A Szentkorona Promontoron
|
|
- Gréta Dobos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bartos Mihály A Szentkorona Promontoron A magyar Szentkorona történelme során számos településünkön megfordult hosszabb-rövidebb ideig. Vannak olyan helyek Nagy- Magyarországon, amelyek állandó vendéglátói voltak, s vannak olyanok is, ahol legfeljebb csak egy-egy országjárás keretében, vasúton utazott át a nemzetet megtestesítő Szentség. Promontor a mai Budafok a települések között kivételes helyzetben van, mivel a Szentkorona promontori látogatása a Szentkorona történetének egy jelentős eseményével is összefüggött, amelynek szeptember 15-én 150. évfordulóját ünnepelhettük meg. Az évi magyar forradalom és szabadságharc 1849 nyarára végső szakaszába érkezett. Az ellenség katonai túlereje már megállíthatatlan volt, a nemzet végső harcát vívta. A kormány 1849 júliusában ismét elhagyja a fővárost. A Szentkoronát és a koronázási jelvényeket a miniszterelnök, Szemere Bertalan menekíti Szegeden, Nagyváradon át Aradra. A Szentkorona iránt érzett felelősség súlya alatt Szemere többször is kísérletet tesz, hogy Kossuthtal tisztázza az ereklyékkel kapcsolatos további teendőket. Erről így ír naplójában: Kossuth soha nem gondoskodott róla (ti. a magyar Szentkoronáról B.M.), elő sem hozta, s midőn Aradon 11-én reggel, a temesvári vesztett csata hírére, kérdeztem tőle: hova rejtsük a koronát, hogy az osztrák dynastia birtokába ne jusson, és így a törvényesség e jelét a nép előtt fel ne használhassa, oly közönyösséggel, mintha egy protocollum 1 volt volna szóban, azt felelte: tedd le itt az aradi várban, s hagyd itt. Pedig már futóban volt, s tudta, hogy másnap a vár a muszka és osztrák hadsereg által két oldalról körül fog vétethetni. Ő már akkor fejét teljesen elvesztette, még csak azon bosszudöfést sem volt képes felfogni, mit a korona elvitele által a dynastia ellen intézhet. 2 Szemere nem adja fel, de ismételt kísérletei is eredménytelenek maradnak. De Kossuth már sem nem látott, sem nem hallott, sem nem okoskodott, pár óra múlva átadván a dictatúrát Görgeinek, futott mint a megfélemlített vad. 3 A Szentkoronát és koronázási jelvényeket tartalmazó vasládát Szemere Aradról Lugosra szállítja, hogy ott rejtse el, de az osztrákok elől sürgősen menekülniük kell, így azt tovább viszi Karánsebesre. Itt Fülep Lipót kormánybiztos vállalkozik rá, hogy a ládát a helyi bányában elrejti, de másnap visszahozza azt, mondván: lehetlen volt a bányamunkások figyelmét kikerülnie. 4 1 Magyarul a.m. jegyzőkönyv. 2 Szemere Bertalan: Naplóm. Száműzetésében írta - -. I. kötet. Pest, [Szemere] 198.o. 3 Szemere, i.m. 199.o. 4 Benda Kálmán-Fügedi Erik: A magyar korona regénye. Magvető Könyvkiadó, Budapest [Benda- Fügedi] 197.o.
2 2 Szemere augusztus 15-én ér Orsovára, az országhatárra. A korona mint egy vampyr faldolta oldalamat. Kivinni lehetetlen volt, itt hagyni nem akartam, megsemmisíteni sem, azonban elrejteni sem tudtam. Végre közöltem Batthyányval 5 helyzetem nehézségét. Ő semmi fontosságot nem tulajdonított a dolognak, s mintha egy darab kőről volna szó, hidegen azt felelte: törd össze vagy vesd a Dunába. E szerint tőle sem várhattam segedelmet. 6 Augusztus 22-én a ládát három megbízható emberrel Házmán Ferenc miniszteri osztályfőnökkel, Lórodi Edével és Grimm Vincével egy, a harcok következtében üresen álló ház szobájában elásták. Másnap, augusztus 23-án kutatás nyomaira bukkantak, így a helyet bizonytalannak tartva, a ládát kiásták. A kudarcok ellenére sem adja fel Szemere, s három társával együtt, augusztus 24-én sikerül elrejteniük a szent ereklyéket: a ládát szekérre raktuk, és kiválasztottunk a fűzesben, a Valachiába menő úttól balra (közel egy elhagyott fahíd helyéhez) egy helyet és fáradtságos munka után a koronaládát két fiatal fa közé a földbe beástuk. Biztosan jártunk el egészen. Egy a szekeret kihajtotta, addig a többi a vendéglőben 7, a hol szállva valánk, azokat foglalkoztatta, kiktől tartani lehetett. Félóra múlva kiment a másik. Utána a harmadik. Végre én, ki cselédeimet az alatt szemeim előtt foglalkoztattam. A fűzes az elrejtésre igen alkalmas volt, mert a mindenféle vad komló és növény körültünk egy sűrű sátort vont, s hasonló folyó-növényekkel a fűzes tele levén, a hozzánk közeledést e körülmény lehetetlenné tette. Azonban nem mulasztottunk el váltva őrködni. Miután a munkát elvégeztük, a víz által járni szokott földön gazdagon található növény- és faághulladékot gondosan összehordtuk, vele a földet behintettük, úgy hogy azon pontot a többi pontoktól megkülönböztetni lehetetlen volt. Áldomásul fogadást tevénk e helyet fel nem fedezni mindaddig, míg vissza nem térünk, s míg a többiek általam erre fel nem hatalmaztatnak. Grimm, mint jó rajzoló, lerajzolta a tájt s nekem átadta a lapot. 8 Szemerében nagy megrendülést okozott a Szentkorona elrejtése, de az ismert körülmények között, magára hagyatva, más választása nem volt: E hű rajza a korona megmentésének mutatja, hogy az megmentetett Kossuth nélkül, sőt Kossuth ellenére. Saját fejét féltvén a veszély perczeiben, még a bosszuját is elfelejté Ausztria ellen. Ellenben alig érzette magát biztonságban, tetszett neki, hogy a korona meg vala mentve, és még inkább tetszett neki, hogy a világ, mint mindent a forradalomban, ezt is neki tulajdonította. 9 A bécsi udvar 1849 októberétől mindent megtett annak érdekében, hogy a Szentkoronát kézre kerítse, nehogy azt a magyarok Bécs ellen felhasználhassák. Megindult a nyomozás, a tanúvallomások begyűjtése. 5 Batthyány Kázmér gróf ( ) a Szemere-kormány külügyminisztere. 6 Szemere, i.m. 200.o. 7 Az orsovai Fehér Bárány vendéglő. 8 Szemere, i.m. 201.o. Szemere az emigrációban aztán Kossuthot részletesen tájékoztatja a Szentkorona elrejtésének pontos helyéről és körülményeiről. 9 Szemere, i.m. 203.o.
3 3 Nagyon gyorsan rekonstruálták Szemere és a Szentkorona útját, majd azt is megállapították, hogy az ereklyéknek Orsova közelében kell lenniük. Orsova és Mehádia között minden gyanús helyet felástak, minden barlangot átkutattak, még az orsovai templom talaját, falait is megvizsgálták. A Szentkorona azonban nem került elő. A kutatásra külön bizottságot szerveztek, Karger Titusz századoshadbíró vezetésével, majd 1852-től az újonnan kinevezett rendőrminiszter, Johann Kempen tábornok vette kezébe az ügyeket. A londoni magyar emigránsok közé egy besúgót, Wargha Istvánt 10 küldte el információkért. Az események bizonyítják, hogy a besúgó jól dolgozott. A Wargha által egy állítólagos Szűcs nevű, valós személyként soha nem igazolt, volt huszárfőhadnagytól állítólagosan 6 ezer aranyért megvásárolt információk alapján, az szeptemberében megkezdett ásatások negyedik napján, szeptember 8-án reggel negyed kilenckor, az ásatást végző határőrök egyike, egy Juon Morosina nevű öreg oláh felkiáltott: fièr!. 11 Az orsovai fűzesben kiásott vasládát 12 szekéren a település katonai parancsnokságára szállították, ahol azt, kulcsok hiányában egyszerűen feltörték. A láda belsejében legfelül Szent István palástja tűnt elő. Teljesen átázott és kifakult a nedves talajban. Alatta két párnát találtak, ezek alatt selyemzsákban a koronázási kardot, amelyet szinte megevett a rozsda. A láda alsó jobb sarkában, bőrtokban volt a korona. A bőrtokot elrothasztotta a talajvíz, darabokra mállott, mikor hozzányúltak. A koronáról több kő letört, ezeket megtalálták alatta. Selyembélése a nedvességtől elmállott és elpenészedett. A bélés alatt előtűnt a jogar és az országalma, mindkettő a nedvességtől tönkrement tokban. Találtak még néhány elmállott régi okiratot, tönkrement keszkenőket. S megtalálták a sarukat és harisnyákat is, de ezek egészen szétmentek már a nedvességtől. Végül két régi kengyel is előtűnt a ládából. A selyemrészek és papírosok úgy tönkrementek, hogy szenny és pép gyanánt töltötték ki a jelvények közeit. Ebből a pépből került elő a korona két letört rubinköve, az egyik láncfüggő három rubinnal, és az országalmáról letörött kis aranykereszt. 13 A bécsi udvar azonnal megtette a szükséges lépéseket. Szeptember 10- én Orsovára érkezik az Erzherzog Albrecht hadigőzös, hogy szeptember 11-én, fedélzetén a szent ereklyékkel Budára induljon. Ferenc József császár táviraton kiadott parancsára a hadigőzösnek szeptember 15-ére Promontorra kellett érkeznie, majd ott kikötnie. Albrecht főherceg kormányzó vezetésével, itt kellett egyházi és világi előkelőségekből álló 10 Wargha István a Kamaránál volt tisztviselő, majd 1848-ban minisztériumi titkár lett. Világos után beállt császári spiclinek, a budai osztrák katonai parancsnokságon foglalkoztatták. Életének ez a sötét szakasza csak 1919-ben, a volt császári titkos levéltár megnyitása után vált ismertté. A 48-as hazafiaknak kijáró közmegbecsülésben halt meg 1876-ban, mint Nagyvárad város főjegyzője és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Benda-Fügedi, i.m o. 11 Magyarul a.m. vas. 12 A Szentkorona feltalálási helyén később kápolnát emeltek, melyet Magyarország Védasszonyának, Szűz Máriának tiszteletére szenteltek fel. 13 Benda-Fügedi, i.m o.
4 4 bizottságnak külön erre az alkalomra kiadott szertartásrend 14 szerint fogadnia és hitelesítenie az érkező ereklyéket. Az Erzherzog Albrecht hadigőzös szeptember 15-én Promontorra érkezvén, ott kikötött. 15 A Budáról szintén a folyamon érkező bizottság hajója a hadigőzös mellé állt és megkezdődött a ceremónia. Az eseményen ott volt Scitovszky János prímás, Esterházy Pál herceg, gróf Pálffy Fidél, gróf Keglevich Gábor és János, gróf Batthyány János, Pálffy Antal herceg, Ranolder János veszprémi püspök, Fábry Ignác kassai püspök és még sokan mások. A díszruhás bizottság ünnepélyesen a hajó fedélzetére vonult, ahol Albrecht főherceg szónoklatban méltatta a pillanat jelentőségét. Ezt követően egyenként elővették a tárgyakat, elsősorban a Szentkoronát és tüzetes vizsgálat után valamennyinek valódiságát hitelesítették. Erről jegyzőkönyvet is fölvettek. A prímás imát mondott, a kivonult katonazenekar eljátszotta az osztrák himnuszt, a hadihajó ágyúi üdvlövéseket adtak le. A dörgésre a Citadella és a királyi Vár ágyúlövései feleltek, majd megszólaltak Buda és Pest város templomainak harangjai. Az eseményeket a promontori Dunaparton összesereglett helyi és környékbeli lakosság lelkes éljenzéssel, buzgó imádsággal követte. 16 A hitelesítésre érkezett bizottság hajójának távozása után az Erzherzog Albrech hadigőzös fedélzetén a Szentkoronával és a koronázási jelvényekkel Promontoron éjszakázott. Közben Budán, lázas előkészületek történtek a szent ereklyék ünnepélyes fogadására. 17 A hadigőzös másnap, szeptember 16-án kora reggel indult el Promontorról. Budára 9 órakor érkezett meg. Az ünnepélyes fogadtatását követően a Szentkoronát három napra közszemlére tették ki.. A magyar Szentkorona évezredes történetében az szeptember 15- e csak egy apró pillanat, de nekünk budafokiaknak, az egykori promontoriak utódainak jeles ünnepünk. Máig ez az egyetlen olyan igazolt nap, amikor a Szentkorona Promontorra látogatott és ott hosszabban időzött. Ezért is kutatjuk e napnak és a hozzá kötődő eseményeknek történéseit, s gyűjtjük annak tárgyi emlékeit, 18 illetve gyarapítjuk azok sorát mi magunk is. A jeles esemény 140. évfordulójának tiszteletére szeptember 15. és október 14. között Angyali korona, szent csillag / a korona a legújabb kutatások tükrében címmel Nyáry Éva festményeiből, Sisa József zománcképeiből és Szelényi Károly színes fotóiból rendeztünk kiállítást a 14 Szertartás az ujra megtalált szent magyar korona és korona-jelvények valódiságának igazolására korabeli plakát, a szerző magángyűjteményében. 15 A promontori kikötő ebben az időben a mai Tóth József utcától délre, mintegy méterre volt. 16 Az eseményről készült színezett fametszet képét az Illustrierte Zeitung október 8-ai száma közölte. A kép alapja egy ceruzarajz, melynek eredetijét a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. 17 Az eseményre külön szertartásrend készült, melyet magyar és német, kétnyelvű plakátokon tettek közzé Budán és Pesten. Szertartás a magyar szent koronának megérkezésekor Pesten és Budán, s annak ugyanott nyilvános kitételénél korabeli plakát, a szerző magángyűjteményében. 18 Az szeptember 15-ei nap emlékére az uralkodó, az eseményre utaló szöveggel és képi tartalommal, emlékérmét veretett.
5 5 Budatétényi Galériában, 19 a Savoyai Jenő Asztaltársaság pedig emléklapot adott ki. A 150. évfordulóra a Savoyai Jenő Asztaltársaság a Kerületi Helytörténeti Körrel és a Budapesti Városvédő Egyesület Promontor- Tétény munkacsoportjával közösen az eseményt megörökítő korabeli színezett fametszetről képeslapot, a Szentkoronáról levélzárót adott ki. Kezdeményezésünkre a Budafok 1. postahivatal szeptember 15-én, a jeles eseményre utaló ábrával és szöveggel, hivatalos alkalmi postabélyegzőt használt. 19 A kiállítást Pap Gábor művészettörténész nyitotta meg, közreműködött a Pasaréti Ferences Kórus.
INC URAK IGAZ. Irta: BALOGH LÁSZLÓ VIII.
MAGYAR SZENT KORONA KRÓNIKÁJA: INC URAK IGAZ Irta: BALOGH LÁSZLÓ VIII. A korona feltalálásárnak történetét először a tartományi lap, a X^jJlggöyö^ közli. A tudósítás szerint a Kormán a világosi fegyverletétel
Rejtekhely a füzesben Irta: BALOGH LÁSZLÓ
J SZENT KORONA KRÓNIKÁJA: AMERIKAI MAGYAR Rejtekhely a füzesben Irta: BALOGH LÁSZLÓ VII. Az első és az utolsóelőtti Habsburg uralkodása közötti háromszázhúszónkét esztendőben a korona többnyire költözik.
A Szent Korona újkori története
1978. január 6-án érkezett Magyarországra a Szent Korona és vele együtt a koronázási jelvények is. Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította
III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS
III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS Harmadik sétánk a Duna jobb partjára vezet. Ez a rész nem képez külön időrendi egységet, Lisztnek nem volt itt lakása, viszont mind ifjú, mind időskori látogatásai
V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...
Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Kulturális Javak Bizottsága 2014. május 5-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2014. május 5-i ülés Az ülés napirendje 1. Állásfoglalás az egyetemes kultúra emlékeinek magyar kultúrtörténeti vonatkozásairól (a KJB 2014. 04. 07-i ülését követő második tárgyalás),
Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai
Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek
Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.
Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére
A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai. 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont. 3. feladat Magyarázd el!
A rejtvényfüzet feladatai: 1. feladat Széchenyi István és kortársai 10 pont 2. feladat Keresztrejtvény 18 pont 3. feladat Magyarázd el! 10 pont 4. feladat Kutatómunka 10 pont 5. feladat Hírességek 6 pont
A limanowai csata emléknapja Sopronban
A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári
Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!
Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés
Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 Gyulafehérvár, 1629) erdélyi fejedelem saját kezű aláírásával ellátott latin nyelvű oklevele. Kelt:
1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?
1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,
Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete
Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Annak idején a kádári Magyarországon senki sem emlékezett meg RugonfalviKiss István születésének századik évfordulójáról. Ezen csöppet
1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.)
Részletek Veress Zoltán 1914-18. magyar harcterein (81-88. o.) VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) A központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: ismét Falkenhayn ellenében Conrad, Hindenburg
mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke
Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke Vas Megyei Közgyűlés a Batthyány Év 2007 Vas megyei tervezett rendezvényei méltó megvalósításának érdekében
Eredeti műszaki rajz, foto és képdokumentáció felkutatása során 1926-ból találtam még képet, amin még fenn az urna, de már teljesen töredezett
Küldetésem, fogadalmam teljesült, miszerint Kőrösi Csoma Sándor halálának az idei 170. évfordulóján, darjeelingi síremlékénél sikerült gyönyörűen visszaállítani az eredeti állapotot, a díszurna végre,
SZKA_207_05. Európából jöttünk. Versenyben a világ újrafelosztásáért
SZKA_207_05 Európából jöttünk Versenyben a világ újrafelosztásáért 48 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET EURÓPÁBÓL JÖTTÜNK 7. ÉVFOLYAM 49 ÔSLAKÓK ÉS HÓDÍTÓK 5/1
Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,
A MAGYAR SZENT KORONA
NEMZET FŐTERE FÜZETEK A MAGYAR SZENT KORONA [ II ] A SZENT KORONA AZ EURÓPAI KORONÁK SORÁBAN A koronázásnak és a koronák viselésének világszerte különböző hagyományai vannak, de még Európán belül is számos
DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István
DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának
Kölcsey Berzsenyi fölött tartott emlékbeszéde a Magyar Tudományos Akadémián
Docēre et movēre Bölcsészet- és társadalomtudományi tanulmányok a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar 20 éves jubileumára. pp. 123 128. Kölcsey Berzsenyi fölött tartott emlékbeszéde a Magyar Tudományos
Széchenyi és Budapest
Közös Dolgaink rendezvénysorozat 2010. szeptember 22. Széchenyi emlékére Széchenyi és Budapest Dr. Berényi János tud. tanácsadó Széchenyi és Pest-Buda 1826-ban Pestre költözik, 1829-ben polgárjogot
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
TARTALOM. Oplatka András: Miért készült e könyv? Mázi Béla: Széchenyi István leveleiről... 15
TARTALOM Oplatka András: Miért készült e könyv?........................................... 11 Mázi Béla: Széchenyi István leveleiről............................................. 15 Levelek, 1809 1860............................................................
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján
Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,
Ki múltjára érzéketlen, jobb jövőre érdemtelen" - tartja az
S Z E M E L V É N Y E K A M A G Y A R I G A Z S Á G Ü G Y I O R V O S T A N T Ö R T É N E T É B Ő L Irta: Dr. F Ö L D E S V I L M O S (Budapest) Ki múltjára érzéketlen, jobb jövőre érdemtelen" - tartja
Levélben értesítsen engem!
2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi
Talpra magyar! Kultusz és emlékezet
2013/03/15-2013/04/27 [1]Kiállítás és múzeumpedagógiai program. Az 1848 49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulójának alkalmából rendezett kiállításunk az Országos Széchényi Könyvtár gazdag gyűjteményeiből
Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története
Pálmai József A szatymazi posta RÖVID TÖRTÉNETE Az első postaállomás Kalapos királyunk idejében, 1788-ban hozták létre a szatymazi postát. A jó tíz éven át (1780 1790) uralkodó II. József, Mária Terézia
BUDAPEST RÉGISÉGEI XLI
BUDAPEST RÉGISÉGEI XLI. 2007. KŐSZEGI FRIGYESNEK A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM RÉGÉSZETI ADATTÁRÁBAN NYILVÁNTARTOTT DOKUMENTÁCIÓI, JELENTÉSEI ÁSATÁSAIRÓL, LELETMENTÉSEIRŐL ÉS HELYSZÍNI SZEMLÉIRŐL Összeállította:
Sárkányos Lovagrend. Alapította: Zsigmond király és Borbála királyné. 1408.december.12.
Sárkányos Lovagrend Alapította: Zsigmond király és Borbála királyné 1408.december.12. A Sárkányos Lovagrend 2008.december.12. 600-éves Jubileumi ülése a Magyar Tudományos Akadémián A Sárkányos Lovagrend
BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a
BankVelem PénzOkos Kupa 1. forduló 1. Sokszor hallani, hogy a honfoglaló magyarok a nyereg alatt puhították a húst. Tényleg igaz, hogy a húst a nyereg alatt tartották? a. igaz b. hamis Nem igaz, nem tartottak
1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai
A Mecsek Egyesület 120 éves Baronek Jenő 1851-ben még ezt írta a városról Fényes Elek Magyarország Geográfiai Szótára című művében: Pécs igen régi nevezetes királyi város Baranya megyében a szőlőkkel,
A kritikusok kritikája
A kritikusok kritikája Az emberi élet fejlődésének, a haladás utja egyengetésének egyik feltétele a kritika. Olyan, mint a lámpás, amely irányt mutat; mint a gőz, amely mozgatja és előrehajtja a gépet.
- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak
1. feladat: Olvassátok el a tankönyv 124. oldalán a Polgári köztársaság című fejezetet, majd nézzétek meg az ábrát, s a megismertek alapján fejtsétek meg az alábbi ábra jelentését! (Beszámolótok során
A kooperatív tanulásszervezés lehetőségei
Beszélj róla, és elfelejtem. Mutasd meg, és emlékszem rá. Vonj be, és megértem (Kínai közmondás) A kooperatív tanulásszervezés lehetőségei Sándorné Lakatos Marianna Bolyai János Általános Iskola Tehetséggondozás
Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?
(Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután
Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez
Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez K é s z í t e t t é k : S e b e s t y é n M o l n á r Á r p á d Plébános K o v á c s M á r k Nagydorogi Értéktár Bizottság ( P. H. ) N a
VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből
VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009- re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az
KOSSUTH LAJOS IRODALMI HA GYA TÉKA
KOSSUTH LAJOS IRODALMI HA GYA TÉKA MAGYAR Nemzeti Múzeum és Kossuth Lajos örökösei közt a turini remete irodalmi hagyatéka tárgyában 1894 december elsején Budapesten kötött adás-vételi szerződés értelmében
SZLOVÁK MŰSZAKI EGYETEM, ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR. Tanszéke
SZLOVÁK MŰSZAKI EGYETEM, ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR Peter Paulík Vasbeton Szerkezetek és Hidak Tanszéke Pressburg, Pozsony, Prešporok - Bratislava Szlovákia fővárosa, 546 300 lakosa van, 1880- német (65%), magyar
SZKA_209_22. Maszkok tánca
SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
10 OLD BOOKS (published before World War Two) AND 10 CONTEMPORARY BOOKS (published after 2000)
10 OLD BOOKS (published before World War Two) AND 10 CONTEMPORARY BOOKS (published after 2000) ON THE GREAT WAR in Hungarian A Selected Bibliography September 2015 O L D B O O K S Old/1. Ajtay, Endre.
A Kárpátok lejtőin komoly dolgok készülődnek"
GALAMBOS SÁNDOR A Kárpátok lejtőin komoly dolgok készülődnek" (Egy német város lapjai a magyar szabadságharcról) Nyíregyháza és Iserlohn német város között napjainkban élénk testvérvárosi kapcsolat áll
ÖRÖKSÉGÜNK 48. Történelem csapatverseny. Örökségünk 48. Országos vetélkedő. internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012.
ÖRÖKSÉGÜNK 48 Történelem csapatverseny Örökségünk 48 Országos vetélkedő internetes elődöntője rejtvényfüzetének javítókulcsa 2012. A rejtvényfüzet kitöltésének határideje: 2012. április Egy adott időpontban,
A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft
A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának
Hollandia (2010. márc máj. 03.)
Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
JEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 6771-2/2009. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL
Nagyboldogasszony ünnepére
A BAJSAI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÁJÉKOZTATÓJA VIII. évfolyam, 2. (16.) szám 2010. templombúcsú Nagyboldogasszony ünnepére A mai ünnep az összes többi Mária-ünnep koronája. Arra a dicsőséges napra
Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe
Határtalanul! a hetedikesek osztálykirándulása Erdélybe A hetedik osztályosok kirándulása 2015. április 14-én hajnal kettőkor indult az iskola előtti buszmegállóból. A csomagok és az ajándékok gondos bepakolása,
Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II.
Dr. Lelkes Miklós Zsolt A MAGYAR NÉP TÖRTÉNETE II. 32. FEJEZET HAYNAU RÉMURALMA, A BACH- KORSZAK. MEGTORLÁSOK ÉS A PASSZÍV ELLENÁLLÁS (1849 1867) Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc elbukott ugyan,
Töltsétek ki az életrajzi adatokat!
1. Töltsétek ki az életrajzi adatokat! Név Batthyány Lajos gróf Született Pozsony, 1807. febr. 14. Anyja neve Skerlecz Borbála Édesapja gróf Batthyány József Meghalt Pest, 1849. okt. 06. Vigyázz! Nem igaz!
Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ
Szép az ici-pici nõi cipõ, nõi cipõ. Benne óvatosan lépked a nõ, a nõ. EGY CIPÕÁLMODÓ ÉLETMÛVÉSZ PETÕ LAJOS CIPÉSZ A MÚLÓ IDÕ NYOMÁBAN A CIPÉSZ A cipészekkel valahogy mindig jóba voltam. Nem tudom, miért,
Pesthidegkút bemutatása
BUDAPEST II. kerület / Pesthidegkút Pesthidegkút bemutatása 2013. szeptember 26. 1 Budapest II. kerülete A II. kerület területe: 36 km 2 Népesség: Polgármester: 88 200 fő Dr. Láng Zsolt 2 Pesthidegkút
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD
Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.
B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes
B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,
Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról
Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.
Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet
1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE
A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSE 1. 1848 szeptember: a szeptemberi fordulat Kettős fordulat: külön-külön leverik az európai forradalmakat a magyar forradalom átfordul szabadságharcba 2. Az udvar első támadása
Testvérmúzsák. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ. (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium
Testvérmúzsák vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii 4. korcsoport (11 12. évf.) ÍRÁSBELI ELŐDÖNTŐ Megoldások (2011. 02. 28.) Janus Pannonius Gimnázium Előzetes kutatások I. A Pécsi Szemle című várostörténeti
2008/1. Találkozások. A kiállítást dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár nyitotta meg.
Nápolytól délre 2008. január 21-én nyílt meg Nicola Giuseppe Smerilli fotókiállítása Nápolytól délre címmel. A fotókat Olaszország legdélibb részének tájai, illetve Dante Marianacci Odüsszeusz a szélben
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város. Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottságának Előterjesztő: Haág Zalán önkormányzati képviselő Előterjesztés tárgya: Emléktábla kihelyezése Iktatószám:
IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ
S Z E M L E IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ Csíksomlyó, 2003. június19 22. Dr. Ferencz József levezetõ elnök (és az EMT Földmérõ Szakosztály elnöke) fotók: Hodobay-Böröcz András A már hagyományosnak minõsített,
Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179
JEGYZETEK Rövidítésjegyzék évf. = évfolyam fn = főnév in = -ban, -ben KFL = Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár köt. = kötet mn = melléknév MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest Nr. = néprajz sz. = szám,
Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje
Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét. A falu neve, ahol mindez történt, Mezőbölkény, és a falu szélén van egy ócska, düledező gabonás,
Gábor Áron, a székely ágyúhős
Hankó Vilmos Gábor Áron, a székely ágyúhős 1848 novemberében már egész Erdély elveszett a magyar ügyre nézve. Enyed, Torda, Dés, Szamosújvár után Kolozsvár is elesett. A székely tábort Marosvásárhelyen
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire
Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló
Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig
Belügyminiszter. az ügytípusnak megfelelő
I. ÁLTALÁNOS ADATOK 1. Ügytípus: megvizsgálja és elbírálja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági tevékenységgel kapcsolatos felügyeleti intézkedés iránti kérelmeket, hivatalból felügyeleti intézkedést
d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci
A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza
A nagy tervek árnyékában Duna-Tisza-csatorna története az építés megkezdésétől napjainkig Kajcsa Zsuzsa
A nagy tervek árnyékában Duna-Tisza-csatorna története az építés megkezdésétől napjainkig Kajcsa Zsuzsa A Ráckevei (Soroksári)- Dunából (R/S/D) kiágazó Duna-Tisza-csatorna (DTCS) nagy tervek emlékét őrzi.
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE
A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely
Márai Sándor Márai Sándor
Márai Sándor Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik[1] (Kassa, 1900. április 11. San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró. Márai életútja az egyik
Géza fejedelemsége
Államalapítás Géza fejedelemsége 972-997 -933: Merseburg -955: Augsburg Kérdés: Folytatás Döntés: 973 Katasztrófális vereségek vagy befejezés????? Kelet vagy Nyugat Quedlinburgi-i konferencia - 12 magyar
a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez
A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának
Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre. Kecskeméten lobogott az olimpiai láng 1972
Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre Kecskeméten lobogott az olimpiai láng 1972 Az újkori olimpiák történetében 1936 után második alkalommal 1972. augusztus 19-én haladt át ismét Kecskeméten az
A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben
Forrás: http://www.ujsag.sote.hu/se200803/20080317.html Semmelweis Egyetem IX. évfolyam 3. szám 2008. március 15. A pesti egyetemi orvoskar 1848/49-ben Az Orvoskar állapota 1848-ban Az egyetem Budáról
A Tápiószecsői Levente Egyesület zászlójának leírása 2.
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (I.29.) önkormányzati rendelete Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának történelmi zászlóiról Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának
Batthyány István kormánybiztossága
Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel
Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2)
3. szint Június Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2) Már négy-öt nappal ezelőtt képtelenség volt(3) szállást kapni Csiksomlyó környékén, olyan harminc-negyven kilométeres körzetben. Nem csoda, hiszen
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI
SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
Múltunk tanúi - Az aranyvonat
2012 július 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Összeállításunk nem a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét 1945-ben nyugatra
Az 1918 elõtti Magyarország közismerten
Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel
Képeslapok a Dunáról
Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis
HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június
A Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről.
A Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről. 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Határon Túli Magyar emlékhelyekért Alapítvány 2011.évben gazdálkodásáról a számviteli