Bevezető. Kedves 6. osztályos tanuló!
|
|
- Ferenc Varga
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bevezető Kedves 6. osztályos tanuló! Régi kedves ismerősként köszöntünk. Az irodalom számodra nem új tantárgy, hiszen az elmúlt tanévben már betekintést nyertél varázslatos világába. Reméljük, szívesen idézed fel az olvasott műveket: a tanulságos állatmeséket, a nevettető tréfás meséket, a mítoszok világát és a bibliai történeteket. A János vitéz és A Pál utcai fiúk nemzedékek sorának kedvelt olvasmánya volt. Irodalmi barangolásaid közben sok új ismerettel gyarapodtál, megismerkedtél néhány új műfajjal: az elbeszélő költeménnyel, a novellával, és választ kaptál arra a kérdésre is, hogyan mesél a költő. Ebben az évben is sok érdekes és izgalmas olvasnivaló vár rád: először a magyar nép múltjáról szóló mondákkal foglalkozunk, majd a nagy erejű hős, Toldi Miklós nehéz küzdelmével saját és nemzete becsületéért. Az Egri csillagok című regény és az ebből készült film annak a maroknyi hősnek állít örök emléket, akik életüket kockáztatták, áldozták a magyar hazáért. Jókat derülhetsz a dacos, agyafúrt Lúdas Matyi cselekedetein. Messzi tájakra, ismeretlen szigetekre hajózol igazi kincskeresőkkel, és képzeleted segítségével magad is részese lehetsz a veszélyes kalandnak. A tanulásban ebben a tanévben is nagy segítségedre lesz a tankönyved. Most is minden fejezet elején találsz bevezetőt, amelyből megtudod, miről fogsz tanulni a következő órákon. A fejezeteket összefoglalás zárja, amely az ismétlést, a tanultak rendszerezését könnyíti meg. A Kuckóban kiegészítő anyagokat (ismereteket és műveket) ajánlunk számodra. A művekhez kapcsolódva rózsaszínű háttérben olyan szövegeket találsz, amelyeket olvasmánynak szántunk, és szeretnénk, ha újabb kutatómunkára ösztönöznének téged. A tankönyvi kérdéseket és feladatokat most is két nagy csoportba soroltuk. A kék alapon lévő Feladatok, kérdések többnyire az olvasott művek cselekményére, helyére, idejére, illetve költői kifejezőeszközeire, verselésére kérdeznek rá. A sárga színű Kapcsolódó kérdéseivel sokszor a véleményedre, a döntésedre vagyunk kíváncsiak, de régies szavak magyarázatát is többször kapod majd feladatul. Az 5.-es könyvedhez hasonlóan a feladatok előtt jeleket találsz, ezek alapján dolgozhatsz önállóan vagy páros munkában, illetve csoportmunkában. A ikont látva a füzetben dolgozz! Bízunk benne, hogy ebben a tanévben is hasznos útitársad lesz a tankönyved, és segíti majd irodalmi barangolásaidat. Jó munkát, kitartó türelmet, az olvasáshoz sok örömet kívánunk! A Szerzők 3
2 Szeretnénk a segítségedre lenni az elmúlt évben tanultak felidézésében. Ezen az oldalon az 5. osztályos könyvedből találsz néhány idézetet. Ismerd fel, mely alkotásokból valók a részletek! Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon elkeseredtem. És mégis akkor kezdődött az én igazi életem. Mert a világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult. És amely világot álmaikban látnak, Tündérország még csak árnya e világnak. Ha a földi ember először lyányt ölel, Ennek az álomnak gyönyöre tölti el. A sánta kovácsisten szíve megesett az elítélten, de Zeusz parancsának engedelmeskednie kellett. A szkíták földjére hurcolta a titánt, ott egy sziklához szegezte, hogy a nyári nap heve, a tél vihara kínozza örökké. Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt:»legyen világosság«, és világos lett. Isten látta, hogy a világosság jó. 4
3 Szeretem a könyvet, és hiszek benne (Fekete István: A könyv) csak akkor kapsz a könyvektől valamit, ha tudsz is adni olvasmányaidnak valamit. (Márai Sándor: Az igazi)
4 A könyv és az élet Fekete István: A könyv Szeretem a könyvet! Valamikor régen mélyen a szívemre szívtam az iskolakönyvek nyomdaszagát. Titokzatos, igaz mélysé gek nyíltak ki előttem. A tör ténelem: regény volt, a föld - rajz: útleírás, a természetrajz: vadászat, az ol vasókönyv pedig muzsika. Szeretem a könyvet, és hiszek benne. Sokszor tudom, hogy nem igaz, de ezt monda ni mégse merem, mert az a másik, aki írta, álmában vagy ébren úgy is láthatta, ahogy leírta. Szeretem a könyvet, és úgy né zek rá mindig, mint a csodára. Mint elmúlt vagy élő lelkek néma- vagy hangosfilmjére, titkos jelekbe zárt örömére vagy fájdalmára. Szeretem a könyvet, és ta nácsait követem. Csak A Tüskevár című regényből készült diafilm kockái egy könyv volt életemben, amelynek nem hittem, s amelytől féltem, a legfontosabb, legcsalhatatlanabb könyv: a matematika. Ebben nem hittem, mert száraz volt, mert ritmusta lan volt, mert félreérthetetlen volt, világos, igaz, és fantáziám undor ral reppent át a számok kemény oszlopa felett, és szétporlódott, mint a víz, amikor sziklának ütődik. Annál jobban hittem a vadászati könyvek minden fajtájában, a tengerikígyóban, a hétfejű sárkányban, a borzfuvarban, a bárányt vezető farkasban és mindenben, ami életteljes, misztikus, elérhetetlen, megmagyarázhatatlan fantázia és álom volt. Kerestem az öreg könyveket, a vajákos 2 tudást, a meggyőződést a homályban, és igazolni akartam mámoros öreg hazudozókat, akik hittek álmaikban és igaznak feledett füllentéseikben. misztikus (gör lat): rejtélyes, titokzatos 2 vajákos: kuruzslással, jóslással foglalkozó 6
5 Hittem a bagolyban, aki halált kiált, a szélkiáltóban, aki nélkül nincs szél, a levelibékában, aki jobban tudja az időt, mint a kalendáriumcsináló (pedig az is nagyon tudja), Matula mesterben, tanítómban és vadőrünkben, 2 aki fűből, fából, náthából és tyúkszemből, 3 szélből és napsütésből, holdudvarból és rókaugatásból mindent megjósolt, s ezen jóslatok vagy beváltak, vagy nem. Harmadik eshetőség nem volt. Hittem Hittem! És sose bántam meg. Néha majdnem mindig nem azt találtam, ami a könyvekben meg volt írva, hanem annál sokkal többet. Békességet, magányt, halat, vadat, madarat, de mindig találtam valamit, és a végén nem mondom, hogy nagy érték, de megtaláltam: magamat. (Részlet a regényből) Az eddig eltelt iskolás éveid alatt nagyszámú olvasnivaló gazdagította ismereteidet, hatott érzelmeidre, a világról alkotott véleményedre. Idesorolhatók a versek, a mesék, az elbeszélések, a regények vagy éppen a tárgyilagos hangú ismeretterjesztő szövegek és magyarázatok is. Megtanultad, hogy olvasóként ne csak a szövegek elsődleges, szó szerinti jelentésére figyelj, hanem igyekezz megfejteni az üzenetüket is. Ezek az üzenetek is segítenek majd beilleszkedni az egymást követő nemzedékek sorába, biztosítva az elődök által feltárt tudás továbbélését. Most, a könyvről szóló szöveg feldolgozásakor is egy fontos üzenet megfogalmazása és elraktározása a cél. Fekete István az egyik legismertebb és legolvasottabb magyar író, akinek több novelláját, regényét is kézbe vehetted már. Népszerű állattörténetei (Kele, Vuk, Bogáncs, Lutra) természet- és állatszeretetéről tanúskodnak. Lírai hagulatú vallomásában a könyvekről, illetve ennek az általad is nap mint nap forgatott fajtájáról, az iskolai könyvekről beszél. Az ezekben rejlő tudást nem könnyen lehet megszerezni. Az ehhez vezető út megtételéhez társaiddal együtt közös munkára, aktív közreműködésre van szükség. Ha sikeresen oldod meg a feladatokat, a jutalom nem marad el: sok éven át öröm lesz a tanulás számodra ezekből a hasznos könyvekből. kalendárium: különféle olvasnivalókat is tartalmazó, könyv alakban kiadott naptár 2 vadőr: vadászterületet őrző ember 3 tyúkszem: a talpon, a lábujjakon keletkező fájdalmas bőrkeményedés 7
6 Feladatok, kérdések. a) Írd ki a részletből a szöveg legfontosabb gondolatát tartalmazó tételmondatot! b) Hol áll a szövegben? c) Olvasd fel, milyen újabb gondolatokkal bővíti az író! 2. Az író életében csupán egy könyv jelentett gondot. a) Melyik volt ez? Miért nem szerette? b) Találj ki rá megfelelő elnevezést az első bekezdés példáján! 3. Beszéljetek arról, miért érdemes a könyvekben hinni! 4. Vitassátok meg, a digitalizált világban szükség lesz-e még könyvekre! Kapcsolódó. Mondd másképpen: iskolakönyvek, legcsalhatatlanabb, mámoros öreg hazudozók, füllentéseik! 2. Ki Matula mester? 3. Alkossatok csoportokat aszerint, hogy ki melyik tantárgyat szereti! a) Gyűjtsetek és írjatok le pozitív tartalmú igaz állításokat a választott tantárgy tankönyveiről! b) Összegezzétek egy-egy mondatban az íróhoz hasonlóan a leglényegesebb tartalmi elemeit! c) Beszéljetek arról, ki hogyan viszonyul a tankönyveihez! Adalékok a tankönyvek történetéből Magyarországon a 2. század végétől kezdődött el a kézzel másolt könyvek terjesztése: ezek közé tartoztak például az alsóbb és középfokú kolostori iskolák könyvei és néhány orvosi könyv is. E könyvek hosszú ideig, fáradságos munkával és kis példányszámban készültek a kolostorok másolóműhelyeiben. Johannes Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás lehetővé tette a megnőtt igények kielégítését Európában. Az egyetemek után ugyanis a 3 4. századtól egyre több városi iskola is alakult, s ezeknek nagy mennyiségű könyvre volt szükségük. Magyarországon a reformkorban ( ) kapott szerepet a közműveltség, az iskolák színvonalának emelése, s ehhez elsősorban a korszerű Részlet a Képes krónikából. S iniciálé íródeákkal olvasókönyv hiányzott. A tanulás megkönnyítését szolgáló képes ábécék közül művészi illusztrációival emelkedett ki Döbrentei Gábor Pali és Miska olvasni tanul című munkája. Az 840-es évek legsikeresebb tankönyvei Táncsics Mihály nevéhez fűződnek. Írt földrajzkönyvet, világtörténetet, és a magyarok történetét is feldolgozta kérdés-felelet formájában. 844-ben az országgyűlés törvénybe iktatta a magyar nyelv hivatalossá tételét. Még ebben az évben megírta a Szózat szerzője, Vörösmarty Mihály és társa, Czuczor Gergely az első magyar nyelvű gimnáziumi nyelvtankönyvet. Példájukat egyre többen követték. Így jutottak az iskolák egyre több, korszerű szemléletű magyar nyelvű tankönyvhöz. (Fülöp Géza Olvasók, könyvek, könyvtárak című munkája nyomán) iniciálé: nagyobb, díszes kezdőbetű a középkori kéziratokban és dísznyomtatványokban 8
7 És azóta, hősök párja! Híretek száll szájrul szájra (Arany János: Rege a csodaszarvasról) Aki nem tudja, honnan jött, csak nehezen vagy sehogyan se érzékeli, hol tart ma. És ha nem ismeri a maga mögött hagyott utat, ugyan honnan is tudná, hová megy? Ezért értékes minden emlék, minden szó, minden múltból felvillanó kép, ami a miénk. (Végh Antal: Több nap, mint kolbász)
8 A régmúlt eseményeinek felidézése A szóbeli közlés Hullatja levelét az idő vén fája, Terítve hatalmas rétegben alája; Én ez avart jártam; tűnődve megálltam: Egy régi levélen ezt írva találtam. (Arany János: Buda halála) A művészet születése egyidős az emberi társadalom kialakulásával, azzal együtt változott, formálódott annak történelme során. A régészek által feltárt sok ezer éves leletek, barlangrajzok, sziklarajzok, szobrok mutatják, hogy őseink kezdettől fogva megörökítették az őket körülvevő világot. Az együttélés során alakult ki a szóbeli közlés. Nagyon korán megtapasztalták az ütemes hangadás (kiáltás, ének, dallam) hatását. A nyelv kialakulása tette lehetővé a megszerzett tapasztalatok, a tudás átadását a be- széd segítségével. Az altamirai bölény (barlangrajz, Kr. e , Spanyolország) Az ősköltészet (műveltség, művészet) első formái a varázslásokat segítő varázsigék és va rázsdalok voltak. Ezektől a vadászat sikerét vagy éppen a betegségből való felgyógyulásukat remélték. A munkavégzés megkönnyítésére, a tevékenység összehangolására szolgáltak a munkadalok. Ezek is szertartásokhoz kapcsolódtak, amelyeket a munka előtt végeztek, gyakran ének kíséretében. A munkadalban együtt élt a munkavégzés mozdulatainak ritmusa, az ének szövege és dallama. Ezek a formák az ősember mágikus gondolkodását tükrözték, miszerint az élettelen dolgok, jelenségek is lélekkel bíró, érző lények. Olyanok, akikre a szavakkal hatni lehet, de csak a megfelelővel: a varázsigével. Valószínűleg erre utal a munkaeszközök megszólítása, buzdítása is. Az egyik legrégebbi a Kr. e. 2. századból fennmaradt Malomdal, melyet Plutarkhosz [plutarkosz] görög történetíró jegyzett le. Őrölj, malom, őrölj, mert hisz Pittakosz őröl, ki uralja a hatalmas Mütilénét. (Szepes Erika fordítása) Mütiléne: Leszbosz (görög sziget) fővárosa; Pittakosz a sziget uralkodója volt Kr. e. 600 körül 0
9 A középkori latin források szerint Szent Gellért püspök (9. század) is hallott egy magyar mun kadalt (őrlődalt), amelyet egy szolgálólány énekelt éjféltájt, amikor a kézimalmán gazdája bú záját őrölte. Ősi eredetű, ritmikus, játékos szövegek az alsóbb évfolyamokon megismert mondókák, kiszámolók, já té kdalok, találós kérdések, közmondások és varázsénekek. A szöve gek és a hozzájuk kap csolódó dalla mok sokféle változatban élnek még ma is, ezzel is a gyermekdalok népköltészeti eredetét bizonyítva. Az írásbeliség megjelenése előtti magyar költészet nek nem maradtak fenn szövegemlékei. A szóbeli közlés jellemzői A nyelvhasználat tette lehetővé a szóbeli közlést. Sok ember (közösség) vett részt benne, akiket szoros kötelékek fűztek egymáshoz. Az emlékezet segítségével közvetlenül ad- Szent Gellért püspök a Magyar Anjou [anzsu] Legendáriumban ták tovább a hagyományokat, ebben fontos szerepe volt a rítusoknak (szertartásoknak) is. A szöveg dallammal és táncmozdulatokkal is kiegészülhetett. Az átadott szövegek gyakran változtak, átalakultak. A szöveg megjegyzését az emlékezet nyelvi segítői : az ismétlés, az ellentét, a szólások, közmondások és a ritmus könnyítették meg. A szóbeliség őrzői az énekmondók, jósok, látnokok és a papok voltak. Feladatok, kérdések. a) Gyűjtsetek a különböző tevékenységekre, foglalkozásokra jellemző, ütemes felkiáltásokat! b) Beszéljétek meg, mi a szerepük a munkavégzés során! 2. Vegyétek számba és rendezzétek csoportokba az általatok már ismert és megkedvelt mondókákat, játékdalokat! Énekeljetek és játsszatok is el közülük egyet-egyet! 3. a) Készítsetek gondolattérképet csomagolópapírra vagy interaktív táblára a szóbeli közlésről a magyarázó szöveg alapján! Szóbeli közlés ütemes felkiáltások b) A gondolattérkép készítése közben hallgassatok meg Kodály Zoltán gyermekdalmotívumokra írt kórusműveiből néhányat!
10 Kapcsolódó. Az állatok fontos szerepet töltenek be életünkben, gyakran társnak tekintjük őket. Alkoss tré - fás-csúfolkodó verset kedvenc állatodról! Olvasd el segítségképpen a Végh Antalt megkergető, hamis kosról szólót! (Láthatod majd, a csúfolódás során még az is előfordulhat, hogy a bárány nem béget, hanem mekeg.) Simi-samu bárány, bunda van a hátán. Sós kenyeret szeretne, hogyha kapna, mekegne. Szarva, mint a fakéreg, most veti szét a méreg. 2. A babona a régi, mágikus hagyományok maradványa. a) Keresd meg a babona szó jelentését a Magyar értelmező kéziszótárban! b) Gyűjtsd össze a családodban és a környezetedben élő babonás szokásokat! c) Beszéljétek meg, van-e jelentőségük, szerepük ezeknek a babonáknak a ma élő emberek mindennapjaiban! Radnóti Miklós 20. századi költőnk például megénekelte egy kedves diákkori babonáját: s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én (Radnóti Miklós: Nem tudhatom) d) Mondd el, miféle babonákat rejtenek a rajzok! Végh Antal ( ): prózaíró 2
11 A monda és a rege 2 Régmúlt események, híres vagy éppen kevésbé ismert emberek, különleges helyek emlékét őrzik a mondák. A népnyelv históriának vagy igaz történetnek is nevezi őket. A monda elbeszélő műfaj. Szájhagyomány útján megőrzött, majd később lejegyzett történet, amely valóságos elemekhez kapcsolódik. Ezek lehetnek például helyszínek, szereplők, események vagy szokások. A mondát csodás, meseszerű elemek is színesíthetik. A mondákat témájuk és tartalmuk szerint csoportosítjuk. a végzetről, a halálról szóló babonás történetek; főszereplőik: képzeletbeli lények (ördög, boszorkány, szellem stb.) csatákról, kivételes képességű hősökről; természeti csapásokról; települések, várak, templomok stb. keletkezéséről szólnak. hiedelemmondák 2. történeti mondák A mondák felosztása 3. eredetmondák egy-egy népcsoport eredetét, vándorlását, letelepedését mondják el; kisebb közösségek, családok történetét őrzik; egy-egy különleges helyi képződményt (barlang, tó, hegy) vagy eseményt örökítenek meg A mondákban a cselekmény mindig a főszereplő köré épül. Az azonos témát feldolgozó mondák mondakört alkotnak (például honfoglalás kori mondakör, Hunyadi-mondakör stb.) A mondák összegyűjtését és lejegyzését a nemzeti múlt és a hagyományok iránti lelkes érdeklődés indította el a 9. században. Orbán Balázs és Ipolyi Arnold nyomdokain haladva Benedek Elek folytatta a munkát. Napjaink legelhivatottabb gyűjtője a Válaszúton (Románia) élő Kallós Zoltán. A következő órákon az alsó tagozaton olvasottak után újabb magyar mondákat ismerhetsz meg. Ezekben a történetekben is keveredik a mese és a valóság, ezért hasznos és érdekes olvasnivalót jelentenek majd számodra. Orbán Balázs ( ) Ipolyi Arnold ( ) Benedek Elek ( ) monda:. a mond igéből származik; eredeti jelentése szóbeszéd; 2. epikai műfaj elnevezése 2 rege:. régi mese; 2. epikai műfaj elnevezése 3
12 Egy téma kétféle feldolgozása A csodaszarvas Történt egyszer, hogy Hunor és Magyar vadászat közben messze elkalandoztak, és már a Meótisz mocsarai között bolyongtak. Ekkor hirtelen egy nőstény szarvas bukkant fel előttük, ők pedig mindjárt üldözőbe vették. Futott a szarvas, majd nagy hirtelen nyom nélkül elenyészett 2 a vadászok szeme elől. Sokáig keresték, de sehogy sem tudták megtalálni. Ahogy a szarvast keresték, az egész mocsaras helyet bejárták, és bar mok 3 legeltetésére nagyon alkalmasnak találták. Ezután atyjukhoz visszatértek, tőle engedélyt kértek, és amint ezt megkapták, minden jószágukkal a meótiszi mocsarak közé költöztek. Meótisz tartománya határos Perzsiával. Mindenfelől tenger veszi körül, egy nagyon keskeny gázlót 4 kivéve. Folyói egyáltalán nincsenek, de füvekben, fákban, madarakban, halakban és vadállatokban bővelkedik. Nehéz oda a bejutás meg a kijárás is. Hunor és Magyar népe a meótiszi mocsarak közé behatolt, és öt éven át onnan ki sem mozdult. A hatodik évben elindultak, és a pusztában véletlenül rábukkantak Belár király fiainak feleségeire, akik férjük nélkül, sátrakban tanyáztak. Amikor rájuk bukkantak, éppen a kürt ünnepét ülték: a zene hangjára táncot jártak. Ekkor őket elfogták, és minden jószágukkal együtt magukkal ragadták a meótiszi mocsarakba. Az alánok 5 fejedelmének, Dulának két lányát is elfogták, az egyiket Hunor, a másikat Magyar vette feleségül. Az összes hunok és magyarok ezektől az asszonyoktól származnak. (Jordanes 6 és Kézai Simon 7 krónikája nyomán; Lengyel Dénes feldolgozása) Meótisz: az Azovi-tenger ókori neve 2 elenyészett (itt): eltűnt 3 barmok: négylábú háziállatok (tehén, ló, juh stb.) 4 gázló: sekély vizű folyószakasz 5 alánok: nomád életmódú nép 6 Jordanes [jordánesz]: gót történetíró (a gótok a népvándorlás korában élt germánok németek ősei voltak) 7 Kézai Simon: Kun László király ( ) krónikása 4 Szkíta aranyszarvas a tápiószentmárton fejedelmi sírból (pajzsdísz)
13 A magyar nép eredetét teljes bizonyossággal még ma sem ismerjük. Még inkább így volt ez a régi időkben, amikor több történet is keringett a szóbeli hagyományban származásunkról. A regösök évszázadokon át énekelték, az egyszerű emberek elmesélték ezeket a történeteket. A honfoglalás után a középkori, latinul tudó krónikások lejegyezték ezeket, és felhasználták saját történeti műveikben, a gesztákban. 2 A királyi udvarokban élő gesztaírók feljegyzéseiből maradt ránk a hun és a magyar nép rokonságának hagyománya. Feladatok, kérdések. a) Foglald össze egy mondatban, miről szól a monda! b) A mondák melyik csoportjába sorolod A csodaszarvast a 3. oldali ábra figyelembevételével? 2. a) Nevezd meg a főszereplőket! b) Kik, mely népek tartják őket ősapjuknak? 3. A szarvasnak az ősmagyar hitvilágban kettős szerepe volt. Egyrészt ősanyának tartották, és totemállatként tisztelték. (Gondolj az állatmesékről tanultakra!) Másrészt az új hazába vezető állat szerepét is betöltötte. Melyik szerepben jelenik meg a szarvas ebben a mondában? Kapcsolódó. Mondd másképpen: nyom nélkül elenyészett! 2. Gyűjts olyan földrajzi neveket, amelyekben a szarvas állatnév szerepel! 3. Meséld el a történetet az egyik elrabolt nő nézőpontjából! 4. a) Nézzetek utána a könyvtárban és/vagy az interneten a kürt (trombita, harsona) hangszer szerepének, jelképes jelentéseinek! b) Következtessétek ki, hogy a mondabeli népnek milyen tevékenységéhez kapcsolódik a kürt ünnepe! c) Hozzatok bibliai példákat a kürt szerepére! d) A magyar néphagyományban a kürt a vitézség és a harci kedv egyik megtestesítője. Mint ilyen, melyik már ismert mondában jut főszerephez? A regösökről, jokulátorokról A regös elődeink sámánjainak (varázslóinak, ráéneklőinek) egyik elnevezése is lehetett. A középkori oklevelekben foglalkozásnévként szerepel mint a királyi, főnemesi udvarokban tartózkodó hivatásos énekmondók megnevezése. A században a népnyelv a regölés résztvevőit nevezi így, akik magukra is ezt az elnevezést használják: Ajtó előtt nagy rőt ökör, annak fele regösöké. A jokulátor a középkori vándor énekesek Európában elterjedt neve. A. században még énekmondót jelentett. Kóborló hegedős dalnokok krónikás énekeket, prózai történeteket adtak elő királyi és főúri udvarokban és különböző településeken. Éneküket mozgással, tánccal is színesítették. Betlehemező gyerekek regös: középkori énekmondó 2 geszta (lat): latin nyelven írt történeti műfaj. A gesztaírók a történelmi hitelesség mellett életszerűségre is töre kedtek 5
14 Arany János: Rege a csodaszarvasról. Száll a madár, ágrul ágra, Száll az ének, szájrul szájra; Fű kizöldül ó sirhanton, 2 Bajnok ébred hősi lanton. 2. Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek: Hunor s Magyar, két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia. 3. Ötven-ötven jó leventét Kiszemeltek, hogy követnék; Mint valamely véres hadra, Fegyverkeztek könnyü vadra. 4. Vad előttük vérbe fekszik, Őz vagy szarvas nem menekszik; Elejtették már a hímet, Üldözik a szarvas-gímet Gím után ők egyre törnek Puszta martján 4 sós tengernek, Hol a farkas, hol a medve Sohasem járt, eltévedne. 6. De a párduc, vad oroszlán Végig üvölt a nagy pusztán, Sárga tigris ott kölykezik, Fiát eszi ha éhezik. 7. Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek; Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra. 8. Már a nap is lemenőben, Tüzet rakott a felhőben; Ők a szarvast egyre űzik, Alkonyatkor ím eltűnik. 9. Értek vala éjszakára Kur vizének a partjára; Folyóvíznek partja mellett Paripájok jól legelhet. 0. Monda Hunor: itt leszálljunk, Megitassunk, meg is háljunk; Monda Magyar: víradattal Visszatérjünk a csapattal.. Haj, vitézek! haj, leventék! Micsoda föld ez a vidék, Hogy itt a nap száll keletre? Nem, mint máshol, naplementre? 2. Szólt egy bajnok: én úgy nézem, Hogy lement az déli részen. Szólt egy másik: nem gondolnám: Ott vöröslik éjszak ormán. 3. Folyamparton ők leszálltak, Megitattak, meg is háltak, Hogy majd reggel, víradattal Hazatérnek a csapattal. 4. Szellő támad hűs hajnalra, Bíborodik az ég alja; Hát a szarvas nagy-merészen Ott szökdécsel, túl a vízen. 5. Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek; Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra. 6. Nosza rajta, gyors legények! Érjük utól azt a gímet. És akarva, akaratlan Űzik ismét szakadatlan. ó: régi 2 sírhant: a síron emelt földhányás 3 szarvas-gím: a szarvas nősténye 4 mart: meredek vízpart 6
15 7. Kur folyót ők átalúszták, Még vadabbak ott a puszták, Ember ottan egy füszálat, Egy csöpp vizet nem találhat. 8. A föld háta fölomolván, Szíksót izzad csupasz ormán, Forrás vize nem iható, Kénköves bűzt lehel a tó. 9. Forrás keble olajt buzog; Itt is, ott is égnek azok, Mint sok őrtűz setét éjjel Lobban a láng szerteszéjjel. 20. Minden este bánva bánják, Hogy e vadat mér kivánják, Mért is űzik egyre, nyomba, Tévelyítő bús vadonba. 2. Mégis, mégis, ha reggel lett, A gímszarvast űzni kellett, Mint töviset szél játéka; Mint madarat az árnyéka. 22. Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek; Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra. 23. Vadont s a Dont ők felverik A Meóti kis tengerig; Süppedékes mély tavaknak Szigetére ők behatnak. 24. Ott a szarvas, mint a pára Köd előtte, köd utána Míg az ember széjjelnézne: Szemök elől elenyésze. 25. Hóha! hóha! hol van a vad? Egy kiáltja: ihon szalad! Más kiáltja: itt van, itten! A harmadik: sehol sincsen! 26. Minden zugot megüldöznek, Minden bokrot átaldöfnek; Gyík ha rezzen; fajd ha rebben: De a gímvad nincs ezekben. sziksó: szikes talajon kikristályosodó szemcsés fehér anyag 7
16 27. Szóla Magyar: hej! ki tudja Merre van, a hazánk útja? Kerek az ég mindenfelé Anyám, anyám, meghalsz belé! 28. Szóla Hunor: itt maradjunk! Tanyát verjünk; itthon vagyunk: Selyem a fű, édes a víz, Fa-odúból csöpög a méz. 29. Kék folyam ad fényes halat, Vörhenyő vad ízes falat, Feszes az íj, sebes a nyíl, Harckalandon zsákmány a díj. 30. Száll a madár, száll az ének Két fiáról szép Enéhnek; Zengő madár ágrul ágra, Zengő ének szájrul szájra. 32. Puszta földön, sík fenyéren Zene hallik sötét éjen, Zene, síp, dob, mély vadonban, Mintha égből, mint álomban. 33. Tündér lyányok ottan laknak, Táncot ropnak, úgy mulatnak. Szőve ködbül sátoruk van: Ugy mulatnak sátorukban. 34. Férfi egy sincs közelébe ; De a földi lyányok szépe, Lyányai Belárnak, Dúlnak, Tündérséget ott tanúlnak. 35. Dúl királyé, legszebb, kettő; Agg Beláré tizenkettő; Összesen mind: száz meg kettő A tündérré válni kezdő. 3. Hogy elúntak otthon űlni, Halat csalni, őzet űzni: Új kalandra, szebb csatára Ereszkedtek a pusztára. 8
Arany János: Buda halála - Rege a csodaszarvasról
Arany János: Buda halála - Rege a csodaszarvasról Száll a madár, ágrul ágra, Száll az ének, szájrul szájra; Fű kizöldül ó sirhanton, Bajtnok ébred hősi lanton. Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek:
Kr.u. 819-ben Ügyek ( Ügyek fia Elõd) volt Szkítia vezére. Feleségétõl, Emesétõl született Álmos nevû fia. Három hipotézis létezik Álmos nevének
Kr.u. 819-ben Ügyek ( Ügyek fia Elõd) volt Szkítia vezére. Feleségétõl, Emesétõl született Álmos nevû fia. Három hipotézis létezik Álmos nevének eredetére: Anyjának álmában látomása volt, melyben õt egy
Irodalom Tankönyv 6. 6_IR_TK_Book_2016_zöld indb :13:12
Irodalom Tankönyv 6. Irodalom Tankönyv Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Engedélyszám: A kiadvány megfelel az 51/2012. (XII. 21.) EMMI-rendelet 2. sz. melléklet: Kerettanterv
Óravázlat. Az óra menete. 1. Előzetes kutatómunka alapján a lakóhelyük vallásainak áttekintése!
Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Évfolyam: 4. Tematikai egység: A mindenség és én Születés és elmúlás Az óra témája: A vallásokról Az óra célja és feladata: Találkozás a vallásokkal, sokszínűségük, jellemzőik,
KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK. 2017/2018 tanév
KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK TANMENETEK 2017/2018 tanév Dobó István Általános Iskola Balatonszentgyörgy, 2017. szeptember.1. Készítette: Ottné Bene Teréz TANMENET Könyv- és könyvtárhasználati
Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*
HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön
Érintsd meg a Holdat!
Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása
Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek
SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal
BOLYAI ANYANYELVI CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. DECEMBER 8.) 3. osztály
3. osztály Gyűjtsétek össze a lehető legtöbb (de legalább hat) szót vagy kifejezést, amely a kicsi szóval rokon értelmű! (Ugyanannak a szónak -ka / -ke képzős változata nem számít újabb szónak.) A keresztrejtvények
Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,
Kiscsoport Hét este, hét reggel 1. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! az első nap ezzel telt el. 5. Égben madár, vízben halak, röpködjenek, pancsoljanak! ötödik nap ezzel telt el. 2. Hát
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang
hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
A terv készítője: A terv benyújtása: Tanterv elérhetősége: Tantárgy és évfolyam: Az óra típusa: Az óra időtartama: Az óra feladatai: nevelési:
A terv készítője: Pletenyik Anikó, IV. évfolyam A terv benyújtása: 2015. május Tanterv elérhetősége: Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Tantárgy és évfolyam: Magyar nyelv és irodalom (irodalom),
Feladatok a meséhez. 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka?
Feladatok a meséhez 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! 2. Válaszolj! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka? Milyen munkaeszközökkel találkozott? Milyen munkahelyekre
A könyvet az Oktatási Hivatal TKV/5-14/2013. határozati számon augusztus 31-ig tankönyvvé nyilvánította. Sorozatszerkesztô: Kuknyó János
School Kiadó Nyíregyháza, 2012 A könyvet az Oktatási Hivatal TKV/5-14/2013. határozati számon 2018. augusztus 31-ig tankönyvvé nyilvánította Sorozatszerkesztô: Kuknyó János Szerzôk: Lôkös Dóra Móré Mariann
Vörösmarty Mihály életműve
Vörösmarty Mihály életműve A ROMANTIKUS TRIÁSZ NAGY ALAKJA Javasolt feldolgozási idő: 80 perc 1. feladat Készítsd el Vörösmarty Mihály életrajzának 10 pontos vázlatát! A következő elemek feltétlenül szerepeljenek
KOCSIS ÉVA CSEREY-GOGA TECHNOLÓGIAI LÍCEUM, KRASZNA SZILÁGY MEGYE AZ OPCIONÁLIS TANTÁRGY CÍME: NAPSUGÁR-BÖNGÉSZŐ
KOCSIS ÉVA CSEREY-GOGA TECHNOLÓGIAI LÍCEUM, KRASZNA SZILÁGY MEGYE AZ OPCIONÁLIS TANTÁRGY CÍME: NAPSUGÁR-BÖNGÉSZŐ Az opcionális/választható tantárgy neve: Napsugár-böngésző Műveltségi terület: Nyelv és
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola. Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016.
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016. Tankönyvcsalád: OFI Nemzedékek Tudása Irodalmi olvasókönyv Boldizsár Ildikó Olvasási munkafüzet Borszéki Ágnes Tanítók:
Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016 tanév
Olvasás, tanmenet 4. osztály 2015-2016 tanév Tankönyvcsalád: OFI Nemzedékek Tudása Irodalmi olvasókönyv Boldizsár Ildikó Olvasási munkafüzet Borszéki Ágnes Tanítók: Varga Mariann és Fürné Kiss Zsuzsanna
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
NÉPMESE NAPJA Püspökladány Városi verseny osztályos feladatlap. A csapat tagjai: Az iskola neve, osztály:
ERŐSS LAJOS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 4150 Püspökladány, Kálvin tér 1-3. erossisk@gmail.com Tel.: 54/610-895 NÉPMESE NAPJA 2015 Püspökladány Városi verseny 3-4. osztályos feladatlap A csapat tagjai:
FINY PETRA:A CSODÁLATOS SZEMÜVEG
FINY PETRA:A CSODÁLATOS SZEMÜVEG című könyv feldolgozásához tervezet KÉSZÍTETTE: NYITRAINÉ KIRÁLY ILDIKÓ SÁIK PETŐFI SÁNDOR TAGISKOLÁJA SALGÓTARJÁN FELADATOK A FOGLALKOZÁSOKHOZ 1. foglalkozás (kb.45-60
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.
Modul címe: Szent Iván éj
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:
Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében
Tornai József Kheirón megtudja hogy testvére beteg A kentaur szomorú lett más lények nem tudják mi a kentaur-szomorúság nem tudják hogy négy lábba és két karba mennyivel több szomorúság fér el megmerevedett
2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!
+1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film
IV. Mikszáth Kálmán. 1. Életrajzi adatok. 2. Melyek Mikszáth fõbb műfajai? Említs példákat is! 3. Mely műveivel válik ismert íróvá?
IV. Mikszáth Kálmán 1. Életrajzi adatok a) Hol és mikor született és halt meg Mikszáth Kálmán? b) Hogyan kötõdik az alábbi helyekhez? Balassagyarmat: Horpács: Mohora: Pest: Rimaszombat: Selmecbánya: Szeged:
Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály. Készítette: Sziládi Lívia. Óravázlat 1. Módszer: Az óra típusa: számítógép, projektor, prezentáció
Óravázlat 1. Témakör: A barokk irodalom Az óra típusa: közlő Taneszközök: tankönyv Tantárgy: irodalom Évfolyam: 10. osztály Az óra anyaga: Zrínyi Miklós Módszer:, egyéni Szemléltető eszközök: számítógép,
Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TARTALOM A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓI... 2 MEGKÜLÖNBÖZTETŐ
Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET
Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,
ÖSSZEFOGLALÁS I. ÁBRAHÁM, IZSÁK ÉS JÁKÓB ÚTON ISTENNEL
ÖSSZEFOGLALÁS I. ÁBRAHÁM, IZSÁK ÉS JÁKÓB ÚTON ISTENNEL Fő hangsúly: Az Isten útján való járás sokszínűségének a felismertetése a tanult bibliai történetek felidézésével. Értelmi cél: Az Isten útján való
Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet
A kis képek alapján mondd el a mesét saját szavaiddal! Te milyen csodatarisznyát szeretnél? Írd le! Az olvasófüzetedben dolgozz! Daniel Defoe: Robinson Crusoe 4. fejezet Írd le a fejezet címét! Hány méterre
Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló
Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig
OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: 2. A versenyző neve:
Tanítók Fekete István Egyesülete OLVASÁS SZÖVEGÉRTÉS Feladási határidő: 2019. január 14. (hétfő) Forduló: Évfolyam: III. 2. A versenyző neve: Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Az iskola kódja:
Feladatlap. lókedvelő könyvbarátoknak
Feladatlap lókedvelő könyvbarátoknak Összegyűjthető 56 / Név: Iskola, osztály:. Lakcím:. Elérhetőség: mail, telefon Beküldés határideje: 2012. április 13. Cím: Békés Megyei Tudásház és Könyvtár, Gyermekkönyvtár
I. FOGLALKOZÁS. Emese Álam, Hunor és Magor mondák rövid elmondása A gyerekek önkéntesen választanak csoportokat és megfigyelési szempontokat
I. FOGLALKOZÁS Népünk genetikai családfája c. kiállítás megtekintése Alsó tagozaton olvasott mondatok felelevenítése Megfigyelési szempontok kiosztása és csoportalakítás. Szempontsor alapján kiállítás
A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória.
A műnem a műfajok felett álló magasabb kategória. Műnemeink: epika líra dráma A líra: a költő gondolatait közvetlenül mondja el érzelmekkel erősen átfűtött mindig hangsúlyosan van jelen benne a lírai én
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
6. óra TANULÁSI STÍLUS
6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva
BARÁTUNK A TERMÉSZET
BARÁTUNK A TERMÉSZET 2016-2017 ORSZÁGJÁRÁS 5-6. osztályosok feladatai 1. JÁTÉK A FÖLDRAJZI NEVEKKEL Első feladatunkban hazai településeket találtok. Nevüket megtudjátok, ha a magánhangzókat megfelelő módon
Tudorka óravázlat Magyar irodalom 4. évfolyam Tudorka 28. oldal
Tudorka óravázlat Magyar irodalom 4. évfolyam Tudorka 28. oldal Tantárgy: Magyar irodalom Témakör: Történelmi arcképcsarnok Tananyag: Mátyás király és a pásztor című olvasmány feldolgozása, dramatizálása
9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?
9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el
MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT
MAGYAR IRODALOM ÓRAVÁZLAT A pedagógus neve: Tarné Éder Marianna Műveltségi terület: tanító Tantárgy: magyar irodalom Osztály: 4. b Az óra témája: "Itt élned, halnod kell " történelmi projekt A kalandozások
TANTERV - MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Hónap S Z E P T E M B E R TANTERV - MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Művelődési sztenderd 4. osztály Törzsanyag és követelményrendszer Hét A-szint / minimum B-szint / átlag C-szint / optimum 1. Ismerkedés az új
AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA
AZ ANTIKVITÁS IRODALMA 3 A GÖRÖG LÍRA TARTALOM A líra jellemzői A lírai művek osztályozása A görög líra Szapphó Anakreón Összefoglalás 1 A líra jellemzői A líra, magyarul költészet, a legszubjektívebb
Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu
Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.
Feladatok. 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó
Feladatok 1. Keress hasonló értelmű szavakat az alábbiak helyett! szállj nevetős megy komolykodva csillámló mosolygó koccanó (Segítségül gondolj a következő szavakra: kacag, fut, távozik, suhan, somolyog,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL
Szerb Köztársaság OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET VAJDASÁGI PEDAGÓGIAI INTÉZET FELADATOK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI OKTATÁS ÉS NEVELÉS
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA
* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA 2016 2017 *A tanév szellemi, pedagógiai céljaihoz kapcsolódó főbb események *Száva utcai alsó tagozat * *A karácsonyi vásár a Nemzetek vására
Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.
Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában
A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet
A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...
SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III.
SZKC 103_03 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN III. Madarak voltunk 103_D.indb 21 2007.08.30. 11:39:18 103_D.indb 22 2007.08.30. 11:39:21 MOTÍVUMOK KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁKBAN II. 3. ÉVFOLYAM 23 D1 TALÁLÓS KÉRDÉSEK,
Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam
Az erkölcstan tantárgy tananyaga 1. évfolyam Tematikai egység címe Az én világom Társaim Ők és én Közvetlen közösségeim A család és a gyerekek Tágabb közösségeim A lakóhelyi közösség A környező világ A
Német nyelv évfolyam
Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem
Feladatok. 1. Kérdés. Magyarok tündöklő csillaga Szent István és kora (950-1050) Történelmi vetélkedő 2015/2016. II. forduló
Katolikus Iskolák Takáts Sándor Országos Történelmi Versenye Levelezési cím: 1114 Budapest, Villányi u. 5-7 vagy 1518 Budapest, Pf. 41 Telefon: 06 1 381 09 09 E-mail: titkarsag@szmg.hu vagy iskola@szmg.hu
Das bin ich, Anke Mayer. Das ist meine Familie.
Das bin ich, Anke Mayer. Das ist meine Familie. 4 Ide te ragaszd be a saját fényképedet és a családod fényképét! Das bin ich,. Das ist meine Familie. 5 1 Hallo! Wie heißt du? 1. Ki van a képen? Találd
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend
Tartalomjegyzék. Az õskori ember. A középkori Európa. Az ókori kelet. Az ókori hellász. A magyar történelem kezdetei és az Árpádok kora.
Tartalomjegyzék Elôszó... 3 Feladattípusok... 4 1. A történelem forrásai... Az õskori ember 2. Az õskõkori ember mindennapjai... 8 3. Az újkõkori változások... 4. Mesterek és mûvészek... 11 5. dõmérés
V. Az európai romantika irodalmából
V. Az európai romantika irodalmából 1. Helyezd el időben a romantika stílusirányzatát! 2. Milyen irányzatokkal volt kapcsolatban, illetve ellentétben a romantika? 3. Milyen művészeti ágakban volt jelen?
Tanulási kisokos szülőknek
Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján
Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel
SZKb_102_05 A mi tavunk II. É N É S A M Á S I K Az osztályban kialakított tó (kuckó) benépesítése élőlényekkel Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári
Verstan. Alapismeretek Csenge
Verstan Alapismeretek Csenge I. Időmértékes verselés Alapegysége: versláb Időegysége: mora Rövid szótag jele: U (1 mora) Hosszú szótag jele: (2 mora) A leggyakoribb verslábak: Ha lehet, mindig ezt választjuk!
VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján?
VÍZ-KVÍZ 1. 1. Mikor van a víz világnapja? 1. március 23. 2. április 22. x. március 22. 2. Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? 1. a folyók és tavak szennyezettségére 2. a Föld vizeinek
A feladat sorszáma: 2-4. Standardszint: 4-6. Szövegek műfaji jellemzőinek azonosítása. Szövegek műfaji jellemzőinek azonosítása.
A feladat sorszáma: 2-4. Standardszint: 4-6. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal fejlesztünk: Olvasás, az írott szöveg megértése Olvasás, az írott szöveg megértése Olvasás, az írott szöveg megértése
Magyar irodalom 5-8. évfolyam. 5. évfolyam
Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia
Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.
Busáné Jordán Judit. Okosító. szó-ta-go-ló. Olvasás-írás munkafüzet 5-10 éves gyermekek számára
Busáné Jordán Judit Okosító szó-ta-go-ló Olvasás-írás munkafüzet 5-10 éves gyermekek számára 1. Kedves Gyerekek, s okosodásotokat segítő Felnőttek! Játszva, mégis kreatívan gondolkodva, olvasni és írni
PETŐFI-PÁLYÁZAT 2012/2013 A pályázatokat az iskola könyvtárába adjátok le! A leadás határideje: 2013. február 15.
PETŐFI-PÁLYÁZAT 2012/2013 A pályázatokat az iskola könyvtárába adjátok le! A leadás határideje: 2013. február 15. Természetismeret 1. Egy többfordulós feladatlap megoldása A feladatlapot keresd a mellékletek
Comenius Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Magyar nyelv és irodalom tanmenet 2015-2016.
Comenius Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Magyar nyelv és irodalom tanmenet 2015-2016. Tankönyv: Földvári Erika: Olvasókönyv (Mozaik Kiadó) Földvári Erika: Olvasás munkafüzet (Mozaik
Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv
Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv 1 IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
Jó játékot, vidám perceket, szép téli napokat kívánunk!
ÜNNEPRE KÉSZÜL EURÓPA December a népi kalendáriumban karácsony havaként szerepel. A kavargó hópihék, a jégvirágos ablakok és a csilingelő száncsengők hónapjában ismét közös játékra hívunk benneteket. Fejtörőink
KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG
1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:
A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke
Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!
bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava
MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire
Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!
Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret 2. évfolyam című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az állatok és azok élőhelyének megismerésében,
Húsvét. Olvasószint: B
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
TIMSS & PIRLS Tanulói kérdőív. 4. évfolyam. Azonosító címke
Azonosító címke TIMSS & PIRLS 2011 Tanulói kérdőív 4. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Útmutató Ebben a kérdőívben Veled kapcsolatos
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon
Kérdések és feladatok. 1. Kihez szól a költő a vers első négy szakaszában? Egészítsd ki!
Kérdések és feladatok 1. Kihez szól a költő a vers első négy szakaszában? Egészítsd ki! A költő a szobában látott szól. 2. Hogyan nevezzük azt, ha a versben a költő emberi tulajdonságokkal ruház fel állatokat?
TestLine - ERASMUS-Magyar kimeneti mérés Minta feladatsor
TestLine - RSMUS-Magyar kimeneti mérés olytasd! 1. 2:11 Normál Jelöld a helyes megoldást! Tavaszi szél Talpra sik az eső elszállott a minden sorban pontosan egy helyes válasz van ázik a heveder a páva
Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!
Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok
SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben
SZKA_207_02 Nemzetségek nemzete Táltosok a magyar történelemben 16 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET A NEMZETSÉGEK NEMZETE 7. ÉVFOLYAM 17 JANKOVICS MARCELL: ÁLMOS
TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben
Digitális taneszközök használata a történelem órán ÓRALEÍRÁS Tantárgy: Történelem Évfolyam: 9. évfolyam Létszám: 20-30 fő Időkeret: 45 perc Tankönyvi kapcsolódás: Száray Miklós: Történelem I., középiskolák,
MINTA 4. OSZTÁLY/3, 2014 2015
Név:... Osztály/csoport:... Visszaküldési határidô: 2015. március 2. 4. OSZTÁLY/3, 2014 2015 Timothée de Fombelle: Ábrándok könyvtára Ebben a feladatsorban Timothée de Fombelle Ábrándok könyvtára című
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ
TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy
Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!
Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan
4. évfolyam. Általános, sportiskola 4. évf. Idegen nyelv - angol
4. évfolyam A 4. évfolyamon kezdődő idegennyelv-tanítás elsődleges ja a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása. További fontos kitűzése, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
-3- -a zavartalan munka biztosítása. - felolvasással, egyéni javítással. 2. Házi feladat ellenőrzése: Tk. 100/12. FOM
ÓRATERVEZET Tantárgy: Magyar nyelv Osztály: 5.d Az óra címe: Hangalak és jelentés a szavakban A tematikus egység: A szavak alakja és szerkezete. Az óra célja: A tudatos és igényes szóbeli és írásbeli nyelvhasználat