A VÁSÁRI ELŐKÉSZÜLETEKRŐL
|
|
- Csongor Gál
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XV. évfolyam 5. szám május 29. Ingyenes példány A VÁSÁRI ELŐKÉSZÜLETEKRŐL tartottak sajtótájékoztatót május 12-én Szabadkán a Városháza Média Központjában, amelyen Ljuben Hristov, a polgármester kisiparért felelős tanácsosa, Ilinka Vukoja, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat igazgatója és Ivan Vojnić Tunić, a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara főtitkára számolt be a vásári előkészületekről. A nemzetközi vásárnak június 4-e és 6-a között ad otthont a sétaerdei Sportcsarnok. Ivan Vojinić Tunić, Ilinka Vukoja, Ljuben Hristov Ljuben Hristov bevezetőjében elmondta, hogy az idei vásár egy nappal rövidebb ideig tart, mint az előző években, mivel - a szervezők megítélése szerint - minden tervezett program megvalósítható a három vásári nap alatt. A vásár két fő védnöke Szabadka Város és Vajdaság AT, a szervező a Szabadkai Piacok KKV, a társszervező pedig a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara. Az idei vásár központi témája az energiahatékonyság lesz. Ilinka Vukoja, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat igazgatója elmondta, hogy a Nemzetközi és Regionális Vásár nem csak Szabadka Város és annak ipara, hanem az egész régió számára fontos. A kiállítók számára az idén is 1800 m 2 fedett kiállítói területet biztosítunk, továbbá szabadtéri területet is szükség szerint a Sportcsarnok mellett. Idejekorán 1 elkezdtük az előkészületeket, lebonyolítottuk a közbeszerzési eljárást a kiállítói terület felszerelésére illetve a standok megépítésére. Ezzel a munkával a belgrádi Mundial Kft. bíztuk meg, amellyel már eddig is együttműködtünk, s amely a legjobb ajánlattevőnek bizonyult. A kiállítók szép, rendezett területen a lehető legszebb fényben mutathatják be termékeiket illetve szolgáltatásaikat. Figyelembe vettük a gazdasági gondokat is, s ezért úgy döntöttünk, hogy különböző kedvezményekben részesítjük azokat, akik először illetve akik már sokadszor mutatkoznak be a vásáron. Azok, akik először állítanak ki, az alapárból 30 százalékos kedvezményt kapnak, a régi kiállítók pedig 25 százalékkal fizetnek kevesebbet. Ugyancsak meghatározott kedvezményeket irányoztunk elő a gazdasági kamarák tagjai számára, vagyis úgy vélem, hogy a magunk részéről minden megtettünk a minél nagyobb kiállítói részvétel érdekében. Folytatás az 3. oldalon FONTOS FONTOS FONTOS A Szabadkai Piacok KKV ezúton emlékezteti a bérlőket, hogy június 11-ig be kell fizetniük az éves rezerváció esedékes részletét. Ugyanakkor arra is emlékezteti az asztalok bérlőit, hogy a szerződésben a bérletekre meghatározott befizetési határidőt tartsák tiszteletben, vagyis a havi bérleti díjat az adott hónap 5. napjáig be kell fizetniük. Ez a kötelezettség azokra is vonatkozik, akik kiskereskedést /STR/ nyitottak a piaci asztalról történő árusításra.
2 PIACI ÁRAK Zöldség Bab din/kg Brokkoli din/db Burgonya din/kg Fejes saláta din/fej Fokhagyma din/kg Fokhagyma - új din/cs. Hónapos retek din/csomó Káposzta din/kg Karalábé din/db Karfiol din/kg Koktélparadicsom 400 din/kg Lencse din/kg Lilahagyma din/kg Mángold din/kg Medvehagyma din/cs. Paprika din/kg Erős paprika din/db Paradicsom din/kg Paraj din/kg Pasterna din/kg Petrezselyem din/csomó Póréhagyma din/db Sárgarépa din/csomó Tök din/kg Uborka din/kg Újburgonya din/kg Újhagyma din/csomó Vöröshagyma din/kg Zeller din/db Palánta /különféle/ 5-60 din/db Gyümölcs Alma din/kg Földieper din/kg Körte 250 din/kg Sárgadinnye 200 din/kg Szőlő din/kg Déligyümölcs Banán din/kg Citrom din/kg Grapefruit din/kg Kivi din/kg Narancs din/kg Tejtermékek Főzött túró din/kg Házi túró din/kg Birkatarhó 300 din/l Öntött túró din/kg Sajtok din/kg Szerb túró - sós 500 din/kg Tejföl din/l Tejszín 500 din/l Vaj din/kg Zlatibori kajmak (tejszínsajt) 900 din/kg Hús és húskészítmények Csevapcsicsa, húslepény din/kg Rostélykolbász din/kg Csirke far-hát din/kg Csirkecomb din/kg Csirkehús din/kg Csirkeláb din/kg Csirkemáj din/kg Csirkemell din/kg Csirkemell cs/n din/kg Csirkeszárny din/kg Csirkezúza din/kg Darált csirkehús 420 din/kg Kakashús din/kg Nyúlhús din/kg Pulykacomb din/kg Pulykahát din/kg Pulykahús din/kg Pulykamell din/kg Pulykaszárny din/kg Tyúkhús din/kg Hal Adriai durbincs 140 din/kg Amur din/kg Busa din/kg Cápaharcsa filé / 295 din/kg Csuka 400 din/kg Dévérkeszeg 170 din/kg Harcsa 650 din/kg Hekk 400 din/kg Hekk filé 435 din/kg Kalmárhal 435 din/kg Kárász 170 din/kg Makrahal din/kg Pisztráng 530 din/kg Ponty 400 din/kg Skorpióhal 715 din/kg Süllő din/kg Halkeverék halászléhez 300 din/kg Farkassügér 1000 din/kg Aranydurbincs 1099 din/kg Vegyes áru Aszalt sárgabarack 1100 din/kg Aszalt szilva din/kg Dióbél din/kg Földimogyoró din/kg Füge din/kg Fürjtojás 8 din/db Fűszerpaprika din/kg Gomba din/kg Mák din/kg Mandulabél din/kg Mazsola din/kg Mogyoróbél din/kg Pisztácia din/kg Szezámmag 500 din/kg Tojás din/db Tökmag din/kg Vörös áfonya din/kg Méz din/kg Réteslap din/kg Sütemények din/kg Tésztafélék din/kg Torta din/szelet Virágok Csokor 100 dinártól Gerbera din/szál Írisz 100 din/szál Liliom din/szál Margaréta 150 din/szál Orchidea din/virág Rózsa 200 din/szál Szegfű 70 din/szál Takarmány Árpa 25 din/kg Búza 25 din/kg Bükköny din/kg Fénymag din/kg Fűszéna din/bála Hereszéna din/bála Köles din/kg Kukorica din/kg Lenmag din/kg Napraforgó din/kg Olajrepce din/kg Proteincirok din/kg Rozs 60 din/kg Szalma 150 din/bála Szója din/kg Takarmányborsó din/kg Tönkölybúza 120 din/kg Tritikálé din/kg Zab din/kg /Máj. 24-i árak/ 2
3 Folytatás az 1. oldalról 3 Ivan Vojnić Tunić, a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara főtitkára elmondta, hogy az idei vásár partnere a Boszniai Szerb Köztársaság Gazdasági Kamarája lesz, vagyis bemutatkoznak az ottani vállalkozók is, számítunk Magyarország számottevő részvételére (a kamarákkal és a vállalatokkal együtt), megbeszéléseket folytattunk a bolgár és a macedón részvételről, de érkezésük jelenleg bizonytalannak mondható. Szerbiából egyelőre hat körzeti kamara erősítette meg érkezését: a bánsági, a szerémi, a valjevói, a zaječari, a požarevaci és a leskovaci, és természetesen jelen lesz az észak-bácskai illetve Tisza-menti térség is. Szervezésünkben cég érkezésére számítunk, ezzel pedig bizonyítjuk, hogy a szabadkai vásár valóban nemzetközi és regionális. Mind gyakrabban halljuk, hogy a szabadkai vásár az újvidéki és a belgrádi mögött a harmadik legfontosabb vásári rendezvény, mi pedig minden tőlünk telhető megteszünk, hogy a kivívott tekintélyt meg is őrizzük. Ljuben Hristov, a polgármester kisiparért felelős tanácsosa többek között elmondta, hogy Szabadka partnervárosait meghívták, vegyenek részt az idei vásáron. Romániából már megérkezett a visszaigazolás, Horvátországból a tavalyinál lényegesen nagyobb számú résztvevő érkezik, jelen lesz Nosznia és Hercegovina, továbbá Magyarország, Montenegró és szinte biztos volt Macedónia részvétele is, ám az újonnan előállt helyzetben kérdésessé vált az ottani üzletemberek részvétele. Mivel szeretnénk bemutatni az iskolai vállalkozásokat is, a műszaki, a politechnikai és a vegyipari középiskolák mellett meghívtuk a közgazdasági és az egészségügyi szakközépiskolát is, mivel vannak olyan képzéseik is, amelyek érdekesek lehetnek a nagyközönségnek. A Város támogatja az egyesületek részvételét, így többek között az Újítók és Feltalálók Egyesületének a részvételét is, hiszen tagjai külföldön jelentős elismeréseket szereztek. A Szabadkára települt külföldi cégeket is meghívtuk a vásárra, illetve a külföldi tulajdonban levő cégeket és elmondhatom, hogy az ATB Sever nem csak hogy megerősítette részvételét, hanem már befizette a részvételi díjat is. A vásár keretében szakmai előadásokra, kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül, ezek közül egyet az Építészeti Karon rendeznek meg, mivel a Sportcsarnok kapacitásai nem teszik lehetővé a tömegesebb szakmai programok megrendezését. Június 4-én és 5-én szórakoztató programokkal várjuk a látogatókat. A belépés a vásárra díjtalan, de ennek ellenére lesz nyereményjáték és számos más eseményre is sor kerül, hogy vonzóbbá tegyük a látogatók számára a vásért. A szabadkai IX. Nemzetközi és Regionális Vásár június 4-én 11:00 órakor nyílik. A vásárral kapcsolatos minden információ megtalálható a honlapon. A PIACOK NAPJAI ÉS A HÁZIAS ÉTELEK FESZTIVÁLJA SZABADKÁN Ilinka Vukoja, a Szabadkai Piacok KKV igazgatója a Nemzetközi és Regionális Vásárról tartott sajtótájékoztatón még két rendezvényt harangozott be, amelyeket a nemzetközi vásárral egyidejűleg rendeznek meg a Sportcsarnok tőszomszédságában, a Sugárút végén. - A Szerbiai Piacok Ügyviteli Közössége igazgató bizottságának elnökeként elmondhatom, hogy a szabadkaiak a nemzetközi vásárral hármat az egyben kapnak, mivel viszonylag kis területen egyidejűleg három rendezvényre kerül sor. A Sugárút legvégén a SZPÜSZ, a szabadkai Tržnica Rt., a hagyomány Ízei Egyesület, Szabadka Város és a Szabadkai Piacok KKV együttesen szervezik meg a szerbiai piacok napjait, amelyet negyedszer rendeznek meg. Várakozásaink szerint ezen a rendezvényen részt vesznek a legnagyobb szerbiai piaci igazgatóságok, amelyek piacaik legvonzóbb termékeit sorakoztatják fel. Mivel ugyanazon a helyen tartják meg a hazai ételek, borok és pálinkák V. fesztiválját is, a nemzetközi vásáron részt vevő külföldi és hazai kiállítók illetve a látogatók is nagy választékban találhatnak majd házias ételeket, borokat, pálinkát. Emellett számítunk a bio-termelőkre, ajándék- és kézműves termékekre, kihalóban levő szakmák bemutatkozására is ami azt jelenti, hogy a nemzetközi vásár napjaiban rendkívül mozgalmas élet zajlik majd a Sugárút végén, s hogy mindenki élvezheti ezeknek a rendezvényeknek a kínálatát.
4 MEGHIRDETTÉK AZ IDÉNYÁRUK VÁSÁRÁT A Városi Tanács a május 14-én megtartott 77. ülésén határozatban hirdette meg az idényáruk, gyümölcs, zöldségfélék és a dinnye vásárát a június 10-e és október 31-e közötti időszakra. A határozat értelmében az asztalok és tárolók kihelyezését, a köztisztaság fenntartását és a piaci asztalok, tárolók és árusítóhelyek bérleti szerződéseinek a megkötését a tanács a Szabadkai Piacok KKV-ra bízta, összhangban a piaci asztalok, tárolók, árusítóhelyek közterületi elhelyezéséről szóló tervvel összhangban. Mint azt Janó Sándor, a KKV piaci koordinátora elmondta, ezt a tervet valamelyest módosították a korábbihoz képest, mivel a bérlők illetve a polgárok kezdeményezték egyes korábbi árusítóhelyek mellőzését illetve újabbak kijelölését. Fontos tudni, hogy az adott árusítóhelyek bérlői csak a meghatározott méretű járművel foglalhatják el a közterületet. Az árusítóhelyek használói kötelesek maguk után összetakarítani, azzal, hogy a hulladékot mint eddig is a vállalatunk szállítja el. Az illetékes szolgálatok részéről mindennaposak lesznek az ellenőrzések, mivel a Városi Tanács a határozat végrehajtásának ellenőrzésével Szabadka Város Közigazgatási Hivatalának felügyeleti-ellenőrzési szolgálatát bízta meg. A kommunális rendről szóló rendelet szabályozza azt, hogy vásárok és más ideiglenes jellegű rendezvények idején a közterületeken ideiglenes létesítmények és felszerelés helyezhető el bizonyos áruféleségek értékesítésére a tervekkel összhangban. Ez azt jelenti, hogy idényáru a tervben kijelölt közterületeken is árusítható, tehát a piacokon kívül is, de ehhez bizonyos feltételeknek eleget kell tenni. Minden bérlőnek a közterületi árusítóhely használatáról a közvállalattal szerződést kell kötnie, magánál kell tartania a kijelölt közterületek rá vonatkozó kivonatát, az adott árusítóhelyen nem állhat az engedélyezettnél nagyobb méretű tehergépkocsi és minden árusnak rendelkeznie kell az áru eredetét igazoló okmányokkal. MEGEMLÉKEZÉSÜL A Szabadkai Piacok KKV fájdalommal tudatja, hogy bérlőnk, MAKÁN ISTVÁN ( ) elhunyt életének 86. esztendejében. Nyugodjon békében! A Szabadkai Piacok KKV, Szabadka, Đuro Đaković u. 23/III. HIRDETMÉNYT ad ki ÜZLETHELYISÉGEK BÉRBEADÁSÁRA A TEJPIACON a szabadkai Jakab és Komor téren Kiadásra kerül a Tejpiacon található két üzlethelysiég, éspedig: - 1 üzlethelyiség, 7,5 m 2, NZP jelzéssel a piac iparos részén, és - 1 üzlethelyiség, 18 m 2, NMP jelzéssel a tejpiaci részen. Az üzlethelyiségek bérleti díja a vállalat hatályos árjegyzéke alapján kerül megállapításrra. Az üzlethelyiségek megtekinthetők munkanapokon 8:00-tól 11:00 óráig a Szabadkai Piacok KKV megbízott személyének jelenlétében. Bővebb információ Benkó Klára asszonytól, a Szabadkai Piacok kereskedelmi szolgálatának elóadójától kapható. Telefon: 024/ MEGEMLÉKEZÉSÜL A Szabadkai Piacok KKV fájdalommal tudatja, hogy bérlőnk, SABO STEVAN - Pista - ( ) elhunyt életének 81. esztendejében. Nyugodjon békében! 4
5 A FOSZFOR A NÖVÉNYEK FEJLŐDÉSÉBEN A foszfor (P) fontos eleme a nukleotidoknak, a nukleinsavaknak és foszfatidoknak, számos foszfort tartalmazó vegyület pedig nélkülözhetetlen a fotoszintézishez, a légzéshez és a másodlagos anabolitok szintéziséhez. A növények generatív szerveinek kialakulása során a vegetatív részekből (szár, levél) a foszfor átkerül a magba, így a szemterméssel jelentős mennyiségű foszfort veszít a talaj. A növények foszforigénye különösen magas a fejlődés korai szakaszaiban illetve a generatív (a növények szaporodását szolgáló) szervek kialakulása során. A meszes-lúgos vagy szélsőségesen savas talajokban illetve az intenzív mezőgazdasági termelésbe bevont területeken általában jelentkezik a foszforhiány. A növények fejlődéséhez szükséges foszfor hiányának első jelei általában a nyár közepén jelentkeznek, mégpedig a legidősebb leveleken. Foszforhiány esetén kisebbek, az antocián felhalmozódása következtében gyakran sötétzöldek a levelek, a levéllemezek bronz-, a levélszárak pedig vöröses színt vesznek fel. A foszforhiány következtében kevésbé fejlődik a gyökérzet, a gabonafélék bokrosodása is gyengébb, szemmel láthatóan csökken a szár növekedése, amely gyenge lesz és elveszíti az ellenálló képességét. A növényeknél bekövetkezett változások jelentős hozamcsökkenéshez vezetnek. A foszforhiány legismertebb tünetei a kukorica levelének vörös elszíneződése tavasszal illetve az őszi gabonaféléknél ugyanez az elszíneződés ősszel. Ezek a tünetek azért jelentkeznek, mert a növények érzékennyé válnak a hidegre. A talaj alacsony hőmérséklete setén gyengébb a gyökérzet fiziológiai aktivitása, csökken a foszfor felvétele, ugyanakkor pedig a növények föld feletti részeiben az anyagcsere következtében csökken a foszfortartalom. Ez átmeneti jelenség, amely jelentősebben nem hat ki a hozamokra. Ugyanezek a tünetek jelentkeznek a paradicsomnál is. A foszfor-többlet közvetlen negatív hatása ritkán jelentkezik a természetben. Ha a talajban több a foszfor, akkor cink, vas, kalcium, bór és mangánhiány léphet fel. Ha mégis sok a foszfor a talajban, akkor amellett, hogy kerüljük a foszfor tartalmú műtrágyák használatát, ajánlatos az alapos mélyszántás, ugyanis mivel a foszfor kevésbé mozgékony a talajban általában a talaj felső, szántható rétegében gyülemlik fel. A foszfor a talajban szerves és ásványi alakban fordul elő. A szerves foszfor a szervetlen foszforból ered, amelyet a növények és a mikroorganizmusok felvettek és szerves vegyületekben kötötték le. A talajban a szerves foszfor legnagyobb része mikrobiológiai eredetű. A szerves foszfor nem hozzáférhető a növények számára és csak a szerves vegyületek lebomlásával, a hidrolízis során keletkezik az ortofoszforsav, amely a talajban oldódik így a növények hasznosíthatják a szerves vegyületek ismételt szintéziséhez. A szerves foszfor aránya változó és a talajban a teljes foszfortartalom 3-75 százalék alkotja, de leggyakrabban ez az arány százalékot tesz ki. A szervetlen foszfor különbözően oldódó vegyületekben fordul elő, így hozzáférhető a növény számára. Az ásványi foszfor közvetlenül nem hozzáférhető a növények számára, hanem csak amikor már lebomlott. Épp emiatt a foszfornak ez a formája csak egy tartós tartalékot jelent a talajban. Ezekből az ásványokból a foszfor fokozatosan szabadul fel: a víz, a széndioxid és egyes savak /mindenekelőtt salétrom- és kénsav/ hatására illetve a mikroorganizmusoknak köszönhetően bomlik le. Az ásványi foszfor oldható állapotba történő átalakítása meggyorsítható a talaj kémhatását módosító műtrágyák bevitelével. Ezáltal mobilizálódik a foszforsav. A felszabadult foszforionok ha nem veszik őket fel a növények kisebb részben a talajban maradnak, nagyobb részük pedig különbözően oldódó foszforvegyületekké alakulnak át. Így pl. a savas kémhatású (ph < 5) talajokban az aluminium és a vas foszfátjai vannak túlsúlyban [AlPO 4 i FePO 4 ], amelyek nem oldódnak, s az ilyen talajokban emiatt kevés a növények számára könnyen hozzáférhető foszfor. Ezzel szemben az enyhén savas, semleges vagy enyhén lúgos kémhatású talajokban (ph 6-8,2) elsősorban az oldódó kalciumfoszfátok [Ca(H 2 PO 4 )2] és a [CaHPO 4 ] fordulnak elő.a talaj kémhatásának további fokozásával az a cél, hogy nem oldódó kalciumfoszfátok (oktoés trikalciumfoszfátok jöjjenek létre [CaH(PO 4 )3) 2,5 H 2 O és (Ca 3 (PO 4 )2]. A foszfor koncentrációja a talajban igen alacsony, a leggyakrabban 0,1-0,5 mg P 2 O 5 a literenkénti oldatban (ppm), a foszforban gazdag talajokban pedig elérheti az 1 ppm-et is. Ez a foszfor rendkívül fontos, mivel a talajból a foszfort kizárólag az ortofoszforsav ionjaiként veszik fel a növények. Ha csökken a talajban a foszfor koncentrációja, függetlenül attól, hogy a növények veszik fel, vagy más formában, újabb, nehezebben oldódó foszfát-mennyiség jelentkezik a talajban és fordítva, ha növekszik a foszfor koncentrációja (a leggyakrabban a trágyázást követően), akkor ennek a foszfátnak egy része átalakul a nehezebben oldódó foszfátokká. A könnyen hozzáférhető foszforok közé, amelyeket a növények könnyen tudnak hasznosítani, a következők: talajban oldott foszfor, a fixált foszfor adszorbeált része, egyes foszforvegyületek (alkáli elemek elsődleges, másodlagos és terciális vegyületei, illetve a földalkáli elemek elsődleges és részben másodlagos vegyületei). A foszfor nehezen mozog a talajban, ezért a növénytermesztésben a foszfor-alapú műtrágyákat még a talaj alapművelése előtt ki kell juttatni. Damir Varga, okl. mérnök 5
6 Viccözön Két férfi a peronon álldogál: - Elnézést uram, ön is a feleségét várja? - Nem várom, jön... - Apu, tudod melyik vonat késik a legtöbbet? - kérdezi Pistike az apukájától. - Nem kisfiam - válaszolja az apa. - Melyik? - Amelyiket tavaly karácsonyra ígértél nekem... Ebben a cellában tartózkodik a büszkeségünk - mondja a börtönigazgató a látogatóknak. Először fegyveres rablás miatt került ide, akkor még analfabéta volt. Mi tanítottuk meg írni-olvasni. Most közokirat-hamisításért ül. Látják, mekkora fejlődést ért el nálunk? Biológia vizsgán az egyik diáknak az volt a tétele, hogy a madarakat a lábuk alapján kellett felismernie. Persze megbukott. Már kint volt a teremből, viszi magával az indexét (amibe még nem volt beírva az egyes). Erre a tanár: - Hogy is hívták magát? Erre a diák a folyosóról bedugta a lábát az ajtónál és ezt mondta: - Találja ki! Vidéki kislány felel az ókori történelemből. - Mondd meg szépen nekem, kivel harcolt Achilles a trójai csatában? - Plutóval. - Egyáltalán nem! Törd még a fejed! - Néróval. - Nem, nem! - Akkor Hektorral, de hogy valamelyik kutyánkkal, az biztos. Mennyibe kerül ez a kutya? be. - És hűséges fajta? - Meghiszem azt! Már vagy ötször eladtam, és reggelre mindig visszajött! Az ötéves Pistike megkérdezi az apjától: - Apa, mi az, hogy férfi? - Tudod kisfiam, a férfi az az ember, aki erős, bátor, és megvédi a családját mindenféle bajtól és nagyon szereti őket. - Akkor én olyan férfi szeretnék lenni mint ANYA! Kukacfiú a kukackislánynak: - Ha nem jössz hozzám feleségül, egy csirke elé vetem magam! Egy alkoholista szakadt ruhában, lyukas cipőben betér a kocsmába: - Gyorsan egy felest! Megöl a másnap. - fordul a pincérnőhöz. - Jóember, inkább venne magának egy cipőt! - válaszol a pincérnő. - Mire a részeg : Maga aztán tudhatná: Fő az egészség! - Vádlott: úgy zajlott a betörés ahogyan azt az ügyvéd úr előadta? - Hát, nem egészen, de az ő módszere sem rossz. Két ivócimbora összetalálkozik: - Te haver, mész ma este valahová? - Á, dehogy! Ki se mozdulok a kocsmából! 6 HOROSZKÓP 2015 JÚNIUSÁRA KOS: Jól esne neked, ha többet foglalkoznál saját magaddal. Jó időszak ez arra, hogy jobban megismerd önmagad, és olyan kérdésekre keress választ, mint Ki is vagyok valójában?. A társkapcsolatban a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, és a szenvedélyesség lesz az úr. Ne akard magad ráerőszakolni senkire. Szerencsés napod lehet: a kedd. BIKA: Június folyamán több megértést kell tanúsítanod a téged körülvevő emberekkel szemben. Amennyiben a párkereső fázisodban vagy, fontos, hogy légy körültekintő az ismerkedéssel, mert könnyen megégetheted magad. Anyagi szempontból, az esetleges hitelfelvételt alaposan gondold át. Szerencsés napod lehet: a péntek. IKREK: Erősen aktív lehetsz most a mindennapi kötelezettségek terén. Az esetleges nézeteltérések elkerülése érdekében azonban, jobb lenne kicsit finomítani az eszközökön, amelyekkel a sikerre törekszel. Ha úgy gondolod, változtass a dolgokon; megnyugvást csak a bizalom hozhat. Ha ezt nem sikerül megvalósítani, akkor inkább hagyd az egészet a csudába. Szerencsés napod lehet: a szerda. RÁK: Közel kerülhetsz egy célodhoz, ne engedd, hogy valami eltántorítson ettől. Légy bizakodó, de legyen egy másik terv is, hogy semmi meglepetés ne érjen. Ez a hónap sok boldog órát hozhat. A pillanat örömének megélése, a lehetőségek megpillantása új élményekkel, átélésekkel gazdagítják a lelkedet! Szerencsés napod lehet: a hétfő. OROSZLÁN: Legjobban teszed, ha most a munkádba temetkezel. Főleg azért, mert irigylésre méltó erőbedobással összpontosíthatsz azokra a feladatokra, amelyeket eddig halogattál. Lobogó, hatalmas szenvedélyedet most kamatoztathatod. A munkahelyi sikereid mellé most a szerelem is rád köszönhet. Szerencsés napod lehet: a vasárnap. SZŰZ: Nagyszerű időszak áll a Szűz jegyűek előtt, bár a hónap első hetében hirtelen hangulatingadozások okozhatnak nehézséget. Főleg ha olyan hihetetlen hangulat kerít hatalmába, hogy nem mindig tudod, mit szeretnél. Akkor teszed jól, ha sokat dolgozol, de a magánéletre is hagyj elegendő szabadidőt. Szerencsés napod lehet: a szerda. MÉRLEG: A Vénusz vitákat jelez a párkapcsolatodban. Fogadd el, hogy a társad, bár ő a te másik feled, mégis egy másik személyiség. Nem lehet mindig csak neked igazad. Egyébként jól haladnak a dolgaid, a szerencsés véletlenek útjába hozzák azokat, akik segítenek megoldani a nehezebb feladatokat. Szerencsés napod lehet: a péntek. SKORPIÓ: Érdekes időszak következik, akár egy vonzó szerelmi ajánlat is megtalálhat. Hihetetlenül nagy eredményeket érhetsz el a vonzerőd révén, ha egy kis időt rászánsz, hogy formába hozd magad. Nyugodtabb leszel, sokkal derűsebb, és végre ellenállhatatlannak érezheted magad. Szükséged is van most erre az érzésre! Szerencsés napod lehet: a kedd. NYILAS: Koncentrálj a jelenre! Ha úgy érzed, nem tudsz dönteni egy számodra jelentős kérdésben, lehet, hogy segítséget kellene kérned környezetedtől, rokonaidtól, barátaidtól. Több szem többet lát alapon, lehet, hogy ők kívülállóként tudnak segítséget nyújtani döntésedhez. Ha úgy érzed, változtatni kell, akkor tedd meg. Szerencsés napod lehet: a csütörtök. BAK: Nem indul rosszul ez a hónap, mégis, az üzleti ügyekről jobb, ha nem vagy túlságosan bőbeszédű. Az érzelmek terén, most sokkal többet vársz el a párodtólszerelmedtől, mint eddig, hiszen érezni akarod, hogy valóban fontos vagy számára, és bizonyítékokat keresel erre. Ez a hónap a boldogságról szól. Szerencsés napod lehet: a szombat. VÍZÖNTŐ: Rámenősséged most nem ismer határokat. Ebből következően adódhatnak összeütközések. Nyílt vitákba bonyolódhatsz főnökeiddel, munkatársaiddal. A szerelem és a társkapcsolat terén minden a legnagyobb rendben lesz, és ez kárpótol mindenért. Nyugodj le, és élvezd a családod szeretetét. Szerencsés napod lehet: a szombat. HALAK: Nagyon aktívvá váltál az utóbbi időben a munkahelyi küzdelmek terén. Még a hátrányból is képes vagy előnyt kovácsolni magadnak. A pályádon garantált lehet az emelkedés. Lehetőséged lesz néhány ragyogó ötletedet, minden újító gondolatodat egyedül megvalósítani a munkádban. Szerencsés napod lehet: csütörtök. RAGYOGJANAK RÁD ÉS ŐRIZZENEK UTADON A CSILLAGOK! Braun Mária
WINTERFEST DECEMBER 5-TŐL
XIV. évfolyam 11. szám 2014. november 28. Ingyenes példány WINTERFEST DECEMBER 5-TŐL A szabadkai karácsonyi-újévi vásárt, a Winterfestet az idén is a városközpontban rendezik meg 2014. december 5-e és
TIZENNÉGY EREDMÉNYES ÉV
XIV. évfolyam 9. szám 2014. szeptember 26. Ingyenes példány TIZENNÉGY EREDMÉNYES ÉV Ezekben a napokban, pontosabban szeptember 26-án ünneplik a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat fennállásának 14.
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet
24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet
A VKT JÓVÁHAGYTA AZ ÉVES TERVET
XII. évfolyam 3. szám 2012. március 23. Ingyenes példány A VKT JÓVÁHAGYTA AZ ÉVES TERVET A városi képviselő-testület február 9-én megtartott ülésén alapítói jogkörét gyakorolva jóváhagyta a Szabadkai Piacok
F O N T O S! - Még egy fontos kérdésben hangzott el tájékoztató, ez pedig az IPA pályázaton belül a szerbiai és horvátországi piaci
X. évfolyam 6. szám 2010. június 24. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi
TELJES A TÁMOGATÁS. XI. évfolyam 5. szám 2011. május 26. Ingyenes példány FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS
XI. évfolyam 5. szám 2011. május 26. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari Vállalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi
Sikeres volt a fenyőfavásár. Elfogadták az éves tervet
IX. évfolyam 1. szám 2009. január 22. Ingyenes példány A Közlöny alapítója a Szabadkai Piacok KKV. Kiadja és nyomtatja a Grafoprodukt Nyomdaipari V állalat. Felelős szerkesztő: Mácsai Tibor. Az Igazságügyi
Diétás Naplóm. http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/
http://laktozsevelesenelkule.wordpress.com/ Diétás Naplóm Kedves Én! Használati útmutató Ezúton megígérem magamnak, hogy a következő egy-négy hétben becsületesen vezetni fogom a diétás naplómat azzal a
II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező. Nyilvántartási
JÚNIUS 4-ÉTŐL ISMÉT NEMZETKÖZI VÁSÁR
XIV. évfolyam 3. szám 2014. március 28. Ingyenes példány JÚNIUS 4-ÉTŐL ISMÉT NEMZETKÖZI VÁSÁR Megkezdődtek a sorrendben VIII. Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár előkészületei, amelyekről Bodrogi
I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014
Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai
Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés
Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező.
PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikól szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján
MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/ sz.
JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 22085/18.10.2017. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja
Anyám mesélte FONTOS FONTOS FONTOS. XIV. évfolyam 2. szám február 21. Ingyenes példány
XIV. évfolyam 2. szám 2014. február 21. Ingyenes példány Anyám mesélte Anyám mesélte, régen, amikor még együtt ültünk a kapunk elé padnak kidöntött tölgyfa derekán, hogy lánykorában mily szelídek és egyszerűek
Étlap ( )
2015.11.02. HÉTFÕ Tavaszi leves Bakonyi sertés szelet Hántolt árpa Gyümölcslé Kõrözött Lilahagyma 2015.11.03. KEDD Tarhonya leves Grill csirkecomb Rizi-bizi Vegyes savanyúság Tojáskrém Barna kenyér Jégsaláta
Étlap ( )
2017.10.02. HÉTFÕ Zeller leves Gyõri aprópecsenye Petrezselymes burgonya Vegyes savanyúság Ásványvíz Zalai felvágott Korpás zsemle Paprika Nápolyi 2017.10.03. KEDD Tavaszi leves Mustáros csirkemell Házi
Étlap ( )
2018.01.02. KEDD Karfiol leves Paprikás csirkemell csíkok Zöldséges barna rizs Finomfõzelék Virsli 2018.01.03. SZERDA Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs Illatos sült csirkecomb Köles 2018.01.04. CSÜTÖRTÖK
FONTOS FONTOS FONTOS. XIV. évfolyam 10. szám 2014. október 24. Ingyenes példány HITELESÍTETT MÉRLEG NÉLKÜL NINCS BÉRLETI SZERZŐDÉS
XIV. évfolyam 10. szám 2014. október 24. Ingyenes példány A KISKERESKEDÉSEK IGAZSÁGOSABB MEGADÓZTATÁSA Miután bevezették a kötelezettséget, hogy a piaci asztalokat be kell jegyeztetni üzlethelyiségen kívüli
Étlap ( )
2018.03.05. HÉTFÕ Vágottborsó leves Pirított csirkemáj Párolt rizs Vegyes savanyúság Ásványvíz Zalai felvágott Korpás zsemle Retek Nápolyi 2018.03.06. KEDD Paradicsom leves Tavaszi sertés szelet Fõtt burgonya
Kalóriaszegény mintaétrend
Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos
Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2015.10.05. HÉTFÕ Vaniliás tej Grill sajt Sárgarépa Zsemle Csurgatott tojásleves árpával Zöldborsós tarhonyáshús, sertéshúsból Cékla Zalai felvágott
ARATÓÜNNEPSÉG DUŽIJANCA 2013
XIII. évfolyam 8. szám 2013. augusztus 23. Ingyenes példány VÍZGÉPEKKEL A FORRÓSÁG ELLEN Miután a meteorológusok igazi hőhullámot jósoltak július végére, a Szabadkai Piacok KKV vezetősége úgy döntött,
SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv
SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó
A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT
A-Z-IG ZÖLDSÉG GYÜMÖLCS KFT. TELEFON FAX E-MAIL LÁZÁR KFT. 2014.08.05-11. IG 06303774834 06-1-283-8376 azigkft@gmail.com 32 HÉT ÁRU MEGNEVEZÉSE SZÁRMAZÁS MÉRET NETTÓ ÁR KISZ. ZÖLDSÉGEK: Kaliforniai paprika
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Zöldség gyümölcs. XI. évfolyam / 21. szám hét
A K I Zöldség gyümölcs XI. évfolyam / 21. szám 11. 05 43- Zöldség-gyümölcs piaci jelentés: Néhány, hazai piacokért versenyzı belföldi termesztéső, illetve más országokból származó termék piaci ára 2 old.
2. Az R. 1. számú mellékletének fenamidon hatóanyaghoz tartozó sorainak szövege helyébe a következő szövegrész lép:
Melléklet az 55/2005. (XI. 23) EüM-FVM együttes rendelethez 1. Az R. 1. számú mellékletének amitráz hatóanyaghoz tartozó sorainak szövege amitráz (4) almatermésűek *0,05 KH csonthéjasok *0,05 KH szőlő
Húsvétra. A húsvéti jelképekről
XIII. évfolyam 3. szám 2013. március 27. Ingyenes példány Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő és zendülő pagony! Köszönt
VÁSÁRNYITÁS JÚNIUS 6-ÁN
XII. évfolyam 4. szám 2012. április 26. Ingyenes példány VÁSÁRNYITÁS JÚNIUS 6-ÁN A szervezők és a szabadkai Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár állandó résztvevői között folytatott egyeztetés és megbeszélések
Étlap ( )
2017.10.02. HÉTFÕ Zalai felvágott Tv paprika Zeller leves Gyõri aprópecsenye Petrezselymes burgonya Vegyes savanyúság Fõtt csirkemell Gyümölcs mártás Dara 2017.10.03. KEDD Kakaó Margarin Jam Korpás kifli
Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató
Élelmiszerek fruktóz tartalma betűrendes útmutató Az értékek g/100g élelmiszerre vannak megadva, vagyis hány g fruktózt, glukózt, szorbitot és szacharózt tartalmaz 100g élelmiszer. Ha a glükóznak a fruktózhoz
Fogyókúra napok ebéd mintái
Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5
Ha hétköznapokon 12.30-ig, szombaton 10.30-ig nem érkezett meg az ebédje, akkor azt a fenti telefonszámon kérjük jelezzék!
CSABAKONYHA Kft. AZ ÉTLAPOKAT KÉRJÜK CSÜTÖRTÖKIG VISSZAJUTTATNI! SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK IS! 2015. 10. 05.- 10. 10. HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT Zöldborsó Körtés-egres Tyúkhús
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL PÉCSI IGAZGATÓSÁG AZ IDÉNYCIKKEK ÁRA A PIACOKON ÉS AZ ÁLLATVÁSÁROK FŐBB ADATAI A DÉL-DUNÁNTÚLON. év Száma: 4/2006 PÉCS 2006. február Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság,
Tejeskávé Zsemle korpás Felvágott párizsi Margarin. Zöldpaprika. Finom főzelék Sajttal töltött pulykamell
Heti étlap: 2016.10.03. - 2016.10.09. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök 2016.10.07. péntek 2016.10.08. szombat 2016.10.09. vasárnap
Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2016.10.03. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Paradicsom Zöldborsó leves Tarhonyáshús sertés hússból Cékla Nutella Félbarna kenyér 2016.10.04. KEDD Kakaó Gomba leves Csirkepaprikás Fél adag barna rizs
VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK
VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK KÉSZÍTETTE: GAÁL ELEONÓRA OKLEVELES TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI SZAKEMBER DEBRECENI EGYETEM Egészséges alapanyagok egészséges táplálkozás mintaprojekt a közétkeztetés minőségi
Étlap ( ) Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2016.10.03. HÉTFÕ Zöldborsó leves Tarhonyáshús sertés hússból Cékla 2016.10.04. KEDD Gomba leves Csirkepaprikás Fél adag barna rizs Fél adag rizs köret 2016.10.05. SZERDA Gulyás leves Túrós tészta Körte
Étlap ( ) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.11.07. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Õszi zöldségleves Hentes tokány Párolt rizs Nutella Félbarna kenyér 2016.11.08. KEDD Kakaó Fahéjas
Étlap ( ) Helyben, Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2019.01.02. SZERDA Kakaó Kifli Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs Pulykasonka Retek 2019.01.03. CSÜTÖRTÖK Gyümölcs tea Sajtmester sajtkrém Grízgaluska leves Zöldbab fõzelék Vagdalthús : 360,160 kcal
PIACI ŐRJÁRAT. XII. évfolyam 8. szám augusztus 24. Ingyenes példány. Nyit a gyümölcspiac üres a hulladékgyűjtő
XII. évfolyam 8. szám 2012. augusztus 24. Ingyenes példány PIACI ŐRJÁRAT Az előző számban szóltunk a piacokon zajló munkálatokról, az infrastruktúra állapotáról, a nyári hőség hatásáról és következményeiről,
Étlap ( ) Alsó tagozatos 7-10 Étel név Korcsoport: Alsó tagozatos 7-10 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2016.01.04. HÉTFÕ Gyümölcs tea Tojás rántotta Korpás zsemle Lilahagyma Lestyános karalábé leves Sertés pörkölt Hántolt árpa Csemege uborka Nutella 2016.01.05. KEDD Kakaó Gomba leves Baromfihúsos rakott
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2012. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár
/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete
A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az egészségügyi miniszter /2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetı növényvédıszer-maradék
JÓL VIZSGÁZOTT AZ INTEGRÁLT MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER
XIV. évfolyam 4. szám 2014. április 25. Ingyenes példány JÓL VIZSGÁZOTT AZ INTEGRÁLT MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER A Szabadkai Piacok KKV integrált QMS és EMS Irányítási rendszere működésének a felülvizsgálatát
XIII. évfolyam 10. szám 2013. október 25. Ingyenes példány
XIII. évfolyam 10. szám 2013. október 25. Ingyenes példány A SZABADKAI PIACOK A CELJEI VÁSÁRON Szeptember 11-e és 17-e között rendezték meg a 46. celjei Nemzetközi Gazdasági Vásárt, amelyen 34 ország 1600
Tej Kenyér teljeskiőrlésű Margarin. Tejeskávé Kenyér rozs Margarin Felvágott zala Zöldpaprika. Finom főzelék Sült virsli
Heti étlap: 2017.10.02. - 2017.10.08. Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2017.10.02. hétfő 2017.10.03. kedd 2017.10.04. szerda 2017.10.05. csütörtök 2017.10.06. péntek 2017.10.07. szombat 2017.10.08. vasárnap
MAGYAR KÖZLÖNY évi 165. szám 27567
MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 165. szám 27567 A vidékfejlesztési miniszter 125/2012. (XII. 10.) VM rendelete a mezõgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeirõl szóló 143/2011.
MAROS MEGYEI TANÁCS JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 20686/ sz.
JOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁG KÖZIGAZGATÁSI ÉS KANCELLÁRIA SZOLGÁLAT 20686/28.09.2018. sz. VI D/1 akta HIRDETMÉNY A Maros Megyei Tanács, az 52/2003. sz. Törvény rendelkezéseinek értelmében, kinyilvánítja
Étlap. Házi különlegességek. A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei. szakács ajánlata
Étlap Házi különlegességek A kárpáti kastély 300/200 gr. 49.00 Lei Sertéskaraj, csirkemell, marhabélszin, sajt, arany krumpli A f szakács ajánlata Sertéskaraj erdei gyümölcs öntettel 200/150 gr. 31.00
1) Kérdés: Hány szállítással kell számolni hetente, szállítási pontonkénti bontásban? Válasz: A csatolt táblázat szerint.
Tárgy: 1. sz. kiegészítő tájékoztatás Tisztelt Gazdasági Szereplő! Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat ajánlatkérő által indított Hideg élelmiszer beszerzése a Kőbányai Egyesített Bölcsődék
V. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 58. szám 5445 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 20/2015. (IV. 27.) FM rendelete a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról
Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez
Melléklet a 91/2008. (VII. 24.) FVM-EüM együttes rendelethez 1. Az R. 1. ú melléklete 3. acetamiprid hatóanyaga az alábbi kultúra-határérték előírásokkal egészül ki: [Sor 3. acetamiprid] endívia *5 petrezselyemlevél
ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye
ENDOMEDIX Ételintolerancia gépi diagnosztika eredménye Laborvizsgálat: 2010/07/0514:26:5820100705NN Beteg: N.N, 28 éves nő Élelmiszercsoport Megemelkedett Határérték Normál Tej,tejkészítmények tehéntej
É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P
A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció
Étlap ( ) Helyben, Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2018.12.03. HÉTFÕ Citromos tea Kockasajt Zsemle Lilahagyma Gomba leves Sertésrizottó sajttal Cékla Zöldséges felvágott 2018.12.04. KEDD Tejes kávé Teljes kiõrlésû kifli Zöldség leves Almás csirkemell csíkok
Étlap ( ) Helyben, Alsó tagozatos 7-10 Étel név Korcsoport: Alsó tagozatos 7-10 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2018.12.03. HÉTFÕ Citromos tea Kockasajt Zsemle Lilahagyma Gomba leves Sertésrizottó sajttal Cékla Zöldséges felvágott 2018.12.04. KEDD Tejes kávé Teljes kiõrlésû kifli Zöldség leves Almás csirkemell csíkok
Étlap (2015.01.05.-2015.01.30.)
2015.01.05. HÉTFÕ Zöldborsó leves Házi tarhonyáshús Vegyes saláta Tej Vajkrém Reszelt sajt Félbarna kenyér 2015.01.06. KEDD Daragaluska leves Sült csirkemell Meggymártás Párolt rizs Natur sertés szelet
2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési
Étlap ( )
2018.11.05. HÉTFÕ Gyümölcs tea Gépsonka Zsemle Magyaros burgonya leves Mexikói sertés ragu Párolt rizs Trappista sajt Póréhagymás vajkrém Retek 2018.11.06. KEDD Kakaó Méz Teljes kiõrlésû kifli Alma Zöldbab
Étlap ( ) Helyben, Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2018.12.03. HÉTFÕ Citromos tea Kockasajt Zsemle Lilahagyma Gomba leves Sertésrizottó sajttal Cékla Zöldséges felvágott 2018.12.04. KEDD Tejes kávé Teljes kiõrlésû kifli Zöldség leves Rakott savanyúkáposzta
9120111 5 999508 553222 TARKABAB, nagyszemű 500 g 20 db/# 50 #/rkl 9112011 5 999508 553024 TARKABAB I. o. 500 g 20 db/# 50 #/rkl
K l a s s z i k u s T E L L É R t e r m é k e k (g/tasak) gyűjtő raklap 9120111 5 999508 553222 TARKABAB, nagyszemű 500 g 20 db/# 50 #/rkl 9112011 5 999508 553024 TARKABAB I. o. 500 g 20 db/# 50 #/rkl
Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2018.06.04. HÉTFÕ Kapros karfiol leves Lecsós csirkemáj Bulgur Csemege uborka 2018.06.05. KEDD Csurgatott tojásleves Fokhagymás-tejfölös sertésszelet Sárgarépás rizs 2018.06.06. SZERDA Palóc leves Darás
Paradicsom leves Rakott burgonya. En: 5679 kj /1352 kc Fehérje: 34,5 gr Sznh.: 133,5 gr Cuk:44,5gr Só:8,1 gr Zsír:70,5 gr Tzs:0 gr
Heti étlap: 2017.08.01. - 2017.08.07. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.08.01. kedd 2017.08.02. szerda 2017.08.03. csütörtök 2017.08.04. péntek 2017.08.05. szombat 2017.08.06.
Lebbencsleves Kelkáposzta főzelék. En: 2165 KJ / 516 kc Fehérje: 20,5 gr Sznh.: 94,4 gr Cukor: 0,5 gr Zsír: 7,8 gr Só: 5,5 gr Tzs: 0 gr
Heti étlap: 2016.06.01. - 2016.06.05. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II. sz. Konyha 2016.06.01.
VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.
VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES
VÁSÁR VOLT ÉS A VÁSÁRON...
XV. évfolyam 6. szám 2015. június 26. Ingyenes példány VÁSÁR VOLT ÉS A VÁSÁRON... Petar Đokić Kilencedik alkalommal rendezték meg Szabadkán a Nemzetközi és Regionális Vásárt. A kiállítók és a látogatók
Étlap ( ) Helyben, Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2019.01.02. SZERDA Kakaó Kifli Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs Pulykasonka Retek 2019.01.03. CSÜTÖRTÖK Gyümölcs tea Sajtmester sajtkrém Grízgaluska leves Zöldbab fõzelék Vagdalthús : 302,120 kcal
Étlap ( )
2017.04.03. HÉTFÕ Lestyános karalábé leves Kukoricás sertésragu Fõtt tészta Gyümölcslé Gépsonka Rozskenyér Fejes saláta 2017.04.04. KEDD Magyaros karfiol leves Grillezett csirkemellfilé Petrezselymes burgonya
SIKERES TÉLI VÁSÁR. XIII. évfolyam 1. szám január 25. Ingyenes példány FONTOS FONTOS FONTOS FONTOS
XIII. évfolyam 1. szám 2013. január 25. Ingyenes példány Bodrogi Béla, a Szabadkai Piacok KKV igazgatója a 2012/2013-as Winterfest (téli vásár) befejeztével elégedetten öszszegezte az eredményeket és a
JÚNIUS 5-ÉN NYÍLIK A GAZDASÁGI VÁSÁR
XIII. évfolyam 5. szám 2013. május 24. Ingyenes példány JÚNIUS 5-ÉN NYÍLIK A GAZDASÁGI VÁSÁR A Szabadkai Piacok KKV szervezésében a szabadkai Sportcsarnokban június 5-e és 8-a között rendezik meg a VII.
Komplex Záróvizsga tételek
Komplex Záróvizsga tételek Mezőgazdasági mérnök szak (főiskolai) Növénytermesztési és kertészeti szakirány 1. Az őszi búza termesztése - az őszi búza betakarítás gépesítése 2. Őszi árpa termesztése - szemes
kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés
GfK Custom Research A friss zöldség, gyümölcs vásárlások GfK Hungária / Sánta Zoltán OMÉK 2011 A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés kedvező adottságok, de csökkenő termelés 2 kemény korlátok között:
Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2017.10.02. HÉTFÕ Zeller leves Gyõri aprópecsenye Petrezselymes burgonya Vegyes savanyúság 2017.10.03. KEDD Tavaszi leves Mustáros csirkemell Házi tarhonya 2017.10.04. SZERDA Húsgombóc leves Lekváros bukta
A
Heti étlap: 2016.09.01. - 2016.09.04. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2016.09.01. csütörtök 2016.09.02. péntek 2016.09.03. szombat 2016.09.04. vasárnap 2016.09.05. hétfő 2016.09.06. kedd 2016.09.07.
MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal
MOZAIK ÉTREND A megadott étrendi minták közül válasszon kedve szerint az Ön számára javasolt energiatartalmat tartsa szem előtt! 1200 kcal/nap Reggelik: 200-240 kcal 1 Reggeli natúr joghurt 125 g friss
A
Heti étlap: 2016.04.01. - 2016.04.03. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / 2-es raktár 2016.04.01. péntek 2016.04.02.
2005.7.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 177/35
2005.7.9. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 177/35 A BIZOTTSÁG 2005/46/EK IRÁNYELVE (2005. július 8.) a 86/362/EGK, a 86/363/EGK és a 90/642/EGK tanácsi irányelvek mellékleteinek az amitráz maximális szermaradványértéke
Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.01.02. HÉTFÕ Gyümölcs tea Zalai felvágott Magyaros karfiol leves Paprikás pulyka csíkok Fõtt tészta Kockasajt Félbarna kenyér 2017.01.03. KEDD
Kinevezték a KKV megbízott igazgatóját
XIV. évfolyam 1. szám 2014. január 24. Ingyenes példány Kinevezték a KKV megbízott igazgatóját 1 Miután Bodrogi Bélának megszűnt az igazgatói megbízatása a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalatban, az
A
Heti étlap: 2017.02.01. - 2017.02.05. A / Bölcsődei étkeztetés / 1-3 év 2017.02.01. szerda 2017.02.02. csütörtök 2017.02.03. péntek 2017.02.04. szombat 2017.02.05. vasárnap 2017.02.06. hétfő 2017.02.07.
Tartalomjegyzék. I. FEJEZET A korszerű tápanyagellátás és környezeti feltételrendszere
Tartalomjegyzék I. FEJEZET A korszerű tápanyagellátás és környezeti feltételrendszere 1. A korszerű tápanyagellátás jellemzői............................................... 11 2. A korszerű tápanyagellátás
Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év
Heti étlap: 2018.02.01. - 2018.02.04. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2018.02.01. csütörtök 2018.02.02. péntek 2018.02.03. szombat 2018.02.04. vasárnap 2018.02.05. hétfő 2018.02.06.
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 121/2010. (XII. 15.) önkormányzati határozata a vásárok és piacok üzemeltetési szabályzatáról
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 121/2010. (XII. 15.) önkormányzati határozata a vásárok és piacok üzemeltetési szabályzatáról Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete
FONYÓDI PIAC- ÉS VÁSÁR ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZAT 2017.
FONYÓDI PIAC- ÉS VÁSÁR ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZAT 2017. Szervezet neve: Címe: Fonyód Város Önkormányzat 8640 Fonyód, Fő u.19. Adószáma: 15731405-2-14 Képviseletre jogosult személy neve: Hidvégi József polgármester
Heti étlap: Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év
Heti étlap: 2017.10.01. - 2017.10.01. Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.10.01. vasárnap 2017.10.02. hétfő 2017.10.03. kedd 2017.10.04. szerda 2017.10.05. csütörtök 2017.10.06. péntek
Étlap ( ) Óvodás 4-6 Étel név Korcsoport: Óvodás 4-6 Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.04.04. HÉTFÕ Gyümölcs tea Tojás rántotta Lilahagyma Kapros karfiol leves fölös fokhagymás sertésragu Tészta köret Nutella 2016.04.05. KEDD Kakaó
A
Heti étlap: 2016.07.01. - 2016.07.03. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.07.01. péntek 2016.07.02. szombat 2016.07.03. vasárnap 2016.07.04. hétfő 2016.07.05. kedd 2016.07.06. szerda
Nagykálló Város Önkormányzat. 26/1995. (XII. 04.) Önk. r e n d e l e t e
Nagykálló Város Önkormányzat 26/1995. (XII. 04.) Önk. r e n d e l e t e a vásárokról és piacokról (egységes szerkezetben a 29/2008. (V.05.) Önk.,32/2009.(IX.30.) Önk., 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel)
AZ ELMÚLT ESZTENDŐRŐL
XIV. évfolyam 12. szám 2014. december 19. Ingyenes példány AZ ELMÚLT ESZTENDŐRŐL Ilinka Vukoját november végén nevezték ki a Szabadkai Piacok KKV igazgatójává, annak a közvállalatnak az élére, amelyet
Étlap ( ) Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
Étel név Korcsoport: Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2018.10.01. HÉTFÕ Citromos tea Kockasajt Zsemle Zeller leves Brassói aprópecsenye Párolt rizs Vegyes savanyúság Párizsi 2018.10.02. KEDD : 220,022
VÉGET ÉRT A WINTERFEST
XV. évfolyam 1. szám 2015. január 24. Ingyenes példány VÉGET ÉRT A WINTERFEST Negyven nap után befejeződött a IV. Winterfest, amely 2014. december 5-én nyílt meg és 2015. január 14-én zárult. A Szabadkai
Úszó sportolók táplálkozása
Úszó sportolók táplálkozása 11-16 éves úszók részére Győr, 2017. október 30. Börzsei Cecília / Dietetikus A sporttáplálkozás célja A terhelhetőség optimalizálása Gyors kifáradás elkerülése Gyors regeneráció
Étlap ( ) Helyben, Felsõ tagozatos Étel név Korcsoport: Felsõ tagozatos Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!
2018.09.03. HÉTFÕ Citromos tea Kockasajt Zsemle Lestyános karalábé leves Tarhonyáshús Kovászos uborka Párizsi Retek 2018.09.04. KEDD Gyümölcslé Sajtmester sajtkrém Fehér kenyér Uborka Vágottborsó leves
A
Heti étlap: 2017.07.01. - 2017.07.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.07.01. szombat 2017.07.02. vasárnap 2017.07.03. hétfő 2017.07.04. kedd 2017.07.05. szerda 2017.07.06. csütörtök
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy
Menüjavaslatok. Vacsorára
Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db