Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20. számú Jegyzőkönyve
|
|
- Gabi Szekeresné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20. számú Jegyzőkönyve Készült: szeptember 5-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről
2 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán polgármester Bujnyik János Zsolt képviselő Erdei Béla képviselő Mezei Csilla képviselő Távol maradt: Kristófné Ponicsán Erzsébet alpolgármester Tanácskozási joggal jelen van: Koplányi János Korándi Viktorné jkv. vezető Szádoczkiné Mega Edina pü. ea. Rafael Lászlóné RNÖ. elnöke körjegyző Szavlik Zoltán polgármester üdvözölte a megjelent képviselőket, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes, mert a megválasztott 5 képviselőből 4 jelen van, az ülést megnyitotta. Elmondta, hogy Kristófné Ponicsán Erzsébet alpolgármester telefonon jelezte, hogy nem tud az ülésen jelen lenni. Jegyzőkönyvvezetőnek felkérte Korándi Viktornét. Megkérdezte, hogy kérnek-e jegyzőkönyv hitelesítőt, a képviselő-testület nem kért. Szavlik Zoltán polgármester javaslatot tett a napirendre. Szavlik Zoltán polgármester megkérdezte van-e más javaslat. Miután nem volt, kérte a napirendre tett javaslatot elfogadni. A képviselő-testület a napirendre tett javaslatot 4 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta, majd az alábbi napirendet tárgyalta: N A P I R E N D T Á R G Y A : ELŐTERJESZTŐ: 1. Az Önkormányzat évi költségvetésének Szavlik Zoltán módosítása polgármester 2. Beszámoló az I. féléves gazdálkodásról Szavlik Zoltán polgármester 3. Nemzetiségi Önkormányzatokkal megállapodás Szavlik Zoltán elfogadása polgármester 4. Állattartásról szóló 14/2007.(XII.28.) önk. Szavlik Zoltán rendelet módosítása polgármester Napirend után: Képviselők kérdései, javaslatai, hozzászólásai Napirend tárgyalása: 1./ Az Önkormányzat évi költségvetésének módosítása Előterjesztő: Szavlik Zoltán polgármester (Előterjesztés írásban csatolva)
3 3 Szavlik Zoltán polgármester tájékoztatta a képviselőket a költségvetés újabb módosításának a fontosságáról. Az előző ülésen az ok módosítása megtörtént. Elmondta, hogy azért kell újra módosítani, mert a nemzetiségi önkormányzatok külön számlát nyitottak és a második félévtől már nem szerepelnek az önkormányzat költségvetésében, ezt kellett most módosítani. Ez egy könyvelési technikai módosítás. Szádoczkiné Mega Edina pénzügyi előadó részletesen elmondta a törvényi változások miatti módosítást, e miatt 429.-eFt-tal módosult a költségvetés. Szavlik Zoltán polgármester kérte, hogy akinek kérdése, hozzászólása van, tegye meg. Javasolta a napirendet az előterjesztésnek megfelelően elfogadni. Miután sem kérdés, sem hozzászólás nem volt, kérte a napirendre tett javaslatot elfogadni. A képviselő-testület a napirendre tett javaslatot 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartozkodás nélkül elfogadta, majd az alábbi rendeletet alkotta: Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012. (IX.6.) önk. rendelete a Legénd Községi Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2012. (II.27.) önk. rendelet módosításáról Legénd Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének a) és f) pontjában, valamint az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdése alapján az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2012 (II.27) rendeletét az alábbiakban módosítja: 1. A Kr. 2 -a helyébe az alábbi rendelkezés lép 2. A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített évi költségvetési kiadási és bevételi főösszegét ezer forintban állapítja meg. 2. A Kr. 3. -a helyére az alábbi rendelkezés lép 3. Az önkormányzat összesített évi költségvetési bevételei kiemelt onként: a) irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás 0 e Ft /a b) pont szerinti kivétellel/ b) működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel e Ft, amelyből ba) elkülönített állami pénzalapból, 986 e Ft bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, 0 e Ft bc) helyi önkormányzattól, e Ft bd) nemzetiségi önkormányzattól, 31 e Ft be) többcélú kistérségi társulástól, 540 e Ft bf) jogi személyiségű társulástól, e Ft bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből, 0 e Ft bh) a fejezeti kezelésű bevételeként
4 4 elszámolható összegből, bi) központi költségvetési szervtől 125 e Ft 290 e Ft c) közhatalmi bevétel e Ft d) intézményi működési bevétel, e Ft e) felhalmozási bevétel 94 e Ft f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 e Ft g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) 0 e Ft h) egyes szociális feladatok támogatása e Ft i) kölcsön, hitel e Ft j) előző évi pénzmaradvány 695 e Ft k) önkormányzatok költségvetési támogatása e Ft 3.. A Kr. 4. -a helyére az alábbi rendelkezés lép 4. (1) Az önkormányzat összesített évi kiemelt kiadási ai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak, azaz a) működési költségvetés e Ft aa) személyi jellegű kiadások: e Ft ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: e Ft ac) dologi jellegű kiadások: e Ft ad) ellátottak pénzbeli juttatásai: e Ft ae) egyéb működési célú kiadások: e Ft b) felhalmozási költségvetés e Ft ba) intézményi beruházások, 0 e Ft bb) felújítások 2.180e Ft bc) kormányzati beruházások 0 e Ft bd) lakástámogatás 0 e Ft be) lakásépítés 0 e Ft bf) egyéb felhalmozási kiadások e Ft c) hitelek: e Ft d) céltartalék e Ft 4.. E rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Legénd, szeptember 3. Szavlik Zoltán polgármester Koplányi János körjegyző
5 5 2./ Beszámoló az I. féléves gazdálkodásról Előterjesztő: Szavlik Zoltán polgármester (Előterjesztés írásban csatolva) Szavlik Zoltán polgármester elmondta, hogy a módosításoknál részletes átbeszélésre került a költségvetés, kérdezte van-e kérdés, hozzászólás. Szádoczkiné Mega Edina pénzügyi előadó elmondta, a féléves kiadást, bevételt. Elmondta, hogy az I. félévben 3 fő közfoglalkoztatott volt, a fahíd felújítása sem volt betervezve, de elkészült. Részletesen tájékoztatta a képviselőket a beszámoló tartalmáról. Szavlik Zoltán polgármester kérte, hogy akinek kérdése, hozzászólása van, tegye meg. Javasolta a napirendet elfogadni. Miután sem kérdés, sem hozzászólás nem volt, a polgármester kérte a kiküldött anyagnak megfelelően a napirendre tett javaslatot elfogadni. A képviselő-testület a napirendre tett javaslatot 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, majd az alábbi határozatot hozta: Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2012.(IX.5.) önk. határozata az Önkormányzat évi gazdálkodásának első féléves helyzetéről szóló tájékoztató, beszámoló elfogadásáról Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 87. -a alapján a helyi önkormányzat évi gazdálkodásának első félévi helyzetéről szóló tájékoztatót, beszámolót az alábbiak szerint hagyja jóvá. 1. Az önkormányzat évi gazdálkodásának első félévi helyzetéről szóló tájékoztató az önkormányzat, valamint az önkormányzat költségvetési szerveinek adatait - a helyi önkormányzat 2/2012. (II.27.) számú költségvetési rendeletében meghatározott szerkezeti rendben - tartalmazza. 1. Az önkormányzat összesített évi költségvetési ainak első féléves alakulása 2. A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített évi költségvetési ainak első féléves teljesítését az alábbiak szerint fogadja el: teljesítés alakulása Kiadások főösszege ,2 % Bevételek főösszege ,5 % 3. Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített félévi költségvetési bevételei: - eredeti ai - a módosított ok - a féléves teljesítés, valamint - a teljesítés alakulását az 1. számú melléklet bevételi forrásonkénti bontásban, valamint
6 6 működési és felhalmozási cél szerinti bontásban tartalmazza. Bevételek kiemelt onként: Eredeti Módosított féléves teljesítés Teljesítés %-a 1. Irányító szerv költségvetésből kapott támogatás (09/05) 2. Támogatásértékű bevétel elkülönített állami pénzalapból ,0 % (09/ ) 3. Támogatásértékű bevétel TB pénzügyi alapjaiból (09/ ) 4. Támogatásértékű bevétel helyi önkormányzattól (09/ ) ,5 % 5. Támogatásértékű bevétel nemzetiségi önkormányzattól (09/ ) 6. Támogatásértékű bevétel társulástól (09/ ) ,0 % ból többcélú kistérségi társulástól ból jogi személyiségű társulástól 9. Támogatásértékű bevétel térségi fejlesztési tanácstól az áht. központi alrendszerén belül kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből (09/ ) 10. Támogatásértékű bevétel fejezeti kezelésű bevételként elszámolható összegből ,4 % (09/ ) 11. Támogatásértékű bevétel központi költségvetés módosítási kötelezettség nélkül ,0 % túlteljesíthető ából (09/ ) 12. Működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel ,3 % ( ) 13. Közhatalmi bevétel (07/4) ,3 % 14. Intézményi működési bevétel (07/25) ,4 % 15. Felhalmozási bevétel (08/23) ,0 % 16. Működési és felhalmozási célú pénzeszköz (07/35+08/42) ,0 %
7 7 17. Az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) (09/45+62) ,0 % 18. Kölcsön (10/60) 19. Előző évi pénzmaradvány (és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele) (10/66) 20. Önkormányzatok sajátos működési bevételei (16/25) 21. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei (16/35) ,0 % ,3 % 22. Önkormányzatok költségvetési támogatása (16/53) ,4 % 23. Önkormányzati sajátos bevételei ( ) ,0 % 24. Egyéb bevételek (09/ / ) Finanszírozási bevételek (10/94) ,9 % 26. Bevételek összesen ( ) ,5 % 4. Az önkormányzat önkormányzati szinten összesített félévi költségvetési kiadásai: - eredeti ai - a módosított ok - a féléves teljesítés, valamint - a teljesítés alakulását a 2. számú melléklet tartalmazza. A költségvetési rendeletben meghatározott ok szerinti bontásban: teljesítés %-a 1. Személyi jellegű kiadások (02/49) ,2 % 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (02/55) ,6 % 3. Dologi és dologi jellegű kiadások (03/70) ,1 % 4. Ellátottak pénzbeli juttatásai (04/100) 5. Egyéb működési célú kiadások (04/101) ,2 % 6. Működési költségvetés ( ) ,4 % 7. Intézményi beruházások (05/31) ,0 % 8. Felújítások (05/6) ,8 % 9. Kormányzati beruházások (05/32) 10. Lakástámogatás (05/21) 11. Egyéb felhalmozási kiadások
8 8 (04/102+05/33+38) 12. Felhalmozási költségvetés ( ) ,4 % 13. Kölcsönök (06/61) 14. Egyéb kiadások (06/100) Tartalékok, pénzmaradvány (06/68) ,0 % 16. Finanszírozás (06/96) ,0 % 17. Kiadások összesen ( ) ,2 % 5. Az önkormányzati szintre összesített, működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási okat tájékoztató jelleggel, szakfeladatonként a 3. melléklet rögzíti. 6. Az önkormányzat beruházási és felújítási kiadásainak első féléves teljesítését és a teljesítés alakulását az alábbiak szerint hagyja jóvá: teljesítés alakulása Önkormányzati épület felújítása ,0 % Építmény felújítása fahíd ,1 % Ingatlan felújítás áfája ,6 % Felújítás összesen: ,8 % Építmény felújítása fahíd Játszótér létesítés ,0 % Gép vásárlás fűnyíró ,0 % Építmény felújítás áfa fahíd ,0 % Játszótér létesítés áfa ,0 % Gépvásárlás fűnyíró áfa ,0 % Beruházás összesen: ,0% Összesen: ,4% 7. Az önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális, rászorultság jellegű ellátásai kiadásainak évi első féléves teljesítését és a teljesítés alakulását az alábbiak szerint hagyja jóvá: teljesítés alakulása a)rendszeres szociális segély ,0 % b)foglalkoztatást helyettesítő támogatás ,0 % c)lakásfenntartási támogatás ,2 % d) Ápolási díj (normatív) ,0 % e) Ápolási díj (helyi megállapítás) ,5 % f) Átmeneti segély 80 8,0 % g) Temetési segély ,0 % h) Rendszeres Gyvt ,0 %
9 9 i) Egyéb önk. rendeletben megállapított juttatás Önkormányzat álltal folyósított ellátások összesen: ,8 % ,1 % 8. A költségvetési évben a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Stabilitási Tv.) 3. (1) bekezdése szerinti adósságot keletkező ügyletek adatai fejlesztési célonként és összesen: Tervezett fejlesztési hitel: teljesítés alakulása a) Önkormányzati épület felújítása ,0 % b) Fahíd felújítás ,0 % c) Játszótér létesítés ,0 % d) Fűnyíró beszerzés ,0 % Összesen ,0 % Meglévő fejlesztési hitelállomány : Folyósított összeg évben esedékes törlesztés féléves teljesített féléves tőke hitelállomány törlesztés a) Köztemető bővítése A költségvetés egyenlege - eredeti a: eFt hiány - módosított a: eft hiány - féléves teljesítése:829 eft többlet Az önkormányzat évi hiányának finanszírozása az alábbiak szerint történik teljesítés alakulása belső finanszírozással ,0 % külső finanszírozással ,2 % A belső finanszírozáson belül a finanszírozás módjai teljesítés alakulása a) az előző évek ,0 %
10 10 pénzmaradványának, vállalkozási maradványának felhasználása aa) működési célú ,0 % ab) felhalmozási célú b) korábban vásárolt értékpapír értékesítése ba) működési célú bb) felhalmozási célú c) betétként elhelyezett szabad pénzeszköz visszavonása ca) működési célú cb) felhalmozási célú A külső finanszírozáson belül a finanszírozás módjai Eredeti Módosított féléves teljesítés Teljesítés alakulása a) értékpapír kibocsátása aa) működési célú ab) felhalmozási célú b) hitel, kölcsön felvétele ,2 % ba) működési célú % bb) felhalmozási célú ,0 % Átfutó bevételek, kiadások Eredeti Módosított féléves teljesítés a) Függő, átfutó kiegyenlítő kiadások b) Függő, átfutó kiegyenlítő bevételek A képviselő-testület az önkormányzat évre összesített közfoglalkoztatottak nélküli létszám-át az alábbiak szerint állapítja meg a) átlagos statisztikai állományi létszám (átlaglétszám) Eredeti Módosított féléves teljesítés Teljesítés alakulása ,3 %
11 A közfoglalkoztatás éves létszám - eredeti a: 12 fő - módosított a: 12 fő - féléves teljesítése: 3 fő 12. Az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeinek és kiadásainak, valamint ilyen projektekhez történő hozzájárulások féléves teljesítésének összege 0 eft. 13. Az önkormányzat összevont költségvetésében teljesítés alakulása Céltartalék ,0% 2. Az önkormányzat saját költségvetése 14. A képviselő-testület az önkormányzat saját évi költségvetési ainak első féléves teljesítését az alábbiak szerint fogadja el: teljesítés alakulása Kiadások főösszege ,8 % Bevételek főösszege ,3 % 15. Az önkormányzat saját félévi költségvetési bevételei: - eredeti ai - a módosított ok - a féléves teljesítés, valamint - a teljesítés alakulását az 1-01 számú melléklet tartalmazza. Bevételek kiemelt onként: Eredeti Módosított féléves teljesítés Teljesítés %-a 1. Irányító szerv költségvetésből kapott támogatás (09/05) 2. Támogatásértékű bevétel elkülönített állami pénzalapból ,0 % (09/ ) 3. Támogatásértékű bevétel TB pénzügyi alapjaiból (09/ ) 4. Támogatásértékű bevétel helyi ,5 %
12 12 önkormányzattól (09/ ) 5. Támogatásértékű bevétel nemzetiségi önkormányzattól (09/ ) 6. Támogatásértékű bevétel társulástól (09/ ) ,0 % ból többcélú kistérségi társulástól ból jogi személyiségű társulástól 9. Támogatásértékű bevétel térségi fejlesztési tanácstól az áht. központi alrendszerén belül kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből (09/ ) 10. Támogatásértékű bevétel fejezeti kezelésű bevételként elszámolható összegből ,4 % (09/ ) 11. Támogatásértékű bevétel központi költségvetés módosítási kötelezettség nélkül ,0 % túlteljesíthető ából (09/ ) 12. Működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel ,3 % ( ) 13. Közhatalmi bevétel (07/4) ,3 % 14. Intézményi működési bevétel (07/25) ,9 % 15. Felhalmozási bevétel (08/23) ,0 % 16. Működési és felhalmozási célú pénzeszköz (07/35+08/42) ,0 % 17. Az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő ,0 % költségvetési maradványából származik) (09/45+62) 18. Kölcsön (10/60) 19. Előző évi pénzmaradvány (és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő ,0 % igénybevétele) (10/66) 20. Önkormányzatok sajátos működési bevételei (16/25) ,3 % 21. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei (16/35)
13 Önkormányzatok költségvetési támogatása (16/53) ,4 % 23. Önkormányzati sajátos bevételei ( ) ,0 % 24. Egyéb bevételek (09/ / ) Finanszírozási bevételek (10/94) ,9 % 26. Bevételek összesen ( ) ,3 % 16. Az önkormányzat saját félévi költségvetési kiadásai: - eredeti ai - a módosított ok - a féléves teljesítés, valamint - a teljesítés alakulását a számú melléklet tartalmazza. A költségvetési rendeletben meghatározott ok szerinti bontásban: teljesítés %-a 1. Személyi jellegű kiadások (02/49) ,3 % 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (02/55) ,5 % 3. Dologi és dologi jellegű kiadások (03/70) ,6 % 4. Ellátottak pénzbeli juttatásai (04/100) 5. Egyéb működési célú kiadások (04/101) ,2 % 6. Működési költségvetés ( ) ,7 % 7. Intézményi beruházások (05/31) ,0 % 8. Felújítások (05/6) ,8 % 9. Kormányzati beruházások (05/32) 10. Lakástámogatás (05/21) 11. Egyéb felhalmozási kiadások (04/102+05/33+38) 12. Felhalmozási költségvetés ( ) ,4 % 13. Kölcsönök (06/61) 14. Egyéb kiadások (06/100) Tartalékok, pénzmaradvány (06/68) ,0 % 16. Finanszírozás (06/96) ,0 % 17. Kiadások összesen ( ) ,8 %
14 A képviselő-testület az önkormányzat saját évre vonatkozó közfoglalkoztatottak nélküli létszám-át az alábbiak szerint állapítja meg a) átlagos statisztikai állományi létszám (átlaglétszám) Eredeti Módosított féléves teljesítés Teljesítés alakulása ,4 % 18. A közfoglalkoztatás éves létszám - eredeti a: 12 fő - módosított a: 12 fő - féléves teljesítése: 3 fő 3. Az önkormányzat Intézményi étkeztetés önállóan működő költségvetési szervének költségvetése 19. A képviselő-testület a költségvetési szerv évi költségvetési ainak első féléves teljesítését az alábbiak szerint fogadja el: teljesítés alakulása Kiadások főösszege ,5 % Bevételek főösszege ,6 % 20. A költségvetési szerv félévi költségvetési bevételei: - eredeti ai - a módosított ok - a féléves teljesítés, valamint - a teljesítés alakulását az számú melléklet bevételi forrásonkénti bontásban, valamint működési és felhalmozási cél szerinti bontásban tartalmazza. Bevételek kiemelt onként: Eredeti Módosított féléves teljesítés 1. Irányító szerv költségvetésből kapott támogatás (09/05) 2. Támogatásértékű bevétel elkülönített állami pénzalapból (09/ ) 3. Támogatásértékű bevétel TB pénzügyi alapjaiból (09/ ) 4. Támogatásértékű bevétel helyi Teljesítés %-a
15 15 önkormányzattól (09/ ) 5. Támogatásértékű bevétel nemzetiségi önkormányzattól (09/ ) 6. Támogatásértékű bevétel társulástól (09/ ) ból többcélú kistérségi társulástól ból jogi személyiségű társulástól 9. Támogatásértékű bevétel térségi fejlesztési tanácstól az áht. központi alrendszerén belül kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből (09/ ) 10. Támogatásértékű bevétel fejezeti kezelésű bevételként elszámolható összegből (09/ ) 11. Támogatásértékű bevétel központi költségvetés módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető ából (09/ ) 12. Működési és felhalmozási célú támogatásértékű bevétel ( ) 13. Közhatalmi bevétel (07/4) 14. Intézményi működési bevétel (07/25) ,6 % 15. Felhalmozási bevétel (08/23) 16. Működési és felhalmozási célú pénzeszköz (07/35+08/42) 17. Az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) (09/45+62) 18. Kölcsön (10/60) 19. Előző évi pénzmaradvány (és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele) (10/66) 20. Önkormányzatok sajátos működési bevételei (16/25) 21. Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei (16/35)
16 Önkormányzatok költségvetési támogatása (16/53) 23. Önkormányzati sajátos bevételei ( ) 24. Egyéb bevételek (09/ / ) 25. Finanszírozási bevételek (10/94) 26. Bevételek összesen ( ) ,6 % 21. A költségvetési szerv félévi költségvetési kiadásai: - eredeti ai - a módosított ok - a féléves teljesítés, valamint - a teljesítés alakulását a számú melléklet kiadási jogcím szerinti bontásban tartalmazza. A költségvetési rendeletben meghatározott ok szerinti bontásban: teljesítés %-a 1. Személyi jellegű kiadások (02/49) ,3 % 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (02/55) ,7 % 3. Dologi és dologi jellegű kiadások (03/70) ,3 % 4. Ellátottak pénzbeli juttatásai (04/100) 5. Egyéb működési célú kiadások (04/101) 6. Működési költségvetés ( ) ,5 % 7. Intézményi beruházások (05/31) 8. Felújítások (05/6) 9. Kormányzati beruházások (05/32) 10. Lakástámogatás (05/21) 11. Egyéb felhalmozási kiadások (04/102+05/33+38) 12. Felhalmozási költségvetés ( ) 13. Kölcsönök (06/61) 14. Egyéb kiadások (06/100) 15. Tartalékok, pénzmaradvány (06/68) 16. Finanszírozás (06/96) 17. Kiadások összesen ( ) ,5 %
17 A képviselő-testület a költségvetési szerv évre vonatkozó közfoglalkoztatottak nélküli létszám-át az alábbiak szerint állapítja meg a) átlagos statisztikai állományi létszám (átlaglétszám) Eredeti Módosított féléves teljesítés Teljesítés alakulása ,6 % 23. A közfoglalkoztatás éves létszám - eredeti a: 0 fő - módosított a: 0 fő - féléves teljesítése: 0 fő Határidő: szeptember 5. Felelős: a végrehajtásért Szavlik Zoltán polgármester 3./ Nemzetiségi Önkormányzatokkal megállapodás elfogadása Előterjesztő: Szavlik Zoltán polgármester (Előterjesztés írásban csatolva) Szavlik Zoltán polgármester elmondta a képviselőknek, hogy az előző képviselő-testületi ülésen el lett napolva a megállapodások elfogadása, mert Mezei Csilla képviselő, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke egy három oldalas módosító javaslatot adott át az ülésen a képviselőknek. Koplányi János körjegyző átnézte a beadott módosító javaslatot és kérte, hogy az eredeti megállapodást fogadják el, mert a képviselő asszony által benyújtott módosítások a nemzetiségi törvényben le vannak írva, azokat nem kell újra belefoglalni a megállapodásba. Mezei Csilla képviselő tájékoztatta a testületet, hogy a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a módosított megállapodást fogadta el, akkor azt kell újra tárgyalniuk és módosítani. Több helyen is megkérdezte a nemzetiségi önkormányzatok elnökét és ők is az általa benyújtott módosítással fogadták el a megállapodást. Véleménye szerint a tárgyi feltéteket bele kell venni a megállapodásba. A törvény csak a gazdasági oldalt írja elő, de egyénre szabottan kell a feltételeket bele írni. Kérte a képviselő-testületet, hogy a módosított megállapodást fogadják el. Koplányi János körjegyző a nemzetiségek jogairól szóló évi CLXXIX. törvény it idézte, melyek tartalmazzák az önkormányzat kötelezettségeit. Elmondta, hogy amit a törvény előír, azt nem kell még egyszer szabályozni. A Nemzetiségi Önkormányzatnak az elfogadás előtt kellett volna leülni és egyeztetni az önkormányzattal, a polgármesterrel, hogy mi az amit még a törvény előírásain túl is kérnek. Már biztosítva van a helyiség és minden tárgyi eszköz, akkor miért kellene ezt még egyszer lepapírozni? Az önkormányzat SzMSz-e szerint 5 nappal az ülés előtt lehet módosító javaslatot benyújtani írásban a polgármesterhez. Szavlik Zoltán polgármester elmondta, hogy az önkormányzat minden kérésnek igyekezett eleget tenni, most is arra törekszik, hogy legyen egyetértés, de ha a törvényben le van írva, hogy mit kell biztosítani, akkor azt ne papírozzuk le még egyszer.
18 18 Bujnyik János képviselő szerint, ha minden meg van adva a nemzetiségi önkormányzatoknak, amit meg kell kapniuk, akkor minek kéne még egyszer leszabályozni? Koplányi János körjegyző elmondta, hogy egységes anyag volt kiadva a szlovák és a roma nemzetiségi önkormányzatnak, és ugyan ilyet fogadott el a nógrádsápi szlovák nemzetiségi önkormányzat is. Összhangban kell lenni mind a két nemzetiségi önkormányzatnak a megállapodásban foglaltakkal. Mezei Csilla képviselő szerint vagy a módosítást kell elfogadni, vagy a nemzetiségi önkormányzatnak kell újra tárgyalni és módosítani a megállapodást. Rafael Lászlóné a legéndi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy nem érti miért kell ezen ilyen sokat rágódni, hiszen mindent meg kap a két önkormányzat a hivataltól, amit csak kér. Még olyan nem fordult elő, hogy valamire azt mondták volna, hogy nem. Igyekeznek minden kérésnek eleget tenni. Akkor minek papíroznának le mindent kétszer is. Erdei Béla képviselő szerint is túlszabályozásba menne át az önkormányzat. Amennyiben az önkormányzatnak szüksége lenne a jelenleg használt helyiségre, akkor majd gondoskodni fog egy másik helyiségről. Ha valami történne, úgy is el lehet venni a helyiséget, ha le van írva, hogy melyik helyiséget használják. Mezei Csilla képviselő elmondta, hogy úgy gondolta, hogy ezt a helyiséget és a tárgyi feltételeket így biztosítaná a nemzetiségi önkormányzat számára. Szavlik Zoltán polgármester elmondta, hogy azokat a feltételeket, amiket az elnök asszony kér, nem kell újra szabályozni, mert eddig is mindent megadtak, amire szükségük volt és a lehetőségek megengedték. Koplányi János körjegyző elmondta az elnök asszonynak, hogy nincs tudomása arról, hogy miben döntöttek, hiszen a tudomása szerint csak az első jegyzőkönyvet hozta be a hivatalba, a többit még nem látta, így nem is lehet tudomása róla, hogy mikor tárgyalták és hogyan döntöttek. Mezei Csilla képviselő ígéretet tett a körjegyzőnek, hogy pótolni fogja a jegyzőkönyvek benyújtását. Szavlik Zoltán polgármester kérte, hogy fogadják el az eredeti megállapodás tervezetet, hogy egységes legyen a két nemzetiségi önkormányzatnak, és ha később úgy gondolják, nyújtsanak be módosító javaslatot és újra napirendre lesz tűzve a megállapodás módosítása. A képviselő-testület nem zárkózik el a módosítástól, mindkét félen múlik, meg lehet egyezni. Miután több hozzászólás, javaslat nem volt, kérte a napirendi pontra tett javaslatot elfogadni. A képviselő-testület a legéndi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő megállapodást 3 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadta, a legéndi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő megállapodást 3 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavat nélkül elfogadta, majd az alábbi határozatot hozta: Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 59/2012. (IX.5.) önk. határozata Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a legéndi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal és a legéndi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő Együttműködési megállapodást a mellékletek szerint elfogadta. Határidő: azonnal Felelős: a végrehajtásért Szavlik Zoltán polgármester
19 19 4./ Állattartásról szóló 14/2007.(XII.28.) önk. rendelet módosítása Előterjesztő: Szavlik Zoltán polgármester (Rendelet-tervezet írásban csatolva) Szavlik Zoltán polgármester átadta a szót Koplányi János körjegyzőnek, kérte, hogy tájékoztassa képviselőket a rendelet módosításáról. Koplányi János körjegyző tájékoztatta a képviselőket, hogy azért kell a rendeletet módosítani, mert törvény írja elő, hogy nem lehet a helyi rendeletben szabályozni, hogy ki mennyi állatot tarthat. Ezeket kell a helyi rendeletből kivenni és hatályon kívül helyezni. A haszonállatok számát ki kell venni a rendeletből, a szabálysértési részt is ki kellett venni, már nem a helyi jegyző látja el ezeket a feladatokat, hanem a Kormányhivatal. Kérte a rendelet-tervezet elfogadását. Erdei Béla képviselő elmondta, hogy nem ért egyet a törvény módosításával, mert szerinte nagyobb a rálátása a helyi vezetőknek, mint a törvényhozóknak. Ebből még sok probléma születhet. Lesz, aki állattartással akar majd foglalkozni, kihez forduljon? Szavlik Zoltán válasza: a megyei fő állatorvoshoz. Szavlik Zoltán polgármester kérte, hogy fogadják el a rendelet módosítására tett javaslatot. A képviselő-testület a napirendre tett javaslatot 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, majd az alábbi rendeletet alkotta: Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2012. (IX.6.) önk. rendelete az állattartásról szóló 14/2007 (XII.28). önk. rendelet módosításáról Legénd Község Önkormányzat Képviselő-testülete az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény 6. (6) bekezdése alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1.. Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének az állattartásról szóló rendelete az alábbiak -ait hatályon kívül helyezi. Az ör.3. a)-c),pontjai, a 4., 7.., 9. -ai hatályukat vesztik. 2.. E rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba, a kihirdetési napot követő napon a rendelet hatályát veszti.
20 20 Legénd, 2012 augusztus 15. Szavlik Zoltán polgármester Koplányi János körjegyző Napirend után: Szavlik Zoltán polgármester kérte a képviselőket, hogy akinek kérdése, hozzászólás van, tegye meg. Erdei Béla képviselő elmondta, hogy a nógrádsápi polgármesterrel beszélt és küldött levelet a közös hivatal kialakításával kapcsolatban. Kérte, hogy beszélje meg a testület a kérelmét. Kérdése volt, hogy az utcai árusokat nem lehetne-e beengedni a volt áfész boltba, hogy ne az utcán árusítsanak? Egy kis pénzt gondolt beszedni tőlük, nem elüldözni szeretné őket. Szavlik Zoltán polgármester tájékoztatta a képviselőt, hogy a képviselő-testület már tárgyalta és döntött a közös hivatal kialakításáról, Nézsa és Alsópetény településsel együtt. A következő ülésen beszélhetnek a kérelemről. Az árusok bemehetnének a kultúrházba, mert a legtöbb árus időpontot kér és bérleti díjat fizet, ezek nem akarnak bérleti díjat fizetni, ezért árusítanak az út mentén. Arra is rendelet, hogy mennyit kellene fizetni az utcai árusnak. Mezei Csilla képviselő érdeklődött a nyertes pályázattal kapcsolatban. Szavlik Zoltán polgármester elmondta, hogy már nagyon sok papírmunka volt, de minden időben el lett küldve. A szerződés megkötése van hátra, de még nem értesítettek, hogy mikor kell menni aláírni. A pályázatíróval fel lett véve a kapcsolat, mert az ő munkadíjuk is bele lett építve a pályázati összegbe. Záró konferenciát kell majd rendezniük, a közbeszerzési eljárást le kell bonyolítaniuk, az elszámolásokat el kell végezniük a betervezett összegért. Kapott az önkormányzat egy levelet melyben kérte a pályázat kiíró, hogy ha lehetséges a vizes blokkot tegyék át az épület másik felébe, megvizsgálták, de nem lehetséges. Elfogadták, ők is látták, hogy nem tudjuk máshová tenni, de megpróbálták átrakatni. Az épület külső formáját nem lehet megváltoztatni, mert műemléki védelem alatt van, a közútkezelőtől meg lett kérve a nyilatkozat az építkezéshez. Mezei Csilla képviselő kérdezte, hogy mikor lesz az Idősek Napja? Szavlik Zoltán polgármester javasolta az október 28-át, vasárnapot. A képviselő-testület elfogadta az időpontot. Erdei Béla képviselő érdeklődött, hogy a polgármester úr megkereste-e Rafael Lajost az önkormányzati ingatlan megvásárlásával kapcsolatban. Szavlik Zoltán polgármester elmondta, hogy az ÖNHIKI pályázat benyújtása és az útpályázattal kapcsolatos feladatok határidősek voltak, azon dolgozott, de meg fogja keresni ez ügyben Rafael Lajost. Erdei Béla képviselő kérdezte a jegyzőt, hogy a szemétszállítási díjat meg lehet-e módosítani, mert sokallják az összeget a lakók?
21 21 Koplányi János körjegyző elmondta, hogy állásfoglalást kértek a Kormányhivataltól az emelés miatt, de a törvény szerint ennyit kell fizetni, nem lehet kibújni ez alól. Szavlik Zoltán polgármester tájékoztatta a képviselőt, hogy a törvény módosítása végett az önkormányzat az I. és a II. negyed évre a lakók helyett eft-ot fizetett ki, ezért kellett a második félévtől megemelni a szemétszállítási díj összegét. Az önkormányzat nem tud évi 400 eft-ot átvállalni, mert az önkormányzat is sok szemétszállítási díjat fizet. Ha lejár a szerződés az AVE-val, talán akkor lehet olcsóbb szállítót találni. Még két évre szól a szerződés, addig nem tudnak változtatni. A törvény szerint január 1-től állami feladat lesz, nem az önkormányzatok fogják a díjat megállapítani, központi díjak lesznek. Kérte a képviselőt, hogy jöjjön be a hivatalba és a jegyző úr megmutatja a szerződést. Erdei Béla képviselő szerint a lakókat irritálja, hogy nincs annyi szemét, amennyiért fizetni kell. Szavlik Zoltán polgármester elmondta, hogy literre fizetik a lakók a szemetet. Sajnos a szállítási díjba benne van a szemétlerakó utókezelésének is az összege. Kb. 15 év alatt fog megtelni a lerakó, de még 25 évig kezelni kell a területet. Nem lehet semmit tenni, már mindent megpróbáltak. Miután több napirendi pont nem volt, a polgármester az ülést bezárta. K.M.F. Szavlik Zoltán polgármester Koplányi János körjegyző
Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (II.27.) önk. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Legénd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (II.27.) önk. rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Legénd Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)
Rendelete. a évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.7.) Rendelet módosításáról
Tervezet Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IV...) önkormányzati Rendelete a 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.7.) Rendelet módosításáról Mátramindszent Község
Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete
Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.7.) Rendelet módosításáról Mátramindszent Község Önkormányzata
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Nemti Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
eft bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből,
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (III.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről 2/2013. (II.12.) Önkormányzati rendelet módosításáról
Az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II. 29.) önkormányzati rendelet 3. -a helyébe
Alsómocsolád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013 (IV. 23.) önkormányzati rendelte az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012 (II.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Alsómocsolád
1. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Rendelet szövege Sárkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2012 (XI. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének harmadik negyedévi módosításáról Sárkeresztúr
I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 6/2012 (II.13.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2012. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 22/2012. (IX.07.), a 34/2012.(XII.28.)
Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról
Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Alap Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
ab) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó:
Kozármisleny Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete a Kozármisleny Város Önkormányzat és intézményei költségvetéséről szóló 2/2014. (II.08.) önkormányzati rendelet
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (IV. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (IV. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
Rábacsanak Község Önkormányzata képviselő-testületének 3 /2013.(III.8.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Rábacsanak Község Önkormányzata képviselő-testületének 3 /2013.(III.8.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Rábacsanak Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
A költségvetés bevételei és kiadásai
Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013. (III. 11.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról Felcsút
17/2014 (XII. 18.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete
17/2014 (XII. 18.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 4/2014. (II.06.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 3.
1. A rendelet hatálya az Önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire terjed ki. Az Önkormányzat 2012. évi költségvetése
Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelete (a háromnegyed éves módosításokkal egységes szerkezetben)
h) kölcsön 0 ezer forint i) előző évi pénzmaradvány /és vállalkozási maradvány alaptevékenység ellátására történő igénybevétele/
Kozármisleny Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014. (XII.16.) önkormányzati rendelete a Kozármisleny Város Önkormányzat és intézményei költségvetéséről szóló 2/2014. (II.08.) önkormányzati
Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Kétvölgy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 2/2014. (II.08.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2014. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 11/2014.(VI.27.) Önkormányzati
Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi 1. sz. jegyzőkönyve. a február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről.
Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi 1. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült a Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
A Polgármesteri Hivatal 2012. évi költségvetése 2.sz. melléklet
A Polgármesteri Hivatal 2012. évi költségvetése 2.sz. melléklet Bevételi Jogcímek Bevételi előirányzat eft Kiadási jogcímek Kiadási előirányzat eft Létszám a; Irányító szerv költségvetéséből kapott támogatás
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012 (II. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012 (II. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
Tarnaméra Község Önkormányzat képviselő-testületének 5/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete
Tarnaméra Község Önkormányzat képviselő-testületének 5/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012.(III.08.) önkormányzati rendelet módosításáról Tarnaméra
(4) Az Önkormányzatnak az alábbi önállóan működő intézményei vannak: 3. A költségvetés bevételei és kiadásai
9/2017 (V.19.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 2/2017. (II.15.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 2. (2)
Önkormányzati Rendelet
Önkormányzati Rendelet Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: ALAP Módosító rendeletek száma: Rendelet címe: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: Kihirdetés dátuma: Hatályba lépés dátuma:
Tömörd Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2013 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Tömörd Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2013 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Tömörd Község Önkormányzat képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület)
MÁTRAMINDSZENT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III.07) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MÁTRAMINDSZENT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III.07) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Mátramindszent Község Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól
Az önkormányzat összesített 2013. évi költségvetése
Salomvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IX.20.) önkormányzati rendelete Salomvár Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II.18.) rendelet módosításáról Salomvár
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
4./2018 (III.28.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 16/2017. (XII.15.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 3.
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
14./2016 (IX.27.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (II.12.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 3.
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
12./2017 (X.27.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 2/2017. (II.15.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 1.. A rendelet 3. (1)
3. A költségvetés bevételei és kiadásai Ft bevétellel Ft kiadással
14/2018 (XI.23.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló 16/2017. (XII.15.) számú önkormányzati rendeletének módosításáról 1.. A rendelet
3. (1) Az önkormányzat összesített évi költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként
Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (X.02) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.27.) Rendelet módosításáról Mátramindszent Község Önkormányzata
Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II.14.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 26-i ülésére 8. napirend:
E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26-i ülésére 8. napirend: Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2016. évi költségvetési rendelet
Az R 2. -a az alábbiak szerint módosul:
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2012. (IX.07.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2012. évi költségvetéséről 6/2012 (II.13.) Önkormányzati rendelet módosításáról
2. A Rendelet 3. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:
1 Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (IX. 20.) számú önkormányzati rendelete Kakucs Község Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (II. 15.) számú önkormányzati
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én 18:15 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én 18:15 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Rendelete: 1 Határozata: 18 T á r g y s
3. A költségvetés bevételei és kiadásai. 3 954 951 000.- Ft bevétellel 3 954 951 000.- Ft kiadással
15/2015 (IX.17.) Újhartyán Város Önkormányzat rendelete az Újhartyán Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015. (II.19.) számú önkormányzati rendeletének módosításáról 1.. A rendelet 3.
Endrefalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2013. (III.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Endrefalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2013. (III.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Endrefalva Község Önkormányzata képviselő-testülete az Alaptörvény
Úri Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2012 (II.06.)) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Úri Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2012 (II.06.)) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Úri Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)
Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Orfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Tömörd Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1055 1055 működési
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 12. számú Jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat 2011. évi 12. számú Jegyzőkönyve Készült: 2011. április 27-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Antal
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 24. számú Jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 24. számú Jegyzőkönyve Készült: november 21-én a legéndi önkormányzati hivatalban megtartott együttes testületi ülésről 2 Legénd Községi Önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S. Az Önkormányzat 2012.évi költségvetési rendeletének módosítására
E L Ő T E R J E S Z T É S Az Önkormányzat 2012.évi költségvetési rendeletének módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat 2012.évi költségvetését a 2/2012. (II.06.) számú rendeletével hagyta
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 1/2012. (II. 16.) ÖR RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL
1. napirendi pont: Döntés Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének 3/2013. (III.25.)
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 17-én, 9.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. sz. alatt, az
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 3. számú Jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat 2013. évi 3. számú Jegyzőkönyve Készült: 2013. február 14-én a Legéndi Önkormányzati Hivatalban megtartott -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Kristófné Ponicsán
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2012. (III. 28.) önkormányzati rendelete
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2012. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról A Baranya
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 4/2012.(II.08.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Módosított rendelet
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve
Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró
Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 8/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 8/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
A rendelet hatálya. 1. (1) A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetésében szereplő költségvetési szervre.
Salomvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete Salomvár Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről egységes szerkezetben Salomvár Község Önkormányzati
Mucsony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének
Mucsony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 10/2013.(III.01.)rendelete a 17/2012./XI.29./, 16/2012./XI.15./ és a 13/2012. (VI.25.) rendelettel módosított az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetés végrehajtásáról és a pénzmaradvány megállapításáról Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Nagyfüged Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 16/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 16/2012. (IX. 28.) rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 20.) rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról Hangony
1. melléklet a.../2014 (II.05.) önkormányzati rendelethez Felcsút Községi Önkormányzat 2013. évi összevont költségvetési mérlege
1. melléklet a.../2014 (II.05.) önkormányzati rendelethez Felcsút Községi Önkormányzat 2013. évi összevont költségvetési mérlege e Ft-ban BEVÉTEL E M T Költségvetési bevételi kiemelt előirányzatok 580
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Drégelypalánk Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
I. FEJEZET Általános rendelkezések
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete
9/2015. (IX.18.) 2015. 1/2015. (II.18.)
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (IX.18.) önkormányzati rendelete Letenye Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II.18.) önkormányzati rendelet módosításáról
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Zebegény Község Önkormányzat képviselő-testületének 4/ 2013. (III. 04.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Zebegény Község Önkormányzat képviselő-testületének 4/ 2013. (III. 04.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Zebegény Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE
HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. FEJEZET Általános rendelkezések
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a 20/2015.(VIII.17.) önkormányzati
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről
JEGYZŐKÖNYV 1 Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 16-ai üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.március
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
13/2012. (XI.12.) /2012. (II.16.)
Endrefalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 13/2012. (XI.12.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 2/2012. (II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról Endrefalva
7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás Község Önkormányzat
Mezőfalva Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 1/2013. (I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Mezőfalva Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 1/2013. (I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Mezőfalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előterjesztés Az önkormányzat 2015. évi költségvetésére
Előterjesztés Az önkormányzat 2015. évi költségvetésére A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991.
Bodrog Község Képviselőtestületének 1/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete
Bodrog Község Képviselőtestületének 1/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete 2014.évi költségvetéséről szóló 3/2014.(III.04.) önkormányzati rendelet módosításáról. Bodrog Községi Önkormányzat Képviselőtestülete
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2012. (X.17.) önkormányzati rendelete
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2012. (X.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012(III.9.) önkormányzati rendelet módosításáról Gyömrő Város
1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról
1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelete
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.25.) rendelet módosításáról Egyházasfalu Község
Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Pörböly Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015(III.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Pörböly Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015(III.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Pörböly Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség évi költségvetéséről
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség 2011. évi költségvetéséről Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testülete az
1. Balatonudvari Község Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendelete 2. helyébe a következő rendelkezés lép:
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5./2013.(II.25.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló 1./2012. (II. 24.) rendeletének
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Maglóca Község Önkormányzatának
(egységes szerkezetben)
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Mucsony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének
Mucsony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 13/2012. (VI.25.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II.14.) rendelet módosításáról Mucsony Nagyközség Önkormányzat
Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Bakonynána Községi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 5/2013. (V.7.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím Eredeti Módosított Teljesítés 1 2
A rendelet hatálya. A költségvetés címrendje
1 Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendelete Kakucs Község Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019.
Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2019. (II.26.) önkormányzati rendelete Homokbödöge Község Önkormányzat 2019. évi költségvetéséről - 2 - Homokbödöge Község Önkormányzat képviselő-testülete
B E V É T E L E K K I A D Á S O K
1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az
Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének:
Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 2-8/2013 d.) melléletei N A P I R E N