A Polinvent Kft. K+F és egyéb eredményei az elmúlt 5 évben
|
|
- Mariska Királyné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Polinvent Kft. K+F és egyéb eredményei az elmúlt 5 évben DR. NAGY GÁBOR * ügyvezetõ K+F és innováció Közel öt évvel ezelõtt, szeptember között tartottuk meg legutóbb azt a nemzetközi konferenciát és kiállítást, amely tevékenységünket és az addig elért eredményeket sokoldalúan bemutatta. Ezt megelõzõen a MÛ- ANYAG ÉS GUMI augusztusi száma [1] közölte szeptemberi rendezvényünk programját, és megjelentetett 8 cikket ebbõl a témakörbõl. Az elsõ cikk tartalmazza a POLINVENT KFT. (a továbbiakban PI) és a 3P gyanták történetét, legfontosabb típusait, felhasználási lehetõségeit. A következõ cikkek részletesebben foglalkoznak az A komponensként szolgáló vízüvegek szerkezetével, tulajdonságaival, illetve a B komponensek hasonló jellemzõivel, s a továbbfejlesztett VÉ-3P hibrid gyantákkal stb. Mindezekre az alábbiakban többször utalunk, de feltételezzük, hogy az Olvasók ezeket már ismerik vagy elolvassák. Az idõközben elért eredményeinkrõl a teljesség igénye nélkül igyekszem kissé egyszerûsített áttekintést és számvetést adni. A mûgyanták kémiájánál bocsátkozunk csak némi ismétlésbe a könnyebb érthetõség kedvéért. K+F tevékenységünket a következõ csoportosítás szerint részletezem: 1. Mûgyantáink továbbfejlesztésének célja, kémiája 2. Gyártástechnológiai fejlesztések 3. Alkalmazástechnikai újdonságok 4. Egyéb eredményeink 1. Mûgyantáink továbbfejlesztésének célja, kémiája 1.1. A 3P gyanták tapadószilárdságának növelése Mint arról a évi cikksorozatban beszámoltunk, a 3P gyanták túlnyomó többségét a csatornák belsõ bélelésénél használták és használják fel az elkövetkezõ években is. Németországban már a 90-es évek végén a ShortLiner béleléseknél piacvezetõk lettünk annak ellenére, hogy a nedves, zománcozott kõagyag csövek felületére kielégítõen a mi gyantánk sem tapadt. A gyakorlatban ezt úgy hidalták át, hogy a bélelendõ felületeket robottechnikával, speciális csiszolótárcsával a tisztítás után felérdesítették. Más szóval a zománcréteg egy-egy kisebb-nagyobb felületét ledörzsölték, lekoptatták. ShortLiner esetén a bélelt hossz rendszerint csak 0,4 0,6 méter, s kisebb átmérõjû csöveknél ( mm), amely a hálózat döntõ többségét teszi ki Németországban, ez még elfogadható áron, s rövid idõ alatt megoldható. Ennek ellenére azonnal igényként merült fel, hogy a csiszolási, érdesítési mûveletet mielõbb el kell hagyni, ha a mûgyanta már kellõen jól tapad. A feladat látszólag egyszerû, de sok évig tartó, többször abbahagyott és újrakezdett erõfeszítések után kb. 1 évvel ezelõtt jutottunk csak el a megnyugtatóan nagy tapadószilárdságú rendszerekig Tapadószilárdság növelése ismert anyagokkal Kezdetben sorra vettük a lakkiparban és a ragasztóanyagok gyártásánál [2] már jól bevált módszereket, megoldásokat. Így pl. speciális szilíciumorganikus vegyületek közül számosat kipróbáltunk, amelyek elvileg a diizocianát tartalmú B komponenseinkkel, kisebb koncentrációban hosszabb-rövidebb ideig összeférnek. A legjobb eredményeket a [3(2,3-epoxipropoxi)-propil]- trimetoxiszilánnal (CAS No.: ) vagy más néven 3-glicidil-oxi-propil-trimetoxi-szilánnal (1) értük el, de sajnos önmagában ez nem volt elegendõ. Ez a vegyület felhasználás közben a vízüvegben, illetve a csatorna falán található víz hatására hidrolizál, s a kialakuló OH csoportok biztosítják a tapadást. A felszabaduló kis (1) * Polinvent Kft évfolyam, 8. szám 281
2 mennyiségû, metanol kidiffundál a felületre, majd a szennyvízbõl a tisztításnál maradéktalanul lebomlik. Az MDI trimerizálásakor poliizocianurát gyûrûket tartalmazó, ún. PIR-MDI (2) képzõdik. Ez régóta jól ismert folyamat [3], s az égésgátolt poliuretán (PUR) habok elõállításánál in situ ezt a reakciót hosszabb idõ óta ki is használják. Tiszta PIR-MDI-t elõállítani veszõdséges munkával, laboratóriumban lehetséges. Üzemi méretben az MDI polimerizációját csak kb %-ig célszerû elvégezni, mert különben az anyagot még melegen sem lehet leereszteni az autoklávból. Félüzemi méretben Európában ilyen terméket elõször a BORSODCHEM ZRT. (BC) kezdett gyártani, s ebbõl hordós tételben kísérleteinkhez többször rendeltünk. Sajnos 2007-ben a BC vezetése úgy döntött, a nagyüzemi gyártást a piaci igények nem kielégítõ volumene miatt nem kezdik meg. Mivel a PI-nél ezek a PIR-rel készült 3P gyanták nagyon jó eredményeket mutattak, mi a BCnél használt eljárást módosítva, szintén megoldottuk 2008 nyarán a PIR-MDI üzemi elõállítását õszén pedig elsõnek elvégeztük a termék REACH szerinti elõregisztrációját! Ugyan néhány héten belül még több mint 10 európai cég és a WANHUA NETHERLANDS B.V. (egy kínai cég európai leányvállalata) is elõregisztrált, de mint néhány hónappal késõbb kiderült, a PI lett a Facilitator, azaz csoportvezetõ, s a többiek a PIR- MDI-t nem gyártani, csak alkalmazni szeretnék. (A BAYER AG TDI-bõl, a másik fontos aromás izocianátból készít trimerizált termékeket Desmodur IL és Desmodur HL néven. Ezek képletét a Melléklet M1. és M2. jelzéssel tartalmazza [4]). Más szóval ez azt jelenti, hogy ha a PI ezt a terméket önállóan gyártani akarja több mint évi 100 tonnás menynyiségben, legkésõbb 2013-ig ennek a vegyületnek minden elõírt biológiai, egészségügyi tesztjét elvégeztetve, az ún. regisztrációs dossziét szakszerûen, angolul összeállítva és beadva kb ezer euró összegért megkaphatja az engedélyezett gyártás és forgalmazás jogát! Amennyiben az éves termelés 100 tonna alatt marad, a szóban forgó dosszié elkészíttetésére és az összeg kifizetésére 2018-ig még 5 év áll rendelkezésünkre. Azok a 3P gyanták, amelyeket PIR-MDI-vel készítünk, a fémek és a kõagyag csövek felületére a korábbi típusoknál jobban tapadnak. Ezen túl az ilyen gyanták nagyobb nyomó- és hajlító-húzó szilárdsággal, továbbá jobb hõ- és vegyszerállósággal is rendelkeznek. A 3P gyanták elnevezési módjának analógiájára, a PIR-MDI tartalmú 3P gyantákat 4P gyantákra kereszteltük, s az alábbiakban ezt már következetesen így is használjuk! A tapadószilárdság növelésére egyelõre pontos magyarázatot nem tudunk adni. A szilárdsági jellemzõk, a hõ- és vegyszerállóság javulása egyértelmûen a merev, stabil izocianát-gyûrûk számának emelkedésével, illetve ezzel arányosan a triizocianát csoportok mennyiségi növekedésével és ezáltal a nagyobb térhálósûrûséggel függ össze. (2) Tapadószilárdság és a hibrid gyanták A tapadószilárdság kõagyag és fém felületek esetén tovább növelhetõ, ha a 4P gyantákat klasszikus Biszfenol A és/vagy Biszfenol F alapú epoxi gyantákkal kombináljuk, hibridizáljuk. Az elsõ 3P-vinilészter (VÉ), majd 2P-epoxi, 3P-epoxi hibrid gyanta rendszereket Dr. Karger-Kocsis József és munkatársai [5 7] készítették Kaiserslauternben, az INSTITUT FÜR VERBUNDWERKSTOFFE GMBH (IVW) intézetben. Ezt a K+F tevékenységet folytattuk a 3P-VÉ rendszerek esetén a POLINVENT KFT.-nél 2004 és 2007 között, majd közepén áttértünk a 3P-epoxi és 4Pepoxi hibrid rendszerek tanulmányozására. A legjobb tapadószilárdsági eredményeket kõagyag csövek felületén akkor kaptuk, amikor a háromkomponensû (3K) 3P-epoxi hibridgyanták helyett 4P-hibrideket kezdtünk el használni. Mint az IKT-rõl szóló 3. cikk részletesen bemutatja, az ilyen rendszerek tapadószilárdsága az elõírt tartós terhelés után is eléri vagy meghaladja a 3 4 N/mm 2 -t (azaz a felragasztott acél pogácsák a zománcréteggel együtt szakadnak le), s ez több mint a duplája az elvárt 1,5 N/mm 2 értéknek. A tiszta 3P gyanták ugyanilyen körülmények között max. 0,5 N/mm 2 tapadószilárdsággal rendelkeznek, míg a korábban részletesen és sokoldalúan vizsgált 3P-VÉ hibrid gyanták rendszerint 1,0 N/mm 2 alatti értékeket szolgáltatnak. A 3P-VÉ hibrid gyantákról a közel 5 évvel ezelõtti MÛANYAG ÉS GUMI augusztusi számának publikációjában, továbbá a rendezvényünkön Dr. Vas László elõadásában részletesen beszámoltunk. (Ezek egy részét a 2. számú cikkben összehasonlításként megadjuk). Idõközben több irányban komoly erõfeszítéseket tettünk az új gyantarendszerek üzemi és gyakorlati bevezetése ér évfolyam, 8. szám
3 dekében. Sajnos különbözõ okok miatt igazi siker munkánkat ez idáig nem kísérte. Így pl. megoldottuk a 3P és 3P-VÉ hibridgyanta kötõanyagú, üvegszálas csövek üzemszerû gyártását a BUDAPLAST rózsaszentmártoni üzemében. A 3P-VÉ csövek egyesítik a két gyantatípus jó tulajdonságait, pl. a vegyszerállósági spektrumuk még szélesebb, mint az alkotó gyantáké külön-külön. Partnerünk az ASAG (lásd még a 6. cikket) komoly németországi felhasználói igényeket gyûjtött össze. Az üzemszerû gyártás kapcsán a BUDAPLAST részérõl felmerült speciális igényeket azonban már nem tudtuk vállalni és megoldani Blokkolt izocianátok A közötti idõszakban sokoldalú vizsgálatokat folytattunk a különbözõ ismert és újszerû blokkolószerekkel, hogy a hazai MDI és MDI-prepolimer bázison jó minõségû, szabad izocianát csoportokat nem tartalmazó, de potenciálisan reaktív vegyületeket tudjunk üzemszerûen gyártani [1]. Ehhez az üzemi, illetve a mérés- és irányítástechnikai hátteret is megteremtettük telephelyünkön, Gyálon az új beruházás keretében. Sajnos a REACH dokumentumok megjelenése közben rá kellett ébrednünk, hogy ezeknél a perspektivikus anyagoknál hacsak tõkeerõs érdeklõdõ partnert nem találunk önmagunkban nem tudjuk az engedélyeztetési költségeket kifizetni. Több ilyen vegyület elõregisztrációját ugyan elvégeztük, de a remélt partnerekbõl egyelõre hiány mutatkozik. Átmenetileg (2005 és 2007 novembere között) rendelkeztünk egy igazi, potenciálisan jelentõs partnerrel, a DEGUSSA CORTE céggel, amellyel az újdonságainkra licenchasznosítási és K+F szerzõdést is kötöttünk. Sajnos a globális tendenciát követve a szerzõdéskötésünk után fél évvel a BASF AG több mint 3 milliárd euróért felvásárolta a DEGUSSA csoport építõipari üzletágát az új kutatóközponttal, a CORTE céggel (új nevük BASF CON- STRUCTION POLYMERS GMBH, Trostberg, Germany) együtt. Kb. 1 év múlva az új tulajdonos úgy döntött, hogy ez a szóban forgó téma hosszú távon õt nem érdekli. Így a szerzõdést kölcsönösen, korrekten teljesítettük, de nem lett ennek révén hosszú távú együttmûködés. Nagy tanulság, hogy az olyan cégek, mint a PI a jövõben a fejlesztéseiket még körültekintõbben kell hogy végezzék. Egyrészt a multik mint partnerek sem tekinthetõk biztos befutónak. Másrészt a kis- és közepes vegyipari vállalatoknak új termékeiknél a polimer besorolású anyagok irányába kell elmozdulniuk [8, 9], ezek gyártásánál egyelõre a REACH miatt költséges engedélyeztetésre még több mint tíz éven át nem kell számítani Amin-epoxi adduktok Az egyik fontos német nagykereskedõ partnerünk, a TRELLEBORG-EPROS GMBH kérésére speciális csatornajavítási célokra epoxigyanta amin elegy (blend) típusú, szobahõmérséklet közelében térhálósodó gyantarendszert is kifejlesztettünk. Ehhez olyan amin-epoxi adduktra is szükség van, amely elõpolimernek tekinthetõ. Két molekula Jeffamin típusú poliéter-diamint és egy molekula hagyományos epoxigyanta molekulát kell az adduktálás során autoklávban összekapcsolni. A képzõdött vegyület két primer, két szekunder alifás amin csoportot és két szekunder hidroxil csoportot tartalmaz molekulánként. Ezért ez az addukt nemcsak a további epoxi csoportokkal, hanem izocianát csoportokkal is el tud reagálni. Az USA-ban már évekkel ezelõtt felfigyeltek arra [10], hogy ilyen típusú anyagokkal a melegen szórható PU és/vagy PUR/PU hibrid vastagbevonatok szórására alkalmas kétkomponensû rendszerek tulajdonságait javítani lehet. (3) évfolyam, 8. szám 283
4 A (3) reakció analógiájára elvileg sok száz, többé-kevésbé versenyképes árú amin-epoxi addukt készíthetõ. Mi az utóbbi egy évben több mint ötven félét szintetizáltunk laboratóriumi méretben. Félüzemi méretben (30 50 kilogrammos tételekben) ezek közül több mint 10 félét gyártottunk, és különbözõ referencia PU rendszerek [11] segítségével a bevonatok tulajdonság változásait szisztematikusan megvizsgáltuk. Ezek közül számos típus különösen jónak bizonyult, s várhatóan az elkövetkezõ hónapokban még további egy-két kiugróan jó vegyületet találunk. Ezeket a PU rendszerek A komponensét képezõ amin elegybe lehet és célszerû bekeverni, azaz a hagyományos aminok egy részének helyettesítésére alkalmasak. Segítségükkel a tapadószilárdság növelésén túl a továbbrepedési szilárdság, vegyszerállóság stb. javítását is el lehet érni. Annak a K+F EU projektnek a keretében, amelyet az ASAG német céggel együtt vállaltunk, s amelyre késõbb (a 6. cikkben) még kitérünk, a PU rendszerek A és B komponenseinek továbbfejlesztésére törekszünk PU B komponensek (izocianát csoportot tartalmazó vegyületek elegyei) továbbfejlesztése A PU rendszerek B komponenseiben jelenleg széleskörûen használt vegyületek közül a fényálló, idõjárásálló rendszerekhez tartozó alifás, cikloalifás, aralifás izocianát elegyekkel (blendek) és származékaikkal [12] nem foglalkozunk. A hazai adottságaink, illetve nyersanyag háttér miatt az MDI és MDI-alapú prepolimerek és ezek származékai fontosak számunkra. Manapság számos olyan vegyület ismert, kapható vagy gazdaságosan elõállítható, amelyekkel a PU bevonatok tulajdonságai tovább javíthatók [13]. Így pl. a viszonylag olcsó maleinsav és/vagy fumársav diészterekkel pl. dimetil-, dietil-, dibutil-maleáttal az alifás és aromás primer aminok már szobahõmérséklet közelében szívesen lépnek addiciós reakcióba aszpartát típusú vegyületek képzõdése közben. Ezek a környezetre és a munkát végzõ, vagy a bevonatokkal érintkezõ emberekre sokkal kevésbé veszélyesek, mint a kiindulási aminok. Az aszpartát képzõdésre a (4) képletet mutatom be. PU mátrixban (vastagbevonatban) kis mennyiségben elvileg elreagálatlanul visszamaradó MDI-bõl a vízgõz hatására mérgezõ (rákkeltõ) MDA képzõdhet [14]. Többek között ezzel az aszpartát képzési reakcióval is az ilyen veszélyes, szennyezõ anyagként visszamaradó aminok elreagáltathatók. Hasonló célokra a technika mai állása szerint még többféle vegyület alkalmas. Szabadalomjogi okok miatt ezeket itt tovább nem részletezzük. A PI azonban azért létesített a közelmúltban nagymûszerekkel jól felszerelt analitikai részleget, s kooperálunk más, még jobban felszerelt analitikai tanszékekkel, illetve intézményekkel, mert az EU-s projekt célkitûzéseit bizonyíthatóan szeretnénk megvalósítani. Környezetbarátabb, embercentrikusabb szórható PU bevonatképzõ A és B komponenseket kívánunk kifejleszteni. (4) évfolyam, 8. szám
5 1. ábra. A Polinvent Kft. gyáli laboratóriumi épülete Hasonló megfontolások vezetnek bennünket egy másik, az ÚJ MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSI TERV keretében végzett, Ökogyanta elnevezésû (a projekt hivatalos címe: Fokozott környezetvédelmi és egészségvédelmi követelményeknek megfelelõ, hazai gyártású mûgyanták kifejlesztése és piaci bevezetése, száma: KMOP / ) K+F projekt során is, amelynek keretében a 3P és 4P gyantáink tulajdonságait sokoldalúan, azaz munkaegészségügyi és környezetvédelmi szempontból is tovább kívánjuk javítani. Az 1a. és 1b. ábrákon az új laboratóriumi épület látható. Ebben a földszinten helyeztünk el egy technológiai laboratóriumot, amely kiszolgálja a mellette levõ szórókabint. Ez utóbbinak a légtechnikája az épületen kívül látható a 1a. ábrán. Az emeleten nagyobb analitikai labor található elõkészítõvel, irodával és szociális helyiségekkel. A 1b. ábra az épület nyugati homlokzatát mutatja Ionos folyadékok Az ammónium-hidroxid és egyéb ammónium-sók analógiájára már régóta gyártanak különbözõ ún. óniumsókat, mint pl. tetrametil-ammónium kloridot, bromidot, tetrafluoroborátot stb. Ismertek azonban ennek analógiájára a foszfónium, szulfónium stb. sók is. Ezek többsége azonban szobahõmérsékleten szilárd, magas olvadáspontú (rendszerint 200 C) anyag. Az utóbbi másfél-két évtizedben azonban egyre nagyobb számban szintetizáltak, s kereskedelmi forgalomba is hoztak olyan óniumsókat, amelyek olvadáspontja 100 C alatt van, s ezeket divatos kifejezéssel Ionic liquids -nek, ionos folyadékoknak nevezik, akkor is, ha szobahõmérsékleten kristályos szilárd anyagok [15]. Szisztematikus kísérletezés és irodalmazás [16] révén rájöttünk, hogy ezek egy részét a 3P és 4P gyantákban elõnyösen lehet használni. Ezáltal a kész, térhálós, nagyszilárdságú vagy elasztikus jellegû mûgyantáinkból még könnyebben lehet antisztatikus vagy jól vezetõ polimer bevonatokat készíteni. Számos elvi lehetõség kipróbálása azonban mint feladatterv még elõttünk van, ezért ezekrõl is részletesebben csak késõbbi publikációkban kívánunk beszámolni. Az ionos folyadékok közül kettõnek a képletét (5) és (6), olvadáspontját, CAS számát stb. az alábbiakban adjuk meg. Szerves vegyületek széles skálájában jól oldódik a tetra-n-oktil-foszfónium-bromid, melynek ipari gyártója a CYTEC, típusjelzése: CYPHOS IL 166, Op.: 42 C, CAS No.: Ezzel szemben jó vízoldhatósággal rendelkezik az: 1-etil-3-metil-imidazólium-bromid, Op.: 79 C, CAS No.: (5) (6) évfolyam, 8. szám 285
6 (Az 1-etil-3-metilimidazólium másik két sója, a trifluor-metán-szulfonát származék 9 C-os, a trifluor-acetát származék 14 C-os olvadásponttal rendelkezik.) 1.6. Távlati terveink Blokkolt diaminok elõállítása és alkalmazása Mind az epoxigyanták, mind a PUR és PU rendszerek esetén, ha szobahõmérséklet közelében jól tárolható, de magasabb hõmérsékleten (rendszerint C felett) térhálósodó, ún. látens gyantarendszerek elõállítása a cél, az utóbbi években egyre gyakrabban alkalmaznak blokkolt diaminokat, rendszerint bisz-ketiminek formájában [4]. Egyes, fõleg alifás bisz-ketiminek (pl. izoforon-diamin és MIB-keton kondenzációs terméke) víz hatására (vízfelvétel közben) visszaalakulnak diaminná, és szobahõmérséklet közelében is jól térhálósodó, illetve ún. egykomponensû rendszerek elõállítására alkalmasak. Néhány diamin és keton típust, és ezek reakciótermékeit a Mellékletben az M3., M4., M5. és M6. képletek szemléltetnek. Néhány, már kereskedelmi forgalomban kapható ún. polimer besorolású bisz-ketimint a közeljövõben mi is szeretnénk kifejleszteni, majd elõször saját célra, késõbb külsõ partnerek részére tonna/év nagyságrendben gyártani. Ezáltal a direkt és indirekt PU rendszereink választékát, felhasználási körét tovább tudjuk bõvíteni Izocianát-mentes PUR és PU hibrid rendszerek Több mint 10 éve számos helyen, egyre többen foglalkoznak ezzel a perspektivikus témával. A kutatókat ezeknél a K+F irányoknál az motiválja, hogy a mono-, di- és poliizocianátok veszélyes, egészségre ártalmas anyagok. A lakkiparban blokkolt izocianátokkal (amelyekben szabad, veszélyes izocianát csoport nincs) ugyan már két-három évtizede szép eredményeket értek el, számos egyéb területen azonban nem használhatók. Az izocianátokat iparilag aminokból és foszgénbõl állítják elõ. Jogosan merült fel a kérdés [17], hogy a nagyon veszélyes foszgén helyett más szénsavszármazékokat, pl. difenil-karbonátot, etilénkarbonátot stb. amelyek egyre olcsóbbak lesznek lehet-e eredményesen a diaminok reakciópartnereként használni? A fontos alapreakciók közül néhányat a Melléklet M7. és M8. képletei mutatnak be. Amennyiben pályázati úton a jövõben is tudunk K+F támogatást kapni, külsõ partnerekkel együtt szívesen bekapcsolódunk ebbe a témába. Speciális, értékesebb termékek elõállításánál ezeknek az eredményeknek a gyakorlati hasznosítása nagy valószínûséggel éveken belül megindul! 2. Gyártástechnológiai fejlesztések 2.1. Különbözõ alapanyag-elegyek (blendek) készítése homogenizálással és alapanyagok elõállítása A 3P és 4P gyanták B komponenseinek, illetve a PU rendszerek A és B komponenseinek elõállítása rendszerint egyszerû homogenizálási mûveletbõl áll, amikor a bemérés és a homogenizálás során kémiai reakció nem, vagy csak elhanyagolható mértékben játszódik le. Zavaró kémiai reakció lehet pl. a levegõ nedvességtartalmának és az izocianát csoportokat tartalmazó vegyületeknek az elreagálása. Ezt igyekszünk elkerülni úgy, hogy gondosan szárított ( 60 C alatti harmatpontú) sûrített levegõvel kiöblítjük a keverõ és anyagtároló edényeinket (autoklávokat, hordókat stb.). Az új üzemben olyan berendezéseket és eszközöket helyeztünk el, hogy két dolgozó gond nélkül, teljes biztonságban el tudjon végezni minden bemérési, homogenizálási és kiszerelési mûveletet. A nagy teljesítményû elszívó rendszer a levegõnél nehezebb MDI gõzöket az üzemcsarnokból körben eltávolítja. A pontforrásoknál, mint például az autoklávok és hordók nyílásánál teleszkópos elszívó harangokkal tudjuk az MDI gõzök légtérbe jutását megakadályozni. Az üzemben a két homogenizáló autokláv mellett két ún. fõzõ autoklávval is rendelkezünk. Ezeket sokoldalúan mûszereztük, a hõátadási (hûtési, fûtési) folyamatokat ipari számítógép felügyeli, illetve gondos programozás után vezérli is. A csapok, szelepek állását stb. nem elektronikusan, hanem optikailag, TV-kamerákkal ellenõrizzük. Az üzemcsarnok két szintjén elhelyezett 16 kamera mindent lát, s a képeket a 32 csatornás digitális magnó 1 hónapon át tárolja. Ezáltal minden mûszaki rendellenesség, emberi mulasztás utólag megbízhatóan elemezhetõ. Az analitikai és az üzemi épület között az információáramlás optikai földkábeleken, az üzemépület és a központi épület közötti jelátvitel a szennyvízcsatornában, annak mennyezeti részén elhelyezett optikai védõcsövekbe befújt optikai szálakon keresztül történik. Ez utóbbit egyik kedves partnerünk, Martin Prusák szabadalmaztatta, amiért 2007-ben a genfi szabadalmi világkiállítás egyik nagydíját is elnyerte. Az elsõ ilyen, kifogástalanul mûködõ és perspektivikus rendszert a PI csatornahálózatában építették meg úgy, hogy az optikai védõcsöveket úgy a PVC és a kõagyag, mint a beton csövekben 3P gyantával ragasztották fel. Hosszú évek óta az üzemelõ csatornában a védõcsövek ragasztása, illetve bélelése semmilyen károsodást nem szenvedett Egyéb fõzési, szintetizálási lehetõségek A laboratóriumi eredményeket közvetlenül az üzemben nem szabad kipróbálni. Az egyik közbensõ láncsze évfolyam, 8. szám
7 met az 50 literes, szakaszos félüzemi, nagy tudású, még Nyugat-Németországban gyártott ún. Canzler-autokláv képezi, amelynek csak a mérés- és vezérléstechnikáját kellett néhány évvel ezelõtt megújítani. A másik egy saját tervezésû, és jórészt saját kivitelezésben készített folyamatos csõreaktor, amellyel speciális MDI alapú prepolimereket tudunk széles választékban készíteni kb. 1 hordó/12 óra teljesítménnyel. A teljes mérés- és vezérléstechnikát egy PC látja el, s ha célszerû, 1 héten (5 munkanapon) át folyamatosan mûködik, csak a hordókat kell idõnként a munkatársaknak cserélni. 3. Alkalmazástechnikai fejlesztéseink Az elmúlt 5 évben számos alkalmazástechnikai fejlesztést hajtottunk végre. Sajnos ezek többsége csak tapasztalatainkat gyarapította, egyelõre a jó mûszaki paraméterekhez üzleti siker nem társult Tekercselt csövek gyártása a Budaplastnál A fentiekben már utaltam arra, hogy a 3P-VÉ hibrid gyantákkal nagyon jó eredményeket értünk el úgy üveg, mint szénszál vázanyaggal a tekercselt csövek elõállítása terén, a 25 és 600 mm közötti átmérõ tartományban, az ott alkalmazott üzemi technológiával, üzemi tekercselõ gépeken. A lefolytatott nyomáspróbák megnyugtatóan igazolták, hogy ezek a csövek 25 barig nyomásveszteség nélkül víztömörek (8 órán át terheltük a csõmintákat!). Rendszeres, üzemszerû gyártásukat azonban speciális üzemszervezési gondok miatt nem tudtuk elérni. Kísérleti gyártást több alkalommal végeztünk. Az egyik ilyen szállítmány látható az 2. ábrán, amint a teherautó éppen készül elhagyni a telep udvarát. Ezeket a csöveket az ENTI KFT. építette be különbözõ megrendelõknél Mûgyanta beton csövek gyártása vibráltatott sablonban Nyugat-Európában egyre növekvõ mennyiségben gyártanak és alkalmaznak az utóbbi 20 évben, fõleg a csõsajtolási technológiákhoz mûanyag beton csöveket. Ezeknek legtöbbször telítetlen poliészter (PE) gyanta a kötõanyaga, és megfelelõ szemeloszlású homokelegy a töltõanyaga. Speciális igények esetén ahol a vegyszerállóság fontos pl. gyógyszergyárakban, olajfinomítók területén stb. a poliésztert rendszerint vinilészter (VÉ) gyantával helyettesítik. Néhány évvel ezelõtt, osztrák példa alapján Sümegen is létesült egy ilyen mûgyanta beton csõüzem, ahol folyamatosan, ovális pályán mozgó sablonokban készítik a csöveket. Gyáli telephelyünkön egy ilyen sablonban állítottuk elõ a kísérleti csöveinket, két változatban. Az elsõ sorozat minden tagja, az üzemi gyártáshoz hasonlóan, PVC magcsövekkel készült. Más szóval a PE gyantával összekevert töltõanyagot az acélsablon és a PVC magcsõ közé vibráltuk be. Minden esetben ugyanolyan töltõanyagot használtunk, mint Sümegen, de a PE gyantát 3P-VÉ hibrid gyantával helyettesítettük. A második sorozat csöveinél, azaz a fokozottan vegyszerálló változatoknál a PVC helyett tekercselt 3P-VÉ hibrid gyanta magcsöveket használtunk. Ezáltal a csõ vegyszerállóságát és éltörõ szilárdságát mindkét sorozatnál lényegesen növelni tudtuk. Sajnos a hazai piac ezeket a jobb minõségû, de valamivel drágább csõtípusokat nem igényelte. A 3a. és 3b. ábrákon az acél csõsablon, egy fokozottan vegyszerálló kész csõ, továbbá a kiindulási tekercselt magcsõ látható P-VÉ prepreg tömlõ elõállítása, majd LongLiner bélelés 2. ábra. Különbözõ átmérõjû, különösen vegyszerálló 3P-VÉ hibrid gyanta kötõanyagú tekercselt kompozit csövek elsõ szállítmánya Martin Prusak és munkatársai segítségével (EKOLINE S.R.O., Pozsony) 200 mm átmérõjû, PE tûnemezelt mûnemez (vlies) béléstömlõt impregnáltunk latens 3P-VÉ gyantával. Ezt 1 héten át hûtõszekrényben +5 C-on tároltuk, majd Gyálon, a raktárban a PVC csövekbe az ismert inverziós technikával befordítottuk, s végül C-os melegvíz cirkuláltatásával 4 óra alatt a gyantát térhálósítottuk, s eközben a tömlõ béléscsõvé alakult. A kb. két és fél évvel ezelõtti sikeres kísérlet gyakorlati bevezetésére nem került sor, mert a közben megjelent REACH elõírásokból egyértelmû lett, hogy az ilyen célra alkalmas és kipróbált blokkolt izocianát engedélyeztetését egyelõre sem önállóan, sem a pozsonyi cég társaságában a magas költségek miatt nem tudjuk vállalni. A évfolyam, 8. szám 287
8 3. ábra. a) Acélsablon a mûgyanta beton csövek gyártásához; b) fokozottan vegyszerálló mûanyag beton csõ, mellette a tekercselt, 3P-VÉ gyanta kötõanyagú magcsõ 4. ábra. Prepreg tömlõvel kibélelt PVC csõ és az inverziós berendezés 4. ábrán a kibélelt csõ az inverziós berendezéssel, az 5. ábrán a hõkezelõ egység dr. Erdõs Elemérrel, nyugdíjas kollégánkkal látható. 5. ábra. A prepreg tömlõ forró-vizes hõkezeléséhez használt berendezés 3.4. PU rendszerek meleg szórása A 6. ábrán látható GLASCRAFT gyártmányú (USA) szóróberendezést különbözõ tartozékokkal együtt újonnan vásároltuk kb. másfél évvel ezelõtt. Egy ilyen, vagy ehhez hasonló berendezés nélkül a PU rendszereket kipróbálni nem lehet. A készülékhez tartozó hordószivattyúkkal az A és B komponenst elõször a készülékben lévõ hõcserélõn átsajtolják. A berendezés légmotoros, 200 bar max. nyomás elõállítására alkalmas, 1:1 keverési arányt biztosító dugattyús egységekkel van ellátva. A hõcserélõn áthaladva a komponensek az elõre beállítható, rendszerint C közötti értéket veszik fel, majd a hõszigetelt 2 6 méteres tömlõn a két anyagáram egy speciális kiképzésû szórópisztolyba kerül. A szórópisztoly nyitásakor a két folyadéksugár egy kis hengeres keverõkamrába áramlik, s ott a nagy nyomás alól felszabadulva rengeteg apró cseppre bomlik szét. A két folyadéksugárból képzõdõ cseppek szabályosan egymásba robbannak, egymást még kisebb cseppekre évfolyam, 8. szám
9 4. Összefoglalás A PI, mint a fenti áttekintésbõl érzékelhetõ, az elmúlt 4 5 évben is dinamikusan fejlõdött, s jelentõs kémiai, gyártástechnológiai és kisebb volumenben alkalmazástechnikai fejlesztéseket hajtott végre, összesen több száz millió forint értékben. Az utóbbi egy évben a termelés és értékesítés ugyan valamelyest csökkent, de a K+F tevékenységet most még intenzívebben végezzük, mint korábban. Reméljük, az új gyantatípusok piaci bevezetésével 2010-tõl fejlõdésünk üteme a korábbi egy-másfél évtized átlagát megközelíti. 6. ábra. A PU rendszerek szórására használt berendezésünk bontják, s mindez erõs turbulencia mellett kilépve a keverõkamra nyílásán át, a pisztolytól 1 1,5 m távolságban lévõ, bevonandó felületre csapódik. A felületen szétterülõ cseppek összefüggõ, rendszerint 1 4 mm vastag bevonatot képeznek, amely a szórást követõen 1 2 percen belül már porszáraz bevonatként viselkedik. A teljes szilárdságát a bevonat természetesen néhány nappal késõbb éri csak el, de így is az egyik leggyorsabb eljárásnak tekinthetõ. Szóróberendezésünk és a beszerzett külföldi referenciaanyagok kezdettõl fogva jól mûködtek. A szakszerû, s az ide vonatkozó szigorú elõírásokat tökéletesen kielégítõ szórókabinnal, elszívó rendszerrel azonban még sokáig nem rendelkeztünk nyarán indult be gyáli telephelyünkön az a beruházás, amelynek eredményeként 2009 januárja óta ezeket a feltételeket az új laborépület földszintjén elhelyezett szórókabin és tartozékai maradéktalanul kielégítik. Ez a PU téma, illetve EU projekt, mint arra a 4., 5. és 6. cikk utal, kezdettõl fogva jó ütemben halad, s meg vagyunk gyõzõdve arról, hogy az ezzel kapcsolatos kémiai és technológiai fejlesztéseinket egykét éven belül nem csak erkölcsi, de egyre gyarapodó anyagi siker is koronázza. Irodalomjegyzék [1] Mûanyag és Gumi 41/8, (2004). [2] Meier-Westhues, U.: Polyurethane Lacke, Kleb-, und Dichtstoffe, Vincentz Network, [3] Huntsman: Technical Bulletin, Amin applications and properties data, Amine_Applications_and_Properties_Data_2009.pdf [4] Wilhelmi, Ch.: Ketimine Ein neuer Weg in der thermisch initiierten Polyurethanhärtung?, Dissertation, Universität Bielefeld, [5] Grishchuk, S.; Castella, N.; Karger-Kocsis, J.: Hybrid resins from polyisocyanurate (vinyl ester) waterglass systems: structure and properties, Submitted to European Polymer Journal, [6] Unik, M.: Hybridharze mit in-situ gefüllten Polysilikat: Herstellung und Eigenschaften, Diplomarbeit, TU Kaiserslautern, [7] Castella, N.: Development and characterization of polyurea-based thermoset resins, Dissertation, TU Kaiserslautern, Thermoset_Resins_-_by_Nuria_Castella.pdf [8] Guidance for monomers and polymers, European Chemicals Agency, polymers_en.pdf [9] Körtvélyessy, Gy.: REACH-rõl másképpen: monomerek-polimerek, onomerek.pdf [10] Smith, B., S.: Polyamine epoxide adduct, Pul. No.: US 2002/ A1 ( ) [11] Polyurea Spray Huntsman vevõtájékoztató, pp [12] Randall, D.; Lee, S.: The polyurethanes book, Wiley & Sons, Ltd, [13] Bayer Material Science AG: Coatings, Adhesives and sealants. info@bayercoatings.com VOC-Compliant 2K PUR Coating in Low-temperature Cure Metal Applications, [14] Allport, C., D.; Gilbert, S., D.; Outterside, M.,S.: MDI and TDI: safety, health and the environment, John Wiley & Sons, Ltd, [15] Wasserscheid, P.; Welton, T.: Ionic Éiquids in Synthesis, Wiley VCH Verlag GmbH & Co., [16] Brazel, S. Ch.; Rogers, D., R.: Ionic liquids in polymer systems, American Chemical Society (Symposium series; 913), [17] Ubaghs, L.: Isocyanate-free synthesis of (functional) polyureas, polyurethanes, and Urethane-containing Copolymers, Dissertation, RWTH Aachen, évfolyam, 8. szám 289
10 Melléklet M1. M3. Izoforondiamin M4. 1,4-Feniléndiamin M2. 2,4-TDI-Trimer Desmodur IL M5. Metil-etil-keton Ciklohexanon M6. Desmodur HL (TDI és HDI vegyes trimer terméke) M7. N,N'-bisz-(1-metilpropilidén)izoforondiamin N,N'-bisz-(1-metilpropilidén)-1,4-feniléndiamin N,N'-diciklohexilidénizoforondiamin N,N'-diciklo-hexilidén- 1,4-fenilén-diamin M évfolyam, 8. szám
Poliaddíció. Polimerek kémiai reakciói. Poliaddíciós folyamatok felosztása. Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben
Polimerek kémiai reakciói 6. hét Addíció: két molekula egyesülése egyetlen fıtermék keletkezése közben Poliaddíció bi- vagy polifunkciós monomerek lépésenkénti összekapcsolódása: dimerek, trimerek oligomerek
A 3P, a 3P-vinilészter hibrid és a 4P-epoxi hibrid gyanták tulajdonságainak jellemzése
A 3P, a 3P-vinilészter hibrid és a 4P-epoxi hibrid gyanták tulajdonságainak jellemzése A speciális tulajdonságokkal rendelkezõ vízüveg-izocianát alapú gyantákat számos országban választották a bontásmentes
Új típusú 3P és hibrid 3P gyanták
Új típusú 3P és hibrid 3P gyanták A 3P gyanták magyar találmányi bejelentése 1991. június 3-án történt meg, s az ennek alapján kapott szabadalom jelenlegi termékeinket még 7 évig óvja a konkurenciával
Magnum Venus Products MVP
Magnum Venus Products MVP AZ MVP a világ első kompozit alapanyag feldolgozó gép gyártója. Több mint 60 éves tapasztalattal rendelkezik a kompozit feldolgozó gépek gyártásában. Amerikában és a világ többi
MŰSZAKI ISMERTETŐ INDUR CAST 200 SYSTEM
TULAJDONSÁGOK 2K POLIURETÁN transzparens, színtelen, víztiszta gyantarendszer alacsony viszkozitás 100% reaktív bel-, és kültéren alkalmazható hosszú feldolgozhatósági idő rugalmas UV álló termék FELHASZNÁLÁSI
Vízálló faragasztók TÍPUSOK, TULAJDONSÁGOK ÉS TAPASZTALATOK. Aktualitások a faragasztásban 2016 Sopron, szeptember 9. Dr.
Vízálló faragasztók TÍPUSOK, TULAJDONSÁGOK ÉS TAPASZTALATOK Aktualitások a faragasztásban 2016 Sopron, 2016. szeptember 9. Dr. Daku Lajos Faipari ragasztók vizsgálata (vízállóság EN 204, hőállóság: WATT
Műanyagok tulajdonságai. Horák György 2011-03-17
Műanyagok tulajdonságai Horák György 2011-03-17 Hőre lágyuló műanyagok: Lineáris vagy elágazott molekulákból álló anyagok. Üvegesedési (kristályosodási) hőmérséklet szobahőmérséklet felett Hőmérséklet
SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz
SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1626/2014 nyilvántartási számú (2) akkreditált státuszhoz Az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Környezet- és Munkavédelmi Vizsgálólaboratórium (1033 Budapest, Mozaik
3D bútorfrontok (előlapok) gyártása
3D bútorfrontok (előlapok) gyártása 1 2 3 4 5 6 7 8 9 MDF lapok vágása Marás rakatolás Tisztítás Ragasztófelhordás 3D film laminálás Szegély eltávolítása Tisztítás Kész bútorfront Membránpréses kasírozás
Olefingyártás indító lépése
PIROLÍZIS Olefingyártás indító lépése A legnagyobb mennyiségben gyártott olefinek: az etilén és a propilén. Az etilén éves világtermelése mintegy 120 millió tonna. Hazánkban a TVK-nál folyik olefingyártás.
szabad bázis a szerves fázisban oldódik
1. feladat Oldhatóság 1 2 vízben tel. Na 2 CO 3 oldatban EtOAc/víz elegyben O-védett protonált sóként oldódik a sóból felszabadult a nem oldódó O-védett szabad bázis a felszabadult O-védett szabad bázis
A problémamegoldás lépései
A problémamegoldás lépései A cél kitűzése, a csoportmunka megkezdése egy vagy többféle mennyiség mérése, műszaki-gazdasági (például minőségi) problémák, megoldás célszerűen csoport- (team-) munkában, külső
(11) Lajstromszám: E 006 740 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU0000067T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 7 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 293297 (22) A bejelentés napja: 03.
Innovatív technológia a gazdaságos gázvezeték felújításhoz
Innovatív technológia a gazdaságos gázvezeték felújításhoz info@bonex.hu www.bonex.hu Tekes László vállalkozási főmérnök Adatok: A Társaság 1982-ben alakult meg Alkalmazotti létszám: 100 fő 100%-ban magyar
Csőívek, csőkészítmények és acélidomok gyártása Speciális csőhajlítások, maximális precizitással.
Csőívek, csőkészítmények és acélidomok gyártása Speciális csőhajlítások, maximális precizitással. Gyártott termékek köre: szénacél, kazán, rozsdamentes, saválló és ausztenites anyagból: - Ipari csőszerelvények,
A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE
A METALLUX ZRT. RÖVID ISMERTETÉSE A Metallux Zrt. fő tevékenysége egyedi felületkezelő, szennyvízkezelő berendezések tervezése és kivitelezése. Foglalkozunk továbbá különböző műanyagos, lakatos munkákkal
SIGMASHIELD 220 (SIGMA MULTIGUARD PRIMER) 7922
2008. január 2005. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS két komponensű, magas szárazanyag tartalmú, poliamin adducttal térhálósodó, epoxi alapozó JELLEMZŐI általánosan alkalmazható acél bevonati
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA, UTÓMŰVELETEK
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA, UTÓMŰVELETEK Hibrid szerkezetek szerves bádoggal A hibrid szerkezetek tömege jelentősen csökkenthető, ha a fémkomponens helyett is műanyagot, ún. szerves bádogot használnak. A szerves
1. feladat. Versenyző rajtszáma:
1. feladat / 4 pont Válassza ki, hogy az 1 és 2 anyagok közül melyik az 1,3,4,6-tetra-O-acetil-α-D-glükózamin hidroklorid! Rajzolja fel a kérdésben szereplő molekula szerkezetét, és értelmezze részletesen
SIGMACOVER 690 (SigmaCover Aluprimer) 7414
2009. szeptember 2005. szeptember kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, magas szárazanyag tartalmú, alumíniummal pigmentált, poliaminnal térhálósodó, módosított epoxi bázisú alapozó / bevonat
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VEGYIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ
VEGYIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ 1. feladat 8 pont A mérőműszerek felépítése A mérőműszer mely részére vonatkozik az alábbi állítás? Írja
szerotonin idegi mûködésben szerpet játszó vegyület
3 2 2 3 2 3 2 3 2 2 3 3 1 amin 1 amin 2 amin 3 amin 2 3 3 2 3 1-aminobután butánamin n-butilamin 2-amino-2-metil-propán 2-metil-2-propánamin tercier-butilamin 1-metilamino-propán -metil-propánamin metil-propilamin
Tevékenység: Ragasztóanyagok
Olvassa el a fejezetet! Gyűjtse ki és jegyezze meg a különböző ragasztóanyag családok típusait/neveit, jellemzőit és kötési mechanizmusaikat! Ragasztóanyagok A ragasztás olyan eljárás, amelyben ragasztóanyag
A Polinvent Kft. 3P gyanta termékei és fejlesztési eredményei
Cég- és termékismertetõ A Polinvent Kft. 3P gyanta termékei és fejlesztési eredményei A vízüveg-izocianát alapú, úgynevezett 3P gyanták felfedezésével, szabadalmaztatásával, majd piaci bevezetésével a
Az RDF előállításában rejlő lehetőségek, kockázatok. .A.S.A. Magyarország. Németh István Country manager. Németh István Október 7.
Az RDF előállításában rejlő lehetőségek, kockázatok.a.s.a. Magyarország Németh István Country manager Készítette Németh István Dátum 2014. Október 7. 2/ 22 Az ASA csoport bemutatása Tulajdonosa a spanyol
Az intermodális szállítás bevezetése a BorsodChem Zrt-nél
Az intermodális szállítás bevezetése a BorsodChem Zrt-nél Papp István Director Logistics Kazincbarcika, 2015. szeptember 4. 2 A BC bemutatása Történet az első 65 év A BC bemutatása 1949 A BVK műtrágyagyártó
SIGMA PHENGUARD 935 (SIGMA PHENGUARD COATING) 7435
2005. szeptember 2003. januári kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI SZÍN/FÉNY két komponenses, vastagrétegű, aminnal térhálósodó fenolepoxi bevonat a Sigma Phenguard tartálybevonat rendszer második
SORMAT RAGASZTÁSTECHNIKA TRUSTED FIXINGS SINCE 1970
SORMAT RAGASZTÁSTECHNIKA TRUSTED FIXINGS SINCE 1970 SORMAT RAGASZTÁSTECHNIKA A nn Sormat cég a ragasztástechnikai megoldások széles választékát kínálja az építőipar számára. A műgyanta alapú, többkomponensű
SIGMACOVER 280 (SIGMACOVER PRIMER) 7417
2010. február 2009. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI SZÍN/FÉNY kétkomponenses, poliamiddal térhálósodó epoxi alapozó - általánosan használható alapozó, acél és nem vasfém anyagok védőbevonat
Biztonságtechnikai adatlap
Biztonságtechnikai adatlap 1. Készítmény neve UVERAPID 5 oldószermentes epoxi ragasztó Gyártó cég neve: Újpesti Vegyészeti Kft. cím: Budapest, Dal u.4., telefon/fax: 3077-219 2. Összetétel veszélyes anyagok
Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége
Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége Készítette: az EVEN-PUB Kft. 2014.04.30. Projekt azonosító: DAOP-1.3.1-12-2012-0012 A projekt motivációja: A hazai brikett
Gyanta közvetítő öntés Fejlesztések és költséghatékonyság Balaton konferencia 2010. Andreas Doll, WOLFANGEL GmbH
Gyanta közvetítő öntés Fejlesztések és költséghatékonyság Balaton konferencia 2010 Andreas Doll, WOLFANGEL GmbH Rólunk RTM WOLFANGEL iject touch Költség összevetés nyitott vs. zárt öntési rendszerek Rólunk
(20 C-on, összekevert termékre)
TERMÉKLEÍRÁS 2009. augusztus 2009. júliusi kiadás átdolgozása két komponenses, magas szárazanyag tartalmú, magas építéső, poliamiddal térhálósodó, epoxigyanta bázisú bevonat JELLEMZİI - Általános célú
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA Polimerdiszperziókkal módosított habarcsok és betonok Ismert, hogy a cementalapú komponenseknél drágább polimerekkel javítani lehet a betonok és habarcsok számos tulajdonságát, pl.
VIV CSOPORT BEMUTATÁSA 2019.
VIV CSOPORT BEMUTATÁSA 2019. VIV CSOPORT BEMUTATÁSA o Alapítva: 1963/1996 o Törzstőke: o Létszám: 87 600 000 Ft 381 fő / VIVBER Kft. gyártócsarnok / VIV CSOPORT BEMUTATÁSA VIV CSOPORT TEVÉKENYSÉGEI o Fővállalkozás
Burkolati jelek Elvárások és lehetőségek
Burkolati jelek Elvárások és lehetőségek Magyar Plastiroute Kft. Rövid áttekintés Elvárások és lehetőségek Anyagválasztás Felhordási technológiák (gépválasztás) Utánszóró anyagok Új generációs burkolati
Csőköteges hőcserélők korrózióálló / saválló acélból Típus: EHC6; EHC13; EHC20; EHC26 Általános ismertető
Csőköteges hőcserélők korrózióálló / saválló acélból Típus: EHC6; EHC13; EHC20; EHC26 Általános ismertető A felhasználói igényekhez igazodva 2017-től jelentősen kibővítettük méret és teljesítményválasztékunkat!
Új technológiák és megoldások a villamos iparban
Új technológiák és megoldások a villamos iparban Gajda József 2014.09.11 AMERIN VILEPOX Műgyantás padlóanyagok Villamos szigetelő gyanták, lakkok H hőosztályúimpregnáló lakkok Az impregnálás szerepe: Atekercselés
Chrome Style technology. 100%-os króm megjelenés.
Chrome Style technology. www.chromestylehungary.com info@chromestylehungary.com Kifejlesztettünk egy Védjegyoltalom alatt álló szabadalmaztatott króm megjelenésű technológiát, mely teljesen egyedülálló
Teljesítmény nyilatkozat
Ipari bevonatok Kiadás dátuma: 2013.09.25. Termékazonosító kódja: 02 06 02 00 004 0 000004 Verziószám: 02 MSZ EN 1504-2 52/2009 H1 08 13 0921 MK TELJESÍTMÉNY NYILATKOZAT SikaCor EG-5 1. Termék típus A
{loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=28 image INDUFLOOR-IB2360. Műgyanta záró réteg betonra. {tab=termékleírás}
{loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=13 imageid=68} {phocagallery view=category categoryid=25 imageid=136} {phocagallery view=category categoryid=28 image {phocagallery Vékonybevonat
Műanyag csővezetékek összehasonlítása
Műanyag-Csőgyártók Szövetsége Műanyag csővezetékek összehasonlítása 2018. január 25. Szepesi Vince Pipelife Tartalom A szerelőipari feladatok, A rendelkezésre álló anyagok, Az alkalmazások, UV és vegyi
SIGMACOVER 280 (SIGMACOVER PRIMER) 7417
2005. szeptember 2005. júliusi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, poliamiddal térhálósodó epoxi alapozó JELLEMZŐI - általánosan használható alapozó, acél és nem vasfém anyagok védőbevonat
A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni, majd pontosan kettévágni. Ezek lesznek a húzótételek.
A vizsgafeladat ismertetése: A) Szakmai ismeret: Műanyag hajókészítés kézi-, és kisgépi szerszámai, anyagai. Gyanta, epoxi, üvegszál, szénszál és egyéb erősítő anyagok előkészítése, felületi rétegek kialakítása,
Epoxi. Fazékidő [perc] SD / C Magas hőállóságú C 100 / 39
Epoxi Epoxi lamináló gyantarendszer A kétkomponensű, folyékony lamináló epoxi rendszereink közül a mechanikai szilárdsági tulajdonságok, fazékidő, hőállóság stb. alapján választhatunk, de lehetőség van
Primus Line technológia
Primus Line technológia Alkalmazási terület A Primus Line technológia új eljárás a nyomás alatti közművezetékek kitakarás nélküli felújításához. Előnyösen alkalmazható minden nyomás alatti vezeték-rekonstrukciónál
Szerves Kémiai Technológia kommunikációs dosszié SZERVES KÉMIAI TECHNOLÓGIA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ KÉMIAI INTÉZET
SZERVES KÉMIAI TECHNOLÓGIA ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Vegyipari Technológia BorsodChem
, GAMA SZÓRÓ BERENDEZÉSEK POLIURETÁN HABOK, BEVONATOK ÉS POLIUREÁK
, GAMA SZÓRÓ BERENDEZÉSEK GAMA SZÓRÓ BERENDEZÉSEK POLIURETÁN HABOK, BEVONATOK ÉS POLIUREÁK KIK VAGYUNK MI Telephelyünk Spanyolországban, Barcelonától 30 Km-re található, Vilanova i la Geltrú-ban. Cégünk
TECHNOLÓGIA SZENNYVÍZISZAPOK TPH TARTALMÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE
TECHNOLÓGIA SZENNYVÍZISZAPOK TPH TARTALMÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE NAGY IMRE VEZÉRIGAZGATÓ CORAX-BIONER ZRT. 2018. JANUÁR 26. A probléma: a hazai szennyvízkezelőkben alkalmazott szennyvízkezelési technológiák
Az ECOSE Technológia rövid bemutatása
Az ECOSE Technológia rövid bemutatása Mi az ECOSE Technológia? egy forradalmian új, természetes, formaldehid-mentes kötőanyagtechnológia, mely üveg-, kőzetgyapot és számos más termék gyártásakor biztosítja
SZERVES KÉMIAI TECHNOLÓGIÁK
SZERVES KÉMIAI TECHNOLÓGIÁK ANYAGMÉRNÖK BSC, MSC KÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIA SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2013/2014 Tartalomjegyzék
Szabadalmi igénypontok
l Szabadalmi igénypontok l. A dihidroxi-nyitott sav szimvasztatin amorf szimvasztatin kalcium sója. 5 2. Az l. igénypont szerinti amorf szimvasztatin kalcium, amelyre jellemző, hogy röntgensugár por diffrakciós
2.2.17. CSEPPENÉSPONT
2.2.17. Cseppenéspont Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.0 1 2.2.17. CSEPPENÉSPONT A cseppenéspont az a hőmérséklet, amelyen a megolvadó vizsgálandó anyag első cseppje az alábbi körülmények között lecseppen a vizsgáló
Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba
Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók
SIGMACOVER 522 (SIGMARITE SEALER) 7420
2005. szeptember a 2004. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI SZÍN/FÉNY - két komponenses, vascsillámos, poliamiddal térhálósodó alapozó/közbenső/ bevonat - használható, mint alapozó,
A dohányszárítás elmélete és gyakorlata
A dohányszárítás elmélete és gyakorlata A mezôgazdaság mûszaki fejlesztésének tudományos kérdései 92. Gondozza Az MTA Agrártudományok Osztálya Agrármûszaki Bizottsága Szerkesztô Sembery Péter egyetemi
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004/42/EK IRÁNYELVE. (2004. április 21.)
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004/42/EK IRÁNYELVE (2004. április 21.) a szerves oldószerek egyes festékekben, lakkokban és jármű utánfényezésére szolgáló termékekben történő felhasználása során keletkező
Tartalomjegyzék. POLIUREÁN TÖMLŐK Poliuretán csigatömlők/ Polyurethane Corrugated Hoses
Tartalomjegyzék POLIUREÁN TÖMLŐK Poliuretán csigatömlők/ Polyurethane Corrugated Hoses Poliuretán csigatömlők/ Polyurethane Corrugated Hoses Antisztatikus Poliuretán Csigatömlő/PU Corrugated Hoses Antistatic
& A gyártásközi ellenrzés szerepe a szigorodó minségi követelményekben
& A gyártásközi ellenrzés szerepe a szigorodó minségi követelményekben Rosta Béláné Richter Gedeon Nyrt., Szintetikus I. Üzem Analitikai Laboratóriuma, Dorog Összefoglalás A dolgozatban egy évtizedek óta
Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz
XV. NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KONFERENCIA CSÍKSOMLYÓ 2011 Dr. Farkas György, egyetemi tanár Németh Orsolya Ilona, doktorandusz y, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Hidak
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VEGYIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK
VEGYIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. feladat 8 pont A mérőműszerek felépítése A mérőműszer mely részére vonatkozik az alábbi állítás? Írja az állítás utáni kipontozott helyre
Gumibitumen a MOL-tól minőségi utakat elérhető áron!
Gumibitumen a MOL-tól minőségi utakat elérhető áron! Dr. Geiger András Fejlesztő mérnök MOL DS Fejlesztés, Finomítói Termékfejlesztés ageiger@mol.hu +36 30 380 3898 Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója
IV.főcsoport. Széncsoport
IV.főcsoport Széncsoport Sorold fel a főcsoport elemeit! Szén C szilárd nemfém Szilícium Si szilárd félfém Germánium Ge szilárd félfém Ón Sn szilárd fém Ólom Pb szilárd fém Ásványi szén: A szén (C) Keverék,
SIGMACOVER 456 (SIGMACOVER CM COATING) 7466
2005. szeptember 2004. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, átfesthető, vastagrétegű, poliamiddal térhálósodó epoxi bázisú bevonat JELLEMZŐI - általánosan használható, vastagrétegű
A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában
A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában Beszámoló a 2014 15-ös tanév első félévében végzett doktoranduszi tevékenységről
Mit is kell Önnek csinálni most 2012-ben?
Kedves REACH felelős! A REACH pre-regisztráció hatalmazza fel az adott anyag gyártóját, importálóját, hogy a REACH regisztrációt, vagyis a toxikológai, ökotoxikológiai teszteket ne rögtön, hanem a gyártott
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny
Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny 2015. április 24. Név: E-mail cím: Egyetem: Szak: Képzési szint: Évfolyam: Pontszám: Név: Pontszám: / 3 pont 1. feladat Egy C 4 H 10 O 3 összegképletű vegyület 0,1776
Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN
Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN SZERVES HULLADÉK FELDOLGOZÁS Az EU-s jogszabályok nem teszik lehetővé bizonyos magas
Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1626/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Környezet- és Munkavédelmi Vizsgálólaboratórium (1033 Budapest,
(11) Lajstromszám: E 003 925 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU00000392T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 003 92 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 0 014936 (22) A bejelentés napja:
Műszaki adatlap. Permafleet HS Primer Surfacer 5520
Műszaki adatlap Permafleet HS Primer Surfacer 5520 A Permafleet HS Primer Surfacer 5520 egy kétkomponensű, akril gyanta alapú termék, mely a tehergépkocsi ágazat igényeinek kielégítésére lett kifejlesztve.
CÉGTÖRTÉNET. A Cső-Montage Kft. 1990 decemberében alakult és 1991 március óta működő Társaság. Társaságunk 100%-ban magyar tulajdonban
BEMUTATKOZÁS 1103, Gyömrői út 33. Tel.: 260-4681, 261-6740, 431-5336, 431-4595 Fax: 431-7391 e-mail: csomontage@csomontage.hu web: www.csomontage.hu CÉGTÖRTÉNET A Cső-Montage Kft. 1990 decemberében alakult
gyors egyszerű egyedülálló
Rapid Set cementes technológia gyors egyszerű egyedülálló CEMENT ALL sokoldalú javítóhabarcs MORTAR MIX gyorskötő habarcs CONCRETE MIX gyorskötő betonkeverék KORODUR és CTS Cement Két erős partner Kizárólagos
Útburkolati jelek. Elvárások és lehetőségek. Hajas Ákos
Útburkolati jelek Elvárások és lehetőségek Hajas Ákos Rövid áttekintés Elvárások és lehetőségek Anyagválasztás Felhordási technológiák (gépválasztás) Utánszóró anyagok Új generációs burkolati jelek Elvárások
A víz és a nyomás ereje: dupla segítség a szennyeződések ellen.
A víz és a nyomás ereje: dupla segítség a szennyeződések ellen. 161 A víz hatalma a nyomás erejével párosítva: ez az Oleo-Mac magas nyomású víztisztítók titka. A modern anyagokkal és technikával készült
Corvus Aircraft Kft Tervezési, gyártási technológiák. Győr, 2008. április 16.
Corvus Aircraft Kft Tervezési, gyártási technológiák Győr, 2008. április 16. Cég történet STA RT 2002 Prototípus építés Mk I 2004 Cég alapítás Corvus Aircraft Kft 2005 Prototípus építés Corvus Corone Mk
Acryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók
Filled with quality! HU Termékismertetõ Acryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók www.phobextools.com Premium Neutrális Szilikon ÁTLÁTSZÓ Egykomponensû, semleges, szagtalan, penészálló szilikon.
SIGMACOVER 300 (SIGMA TCN 300) 7472
2005. szeptember 2004. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS Kétkomponensű, poliamid addukttal térhálósodó, kátrányepoxi bázisú, vastagrétegű bevonat JELLEMZŐI SZÍN/FÉNY MŰSZAKI ADATOK - kiválóan
1. táblázat. Szórt bevonatokhoz használható fémek és kerámiaanyagok jellemzői
5.3.1. Termikus szórási eljárások általános jellemzése Termikus szóráskor a por, granulátum, pálca vagy huzal formájában adagolt hozag (1 és 2. táblázatok) részleges vagy teljes megolvasztásával és így
ÖSSZEFOGLALÓ. A BREF alkalmazási területe
ÖSSZEFOGLALÓ A kovácsüzemek és öntödék BREF (elérhető legjobb technika referencia dokumentum) a 96/61/EK tanácsi irányelv 16. cikke (2) bekezdése szerint végzett információcserét tükrözi. Az összefoglalót
Műanyag-feldolgozó Műanyag-feldolgozó
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Anyagok azonosítása Az előregisztráció kérdései. Körtvélyessy Gyula Főtitkár Magyar Kémikusok Egyesülete
Anyagok azonosítása Az előregisztráció kérdései Körtvélyessy Gyula Főtitkár Magyar Kémikusok Egyesülete Vázlat Mi a célja az előregisztrációnak? Mit kell benyújtanunk? Mikor? Hogyan gyűjtsük össze az anyagainkat?
a NAT-1-1003/2007 számú akkreditálási ügyirathoz
Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1003/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A BIO-KALIBRA Környezetvédelmi és Szolgáltató Bt. (telephely: 1037 Budapest, Zay u.1-3.) akkreditált mûszaki területe
SZABADALMI IGÉNYPONTOK. képlettel rendelkezik:
SZABADALMI IGÉNYPONTOK l. Izolált atorvasztatin epoxi dihidroxi (AED), amely az alábbi képlettel rendelkezik: 13 2. Az l. igénypont szerinti AED, amely az alábbiak közül választott adatokkal jellemezhető:
(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK
2018.6.27. L 162/3 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS (EU) 2018/913 RENDELETE (2018. június 25.) az Uniónak az egyes mezőgazdasági és ipari termékekre vonatkozó autonóm vámkontingensei megnyitásáról
SIGMADUR 550 (SIGMADUR GLOSS) 7537
2006. november 2005. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, alifás akril poliuretán bázisú fedőbevonat JELLEMZŐI - korlátlan átfesthetőség - kitűnően ellenáll az időjárás behatásainak
Polimer kompozitok alapanyagai, tulajdonságai, kompozitmechanikai alapok
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ANYAGISMERETI ÉS JÁRMŰGYÁRTÁSI TANSZÉK POLIMERTECHNIKA NGB_AJ050_1 Polimer kompozitok alapanyagai, tulajdonságai, kompozitmechanikai alapok DR Hargitai Hajnalka 2011.10.19. Polimerek
Epoxi bázisú gyantával elő-impregnált, pultrudált, kétoldalasan tapadó, karbon-szál lemez
Carboplate Epoxi bázisú gyantával elő-impregnált, pultrudált, kétoldalasan tapadó, karbon-szál lemez ALKALMAZÁSI TERÜLET Az idő és más természeti tényezők által károsított vasbeton szerkezeti elemek javítása
FORGÓ DOB ELŐFŐZŐ/FŐZŐBERENDEZÉS
Food Processing Equipment NEAEN RotaBlanch FORGÓ DOB ELŐFŐZŐ/FŐZŐBERENDEZÉS A NEAEN RotaBlanch forgó dob előfőző-berendezést zöldségek, gyümölcsök, saláták, tészták és tengeri ételek konzerválás és fagyasztás
Polymerbeton aknarendszer Korrózióálló tetőtől talpig.
Polymerbeton aknarendszer Korrózióálló tetőtől talpig. Könnyű, egyszerű és költséghatékony beépítés Korrózióálló Hosszú élettartam Egyedi kialakítás is lehetséges Erős és szivárgásmentes. Polymerbeton
Beton. Tartalom 4 Beton
Tartalom 4 Beton Beton Betonhelyreállítás és felületvédelem Az idôjárási hatások, agresszív, káros anyagok és a használat okozta elváltozások a betonon is hátrahagyják nyomaikat. A károk mértékének fokozatos
Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft.
Bemutatkozik a P.Max Technológia Kft. Cégünk, a 2001. évben alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalatként. Központi telephelyünk, üzemünk, raktárunk Balatonfűzfőn, az Ipari Park területén található.
Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08.
Szerszámtervezés és validálás Moldex3D és Cavity Eye rendszer támogatással. Pósa Márk 2015. Október 08. Cégbemutató 2004: Reológiai alapkutatás kezdete a Kecskeméti Főiskolán 2011: Doktori munka befejezése,
Sanofi csoport REACH tapasztalata
Sanofi csoport REACH tapasztalata Egressy Márton Csoport REACH koordinátor Siófok, 2018 május 9 Globális egészségügyi vállalatcsoport vagyunk, elkötelezettek az egészségügyi megoldásokban a kutatás,fejlesztés,
Univerzális poliuretán ragasztó NAGYDÍJ
Univerzális poliuretán ragasztó NAGYDÍJ INSTA-STIK MP univerzális poliuretán ragasztó Az Insta-Stik MP univerzális poliuretán ragasztó különböző hôszigetelô táblák és filcalátétes vízszigetelô lemezek,
ZÁRÓJELENTÉS. OAc. COOMe. N Br
ZÁRÓJELETÉS A kutatás előzményeként az L-treoninból kiindulva előállított metil-[(2s,3r, R)-3-( acetoxi)etil-1-(3-bróm-4-metoxifenil)-4-oxoazetidin-2-karboxilát] 1a röntgendiffrakciós vizsgálatával bizonyítottuk,
Hőszivattyúk - kompresszor technológiák Január 25. Lurdy Ház
Hőszivattyúk - kompresszor technológiák 2017. Január 25. Lurdy Ház Tartalom Hőszivattyú felhasználások Fűtős kompresszor típusok Elérhető kompresszor típusok áttekintése kompresszor hatásfoka Minél kisebb
Nagyugrás a geotermikában A kínai modell
Geotermikus Koordinációs és Innovációs Alapítvány, Magyar Termálenergia Társaság, Szegedi Tudományegyetem, Magyarhoni Földtani Társulat Alföldi Területi Szervezete A geotermikus energia hasznosításának
Tárgyszavak: poliuretán; Nyugat-Európa; gyártók; gyártókapacitások; MDI; TDI; poliol; felhasználás; előrejelzés; prepolimer; útbevonat.
A MÛANYAGOK ÉS A GAZDASÁG 4.1 4.2 A poliuretánok kilátásai a következő néhány évben Tárgyszavak: poliuretán; Nyugat-Európa; gyártók; gyártókapacitások; MDI; TDI; poliol; felhasználás; előrejelzés; prepolimer;
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz
MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1003/2015 nyilvántartási számú (1) akkreditált státuszhoz A BIO-KALIBRA Környezetvédelmi Szolgáltató Bt. (1037 Budapest, Zay utca 1-3.) akkreditált területe II.