A kultúraelmélet alapjai MMR 0010, MMR 0011 Féléves óraszám: Kredit: N: 90 (45+45) 8 L: Tantárgy besorolása: Előadás, szeminárium
|
|
- Anna Bogdánné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ALAPOZÓ TÁRGYAK Tantárgy felelőse: Kovács Árpád Kovács Árpád Hansági Ágnes Hermann Zoltán A kultúraelmélet alapjai MMR 0010, MMR 0011 N: 90 (45+45) 8 Előadás, szeminárium őszi - I. módja: v/é módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló A tantárgy célja, hogy a hallgatók korábbi ismereteire alapozva elmélyítse, áttekintse és rendszerezze a kultúratudományok (cultural studies) aktuális kérdéseit, az irodalomtudomány összefüggésében számot vessen mindazokkal a konzekvenciákkal, amelyek a jelenkori irodalom- és kultúratudományos gondolkodást befolyásolják, értelmezze azokat a kontextusokat, amelyek az irodalomtudomány kultúratudományi fordulatát hazai és nemzetközi összefüggésben is befolyásolták, és amely kontextusok e fordulat nyomán jöttek létre. Az egy előadásból és egy szemináriumból épülő tantárgy betekintést kínál a jelentésalkotás kulturális feltételrendszerének működésébe és ezen feltételrendszerek alakulástörténetébe. Feltárja hatásukat az értelmezés módszertanára. Rendszerezi a kulturális elemzés eszköztárát és lehetőségeit, illetve ezek hatását az irodalmi szövegértelmezés módszereire. Beszámoló, szemináriumi dolgozat, zárthelyi dolgozat. kézikönyvek, bibliográfiák, lexikonok, adattárak Kulcsár Szabó Ernő Szirák Péter (2003, szerk.): Történelem, kultúra, medialitás. Balassi, Budapest. Biczó Gábor Kiss Noémi (2003, szerk.): Antropológia és irodalom. Debrecen, Csokonai. Clifford Geertz (2001): Az értelmezés hatalma. Osiris, Budapest. Bónus Tibor, Kelemen Pál, Molnár Gábor Tamás (2005): Intézményesség és kulturális közvetítés. Ráció, Budapest
2 SZAKMAI TÖRZSTANTÁRGYAK Tantárgy felelőse: Bene Sándor Bene Sándor, Horváth Csaba, Papp Ágnes Klára, Hansági Ágnes Esztétika és művészetfilozófia MMR 1110 N: 45 ( ) előadás 4 őszi - I. módja: v módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, Az előadás áttekinti az esztétikai gondolkodás formálódásának előtörténetét, az esztétika tudományszakának megszületése előtt Az előadás célja, hogy a hallgatók korábbi ismereteire alapozva áttekintse azokat az alapfogalmakat, amelyek a műveszetértelmezés történetében a művészethez való viszonyt az esztétika, valamint a filozófia felől meghatározták, különös tekintettel a művészetfilozófiai gondolkodásnak azokra az európai gyökereire, amelyek a modernség előtt alakították a művészetértelmezés hagyományát. Az áttekintés az antik hagyományoktól reneszánsz művészetértésen át a korai felvilágosodás jelentős művészetfilozófiai teljesítményeiig halad. Órai részvétel Szövegkiadások (Platón, Arisztotelész, Cicero, Horatius, Seneca, Plótinosz, Pszeudo-Dionüsziosz Areopagita, Augustinus, Aquinói Tamás, Dante, Petrarca, Ficino, Castiglione, Patrizi, Burke, Vico) Władisław Tatarkiewicz, Az esztétika alapfogalmai: Hat fogalom története, Bp., 2006 Pierre Bourdieu, A tiszta esztétika történeti genezise = Változó művészetfogalom: Kortárs frankofón művészetelmélet, szerk. Házas Nikoletta, Bp., Kijárat Kiadó, 2001, Ernesto Grassi, A szépség ókori elmélete, Pécs, Tanulmány Kiadó, Umberto Eco, Művészet és szépség a középkori esztétikában, Bp., Európa Könyvkiadó, Hans Belting, Kép és kultusz: A kép története a művészet előtt, Bp., Kelemen János, A Szentlélek poétája, Bp., Wolfgang Iser, A fiktív és az immaginárius, Bp., Alexander Gottlieb Baumgarten, Esztétika, Bp., Atlantisz, Alfred Baeumler, Az irracionalitás problémája a XVIII. századi esztétikában és logikában Az ítélőerő kritikájáig, Bp., Enciklopédia Kiadó,
3 Tantárgy felelőse: Dr. habil. Hansági Ágnes Hansági Ágnes Kovács Árpád Irodalomelméleti és történeti alapfogalmak MMR 1210, MMR 1221 N: 90 ( ) Előadás/szeminárium 8 őszi/tavaszi MMR 0010 (MMR 1221-nek az előfeltétele) I., II. módja: é/v módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló A tantárgy célja, hogy a hallgatók korábbi ismereteire alapozva elmélyítse, áttekintse és rendszerezze azokat az irodalomtörténeti és irodalomelméleti alapismereteket, amelyeknek készség szintű tudása nélkülözhetetlen lesz további tanulmányaikhoz a magiszteri képzés folyamán. Az egy előadásból és egy szemináriumból felépülő tantárgy elsődleges célja, hogy a már tanult elméleti és történeti alapkategóriákhoz, fogalmakhoz, kritikus és reflexív viszonyt alakítson ki, elmélyítve azoknak a történeti kontextusoknak az ismeretét, amelyek kidolgozták őket; a gyakorlatban, az applikáció során is készség szintre fejlesztve használatukat. Az irodalomtörténet modelljei, történetiségkoncepciók; elméleti modellek, szövegfelfogások; fogalmak, fogalomtörténet. Az irodalmi alapviszony, irodalmi kommunikáció; az irodalomfogalmak történetisége. Elsajátítandó készségek és kompeteciák: A magiszteri képzésben rész vevő hallgatóknak képesnek kell lenniük az onálló tájékozódásra, ismerniük és használniuk kell tudni a főbb történeti és elméleti modelleket, fogalmakat, reflektálniuk kell tudni, és differenciáltan alkalmazni ezeket az irodalmi jelenségek értelmezésében. Beszámoló, szemináriumi dolgozat, zárthelyi dolgozat. Jonathan Culler (1997): Literary Theory. A Very Short Introduction. Oxford University Press, Oxford/New York. Jonathan Culler (2003): Literaturtheorie. Eine kurze Einführung. Reclam, Stuttgart. Thienemann Tivadar (1931): Irodalomtörténeti alapfogalmak, Danubia, Pécs. Tolnai Vilmos (1922): Bevezetés az irodalomtudományba, Eggenberger, Budapest. Oláh Szabolcs, Simon Attila, Szirák Péter (2006 szerk.): Szerep és közeg. Ráció, Budapest. Dávidházi Péter (2004): Egy nemzeti tudomány születése. Toldy Ferenc és a irodalomtörténet. Akadémiai, Budapest. Dialógus a művészetről.popper Leó írásai. Popper Leó és Lukács György levelezése.mta Lukács Archívum, T-Twins, Budapest, 1993.
4 Tantárgy felelőse: Dr. Bertha Zoltán Bertha Zoltán, Papp Ágnes Klára, Török Lajos Műfajtörténet, műfajelmélet MMR 1320, MMR 1321 N: 90 ( ) 6 előadás tavaszi MMR0010 II. módja: v módszere Szóbeli, írásbeli vizsga A tantárgy célja a hallgatók történeti-poétikai, műfajismereti tudásának elmélyítése, a különféle jellegzetes modern műfajok kontextuális összefüggéseinek rendszerszerű áttekintése, a műfajokra vonatkozó elméleti és történeti szempontok alkalmazásában való jártasság megszerzése. A műfajelmélet alapvető fejleményeinek megismerése, s a műfajok történeti változásainak, folyamatainak számbavétele elsődleges célja a kurzusnak. A huszadik századi, modern irodalmi műfajok jellegzetes alakzatainak és konfigurációinak áttekintése, a műfaji változások folyamatszerűségének és egymásra hatásának tudatosítása, hagyomány és újítás, tradicionalitás és modernitás összefüggéseinek megvilágítása a legfontosabb célja a tantárgynak, s a megszerzendő ismeretek, kompetenciák az ezek között a folyamatok közötti eligazodás képességét, lehetőségét szolgálják, erősítik. A műelemzés- és értelmezés sokféleségének alkalmazása hozzásegíti a hallgatókat, hogy a megszerzett teoretikus és gyakorlati interpretációs stratégiák tapasztalatait bőségesen kamatoztathassák, fejleszthessék, hasznosíthassák későbbi tudományos munkáik, kutatásaik során. szemináriumi dolgozat, beszámoló, referátum, órai aktivitás kézikönyvek, bibliográfiák, lexikonok, adattárak Szili József A poétikai műnemek interkulturális elmélete. Bp.: Akadémiai Imre László Az irodalmi műfajok és létformájuk. Helsinki: Folia Hungarica 8. Ármeán Otília et al. (szerk.) Irodalomelmélet az ezredvégen. Bp. Szeged: Gondolat Pompeji Kanyó Zoltán Síklaki István (szerk.) Tanulmányok az irodalomtudomány köréből. Bp.: Tankönyvkiadó Kulcsár-Szabó Zoltán Metapoétika. Bp.: Pesti Kalligram Frye, Northrop A kritika anatómiája. Bp.: Helikon Wellek, René Warren, Austin Az irodalom elmélete. Bp.: Gondolat Jakobson, Roman A költészet grammatikája. Bp.: Gondolat Bécsy Tamás 1974, 1984, 1987, 1992, A drámamodellek és a mai dráma. Bp.: Akadémiai; Bp. Pécs: Dialó Campus; A dráma lételméletéről. Bp.: Akadémiai; Mi a dráma? Bp.: Akadémiai; Rítus és dráma. Bp: Mécs Lászl Lap- és Könyvkiadó Hankiss Elemér 1969, A népdaltól az abszurd drámáig; Az irodalmi mű mint komplex modell. Bp.: Magvető Bókay Antal Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban. Bp.: Osiris Bókay Antal et al. (szerk.) A posztmodern irodalomtudomány kialakulása A posztstrukturalizmustól a posztkolonialitásig. Bp.: Osiris Imre László Műfajok létformája XIX. századi epikánkban. Debrecen: Kossuth Egyetemi Poszler György Kétségektől a lehetőségekig. Bp.: Gondolat Kenyeres Zoltán Irodalom, történet, írás. Bp.: Anonymus Szerdahelyi István Ungvári Tamás (szerk.) A regényről. Bp.: Kossuth Szegedy-Maszák Mihály A regény, amint írja önmagát. Bp.: Tankönyvkiadó Tamás Attila 1975, Líra a huszadik században. Bp.: Tankönyvkiadó; Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig. Debrecen: Kossuth Egyetemi Bécsy Tamás Kalandok a drámával Magyar drámák Bp: Balassi P. Müller Péter Drámaforma és nyilvánosság. Bp.: Argumentum Albert Zsuzsa Vargha Kálmán (szerk.) Miért szép? Századunk lírája verselemzésekben. Bp.: Gondolat Detre Zsuzsa Bárány György (szerk.) Miért szép? Verselemzések napjaink költészetéből. Bp.:
5 Gondolat Rónay György Vargha Kálmán (szerk.) Miért szép? Századunk novellái elemzésekben. Bp.: Gondolat Napló redivivus. Alföld, 1993/2.; A mai dráma. Alföld, 1997/2.; A novellától a textusig. Alföld, 1998/2.; Utolszor a lyrán. Alföld, 2000/2.; Az esszé. Alföld, 2002/2.; Az újabb önéletírás. Alföld, 2006/3.
6 Tantárgy felelőse: Hermann Zoltán Tantárgy előadója/i: Hermann Zoltán Hansági Ágnes Bene Sándor Az interpretáció gyakorlata 1-3. MMR1411, MMR1421, MMR1431 N: ( ) szeminárium Meghirdetés féléve: őszi/tavaszi MMR 0010 (MMR 1421-nek és MMR 1431-nek az előfeltétele) Oktatás nyelve: Ajánlott félév: I., II. módja: é módszere: Zárthelyi dolgozat, beszámoló, órai munka A tantárgy célja, hogy a hallgatók korábbi ismereteire alapozva rendszerezze a szövegértelmezésről tanultakat, a készségek szintjére fejlessze a szövegértést, a szövegértelmezést. A tantárgy három szemináriumból épül fel, amelyeket az első két félévben kell a hallgatóknak teljesíteni. Ezek a szemináriumok a retorika, a szemiotika, a strukturalista és posztstrukturalista szövegelemzési módszerek, valamint a hermeneutikai és dekonstruktív értelmező eljárások kritikai alkalmazását a hallgató nagymérvű egyéni munkájára építve alapozza meg a magiszteri képzés egészét, annak törzsét képezve. 1. Poétika és poetológia A szeminárium az antikvitástól a jelenkorig kíséri figyelemmel a poétikai koncepciók alakulástörténetét, elemzi a költészettani koncepciók elméleti vonatkozásait. 2. Szövegstruktúra, szemiológia és retorika A szeminárium az irodalmi szövegek formális elemzésének tudománytörténetével foglalkozik, a (poszt)strukturalizmus, a szemiotika, az antik és az újretorikák elméleti szövegeit dolgozza fel, vizsgálja a formális elemzés lehetőségeit és korlátait. 3. Hermeneutika és dekonstrukció A szeminárium a hermeneutikai és dekonstruktív értelmezői eljárások megismertetését és kritikai alkalmazását tekinti feladatának. A szakirodalom feldolgozását műértelmező gyakorlatok segítik. - Füzi Izabella - Odorics Ferenc (szerk.): Figurák, Gondolat-Pompeji, Budapest-Szeged, 2004 Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 2. Kijárat, Budapest, 1998 Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 1., Kijárat, Budapest, 1998 Thomka Beáta (szerk.): Az irodalom elméletei II. Jelenkor, Pécs, 1996 Antoine Compagnon, Az elmélet démona, Kalligram, Pozsony, Füzi Izabella - Odorics Ferenc (szerk.): Paul de Man retorikája, Gondolat-Pompeji, Budapest-Szeged, 2004
7 A reformáció nyelv-, művelődés- és médiatörténete MMR 1510, MMR1521 Tantárgy felelőse: Szabó András Szabó András, Pénzes Tiborc Szabolcs, Mészáros Márton N: 90 ( ) előadás és szeminárium 8 őszi, tavaszi MMR 0010 (MMR 1521-nek az előfeltétele) I., II. módja: é/v módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló A tantárgy célja, hogy a hallgatók rálátást nyerjenek a reformáció kulturális összefüggéseire, médiatörténeti vonatkozásaira, azokra a művelődéstörténeti komponensekre, amelyek a modern Európa arculatát döntően befolyásolták. Mivel egyetemünkön súlypontiak azok az irodalomtörténeti, művelődéstörténeti, és médiatörténeti kutatások, amelyek a reformáció kultúrtörténetének összefüggésében igyekeznek feltárni a és az európai kultúra összefüggésrendszerében döntő jelentőségű folyamatokat és jelenségeket, a magiszteri képzés keretében fontosnak tartjuk, hogy egy előadás és két szeminárium keretében a hallgatók megismerkedhessenek ezekkel a kérdéskörökkel is. Az órákon való részvétel, elemzések készítése, szakszöveg-olvasás Kézikönyv, folyóiratcikk, könyvfejezet Werner Faulstich (1998): Medien zwischen Herrschaft und Revolte. Vandenhoeck & Ruprecht,, Göttingen. Max Weber (1982): A protestáns etika és a kapitalizmus szellem. Gondolat, Budapest. Bob Scribner (1999, szerk.): Bilder und Bildersturm im Spätmittelalter und in der frühen Neuzeit. Otto Harrassowitz, Wiesbaden. Alister E. McGrath (1996): Kálvin. Osiris, Budapest
8 SZABADON VÁLASZTHATÓ ISMERETEK Tantárgy felelőse: Dr. habil. Nyilasy Balázs Szabadon választható ismeretek MMR 2011, MMR 2020 N: 90 ( ) 8 MMR 0010 (MMR 2020-nak az előfeltétele) Dr. habil. Kulin Ferenc Dr. Török Lajos Dr. habil. Nyilasy Balázs Dr. Horváth Csaba Dr. Papp Ágnes Dr. Bánki Éva Dr. Bene Sándor szeminárium őszi, tavaszi I., II. módja: é módszere : zárthelyi dolgozat, beszámol ó A tantárgy szakmai tartalma, tematikája szabad, célja, hogy új, hasznosítható irodalmi összefüggéseket láttasson meg a hallgatókkal. A tantárgy új, akár az oktatók legfrissebb kutatási eredményeire építő tematikát is megvalósíthat, készségeket mozgósít, gyakorol be, fejleszt tovább. Referátum, házi dolgozat, esetleg tesztlapos számonkérés Cikkek, tanulmánykötetek, monografikus munkák, antológiák Az ajánlott irodalmat az oktatók állapítják meg. Az alábbi lista csak néhány, elméleti szempontból hasznosítható ajánlást tartalmaz. Compagnon, Antoine, Az elmélet démona. Irodalom és józan ész, Pozsony, Abrams, M. H. (szerk.), A Glossary of Literary Terms (több kiadás) Alastair Fowler, Kinds of Literature, Oxford, M. H. Abrams, Orientation of critical theories, in David Lodge (szerk.) 20th Century Literary Criticism, Longman, 1972, Gérald Genette, Az elbeszélő diskurzus, in Thomka Beáta (szerk.), Az irodalom elméletei I, Pécs, Cohn, Dorrit, Áttetsző tudatok, in Thomka Beáta (szerk.), Az irodalom elméletei II., Pécs, 1996, Eco, Umberto, Hat séta a fikció erdejében, Bp., Kayser, Wolfgang, A modern regény keletkezése és válsága, in. THOMKA Beáta (válogatta, szerkesztette, a szöveget gondozta), Narratívák 2, Bp., 1988, Prince, Gerald, A Dictionary of Narratology, London, 1989.
9 RÉGI MAGYAR IRODALOM SZAKIRÁNY Propedeutika: Kritikatörténet, textológia MMR 3010, MMR 3021, MMR 3031 Tantárgy felelőse: Szabó András Szabó András, Pénzes Tiborc Szabolcs, Bene Sándor N: 135 ( ) előadás/szeminárium 10 őszi, tavaszi MMR 0010 (MMR 3021-nek az előfeltétele) MMR 3021 (MMR 3031-nek az előfeltétele) I., II., III. módja: é/v módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló Az egy előadásból és két szemináriumból álló tárgy elsődleges célja, hogy elmélyítse a hallgatók ismereteit a reneszánsz és a barokk kritikatörténete, valamint a textológia területén. Az kritikatörténeti előadás főbb témái: az irodalmi gondolkodás kezdetei Magyarországon; a korai humanizmus szemlélete és műfajai ( ); reformáció és irodalom; anyanyelvű reneszánsz irodalom; a késő humanizmus: a bibliográfia és az életrajz megjelenése, az akadémiai mozgalom előzményei; barokk retorika és poétika; nyilvánosság és közvélemény; historia litteraria, az irodalomtörténet-írás kezdetei. A textológiai szemináriumok gyakorlati példák és esettanulmányok segítségével világítják meg a szöveggondozás alapvető fogalmait; tekintik át a forrás- és hagyományozástípusok rendszerét. Betekintést kínálnak a szövegváltozatok értékelésének elméletébe és gyakorlatába; szöveg és apparátus viszonyába; a digitális szöveggondozás adattípusainak egymáshoz való viszonyába; tekintik át a képi és szöveges tárolás típusait. Az órákon való részvétel, elemzések készítése, szakszöveg-olvasás, szemináriumi dolgozat Kézikönyv, folyóiratcikk, könyvfejezet Tarnai Andor (1984): A nyelvet írni kezdik. Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon, Akadémiai, Budapest. Bartók István (1998): Sokkal abbúl szólhatnánk és írhatnánk, Irodalmi gondolkodás Magyarországon között, Budapest. Tarnai Andor (2004): Tanulmányok a országi historia litteraria történetéről, Budapest. Bíbor Máté Földes Zsuzsanna Kiss Farkas Gábor Hegyi Ádám (2005): A irodalom filológiája.
10 Tantárgy felelőse: Bene Sándor Bene Sándor, Szabó András, Pénzes Tiborc Szabolcs, Bánki Éva Szövegolvasás, interpretáció MMR 3130, MMR 3131, MMR 3141 N: 165 ( ) előadás/szeminárium 12 Őszi/ tavaszi MMR 3021 III., IV A tárgy célja a nyugati kánon különböző aspektusainak bemutatása, irodalomtörténeti vázlata. módja: é/v módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló A kurzus első állandó része a középkor / reneszánsz / humanizmus fogalmaival kapcsolatos tudománytörténeti vitákat és periodizációs sémákat mutatja be (Michelet, Burckhardt, Jaeger, Kristeller, Baron, Gentile, Vasoli, Hankins, Monfasani), második évről évre és az előadók szakterületétnek függyévényében változó része a korszak(ok) emblematikus szerzőinek (Dante, Petrarca, Montaigne, Shakespeare, stb.) munkásságában és műfajok szerint tagolt európai recepciójának történetében szolgáltat példaanyagot. Órai munka Szövegkiadások Monfasani, John, Umanesimo italiano e cultura europea. = (A cura di) Marcello Fantoni, Il Rinascimento italiano e l Europa, I, Storia e storiografia. S. l., Angelo Colla Editore, 2005, Monfasani, John, The Renaissance as the Concluding Phase of the Middle Ages. = Bullettino dell Istituto Storico Italiano per il Medio Evo, 108 (2006), Bene Sándor Kecskeméti Gábor, Javaslatok egy új irodalomtörténet elvi alapvetéséhez és régi irodalmi részének felépítéséhez, Helikon Irodalomtudományi Szemle, sz., Irodalomtudomány és eszmetörténet, szerk. Szentpéteri Márton, Zászkaliczky Márton, Hermeneutika és írói személyiség, Helikon, 2004/ 1-2. sz., szerk. Szörényi László Példa egy féléves anyagra a politikai prédikáció történetéből. Szövegek: Kulcsár György: Postillák; Bejthe István: Epistolák; Bornemisza Péter: Foliopostilla; Meliusz Juhász Péter: János jelenései; Félegyházi Tamás, Az kereztieni igaz hitnek részeiről való tanítás; Telegdi Miklós, Az evangeliuomoknac azattya; Milotay Nyilas István, Szent Dávid 20. zsoltára Szakirodalom: Bene Sándor, Eszmetörténet és irodalomtörténet: A politikai hagyomány kutatása, Budapesti Könyvszemle, 2007 / tavasz, Példa az emblematika témakörre: A irodalom történetei, I., főszerk. Szegedy Maszák Mihály, szerk. Jankovits László, Orlovszky Géza, Bp., Knapp Éva: Irodalmi emblematika Magyarországon a XVI-XVIII. században: Tanulmány a szimbolikus ábrázolásmód történetéhez, Bp., (Historia Litteraria, 14.)
11 Történelem kép: Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, március 17 szeptember 24., szerk. és a kiállítást rend. Mikó Árpád és Sinkó Katalin, Bp., Ács Pál: Egy út készíttetik : Balassi Bálint apoteózisa Rimay János Epicédiumában, ItK, 109 (2005), (
12 Tantárgy felelőse: Szabó András Szabó András, Bene Sándor, Pénzes Tiborc Szabolcs, Bánki Éva Eszmetörténet és hatástörténet MMR 3230, 3241 N: 90 (45+45) előadás/szeminárium 8 őszi MMR 3021 III. módja: é/v módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló A szeminárium célja, hogy a hallgatókat megismertesse a régi országi irodalom századi recepciójával, mégpedig nem az irodalomtörténet-írás, hanem a mindenkori élő irodalom, az un. aktív kánon szemszögéből. Tantárgyelemek: A tantárgy egy előadásból és egy szemináriumból épül fel. Az előadás témái: egyházi irányzatok a középkorban; humanizmus; reformáció; peregrináció; a reformáció irányzatai, lutheri, helvét, antitrinitárius; felekezeti orthodoxia és filozófiai háttere; késő reneszánsz gondolkodás Ramustól Alstedig; a puritanizmus és annak pedagógiája; Coccejanizmus és kartezianizmus; pietizmus; világias tendenciák a felvilágosodás előtt. Az órákon való részvétel, elemzések készítése, szakszöveg-olvasás, szemináriumi dolgozat Kézikönyv, folyóiratcikk, könyvfejezet Weöres Sándor (1977. s.a.r.): Három veréb hat szemmel: antológia a költészet rejtett értékeiből és fucsaságaiból, Szépirodalmi, Budapest. Horváth János (1988): A irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig, hasonmás kiad, Budapest. Mezey László (1979): Deákság és Európa. Irodalmi műveltségünk alapvetésének vázlata, Budapest. Klaniczay Tibor (1985): Pallas ivadékai, Szépirodalmi, Budapest. Zoványi Jenő (2004): A országi protestantizmus története 1895-ig, Budapest. Balázs Mihály (2006): Felekezetiség és fikció. Tanulmányok századi irodalmunkról, Budapest.
13 Tantárgy felelőse: Dr. Bánki Éva Bánki Éva, Horváth Csaba, Bene Sándor, Géher István László, Szabó András, Pénzes Szabolcs N: 90 ( ) előadás és szeminárium Műfajtörténet, MMR 3331, őszi, tavaszi MMR 3021 III., IV. módja: é/v módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló A tantárgy célja: a korábban megszerzett művelődéstörténeti ismeretek irodalomelméleti és irodalomtörténeti árnyalása, tudatosítva a hallgatókban a felvilágosodás előtti irodalom (a és llegyben az európai irodalom) sajátosságait. Noha a műfajtörténetet állítja a középpontba, de tágabb eszmetörténeti összefüggésekre is figyel. A kurzusok egy vagy több műfajt, regisztert, hagyományt vagy akár a műfajtörténettel (is) érintkező problémakört állíthatnak a középpontba. Az egyes műfajok tárgyalása révén ad képet a korszak (XI- XVIII. sz.) irodalmáról és annak európai kontextusáról alkotói és befogadói oldalról egyaránt. Irodalmi műnemek és műfajok szabályrendszere. Műfajok az oralitásban és a kéziratosságban. A középkori országi irodalom világi és szakrális regiszterei, műnemei, jellemző műfajai ezek nyugat-európai párhuzamai. A humanista próza és líra alakváltozatai. Litterae és literatúra regiszterek, műfajok, szövegek, a kora újkorban. A barokk próza szakrális és világi regiszterei, a barokk líra heroikus, szakrális, politika, udvari-gáláns műfajai. A kora-újkori énreprezentáció műfaji lehetőségei, a hatalmi reprezentáció formái. A rokokó jellemző műfajai. A szórakoztató irodalom és az értekező próza műfajai. szemináriumi dolgozat, referátum, beszámoló kézikönyvek, bibliográfiák, lexikonok, szöveggyűjtemények, összefoglalók Horváth János A irodalmi műveltség kezdetei, Magyar Szemle Társaság, Bp. (repr ) Horváth János A műveltség megoszlása, Magyar Szemle Társaság, Bp. (repr ) Thienemann Tivadar Irodalomtörténeti alapfogalmak, Danubia, Pécs. (repr )
14 Horváth János A reformáció jegyében, Akadémiai Kiadó, Bp. Kibédi Varga Áron Retorika, poétika, műfajok (Gyöngyösi István költői világa), in Irodalomtörténet, 1983/3, Sőtér István (főszerk.) A irodalom története I-II. Akadémiai Kiadó, Bp. Horváth Iván Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Akadémiai Kiadó, Bp. Tarnai Andor A nyelvet írni kezdik. Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon. Bp., Akadémiai kiadó, Bp. Zemplényi Ferenc Az európai udvari kultúra és a irodalom, Universitas Kiadó, Tüskés Gábor Knapp Éva Az egyházi irodalom műfajai, Argumentum, Bp. Szegedy-Maszák Mihály (főszerk.) A irodalom történetei a kezdetektől 1800-ig, Gondolat, Bp. Bene Sándor Kecskeméti Gábor, Javaslatok egy új irodalomtörténet elvi alapvetéséhez és régi irodalmi részének felépítéséhez, in Helikon Irodalomtudományi Szemle, sz.
15 Tantárgy felelőse: Dr. Mészáros Márton Az irodalom medialitása MMR 3430, MMR N: 90 ( ) ea./szem. MMR 3021 Dr. Hansági Ágnes Dr. Mészáros Márton Dr. Hermann Zoltán őszi III. módja: é/v módszere: kollokvium, zárthelyi dolgozat/ szemináriumi dolgozat A kurzus célja, a médiatechnológia változásainak történeti, elméleti áttekintése a középkortól a reneszánszig, majd a reneszánsztól a kora újkorig, különös tekintettel a technológiai változások irodalmi, filozófiai, teológiai effektusaira. A tárgy elsődleges célja a modern médiatudomány legalapvetőbb teóriáinak áttekintése, és annak tudosítása, hogy az egyes médiatechnológiákban beállt változások, miképpen hatnak vissza az irodalomra. A tárgy nagy hangsúlyt fektet a technikai médiumok történetére, a médiatörténeti eseményeket azonban teoretikus reflexióknak is aláveti. A legfontosabb tematikai csomópontok a következők: A nyelv szóbelisége, az elsődlegesen szóbeli kultúrák A szóbeliség pszichodinamikai jellemzői Az írás és a tudat újraszervezése Nyomtatás, tér, lezártság A Gutenberg-galaxis Optikai médiumok Camera obscura, laterna magica Protestáns könyvtörténet Katolikus könyvtörténet Hitviták Nyomdatörténet Protestáns dráma, jezsuita színház Egyházi ének Az órákon való részvétel, a kiadott olvasmányok ismerete Kézikönyv, folyóiratcikk, könyvfejezet Friedrich KITTLER, Optikai médiumok, Bp., Ráció, 2005, Frédéric BARBIER, Catherine Bertho Lavenir, A média története, Bp., Osiris, Marshall MCLUHAN, A Gutenberg-galaxis, Bp., Trezor, Walter J. ONG, Szóbeliség és írásbeliség, Bp., AKTI-Gondolat, Friedrich KITTLER, Gramophone, Film, Typewriter, Stanford, Stanford University Press, Niklas LUHMANN, A tömegmédia valósága, Bp., Gondolat, 2008, W. J. T. MITCHELL, A képi fordulat, Balkon, 2007/ Friedrich KITTLER, Aufschreibesysteme 1800/1900, München, Fink, Angolul: Discourse Networks 1800/1900, Stanford, Stanford University Press, Hans BELTING, Test-kép-médium = Uő., Kép-antropológia, Bp., Kijárat, Oláh Szabolcs, Hitélmény és tanközlés, Bp., Kossuth, Hajnal István, Írásoktatás a középkori egyetemeken, Bp., Gondolat, Pukánszky Béla, Németh András, Neveléstörténet, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996, BORSA Gedeon, Általános nyomdásszattörténet XVI. század = Régi könyvek és kéziratok, összeállította PINTÉR Márta, Bp., Népművelési propaganda iroda, Ferenczi Ilona, Dobszay László, Protestáns graduál. Szemelvények a századi protestáns graduálok anyagából istentiszteleti és oktatási célra, Bp., Református Egyházzenészek Munkaközössége, BOTTA István, A reformáció és a nyomdászat Magyarországon, Magyar Könyvszemle 80 (1973).
16 GALLI Katalin, A könyv története II., Bp., Hatágú Síp, 2005, Werner FAULSTICH, Medien zwischen Herschaft und Revolte, Göttingen, Vanderhoeck und Rupeckt, 1998,
17 Tantárgy felelőse: Dr. Bánki Éva Bánki Éva, Géher István, Horváth Csaba, Papp Ágnes Klára, Hansági Ágnes, Mászáros Márton Társművészetek MMR 3440, MMR N: 90 ( ) előadás, szeminárium tavaszi MMR 3021 IV. módja: é/v módszere: kollokvium, zárthelyi dolgozat/ szemináriumi dolgozat A tantárgy célja, hogy bemutassa az irodalom és a társművészetek érintkezési pontjait, bevezessen az irodalom művészetközi kapcsolatainak vizsgálatába, megismertesse az irodalom és zene, film, színház, képzőművészet egymásra hatását, és bemutassa az intermediális formációkat is. Egy-egy szabadon választott téma, motívum, történet fel- és átdolgozásainak vizsgálata lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk egyes művészeti ágak specifikumait, a művészeti ágak közötti átjárhatóságot, szó és kép viszonyát, a narratológia (az egyesítő médium ) több művészeti ágra érvényes beszédmódját, az irodalom és a társművészetek egymásra hatását, a médiumváltásokban megmutatkozó elméleti problémákat, az intermediális és multimediális művészeti jelenségek leírásának fajtáit. Irodalom és technikai médiumok. Intermediális szövegek. A művészeti formák közötti kommunikáció lehetőségei. Romantikus univerzális költészet, szecessziós összművészet, intermediális avantgárd kísérletek stb. Kulturális újratermelés és hozzáférés. A test és a táj társadalom- és médiatudományi megközelítésmódjai. A technikai médium, mint protézis megjelenése a társművészetekben. A tárgy elsajátítása során mód nyílik rá, hogy műhelyszerűen vizsgáljuk a kortárs kulturális élet bizonyos jelenségeit, vagy akár arra is, hogy a szépirodalom/vizuális művészetek és a tájformálás/test/természet kapcsolatát, a test/táj történetiségét kutassuk egy kiválasztott toposz (pl. a locus amoenus-tradíció) történetén keresztül. szemináriumi dolgozat, referátum, beszámoló kézikönyvek, bibliográfiák, lexikonok, szöveggyűjtemények Walter Benjamin A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában (Ford. Barlay László) In: Kommentár és prófécia, Gondolat Kiadó, Bp., G. E. Lessing Laokón, vagy a festészet és a költészet határairól (ford. Vajda György Mihály), in G. E. Lessing, Válogatott esztétikai írásai, Gondolat, Bp., Erwin Panofsky A jelentés a vizuális művészetekben, (Tellér Gyula ford.), Gondolat Kiadó, Bp. Bíró Yvette A hetedik művészet. Századvég/Osirisz. Bp. Kovács András Bálint Film és elbeszélés, Bp. Kibédi Varga Áron A szó-és-kép viszonyok leírásának ismérvei, (ford. Somlyó Bálint), in Kép Fenomén Valóság. (Bacsó Béla szerk.) Kijárat Kiadó, Bp Bacsó Béla (szerk.) Kép, fenomén, valóság, Kijárat, Bp. Thomka Beáta (szerk.) Narratívák 1. Képleírás, képi elbeszélés, Kijárat Kiadó, Bp. Nyíri Kristóf - Szécsi Gábor (szerk.) Szóbeliség és írásbeliség. A kommunikációs technológiák története Homérosztól Heideggerig, Áron Kiadó. Bp. Peter Brown The body and society, New York, Columbia Press. Ernst Gombrich Didier Eribon Miről szólnak a képek?, ( Klimó Ágnes ford.), Balassi Kiadó, Bp. Gács Anna Gelencsér Gábor (szerk.) Adoptációk. Film és irodalom egymásra hatása, JAK Kijárat, Bp. Hans Belting (2000). Kép és kultusz. A kép története a művészet előtt (ford. Schulz Katalin, Sajó Tamás) Balassi Kiadó, Bp. Szegedy-Maszák Mihály Nem hallott dallamok, nem látott festmények. Társművészetek a romantikus szépprózában. in Romantika: világkép, művészet, irodalom. (Szerk. Szegedy-Maszák Mihály, Hajdú Péter). Osiris, Bp.,
18 Bánki Éva Tér-idő motívumok és poétikai terminológia összefüggései In: Allegro con brio. Írások Zemplényi Ferenc hatvanadik születésnapjára. (Szerk. Bánki Éva, Tóth Tünde). Palimpszeszt Kulturális Alapítvány. Bp. Pethő Ágnes (szerk) Képátvitelek. Tanulmányok az intermedialitás tárgyköréből, Scientia Kiadó, Kolozsvár. Horányi Özséb (szerk.) A sokarcú kép. Válogatott tanulmányok a képek logikájáról, Typotex Könyvkiadó, Bp. Pethő Ágnes Múzsák tükre. Az intermedialitás és az önreflexió poétikája a filmben. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda. Szőnyi György Endre (szerk.), Szó és kép. A művészi kifejezés szemiotikája és ikonográfiája. Tanulmányok, JATEPress, Szeged. Kulcsár-Szabó Zoltán Szirák Péter (szerk.) Az esztétikai tapasztalat medialitása, Ráció, Bp. Kovács András Bálint (szerk.) A kortárs filmelmélet útjai. Palatinus Kiadó, Bp. Jay David Bolter, Ekphraszisz, virtuális valóság és az írás jövője, (ford. Krommer Balázs), in Helikon 2004/ K. Ludwig Pfeiffer A mediális és az imaginárius, (ford. Kerekes Amália), Magyar Műhely Kiadó Ráció Kiadó, Bp. Oláh Szabolcs, Simon Attila, Szirák Péter (szerk.) Szerep és közeg. Medialitás a kultúratudományok 20. századi történetében, Ráció Kiadó, Bp. Gérard Genette Metalepszis. Az alakzattól a fikcióig. (Z. Varga Zoltán ford.) Kalligram, Pozsony. Jeney Éva, Szegedy-Maszák Mihály (szerk.) A kultúra átváltozásai. Kép, zene, szöveg, Balassi Kiadó, Bp. Kékesi Zoltán, Peternák Miklós (szerk.) Kép írás művészet, Ráció Kiadó, Bp. Szegedy-Maszák Mihály (2007). Szó, kép, zene. A művészetek összehasonlító vizsgálata, Kalligram, Pozsony. W. J. T. Mitchell A képek politikája, (Milián Orsolya ford.), Ikonológia és Műértelmezés sorozat, 13. kötet. JATEPress, Szeged. Simon Attila Dionysos színrevitele. A közvetítés kulturális technikái az antik irodalomban és filozófiában, Ráció Könyvkiadó, Bp. MODERN MAGYAR IRODALOM SZAKIRÁNY Propedeutika: Kritikatörténet, textológia MMR 4010, MMR 4021, MMR 4031
19 Tantárgy felelőse: Török Lajos N: 135 ( ) 12 MMR 0010 (MMR 4021-nek az előfeltétele) MMR 4021 (MMR nek az előfeltétele) Török Lajos, Hermann Zoltán, Bertha Zoltán, Horváth Csaba előadás/szeminárium őszi, tavaszi I., II., III. módja: é/v módszere: Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat a 20. század irodalomkritikai diskurzusainak paradigmatikus és korszakjellemző hagyományaival; típusaival, jelenségformáival, a különböző nyelvi és esztétikai tapasztalatoknak a történetiségben kondicionált alakzataival. Vázolja a modernség kialakulásának és kibontakozásának nyelvelméleti és filozófiai horizontját; művelődéstörténeti és intézménytörténeti hátterét. Az alapképzésben szerzett textológiai ismeretekre alapozva a hallgatókkal a gyakorlatban is megismerteti azokat a speciális textológiai problémákat, amelyeket a modernség, vagy akár a közelmúlt irodalma (különös tekintettel a technikai körülmények radikális átalakulására) vet fel szemináriumi dolgozat, referátum, beszámoló kézikönyvek, bibliográfiák, lexikonok, szöveggyűjtemények Stoll Béla (1987): Szövegkritikai problémák a irodalomban, Tankönyvkiadó, Budapest. Révay Mór János, Írók, könyvek, kiadók: egy könyvkiadó emlékiratai, Kiss József Kvk., Budapest, Tankönyvháború: viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a 70-es 80-as években, szerk. Pála Károly, Argumentum, Budapest, Ignotus Pál, Csipkerózsa: budapesti és londoni emlékek, Múzsák, Budapest, Érlelő diákévek: naplók, levelek, dokumentumok, versek Szabó Lőrinc pályakezdésének éveiből, emlékezések az as évekről, szerk. Kabdebó Lóránt, PIM Budapest, Szabó B. István (1998, szerk.): A Nyugat-jelenség ( ). Anonymus, Budapest. Kenyeres Zoltán (2001.): Etika és esztétizmus Tanulmányok s Nyugat koráról. Anonymus, Budapest. MMR 4130 Szövegolvasás, interpretáció. A modernség kezdetei
20 Tantárgy felelőse: Papp Ágnes Klára N: MMR 4021 módja: Bertha Zoltán, Horváth Csaba, Hansági Ágnes Papp Ágnes Klára, Török Lajos szeminárium őszi III. évközi jegy módszere: órai munka /referátum/szemináriumi dolgozat A szeminárium célja, hogy a modernség kezdeteinek irodalmával az alapképzési szakaszban foglalkozó előadás és szeminárium szükségszerűen szűkös anyagát, szempontjait kitágítsa: a modernség korának irodalmát egyrészt világirodalmi kontextusba helyezze, másrészt a korszerű szakirodalom fényében világítson rá a korszakolások, stílusfogalmak mögött rejlő átfogó nyelv- és szubjektumkoncepcióbeli változásokra, illetve hogy lehetőséget adjon a korábban kimaradt szerzők, művek, tendenciák tárgyalására, szövegközpontú elemzéseken keresztül. a korszerű irodalomelméleti szempontokon alapuló műelemzési készség fejlesztése a irodalom világirodalmi összefüggéseinek áttekintése Rendszeresen órai jelenlét és aktív órai munka. Szemináriumi dolgozat. Esetleg referátum vagy zárthelyi dolgozat. Gintli Tibor (szerk.) Magyar irodalom. Bp.: Akadémiai Klaniczay Tibor (szerk.) A irodalom története. Bp.: Kossuth Sőtér István (szerk.) 1965, A irodalom története V. Bp.: Akadémiai Szegedy-Maszák Mihály (szerk.) A irodalom történetei II.,. Bp.: Gondolat Arany lapra arannyal Tanulmányok a szecesszió irodalmi stílusáról. szerk.: Szabó Zoltán, Tinta Kiadó, Bp A kifosztott Móricz? Szempontok M. Zs. újraolvasásához, szerk.: Fenyő D. György, Krónika Nova, A Nyugat párbeszédei, szerk.: Finta Gábor, Horváth Zsuzsa, Sipos Lajos, Szénási Zoltán, Argumentum, Bíró álruhában. Tanulmányok Karinthy Frigyesről, szerk.: Angyalosi Gergely, Maecenas, Bodnár György: Jövő múlt időben, Balassi, Bori Imre huszonöt tanulmánya, Fórum, Újvidék, Bori Imre: Prózatörténeti tanulmányok, Fórum-Akadémiai, Dobos István: Az én színrevitele, Balassi, Eisemann György: A folytatódó romantika, Orpheus, Eisemann György: Ősformák jelenidőben, Orpheus, Eisemann György: Végidő és katarzis, Orpheus, Emlékkönyv Csáth Géza születésének 100. évfordulójára, szerk.: Dér Zoltán, Életjel, Györffy Miklós: Magyar elbeszélő szólamok, Kalligram, H. Nagy Péter - Palkó Gábor - Lőrincz Csongor - Török Lajos: Ady-értelmezések. Iskolakultúra, Pécs, Induló modernség kezdődő avantgard, szerk.: Bednanaics Gábor, E. Gy., Ráció, 2006.
21 Kenyeres Zoltán: Korok, pályák, művek, Akadémiai, Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizont, Argumentum, Margittai Gábor: Nyugtalan klasszikusok, Németh G. Béla: Századutóról századelőről, Magvető, Németh G. Béla: Kérdések és kételyek Olasz Sándor: A regény metamorfózisa a 20. sz. első felének irodalmában, Tankönyvkiadó, Szávai János: Magyar emlékírók, Szépirodalmi, Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső, Kalligram Tanulmányok Ady Endréről, szerk: Kabdebó Lóránt, Anonymus, Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerk.: Kulcsár Szabó Ernő és Szegedy- Maszák Mihály, Anonymus, MMR 4131 Szövegolvasás, interpretáció. A Nyugat és az avantgarde
22 Tantárgy felelőse: Papp Ágnes Klára N: MMR 4021 módja: Bertha Zoltán, Horváth Csaba, Hansági Ágnes Papp Ágnes Klára, Török Lajos szeminárium őszi III. évközi jegy módszere: órai munka /referátum/szemináriumi dolgozat A szeminárium célja, hogy a Nyugat korának és a avantgarde-nak az irodalmával az alapképzési szakaszban foglalkozó előadás és szeminárium szükségszerűen szűkös anyagát, szempontjait kitágítsa: a modernség korának irodalmát egyrészt világirodalmi kontextusba helyezze, másrészt a korszerű szakirodalom fényében világítson rá a korszakolások, stílusfogalmak mögött rejlő átfogó nyelv- és szubjektumkoncepcióbeli változásokra, illetve hogy lehetőséget adjon a korábban kimaradt szerzők, művek, tendenciák tárgyalására, szövegközpontú elemzéseken keresztül. a korszerű irodalomelméleti szempontokon alapuló műelemzési készség fejlesztése a irodalom világirodalmi összefüggéseinek áttekintése Rendszeresen órai jelenlét és aktív órai munka. Szemináriumi dolgozat. Esetleg referátum vagy zárthelyi dolgozat. Gintli Tibor (szerk.) Magyar irodalom. Bp.: Akadémiai Klaniczay Tibor (szerk.) A irodalom története. Bp.: Kossuth Sőtér István (szerk.) 1965, A irodalom története V. Bp.: Akadémiai Szegedy-Maszák Mihály (szerk.) A irodalom történetei II., III. Bp.: Gondolat egy csonk maradhat Tanulmányok az 1920-as évek irodalmáról. Hansági Ágnes et al. (szerk.) Bp., Ráció, De mi a népiesség? szerk.: Kulin Ferenc, Kölcsey-füzetek, MTA Illyés Archívum, de nem felelnek, úgy felelnek A líra a húszas-harmincas évek fordulóján. Kabdebó Lóránt Kulcsár Szabó Ernő (szerk.) Pécs: JPTE, A kifosztott Móricz? Szempontok M. Zs. újraolvasásához, szerk.: Fenyő D. György, Krónika Nova, Az újraolvasott Móricz. Szerk.: Onder Csaba, NYF BTMFK Irodalom Tanszék, Nyíregyháza, A avantgárd irodalom olvasókönyve, szerk: Deréky Pál, Argumentum, A mindentudás igézete. Tanulmányok Németh. Lászlóról, szerk.: Szegedy-Maszák Mihály, JAK-füzetek, Magvető, A Nyugat párbeszédei, szerk.: Finta Gábor, Horváth Zsuzsa, Sipos Lajos, Szénási Zoltán, Argumentum, Bertha Zoltán: Gond és mű, Széphalom, Bertha Zoltán: Világképteremtő enciklopédizmus. Tanulmányok Németh Lászlóról, Kairosz, Bíró álruhában. Tanulmányok Karinthy Frigyesről, szerk.: Angyalosi Gergely, Maecenas, Bodnár György: Jövő múlt időben, Balassi, Bókay Antal: József Attila poétikái, Gondolat, Borbándi Gyula: Népiség és népiek, Püski, Bori Imre huszonöt tanulmánya, Fórum, Újvidék, 1984.
23 Bori Imre: A tisztaság kristálytenyerén = Kassák. Esszék, tanulmányok, szerk.: Szávai János, Tankönyvkiadó, Bori Imre: Prózatörténeti tanulmányok, Fórum-Akadémiai, Bori Imre: Radnóti Miklós költészete, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, Csak az igazat. Tanulmányok Illyés Gyula születésének centenáriumán. Kortárs, Deréky Pál: Latabagombár ó talatta Kossuth, Debrecen, Dobos István: Az én színrevitele, Balassi, Eisemann György: Ősformák jelenidőben, Orpheus, Györffy Miklós: Magyar elbeszélő szólamok, Kalligram, H. Nagy Péter - Palkó Gábor - Lőrincz Csongor - Török Lajos: Ady-értelmezések. Iskolakultúra, Pécs, Induló modernség kezdődő avantgard, szerk.: Bednanaics Gábor, E. Gy., Ráció, Kenyeres Zoltán: Korok, pályák, művek, Akadémiai, Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizont, Argumentum, Margittai Gábor: Nyugtalan klasszikusok, Németh G Béla: 7 kísérlet a kései József Attiláról, Tankönyvkiadó, Németh G. Béla: Századutóról századelőről, Magvető, Németh G. Béla: Kérdések és kételyek Olasz Sándor: A regény metamorfózisa a 20. sz. első felének irodalmában, Tankönyvkiadó, Poszler György: Illúzió és értelem. Vázlat az esszéista nemzedék portréjához = P. Gy.: Ars poetica- ars teoretica, Magvető, Szávai János: Magyar emlékírók, Szépirodalmi, Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső, Kalligram Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor, Kalligram, Szintézis nélküli évek Nyelv, elbeszélés és világkép a harmincas évek epikájában. Kabdebó Lóránt Kulcsár Szabó Ernő (szerk.), Pécs: JPTE, Tanulmányok Ady Endréről, szerk: Kabdebó Lóránt, Anonymus, Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerk.: Kulcsár Szabó Ernő és Szegedy- Maszák Mihály, Anonymus, Tanulmányok Kassák Lajosról, szerk: Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Menyhért Anna, Tanulmányok Szabó Lőrincről, szerk.: Kabdebó Lóránt, Menyhért Anna, Anonymus Tverdota György: Határolt végtelenség, Osiris, Tverdota György: Tizenkét vers, Gondolat, 2004.
24 MMR 4140 Késő- vagy utómodernség a irodalomban Tantárgy felelőse: Papp Ágnes Klára N: MMR 4020 módja: Bertha Zoltán, Hansági Ágnes, Papp Ágnes Klára, Horváth Csaba, Török Lajos szeminárium tavaszi IV. évközi jegy módszere: órai munka /referátum/szemináriumi dolgozat A szeminárium célja, hogy a későmondernség irodalmával az alapképzési szakaszban foglalkozó előadás és szeminárium szükségszerűen szűkös anyagát, szempontjait kitágítsa: a korszak irodalmát egyrészt világirodalmi kontextusba helyezze, másrészt a korszerű szakirodalom fényében világítson rá a korszakolások, stílusfogalmak mögött rejlő átfogó nyelv- és szubjektumkoncepcióbeli változásokra, illetve hogy lehetőséget adjon a korábban kimaradt szerzők, művek, tendenciák tárgyalására, szövegközpontú elemzéseken keresztül. a korszerű irodalomelméleti szempontokon alapuló műelemzési készség fejlesztése a irodalom világirodalmi összefüggéseinek áttekintése az önálló véleményalkotás, kritikai érzék kialakítása Rendszeresen órai jelenlét és aktív órai munka. Szemináriumi dolgozat. Esetleg referátum vagy zárthelyi dolgozat. Gintli Tibor (szerk.) Magyar irodalom. Bp.: Akadémiai Klaniczay Tibor (szerk.) A irodalom története. Bp.: Kossuth Kulcsár Szabó Ernő: A irodalom története , Bp. Argumentum Sőtér István (szerk.) 1965, A irodalom története V. Bp.: Akadémiai Szegedy-Maszák Mihály (szerk.) A irodalom történetei III. Bp.: Gondolat Inkarnáció ezüstben Tanulmányok Nagy Lászlóról, szerk.: Tasi József PIM, Merre, hogyan? Tanulmányok Pilinszky Jánosról, szerk: Tasi József A költő régi és új életei, szerk.: Kántor Lajos, Kriterion, A mindentudás igézete. Tanulmányok Németh. Lászlóról, szerk.: Szegedy-Maszák Mihály, JAK-füzetek, Magvető, Az elbeszélés nehézségei. Ottlik-olvasókönyv, szerk: Kelecsényi László, Holnap, Az Örökhétfőtől a Napsütötte sávig, szerk: Fenyő D. György Bedecs László: Beszélni nehéz, Kijárat, Bertha Zoltán: Gond és mű, Széphalom, Bertha Zoltán: Világképteremtő enciklopédizmus. Tanulmányok Németh Lászlóról, Kairosz, Cs. Gyimesi Éva: Álom és értelem, Kriterion, Csak az igazat. Tanulmányok Illyés Gyula születésének centenáriumán. Kortárs, Diptychon, Elemzések Esterházy Péter és Nádas Péter műveiről. szerk. Balassa Péter, Dobos István: Az én színrevitele, Balassi, 2005.
25 Értelmezések az elmúlt századból, szerk: Kálmán C György - Orbán Jolán. Györffy Miklós: Magyar elbeszélő szólamok, Kalligram, Kenyeres Zoltán: Tündérsíp. Weöres Sándorról, Szépirodalmi, Keresztury Tibor: Petri György, Kalligram, Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizont, Argumentum, Kulcsár Szabó Ernő, Esterházy Péter, Kalligram Kulcsár Szabó Zoltán: Oravecz Imre, Kalligram Margócsy István: Nagyon komoly játékok Másodfokon. Írások Esterházy Péter Harmonia caelestis és Javított kiadás című műveiről. Böhm Gábor (szerk.), Bp Kijárat. Németh G Béla: 7 kísérlet a kései József Attiláról, Tankönyvkiadó, Németh G. Béla: Kérdések és kételyek Schein Gábor: Poétikai kísérlet az Újhold költészetében, Universitas, Szávai János: Magyar emlékírók, Szépirodalmi, Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor, Kalligram, Szegedy-Maszák Mihály: Ottlik Géza, Kalligram Szirák Péter: Folytonosság és változás, Csokonai, Debrecen Thomka Beáta, Mészöly Miklós, Kalligram Tolcsvai Nagy Gábor: Nagy László, Kalligram Tolcsvai Nagy Gábor: Pilinszky János, Kalligram Vasy Géza: Hol zsarnokság van Az ötvenes évek a irodalomban, Mundus, Vissza a Forrásokhoz, szerk: Balázs Imre József
26 MMR 4141 Szövegolvasás és interpretáció. A posztmodern Tantárgy felelőse: Papp Ágnes Klára N: MMR 4021 módja: Bertha Zoltán, Hansági Ágnes, Papp Ágnes Klára, Horváth Csaba, Török Lajos szeminárium tavaszi IV. évközi jegy módszere: órai munka /referátum/szemináriumi dolgozat A szeminárium célja, hogy a posztmodern irodalmával az alapképzési szakaszban foglalkozó előadás és szeminárium szükségszerűen szűkös anyagát, szempontjait kitágítsa: a korszak irodalmát egyrészt világirodalmi kontextusba helyezze, másrészt a korszerű szakirodalom fényében világítson rá a korszakolások, stílusfogalmak mögött rejlő átfogó nyelv- és szubjektumkoncepcióbeli változásokra, illetve hogy lehetőséget adjon a korábban kimaradt szerzők, művek, tendenciák, az élő irodalmi történések tárgyalására, szövegközpontú elemzéseken keresztül. a korszerű irodalomelméleti szempontokon alapuló műelemzési készség fejlesztése a irodalom világirodalmi összefüggéseinek áttekintése az önálló véleményalkotás, kritikai érzék kialakítása Rendszeresen órai jelenlét és aktív órai munka. Szemináriumi dolgozat. Esetleg referátum vagy zárthelyi dolgozat. Gintli Tibor (szerk.) Magyar irodalom. Bp.: Akadémiai Kulcsár Szabó Ernő: A irodalom története , Bp. Argumentum Szegedy-Maszák Mihály (szerk.) A irodalom történetei III. Bp.: Gondolat Az Örökhétfőtől a Napsütötte sávig, szerk: Fenyő D. György Balassa Péter: Segédigék. Esterházy Péter prózájáról. Bp Balassi. Balassa Péter, Nádas Péter, Kalligram Bedecs László: Beszélni nehéz, Kijárat, Bertha Zoltán: Gond és mű, Széphalom, Diptychon, Elemzések Esterházy Péter és Nádas Péter műveiről. szerk. Balassa Péter, Dobos István: Az én színrevitele, Balassi, Értelmezések az elmúlt századból, szerk: Kálmán C György - Orbán Jolán. Györffy Miklós: Magyar elbeszélő szólamok, Kalligram, Keresztury Tibor: Petri György, Kalligram, Kulcsár Szabó Ernő: Beszédmód és horizont, Argumentum, Kulcsár Szabó Ernő, Esterházy Péter, Kalligram Kulcsár Szabó Zoltán: Oravecz Imre, Kalligram Margócsy István: Nagyon komoly játékok
27 Margócsy István: Hajóvonták találkozása. Tanulmányok, kritikák a mai irodalomról, Palatinus, Másodfokon. Írások Esterházy Péter Harmonia caelestis és Javított kiadás című műveiről. Böhm Gábor (szerk.), Bp Kijárat.. Olasz Sándor: Mai regények. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó Pozsvai Györgyi: Bodor Ádám. Pozsony Kalligram. Széles Klára: Mit látsz egy íróasztalon? Lászlóffy Aladár világa, Napkút, Szirák Péter (1998): Folytonosság és változás, Csokonai, Debrecen. Tanulmányok Szilágyi Istvánról. Szerk.: Márkus Béla. Debrecen Debreceni Egyetemi Kiadó.
28 Tantárgy felelőse: Dr. Bertha Zoltán Eszme- és hatástörténet MMR 4230, MMR 4231, MMR 4240 N: ( ) MMR 4021 módja: Bertha Zoltán, Papp előadás és szeminárium őszi, tavaszi é/v Ágnes Klára, Kulin módszere: Ferenc III., IV. Szóbeli, írásbeli vizsga, zárthelyi dolgozat, beszámoló A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat a hosszú huszadik század legfontosabb, legmeghatározóbb eszme- és hatástörténeti folyamataival, azokkal a centrális kérdésekkel, amelyek jellegadón formálták a szellemi élet mozgástendenciáinak alakulását. Célja továbbá, hogy a nemzetközi és a irodalomtudományos gondolkodást meghatározó korszerű olvasáselméleti szempontok alkalmazásával alaposabb betekintést kínáljon a korszak irodalmának hatástörténeti fejleményeibe. Eszme- és hatástörténeti aspektusból áttekintést igényelnek a következő témák: a irodalmi modernség és posztmodernség fő szakaszai; a klasszikus modern, az avantgarde, a másod-, a késő- és utómodern, a posztmodern irodalmi kánonképződés korszakjelző változásai; a konzervatív, a népi stb. irodalmi-kulturális diskurzusok fő sajátosságai stb. A kontextuális és eszmehistóriai, filozófia- és ideológiatörténeti, művészetelméleti, kultúrbölcseleti és művelődéstörténeti stb. (háttér)ismeretek, készségek, kompetenciák elsajátítása bőségesen hozzájárul a hallgatók későbbi irodalom- és kultúratudományos munkáinak, kutatásainak eredményességéhez. szemináriumi dolgozat, beszámoló, referátum, órai aktivitás kézikönyvek, bibliográfiák, lexikonok, adattárak Kósa László (szerk.) A ságtudomány kézikönyve. Bp.: Akadémiai Imre László A szellemtörténet válaszútjai, feltételei és következményei. Pécs: Pécsi Tudományegyetem, Pro Pannonia Görömbei András 2003, 2008, Irodalom és nemzeti önismeret; Azonosságtudat, nemzet, irodalom; Irodalom, nemzet, harmadik út. Bp.: Nap Kenyeres Zoltán Gondolkodó irodalom. Bp.: Szépirodalmi Szekfű Gyula (szerk,) 1939, Mi a? Bp.: Magyar Szemle Társaság; Helikon Püski Sándor (szerk.) Szárszó. Bp.: Püski Kenyeres Zoltán (szerk.) Esszépanoráma I-III. Bp.: Szépirodalmi Görömbei András (szerk.) XX. századi esszék az irodalomról. Debrecen: Kossuth Egyetemi Hanák Tibor Az elfelejtett reneszánsz. Bern: Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Monostori Imre Németh László esszéírásának gondolati alaprétegei. Bp.: Kortárs Veres Ildikó Mezei Balázs (szerk.) Gondolatok gondolatokról. Miskolc: Felsőország Fehér M. István Veres Ildikó (szerk.) Alternatív tradíciók a filozófia történetében. Miskolc: Felsőország Lackó Miklós 1981, 1988, Szerep és mű. Bp.: Gondolat; Korszellem és tudomány. Bp.: Gondolat; Sziget és külvilág. Bp: MTA Poszler György Eszmék, eszmények, irányzatok. Bp.: Magvető Sallai Éva (szerk.) De mi a népiesség. Bp.: Kölcsey Intézet Az esszé. Alföld, 2002/2. Köpeczi Béla (szerk.) Az egzisztencializmus. Bp.: Gondolat Barta János 1976, Klasszikusok nyomában; Évfordulók. Bp.: Akadémiai Szegedy-Maszák Mihály Minta a szőnyegen. Bp.: Balassi Kulcsár Szabó Ernő 1996, 2000, Beszédmód és horizont. Bp.: Argumantum; Irodalom és hermeneutika. Bp.: Akadémiai; Szöveg medialitás filológia. Bp.: Akadémiai Görömbei András A szavak értelme. Bp.: Püski
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM
OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
RészletesebbenOsztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,
RészletesebbenAz osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
RészletesebbenPropedeutika 1., 2. Bevezetés az irodalomtudományba BMR 0110, 0111 Féléves óraszám: N: 45 (15+30) L: Tantárgy besorolása: előadás és szeminárium
IRODALOMTUDOMÁNYI ALAPOZÓ TANEGYSÉGEK Tantárgy felelőse: Bene Sándor Propedeutika 1.,. Bevezetés az irodalomtudományba BMR 0110, 0111 N: 45 (15+30) előadás és +=4 kr - Török Lajos őszi é/v Bene Sándor
RészletesebbenSYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román
RészletesebbenBA Magyar szak I. évfolyam
9.00-10.00 BEZETÉS A NYELVTUDOMÁNYBA EA. BTMAN101 Kollár Krisztián Ferdinandy 10.00-12.00 FONETIKA EA. BATMAN102 Kabán Annamária Ferdinandy 14.00-16.00 FILOZÓFIATÖRTÉNET EA. BTSBN001X01 Gáspár Csaba XXXV.
RészletesebbenA TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeș Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Korunk irodalma II. Tantárgy kódja TAB 2312 Meghirdetés féléve 8. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.
KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Korunk irodalma II. TAB 2312 Meghirdetés féléve 8. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1308 Tantárgyfelelős neve és
RészletesebbenModern magyar irodalom II. BBNMI01200. Irodalomjegyzék
Modern magyar irodalom II. BBNMI01200 Irodalomjegyzék 1. Nemzeti és szociális inspiráció a késő modernitás második felében, az 1920-1960 közötti korszak magyar irodalmában. A határokon innen és a határokon
Részletesebben2. febr. 17. Az orális kultúra irodalmiságot meghatározó szerepe. Az irodalmi közeg átalakulása. A kommunikációelmélet klasszikusai. 1.
Tanegység kódja Tanegység neve Előadó Szemeszter BMNMI15000M Irodalom, művelődés és Tarjányi Eszter 20013/2014. 2. medialitás 1. febr. 10. A médiatudományok kultúraelméleti kontextusa. A cultural turn
RészletesebbenA XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR IRODALMA. A NYUGAT ÉS KORA I. ÉVFOLYAM 1. FÉLÉV DOKUMENTUMOK (ÖNÉLETRAJZOK, EMLÉKEZÉSEK)
A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR IRODALMA. A NYUGAT ÉS KORA OLVASMÁNYLISTA I. ÉVFOLYAM 1. FÉLÉV DOKUMENTUMOK (ÖNÉLETRAJZOK, EMLÉKEZÉSEK) BABITS Mihály, Keresztülkasul az életemen BALÁZS Béla, Napló (1903
RészletesebbenHelikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke
Helikon Irodalomtudományi Szemle tematikus számok jegyzéke 1955 1962 Vegyes tartalmú számok 1963 1. sz. A komplex összehasonlító kutatások elvi kérdései 2. sz. Nemzetközi Összehasonlító Konferencia (Budapest,
RészletesebbenÉrettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
RészletesebbenOsztatlan, közös képzés, nappali I. évfolyam
Osztatlan, közös képzés, nappali I. évfolyam 8.00-10.00 Kommunikáció szóban és írásban szem. BTOMA1N07 Rostás Édua Nyelvész 16.00-18.00 NYELV ÉS TÁRSADALOM EA. BTOMA1N08 Gréczi-Zsoldos Enikő Nyelvész 11.00-12.00
RészletesebbenTematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)
Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak
RészletesebbenÉrettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C
Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus
RészletesebbenOsztályozóvizsga témakörök
Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom
RészletesebbenBEVEZETÉS AZ IRODALOMTUDOMÁNYBA 2014/2015. I.
BEVEZETÉS AZ IRODALOMTUDOMÁNYBA 2014/2015. I. 1. szept. 16. 2. szept. 23. 3. szept. 30. 4. okt. 7. 5. okt. 14. 6. okt. 21. 7. nov. 4. 8. nov. 11. 9. nov. 18. 10. nov. 25. 11. dec. 2. 12. dec. 9. 13. dec.
RészletesebbenSYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom Világirodalom A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy
RészletesebbenTematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)
Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa
RészletesebbenTÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán
TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán Kötelező olvasmány: - SZABÓ Lőrinc, Kosztolányi Dezső = Uő, Könyvek
RészletesebbenTANEGYSÉGLISTA (MA) IRODALOM- ÉS KULTÚRATUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) 2015-TŐL FELVETT HALLGATÓK SZÁMÁRA A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET:
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható
RészletesebbenOsztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga
RészletesebbenSzak- és záródolgozati témakörök
Szak- és záródolgozati témakörök A felsorolt témák természetesen csak átfogó javaslatok, területek, ezeken belül, ezekhez kapcsolódva lehet a tényleges dolgozat témájában egyeztetni az adott tanárral.
RészletesebbenBEVEZETÉS AZ IRODALOMTUDOMÁNYBA
BEVEZETÉS AZ IRODALOMTUDOMÁNYBA TEMATIKA ÉS OLVASMÁNYLISTA 2017/2018. I. TEMATIKA 1. Az irodalomtudomány és tárgya Az irodalomtudomány tudomány volta. Az irodalomtudomány ágai. Irodalomelmélet(ek), irodalomtudományi
RészletesebbenBA Magyar szak I. évfolyam
BA Magyar szak I. évfolyam 10.00-12.00 LEÍRÓ MAGYAR SZÓFAJTAN, ALAKTAN BTMAN203 Kabán Annamária nyelvész könyvtár 12.00-13.00 Fonetika szem. BTMAN111 Kecskés Judit XXVIII. 12.00-14.00 Régi magyar irodalomtörténet
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2.
Társadalomtudományi kutatások 2. PDB1702 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy PDB1005 Évközi tanulmányi követelmények: Empirikus vizsgálat adatfelvétele és az adatok statisztikai feldolgozása.
RészletesebbenSzóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.
9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:
RészletesebbenMagyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv
Magyar nyelv és irodalom (MA) MAGTALM1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: MAGTALM1 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének
RészletesebbenPublikációim listája
Publikációim listája Könyvek 1. Diskurzusok összjátéka (Tanulmányok, kritikák), Balassi Kiadó, Bp., 2001. 2. Garaczi László (monográfia), Kalligram, Pozsony, 2002. 3. A csúf másik (Kosztolányi Dezső :
RészletesebbenFAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ
FAKLYA VOLT KEZEMBEN In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ TARTALOM I. Móricz Zsigmond: Csecse. Részlet (In: Móricz Zsigmond: Életem regénye. Bp., Athenaeum, 1939) 7 Czine Mihály: Regény és valóság. Részlet
RészletesebbenSYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék. Nők az irodalomban 1.
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék Nők az irodalomban 1. A tantárgy típusa
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet)
Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) TAB2115 Meghirdetés féléve 7. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 A foglalkozásokon való részvétel: Az előadások a képzés szerves részét
Részletesebbenmagyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/ képzési terv
magyar (BA)-BTK XXX-MAGTANB2/14-15-1-1 képzési terv Bölcsészettudományi Kar Kód: XXX-MAGTANB2/14-15-1-1 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv
RészletesebbenKultúratudomány 1., 2., 3., 4. BMR 3030, 3131, 3140, 3861 Kredit: é/v Hansági Ágnes
Kultúratudomány 1., 2., 3., 4. BMR 3030, 3131, 3140, 3861 N: 30+30+15+30 16 BMR 3030(BMR 3140-nek és BMR 3861-nek az Oktatás nyelve: Értékelés módja: Kovács Árpád előadás, szeminárium őszi, tavaszi é/v
RészletesebbenKomplex vizsga. Fő témakörök október. 2017/2018-as tanév. A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg.
Komplex vizsga Fő témakörök 2017. október 2017/2018-as tanév A fő témakörök leadása minden év októberében történik meg. Azokban a programokban, ahol nem szerepel tétel, az idei tanévben nem lesz vizsgázó.
RészletesebbenKárolyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C
Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK. A vizsgára bocsátás feltételei: A TVSZ. előírása szerinti részvétel az előadásokon
KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Nyelv, kultúra, társadalom MAM1001L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2 + 0 K Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása
RészletesebbenA TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
RészletesebbenME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv
ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK /I.
Közösségi szociális munka SPB1209 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy SPB1121 Követelmény: Két zárthelyi dolgozat. Gyakorlati jegy. Zh: 2016. okt. 19. 8-9., nov. 30. 8-9. Kötelező,
Részletesebbenspecializáció mintatanterve kreatív írás 2013. szeptemberétől
Magyar alapképzési szak ügyvitel kiadványszerkesztő specializáció mintatanterve kreatív írás 2013. szeptemberétől Tantárgy neve Tantárgy oktató neve KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ALAPOZÓ ISMERETEK A KÖZÖS ISMERETEKET
RészletesebbenA magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok
RészletesebbenSYLLABUS. Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Művészeti Kar Szak Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések DA DS megnevezése
RészletesebbenAdy Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
RészletesebbenSZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013
Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR
RészletesebbenSZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK
SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy
RészletesebbenBA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév)
BA Germanisztika alapképzés mintatanterve (180 kredit, 6 félév) Neptun kód Tanegység Heti Féléves Beszámolási óraszám óraszám kötelezettség Kredit Megjegyzés Előfeltétel 1. év 1. félév BTSBN001X01 Filozófia
RészletesebbenBBNSF10500 Logika (szimbolikus logika) 2 Gy szk BBNSF00500 I BBNSF00600
SZABAD BÖLCSÉSZET BA ALAPSZAK TANTÁRGYLÁJA ESZTÉTKA, FLOZÓFA, MŰVÉSZETTÖRTÉNET, FLMELMÉLET, FLMTÖRTÉNET szakirányok NAPPAL TAGOZAT Érvényes a 2011/2012. tanévtől Tárgykód Tantárgy megnevezése Előfeltétel
Részletesebben2. Griffin, E. (2001): Bevezetés a kommunikációelméletbe. (1-3., 7-8., 20., 35. fejezet) Harmat.
A tanácsadás kommunikációs alapja SPF1306 FKF1101 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dudás Marianna, főiskolai tanársegéd Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat (Ideje: 2016. október 20. és
RészletesebbenTantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja
Szociális gondoskodás története B1401L Meghirdetés féléve 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) koll Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgy oktatója és beosztása A tantárgy elsajátításának célja: Annak
RészletesebbenA Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet szakdolgozati témajavaslatai magyartanár szakos hallgatóknak
A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet szakdolgozati témajavaslatai magyartanár szakos hallgatóknak A megadott témajavaslatokon kívül a hallgatók további szakdolgozati témákat is választhatnak,
RészletesebbenME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
Részletesebben2007. szeptemberétől
Szabad bölcsészet alapszak Esztétika szakirány mintatanterve 2007. szeptemberétől Tantágy neve Filozófiatörténet Bevezetés a művészettörténetbe és a művészettörténet irodalmába Bevezetés az etikába Bevezetés
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK II. félév
KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI
TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi
RészletesebbenBA Magyar szak I. évfolyam
BA Magyar szak I. évfolyam 10.00-12.00 Leíró magyar alaktan, szófajtan szem. BTMAN112 M. Kabán Annamária 10.00-12.00 Bevezetés az irodalomtudományba szem. BTMAN108 Tasi Réka 11.00-12.00 Fonetika szem.
RészletesebbenOsztatlan némettanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása
Osztatlan némettanár képzés tanterve (5+) és (4+) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI NÉMETTANÁR KÉPZÉS: KÖZÖS SZAKASZ Tantárgy neve Félév és óraszám
RészletesebbenMekis D. János szakmai önéletrajza
Iskolák, végzettség, tudományos fokozat 1988: érettségi vizsga, Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár, angol speciális tagozat 1988-1993: egyetemi tanulmányok, Pécsi Tudományegyetem (/J/PTE), magyar
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103
Tantárgy kódja: PDB 1103 Kreditpont: 3 Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgy oktatója és beosztása: Tantárgy oktatójának elérhetősége: 2230 A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK TKB1202. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja
A nevelés társadalmi alapjai TKB1202 Meghirdetés féléve 4 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 K Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Márton Sára főiskolai tanár Tantárgyi követelmények Az előadáson
RészletesebbenELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai
ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai 2011-2012 Nyelvtudományi Doktori Iskola Dr. Banczerowski Janusz Felvételi időpontja Felvételi helye Angol nyelvészet Dr. Varga László 2011.
RészletesebbenMagyar alapszak ügyvitel szakirány mintatanterve
Magyar alapszak ügyvitel szakirány mintatanterve 2006/2007., 2007/2008., 2008/2009. tanévben tanulmányaikat megkezdő magyar alapszakos hallgatók számára oktató neve KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ALAPOZÓ ISMERETEK
RészletesebbenKultúratudomány 1., 2., 3., 4. BMR 3030, 3131, 3140, 3861 Féléves óraszám: Kredit: Értékelés módja: é/v Mészáros Márton
Mészáros Márton Kultúratudomány 1., 2., 3., 4. BMR 3030, 3131, 3140, 3861 N: 30+30+15+30 16 BMR 3030(BMR 3140-nek és BMR 3861-nek az előfeltétele) Hansági Ágnes előadás, szeminárium őszi, tavaszi é/v Mészáros
RészletesebbenJavító-, különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból
Javító-, különbözeti, osztályozó és javítóvizsga tételek magyar nyelv és irodalomból A vizsga szóbeli és írásbeli vizsgarészből áll. A magyar nyelv és irodalom szakközépiskolában és szakiskolában egy tantárgynak
RészletesebbenMAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés
MAGYARTANÁR Általános iskolai tanárképzés A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar szakos képzés
RészletesebbenTantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
RészletesebbenME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS
ME BTK MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar
RészletesebbenMAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
Részletesebbenjétől érvényes jogi dokumentumok
2017. 01. 01-jétől érvényes jogi dokumentumok 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.)
RészletesebbenIrodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.
Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból
RészletesebbenTANEGYSÉGLISTA (MA) IRODALOM- ÉS KULTÚRATUDOMÁNY MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:
Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható tanegység v = választható
RészletesebbenIdőpont: csütörtök 12:00-13:30 Helyszín: Kazy 314-es terem
Kultúraelmélet - bevezetés a művelődésfilozófiába 2. ANDB-705, ANDB-111 2014/15 II. félév Kurzusleírás B. A. Alapképzés 2/2 kredit- 2 félév második félév - heti 2 óra előadás kollokvium Striker Sándor,
RészletesebbenKeleti Nyelvek és Kultúrák Intézete 2016/2017-es tanév őszi félév
Keleti nyelvek és kultúrák alapszak japán szakirány I-III. évfolyam, japán minor, Japanológia mesterképzési szak I-II. évfolyam 1 BJP 4210 Japán irodalomtörténet I. előadás 2x45 2 BJP 9210 Japán irodalomtörténet
RészletesebbenPropedeutika 1., 2. Bevezetés az irodalomtudományba TNM 0110, 0111 Féléves óraszám: N: 45 (15+30) L: Tantárgy besorolása: előadás és szeminárium
Osztatlan tanárképzés 8+2 IRODALOMTUDOMÁNYI TÖRZSTÁRGYAK 36 Tantárgy felelőse: Bene Sándor Propedeutika 1., 2. Bevezetés az irodalomtudományba TNM 0110, 0111 N: 45 (15+30) előadás és 2+2=4 kr - módja:
RészletesebbenA ZSOLTÁR A RÉGI MAGYAR IRODALOMBAN Tudományos konferencia Csurgó, 2007. május 24 26. A konferenciát rendezi a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya és a Károli Gáspár
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja
Pedagógiai szociálpszichológia TKM1010 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) TKM1001 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár és beosztása Az előadáson való részvétel
RészletesebbenSYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom Irodalom és színház A tantárgy típusa DF DD DS DC X II.
Részletesebben- - 2006. szeptemberétől
- - Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve - - 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantárgy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős Meghirdetés kontakt Félévi
RészletesebbenMAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS, LEVELEZŐ
MAGYAR SZAKOS OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS, LEVELEZŐ I. ÉVF. ÓRARENDJE 7 8. 13.15 14.45 Az órák helye: általában a B/2. ép. III. em., 304-es terem. Szept. 14.p. 14től Bevezetés a nyelvtudományba ea. (Dr. Pethő
RészletesebbenOsztatlan német nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása
Debreceni Egyetem képzési programja, 06/07. Osztatlan német nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+) és (4+) képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTLÁNOS ISKOLI
RészletesebbenMAGASISKOLA. In memóriám Mészöly Miklós NAP KIADÓ-
MAGASISKOLA In memóriám Mészöly Miklós NAP KIADÓ- TARTALOM Mészöly Miklós: Elégia. Részlet (In.: Mészöly Miklós: Elégia. Bp., Helikon, 1991.) 5 Mészöly Miklós: Óda az Elégiához (In.: Mészöly Miklós: Elégia.
RészletesebbenMagyar nyelv és irodalom szak, BA levelező Tanrendi előírások, leckekönyvi adatok a III. évfolyam számára
Magyar nyelv és irodalom szak, BA levelező a III. évfolyam számára Neptun kód Tanegység Félévi Beszámolási Kredit Előfeltétel Oktató óraszám kötelezettség BTMAL503 20. századi és kortárs magyar 10 gyakorlati
RészletesebbenTájékoztató a magyar minor szakos hallgatók számára 2014-től (idegen nyelv főszakosoknak)
Tájékoztató a minor szakos hallgatók számára 2014-től (idegen nyelv főszakosoknak) IRODALOMTUDOMÁNYI SZAKOS TÖRZSTÁRGYAK Tantárgy felelőse: Szabó András Szabó András Bene Sándor Pénzes Tiborc Szabolcs
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
RészletesebbenA tanári szak neve: német nyelv és kultúra tanára (középiskola, 12 félév) 2018-tól. Féléves óraszám Heti óraszám. Ajánlott félév.
tárfelelős személy neve tárért felelős szervezeti eség neve Típusa Előfeltétel 2 Típusa Előfeltétel 1 jánlott félév Féléves óraszám Heti óraszám Kötelezőség Kredit Értékelés Típus tanári szak neve: német
RészletesebbenNyelvészet. I. Témakör: Leíró nyelvtan
Nyelvészet I. Témakör: Leíró nyelvtan 1. A magyar magánhangzó-harmónia és a hangtani hasonulások jellegzetességei KASSAI ILONA (1998): A beszédlánc fonetikai jelenségei. In: Kassai Ilona: Fonetika. Budapest:
RészletesebbenIRODALOMTÖRTÉNET 4. FÉLÉV A XIX. SZÁZAD ELS FELÉNEK IRODALMA
IRODALOMTÖRTÉNET 4. FÉLÉV A XIX. SZÁZAD ELS FELÉNEK IRODALMA Levelez tagozat KDLMA 3212 KOLLOKVIUMI TÉTELEK 1. Magyar irodalom világirodalom; a korszakolás problematikája 2. Metaforizáció a magyar költészetben
RészletesebbenTanegységlista (MA) Magyar nyelv és irodalom mesterképzési szak (MA) 2018-tól felvett hallgatók számára
Jelek, rövidítek: EF = egyéni felkzül G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v =
RészletesebbenCV - Dr. Fekete Richárd PhD
CV - Dr. Fekete Richárd PhD Dr. Fekete Richárd PhD egyetemi tanársegédirodalomtudományi és Nyelvészeti Intézet Iroda: A épület, 1213. irodatelefon: 74/528-300/210Email: feketer@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz
Részletesebben11. A reneszánsz világirodalmából, Petrarca vagy Boccaccio
Témakörök pótvizsgára magyar irodalom 9. évfolyam 1. A művészet és a valóság jellemzése, a műnemek és a műfajok definiálása példával. 2. A Biblia 3. A homéroszi eposzok világképe, embereszménye 4. Szophoklész:
RészletesebbenRetorikák, poétikák, drámaelméletek konferencia Miskolc, május
Retorikák, poétikák, drámaelméletek konferencia Miskolc, 1995. május 22 25. RETORIKÁK, POÉTIKÁK, DRÁMAELMÉLETEK konferencia Miskolc, 1995. május 22 25. A konferenciát rendezi a Magyar Tudományos Akadémia
Részletesebben5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei
Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia
RészletesebbenPropedeutika 1., 2. Bevezetés az irodalomtudományba BMR 0115, 0112 Féléves óraszám: N: 45 (15+30) L: Tantárgy besorolása: előadás és szeminárium
IRODALOMTUDOMÁNYI ALAPOZÓ TANEGYSÉGEK Tantárgy felelőse: Pénzes Tiborc Szabolcs Propedeutika 1.,. Bevezetés az irodalomtudományba BMR 0115, 011 N: 45 (15+30) előadás és szeminárium +=4 kr - Értékelés módja:
RészletesebbenAKTUÁLIS INFORMÁCIÓK (Eredmények)
Eredmények [1] Nr. 1. Tagozat Színháztudomány I. II. I Kertész Lilla (SZTE BTK) 2. Régi magyar irodalom Farkas Flóra 3. Populáris irodalom és kultúra Babos Orsolya (ME BTK) 4. Összehasonlító irodalom és
RészletesebbenTanegységlista (MA) Magyar nyelv és irodalom mesterképzési szak (MA) 2017-től felvett hallgatók számára
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
RészletesebbenA TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
RészletesebbenA TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş Bolyai Tudományegyetem intézmény 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar Irodalomtudományi Intézet 1.4 Szakterület
Részletesebben