Hát erről fog szólni a mostani rovat, egy kicsit másképp..
|
|
- Gabi Fábián
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Minden várakozáson felül teljesít a handicap rendszere az FRCTCC futamain. Nagy fejtörést okoz minden pilótának, hogyan viselkedik majd a vas a következő futamon,annak fényében, hogy fogy, vagy hízik a verda. Az edzéseken gyakran cserélődtek a helyek, ám az időmérőn nyújtott teljesítmény sem ért sokat ezen a versenyen. A pálya nem csak a technikát tette próbára, hanem a versenyzők idegeit is. Itt nem lehetett pihenni, és csak andalogni a pályán. Mindig volt valaki a másik nyakán, így vagy védekezni, vagy támadni volt muszáj, nagy figyelmet fordítva a gumik kímélésére. Hát erről fog szólni a mostani rovat, egy kicsit másképp.. Sokat törtük a fejünket,hogyan is lehetne még színesebb, és izgalmasabb az oldal, és látványokban gazdagabb. Így született meg Heringei Misi ötlete alapján, hogy a csapatok rövid beszámolóit olvashatjátok a rovatban. Itt az én szemszögem most háttérbe fog szorulni, de biztos vagyok benne, hogy a ti és csapatotok látószögéből, sokkal izgalmasabb és kimerítőbb képet kaphat majd az olvasó, futamról futamra. Kezdjük hát a Zoci Team beszámolójával ezt az Újságot.
3 A FoolRacing WTCC 2012-es bajnokságára eddig sajnos nem tudtunk eljutni technikai és egyéb elfoglaltságok miatt. Most viszont mindent bepótoltunk. A Seat pöccre indult, a srácok alaposan átvizsgálták, majd beállították az autót. Algarve pályához nem fűztünk sok reményt. Hepehupás és gumievő Időmérő edzésen próbáltunk a lehető legszélesebben menni, hogy a pálya minden centiméterét kihasználjuk. Sajnos csak a 7.helyre volt elegendő. Titkon éreztük, hogy van még benne, van még hely a gázpedál alatt. Az első rajt egész jól sikerült. Ahogy szokott történni, az első kanyarban egy kis "contact" majd rendeződik a mezőny. A 4. majd a 3. helyen találtuk magunkat. Jó pár körön keresztül Huszár Mikivel versenyeztünk, próbáltunk az íven autózni, lehető legtöbb tapadást elérni. Sajnos Császár Krisztiánt nem sikerült beérni. Így a 2. helyen intett a kockás zászló. Boxban a srácok helyrepofozták az autó karcait, majd állítottunk a kerékdőlésen. Második versenyen Temesvári Csaba és Császár Krisztián volt előttünk a rajt utáni másodpercekben. Ez később csak Csaszira módosult. Néhány körrel később a 3. kanyarban belsőíven egyszer csak emelkedett a kocsi bal oldala. 2kerekén tettünk meg pár métert amíg Csaszi bal oldala megtámasztott, majd tette újra 4kerékre az autót. Újabb pár kör harc,szélárnyék követte, ami a célegyenesben Csaszi rovására íródott. Elváltott, így megcsúszott, ezzel átadva nekünk a pole pozíciót. Mögöttünk 3-4másodperccel Huszár Miki volt a Seattal. Próbálkozott az előzéssel, de a közelében sem voltunk. Kockás zászlót Mi láttuk meg először, így tehát nyertünk. Ollé!Összességében egy ezüst és egy aranyéremmel távozunk Portugáliából. Az FRC hagyományához híven, fair playen állt a dolgokhoz, maximális odafigyeléssel, vezetéssel bonyolították le a versenyt. Köszönjük a lehetőséget, és gratulálunk minden célba érőnek! Liptai Zoltán /ZoCi
4 Az SRS Racing Team kevés esélyt látott arra, hogy a hétvégén az élmezőnyben autózzon. Rapus technikai problémákkal küszködött egész héten,ami csak a verseny napján, szinte az időmérőre állt össze és szinte alap pályaismerettel, és Zsoltra hangolt beállítással indult neki a 2X11 körnek. Zsolt szerencsésebb helyzetben volt, hiszen tudott gyakorolni és Tecsával is tudott jó pár kört menni egymás mögött,gyakorolva kicsit a versenyszituációkat. Meg is lett az eredménye, hiszen az időmérőn az első rajtkockából indulhatott a 13-as rajtszámot viselő autó. Rapus nem szerepelt fényesen, a 12. helyet tudta hozni az időmérőn,de a csapat bízott abban,hogy a versenyen előbbre küzdi magát. Így is lett,pedig nagy csatát vívott Lukács Lacival és Heringei Misivel. Az első futamon látszott, hogy Zsolt nincs a helyzet magaslatán,hiszen már a felvezető körben meglátogatta a bukóteret, majd a rajt után ismét hibázott és egészen a 10. helyig esett vissza, de remek taktikával,a 7.-8.pozícióba nagy csatát vívott Szabó Attival. Végül a 7. és a 9. helyen zártuk az első futamot. A második futam előtt,egy rövid csapat értekezletet tartottunk,amíg a szerelők összekalapálták az autókat. Rapus jól kapta el a rajtot, majdnem össze is akadt a két Volvo. Zsolt ismét Szabó Attival akadt össze, megspékelve Weisz Vili gyors Ladájával. Rapus remek, kiegyensúlyozott teljesítménnyel vezetett a második futamon is, magányosan ugyan,de karnyújtásnyira Vilitől. Összességében elégedett a csapat az eredménnyel, úgy látjuk, hogy stabil megfontolt vezetéssel és a csapat egységgel esélyünk lehet a tabellán előrébb jutni Srankó Zsolt
5 SzaKi Power Sport Sziasztok, elérkeztünk Portugáliába. Az utóbbi időkben a kevés időm miatt szokványos módon, csak szombaton reggel poroltam le a kormányom. Az első körök meglehetősen nehezen indultak, egy radikális setup átalakítás után már végig találtam a pályán. A motor újabb nagygenerált kapott. Az időmérő jól sikerült 2-ik hely. A futam rajtja jól sikerült, bár a rajtjaim jól szoktak sikerülni azért ez köszönhető a BMW adottságának is, ami az egyetlen pozitívum ebben az autóban. A futam elején Zsolti a nyomomban volt, de a csatározások miatt, nyugodt előnyt tudtam kiautózni, amire szükségem is volt, mert a többi autó 6-7 körével szemben, nekem a 4-ik kör után fogy el a tapadás, de sikerült megkímélni a gumikat. Már csak egy mumusom volt a motor, ami egy hasonló szituációban a Hungaroringen hajtókaros lett, de remek munkát végeztek Münchenben és elértük a kockás zászlót, és talán 1 kiáltás is elhangzott: Végre kibírta ez a sz autó, és talán egy pechsorozatnak is vége! A második futam rajtja ismét jól sikerült 7-ről 1-re. Itt nagyon szorongatott Tecsa, és meg is előzött, de nem bírta a nyomást. A következő momentum Zoci kétkerekes előzési próbálkozása, amitől ismét Tecsa állt az élre. Majd jött egy elrontott féktávom és 3-ik helyen találtam magam, újra vissza kapaszkodtam az első helyre, de nem tartott sokáig a gumikból a nagy hajsza miatt már a sárgából is 1-2 csík volt. Egy megpördülés és már csak utaztam. Végül a 4-ik pozícióban találtam magamat. Összességében elégedett vagyok, és várom a következő megmérettetést. Császár Krisztián
6 Salzburgringi roncs derbi után, a csapat jó hangulatban készült a főhadiszálláson Bora- Borán. Sajnos mindkét autó alváza súlyosan sérült ezért új karosszériákat kellet építeni és összerakni az autókat Portugáliára. De, a csapat jókedvét, még a pályára tartó úton, az egyik kamion defektje sem tudta megtörni. Sajnos a pálya mellet nem volt elég nagy a reptér a jumboinknak. A sikeres megérkezést kővetően, a csapat rögtön kipakolt és megkezdődőt az egyhetes felkészülés (beállítások, tesztek). Az első eredmények bíztatóak voltak Attila az 55-ös autóval az aszimmetrikus futóműnek köszönhetően az élmezőnyben volt. Mikinek már sajnos nem volt ilyen sima a felkészülése nem tudott megbarátkozni a beállításokkal, bár ő is azt jelezte, hogy 1-2 körön keresztül gyors az autó, de utána drasztikusan romlik a tapadás. Ennek ellenére az időmérőn a kivalló 3. helyre kvalifikálta magát, míg az 55-ös szervo problémákkal küzdött végig, így csak a 9. rajtkockát szerezte meg. Az első futamon Miki egy jó rajtot vett, szépen autózót néhány helyet ugyan vesztett a gumik kopásának folytán de egy szép 5. helyet hozott a csapatnak. A verseny után a fiúk próbálták orvosolni a problémát és állítottak a futóművön. Attila rögtön az elején egy balesetet kikerülve a sóderágyból vágtatott a mezőny után pár szép előzést követően 6-7 helyen vívott csatát körökön keresztül Srankó Zsoltival, oda vissza előzgetek egymást, pár körrel a vége előtt a nagy hajszának köszönhetően majdnem megcsípték a GYRT 56-os autóját is. De, ez végül nem sikerült így Ati, Miki mögött a 6. helyen ért célba. A gumikopásra ő is panaszkodott. A második futamon mind két autó a középmezőny végéről rajtolt. Mind a ketten jól indultak és jó pár pozíciót nyertek. Miki előrébb vívott Ati picit hátrébb. Az 56-os autó a futómű állítást követően jól muzsikált és stabilan autózott a 3. helyen míg végül Srankó Zsolti volvója defektet kapott és ezzel a 2. helyet engedte át Mikinek. Az 55-ös mint az előző futamon is sokat csúszkált majd ismét egy csetepatét követően a sóderból visszatérve ismét harcra kényszerült. A mezőny egyetlen Ladájával körökön keresztül vívtak, látszott hogy gyorsabb a kanyarokban a Seat, de az egyenesekben a Lada elhúzott. Így egymás mögött értek célba a defektes Volvót azért még ők is maguk mögé utasították. Így a GYRT 55-öse egy 6. helyet szerzett. A csapatfőnököt kértem, hogy szóljon pár szót a hétvégéről. - Attila, kérlek pár szóban foglald össze a hétvégét - Sziasztok! Azt hiszem nem lehetünk elégedetlenek, ha úgy vesszük két új autóval érkeztünk technikai hiba is hátráltatott minket ennek ellenére egy 2., 5., és két 6. helyet tudhatunk magunkénak. Azt már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk mi is futamgyőzelmekre és jó versenyekre, - Mennyire vagy elégedet a csapattársaddal? - Természetesen nagyon örülök hogy ilyen szép eredményeket ér el és hozza a pontokat a csapatnak, úgy látszik neki az első kerekes autók fekszenek. Ez úton is köszönöm neki a kitartó munkát, és gratulálok neki. - Hogyan tovább? - A csapat nem pihenhet,most kezdődik majd a számunkra az igazi idény, hiszen új szériákban mutatkozunk be, Miki lehetőséget kap egy Clio kupában, míg nekem már elkezdődőt a háttérmunkám az idei Lemans szériában. - Köszönjük szépen - Én köszönöm, Sziasztok. Szabó Attila
7 LYNX RACING CREW 1.verseny: A rajtot nagy izgalommal vártam, a sok teszt kilóméter amit megtettem bizakodásra adott okot. A futam előtti este Császár Krisztiánnal egy közös edzésen próbáltuk ki, milyen amikor más is van a pályán. Az időmérőn 6. helyet sikerült megszerezni, jobbat vártam. Gondoltam sebaj második futamon az a 3. rajtkocka. A rajtot követően 2 helyet estem vissza. De az első kanyarban Bauer eltalálta Weisz versenytársat. Így az 5. helyre sikerült feljönnöm. Pár körrel késöbb Marton Gábor kicsúszását követően a 4. helyre majd Huszár Miklóssal csatázva, Miki az egyik kanyarban féktávon a műfűre csúszott fél autóval, így a 3. helyre jöttem fel. Kergettem még az előttem haladó nagyon szép hétvégét záró Liptai-t, de sajnos pár apró hibának köszönhetően nem tudtam utolérni, hogy csatázzunk a dobogó második fokáért. 2. verseny: 3. pozició a rajtnál, jó rajtot követően az élre tudtam állni. Sajnos nem tudtam kellő képpen koncentrálni, így először a 3. helyre estem vissza. Később Liptai akrobatikus mutatványa utána újból az élen találtam magam, Császár újabb nyomása megint hibázásra kényszerített. A mezőny végében kötöttem ki, próbáltam javítani a helyzetemen, de sajnos Martonnal ütköztem az 1. kanyarban aminek következtében a gumifalnak csapódtam, elment a futómű. Végig mentem a kört, box teljes javítás. Megvártam míg a mezőny elhalad mellettem, 1 kör hátrányban utolsó helyen fejeztem be a második futamot. Hatalmas csalódás volt ez számomra, de sokat tanultam belőle. Amit remélem Braziliában kamatoztatni is tudok majd. Temesvári Csaba
8 LRS Ford Official Racing Az LRS Ford Official Racing beszámolója nem nyúlik túl hosszúra sajnos. A történet ott kezdődik, hogy a csapat első számú pilótája hosszabbra nyújtotta szabadságát, így nem tudott elutazni Portugáliába. Jómagamnak elég jól sikerült a felkészülésem, a csapat vásárolt két új műszert, amit Tecsa segítségével életre keltettünk mind a két autóban. Így, egy elég jól használható telemetriára tettünk szert. Az időmérő elég rosszul sikerült, a tízedik hely környékéről rajtoltam, de igazság szerint nem is erőlködtem nagyon, ki akartam maradni a rajt utáni balesetből. A terv bejött, a középmezőnyben autóztam amikor egy féktávot csúnyán benéztem, Tecsa Mestert majdnem kilöktem. A végéről kezdtem a felzárkózást, az utolsó körben utolértem Rapust, és Misit. Mind a ketten hibáztak megelőztem őket, de a középső szektorban egy kemény balost elhibáztam, így vissza estem a tizenegyedik helyre. A második futam jól kezdődött, jó rajt után Szabó Attival egymásra találtunk és tényleg jót versenyeztünk, de a csatánknak véget vetett Marci manővere, sajnos kiforgatott. Újra a mezőny végén találtam magam. Olyan dejavu-m volt. A futam végére még Misit utolértem, de a kopott gumiknak köszönhetően csak egy béna féktávra futotta. Ezúton is bocsánatot kérek Misitől. Sajnos ezt a futamot is a tizenegyedik helyen zártam. De, nézzük a jó oldalát,a következő futamra lecsavarozhatunk egy kis ólmot a Fócusról. Nagyon jó kis futam volt, köszönöm mindenkinek a sportszerű versenyzést. Lukács László
9 TMS Sport Először is köszönöm a lehetőséget hogy elindulhattam a versenyen, és utólag kérek elnézést azoktól, akiket feltartottam vagy a balesetek miatt hátrányt szenvedtek. Az időmérő bár nehezen indult (sajnos az utolsó variálások mindi megbosszulják magukat) a végére csak sikerült egy jó kört összerakni. Az első futam az időmérőhöz hasonlóan nehezen indult, de a rajtbaleset után sikerült elkapni a ritmust és megkezdtük a felzárkózást. Néhol a tétnélküli autózás, vagy a többletsúly hiánya, illetve mások hibáját kihasználva sikerült az első futamon jó helyezést elérni és pontokat szerezni. A második futamon mindenki figyelt mindenkire a rajt is szépen sikerült és igazán jókat csatáztunk. Sajnos ez a futam sem telt el hiba nélkül a: B. Kriss utolérése volt a könnyebb, mert az előzése sajnos csak pillanatokra sikerült a célegyenes végén. A lassított felvétel is az én hibámat igazolta, a féktávon nem végig ért le mind a négy kerék (ezt én nem észleltem) és ezért keresztbe rántotta az autót. Sajnos a baleset során három versenyzőtársat is felesleges lassításra és irányváltásra kényszeríttetem elrontva az ő csatáikat. Minden jó, ha jó a vége az autó a célban és megint sikerült pontokat szerezni. Soka tapasztalatot szereztem, és még szoknom kell a segítségek nélküli vezetést, de remélem, megy ez még jobban is. A csapat sajtófelelőse: MR. Kalasnyikov üdvözletét küldi mindenkinek.
10 HONDA RACING Első futam: A rajtot sikerült jól elkapnom, sikerült Rapus elé keverednem, besoroltam az LRT második autója mögé, számítva az első kanyarban történő koccanásokra, próbáltam óvatos féktávot venni, ami többé-kevésbé sikerült is, a kanyar kigyorsításán már Bauer mellett voltam, majd ekkor jött a váratlan, Szabó Ati egy elrontott kanyar után a pályára visszatérve eltalálta a Hondát, az autóm megpördült. Sok szerencsének köszönhetően a további baleseteket Kriss és Bauer is sikeresen elkerülte, én kapaszkodhattam vissza a mezőny végéről. A második körben Laci és Tecsa ütközéséből profitálva, felkerültem a 11. pozícióba. Ezután következett két többé kevésbé unalmasabb kör, majd pedig beütött amitől féltem, a kevés gyakorlásnak és a pályához fűződő nem túl baráti viszonyomnak köszönhetően elnéztem egy féktávot, az autó megcsúszott, keresztbe állt, a forgalomra való tekintettel kénytelen voltam teljesen megállni, és ismét a mezőny után indulni. A felzárkózás sikeres volt, 6. körben sikerült Krisztiánt utolérnem, majd egy hibáját kihasználva megelőznöm. Ezután 2 körön keresztül fogócskáztunk egy kicsit, de a 8. körben, ismét elnéztem egy féktávot, Kriss pedig résen volt, kihasználta az adódó lehetőséget. Innentől a futam monoton zajlott, az elvárást sikerült teljesíteni, sikerült teljesítenem a teljes versenytávot. Második futam: Itt a rajt már nem sikerült annyira jól, picit elóvatoskodtam, elbambultam, aztán a második kanyarban sikerült édesapámat megelőznöm, aztán két kanyar múlva pedig ismét elnéznem egy féktávot, a pálya mellett autózva próbáltam biztonságos helyet hagyni a mellém érkezőnek, majd miután láttam a tükörből, hogy nincs körülöttem senki, visszahúzódtam a pályára, sikerült a hibát pozíció vesztés nélkül elkövetnem. Ezután kisebb-nagyobb hibáimnak köszönhetően visszacsúsztam a 12. helyig, amit egészen a 8. körig tartottam, amikor is Lukács Lacit utolértem, majd a szélárnyékot kihasználva sikerült megelőznöm őt. De itt ismét beütött a gyakorlás hiánya, elkapkodtam a második kanyar féktávját, a Honda ismét a sóderben kötött ki. Ezután ismét csak a célba érés maradt a cél,amit sikerült is teljesítenem. Egy dolog biztos, ez a pálya nem lesz a szívem csücske. Heringei Dániel
11 Heringei Misi Lehel Racing Team Azzal kezdeném, hogy ez a hétvége sem fog be kerülni a legemlékezetesebb versenyeim közé. Már a felkészülés sem volt probléma mentes, ugyan is Attila egész héten megfázással bajlódott és nem is jött rendbe a futamokra így most egyedül indultam az LRT csapat színeiben. A tesztek alatt már láttam, hogy ez a pálya nem lesz a kedvencem, bár a vonal vezetése nem volt ismeretlen. A sok kanyarral, emelkedővel, lejtővel teletűzdelt pálya pontos beállítást, és precíz vezetést kívánt a pilótáktól. Nekem személy szerint megint nem tetszett, hogy az első gumi túlmelegedésével nem tudok mit kezdeni. Így már előre vetítette, hogy nem várhatok jó eredmény, meg kell próbálni a lehető legkevesebb hibával végig menni és meglátjuk mire lesz elég. Az időmérőn kb. a várt pozíciót sikerült el érni: 11. rajtkocka. Jobbra nem is számítottam, az első három helyen Srankó, Császár, és Huszár osztoztak. A negyedik kockából az FRC mezőnyében debütáló Weisz Vilmos vágott neki a távnak. Az első futamon a start után tartottam a pozíciómat az első kanyarig. Egy kisebb balesetet ki használva feljebb jöttem pár helyet, itt a helyen küzdöttünk Rapussal egymás hibáit kihasználva, és végül az első futamot a 10. pozícióban fejeztem be. Az élen Császár Krisztián végzett a BMW-vel. A második futam számomra az első lekopírozása volt csak a szereplők változtak. Most a rajt kimondottan rossz lett, az első kanyarban az utolsó helyen fordultam. Ám megint kicsúsztak egy páran így fentebb kerültem, és Márton Gabival, s Lukács Lacival csatáztunk a 9, 10, és 11. helyekért. A leintéskor itt is 10. lettem. Elsőnek Zoci látta meg a kockás zászlót, utána Huszár Miki, és Bauer Krisztián ért be. Összességében el mondhatom, hogy nem volt rossz verseny, jót küzdöttünk a versenyző társaimmal a jobb pozíciókért,és ezek fair csaták voltak (remélem ők is így gondolják). Nem nagyon volt olyan pilóta aki ne hibázott volna, de ez egy nehéz pálya volt. Találkozunk Brazíliában!
Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.
Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat
A véget nem érő kanyarok versenye.
A véget nem érő kanyarok versenye. Az FRC mezőnye Szlovákiába látogatott, hogy újból megmérkőzhessenek a pilóták, ez esetben egy szinte hazai pályának számító Szlovákiaringen. Igaz ugyan, hogy három hete
Weekend Driver Fiesta Cup
Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár
2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú
2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve
FRC Raceroom WTCC 2015
FRC Raceroom WTCC 2015 Oschersleben 2017.01.08 Pannuska Dávid Karimo: Helokaa Dávid. Túl vagytok az 5. fordulón, és ismét nem sikerült fogást találni Gombár kollégán. Hogy alakultak a tesztek számodra,
Weekend Driver Fiesta Cup Brands Hatch 2014.08.24
Weekend Driver Fiesta Cup Brands Hatch 2014.08.24 Császár Krisztián Csaszi Karimo: Szia Csaszi! Már a szabadedzésen megmutattad, hogy nem lehet téged ma lenyomni. Végül futottál egy első időmérőt is. Sokkal
Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött
2013. október 11-13. Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság IX. - X. - XI. verseny - Hungaroring Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött A 2013-as Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje a Hungaroring-en
FRC WDC Skoda Octavia Cup Bathurst
FRC WDC Skoda Octavia Cup Bathurst 2016.10.30 Szimuly Bence Karimo: Helokaa Bence! Túl vagyunk egy kemény, tréfás pályán. A vasárnapi napon elég sokat teszteltél. De először had kérdezzem meg, hogy csöppentél
Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX
10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. Szlovénia, Maribor Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Negyedik helyen landoltunk 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. - Szlovénia,
FRC Rallycross Supercars. Slomczyn Final Race 2015.05.17
FRC Rallycross Supercars Slomczyn Final Race 2015.05.17 Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gábor! 2015 FRC Rallycross Supercars bajnokát köszönhetem! Gratulálok Gábor! Mesélj nekem az utolsó futamról, hogy alakult
Sanghaj Az időmérő
2015. 09.27. Sanghaj Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője egy 6. és egy 11. helyet szerzett a Sanghajban megrendezett FIA Túraautóvilágbajnokságon.
FRC TOURING MASTERS. Hungaroring Bajnokság 3 helyezettje!
FRC TOURING MASTERS Hungaroring 2016.06.19 Bajnokság 3 helyezettje! Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gabi! Utolsó futam, hazai pálya. Nagy riválisod Dániel Gábor nem volt most jelen sajnos. Viszont Góth Viktor
ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói
Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012
4. Rally NOVI VINODOLSKI
4. Rally NOVI VINODOLSKI 2012. június 15-16. Horvátország, Novi Vinodolski Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Reális második hely 4. Rally Novi Vinodolski 2012. június 15-16. - Horvátország,
FRC Mini Cooper Cup. Zandvoort
FRC Mini Cooper Cup Zandvoort 2015.12.20 Gombár Gábor Karimo: Heloka Gábor. Túl vagyunk az év utolsó versenyén. Ami a kis pici, Mini Cooperrel zajlott le. Tesztek elég jól sikerültek neked is, ám most
PORSCHE BEHARANGOZÓ. Szabó Attila
ENDURANCE A Fool Racing Crew Endurance Team sikeressen haza hozta az autót a PSRL Le Mans 24h viadaláról, és mind emellett a P2 Kategória 3. helyét is megszerezték. GRATULÁLUNK NEKIK! 21 csapat, 4 kategória,
SBR rfactor FIA WTCC 2017 TC1 - ŐSZ HIVATALOS SZABÁLYKÖNYV!
SBR rfactor FIA WTCC 2017 TC1 - ŐSZ HIVATALOS SZABÁLYKÖNYV! 1. Bajnokságra való jelentkezés: Mindenki aki részt kíván venni az adott bajnokságban KÖTELEZŐEN jeleznie kell a FÓRUMON a kijelölt topicban.
FRC Raceroom WTCC 2015
FRC Raceroom WTCC 2015 Salzburgring 2016.09.25 1.Futam 2.Futam Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gabi! Ezt vártad már hónapok óta, hogy élesben itt is győzelmeket arathass. Ami be is jött neked. De ne szaladjunk
SBR FIA FORMULA E 2017 HIVATALOS SZABÁLYKÖNYV!
SBR FIA FORMULA E 2017 HIVATALOS SZABÁLYKÖNYV! 1. Bajnokságra való jelentkezés: Mindenki aki részt kíván venni az adott bajnokságban KÖTELEZŐEN jeleznie kell a FÓRUMON a kijelölt topicban. A jelentkezéseket
SBR RACEROOM WTCC 2017 HIVATALOS SZABÁLYKÖNYV!
SBR RACEROOM WTCC 2017 HIVATALOS SZABÁLYKÖNYV! 1. Bajnokságra való jelentkezés: Mindenki aki részt kíván venni az adott bajnokságban KÖTELEZŐEN jeleznie kell a FÓRUMON a kijelölt topicban. A jelentkezéseket
Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13
Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Czifra Gergő Karimo: Szia Gergő! Elérkeztünk az utolsó előtti versenyre. Te már 2-3 nappal a verseny előtt lementél tesztelni. Hogy sikerült az autód beállítani
Beszámoló a BME Formula Student csapatának 2011-es versenyévadjáról
Beszámoló a BME Formula Student csapatának 2011-es versenyévadjáról BME Formula Racing Team 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy versenyautót építsenek és elsı és egyetlen magyar csapatként részt vegyenek
Németh Ferenc beszámolója
Németh Ferenc beszámolója Szeptember első hétvégéje idén sem hazudtolta meg önmagát, az őszi balatoni szezon rendezvénydömpinggel rajtolt. Volt úszóverseny és hajókiállítás valamint legalább hat regatta,
ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója
Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 ex. WTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba Autóversenyző 2013 www.gasparmotorsport.hu Tisztelt támogatóink
Büntetés katalógus. Rajtfolyosó
Rajtfolyosó Büntetés katalógus Gokart 1 a rajtfolyosóban: szabályos Kart 2 rajtfolyosót átlépi: nem szabályos 3 másodperc büntetés ha a gokart két kerékkel lápi át, 10 másodperc ha az egész gokart 4 kerékkel
PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ
PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ Az L Racing Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, a egység idén két fronton igyekszik helytállni, hiszen a magyar mellett
Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz.
Engedje meg, hogy a MAGYAR AUTÓ és MOTORSPORT EGYESÜLET rövid bemutatkozó anyagával forduljak Önhöz. A Magyar AMSE keresi minden olyan partnerét, aki a sport és Magyarország legnépesebb autósportja, a
Zöld zászló. Használata: l e n g e t v e
Zöld zászló Használata: l e n g e t v e Jelentése: a korábban sárga zászlóval jelzett veszély megszűnt, most szabad az út, verseny tempóban mehetsz tovább. A zászló hatálya alá tartozó pályaszakaszon veszély
Marton Gergely: Eredményes litván Challenge
Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Az M-F Motorsport ifjú versenyzője, Marton Gergely az elmúlt hétvégén a Rallycross Challenge Europe versenysorozat idei harmadik fordulóján állt rajthoz, Vilkyciai
Marton Gergely: Győztes kezdés!
Marton Gergely: Győztes kezdés! Az M-F Motorsport fiatal reménysége, a csupán 15 éves Marton Gergely fantasztikus, érett versenyzést bemutatva saját várakozásait is messze túlszárnyalva megnyerte élete
Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!
2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás
REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS
REFLEKTORFÉNYBEN: RAFAEL TAMÁS 38 RALLY CAFE/7 A porschés BMW-s Mindig egyedi utakat járt Rafael Tamás a ralibajnokságban, hiszen egy évtizedig építette BMW-it és nyert vele négyszer bajnokságot, az idén
Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon
Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.
WRC autó is ott száguld majd az évzárón
A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő
A 2013. évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről
A 2013. évi beszámoló a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület Kajak-kenu Szakosztályának működéséről Készítette: Salga István szakedző A Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályának egyedüli
Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX
Croatia Rally 2012. május 24-26. Horvátország, Rijeka Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Deja vu Croatia Rally 2012. május 24-26. - Horvátország, Rijeka Úgy látszik, a sors ismétli
FRC Raceroom WTCC 2015
FRC Raceroom WTCC 2015 Slovakiaring 2016.10.16 Kis Gábor Karimo: Helokaa Gabi! Túl vagyunk a Raceroom bajnokság 2. fordulóján. Nem alakult valami jól a hétvégéd. De kezdjük az elején. Új bajnokág, új játék.
Versenyzői nyilatkozatok a gépátvételen:
Bara Gábor Kiss István (Opel Astra A7): Szerintem nagyon kemény a pálya, főleg az első gyorsasági, jó lenne még párszor ránézni, de sajnos ma már nem lehet. Megpróbálok végigmenni a versenyen, szeretnék
MAGYAR GRAN TURISMO BAJNOKSÁG III. SZEZON
III. SZEZON MI IS AZ AZ MGTB? A bajnokság 2012 nyarán lett életre hívva, azzal a céllal, hogy a magyar Gran Turismo játékosoknak legyen egy közös liga, ahol megvillogtathatják a tudásukat más egyesületek
Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese
Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese A Drifted.hu Országos Drift Bajnokságának első versenyére hazai viszonylatban rögtön rekordszámú pilóta érkezett, így a mezőny rendkívül
Információk az F1DT 2011-es mod-járól
Információk az F1DT 2011-es mod-járól Bevezető Kérnék mindenkit, hogy alaposan olvassa el az alábbiakat a félreértések elkerülése végett, remélem találtok hasznos információkat benne. A legfontosabb dolgokat
V. Dunlop - Trophy Amatőr Meghívásos Versenysorozat Sport szabályok
V. Dunlop - Trophy Amatőr Meghívásos Versenysorozat Sport szabályok 2008 Készítette: Zettner Tamás 2007. december 1 1. Általános Az alábbi szabályzások a MAMS Sport Kódexben foglaltakkal együttesen határozzák
V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34
U13 lány Badó László régió Felsőház
2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13
Marton Gergely: Színjeles bizonyítvány
Marton Gergely: Színjeles bizonyítvány Az M-F Motorsport fiatal tehetsége, Marton Gergely idén tanulóévét tölti a Super National felnőtt mezőnyében. Nos, eddig remekül tanult! A hétvégi kakucsi Közép-európai
De ki az a Szabó Zsolt?
36 RALLY CAFE/6 REFLEKTORFÉNYBEN: SZABÓ ZSOLT De ki az a Szabó Zsolt? A hungaroringi WTCC hétvége egyik legnagyobb sztárja volt az ETCC-ben szereplő fiatal pilóta, aki pályafutása hetedik versenyhétvégéjén
Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás
Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás Az AVALON PARK Kft. (1075 Budapest, Károly krt. 1. I/2.) továbbiakban: SZERVEZŐ - 2016. évre kiírja a HELL KART & Event Centerben megrendezendő HELL KART
Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között
Marton Gergely: 15 évesen a felnőttek között Marton Gergely egy 15 éves fiatal tehetség, aki tavaly teljesítette élete legelső idényét az autósportban. Tanulóévében kis híján rögtön bajnoki címet szerzett,
rfactor versenyek sportszabályzat
rfactor versenyek sportszabályzat Zászló szabályok Egy versenyen a legtöbb információt a pilóták számára a zászlójelzések adják, ezeket nagyon komolyan kell kezelni és jelentésüket meg kell tanulni. SÁRGA
VERSENYKIÍRÁS. Gokart Talent Cup GTC esports Series Sorozata A verseny főbb adatai
VERSENYKIÍRÁS Gokart Talent Cup GTC esports Series Sorozata 2018 A verseny főbb adatai SZERVEZŐ: M-Kart Racing Alapítvány - Nagykőrös, Derkovits u. 1. HELYSZÍN: Race Center Autóverseny Szimulátor Központ
ifj. Kanyik Antal Kanyik Rallye Team
A sport különböző szakágai között egyre nagyobb és gyorsabb iramban követel magának helyet az autósport. Ezt a folyamatosan fejlődő sportágat, mely egyre nagyobb számú versenyzőt és versenyautót vonultat
World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12
World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség
Gokart Talent Cup - Bérgokart Bajnokság 2017
Gokart Talent Cup - Bérgokart Bajnokság 2017 Tehetségkutató a jövő bajnokainak A 2017-es szezonban a Gokart Talent Cup sorozatban lehetőség nyílik arra, hogy a verseny gokarttal nem rendelkezők, de a sport
EV-sport Magyarország Autósport Egyesület 2011 évi eredmények
EV-sport Magyarország Autósport Egyesület 2011 évi eredmények Elérhetőség: Gál János elnök telefon: +36-20/433-22-08 e-mail: janos.gal@ev-sport.hu Web: http://www.ev-sport.hu Bevezetés 2011-es év sok tekintetben
OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9
OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 Tartalom: A következő pár slide-on szeretném bemutatni Oroszország és az autósport kapcsolatát világviszonylatban. Az FIA (Nemzetközi Autósport
Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a
Öten érkeztünk Szlovákiából Jászberénybe a XXXIII. Nemzetközi edzőtáborba. Ötünkből három danvizsgára készült. Persze a felkészülésünk már jóval a tábor előtt megkezdődött, viszont itt még módunkban állt
Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek!
Nyugat Maraton kupa Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Második alkalommal állok rajthoz az Eplényi futam hosszútávján, a korábbihoz képest most ideálisak a körülmények. Tavaly a nagykabátomban
Hankook RCM Kupa HUNGARORING, 2014. MÁJUS. 2-4.
Hankook RCM Kupa HUNGARORING, 2014. MÁJUS. 2-4. SPECIÁLIS INFORMÁCIÓK A VERSENY NEVE: HANKOOK RCM KUPA helye: HUNGARORING ideje: 2014. május. 2-4. honlap címe: www.rcmcup.com A VERSENY RENDEZŐJE: Hungaroring
Mecsek Rali, hajdúságiakkal
1. oldal, összesen: 6 2009. 07. 31. Péntek - Oszkár, holnap Kezdőlap Megyénk Sport Szerintem Kultúr Sport Mecsek Rali, hajdúságiakkal 2009-07-30 15:40 Debrecen A vb finnországi futamával egyszerre rendezik
Tisztelt Reklámozó Partnerünk!
Tisztelt Reklámozó Partnerünk! A nyár egyik legtikkasztóbb hétvégéjén, 2011. július 13-14-15-én, Pécs környékén találkozott a Rally2 élmezőnye. A Mecsek lankáin felváltva suhant el a technika legújabb
Mi is a rallye? A futamok célja A cél a gyorsasági szakaszokon minél gyorsabban teljesíteni a megadott távot, a mért időeredmények
A sport különböző szakágai között egyre nagyobb és gyorsabb iramban követel magának helyet az autósport. Ezt a folyamatosan fejlődő sportágat, mely egyre nagyobb számú versenyzőt és versenyautót vonultat
MŰSORFÜZET április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com
r MŰSORFÜZET 2016 Kupáért április 1-3. 1-3. apríl www.larocosport.com Tisztelt Versenyzők, Csapattagok, Kedves rallye Rajongók! Eger városa tizenegyedik alkalommal fogadja házigazdaként és igazi jó vendéglátóként
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesület működéséről és terveinek
Forma-1 futamról-futamra 1990-1999. Domanits András. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva!
Forma-1 futamról-futamra 1990-1999 Domanits András Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! 1990 Senna kiütéssel világbajnok Az évad során a versenyzőknél csak a legjobb 11 eredményük számított bele a
4, 3, 2.. IRC Cyprus Rally
2011. november 10. 4, 3, 2.. IRC Cyprus Rally Sikerrel teljesítette az Eurosol Racing Team csapata a hol sziklás, hol pedig tükör sima aszfaltos részekkel tarkított Ciprus Rallye gyorsasági szakaszait.
Bajnokságban szereplő autók listája:
A PSRL, az ASZK és a SimSport TV közös szervezésében 8 liga 24 pilótája méri össze tudását a 8 héten át tartó megmérettetésben.minden jelentkezni vágyó liga nevezését várjuk a szerkesztoseg@simsporttv.com
Egyetemünk hallgatói az V. Nemzetközi Bosch Rexroth Pneumobil Versenyen
Egyetemünk hallgatói az V. Nemzetközi Bosch Rexroth Pneumobil Versenyen Alapvetően nagyon jól éreztem magam abban a három napban, amit Egerben töltöttem a csapattal. Jó volt látni és átélni, hogy tényleg
Egy vidéki Rallyrajongó blogja
1. oldal, összesen: 5 KERESÉS A BLOGBAN BLOG JELÖLÉSE Következő blog»blog létrehozása Belé Egy vidéki Rallyrajongó blogja Vidékről jelentkezem, történetekkel, amik lehetnek humorosak, vagy tanulságosak.
Készítette: DuEn
Pálya ajánló Szentkirályszabadja 13km - Gy1 9:00, Gy4 12:32 3. nézõi pont 2. nézõi pont 4. nézõi pont 1. nézõi pont RAJT CÉL GPS koordináták: É47 03,821' K17 59,643' É47 05,442' K17 57,180' Szentkirályszabadja
A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal.
A Csapat A Csapat A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A csapat már első évadjában megszerezte a bajnoki címet a Formula 1.6 kategóriában. 2014ben 11
2015. feb. 06. - jún. 07. 5. szezon
2015. feb. 06. - jún. 07. 5. szezon Tartalom: 2. oldaltól: Csapatok és technikai adataik 3. oldaltól: 5. szezon versenynaptára 4. oldaltól: Világbajnoki és konstruktőri tabella 6. oldaltól: Szezon előtti
Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros
Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n
http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget
Ifi Eb Grenoble 2017
Ifi Eb Grenoble 2017 Az Ifi Eb-re történő felkészülés 2016 szeptember végén már elkezdődött. A jelöltek nagyobb részének felkészítését Balogh Ákos a Gószövetség elnöke vezette (Köllner Barnabás, Réti Zoltán,
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza
Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában
Futás közben figyeltem az órámat, s gondolatban 30 percnyi futás után a rövidebb táv rajtolóival voltam, hiszen ők 14:30 perckor indultak Barcstól
Virovitica-Barcs Határfutás (2012.09.22.) Komlóról évek óta egyre több indulóval ellátogatunk erre a futóversenyre, melyre idén 12 fős rekord-lészámmal - és három autóval - érkeztünk. Futóink többsége
XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny
XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon
Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon Avagy milyen mikor egy 60 éves "papa" a trecking bicóval elhúz melletted az erdőben :) Készítette: Lőrincz Ádám 2013. szeptember 8. Tartalomjegyzék I.
S Z A B Á L Y Z A T 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS
S Z A B Á L Y Z A T Az F1 HUNGARIAN RFACTOR ETIHAD LEAGUE 2010/2011 VERSENYÉVADHOZ 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS 1.1 Az F1 HREL 2010/2011 bajnokságának versenyzőinek kötelessége a szabályzat elolvasása,
Buruczki Szilárd (Kőbánya TC) nyerte a BringaPark Kupa összetettjét
A gyerekek voltak a hétvége legnagyobb nyertesei Két hete még havas, jeges pályán, egy hete sárban, ezen a hétvégén pedig már napsütésben, tavaszias időben szervezték meg a kőbányai BringaPark kupa soron
Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.
Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen
III.Lada és Bmw találkozó és Rally show
III.Lada és Bmw találkozó és Rally show Latyak Ring - Kecskemét 2015. 09. 12-13. Versenyajánló Tisztelt versenyzők és autósportot kedvelők! Szeretnénk egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek
Happy Bike Sport Expressz statisztika 24 órás MTB verseny, 2008
Happy Bike Sport Expressz statisztika 24 órás MTB verseny, 2008 Nos, nyertünk. Ott a helyszínen nagyon komoly csata volt, talán a számok nem adják ezt ennyire vissza, úgyhogy aki nem volt ott, jövőre jöjjön!
Keszthely Triathlon Középtávú Országos Bajnokság
Keszthely Triathlon Középtávú Országos Bajnokság Technikai Tájékoztató Időpontja: 2016. 06. 04. 19:00-19:30 Helyszín: Keszthely Városi Strand, Színpad Technikai értekezletet tartják: Kuttor Csaba, Flander
KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa
KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa Egy nagyon fárasztó hétvégén vagyunk túl, ahonnan sok tapasztalattal, rengeteg új élménnyel és természetesen, ahogyan azt már megszoktuk, temérdek éremmel gazdagodva
Magyar Autómodell Bajnokság. Pályaversenyek szabályzata 1/10 ELEKTROMOTOROS KATEGÓRIÁK. Érvényes: 2008-tól MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG
Magyar Autómodell Bajnokság Pályaversenyek szabályzata 1/10 ELEKTROMOTOROS KATEGÓRIÁK Érvényes: 2008-tól ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1/10 ELEKTROMOS VERSENYEK MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG Összeállította: az MMSZ
REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS
REFLEKTORFÉNYBEN: NAGY MÁTYÁS 38 RALLY CAFE/9 Mitsubishi és Zsiguli Az Ózd-Salgó Ralin zsinórban harmadik győzelmét aratta Nagy Mátyás és Nagy Tamás, amivel nagy lépést tettek a 3-as géposztály bajnoki
Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy
GYMKHANA 16: VERSENYSZABÁLYZAT ÉS VERSENYKIIRÁS! Érvényes 2016.12.31-ig.
FIGYELMEZTETÉS! Az autó versenyzés veszélyes sport! Olyan, hogy biztonságos verseny nem létezik. A versenyzés mindig magában hordozza a súlyos vagy halálos sérüléssel járó baleset kockázatát. Ez a veszély
Erasmus beszámoló Kréta, Chania
Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint
KÖSZÖNJÜK, JÓL VAGYUNK MIKULÁS RALLY ÖSSZEFOGLALÓ
KÖSZÖNJÜK, JÓL VAGYUNK MIKULÁS RALLY 2009 - ÖSSZEFOGLALÓ A Mikulás Rali első gyorsasági szakaszáról mentővel kellett elszállítani Bacigál Igort. Pethő István navigátorának egy ugrató után szorult be a
Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval
Csapatvezet? és pilóta egy személyben: Interjú Csuti Lászlóval by Papp István - hétf?, szeptember 10, 2012 http://www.formula1tech.hu/csapatvezeto-es-pilota-egy-szemelyben-interju-csuti-laszloval/ Blog)
Rétság Városi Sport Egyesület
- Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a
http://rallyheart.hu/index.php/200904052242/megtrefalt-az-uj-auto.html
Page 1 of 6 Főoldal Fotók Videók Fórum & Chat Matrica rendelés Shop Apróhirdetések Versenynaptár Link oldalak Bannerek Kapcsolat keresés... Page 2 of 6 Page 3 of 6 Eger Rally 2009 - szombat Jordan fotói
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.
Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő