MINTA 4. OSZTÁLY/3,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MINTA 4. OSZTÁLY/3, 2014 2015"

Átírás

1 Név:... Osztály/csoport:... Visszaküldési határidô: március OSZTÁLY/3, Timothée de Fombelle: Ábrándok könyvtára Ebben a feladatsorban Timothée de Fombelle Ábrándok könyvtára című kötetéhez kapcsolódóan találsz feladványokat. A könyvet Pacskovszky Zsolt fordította, és a Móra Könyvkiadó adta ki, 2014-ben. Tél volt. Este hat, és már sötét. A könyvtárból tartott hazafelé egy táska könyvvel. Egyszer sem szaporázta meg a lépteit, helyette egyszerűen befordult az utcácskákba, és igyekezett minél távolabb húzódni a kivilágított ablakoktól. Érezte a fenyegető veszélyt a háta mögött. Viktória reménykedett, hogy egy fiatal vámpír az, angol kém vagy kísértet. De a kis Zsozsó volt. Zsozsó! Dühében nem akarta elvenni a színes ceruzát a fiú torkától. Az utcai lámpa pislákolt felettük. Zsozsó igazából nem volt kicsi, csak egy évvel fiatalabb nála. És egy év nagy idő. Örökkévalóság. Viktória számára, aki alig várta, hogy felnőjön, az idő vánszorgott. Így aztán, ha visszanézett arra az egy évre, ami közte és Zsozsó közt volt, akkor olyan érzése támadt, hogy a történelem előtti korba merül alá. Zsozsó az utca végén lakott az anyjával, a Galagonya lakótelepen. Akár tél volt, akár nyár, hosszú-hosszú sálat viselt, úgy festett vele, mint a kis herceg: ugyanaz a kócos haj, csak fekete, még ennél a téli éjszakánál is feketébb. Viktória számára Zsozsó örökre a kis Zsozsó marad, hiába jár most már a gimibe. Mert Zsozsó olyan páratlan könnyedséggel ugrott át osztályokat, mint a kislányok az ugrókötelet. A fiú három évvel járt előbbre nála. Pár esztendővel korábban hagyta le Viktóriát, amikor harmadik végén elkezdte a felső tagozatot, majd ötödik kellős közepén kecses mozdulattal továbbszökkent a hatodik osztályba. Olyan gyorsan történt, hogy mire Viktóriának feltűnt, ő is az osztályukba jár, szinte már ott sem volt. Akár a huzat. Mit akarsz tőlem, te senkiházi? mondta. Miért követtél? Zsozsó megvárta, amíg elveszi a ceruzát a torkától. Nálad bujkál a három csejen? kérdezte. Mi?! Azt hallottam, hogy már egy hónapja nálad bujkálnak. Viktória szeme felcsillant. Fogalma sem volt róla, hogy Zsozsó miféle csejenekről beszél, de úgy érezte, a rejtély kéjes gyönyöre lüktet a szavakban.

2 Viktória mindig is éles határvonalat tudott húzni képzeletvilága és a valódi élet közé. Sőt, azért találta olyan laposnak a valóságot, mert tisztában volt a kettő közötti különbséggel. Zsozsó mondata ezért olyan volt számára, mintha elektrosokk érte volna. Elképzelte, hogy indiánok lapulnak a ruhásszekrényében, és már azon töprengett, hogy mit válaszoljon, ha az anyja tudni akarja, hogyan kerültek madártollak a padlószőnyegre. Viktória Zsozsó felé suttogta: Ki mondta ezt neked? Fáskertiné. Fáskertiné? Jól ismerte Fáskertinét, ezt a nyugodt, vörös hajú asszonyt a szürkéskék kosztümjeivel és műanyag fülbevalóival, és nem vallott rá, hogy indiánok csempészésébe keveredjen. Viktória cseppet sem akarta kimutatni csodálkozását. Ó, a dög Fáskertiné! Leleplezett! Megígérte, hogy ha holnap szabadon engeded a három csejent magyarázta Zsozsó, akkor nem ütöd meg a bokád. Nem a bokámról van szó, hanem a skalpomról mondta Viktória, és megmarkolta Zsozsó sálját. Ha mások is megtudják, hogy otthon rejtegetem őket, akkor nekem végem. Kinek beszéltél erről? Senkinek. De Gajdolász Lea is keresi őket. Lea? Igen. Kezdett őrületessé válni a beszélgetés. Lea Viktória osztályába járt. Egész Szuszékoson ismerték, mert indult egy televíziós dalversenyen. Mit akar Lea az én indiánjaimtól? Csak nem az ostoba dalait akarja elénekelni nekik? Kiselőadást kell tartania. Viktória erre már elengedte a kis Zsozsót. Utálta Gajdolász Leát, meg azt, ahogy a haját simogatta, mint aki a saját uszkárjának hiszi magát, de mi tagadás, az ötlet nem volt rossz Viktória lehunyta a szemét, és elképzelte a lányt, amint három harci díszbe öltözött csejennel a sarkában lép be az osztályba, hogy kiselőadást tartson. Ujjait az öltözék rojtjai közé csúsztatja, körbead egy csatabárdot. A csejenek mondanak pár szót a nyelvükön. Végül rövid körtáncot lejtenek a történelemtanár körül. Könyveinket megvásárolhatják a oldalon. A feladatlapok egészének vagy részleteinek az Alapítvány írásos engedélye nélküli sokszorosítása, másolása, felhasználása szigorúan tilos!

3 Név:... Osztály/csoport: OSZTÁLY/3, Keresd meg az igaz mondatot az állítások között, és húzd alá! A. Viktória és Zsozsó egyidősek és osztálytársak. B. Viktória idősebb Zsozsónál, fölötte lévő évfolyamra jár. C. Zsozsó fiatalabb Viktóriánál, de fölötte jár. D. Zsozsó idősebb Viktóriánál, és fölötte jár. Visszaküldési határidô: március Ki mondta Zsozsónak, hogy Viktóriánál van a három csejen? A. Viktória anyja. B. Szuszékosné, a házmester. C. Gajdolász Lea anyja. D. Fáskertiné, a könyvtáros. 3. Mi jellemző Viktóriára az alábbiak közül? Húzd alá a helyes válaszokat! A. Télen-nyáron hosszú sálban járt. BO... B. Szeretett ábrándozni. ND... C. Ismerte az egész város. LO... D. Utálja Leát. KA... E. Sokat olvas, szereti a könyveket. LA... F. Okosabb, mint egy átlagos diák. PU... G. Fekete, kócos haja van. RD... H. Általában szürkéskék kosztümöt visel. OS... Ha ügyes voltál, és és megfelelő sorrendben összeolvasod a helyes válaszok melletti betűket, megtudod, mire vágyott a legjobban Viktória:... 1 p 1 p

4 4. Írd a 3. feladatban a többi mondat mellé, hogy melyik szereplőre vonatkozik! 5. Hogy hívták és milyen nemzetiségű volt az a szerző, aki olyan legendás indiános könyveket írt, mint pl. a Winnetou? Ha magadtól nem tudod a választ, nézz utána a könyvtárban vagy az interneten! A szerző neve:... Ebben az országban született: Az alábbi mondatok nem szerepelnek a szövegben, de ha ügyes vagy, ki tudod találni, melyiket gondolhatta Zsozsó, és melyiket Viktória. Írd a mondatok mellé: Zs= Zsozsó, V= Viktória. A. Bárcsak valami izgalmas kalandba csöppennék végre! B. A frászt hozza rám ezekkel a furcsa tetteivel! C. Vajon tisztában van vele, hogy egy könyvet keresek rajta? D. Borzasztó unalmas az életem! 7. Fejtsd meg a titkosírást, és írd le helyesen a mondatokat! Ügyelj a helyesírásra! A. Nepeletókal aynogalag a lavájyna za ttokal négév actu za ószosz. B. Ttogrozsnáv ődi za nöjőnlef ygoh atráv gila ika arámázs airótkiv. C. Ttögöm atáh a tylézsev őtegeynef a etzeré. 5 p 2 p 3 p

5 8. Melyik szót kell betenni előtagnak, hogy mindegyik szó értelmes legyen? A....KÖTÉSZET B....MOLY C....AJÁNLÓ D....TÁR 9. Neked mi a kedvenc könyved? Írd le a szerzője nevét, az illusztrátora nevét (ha van), a címét, és 3-4 mondatban foglald össze, miről szól, miért ajánlod másoknak is elolvasásra! Dolgozz külön lapra, a lapra ne felejtsd el ráírni 10 p neved, osztályod, iskolád! 10. Rajzold le magad, amint épp olvasol! Dolgozhatsz külön lapra is, a lapra ne felejtsd el ráírni neved, osztályos, iskolád! A következő feladatokat Andersen: A kis hableány című meséjéhez kapcsolódóan állítottuk össze neked. A mesét számos Andersenmesegyűjteményben megtalálhatod, mi az Egyszervolt című kötetből dolgoztunk, amit a Csimota Kiadó adott ki, 2014-ben. Ha a mese nincs meg neked otthon, keresd meg a könyvtárban! 1. Milyen a hangulata a mesének? Húzd alá! A. Humoros, vidám. B. Gunyoros, ironikus. C. Szomorú. 2. Magyarázd meg az alábbi szavakat! A. sóvárgott:... B. tajték:... C. áttetsző:... D. belesajdult:... 1 p

6 3. Igaz vagy hamis? Írd a válaszok mellé: I=igaz, H=hamis! A. A kis hableány feláldozta a hangját azért, hogy ember lehessen. B. A kis hableány azért akart ember lenni, mert meg akart tanulni táncolni. C. A kis hableányt úgy szerették testvérei, hogy hangjukat áldozták fel érte. D. A kis hableány azért nem ölte meg a királyfit, mert rájött, hogy nem is szereti igazán. 4. Mi a különbség az emberek és a hableányok között? Sorold fel! Melyik a kakukktojás? Húzd alá! Miért ezt választottad? Indokold meg! A. tengerimalac B. tengeri tehén C. tengeri uborka D. tengeri sün Indoklás:... Könyveinket megvásárolhatják a oldalon. Összesen: 50 p A feladatlapok egészének vagy részleteinek az Alapítvány írásos engedélye nélküli sokszorosítása, másolása, felhasználása szigorúan tilos! 5 p 2 p

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura

Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Anyának szülinapja van. Az egész Szabó család a közeli étterembe megy ünnepelni. A kilencéves Tóni örül az ünnepi ebédnek, a tizenhat éves Péternek nincs kedve hozzá.

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

II. forduló. Név. Lakcím: Iskola: Osztály: Email cím: Telefonszám:...

II. forduló. Név. Lakcím: Iskola: Osztály: Email cím: Telefonszám:... II. forduló.. Név Lakcím:. Iskola:. Osztály:. Email cím:. Telefonszám:..... 1. Feladat Ki rejtőzik a számok mögött? Válaszoljatok a kérdésekre! A számokkal jelölt betűkből a regény egy szereplőjének nevét

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Claire Kenneth. Randevú Rómában

Claire Kenneth. Randevú Rómában Claire Kenneth Randevú Rómában CLAIRE KENNETH Randevú Rómában Regény 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Claire

Részletesebben

LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1.

LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1. LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: J. Alberto Soggin: Bevezetés az Ószövetségbe, Kálvin Kiadó, 1999; Rózsa

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni!

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! Magyar nyelvi felvételi feladatok 2007. február 23. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

Szövegértés-szövegalkotás A

Szövegértés-szövegalkotás A Szövegértés-szövegalkotás A 1 2. évfolyam olvasás mintamodulok az én, te... mi című könyv feldolgozásához Az elveszett dínó Halnevelde Piacon Cirkuszban Iskola után Függelék Készítette: Rózsa Vincéné Olvasás

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz

Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz Széljegyzetek egy óvodai integrációhoz (az intuitív esetkezelés lépcsőfokai) 2009. február 2013. február Vázlat: - ismerkedés (ismerkedés tulajdonságok előélet) - kezdetek (az anya a nagymama kötődések)

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. 2009. május 28., csütörtök / 60 perc A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *P091A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2009. május 28., csütörtök / 60 perc Engedélyezett

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

Szabó Noémi: A Szív ébredése

Szabó Noémi: A Szív ébredése Szabó Noémi: A Szív ébredése Élt egy szív, mely nem tudott úgy szeretni, ahogyan az benne élt. Egyszerűen nem emlékezett, mi szerepe van ezen a Bolygón. A harsány világ zaja taszította, s nem tudott mit

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret 2. évfolyam című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az állatok és azok élőhelyének megismerésében,

Részletesebben

KÉRDŐÍV I. 8. B. (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül)

KÉRDŐÍV I. 8. B. (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül) KÉRDŐÍV I. 8. B (5/5 lány, 12/13 fiú töltötte ki a kérdőívet önkéntesen, név nélkül) Szabadidős tevékenységeket soroltunk fel, tegyél x-et oda, amelyik rád jellemző! 1 nem veszek részt 2 részt veszek,

Részletesebben

É N É S A M Á S I K MACÓKA ÉS A PIKNIK SZKB_103_01. A modul szerzôje: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3.

É N É S A M Á S I K MACÓKA ÉS A PIKNIK SZKB_103_01. A modul szerzôje: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. É N É S M Á S I K MCÓK ÉS PIKNIK modul szerzôje: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_01 8 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TNÁRI MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

ESLC teszt Útmutató diákok számára (HU)

ESLC teszt Útmutató diákok számára (HU) ESLC teszt Útmutató diákok számára (HU) Table of Contents 1 BEVEZETÉS 3 2 A TESZTEK ELVÉGZÉSE 3 2.1 Bejelentkezés 3 2.2 A hangpróba elvégzése a hallás utáni szövegértési teszt előtt 5 2.3 A tesztek elvégzése

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

OLVASÓK KIRÁLYA 2012

OLVASÓK KIRÁLYA 2012 OLVASÓK KIRÁLYA 2012 Kányádi Sándor: Virágon vett vitéz Fejtsd meg a találós kérdéseket, majd olvasd el a könyvben a megfelelő történeteket! 1. Hóval, faggyal nem törődik Tűri némán, szótlanul, De mikor

Részletesebben

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

A gyermek, aki sosem voltam

A gyermek, aki sosem voltam A gyermek, aki sosem voltam Emlékezések Annette Kuhn Ez a történet egy fényképrõl szól; vagy inkább sok történet egy témára, melyeket sok fényképrõl el lehetne mondani. A képen látható hatéves kislány

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA

Narkománia. Robert Yugovich NARKOMÁNIA NARKOMÁNIA 1 2 Az én gyerekem nem olyan! Atlantic Press Kiadó Budapest, 2011 3 NARKOMÁNIA, 2011 Szerkesztette Bokor Pál Lektorálta Dr. Zacher Gábor Tipográfia, tördelés Soltész Attila Borítóterv Sobota

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

Önismeret. Osztályfőnöki bemutató óra. 9. évfolyam

Önismeret. Osztályfőnöki bemutató óra. 9. évfolyam Önismeret Osztályfőnöki bemutató óra 9. évfolyam Vendégek, résztvevők köszöntése Bevezető: az óra témáját nem árultam el előre, szeretném, ha menet közben kitalálnátok. Egy rövid verssel kezdeném. Feladatok,

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

Móra Ferenc Nógrád Megyei Irodalmi Verseny. Megyei döntő 4. évfolyam 2014. április 23.

Móra Ferenc Nógrád Megyei Irodalmi Verseny. Megyei döntő 4. évfolyam 2014. április 23. NÓGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Móra Ferenc Nógrád Megyei Irodalmi Verseny Megyei döntő 4. évfolyam 2014. április 23. Kedves Tanuló! Köszöntünk az irodalmi verseny megyei

Részletesebben

Hát az én ételem miért ilyen sótlan? Hát, mert hallottam, hogy kegyelmed nem szereti a sót az ételben.

Hát az én ételem miért ilyen sótlan? Hát, mert hallottam, hogy kegyelmed nem szereti a sót az ételben. A CUKOR (népmese) A királyfi és az elűzött királylány nagy lakodalmat csapott. Meghívták az öreg királyt is a lakodalomba. Étel-ital sok volt, mindenik finom volt, de az öreg király előtt az étel sótlan

Részletesebben

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2015

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 2015 PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY 05 ORSZÁGOS DÖNTŐ A KÉTNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8 9. OSZTÁLYA Gimesi D. Jeli V. Tasnádi I.: Időfutár A körző titka Feladatlap Megoldási idő: 60 perc Elérhető pontszám:

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint 1412 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 2. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÁLTALÁNOS

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ

Olvasás javítókulcs. 6. évfolyam ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ 6. ÉVFOLYAM JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2003 ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Olvasás javítókulcs 6. évfolyam Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény - Értékelési Központ OLVASÁS 1. BLOKK

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Tanulói elégedettség mérés 2011/2012. tanév

Tanulói elégedettség mérés 2011/2012. tanév 1 Tanulói elégedettség mérés 2011/2012. tanév Kiküldött kérdőívek száma: Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 19. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

Gyûjtômunka! Keresd meg az Ablak zsiráf gyermeklexikonban a sport címszót! Olvasd el, írd le! Készíts rajzot egy futballmérkôzésrôl!

Gyûjtômunka! Keresd meg az Ablak zsiráf gyermeklexikonban a sport címszót! Olvasd el, írd le! Készíts rajzot egy futballmérkôzésrôl! Olvasd el a szavakat, majd mondj velük mondatokat! Ötöt írj is le! stadionban, válogatottat, sporttörténeti, futballgyôzelmek, csapatkapitánya, nyilvánította, becenevén, labdarúgó, Aranycsapat, kapitánya,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

MESE, MESE, MÁTKA. IBBY Konferencia 2009. Fordulópont 44 21

MESE, MESE, MÁTKA. IBBY Konferencia 2009. Fordulópont 44 21 Mese, mese, mátka címmel szakmai konferenciát rendezett az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) 2009. január 19-én, a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában. A téma: az olvasás, olvasóvá

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

J Á T É K S Z A B Á L Y

J Á T É K S Z A B Á L Y J Á T É K S Z A B Á L Y A ConnAct Kapcsolódj! egy olyan önismereti társasjáték, amelynek célja, hogy a résztvevők változatos és szórakoztató feladatok segítségével elmélyüljenek saját belső világukban,

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 2. feladatlap. Művészi szöveg(részlet) elemzése. 2015. június 1., hétfő / 60 perc A jelö lt kó dszá ma: Državni izpitni center *P151A10312* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 2. feladatlap Művészi szöveg(részlet) elemzése 2015. június 1., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK

NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK Zimányi Árpád NYELVHELYESSÉGI GYAKORLATOK IX. RÉSZ A NÉVSZÓK TOLDALÉKOLÁSA Részletek a szerző Nyelvhelyességi gyakorlókönyv című munkájából (EKFT Líceum Kiadó, Eger, 1999) A szerző engedélyével TARTALOM

Részletesebben

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,

Részletesebben

Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály

Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 5094 Tiszajenő, Széchenyi út 28. Tel.: 56/434-501 OM azonosító: 201 669 Szent István Tanulmányi Verseny Matematika 3.osztály 1. Hányféleképpen lehet

Részletesebben

Tanári útmutató a Családi költségvetés felső tagozatos órájához

Tanári útmutató a Családi költségvetés felső tagozatos órájához Tanári útmutató a Családi költségvetés felső tagozatos órájához Előkészületek: A terem berendezése 6 db asztal 5 székkel, lehetőség szerint a székek fél körben elhelyezve, hogy mindenki kényelmesen lássa

Részletesebben

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16.

KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. 1 KÁROLYI PÁLYÁZAT 2015/16. Alsó tagozat Meghirdetjük idei pályázatainkat, melyekre várjuk alkotásaitokat. Felhívjuk figyelmeteket, hogy a pályázatok piszkozatát az iskolában, Nektek kell megírnotok! Később,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS,,A

SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS,,A SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS,,A 3. ÉVFOLYAM MINTAMODULOK A HÉTMÉRFÖLDES MASINÁK CÍMŰ KÖNYV FELDOLGOZÁSÁHOZ EGY HAJÓBAN EVEZÜNK MÁSODIK FEJEZET: Az első hajóskapitány A kicsi bors és a nagy vitorlás hajók

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

SZKC_102_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõje: Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.

SZKC_102_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõje: Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. LÁZÁR ERVIN: SZEGÉNY SZKC_102_08 DZSONI ÉS ÁRNIK a z é n d i m e n z i ó i miben vagyunk ügyesek modul szerzõje: Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári lázár

Részletesebben

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014 Elemezze két oldal erejéig az alábbi szövegrészletet a teljes kisregény kontextusában. Kérjük, építse érvelését a következő szempontok köré: 1.

Részletesebben

Helyi tanterv Német nyelv

Helyi tanterv Német nyelv Helyi tanterv Német nyelv 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és tartalma összhangban állnak a Nemzeti

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Az elátkozott királyfi

Az elátkozott királyfi Az elátkozott királyfi Milyen más címet adnál a mesének? Húzd alá a válaszokat a mesében! a) Mit kívánt a legkisebb királykisasszony? b) Mi történt a király hintajával? c) Ki segített a királynak? d) Mit

Részletesebben

Találkozz a másikkal! A teremben zene indítására járkálnak úgy, hogy mindenkivel találkoznak. szerint köszöntik egymást.

Találkozz a másikkal! A teremben zene indítására járkálnak úgy, hogy mindenkivel találkoznak. szerint köszöntik egymást. 08_ letem lapjai_tæblæzat.qxp 2008.06.19. 13:21 Page 143 1. Ráhangoló, bevezető óra Vezeti a játékot: instrukciókat ad a találkozásokhoz és kezeli a magnót. Nagy szabad térre van szükség a játékhoz, mindenképp

Részletesebben

Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M

JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M 8. É V F O L Y A M ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS R FÜZET s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-13 1 2006.03.01. 15:01:48 2 Untitled-13 2 2006.03.01. 15:01:48 3 Untitled-13

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

PROGRAMOK. Óperencián innen és túl A mese rólad szól. 2016. április 6. szerda 18:00 24:00. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár

PROGRAMOK. Óperencián innen és túl A mese rólad szól. 2016. április 6. szerda 18:00 24:00. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár PROGRAMOK Óperencián innen és túl A mese rólad szól 2016. április 6. szerda Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár Szeged, Ady tér 10. ww2.bibl.u-szeged.hu/ejszaka_2016 www.facebook.com/klebelsbergkonyvtar/

Részletesebben

3 18 éves vagy idősebb I.a. Van 18 éven aluli tagja a háztartásnak? X 1 van 2 nincs X

3 18 éves vagy idősebb I.a. Van 18 éven aluli tagja a háztartásnak? X 1 van 2 nincs X sorszám I-IV. KÉRDÉSEKET A WIP KÉRDŐÍV SEGÍTSÉGÉVEL VÁLASZOLD MEG! I. A kérdezett 1 16 évnél fiatalabb (Wip 19. kérd.) 2 18 évnél fiatalabb 3 18 éves vagy idősebb I.a. Van 18 éven aluli tagja a háztartásnak?

Részletesebben

Reméljük tetszik. Ez a kiadvány könnyen olvasható formában készült.

Reméljük tetszik. Ez a kiadvány könnyen olvasható formában készült. ! Ezt a füzetet neked készítettük. A füzet könnyen olvasható, így bármikor te is el tudod olvasni. Segítünk neked, hogy megismerd magad. Segítünk, hogy dönteni tudj vagy segítséget merj kérni. Képekkel

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben