Óvodánk pedagógiai programjáról. Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket (Mk. 10,14)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Óvodánk pedagógiai programjáról. Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket (Mk. 10,14)"

Átírás

1 BEMUATKOZUNK szeptemberétől lehetőségünk nyílt arra, hogy a szülők számára, akik a gyermekeiket vallási és világnézeti meggyőződésük alapján hitben kívánják nevelni, felajánljuk óvodánkban a keresztyén szellemben való nevelést. Óvodánk pedagógiai programjáról Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket (Mk. 10,14) Elsősorban református keresztény nevelést igénylő családok számára kívánunk segítő kezet nyújtani gyermekeik neveléséhez, de nem zárkózunk el azoktól a családoktól sem, akik elfogadják értékrendünket és módszereinket. Óvodai nevelésünk gyermekközpontú, befogadó. Pedagógiai programunk elkészítésénél a keresztyén világkép kialakítását, a keresztyén erkölcs megalapozását, a Bibliai integrációt tartottuk szem előtt. Tudatában vagyunk annak, a felelősségnek, mely a kisgyermekek nevelésével, fejlesztésével jár. A gyermek személyiségének kialakítása, ismereteinek megalapozása óvodás korban kezdődik el. Az emberi személyiségből indulunk ki, abból a tényből, hogy a gyermek egyedi személyiség, számon van tartva Istennél. A személyiség szabad kibontakoztatásában a gyermeket körülvevő személyi és tárgyi környezet szerepe meghatározó. Nagy hangsúlyt fektetünk az általunk legértékesebbnek tartott személyi tulajdonságok megalapozására: - másokat toleráló magatartás, - együttérzés, segítőkészség; - megértés, azonosulás, - az egyéni szükségletek felismerése, és az érvényesítést szolgáló megegyezések stratégiájának elsajátítása. Sok gyermek a református óvodában szerzi első vallásos ismereteit. Életkori sajátosságaiból fakadóan fontos, hogy kezdetben az őt körülvevő felnőttek élete példájából tapasztalja meg Isten szeretetét. Megfelelő alkalmat szeretnénk teremteni az első közös vallásos tapasztalatok, élmények megszerzéséhez, melyeket életkoruknak megfelelően közösen értelmezünk.

2 Küldetésünk Óvodánk a keresztyén értékekre, a református szellemiségre alapozva, szeretetteljes légkörben boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket kíván nevelni. Ebben a folyamatban kiemelt szerepet kap a játék, mint a legfontosabb életkori tevékenység, a néphagyományőrzés, valamint a hitoktatás. A nevelőtestület elkötelezetten támogatja a magyarsággal, a nemzettel összefüggő értékeket, ezért (figyelembe véve az életkori sajátságokat) a néphagyomány egyes elemeit kiemelten alkalmazzuk a gyermekek személyiségfejlesztésének eszközeként. Nevelőmunkánkban nyitottak vagyunk a szakmai újításokra, az innovatív pedagógiai törekvésekre. Nagy gondot fordítunk a gyermek és a családja megismerésére, lelki gondozására. Keresztény pedagógiánk súlypontja, a szeretetre való képesség kialakítása, helyes kifejezési formáinak megtanítása: igényes környezetre, rendre nevelés, együttműködésre, fegyelmezettségre nevelés, személyes hitre nevelés, a hívő keresztyén ember szokásrendjének kialakítása, a nemzeti identitás megalapozása a gyermek harmonikus fejlesztése a néphagyományápolás, a természetóvás gazdag eszközrendszerével. Hitéleti nevelés A 2011/2012 nevelési évet, református óvodaként kezdtük. Várakozással tekintettünk az új feladatok elé. Ez a felnőttek számára jelentett elsősorban nagy kihívást: a hitéleti fogalmakat, szokásokat úgy közvetíteni, hogy a gyermekek felé hiteles legyen. Kíváncsi, érdeklődő kérdéseikre igaz, rövid, érthető és életkoruknak megfelelő választ adni. Óvodánk dolgozói sikeresen oldották meg a feladatot. Nagy öröm számunkra, hogy a hitélet alapvető mozzanatai: református köszönés, asztali áldás elmondása, reggeli áhítat, a délutáni pihenéskor mondott rövid imádság, mindennapos, természetes és szívesen végzett tevékenységekké váltak. Heti egy alkalommal a gyülekezet lelkipásztora, Szabóné Csökmei Edit hittan foglalkozást tart az óvoda mindhárom csoportjában. Alkalmazkodva az egész intézmény rendjéhez, havonta részt veszünk óvodásainkkal és szüleikkel Gyermek Istentiszteleten. Kéthavonta, kötetlen formában az óvó nénik és a szülők közös részvételével Szülői beszélgető-kört ajánlunk, melynek témája a keresztyén ünnepek helye a családokban, ill. nevelési szituációk megoldási lehetőségeit keressük. Vezeti: Viski-Latorné Dögei Edit

3 Óvodánk életében a néphagyományok, népszokások ápolásával nagymértékben erősítjük a keresztyén hitéletet. Elsősorban magyar népmeséket mesélünk, mert valljuk: a magyar népmese katekézis. A 2012/2013 nevelési évben elindítottuk az Olvasóvá nevelés c. programot. Olvasóvá nevelési programunk célja: A gyermekek érzelmi, erkölcsi és értelmi fejlődésének segítése, pozitív személyiségjegyeinek megalapozása. A mese megszerettetése. A gyermeki önkifejezés fejlődésének segítése, a saját vers és mesealkotás megalapozása. A könyvek szeretetének megalapozása, fokozása; az olvasás iránti vágy felébresztése; felnőtt korra olvasóvá nevelés. Olvasóvá nevelési programunk feladatai: Meghitt körülmények biztosítása mesesarok kialakítása Szokásrend kialakítása a mesekezdeményezésre, befogadásra Óvodánk térítésmentes, speciális, játékos képességfejlesztő szolgáltatásai Nevelési időben (délelőtt): Logopédia akadályozott beszédfejlődésű gyermekek részére Vezeti: Nagyné Zolnay Gabriella

4 Játékos láb- és tartásjavító torna középső és nagycsoportosok számára Vezeti: Bata Lívia Nevelési időn kívül, (délután), hetente egy alkalommal: Gyermek néptánc középső és nagycsoportosok számára Vezeti: Forgácsné Molnár Anette Zeneovi zenei képességfejlesztés középső és nagycsoportosok számára Vezeti: Lászlóné Pató Klára Játékos ismerkedés az angol nyelvvel nagycsoportosok számára Vezeti: Benczur Barbara

5 Ez történt velünk február, március, április hónapban ÜNNEPEINK Farsangoltunk; báb előadás és tánc (több kép: az iskola honlapján: ovis farsang) Március 15. re emlékeztünk

6 Virágvasárnapot ünnepeltünk a templomban (képek az Egyházközség honlapján) Húsvét RENDEZVÉNYEINK Szülői értekezletek (csoportonként 2 alkalommal), fogadóórák (csoportonként 1 alkalommal) Szülői beszélgető kör a húsvéti ünnepkör kapcsán Ovinyitogató második, harmadik alkalom 1. Résztvevők a speciális szolgáltatások (angol, néptánc, zeneovi, hittan) bemutatóján Résztvevők a gyermekek szülők számára rendezett nyílt közös játékon

7 Az Aranyszőrű bárány a Margaréta csoport színházi előadása (video) PROGRAMJAINK Gyermek Istentiszteleteken való részvétel; keresztelők február április

8 Elsőosztályosok színházi előadása az óvodában: A Didergő király február 27. Húsvéti játszóház - szülőkkel 2013.március 26. Virágosítottunk, kertészkedtünk a föld napja alkalmából

9 Kolontos Palkó színházi előadáson vettünk részt Májusfát állítottunk 2013.május 02.

10 JÁTSZOTTUNK, ALKOTTUNK

11

12

13

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL

JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL JÁTÉKOS HITTANFOGLALKOZÁS BENDEGÚZZAL I. Bendegúz bemutatása Ki is ez a Bendegúz? Egy kisfiúbáb, mesebeli figura, akinek a segítségével, közreműködésével megvalósítható a jó gyakorlat, az óvodai hittanfoglalkozás

Részletesebben

Kedves Szülők, Gyerekek!

Kedves Szülők, Gyerekek! Az intézmény neve: Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda Az intézmény székhelye: 9062 Kisbajcs Kossuth út 19. Elérhetőség: 96/358-945 vagy 20/5987842 E-mail cím: nefelejcs58@freemail.hu Óvodavezető: Kónyiné

Részletesebben

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése

A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése Melléklet a 2016. június 26-i jegyzőkönyvhöz: A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése (Az intézmény fenntartói értékelése, különös tekintettel

Részletesebben

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését.

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését. Óvodánkról: Az Egyetértés Utcai Óvoda 1976.novemberében nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt 4 csoporttal 100 férőhellyel. Azóta óvodánk Kecskemét egyik legszebb kertvárosában a Petőfivárosban 225 kisgyermek

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés

Egyéb Jó gyakorlat megnevezése: Óvoda család újszerű gyakorlata bevontság, együttműködés Szolnok Városi Óvodák Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény Százszorszép Óvoda referenciahely: A kompetencia alapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

Éves terv. Árnyas óvoda éves eseménynaptárja

Éves terv. Árnyas óvoda éves eseménynaptárja Éves terv Árnyas óvoda éves eseménynaptárja 2018.09.01.-11.30. Ősszel a táj piros, sárga Jeles nap, ünnep, esemény, hagyomány Tartalom Határidő a befejezésre Humán erőforrás felelős Szervezési mód Elvárt

Részletesebben

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0039 Kompetencia alapú oktatás fejlesztése Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázati program

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2015-2016. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2015/2016-os nevelési évre A 2015 2016-os nevelési évre szóló továbbképzési kínálatunkat

Részletesebben

Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv

Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola Óvoda-iskola átmenet programja Intézkedési terv Intézményvezetık.. Tóthné Mohos Erika. Árva László igazgató Ph Ph Elfogadás

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann különkiadás A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann Szeretettel várjuk a szülőket tájékoztató szülői értekezletre 2016. jan. 27 - én, szerdán 18 órakor,,

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja I. Előszó a felülvizsgált Pedagógiai programhoz...3 II. Bevezetés...4 1. Az intézmény múltja...8 1.1. A mérki iskola

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Kovács Erika Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Az ONOAP jogszabályi környezete

Részletesebben

CSABA JÓZSEF ÁMK ÓVODA BEMUTATKOZÁSA

CSABA JÓZSEF ÁMK ÓVODA BEMUTATKOZÁSA Csak tiszta forrásból Érték közvetítés óvodánkban egy alternatív program szellemében CSABA JÓZSEF ÁMK ÓVODA BEMUTATKOZÁSA ÓVODÁNK NAGY JENİNÉ ÓVODAI NEVELÉS A MŐVÉSZETEK ESZKÖZEIVEL CÍMŐ ALTERNATÍ V PROGRAM

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2016-2017. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2016/2017-es nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2016

Részletesebben

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei

Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Az Óbudai Gyermekvilág Óvodában, 2017-ben lezajlott szülői elégedettségmérés eredményei Óvodánkban a 2000-ben megkezdett minőség biztosítási program bevezetése óta rendszeresen, 2-3 évenként mérjük a szülők

Részletesebben

Témák. A Dugonics utcai óvoda felújítása Német egynyelvű képzés bevezetése

Témák. A Dugonics utcai óvoda felújítása Német egynyelvű képzés bevezetése 2013. április 11. Témák A Dugonics utcai óvoda felújítása Német egynyelvű képzés bevezetése Nyári nyitva tartás Dugonics utcai óvoda: június 17.- július 19. Szőnyi utcai óvoda: július 19. augusztus 25.

Részletesebben

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program. Városi Óvodák Tagóvodája Tókerti Óvoda Pápa, Ötödik u. 26. A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével

Részletesebben

Ősszel a táj piros, sárga

Ősszel a táj piros, sárga A tervezés időszaka: 2016. 09. 01. - 11. 30. Ősszel a táj piros, sárga Jeles nap, ünnep, Munkatársi értekezlet A pedagógiai év első félév programjai, felelősök hozzárendelése. Szeptember 07. Együttes (felnőtt).

Részletesebben

BÖLCSŐDE AZ ÓVODÁBAN Többcélú intézmények I. Országos Konferenciája a MÓD-SZER-TÁR-ban. Budapest,

BÖLCSŐDE AZ ÓVODÁBAN Többcélú intézmények I. Országos Konferenciája a MÓD-SZER-TÁR-ban. Budapest, BÖLCSŐDE AZ ÓVODÁBAN Többcélú intézmények I. Országos Konferenciája a MÓD-SZER-TÁR-ban Budapest, 2018.11.19. Jogszabályi háttér 6/2016. (III. 24.) EMMI rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti,

Részletesebben

HÉTSZ Szombathely, Bem J. u. 33.

HÉTSZ Szombathely, Bem J. u. 33. HÉTSZ TSZÍNVIR NVIRÁG ÓVODA Szombathely, Bem J. u. 33. Gyökerek és szárnyak a néphagyomány tükrében Kultúrát nem lehet örökölni, az elıdök kultúrája egy-kettıre elpárolog, ha minden nemzedék újra, meg

Részletesebben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben

Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben. A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben Hitvallás és hivatás - protestáns hivatásetika a köznevelésben A pedagógusokkal szembeni etikai elvárások a református köznevelésben A református szemléletű pedagógia Bibliai megalapozottságú Az isteni

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Óvoda

Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Óvoda Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Óvoda HITRE NEVELÜNK Gyermekképünk a hit fényében Minden ember Isten képmását hordozó egyedi és megismételhetetlen személyiség. Isten terve szerinti CSODA! Feladattal

Részletesebben

A Szivárvány Tagóvoda 2018 /19-es nevelési évre összeállított programtervezete

A Szivárvány Tagóvoda 2018 /19-es nevelési évre összeállított programtervezete DÁTUM ESEMÉNY CÉLCSOPORT FELELŐS 2018.08.31. Nevelés nélküli munkanap Tanévnyitó értekezlet óvoda dolgozói Logopédus és utazó Nagyné gyógypedagógus szűrő vizsgálatai és Adorján Beáta Pedagógiai asszisztens

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika

Részletesebben

Zuglói Zöld Lurkók Óvoda. Bemutatkozás

Zuglói Zöld Lurkók Óvoda. Bemutatkozás Zuglói Zöld Lurkók Óvoda Bemutatkozás Óvodánk jellemzői: A Zuglói Zöld Lurkók Óvoda 1973-ban nyílt meg Budapest XIV. kerületében, a Füredi park 6. szám alatt. 2014-ben teljes felújítás történt az intézményben,

Részletesebben

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin 1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

Szezechné Daróczi Anikó Berzy Angéla Berberné Szelle Zsuzsanna Szrnka Anna

Szezechné Daróczi Anikó Berzy Angéla Berberné Szelle Zsuzsanna Szrnka Anna Művészetpedagógia munkaközösség éves terv 2016/ 2017 nevelési év I. MŰKÖDÉSI REND 1. Belső kapcsolattartás 1.1. Elérhetőségek Munkaközösség vezető: Kesztyűs Kitti Munkaközösség tagjai 1.2. Rövidítések

Részletesebben

Bárka Keresztény Családi Napközi

Bárka Keresztény Családi Napközi Bárka Keresztény Családi Napközi Családi napközi neve: Bárka Keresztyén Családi Napközi Címe: Budapest, 1039, József Attila u. 28. Telefon: 06-70/70-368-23 Email: blanka.hock@gmail.com A programért felelős

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre Szeptember Programok Befogadási terv alapján új gyerekek fogadása, folyamatosan Telephelyvezetői megbeszélés Nevelési Tanácsadó részképesség felmérés

Részletesebben

Óvodapedagógusok száma: 2. Óvodapedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége

Óvodapedagógusok száma: 2. Óvodapedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége 1. Óvodapedagógusok száma Óvodapedagógusok száma: 3 fő 2. Óvodapedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége Sorszám Iskolai végzettség Szakképzettség Munkakör 1. főiskola óvodapedagógus óvónő 2. főiskola

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

MAJER ILDIKÓ: ÓVODAI NEVELÉSÜNK ÓVODAVEZETŐ VESZPRÉM

MAJER ILDIKÓ: ÓVODAI NEVELÉSÜNK ÓVODAVEZETŐ VESZPRÉM MAJER ILDIKÓ: ÓVODAI NEVELÉSÜNK ÓVODAVEZETŐ VESZPRÉM Óvodai nevelés alappillérei: -Köznevelési Törvény -Óvodai nevelés Országos -Pedagógiai Program Alapprogramja ÓVODAI ÉLET, MŰKÖDÉSI PARAMÉTEREK: Gyerekekkel

Részletesebben

Eseményeink naptára. Ellenőrzést nap. események. 17 órától Tanévnyitó értekezlet Vecsei Brigitta Fenntartó

Eseményeink naptára. Ellenőrzést nap. események. 17 órától Tanévnyitó értekezlet Vecsei Brigitta Fenntartó Év, hó, Időpontja Rendezvény, Team vezetője, nap 8.25-8.28 17 órától Tanévnyitó értekezlet Fenntartó aug.29. 7.00 órától Alkalmazotti kirándulás Szabóné Rozgonyi Krisztina szept. 10. 15.30-19.00 Bográcsozás

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.

Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni. A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézmény alapító és fenntartó szerve : Pécs M.J. V. Önkormányzata

Részletesebben

Leendő első osztályos tanító nénik: Fizl - Bajnóczi Olga és Komárné Urbán Melinda. általános iskolai tagintézmény-vezető

Leendő első osztályos tanító nénik: Fizl - Bajnóczi Olga és Komárné Urbán Melinda. általános iskolai tagintézmény-vezető Iskolába hívogató C o n s t a n t i n u m K a t o l i k u s Ó v o d a, Á l t a l á n o s I s k o l a, G i m n á z i u m, S z a k k ö z é p i s k o l a, K o l l é g i u m M ó r a F e r e n c Á l t a l á

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

8. Óvodai eseménynaptár

8. Óvodai eseménynaptár 8. Óvodai eseménynaptár 2017. 09. 01. - 11. 30. Ősszel a táj piros, sárga Munkatársi értekezlet A nevelési év első félév programjai, felelősök hozzárendelése. Augusztus 31. Tóthné Pápai Mária Együttes

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR)

AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁR) AZ ÓVODA ÉS AZ ISKOLA KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2011. JANUÁR) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde Budapest 2011. január 1 Az óvoda iskola átmenet tapasztalatai 2010/2011. Elégedettségi mérést az

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Szülői igények A logopédiai foglalkozások az óvodában történjenek. Több fakultatív program ( pld. ovi foci ) beépítése délelőtt időszakba.

Szülői igények A logopédiai foglalkozások az óvodában történjenek. Több fakultatív program ( pld. ovi foci ) beépítése délelőtt időszakba. Az elmúlt 10 év Nevelési cél Ami jól működik: - Óvodai szokásrendszer kialakítása, megtartása (4,8 4,9). - Gyermekem gondozottsága (gondozási feladatok végzése, alakítása (4,8-4,9) - Az óvodában kínált

Részletesebben

Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként

Beérkezett kérdőívek aránya csoportonként A 2019-es szülői elégedettségmérés elemzése Óvodánk az Oktatási Hivatal által kiadott, a köznevelési intézmények tanfelügyeletéhez szerkesztett kérdőívét használja a szülői elégedettség kétévenkénti mérésére.

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája Gyakran ismételt kérdések a beiratással kapcsolatban

SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája Gyakran ismételt kérdések a beiratással kapcsolatban SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája Gyakran ismételt kérdések a beiratással kapcsolatban 2019. Január Tartalomjegyzék I. Általános tudnivalók 3

Részletesebben

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ , Különös közzétételi lista

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ ,   Különös közzétételi lista ALSÓVÁROSI ÓVODA 2600 Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ 317-092, e-mail: forteovi@vipmail.hu Különös közzétételi lista Az intézmény neve, székhelye: Vác Város Önkormányzat Képviselő- testületének Alsóvárosi

Részletesebben

Szervezeti felépítésünk:

Szervezeti felépítésünk: Szervezeti felépítésünk: A 2007. évi integrálást követıen: Székhelyóvoda: Központi Mővészeti Óvoda 3 tagóvoda: Felsıvárosi Tagóvoda Horvátzsidányi Tagóvoda Peresznyei Tagóvoda Intézményegységünk: Bölcsıde

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2017-2018-as nevelési évre A Nemzeti Erőforrás Miniszter

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

Kırösi Csoma Sándor utcai Óvoda. Szombathely, Kırösi Cs. S. utca 7.

Kırösi Csoma Sándor utcai Óvoda. Szombathely, Kırösi Cs. S. utca 7. Kırösi Csoma Sándor utcai Óvoda Szombathely, Kırösi Cs. S. utca 7. A korai nevelés a legfontosabb. Amit az ember gyermekként lát, Az segíti az egész életében, Hogy jó felé orientálódjék. /Brunszvik Teréz/

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Petránné Képes Gizella Óvodavezető, közoktatási szakértő, tréner Miskolci Batsányi János Óvoda Kisgyermekkori nevelés támogatása

Részletesebben

A VAS MEGYEI BÁZISÓVODÁK NYILVÁNOS SZAKMAI PROGRAMJAI, JÓ GYAKORLATOS BEMUTATÓI A 2016/2017. TANÉVBEN

A VAS MEGYEI BÁZISÓVODÁK NYILVÁNOS SZAKMAI PROGRAMJAI, JÓ GYAKORLATOS BEMUTATÓI A 2016/2017. TANÉVBEN A VAS MEGYEI BÁZISÓVODÁK NYILVÁNOS SZAKMAI PROGRAMJAI, JÓ GYAKORLATOS BEMUTATÓI A 2016/2017. TANÉVBEN Benned a létra (?) (W.S) 9.00-11.0 Mikrocsoportos foglalkozás nagycsoportos gyermekekkel (terepgyakorlat,

Részletesebben

AMIT TUDNI ÉRDEMES A PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODÁRÓL

AMIT TUDNI ÉRDEMES A PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODÁRÓL AMIT TUDNI ÉRDEMES A PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODÁRÓL. KAPOSVÁR 2009 AZ INTÉZMÉNY ADATAI Hivatalos elnevezés: Petőfi Sándor Központi Óvoda Az intézmény címe: 7400. Kaposvár, Petőfi u.20 OM azonosító: 033759

Részletesebben

BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA

BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA BIZTOS KEZDET MOCORGÓ GYEREKHÁZ 2017. évi SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA NYÍRMADA Készítette: Buza Andrea gyerekház vezető 1 Bevezetés A Biztos Kezdet program célcsoportja a hátrányos helyzetű családokban

Részletesebben

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013

AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak

Részletesebben

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni foglalkozások egyszerre csak egy gyerek mindig egyénre szabott egyéni értelmi és érzelmi szint dominál a személyesség, a meghittség

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

Kisharang Keresztyén Családi Napközi. Bárány Keresztyén Családi Napközi

Kisharang Keresztyén Családi Napközi. Bárány Keresztyén Családi Napközi Kisharang Keresztyén Családi Napközi - Bárány Keresztyén Családi Napközi A Családi napközik 2012. évi működéséről A CSANA fenntartásának célja: a családban nevelkedő gyermekek számára életkoruknak megfelelő

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001

Részletesebben

A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.

A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni. A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézményalapító és fenntartó szerve: Pécs M.J. V. Önkormányzata

Részletesebben

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

Brunszvik Teréz Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv

Brunszvik Teréz Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv Brunszvik Teréz Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola Óvoda-iskola átmenet programja Intézkedési terv Intézményvezetık.. Ludescherné Maksa Zsuzsanna. Árva László igazgató Ph Ph Elfogadás

Részletesebben