KISBERÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KISBERÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK"

Átírás

1 1 KISBERÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 1/2015 A HÉSZ ÉS A MÓDOSÍTOTT BELTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV ELFOGADVA AZ 1/2016.(II. 15.) ÖK. RENDELETTEL Készült a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 45. (2) a) pont előírása alapján az OTÉK augusztus 6-án hatályos településrendezési tartalmi követelményei és jelmagyarázata szerint VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT MÁRCIUS

2 2 ALÁÍRÓLAP TELEPÜLÉSTERVEZÉS:. LŐRINCZ PIROSKA TELEPÜLÉSRENDEZŐ TERVEZŐ TT VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT 7400 KAPOSVÁR, LOSONC UTCA 1. TEL/FAX: NYILATKOZAT Lőrincz Piroska településrendező tervező, TT nyilatkozom, hogy a dokumentáció megfelel a magasabb szintű terveknek és jogszabályoknak. Kaposvár, március. Lőrincz Piroska településrendező tervező TT

3 3 TARTALOMJEGYZÉK KISBERÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 1/2015 Előzmények Jóváhagyott munkarészek 1. Helyi építési szabályzat és szabályozási terv-módosítás 1.1.Helyi építési szabályzat-módosítás 1.2.Módosított belterület szabályozási terv (1. melléklet) M=1:4000 Terviratok -a partnerségi egyeztetés szabályai és a róla szóló 43/2015. (III. 9.) Kt. határozat -a 44/2015. (III. 9.) Kt. határozat a településfejlesztési döntésről -a véleményezési szakaszban beérkezett észrevételek, vélemények -a i egyeztető tárgyalás jegyzőkönyve és annak mellékletei -a 158/2015.(XI. 25.) Kt. határozat a beérkezett véleményekről, észrevételekről -az állami főépítész záró szakmai véleménye

4 4 Előzmények Kisberény OTÉK alapú településrendezési tervét a Virányi Építész Stúdió Bt készítette ban. A településszerkezeti tervet a képviselő-testület az 58/2003. (VII. 31.) számú határozatával, a HÉSZ-t és a szabályozási terveket a 6/2003. (VII. 31.) számú rendeletével jóváhagyta februárjában vállalkozói és tulajdonosi igények alapján a képviselő-testület a 24/2011. (II. 23.) sz. képviselő-testületi határozattal elfogadott településfejlesztési döntésnek megfelelően kezdeményezte a településrendezési terv 1. sz. módosítását. Ekkor a településszerkezeti terv-módosítás a 7/2012. (I. 27.) sz. határozattal, a HÉSZés a belterület szabályozási terv-módosítás az 1/2012. (I. 26.) sz. rendelettel került elfogadásra. A közelmúltban a képviselő-testület úgy döntött, hogy kezdeményezi a településrendezési eszközök 2. sz. módosítását. Ennek részeként -megalkotta és a 43/2015. (III. 9.) Kt. határozattal jóváhagyta a partnerségi egyeztetés szabályait -a 44/2015. (III. 9.) Kt. határozattal elfogadta a módosítást megalapozó településfejlesztési döntést. (A határozatokat ld. a Terviratok között) A településfejlesztési döntés értelmében a konkrét módosítási igény csupán annyi, hogy a falusias lakóterületen -a mezőgazdasági (üzemi) és egyéb gazdasági épületek építménymagassága 6,5 méter, a terménytárolással és feldolgozással kapcsolatos egyéb építmények és technológiai építmények építménymagassága ennél nagyobb max 11,0 m is lehessen -az épületek tetőhajlásszöge ne csak lehessen. Nagyobb fesztávú épületek esetén alacsony hajlásszög (min 10 0 ), vagy lapostető is építhető legyen -az épületek tetőfedése ne csak színes cserép, betoncserép, bitumenes zsindely lehessen. Nagyobb fesztávú épületek esetén legyen lehetőség cserepeslemez-, fémlemez- vagy lágyfedés alkalmazására is. Jelen terv-módosítás készítése során a jóváhagyott településfejlesztési döntést és az 1. sz. módosítás elfogadása óta módosult országos jogszabály-változásokat vettük figyelembe és tekintettük kiindulási alapnak. A tervezési feladatnak nem tárgya a hatályos terv teljeskörű felülvizsgálata és módosítása, csupán a HÉSZ és a belterület szabályozási terv módosítása. A HÉSZ-módosítás szövegében a konkrét módosítási igények miatt szükséges változtatások mellett átvezetésre kerülnek az országos jogszabályváltozások miatt szükséges változtatások is. Módosított belterület szabályozási terv készül a belterület egészét érintően. A konkrét módosítási igények miatt a kapacitás-igények érdemben nem változnak, ezért szakági alátámasztó munkarészek nem készülnek.

5 5 A tervezett módosítás miatt biológiai aktivitásérték-számítás nem készül, mivel új beépítésre szánt terület nem kerül kijelölésre. Örökségvédelmi hatástanulmány valamint a 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet szerinti környezeti vizsgálat és értékelés nem készül. Fentiek figyelembe vételével készült a mellékelt jóváhagyandó HÉSZ-módosítás és módosított belterület szabályozási terv. A véleményezési anyagban leírtak szerint -a településszerkezetet meghatározó infrastruktúra főhálózat nem változik -nem történik új beépítésre szánt terület kijelölése -nem történik zöld-, vízgazdálkodási-, erdő- és természetközeli terület megszüntetése, azaz a módosítás megfelel a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. (4) bekezdés előírásainak, ezért az egyeztetése egyszerűsített eljárás szerint történhet.

6 Helyi építési szabályzat-módosítás VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT MÁRCIUS

7 7

8 8

9 9

10 10

11 11 MELLÉKLETEK 1. melléklet: Módosított belterület szabályozási terv 2. melléklet: Természet- és tájvédelem 3. melléklet: Művi értékek védelme FÜGGELÉKEK 1. függelék: A HÉSZ előírásokban meghivatkozott jelenleg hatályos jogszabályok 2. függelék: Természet- és tájvédelem 3. függelék: Művi értékek védelme

12 07/ 1. MELLÉKLET 2 Ü ( a 6/2003. (VII. 31.) ök. rendelet 2. melléklete) út KISBERÉNY Ü Gyep Ü (L) TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 02 Ü MÓDOSÍTOTT BELTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV M=1:4000 Ü 03/4 E O 30 Lf3 4,5* 3500 JELMAGYARÁZAT Ü 03/1 TERVEZETT MEGLÉVŐ BELTERÜLETI HATÁR SZ 30 5,5* 2000 KÜ-I BEÉPTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLET Ü 07/1 út MEGSZŰNŐ BELTERÜLETI HATÁR K 12,0 ÖVEZETI HATÁR ÉPÍTÉSI HATÁRVONAL E-V 60,0 5,0 K 60,0 5,0 IRÁNYADÓ TELEKHATÁR GIP-K HV Lf HV O KÜ-T 5,5* 5000 VÍZGAZDÁLKODÁSI TERÜLET (folyó és állóvizek medre és parti sávja) Zkp Zkp ZÖLDTERÜLET (közpark) E-V ERDŐTERÜLET (védelmi) E-T ERDŐTERÜLET (turisztikai) HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ MŰVI ÉRTÉK NYILVÁNTARTOTT RÉGÉSZETI LELŐHELY EGYÉB IPARI GAZDASÁGI TER. viziközmű-terület (víztározó) GIP-K Ü Ü Ü KÖu Zkp V VT FALUSIAS LAKÓTERÜLET SZ KÖZLEKEDÉSI ÉS KÖZMŰTERÜLET HV BEÉPTÉSRE SZÁNT TERÜLET Lf3 4,5* 3500 K KÖu SZABÁLYOZÁSI VONAL (a közhasználatra szánt és a nem közhasználatra szánt terület határa ) SZABÁLYOZÁSI SZÉLESSÉG BUSZMEGÁLLÓ KÜLÖNLEGES TERÜLET (temető) KÜ-T I. ÉS II. VH. EMLÉKMŰ KÜLÖNLEGES TERÜLET (idegenforgalmi fogadóhely) KÜ-I 034/1 Ü TERMÉSZETVÉDELMI ÉRINTETTSÉGŰ TERÜLET ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁS Ép.övezet Beépítési mód Beépítési % jele Ép.magasság Telekterület HV Lf O,SZ 4, HV,0 12 SZ 074/1 VÉDŐFÁSÍTÁS Lf4 4,5* 3500 Ü HV O, SZ HV OLDALHATÁRON ÁLLÓ, SZABADON ÁLLÓ E 034/2,0 80 KÖu O 30 HV Ü,0 10 Lf3 4,5* 3500 Ü Lf3 4,5* 3500,0 O Ü Ü Ü 3, Ü KÖu 0,0 3, út Ü 0 Ü t 5 03,0 közú K O 036/1 Ü Lf1 4,5* 1500 Ü V VT 04 9 Ü HV k HV pa tak 036/3 Ü lsa Ü Ha O Ü 30 Lf1 4, O 30 Lf2 4,5* 2000 O 30 Lf1 4,5* Ü /4 Ü 5,0 7/1 V VT út 40,0 HV E 036/5 03,0 HV 3,0 12 ok HV ,0 050,0 048/2 ár Lf1 4,5* 1500 O Ü 30 O Lf3 4,5* 3500 HV 40 KÖu KÖu KÖu 30 O Lf1 4,5* ,0 E V VT 2,0 K HV O 30 Lf1 4,5* 1500 ELFOGADVA AZ 1/2016. (II. 15.) ÖK. RENDELET MELLÉKLETEKÉNT 45, Lf1 4,5* 1500 O E E-T VT Ü 5/ Rajzszám: Munka megnevezése: 2 pa 04 E ár ok Készült az állami alapadatok felhasználásával. VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT 7400 KAPOSVÁR, LOSONC UTCA 1. TEL/FAX: HV 7 út 04 Készült az m=1:2000 ma-ú térkép 50 %-os kicsinyítésével 30 Lf1 4,5* 1500 O O ta k Ü 30 KISBERÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS Lf1 4,5* 1500 VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ Ü V VT E-T VT Rajz megnevezése: MÓDOSÍTOTT BELTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV Jelzőszám: 1/2015 Településtervezés 1.2. Dátum: LŐRINCZ PIROSKA településrendező tervező TT FEBRUÁR

13 13 2. melléklet (a 6/2003. (VII. 31.) sz. rendelet 3. melléklete) TERMÉSZET- ÉS TÁJVÉDELEM 1. Helyi jelentőségű védett természeti emlék: Sorszám Latin név Magyar név Hrsz 1. Crataegus monogyna. Egybibés galagonya 031/1 3. melléklet (a 6/2003. (VII. 31.) sz. rendelet 4. melléklete) MŰVI ÉRTÉKEK VÉDELME 1. Helyi védelem alatt álló művi értékek 1. Gazdasági épület Petőfi S. u hrsz 2. Lakóház Petőfi S. u hrsz 3. Polgármesteri Hivatal Petőfi S. u hrsz 4. Lakóház Petőfi S. u hrsz 5. Lakóház Petőfi S. u hrsz 6. Iskolakápolna Petőfi S. u. 21/1 hrsz 7. Kőkereszt a kápolna előtt Petőfi S. u. 82 hrsz 8. Világháborús emlékmű Petőfi S. u. 82 hrsz 9. Lakóház Petőfi S. u hrsz 10. Lakóház Petőfi S. u hrsz 11. Útmenti kőkereszt bekötőút 116 hrsz 12. Lakóház és gazdasági épület Petőfi S. u hrsz 13. Lakóház és gazdasági épület Petőfi S. u hrsz 14. Temetői kőkeresztek Temető 165 hrsz 15. Útmenti kőkereszt közút 073 hrsz

14 14 1. függelék (a 6/2003. (VII. 31.) sz. rendelet 1. függeléke) A HÉSZ ELŐÍRÁSOKBAN MEGHIVATKOZOTT JELENLEG HATÁLYOS JOGSZABÁLYOK 1. A fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. A nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvizi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 83/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 3. A vizek és a közcélú vízilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról szóló 120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet 4. A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. A levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 6. A környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet 7. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007.(X.29.) Korm. rendelet

15 15 2. függelék (a 6/2003. (VII. 31.) sz. rendelet 2. függeléke) TERMÉSZET- ÉS TÁJVÉDELEM 1.TERMÉSZETVÉDELMI ÉRINTETTSÉGŰ TERÜLETEK 1.1. Natura 2000 terület (Vityai erdő HUDD 20047) helyrajzi számai: 046/1, Magterület övezet helyrajzi számai: 051, 059 egy része, 061 egy része 1.3. Ökológiai folyosó övezet helyrajzi számai: 017 egy része, 019, 021/1-15, 021/17-19, 021/1-3 egy része, 022/4, 024/6-10, 026/1-5 egy része, 026/6-13, 027/1 egy része, 028/3-8 egy része, 031/1, 031, 033, 036/6 egy része, 038 egy része, 040/1-3, 042 egy része, 044/1-2, 045/1-2, 046/1-2, 048/2 egy része, 050, 061 egy része, 064 egy része, 066, 067, 069, 070, Védelemre javasolt helyi jelentőségű természetvédelmi területek helyrajzi számai: 48, 49, 50, 51, 52, 53, 54, 55, 83, 84, 85, 86, 87, , 019, 021/1-19, 022/1-4, 024/2-5, 024/6-15, 026/1-11, 026/13, 027/1, 031/1-2, 032, 033, 034/5, 040/1-3, 044/2, 045/1, 046/2, 047, 049, 050 egy része, 051, 055, 057, 058, 059, 061, 064 egy része, 066, 067, 069, TÁJKÉPVÉDELMI ÉRINTETTSÉGŰ TERÜLETEK 034/2, 034/5-9, 034/11, 036/1, 036/3-6, 038, 040/3 egy része, 042, 044/1-2, 045/1 egy része, 046/2 egy része, 051 egy része

16 16 3. függelék (a 6/2003. (VII. 31.) sz. rendelet 3. függeléke) MŰVI ÉRTÉKEK VÉDELME 1.Régészeti területek 1.1.Nyilvántartott régészeti lelőhelyek azonosító HRSZ , 34, 36, , 57, , , 102, 103, 104, 105, 106, 107, 109, 110/1, 110/2, 112, 113, 114, 115, 048/1, 048/ /1, 036/3, 036/4, 036/5, 036/6, 037/ /1, 035

17 17 Terviratok

18 18

19 19

20 20

21 21

22 22

23 23

24 24

25 25

26 26

27 27

28 28

29 29

30 30

31 31

32 32

33 33

34 34

35 35

36 36

37 37

38 38

39 39

40 40

41 41

42 42

43 43

44 44

45 45

46 46

47 47

48 48

49 49

50 50

51 51

52 52

53 53

54 54

55 55

56 56

57 57

58 58

59 59

60 60

61 61

62 62

63 63

64 64

65 65

66 66

BUZSÁK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

BUZSÁK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK BUZSÁK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 11/2014 VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG Készült a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési

Részletesebben

PATCA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVEK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

PATCA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVEK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS PATCA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVEK 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 9/2009 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS LEÍRÁS JÓVÁHAGYVA A 34/2010.(VIII.8.) SZÁMÚ KT. HATÁROZATTAL A

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ

Részletesebben

SOMOGYBABOD JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA

SOMOGYBABOD JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA SOMOGYBABOD Településrendezési tervének M4/2016-OTÉK jelű módosítása JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA jóváhagyva: 11/2016.(X.26.) önkormányzati rendelettel 132/2016.(X.26.) képviselő-testületi határozattal TERVEZŐ:

Részletesebben

Településrendezési eszközök módosítása Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció

Településrendezési eszközök módosítása Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció Településrendezési eszközök módosítása Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció KARAKÓSZÖRCSÖK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ Megbízó Karakószörcsök Község Önkormányzata

Részletesebben

ARCHITEX É p í t é s z K f t JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA ALAPDOKUMENTUMOK. tsz.: 213/15

ARCHITEX É p í t é s z K f t JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA ALAPDOKUMENTUMOK. tsz.: 213/15 ARCHITEX É p í t é s z K f t S z o l n o k, Verseghy park 8. telefon: 56/789-307 telefax: 56/789-327 e-mail: architex@architexkft.hu JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA ALAPDOKUMENTUMOK

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK

ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata 2/2017 (III.16.)

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2016. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY

Részletesebben

PATCA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1. sz. MÓDOSÍTÁS

PATCA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1. sz. MÓDOSÍTÁS PATCA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1. sz. MÓDOSÍTÁS JSZ: 1/2007 JÓVÁHAGYVA A 23/2007. (IV. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ÉS A 6/2007. (IV. 28.) SZÁMÚ RENDELETTEL VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT 2007. JANUÁR 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

GYÁL. Megrendelő: Gyál Város Önkormányzata Pápai Mihály polgármester 2360 Gyál, Kőrösi út Tervező:

GYÁL. Megrendelő: Gyál Város Önkormányzata Pápai Mihály polgármester 2360 Gyál, Kőrösi út Tervező: GYÁL Gyál Város Önkormányzat képviselőtestületének 2/2017.(I.30.) önkormányzati rendelete Gyál Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2014. (XII.01.) önkormányzati rendeletének módosításáról Megrendelő:

Részletesebben

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében 2019. február GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4

Részletesebben

DEBRECEN, Határ úti Ipari Park HÉSZ módosítás Állami Főépítészi eljárás

DEBRECEN, Határ úti Ipari Park HÉSZ módosítás Állami Főépítészi eljárás DEBECEN, Határ úti Ipari Park HÉSZ módosítás Állami Főépítészi eljárás - 2017 DEBECEN MEGYEI JOGÚ VÁOS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TEVÉNEK a 39.1 vrk. Kishegyesi út Kígyóhagyma utca Varjútövis

Részletesebben

KAMOND TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

KAMOND TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ KAMOND TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ Megbízó Kamond Község Önkormányzata Asbóth Szabolcs polgármester 8469 Kamond Kossuth utca 28. Tel.: 06-88/232-002

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló város településrendezési terveinek 2017. évi 1. számú módosítása

Részletesebben

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA 2016. MÁJUS.../2015 (...) SZ. ÖNK. RENDELET 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet szerinti véleményezési anyag

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Jászladány Nagyközség TRE módosítása 2. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ Eljárási rend A módosítás során a jelenleg hatályos TRE pontatlanságának javítása történik. A TRE módosítás tartalmilag

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL FŐÉPÍTÉSZI IRODA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA KAPOSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK M12-5/2016-OTÉK JELZŐSZÁMÚ MÓDOSÍTÁSÁHOZ 2016. SZEPTEMBER HÓ ALÁÍRÓLAP

Részletesebben

A településrendezés és eszközei

A településrendezés és eszközei A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Építménymagasság. Az Lke4 és az Lke4* építési övezet csak annyiban különbözik, hogy az Lke4* jelű övezetben az épületek lapostetősen is kialakíthatók.

Építménymagasság. Az Lke4 és az Lke4* építési övezet csak annyiban különbözik, hogy az Lke4* jelű övezetben az épületek lapostetősen is kialakíthatók. SÁGVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2017. (X. 20.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SÁGVÁR KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 14/2011. (VI. 9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL Ságvár

Részletesebben

LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT.

LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT. LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT. Székhely: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 21 Telephely: 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. Telefon: 06-20-9692-361 E-mail: lautner.emoke@gmail.com, 1. CÍMLAP SZÍN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.( ) határozat-tervezet a szerkezeti terv módosításáról mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása /2015.( ) önkormányzati

Részletesebben

A településrendezés és eszközei

A településrendezés és eszközei A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS Településszerkezeti terv módosítása elfogadva:./2019. (...) képviselő-testületi határozat Helyi Építési Szabályzat módosítása

Részletesebben

REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

TISZATENYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK

TISZATENYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Szikra Zoltán Egyéni Vállalkozó 5300 Karcag, Jókai utca 22. T.sz.:2/2017 TISZATENYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Elfogadva: Tiszatenyő Község Önkormányzata.../2017 (...)

Részletesebben

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Településrendezési eszközök módosítása Véleményezési anyag

Településrendezési eszközök módosítása Véleményezési anyag Völgyzugoly Műhely Településrendezési eszközök módosítása Véleményezési anyag 2019. április Kft. KÁPOLNÁSNYÉK VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG Megbízó: Kápolnásnyék Község Önkormányzata Podhorszki István polgármester

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE

GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE GÁRDONY VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (GÉSZ) ÉS AZ AGÁRD ZAGYTÉR TERÜLETÉRE A SZABÁLYOZÁSI TERV JAVÍTÁSÁNAK (MÓDOSÍTÁSÁNAK) ELKÉSZÍTÉSE A 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. (1) b) szerinti EGYSZERŰSÍTETT

Részletesebben

Törzsszám: FI-7/2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

Törzsszám: FI-7/2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK Debrecen, Pallag településrészt érintően a 72.sz. vrk. Mezőgazdász utca - Manninger Gusztáv utca Hanga utca - tervezett

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

Törzsszám: FI-9/ január

Törzsszám: FI-9/ január DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK a Debrecen, 4814.számú út 0807/1 hrsz-ú erdő beépítésre szánt terület határa 0805/7 hrsz-ú és a 0805/4 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület által

Részletesebben

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32.. 6a) pontja szerinti állami főépítészi eljárás dokumentációja: SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA a Helyi építési szabályzat Ipari gazdasági

Részletesebben

BALATONENDRÉD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

BALATONENDRÉD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 1 BALATONENDRÉD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 3. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 19/217 VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG Készült a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési

Részletesebben

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA. Budapest, december VÁROS ÉS HÁZ BT DECEMBER

HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA. Budapest, december VÁROS ÉS HÁZ BT DECEMBER BALATONSZEMES HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA BALATONSZEMES HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA (A 188/5 hrsz-ú telekre vonatkozóan) VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm.

Részletesebben

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA

KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. telefon: (30) 364 3996 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2015. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek

Részletesebben

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA LT - PLA BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA - 2018 - Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 JÓVÁHAGYADÓ MUKARÉSZ Tata Város

Részletesebben

REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu GÖNYŰ KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

SEREGÉLYES HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 1. MÓDOSÍTÁSA. Tárgyalásos eljárásra összeállított tervdokumentáció 2019.

SEREGÉLYES HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 1. MÓDOSÍTÁSA. Tárgyalásos eljárásra összeállított tervdokumentáció 2019. SEREGÉLYES HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 1. MÓDOSÍTÁSA Tárgyalásos eljárásra összeállított tervdokumentáció 2019. március Felelős tervező: Ertl Antal TT 07-0075 településtervező 1 JÓVÁHAGYANDÓ

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2015.(X.29.) sz. önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 23/2010. (VIII.26.) sz. rendelettel módosított 11/2005. (IV.14.) számú

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ egyszerűsített egyeztetési eljáráshoz

KIEGÉSZÍTŐ VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ egyszerűsített egyeztetési eljáráshoz TÁJOLÓ-TERV Területrendezési, Környezetvédelmi és Közigazgatásfejlesztési Kft. BALATONAKARATTYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (Balatonakarattya 143/2016. (IX.14.) önk. határozat 1. mellékletét

Részletesebben

ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: TERVEZŐ:

ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: TERVEZŐ: ZÁMOLY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA 1 ZÁMOLY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV - HÉSZ JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ MEGRENDELŐ: Zámoly Község Önkormányzata 8081 Zámoly,

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Debrecen, Mikepércsi út (47.sz. főút) Repülőtéri déli bekötő út (481.sz.főút) Debrecen Nagykereki vasúti mellékvonal

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2016.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2016.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

(Településrendezési eszközök tervezete)

(Településrendezési eszközök tervezete) É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE,

PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE, PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE, az 594/1hrsz, 594/2hrsz, 594/3 hrsz és az 051/34 hrsz, a 08hrsz

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ

JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft. 1116 Budapest Zsurló köz 5. ha@haterv.hu +36 30/236 3295 KARTAL TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA 8 RÉSZTERÜLETET ÉRINTŐ KIEMELT FEJLESZTÉSI

Részletesebben

KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉSs ÉPÍTÉSZETs BELSŐÉPÍTÉSZETs SZAKTANÁCSADÁSs TERVEZÉSs LEBONYOLÍTÁS KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2017. ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ

Részletesebben

V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása. Jóváhagyott anyag december

V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása. Jóváhagyott anyag december V ö l g y z u g o l y M ű h e l y K f t. Településrendezési eszközök módosítása Jóváhagyott anyag 2018. december PÁZMÁND TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA Megrendelő: Pázmánd község Önkormányzata

Részletesebben

ÚRKÚT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

ÚRKÚT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 1 ÚRKÚT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 1. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 8/2013 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV-MÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYVA A 21/2014. (IV. 28.) ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERV-MÓDOSÍTÁS

Részletesebben

REGIOPLAN FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42.

REGIOPLAN FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42. REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI

Részletesebben

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

CSABDI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA, A 615 HRSZ-Ú INGATLAN TERÜLETÉRE

CSABDI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA, A 615 HRSZ-Ú INGATLAN TERÜLETÉRE CSABDI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA, A 615 HRSZ-Ú INGATLAN TERÜLETÉRE PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ - 314/2012. KORM.

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2016 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. -a szerinti egyszerűsített

Részletesebben

HEREND VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

HEREND VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA HEREND VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 100/2013.(IX.17.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 41. SZERINTI EGYSZERŰSÍTETT

Részletesebben

K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA K Ó K A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA A FELSŐVÁSÁRTÉR ÚT KÖRNYEZETÉBEN ELHELYEZKEDŐ TERÜLETEKRE VONATKOZÓAN KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 159/2018. (XII.13.) KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZATA

Részletesebben

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének decemberi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. december 5. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

a 9/2009. (VI.25.) számú önkormányzati rendelethez

a 9/2009. (VI.25.) számú önkormányzati rendelethez a 9/009. (VI.5.) számú önkormányzati rendelethez 1. függelék 1 Műemlékek: Törzsszám Azonosító Cím Megnevezés Hrsz. 4400 7774 v. Festetich-kastély 9 Ady Endre u. 6. 4405 777 Zártkert Rk. templom 75 4406

Részletesebben

DUNAHARASZTI HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ESETI MÓDOSÍTÁSA HIBAJAVÍTÁSRA

DUNAHARASZTI HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ESETI MÓDOSÍTÁSA HIBAJAVÍTÁSRA DUNAHARASZTI HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ESETI MÓDOSÍTÁSA HIBAJAVÍTÁSRA Záró szakmai véleményezési anyag 2019. március MEGBÍZÓ: Dunaharaszti Város Önkormányzata Cím: 2330 Dunaharaszti, Fő út 152. Tel.:

Részletesebben

(1) Jelen rendeletmódosítás területi hatálya a rendelet elválaszthatatlan részét képező alábbi tervlapokon megjelenő tervezési területekre terjed ki.

(1) Jelen rendeletmódosítás területi hatálya a rendelet elválaszthatatlan részét képező alábbi tervlapokon megjelenő tervezési területekre terjed ki. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2017. (XII. 31.) önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN Megbízó Pilisvörösvár város Önkormányzata Gromon István polgármester 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

FEKETEERDŐ. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2014. szeptember TH-13-02-21

FEKETEERDŐ. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2014. szeptember TH-13-02-21 FEKETEERDŐ Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2014. szeptember TH-13-02-21 2 Feketeerdő településrendezési terv módosítás Jóváhagyott dokumentáció Aláírólap

Részletesebben

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS

1. A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása január 16. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 16-ai soron kívüli ülésére 1. napirend Tárgya: Előadó: A településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat módosítása Tabányi

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

feliratú tervlapjával egészül ki, mellyel módosul a 4. melléklet SZ-2/A jelű terv 12.2

feliratú tervlapjával egészül ki, mellyel módosul a 4. melléklet SZ-2/A jelű terv 12.2 Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017.(II.24.) önkormányzati rendelete Tata Város Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

2017. február 16. Képviselő-testületi ülés. Előterjesztés

2017. február 16. Képviselő-testületi ülés. Előterjesztés 2017. február 16. Képviselő-testületi ülés Előterjesztés 7. napirendi pont - Döntés a folyamatban lévő településrendezési eszközt módosító eljárásokról; Előadó: Lizákné Vajda Lívia polgármester Tisztelt

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2015 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rend. szerint egyszerűsített eljárás

Részletesebben

Helyi Építési Szabályzat Módosítása Állami főépítészi eljárás - Jóváhagyásra előkészített dokumentáció

Helyi Építési Szabályzat Módosítása Állami főépítészi eljárás - Jóváhagyásra előkészített dokumentáció Völgyzugoly Műhely Kft. Helyi Építési Szabályzat Módosítása Állami főépítészi eljárás - Jóváhagyásra előkészített dokumentáció JÁNOSSOMORJA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA ÉPÍTÉSI HELY MÓDOSÍTÁSA ÁLLAMI

Részletesebben

REGIOPLAN TÖLTÉSTAVA KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN TÖLTÉSTAVA KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu TÖLTÉSTAVA KÖZSÉG SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

SOMOGYBABOD TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA

SOMOGYBABOD TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA SOMOGYBABOD Településrendezési tervének M4/2016-OTÉK jelű módosítása TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS DOKUMENTÁCIÓJA TERVEZŐ: dr Fazekas Sándorné KAMARAI REG: TT 14 0282 7400 KAPOSVÁR, NÉMETH ISTVÁN FASOR. 31 telefon/fax:

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.(..) határozat - tervezet mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ)

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.(..) határozat - tervezet mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása /2015.(..) határozat - tervezet mellékletekkel Helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítása. /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda/levelezési cím: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5.

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda/levelezési cím: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda/levelezési cím: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5. Sz.: 11/ 2016 KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ

Részletesebben

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása

HELVÉCIA Településrendezési eszközeinek 36/2019.(III.29.) sz. KT. határozattal kezdeményezett módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000 Kecskemét, Wesselényi u. 1. Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. Telefon, fax: 76/ 482916 E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

HAJDÚSÁMSON VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV

HAJDÚSÁMSON VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV HAJDÚSMSON VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV 471. SZ. ÚT VÁROSBÓL NYÍRADONY FELÉ KIVEZETÕ SZAKASZA MELLETTI KERÉKPÁRÚT NYOMVONALVEZETÉSÉVEL KAPCSOLATOS MÓDOSÍTÁSA I. TELEPÜLÉSSZERKEZETI

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 5/05.(III.05.)

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

HUNYA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZ MÓDOSÍTÁSA ARANY J. U. - JÓKAI U. - ALKOTMÁNY U. KELETI BELTERÜLETI HATÁR;

HUNYA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZ MÓDOSÍTÁSA ARANY J. U. - JÓKAI U. - ALKOTMÁNY U. KELETI BELTERÜLETI HATÁR; HUNYA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZ MÓDOSÍTÁSA AZ ARANY J. U. - JÓKAI U. - ALKOTMÁNY U. KELETI BELTERÜLETI HATÁR; A JÓKAI U. 437/13 HRSZ-Ú ÚT - AZ É-I ÉS K-I BELTERÜLETI HATÁR KÖZÖTTI TERÜLETEK, TERÜLET

Részletesebben

PENC KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA MÁJUS

PENC KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA MÁJUS PENC KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA 2019. MÁJUS a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

Törzsszám: FI-7/2016. A HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

Törzsszám: FI-7/2016. A HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK Debrecen, Pallag településrészt érintően a 72.sz. vrk. Mezőgazdász utca - Manninger Gusztáv utca Hanga utca - tervezett belterület határ 4.sz. főút

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA ÉS AKTUALIZÁLÁSA

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA ÉS AKTUALIZÁLÁSA PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9. I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 E-mail: provinciaterv@gmail.com

Részletesebben

HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft Budapest Zsurló köz /

HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft Budapest Zsurló köz / HA TERVSTÚDIÓ Településtervezési Építészeti Tanácsadó Kft. 1116 Budapest Zsurló köz 5. ha@haterv.hu +36 30/236 3295 PARTNERSÉGI ÉS LAKOSSÁGI EGYEZTETÉSI TERVDOK. 314/2012. KORM.R. 42. (2)TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

SÁRBOGÁRD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA MÁJUS 1. CÍMLAP

SÁRBOGÁRD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA MÁJUS 1. CÍMLAP SÁRBOGÁRD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA 2017. MÁJUS 1. CÍMLAP SÁRBOGÁRD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN A 63 SZ. SZEKSZÁRD SZÉKESFEHÉRVÁR

Részletesebben

KAJÁRPÉC. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció május TH

KAJÁRPÉC. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció május TH KAJÁRPÉC Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2017. május TH-17-02-07 2 Kajárpéc Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 10-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 10-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 10-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 109/2018. (X. 10.)

Részletesebben

MÁRKÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA

MÁRKÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA MÁRKÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 7/2013.(II.12.), 12/2013.(III.12.) ÉS A 16/2015.(II.11.) SZ.ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉSEK ALAPJÁN 314 / 2012.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Ú J S Z Á S Z V Á O S P O L G Á M E S T E E 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉ 1. TEL: 5/552-022; FAX: 5/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu Tárgyalja: - Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság - Ügyrendi Bizottság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sellye Város Képviselő - testületének október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Sellye Város Képviselő - testületének október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Sellye Város Képviselő - testületének 2015. október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére Tárgy: Sellye Helyi Építési Szabályzatának és szabályozási tervének 2015. évi módosításának

Részletesebben

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása) ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t

Részletesebben

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016.

REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016. REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA (314/2012.(XI.8.) Korm.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Encsencs településrendezési tervéhez IV. üte SZABÁLYOZÁSI TERVEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT IV. RAJZI MUNKARÉSZEK: IV. SZÖVEGES MUNKARÉSZEK: IV./1 ENCSENCS Településrendezési Terv Helyi

Részletesebben

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK

JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV RÉSZMÓDOSÍTÁS JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK TARTALOMJEGYZÉK RÁBATAMÁSI KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - 14/2008 (III. 21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI HATÁROZAT (46/2003.

Részletesebben

CSERKÚT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA

CSERKÚT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA K O K A S É S T Á R S A T E R V E Z Ő K F T. ÉPÍTÉSZ ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ IRODA Tel/Fax: (72) 324-326 Iroda: 7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Levélcím: 7627 Pécs, Havihegyi út 66. E-mail: kokasestarsa@gmail.com

Részletesebben

A Balatoni út felső szakaszára vonatkozóan Véleményezési tervdokumentáció Állami főépítészi eljárásban

A Balatoni út felső szakaszára vonatkozóan Véleményezési tervdokumentáció Állami főépítészi eljárásban SZENTKIRÁLYSZABADJA KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 1 S Z E N T K I R Á L Y S Z A B A D J A K Ö Z S É G H E L Y I É P Í T É S I S Z A B Á L Y Z A T Á N A K

Részletesebben