F O N T O S F O N T O S

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "F O N T O S F O N T O S"

Átírás

1 IX. évfolyam 2. szám február 19. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi és Önkormányzati Minisztérium végzésével sorszám alatt bejegyezve a tájékoztatási eszközök nyilvántartásába. Szabadkai Piacok KKV, Szabadka, Đuro Đaković 23/I, tel.: 024/ , direkcija@supijace.rs A KÖZELGŐ NŐNAPRA Christian Johann Heinrich Heine: MINT EGY VIRÁG, OLYAN VAGY Mint egy virág, olyan vagy, oly tiszta, szép, szelíd. Elnézlek, és szívemhez a bánat közelít. Kezem véd könyörögve, meghallgat tán az ég: ilyen maradj örökre, ily kedves, tiszta, szép. (Képes Géza) ÚJ ALAPOKON A TEVÉKENYSÉG A Szerbiai Piacok Szövetségében az utóbbi időben fokozott tevékenység folyik a szervezet tevékenységének, szerepének erősítése érdekében. Erről Bodrogi Béla, a Szabadkai Piacok KKV igazgatója a következőket mondta: - A piacigazgatóságok köztársasági szervezetének három legbefolyásosabb, legszervezettebb és legerősebb vállalata (Belgrád, Újvidék, Szabadka) arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szövetség munkáját magasabb, professzionálisabb szintre kell emelni. Folytatás a 3. oldalon F O N T O S F O N T O S Március 10-én jár le az a határidő, ameddig a bérlőknek be kell fizetniük az árusítóhely használati jogának megszerzéséhez szükséges éves rezerváció arányos díját, tehát akár az egyszeri, akár a kétszeri befizetés mellett döntöttek, és ha a befizetés hónapjául márciust választották. *** NŐNAPI VIRÁGÁRUSÍTÁS A Szabadkai Piacok KKV vezetősége úgy döntött, hogy március 7-én és 8-án meghosszabbítja a Virágpiac munkaidejét, illetve a többi piacon is lehetővé teszi a virágárusítást a piacok hivatalos munkaidejének befejezte után is, hogy minden szabadkai megvásárolhassa a virágokat a nők napjára. Ez azt jelenti, hogy a piacokon árusíthatják majd a virágokat egészen sötétedésig, azzal, hogy egyes helyeken a helypénzszedők utasításaival összhangban a virágárusokat átcsoportosítják, hogy el lehessen végezni a piacterek takarítását. *** FEBRUÁRI PREZENTÁCIÓ A korábbi gyakorlattal összhangban, hogy minden hónapban termékbemutatót szerveznek a szabadkai piacokon egy-egy árucsoport termelői számára, az újabb termékbemutatóra a Mirko Bogović utcai Nagybani piacon kerül sor február 22-én (szombaton) 9.00 órai kezdettel, ahol ezúttal fadíszműárut kínálnak majd a piacra látogatóknak. *** A ludasi vásárok előkészítésével megbízott munkacsoport közvetlenül lapzárta előtt véglegesítette a vásárok idei programját, így ezzel részleteiben a Közlöny márciusi számában foglalkozunk. 1

2 Zöldségfélék Bab din/kg Bimbós kel din/kg Brokkoli 200 din/kg Burgonya din/kg Cékla din/kg Erős paprika 20 din/db Fiatal tök din/kg Fokhagyma 100 din/kg Hónapos retek din/csomó Káposzta 20 din/kg Karalábé din/darab Karfiol 250 din/kg Kelkáposzta din/db Lencse 150 din/kg Mángold din/csomó Padlizsán 300 din/kg Paprika din/db Paradicsom din/kg Paraj din/kg Petrezselyem din/csomó Póréhagyma din/db. Saláta din/fej Sárgarépa din/csomó Savanyú cékla din/kg Savanyú káposzta din/kg Savanyú paprika din/kg Savanyú peperoni din/kg Savanyú uborka din/kg Sütőtök din/kg Torma din/kg Uborka din/kg Vöröshagyma din/kg Zeller din/db. Zöldhagyma din/csomó Gyümölcs Alma din/kg Aszalt szilva din/kg Körte din/kg Szőlő din/kg Déligyümölcs Ananász 160 din/kg Banán din/kg Citrom din/kg Füge din/kg Gránátalma 150 din/kg Grapefruit din/kg Piaci árak 2 Kivi din/kg Mandarin din/kg Narancs din/kg Húsáru Baromfihús din/kg Baromfikolbász din/kg Csirke mellehúsa cs. n din/kg Csirkecomb din/kg Csirkehát din/kg Csirkemáj din/kg Csirkeszárny din/kg Csirkezúza 300 din/kg Gyöngytyúk din/db Kacsahús 350 din/kg Nyúlhús 300 din/kg Pulyka fehérhús din/kg Pulykacomb 350 din/kg Pulykahát 160 din/kg Pulykahús 350 din/kg Pulykaszárny din/kg Hal Busa 190 din/kg Harcsa 420 din/kg Hekk 240 din/kg Kalmárhal 400 din/kg Pisztráng 320 din/kg Ponty din/kg Vegyes áru Aprósütemények 600 din/kg Cirokseprő 250 din/darab Dióbél din/kg Fűszerpaprika din/kg Gombák din/kg Mák 400 din/kg Mandulabél 800 din/kg Mazsola 300 din/kg Méz din/kg Mogyoróbél 800 din/kg Paradicsomlé din/l Pisztácia 700 din/kg Rétestészta 160 din/kg Tésztafélék din/kg Tojás 9-12 din/db Tejtermékek Ömlesztett túró din/kg Sajtok din/kg Tehéntúró din/kg Tej 50 din/l Tejföl din/l Tejszín din/l Vaj 600 din/kg Zlatibori tejszínsajt din/kg Virágok Cserepes virág din/db Gerbera 100 din/szál Liliom din/szál Margaréta din/szál Rózsa din/szál Rózsatő 100 din/darab Szegfű din/szál Vegyes virágcsokor din/darab Szemes takarmány Árpa din/kg Búza din/kg Hereszéna 250 din/bála Köles 35 din/kg Kukorica 7-9 din/kg Muhar 80 din/kg Napraforgó din/kg Proteincirok 35 din/kg Szalma 100 din/bála Széna 200 din/bála Szója 35 din/kg Tritikálé din/kg Zab din/kg

3 Folytatás az 1. oldalról Megítélésünk szerint ez csak úgy érhető el, ha a szervezet saját irodával, ügyvezető igazgatóval, koordinátorral és háromszintű irányítással rendelkezik, vagyis van Közgyűlése, igazgató bizottsága és ügyvezető igazgatója. A tevékenységi tervet éves szintre kell lebonani, részletesen meghatározott feladatokkal, ami egyúttal lehetővé teszi az elvégzettek számonkérését is. Az igazgató bizottságnak még tevékenyebben kell részt vennie a problémák megoldásában. A belgrádi piacigazgatóság lemondott eddigi egyeduralkodó szerepéről. A február 2-án megtartott igazgató bizottsági ülésen ismertették azt a javaslatot, amely az eddigieknél szilárdabb alapokra helyezi a szervezet pénzelését, és megakadályozza. hogy a tagszervezetek kibújjanak a tagdíjfizetési kötelezettség alól. A legnagyobb bevételt megvalósító négy vállalat, a belgrádi, az újvidéki, a niši és a pancsovai piacigazgatóság az eddiginél is nagyobb arányban vesz részt a szövetség költségeinek a fedezésében, és a középső kategória (köztük a szabadkai is) ugyancsak többet fizet majd, mint eddig, míg a legkisebb növekedés a harmadik csoportba tartozó cégeknél következik majd be. Kiosztottuk a feladatokat is, így a statútum ügyi bizottságnak február 20-ig be kell terjesztenie az alapszabály új javaslatát. Az új összetételű igazgató bizottság február 26-án tart ülést, a Szabadkai Piacok KKV pedig felajánlotta, hogy a megújuló közgyűlés ülésének Szabadka legyen a házigazdája március 12-én. Fontosnak tartom elmondani, hogy ezen a közgyűlésen csak az a piacigazgatóság vehet részt, amelynek nincs tagdíj-hátraléka. Ha valamely vállalatnak a befizetés gondot okoz, február 26-ig írásban kérhet felmentést az utólagos befizetés alól. - Javaslatomra új alapokra helyezzük a tagsági jogviszonyt is: ez a jövőben szerződéses kötelezettségekkel is jár, hiszen szeretnénk fokozni a szövetség befolyását, hatását az ágazattal kapcsolatos döntéshozatalra, hogy a piacigazgatóságok együttes javaslatai sokat nyomnak a latba, amikor az állami szervek a piaci szövetség javaslatait bírálják el. Ebben viszont szükség lesz minden tagszervezetünk tevékeny részvételére is, amit csak akkor várhatunk el, ha nem csak a kérdések tekintetében, hanem anyagilag is érdekeltekérintettek lesznek a szervezet munkáját illetően. - Rövidesen elválik, hogy a piacigazgatóságok milyen fogadtatásban részesítik ezeket a javaslatokat. Én bízom benne, hogy kezdeményezéseink hozzájárulnak majd a Szerbiai Piacok Szövetsége tevékenységének fellendítéséhez, s hogy ez kedvező hatással lesz az egész ágazat helyzetére. ÖSSZEFOGÁSSAL A JOBB PIACOKÉRT Fodor Mátyás, a Szabadkai Piacok KKV kereskedelmi és pénzügyi igazgatója miután elkészült az összegzés a piacokon elvégzett munkálatokról a következőket mondta a Közlöny olvasói számára: - A piaci bérlők és árusok körében körkérdést végeztünk tavaly is, hogy felmérjük, miként vélekednek a piaci szolgáltatások minőségéről, mennyire elégedettek a közvállalat munkájával, a piacok állapotával, felszereltségével. Vállalatunk számára a körkérdés rendkívül fontos, hiszen így mi is összegezhetjük, mit kifogásolnak a bérlők, melyek azok a területek, amelyeken esetleg nagyobb erőfeszítésekre és/vagy beruházásokra lenne szükség. A közvállalat vezetősége is természetesen tudatában van annak, hogy számos hiányosság tapasztalható a piacokon, de akárcsak a háztartásokban, nálunk is fel kellett állítani egyfajta fontossági sorrendet, hiszen mindenki tudja, hogy annak idején milyen állapotban vettük át a piacokat, hogy azóta mennyi minden változott, de a több évtizedes lemaradást nem lehetett pár év alatt pótolni. Ezért is kértük a bérlőket, hogy észrevételeiket, javaslataikat minél konkrétabban fogalmazzák meg, hiszen csak így tudunk mi is konkrét lépéseket tenni. Ezt a gyakorlatot az idén is folytatjuk, s a beérkező javaslatok, vélemények szolgáltatnak majd alapot azokhoz a beruházásokhoz, amelyekre a piacokon sor kerül az idén. - Szeretném előrebocsátani, hogy elsősorban saját erőkre támaszkodunk a munkálatok kivitelezésekor, hiszen így olcsóbb, de mivel kevés a dolgozó, a munkálatok kivitelezése néha tovább tart, mintha mással végeztetnénk. Ez azonban nem jelent gyengébb minőséget, hiszen minden dokumentációt, az elvégzett munka mennyiségét és minőségét épp úgy ellenőrizzük, mintha más lett volna a kivitelező. Természetesen vannak munkálatok, amelyeket csak arra jogosult és képzett szakemberek végezhetnek el. Most pedig nézzük a konkrétumokat. - A bérlők kérték, hogy hosszabbítsuk meg a piacok munkaidejét. Mi ezt meg is tettük, a piacok reggel 6.00 helyett 5.30-kor nyitnak és óráig vannak nyitva. - Sok bérlő kérte, hogy próbáljuk meg rendezni a parkolást a Tejpiac környékén, és az érintett árusokat irányítsuk át a Nagybani piacra. - Minden piacon többen is kérték, hogy szereljünk fel ellenőrző mérleget, mázsát. Ezt mind a 4 piacon elvégeztük. - Minden piacon megfelelő munkakörülményeket kellett teremtenünk az állategészségügyi felügyelők számára. - Kérték, hogy a Mirko Bogović utcai Nagybani piacon akadályozzuk meg a kilózást. Ezt is sikerült elérnünk, még ha voltak és valószínűleg lesznek is ezzel gondjaink. A törvény megszabja, hogy mi, hogy árusítható egy nagybani piacon, ezért a piacon kívül állítottunk fel asztalokat azok számára, akik kicsiben szeretnének vásárolni, bent a Nagybani piacon pedig erélyesen léptünk fel a kilózókkal szemben és volt olyan árus, akit a többszöri figyelmeztetés után kénytelenek voltunk kitiltani a Nagybani piacról. Folytatás a 4. oldalon 3

4 Folytatás a 3. oldalról Emellett a Nagybani piacon kialakítottuk az új besorolási rendet és befejeztük a beléptető-sorompót. A Tejpiacon /beleértve a gyümölcsös részt is/ kérték, hogy húzzuk szét az elektromos hálózatot a digitális mérlegek áramellátására. Ezt komoly előmunkálatok előzték meg, hiszen a rendelkezésünkre álló árammennyiség már foglalt volt, ezért a transzformátorállomástól a piacig külön kábelt kellett lefektetnünk. Az elektromos hálózatot folyamatosan bővítettük, most már mindenütt elkészültünk vele, de sajnos az összesen dinárt igénylő befektetés után azt tapasztaltuk, hogy ezen a piacon írd és mond, csak 3 elektronikus mérleggel lett több. - A gyümölcsrészen a százas és hatszázas asztalsorok /a két szélső sor a kerítés mellett/ bérlői kérték, hogy szereljünk fel tetőt, mert amióta ez a piac létezik, ők mindig áztak. Ezt a munkát is önerőből végeztük el, hiszen csak az anyagköltség dinárt tett ki. - A Tejpiacon 12 hűtőt újítottunk fel és kicseréltük a közös hűtőház padlózatát, amit úgy oldottunk meg, hogy a hűteni való áru egy pillanatig se maradjon megfelelő hűtés nélkül. Most pedig nézzük a Zöldikét a Harcosok Sorakozója Lakótelepen. - Tavaly óta nem kötünk szerződést az árusokkal a kinti plató használatáról, amit ugyancsak a bérlők kértek. A kinti árusítás csak akkor lehetséges, ha sok az árus és bent már nincs több hely. eddigieknél többet már nem tehetünk, hiszen a Zöldike nem piaccsarnok, hanem fedett piac /a működési engedély is így szól/. - Nagy gondot okozott a piac körüli talajszint-különbség, az esővíz emiatt gyakran befolyt a piacra. Csatornarácsokkal sikerült megoldani ezt a gondot, és most már csak felhőszakadáskor úszik a piac, amikor az egész város csatornahálózata sem tud megbirkózni a hirtelen lezúduló vízmennyiséggel. A Tesla-telepi Vegyes Piacon kérték a belső részen is az árnyékoló függönyt, amit fel is szereltünk, így most már azokat az árusokat is védi a naptól, csapadéktól és széltől. Az ötszázas és a hatszázas sorokban az asztalokat 180 fokkal elfordítottuk, ami lehetővé tette, hogy meghosszabbítsuk az állati eredetű termékek árusítási engedélyét. Sok helyen gondot okoz a szennyvíz-csatornákon a szagelzáró szifonok hiánya. Több csatornanyílás is található a Teslatelepi piacon, amelyekből korábban kellemetlen szagok áradtak. Mivel a kereskedelemben ilyen méretű szagelzáró szifonok nem kaphatók, ezeket nekünk kellett elkészítenünk és mondhatom, jól is működnek. Számos egyéb munkát is elvégeztünk, de mindnek a felsorolására - A vadmadarak elég sok fejtörést okoztak, ezért úgy döntöttünk, hogy hálót teszünk a polygal és a tetőszerkezet közé. Ezzel lényegesen lecsökkentettünk a bejutó madarak számát, de az ügyesebbike még mindig talál rést, ahol bejuthat. Próbálkoztunk elektromos, elektronikus madárriasztókkal is, de ezek egyike sem vált be /nem tudni miért/. - A szél és a huzat állandó gondot okoz, de ezen a téren az nincs elég hely. Azt állíthatom, hogy szeretnénk minden fogyatékosságot fokozatosan felszámolni, hiszen a Szabadkai Piacok KKV érdeke, hogy a bérlők, az árusok és a vásárlók is elégedettek legyenek a piaci körülményekkel. Ezért is szeretnénk, ha a bérlőknek kézbesített kérdőívek közül minél több kerülne vissza hozzánk, hiszen például tavaly a 800 kérdőívből csupán 250-et kaptunk vissza, de még így is nagy segítséget jelentettek a munkánkban. Sajnos a munkálatok ütemét nagyban befolyásolja a rendelkezésünkre álló eszközkeret, hiszen például tavaly az árusítóhelyek éves rezervációjára befizetett teljes összeg az elvégzett munkálatoknak a felét sem fedezte. MEGEMLÉKEZÉSÜL A Szabadkai Piacok KKV fájdalommal tudatja, hogy bérlőnk ŽIVKO KNJUR ( ) MEGEMLÉKEZÉSÜL A Szabadkai Piacok KKV fájdalommal tudatja, hogy bérlőnk STANA KOZMA ( ) 85. életévében elhunyt. Nyugodjon békében! 83. életévében elhunyt. Nyugodjon békében! 4

5 T R I F E N D E R T A L A J F E R T Ő T L E N Í T Ő K É S Z Í T M É N Y A készítmény hatása a Trichoderma gombára épül, amely antibiotikumként hat a betegséget okozó káros gombákra a váladékából kijutó enzimnek és antibiotikumnak köszönhetően. Megsemmisíti a patogén spórákat, azzal, hogy váladékával óvja a fertőzéstől a haszonnövények gyökérzetét. Különösen jó eredmények érhetők el a fertőzésre érzékeny növényeknél, illetve amelyek termesztése nem javasolt monokultúrában, mint amilyen a burgonya, a paradicsom és paprika. A Trifender gyakorlatilag megsemmisíti a talajban található legkárosabb gombaféléket. A készítmény ugyancsak alkalmas a szaporítóanyagok termelésében használatos táptalajok fertőtlenítésére mind a fóliasátrakban, mind pedig az üvegházakban. A készítmény előnye, hogy csak a káros mikroorganizmusokat-gombákat semmisíti meg, míg a vegyszeres kezelésnél a káros mikroorganizmusok mellett megsemmisülnek a hasznosak is. Amellett, hogy a készítmény gyógyítja a talajt és óvja a gyökérzetet, lehetővé teszi az egyes haszonnövények monokultúrában történő termesztését, másoknál pedig jelentősen lerövidíti az ismételhető vetések lehetőségét. Erősíti a növény gyökérrendszerét, ami lehetővé teszi a talaj tápanyagtartalmának jobb felvételét. Csökkenti a termelési költségeket, mivel jobb minőségű termést tesz lehetővé, ezáltal a termelő versenyképesebbé válik a piacon. A bio élelmiszerek termelésében is eredményesen alkalmazható, mivel nem szennyezi a környezetet. Széleskörűen használható a szántóföldi és a konyhakerti növénytermesztésben, a gyümölcsészetben és a szőlészetben illetve a kertészetben is. LÁTSZERÉSZ SZAKÜZLET A készítményt por alakjában forgalmazzák, használatkor először a 0,5 kg port 10 liter vízben feloldjuk, majd beleöntjük abba a tartályba, amelyben az 1 hektár kezelésére elegendő víz található. A talajfelszínt lepermetezzük, majd a kezelés után azonnal bemunkáljuk a talajba, mert különben a trichoderma gombái elpusztulnak a magas hőmérséklet és a napsütés következtében. A felhasznált mennyiség a kezelendő növény fajtájától illetve a talaj állapotától függ. A szántóföldi kultúráknál hektáronként 0,5 kg-t használunk, ha pedig monokultúrában tervezzük a termesztést, akkor a készítmény mennyiségét 0,7-0,8 kilogrammra növeljük. Azokon a parcellákon, ahol az előző termesztési időszakban kifejezett volt a kórokozó gombák támadása, a Trifender mennyiségét 1,0-1,3 kilogrammra kell növelni. Amennyiben üvegházakban vagy fóliasátrakban termesztünk konyhakerti veteményeket, az alkalmazandó dózis hektáronként 1,5-2,0 kg. Ha a táptalajt kezeljük, amelyet palántanevelésre szánunk, a táptalaj köbmétereként 3-4 kg készítményt kell használnunk. Hatását a kezeléstől számított 5-10 napon belül fejti ki, így vetésnél és a konyhakerti növények kiültetésekor a munkálatokat ennek megfelelően kell időzíteni. Mivel a készítmény gombaalapú, a készítmény nem mérgező, ezért a kezelést követően akár a fóliasátrakban vagy a mezőn más munkát is végezhetünk. Gyomirtókkal egyidejűleg is használható, de mikrobiológiai trágyával is keverhető. Nem keverhető viszont gombaölő szerekkel, mivel azok megölik a gombákat, azaz elveszik a Trifender hatása. Dr. Andrija Peić, agronómus - Állandó számítógépes látásellenőrzés szakember jelenlétében - Mindenfajta üveg árusítása, kidolgozása rövid határidővel - Kontaktlencsék és ápolószerek forgalmazása PÁLINKA GRÁDMÉRŐ Szabadka, Vladimir Nazor u / A Közlönyben szereplő írások és fényképek teljes vagy részleges átvételéhez, sokszorosításához illetve tájékoztatási célú felhasználásához a szerkesztőség előzetes írásos jóváhagyása szükséges! 5

6 HOROSZKÓP MÁRCIUSRA A HALAK HAVA Vezérelve: Csak a szívével lát jól az ember; a lényeges a szemnek láthatatlan. - Antoine De Saint-Exupéry KOS: Akár hiszed, akár nem, ebben a hónapban nem sok kedved lesz dolgozni. Inkább romantikus, szerelmeskedő hangulatban leszel, és sok esetben legszívesebben egész nap ágyban maradnál; ami éppen nem jellemző rád. Szerelembe eshetsz a meglévő kapcsolatod mellett. Érzelmeid igen intenzívek lesznek, féltékenység, bűntudat, vagy más negatív érzések bonyolíthatják ezt a kapcsolatot, és ezek véget is 1vethetnek a fellángolásnak. BIKA: Társulásokra, jogi ügyek intézésére alkalmas ez a hónap. Hivatásodban nagyobb szerep jut az elismerésnek, mint máskor. Ha van partnered, könnyen a lelkivilágába gázolhatsz egy felelőtlen kijelentéssel, ami kisebb sértődéshez vezet. A szerelemben új lehetőség vagy kaland forgatja fel érzelmeidet. Ettől a hónaptól lényegesen jobb pozícióba küzdöd fel magad; új fejezet kezdődik az életedben. IKREK: Olyan szenvedélyes leszel, mint talán eddig még sosem. Nemcsak házastársad, hanem egy jó barátod is hozzájárul ahhoz, hogy valóra váljon egy dédelgetett álmod, és végre a családodnak szentelheted minden idődet. A magánéleted, az otthonod mindennél fontosabbá válik ebben hónapban. Itt legalább senki sem zavar meg, feltöltődhetsz, boldog lehetsz, és nem korlátoznak semmiben. RÁK: Hangulataid szélsőségesek, egyszer hűvös és szenvtelen, máskor viszont érzelgős, megint máskor harsány s vitatkozó vagy. Azért ne forgass fel mindent, mert ez különösen a munkában okozhat feszültségeket. Csak akkor kezdj bele valamibe, ha biztos vagy benne, hogy végig tudod csinálni azt, amit elindítottál. Ha nem vagy elég kitartó, riválisaid ezt azonnal ki fogják használni. OROSZLÁN: Tele vagy kreativitással, empátiával, átérzed a környezetedben élő emberek problémáit. Váratlan helyzetekkel kerülhetsz szembe a hónap során, és emiatt úgy érezheted, semmi sem úgy sikerül, ahogy tervezted. Nézz önmagadba, fogalmazd meg konkrétan vágyaidat, hogy ne csak azt érezd, mi nem jó, keresd meg, helyette mi lenne a megoldás. Enélkül folyamatosan elégedetlen leszel. SZŰZ: Rengeteget kell dolgoznod, de élvezheted az égiek segítségét, és olyan eredményt produkálsz, amely miatt a munkahelyeden glória ragyog a fejed fölött. Ha állást kívánsz változtatni, erre kiváló ez a mostani időszak. Hízásveszélyes az idei tavasz, amikor észrevétlenül rakódnak a kilók, és még az is előfordulhat, hogy a tavalyi ruhatáradból alig tudsz magadra húzni valamit. MÉRLEG: Gondolataid egyre inkább a családi emlékek kezdik foglalkoztatni. Minden érdekel, ami múltad, gyermekkori életed idézi emlékezetedbe. Szinte lázasan gyűjtöd az ezzel kapcsolatos információkat, vagy lépten-nyomon önkénytelenül botlasz beléjük. Az iratok között turkálva például rég látott fényképalbumok kerülhetnek elő rejtekhelyükről. Mindez erősíti majd hovatartozásod tudatát. SKORPIÓ: Munkahelyeden van egy-két dolog, ami sehogyan sem tetszik neked; a szigorú rendszabályok, a sok aprómunka, ami nincs közvetlen kapcsolatban a hivatásoddal. Szűrd ki a hátráltató tényezőket, akkor biztos lesz a siker. A cégnél vagy közvetlen környezetedben akadnak emberek, aki keresztül akarják húzni számításodat. Nyugi, ezek segítik életedet. Csak várd ki a végét! NYILAS: A te munkahelyeden problémamentesen folyik az élet. Előléptetés vagy anyagi elismerés is várható (lehet, hogy mindkettő). Lelkesedésed, munkabírásod lenyűgöző. Csak a hónap végén eszmélsz rá, mennyire elfáradtál. Menj hát szabadságra, lazíts! Mert mire visszajössz, valami apróság, félreértés nagyon kiborít. Legkésőbb a következő hónap elején rendeződnek a bonyodalmak. BAK: A Bakokat a tenyerén hordozza a sors ebben hónapban. Emberekkel való kapcsolataid a harmónia jellemzi, anyagi helyzeted is kedvezően alakul. Most a törvény is a te oldaladon áll, ha most kötsz házasságot, a csillagok áldása alatt teheted, illetve peres ügyeid számodra legkedvezőbben zárulnak. Munkádban elismernek, és a hónap során váratlanul rád törhet a szerencse is. VÍZÖNTŐ: Igazán elemedben lehetsz, sikeresnek érzed majd magad. Ám a sors váratlan akadályokat gördíthet elébed. Testvéred vagy szomszédod, esetleg közeli rokonod az, aki nehezebbé teheti a hétköznapjaid, főleg, hogy kommunikációs nehézségek is kialakulnak. Hajlamos lehetsz a nem megoldott problémák elfojtására, ami érzelmi küszködéseket, depressziós hangulatot okozhat. HALAK: A Halak energiája és vállalkozó kedve most felfokozott, ezért a kitűzött feladatokat képesek megoldani. A nehézségek miatt most nem keseredsz el, hanem kihívásként éled meg azokat. A hónap során sikeresnek érzed majd magad, hatékony leszel munkádban, lehetőséget kaphatsz közszereplésre is. Valaki, valamilyen változtatást vár el tőled. Braun Mária Viccek - Rossz a kocsim fékje, javítsa meg! - Rendben, hét végére meglesz. - Hamarabb nem lehetne? - Nem. - De nagyon sürgős lenne. - Ha ennyire siet, akkor minek a fék? Zsebes gyerek kérdi az apját: - Apu, ki volt az a bácsi, akit a villamoson megöleltél? - Nem tudom kisfiam, de mindjárt megnézem a pénztárcáját, hátha van benne igazolvány... Egy nő meg egy férfi találkozik a nudista strandon. - Örvendek mondja a férfi. - Igen, látom... A fogorvoshoz új beteg érkezik. A doktor ismerősnek találja és jobban megnézi, majd fellelkesülve így szól: - Örvendek uram! Ha nem tévedek, Ön volt az a rendőr, aki tegnap megbírságolt a ház előtti parkolóban, ugye? Egy tűzpiros Ferrari dudál egy döcögő szekér mögött. Egy adandó pillanatban megelőzi és odakiált: - Hé, tata! Ne előttem döcögj! Az én autóm nem két lóerős, hanem kétszáz! Az öregember nem szól egy szót sem, de úgy fél óra múlva észreveszi a Ferrarit egy fára kenődve, s megszólal: - Mi történt fiam, tán csak nem szaladtak szét a lovak? Morfondírozás Mostanában annyit dolgozok, hogy már kezd az ivás rovására menni... - Mivel magyarázza - faggatja a válóperes ügyvéd a tárgyaláson a férjet -, hogy öt évig nem beszélgetett a feleségével? - Nem akartam a szavába vágni. A vádlott kezében egy baseball ütővel jelenik meg a bíróságon. - Mit akar ezzel? - kérdi a bíró a baseball ütő felé nézve. - Kérem, az idézésben az állt, hogy a védelemről magamnak kell gondoskodnom... Az őrmester az első kimenőre készülődő újoncokat oktatja: - Emberek, ha a vendéglőben a szomszéd asztalnál ketten összeverekednek, maguk ne avatkozzanak közbe! Igyák ki a sörüket, és csendben távozzanak a helyiségből. Világos? Az eligazítás után az őrmester meg akar győződni róla, hogy megértették a mondanivalóját, ezért megkérdi: - Tóth honvéd, ha a szomszéd asztalnál két férfi elkezd verekedni, maga mit tesz? - Jelentem, kiiszom a sörüket, és csendben távozom. Az indián család ül a tűz körül. A kicsi egyszer csak piszkálni kezdi a tüzet. Rászól az apa: - Kisfiam! Ne bántsd a telefont! Egy baleset után így szól egy férfi a női vezetőhöz: - Mondja, asszonyom, mióta vezet maga autót? - Kb. öt perce... akkor esett ki a férjem a kocsiból. 6

Sikeres volt a fenyőfavásár. Elfogadták az éves tervet

Sikeres volt a fenyőfavásár. Elfogadták az éves tervet IX. évfolyam 1. szám 2009. január 22. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

A VKT JÓVÁHAGYTA AZ ÉVES TERVET

A VKT JÓVÁHAGYTA AZ ÉVES TERVET XII. évfolyam 3. szám 2012. március 23. Ingyenes példány A VKT JÓVÁHAGYTA AZ ÉVES TERVET A városi képviselő-testület február 9-én megtartott ülésén alapítói jogkörét gyakorolva jóváhagyta a Szabadkai Piacok

Részletesebben

WINTERFEST DECEMBER 5-TŐL

WINTERFEST DECEMBER 5-TŐL XIV. évfolyam 11. szám 2014. november 28. Ingyenes példány WINTERFEST DECEMBER 5-TŐL A szabadkai karácsonyi-újévi vásárt, a Winterfestet az idén is a városközpontban rendezik meg 2014. december 5-e és

Részletesebben

F O N T O S! - Még egy fontos kérdésben hangzott el tájékoztató, ez pedig az IPA pályázaton belül a szerbiai és horvátországi piaci

F O N T O S! - Még egy fontos kérdésben hangzott el tájékoztató, ez pedig az IPA pályázaton belül a szerbiai és horvátországi piaci X. évfolyam 6. szám 2010. június 24. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

TELJES A TÁMOGATÁS. XI. évfolyam 5. szám 2011. május 26. Ingyenes példány FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS

TELJES A TÁMOGATÁS. XI. évfolyam 5. szám 2011. május 26. Ingyenes példány FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS XI. évfolyam 5. szám 2011. május 26. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari Vállalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet 24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező. Nyilvántartási

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező.

Részletesebben

Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató

Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató Az értékek g/100g élelmiszerre vannak megadva, vagyis hány g fruktózt, glukózt, szorbitot és szacharózt tartalmaz 100g élelmiszer. Ha a glükóznak a fruktózhoz

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikól szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján

Részletesebben

X. évfolyam 1. szám január 27.

X. évfolyam 1. szám január 27. X. évfolyam 1. szám 2010. január 27. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/ sz.

MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/ sz. JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/18.10.2017. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja

Részletesebben

TIZENNÉGY EREDMÉNYES ÉV

TIZENNÉGY EREDMÉNYES ÉV XIV. évfolyam 9. szám 2014. szeptember 26. Ingyenes példány TIZENNÉGY EREDMÉNYES ÉV Ezekben a napokban, pontosabban szeptember 26-án ünneplik a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat fennállásának 14.

Részletesebben

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai

Részletesebben

Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/

Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ Diétás Naplóm Kedves Én! Használati útmutató Ezúton megígérem magamnak, hogy a következő egy-négy hétben becsületesen vezetni fogom a diétás naplómat azzal a

Részletesebben

A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT

A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT ÁRU MEGNEVEZÉSE SZÁRMAZÁS MÉRET NETTÓ ÁR KISZ. ZÖLDSÉGEK: Kaliforniai paprika

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL PÉCSI IGAZGATÓSÁG AZ IDÉNYCIKKEK ÁRA A PIACOKON ÉS AZ ÁLLATVÁSÁROK FŐBB ADATAI A DÉL-DUNÁNTÚLON. év Száma: 4/2006 PÉCS 2006. február Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,

Részletesebben

Minőségtanúsítás - befejezve

Minőségtanúsítás - befejezve IX. évfolyam 4. szám 2009. április 24. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs. XI. évfolyam / 21. szám hét

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs. XI. évfolyam / 21. szám hét A K I Zöldség gyümölcs XI. évfolyam / 21. szám 11. 05 43- Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Néhány, hazai piacokért versenyzı belföldi termesztéső, illetve más országokból származó termék piaci ára 2 old.

Részletesebben

MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 20686/ sz.

MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 20686/ sz. JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 20686/28.09.2018. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja

Részletesebben

É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P

É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció

Részletesebben

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal MOZAIK ÉTREND A megadott étrendi minták közül válasszon kedve szerint az Ön számára javasolt energiatartalmat tartsa szem előtt! 1200 kcal/nap Reggelik: 200-240 kcal 1 Reggeli natúr joghurt 125 g friss

Részletesebben

VÁSÁRNYITÁS JÚNIUS 6-ÁN

VÁSÁRNYITÁS JÚNIUS 6-ÁN XII. évfolyam 4. szám 2012. április 26. Ingyenes példány VÁSÁRNYITÁS JÚNIUS 6-ÁN A szervezők és a szabadkai Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár állandó résztvevői között folytatott egyeztetés és megbeszélések

Részletesebben

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus

Részletesebben

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés GfK Custom Research A friss zöldség, gyümölcs vásárlások GfK Hungária / Sánta Zoltán OMÉK 2011 A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés kedvező adottságok, de csökkenő termelés 2 kemény korlátok között:

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A TO K

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A TO K S Z I N T V I Z S G A F E L A D A TO K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez Érvényes: 2016. szeptember 1-től, az 56/2016 (VIII.19.) FM

Részletesebben

Fogyókúra napok ebéd mintái

Fogyókúra napok ebéd mintái Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5

Részletesebben

Figyelmeztetés az adóhivataltól

Figyelmeztetés az adóhivataltól IX. évfolyam 10. szám 2009. október 24. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 58. szám 5445 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 20/2015. (IV. 27.) FM rendelete a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról

Részletesebben

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében vehető igénybe a mezőgazdasági

Részletesebben

Szaporodnak az ellenőrzések

Szaporodnak az ellenőrzések IX. évfolyam 3. szám 2009. március 26. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma

D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 5 D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm

Részletesebben

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (zöldség, gyümölcs, tojás)

SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (zöldség, gyümölcs, tojás) SZÁLLÍTÁSI SZERZİDÉS (zöldség, gyümölcs, tojás) E szerzıdés létrejött egyrészrıl a Vác Város Önkormányzat Bölcsödék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelı, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4,

Részletesebben

Anyám mesélte FONTOS FONTOS FONTOS. XIV. évfolyam 2. szám február 21. Ingyenes példány

Anyám mesélte FONTOS FONTOS FONTOS. XIV. évfolyam 2. szám február 21. Ingyenes példány XIV. évfolyam 2. szám 2014. február 21. Ingyenes példány Anyám mesélte Anyám mesélte, régen, amikor még együtt ültünk a kapunk elé padnak kidöntött tölgyfa derekán, hogy lánykorában mily szelídek és egyszerűek

Részletesebben

fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás

fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás cím: ZÖLD ÉTKEZÉS 1. korosztály: 12+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 45 perc kulcsszavak: fenntarthatóság, zöld étterem, tudatos fogyasztás ideális létszám: 5 30 fő fejlesztendő kompetenciák: szociális

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 40/2001. (VII.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 40/2001. (VII.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 40/2001. (VII.1.) számú r e n d e l e t e a vásárokról és piacokról szóló, többször módosított 29/1995. (VII.01.) sz. rendelet módosításáról A Közgyűlés vásárokról

Részletesebben

FONTOS FIGYELMEZTETÉS

FONTOS FIGYELMEZTETÉS X. évfolyam 3. szám 2010. március 26. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

Házi tartósítási eljárások. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.

Házi tartósítási eljárások. A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Házi tartósítási eljárások A projekt a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg. Cél egészséges, kis energiaigényű, változatos Téli élelmiszer biztosítása Amit szeretnénk

Részletesebben

Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék!

Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék! CSABAKONYHA Kft. AZ ÉTLAPOKAT KÉRJÜK CSÜTÖRTÖKIG VISSZAJUTTATNI! SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK IS! 2015. 10. 05.- 10. 10. HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Zöldborsó Körtés-egres Tyúkhús

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Kalóriaszegény mintaétrend

Kalóriaszegény mintaétrend Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos

Részletesebben

MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz:

MAROS MEGYEI TANÁCS. határoz: MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. október 24.-i 124. számú HATÁROZAT A 2019. év folyamán, a természetbe kifejezett haszonbérnek, lejben való megbecsüléséhez, a mezőgazdasági termékeknek az átlagárainak a megállapítására

Részletesebben

PIACCSARNOK Kft. (5052 Újszász, Kossuth út 43.) TULAJDONÁBAN LÉVŐ PIAC ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA

PIACCSARNOK Kft. (5052 Újszász, Kossuth út 43.) TULAJDONÁBAN LÉVŐ PIAC ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA PIACCSARNOK Kft. (5052 Újszász, Kossuth út 43.) TULAJDONÁBAN LÉVŐ PIAC ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA A Piaccsarnok kft a vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III.13) Korm. rendelet

Részletesebben

SIKERES ZÖLDSÉGVÁSÁR

SIKERES ZÖLDSÉGVÁSÁR IX. évfolyam 11. szám 2009. november 26. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

Cukorrépa 2 cm 30 cm 30 cm

Cukorrépa 2 cm 30 cm 30 cm Faj Vetés mélysége Távolság a sorok között Ritkítás vagy Padlizsán 0,5-1 cm-es 40-60 cm 40-60 cm Fólia takaró alá: március-április palántanevelés: április-május Kiültetés: április-május Betakarítás: július-október

Részletesebben

A SZERBIAI PIACOK ÜGYVITELI KÖZÖSSÉGE IGAZGATÓ BIZOTTSÁGÁNAK HATÁROZATAI

A SZERBIAI PIACOK ÜGYVITELI KÖZÖSSÉGE IGAZGATÓ BIZOTTSÁGÁNAK HATÁROZATAI XII. évfolyam 11. szám 2012. november 23. Ingyenes példány A SZERBIAI PIACOK ÜGYVITELI KÖZÖSSÉGE IGAZGATÓ BIZOTTSÁGÁNAK HATÁROZATAI A szerbiai piacokon ezekben a napokban a piaci felügyelőség ellenőrzi

Részletesebben

Fekélybetegek diétája

Fekélybetegek diétája Fekélybetegek diétája A diétáról: 1. A diéta önmagában nem befolyásolja a fekély gyógyulását, de elősegíti a tünetmentességet és a visszaesések elkerülését. Viszont a rosszul megválasztott diéta önmagában

Részletesebben

X. évfolyam 4. szám 2010. április 22.

X. évfolyam 4. szám 2010. április 22. X. évfolyam 4. szám 2010. április 22. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

Cukorbetegek étrendi kezelése

Cukorbetegek étrendi kezelése Cukorbetegek étrendi kezelése A cukorbetegség komplex anyagcserezavar, ahol a szénhidrát anyagcsere zavara dominál. A betegség okai: abszolút vagy relatív inzulinhiány. Klinikai tünetei : - fokozott étvágy

Részletesebben

A Dévaványa Város Képviselő-testületének 2012.03.29.-ei ülésére. Beszámoló a Szociális Földprogram működéséről

A Dévaványa Város Képviselő-testületének 2012.03.29.-ei ülésére. Beszámoló a Szociális Földprogram működéséről E L Ő T E R J E S Z T É S A Dévaványa Város Képviselő-testületének 2012.03.29.-ei ülésére. Beszámoló a Szociális Földprogram működéséről Tisztelt Képviselő-testület! Dévaványa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2012. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár

Részletesebben

Komplex Záróvizsga tételek

Komplex Záróvizsga tételek Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes

Részletesebben

Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez

Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez 1. Az R. 1. ú melléklete 3. acetamiprid hatóanyaga az alábbi kultúra-határérték előírásokkal egészül ki: [Sor 3. acetamiprid] endívia *5 petrezselyemlevél

Részletesebben

ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye

ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye Laborvizsgálat: 2010/07/0514:26:5820100705NN Beteg: N.N, 28 éves nő Élelmiszercsoport Megemelkedett Határérték Normál Tej,tejkészítmények tehéntej

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. április 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági

Részletesebben

AZ IPA PROJEKT ÚJABB RENDEZVÉNYEI

AZ IPA PROJEKT ÚJABB RENDEZVÉNYEI XI. évfolyam 2. szám 2011. február 24. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari Vállalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

1) Kérdés: Hány szállítással kell számolni hetente, szállítási pontonkénti bontásban? Válasz: A csatolt táblázat szerint.

1) Kérdés: Hány szállítással kell számolni hetente, szállítási pontonkénti bontásban? Válasz: A csatolt táblázat szerint. Tárgy: 1. sz. kiegészítő tájékoztatás Tisztelt Gazdasági Szereplő! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat ajánlatkérő által indított Hideg élelmiszer beszerzése a Kőbányai Egyesített Bölcsődék

Részletesebben

FOLYTATÓDIK AZ IPA PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA

FOLYTATÓDIK AZ IPA PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA XI. évfolyam 3. szám 2011. március 24. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari Vállalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi

Részletesebben

XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVIII. évfolyam, 8. szám, 2014 Megjelenik kéthetente május 7. Felelős szerkesztő

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 13328 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 7/2014. (IX. 5.) FM rendelete a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről szóló 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY évi 165. szám 27567

MAGYAR KÖZLÖNY évi 165. szám 27567 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 165. szám 27567 A vidékfejlesztési miniszter 125/2012. (XII. 10.) VM rendelete a mezõgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeirõl szóló 143/2011.

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

Étlap melléklet. Az "Étlap melléklet"-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól

Étlap melléklet. Az Étlap melléklet-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Időszak: tól Étlap: 2019.01.01.-tól 2019.02.01.-ig Alma 34,10kcal 0,00g 0,00g 7,70g 0,00g 0,00g 0,00g Összetétel: Alma/Idared Almaleves (cukormentes) 37,09kcal 0,19g 0,27g 7,91g 0,00g 0,10g 0,00g Összetétel: Citrom,

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

Éves Jelentés 2010. A Hungária Öko Garancia Kft. publikus éves jelentése a 2010. évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről

Éves Jelentés 2010. A Hungária Öko Garancia Kft. publikus éves jelentése a 2010. évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről Éves Jelentés 2010 A Hungária Öko Garancia Kft. publikus éves jelentése a 2010. évi ellenőrzési és tanúsítási tevékenységéről Budapest, 2011 május 24.... Kovács Dóra ügyvezető 1. Partnereink számának alakulása

Részletesebben

2006.6.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 175/61

2006.6.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 175/61 2006.6.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 175/61 A BIZOTTSÁG 2006/59/EK IRÁNYELVE (2006. június 28.) a 76/895/EGK, a 86/362/EGK, a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelvek mellékleteinek a karbaril,

Részletesebben

Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3

Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3 Edd minden nap! Spenót tojással ez lehetne az a tökéletes étel, amit a szervezetünk sohasem unna meg, hisz fogyasztásával csak lassítanánk a csontritkulás folyamatán. A spenót és a tojás mellett azonban

Részletesebben

8/2006. (II. 27.) EüM-FVM együttes rendelet

8/2006. (II. 27.) EüM-FVM együttes rendelet 8/2006. (II. 27.) EüM-FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet módosításáról

Részletesebben

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés

Részletesebben

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív

Részletesebben

Étlap. Házi különlegességek. A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei. szakács ajánlata

Étlap. Házi különlegességek. A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei. szakács ajánlata Étlap Házi különlegességek A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei Sertéskaraj, csirkemell, marhabélszin, sajt, arany krumpli A f szakács ajánlata Sertéskaraj erdei gyümölcs öntettel 200/150 gr. 31.00

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2015) 5533 final számú dokumentum I. és II. MELLÉKLETÉT.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2015) 5533 final számú dokumentum I. és II. MELLÉKLETÉT. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. augusztus 12. (OR. en) 11444/15 ADD 1 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2015. augusztus 7.

Részletesebben

Kecskés Gábor Berzence

Kecskés Gábor Berzence Kecskés Gábor Berzence 2013.09.27. Az előző eladásomban kitértem a NyugatEurópát sújtó esőzésekre és árvizekre, azóta sajnos túl vagyunk már egy igen száraz, aszályos időszakon is mely szintén nem segítette

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVIII. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2013. május 21-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági

Részletesebben

Húsvétra. A húsvéti jelképekről

Húsvétra. A húsvéti jelképekről XIII. évfolyam 3. szám 2013. március 27. Ingyenes példány Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy

Részletesebben

XIII. évfolyam 10. szám 2013. október 25. Ingyenes példány

XIII. évfolyam 10. szám 2013. október 25. Ingyenes példány XIII. évfolyam 10. szám 2013. október 25. Ingyenes példány A SZABADKAI PIACOK A CELJEI VÁSÁRON Szeptember 11-e és 17-e között rendezték meg a 46. celjei Nemzetközi Gazdasági Vásárt, amelyen 34 ország 1600

Részletesebben

Európai Közösségek Árubeszerzésre irányuló szerződések Szerződés odaítélése. HU-Szombathely: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek

Európai Közösségek Árubeszerzésre irányuló szerződések Szerződés odaítélése. HU-Szombathely: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 1/9 HU-Szombathely: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 2010/S 11-012944 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1.) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI

Részletesebben

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ 1. A készítmények kereskedelmi neve: ENTEC 26 (+13S) ENTEC N-Mag 22 (+6MgO+12S)

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ 1. A készítmények kereskedelmi neve: ENTEC 26 (+13S) ENTEC N-Mag 22 (+6MgO+12S) Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. 1/309-1000; Fax: 1/246-2942 1. A készítmények kereskedelmi neve: -

Részletesebben

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus a jövő útja? Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez

Részletesebben

Az étrend összesített kiszabata Kedd Reggeli. Tízórai. Ebéd Szerda Reggeli fagyasztott zöldborsó

Az étrend összesített kiszabata Kedd Reggeli. Tízórai. Ebéd Szerda Reggeli fagyasztott zöldborsó Az étrend összesített kiszabata 2016. 11. 01. Kedd 2016. 11. 02. Szerda fagyasztott zöldborsó Korpás TK zsemle/ep krémfehérsajt Édes mákos TK kifli/ep bulgur citromlé cukkíni fagyasztott sárgarépa fagyasztott

Részletesebben

2. Az R. 1. számú mellékletének fenamidon hatóanyaghoz tartozó sorainak szövege helyébe a következő szövegrész lép:

2. Az R. 1. számú mellékletének fenamidon hatóanyaghoz tartozó sorainak szövege helyébe a következő szövegrész lép: Melléklet az 55/2005. (XI. 23) EüM-FVM együttes rendelethez 1. Az R. 1. számú mellékletének amitráz hatóanyaghoz tartozó sorainak szövege amitráz (4) almatermésűek *0,05 KH csonthéjasok *0,05 KH szőlő

Részletesebben

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVII. évfolyam, 17. szám, 2013. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVII. évfolyam, 17. szám, 2013 Megjelenik kéthetente 2013. szeptember 10.

Részletesebben

XVI. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR

XVI. évfolyam, 15. szám, 2012. Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS ÉS BOR Zöldség, Gyümölcs és Bor Zöldség, Gyümölcs és Bor XVI. évfolyam, 15. szám, 2012 Megjelenik kéthetente 2012. augusztus 14. Felelős

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

2005.7.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 177/35

2005.7.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 177/35 2005.7.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 177/35 A BIZOTTSÁG 2005/46/EK IRÁNYELVE (2005. július 8.) a 86/362/EGK, a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelvek mellékleteinek az amitráz maximális szermaradványértéke

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Étlap melléklet. Az "Étlap melléklet"-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ!

Étlap melléklet. Az Étlap melléklet-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Az ""-en szereplő információ tájékoztató jellegű információ! Alma 34,10kcal 0,00g 0,00g 7,70g 0,00g 0,00g 0,00g Összetétel: Alma/Idared Alma mártás (cukormentes) 92,55kcal 0,79g 2,54g 15,84g 0,00g 0,10g

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

Étlap ( )

Étlap ( ) 2018.01.02. KEDD Karfiol leves Paprikás csirkemell csíkok Zöldséges barna rizs Finomfõzelék Virsli 2018.01.03. SZERDA Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs Illatos sült csirkecomb Köles 2018.01.04. CSÜTÖRTÖK

Részletesebben

A VÁSÁRI ELŐKÉSZÜLETEKRŐL

A VÁSÁRI ELŐKÉSZÜLETEKRŐL XV. évfolyam 5. szám 2015. május 29. Ingyenes példány A VÁSÁRI ELŐKÉSZÜLETEKRŐL tartottak sajtótájékoztatót 2015. május 12-én Szabadkán a Városháza Média Központjában, amelyen Ljuben Hristov, a polgármester

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVII. évfolyam, 2. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. május 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

gyógynövények ételeinkben

gyógynövények ételeinkben szka105_02 É N É S A V I L Á G Melyik részét esszük? zöldségek, gyümölcsök, fűszer- és gyógynövények ételeinkben Készítette: kurucz Márta Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

Részletesebben