A földtani kutatás helyzete és feladatai
|
|
- Borbála Vass
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Földtani Közlöny, Bull, of the Hungarian Geol. Soc. (1979) A földtani kutatás helyzete és feladatai Dr. Fülöp József* Három évvel ezelőtt március 29 és 31-e között a nehézipari miniszter, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium államtitkára, a Központi Földtani Hivatal elnöke, valamint az ásványi nyersanyagok kutatásában és termelésében érdekelt trösztök, vállalatok és kutatóintézetek vezérigazgatói, ill. igazgatói, valamint vezető szakemberek adtak átfogó értékelést a földtani kutatás IV. ötéves tervének eredményekben gazdag teljesítéséről és az V. ötéves tervidőszak kutatási feladatairól. Földtani Kutatás c. lapunk három egymást követő évi számában publikáltuk az elhangzott előadásokat. Emlékezetes időszakot zártunk akkor, amelynek első felére ásványi nyersanyagaink széles körű negatív gazdasági megítélése és szénbányászatunk viszszafejlesztése nyomta rá a bélyegét. A közvetlen gyakorlati célú földtani kutatás is erősen visszaesett, a geológus- és a geofizikusképzés a minimumra csökkent. A világgazdasági korszakváltással felérő új helyzetet az évi kőolajár-robbanás vezette be, amit az ásványi nyersanyagok széles körű és számos nyersanyagra vonatkozóan tartósan érvényesülő, nagyarányú áremelése követett. A megváltozott viszonyok külkereskedelmünkben nagymértékű cserearány-romláshoz vezettek és ez visszahatásként felértékelte hazai ásványi nyersanyagainkat. Kormányszerveink jelentős anyagi támogatást biztosítottak a geológiai kutatás volumenének növelésére, műszaki bázisának fejlesztésére és a megnövekedett igényekhez igazították a szakemberképzés létszámát. A műszaki fejlesztés és még inkább a szakemberlétszám növelésének hosszú évekre elhúzódó megvalósulása ellenére azonban már a IV. ötéves tervidőszak végére jelentős eredmények születtek, amelyek geológus nemzedékünk felkészültségén kívül joggal írhatók a földtani kutatás megnövekedett népgazdasági jelentőségéből fakadó lelkesedés számlájára. I. Az V. ötéves terv harmadik éve után örömmel számolhatok be arról, hogy az időközben megvalósított műszaki fejlesztéssel és a kutatási volumen növekedésével földtani kutatási tevékenységünk jelentős mértékben megerősödött. Az elmúlt évben fejezték be tanulmányaikat az őszén felvett első nagyobb létszámú geológus és geofizikus évfolyamok hallgatói. Az eddigi kutatási eredmények birtokában megalapozott az a reményünk, hogy az V. ötéves tervidő- * Elhangzott a MPT április 6-iki közgyűlésén
2 320 Földtani Közlöny 109. kötet, 3 4. füzet szakot is számottevő népgazdasági haszonnal zárjuk. A fontosább eredményekrőt röviden a következőket mondhatom: A szénhidrogénkutatás jelentős műszaki fejlesztés megvalósításával, évi 3000 km szeizmikus szelvény mérésével és m kutatófúrással eredményesen valósítja meg a Minisztertanács által 1973-ban kitűzött évi 6 Mt új ipari szénhidrogénvagyon felderítését. A kutatás döntő mértékben az Alföldön folyik és az eredmények is ide korlátozódnak. Az V. ötéves tervidőszakban eddig feltárt jelentősebb szénhidrogén-lelőhelyek: Sarkadkeresztúr, Kiskunhalas ÉK, Üllés mélyszint, Endrőd-Szarvas és Sándorfalva-Forrás kút. A kőszénkutatás volumene az évi 14 Em-es mélypont után 1978-ra 60 Em-re emelkedett és ebben az évben 80 Em-re növekszik. Legjelentősebb eredmény az,.eocén program" szénbázisának tartalékterületeket is biztosító gyors ütemű megkutatása. Ebben szovjet fúrócsoportok is közreműködtek 70 Em-t meghaladó kutatófúrás lemélyítésével. Kiemelkedő jelentőségű eredmény a Máza-D feketekőszén-terület felderítése; 100 Mt nagyságrendű, viszonylag kedvező településű, kokszolható minőségű feketekőszén-vagyonnal. Jelentős eredményre vezető barnakőszénkutatás folyt Sajómercse területén. Az országos lignitkataszter figyelembevételével végzett felderítő kutatással, korszerű méretű hőerőmű telepítéséhez elegendő, külfejtésre alkalmas lignitvagyont ismertünk meg Nyugat-Magyarországon Torony környékén és a visontai lignitterülethez kapcsolódóan Eüzesabony-Kálkápolna határában. Megkezdődött a felszíni és a bányabeli geofizikai módszerek fokozottabb alkalmazása a kőszénkutatás területén. Állami támogatással átfogó műszaki rekonstrukciót valósított meg az Országos Földtani Kutató ós Fúró Vállalat. A bauxitkutatás volumene a IV. ötéves tervhez viszonyítva évi 55 Em-ről 100 Em fölé emelkedett. Tovább fokozódott a fúrásos kutatás geofizikai előkészítése. Az elért eredmény a kitermelt ipari bauxitvagyon pótlása és a kutatással megismert új ásványvagyon jó minősége. Ezzel elejét vehettük a timföldgyáraknak szállított bauxit már-már kényszerűvé vált minőségi romlásának. Ércbányászati nyersanyagok kutatására, az elmúlt években időarányosan mintegy 30%-kal fordítottunk többet, mint a IV. ötéves tervben. Befezeződött a recski színesérc-lelőhely felszínről végzett mélyfúrásos [kutatása és a technikai feltételek biztosításának elhúzódása miatt késedelemmel ugyan, de megkezdődött a részletes bányabeli kutatás Az ásványbányászati nyersanyagok kutatása is növekedő jellegű. Eredményes kutatás folyik perlit, papírtöltő kaolin, kovaföld és vörösre égő tűzálló agyag, valamint ipari mészkő felderítésére. Építőanyag-ipari kutatásokra, az V. ötéves terv elmúlt három évében már eddig többet fordítottunk, mint a IV. ötéves terv időszakában összesen. Ez, a kutatási költségek drágulása ellenére is jelentős kutatási volumen növekedést jelent. Kiemelkedő fontosságú kutatások: új cementgyár telepítését alternatív módon megalapozó nyersanyagkutatás, betonadalékanyagként számításba vehető karbonátos kőzetfajták kutatása, nagyüzemi termelésre alkalmas kavicsterületek felderítése, díszítőkő és finomkerámiai nyersanyagok kutatása. A Földtani Intézet befejezte és nagyobbrészt közreadta az elmúlt két évtized során, az országterület egészéről összeállított es méretarányú föld-
3 Fülöp: A földtani kutatás helyzete és féladatai 321 tani térképsorozatot, a Mecsek, a Dorogi-medence, a Mátra és a Tokajihegység részletes és áttekintő földtani térképeit, térképmagyarázóit és a földtani viszonyok részletes leírását. Jelentősen előrehaladt az Alföld es méretarányú földtani, hidrogeológiai és építésföldtani felvétele, valamint a Dunántúli-középhegység es méretarányú földtani térképezése és sokoldalú, gyakorlati célú vizsgálata. Eger és Miskolc mérnökgeológiai felvételének befejezése és a térképanyag közreadása után elkészült Esztergom, Veszprém és Salgótarján mérnökgeológiai térképsorozata és a lezárás szakaszában van Budapest és a Balaton-környék mérnökgeológiai térképezése. Folyamatban van Pécs és Szeged hasonló jellegű feldolgozása. Széles körű, hasznos munkát végeznek a területi földtani szolgálatok. Az építőanyagipari és a hidrogeológiai tevékenység mellett az elmúlt években nagy súllyal kerültek előtérbe az ipari és háztartási hulladékanyagok elhelyezésére szolgáló területek kijelölésével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok. A magyarországi földtani kutatás kiemelkedő eredményei közé tartozik a nemzetközi színvonalú geofizikai módszer- és műszerkutatás, amelyhez évi 100 MFt nagyságrendű műszerexport kapcsolódik. II. A megtett út és az elért eredmények rövid és korántsem teljes számbavétele mellett a fő figyelmet az előttünk álló feladatokra és munkánk hatékonyságát elősegítő tényezőkre célszerű fordítani. Az V. ötéves tervidőszak még hátralévő egy és háromnegyed évének feladatai döntő mértékben meghatározottak, a pénzügyi fedezet és a feltárások műszaki feltételei biztosítottak. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a feltárások gyors ütemű növekedésével járó mintaanyagtöbblet feldolgozása, a gyakorlati követelmények és a tudományos szempontok figyelembevételével is jelentősen bővülő vizsgálati igények kielégítése, valamint a vizsgálati adatok sokoldalú feldolgozása csak a személyi erők és a laboratóriumi kapacitások jobb megszervezésével és teljesítőképességük fokozásával valósítható meg. Ez a probléma a VI. ötéves tervidőszakban tovább növekedő kutatási tevékenység révén kritikussá fokozódhat. A kutatás hatékonyságának fenntartása érdekében ezért az anyagvizsgálat célszerű megtervezése és teljesítőképességének növelése, valamint az adatfeldolgozás korszerűsítése a számítástechnika fokozottabb igénybevétele a vizsgálati adatok nyilvántartására és feldolgozására az előttünk álló időszak kiemelkedő fontosságú feladata. A földtani kutatás eredményességének, kedvező népgazdasági hatékonyságának biztosítása érdekében a Központi Földtani Hivatal 1985-ig terjedően az anyagvizsgálat és az adatfeldolgozás problémáinak megoldása mellett a következő feladatok megvalósítását tervezi : Országos és földtani tájegységenként szerkesztett, földtani képződményenként és mélységszintek szerint tagolt ásványi nyersanyagprognózisok kidolgozása, ill. a meglevők továbbfejlesztése. (A rendelkezésre álló ásványi nyersanyagprognózisok felülvizsgálata és értékelése az Országos Prognózis Tanács munkabizottságainak közreműködésével az elmúlt évben megtörtént.) Korszerű prognózistanulmányok elvi-módszertani megalapozására egységes szemléletű útmutató került közreadásra. Folyamatban van reménybeli szénhidrogénvagyonunk új ásványi nyersanyagprognózisának elkészí-
4 322 Földtani Közlöny 109. kötet, 3 4. füzet tése. A kezdeti bizonytalanságok leküzdésével megerősödik a Földtani Intézeti prognózistevékenység. Ugyanakkor nem nélkülözhetjük, sőt mielőbb szükségünk van az ásványi nyersanyag termelő és feldolgozó iparágak műszaki fejlesztési és gazdasági prognózisaira is. Kiemelkedő fontosságú feladat a földtani kutatás tervezésének, fázisokra bontásának, a kutatásirányítási döntések földtani, műszaki és gazdasági megalapozásának, valamint a kutatási eredmények számbavételének, földtani és gazdasági értékelésének továbbfejlesztése. Következetesen érvényesíteni kell azt a gyakorlatot, hogy földtani szervezeteinknek mindenekelőtt a kormányszervek által jóváhagyott termelési, termelésfejlesztési és beruházási előirányzatok ásványi nyersanyagbázisát kell részletes kutatással biztosítaniuk. Ezt a munkát a lehető legteljesebb mértékben a korszerű bányászati és feldolgozóipari tervezés szükségleteihez igazodva kell elvégezni ugyanakkor felesleges előretartással, célszerűtlen irányokban és részletességgel indokolatlan bármit is tenni. Súlyos hiba a népgazdaság anyagi erejét és a korlátozott földtani kutatási kapacitást indokolatlan, ill. hosszú ideig szükségtelen információk megszerzésére lekötni. A túlzott mértékű előretartás az ásványvagyon védelme szempontjából is káros, mert a bányászatot a veszteség, ill. a felhagyás kevésbé szigorú megítélésével a műre való ásványvagyon pazarlására ösztönzi. Mindezek miatt az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítanunk a beruházások tervezése és a termelési előirányzat által feltétlenül megkívánt kutatási részletesség, valamint a termelési előirányzat és a részletesen megkutatott ásványvagyon megfelelő arányának gazdaságilag indokolt kialakítására, ugyanakkor a termelési kutatás fokozottabb mértékű alkalmazására. A részletes kutatás kötelező jellegű feladatai mellett a kutatási kapacitás minél nagyobb hányadát kell az előkutatással és prognózistanulmányokkal reálisan megalapozott felderítő kutatásra, fordítani. Ez a kutatási fázis realizálja a reménybeli lehetőségeket és azok minél szélesebb körű felderítésével választékot hoz létre, amely a bányászati beruházások gazdaságosságának leghatékonyabb elősegítője. A részletes kutatáshoz hasonlóan rendszerint a felderítő kutatás is nagy költségigényű, ezért a földtani előkutatással és prognózistanulmányokkal körültekintően meg kell alapozni; a kutatási módszereket célratörően kell megválasztani és a kutatási hipotézis ellenőrzésére különös tekintettel a gazdasági cél megvalósíthatóságára menet közben ellenőrző értékeléseket kell beiktatni és indokolt esetben programmódosító döntéseket kell hozni. A felderítő kutatást kedvezőtlen esetben jelentős népgazdasági eredmény kizárásának bizonyításáig kell folytatni, de annál semmivel sem nagyobb mértékig. A földtani alap- és előkutatás módszere az ország földtani felépítésének a földtani képződmények ásvány-, kőzet- és őslénytani kifejlődésének sztratigráfiai, genetikai, ősföldrajzi és fejlődéstörténeti viszonyainak a tanulmányozása, az ásványi nyersanyagok elterjedési, települési és kifejlődési törvényszerűségei megismerésének tudományos megalapozása érdekében. Továbbra is nagy jelentősége van a korszerű földtani térképeknek, a tematikus és regionális földtani tanulmányoknak és monográfiáknak. Végül az ország minden talpalatnyi területének hasznosítása felé haladva, az utolsó pillanatban ragadtuk meg a felszíni földtani alapszelvények mint összehasonlítási etalonok létesítésének lehetőségét. A földtani kutatás tervezésének ma már általánosan igényelt alapvető módszere a kutatási programok készítése. Ezek a tervbe vett feladat célját, földtani
5 Fülöp: A földtani kutatás helyzete és feladatai 323 megalapozottságát, gazdasági indokoltságát, a megoldás fő irányait és időbeli ütemezését, valamint a megvalósítás feltételeit foglalják magukban, a feladat jelentőségével, ill. az anyagi ráfordítás nagyságával arányos részletességgel. Szilárd meggyőződésem, hogy a jó kutatási program az eredmények legrövidebb, ill. leghatékonyabb megvalósításának biztosítéka. A földtani kutatás népgazdasági érdekeket szolgáló megtervezéséhez nélkülözhetetlenül szükség van a kormányszervek gazdaságpolitikai állásfoglalására, amelyben a földtani és a bányászati szervek összehangolt, tudományosan megalapozott és gazdaságilag alátámasztott javaslatai alapján az ismert és a reménybeli ásványvagyon figyelembevételével hosszú távra meghatározzák az ásványi nyersanyagszükséglet hazai forrásokból történő kielégítésének mértékét. Egyelőre ehhez az 1990-ig kidolgozott ún. 15 éves terv" és a KGST hosszú távú célprogramok állnak rendelkezésünkre, de a következő években sor kerül az ezredfordulóig előretekintő népgazdasági terv kidolgozására is. Ehhez kapcsolódik Az ország természeti erőforrásainak kutatása és feltárása" tudományos főirány, amelynek országos szintre emelése mellett foglalt állást nemrég a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, és reméljük a Tudománypolitikai Bizottság is jóváhagyja majd az Akadémia ilyen irányú előterjesztését. III. Jelenleg azonban mindenekelőtt a VI. ötéves tervidőszak országos földtani kutatási tervének kidolgozása a feladatunk. Nagymértékben elősegítik ezt azok a tanulmányok, melyeket a Nehézipari Minisztérium intézményei és vállalatai ásványi nyersanyagaink fokozottabb hasznosítása és a bányászat fejlesztésének műszaki-gazdasági megalapozása érdekében kidolgoztak. A Minisztertanács ez év március 22-i határozata megerősítette azt a célkitűzést, hogy a szénhidrogénkutatást kőolaj- és földgáztermelésünk szinten tartása érdekében kell megtervezni ig ez 35 Mt új ipari szénhidrogénvagyon felderítését igényli. Megvalósítására a korszerű módszerekkel kidolgozott szénhidrogénprognózis alapján reális lehetőségünk van; a kutatás eredményességének biztosítása azonban egyre több erőfeszítést követel. A kutatás súlypontja továbbra is az Alföld déli területein lesz. Fokozódó erővel folytatódik az Északi-Mecsek területén a feketekőszénkutatás. Ófalu környékén külfejtésre alkalmas feketekőszénvagyon felderítésére tervezünk kutatófúrásokat. Jelentősebb volumenű barnakőszénkutatás a Borsodi-medencében és a közép-dunántúli barnakőszénbányászat perspektíváinak tisztázása érdekében szükséges. A folyamatban levő UgnitkutatásoksX befejezzük és további munkát az országos lignitprognózis továbbfejlesztése céljából végzünk. Bauxitvagyonunk további feltárása érdekében, a kétszeresére növelt kutatófúrási tevékenység hatékonyságának biztosításához az anyagvizsgálat teljesítőképességének és az adatfeldolgozás korszerűségének növelése mellett fokozni kell a Dunántúli-középhegység részletes földtani és geofizikai vizsgálatát, a Földtani Intézet és a Bauxitkutató Vállalat prognózismunkájának összehangolását. Már a földtani kutatás során nagy figyelmet kell fordítani a bauxit értékes ritkaelem tartalmára. Folytatódik a recski mélyszinti rézérclelőhely részletes bányabeli földtani kutatása. Összefoglaló értékeléssel, várhatóan negatív eredménnyel lezárul a
6 324 Föld tani Közlöny 109. kötet, 3 4. füzet Börzsöny-hegységben végzett ércföldtani kutatás. További színesérckutatást tervezünk a Mátra-hegységben, a Rudabányai-hegységben és a Földtani Tanács állásfoglalásától függően a Velencei-hegység környezetében. A nemfémes ásványi nyersanyagok kutatása terén folytatódik a perlit, a pumicit, az alunit, a kvarcit, a tűzálló agyag, az öntödei homok, a Na-bentonit, az ipari mészkő, a dolomit, az ásványi töltőanyagok és a környezetvédelmi célokra felhasználható ásványi nyersanyagok kutatása. Technológiai kutatási célprogramunk keretében anyagi forrásaink koncentrálásával átütő eredményt szeretnénk elérni a felsoroltak közül néhány nyersanyag esetében a geológiai kutatástól a gyakorlati felhasználásig terjedően. Az építőipari ásványi nyersanyagok kutatásában területi földtani osztályaink is intenzíven részt vesznek. Ásványi nyersanyagkataszterek készültek és prognózismódszertan kidolgozása van folyamatban. A kutatás fő iránya a helyi építőanyag-szükséglet kielégítése mellett korszerű nagyüzemek nyersanyagbázisának megkutatása és ásványvagyonának védelme. Az Alföldön nagyszabásúan kifejlesztett síkvidéki földtani, agrogeológiai, építésföldtani, talajvíz-térképező és rétegvíz-megfigyelő tevékenységünk mellett, a korszerű távérzékelés módszerével is kiegészített sokoldalú földtani vizsgálatot tervezünk a Kisalföldön. IV. Röviden bányageológiai szolgálatunkról is szeretnék szólni. Elismerésre méltó, eredményes tevékenységükről, szakmai felkészültségükről a Társulat által rendezett,,bányaföldtani ankét" adott meggyőző képet. Felelősségteljes, lelkes munkájukra mind a régi műveletekhez kapcsolódó ásványvagyon kitermeléséhez, mind a korszerű bányaüzemek új igényeket támasztó ellátásához egyre nagyobb mértékben lesz szükség. A külfejtések növekedő részaránya, ugyanakkor másutt az egyre nagyobb mélységekbe való lehatolás, de a termelési kutatás fokozódása és az ásványvagyon optimális hasznosítása is, részben új, részben fokozott intenzitással jelentkező feladatok. Megvalósításukhoz reméljük, az objektív feltételek is biztosíthatók lesznek. Az ásványi nyersanyagok számbavétele, gazdasági minősítése, nyilvántartása, az ásványvagyon-gazdálkodás segítése és értékelése, valamint a műrevaló ásványvagyon védelme terén, a konkrét munka elvégzése mellett kidolgozásra kerültek a termelési veszteség és hígulás-normatívák megállapításának és megtartásuk ellenőrzésének irányelvei, amelyek alapul szolgálnak az iparágak ilyen irányú utasításai kidolgozásához. Útkeresés folyik az ásványvagyon természeti paraméterekből kiinduló, számítógépi technikával megvalósított nyilvántartására és ennek a bányászati és feldolgozóipari számítógépi rendszerekhez való csatlakoztatására. Az eltelt időszak tapasztalatainak felhasználásával folyamatban van az ásványi nyersanyagok múrevalósági minősítési, módszereinek továbbfejlesztése. A készletek nyilvántartásának és gazdasági minősítésének célszerű részletességgel és áttekinthetőséggel egyaránt szolgálnia kell a vállalati és a népgazdasági érdekű ásványvagyon-gazdálkodást. A hazai földtani kutatás nagy vonalakban felvázolt tennivalóin kívül a jövőben is feladataink közé tartozik, hogy geológus és geofizikus szakértőket küldjünk a fejlődő országokba. A Mongóliában 1975-ben létrehozott nemzetközi geológiai expedícióban továbbra is részt veszünk. Nemzetközi földtani expedíció
7 Fülöp: A földtani kutatás helyzete és feladatai 325 keretében folytatódik kubai földtani tevékenységünk, ahol eddig az ásványvagyon központi számbavétele és nyilvántartása terén, valamint Oriente tartomány áttekintő földtani térképezésével végeztek szakembereink nagy elismerést kiváltó munkát. Várhatóan földtani segítségnyújtásra kerül sor Vietnam részére, ahol jelentős bauxitvagyon vár megkutatásra és felmerült a Vietnam előtti selfeken végzendő tengeri-szeizmikus kutatás lehetősége is. Az egyre növekedő mértékű és egyre igényesebb földtani kutatási feladatok hatékony megoldását központi továbbképzési programmal is elő kívánjuk segíteni. Mindenekelőtt az ásványi nyersanyagprognózisok kidolgozásának, a kutatási programok összeállításának és megszervezésének alapvető módszereit, valamint a kutatási fázisok, ill. a kutatási zárójelentések követelményrendszerét kívánjuk továbbképzés tárgyává tenni és minél szélesebb körben magasabb szintre emelni. De a gyakorlati szempontból legjelentősebb feladatokra való felkészülés és azok menet közbeni értékelése, a termelésgeológiai szolgálat időszerű feladatai, valamint az ásványvagyon számbavétele, gazdasági értékelése, nyilvántartása és védelme is nagy jelentőségű, elvi-módszertani megalapozást és széles körű megvitatást igénylő témakörök. Egyetemi tanáraink, legjobb gyakorlati szakembereink és külföldi előadók meghívásával tervezzük ezeknek a célkitűzéseknek a megvalósítását. Az elmúlt év óta működőképes a sümegi oktató- és továbbképző bázisunk is. V. Végül szervezeti helyzetünk és földtani kutatási tevékenységünk jogszabályi megalapozottságának néhány gyakorlati szempontból is jelentős vonását szeretném szóvá tenni. Szervezeti helyzetünk egyik alapvető vonása az időtálló kiforrottság. A földtani kutatás államigazgatási szerve a Központi Földtani Hivatal jogelődjével együtt 1980-ban lesz 25 éves. A Szovjetunió tapasztalataira támaszkodva, a szocialista országok gyakorlatával összhangban alakították ki feladatkörét. A szénhidrogénkutatás önálló földtani szervezetének létrehozása a délzalai kőolajkutatás kezdetéig nyúlik vissza. A Bauxitkutató Vállalat 1975-ben, a Szénbányászati Geológiai Szolgálat ez évben ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalatot 1949-ben hozták létre. Az Országos Érc- és^ Ásványbányák Vállalatnál és a Mecseki Ércbánya Vállalatnál óta, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium szervezeti keretében pedig óta működik földtani szolgálat. Földtani Intézetünket 110, Geofizikai Intézetünket 60 évvel ezelőtt alapították. Területi földtani szolgálatunk 1969-ben kezdte meg tevékenységét. Jelenleg összesen több mint 13 ezer ember dolgozik a földtani kutatás szervezeteinek keretében, amelyből 750 a geológus és 350 a geofizikus. A magyarországi földtani kutatás másik jellemző vonása, hogy a szükségesnél valamivel nagyobb mértékben van alávetve a nyersanyagtermelő vállalatok közvetlen érdekeinek. Ezért a földtani kutatás komplex jellegének erősítése, a kutatási követelményrendszer állandó fejlesztése, az ipari geológiai szervezetek központi irányítása, a rendelkezésre álló kutatási kapacitás összehangoltabb igénybevétele, a megkutatott ásványvagyon reális értékelése, és a műrevaló ásványvagyon védelme esetenként nehezen elhárítható akadályokba ütközik. De sok a javítanivaló saját kutatásirányító tevékenységünkben is. Gyakran a
8 326 Földtani Közlöny 109. hotel, 3 4. füzet rendelkezésre álló eszközöket és lehetőségeket sem használjuk fel az aktuális célok elérésére. Földtani tevékenységünk jogszabályi megalapozottsága is továbbfejlesztést igényel. A kutatás szervezeti, irányítási és ellenőrzési rendjének, előírásszerű tervezésének, dokumentálásának és értékelésének, valamint az eljárási szabályok, a formai és tartalmi követelmények, a jogok és a kötelezettségek világos áttekinthetősége és helyes gyakorlati alkalmazásuk elősegítése érdekében a földtani jogszabályok teljes körére kiterjedő felülvizsgálatot és indokolt esetekben revíziót valósítunk meg. A felülvizsgálat és a továbbfejlesztő munka befejezése után mielőbb nyomtatásban is közreadjuk a földtani kutatás jogszabálygyűjteményét. VI. Előadásom az V. ötéves tervidőszak menet közbeni számvetése és a VI. ötéves tervidőszakra való felkészülésről adott tájékoztatás. Egészében a földtani kutatás dinamikus fejlődéséről, a kutatás eredményességéről, ugyanakkor feladataink és vele gondjaink növekedéséről adhattam számot. Az ország nehéz gazdasági helyzetében a geológiai kutatásra fordított milliárdokat több és jobb munkával; a kutatási programok megalapozottságának javításával, a munka célratörő megszervezésével és hatékony megvalósításával, a bányászati beruházások és a termelés megbízható földtani megalapozásával, valamint a műrevaló ásványvagyon fokozott védelmével kell a társadalom számára hasznossá tenni. Ennek a sokrétű, felelős munkának nélkülözhetetlen társadalmi kontrollja, tárgyszerű vitafóruma a Földtani Társulat. Semmi sem kívánatosabb ezen a téren, mint a széles körű, nyílt, megalapozott szakmai érvekre támaszkodó, konstruktív vita. A földtani kutatás legfontosabb kérdéseihez kapcsolódva, a legjobb megoldásokra törekedve, bírálva és kezdeményezve töltheti csak be társadalmi hivatását legnagyobb földtani szervezetünk. Szükséges az is, hogy a tanácskozások állásfoglalásai, ill. javaslatai eljussanak az illetékes irányító szervekhez, vagy még inkább azok képviselőinek bevonásával rendezzék a vitaüléseket. Kérem a Magyarhoni Földtani Társulat vezetőit és tagjait, legyenek földtani kutatásunk élő lelkiismerete, és a földtan tudományának művelése mellett gyakorlati irányú fejlődésének is aktív társadalmi segítői.
Földtani Közlöny T. 109, No (1979) A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA БЮЛЛЕТЕНЬ ВЕНГЕРСКОГО ГЕОЛОГИЧЕСКОГО ОБЩЕСТВА
Földtani Közlöny A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT FOLYÓIRATA БЮЛЛЕТЕНЬ ВЕНГЕРСКОГО ГЕОЛОГИЧЕСКОГО ОБЩЕСТВА BULLETIN DE LA SOCIÉTÉ GÉOLOGIQUE DE HONGRIE ZEITSCHRIFT DER UNGARISCHEN GEOLOGISCHEN GESELLSCHAFT
Természeti erõforrások, ásványi nyersanyagok felhasználásának hatékony fejlesztési lehetõségei, energia- és környezetgazdálkodás
Természeti erõforrások, ásványi nyersanyagok felhasználásának hatékony fejlesztési lehetõségei, energia- és környezetgazdálkodás Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, az MTA rendes tagja Valaska József a Magyar
Aggregátum bányászat Magyarországon
Nemzetközi Konferencia Cím: Az európai kitermelésben az ásványi források technikai, környezetvédelmi és biztonsági kiválóságának bemutatásai Helyszín: Radisson Blu Béke Hotel, H-1067 Budapest, Teréz Körút
Hazánk ásványi nyersanyagai Az ásványi nyersanyag fogalma: A föld felszínén vagy a felszín alatt előforduló olyan természetes eredetű szilárd,
Hazánk ásványi nyersanyagai Az ásványi nyersanyag fogalma: A föld felszínén vagy a felszín alatt előforduló olyan természetes eredetű szilárd, légnemű, vagy cseppfolyós halmazállapotú ásványok feldúsulása,
T Á J É K O Z T A T Ó
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék bevallásról, befizetésről 2007. év Budapest, 2008. április A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) a
A Kar FEUVE rendszere
4. sz. melléklet a 6/2016. (I. 1) sz. Dékáni utasításhoz A Kar FEUVE rendszere Az Államháztartási törvény alapján az (átfogó) szervezeti egység vezetője felelős: a feladatai ellátásához az (átfogó) szervezeti
2015-2018. Község Önkormányzata
Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási
Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére
Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének
T Á J É K O Z T A T Ó
Magyar Bányászati Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék bevallásról, befizetésről 2003. év Budapest, 2004. április A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) a kitermelt ásványi
Németh Lászlóné miniszter, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Varga Mihály miniszter, Nemzetgazdasági Minisztérium
MBFH/-1/2013. MBFH/-2/2013. Kapja: Németh Lászlóné miniszter, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Varga Mihály miniszter, Nemzetgazdasági Minisztérium Tisztelt Miniszter Asszony/Úr! A bányászatról szóló 1993.
1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását.
1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását. A katasztrófa kritikus esemény, események hatásának olyan következménye,
Bányászat-e a kőbányászat? Igen! Kő-, kavics konferencia, Velence,
Bányászat-e a kőbányászat? Igen! Kő-, kavics konferencia, Velence, 2018. 03.01. Dr. Nagy Lajos A bányászat társadalmi megítélése a korábbi időkben és napjainkban Hős bányász lenézett bányász Szakmán belüli
Németh Lászlóné miniszter, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Dr. Matolcsy György miniszter Nemzetgazdasági Minisztérium
MBFH/412-1/2012. MBFH/412-2/2012. Kapja: Németh Lászlóné miniszter, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Dr. Matolcsy György miniszter Nemzetgazdasági Minisztérium Tisztelt Miniszter Úr/Asszony! A bányászatról
PERLITBÁNYÁSZAT -ELŐKÉSZÍTÉS- KÖRNYEZETVÉDELEM
A Miskolci Egyelem Közleménye A sorozat, Bányászat, 60. kötet, (2001) p. 9-16 Perlit, a környezetbarát magyar ásványi nyersanyag" tudományos konferencia PERLITBÁNYÁSZAT -ELŐKÉSZÍTÉS- KÖRNYEZETVÉDELEM Dr.
Rudabánya újrafelfedezése
Rudabánya újrafelfedezése Van új a nap alatt Földessy János geológus, egy. tanár Németh Norbert geológus mérnök, egy. tanársegéd Gerges Anita geológus mérnök Kupi László geológus Tóth Szabolcs geológus
Környezetállapot-értékelés I. (KM018_1)
Környezetállapot-értékelés I. (KM018_1) Földtani adatok 2016/2017-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki Tanszék Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI)
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
bányajáradék bevallásról, befizetésről
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék bevallásról, befizetésről 2013. év Budapest, 2014. április 1 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 I. Bányajáradék fizetési kötelezettség
HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL [g] 3300 Eger, Kossuth L. u. 9.
HEVES MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL [g] 3300 Eger, Kossuth L. u. 9. Ikt szám: 12-8/2016/23 1. Kivonat A Heves Megyei Közgyűlés 2016. december 6-i ülésénekjegyzőkön yvé ből 83/2016. (XII. 6.) közgyűlési
Javaslat a 2013. évi belső ellenőrzési feladatok elvégzésére
Az előterjesztés száma: 46/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Előterjesztő:
KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS
Győrffi Dezső kamarai tag könyvvizsgáló 3800 Szikszó Hunyadi u. 40. Tel: (46) 596-270 KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Borsodnádasd Város Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról
Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
Tisztelt Képviselő-testület!
Jegyző Tárgy: Teljesítménykövetelmények alapját képező 2012. évi célok meghatározása a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői részére Tisztelt Képviselő-testület! A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.
Balatonakarattya Község Önkormányzata
Balatonakarattya Község Önkormányzata Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. február 18. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya Község Önkormányzat
Fenntartható városi mobilitási tervek A módszertan alkalmazási lehetőségei
Fenntartható városi mobilitási tervek A módszertan alkalmazási lehetőségei EMH konferencia, Kecskemét, 2012.05.24. Gertheis Antal Városkutatás Kft. A prezentáció a Rupprecht Consult anyagainak felhasználásával
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tervéről
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 144/2015.(XII.15.) KT határozata Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának 2016. évi belső ellenőrzési tervéről Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete
Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (III. 13.) önkormányzati rendelete A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
VOLT EGYSZER EGY KAROTÁZS
VOLT EGYSZER EGY KAROTÁZS Copyright, 2000 Karotázs Tudományos Műszaki és Kereskedelmi KFT & DIAL Szolgáltató Bt.. Köszönet Köszönet mindenkinek, akik a nagyszerű munkákat véghezvitték és azoknak akik a
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs
ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2017. évi belső i terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ NEVE:
Recsk helye a magyar bányászat jövőjében
Recsk helye a magyar bányászat jövőjében Emlékülés a recski mélyszint felfedezésének 50. évfordulóján Recsk, 2018.02.08. Ásványvagyon Ércek Hazánk ércbányászata az utóbbi években jelentősen visszaesett.
Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.
12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről
A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában
A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában Németh Gábor Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala A kutatás-fejlesztési tevékenység rejtelmei Budapest, 2012. május 24. Bizonytalanság
A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában
A kockázatkezelés az államháztartási belső kontrollrendszer vonatkozásában Előadó: Ivanyos János Trusted Business Partners Kft. ügyvezetője Magyar Közgazdasági Társaság Felelős Vállalatirányítás szakosztályának
dr. Mészáros Miklós jegyző
PK.: 10.052/2007. Mellékletek: 1.sz. Ellenőrzési kapacitás bemutatása 2.sz. 2008. évi belső ellenőrzési terv-javaslat J a v a s l a t a 2008. évi belső ellenőrzési terv megállapítására Összeállította:
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Szám: EPL/26/14/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA FÖLDRAJZTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY 1. Fejezet száma: XXXIII. megnevezése: Magyar Tudományos Akadémia 2. Köztestületi költségvetési szerv a) azonosító adatok
T Á J É K O Z T A T Ó
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék önbevallásról, befizetésről 2015. év Budapest, 2016. április Tartalomjegyzék Bevezetés 3 I. Bányajáradék fizetési kötelezettség
Az előterjesztést megkapta: Városfejlesztési Bizottság Gazdasági Bizottság Pénzügyi Bizottság Kulturális Oktatási és Sport Bizottság
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58663-12 / 2009. CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Fertőrákosi Barlangszínház-Kőfejtő értékmegőrző és értéknövelő turisztikai
Új utak a földtudományban
Új utak a földtudományban AZ ÉRC- és ÁSVÁNYBÁNYÁSZAT MULTJA, JELENE és JÖVŐJE Zelenka Tibor Már ANONYMUS azt írta, hogy a honfoglalás egyik fontos szempontja az volt, hogy folyóiban sok az arany. Magyarországon
T Á J É K O Z T A T Ó
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék önbevallásról, befizetésről 2014. év Budapest, 2015. május 1 Tartalomjegyzék Bevezetés 3 I. Bányajáradék fizetési kötelezettség
Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.
Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.0/12-2013-0009 azonosítószámú projekt Előzmények A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési
A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE
A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE A Magyar Evezős Szövetség 2016. évi rendes Közgyűlésére Budapest. 2016. május 06. Készítette: MESZ Felügyelő Bizottsága Pichler Balázs Nagy-Juhák
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv
4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről
Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv
Gencsapáti Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési terve Bodorkós Ferenc polgármester Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőrzési vezető Dr. Görög István jegyző 2017. évi belső ellenőrzési terv
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 10. Előadás Üzleti terv készítés logikai felépítése Az üzleti terv megalapozó lépései A
Hatékonyságnövelő program
Hatékonyságnövelő program LARSKOL Tanácsadók 1165 BUDAPEST, FARKASFA U. 21. +3620 931 7979 +3620 329 2651 email: info@larskol.hu web: www.larskol.hu Hatékonyságnövelés - költségcsökkentés A gazdasági környezet
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére
Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási
Helyzetkép a hazai szilárd nyersanyagok kutatásáról
Földtani Közlöny 128/1, 173-178 (1998) Budapest Helyzetkép a hazai szilárd nyersanyagok kutatásáról ZELENKA Tibor 1 A Magyarhoni Földtani Társulat megalapításától foglalkozik a hazai nyersanyagok kutatásával
A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában
A kutatás-fejlesztés minősítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában dr. Németh Gábor igazgató Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs és Tájékoztatási Központ Dunaharaszti, 2012. március 22.
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG
Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8.
INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. ISO 9000 FÓRUM XXII. NEMZETI KONFERENCIA Balatonalmádi, 2015. szeptember 17. ISOFÓRUM XXII. NK A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet
VÉGZÉS. Az MBFH a felülvizsgálat alapján a Bányakapitányság MBK/3272-2/2012. számú végzését. helybenhagyja
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BÁNYÁSZATI, GÁZIPARI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI FŐOSZTÁLY MBFH/1390-2/2012. Üi: Horeczky Veronika :+36 1 301 2928 e-mail: veronika.horeczky@mbfh.hu Tárgy: kutatási jogadomány érdemi
E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről
Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2019. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól
Id. dr. Gagyi Pálffy András, a kutató bányász és a gyakorlati földtan kapcsolata *
Id. dr. Gagyi Pálffy András, a kutató bányász és a gyakorlati földtan kapcsolata * DR. ZELENKA TIBOR Id. dr. Gagyi Pálffy András (1918 1988) erdélyi bányamérnöki végzettsége és a Nagybánya-kereszthegyi
A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje
11. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01
Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől. a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában
Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől E l ő t e r j e s z t é s a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában (Képviselő-testület 2015.október 21-i ülésére) A 2016. évre
KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS
Győrffi Dezső kamarai tag könyvvizsgáló 3800 Szikszó Hunyadi u. 40. Tel: (46) 596-270 KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Borsodnádasd Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról
Földtani alapismeretek III.
Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzési tervének kockázatelemzése Előterjesztés tartalma:
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló
Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék
Geofizika alapjai Bevezetés Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék Geofizika helye a tudományok rendszerében Tudományterületek: absztrakt tudományok, természettudományok,
SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE
SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A 2016 2019. ÉVEKRE Szentendre Város Önkormányzat egyik alapvető célja, hogy biztosítsa a település működőképességét a kötelező és az önként
Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem
Globális környezeti problémák és fenntartható fejlődés modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI
Az NRHT kutatása és építése gondolatok és tapasztalatok a mérések, adatgyűjtés és értékelés területéről Hámos Gábor, Szebényi Géza, Szongoth Gábor
Az NRHT kutatása és építése gondolatok és tapasztalatok a mérések, adatgyűjtés és értékelés területéről Hámos Gábor, Szebényi Géza, Szongoth Gábor NRHT Konferencia, RHK Kft., Budapest, 2013. szeptember
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József
Tervezet Magyar Elektrotechnikai Egyesület Program 2013-2016 Béres József Budapest, 2013. március 8. 2. oldal Bevezetés A MEE Alapszabályának 11 11.4. Jelölés pontjának értelmében a Jelölő Bizottság által
Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ
Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ Szervezeti és Működési Szabályzata SOPRON 2003 1. Az Egyetemi
Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA
Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA I. Bevezetés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht),
A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE
A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE A Magyar Evezős Szövetség 2018. évi rendes Közgyűlésére Budapest. 2018. május 17. Készítette: MESZ Felügyelő Bizottsága Pichler Balázs Nagy
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 140- /2010. Előkészítő: Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2010. november 18-i
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET MINŐSÉGÜGYI DOKUMENTUMAINAK GYŰJTEMÉNYE 2016 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Tel: (1) 432-9000 Email: NKE_KVI@uni-nke.hu
E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről
Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól
Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE
Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE Kerekegyháza Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszerét (a továbbiakban
Pályázati összefoglaló
Pályázati összefoglaló Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Célja: Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő
5. Témakör TARTALOMJEGYZÉK
5. Témakör A méretpontosság technológiai biztosítása az építőiparban. Geodéziai terv. Minőségirányítási terv A témakör tanulmányozásához a Paksi Atomerőmű tervezési feladataiból adunk példákat. TARTALOMJEGYZÉK
A víz stratégiai jelentőségű erőforrás
soros c m msor helye A víz stratégiai jelentőségű erőforrás A vízkészlet a nemzet közös örökségét képezi, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki
TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervének elfogadására
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 381. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ
b) az január 1. előtt termelésbe állított mezőkön kitermelt földgáz esetében (kivéve a föld alatti gáztárolás kényszerű párnagáz lecseréléséből
Országgyűlés Hivatala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Irományszám: 1 i~ 0553. Érkezett: 1004 JúN 0 9. Képviselői önálló indítvány 2004. évi... törvény Nemzeti
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE. Elfogadva: március 22. Módosítva: január 22., hatályba lép: 2013.
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. március 22. Módosítva: 2013. január 22., hatályba lép: 2013. január 24-én A Belső Ellenőrzési Iroda ügyrendjét (a továbbiakban:
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere JAVASLAT
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám:39253/2012. JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. évi belső ellenőrzési tervére és a 2012. évi belső ellenőrzési terv módosítására
Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről
Mátrai Önkormányzati Társulás Elnöke, 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Társult települési önkormányzat polgármestere Szám: /2015/I. Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Készült: a
HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI
2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)
FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR FÖLDTUDOMÁNY Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc) www.ttik.hu/felvi A Földrajzi és Földtudományi Intézet célja olyan
TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER. KÉPZÉS 2014/2015/2-es félév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER (KSZM, KSZM levelező, RSZM, EU, KKV specializációk) KÉPZÉS 2014/2015/2-es félév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL Tisztelt végzős Hallgatók! Az Önök modulrendszerű Kereskedelmi
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/137-24/2016. Sürgős minősítésű indítvány E L Ő
A projekt részletes bemutatása
HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment
Versenyképesség, állami szerep, állammenedzsment Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének előadása az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen Kecskemét 2016. szeptember 17. Az előadás tézise 2 Magyarország
TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER (KSZM, KSZM levelező, RSZM, EU, KKV specializációk) KÉPZÉS 2014/2015-es tanév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER (KSZM, KSZM levelező, RSZM, EU, KKV specializációk) KÉPZÉS 2014/2015-es tanév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL Tisztelt végzős Hallgatók! Az Önök modulrendszerű Kereskedelmi Szakmenedzser
10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula)
10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) A földtani térképek a tematikus térképek családjába tartoznak. Feladatuk, hogy a méretarányuk által meghatározott felbontásnak megfelelő pontossággal és
www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27.-i ülésére Tárgy: Zirc városfejlesztési stratégiai programja, árajánlat bekérése Előadó: Horváth László gazdasági
2016. évi ellenőrzési terv
A Közgyűlés X-145/271.670/2015. sz. határozatának 1. melléklete 2016. évi i terv I. fejezet i terv elkészítése során felhasznált kimutatások, elemzések, egyéb dokumentumok Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA V Á R O S I FŐÉPÍTÉSZ
Ügyiratszám: 1623-2 / 2009.. Ügyintéző: Mándi-Hajnal Brigitta / Jné NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA V Á R O S I FŐÉPÍTÉSZ 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-550
MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK
MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK ELJÁRÁSTECHNIKA A Miskolci Egyetem közleménye 84. kötet, 2. szám (2013) MISKOLCI EGYETEMI KIADÓ 2013 A kiadvány főszerkesztője: DR. KOVÁCS FERENC az MTA rendes tagja a
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2016. évi belső ellenőrzési terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ
PÁLYÁZAT BÁNYÁSZATI JOG MEGSZERZÉSÉRE
PÁLYÁZAT BÁNYÁSZATI JOG MEGSZERZÉSÉRE 1. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: MBFH) a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bt.) 26/A. (6)-(7) bekezdése, valamint