptember elsejétől hatályos Nemzeti Alaptanterv az alábbiakat tartalmazza: A tanulók ismerjék meg nemzeti, népi kultúránk értékeit, hagyományait. Tanulmányozzák a jeles magyar történelmi személyiségek, tudósok, feltalálók, művészek, írók, költők, sportolók munkásságát. Sajátítsák el azokat az ismereteket, gyakorolják azokat az egyéni és közösségi tevékenységeket, amelyek megalapozzák az otthon, a lakóhely, a szülőföld, a haza és népei megismerését, megbecsülését. Alakuljon ki bennük a közösséghez tartozás, a hazaszeretet érzése, és az a felismerés, hogy szükség esetén Magyarország védelme minden állampolgár kötelessége. Európa a magyarság tágabb hazája, ezért magyarságtudatukat megőrizve ismerjék meg történelmét, sokszínű kultúráját. Tájékozódjanak az egyetemes emberi civilizáció kiemelkedő eredményeiről, nehézségeiről és az ezeket kezelő nemzetközi együttműködési formákról Az iskola megteremti annak lehetőségét, hogy a tanulók megismerjék a főbb állampolgári jogokat és kötelezettségeket, és ennek keretében biztosítja a honvédelmi nevelést. A részvétel a közügyekben megkívánja a kreatív, önálló kritikai gondolkodás, az elemzőképesség és a vitakultúra fejlesztését. 1 Jogszabályi alapok A hazafias és honvédelmi nevelés feladatainak végrehajtásában az alábbi jogszabályokra az irányadók. A évi CXIII. Törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 21. (1) bekezdése megfogalmazza, hogy a Kormány Magyarország védelmi felkészültségének 1 Magyar Közlöny évi 66. szám oldal 1
2 biztosítása céljából a köz- és a felsőoktatás keretein belül gondoskodik a honvédelmi nevelés programjának végrehajtásáról. Ehhez kapcsolódik a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. Törvény 78. (7) bekezdése, amely megfogalmazza, hogy az oktatásért felelős miniszter, és a honvédelemért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával, pedagógus-továbbképzés biztosításával segíti a nevelési-oktatási intézményekben folyó honvédelmi nevelési feladatok végrehajtását. A Honvédelmi Miniszter és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora által június 27-én aláírt NKE-SIRH/86/2012 számú együttműködési megállapodás 19. pontja részletesen tartalmazza egyetemünk feladatait a fenti feladatok eredményes végrehajtása érdekében. Katonai alapismeretek pedagógiai rendszer A hazafias és honvédelmi nevelés részeként működő KatonaSuli program dinamikusan fejlődő iskolarendszerű eleme a katonai alapismeretek választható közismereti érettségi tantárgy, amelynek oktatása minőségileg új szakaszba lépett. A tantárgy pedagógiai rendszerének január elsejétől minden eleme hatályos. A tantárgy történetében először működik olyan egymásra épülő komplex rendszer, amelynek az alább felsorolt elemei összhangban vannak egymással, és minden eleme megjelent jogszabályokban. Tankönyv (2011 őszén jelent meg a javított utánnyomás, HM-69157) Munkafüzet (HM-94671) Tanári kézikönyv I. (2102) Tanári kézikönyv II. (2013) Kerettanterv [a 17/2004. (V. 20.) OM rendelet módosítása] Kerettanterv 2013 Kétszintű általános érettségi követelmények [172/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, Magyar Közlöny évi 98. szám] Kétszintű részletes érettségi követelmények [1/2012. (I. 3.) NEFMI rendelet, Magyar Közlöny évi 1. szám] A katonai alapismeretek közismereti választható érettségi tantárgy gyakorlati oktatásának és számonkérésének módszertana a középiskolák évfolyamán című, PED/236-1/2011. számú akkreditált pedagógus továbbképzés. Katonai alapismeretek kerettanterv 2013 A szeptember elsejétől hatályos Nemzeti Alaptantervvel összhangban elkészítettük a katonai alapismeretek közismereti, választható érettségi tantárgy új kerettantervét. Alapvető változás ez előzőhöz képest, hogy kevésbé részletesen tartalmazza az elsajátítandó ismereteket, valamint szerepelnek benne az egyes tárgykörök javasolt óraszámai is. Fontos kiemelni, hogy a sem a kerettanterv, sem a tananyag, sem pedig a hatályos érettségi követelmények nem tartalmaznak a diákok számára katonai kiképzést, katonai közelharcoktatást és egyéni lőfegyverek kezelését sem. A diákok számára gyakorlati foglalkozás csak a szóbeli érettségin számon kérhető három tárgykörből van tervezve (térkép és tereptani alapismeretek, alaki ismeretek, egészségügyi ismeretek), középszinten 42 óra, emelt szintű érettségire történő felkészítés esetén pedig összesen 50 óra. A négy tanév során 18 óra bemutató 2
3 foglalkozásra van lehetőség, ahol a diákok az elméletben elsajátított ismereteket elmélyíthetik a Magyar Honvédség alakulatainál végrehajtott látogatásokon. Katonai alapismeretek tanári kézikönyv II. A diákok érettségire történő felkészítésének és a szóbeli érettségi vizsga lebonyolításának elősegítése érdekében elkészítettük a tanári kézikönyv második részét. A kézikönyv az új kerettantervre épülő óraelosztás és módszertan mellett a szóbeli érettségi már említett három fő területére helyezi a hangsúlyt. Elkészítésével segítséget nyújtunk a pedagógusoknak a diákok gyakorlati felkészítéséhez, az általuk elsajátított gyakorlati feladatok szakszerű értékeléséhez. Ennek érdekében a három tárgykör tananyagát animációk, módszertani filmek és fényképek segítségével dolgoztuk fel. Térkép és tereptani alapismeretekből az érettségi követelményekben szereplő ismeretanyagból olyan animációs diasorok készültek, amelyek jelentős segítséget nyújtanak a tantárgyat tanító pedagógusoknak és a diákoknak is. A tankönyv ismeretanyagára és a munkafüzet feladataira épülő diasorok lehetővé teszik különösen az emelt szintű érettségire történő felkészülés esetén a tananyag sikeres elsajátítását. Az alaki ismeretek témakörben az összes lehetséges jelentést és jelentkezést, az állóhelyben végrehajtandó fordulatokat, a katonai tiszteletadás különböző formáit az MH Ludovika Zászlóalj tisztjelöltjei segítségével dolgoztuk fel. Minden mozzanatról filmfelvétel és fénykép készült. tiszteletadás tisztelgéssel 3
4 Az egészségügyi ismeretek esetében az éles helyzeteket megközelítő szituációkat rendeztünk meg, ahol filmre vettük, hogy mi az elsősegélynyújtó feladata tömeges balesetnél, továbbá egyéb sérülések ellátásánál. Feldolgoztuk a sérültek kimentésének fogásait, a különböző fektetési, kötözési módokat. A kiemelt mozzanatokról szintén készültek fényképek is. ütőeres vérzés ellátása Katonai alapismeretek érettségi követelmények A tantárgy pedagógiai rendszerének meghatározó eleme a kétszintű érettségi követelményrendszer, amely január elsejével lépett hatályba. A diákoknak lehetőségük van a tantárgyból emelt szintű érettségi vizsga letételére is, az eddigi információk alapján több diák tervezi, hogy emelt szinten fog érettségizni katonai alapismeretekből. Ki kell emelni, hogy a jelenleg hatályos érettségi követelményrendszer mind tartalmában, mind módszereiben jelentősen eltér az előzőtől. Az alábbiakban olvasható néhány jellemző ismeretanyag a részletes érettségi követelményekből. Magyarország biztonságpolitikájának főbb elemei, jellemző vonásai A biztonsági kihívás fogalma és a biztonsági kihívások típusai A globalizáció hatásai a biztonságra A NATO létrejöttének történelmi körülményei, a NATO-doktrínák jellemzői A NATO feladatrendszerének változása a kétpólusú világrend megszűnése után A NATO válasza a XXI. század biztonságpolitikai kihívásaira Az Európai Unió kialakulásának folyamata, az integráció lépcsőfokai Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának jellemzői Az ENSZ tevékenysége a világ válságövezeteiben 1945 óta A Magyar Honvédség felépítése és feladatai A harci erők általános feladatai A harci támogató erők általános jellemzése 4
5 A harci kiszolgáló-támogató erők általános jellemzői A globalizáció és a modern hadviselés kapcsolata A terep alkotóelemeinek fontosabb jellemzői, hatásuk a harc kimenetelére A terep- és tájtípusok jellemzői, hatásuk elemzése a katonai tevékenységekre Egy adott pont UTM koordinátájának meghatározása Egy adott pont földrajzi koordinátájának meghatározása Egy adott pont MGRS azonosítójának meghatározása Egy adott pont GEOREF azonosítójának meghatározása A nukleáris fegyverek jellemzői, alkalmazásának hatásai A vegyi fegyverek csoportosítása és jellemzése A biológiai fegyverek csoportosítása és jellemzése Az alaki tevékenység kialakulása, az alakiság jelentősége a katonai fegyelem fenntartásában Az alakiság alapfogalmai A jelentések és jelentkezések szabályai, fordulatok állóhelyben, katonai tiszteletadás Magyarország honvédelmét meghatározó jogszabályok A különleges jogrend, az egyes minősített időszakok jellemzői A honvédelmi kötelezettségek rendszere, tartalma A honvédelem rendszerének irányítása minősített időszakokban A genfi és a hágai egyezmények létrejöttének körülményei, fontosabb elemei A katonai rendfokozatok A Magyar Honvédség ügyeleti szolgálatai A függelmi viszonyok, a parancs fogalma, a parancsadás jellemzői Teendők a baleseti helyszínen Ellátási sorrend normál balesetekben, katasztrófákban és tömeges balesetben A sérült mozgatására alkalmazható módszerek Fektetési módok a sérültek ellátásakor A középszintű szóbeli érettségin térkép és tereptani alapismeretekből, alaki ismeretekből és egészségügyi ismeretekből kell a diákoknak feladatokat megoldaniuk, emelt szinten ez kiegészül egy téma összefüggő kifejtésével. Akkreditált pedagógus továbbképzés Ismerve az új érettségi követelményrendszert, szükségesnek tartottuk olyan pedagógus továbbképzés kidolgozását és akkreditálását, amely biztosítja a pedagógusok elméleti, gyakorlati és módszertani felkészítését annak érdekében, hogy az átmenet zökkenőmentes legyen. A programot a Honvédelmi Minisztérium alapította, a továbbképzések indítója és egyben az oklevél kiállítója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara. A továbbképzés 60 órás, melyből 30 óra önálló elméleti felkészülés. Ennek célja, hogy megadja a tantárgy színvonalas tanításához szükséges elméleti alapokat, ennek érdekében a pedagógusok a Honvédelmi alapismeretek digitális tananyag megadott fejezeteit távoktatással sajátítják el, és ismereteikről írásbeli vizsgán adnak számot. A továbbképzés másik 30 órája gyakorlati felkészítés, ahol megismerik az érettségi vizsga lebonyolításának elméleti és gyakorlati módszereit, a diákok szakszerű 5
6 értékelésének szempontjait, továbbá mindhárom tárgykör gyakorlati ismereteinek végrehajtásából értékelést kapnak. Az első továbbképzés gyakorlati részére január 25-én és 26-án, Szentendrén 24 pedagógus részvételével került sor. A cél az volt, hogy a diákok szóbeli érettségire történő felkészítése és az érettségi vizsga lebonyolítása egységes szempontok szerint és közel azonos minőséggel legyen végrehajtva. Czank László Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Át- és Továbbképző Központ főelőadó pedagógus továbbképzés 6
KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen
KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek
A KatonaSuli program eddigi eredményei
A KatonaSuli program eddigi eredményei Bevezetés A KatonaSuli program két iskolarendszerű eleme a felsőoktatásban oktatott Honvédelmi alapismeretek egy féléves, választható, 3 kredites tantárgy, valamint
KATONAI ALAPISMERETEK I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
KATONAI ALAPISMERETEK I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A felnövekvő generáció nem rendelkezik ismeretekkel a honvédelemről, a minősített időszakokban rá háruló állampolgári kötelezettségekről. A katonai
KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGY I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGY I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A felnövekvő generáció nem rendelkezik ismeretekkel a honvédelemről, a minősített időszakokban rá háruló állampolgári kötelezettségekről.
H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ
H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ Katonai-honvédelmi nevelés a középiskolákban 2. rész Pedagógusképzések, katonai szakközépiskolák a honvédelmi-katonai nevelés szolgálatában A 2011. CXC. törvény a nemzeti
Honvédelmi alapismeretek
Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres
Honvédelmi alapismeretek
Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TI SZT ELT HALLGATÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlása kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres
A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében.
Dr. Czank László ny. alezredes 1 : A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében. 1 NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Át-és Továbbképző Központ főelőadó
II. A VIZSGA LEÍRÁSA
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 120 perc 15 perc 240 perc 30 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot működtető
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok
Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory
2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT
31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.
Katonai-honvédelmi nevelés a középiskolákban 1. rész: Célok, követelmények, dokumentumok, taneszközök
HAJDICSNÉ VARGA KATALIN Katonai-honvédelmi nevelés a középiskolákban 1. rész: Célok, követelmények, dokumentumok, taneszközök A 2011. CXC. törvény a nemzeti köznevelésről bevezetőjében nagy hangsúlyt kapott
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...
A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
Kiadvány adatlap az NKE gondozásában megjelentetendő kiadványok Egyetemi Kiadói Tanács elé való beterjesztéshez
Kiadvány adatlap az NKE gondozásában megjelentetendő kiadványok Egyetemi Kiadói Tanács elé való beterjesztéshez Tisztelt Kitöltő! Kérjük, a fekete kerettel ellátott részeket mindenképpen töltse ki! Esetleges
Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.
Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Pedagógiai programja Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Lásd a kereskedelemben a vendéget, a vendéglátásban a kereskedelmet!
NATO a középiskolákban
NATO a középiskolákban ÁBRAHÁM NORBERT SZEKSZÁRD, 2018. OKTÓBER 18. Magyarország Alaptörvénye XXXI. 2 Cikk Minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére. Kötelességünk minden magyar állampolgárt felkészíteni
A nevelés-oktatás tervezése I.
A nevelés-oktatás tervezése I. Pedagógia I. Neveléselméleti és didaktikai alapok NBÁA-003 Hunyady Györgyné M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés. Pécs, Comenius Bt. Kotschy Beáta (2003): Az iskolai
A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...
Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ
Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő
Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1
Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:
Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,
Katonai alapismeretek a polgári középfokú oktatásban
236 Katonai alapismeretek a polgári középfokú oktatásban Stummer Judit Katonai alapismeretek a polgári középfokú oktatásban 1. Bevezetés Magyarország biztonságpolitikai környezetének átalakulása, továbbá
Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia
Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi iskolában A nemzeti köznevelésről szóló 2011.
Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu
Katalógus Bı ológı ológı a Fı zı zı ka Földra z Kémı a Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Bán Sándor, Barta Ágnes: 8 próbaérettségi biológiából (középszint) Csiszár Imre,
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2015 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem
KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Katonai alapismeretek középszint 1711 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók
ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS
ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY erkölcstan illetve hit- és erkölcstan oktatására vonatkozó rendelkezései
Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra
Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/44/2014. (blended learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 1
Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja
Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola
A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23.
A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok 2012. augusztus 23. Vonatkozó jogszabályok 2011. évi CXC tv. a nemzeti köznevelésről 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási
VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG
VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG 1 A védelmi igazgatás rendszere Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvényének különleges jogrendre vonatkozó fejezetének 48-54. cikkejei: - rendkívüli állapot - szükségállapot
KATONAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai
Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu
Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában
Az OFI szerepe a pedagógiai szakmai szolgáltatások megújításában Hancock Márta Szombathely 2013. 08. 28. Az előadás témái A pedagógiai szakmai szolgáltatások jogszabályi háttere A pedagógiai szakmai szolgáltatások
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások
Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola
Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,
Gyakornoki szabályzat
A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2013 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Az Országos kompetenciamérés céljai Iskolák, fenntartók: a visszajelzés az intézmény, tanulócsoportok és a tanulók egyéni teljesítményéről saját elemzések készítése saját mérések
Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény. 2010/2011. tanév
Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény 2010. október-novemberi vizsgaidőszak: 2010/2011. tanév Érettségi eredmények: 94 fő tanuló jelentkezett be az
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság
Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények
HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása
2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT
34. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.
2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK
Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:
Közbiztonsági referensek képzése
Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2016 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.
A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA
PEDAGÓGIAI PROGRAM 1. Nevelési program 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. Alapelvei 1.1.2. Céljai, feladatai és értékei
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
ABONY FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 Az elmúlt tanévben
Gyakornoki Szabályzat. Bükkaranyosi Általános Iskola. Készítette: Váradi Józsefné ig.
Gyakornoki Szabályzat Bükkaranyosi Általános Iskola Készítette: Váradi Józsefné ig. Gyakornoki Szabályzat jogszabályi háttere A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9) 138/1992. évi
A korai idegennyelv-oktatás narratív megközelítése: a Hocus&Lotus módszer a 3-8 évesek idegennyelv-oktatásában. (1. szint)
A következő tanfolyam időpontja: 2012 március 30-31 és április 13-14, helyszíne: Piliscsaba Iosephinum Kollégium. Jelentkezni a jelentkezési lap visszaküldésével és előleg befizetésével lehet. A korai
(133.) tanév
Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Középszint Emelt szint Szóbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán
Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
Helyi tanterv. Osztályfőnöki
Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban
Szent Lőrinc. Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. pedagógiai programja
Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium pedagógiai programja 2014 Tartalomjegyzék I. BEVEZETŐ I.1. Az iskola küldetésnyilatkozata I.2. A pedagógiai program törvényi
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Az új típusú szaktanácsadás
Az új típusú szaktanácsadás Dr. Pompor Zoltán szakmai vezető TÁMOP 3.1.5/12 A TÁMOP 3.1.5/12-ben megvalósuló fejlesztések Az Oktatási Hivatal, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft és az Oktatáskutató
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása
hatályos
163/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi
A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet
A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának
PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354
DEBRECENI EGYETEM BALÁSHÁZY JÁNOS GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, GIMNÁZIUMA ÉS KOLLÉGIUMA PEDAGÓGIAI PROGRAM OM 201354 Debrecen-Pallag 2015 H-4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1, Telefonszám (52) 450-306, Fax:
Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény. Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola
Tagintézmény megnevezése: Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény Különös Közzétételi Lista Szakközépiskola 11. A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1.
A PEDAGÓGUSOK MINŐSÍTÉSI RENDSZERE S Z O M B A T H E L Y, 2 0 1 3. D E C E M B E R 1 1. SZABÁLYOZÁS a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 64. a nevelési-oktatási intézmények működéséről
A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata
A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,
BEVEZETŐ. Grúber György igazgató
BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu
Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre
Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Az ország egyetlen Honvéd Középiskolája Debrecenben található. Négy évfolyamon, speciálisan kis osztályokban
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)
Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv
CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989
ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ
ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv
PEDAGÓGIAI PROGRAM ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv SASHEGYI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM OM: 035289 Sashegyi Arany
Az iskolában folyó felnőttoktatás
Az iskolában folyó felnőttoktatás Munkarend A 2015/2016-os tanévben esti és levelező munkarendben kezdjük meg a felnőttoktatási tevékenységünket. Egy tanévben 36, - végzős okon 32 - tanítási héttel számolunk.
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakgimnáziuma. Különös Közzétételi Lista
Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakgimnáziuma Különös Közzétételi Lista 1. Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a térítési díjának, a tandíjának és egyéb díjak mértékét nevelési
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei
Az iskolarendszerű felnőttoktatás kerettantervei Singer Péter Hajdúszoboszló, 2013. 10. 09. Történeti visszatekintés Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2001-ben 4 iskolafokozatra készültek kerettantervek:
Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280
Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,
Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...
Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az
Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban
Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a
Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT
Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)
HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.
II. Idegen nyelvek m veltségi terület. 1. Angol nyelv és kultúra tanára (általános iskolai)
MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 1005 II.Idegennyelvekmveltségiterület 1. Angolnyelvéskultúratanára(általánosiskolai) 1. Az 1. melléklet 2. pontjában foglaltakra tekintettel a szakképzettség oklevélben
TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február
Szakgimnáziuma. ( OM azonosító : ) Felvételi tájékoztató. 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma ( OM azonosító : 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság Ügyvitel
KSZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pedagógiai Programja
KSZC Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pedagógiai Programja 1 Tartalom I. ISKOLÁNKRÓL... 5 II. INTÉZMÉNYÜNK KÉPZÉSI SZERKEZETE... 6 1. Gimnáziumi képzés... 6 2. Szakközépiskolai
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.
Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁ (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
Jelentés a kis létszámú érettségi vizsgatárgyak vonatkozásában
Jelentés a kis létszámú érettségi vizsgatárgyak vonatkozásában Tartalomjegyzék Bevezető... 7 1. Budaváriné Béres Erzsébet: Jelentés a belügyi rendészeti ismeretek érettségi vizsgatárgyról... 9 1.1. Belügyi
Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90
2013 Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,
6. ÁRAMFEJLESZTŐ KEZELŐI TANFOLYAM (10 kva feletti teljesítmény esetén)
BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 6. ÁRAMFEJLESZTŐ KEZELŐI TANFOLYAM (10 kva feletti teljesítmény esetén) 2004. AZ ÁRAMFEJLESZTŐ MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGAI,
A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja
A Zrínyi Ilona Gimnázium pedagógiai programja Nevelési terv Miskolc, 2013. 1 1. Küldetésnyilatkozat Iskolánk, a Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc város és környékének elismert, népszerű és eredményesen működő
ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.
HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154 20/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 39. (1)