biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára"

Átírás

1 ÁLLATTAN SZIGORLAT biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára 2009 B típusú kombinált vizsga: írásbeli és szóbeli részből áll és az írásbeli rész sikeres teljesítése előfeltétele a szóbeli részen való részvételnek; a vizsga eredménye a szóbeli rész eredménye, azonban az írásbeli rész eredménytelensége esetén elégtelen. Kedves Hallgatóink! A szigorlat napján mindegyikük rövid, ún. belépő ( beugró ) dolgozatot fog írni. Ezzel azt akarjuk megítélni, hogy az illető rendelkezik-e azzal a minimális tudással, ami a magasabb szintű szakmai beszélgetésnek, a szigorlatnak előfeltétele. A dolgozatban mindkét szigorlati tárgyból néhány (5-5) egyszerű, kizárólag az alapismeretekre vonatkozó kérdés szerepel majd. Egy tárgyból egy hibát még elnézünk, ennél több tévesztés azonban ezen a szinten nem tolerálható. Mintakérdések a belépő dolgozathoz az állatszervezettani témakörben megtekintehetők itt! Mintakérdések a belépő dolgozathoz az állatrendszertani témakörben: A szúnyogok szúró-szívó szájszervének részei. Mivel táplálkoznak a chilopodák? Mit jelent a neoténia? Mit nevezünk multiparazitizmusnak? Hogyan adnak hangot és hol található a hallószerve az egyenesszárnyúaknak? Mivel lélegzik a kérészlárva, és hol található a légzőszerve? Mely állatcsoportoknak van trochophora lárvája? Mi okozza a maláriát? Mit jelent a heterocerk farkúszó kifejezés (példa is)? Mi a különbség a boák és a pitonok szaporodásában? Mit jelent az, hogy egybütykös hangya? Mit nevezünk zsírúszónak? Álhernyó és valódi hernyó közötti különbség. Melyik faj nem költöző madarunk: Anas acuta, Anser anser, Crex crex, Passer montanus Hol nem élnek leguánok: Afrika, Madagaszkár, Észak-Amerika, Dél-Amerika Anatómiai tételek Állatrendszertani tételek

2 Anatómai tételek Anatómiai tételek biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára 2009 (Az alábbi listán az adott tételekhez tartozó források dőlt betűvel szerepelnek a tétel végén.) 1. A petesejt felépítése. A fejlődést meghatározó üzenetek a pete szerkezetében. A spermium felépítése és a megtermékenyítés. Előadás; AE (Fejlődéstan c. kötet) 2. A segmentatio, a gastrulatio és a neurulatio folyamatai a kétéltűekben. Előadás; AE (Fejlődéstan c. kötet); AP 3. A Drosophila egyedfejlődésének alapjai, a csíralemezek fejlődése és annak genetikai szabályozása. Előadás, AE (Fejlődéstan c. kötet) 4. Az Anamnia és az Amniota állatok egyedfejlődésének összehasonlítása, a magzatburkok kialakulásának adaptív előnyei, létrejöttük lépései. Az ember egyedfejlődésének leglényegesebb mozzanatai. AE (Fejlődéstan c. kötet); AP 5. Az alapszövetek típusai, felosztásuk kritériumai. A hámszövetek és a kötőszövetek típusai, funkciói. Előadás, SZ 6. A porc-és a csontszövetek, a csontosodás féleségei. Az izomszövetek és a kontrakciós mechanizmus a vázizomszövetek esetében. Előadás, SZ 7. Az idegszövet. A neuronok jellemzése, típusai, a synapsisok, a glia szerepe az idegrendszer működésében. Előadás, SZ 8. A gerinctelen állatok köztakarója és testfalszerkezete, továbbá kapcsolata az állatok mozgásával. A gerinctelen állatok vázrendszerei. Előadás; ÖÁ; AP; AE (A köztakaró c. kötet) 9. A gerincesek bőrének szerkezete és funkciói. Adaptív változások az életmód és az élőhely függvényében. Előadás; ÖÁ; AP; AE (A köztakaró c. kötet) 10. A gerinces állatok mozgásszervei. Váz-és izomrendszerbeni sajátosságok az életmód függvényében. Általános áttekintés. Az emlősök és az ember vázrendszerének ismertetése. ÖÁ; AP; SZ 11. Az emésztőszervek felosztásának alapelvei, emésztőszerv-típusok. A gerinctelen állatok emésztőszervei. ŐP; AP 12. A gerinces állatok emésztőkészüléke, adaptív jellegzetességek. Az előbél, különös tekintettel a nyelv, a fogazat, a garat, a nyelőcső és a gyomor szerkezetére. ÖÁ; AP 13. Az emlősök középbele, a felszívódás strukturális\funkcionális vonatkozásai, a máj és a hasnyálmirigy felépítése és működése. Az utóbél, a vakbél és a féregnyúlvány

3 Anatómai tételek szerepe. Hashártyaviszonyok az emlősök szervezetében. Előadás; ÖÁ; AP 14. A légzőszervek általános jellemzése, a gerinctelen állatok légzőszervei, ill. légzése. Légzés kopoltyúkkal. ÖÁ; AP 15. A gerinces állatok légzőszervei és légutai. A gége szerkezete és a hangképzés. A tüdő és a gázcsere, továbbá a légzésmechanika, a pleura kialakulása és szerkezete. Előadás; ÖÁ; AP 16. A keringési rendszer általános jellemzése. A gerinctelen állatok keringési rendszere, a keringési rendszer és a légzőszervek kapcsolata. AE (Keringési rendszer c. kötet); AP 17. A gerinces állatok keringési rendszere. Egy és két vérkörös keringési rendszerek, a szív és az érrendszer felépítése. AE (Keringési rendszer c. kötet); AP 18. Az emlősök vérképzése. Az erythropoesis és a csontvelő. Az ember vérsejttípusai. AE (Keringési rendszer c. kötet); ÖÁ 19. A lymphoid szervek és a fehérvérsejtek típusai, funkciói. AE (Keringési rendszer c. kötet); ÖÁ 20. A kiválasztószervek általános jellemzése, a gerinctelen állatok kiválasztószervei és a kiválasztás szabályozása. A pro-és a mesonephros szerkezete. Előadás; AE (Kiválasztószervek c. kötet); ÖÁ; AP 21. Az emlősök veséjének felépítése, a nephron szerkezete, a vese működése és annak szabályozása. Előadás; AE (Kiválasztószervek c. kötet); ÖÁ; AP 22. A szaporítószervek általános jellemzése, ivaros és ivartalan szaporodás, váltivarúság és hímnősség. A gerinctelen állatok ivarszervei. Előadás; AE (Az ivarszervek c. kötet); AP 23. A gerinces állatok hímivarszervei és azok egyedfejlődése. A here szerkezete, a spermiogenesis és szabályozása. Előadás; AE (Az ivarszervek c. kötet); AP 24. A nőstény gerinces állatok ivarszervei és kialakulásuk. Az oogenesis folyamata és hormonális szabályozása. Előadás; AE (Az ivarszervek c. kötet); AP 25. Az idegrendszer általános jellemzése és szerveződési szintjei; áttekintés. A gerinctelen állatok idegrendszere és neuroendocrin rendszere. Az érzékszervek idegi kapcsolatai és a mozgásszabályozás ízeltlábúakban. Előadás; AE (Az idegrendszer c. kötet); AP 26. A gerincvelő szerkezete és a gerincvelői reflexek. A nyúltvelő felépítése, a hozzá kapcsolódó agyidegek és ezek ellátási területei, funkciói. AE (Az idegrendszer c. kötet); AP 27. A kisagy szerkezete, törzsfejlődéstani utalásokkal. Az emlősök cerebelluma és annak neuronális rendszere. AE (Az idegrendszer c. kötet); AP 28. A gerincesek mesencephalonja. Látásérzékelés és mozgásszabályozás alsóbbrendű gerincesekben. Az emlősök középagya és a belőle eredő agyidegek jellemzése. AE (Az idegrendszer c. kötet); AP

4 Anatómai tételek 29. Az emlősök köztiagya, a thalamus szerkezete és szerepe, kérgi kapcsolatai. Előadás; AE (Az idegrendszer c. kötet); AP 30. A gerincesek telencephalonja, a főbb törzsfejlődési trendek. Az emlősök nagyagykérgének és hippocampusának neuronális szerkezete és funkciói. A limbicus rendszer. Előadás; AE (Az idegrendszer c. kötet); AP 31. Az emlősök hosszú érzőpályáinak áttekintése és funkciói. AP 32. Az emlősök hosszú mozgatópályáinak áttekintése és funkciói. AP 33. A gerinces állatok neuroendocrin rendszere. A hypothalamus-hypophysis rendszer és a perifériás endocrin szervek kapcsolatai. Előadás; ÖÁ, AP, SZ 34. A gerinces állatok perifériás endocrin szervei. AP, SZ 35. A fényérzékelés és a gerinctelen állatok fényérzőszervei. AE (Az érzékszervek c. kötet); AP 36. A gerinces állatok látószervei. A szemgolyó és annak felépítése, a retina és a látópálya. 37. A gerinces állatok hallószervei és a hangérzékelés. A belső fül statikus és akusztikus része, a csiga felépítése és a hangérzékelés mechanizmusa. Echolokáció. A hallópálya. 38. A gerinctelen állatok halló és egyensúlyérző szervei. 39. A gerinces állatok halló és egyensúlyérző szervei. Irodalom: ÖÁ: AE: SZ: AP: 2009 májusában Dr. Sass Miklós Dr. Zboray Géza M. Odorfer M.: Összehasonlító állatszervezettan, II., III. (jegyzet) Sass M., Zboray G. (szerk.): Összehasonlító anatómiai előadások Kondics L.: A kiválasztószervek Kovács J.: Sejttan Sass M.: A köztakaró Sass M.: Az ivarszervek Sass M.: Fejlődéstan Zboray G.: A keringési rendszer Zboray G.: Az érzékszervek Zboray G.: Az idegrendszer Vígh, B., Kondics, L.: Összehasonlító szövettan Zboray G. (szerk.): Összehasonlító anatómiai praktikum, I. (harmadik kiadás) Zboray G. (szerk.): Összehasonlító anatómiai praktikum, II. (harmadik kiadás) Ajánlott irodalom: Sass M.: Összehasonlító anatómiai atlasz Zboray, Kovács, Kriska, Molnár, Pálfia: Összehasonlító metszetanatómiai atlasz Zboray, Sass, Kőműves: Embryologia (jegyzet)

5 Rendszertani tételek Állatrendszertani tételek biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára A rendszerezés alapjai, taxonómia és szisztematika viszonya, filogenetikus rendszerek, nomenclaturaszabályok. 2. A Protista (Protozoa) regnum tagjainak általános jellemzése, főbb rendszerük (törzsekig), két törzs részletes jellemzése. 3. Humán szempontból fontosabb egysejtűek jellemzése, rendszertani besorolásuk és elterjedési területük, az általuk okozott betegségek jellegzetes tünetei. 4. Metazoák eredete, Mesozoa, Placozoa és Porifera törzsek általános jellemzése. 5. Cnidaria törzs jellemzése, rendszere, a Hydrozoa, Scyphozoa osztályok összehasonlítása. 6. Az Anthozoa osztály jellemzése, a korallképződés feltételei, mechanizmusa. 7. A Ctenophora törzs jellemzése, a szimmetriaviszonyok evolúciós jelentősége. 8. A testüreg és a csíralemezek alakulása a többsejtűek körében, a Platyhelminthes törzs általános jellemzése, rendszere osztályokig lebontva. 9. Humán szempontból fontos féregfajok (Platyhelminthes, Nematoda) jellemzése (életciklus, lárvatípusok), rendszertani besorolása. 10. Annelida törzs jellemzése, rendszere, evolúciós jelentősége. 11. Mollusca törzs jellemzése, osztályai, kialakulása. 12. A Gastropoda osztály jellemzése, a csigák anatómiájának evolúciós változásai, alkalmazkodásuk a tengeri, édesvízi és szárazföldi körülményekhez (példákkal). 13. A Bivalvia osztály jellemzése, rendszere, az eltérő élőhelyekhez való alkalmazkodásuk, gazdasági szempontból fontos fajok jellemzése. 14. Arthropoda törzs általános jellemzése, főbb rendszere, rendszerezésük problematikája (légzőrendszer, végtagok, szelvényezettség), lárvatípusok. 15. Tardigrada, Onychophora törzsek és a Lophophoráták jellemzése, rendszere. 16. Myriapoda és Chelicerata altörzsek jellemzése, rendszere. 17. Crustacea és Hexapoda altörzsek jellemzése, rendszere. 18. Echinodermata törzs rendszere, osztályainak jellemzése, testfelépítésük jellemzői. 19. A Chordata törzs evolúciója, általános jellemzése és főbb rendszere. 20. Urochordata (Prochordata) altörzs jellemzése és rendszere. 21. Vertebrata altörzs kialakulása (ostracodermák, placodermák), általános jellemzése. 22. Vertebrata altörzs rendszere, Myxini és Cephalaspidomorphi osztályok jellemzése. 23. Chondrichthyes, Dipneusti és Crossopterygii osztályok jellemzése, kialakulása. 24. A Chondrichthyes osztály rendszere (rendek, fontosabb családok, példafajokkal). 25. Actinopterygii osztály jellemzése, főbb rendszere, a kihalt ("Pisces") csoportok evolúciós jelentősége.

6 Rendszertani tételek 26. A Chondrostei és Holostei "csoportok" jellemzése, példafajok. 27. A Teleostei "csoportba" tartozó rendek és fontosabb családok jellemzése, példafajokkal. 28. Amphibia osztály evolúciója, általános jellemzése, életciklusok összehasonlítása. 29. Amphibia osztály rendszere, fontosabb családok jellemzése, példák. 30. Reptilia osztály kialakulása, általános jellemzése, rendszerezésük alapjai (koponyaszerkezet). 31. A kihalt őshüllők fontosabb csoportjainak jellemzése. 32. Anapsida és Archosauria alosztályok jellemzése, rendszere, példák. 33. Lepidosauria alosztály jellemzése, rendszere családokig lebontva, példák. 34. Újvilági és óvilági hüllőcsoportok összehasonlítása, a hüllők csoportosítása táplálkozási szempontból, példafajokkal, elterjedési területekkel. 35. Aves osztály evolúciója (fosszíliák), a madarak rendszerezésének problematikája, általános jellemzésük, a taxonómia biokémiai vizsgálómódszerei. 36. Futómadár-szabásúak (Palaeognathae) rendszere (családokig), jellemzése, példák. 37. Újmadár-szabásúak (Neognathae) főbb rendszere a gólyaalakúakig, a fontosabb családok jellemzése, példák. 38. A Falconiformes rend jellemzése, példák, elterjedési területek, ragadozáshoz való alkalmazkodás. 39. A Ciconiiformes rend általános jellemzése, családjai, a gólyaalkatúak rendszerezésének nehézségei, példafajok. 40. A Passeriformes rend általános jellemzése, alrendjei, fontosabb családok, példafajokkal. 41. Nappali és éjszakai életmódot folytató madarak összehasonlítása, rendszertani besorolása, példafajok. 42. Újvilági és óvilági madárfauna összehasonlítása, példák alapján. 43. Mammalia osztály kialakulása, általános jellemzése, főbb rendszere. 44. Prototheria, Metatheria alosztályok jellemzése és rendszere. 45. Eutheria alosztály általános jellemzése, Insectivora, Dermoptera, Tupaioidea, Chiroptera, Primates rendek jellemzése, példák, elterjedési területek. 46. Edentata, Pholidota, Lagomorpha rendek jellemzése, példák, elterjedési területek. 47. Rodentia rend jellemzése, rendszere, példák, elterjedési területek. 48. Carnivora, Pinnipedia, Tubulidentata, Proboscidea, Hyracoidea, Sirenia rendek jellemzése, példák, elterjedési területek. 49. Perissodactyla, Artiodactyla, Cetacea rendek jellemzése, példák, elterjedési területek. 50. Az ember, mint evolúciós tényező, háttér és tömeges kihalások összehasonlítása, példákkal.

A biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára. Kedves Hallgatóink!

A biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára. Kedves Hallgatóink! ÁLLATTAN SZIGORLAT A biológia alapképzés (B.Sc.) hallgatói számára 2016 B típusú kombinált vizsga: írásbeli és szóbeli részből áll és az írásbeli rész sikeres teljesítése előfeltétele a szóbeli részen

Részletesebben

Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek

Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek HALAK Pisces Subdivisio: Enterocoela - hármas testüregűek TAPOGATÓSOK (LOPHOPHORATA) superphyluma Tapogatókoszorúsok (Tentaculata) törzse Csöves tapogatósok (Phoronidea) osztálya Mohaállatok (Bryozoa)

Részletesebben

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz

Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Tanmenet a Mándics-Molnár: Biológia 9. Emelt szintű tankönyvhöz Óraszám Cím 1. Áttekintés Megjegyzés 2. Az élet természete rendezettség, szerveződés szintek 3. Az élet természete anyagcsere, szaporodás,

Részletesebben

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó

I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd

Részletesebben

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016)

BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) BIOLÓGIA OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK (2016) 1 Biológia tantárgyból mindhárom évfolyamon (10.-11.-12.) írásbeli és szóbeli vizsga van. A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Témakörök Biológia Osztályozó vizsgákhoz 2012/2013 9. Természettudományos Osztálya-kémia tagozat A növények életműködései Légzés és kiválasztás Gázcserenylások működése Növényi párologtatás vizsgálata

Részletesebben

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a

1. Az élőlények rendszerezése, a prokarióták országa, az egysejtű eukarióták országa, a Tantárgy neve Biológiai alapismeretek Tantárgyi kód BIB 1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Összóraszám (elm.+gyak.) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelő neve

Részletesebben

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA

TARTALOM. Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA Előszó 9 BEVEZETÉS A BIOLÓGIÁBA A biológia tudománya, az élőlények rendszerezése 11 Vizsgálati módszerek, vizsgálati eszközök 12 Az élet jellemzői, az élő rendszerek 13 Szerveződési szintek 14 EGYED ALATTI

Részletesebben

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam...

Tartalom. Javítóvizsga követelmények BIOLÓGIA...2 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 SPORTEGÉSZSÉGTAN évfolyam évfolyam évfolyam... Tartalom BIOLÓGIA...2 10. évfolyam...2 11. évfolyam...3 12. évfolyam...4 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ...5 11. évfolyam...5 12. évfolyam...6 SPORTEGÉSZSÉGTAN...7 1 BIOLÓGIA 10. évfolyam Nappali tagozat Azírásbeli

Részletesebben

BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam

BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam BIOLÓGIA osztályozó vizsga követelményei 10.-12. évfolyam 10. évfolyam TÉMAKÖRÖK TARTALMAK Az élőlények testfelépítésének és életműködéseinek változatossága A vírusok, a prokarióták és az eukarióta egysejtűek

Részletesebben

11. évfolyam esti, levelező

11. évfolyam esti, levelező 11. évfolyam esti, levelező I. AZ EMBER ÉLETMŰKÖDÉSEI II. ÖNSZABÁLYOZÁS, ÖNREPRODUKCIÓ 1. A szabályozás információelméleti vonatkozásai és a sejtszintű folyamatok (szabályozás és vezérlés, az idegsejt

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola

Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Ál tal án os Isk ola 1047 Budapest, Langlet Valdemár utca 3-5. www.brody-bp.sulinet.hu e-mail: titkar@big.sulinet.hu Telefon: (1) 369 4917 OM: 034866 10. évfolyam Osztályozóvizsga

Részletesebben

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei

Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei 1. Forró éghajlati övezet: növényzeti övei, az övek éghajlata, talaja esőerdő, trópusi lombhullató erdőszerkezete, szavanna, sivatagok jellemzése

Részletesebben

Madarak Emlősök Kialakulás Az emlősök a szinapszidák megmaradt képviselői Az első szinapszidákat régebben emlősszerű hüllőknek, újabban nem-emlős szinapszidáknak hívják Kialakulás A szinapszidák

Részletesebben

AJÁNLOTT IRODALOM. Tankönyvkiadó, Budpest. Zboray Géza (1992) Összehasonlító anatómiai praktikum I.

AJÁNLOTT IRODALOM. Tankönyvkiadó, Budpest. Zboray Géza (1992) Összehasonlító anatómiai praktikum I. A tárgy neve Az állati szervezet felépítése és működése Meghirdető tanszék(csoport) SZTE TTK Állattani és Sejtbiológiai Tanszék Felelős oktató: Dr.Fekete Éva Kredit 2 Heti óraszám 2 típus Előadás Számonkérés

Részletesebben

Állattan szigorlat A összepárosított tételsor

Állattan szigorlat A összepárosított tételsor Állattan szigorlat A összepárosított tételsor 1. A barázdálódás és a gasztruláció típusai, filogenetikai jelentőségük. A testüreg típusai, a másodlagos testüreg (cölóma) kialakulásának módjai és filogenetikai

Részletesebben

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM

BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 BIOLÓGIA 7-8. ÉVFOLYAM Célok Tanulói teljesítmények növelése Tanulási motiváció kialakítása tevékenység, megfigyelés,

Részletesebben

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam TÉMAKÖR TARTALOM Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése A forró övezet élővilága A mérsékelt övezet élővilága

Részletesebben

Javítóvizsga 2013/2014. Annus Anita. Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet.

Javítóvizsga 2013/2014. Annus Anita. Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet. Javítóvizsga 2013/2014 Annus Anita 9.a Anatómia Az állati test bonctani felépítése. Az elemek, vegyületek, sejtek, szövetek, szervek,szervrendszerek, szervezet. A csontok feladata, felépítése, csont szerkezete,

Részletesebben

Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához

Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése Az életközösségek jellemzői, az ökológiai környezet, az élő és

Részletesebben

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához A gimnáziumi biológia tankönyvek átdolgozott kiadása, felépítésében a kerettanterv előírásait követi. Ennek megfelelően: a 10. osztályos tankönyvben Az élővilág

Részletesebben

Aszpirin. Bőr (köztakaró) Gerincesek kültakarója (nem kell!!!) Ízeltlábúak kültakarója. Ízeltlábúak kültakarója. Szervtan.

Aszpirin. Bőr (köztakaró) Gerincesek kültakarója (nem kell!!!) Ízeltlábúak kültakarója. Ízeltlábúak kültakarója. Szervtan. Aszpirin Szervtan Animális szervek Vegetatív szervek Bőr (köztakaró) Határfelület Védőréteg Külső hatások (fizikai, kémiai, biológiai) Kutikula (kitin, szklerotin) Színezet Érzékszervek helye Elszarusodó

Részletesebben

Bilateria Kétoldali részarányosak

Bilateria Kétoldali részarányosak Bilateria Kétoldali részarányosak Archicoelomata Ős-testüregesek Eucoelomata Valódi testüregesek Enterocoela Hármas testüregesek Laposférgek Zsinórférgek Nyelesférgek Fonálférgek Csillóshasúak Kerekesférgek

Részletesebben

Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket.

Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket. EMLŐSÖK - mammalia Az osztály elnevezése onnan származik, hogy a tejmirigyek váladékával, emlőikből táplálják kicsinyeiket. Általános jellemzés: Rendszertani helyük: gerincesek törzse emlősök osztálya

Részletesebben

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10.

Tanmenet. Csoport életkor (év): 14 Nagyné Horváth Emília: Biológia 13-14 éveseknek Kitöltés dátuma (év.hó.nap): 2004. 09. 10. Tanmenet Iskola neve: IV. Béla Általános Iskola Iskola címe: 3664 Járdánháza IV: Béla út 131. Tantárgy: Biológia Tanár neve: Tóth László Csoport életkor (év): 14 Tankönyv Nagyné Horváth Emília: Biológia

Részletesebben

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM

MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM MINIMUM KÖVETELMÉNYEK BIOLÓGIÁBÓL Felnőtt oktatás nappali rendszerű képzése 10. ÉVFOLYAM I. félév Az élőlények rendszerezése A vírusok Az egysejtűek Baktériumok Az eukariota egysejtűek A gombák A zuzmók

Részletesebben

Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK

Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK Tájékoztató az ágazati sport ismeretek érettségi vizsgáról KÖZÉPSZINTŰ KÖVETELMÉNYEK A sport ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy részletes érettségi követelményei a XXXVII. Sport ágazat alábbi

Részletesebben

Tartalom. Előszó... 3

Tartalom. Előszó... 3 4 TARTALOM Tartalom Előszó... 3 1. Bevezetés a biológiába... 9 1.1. A biológia tudománya... 9 Vizsgálati szempontok az élőlények rendszere... 10 Evolúciós fejlődés... 11 Vizsgáló módszerek... 12 1.2. Az

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TTMK, BIOLÓGIA INTÉZET ÁLLATTANI TANSZÉK AZ ÁLLATI SZÖVETEK (ALAPSZÖVETTAN) Írta:

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TTMK, BIOLÓGIA INTÉZET ÁLLATTANI TANSZÉK AZ ÁLLATI SZÖVETEK (ALAPSZÖVETTAN) Írta: NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TTMK, BIOLÓGIA INTÉZET ÁLLATTANI TANSZÉK AZ ÁLLATI SZÖVETEK (ALAPSZÖVETTAN) Írta: Dr. Kovács Zsolt Negyedik, javított, bővített kiadás Szombathely

Részletesebben

ÁLLATOK R.: ANIMALIA

ÁLLATOK R.: ANIMALIA ÁLLATOK R.: ANIMALIA Többsejtű állatok országa Regnum Animalia (Metazoa) heterotróf soksejtűek diploidok, haploid stádium a gamétákra korlátozódik laza sejttársulás álszövetes szövetes kb. 600 millió éve

Részletesebben

BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése

BIOLÓGIA. A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! I. A sejt felépítése és működése BIOLÓGIA Kedves felvételizők! A sikeres írásbeli vizsga elérése érdekében ajánljuk az alábbi témakörökben való jártasságot! Jó tanulást és eredményes vizsgát kívánunk: a BI biológia tanárai Témakörök I.

Részletesebben

Gerincesek (Vertebrata) Gerincesek

Gerincesek (Vertebrata) Gerincesek Ph.: Gerincesek (Vertebrata) ~ 46 000 faj gerincoszlop (belső váz, passzív mozgásszervrsz.) fej + törzs + végtagok + farok Kültakaró: : hám alatt irha embrionálisan gerinchúr, kopoltyútasakok, farok Keringés:

Részletesebben

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához

I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához I. Útmutató a tankönyvcsalád használatához A gimnáziumi biológia tankönyvek átdolgozott kiadása, felépítésében a kerettanterv előírásait követi. Ennek megfelelően: a 10. osztályos tankönyvben Az élővilág

Részletesebben

Szerkesztette Vizkievicz András

Szerkesztette Vizkievicz András Szerkesztette Vizkievicz András 1 Puhatestűek törzse Szerk.: Vizkievicz András Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: biológia 11-12. évfolyam 2 Tantárgyi struktúra és óraszámok A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 11. évfolyam

Részletesebben

2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához.

2013/2014.tanév TANMENET. a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. 2013/2014.tanév TANMENET a 9-10 osztály esti gimnázium biológia tantárgyának tanításához. Összeállította: Ellenőrizte: Jóváhagyta:..... munkaközösség vezető igazgató Sopron, 2013. szeptember 01. Heti 1

Részletesebben

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből.

Felkészülés: Berger Józsefné Az ember című tankönyvből és Dr. Lénárd Gábor Biologia II tankönyvből. Minimum követelmények biológiából Szakkközépiskola és a rendes esti gimnázium számára 10. Évfolyam I. félév Mendel I, II törvényei Domináns-recesszív öröklődés Kodomináns öröklődés Intermedier öröklődés

Részletesebben

A gerinces állatok törzse (Vertebrata)

A gerinces állatok törzse (Vertebrata) A gerinces állatok törzse (Vertebrata) A gerinces állatok közé a törzsfejlődés során kialakult legbonyolultabb felépítésű, legfejlettebb szervezetek tartoznak. Ez az elméleti és gazdasági szempontokból

Részletesebben

Hámszövetek (ízelítő ) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

Hámszövetek (ízelítő ) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Szövettan I. Hámszövetek (ízelítő ) Állati szövetek típusai Hám- és mirigyszövet Kötő- és támasztószövet Izomszövet Idegszövet Sejtközötti állomány nincs Sejtközötti állomány van Hámszövetek (felépítés

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI Biológia tantárgyból

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI Biológia tantárgyból OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI Biológia tantárgyból Vizsga feltétele: - írásbeli, - szóbeli Tankönyv: Biológia 7 (Mozaik kiadó) Segédanyag: Biológia 7 munkafüzet (Mozaik kiadó) 7. évfolyamon: - Forró éghajlati

Részletesebben

Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola

Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola OM 200909 A szóbeli felvételi vizsga témakörei és kérdései, a szóbeli felvételi vizsga és a felvételi elbeszélgetés értékelésének szempontjai

Részletesebben

BIOLÓGIATANÁRI SZAK. NAPPALI TAGOZAT "A" típusú tantárgyak

BIOLÓGIATANÁRI SZAK. NAPPALI TAGOZAT A típusú tantárgyak "A" típusú tantárgyak Állatszervezettan I. Tantárgy kódja BI 1101 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 3 Összóraszám (elm) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve Göncziné dr. Szabó

Részletesebben

tehetik illetve a stb.). feladatokat.

tehetik illetve a stb.). feladatokat. AZ ÚJ ÉRETTSÉGI KÖVETELMÉNYRENDSZERR BIOLÓGIA TANULÓKÁRTYÁKKAL FELDOLGOZHATÓ TÉMAKÖREI Kiadványunk nemcsak ismeretterjesztésre és szórakoztató társasjátékra alkalmas, de könnyenn bevonható az általános

Részletesebben

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály

Biológia tantárgy vizsgaszabályai 7-12 osztály Biológia tantárgy követelményei osztályozó- és javító vizsgához 7. évfolyam TÉMAKÖR TARTALOM Tájak és életközösségek A földi élővilág általános jellemzése A forró övezet élővilága A mérsékelt övezet élővilága

Részletesebben

div. Bilateria (Coelomata) kétoldali részarányosak

div. Bilateria (Coelomata) kétoldali részarányosak div. Bilateria (Coelomata) kétoldali részarányosak div. Bilateria (Coelomata) kétoldali részarányosak subdiv. Archicoelomata őstestüregesek II. Superphylum: Pseudocoelia (ál-testüregesek) phylum Platyhelminthes

Részletesebben

Tantárgyi kód BIB 1405 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 4 Összóraszám (elm. + gyak.) Előfeltétel (tantárgyi kód):

Tantárgyi kód BIB 1405 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 4 Összóraszám (elm. + gyak.) Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgy neve Állatanatómia Tantárgyi kód BIB 1405 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 4 Összóraszám (elm. + gyak.) 4+ 0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős neve Göncziné

Részletesebben

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20.

BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály február 20. BIOLÓGIA VERSENY 8. osztály 2016. február 20. Kód Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: I. feladat. Fogalomkeresés (10 pont) a. :olyan egyedek összessége, amelyek felépítése, életműködése, élettérigénye

Részletesebben

Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya. Általános jellemzés

Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya. Általános jellemzés Puhatestűek törzse Szerk.: Vizkievicz András Puhatestűek főbb csoportjai: Csigák osztálya Kagylók osztálya Fejlábúak osztálya Cserepeshéjúak osztálya Ásólábúak osztálya Általános jellemzés Szerveződés:

Részletesebben

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Szövettan I. Állati szövetek típusai Hám- és mirigyszövet Kötő- és támasztószövet Izomszövet Idegszövet Sejtközötti állomány nincs Sejtközötti állomány van Laphám (utóvese, érfal) köbhám csillós hám speciális

Részletesebben

TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ

TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ TÉTELEK A BIOLÓGIA VIZSGÁHOZ Figyelem! Aki valamelyik tételéből elégtelenre felel, annak a teljes vizsgája elégtelennek minősül, vagyis mindkét témakörből újra kell vizsgáznia. A. Tételek. Az élővilág

Részletesebben

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály

Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás

Részletesebben

12. évfolyam esti, levelező

12. évfolyam esti, levelező 12. évfolyam esti, levelező I. ÖKOLÓGIA EGYED FELETTI SZERVEZŐDÉSI SZINTEK 1. A populációk jellemzése, növekedése 2. A populációk környezete, tűrőképesség 3. Az élettelen környezeti tényezők: fény hőmérséklet,

Részletesebben

Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai:

Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Szaporodás és fejlődés az élővilágban... Szaporodás formák Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Osztódással Bimbózással (hidra) Vegetatív szaporodás Partenogenézis (parthenosszűz, genézis-nemzés)

Részletesebben

Állatanatómia és élettan. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

Állatanatómia és élettan. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Állatanatómia és élettan Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Gerincesek Gerincesek törzse Leírt fajok száma kb. 1,5 millió (10-30 millió lehet összesen) Leírt gerinces fajok

Részletesebben

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint

1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT. Származás fajok szerint XI/810/95rev3 1.1. 1. TÁBLÁZAT: A FELHASZNÁLT ÁLLATOK SZÁMA SZÁRMAZÁSI HELYÜK SZERINT 1.2. 1.3. A jelentést tevő országon belül bejegyzett tenyésztő vagy beszállító létesítményből származó állatok Származás

Részletesebben

A MAGASABBRENDÛ VAGY MAGZATBURKOS GERINCESEK (AMNIOTA)

A MAGASABBRENDÛ VAGY MAGZATBURKOS GERINCESEK (AMNIOTA) A MAGASABBRENDÛ VAGY MAGZATBURKOS GERINCESEK (AMNIOTA) A hüllôk, a madarak és az emlôsök tartoznak ebbe a rendszertani kategóriába. A három csoport rokonságára számos közös biológiai tulajdonságuk utal,

Részletesebben

ANATÓMIA KOLLOKVIUMI TÉTELEK II. ÉVFOLYAM 2010/2011. TANÉV 1. FÉLÉV

ANATÓMIA KOLLOKVIUMI TÉTELEK II. ÉVFOLYAM 2010/2011. TANÉV 1. FÉLÉV Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete Igazgató: Dr. Mihály András egyetemi tanár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 40. Telefon: (62)-545-665 6701

Részletesebben

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan

3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz kapcsolódóan 11. évfolyam BIOLÓGIA 1. Az emberi test szabályozása Idegi szabályozás Hormonális szabályozás 2. Az érzékelés Szaglás, tapintás, látás, íz érzéklés, 3. Általános egészségügyi ismeretek az egyes témákhoz

Részletesebben

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei

A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei A természetismeret II. kurzus teljesítésének követelményei Oktató Dávid János főiskolai docens Elérhetőségek: E-mail: davidjanos@gmail.com Tel.: 82/505-844 belső mellék: 5706 Szoba: Új tanügyi épület 126.

Részletesebben

TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013

TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013 MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM TANMENET BIOLÓGIA X. ÉVFOLYAM 2012/2013 Készítette: ZÁRDAI-CSINTALAN ANITA 1. óra Év eleji ismétlés 2. óra Az élőlények rendszerezése 3. óra A vírusok A prokarióta és eukarióta

Részletesebben

2. forduló megoldások

2. forduló megoldások BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld

Részletesebben

Biológia. Biológia 9/29/2010

Biológia. Biológia 9/29/2010 Biológia Bevezetés a biológiába élettelen és élő állapot; az élőlények jellemzői: egyediség, biostruktúra, szervezettség, kémiai tulajdonság; anyag-és energiacsere, ingerlékenység, mozgásjelenségek, szaporodás,

Részletesebben

Vizes élőhelyek állatfajai. Törzs: Laposférgek - Platyhelminthes Osztály: Galandférgek - Cestoda. Szíjgalandféreg - Ligula intestinalis

Vizes élőhelyek állatfajai. Törzs: Laposférgek - Platyhelminthes Osztály: Galandférgek - Cestoda. Szíjgalandféreg - Ligula intestinalis Törzs: Laposférgek - Platyhelminthes Osztály: Galandférgek - Cestoda Szíjgalandféreg - Ligula intestinalis Vizes élőhelyek állatfajai Osztály: Kagylók - Bivalvia vízimadár (végleges gazda) Folyamkagyló

Részletesebben

BIOLÓGIA7_MEGOLDÁS1. I, Karikázd be a helyes választ. 1 Hogyan lélegeznek a gyíkok? C. a) bőrükön át b) kopoltyúval c) tüdővel

BIOLÓGIA7_MEGOLDÁS1. I, Karikázd be a helyes választ. 1 Hogyan lélegeznek a gyíkok? C. a) bőrükön át b) kopoltyúval c) tüdővel I, Karikázd be a helyes választ 1 Hogyan lélegeznek a gyíkok? C a) bőrükön át b) kopoltyúval c) tüdővel BIOLÓGIA7_MEGOLDÁS1 2017/2018 2 Milyen megtermékenyítés jellemző a gyíkokra? C a) külső megtermékenyítés

Részletesebben

BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám:

BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 Beküldési határidő: 2017. október 13. BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 1. forduló Össz.pontszám: 50 p Név:. Lakcím:... Iskola neve, címe (vagy bélyegző):...

Részletesebben

BIOLÓGIA TANMENET. X. évfolyam 2013/2014

BIOLÓGIA TANMENET. X. évfolyam 2013/2014 MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM BIOLÓGIA TANMENET X. évfolyam 2013/2014 A 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet és az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet alapján készítette Zárdai-Csintalan Anita 1. óra Év eleji

Részletesebben

Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai

Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai Evolúcióelmélet és az evolúció mechanizmusai Az élet Darwini szemlélete Melyek az evolúció bizonyítékai a világban? EVOLÚCIÓ: VÁLTOZATOSSÁG Mutáció Horizontális géntranszfer Genetikai rekombináció Rekombináció

Részletesebben

Hemichordata félgerinchúrosok

Hemichordata félgerinchúrosok Törzs Hemichordata félgerinchúrosok Kb. 100 recens faj, 70% a csövesek osztályába tartozik Enteropneusta béllel légzők osztálya (30%) Pterobranchia csövesek osztálya (Enteropneusta-n belülről eredő klád)

Részletesebben

Állatanatómia és élettan. NymE-EMK Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

Állatanatómia és élettan. NymE-EMK Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Állatanatómia és élettan NymE-EMK Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet Kétéltűek - Amphibia Modern rendszertan Osztály - Kétéltűek (Amphibia) Az első, 2 pár járólábbal bíró szárazföldi gerincesek változó

Részletesebben

7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei:

7. évfolyam. Továbbhaladás feltételei: 7. évfolyam I. Az élőlények változatossága Csapadékhoz igazodó élet a forró éghajlati övben Az élővilág alkalmazkodása a négy évszakhoz, a mérsékelt övezet és a magashegységek környezeti jellemzői és élővilága.

Részletesebben

Rendszertan - Összefoglalás -

Rendszertan - Összefoglalás - Rendszertan - Összefoglalás - Az első tudományos rendszertant Carl Linné alkotta meg. Munkásságát hazánkban Kitaibel Pál, a magyar Linné folytatta. A mai tudományos rendszertan testfelépítés és hasonlóság,

Részletesebben

BIOLÓGIATANÁRI SZAK. NAPPALI TAGOZAT "A" típusú tantárgyak

BIOLÓGIATANÁRI SZAK. NAPPALI TAGOZAT A típusú tantárgyak Állatszervezettan I. BI 4101L Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 4 Összóraszám (elm) 12 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve Göncziné dr. Szabó Terézia Az állatszervezettani oktatás

Részletesebben

a változó és a folyami üzemmód szerint is 1. Visszaduzzasztás kialakulása a változó és a folyami üzemmód szerint is

a változó és a folyami üzemmód szerint is 1. Visszaduzzasztás kialakulása a változó és a folyami üzemmód szerint is 2001. szeptember 17-én, Zágrábban az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló ENSZ egyezmény alkalmazásának aktuális kérdéseiről szóló magyar-horvát szakértői találkozón megállapodás

Részletesebben

Biológia - Egészségtan helyi tanterv

Biológia - Egészségtan helyi tanterv Biológia - Egészségtan helyi tanterv I. Célok és feladatok A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET. SZÁMVITEL I. Accounting I.

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET. SZÁMVITEL I. Accounting I. SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR VÁLLALKOZÁSI AKADÉIA ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET SZÁMVITEL I. Accounting I. Tantárgyi tájékoztató Érvényes az 2003/2004. tanévtől Előadó: Koncsárné

Részletesebben

ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A

Részletesebben

Ember állat interakciók. Társállatok etológiája

Ember állat interakciók. Társállatok etológiája Ember állat interakciók Társállatok etológiája 1. Az alkalmazott etológia helye és szerepe az etológiai kutatásokban Gazdasági és állatvédelmi szempontok Mi tekinthető társállatnak? Kulturális és ökológiai

Részletesebben

Állatszervezettan 1-2

Állatszervezettan 1-2 Állatszervezettan 1-2 Részletes tematika A tárgy neve: Állatszervezettan előadás 1. Gazda tanszék: Állattani és Sejtbiológiai Felelős oktató: Dr.Fekete Éva Kredit: 2 Heti óraszám: 2 Típus: előadás Számonkérés:

Részletesebben

Házi egér ,12% Vándorpatkány ,82% Tengerimalac ,66% Szíriai aranyhörcsög 16 0,01% Lófélék (lovak, szamarak és öszvérek)

Házi egér ,12% Vándorpatkány ,82% Tengerimalac ,66% Szíriai aranyhörcsög 16 0,01% Lófélék (lovak, szamarak és öszvérek) Uniós adatszolgáltatás Kínai törpehörcsög Kínai törpehörcsög Mongol futóegér 42 0,02% Mongol futóegér 0,04% Ismételt felhasználás Egyéb rágcsálók 86 0,04% Egyéb rágcsálók 0,08% Nem 194381 96,72% Házi nyúl

Részletesebben

SZIGORLATI TÉMAKÖRÖK (Anatómia-Élettan) OLKDA Képalkotó Alapozó Szigorlat

SZIGORLATI TÉMAKÖRÖK (Anatómia-Élettan) OLKDA Képalkotó Alapozó Szigorlat SZIGORLATI TÉMAKÖRÖK (Anatómia-Élettan) OLKDA Képalkotó Alapozó Szigorlat A sejtek funkcionális jellemzése 1. A sejt, a szövet, a szerv és a szervrendszer fogalma. A sejt, mint alaki és működési egység.

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI BIOLÓGÁBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI BIOLÓGÁBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI BIOLÓGÁBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam Nem sejtes rendszerek: vírusok. Önálló sejtek: baktériumok; egysejtűek. Fonalas, telepes élőlények. Zöldmoszatok,

Részletesebben

2423-06 Anatómiai, élettani, metszetanatómiai ismeretek alkalmazása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2423-06 Anatómiai, élettani, metszetanatómiai ismeretek alkalmazása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyi vezetője megbízásából anatómiai kiscsoportos gyakorlatot tart. Az ön feladata az anatómiai bevezető rész ismertetése. Az előadásában térjen ki a következőkre: - az emberi test fő

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ...

KÖRNYEZETISMERET. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 4. osztályos tanulók részére. Élô és élettelen természet. Tompáné Balogh Mária. ... Tompáné Balogh Mária KÖRNYEZETISMERET Élô és élettelen természet TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............. a tanuló neve pauz westermann AZ ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN TERMÉSZET ALAPISMERETEI.

Részletesebben

AZ ELŐADÁS CÍME. Stromájer Gábor Pál

AZ ELŐADÁS CÍME. Stromájer Gábor Pál AZ ELŐADÁS CÍME Stromájer Gábor Pál 2 Idegrendszer Az idegrendszer felosztása Anatómiai felosztás Központi idegrendszer: Agyvelő Gerincvelő Környéki idegrendszer: Gerincvelői idegek Agyidegek Perifériás

Részletesebben

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Mozgásanatómia. Mozgásanatómia

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Mozgásanatómia. Mozgásanatómia Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma Mozgásanatómia Mozgásanatómia 9. évfolyam A 9. évfolyamon az intézményünk profiljának megfelelő tantárgy, a mozgásanatómia kerül bevezetésre. A mozgásanatómia

Részletesebben

GERINCTELENEK. ZoS 101 Egysejtű mikroszkópikus állat modellje. ZoS 106 Édesvízi polip

GERINCTELENEK. ZoS 101 Egysejtű mikroszkópikus állat modellje. ZoS 106 Édesvízi polip GERINCTELENEK ZoS 101 Egysejtű mikroszkópikus állat modellje Amoeba proteus, kb. 1000-szeresre nagyított hosszirányban. Prof. Dr. M. Lindauer és Christian Groβ után. A kis álláb kinyitható, így bemutatható

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj

V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj V védett FV fokozottan védett EUV az EU-ban természetvédelmi szempontból jelentős faj EMLŐSÖK K 2009 Classis Mammalia emlősök, subclassis Theria, sublegio Placentalia méhlepényesek öregrendje Vendégízületesek

Részletesebben

Etológia. a viselkedés biológiája. Barta Zoltán.

Etológia. a viselkedés biológiája. Barta Zoltán. Etológia a viselkedés biológiája Barta Zoltán zbarta@delfin.unideb.hu Interdiszciplináris és komplex megközelítésű tananyag fejlesztés a természettudományi képzési terület alapszakjaihoz Debrecen 2010.

Részletesebben

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1 BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek az élő természet belső rendjének, a

Részletesebben

Biológia. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013.

Biológia. 7-8. évfolyam. tantárgy 2013. Biológia tantárgy 7-8. évfolyam 2013. ALAPGONDOLATOK, RENDEZŐELVEK A biológia a természetismeret 5-6. évfolyamán elsajátított ismeretekre, készségekre, képességekre épül. Annak céljaival, feladataival

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001

BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001 BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció 1001 BIOLÓGIA 12. évfolyam érettségi fakultáció Heti óraszám: 2 Évi óraszám: 66 Célok és feladatok Szakközépiskolában a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás,

Részletesebben

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam

BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN 10. évfolyam Az osztályozóvizsga követelményei: Az osztályozóvizsga írásbeli feladatlap. Az osztályozó vizsgán az osztályzás a munkaközösség által elfogadott egységes követelményrendszer

Részletesebben

A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer szerveződése, a légzés szabályozása

A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer szerveződése, a légzés szabályozása A légzési gázok szállítása, a légzőrendszer szerveződése, a légzés szabályozása A levegő összetétele: N 2 78.09% O 2 20.95% CO 2 0.03% argon 0.93% Nyomásviszonyok: tengerszinten 760 Hg mm - O 2 159 Hg

Részletesebben

II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév

II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D048570/03 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D048570/03 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. január 26. (OR. en) 5664/17 AGRILEG 23 VETER 9 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. január 20. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.:

Részletesebben