INNOVATION NEVER STOPS
|
|
- Veronika Kerekesné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÚJDONSÁGOK
2 INNOVATION NEVER STOPS sbsbaits.hu sbsbaitsofficial sbstacticalbaits Kedves Pontyhorgászok! Eseményekben, sikerekben és eredményekben gazdag évet zártunk 2016-ban! Tavasszal megnyitottuk az SBS Központ kapuit az érdeklődők előtt, ahol büszkén mutattuk be azokat a modern gyártási folyamatokat, minőségbiztosítási rendszert, amelyek nagyban hozzájárulnak az SBS csalik prémium minőségéhez. Remek eredménnyel zártuk a hazai Pontyfogó Bajnokságot, hiszen az SBS Tizo Team immár két egymást követő évben lett magyar bajnok, az SBS SziKo Team pedig a dobogó harmadik fokára állhatott a rangos, három fordulós verseny végén. A jövő évi, Magyarországon megrendezésre kerülő Pontyfogó Világbajnokságon így két SBS-es csapat is képviselheti hazánkat a Deseda-víztározón. Immár Európa közel 20 országában vagyunk jelen, ahol tapasztalt teszthorgászokkal és szakértőkkel közösen fejlesztettük a 2017-ben forgalomba kerülő újdonságokat, amelyek a tesztelési időszakban számos helyzetben kiállták a próbát. Kívánok minden pontyhorgásznak sikerekben gazdag évet és ne feledjétek, az innováció soha nem áll meg! KOVÁCS Zoltán versenyhorgász, az SBS Tactical Baits tulajdonosa ELŐSZÓ 2017
3 PREMIUM KRILL & HALIBUT 990 Ft-tól 4990 Ft-ig PREMIUM M1 WHITE POP UPS 2990 Ft Az SBS Premium termékei cégünk zászlóshajói, amelyek kiemelkedő minőségükkel több évtizede folyamatosan bizonyítják sikereiket Európa vizein, legyen szó rangos versenyről, vagy kihívásokkal teli, vad vízi horgászatról. Ennek a termékcsoportnak olyan kiemelkedő ízesítései vannak, mint az M1, vagy az Ace Lobworm, így csak olyan új ízek, termékek számára lehet felvétel, amelyek mind a minőségi összetevők tekintetében, mind a tesztelési fázisban kiemelkedő és állandó eredményeket produkálnak, és nagy eséllyel hívják versenyre a már meglévő tagokat. A Krill & Halibut nemcsak hogy kiállta a próbát, de sok esetben elsősorban a nyári, meleg időszakban az elvárásainkat is felülmúlta. Termékek: attraktorok, dipek, horogcsalik, kész bojlik, pelletek, method mixek A horgászataink során szerzett tapasztalatokra alapozva kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy a csali színének és ízének nagy jelentősége van a halak táplálkozásában! A horogcsalik esetében egy ízhez általában egy adott szín párosul, az M1-es Pop Up csalik például piros színűek voltak, eddig... A piros szín általában jól működik, de sok esetben a fehér szín az, amely a leginkább kontrasztos és feltűnően jól látható a sötét, iszapos, vagy tőzeges aljzaton, felkeltve ezzel a halak érdeklődését. Mostantól az M1-es ízesítésű Premium Pop Up-ok tehát nemcsak piros, hanem fehér színben is elérhetőek lesznek, így újabb horogcsali variációkkal vehetjük üldözőbe a pontyokat! Kiszerelés: 100 gr Méret: mm, mm Ízesítés: M1
4 PREMIUM READY-MADE BOILIES 150gr 1490 Ft Az SBS rendkívüli energiát fektet abba, hogy évről évre a cég hagyományaihoz méltó, magas minőségű új termékeket állítson elő. A Premium készbojli-családba bekerülő új termékek száma évente csupán egy-két termékkel gyarapszik, vagy frissül, igazolva azt, hogy a Premium széria közé valóban csak a legjobban bevált receptek kerülhetnek. A kedvező árú, 150 gr-os, 20 mm-es főzött Premium bojli elsősorban azok számára lehet vonzó, akik az 1 kg-os kiszerelés megvásárlása előtt szeretnék kipróbálni a különböző ízesítésű csalikat. Kiszerelés: 150 gr Méret: 20 mm Ízesítések: Ace Lobworm, Bio Big Fish, C1, C2, C3, Krill & Halibut, M1, M2, M3, M4, Phaze1
5 EUROSTAR READY-MADE BOILIES 150gr 990 Ft Az Eurostar kész bojlik között forgalomba kerülő karakterek a horgászok által Európa-szerte legszívesebben alkalmazott ízesítések alapján kerültek kiválasztásra. Az édestől a keverten át az egészen büdös jellegű ízekig választhatunk az ízesítések közül, amelyeket időszaktól függően alkalmazhatunk a sikeres horgászat érdekében! A kedvező árú, 150 gr-os, 20 mm-es főzött Eurostar bojli elsősoban azok számára lehet vonzó, akik az 1 kg-os kiszerelés megvásárlása előtt szeretnék kipróbálni a különböző ízesítésű csalikat. Kiszerelés: 150 gr Méret: 20 mm Ízesítések: Frankfurter Sausage, Krill & Chili, Squid & Octopus, Strawberry Jam
6 EUROSTAR KRILL & CHILI BOILIES 2990 Ft-tól 2990 Ft 3990 Ft-ig SOLUBLE EUROSTAR BOMB PASTE 990 Ft A legtöbb pontyhorgász számára ismerősen cseng az Eurostar név, hiszen ki ne ismerné ezen széria több, mint 30 éve létező Strawberry Jam (eperkrém), vagy Frankfurter Sausage (frankfurti kolbász) bojlijait, horogcsalijait, amelyeknek sikere és népszerűsége azóta is töretlen. Az idei év újdonsága a jól bevált halas-fűszeres alapmixre épülő krill-es (apró rákocskák) chilis bojli, amely a tesztelési időszakban bebizonyította, hogy nyugodtan hívhatjuk négy évszakos csalinak. Kiszerelés: 1 kg Méret: mm, 20 mm Ízesítések: Típus: oldódó Krill vagy & Chili főzött Ízesítés: Krill & Chili A paszták használatával gyors eredményt érhetünk el a horgászataink során, hiszen remek oldódási tulajdonságuknak köszönhetően gyorsan a horgunk közelébe csábíthatjuk a halakat. Ez a termék a kísérletező kedvű horgászok számára is ideális lehet, hiszen a 300 grammos kiszerelés lehetővé teszi azt, hogy egy kisebb vagyon elköltése nélkül is többféle ízesítéssel vágjunk neki a horgászatnak. Mostantól, az SBS egyik legnépszerűbb, ananászos aromájával készült oldódó paszta is megvásárolható, amely mind a meleg, mind a hideg időszakban sikeresen használható. Kiszerelés: 3 00 gr Ízesítés: Pineapple
7 EUROCATCH READY-MADE BOILIES 2990 Ft EUROBASE READY-MADE BOILIES 1990 Ft Új bojliszéria az SBS kínálatában! Az Eurocatch főzött bojlik esetében olyan attraktív és könnyen emészthető csalikat hoztunk létre, amelyek minden ponty számára vonzó táplálékot jelentenek az év bármely időszakában. A gondosan összeállított alapmixek értékes attraktorokat tartalmaznak, és az Eurobase és Eurostar szériában már jól bevált ízekkel karöltve (Squid & Octopus, Frankfurter Sausage, Garlic, Strawberry Jam) remek együttest alkotnak. A kevert ízek használói jól tudják, hogy sok horgászhelyen az eddig szokatlan ízek, csalikombinációk hozzák meg a várva-várt sikert. Az Eurocatch bojlik Shrimp & Krill, és Tuna & Pineapple ízesítések esetében biztosan állíthatjuk, hogy sokak kedvencei lesznek. Kiszerelés: 1 kg Méret: 20 mm Ízesítések: Frankfurter Sausage, Garlic, Shrimp & Krill, Squid & Octopus, Strawberry Jam, Tuna & Pineapple 2014 tavaszán jelent meg az SBS kínálatában a kedvező árú Eurobase bojli család, amely az utóbbi évek során számos európai pontyhorgász kedvence lett. Az oldódó vagy főzött, 20 vagy 24 mm-es méretben kapható bojlik eddig ötféle ízben voltak forgalomban, azonban az idei évtől a fűszeres alapmixből készült Garlic (fokhagyma) ízesítésű csalival bővítjük a kínálatot. A könnyű emészthetőségű és a prémium minőségű aromából készült csali további különlegessége a világos, fehéres színe, amely a tiszta vizű bányatavakban könnyen felkelti az etetésre érkező pontyok figyelmét. Kiszerelés: 1 kg Méret: 20 mm, 24 mm Típus: oldódó vagy főzött Ízesítés: Garlic
8 PVA MESH SYSTEM 3990 Ft PVA MESH REFILL 2890 Ft Számos helyzetben kiemelkedő jelentősége van a koncentrált etetésnek, amelyet a legprecízebb módon a horogra akasztott mikro-szövésű PVA (polivinil-alkohol: nedvesség hatására oldódó anyag) hálóba töltött néhány szem bojlival, pellettel vagy stick-mix-szel érhetünk el. Az SBS PVA háló tökéletesen és gyorsan oldódik hideg vízben is. Nincs mellékíze, amely negatív irányba befolyásolná a felkínált csalink hatékonyságát. A szett egy 5 méter hosszú, 25 milliméter átmérőjű PVA hálót, egy töltőcsövet és egy tömörítő rudat is tartalmaz. A PVA Mesh Set-hez PVA utántöltő is vásárolható (PVA Mesh Refill). Kiszerelés: 5 m Átmérő: 25 mm A PVA Mesh Set-hez akár külön is vásárolhatunk PVA hálót, 25 milliméteres átmérővel, 5 méteres kiszerelésben. A modern pontyhorgászat egyik elengedhetetlen eszköze ez a segédeszköz, különösen ha közvetlenül a horogcsali köré szeretnénk közvetlenül elhelyezni a hálóba tett csalogatóanyagokat. Kiszerelés: 5 m Átmérő: 25 mm
9 SBS Baits In Europe Kft Nyíregyháza, Debreceni út 195. Tel.: Fax.: facebook.com/sbsbaits.hu youtube.com/sbstacticalbaits 2017 SBS Tactical Baits 2017 SBS Tackle Pro
... ÚJDONSÁGOK SBS ÚJDONSÁGOK 2016
2016... ÚJDONSÁGOK 1 www.sbsbaits.com /sbsbaits.hu /sbstacticalbaits AZ SBS ÚJDONSÁGAIBAN MEGTALÁLHATÓ ÍZESÍTÉSEK Ace Lobworm (csaliféreg) Bio Big Fish (halas) C1 (vajkaramella-tigrismogyoró) C2 (tintahal-áfonya)
... ÚJDONSÁGOK SBS ÚJDONSÁGOK 2015
2015... ÚJDONSÁGOK 1 TARTALOMJEGYZÉK AZ SBS ÚJDONSÁGAIBAN MEGTALÁLHATÓ ÍZESÍTÉSEK 04-07 SBS Tackle Pro termékek 08-11 Kész bojlik és paszták 12-17 Horogcsalik 18 Dipek 19 Method Mixek 20 Attraktorok 21-22
2 SBS Tactical Bait Products Termékkatalógus WWW.SBSBOJLI.HU
Az SBS Tactical Baits, mint anyacég az elsők között, több mint 30 éve foglalkozik bojlis alapanyagok és késztermékek kikísérletezésével, tökéletesítésével, amihez különböző országok teszthorgászainak segítségét
Bevezeto. Tisztelt Pontyhorgászok!
Bevezeto 2 Üdvözlünk az SBS Tactical Baits világában! A világ legtöbb pontyhorgászának ismerősen cseng az SBS név, hiszen ez a cég az elsők között, több mint 30 éve foglalkozik bojlis alapanyagok és késztermékek
Bevezető. Tisztelt Pontyhorgászok!
Bevezető 2 Üdvözlünk az SBS Tactical Baits világában! A világ legtöbb pontyhorgászának ismerősen cseng az SBS név, hiszen ez a cég az elsők között, több mint 30 éve foglalkozik bojlis alapanyagok és késztermékek
DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS 2006 ÚJ TERMÉKEK 2006-BAN. I Indulgence fűszeres csirkés termékcsalád I
DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS 2006 Teljes termékskála 2006 I I Indulgence fűszeres csirkés termékcsalád I TERMÉKEK 2006-BAN I Swim Stim lágy horog pelletcsalád I I Silver X etetőanyagok és adalékok I
DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS. www.dynamitebaits.com
DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS AZ ÉV TERMÉKE AZ ÉDESVÍZI HORGÁSZATBAN - SILVER X Silver X 2 Silver X etetőanyag család 2006 újdonsága a Silver X család Egy új és izgalmas etetőanyag és adalék termékcsalád,
Bevezető. Tisztelt Pontyhorgászok!
Bevezető 2 Üdvözlünk az SBS Tactical Baits világában! A világ legtöbb pontyhorgászának ismerősen cseng az SBS név, hiszen ez a cég az elsők között, több mint 30 éve foglalkozik bojlis alapanyagok és késztermékek
Andy May Three times Kamasan winner. Neil Machin Fishomania winner 06 Park Dean Masters winner 06 White Acres winner 06 Kamasan winner 07-08
Made in the UK Welcome to Bag em matchbaits Andy May Three times Kamasan winner Jamie Hughes Kamasan Matchman of the Year 2010 winner Neil Machin Fishomania winner 06 Park Dean Masters winner 06 White
www.carpzoom.com TERMÉKKATALÓGUS
www.carpzoom.com TERMÉKKATALÓGUS KUKORICÁK / FŐZÖTT MAGVAK Sweet Corn Ízesített édes csemege kukorica. Pácolt csemege kukorica szemek ellenállhatalan ízekben. Ajánljuk match, feeder, könnyű pontyozó módszerekhez.
TERMÉKKATALÓGUS 2008
TERMÉKKATALÓGUS 2008 BEMUTATKOZÁS Az SBS Tactical Baits mint anyacég több mint 20 éve foglalkozik bojlis alapanyagok és késztermékek kikísérletezésével, tökéletesítésével, amihez különböző országok teszthorgászainak
Döme Gábor feeder-specialista. Temesváry Gyula úszós szakértő. ponty-specialista. Dr. Pulai István. ponty-specialista
Haldorádó, amelyben mindig bízhat! Teszthorgászaink A Haldorádó termékpaletta a modern kor horgászainak igényeihez alkalmazkodik. Azok az átlaghorgászok is, akik munka után, csupán néhány órát tudnak horgászni,
Squid Fruit Bojli- Soft 1kg
Squid Fruit Bojli- Soft 1kg FOGÁSAIT KATTINTS A KÉPEKRE ÉS NÉZD MEG A SQUID FRUIT Fish & Fruit & Black Pepper Tintahal - Gyümölcs - Bors Értékelés: Még nincs értékelés Ár Fogyasztói ár: 3500 Ft Tegye fel
del alapú pontycsalik gyártásában nagy tapasztalatokkal tunk azon, hogy milyen új termékeket fejlesszünk
2013 A múlt szezonban sokat gondolkodtunk és dolgoz- Könnyűszerrel a del alapú pontycsalik gyártásában nagy tapasztalatokkal tunk azon, hogy milyen új termékeket fejlesszünk horgászok is, akiknek rosszabb
Nincs amit ne tudna megfogni vele!
92 93 Nincs amit ne tudna megfogni vele! Mitől lesz jó egy horgászzsinór? Minden horgásznak más és más elképzelései vannak a jó horgászzsinórt illetően, és ezek az elvárások horgászmódszertől és körülményektől
Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Porcijó STANDARD kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Kiszerelések 3 kg 15 kg 30 kg
Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Az átlagos aktivitású házőrző- és hobbikutyák rendszeres táplálására fejlesztettük ki. Élettanilag optimálisan beállított arányban tartalmazza az összes olyan tápanyagot, ásványi
043 Xtasy Carp Match 042 Xtasy Carp VIP 041 Xtasy Carp VIP Fekete 065 Xtasy Dévér
042 Xtasy Carp VIP Durva szemcsés, sárga színű, pontyos verseny etetőanyag. Ez a keverék elsősorban a felmelegedett 15 Celsius-foknál melegebb vizekben hatékony. Tartalmas, magas fehérje tartalmú eledel,
ÚJ 2012! Egész évben hatásos!
Speciális eljárással készített etetőanyagok. A keverékek különösen tartalmas, magas tápértékű, rendkívül intenzív aromájú, garantáltan friss alapanyagokból készült, amik a céltudatos nagyhal-horgászatban
FEHOVA 2013 Helyszíni, tudásalapú nyereményjáték részvételi és játékszabályai
FEHOVA 2013 Helyszíni, tudásalapú nyereményjáték részvételi és játékszabályai 1) A Hungexpo Vásár és Reklám Zártkörűen Működő Részvénytársaság, röviden Hungexpo Zrt. (1101 Budapest, Albertirsai út 10.,
Series ECO A legkedvezőbb árú termékeink csoportja. TUBERTINI Minőségi olasz etetőanyagok
Series ECO A legkedvezőbb árú termékeink csoportja 4 TUBERTINI Minőségi olasz etetőanyagok 11 12 20 30 Series Feeder Speciálisan a fenekező horgászatra kifejlesztettett termékek Series World Champion Versenyzőknek
A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát
A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát jelenti. Termékeinknek magas minőségi korlátot állítottunk. Biztosak vagyunk benne, hogy termékeink a legmagasabb igényeket, elvárásokat is
Az íz igazán számít! MEDITERRÁN ÍZEK. Szárított paradicsom fokhagymával. Szárított paradicsom zöldfűszeres olajban
Az íz igazán számít! Egyre gyakrabban kerülnek zöldségek az asztalunkra. Fontos is, hogy a mindennapi étrendünk zöldségféléket tartalmazzon, hiszen így tarthatjuk fenn testi és lelki egészségünket. Az
The taste of succes. etetőanyagok pelletek, paszták aromák, adalékok magok horgászbotok orsók botzsákok, táskák kiegészítők. Papp Zoltán.
2012 etetőanyagok pelletek, paszták aromák, adalékok magok horgászbotok orsók botzsákok, táskák kiegészítők The taste of succes Papp Zoltán Papp József Gyulai Ferenc Szabó-Petro Henriett Bóna László 1
III. Szigetestó bojlis kupa Kiskorpád 2011 04.19.K - 2011.04. 24.V
III. Szigetestó bojlis kupa Kiskorpád 2011 04.19.K - 2011.04. 24.V Helyszín: Szigetes tó Kapcsolattartó: Kovács Mihály e-mail cím: szigetesto@gmail.com Honlap: http://www.szigetesto.eu Telefon: 30/348-0189
Tisztelt Horgásztársak!
BEVEZETŐ Tisztelt Horgásztársak! Magunk mögött hagytunk egy évet, ami sajnálatunkra nem éppen a kedvező időjárásról és vízviszonyokról szólt. Számunkra is, mint gyártónak igen csak felemásra sikeredett
TERMÉK KATALÓGUS.
TERMÉK KATALÓGUS www.mbaits.hu TERMÉK KATALÓGUS 2 A halak táplálkozása iránti érdeklődésem 1988-ban kezdődött, amikor az akkori modern ponty csalik, bojlik után kutattam a Bait cégek egyik legismertebb
AQUA GARANT TÁP HALAK SZÁMÁRA. Fotolia.com - Rostislav Ageev, Fische: W. Hauer 08/
AQUA GARANT TÁP HALAK SZÁMÁRA Fotolia.com - Rostislav Ageev, Fische: W. Hauer 08/2018 Indítótáp Aqua Start 0,4...3 Aqua Start 0,6...4 Aqua Start 1,0...4 Aqua Start 1,2...5 Aqua Start 1,5...5 Pisztráng
A találkozó programja:
Tisztelt Sporttársak! 2016. 10. 10-től 2016.10. 14-ig megrendezésre kerül az I. Markazi Ponty és Amur fogó csapatverseny (96 órás), ami a horgászatot kedvelő sporttársak kikapcsolódását szolgálja. Szervezők:
BEVEZETŐ. Idén ünnepeljük a cég fennállásának 20. évfordulóját, amit először is az Önök töretlen bizalmának köszönhetünk!
BEVEZETŐ BEVEZETŐ Idén ünnepeljük a cég fennállásának 20. évfordulóját, amit először is az Önök töretlen bizalmának köszönhetünk! A sok pozitív visszajelzés, a jó fogási eredmények mind a hétköznapokban
43-14 0.. 43-14 2.. 43-15 0.. Termékkód hossz cm szakít. gr
Úszók és kiegészítők Speciális EVA rablóhalas úszók Speciális, nem vízfelvevő EVA habból készült úszók. Rendkívül tartósak és nagy a rájuk ható felhajtóerő. Célhal úszók 46-27 100 43-01... Csukázó és harcsázó
CARP FORCE ES 3 részes
CARP FORCE ES 2 részes A high modulus szénszálas anyagok kombinációja a garancia arra, hogy egy kitűnő szénszálas botot kapjunk, ami dinamikus, erős és megfelelően rugalmas. A különleges alapanyag-öszetételnek
Készíthetek előre vajkrémet, vagy csak frissen jó?
A vajkrém az alapja a tortadíszítésnek. Megannyi felhasználási módja van, illetve jó pár alap recept amik könnyedén ízesíthetőek, variálhatóak. Kell hogy legyen a háztartásban egy kedvenc alap vajkrém
V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34
043 Xtasy Carp Match 042 Xtasy Carp VIP 070 Xtasy Feeder 041 Xtasy Carp VIP Fekete 065 Xtasy Dévér
042 Xtasy Carp VIP Durva szemcsés, sárga színű, pontyos verseny etetőanyag. Ez a keverék elsősorban a felmelegedett 15 Celsius-foknál melegebb vizekben hatékony. Tartalmas, magas fehérje tartalmú eledel,
TOP MIX - MAHOR KUPA BALATONÚJLAK
2011 www.topmix.hu 042 Xtasy Carp VIP Durva szemcsés, sárga szinű, pontyos verseny etetőanyag. Ez a keverék elsősorban a felmelegedett 15 C-foknál melegebb vízekben hatékony. Tartalmas, magas fehérje tartalmú
Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós. <reklám>
Mottó A harcsahorgász egy olyan különleges élőlény, amely viselkedésének megértésére a normális embereknek még kísérletet sem érdemes tenniük. Az olyan lehetetlen lenne, mint a televízió működési elvét
Az Ön ízlése egyedi. Tervező. A Hörmann szekcionált kapuk is azok
Tervező A kapu- és ajtókonfigurátorral kényelmesen, otthon a számítógép előtt ülve virtuálisan kipróbálhatja a termékeket és azok kialakítási lehetőségeit. A Hörmann kapu- és ajtókonfigurátor az alábbi
PRO CARP - CARP FORCE NEW. 172 www.cormoran.de
Dobósúly átváltás (libra - gramm):,50lb - 10-50g,75lb - 0-60g 3,00lb - 30-80g 3,50lb - 40-100g PRO CARP - CARP FORCE A nagyon kompakt High Modulus karbonszövet a garancia arra, hogy ez a kítűnő karbon
MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra
MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra Ha vágysz a változatosságra, mutatok néhány lehetőséget, amivel új ízt alkothatsz. Próbálj ki minél többet! Így készítsd el a saját ízkombinációd
Fehér és csípős paprika
Fehér és csípős paprika fehér paprika Kertész kollégák! Amikor találkozunk Önökkel szakmai rendezvényeinken, bemutatóinkon mindig nagy érdeklődéssel várjuk, hogy új fajtáinkat hogyan fogadják, mennyire
I. Carpmania Bojlis Kupa
I. Carpmania Bojlis Kupa ahol a méret a lényeg Helye: Ideje: Díja: Lőrintei Nagy -Tó 2011. szeptember 05. 13 00 szeptember 10. 08 00 (115 óra) 99.000,- Ft, (49.500,- Ft/Fő) Felhívjuk a figyelmet, hogy
Az ellenőrzött termékek közül 40 féle virsli kedveltségi vizsgálatát is elvégezte a hatóság.
Függelék A virsli előállítását a Magyar Élelmiszerkönyv szabályozza; ha a terméket ezzel a megnevezéssel hozzák forgalomba, minőségének meg kell felelnie az előírásban rögzített elvárásoknak. A virsli
Christmas Special 2014
Christmas Special 2014 Pasta Italiana ajándékcsomag Ez az ajándékcsomag egy igazi kulináris élmény az olasz ételek kedvelőinek, mely egy kellemes főzéssel és remek ételekkel teli családi, vagy baráti vacsorát
Ököl nagyságú vagy kőkemény bojlit?
Bernard Hesse Bízzunk az XXL bojliban! Elméletileg lehetséges, hogy tigrismogyoróval vagy főtt kukoricával fogjuk meg az igazi nagy pontyunkat. De a modern pontyhorgászat elsőszámú csalija mégiscsak a
2013 Újdonságok. PreGel örömmel mutatja be 2013 legújabb termékeit.
PreGel örömmel mutatja be 2013 legújabb termékeit. Bio Világ Új Sprint termékkör az egyszerű és gyors fagylaltkészítéshez. A bio ízek szélesebb fagylaltválasztékot kínálnak vendégei számára. Gombócos és
Klasszikus vajkrém. Készítése: Vaj és porcukor keveréke, akár ízesíthetjük is. Előnye:
A tortázást a piskóta után a vajkrémek határozzák meg. Mostanra már jó pár próbán túl vagyok, bátran állítom, hogy bármikor készítek már főzött krémet is. A klasszikus vajkrém nagyon vajas én nem szeretem,
2018. MÁRCIUS-ÁPRILIS. Lapozz bele! tavaszi újdonságok.
Lapozz bele! 2018. MÁRCIUS-ÁPRILIS tavaszi újdonságok ÚJ! A márka Az 1978 óta áll fenn, a német gyártású termékek maximálisan úttörőnek számítanak a babatermékek piacán. Egyedi fejlesztések, biztonsági
FAGYLALT KATALÓGUS. cukrász, sütőipari, gasztronómiai nagykereskedés
FAGYLALT KATALÓGUS cukrász, sütőipari, gasztronómiai nagykereskedés HAGYOMÁNYOS FAGYLALTOK FAGYLALT PASZTÁK Érezze Olaszország ízét a Pernigotti fagylaltokkal! Az olasz Pernigotti céget 860-ban egy piemonti
BUSINESS CSALÁDI MOBIL A FAMILY BUSINESSTŐL BUSINESS. Ahol a család és az üzlet találkozik!
w w w.family-business.hu CSALÁDI MOBIL A FAMILY TŐL Ahol a család és az üzlet találkozik! A Family Business egy 100%-os magyar tulajdonban lévő hálózatos értékesítési rendszer, amely 2001 elején alakult.
Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY
Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra
NYEREMÉNYEK: FŐDÍJ. A nyereményjáték fődíja egy DAIWA TOURNAMENT BASIAIR QD!
NYEREMÉNYEK: FŐDÍJ A nyereményjáték fődíja egy DAIWA TOURNAMENT BASIAIR QD! Mindig is vágyott rá, de nem vette meg? Itt a lehetőség, most megnyerheti! Minden pontyhorgász álma ez a futurisztikus japán
Ver seny pe ca avagy Megint 48 óra
Ver seny pe ca avagy Megint 48 óra MAJER BALÁZS ÍRÁ SA Ver seny be szá mo ló val tu cat szám ta lál koz hat tak már, most azon ban a gya kor la ti ta pasz ta la ta i mat te szem köz zé egy ko moly ver
A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát
A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát jelenti. Termékeinknek magas minőségi korlátot állítottunk. Biztosak vagyunk benne, hogy termékeink a legmagasabb igényeket, elvárásokat is
III. Cibakházi Holt-Tisza Bojlis Verseny. 2011. Tavaszi forduló. Versenyszabályzat
III. Cibakházi Holt-Tisza Bojlis Verseny 2011. Tavaszi forduló Versenyszabályzat I. A versenykiírás általános szabályai és a részvétel feltételei A versenyen részt vehet, aki Magyarországon a tárgyévre
Fűszerkeverékek gasztro árlista Kiszerelés: 1, 0 kg Érvényes: 2014 április 01-től visszavonásig
Argentin Steak Gascogne Steak Pecsenye-grillsteak Pecsenye-grillsteak sómentes Steak Steakbors egész Steakbors roppantott Schweizersteak dekor Szuper GrillCsirke Szuper GrillSertés Fűszerkeverékek gasztro
ÚJ ÁRLISTA tõl
Hírlevél TOLÓ- ÉS CSUKÓAJTÓ RENDSZEREK 2011 / 2 ÚJ ÁRLISTA 2011.11.21-tõl A tartósan gyenge Forint/Euró árfolyam miatt 2011. november 21-tõl új árlista kiadása vált szükségessé. Az árlistában a korábbiak
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk pontyhorgászatban, meg kell találnunk a megfelelő csalit, illetve bojlit. Ebben szeretnénk ötletekkel szolgálni.
3+1 sikeres bojli recept, ami könnyen elkészíthető, akár kezdőként is! Ahhoz, hogy sikeresek legyünk pontyhorgászatban, meg kell találnunk a megfelelő csalit, illetve bojlit. Ebben szeretnénk ötletekkel
Ernst Böcker GmbH & Co. KG
Ernst Böcker GmbH & Co. KG 1910-ben alapította a vállalatot Ernst Böcker, aki hamar kitűnt versenytársai közül az élesztőgyártás területéről hozott szakértelmével és kísérletező kedvével. Úttörő munkát
Helena projekt. A projekt célja 12/04/2011. Campden BRI 1
Helena projekt Healthy Lifestyle in Europe by Nutrition in Adolescence A projekt célja A HELENA program EU FP 6-s kutatási program része volt, amely az európai fiatalok étkezési- és fogyasztási szokásainak
VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ
VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013-02-05 FELADATOK I. Feladat: Találjatok ki egy ötletes csapat logót (szimbólumot),
Kétkomponensű szilikon forma levételhez
Kétkomponensű szilikon forma levételhez szilikongumi.com /szilikon-termekek/ontheto-szilikon/ketkomponensu-szilikon-forma-levetelhez/ RTV2 önthető szilikonok Szilikongumi termékeink egyik fő csoportját
Zadravec Team a Rio Ebrón avagy horgászat kannibálok között.
Zadravec Team a Rio Ebrón avagy horgászat kannibálok között. Előzmények: Miki barátommal még az idén kora tavasszal kiötlöttük, hogy próbáljunk ki külföldi vizeket, amiben sikerrel foghatunk nagy számban
TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA 2014. ÉVBEN:
CÉLJAINK: 2014. évben is a megalakulásunkkor megfogalmazott célokat figyelembe véve szerveztük meg tevékenységünket. Fő célunkat, a horgászat, mint szabadidős és sport tevékenység MÁV Csoporton belüli
Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot!
unite for children 202 Karácsonyi katalógus Fedezze fel a lapokban rejlô ajándékot! Az UNICEF termékek megvásárlásával Ön is részt vehet a Föld legkiterjedtebb segélyakciójában. Minden megvásárolt UNICEF
Lenovo Ideapad YOGA3 PRO 80HE00MCHV (80HE00MCHV)
Lenovo Ideapad YOGA3 PRO 80HE00MCHV (80HE00MCHV) Bruttó ár: 0 Ft Termékcsalád: YOGA Termékvonal: Lenovo 2 az 1-ben Hibrid Notebook Termékvonal2: 2 az 1-ben Hibrid Notebook Processzor: Intel Core M Processzor
Modern technológia. a biztonnságos és kényelmes kapuműködtetéshez. Marantec
Marantec Modern technológia a biztonnságos és kényelmes kapuműködtetéshez A Marantec motorok biztonságos és megfelelő működését további termékek támogatják - távirányítók, fotocellák, proximity kártyák
FÉNYFÜZÉR, FÉNYFÜGGÖNY FÉNYKÁBEL AJÁNLATOK
FÉNYFÜZÉR, FÉNYFÜGGÖNY FÉNYKÁBEL JÁNLTOK LED FÉNYFÜZÉR I Bővíthető 400 méterig bővíthető 4 x 5 m = 20 m Bm Hossz LED mennyiség LED szín Kábel színe Telj. 0597 20 m 200 17 W 0596 20 m 200 Sötétzöld 17 W
A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát
A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát jelenti. Termékeinknek magas minőségi korlátot állítottunk. Biztosak vagyunk benne, hogy termékeink a legmagasabb igényeket, elvárásokat is
FAGYLALT KATALÓGUS. cukrász, sütőipari, gasztronómiai nagykereskedés
FAGYLALT KATALÓGUS cukrász, sütőipari, gasztronómiai nagykereskedés Érezze Olaszország ízét a Pernigotti fagylaltokkal! Az olasz Pernigotti céget 1860-ban egy piemonti városban, Novi Ligure-ben alapították.
Régi módszer, jó módszer...
Régi módszer, jó módszer... A kukorica a pontycentrikus hazai hazai horgászat máig kiemelkedő jelentőségű csalija.. Régebben a filléres és a lófogú kukoricát kedvelték. A filléresnek onnan a neve, hogy
Húsmanufaktúra mesterséges adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentes
A Húsmanufaktúra egy olyan gasztronómiai sziget Debrecen belvárosában, ahol kiváló alapanyagokból álló, hazai és külföldi húskülönlegességeket kínálunk.bár a friss húsok és a belőlük készülő finomságok
CARP CSL LIQUID 500 500 ( ) EVO CARP CSL LIQUID
Vanilia Speciál Keszegező Ponty Mézes Ponty Epres Pörkölt Folyóvízi Ánizsos piros Folyovízi sajtos Folyóvízi Sajtos piros Folyóvízi Sajtos fekete River (+ parmezánsajttal+ sajtos pellet) Folyóvízi Keszegező
Szeretettel üdvözöljük kedves Vendégeinket a Tiszai Öreghalász Csárdában! Kellemes idötöltést és jó étvágyat kívánunk Önöknek!
Szeretettel üdvözöljük kedves Vendégeinket a Tiszai Öreghalász Csárdában! Kellemes idötöltést és jó étvágyat kívánunk Önöknek! Étel- Itallap Ételek Hideg Előételek: Tatár beefsteak Cézár saláta jércemellböl
www.family-business.hu VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik!
www.family-business.hu VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik! A Family Business egy 100%-os magyar tulajdonban lévő hálózatos értékesítési rendszer, amely 2001 elején alakult.
S-típus. Félautomata impulzus fóliahegesztő gépek. Csúcsminőség. Rugalmasság. Moduláris rendszer.
S-típus Félautomata impulzus fóliahegesztő gépek Csúcsminőség. Rugalmasság. Moduláris rendszer. Félautomata impulzus fóliahegesztő gépek Csúcsminőség. Rugalmasság. Moduláris rendszer. Az S-típusú félautomata
PondZoom ZOOM ACTIVE FORMULA
www.pondzoom.hu A PondZoom kerti tavi haltápok sokéves kutatás és gyártási tapasztalat eredményei. Fejlesztésük során elsődleges szempont a tavi kedvencek egészséges fejlődése volt, így a kiindulási alapot
A marketing új koncepciói. Dr. Petruska Ildikó
A marketing új koncepciói Értékorientáció (értékvezérelt marketing) A vevő nem terméket akar vásárolni, hanem problémamegoldást Szükségletkielégítő hasznosság Gyakorlati Társadalmi Érzelmi 3 A vevő problémája
NAGYÜZEMI BAROMFITRÁGYA
NAGYÜZEMI BAROMFITRÁGYA - ÁLDÁS VAGY ÁTOK A MASTER GOOD CÉGCSOPORT BEMUTATÁSA: Mi egy élelmiszeripari cégcsoport vagyunk, csirkehús profillal. A cégcsoport igazi értéke a kapacitásaiban jól illeszkedő
A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.
Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben
TEAM CORMORAN ZSINÓROK
TEAM CORMORAN ZSINÓROK Megérett az idő egy új zsinórra Az X-Power teljesítménye a specialistákat is elégedettséggel tölti el: Sima, selymes felület Nagy dobástávolságokat lehet vele elérni, kimagaslóan
Állandó minőség. Das A MERA DOG cég Backwaren-Sortiment. keksz választéka ÖT CSILLAG A NÉGY TAPPANCSNAK.
MeraDog_kekszek_RZ_MD-Salesfolder_Backwar#118F9 2010.12.05. 18:21 Page 2 Állandó minőség Das A MERA DOG cég Backwaren-Sortiment keksz választéka ÖT CSILLAG A NÉGY TAPPANCSNAK. MeraDog_kekszek_RZ_MD-Salesfolder_Backwar#118F9
STABILO. Homlokzati állvány rendszerelemek. Normál bilincs. Forgó bilincs. Toldó bilincs. Félbilincs csatlakozó elemmel. Félbilincs.
Homlokzati állvány rendszerelemek Normál bilincs Forgó bilincs Fix 90, SW 22 48,3 mm-es átmérőjű csőhöz Acél és alumínium csőhöz egyaránt használható (DIN EN 74) SW 22 48,3 mm-es átmérőjű csőhöz Acél és
Biztonság, tisztaság és gazdaságosság
3M TM Környezetvédelmi termékek Szorbensek Biztonság, tisztaság és gazdaságosság Típusok, kiszerelések: A 3M széles választékot kínál a különbözõ típusú és formájú szorbensekbõl, így kiválasztható az alkalmazáshoz,
Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team
Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek
GELATOP FAGYLALTALAPANYAGOK
GELATOP FAGYLALTALAPANYAGOK - Fagylaltelőállítás - Gelatop fagylaltalapanyagaink felhasználása - Alkalmazási területek - Szortiment Témák Fagylaltfogyasztás Piaci fejlődés A fagylalt fő alkotórészei Szárazanyagok
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség és az Extreme Carp Bt. közös szervezésében megrendezésre kerül az II. NEMZETKÖZI RSD CARP CUP.
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség és az Extreme Carp Bt. közös szervezésében megrendezésre kerül az II. NEMZETKÖZI RSD CARP CUP elnevezésű pontyhorgász verseny A verseny támogatói: Szektor szponzorok:
ARTHY TERMÉKCSALÁD. ÖNT KÉPVISELJÜK AZ ABLAKGYÁRTÁSBAN! www.arthytherm.hu
ARTHY TERMÉKCSALÁD ÖNT KÉPVISELJÜK AZ ABLAKGYÁRTÁSBAN! www.arthytherm.hu Minden termékünk esetében rendelkezünk a forgalmazáshoz szükséges valamennyi dokumentációval. A TOLO intézet által kiadott bizonyítvány,
Árnyékolás gördülékenyen. biztonsági. redőnyrács Katalógus. www.umbroll.hu
Árnyékolás gördülékenyen biztonsági redőnyrács Katalógus www.umbroll.hu Umbroll - Árnyékolás gördülékenyen Az Umbroll mára Magyarország egyik legismertebb árnyékolástechnikai márkaneve. A fejlesztési kihívások
ÉRD, BUDAI ÚT 20. ALAGSOR 7. TEL.: 06-23-365-629 ÉDESSÉGEK
ÉRD, BUDAI ÚT 20. ALAGSOR 7. TEL.: 06-23-365-629 ÉDESSÉGEK NORBI Update 1 - csokoládés töltött sütemény - 120g tésztája: linzer készült: friss tojásból, tartósítószer nélkül töltelék: wellness sárgabarack
Komlók típusai, kiválasztásának szempontjai. Első Magyar Házisörfőző Egyesület Németh Antal
Komlók típusai, kiválasztásának szempontjai Első Magyar Házisörfőző Egyesület Németh Antal www.elsosor.hu 2013. december 7. A Komló A kenderfélék családjának tagja (Humulus Lupulus) Ártéri kúszónövény
Piippo bálakötöző hálók
Piippo bálakötöző hálók Újgenerációs HD prémium bálaháló: HYBRID NG ÉS HYBRID NG EXTRA (csúcs kategória) Profiknak. Spórolj időt, pénzt és védd a környezetet. Legmodernebb technológia. Minimum garantált
Amatőr Bojli-sokK IV. bojlisversenyt
4.13 Közös horgászatokon, horgászversenyeken a fegyelmezettség, a másokhoz való alkalmazkodás képessége, valamint a kapott feladatok pontos és szakszerű végrehajtása minősíti a résztvevőket.- ABK ETKAI
REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK
REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK katalógusa 2017 REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra
2015 Újdonságok. 30 év sikere Önökkel. 1985-ben a PreGel megalkotta a Yoggi fagylaltport, az első joghurt ízű fagylaltot.
2015 Újdonságok 30 év sikere Önökkel 1985-ben a PreGel megalkotta a Yoggi fagylaltport, az első joghurt ízű fagylaltot. Megszületése után 30 évvel, a PreGel örömmel ünnepli a joghurt fagylaltot, partnereivel,
TAKARÍTSA MEG EGY NYARALÁS ÁRÁT MINDEN ÉVBEN!
A napkollektor TAKARÍTSA MEG EGY NYARALÁS ÁRÁT MINDEN ÉVBEN! A meleg víz előállítása az egyik legállandóbb háztartási kiadás. Ez a költség az egyetlen amelyet ellentétben a fűtéssel és a légkondicionálással-
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata
A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Békés A fajta elismerés éve: 2005. A fajtai korai érésű, szálkás típusú. Alkalmazkodóképessége kiváló. Fagy- és télállósága