ASZIMMETRIKUS BRIT DEVOLÚCIÓ ÉS A 2009-ES EP-VÁLASZTÁSOK SKÓCIÁBAN, WALESBEN ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁGBAN
|
|
- Dániel Szabó
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EP-VÁLASZTÁSOK ÉS A KISEBBSÉGI PÁRTOK GRÚBER KÁROLY ASZIMMETRIKUS BRIT DEVOLÚCIÓ ÉS A 29-ES EP-VÁLASZTÁSOK SKÓCIÁBAN, WALESBEN ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁGBAN Annak ellenére, hogy sokan az Egyesült Királyságot tartják az Európai Unió egyik legcentralizáltabb tagállamának, 997 Tony Blair hatalomra kerülése óta jelentősen megváltoztak a regionális kormányzás alkotmányos alapjai. Ma már 3 regionális parlament (Skócia, Wales, Észak-Írország) a sajátos brit jogi szabályozásnak megfelelően eltérő kompetenciákkal működik Nagy- Britanniában. Tanulmányom első részében megpróbálom a sajátos brit aszimmetrikus devolúciót leírni, míg második részben elemzem a 29-es EP-választás tanulságait Skóciában, Walesben és Észak-Írországban, és annak hatásait az alkotmányos status quo-ra. Aszimmetrikus devolúció, Skócia és Anglia A skót devolúció történetéről és az európai regionalizmusok elméletéről már bőven értekeztem korábbi tanulmányaimban. Az alábbiakban azt próbálom megfogalmazni, hogy egyrészt milyen változásokat hozott a brit és európai politikában az 997 óta létező skót parlament, másrészt hogy miért nem fogadta el az angol lakosság a regionalizmus gondolatát. Skócia: sikeres európai példa a devolúcióra? Európai összehasonlító vizsgálatok szerint valószínűleg a skót parlamentnek vannak a legerősebb kompetenciái más alkotmányos régiókhoz viszonyítva. Ez főleg azért van, mert más alkotmányos régiókhoz képest a skót parlament és a brit westminsteri rendszer kompetencia-megosztása igen világosan van szabályozva. Más országokban, mint például Spanyolország, Belgium vagy Németország a kompetencia-katalógus sokkal homályosabban van megfogalmazva, ezért a különböző interpretációk miatt folyamatos tárgyalásban van a nemzetállami központ és régió a hatalmak pontos elosztása kapcsán. A felmérések szerint az erős kompetenciák mögött egy olyan politikai közvélemény van, amely alapjaiban eltér az angol közvéleménytől. A skót közvélemény alapvetően baloldali és egalitáriánus, a skót parlamentben
2 Aszimmetrikus brit devolúció és a 29-es EP-választások 33 mindössze egy jobbközép párt van, a konzervatívok. A kormányt 27-ig a baloldali Munkáspárt és Liberális Párt alkotta, ellenzékük a szintén balközép Skót Nemzeti Párt (SNP) volt, majd 27 májusa óta az SNP kisebbségben kormányoz. A brit parlamentben oly ritka koalíciós kormányzás is működött Edinburgh-ben 999 és 27 között, ahol az egyéni körzeteken alapuló brit rendszerrel ellentétben részben listás szavazatokkal is választanak. A skót közvélemény jóval kevésbé euroszkeptikus, mint az angol. A helyi pártok a központi pártoktól eltérő politikát próbálnak folytatni, a londoni központhoz képest több ügyben is élesen eltér a brit és skót gyakorlat. A kormányzó Munkáspárt a helyi politikai hangulatnak megfelelően jóval baloldalibb, sokszor úgy tűnik, hogy a Blair-féle New Labour nem működik Edinburgh-ben. A Blair-projekt központi eleme a közszolgálati reform, ez teljesen másképpen működik Skóciában. Például az idősek ellátása ingyenes, míg Angliában önrészt kell fizetni. A skót egyetemeken az angol egyetemekkel ellentétben nem szednek tandíjat (más kérdés, hogy jelentős számú angol diák választott skót egyetemet, ami súlyosan megterheli a skót költségvetést). Emellett a skót parlament kivétel nélkül betiltotta a dohányzást a nyilvános helyeken, és az önkormányzati választási törvényt is listás alapon szervezik. Természetesen az eltérő politikai és kormányzati megoldások hatással vannak a központi, illetve regionális kormányzat közötti koordinációra is. Több terület van, amelyekben az uniós politikák végrehajtása a két szint közös fellépését igényli (halászat, vidékfejlesztés és környezetvédelem). 2- ben és 23-ban a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjánál például eltérő volt a két kormány álláspontja az úgynevezett moduláció kérdésében. Végül is a brit kormány lobbizásával sikerült olyan jogi megoldást találni a közös európai politika végrehajtásánál, amelyben a skót specifikumokat is tudták kezelni. A legtöbb elemző egyetért, hogy amíg Edinburgh-ben és Londonban azonos színezetű kormányzat van, addig informális csatornákon működnek az egyeztetések, de abban az esetben, ha például Londonban hatalomra kerülnek a konzervatívok, akkor jóval feszültebbek lehetnek az egyeztetések. A 27 óta eltelt időszakban jóval feszültebb az Alex Salmond vezette skót kormány és a westminsteri kormány viszonya. 999 és 27 között szinte konfliktusmentesnek volt tekinthető a skót kormányzat és a brit kormány együttműködése. A már jelzett ideológia-különbségek a skót Munkáspárt és a New Labour között kezelhetőek voltak, a központ elviselte a hagyományosabb baloldali skót kísérleteket. Kiemelendő, hogy a központ rugalmassága azzal is magyarázható, hogy a Munkáspárt westminsteri többségében nagy szerepet játszanak a skót képviselők. Előfordult több választáson is (997, 2), hogy a westminsteri ellenzéki konzervatívok egy képviselői helyet sem szereztek Skóciában és Walesben. A békés együttélést segítette a globális gazdasági válságot megelőző két évtized erős gazdasági növekedése is. A skót kormányzatot az úgynevezett
3 34 Grúber Károly Barnett-formula alapján finanszírozzák, ami alapján az egy főre jutó költségvetési támogatás jóval magasabb Skóciában, mint Angliában. Ezek a tényezők azonban valószínű, hogy nem tartanak örökké. Néhány éven belül átalakulhat a politikai térkép mind Edinburgh-ben, mind Londonban is. Kérdés, hogy a globális pénzügyi és gazdasági válság milyen hatással lesz a hatalom-megosztási kompromisszumokra. Igen hamar terítékre kerülhet az úgynevezett angol kérdés is, amelyet R. Hazell londoni alkotmányjogász a következőképpen fogalmaz meg: Skócia, Wales és Észak- Írország a devolúció után jóval jelentősebb hatalommal bír, mint az angol régiók. Az angol régiók kevesebb központi támogatást kapnak, kevesebb a közberuházás is, és az angol kérdésekről a brit parlamentben szavaznak a walesi, skót és északír képviselők, míg az angol képviselők a devolvált ügyekben nem. Érdekli ez az angolokat? Akarnak-e devolúciót? Hogyan válaszoljon a központi kormányzat? Ezek a kérdések vannak az»angol kérdés«szívében. Az angol kérdés 24. november 5-én Északkelet-Angliában a lakosság nagy többséggel elutasította a regionális parlament ötletét. A szavazók 77,9 százaléka utasította el a kezdeményezést, és csak 22, százalékuk támogatta azt. Ennek ellenére az adminisztratív regionalizáció Blair hatalomra kerülése (997) óta nagy léptekkel folyik. Azóta a londoni kormányzat a következő lépéseket tette:. létrejöttek a regionális fejlesztési ügynökségek és a regionális szakmai kamarák; 2. a regionális kormányzati hivatalok hatalma jelentősen megnőtt és az országos hatáskörű szervek regionális irodái is megerősödtek; 3. elkészültek a különböző területfejlesztési stratégiák; 4. a központi pénzügyi kormányzat elkezdte jobban figyelembe venni a regionális sajátosságokat. Hazell professzor szerint a fentről jövő regionalizáció motorja a brit Pénzügyminisztérium, amely a versenyképességi szempontok alapján egyre jobban figyelembe veszi a regionális aspektusokat a költségvetési tervezés során. Mivel Gordon Brown, akkori pénzügyminiszternek szinte vétójoga volt a belpolitikában, ez a gyakorlatban a regionalizáció erősödését jelentette a központi brit kormányzattal szemben. M. Keating európai összehasonlító vizsgálata alapján kijelenti, hogy az adminisztratív devolúciót automatikusan fogja követni az alulról érkező regionalizmus. Az angol regionalizmus érdekes példája a Nagy-London (Greater London) önkormányzati polgármester-választás. A Blair-kormány alkotmányjo-
4 Aszimmetrikus brit devolúció és a 29-es EP-választások 35 gi reformcsomagjának része volt, hogy bevezették a választott polgármester hivatalt a London városrégió vezetésére. 2-ben és 24-ben is megválasztották Ken Livingstone baloldali politikust, aki erősen baloldali nézetei miatt először kilépett, majd 24-ben visszalépett a Munkáspártba. A felmérések szerint a nagy-londoni önkormányzat újjáélesztése eredményeképpen jelentősen erősödött a londoni regionális identitás, és Livingstone munkáját igen nagyra értékelik a választók, akik szerint 2 óta jelentősen javult a közlekedés és környezetvédelem Londonban. Az utóbbi években felélénkült a politikai vita az angol kérdés körül. Az ellenzéki konzervatívok, akik már a 25-ös választásokon is több szavazatot kaptak Angliában, mint a kormányzó Munkáspárt, egyre erőteljesebben kezdték kritizálni az aszimmetrikus devolúciót (a jelenlegi előrejelzések szerint szinte biztosra vehető, hogy a következő brit kormányt 2-ben a konzervatívok fogják alakítani David Cameron vezetésével). Az angol kérdést megfogalmazó Hazell professzor szerint az angolok jellemzően angol választ fognak adni a kérdésre: Anglia a legcentralizáltabb állam Nyugat-Európában. Az angolok híresen bezárkózóak és pragmatikusak, ezért nem észlelik a fenti tényt. Azt sem érzékelik, hogy országukban beindult a»lopakodó regionalizmus«. Amint ezt észlelik, az angol kérdés viszsza fog térni a politikai napirendre. Valószínűleg a legjobb megoldás az aszimmetrikus devolúció korrigálására az angol parlament létrehozása lenne. Ez azonban alkotmányos forradalomhoz vezetne, és az angolok közismerten ellenzik a gyors változásokat 29-es európai parlamenti választások Skóciában A 29-es EP-választások eredményeinek elemzése előtt érdemes röviden áttekinteni az elmúlt évtized politikai viszonyait Skóciában. Miképpen azt a tanulmány bevezető részében is jeleztem, az Egyesült Királyság regionális parlamentjei közül az edinburgh-i parlament rendelkezik a legkiterjedtebb kompetenciákkal. 999 és 27 között a regionális parlamentben munkáspárti liberális koalíció (a skót parlamenti választásokat a westminsteritől eltérő választási törvény szabályozza, itt léteznek pártlisták, míg a másik rendszer kizárólag egyéni körzetekre épül), a brit parlamentben pedig 997 óta a Munkáspárt kormányoz. Ebben az időszakban a kormányok ideológiai közelsége miatt jól együttműködött a központi, illetve regionális kormányzat. A 27-es választásokon azonban megváltozott a skót politika jellege; először lett legnagyobb párt a Skót Nemzeti Párt, Alex Salmond vezetésével. A koalíciós tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, így az SNP kisebbségi kormányzást vállalt, Alex Salmond lett a skót miniszterelnök. Eberhard Bord, a német származású, de az edinburgh-i egyetemen tevékenykedő ismert elemző a kö-
5 36 Grúber Károly vetkezőképpen jellemzi az új politikai korszak kezdetét: Nem kétséges, hogy a devolúció a Munkáspárt gyermeke. De a regionális parlamentek megszületése után új politikai irányokba mozdult el a brit alkotmányos berendezkedés. 27 után nacionalista pártok kerültek hatalomra Skóciában (SNP), Walesben (Plaid Cymru) és Észak-Írországban (Sinn Fein). Világos, hogy kisebbségi kormányt vezetni egy olyan törvényi környezetben, amelyet koalíciós kormányzásra terveztek, igen nehéz vállalkozás. Sok elemző azt várta, hogy hónapok alatt összeomlik a kisebbségi kormány és új választásokat kell kiírni. Nem így történt. A Salmond-kormány ügyesen manőverezve próbált minél több politikai szövetségest keresni. 999 óta jelentősen megerősödött az SNP a skót önkormányzatokban; ennek megfelelően sikeresen maguk mellé állították a COSLA-t (The Convention of Scottish Local Authorities). Emellett informális szövetséget kötöttek a westminsteri irányításba belefáradt skót központi közigazgatásban dolgozók többségével. Ily módon a kisebbségi kormány munkáját jelentősen megkönnyíti a skót közigazgatás lojális hozzáállása. A parlamenti munkában is sikeres volt a Salmond-adminisztráció, konkrét ügyekre vonatkozó koalíció-építéssel maradtak talpon. Különösen a skót konzervatívok bizonyultak a kisebbségi kormány hasznos szövetségesének. Vezetőjük, Annabel Goldie, más londoni konzervatívtól eltérően, megértette, hogy a skót parlament mint intézmény megerősödött, és egy jövőbeli londoni konzervatív kormánynak is együtt kell vele élnie. Salmond rendszeresen kitűnően szerepelt a miniszterelnöki kérdéseken is. A SNP-kormány messzemenőkig kihasználta a skót közvéleményre általában jellemző pacifizmust, amikor elítélte az iraki háborút és ellenezte a brit atom-tengeralattjárók új TRIDENT osztályának skóciai állomásoztatását (a kedvező természeti viszonyok miatt jelenleg is Skóciában állomásoznak a brit atomütőerőt jelentő tengeralattjárók). A kisebbségi kormány népszerűségét tovább erősítette, hogy Salmond erőteljesen felvetette az északi-tengeri kőolaj és gáz kérdését is (jelenleg a brit központi kasszát gazdagítja az ezekből származó adóbevétel és a helyi kormányzat nem részesül ezen alapokból). Chris Harvie politológus az alábbiakban értékelte a Salmond-kormány első évét: Az bizonyosnak tűnik, hogy a kisebbségi SNP-kormány hosszútávon megváltoztatja a skót politikai törésvonalait. Az igazi kérdés az, hogy a kisebbségi kormány»kötéltánca«a brit unió végét jelenti, vagy eljutunk a Birodalom emlékének lebontásáig, és végre létrejön a demokratikus és föderatív brit állam. Ebben a belpolitikai környezetben került sor a 29-es EP-választásokra, június 4-én. Az igazi kérdés az volt, hogy a választók a ciklus közepén hogyan értékelik a kisebbségi Salmond-kormány munkáját. Az első táblázatban közöljük a választások részletes eredményét.
6 Aszimmetrikus brit devolúció és a 29-es EP-választások 37 Párt Skót Nemzeti Párt (Scottish National Party) Munkáspárt (Labour) Konzervatív Párt (Conservative) Liberális Demokraták (Liberal Democrats) Zöld Párt (Green Party) Függetlenségi Párt (UK Independence Party) Brit Nemzeti Párt (British National Party) Szocialista Munkáspárt (Socialist Labour Party) Keresztény Párt (Christian Party-Christian Peoples Alliance) Skót Szocialista Párt (Scottish Socialist Party) Független - Duncan Robertson (Independent - Duncan Robertson) No2EU Jury Team. táblázat Szavazatok száma Az előző választáshoz képest Összes elért eredményváltozás (%) 29, 32 7 (+9,4) 2, (-5,6) 6, (-,9), (-,6) 7, (+,5) 5, (-,5) 2, (+,8) 2, (+2,), (+,5),9 44 (-4,3),9 89 (+,9), (+,9), (+,6) EP-képviselők Összes +/ Képviselői helyek száma: 6 / részvétel: 4 52 / összes választópolgár száma: A részletes eredmények elemzéséből világosan kitűnik, hogy a Skót Nemzeti Párt nagy győzelmet aratott, illetve a Munkáspárt katasztrofális vereséget szenvedett. 9,4 százalékkal többen szavaztak az SNP-re, míg a Munkáspárt elvesztette szavazóinak 5,6 százalékát. A többi jelentős párt: a konzervatívok, a liberálisok, illetve a zöldek nagyjából megőrizték szavazóikat. A lakosság hangos igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy vajon elégedettek-e a Salmond-adminisztráció munkájával. Az SNP választási diadalát a még nyíltan ellenük kampányoló edinburgh-i Scotsman című napilap is elismerte: A választás a nacionalisták nagy áttörését hozta. Győztek olyan, korábban biztos Labour-nek tekintett körzetekben, mint Midlothian, Edinburgh és South Lanarkshire. A saját körzeteikben, mint Moray vagy Dundee, a skót választási rendszerben kiütésnek tekinthető 4-42 százalékkal domináltak. Figyelemreméltó továbbá, hogy az országosan igen jól szereplő euroszkeptikus, illetve szélsőjobboldali pártok rosszul szerepeltek Skóciában. Az euroszkeptikus Brit Függetlenségi Párt 6,3 százalékot kapott Nagy-Britan- 2 2
7 38 Grúber Károly niában, míg Skóciában 5,2 százalékot. A szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párt 6,4 százalékot kapott országosan, míg Skóciában alig 2,5 százalékot. EP-választási eredmények Walesben és Észak-Írországban Mielőtt elkezdjük a walesi EP-választási eredmények elemzését, érdemes néhány megjegyzést tenni a walesi nacionalizmusról, illetve a nacionalista pártról, a Plaid Cymru-ról. Először is érdemes megjegyezni, hogy 27 óta Labour Plaid Cymru koalíció irányítja a walesi kormányt. Skóciával összehasonlítva, ahol az SNP a Munkáspárttal szemben definiálja magát, és annak fő ellenfele, érdekes a walesi koalíció. Ennek okait főleg abban kell keresni, hogy a walesi nacionalizmus és maga a Plaid Cymru, a skót nacionalizmussal, illetve az SNP-vel összehasonlítva inkább kulturális nacionalista, mintsem közjogi értelemben nacionalista. A Plaid Cymru az SNP-vel ellentétben egyáltalán nem beszél független Walesről, inkább a walesi-kelta nyelv és kultúra túléléséért harcol. Ennek megfelelően különösebb konfliktusok nélkül felvállalták a koalíciót a Munkáspárttal. Azt is meg kell jegyezni, hogy az edinburgh-i törvényhozás és kormány jóval nagyobb kompetenciákért felel, mint cardiffi kollégáik. A választási eredmények azt sugallják, hogy ugyan nagymértékben viszszaestek itt is a munkáspártiak, de az elveszett szocialista szavazatokból több párt részesült szinte hasonló arányban. A mainstream-jellegű pártok, mint a Plaid Cymru és a konzervatívok mellett jelentősen erősödött a jobboldali radikális Brit Nemzeti Párt és az euroszkeptikus Brit Függetlenségi Párt, valamint a szélsőbaloldali Szocialista Munkáspárt, illetve a Zöldek. Érdekes, hogy valamelyest Walesben is gyengébben szerepeltek az országosnál az euroszkeptikus, illetve szélsőjobboldali erők, de szavazati arányuk jóval magasabb volt, mint Skóciában. Figyelemreméltó az is, hogy a konzervatívok lettek a legnagyobb párt a tartományban. Összegezve kijelenthető, hogy Walesben nem történt olyan jellegű nacionalista áttörés, mint Skóciában, és a walesi nacionalizmus programja is kevésbé közjogi jellegű, mint az SNP-é, ezért is tud a Plaid Cymry koalícióban kormányozni a Labourrel. Az észak-írországi EP-választási eredmények részletes elemzésére a tartomány speciális politikai és történelmi viszonyai, illetve a helyi választási törvény összetettsége és különbözősége miatt, és főleg cikkem terjedelembeli korlátait figyelembe véve nem vállalkoznék. Az viszont, hogy a Sinn Fein, az ír nacionalisták pártja lett a régió legnagyobb pártja, első alkalommal a történelem folyamán, mindenképpen figyelemreméltó. A Sinn Fein 26 százalékot szerzett a választásokon, míg régió hagyományosan legnagyobb pártja, a protestánsokat képviselő Democratic Unionist Party (DUP) 8,3
8 Aszimmetrikus brit devolúció és a 29-es EP-választások 39 százalékot szerzett (24-ben 32 százalékot szereztek). A DUP-ot elhagyó, keményebb nacionalista programmal fellépő Traditional Unionist Voice (TUV) 3,7 százalékot kapott. A TUV programja elutasítja a tartományt kormányzó DUP Sinn Fein koalíciót; hallani sem akarnak a katolikusokkal közös hatalommegosztó kormányzásról. Párt Konzervatív Párt (Conservative) Munkáspárt (Labour) Plaid Cymru Függetlenségi Párt (UK Independence Party) Liberális Demokraták (Liberal Democrats) Zöld Párt (Green Party) Brit Nemzeti Párt (British National Party) Keresztény Párt (Christian Party-Christian Peoples Alliance) Szocialista Munkáspárt (Socialist Labour Party) No2EU Jury Team 2. táblázat Szavazatok száma Az előző választáshoz képest Összes elért eredményváltozás (%) 2, (+,8) 2, (-2,2) 8, (+,) 2, (+2,3), (+,2) 5, (+2,) 5, (+2,5), (+,9), (+,8),3 86 (+,3), (+,6) EP-képviselők Összes +/ Képviselői helyek száma: 4 / részvétel: / összes választópolgár száma: Érdekes, hogy igazi elmozdulásról nem beszélhetünk Észak-Írországban a választói csoportok között, hiszen a két protestáns párt szavazóit összeadva szinte pontosan annyi szavazóról van szó, ahányan korábban a DUP-ra szavaztak. A TUV megalakulásával tulajdonképpen külön pártba tömörültek a radikálisabb protestáns nacionalisták, de a nagy választói blokkok között (protestáns katolikus) nem változtak az erőviszonyok. Következtetések: a brit aszimmetrikus föderáció és a 29-es EP választások Nem kétséges és ezt tanulmányom első részében elemeztem is, hogy 997 a Munkáspárt hatalomra kerülése óta radikálisan megváltozott az Egyesült
9 4 Grúber Károly Királyság alkotmányos berendezkedése. A korábbi centralizált, a westminsteri parlament oszthatatlan szuverenitásán alapuló államiság helyett az új rendszert legjobban aszimmetrikus föderációként lehetne jellemezni. Ma már igaz eltérő kompetenciákkal regionális parlamentek működnek Edinburghben, Cardiffban és Belfastban. Ez a kormányzati modell annyira elfogadottá vált, hogy a korábban a devolúciót élesen elítélő konzervatívok vezére valószínűsíthetően a következő brit miniszterelnök, David Cameron is elismerte, hogy a devolúció sikeresebb, mint gondolták, és egy konzervatív kormány sem fogja eltörölni a skót parlamentet: Teljesen érthető az álláspont, hogy egy egységes, centralizált államban mindenféle devulúció egy sor problémát okozhat. De hibáztunk, amikor nem gondoltuk végig, hogy milyen legitim és alkotmányos megoldásokkal lehet kielégíteni a skótok igényeit. Egy következő konzervatív kormány elfogadja a skót parlament létezésének tényét. Az 997 óta időben megerősödtek a regionális a parlamentek, több regionális választásra sor került, és általában kialakult az ezekhez köthető politikai közvélemény, illetve megerősödni látszanak az eljárási rendek. Érdekes, hogy 29 tavaszán, az EP-választásokat megelőzően mindhárom regionális kormányban szerepet játszanak az etnoregionális, illetve nacionalista pártok. Skóciában kisebbségi kormányban kormányoz a Skót Nemzeti Párt, Cardiffban koalíciós Munkáspárt Plaid Cymru kormány van hatalmon, míg Belfastban a Sinn Fein a DUP-vel kormányoz. Figyelemreméltó az is, hogy a szélsőjobboldali, illetve euroszkeptikus pártok nem szerepeltek olyan jól ezekben a régiókban, mint Angliában. Azt lehet mondani, hogy a szélsőjobboldal és az euroszkepticizmus inkább angol probléma, mint walesi, skót vagy északír. Az igazi kérdés az, hogy vajon az etnoregionalista és nacionalista pártok megerősödésében, illetve a regionális parlamentek szerepének stabilizálódásában milyen szerepet játszottak a 29-es EP-választások. Azt lehet mondani, hogy ezek a pártok stabilizálódtak, illetve jelentősen erősödtek. Politikatörténetileg kiemelkedő eseménynek számít, hogy a Sinn Fein lett a legnagyobb párt Észak-Írországban és a Skót Nemzeti Párt nagyarányú győzelmet aratott a Munkáspárt felett Skóciában. A Plaid Cymru is kissé erősebb lett. Ebben az értelemben, úgy tűnik, a helyi lakosság támogatja a devolúciót. Másképpen a devolúciós, aszimmetrikus föderalista rendszer stabilizálódik és integrálódik a brit politika szöveteibe. A nagy kérdés igazából az, hogy mikor és milyen módon fog reagálni az angol közvélemény, illetve politikai osztály a devolúciós rendszerre; milyen konfliktusok keletkezhetnek az angol centrum, illetve a kelta perifériák között, és ez milyen hatással lesz a brit államiságra és nemzettudatra.
Egyesült Királyság politikai pártjai
Egyesült Királyság politikai pártjai Az Egyesült Királyság alkotmányos monarchia, parlamentje két kamarából áll: a Lordok Házából és a választott képviselők által alkotott Alsóházból. Három párt dominanciája
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
Három választás Londonban
Havas Péter Három választás Londonban Konzervatív polgármester a brit főváros élén Nagy-Britanniában 2008 májusában több szinten is választásokat tartottak, aminek következtében Londonnak új polgármestere
Tízéves a területfejlesztés intézményrendszere, hogyan tovább?
Tízéves a területfejlesztés intézményrendszere, hogyan tovább? Somlyódyné Pfeil Edit MTA Regionális Kutatások Központja Balatonföldvár, 2006. május 23 24. A regionális politika A regionalizmus válasz a
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL
AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.10. AZ EURÓPAIAK ÖTÖDE PROTESZTPÁRTOKKAL SZIMPATIZÁL 2016.03.10. 2 ÖSSZEFOGLALÓ A bevándorlási válság kezdete óta az
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete
Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.
Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye. Hogyan mőködik a gyakorlatban?
Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye Hogyan mőködik a gyakorlatban? A törvény születése 4 oldalas törvényjavaslat készült a Föld Barátai EWNI (Anglia, Wales és É-Írország) londoni irodájában 2004-ben
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
Választásoktól távolmaradók indokai:
KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a
Európa motorja 2018-ban? - Németország várható Európa-politikája a gazdasági helyzet és
Európa motorja 2018-ban? - Németország várható Európa-politikája a gazdasági helyzet és a belpolitikai erőviszonyok tükrében Dr. Ferkelt Balázs Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar Szeged,
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása
Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása Szerkesztők Szamel Katalin - Balázs István Gajduschek György - Koi Gyula Í^XompLex Wolters Kluwer csoport TARTALOM BEVEZETŐ 25 A közigazgatási modellek kialakulásának
Népszavazások az Egyesült Királyságban
Havas Péter Népszavazások az Egyesült Királyságban Magyarország politikai életét az utóbbi hónapokban jelentős mértékben a népszavazással kapcsolatos témák rajzolják meg. A viták, az egymástól eltérő,
A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1)
1. szint Május-június A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) A 350 millió uniós állampolgár(2) közül csak 150 millióan vettek részt(3) a választáson(4). Ez még a legpesszimistább
K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,
Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
Kereszténydemokrata tömörülés- CDA (Christen Democratisch Appèl)
Hollandia politikai pártjai Hollandia (hivatalos nevén Holland Királyság) 1815-ben nyerte el függetlenségét, az ország államformája ekkortól kezdve alkotmányos monarchia. Az 1814-ben elfogadott alkotmány
az idegenellenesség, az EU-szkepticizmus, az elitellenesség, az antikapitalizmus, muszlimellenesség, a rasszizmus és rendszerellenesség mind-mind
az idegenellenesség, az EU-szkepticizmus, az elitellenesség, az antikapitalizmus, muszlimellenesség, a rasszizmus és rendszerellenesség mind-mind csak felszíni tünet. Lényegében egy olyan alapértéket ért
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel
Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának
Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája
Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
Bauer Tamás Cukor a sebbe
Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az
Kozma Judit: A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka nézőpontjából
Kozma Judit: A szociális szolgáltatások modernizációjának kérdései a szociális munka nézőpontjából Tanulmányomban a nemzetközi, elsősorban brit tapasztalatok alapján igyekszem a szociális szolgáltatások
VARIÁCIÓK A VERTIKÁLIS HATALOMMEGOSZTÁSRA. Autonómia modellek és lehetőségek a XXI. századi Európában. Szaniszló Krisztián PhD-hallgató (PPKE JÁK)
Iustum Aequum Salutare XI. 2015. 3. 99 129. VARIÁCIÓK A VERTIKÁLIS HATALOMMEGOSZTÁSRA Autonómia modellek és lehetőségek a XXI. századi Európában Szaniszló Krisztián PhD-hallgató (PPKE JÁK) 1. Előszó Az
A Parlament összetétele
A Parlament összetétele Első törvényhozás : 1979 1984 A választások után megalakuló Parlament összetétele S 112 EPP 108 ED 63 COM 44 L 40 DEP 22 CDI 11 NI 10 Összesen 410 S : Socialist Group COM : Communist
SZKA208_11. Az EU a nemzetközi együttműködés
SZKA208_11 Az EU a nemzetközi együttműködés terepe tanulói AZ EU A NEMZETKÖZI EGYÜTTMÛKÖDÉS TEREPE 8. évfolyam 103 11/1 SZÓKÁRTYÁK Az activity játékhoz Tagállam Bizottság Parlament Euró Zászló Szerződés
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz
Hárompárti parlament sokszínű Jobbik A Magyar Szocialista Párt támogatottsága a teljes lakosság körében továbbra is tíz százalék, míg a Fidesz ugyanebben a körben 40 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok
Megvitatandó napirendi pontok (II.) 2. Rendelet az északi-tengeri tervről Az elnökség beszámolója a háromoldalú egyeztetés eredményéről
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. november 6. 13939/17 OJ CRP1 37 TERVEZETT NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (I. rész) Justus Lipsius épület, Brüsszel 2017. november 8. és 10. (10.00, 11.30)
Új (?) irányok a felsőoktatási igazgatásban a kancellári rendszer közjogi és (szak)politikai dilemmái
Bárány V. Fanny joghallgató (PTE ÁJK), az ÓNSZ közjogi tagozatának tagja Új (?) irányok a felsőoktatási igazgatásban a kancellári rendszer közjogi és (szak)politikai dilemmái I. Bevezetés 2014. július
Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki
Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés
Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák
Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök
A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt
AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
Frakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
Az EU intézményrendszere
Az EU intézményrendszere EU Parlament EU Tanácsa EU Bizottság 1 http://csikszereda.gov.hu/tajekoztato-az-europai-parlamenti-valasztasokrol 2 A Parlament kialakulása 1952-ben alapították az Európai Szénés
A demokrácia értékelésének életkori meghatározottsága Magyarországon a 2012-es ESS adatok alapján
A demokrácia értékelésének életkori meghatározottsága Magyarországon a 2012-es ESS adatok alapján Papp Zsófia MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet papp.zsofia@tk.mta.hu Az öregedés
Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között
Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között Simonovits Bori 1. Bevezetés Ebben a tanulmányban a nemzeti identitás, a bevándorlókkal
A magyar közvélemény és az Európai Unió
A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai
A brit választás tanulságai
Nagy Attila Tibor A brit választás tanulságai A 2015. május 7-én megtartott nagy-britanniai választások David Cameron eddigi kormányfőnek adtak újabb felhatalmazást, hogy ezúttal már nem koalíciós társsal
A évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2014. június 11. A 2015. évi uniós költségvetési tervezet a pénzügyi korlátok ellenére is támogatja Európa gazdasági növekedését A múlt örökségének és a válság
Korszakhatár küszöbén? - A 20. és 21. századi pártokról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
Kovács János vezető elemző Az elmúlt időszakban a politikai valóságértelmezés egy újabb pillérévé vált a 20-21. századi pártok felosztás, melynek valódi jelentőségét a centrális erőtér működése, az új
A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)
C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak
A végjáték veszélyei. A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik.
A végjáték veszélyei A nyugati civilizáció diktatúrája a végjáték befejezéséhez közeledik. Martonyi János elismerte, hogy..egész Európában erősödik az euroszkepticizmus, sőt egyre többen kétségbe vonják
David Cameron konzervatív-liberális koalíciós kormányának külpolitikai napirendjét
Se veled, se nélküled Az Egyesült Királyság és az Európai Unió viharos évei Gálik Zoltán David Cameron konzervatív-liberális koalíciós kormányának külpolitikai napirendjét az Egyesült Királyság és az Európai
A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok
A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
Mélyponton a teljes politikai elit
Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) 11263/4/08 REV 4 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD)
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD) 11263/4/08 REV 4 ADD 1 EDUC 173 MED 39 SOC 385 PECOS 16 CODEC 895 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás
9227/19 ADD 1 ll/kk 1 ECOMP.1 LIMITE HU
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. június 11. (OR. en) 9227/19 ADD 1 LIMITE PV CONS 25 ECOFIN 488 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Gazdasági és Pénzügyek) 2019. május 17. 9227/19 ADD
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ
FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi
Jogi alapismeretek szept. 21.
Jogi alapismeretek 2017. szept. 21. II. Állam- és kormányformák az állam fogalmának a meghatározása két fő szempontból fontos legitimációs és normatív szerep elhatárolás, megértés definíció! A definíciónak
Magyarország külpolitikája a XX. században
Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9
JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Óraszám 30 A TANTÁRGY LEÍRÁSA I. FÉLÉV
A tantárgy címe A magyar politikai rendszer 1. A tantárgy típusa Előadás A tantárgy kódja BBNPO20800 Óraszám 30 Oktatott félévek száma: 2 Kreditek száma 4 Oktató: Pócza Kálmán (pocza.kalman@btk.ppke.hu)
Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika
Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai
Melyik a jobb klikk?
Radó Eszter Melyik a jobb klikk? A választók elérésének új útjai Manapság egyre elterjedtebb az internet politikai célú felhasználása. Az elmúlt időkben a politika egy új helyszíne nyitotta meg kapuit
Négy szolgáltatás-csomag 1. NAPRÓL-HÉTRE-HÓNAPRA-CSOMAG
A Méltányosság Politikaelemző Központ új típusú, sokirányú- és műfajú elemzésekkel igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt, próbálja erősíteni a politika intellektuális alapú művelésének tekintélyét. Az
A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban
DOI: 10.18427/iri-2016-0056 A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban Olasz Lajos Szegedi Tudományegyetem JGYPK olasz@jgypk.szte.hu Az elvesztett háború,
Az új magyar választási rendszer
Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,
EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint
Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:
Közigazgatási reform-területi léptékváltás. Pálné Kovács Ilona MTA RKK, PTE BTK Pécs,
Közigazgatási reform-területi léptékváltás Pálné Kovács Ilona MTA RKK, PTE BTK Pécs, palne@rkk.hu Centralizált állam A múlt öröksége Gyenge helyi önkormányzatok (szabad királyi városok kivételével) Erős
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA
Bizonytalan CSOK a CSOK program megítélése A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY- KUTATÁSA REZÜMÉ A családi otthonteremtési kedvezményt a magyar társadalom 43 százaléka tartja helyes kor- mányzati intézkedésnek,
Anglia az Egyesült Királyságban: az angol identitás és az angolkérdés
Anglia az Egyesült Királyságban: az angol identitás és az angolkérdés Egedy Gergely A 2014 szeptemberére kiírt népszavazás nemcsak Skócia sorsát érinti, hanem az Egyesült Királyságot alkotó nemzetek legnagyobbikáét,
és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében
hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,
Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban
Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament
Dr. Kaposi József 2014
Dr. Kaposi József 2014 A változások hajóerői és korlátai A változások jelentős része európai/nemzetközi trendek hazai megjelenése: Bologna-folyamat és Lisszaboni folyamat emberi képességek felértékelődése,
Döntéshozatal, jogalkotás
Az Európai Unió intézményei Döntéshozatal, jogalkotás 2012. ősz Lattmann Tamás Az Európai Unió intézményei intézményi egyensúly elve: EUSZ 13. cikk az intézmények tevékenységüket az alapító szerződések
Európai parlamenti választás június 7-én - Amit tudni érdemes -
Európai parlamenti választás 2009. június 7-én - Amit tudni érdemes - Az Európai Unió országaiban 2009. június 4. és 7. között - Magyarországon minden bizonnyal június 7-én - választják meg az Európai
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
15. szakbizottsági ülés szeptember 24. Az Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek szakbizottság MUNKADOKUMENTUMA
15. szakbizottsági ülés - 2012. szeptember 24. CIVEX-V-036 Az Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek szakbizottság MUNKADOKUMENTUMA AZ UNIÓS POLGÁRSÁG ERŐSÍTÉSE: AZ UNIÓS POLGÁROK VÁLASZTÓJOGÁNAK
AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT KERETPROGRAMJA
Politikai keretprogram Erdélyi Magyar Néppárt AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT KERETPROGRAMJA A MEGTALÁLT ÚT ESÉLYT ÉS SZABADSÁGOT ERDÉLYNEK I. ALAPVETÉS az erdélyi rendszerváltás megújított terve Az erdélyi
SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS. a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon. Készült:
SZÜKSÉGLET-ELEMZÉS a Föderalizmus és Decentralizáció Kutató Intézet (ISFD) létrehozása Magyarországon c. pályázathoz Készült: az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézetében Pécs,
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
Gyurcsány 150 fős egységet küldene Irakba
3. szint november-december Gyurcsány 150 fős egységet küldene Irakba Magyarország 150 fős egységet küldene a NATO iraki kiképző alakulatába(1) - mondta Gyurcsány Ferenc egy, a londoni The Timesnak adott
Jeskó József. Európa választott
Jeskó József Európa választott Az európai parlamenti választások belpolitikai következményeit a napokban sokan, sokféleképpen értékelik, ezek azonban csak közvetett, belpolitikai hatások. Az Európai Unió
Az EU kohéziós politikájának 25 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI
Az EU kohéziós politikájának 25 éve (1988-2013) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI A kohéziós politika jelentősége Olyan európai közjavakat nyújt, amit a piac nem képes megadni
2016. SZAKDOLGOZATI TÉMAJEGYZÉK ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI JOGI INTÉZET
A közigazgatási eljárás az EU közigazgatási jogában A "hivatalboliság" alapelvének gyakorlati érvényesülése a közigazgatási eljárásban A dekoncentrált szervek 2016. SZAKDOLGOZATI TÉMAJEGYZÉK ÁLTALÁNOS
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere
Európai alkotmány- és integrációtörténet 1
Európai alkotmány- és integrációtörténet 1 VIII. Kormányformák 18. A westminsteri típusú kabinetkormányzás. A klasszikus francia (törvényhozás központú parlamentarizmus 19. A koalíciós (többpárti) parlamentarizmus.
Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai
Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai Térfejlődés és térszerkezet a globalizáció korában 1. A huszonegyedik század a globalizációnak, a különböző értékeket, értékrendszereket
A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok
A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok Szentirmay Zoltán főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó Intézet Nonprofit
A TTIP várható fogadtatása Európában Vezetői összefoglaló
A TTIP várható fogadtatása Európában Vezetői összefoglaló A transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség az Európai Unió nemzetközi jogi nómenklatúrájában úgynevezett vegyes megállapodásnak minősül,
A ROMÁN ALKOTMÁNYOS DEMOKRÁCIA ELTELT HUSZONÖT ÉVE
A VASFÜGGÖNY LEBONTÁSA UTÁN 177 VARGA ATTILA A ROMÁN ALKOTMÁNYOS DEMOKRÁCIA ELTELT HUSZONÖT ÉVE ÉSZREVÉTELEK A POLITIKAI RENDSZER KIALAKULÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSAIRÓL Az 1989. decemberi romániai politikai és